Hogy volt?

Való Világ 6x78 - Sunák harca

2014. március 31. 09:05 - sixx

Screen Shot 2014-03-31 at 8.11.37.png

Naszóval párbaj. A stúdióban minden eddig kiesett agyhalott és Gyúrós Jóska és persze üvöltenek, mintha kötelező lenne. Lilura egy olyan ruhát adtak, amire ráöntötték a világ összes festékét egyszerre, és a szokásoktól eltérően nem a szemát kihangsúlyozó sminket kapott, ettől olyan a szeme, mintha aludna, amit kurvára megértek, ez az évad nem sikerült túl jól. Bencét istentelen űrhajósnak sztájlingolták, a zakójában látom saját magam a tévén keresztül is. De mielőtt KokkIza (szájjal) kitépné 501 rajzolt szemöldökét, összefoglalunk. A sziluettek csatájában egyébként 67%-33% az állás.

501 reggelit nyert, amit Bugyitlannal költ el. Illetve költene, mert a két éhenkórász, Debil és Zsóti ott nyomul a hátuk mögött és csorgatja a nyálát a felvágottas tálra.

Ezt megsütötték, dikk. (501, a péksütemény láttán).

Screen Shot 2014-03-31 at 8.19.20.png

Esznek, és közben kitalálják, hogy ők ketten, mármint 501 meg Bugyitlan hogyan fogja majd a villa sorsát irányítani, mármint a kijelölés meg kiválasztás tekintetében. A terv mesteri, hiszen ketten vannak, azaz faszt se érdekli mit akarnak, de sebaj, ráadásul egyik alappillérje az az 501, aki éppen most megy párbajra. Az ilyen játékosok szoktak a tízfős törzsekben háromfős szövetséget alakítani a Survirorban, majd csodálkozni nagyokat, amikor hazazavarják őket.

Screen Shot 2014-03-31 at 8.23.12.png

KokkIza öltözködését azért illusztrálnám, mert az olvasókat kérdem, hogy biztos így kell egy tangát hordani?Mármint hátközépig felrángatva?

A repedtfazékhangú nőstény bizonytalanságról beszél a riportban, majd mosogat. Aztán meg a támogatás hiányán lamentál. Az első feladatuk egy udvari tetemrehívás, 501 és KokkIza kiül a többiek elé, és ott igyekeznek kérdésekre válaszolni. Ebből persze üvöltözés lesz, meg mocskolódás, 501 szerint KokkIza nem őszinte, KokkIza szerint 501 egy tök, és egyszerre beszélnek, párhuzamosan, ami nagyon-nagyon idegesítő. Ami ebből az egészből kiderül, hogy Viki annyira nem is támogatja KokkIzát, Debil szerint meg 501 felforgatta a villát. A szájkarate után KokkIza beül a riportba és csalódottságot fejez ki egy két számmal kisebb farmerbe pászított seggel.

Aztán jönnek a kampánydalok amiket KokkIzáék a nappaliban, 501-ék a hálóban pakolnak össze, és ebből is üvöltözés lesz, de innentől majd akkor szólok, ha valamiből nem lesz az, mert olyan szinten unalmas már, hogy Viki mindenből óriási problémát tud rittyenteni, hogy elmondani nem tudom. Mindkét csapat Fluor-nótát dolgoz fel, a végeredmény kiszámítható, énekelni senki nem tud, ritmustalan, hamis, fülsértően szar ének, ugrálás, keménykedés, néhol szellemes, de inkább idegesítő szövegek. Ha egyszer szólóban lépek fel valahol, ragaszkodni fogok ahhoz, hogy Pink és Bugyitlan legyen a háttértáncosom. Ezért:

Az esti móka egy búcsúbuli volt, mi más, a téma a húszas évek, így ránézésre, és 501 szokásos pinatekergetése és Debil üvöltözése mellett Viki szolgáltatta az érdekességet, mert bebaszott, de alaposan. Namármost, Viki nem szokott inni, így tíz vodka után az eszét nem tudja, és sírós-szomorkodós részegre issza magát, amin hangsúlyozottan NEM segít, amikor 501 odabotorkál hozzá, és kijelenti: Bugyitlan rá van kattanva Vikire. Mármint cekcuálisan. Viki nem szereti a lányokat, mondja, de 501 mindenképppen leszbishowt akar látni, így tovább üti a vasat, kérdezzed meg tőle, mostan.

Viki még öt tequilát lezúz, és sírni kezd, de meglehetősen, először a hálószobában, ahová Bugyitlan megy be utána, és Viki meg is kérdezi tőle, hogy mi van ezzel a pinafaktorral? Bugyitlan nem felel, mert direkt, Viki meg megsérti egy kicsit. Aztán KokkIza vigasztalja, mert ráfér, és mert KokkIza az igaz barát. Jó, ezen én is röhögtem most egy kicsit. Viki a hálóból a mosókonyhába megy sírni, ahol Pink nem hagyja békén. Közben persze kiderül, hogy ez a Bugyitlan nyalná Vikit sztori nem igaz, csak 501 találta ki az egészet szarkavarásilag.

Ezek olyan buták mint a főd, mit keresek én itt? Hánynom kell. Magamtól.(Viki)

Na, és akkor párbaj. Először Iza gyön, utána 501. Nagyjából öt percnyi nyugalom után indul az üvöltözés, amit csak néha szakít meg egy reklám, vagy Liluék konferálása. 501 úgy náz ki, mint egy nagyon szarul sminkelt bohóc, KokkIza meg ideges, a lába folyamatosan jár, de az okoskodásai még így is összeszedettebbek, mint az ellené. Jó, ez még nem nagy kaland, 501-nél egy talicska aprómajom is értelmesebben tudna érvelni. Az este legizgalmasabb pillanata, amikor Zsóti a lábát szagolgatja, és mindezt élőben láthatjuk, majd jön az eredmény: 67-33, KokkIza meggyőző fölénnyel nyer, és ahelyett, hogy gratulálna, odabassza 501-nek, hogy na, kisiklottál, Csárli, utalva az ellen “Csárli, sínen vagy” kampánydalára.

 

Tegnap vót

Epic küzdelem várható KokkIza és 501 között, folyamatos keresztbe beszélés, odabaszás, kurválkodás és Traktoros felemlegetése, repedtfazékhangú üvöltés és Simonságra vetett kutyaszemek, párbaj lesz, csak bírjuk aggyal. És csakazértis a seggrázást mutatjuk meg.

Címkék: vv6
918 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

faszent 2014.03.31. 13:05:04

Kár, hogy senki nem volt Iza mellett, aki azt tanácsolta volna neki, hogy legyen "sportszerű", ha nyer, mennyivel elegánsabb lett volna, ha a "kisiklás" helyett valami olyat mondott volna Ch-nak, hogy "boldog további siklást", egy vesztesnek nem nyomjuk az orrát a kakiba a győzelem pillanatában, mert az visszafröccsenhet ránk, ezt még tanulnia kell Izának.

XO 2014.03.31. 13:06:28

Na, megjöttek az új videjók....

