Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

13-as raktár 4x12 - Parks and Rehabilitation (A természet lágy ölén)

2014. április 09. 15:00 - Gabba

A természet lágy ölén majd jólesik a sziklatúra / A jó levegőt garantálja a proletárdiktatúra, természetesen ez az idézet jut eszünkbe a Hófehérke és a hét elgyötört törpe c. klasszikus kabarétréfából a magyar cím láttán. Az idézetnek persze semmi köze a mai epizód történéseihez, sokkal inkább a jelenlegi magyar politikai viszonyokhoz, de ebbe most nyilván nem megyünk bele, van jobb dolgunk is. Artie tárgyalásával kezdünk, a Régensek előtt éppen Pete tart szenvedélyes védőbeszédet: szeretve tisztelt főügynökünk nem volt önmaga, amikor megölte szegény Leenát, az asztrolábium hatása alatt cselekedett, az fordította ki önmagából. A Régensek nevében Adwin Kosan válaszol: ők is tudják, hogy milyen káros hatásai lehetnek időnként az ereklyéknek, nem is szándékoznak büntetést kiszabni, Artie-nek elég büntetés lesz, hogy egész életében ezzel a tudattal kell együttélnie. A tárgyalás végén Claudia elvonul a panzióba, Artie meg bezárkózik a raktárban lévő irodájába és elhárítja Myka közeledését is, nem akar senkivel semmit se megbeszélni. Pete gyakorlatias, koncentráljunk a munkánkra, biztos hamarosan történni fog valami ereklyés dolog, mondja Mykának. Végszóra váltunk valami erdőbe, ahol kétségbeesett férfi rohan a fák között, közben telefonál valakivel, de elbotlik egy faágban. Üldözője kék fényt bocsát rá valamiből, ennek következtében a férfi magatehetetlenül besüllyed a talajba, kegyetlen vég. Távozás előtt a gyilkos a késével még valami szimbólumot farag az egyik fa törzsébe. Főcím.

Parks01

Pete és Claudia érkezik a helyszínre, a Cowan Nemzeti Parkerdőbe, az áldozatot, Linus Bentleyt most húzzák ki a földréteg alól. A tanúk beszámolnak arról, hogy valami kék ragyogást láttak a fák között és enyhén rengett a föld is, Claudia már indul is szétnézni a susnyásban. A helyi hatóság képviseletében Evan Smith parkőr is megérkezik tájékozódni, Pete természetesen nem hagyja ki, hogy grimaszokkal és hangutánzással ne idézze fel a Maci Laci rajzfilmet és az abban szereplő Smith parkőrt. Ez a Smith azonban ugyan lehet, hogy érti a viccet, de nem szereti, mert rezzenéstelen arccal nézi az infantilisan viselkedő titkosügynököt. Az áldozatnál levő tárca szerint Bentley a Qualcast Communications távközlési cég vezetője volt, mit keresett itt, biztos szeretett kirándulni. Az éles szemű Claudia először a fába vésett rajzot találja meg, majd Bentley mobilját és félrevonja Pete-et megbeszélésre. A SIM kártya ugyan kicsit sérült, de kedvenc hekkerünknek nem okoz majd nagy nehézséget kinyerni az adatokat belőle. Közben laptopon rákeres a cégre, és bár a mobilnet kapcsolat akadozik az erdőben, talál infókat arról, hogy a Green First környezetvédő csoport korábban már többször tiltakozott a Qualcast által tervezett adótornyok építése ellen.

Parks02

A közeli városban az ügynökök felkeresik a Green First irodáját, ahol a vezető, Autumn Radnor először önkéntes segítőknek véli őket és megörül, amiért ez a kedves fiatal lány az apukáját is elhozta önkénteskedni. Azért ez fájt, morogja Pete félhangosan maga elé, majd hangosan így szól: Ez a hölgy itt a munkatársam, és nem is annyira fiatal. Radnor először azt hiszi, az ügynököket Bentley küldte rájuk és hosszan anyázni kezdi a környezetromboló cég vezetőjét. Amikor azonban megtudja, hogy Bentley meghalt, rémülten pislogni kezd és magukra hagyja Pete-éket. Claudiának a SIM kártyáról sikerül kinyernie a Bentley által utoljára hívott számot, ami a városban működő legális marijuana bolt, a Fine Young Cannabis száma. (Pirospont az íróknak ezért a poénért, a She Drives Me Crazy nekem is nagy kedvencem volt a FYC-tól.) Az üzlet azonban üres, Geoff Nevinsnek, a bolt vezetőjének semmi nyoma. Az ügynökök az üzenetrögzítőn viszont meghallgathatják Bentley kétségbeesett utolsó szavait: „Valaki tudja, Geoff!” Szétnéznek a bolt hátsó részében is, ahol hosszú sorokba ültetve növögetnek a mariskatövek. Az egyik nylonfólián észreveszik az erdőben is látott szimbólumot, Pete felemeli és alatta megtalálják a halott üzletvezetőt. Geoff Nevins már alulról szagolja a mariskát, jelenti ki Pete.

