Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 6x78 - Sunák harca

2014. március 31. 09:05 - sixx

Screen Shot 2014-03-31 at 8.11.37.png

Naszóval párbaj. A stúdióban minden eddig kiesett agyhalott és Gyúrós Jóska és persze üvöltenek, mintha kötelező lenne. Lilura egy olyan ruhát adtak, amire ráöntötték a világ összes festékét egyszerre, és a szokásoktól eltérően nem a szemát kihangsúlyozó sminket kapott, ettől olyan a szeme, mintha aludna, amit kurvára megértek, ez az évad nem sikerült túl jól. Bencét istentelen űrhajósnak sztájlingolták, a zakójában látom saját magam a tévén keresztül is. De mielőtt KokkIza (szájjal) kitépné 501 rajzolt szemöldökét, összefoglalunk. A sziluettek csatájában egyébként 67%-33% az állás.

501 reggelit nyert, amit Bugyitlannal költ el. Illetve költene, mert a két éhenkórász, Debil és Zsóti ott nyomul a hátuk mögött és csorgatja a nyálát a felvágottas tálra.

Ezt megsütötték, dikk. (501, a péksütemény láttán).

Screen Shot 2014-03-31 at 8.19.20.png

Esznek, és közben kitalálják, hogy ők ketten, mármint 501 meg Bugyitlan hogyan fogja majd a villa sorsát irányítani, mármint a kijelölés meg kiválasztás tekintetében. A terv mesteri, hiszen ketten vannak, azaz faszt se érdekli mit akarnak, de sebaj, ráadásul egyik alappillérje az az 501, aki éppen most megy párbajra. Az ilyen játékosok szoktak a tízfős törzsekben háromfős szövetséget alakítani a Survirorban, majd csodálkozni nagyokat, amikor hazazavarják őket.

Screen Shot 2014-03-31 at 8.23.12.png

KokkIza öltözködését azért illusztrálnám, mert az olvasókat kérdem, hogy biztos így kell egy tangát hordani?Mármint hátközépig felrángatva?

A repedtfazékhangú nőstény bizonytalanságról beszél a riportban, majd mosogat. Aztán meg a támogatás hiányán lamentál. Az első feladatuk egy udvari tetemrehívás, 501 és KokkIza kiül a többiek elé, és ott igyekeznek kérdésekre válaszolni. Ebből persze üvöltözés lesz, meg mocskolódás, 501 szerint KokkIza nem őszinte, KokkIza szerint 501 egy tök, és egyszerre beszélnek, párhuzamosan, ami nagyon-nagyon idegesítő. Ami ebből az egészből kiderül, hogy Viki annyira nem is támogatja KokkIzát, Debil szerint meg 501 felforgatta a villát. A szájkarate után KokkIza beül a riportba és csalódottságot fejez ki egy két számmal kisebb farmerbe pászított seggel.

Aztán jönnek a kampánydalok amiket KokkIzáék a nappaliban, 501-ék a hálóban pakolnak össze, és ebből is üvöltözés lesz, de innentől majd akkor szólok, ha valamiből nem lesz az, mert olyan szinten unalmas már, hogy Viki mindenből óriási problémát tud rittyenteni, hogy elmondani nem tudom. Mindkét csapat Fluor-nótát dolgoz fel, a végeredmény kiszámítható, énekelni senki nem tud, ritmustalan, hamis, fülsértően szar ének, ugrálás, keménykedés, néhol szellemes, de inkább idegesítő szövegek. Ha egyszer szólóban lépek fel valahol, ragaszkodni fogok ahhoz, hogy Pink és Bugyitlan legyen a háttértáncosom. Ezért:

Az esti móka egy búcsúbuli volt, mi más, a téma a húszas évek, így ránézésre, és 501 szokásos pinatekergetése és Debil üvöltözése mellett Viki szolgáltatta az érdekességet, mert bebaszott, de alaposan. Namármost, Viki nem szokott inni, így tíz vodka után az eszét nem tudja, és sírós-szomorkodós részegre issza magát, amin hangsúlyozottan NEM segít, amikor 501 odabotorkál hozzá, és kijelenti: Bugyitlan rá van kattanva Vikire. Mármint cekcuálisan. Viki nem szereti a lányokat, mondja, de 501 mindenképppen leszbishowt akar látni, így tovább üti a vasat, kérdezzed meg tőle, mostan.

Viki még öt tequilát lezúz, és sírni kezd, de meglehetősen, először a hálószobában, ahová Bugyitlan megy be utána, és Viki meg is kérdezi tőle, hogy mi van ezzel a pinafaktorral? Bugyitlan nem felel, mert direkt, Viki meg megsérti egy kicsit. Aztán KokkIza vigasztalja, mert ráfér, és mert KokkIza az igaz barát. Jó, ezen én is röhögtem most egy kicsit. Viki a hálóból a mosókonyhába megy sírni, ahol Pink nem hagyja békén. Közben persze kiderül, hogy ez a Bugyitlan nyalná Vikit sztori nem igaz, csak 501 találta ki az egészet szarkavarásilag.

Ezek olyan buták mint a főd, mit keresek én itt? Hánynom kell. Magamtól.(Viki)

Na, és akkor párbaj. Először Iza gyön, utána 501. Nagyjából öt percnyi nyugalom után indul az üvöltözés, amit csak néha szakít meg egy reklám, vagy Liluék konferálása. 501 úgy náz ki, mint egy nagyon szarul sminkelt bohóc, KokkIza meg ideges, a lába folyamatosan jár, de az okoskodásai még így is összeszedettebbek, mint az ellené. Jó, ez még nem nagy kaland, 501-nél egy talicska aprómajom is értelmesebben tudna érvelni. Az este legizgalmasabb pillanata, amikor Zsóti a lábát szagolgatja, és mindezt élőben láthatjuk, majd jön az eredmény: 67-33, KokkIza meggyőző fölénnyel nyer, és ahelyett, hogy gratulálna, odabassza 501-nek, hogy na, kisiklottál, Csárli, utalva az ellen “Csárli, sínen vagy” kampánydalára.

 

Tegnap vót

Epic küzdelem várható KokkIza és 501 között, folyamatos keresztbe beszélés, odabaszás, kurválkodás és Traktoros felemlegetése, repedtfazékhangú üvöltés és Simonságra vetett kutyaszemek, párbaj lesz, csak bírjuk aggyal. És csakazértis a seggrázást mutatjuk meg.

Címkék: vv6
918 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csiberibe 2014.03.30. 19:51:47

azért jó ez a seggrázás, mert legalább látom, hogy vannak nálam jóval fiatalabb nők, jóval rondább popsival :P

Szentpeter 2014.03.30. 19:52:39

Csók Ica... szavazól ? ( tudom, Iza párti vagy, tehát ellenfél... )

Mók_Ica 2014.03.30. 19:53:52

@XO: szia :)

@Szentpeter: csók :) még jó, hogy szavazok :) minden tisztességes állampolgárnak szavaznia kell :)

Mók_Ica 2014.03.30. 19:54:39

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: ma nem flegmulhatsz be!!! párbaj van :)
ott leszel zalánkával :)

Mók_Ica 2014.03.30. 19:55:50

@Szentpeter: engem nem zavar :)
kérsz epret? :)

Krétagarbó 2014.03.30. 19:57:29

Sziasztok!