Conchobar 2014.03.31. 13:06:46

@faszent: "Szerintem, meg CH azt hitte visszajön, és szerette volna benntartani Teót, hogy legyen kire támaszkodnia a későbbiekben, tehát azt kezdte el tervezni, hogy intézhetné el, hogy a tank ne tegyen Teóra a következő kiválasztásnál" - Az igaz, hogy elbizakodott volt, de a reggelinél a csevegés az a kamerának szólt a nagy taktikus előadásában. Túl ezen, Sarlot fogalma se volt arról, hogy Viki hogyan fog reagálni erre a leszbi-szálra, azontúl, hogy elhiszi, vagy sem. Legkevésbé hihette azt, hogy ezután a leszbi-dolog után majd Viki nem teszi Teóra a jelet. Ergo, Teó 'vallomása', azaz Viki hülyítése is a kamerának szólt

XO 2014.03.31. 13:07:41

@faszent: ez is menni fog majd....remélem! :)

Conchobar 2014.03.31. 13:07:42

@beacska: "osztand mekkora nagy előnyt kovácsolt belőle" - Ki és miből? Nem lehetne érthetően kommentelni

Conchobar 2014.03.31. 13:14:28

@faszent: "egy vesztesnek nem nyomjuk az orrát a kakiba a győzelem pillanatában" - Ez igaz. Csakhogy itt nem két lovagias hölgyről van szó, akik a sors szeszélye folytán párbajozni kényszerültek, hanem két egymást erősen győlölő némberről, akik a jéték folyamán több-kevesebb sikerrel megpróbálták palástolni egymás iránti érzelmüket

XO 2014.03.31. 13:20:30

Kinyithatod....Jaaaaaaaa :DDDDDDDD
www.valovilag.hu/video/244233

beacska 2014.03.31. 13:23:14

@Conchobar: hát az Ádámmal való együttalvásból. azt hittem arról írtál :(

Conchobar 2014.03.31. 13:24:31

@faszent: "gy vesztesnek nem nyomjuk az orrát a kakiba a győzelem pillanatában" - Érdemes azt a jelenetet visszanézni, amelyen a Dorka-Sarlot párbaj eredményének megmutatása után Dorka mintha (gratulálni) felállni látszik, ámde Sarlot szó nélkül viharzik el mellőle

É2I 2014.03.31. 13:25:42

@Conchobar: Nem erre - vagyis nem így - gondoltam. Inkább arra, hogy a lapok előre le voltak osztva már induláskor. Meg volt, hogy ki kapja a pénzecskét, a többi színjáték. Persze ez csak összeesküvés elmélet.
(Nekem csak az fúrja az oldalam, hogy miért nem pénzes sms-el támadnak? )

Conchobar 2014.03.31. 13:29:18

@beacska: Hát az Ádámmal való együttalvásból, hülyítésből lett haszna Sarlotnak, mert Dorkán meg Izán rajtamaradt ezáltal a gyűlölködő és rosszindulatú ostobák jelmeze (a két nő nem látott át a szitán)

Conchobar 2014.03.31. 13:35:08

@É2I: "Persze ez csak összeesküvés elmélet" - Az. Annak is a rosszabb fajtájából. Mert azt még csak-csak megmagyarázza, hogy a későbbi nyertesnek, meg az RTLklub programigazgatójának mi érdeke lenne benne résztvenni, de arra nem ad választ, hogy mi érdeke a stáb tagjainak, meg a többi villalakónak mi érdeke lenne résztvenni benne és hallgatni egy ilyen összeesküvésről

egyemakisszíved 2014.03.31. 13:38:08

@Conchobar: Nem úgy értem, hanem amikor magányos Iza reggel öltözködik, andalító, szerelmes leányka talán utoljára van a villában-zene szól, míg Sárli és Teó csendben reggelizik, miközben Sárli tele szájjal béna terveket kovácsol. Az meg, hogy a műsorvezető a látottakat hogyan értelmezi, az első sorvezető a látottakhoz, amit a legtöbb ember magáévá tesz, már hogyne befolyásolna. Ehhez jön még a szereplők önvallomása, illetve hogy más villalakó hogyan látja azt a bizonyos dolgot – pozitív vagy negatív jelentést hordoz-e számára, és ez hogyan támogatja meg a látottakat. Ha hallgatod a betelefonálókat, szinte mindig azok a szavak köszönnek vissza, amit az a adásban is hallottak. Laci kívülálló volt a játékban, abból meg nélküle is maradt egy jó néhány a villában, Dorka-Zsolt egy stagnáló, gyerekes szerelmi szál volt, és egymásba megnyugvást kereső párocskákból az idén nincsen hiány, Dorkát nem kellett bent tartani.

XO 2014.03.31. 13:38:10

Valaki magyarázza meg nekem, hogy mitől őszintébb Ch és Simon kapcsolata?

Ronla 2014.03.31. 13:44:16

Teó Vikivel leszbizzen? Csárlinak lehet, hogy jó ötletnek tűnt, de nekem még ötlet szintjén is kész horror. Mert ha két igényes nő (rendszeresen fürdik, kezet mos, stb.) leszbizik, azt még szívesen megnézi a férfiember, sőt talán bekuncsorogja magát a szendvicsbe virslinek. No de Viki és Teó? Húhh, levert a víz.

XO 2014.03.31. 13:44:38

"Nagy álmom, hogy a Playboyban szerepeljek. Simon támogat ebben."
www.blikk.hu/blikk_sztarvilag/vv-charlotte-hozzamennek-simonhoz-2244835

faszent 2014.03.31. 13:47:23

@Conchobar:

nem kell, hogy bejöjjön a tanknak leszbi vonal, elég ha tudja, hogy Teónak tetszik, mert ez olvasztó hatással lehet rá, és eltérítheti azt a szándékát, hogy újra Teóra tegyen a kiválasztásnál.

mi itt csak spekulálhatunk, de az biztos, hogy Ch már azon kezdett dolgozni, hogy valahogy kitérítse a tankot a Teó-ellenességéből...

Conchobar 2014.03.31. 13:53:13

@faszent: "nem kell, hogy bejöjjön a tanknak leszbi vonal, elég ha tudja, hogy Teónak tetszik, mert ez olvasztó hatással lehet rá, és eltérítheti azt a szándékát, hogy újra Teóra tegyen a kiválasztásnál" - ...hát vagy olvasztó hatással, vagy épp ellenkezőleg. Tehát ebben a dologban nem Teó volt az elsődleges

beacska 2014.03.31. 13:55:03

@Conchobar: akkor mi TÉNYLEG nem ugyanazt nézzük.: Iza nem értette, h miért akarja Ádám behajtani a "védelmet", ha ennyire átlátszó, h nem feküdtek le...még Iza sem vette be, csak értetlenkedett...

É2I 2014.03.31. 13:58:10

@Conchobar: "hogy mi érdeke a stáb tagjainak, meg a többi villalakónak mi érdeke lenne résztvenni benne és hallgatni egy ilyen összeesküvésről"

Minek kéne tudniuk róla? Ki van adva, hogy a fizetésért (szerkik) mit kell csinálni. Akár napi szinten. A villalakóknak meg tudni se kell róla.

@XO: Hát ha a kacsamagazin még létezne ott el tudnám képzelni, 501+ meredező fallosz
koszorújában.
Bár a fotósbolt csodákra képes, de ebből a fejből egy havi munka kijönne. Igaz a ciniből is tudtak nőt faragni, pedig csak egy tintapaca.