Parks03

Agyalni kezdenek azon, milyen földmozgató ereklye lehet a háttérben, közben Pete-nek beugrik, hogy titkosügynök korában már látta ezt a jelet, és Claudia segítségével sikerül is belépnie a szolgálatnál archivált dossziéjába. És bingó, a szimbólum a Last People on Earth (Utolsó Emberek a Földön) nevű ökoterrorista csoport jele volt, akik tíz évvel azelőtt voltak aktívak, számos nagyberuházás elleni támadás fűződött a nevükhöz. Vezetőjüket, Ryan Claytont az FBI itt fogta el a közelben, a csoportnak a Cowan Parkerdőben épített faházánál. Még szerencse, hogy ismerem a parkőr urat, ő majd elvezeti Maci Lacit és Bubut ahhoz a faházhoz, brummog Pete viccesen, Claudia arckifejezése priceless.

Parks04

Ezalatt a raktárban Artie igyekszik a munkába temetkezni, de ebből Myka és Jinksy csak annyit lát, hogy ez egyik polc mellett állva éppen maga felé fordít egy hatalmas kardot. Rémülten odaugranak, mire Artie morcosan közli velük, hogy ő csak újraosztja néhány ereklye energiaterhelését, ezzel a karddal ezt 90 naponta meg kell tenni – ez amúgy annak idején Leena egyik feladata volt. Artie-nál egész lista van „Ezeket csinálta Leena” cím alatt felsorolva, most ezeket intézi sorban. Myka ismét felajánlja, hogy segítenek neki mindenben, de Artie továbbra is mogorva és csak annyit mond: 35 éve egyedül csinálom, ti csak takarítsátok fel a szemetet.

Parks05

Hát ez nem lesz könnyű menet, néznek egymásra az ügynökök és elindulnak Artie után, aki a listáján szereplő következő munkafolyamatra készül, aminek kapcsán újabb háttérinfót tudunk meg a raktár működéséről, király. Leena feladata volt ugyanis a megszerzett ereklyék besorolása és rendszerezése is, amihez azonban nem a Harry Potterből ismerős Teszlek Süveget használta, hanem egy különterem padlóján kirakott mandala-szerű spirált, ami még a 6. raktárból származik. Artie kézbeveszi a Norge léghajóról származó hajóablakot (a Norgéval haladtak át először az Északi-sark fölött) és leül a spirál közepében elhelyezett székre. A padlóból fénysugár tör elő, ami többször körbejár, és végül megáll a spirál „mély gyász” feliratú szegmensében. Artie ez alapján fellapoz egy könyvet is, így dől el, hogy a leletet a Toledo 81-K soron kell elhelyezni.

Parks06

A Cowan Parkban Smith parkőr elvezeti Pete-et és Claudiát az ominózus faházhoz, de Pete maci lacis poénjait továbbra sem díjazza. Elmondása szerint a faházat maga Ryan Clayton gyújtotta fel az FBI támadása előtt, hogy eltüntesse a csoport tevékenységére utaló bizonyítékokat. Miután a morcos parkőr távozik, az ügynökök szétnéznek a romos házban és Pete a keresztgerendába karcolva észrevesz egy idézetet: In wildness is the preservation of the world (A vadon a világ megmentője). Pete nyilván beszedett valami gyorsítót, mert egyből vágja, hogy ez bizony a Metallicától származik, akik viszont Henry Thoreau, XIX.századi filozófustól vették át. Az ügynökök visszaemlékeznek, hogy a Green Firstnél Autumn is említette ezt az idézetet, csak nem volt valami köze neki is az ökoterroristákhoz anno? Újból felkeresik tehát, de a lakása üresnek tűnik, csak nem elutazott? Ennyi kínzó kérdés, de végül lesz rájuk válasz, mert Pete hamrosan rátalál a gardróbban elrejtőzött nőre. Autumn első reakciójában lefújja Pete-et bors-sprayvel, a baltaarcú könnyek között kijelenti, hogy ő a borsot csak a burritóban szereti.