Én is ideértem, de majd kell egy kis segítség a közvetítésben, mert közben gyermeket is kell fürdessek:))

dr. sziszi 2014.03.30. 19:57:35

Sziasztok
Kicsit eltévedtem itt a posztokkal. Nem tudtam mért nem válaszol senki , mire kiderűlt, hogy az elözőn pofáztam,dikk

Krétagarbó 2014.03.30. 19:58:39

@Mók_Ica: nem baj, ha én nem? Még mindig nem döntöttem el, kinek szurkolok, Így még nem jártam sohasenem.

Mók_Ica 2014.03.30. 19:58:53

@Szentpeter: hmmmm..... ;)

@Krétagarbó: ma vagyok Krétácska :)

@dr. sziszi: szia :)

LittlePurple 2014.03.30. 19:59:08

Sziasztok!
@Mók_Ica: csak egy órával kellett előre hajtani az időt, nem pedig egy héttel! ;)

dr. sziszi 2014.03.30. 19:59:13

Aztán sixx szólt, hogy van új poszt , mire végre idetévelyedtem. Most azt hiszem beflegmulok...dikk nagyon nem vagyok egy ekg- veletek...

dr. sziszi 2014.03.30. 19:59:46

@Mók_Ica: Szia Ica. Ilyen hűlye nem lehetek

Mók_Ica 2014.03.30. 20:00:26

@LittlePurple: hehehe... arról is ír vajon sixxx hogyvolt-ot??? ;)

dr. sziszi 2014.03.30. 20:00:31

Főzök is egy gyors kv-t mert jön a buli

XO 2014.03.30. 20:02:29

@Krétagarbó: szia! az is meglesz! segítsek? nálam úgyis csak az itteni közvetítés van! :))

dr. sziszi 2014.03.30. 20:02:50

@Mók_Ica: Hát igen.Ma , kivételesen Lilu nagyon csini...dikk

Mók_Ica 2014.03.30. 20:02:56

IB és lilu mint mindig "gyönyörű" pár :) hihihi
a közönség őrjöng...

LittlePurple 2014.03.30. 20:03:51

@Mók_Ica: az már lehet, hogy kényes téma
ÁLLÁS!!!!!!!
32 - 68
:O

dr. sziszi 2014.03.30. 20:04:03

na, ez nem semmi....69% ?Ez kokiza lehet...

Mók_Ica 2014.03.30. 20:04:16

@dr. sziszi: nekem nem teCCik :)
hogy áll a szavazás fantomképekkel.... 32 - 68 nagyobb a különbség, mint a házi szavazáson.

Krétagarbó 2014.03.30. 20:04:26

@LittlePurple: M olvastam a FB-on a kétfarkú kutyapárt egy posztjában, hogy remélik, hogy senki nem felejtette el 1 nappal előre állítania az óráját:)

Liliu és Csárli sminkese ugyanaz? Lilu el van maszkírozva.

Fantomképek: 31-69 kb.. Az anyja, ezt nem hittem volna.

Mók_Ica 2014.03.30. 20:04:57

öfi kezdődik.... sárlott agyában ördögi terv körvonalazódott IB szerint

dr. sziszi 2014.03.30. 20:06:24

Remélem iza megy vissza, mert akkor lesz dugványozás, dikk

Krétagarbó 2014.03.30. 20:06:57

Dikk, milyen reggeli. Éhes lettem.

Na lépek, sietek vissza:)

dr. sziszi 2014.03.30. 20:07:33

Tele szájjal nem illik beszélni 501!

dr. sziszi 2014.03.30. 20:08:09

@Krétagarbó: Ne menj eeeeeeeeeeeel!!!!!!!!!

Mók_Ica 2014.03.30. 20:08:52

sárlott és teo a nyugiban reggeliznek, mindenféle pékárut kaptak.... meg paradicsomlét, amire teo fanyalgott

iza a párbajon agyal... bizonytalan... csak ő tud tenni azért, hogy visszamehessen, de nehéz, mert sárlott már visszament egy párbajról

eközben a nyugiban sárlott is vissza akar jönni a párbajról.... mert mennyi szupi dolgot lehetne tenni..... és zsófikát akarja megjelölni követekzőként, mert már vikivel nincs jóban....

drágám (sztp) , nem inkább izát kellene neked is visszavárni??? zsófikát talán jobban szereted, mint sárlottot....

dr. sziszi 2014.03.30. 20:09:22

Zsófi feje ...pffff, rettenet

Szentpeter 2014.03.30. 20:09:42

Abban a pillanatban szavazok, amit lehet Lilura rakni a jelet....

Mók_Ica 2014.03.30. 20:09:46

IB szerint teo rohadtul nem értette sárlott agymenését a következő párbajokról

LittlePurple 2014.03.30. 20:10:10

iza egyedül érzi magát, nem rajongják körül a csapattársai...
na vajon miért?

Mók_Ica 2014.03.30. 20:10:40

iza meg van bántva viki által tegnap óta.....
sárlott szerint iza féltékeny volt dorkára .... zsolt miatt
iza cáfol

agimano 2014.03.30. 20:10:42

@Mók_Ica: hol van a házi szavazás? ki vezet "nálunk"?

dr. sziszi 2014.03.30. 20:11:39

Nálunk iza vezet sztem...

Mók_Ica 2014.03.30. 20:11:44

au izához: mennyire számít neked viki véleménye?
iza - van saját véleményem, meghallgatom, mint mást is, de van saját véleményem

tena_lady 2014.03.30. 20:11:54

Kifejezetten idegesít, hogy Iza sokat beszél, de keveset mond. Csak dumál, dumál, dumál, és nem érünk a végére. Fárasztó.

dr. sziszi 2014.03.30. 20:12:31

Szeretem azt , hogy ez a két tyúk mindig egyszerre beszél

Mók_Ica 2014.03.30. 20:13:02

sárlott cseszteti izát, hogy ha az őszinteség hiányzik neki, akkor miért nem megy ki a barátaihoz, miért vár őszintéseget bent a villában

sárlott szerint iza nem őszinte, viszont magát annak tartja

innovation 2014.03.30. 20:13:07

Na, Iza szedd össze magad és menj vissza!
Ezt a másik ostoba libát már nem bírom nézni...

agimano 2014.03.30. 20:13:10

@Szentpeter: ezt meg lehet nézni valahol?

dr. sziszi 2014.03.30. 20:13:24

mitől csavargatja 501 a száját a riportban?

agimano 2014.03.30. 20:14:08

Viki a második magnumot eszi, vagy meg van vágva, és fordított sorrendben mutatják? mert az előbb már jobban megette azt a jégkrémet

Szentpeter 2014.03.30. 20:14:12

@agimano: Az előző bejegyzés között kell lapoznod... a linket nem tudom, de szavaztam..

Mók_Ica 2014.03.30. 20:14:39

sárlott úgy érzi. hogy a párbajról való visszatérte felbolygatta a villa életét (mosolygok)
iza megmondja sárlottnak, hogy nem a felforgató viselkedése miatt van rajta a kék kendő, hanem mert ők nem bírják egymást

dr. sziszi 2014.03.30. 20:15:01

ezek mindig egymás szavába vágnak?