Conchobar 2014.03.31. 13:58:13

@faszent: "az biztos, hogy Ch már azon kezdett dolgozni, hogy valahogy kitérítse a tankot a Teó-ellenességéből..." - Hát persze. A jóságos Sarlotot, a tündért az utolsó napon Teó sorsa foglalkoztatta, és nem az, hogy a gyűlölt vetélytársát hogyan nyomja le. Azt se akarjuk észrevenni, hogy illogikus a dolog: Sarlot avval számolt, hogy ő tér majd vissza, ergo nem juthatott az eszébe, hogy gondoskodnia kellene az elárvuló Teó jövőjéről

Ronla 2014.03.31. 13:58:45

A következő kiválasztott szerintem is Teó lesz. Krisztiánra szerintem nem fognak tenni jelet, mert úgy gondolják, hogy az Iza tábor is szavaz Krisztiánra, és ezt a tábort most a százalékok miatt nagynak vélik. Au-ra, Zsótira, Zsófikára sem nagyon, Vikit erősnek gondolják. Teó marad igazából, aki nem volt még párbajon. Viszont Teó helyében Vikit vinném ki.

candyperfumegirl 2014.03.31. 14:01:29

@Conchobar: Nekem ezzel kapcsolatban van egy olyan elméletem, hogy ha tanult, diplomás, művelt, stb. embereket válogatnának össze, de hasonlóan ellentétes karaktereket, mint ebben a merítésben, kb. ugyanez lenne az eredmény. Mármint konfliktusok meg a szexuális dolgok vonatkozásában. Talán nem lenne faszpörgettyűzés (amit mondjuk amúgy is csak ember hoz a villába), de az extrém helyzet, a bezártság, az unalom, és az, hogy oylan emebrekkel vagy összezárva, akikkel más körülmények között egy percet nem töltenél el együtt, hasonlóan előhoznák az indulatokat.

faszent 2014.03.31. 14:07:57

@Conchobar:

Teó volt az egyetlen támasza, szövetségese a villában, így igenis fontos volt neki Teó benntartása, magára meg mint tuti párbajnyertesre gondolt, és már a villában töltendő jövőjére gonolt.

ismétlem ez csak spekuláció, de elég nyilvánvalóan ezért vonta be a tervbe Teót...

Ronla 2014.03.31. 14:09:15

Teónak most Au-t kéne erőltetnie, és ha volna esze, megmagyarázná a dolgokat azzal, hogy Sárlott eddig elterelte a figyelmét, valamint (bár még az ötlettől is rosszul vagyok) néha rákacsinthatna Vikire, csakhogy összezavarja egy kicsit.
Persze könnyű innen kintről okosnak lenni.

Conchobar 2014.03.31. 14:10:04

@beacska: "akkor mi TÉNYLEG nem ugyanazt nézzük" - Ugyanazt nézzük, csak két malomban őrlünk. Én egy büdös szót se írtam az aktusról/szopásról. Sarlot terve Izáék beugratására szólt, márpedig Izáék nem láttak át a szitán. Beugrottak. Az már csak súlyosbította Izáék helyzetét, hogy ők ráadásul még korrumpálni is akarták Ádámot (a szoptatás vs. jel nem-rakás által)

faszent 2014.03.31. 14:11:36

@Conchobar:

Teó volt Charlott egyetlen szövetségese, barátja, akire támaszkodhatott, saját magára párbaj győztesként tekintett és már a jövőt egyengette a maga számára a villában, így tehát fontos volt neki Teó kiválasztásának megelőzése..

faszent 2014.03.31. 14:14:08

Egyértelmű, hogy Teót fogják választani, arra való hivatkozással, hogy ő még nem párbajozott, ő meg Zsófikát fogja kivinni, mert Zsófit mindenki gyengének tartja, pedig nagyot tévednek, ebből Zsófi fog visszatérni győztesen, alig várom...

azt imádnám nagyon, ha Zsófika hagyná kinn aztán egy következő körben Zsoltot, de Zsoltot valszeg Krisztián fogja kint hagyni...

Conchobar 2014.03.31. 14:17:28

@candyperfumegirl: "de hasonlóan ellentétes karaktereket, mint ebben a merítésben" - Tessék már megérteni: fából nem lesz vaskarika. Ha magas IQ-val rendelkező, jólnevelt ("kultúrált") embereket nemcsak a konfliktusok kezelésének rutinja, hanem egyszersmind a konfliktusok elkerülésének rutinja is jellemzi (pl.nem a diplomás emberek a kocsmai verekedések szereplői). Tehát hiába zárunk össze ilyen embereket, a végeredmény az eseménytelenség, vagy az átlátszó műbalhék sorozata lenne

mézescsók 2014.03.31. 14:17:51

@XO: És nem vagy tőle felhőtlenül boldog, ahogy érzem (blvr ereje).

@Conchobar: Semmi olyasmit nem írtam, hogy Teo, Au és Zsolt együtt ökörködnek. Éppen ellenkezőleg. A többször is megalakult triumvirátus tagjai: Au-Zsolt-Viki. A problémám pont az volt, hogy ebbe - ha még létezik, mert ki tudhatja? - kétlem, hogy beleférne Teo.
Hogy Au döglik Teóért? Szögezzük le: nem szerelemről beszéltem. Au - mint a korabeli gyerekek egészséges többsége - farkavezérelt, a szexet (bármilyen szánalmas indokkal is) pedig Teótól kapja meg és annyira nem hülye, hogy ne tudná, Zsófikától sosem. Egyebekben éppen Au nyilatkozta a riportszobában a múlt heti éjszakai történések után, hogy egyre jobban vonzódik a csajhoz és mindent megtenne érte (nem szószerint, de ez volt a lényege).
Zsófikához két okból közeledhet: vagy mert rájött, hogy ez okosabb taktika, akár a játék szempontjából, akár esetleges későbbi merevedési gondjai okán, vagy Viki miatt. Viki felvilágosította ugyanis, hogy a villában igazi érzelmeket Zsófitól kaphatott volna, mert a kiscsaj odáig volt érte, de elrontotta. Lehet választani. De mert Au-nak most éppen a villában nem szerelem kell, én a taktikát választom. Ugyanazt az adást nézzük, csak másképp látjuk.

faszent 2014.03.31. 14:22:05

kiesési sorrendek a következő párbajtól kezdődően:

1. Teó
2. Zsolt
3. Viki

utolsó 4 játékos:

Au, Iza, Krisztián, Zsófika

jelen idő szerint esélyesek a fődíjra:

1. Au
2. Iza-Krisztián (ők, ha van eszük, és nem vesznek addig össze, akkor 50-50 egyezséget kötnek)
3. Zsófika

ez még változhat, csak nem látom mitől gyengülne meg Au.. (esetleg attól, hogy a triumvirátusból egyedül ő marad?)