Parks07

Autumn vallomást tesz, tényleg tagja volt az Utolsó Emberek a Földönnek, naiv idealisták voltak és küzdöttek minden károsnak tartott fejlesztés ellen. A csoportnak amúgy tagja volt Linus Bentley is. Egyik nagy ellenségük a Lockhart Fakitermelő nevű cég volt, aminek a telephelyét jól fel is gyújtottak annak idején, a cég vezetője Haddon Lockhart nyilván azóta sem kedves barátaiként tartja őket számon. Lehet, hogy ő az, aki most egyenként levadássza a csoport régi tagjait, Pete máris indul hozzá, addig Claudia vigyáz Autumnra. Lockhart valóban sokat vesztett a szabotázzsal és évekbe telt, amíg újra beindította a cégét, de tagadja, hogy le akart volna számolni a csoporttal. Miközben beszél, megmutatja a falon lógó és Ryan Clayton tárgyalásán készült, az akkori újságból kivágott képet. Pete Ryan mögött felfedez egy ismerős alakot. Eközben Autumn lakásán Claudia egyszer csak zajt hall, valaki behatolt (nem úgy!). Evan Smith az, a parkőr, kezében egy bányászlámpával, hát te mit keresel itt, kérdezi Autumn. Kiderül, hogy ismerik egymást és Evan valójában Ryan Clayton testvére, csak nevet változtatott. A parkőr felemeli a lámpást, amiből kékes fény kezd sugározni, a padló szétnyílik, Claudia meg eszméletlenül összeesik. Evan magával vonszolja Autumn-ot, közben azt kiabálja, hogy annak idején valaki a csoportból árulta el a bátyját, aki börtönbe került és végül ott is halt meg. Érkezik Pete, a felmentő sereg, de hiába kapja elő a sokkolót, Evan a lámpás fényének segítségével a földbe süllyeszti az ügynököt és a nővel elhajt!

Parks08

A raktárban is fokozódik a helyzet, mert az Artie által elhelyezett hajóablak mintha nem érezné jól magát a kijelölt helyen. Különös fény kezd sugározni belőle, a fény hatására pedig elkezd nőni egy hosszúszárú kúszónövény. A növény csápja lever egy focilabdát, ami a földön pattogva az egyik alsó polcról lelök egy versenyautó modellt, az gurulni kezd és nekimegy egy nagyméretű faládának. Láncreakció, de mi lesz a vége? Az irodában Myka ismét Leenáról beszélget Artie-val, amikor befut a riasztás a Toledo 81-K sorról. Az ügynökök rohannak oda, a nagy láda üres, valami kiszabadult belőle. Ebben da Vinci vízköpője volt, mondja Artie, jó lesz vigyázni. Egy Claudia-féle trutyigránáttal sikeresen semlegesíti a megbolydult polcsort, ám ekkor a magasból lecsap rájuk az életre kelt vízköpő, az ügynökök gyorsan fedezéket keresnek. Artie szerint ez egyike Leonardo elveszett találmányainak, amit a híres polihisztor felkérésre készített a milánói katedrálisban tartott kincsek védelmére. A vízköpő azonban túlságosan is jól működött, végül már mindenkit megtámadott, aki túl közel ment.

Parks09

Egy nagy vihar közben villámcsapás érte, amitől átmenetileg tönkrement, ezt kihasználva a 8. raktár ügynökei leszerelték és elhelyezték a raktárban. A leírás szerint ugyanis csak valami nagy feszültség generálásával lehet semlegesíteni, most is ilyesmire lenne szükség, de mi legyen az? Artie-nak támad egy ötlete és lekap a polcról egy tekercs zongorahúrt, amivel macgyverkedni kezd. A tekercs egyik végét ráköti a raktár generátorára, a másikat meg egy számszeríj nyilára. Steve előbújik, mint csali, a vízköpő lecsap rá, Myka viszont egy jól irányzott lövéssel leteríti az agresszív műtárgyat. Siker! Már csak azt kéne megtudni, mért tette a spirál rossz helyre az ablakot, Myka szerint lehet, hogy maga Artie zavarta meg, hiszen ő most érzelmileg teljesen össze-vissza van törve. Ezért a gyakorló buddhista Steve Jinks ül be középre és az ő kiegyensúlyozott lelkivilágának hála, a leletnek a spirál új helyet jelöl ki a „leírhatatlan szépség” szegmensben.