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.03.30. 20:15:04

Nem, nem, soha nem, nem, nem soha nem leszek az rtl játékszereeee.....

innovation 2014.03.30. 20:15:11

@tena_lady: Ha megfigyeled, mindegyik ezt teszi. Sárlott is csak azt hajtja, hogy megváltozott a villa élete. Miben??? Semmit nem csinált. Au meg nem lát tovább a saját egojától. Teo nem sok vizet zavar Pinkivel egyetemben. Viki is csak fröcsög és nem hagyja a többit. Egyedül talán Krisznek van egy kis esze. Egyszerű, de van.

Admiral_General_Aladeen 2014.03.30. 20:15:21

@LittlePurple: Ha nem akarja egyedül érezni magát,akkor monnyon le,mennnyen ki,ott vannak jó sokan! :)
Ja...sziaa! :)

Mók_Ica 2014.03.30. 20:15:37

viki nem akarja magát minősíteni és nem kérdez semmit....

XO 2014.03.30. 20:15:58

ez a Ch engem nagyon irritál! Aaaa

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.03.30. 20:16:16

@Szentpeter: oké, erre kiflegmúltam :)

@Mók_Ica: igen, keresem a stúdióban, de még nem dobálja a tojásokat.

Szentpeter 2014.03.30. 20:16:21

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Doktornő, mi a gond ? ...másnapos vagy, vagy hisztis ?

agimano 2014.03.30. 20:16:26

szerintetek mennyit számít az, hogy Aurelio ki mellé áll? az ő rajongói azt küldik vissza az appon, aki mellé ő áll? szerintem neki van a legtöbb rajongója és főleg a fiatalok körében, és elsősorban a fiatalok szavaznak szerintem az appon. Szerintem, ha az ő rajongói képesek azokra az emberekre szavazni, aki mellé Aurélió áll, akkor az el is dönti szerintem a párbajt.

dr. sziszi 2014.03.30. 20:16:59

izának most igaza van de nagyon

tena_lady 2014.03.30. 20:17:13

Iza nem érzi a csapata támogatását. Hát mindjárt megsajnálom! Ebben az EGYÉNI játékban. :S Komolyan falnak megyek, ha a két hónapnyi ordenáré viselkedése után a mostani mártírkodása miatt szavazzák vissza!

Szentpeter 2014.03.30. 20:17:54

@dr. sziszi: Izának mindíg igaza van.... akkor is mikor baszni akar a kihívás után....

Mók_Ica 2014.03.30. 20:18:12

iza csalódott vikiben, mert azt mondta izának, hogy essen ki....
most iza beszélget vikivel
iza támogatta vikit a párbaján és viki megígérte neki, hogy ő is támogatni izát... és most meg azt mondja, hogy csak becsületből maradt iza csapatában

a csapatok csapat dalt írnak a párbajra... IB szerint megrázó élményben lesz részünk :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.03.30. 20:19:30

@Szentpeter: pénteken kepiztem, hisztis soooooooooooooooha nem vagyok, szimplán csak nem foh szavazni, mint te sem :)

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2014.03.30. 20:19:30

Hogy én ezt tegnap sem tudtam megnézni... inkább elkapcsoltam.

Csókolom a kommentelő hölgyeknek, szentatyának sok lepedőt.

Mók_Ica 2014.03.30. 20:19:34

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: még nincsenek ott a csajok :) :) az aprócsak kis arcáról meg fogod ismerni sztem ;)

tena_lady 2014.03.30. 20:19:46

@innovation: Amivel úgymond Charlotte felbolygatta a villa életét az az, hogy ő ment vissza, amire senki se számított. Aztán a csíkos-pöttyös héten remek stratégiával elsőként Vikit választotta be a csapatába. Ennek köszönhetően közeledett Zsolthoz és Vikihez. Addig szóba se álltak egymással. Ez azért nagy változás.

innovation 2014.03.30. 20:21:46

Vikit most már kidobnám onnan, mint macskát szarni. Ennyire antiszoc viselkedésű, kompenzálós macát. Eszem megáll. Valaki igazán pofán vághatná már. :/

Mók_Ica 2014.03.30. 20:21:46

@ő-szinte: írom babám :)

készülnek a csapat dalok a párbajra.... jelenleg vitatkoznak, hogy melyik csapat hol legyen a dal készítése közben.... mingyá kezdik a gyakorlást :)
viki fel van bosszantódva.... befeküdt a másik csapathoz, akiket ez nem zavart és előadták a dalukat...

iza megint kiakadt vikire

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.03.30. 20:22:11

@Mók_Ica: h jönnek ide a csajok???? Te itt ülsz mellettem a stúdióban, a minimum, h Zalánka is itt van..... :)

ő-szinte 2014.03.30. 20:22:46

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: te sosem vagy hisztis, te MMKK egy Martir Luther King vagy :DDDDDDDDDDD

Mók_Ica 2014.03.30. 20:22:47

viki lenyugodott és megnyugodott... és már tud koncentrálni ... :)

Szentpeter 2014.03.30. 20:23:19

@Mók_Ica: ....meg pityeregni, az előzetest nézve...

LittlePurple 2014.03.30. 20:23:27

@Admiral_General_Aladeen: szia :)

@dr. sziszi: mind a négynek melege van, mert ott nincs más csak egy ajtó

@tena_lady: nem is értem, hogy mit nem ezen lehet érteni

Mók_Ica 2014.03.30. 20:23:58

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: a párbajozók, teeee :) vagy nem őket kell dobálni??

csárli sínen vagyok produkciót láthatjuk... ritka sz@r.... broáf

Szentpeter 2014.03.30. 20:24:37

Egész jó ez az előadás.... mindjárt beflegmulok...

innovation 2014.03.30. 20:24:59

@tena_lady: Annyit fűznék hozzá, hogy nem Sárlott mellett, hanem inkább Dorka ellen szavaztak és ez nem mindegy. Zsolthoz eg egyébként is közeledett korábban is. (Mármint Viki.) Zsóti meg szintén inkább Iza ellen állt Sárlik csapatába. S meg is mondta, hogy neki hótt mindegy, ki megy vissza. Szóval annyira nem forgatott fel semmit.
Egyébként Viki tegnap jól megfogalmazta: egy utolsó sarki...

LittlePurple 2014.03.30. 20:25:01

Huuuu, nekem tetszik sárlik rapje!!!!

ő-szinte 2014.03.30. 20:25:05

@Mók_Ica: kocce ;) :*
@innovation: ez a feladata, ezert fizezik...

Mók_Ica 2014.03.30. 20:25:27

@Szentpeter: epret még? :) :)

teo szörnyűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűű..... sárlott valamennyire még jó, de au üvöltözik, zsóti ugrál....

innovation 2014.03.30. 20:26:23

@Mók_Ica: Azért ekkora arccal. Szétizéli Iza felkészülését, majd méltóztatik megnyugodni és közölte, hogy most már lehet. Mert ki ez a nő ott bent? Grrr...

Szentpeter 2014.03.30. 20:27:02

...jézus, ez katasztrófa...