Conchobar 2014.03.31. 14:28:26

@faszent: "Teó volt Charlott egyetlen szövetségese, barátja, akire támaszkodhatott, saját magára párbaj győztesként tekintett és már a jövőt egyengette a maga számára a villában, így tehát fontos volt neki Teó kiválasztásának megelőzése.." - Nem látok Sarlot fejébe, de én kizárom, hogy amikor őneki a saját sorsa forog kockán, akkor ő nekiállna Teó jövőjét egyengetni. Kizárom azt is, hogy ő a párbajt megelőzően már a következő kiválasztáson agyalt volna, mert épeszű ember annak az akadálynak a leküzdésén dolgozik, amelyik előtte van, amelyet már belát

É2I 2014.03.31. 14:30:17

@candyperfumegirl: Voltam katona. Na ott volt a debilió szinttől kezdve felfele minden -én úgy közép szinten. Ha valakinél eltelt 2-3 hét, hogy nem volt otthon, a kilincsel is összeveszett.
Bár nálunk egy nő volt összevissza-a gyengélkedőn, ilyen nővér féle-, csúnyább volt, mint ez a viki, de nem én voltam az egyetlen akinek megfordult a fejében, hogy átmegy "gyengélkedni", hátha megfelelő "ápolást" kap. (Én végül ellenálltam, mert volt barátnőm -otthon- és egy ilyen "kalandért" nem érte volna meg. De volt aki feladta az elveit. A negyvenes éveiben járó katonanő mindig megkapta a húszas férfiak "gyengédségét". Magyarul: meg lett döngetve, mint ahogy a nagykönyben meg van írva ;)

faszent 2014.03.31. 14:32:42

@Conchobar:

akkor nem nézted elég figyelomesen a műsort, mert Ch-nak és Teónak volt egy taktikai megbeszélése aznap reggel, a párbaj reggelén, és elég rendesen megtárgyalták a jövőt:

www.valovilag.hu/video/244145

Conchobar 2014.03.31. 14:34:00

@mézescsók: "Au - mint a korabeli gyerekek egészséges többsége - farkavezérelt, a szexet (bármilyen szánalmas indokkal is) pedig Teótól kapja meg" - A szexet (azazhogy nem is a szexet/erotikát, hanem csak a pőre aktust) Teótól kapja, a kihívást viszont Zsófikától.

faszent 2014.03.31. 14:35:20

"@É2I: A negyvenes éveiben járó katonanő mindig megkapta a húszas férfiak "gyengédségét". Magyarul: meg lett döngetve, mint ahogy a nagykönyben meg van írva ;) "

Éljen a szabadság, egyenlőség, testvériség!
Mindkét fél jól járt. Ilyen egy fair trade.
Pártolom!

Conchobar 2014.03.31. 14:37:11

@faszent: "akkor nem nézted elég figyelomesen a műsort, mert Ch-nak és Teónak volt egy taktikai megbeszélése aznap reggel, a párbaj reggelén, és elég rendesen megtárgyalták a jövőt" - Én nem mondanám azt megtárgyalásnak, mikor a valaki a párbajt megelőzően előad valami hirtelen ötletét, vagy agymenését a másik embernek, pontosabban nem is annyira a másik embernek, mint inkább a kameráknak

É2I 2014.03.31. 14:45:45

@Conchobar: Kb ez a felállás -khm-, a debil nem tudott senkit rászedni csak ezt a leszbinek hazudott szerencsétlent. Még olyan egyszerű amőbát sem, mint pink.
Mondjuk vikit már nem merte bevállalni -lehet mégis csak van ízlése?-, pedig az lett volna egy erős páros. De még nincs vége.

@faszent: Én inkább azt mondom: szükség törvényt bont. Persze ezek az elvek van hol megmaradnak, van hol feloldódnak. (Én nem pártolom) Ez egy ilyen világ. A Való Világ X*. ;)

mézescsók 2014.03.31. 14:46:57

@XO: Ezen már én is tűnődtem. Arra a következtetésre jutottam ,hogy egyesek szerint a minél rövidebb ismeretség a jó kapcsolat és az igaz szerelem alapja. Sárlott Simonnal egy-két hét után jött össze, miután bepróbálkozott a villa két másik hímjénél (Au és Zsolt), ráadásul eleve azzal a taktikával jött be, hogy kell egy erős pasi, akivel végig lehet vinni a játékot.
Ezzel szemben van egy viharokkal teljes kapcsolat, aminek kb. két hónapos előzménye van, szerepel benne egy öntörvényű, erős igazságérzetű, nagyszájú, egy önmagában elég bizonytalan, de ezt titkolni akaró nő és egy erős, ugyancsak öntörvényű, határozott, a dolgokat eléggé feketén-fehéren szemlélő pasi, akik nagyon más milliőből jöttek. A pasas szívós, kitartó abban, amit meg akar szerezni és ez végül sikerül. E két hónap alatt többet megismerhettek, megtanulhattak, megszerethettek egymásból és egymástól, mintha kint töltötték volna ezt a két hónapot.
Nem tudtam másra jutni: az igaz szerelem onnan ismerszik meg, hogy alig ismerik egymást a pár tagjai és két hét igenis több, mint két hónap. Más nem lehet.

beacska 2014.03.31. 14:47:14

@Conchobar: dehogy ugrottak be! nem értették, miért nézi hülyének őket Ádám (de most mán tök mindegy a kérdéses 4 szereplőből már csak egy van bent)

beacska 2014.03.31. 14:50:05

@Conchobar: áááá, Ch-nak nem volt "terve", csak rá akart dolgozni a kis eszecskéjével a TAKTIKUS titulusra, és ezt bíírta kifundálni...ne keressünk benne értelmet, mert nem volt. és még egy jó kis hazugságba is belekeveredett. Ahogy Iza mondta: a te taktikád vagy dugába dől, vagy lebuksz

Conchobar 2014.03.31. 14:52:35

@faszent: "kiesési sorrendek a következő párbajtól kezdődően:" - A prognózisoddal csak egy baj van: nem számol (igaz nem is tud) a még előttünk lévő, ezután bekövetkező eseményekkel. Nem tudjuk, melyek villalakó mit tesz, mit fog majd lépni, és az hogyan fog hatni a nézőkre

mézescsók 2014.03.31. 14:54:58

@faszent: Chonchobar már leírta, hogy Ch. sem viselkedett elegánsan Dorkával, de azért még hadd jegyezzek meg valamit: pár hete abból a rohadt villából mást sem lehetett hallani, hogy "Csárli, sííííííííííííííííínen vagyunk". A kihívás óta fokozottabban. Au ezt rikoltozta, ha kellett, ha nem, ezzel kelt és feküdt, napközben pedig azzal foglalta el magát, hogy "Csárli, sííííííííííííínen vagyunk". És Ch-nak ez nagyon tetszett.
Tele volt vele a petefészkem. Általában jó a modorom, de ezt lehet, hogy én sem hagytam volna ki.

Conchobar 2014.03.31. 14:59:59

@beacska: "dehogy ugrottak be! nem értették, miért nézi hülyének őket Ádám" - Tessék már hagyni Ádámot, tessék már végre megérteni: a kulcsmomentum a vacsorát megelőzően következett be (mikor Iza és Dorka nekiállt agyalni azon, hogy vajon Sarlot miért Ádámot választotta), és nem utána, mikor Ádám nekiállt hazudozni arról, hogy mi történt a vacsora alatt/után

mézescsók 2014.03.31. 15:02:49

@Conchobar: Nem feltételezem Aurélióról, hogy kihívásokat keres. Ugyanakkor nem kizárt, mert elmondása szerint eddig nem volt gondja, nőhódolója volt elég, lehet, hogy az üldöző szerepe újszerű és érdekes. Nem tudom, nem vagyok pasi. Azt viszont egyáltalán nem hiszem, hogy ott bent érzelmeket keresne, amire Zsófika áhítozik.
Hogy Teo neki szexre kell, kétségtelen, de ez nem zárja ki, hogy vannak érzelmei is a lány iránt. Ráadásul maga mondta. Csodálkoztam kicsit,hogy nem veszi észre, Teo elsősorban leszbi és csak utána bi (szerintem), hogy egy sárgarépában több az érzelem, mint ebben a nőben, ami mégis akadna, azt meg jó mélyen elásta valahova.

faszent 2014.03.31. 15:09:15

@mézescsók:

Értem, értem mit mondasz, de ennek ellenére Iza nyert, és én csak annyit jegyeztem meg, hogy nyerő helyzetben elegánsabb lett volna valami kedveset, szellemeset, de nem gonoszat mondani a vesztesnek. Teljesen mindegy mit csinált Ch korábban, ő már akkor elvesztette a párbajt, és ha Liza itt okosan viselkedik, nagyon elegánsan nyerhetett volna, olyasmit tehetett volna, amelyből nagyvonalúság árad és nem, pitiskedés, és akkor azt a másik mondatot lehetne jóérzéssel idézni, ezt nem lehet, mert ebben sajnos kisstílű gonoszság van.