Parks11

De mi lett a betemetett Pete-tel? A magához tért Claudia kibotorkál a házból és megpillantja társa kiálló kezét, amit még nem temetett be a föld. Nagy nehezen kirángatja Pete-et, aki homokot köpködve köszöni meg a segítséget. Megbeszélik, hogy Evan következő áldozata nyilván Lockhart lesz, aki koronatanú volt a bátyja elleni tárgyaláson, nyomás a fakitermelő telepre! A telep egy nagy szikla alatt elterülő mélyedésben található, Pete figyelmezteti Lockhartot a veszélyre, de az nem igazán törődik vele. Ekkor feltűnik a sziklán Evan és a lámpást magasra emelve a sugárral kezdi elsüllyeszteni a telepet, mellette a megkötözött Autumn. Evan azért hagyta életben a nőt, mert rá akarja terelni a telep mostani elpusztítását, és akkor Autumn is börtönbe kerül, mint annak idején Evan bátyja. Miközben dumál a csajnak, Pete hátulról lesokkolja, a lámpás legurul a szikláról és megakad egy kiálló ágon. Pete a nadrágszíja segítségével leereszti Claudiát a szikla oldalán, filigrán jónőnk némi próbálkozás után végül sikeresen leemeli az ereklyét az ágról. Gyorsan bezsákolják, így a telep és az ott dolgozók megmenekülnek, a kiérkező zsaruk meg letartóztatják a parkőrt. (A lámpás egyébként az 1906-os courriéres-i bányászszerencsétlenségből származik.)

Parks10

A raktárba visszaérve Artie gratulál Claudiának a sikeres akcióhoz, kedvencünk könnyes szemmel karolja át a főügynököt. Artie a tőrös kalandra visszaemlékezve megköszöni Claudiának, amit érte tett és elvonul az irodájába. Itt végre lejátssza az epizód elején kapott pendrive-ot, rajta Leena nyilatkozatával, amit a raktár szolgálatába történt belépésekor tett. Ebben többek között kijelenti, hogy tudatában van a munka során rá leselkedő veszélyeknek, de vállalja azokat a világ megmentése érdekében. Artie magába zuhantan hallgatja a videót és könnyezve ismételgeti: Nagyon sajnálom, Leena.

Parks12

23 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

W.Jack. 2014.04.09. 15:27:42

Nagyon szépen köszönöm a hogyvoltot, roppant módon jó lett, a linkek garmadája meg teljesen feldobta a napomat.
Nekem Smith Parkőr már akkor gyanús lett, amikor nem tudott derülni a Maci Lacis poénon :)

A zenei ízlésedet már meg akartam párszor dicsérni, most adódott rá alkalom :) Nem tudom mekkora gárda dolgozhat az ilyen pluszban kapott kis szösszeneteken, mint a FYC, de felettébb kedvelem ezt a vonását is a sorozatnak.

Jó volt - ha már csak utólag is - megtudni pontosabban hogy Leena munkája miből is állt.

Közben elolvastam, hogy holnap lesz a Norge első expedícióra való indulásának a 89. évfordulója :)

"Geoff Nevins már alulról szagolja a mariskát, jelenti ki Pete." :):)
"Eközben Autumn lakásán Claudia egyszer csak zajt hall, valaki behatolt (nem úgy!) " Nem is értem miből gondolod, hogy akármelyik olvasó is "úgy" értette volna :)

"Ebben többek között kijelenti, hogy tudatában van a munka során rá leselkedő veszélyeknek, de vállalja azokat a világ megmentése érdekében. Artie magába zuhantan hallgatja a videót és könnyezve ismételgeti: Nagyon sajnálom, Leena." Igen, ez a rész volt az, ami engem nagyon szíven ütött.