Mók_Ica 2014.03.30. 20:27:50

zsóti is valamit szavalt, vagy mi... au feszt üvöltözik....sz@r volt összességében...

jönnek izáék... fluor tomi számot írtak át... mizu-mizu
zsófi sem tud énekelni, viki sem.... együtt sem megy igazán.... a szöveg viszont jobb, mint sárlottéké... legalábbis érthetőbb..
na, traki sem tud énekelni... :)

dr. sziszi 2014.03.30. 20:28:29

Tetszik ez a fluortomis vonal

innovation 2014.03.30. 20:28:51

@ő-szinte: Akkor ő a VV6 Pétere? Szeretném hinni, hogy nem...

LittlePurple 2014.03.30. 20:29:04

@Szentpeter: a refrén nem rossz, mert együtt éneklik, de az egyedüli részek....áááááá

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.03.30. 20:29:12

Teo vegyen már fel bugyittttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttt

Mók_Ica 2014.03.30. 20:29:24

@Szentpeter: utána kérsz csak habot?? :) :)

@innovation: nem kedvelem.... gáz

Admiral_General_Aladeen 2014.03.30. 20:29:59

Lilu úgy néz ki mint egy orosz lány

Szentpeter 2014.03.30. 20:30:19

@Mók_Ica: ...nem részletezném, mert az már 18 -as karika...

Mók_Ica 2014.03.30. 20:30:26

lilu annyira vicces.... én őt küldeném az utcára...

szünet :)

Mók_Ica 2014.03.30. 20:31:28

@Szentpeter: nem is mondanod kell ;) ;) én csak kérdeztem .... :)

Szentpeter 2014.03.30. 20:32:02

@LittlePurple: Igen, én is így látom.... nem hiszem hogy a nézőket ez a két produkció befolyásolja... a sztriptiz már inkább..

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.03.30. 20:32:26

@Mók_Ica: szólni kellett volna, h le kell halkítani a tv-t...

Mók_Ica 2014.03.30. 20:32:58

@XO: az éneklésben? hát nem jó :) inkább rajzoljon, mint énekeljen :) bár voltak nála rosszabbak is :)

tena_lady 2014.03.30. 20:34:28

@innovation: Az a baj, hogy ezt pont Viki mondta, aki más tekintetben ugyan, de nem jobb ember. Egyébként Iza is az. Drogos partyribanc. Eljátssza a nagy szerelmet Krisztiánnal, hogy visszaszavazzák. Nevetséges.

Nem Penny hajója 2014.03.30. 20:35:18

100%-ig biztos vagyok abban, hogy Iza nyer! Hiába volt kiegyenlített a párbaj a házi szavazáson, (amíg a kedves Iza rajongók közül valaki meg nem hekkelte). A szavazók egy jelentős része, a tinik ugyanis nem nagyon járnak se az Indexre, se a blog.hu-ra. Mégpedig az tuti, hogy a tinipicsák körében nagyobb idol a drogos ribi, mint a Csárli.

innovation 2014.03.30. 20:35:59

@Szentpeter: Hidd el, a sztriptíznek csúfolt bohóckodás sem befolyásolt. (Max annyiban, hogy Iza ízlésesebben oldotta meg, nem úgy, mint egy utolsó...)

XO 2014.03.30. 20:36:05

@Mók_Ica: ettől még mazo maradok és amint lehet visszanézem! :))))

Szentpeter 2014.03.30. 20:36:42

@tena_lady: próbálkozni lehet.... Dorka is hasonló taktikát nyomott...

Krétagarbó 2014.03.30. 20:37:44

Na visszaértem, de majd szóljatok, ha kezdődik, mert az uramnál van a távirányító és persze az F1-et néz a reklám alatt

Szentpeter 2014.03.30. 20:38:01

@innovation: Bár én nem szavazok, de a sztriptíz érdekel... ( férfi emberként )

Sárlottban több az erotika..

innovation 2014.03.30. 20:38:04

@tena_lady: Nem, egyáltalán nem jobb. Ebben egyetértek Veled. Viszont az, hogy az életben drogos ribanc, nem érdekel. Sőt, abban sem vagyok biztos, hogy ott bent, olyan körülmények között ez a "szerelem" nem igaz. Bezárt helyen, hogy ha sokat vagy egy olyan emberrel, aki vonz, történhetnek érdekes dolgok...

Krétagarbó 2014.03.30. 20:39:08

Na végre az enyém a távirány ító.
Piáznak. Sárlik: Teónak tetszesz VIkI!!!

Szentpeter 2014.03.30. 20:39:26

@Krétagarbó: A forma 1 délelőtt volt... vedd el tőle a távírányítót... kaptál mailt

Cimili 2014.03.30. 20:39:46

Sziasztok! A helyzet az, h szomorú vagyok. Amikor mutatták a számokat, akkor a bal oldali kép fölött volt a kevés szám. Az pedig az Iza, mert ahányszor azt mutatják, h szavazzunk, akkor is mindig a bal oldali fotó az Iza. Az előző párbajokon is mindig lehetett tudni, eddig sose cserélték fel a képeket.

innovation 2014.03.30. 20:39:59

@Szentpeter: Hál' Istennek, mi férfiak sem hasonlítunk. Izában több volt az erotika, mint Sárlikban.

HummeRC 2014.03.30. 20:40:46

Sziasztok.
Szépen alakul a szokásos házi szavazásunk, jelenleg Iza vezet 57,x-42,x arányban.
Vajon megint eltaláljuk az országos átlagot? Az első 2 napon még Sári vezetett, azóta Iza fordított sokat. Ezért lesz érdekes. :)
Aki még nem szavazott és szeretne:
www.polljunkie.com/poll/scgcnd/tdik-vv6-prbaj

Amúgy mi volt ez a villazene, amit csináltak a lakók? Csak mert katasztrofális volt mind a kettő, de a mizu rosszabb volt szerintem.

dr. sziszi 2014.03.30. 20:41:43

@Cimili: Nagyon tévedsz, felcserélték sokszor , iza a nyerő ma , az biztos

Szentpeter 2014.03.30. 20:41:55

@HummeRC: Le vezették a feszültséget....

innovation 2014.03.30. 20:41:59

Fú, ezt a Teot hogy lehet elviselni?????? Broáf...

tena_lady 2014.03.30. 20:41:59

Charlotte és Teo manipulálja Vikit! XXDDD Na, hát már csak ezért is vissza kell szavazni Charlotte-ot! :D

innovation 2014.03.30. 20:43:43

@tena_lady: Ebben mi volt a manipuláció? o.O

Szentpeter 2014.03.30. 20:44:04

Viki.... igazi kőműves arc....

nemszázas 2014.03.30. 20:44:16

Akkor eljött az a pillanat, amikor Charlott-ot ellenszenvesebbnek tartom, mint Vikit...