Izának van még mit tanulnia, egyébként én neki drukkoltam és drukkolok (meg Zsófiákának, mert még az volna egy nagy dobás, ha Zsófika a végén mindent vinne (nem, nem valószínű egyáltalán, csak szimplán vicces volna, ha mindenki koppanna) Rajtuk kívül még Krisztiánnak, amiért egy egyenes jellem, csak hát már túl sokszor nyertek fiúk.

Amúgy már a pöttyös-csíkos héten egyértelműen kiderült, hogy Au csapatában vannak a nyerők, az egyéniségek, az érdekesek, és a másikban a halál uncsik, középszerek, vagy kellemetlen kakikeverők.

Conchobar 2014.03.31. 15:10:11

@mézescsók: "Nem feltételezem Aurélióról, hogy kihívásokat keres" - Rosszul teszed. Minden férfi keresi a kihívást a nőkben. Ez igaz a villalakókra is (pl. lásd Zsolt és Aurélió méltatlankodását a beköltözést követően, Sarlot és Alexa nyomulásával kapcsolatban)

Conchobar 2014.03.31. 15:15:07

@É2I: " Kb ez a felállás -khm-, a debil nem tudott senkit rászedni csak ezt a leszbinek hazudott szerencsétlent" - Márhogy miben, mely momentumokban véled felfedezni Teó átvertségét? Nem érzed úgy, hogy Teó vezeti meg/vezette meg Auréliót (a farkánál fogva)?

nemszázas 2014.03.31. 15:16:23

@faszent:én sem gondoltam, hogy Zsolti elnyomott volt, szerintem éppen ellenkezőleg, megmutathatta egy sokkal szimpatikusabb oldalát is, ahogy Dorkával bánt. Dorka nélkül is kb. ugyanannyit csinál, csak most még egysíkúbb lett.
Ezt a "szegény elnyomott mantrát" már Kriszre is ráolvastak, ez még abszurdabb nekem, mert szerintem tisztán látszik, hogy ő pont Iza hatására nyílt ki, nem is kicsit (és talán fordítva is igaz ez) és sokkal többet mutat a személyiségéből, mint Iza előtt, vagy Iza nélkül mutatott volna.
Tarthatjuk unalmasnak a kapcsolatukat, de szerintem aki nyitott rá, és nem csak a puncihangokra figyel, az többet megtudhat a karakterek jelleméről így. (persze levonva azt a plusz-mínuszt, ami a kameráknak szól.)
@candyperfumegirl: abszolút egyetértek. A jellem és az idegállapot nem függ össze a diplomával:) még azt sem mondhatom, hogy szocializáción múlna, megfelelő körülmények között mindenkiben szakad a cérna egy ponton.

nosce 2014.03.31. 15:18:17

én nemtom minek azon agyalni h ki hogy ment vissza, meg egyáltalán h ki megy vissza amikor megvan a nyertes, Au. Minél előbb esik ki valaki persze a középjátékban, annál jobb neki mert foglalkoztatják lehet vele menni VIP vendégnek jó pénzért, addig amíg tart a műsor, ha a végén esik ki akkor meg semmi pl. Sehi a vv5-ben.
A vv6 castingja meg egy rakás szar és a műsor szerkesztése is, sok bizonyítékot el lehetne mondani de felesleges mert elég a nézeccséget megnézni ami nagyot zuhant. Lassan egy jól elhelyezett útcai hírdetőtáblával több embert érnek el mint a vv6-al, űbergáz az egész.

Conchobar 2014.03.31. 15:20:05

@faszent: "meg Zsófiákának, mert még az volna egy nagy dobás, ha Zsófika a végén mindent vinne" - Zsófika engem Seherezádéra emlékeztet, ő úgy jutott előre, hogy szimpatikus nő volt, mindig volt legalább egy erős egyéniségű pártfogója, és (Kingát leszámítva) őt is inkább a balhémentesség jellemezte.

nosce 2014.03.31. 15:22:29

@nosce:
például tök el tudom képzelni h laci jó állásajánlatokat kapott azaz amit írtak annak van valami igazság alapja, traki meg nem kap majd lofaszt se, akkor ki járt jobban a kieséssel ? Nyerni meg egyiknek se volt esélye

Conchobar 2014.03.31. 15:23:23

@nosce: "én nemtom minek azon agyalni h ki hogy ment vissza, meg egyáltalán h ki megy vissza amikor megvan a nyertes, Au" - Miért is? Talán jellemesebb, mint Krisztián? Talán jobban tetszik az egyénisége a nőknek?

kutyaaszarpor_a_szembe (törölt) 2014.03.31. 15:28:10

én csak 1-et nem értek.
ki az aki vv-ről ír, olvas ,kommentel,illetve nézi azt

nagy az isten állatkertje, (legyintve sóhajt..)

nosce 2014.03.31. 15:28:41

@Conchobar:
H miért Au mellett a valószínűség egyszer már leírtam, de röviden azért mert jóval népszerűbb, simon után messze ő volt a legnépszerűbb a villában és minden jel azóta is erre mutat h ő a májer

Conchobar 2014.03.31. 15:29:44

@nosce: " amíg tart a műsor, ha a végén esik ki akkor meg semmi pl. Sehi a vv5-ben" - Valahogy mégis úgy tűnik, mintha dj-ként Seherezádé kamatoztatni tudta volna a VV5-ben szerzett ismertségét (viszont volt olyan győztes, akinek mintha gondjai támadtak a VV díját illetően)

nosce 2014.03.31. 15:34:26

@Conchobar:
Sehi ha nem marad a végéig akkor is kamatoztatni tudta volna, mondjuk ha kiesik az ötben, amúgy nemtom mennyire kamatoztatta valszeg nem véletlen h visszament az olasz faszijához

Conchobar 2014.03.31. 15:34:36

@nosce: "de röviden azért mert jóval népszerűbb, simon után messze ő volt a legnépszerűbb a villában" - Legalábbis, amíg erről szavaztatták a nézőket (Alexa távozásáig). Azonban elgondolkodtató az, hogy azon időszak alatt Zsolt szavazói komoly létszámvesztést szenvedtek. Más szavakkal: tudja a kórság, hogy mi most az állás, és hogy meddig marad fenn. Az kétségtelen, hogy Aurélió a népszerűek közé tartozik

mézescsók 2014.03.31. 15:36:53

Még két dolog Ch. két húzásával kapcsolatban:
1./ A Ádámos dolognak semmi értelme sem volt, haszna sem. Mert mi van akkor, ha Ádámmal megy a nyugiba? Ez kérdőjelezi meg a hűségét Simon iránt? Kint láthatják a nézők,hogy nem történt semmi. A villában nem lett paláver a dologból, a párbajon sem: Dorka felemlítette, Ch. mondta,hogy Ő a szaunában aludt, ezzel le lett keverve. Mire számított? Mi haszna lehetett volna belőle Ch-nak? Hogy Dorka hazugságba keveredik? Ezek még mindig nem tudják, hogy kint nézzük?
2./ Viki egy előnytelen külsejű, elég nehéz természetű nő, de egyrészt nem hülye, másrészt soha semmiféle jelét nem adta, hogy a nők vonzanák. Ezt a magát értelmes nőnek tartó Charlotte-nak fel kellett volna ismernie. Szerencséje volt, hogy Viki ivott, mert ha józan, akkor egyrészt Ch-t nagyon kiröhögi, Teót úgyszintén, majd nemsokára az egész villa ezen mulat. És nem Vikin. Teót ezzel csak kellemetlen helyzetbe hozta. Viki tkp. nagyon jól kezelte a helyzetet (pl. Zsófikát bent tartotta a mosókonyhában, így volt tanúja Teo mondandójának).