Gabba 2014.04.09. 15:52:07

@nughop: köszönöm a zenei ízlésem nevében (amúgy már megvan a jegyem a tudodmelyikre :)

W.Jack. 2014.04.09. 15:54:26

@Gabba: Ami után majd egy hónapig a levegőben fogsz járni :)

Gabba 2014.04.09. 16:15:32

@nughop: és nem írok egy sort se!

amúgy ha jól számolom, pont addigra fut ki ez az évad a Viasaton (odakint meg az 5.-et most kezdik hétfőn)

W.Jack. 2014.04.09. 16:38:02

@Gabba: Az kéne még! Megsúgom, hogy én a Táncház keretében is ott ültem nagyjából, ahol majd a koncerten is fogok :) Ha már az összes jegyet nem is vásárolhattam fel Előled, azért próbálkoztam :)

higeona 2014.04.10. 08:44:36

A fiúk a courrières-i bányában dolgoznak! :) Köszi a hogyvoltot, remek lett!

Gabba 2014.04.10. 09:58:28

@higeona: :D

nekem amúgy pont azért is bejövős a sori, mert mindig van benne utalás olyan eseményekre, dolgokra, amikről nem is hallottam

Pácsó Ármándó 2014.04.10. 21:10:53

Én a Good Thing-et is szerettem a FYC-től. Amikor robogóznak :-)

W.Jack. 2014.04.10. 22:28:45

Áááááááá, Enrico Colantoni :) Újabb ritka eset, hogy felismerek valakit egy másik soriból :)

W.Jack. 2014.04.10. 23:03:11

@Pácsó Ármándó: A Te zenei ízlésed is jónak tűnik :) Köszönöm a közös nézést :)

Pácsó Ármándó 2014.04.11. 17:19:05

@nughop: Nekem nem csak a zenei ízlésem kiváló! :-) Hiszen ... :-)

W.Jack. 2014.04.16. 18:26:56

@Gabba: Kérhetek egy időpontot, hogy mikor üljek térdelőrajtban? :)

W.Jack. 2014.04.16. 21:50:26

@Pácsó Ármándó: Kérni? Így: "Kérlek, kérlek, kérlek" :)

Pácsó Ármándó 2014.04.16. 22:02:19

@nughop: Ez ismerős! Ülni térdelőrajtban hogyan kell? :)

Gabba 2014.04.17. 09:47:57

@nughop: elhömpölygeted ebédre a csülköt pékné módra, leöblíted két sörrel és klikkelsz :)

W.Jack. 2014.04.17. 10:22:41

@Gabba: Köszönöm :) Ez egy elég komoly ebédnek hangzik, azt hiszem még elméleti síkon fogyasztva is fekve és szuszogva kéne majd olvasnom a nagyon várt hogyvoltot :)

W.Jack. 2014.04.17. 17:01:48

@Pácsó Ármándó: A "térdelőrajtban ülés" az valójában egy nughop-féle "hogyvoltra várva" szófordulat :) De ilyeténképpen művelem: lh3.googleusercontent.com/-joD_t5IN0nY/U0_sAdvqLoI/AAAAAAAABS0/_qNzAPjSNow/w400-h492-no/t%25C3%25A9rdel_rajt.jpg

Pácsó Ármándó 2014.04.17. 17:24:03

@nughop: Nem gondoltam volna, de így tényleg meg lehet csinálni! Ügyesen kitaláltad! Tetszel! Jól választottam! :-)

W.Jack. 2014.04.17. 17:27:04

@Pácsó Ármándó: :) Köszönöm! Én is jól választottam :) Akkor ma este is önfeláldozóan jössz velem a raktárba?

Pácsó Ármándó 2014.04.17. 17:42:57

@nughop: Nem kell hozzá feláldoznom magam, mert szívesen! Talán lesz megint forró csoki! vagy a másik! :-))

W.Jack. 2014.04.17. 17:54:45

@Pácsó Ármándó: De jó :) A másik mindenképpen lesz :), de édesség csak akkor, ha az egészséges életmód keretében volt előtte zöldség-gyümölcs is.

Pácsó Ármándó 2014.04.17. 18:02:39

@nughop: Csakis az egészséges életmód miatt maradok fent addig, ezt bátran elmondhatom! :-)
süti beállítások módosítása