Szentpeter 2014.03.30. 20:45:11

@Dr. Lilu: Mi jöhet még ? ( mosolygok )

Krétagarbó 2014.03.30. 20:45:35

De Vikinek nem tetszik Teó, sajna. Viki csúnyán berugik, most megy majd sírni a szobába. Teót megkérdezte Viki, hogy igaz-e, amit Sárlik mondott. Teó kitért a válasz elől, hogy legyen egy nagy kérdőjel Vikiben.
Viki elnézést kért Teótól, amiért ő nem leszbi.
Iza és Viki próbálják megbeszélni a dolgaikat, Sárlik kimegy a fiúkhoz, hogy menjenek be a hálóba, mert Viki olyan részeg, hogy most mondja el Izának, hogy többször átment volna már Sárlikhoz.
Viki nem bírja a piát, a mosókonyhában öklendezik, kiborult, hogy miért van itt az agyhalottak között.

innovation 2014.03.30. 20:45:41

@Dr. Lilu: Vééééégre! Üdv a klubban! :D

zazza0 2014.03.30. 20:45:59

Viki eljátsza a nagy halált. brrr

dr. sziszi 2014.03.30. 20:46:20

szar ha egy disznó berug!

Admiral_General_Aladeen 2014.03.30. 20:46:23

Viki szerint nem neki való ez a játék. Hát akkor monnnnyon lee!

nemszázas 2014.03.30. 20:47:39

@innovation: @Szentpeter: @dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: pedig elhatároztam még az elején, hogy egyik játékos ellen sem fogok ellenszenvet érezni, mert annyit nem ér meg...

dr. sziszi 2014.03.30. 20:48:01

Lilu szerint viki őszintére itta magát! Dikk

innovation 2014.03.30. 20:48:47

Na, Iza kivételesen milyen csini!

Cimili 2014.03.30. 20:48:54

@dr. sziszi: Remélem, h igazad van, Csárli ripacskodásától már hányingerem van, beflegmultam.

Krétagarbó 2014.03.30. 20:49:20

Sárlik kavar tovább, Teót instruálja, hogy mondja Vikinek azt, hogy ő mondta neki, hogy tetszik neki Viki.
Teó bemegy a mosókonyhába, ahol szegény Viki már egy nagyot hányna, de nagyobb a forgalom, mint a déli pályaudvaron. Teó közli Vikivel, hogy annyit mondott Sárliknak, hogy hasonlít egy barátnőjéhez.
Párbaj, élő

innovation 2014.03.30. 20:49:24

@Dr. Lilu: Valóban nem ér ennyit, de ez a játék kemény dolog ám! :D

Szentpeter 2014.03.30. 20:49:49

@Dr. Lilu: Miért kell azt elhatározni ? ...az egy teljesen normális reakció hogy bosszant, vagy dühit egy fajta viselkedés... így vagyunk vele mindannyian, ne legyél már kivétel... ( mosolygok )

ő-szinte 2014.03.30. 20:50:28

@dr. sziszi: ezt cafolom :DDDD

Viszont kurva jo ez a pullandbear-es ruha lilun :):):)

innovation 2014.03.30. 20:50:31

Na, ilyenkor nem bírom Izát, mikor úgy ordít, káromkodik, mint egy kocsis. Mire való ez? (Bár ez trend a villában - sajnos.)

Krétagarbó 2014.03.30. 20:50:51

@Szentpeter: Felvettem neki, mert nem volt itthon a hétvégén. És türelmetlenül nézné már.

XO 2014.03.30. 20:51:43

@innovation: azért ezen már kezd túllépni... :)

dr. sziszi 2014.03.30. 20:51:45

Iza azért igencsak alpári tud lenni...a kis nyóckeres luvnyája ...de menjen vissza azért...dikk

Admiral_General_Aladeen 2014.03.30. 20:52:24

Na,most kezdődik az a rész,amire legkevésbé vagyok kíváncsi: a két particsirke kapcsolata-magyarul kiabálás ezerrel

XO 2014.03.30. 20:52:43

@Krétagarbó: az új motorok hangjától a hideg kirázz....el lett rontva az egész F1! Amúgy szeretem! :)

Krétagarbó 2014.03.30. 20:52:55

@Szentpeter: milyen címre küldted? Azt hiszem, az indapass-os mailem nem műxik.

innovation 2014.03.30. 20:53:51

@XO: Aha. Jót tett neki ez a love story Krisztiánnal.

@dr. sziszi: Nem mintha a kispesti tróger vagy az olasznak csúfolt kis pöcs nem lenne alpári. S ne beszéljünk akkor Vikiről és Sárlikról. De azért menjen csak szépen vissza és Sárlik meg menjen hozzá Simonhoz szépen!

Szentpeter 2014.03.30. 20:54:32

@Krétagarbó: Sárlott melleitől van szó, csak nem akartam ide rakni a linket... mert nem tartom izlésesnek... úgy értem hogy reklámozom..

dr. sziszi 2014.03.30. 20:54:56

Ch azt kifogásolja, hogy milyen életet élnek egyes lányok, meg hogy viselkednek...dikk

innovation 2014.03.30. 20:55:06

@XO: Ez csak motorhang. Nem ettől az F1 az F1. Anno is voltak már turbo motorok. Engem speciel nem zavar. (Esetleg egy picit, de max megnézek egy kört a youtube-on. :D) Nekem Palik jobban hiányzik...

tena_lady 2014.03.30. 20:56:16

@Nem Penny hajója: Hát ja. Én is valószínűbbnek tartom, csak sajnálom, hogy a garantált dögunalomra szavaznak. Ha lehet, akkor még unalmasabb lesz Iza visszatértével a villa.

@Cimili: Lehet most megcserélték. Direkt, hogy ne lehessen erre apellálni.

dr. sziszi 2014.03.30. 20:56:19

@innovation: Szerintem is. Persze, hogy mindegyik alpárian tud viselkedni , iza , mondjuk viszi a pálmát de a tövvi sem semmi...talán zsófi kivétel.

Admiral_General_Aladeen 2014.03.30. 20:56:47

Lilu azt mondja,hogy a párbaj kimenetelét,csak és kIZÁólag mi dönthetjük el. Ha ha....

Szentpeter 2014.03.30. 20:57:05

Iza két személyiség, mint általában a nők.... egyszer egy cicamica, egyszer egy sárkány...

Krétagarbó 2014.03.30. 20:57:17

@XO: Engem a régiektől is kirázott:) Na jó, azért a rajtot és a végét szeretem, de közben uncsi.

XO 2014.03.30. 20:58:02

@Krétagarbó: Most nem azért, de Ch-nak annyira őszinte a kapcsolata Teóval, hogy előzetes megbeszélés nélkül használja fel és utólag lapátolja a sz*rt, mert ez nem vett majd rá jó fényt? hát, most őszintén hányok!

LittlePurple 2014.03.30. 20:58:34

@innovation: azért izzította be a a kiválasztásra, és azért lett érdektelen azóta öf. mert iza-trak idegölő nyehergését adták le. ...nagyon izgiiiii

Cimili 2014.03.30. 20:58:55

@faszent: A linken olvastam egy hozzászólót, hogy 7 telóról szavazott Izára.:)

innovation 2014.03.30. 21:01:42

@Krétagarbó: Zseniálisat lehetett e kettő között aludni. :D

@LittlePurple: Inkább ezt nézem, mint Sárlik unott arcát, ahogy bagózik és nemcsinálsemmiiiit!

faszent 2014.03.30. 21:01:43

@Cimili:

hát ez vagy igaz, vagy sem...