Conchobar 2014.03.31. 15:41:42

@nosce: "Sehi ha nem marad a végéig akkor is kamatoztatni tudta volna" - Akkor most mi is a helyzet Sehivel ("a műsor, ha a végén esik ki akkor meg semmi pl. Sehi a vv5-ben"). Az ő esetében talán az ismertség nem egyenesen arányos a VV5-ben eltöltött idővel?

Conchobar 2014.03.31. 15:48:40

@mézescsók: "A Ádámos dolognak semmi értelme sem volt, haszna sem. Mert mi van akkor, ha Ádámmal megy a nyugiba" - Tessék már megérteni: avval a húzásával, hogy vacsoratársnak Ádámot választotta, avval sikerült ellenfelével a gyűlölködő és rosszindulatú ostoba jelmezét felvetetnie. Azzal, hogy Dorka bevette a cselt, és rosszindulatú feltételezésekbe bocsájtkozott Sarlotnak Ádámot illető terveivel kapcsolatban, sőt korrumpálni akarta Ádámot, azzal Dorka önmagát ásta el

mézescsók 2014.03.31. 15:52:10

@faszent: Én is értem, hogy mire gondoltál, sőt, egyet is értek veled. Az én ízlésemnek is jobban megfelelt volna. De:
- volt előtte egy hét, feszkóval és mindkét fél részéről ellenségeskedéssel tele,
- közvetlenül előtte volt egy párbaj, finoman szólva is felfokozott érzelmekkel,
- Iza egy 20 éves nő, aki ilyen szintű megpróbáltatás előtt szerintem még sosem állt.
És végül még valami: az öröm mámorító, a káröröm ugyancsak. Ebben a helyzetben nehéz higgadtan és elegánsan viselkedni.
@Conchobar: Még sosem voltam pasi, a fejükkel vagy a hímtagjukkal nem tudok gondolkodni. Én nőként úgy láttam, hogy Au nem az ilyenfajta kihívások miatt ment a villába. Ha így lett volna, akkor helyből vált Zsófikával kapcsolatos viszonyán. Au magától fel sem ismeri a kihívásokat, ahhoz férfi kell (és jelen esetben még Viki is kellett), Ő pedig még inkább gyerek. Nem attól férfi valaki, hogy feláll a ...., az a fiúknál igen zsenge korban bekövetkezik.

Conchobar 2014.03.31. 15:58:41

@mézescsók: "Én nőként úgy láttam, hogy Au nem az ilyenfajta kihívások miatt ment a villába" - Mi ez a szamárság? Miből jön ez? Mi azon az érthetetlen, hogy 'Minden férfi keresi a kihívást a nőkben. Ez igaz a villalakókra is (pl. lásd Zsolt és Aurélió méltatlankodását a beköltözést követően, Sarlot és Alexa nyomulásával kapcsolatban)'?

Conchobar 2014.03.31. 16:02:01

@mézescsók: "Au magától fel sem ismeri a kihívásokat, ahhoz férfi kell" - Az idézet mondat írója is hiányt szenved valamiben (vö: 2014.03.31. 15:58:41-i kommentem)

mézescsók 2014.03.31. 16:03:01

@Conchobar: Én nem láttam ennyire élesnek a helyzetet. Az tény, hogy mindenki elcsodálkozott, miért Ádám a vacsoravendége, de senki állkapcsát sem kellett felsöpörni. A párbajon valóban felhozta, de Sárlott egy mondattal válaszolt, többé szó sem esett róla. Akkor ért volna célt, ha Dorka tovább izmozik a témán, de nem ez történt. Ádám korrumpálása annyira gyenge volt, hogy szinte szóra sem érdemes.Igazából nem ütött. Ha feltételezzük, hogy bejön a csel, Dorka legfeljebb picit kellemetlen helyzetbe került volna, de hazugság vádja sosem illethette volna (hazudni csak tudatosan lehet, enélkül egyszerű tévedés), és korántsem lett volna bizonyíték Ch. hatalmas taktikai elméje mellett.

egyemakisszíved 2014.03.31. 16:05:07

@mézescsók: A Sárlott-Simon és Iza-Krisztián villaszerelem, mivel a valójában nem tudjuk, a résztvevők számára mit jelenthet, inkább csak arra alkalmas szerintem, hogy felidézze a számunkra ideális, vagy vágyott szerelem álomképét. Nekem úgy tűnt, hogy Simonéknál fel lehetett fedezni az egyenrangúságot, a kölcsönösséget, mindketten tettek gesztusokat a másik felé, hogy valahol középen találkozhassanak. Simon abbahagyta a kertben bogarászást, levágatta a loboncát, Sárlott pedig innentől kizárólag Simonra koncentrált, próbálták megérteni egymást, még ha nem is volt könnyű egyiknek sem. Bírtam, ahogy egyszer a hálószobában Sárli leráncigálta Simon palástját, mondván, hogy hagyja abban egy kicsit a hülyéskedést, üljön le és lehessen már vele komolyan beszélni. Lehet, hogy mindez színjáték is, mindkét pár részéről, de nem mindegy, milyen kottából tudnak játszani a színészek. Izáéknál a harc mintha az alá-és fölérendelődésről, az uralomról szólna, Izában ott a felsőbbrendűség, kezdve onnan, hogy megkérdi volt-e már Krisztiánnak ilyen jó csaja, mint ő. Krisztián meg leginkább a hódítására büszke, hogy addig nyomakodott, míg végül csak hozzányúlhatott Izához. Az, amit mérgünkben, sértő szándékkal mondunk és később megbánunk, attól még többnyire igaz, bármennyire fájó és nem vet jó fényt arra sem, aki mondta. Én úgy látom, hogy Iza viselkedése tettekben is mutatja, amit szóban állított, majd visszaszívta, hogy eszközként használja Krisztiánt, ezt őszinte Krisztián is tudja, azért nem bízik benne, mégis elfogadja a közeledését, mert tudja, így szerepelhet, viszont nagyon őszintén hallgatnia kell róla. Még nem láttam a VV-ben senkit, aki ennyire manipulatívan használta volna az érzelmeit és a testét, ezért egy kicsit sajnálom Izát, hogy ilyen lett.