Cimili 2014.03.30. 21:01:46

@innovation: +1 Palik nekem is nagyon hiányzik.:)

ő-szinte 2014.03.30. 21:02:44

@Szentpeter: mosolygok? :P :DDDDDDDDDDDD

tena_lady 2014.03.30. 21:02:55

@innovation: Nem értem a kérdést. Elhitettek vele valamit. Ez befolyásolja Vikit. Ha ez sikerült, akkor később mást is be tudnak neki adni.

Cimili 2014.03.30. 21:03:51

Most nem azért, de annyian dicsértétek Lilu ruháját. Szerintem borzalmasan áll rajta, vagy csak szűk neki. Vagy ennek ennyire kell hurkásodnia? :DDDDDDDDDDDDD

innovation 2014.03.30. 21:04:28

@tena_lady: Én nem úgy láttam, mintha benyalta volna. Ráadásul ugye Teo leszbi, Viki nem. Most nekem is mondhatná Sárlik, hogy Zsóti nagyon rámizgult. Marhára nem érdekelne.

tena_lady 2014.03.30. 21:04:43

@XO: Megbeszélték előre. Különben Teo már a hálószobában lebukott volna.

innovation 2014.03.30. 21:05:02

@Cimili: Azzal nincs baj, csak a színével. Színeivel. Meg a randa fülbevalójával... :)

Krétagarbó 2014.03.30. 21:05:10

@Szentpeter: elvileg küldtem üzit, de nem nagyon értek ehhez a rendszerhez...

tena_lady 2014.03.30. 21:05:35

@innovation: Ki tudja, hogy mit hoz ki Vikiből a bezártság. :P

dr. sziszi 2014.03.30. 21:05:59

@Cimili: A lilu egyenes, formátlan, deszkaszerü alakjával van baj meg a hátrahajló lábaival, nem a rucival. Olyan ronda ez a nő, hogy ritkaság....

innovation 2014.03.30. 21:06:00

Ez sportszerű és aranyos volt izától.

innovation 2014.03.30. 21:06:38

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Ezeknél a fiatal csajoknál mit lehet tudni? :D

@tena_lady: Ehhh... ennyire nem lehet kész a csaj! :D

Mók_Ica 2014.03.30. 21:07:06

na, szarakodott a netem..... :(

szóval iza búcsúzott és indul a stúdióba..... fizetett integetők és a két biztonsági őrök kísérik
jön iza legszebb pillanatai összeállítás :)

@Szentpeter: és te ezt nehezen viseled?? :) nem mellesleg az eper nagggggyon finom....

Krétagarbó 2014.03.30. 21:07:22

@XO: Legalább addig is kavar valaki, amíg a tajtrészeg Viki őszintét játszik.

Admiral_General_Aladeen 2014.03.30. 21:07:53

Mindig megszivatjàk a villalakókat azzal a villaajtóval. Soha nem nyílik ki egyből,hiàba zöld a lámpa :)

LittlePurple 2014.03.30. 21:08:30

@innovation: az ismétlésekben majd visszanézheted...sokszor :D

Mók_Ica 2014.03.30. 21:09:16

iza megérkezik a stúdióba... visszafogottan megy le a lépcsőn és ül le.... sírva fakad az őt ünneplő közönség láttán :)

Admiral_General_Aladeen 2014.03.30. 21:09:17

@dr. sziszi: A stílusa pedig Selmeczy Gabriella :p

XO 2014.03.30. 21:09:38

Nem bírom Móóóónika....idegállapotba vagyok!!!!!!!!! :DDDDDDD

Hajrá IZA!! :)

innovation 2014.03.30. 21:09:39

Ez egy atom kisfilm volt! :D (Talán az eddigi legjobb.)
Au a végén... :D

innovation 2014.03.30. 21:10:34

@dr. sziszi: Nekem külsőre tetszik Lilu. Az most baj? o.O

ő-szinte 2014.03.30. 21:10:36

Lehet, hogy Zara Lilu ruhája... most osszezavarodtam :DDDDDD

JOKKA21 2014.03.30. 21:10:44

Dorothy puszi a combodra.

Mók_Ica 2014.03.30. 21:10:54

ib és lilu kérdezgetik izát, milyen volt ez az 78 villában eltöltött nap?
iza úgy érzi lélekben erősebb lett és jobban tudja kezelni az indulatait és az érzelmeit

Admiral_General_Aladeen 2014.03.30. 21:11:47

Iza azt mondja,hogy sokkal jobban tudja kezelni az indulatait.Úúristeen!! Milyen lehetett előtte?

dr. sziszi 2014.03.30. 21:12:03

@innovation: Dehogyis. Csak nekem meg nem, mert hiába vékony , az alakja rettenetes.

ő-szinte 2014.03.30. 21:12:17

@innovation: igen, nekem is, kár, hogy belsoje is van ://////

Mók_Ica 2014.03.30. 21:12:22

ismét kapcsolás a villába, a fiúk rendetlenkedtek valamit... (nem láttam)
most sárlott búcsúzik gegv

Cimili 2014.03.30. 21:12:23

Dorka mit érezhet, hogy a Zsóti Ch-t támogatja? Azt a Ch-t, aki őt kiejtette.

zazza0 2014.03.30. 21:12:38

Krisz arca milyen feszült.

dr. sziszi 2014.03.30. 21:13:12

501 érzi , hogy kihullik mint a Zalánka tejfoga...

innovation 2014.03.30. 21:13:44

Aurélionál mi ez az Arthuro üvöltés mindig??? Mondja már meg valaki, lécci!

ő-szinte 2014.03.30. 21:13:55

@Mók_Ica: es ezt rohoges nelkul vegig tudja mondani, priceless ; DDDDDDDDDDDDDDD

Cimili 2014.03.30. 21:14:25

Zalánka kire fogja dobálni a záptojásokat?:DDDDDDDDD

Mók_Ica 2014.03.30. 21:14:37

sárlott reméli, hogy visszatér a villába, és teot és au-t akarja csak megölelni, mert szte csak ők várják őszintén vissza... aztán odaböki, hogy viki, te is idejöhetsz, meg zsóti is... indul kifelé a villából...
hangra nagyobb örjöngést kap a fizetett tömegtől.... :(
most sárlott legjobb pillanatait láthatjuk

XO 2014.03.30. 21:14:39

Kíváncsi vagyok, hogy Dorka kinek szurkol? Nem látszik esetleg?

Szentpeter 2014.03.30. 21:15:02

Az igazat megvallva Iza búcsúja jobban sikerült, mert mindenkitől el kell búcsúzni szerintem... így a normális..

Mók_Ica 2014.03.30. 21:15:23

@ő-szinte: mert sírt a meghatottságtól :P :P

@Cimili: remélem lilura :)

zazza0 2014.03.30. 21:15:36

@dr. sziszi: pedig 501 visszamenetele meglepné a többieket. no meg talán kicsit felkavarná a vizet.

JOKKA21 2014.03.30. 21:15:45

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Nincs mit, nem baj, barnák is szépek.

ő-szinte 2014.03.30. 21:15:57

Nekem sarlik rucija is teccik, szerizem az Amnesia-t

Simonsag ott lesz a studioban?

Krétagarbó 2014.03.30. 21:16:17

Csárli kisfilm. Hihetelen, hogy sárlik hogy fel tudja magát pörgetni. Ebben verhetetlen.

Cimili 2014.03.30. 21:16:28

@XO: Én úgy láttam nagyon örült Izának, tuti, h neki drukkol és nem Ch-nak.

dr. sziszi 2014.03.30. 21:16:30

Hát dorka nincs ott a tomboló tömegben...

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.03.30. 21:16:34

Zalánka még mindig nem dobál, ezt így h????

Tompó 2014.03.30. 21:16:38

Ahoj!
Na ki nyeri a párbajt? Volt most elősavazás? Eredmény?

innovation 2014.03.30. 21:16:51

@XO: Az előbb látszott. Izának szurkol.

Krétagarbó 2014.03.30. 21:16:54

@ő-szinte: ott van. és elég kulturált a feje most vmiért.

Schlomo Goldberg 2014.03.30. 21:17:34

Na Sárlik, mehetsz az elbaszott kis hobbitod után. Köszönjük.

Mók_Ica 2014.03.30. 21:17:38

simon teljesen szőrtelen arccal, viszonylag rendezett hajjal.... jóval fiatalabbnak tűnik sárlottnál :)

sárlott fel van pörögve..... kiabál a közönségnek.... szte 50-50 a párbaj állása

Cimili 2014.03.30. 21:18:15

@Tompó: Itt Iza vezet.:)))))))

innovation 2014.03.30. 21:18:52

@ő-szinte: Úgy egyébként ismered Lilut vagy csak műsorvezető mivoltát ismered? Mert az elég szűk egy keresztmetszet.

Ejjj, Iza, ne vágj már közbe! Ez idegesítő szokás...
Bár volt már, hogy így leamortizálta valaki a másik párbaját.
De, hajrá Iza! :D

dr. sziszi 2014.03.30. 21:19:20

idióta simon ott csápol dikk

innovation 2014.03.30. 21:19:28

@Schlomo Goldberg: +1 :DDDDD hobbyt. :D Ez jó volt!

Mók_Ica 2014.03.30. 21:19:40

sárlott nagyon fel van pörögve.. és kezdődik a cicaharc... üvöltözés egymással...
iza alapvetően nyugodtan válaszolgat....

Krétagarbó 2014.03.30. 21:19:41

Na ezt a ciccharcot nem tudnám leírni. Szóval éppen ölik egymást.

Schlomo Goldberg 2014.03.30. 21:20:02

Kezd bemónikasósodni a kisavazás

Krétagarbó 2014.03.30. 21:20:21

@Mók_Ica: Aha, mostanáig. lehalkítom a TV-t, azt hiszem.

innovation 2014.03.30. 21:20:25

Gyerekek, ezt a dikkezést nem lehet hanyagolni? Köszi ;)

ő-szinte 2014.03.30. 21:20:27

Ussek is egymast :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Mók_Ica 2014.03.30. 21:20:35

visszavonom, kijött izából a sárkány... és itt van az első bazdmeg iza szájából....

JOKKA21 2014.03.30. 21:20:42

Kurva jó ez a párbaj.

dr. sziszi 2014.03.30. 21:20:46

nem sikerűlt Bencének a z ölelés

Tompó 2014.03.30. 21:20:47

@Cimili: Akkor bejött neki, hogy megmarkolászta a tahó gyereket....hánynom kell mindkettőtől!

tena_lady 2014.03.30. 21:20:50

Iza bezzeg nem ígéri meg, hogy változást hoz a villába, mert nem fog változni semmi. Hót unalmas lesz, ha visszamegy. Krisztiánnal maszatolnak majd, és ennyi.

Admiral_General_Aladeen 2014.03.30. 21:21:00

Tiszta Maunika show! Iza egy bunkó,piaci kofa! Mint látjuk,sokat fejlődött a villalét alatt :)

ő-szinte 2014.03.30. 21:21:03

Izenek jo s szandija ;)))

Szentpeter 2014.03.30. 21:21:26

@Mók_Ica: a kettősséget ? ...inkább számítok rá...

Én mondjuk a habbal kezdenék valamit, mert ugye hoztam fagyit és francia krémest is...

dr. sziszi 2014.03.30. 21:22:05

@innovation: nem szereted a dikket ugymond?

tena_lady 2014.03.30. 21:22:13

Azt vajon miért nem mutatják, hogy Iza Zsolttal, Aurelióval és Teóval is csókolózik?

LittlePurple 2014.03.30. 21:22:39

@Krétagarbó: de épp most írta Mók_Ica, hogy iza nyugodtan válaszolgat :D:D:D:D

JOKKA21 2014.03.30. 21:22:52

@ő-szinte: Charlotte cipője tutajosabb.

Mók_Ica 2014.03.30. 21:22:59

@Krétagarbó: igen, nem sokáig tartott ki a teJa hatása :)

na, most jönnek a kisfilmek... konfliktusok másokkal a villából.... iza-zsóti, iza-au konfliktus
részletek iza-traki üvöltözősből... iza-viki konflikt...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.03.30. 21:23:04

Uramisten ez a párbaj kész Mónikasó. :D

Lilu ruhája szörnyű.... az hagyján szűk rá, de egy optikai katasztrófa. Az alsó rész mintázatát meg tuti, hogy a Fűrész c. film valamelyik szaftosabb jelenete ihlette, akár milyen divatházból is származik.

innovation 2014.03.30. 21:23:14

@dr. sziszi: Idegállapotba kerülök tőle. Ugymond.

XO 2014.03.30. 21:23:23

@Mók_Ica: az csak "véletlen" volt! :D tényleg próbál nem alpári lenni, én úgy látom!

Admiral_General_Aladeen 2014.03.30. 21:23:32

@dr. sziszi: Egy dikkrikító olló,jó lenne. Csak mondom,dikk! :)

Krétagarbó 2014.03.30. 21:23:32

@dr. sziszi: Azért Sárlik az ölelés közben már húzta volna fel a lábát. A rutin és az évek:)))

Cimili 2014.03.30. 21:23:36

@Szentpeter: Ha nem bírjátok megenni Icuval, csak szólj!:)))))))))))))

Jock Ewing 2014.03.30. 21:23:57

Vérproli Iza....... Csúnya is, és buta is.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.03.30. 21:24:22

Viccers, h ő rászól chra, h maradjon csendben, de ő belepofázik....