Conchobar 2014.03.31. 16:15:44

@mézescsók: "Az tény, hogy mindenki elcsodálkozott, miért Ádám a vacsoravendége, de senki állkapcsát sem kellett felsöpörni" - Te most szívatsz engem, valóban nem vagy képes felfogni a mondataimat: ' avval a húzásával, hogy vacsoratársnak Ádámot választotta, avval sikerült ellenfelével a gyűlölködő és rosszindulatú ostoba jelmezét felvetetnie. Azzal, hogy Dorka bevette a cselt, és rosszindulatú feltételezésekbe bocsájtkozott Sarlotnak Ádámot illető terveivel kapcsolatban, sőt korrumpálni akarta Ádámot, azzal Dorka önmagát ásta el'

mézescsók 2014.03.31. 16:22:07

@Conchobar: Au a neki valamilyen szinten tetsző nőkkel a villában eddig úgy viselkedett, mint aki levadászható trófeának, dugásra alkalmas alanynak tekinti őket. (pl. három nővel csókolózott, máskor Zsófikát látogatta meg az ágyban, majd ugyanazzal a lendülettel Teótnál folytatta, stb.) Izával való kapcsolata (emlegette, hogy a haveri körében ugyanilyenek a lányok, ismeri ezt a típust) elég korán tisztázódott. Zsófika a maga álomvilágában nyilván a fehér ruhás hercegre vár, Au egy jó ideig ejtette is őt (Ádám kiesése után szinte minimális kapcsolatuk volt a napi elkerülhetetlen beszélgetés szintjén), amíg Viki nem szólt neki, hogy a kicsi lány bele volt esve és még nem veszett az ügy. Egyébként ha ez igaz, akkor hol itt a vad? A másik: szerintem még Au nem igazán férfi, hanem kölyök, de nem ragozom tovább.
Ha a szex kihívás, akkor igazad van, de a magam részéről különbséget érzek kihívás és kihívás között.
A megjegyzésedet egyébként személyeskedőnek tartom, amire méltatlannak tartom a reagálást.

Conchobar 2014.03.31. 16:22:09

@mézescsók: "Ha feltételezzük, hogy bejön a csel" - Mi ez a "feltételezzük" szamárság? Nyilvánvalóan bejött a csel: Dorkáék rosszindulatú feltételezésekbe bocsájtkoztak (azt feltételezték, hogy Sarlotnak eszébe sincs Simonhoz hűségesnek lenni, azt taglalták, hogy a vacsora alatt/után Sarlot valamit akar Ádámtól). A rosszindulatuk miatt olyannyira nem látták, hogy kamuzik Sarlot avval a vacsorával, hogy még korrumpálni (szopatás vs. jel-nemrakás) is akarták Ádámot

mézescsók 2014.03.31. 16:25:52

@Conchobar: Te nem vagy képes felfogni a mondanivalómat: én nem láttam az Ádámos üggyel kapcsolatban Dorkát sem gyűlölködőnek, sem ostobának. Ugyanazt a szitut ketten másképp értelmezzük, ennyi az egész.

Conchobar 2014.03.31. 16:39:14

@mézescsók: "Zsófika a maga álomvilágában nyilván a fehér ruhás hercegre vár" - Nem annyira Zsófika álomvilágával van itt a gond. Zsófika expresszis verbis kijelentette már, hogy ő bizony nem fog dugni a villában, kamerák előtt, az anyja szégyenére. És ezt tökéletesen alátámasztja az eddigi magatartása. Ezen magatartás miatt érez/érezhet Aurélió kihívást. Tehát nem az aktus rejti a kihívást, hanem az odáig vezető út. Teó onnantól kezdve, hogy olyan könnyen hagyta magát, nőként eléggé elvesztette az érdekességét Aurélió számára (noha nincs kizárva, hogy még ezután is bele-bele mártogatja majd a farkát), hiszen nem igazán jelent a számára kihívást

mézescsók 2014.03.31. 16:44:26

@egyemakisszíved: Semmilyen villaszerelemben nem hiszek, most sem állítottam, hogy Sárlottéké igazi, Izáéké meg nem, vagy fordítva. Kérdésre válaszoltam, ami arra vonatkozott, hogy a Ch-Simon kapcsolatát miért tartják őszintének, a másikat miért nem. Próbáltam ironikus lenni, nem biztos, hogy sikerült.
Én nem láttam egyenlőnek Ch. és Simon kapcsolatát, a srác olyan volt Ch. kezében, mint a vaj. Ch. Simonnál idősebb, tapasztaltabb nő. Simon elmondása szerint Ch. előtt egy barátnője volt, ezen a téren könnyebben befolyásolható, pont mert tapasztalatlanabb. Az tény, hogy Ch. jó hatással volt rá, de Ch. tudja, hogy hogyan kell bánni a férfiakkal. Arra a két hetet mindenesetre nagyon rövid időnek tartom, hogy megismerjék egymást annyira, hogy máris közös jövőt tervezzenek.
Iza és Krisz hasonló korúak, bár teljesen másfajta környezetből jöttek és nyilván másfajta tapasztalatokkal is. Szerintem nekik sokkal nagyobb utat kellett megtenniük ahhoz, hogy a mindennapos vitatkozásokból valamivel nyugisabb, lágyabb kapcsolat alakulhasson ki. És igen, erre valamivel több idejük volt. Akár annak felismerésére is, hogy átcsesznek, rendesen.
Nem gondolom, hogy ez szívszerelem lenne, de Simonékét sem. Hogy pedig ki használ ki és kicsodát, az majd elválik. Nem gondolom, hogy több balhé nem lesz köztük, sőt, tele lesz a hv olyan kommentekkel, hogy ugye megmondtam, Iza egy ócska ribanc, aki csak kihasználta a tiszta szívű Trakit és jaj, milyen borzasztó ez. Majd ez is elválik.

Conchobar 2014.03.31. 16:44:59

@mézescsók: "én nem láttam az Ádámos üggyel kapcsolatban Dorkát sem gyűlölködőnek, sem ostobának" - Nyilván, aki elfogult Sarlot kárára ("Ch. hatalmas taktikai elméje"), az valami mást fog látni, mást akar látni, mint ami a valóság

Conchobar 2014.03.31. 16:52:14

@mézescsók: "Én nem láttam egyenlőnek Ch. és Simon kapcsolatát, a srác olyan volt Ch. kezében, mint a vaj. Ch. Simonnál idősebb, tapasztaltabb nő" - Miben mutatkozik meg Simon vajsága? Miben mutatkozik meg az, Sarlot volt a kezdeményező? A takaró fölött (a rúdtáncot leszámítva) miben mutatkozik Sarlot tapasztaltsága?

mézescsók 2014.03.31. 16:53:29

@Conchobar: Zsófika maga mondta, hogy neki érzelmek nélkül nem megy, ami egyébként érthető. Mint ahogy az is, hogy nem akar a szülei és a tv-nézők közönsége előtt koitálni. Én csupán azt hajtogattam itt - egyébként totál feleslegesen és most utoljára -, hogy Au viszont nem érzelmekre hajtott. És azt nem ismerte fel, hogy Zsófikához más út vezet, mint Teóhoz.
Részemről ennyi volt.

mézescsók 2014.03.31. 17:02:51

@Conchobar: Próbáld meg elhinni nekem, de felőlem vissza is keresheted, a Dorka-Ch. párbajban kifejezetten Charlotte mellett írtam. (Igazából egyik villalakó sem érdekel, így mindig az adott párbaj résztvevőiről döntök - magamban -, hogy melyik a szimpatikusabb.) Zsigerből nem utálom a nőt. A legegyszerűbb tehát, ha elfogultsággal vádolsz, ami rólad nyilván nem mondható el.
Simon vajsága - Ő változott látványosabban a kapcsolat alatt. Példát egyemakisszived eleget hozott.
Ch kezdeményezése - úgy emlékszem,hogy Ő kereste előbb Simon társaságát még a Zsótival való purparlé után.
Ch tapasztaltsága - escort múlt, amit maga sem tagadott

Conchobar 2014.03.31. 17:10:14

@mézescsók: "Én csupán azt hajtogattam itt - egyébként totál feleslegesen és most utoljára -, hogy Au viszont nem érzelmekre hajtott. És azt nem ismerte fel, hogy Zsófikához más út vezet, mint Teóhoz" - Úgy gondolod, hogy létezik olyan férfi, aki "érzelmekre hajt"? Gondolod, hogy a hímneműeknek a nőket illető célját/céljait úgy érdemes megfogalmazni/megfogni, hogy 'Zsófikához akar eljutni' ?

egyemakisszíved 2014.03.31. 17:10:30

@mézescsók: Naná, hogy nem lesz köztük több ordenáré veszekedés, ha Izán múlik, hiszen pont ő ígérte a párbaj előtt, hogy mindent jóvá fog tenni, amit valaha Krisztián ellen elkövetett. Éppen ő támadta Sárlit azzal, hogy nem tartotta be a párbajígéretét az embereknek, tehát erre igencsak vigyáz majd, hogy ne lehessen számon kérni. Tud ő másokkal is konfliktust kavarni, pillanatok alatt, mindenütt meglátja a kínálkozó lehetőséget és gyorsan cselekszik –lásd Zsófika vigasztalásakor is egy pillanat alatt kint termett ugatni a többieknek, az udvaron keresztül. Csak ámulunk majd és bámulunk, ahogy ígérte. Itt inkább az lesz érdekes, hogy Krisztián lepattintja-e mint Jerzsi Gigit, minél közelebb jutnak a nyereményhez.

Conchobar 2014.03.31. 17:18:36

@mézescsók: "Ch tapasztaltsága - escort múlt, amit maga sem tagadott" - Ha azt akarod evvel mondani, hogy Sarlot ügyesen kúr, és az ágybani tapasztalata fogta meg Simont, akkor gondolj arra, hogy nem a kúrással indult a kapcsolatuk

Conchobar 2014.03.31. 17:23:34

@mézescsók: "Simon vajsága - Ő változott látványosabban a kapcsolat alatt" - Ha a játékbeli passzivitást, háttérbehúzódást értesz a 'vajság' alatt akkor visszavonom a kérdésemet, de ha lágyságot, engedénykenységet, alakíthatóságot, akkor viszont fenntartom

Conchobar 2014.03.31. 17:28:02

@egyemakisszíved: "Tud ő másokkal is konfliktust kavarni, pillanatok alatt, mindenütt meglátja a kínálkozó lehetőséget és gyorsan cselekszik –lásd Zsófika vigasztalásakor is egy pillanat alatt kint termett ugatni a többieknek, az udvaron keresztül" - Ama konfliktust véletlenül nem Aurélió okozta? Te nem látod pozitív dolognak azt, hogy valaki kiáll a rossz passzban lévő védence/barátnője mellett (vagy inkább helyett, merthogy Zsófika nem volt abban a lelkiállapotban, hogy megválaszoljon Auréliónak)

Conchobar 2014.03.31. 17:36:00

@egyemakisszíved: "Tud ő másokkal is konfliktust kavarni, pillanatok alatt" - Már a legelső összefoglaló (mikor majdnem kidobta az otthonukban megjelenő stábot) is bizonyítja, hogy Iza kitörései teljességgel nélkülözik a tudatosságot és a szándékoltságot

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.03.31. 18:19:09

@XO: kit kérsz mára? :D

@LittlePurple: abból a szempontból jó a döntés, mert nézd meg, h mennyi a komment, és valszeg nem ch miatt.

@BALDÓVER ZALÁNKA: úgy vót, h záptojást dobálsz, nagyanyád azt mondta, ne kamuzz, de azért figyelünk. Amúgy is mit kapsz be?

@Mók_Ica: szeretethiányra kit kérsz?

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.03.31. 18:25:45

Juj, sárlott nem kicsit lepődött meg, h miket írtak róla az újságok :D - by fókusz.

@Mók_Ica: jaj már, el ne hidd, h annyi, mint amennyinek látszik :D

egyemakisszíved 2014.03.31. 18:45:30

@Conchobar: Azért remélem, nem arról ábrándozol, hogy nem tudták, hogy jön a stáb? Izának erről szólt a kisfilmje, hozza is a goromba taplót a villában is szépen, ha olyan kedve van – csak szeretik őszinteségnek nevezni. Gondolod, hogy annyi felesleges ideje van az operatőrnek, a szerkesztőnek, meg Istenes Bencének, hogy akár hiába is kocsikázgathatnak városban, és becsöngetnek a leendő villalakókhoz, hátha otthon vannak? Akkor meg majd esetleg forgatnak? Zsófin ő is röhögött a riportszobában, amúgy meg a hisztis kislánynak jobb, ha nincs közönsége, úgy hamarabb abbahagyja a műsort. Bár ez itt nem jön be, hiszen a kamarák mindig maradnak. Kíváncsi vagyok, hogy Zsófi le tudja-e tenni az ostobenkó álarcot, szerintem egy kicsit már túltolta szerepét, nagyon groteszk lett.

Mók_Ica 2014.03.31. 18:52:35

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: szeva Dottyka :) a szeretethiányomra csak szentpéter tud kielégítő megoldást nyújtani :) :)

persze, hogy zalánka még kiskorú...nem láttad tegnap az apró-pici arcocskáját??? csak nem mert odajönni hozzánk.... :D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.03.31. 18:57:19

@Mók_Ica: nono, nem láttam, abszolút nem :) Csak jól tartja magát.

Mók_Ica 2014.03.31. 19:01:48

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: lehet :) nem felfelé nőtt az istenadta, hanem széltében... :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.03.31. 19:07:37

@Mók_Ica: de látod, h a nagyanyó sem szabadult még, mit követhetett el?

Mók_Ica 2014.03.31. 19:08:36

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Krétácska megírta.... kiskorú veszélyeztetése... :)

Mók_Ica 2014.03.31. 19:09:17

na, lépek haza, aztán majd otthonról folyt. köv. valószínű már az új posztcsiban :)

dr. sziszi 2014.03.31. 20:15:38

van új poszt hellóka!

XO 2014.03.31. 20:16:18

@dr. sziszi: akartam volt szólni! :)

Szentimenty Johnny 2014.03.31. 20:37:08

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős:
A záptojásokat evették a bejáratnál.
Mit kapok be? A doktornő monta, hogy bekaphatom. Hát mit szoktak bekapni? Ami csak van a doktornőn, aszt én mindet szivessen.
Irok majd, de visszajött Lilu, csinájjuk a "Baszik a gazda" címü ujj valóságos só forgatókőnyvét.

chloep 2014.03.31. 21:19:17

@Emanuelle: nem várta a Zsolti egyiket se...ezt el is mondta 20x a héten, de valamelyik oldallra kötelező oda állni, és Dorka elmondása szerint is Iza nem tudta volna elfogadni hogy Zsoltot nem érdekli a sorsa(ha a csapatába van)csak feszkó lett volna belőle - Dorka már szerdán mondta az FBén hogy szerinte ha Iza Sárit viszi ki akkor ZS, emiatt is meg Au miatt is Sárlott mögé fog állni ö szerinte......

karev 2014.04.02. 11:17:26

borzalmasan undormány feje van Izának. nagy pogácsa.
süti beállítások módosítása