Mók_Ica 2014.03.30. 21:24:40

@Szentpeter: készültél drága? imádlak :)

izától kérdeztek a konfliktusairól... közbeszólt sárlott... iza "finoman" leugatta

Mók_Ica 2014.03.30. 21:25:37

@Cimili: sztem nem enni akarja elsősorban ;)

Emanuelle 2014.03.30. 21:25:43

Szép jó estét! Nekem kurvára tök mindegy melyik liba megy vissza, bár Iza miatt lényegesen többet kell a hangerőszabályozót állítgatnom.

dr. sziszi 2014.03.30. 21:25:53

@innovation: Léccike neeeeeeeeeee, mert mi így szeretünk,nem idegállapotba, Dikk

zazza0 2014.03.30. 21:26:01

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: minden szentnek maga felé hajlik a keze.

nicu71 2014.03.30. 21:26:18

Szánalmasan adják Iza alá a lovat...nagyon sínen van ez a mocskosszájú kofa.Asszem itt nincs mit tenni.
Lilu az életben nem volt még ilyen randa

XO 2014.03.30. 21:26:43

@Krétagarbó: vissza kell majd néznem... :D

dr. sziszi 2014.03.30. 21:27:43

@Admiral_General_Aladeen: Meghalok ettől a beszólásodtól, dikk! Méghogy dikkrikítóolló!!!!!!!!dikk ugymond

ő-szinte 2014.03.30. 21:27:53

@JOKKA21: azt nem tudtam megnezni mert izaen akadt meg a szemem ;DDD
De a kedvedert majd olyat veszek fel;)))

XO 2014.03.30. 21:28:00

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Lilu csak hasonlítani akart Móunikára, hogy stílusban maradjon! :D

Szentpeter 2014.03.30. 21:28:30

Kezd kényelmetlenné válni a dolog... van aki még nálam is jobban utálja Lilut....

dr. sziszi 2014.03.30. 21:28:41

@nicu71: utolsó mondatoddal (is) teljesen egyetértek, nekem is ez a véleményem

JOKKA21 2014.03.30. 21:29:03

@ő-szinte: Nekem Charlottén.:D Ha olyat veszel megpuszilom a bokád, Dorothy neked a combod fogom.

tena_lady 2014.03.30. 21:29:15

Tök szar tudni, hogy az emberek Izát szavazzák majd vissza. :( Ő már nem fog újat mutatni, de a tahó stílust hozza majd, ha kijön Krisztiánnal a takaró alól. Ráadásul őt Viki dróton rángatja.

dr. sziszi 2014.03.30. 21:29:52

@Szentpeter: Az ki van zárva, hogy te nálam jobban utáld lilut!!!!!!!

LittlePurple 2014.03.30. 21:30:00

@Jock Ewing: pontosan!
melyik jobb ha szuggerálod a másik szemét beszéd közben, vagy belepofázol a másik beszédébe, vagy káromkodással illetve hangos ugató nevetéssel lepleznéd, hogy a másiknak igaza van?

faszent 2014.03.30. 21:30:19

kár hogy Iza nem tud most nyugodt királynő maradni, jól állna neki...

Krétagarbó 2014.03.30. 21:31:47

@tena_lady: nem tudom, csak nekem nem olyan egyértelmű? Valahogy úgy érzem még a nagy % különbség ellenére is, hogy bármelyik lehet a nyertes. Nekem ez most meglepi lesz.

Schlomo Goldberg 2014.03.30. 21:31:49

Lilut ma este nem dugnám.

Mók_Ica 2014.03.30. 21:31:55

ib: partihangulat... hehehe

ő-szinte 2014.03.30. 21:32:59

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): nekem teccik, gondolkodtam szombaton, hogy vegyek ilyet :DDDDDDD

innovation 2014.03.30. 21:33:07

Áááááááá, éppen most kezdődik a Gasztroangyal az m1-en. Miért egy időben vannak ezek???? o.O

Cimili 2014.03.30. 21:33:30

Én Izán azt látom, hogy nem hisz benne, hogy ő megy vissza. Csárlin viszont azt, hogy 100%-ban biztos magában.

LittlePurple 2014.03.30. 21:33:32

az agyatlan pink ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

dr. sziszi 2014.03.30. 21:33:54

Zsófi:te HAZUDGÁLSZ állandoan! Kicsit Maunokás tényleg...

Szentpeter 2014.03.30. 21:34:06

@innovation: Én őfelségét nézem a hír tévén

Mók_Ica 2014.03.30. 21:34:50

most jönnek sárlott konfliktusai
ch-zsóti - amikor elküldi a privát szférájából az elején....
ch-zsófika - ch egyik szavával üti a másikat és ch buta zsófika szerint
ch-viki
ch-zsóti ismét - amikor dorkával párbajozott, akkor szép kis monológot mondott neki... hehehe
ch-au - au párbajánál nem szívvel lélekkel állt mögé
ch-traki

Krétagarbó 2014.03.30. 21:35:08

@Mók_Ica: Sárliknak/ról videók. Zsófika arca az elején mennyivel szebb volt. Azért látszik, hogy megviseli a lelkecskéjét a villalét.

Schlomo Goldberg 2014.03.30. 21:35:13

Sárlik kisfilmjébe csak alázós jelenetek vágtak be

dr. sziszi 2014.03.30. 21:35:49

eccerrebeszéd megint!

innovation 2014.03.30. 21:35:55

@Szentpeter: Én már egyiket sem bírom nézni. Azoknak volt 8 évük, ezek 4. Nem lett jobb. :(
Szóval inkább Iza. :)

JOKKA21 2014.03.30. 21:35:58

Legszívesebben ráhokiznék Charlotte combjára, mert ő a legjobb csaj deréktól lefelé.:D

Mók_Ica 2014.03.30. 21:36:08

@Szentpeter: de lélekben itt vagy, ugye?? :)

ismét összeugatnak a stúdióban... alpári broáffff

Krétagarbó 2014.03.30. 21:36:53

@Cimili: Ezt én is látom, és ezzel egyébként - kis különbség esetén - fordítani lehet az állást. Ekkoránál nem. De tényleg nem tudom, ki kell jobban a népnek.
Nagyon gázul viselkednek, ez már sokkk.

Szentpeter 2014.03.30. 21:36:58

@Mók_Ica: Mondjuk úgy hogy nálad vagyok lélekben...

Schlomo Goldberg 2014.03.30. 21:37:04

Kakkantós hogy ugrabugrál oadkünn

dr. sziszi 2014.03.30. 21:37:20

lilu pffffffffffffffffffffffffffffff, foltossonka megint!

zazza0 2014.03.30. 21:37:22

csak picit részrehajlóak a bejátszások? hmm.

LittlePurple 2014.03.30. 21:37:47

annyira üvölt, hogy szerintem már beszart az iza, mindjárt átváltozik egy szörnnyé

Mók_Ica 2014.03.30. 21:38:21

ch nem gyárt feleslegesen konfliktusokat... aha...
eCCerre beszélnek feszt... beszélnek... ordítanak...
lilu: iza, ch felvállalja a konfliktusait??
iza: nem

ezt nem lehet jegyzetelni, ez annyira gáz

dr. sziszi 2014.03.30. 21:39:12

Húúúúúúú KORTÁRS BESZÉD jön!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

XO 2014.03.30. 21:39:14

@Mók_Ica: basszus.....jajjjjj :D

Cimili 2014.03.30. 21:39:17

Csárlinak annyit mondták, hogy nagy taktikus, hogy már ő is elhiszi magáról.

LittlePurple 2014.03.30. 21:39:26

kicsit kölcsön kérem a kotonsapkás vikkancs szívlapátját, hadd vágjam már pofán az izát!

Mók_Ica 2014.03.30. 21:39:31

@Szentpeter: óhhhh :) :)

na, kapcsolják a villát, jönnek a kortárs beszédek
traki az első :)

ő-szinte 2014.03.30. 21:40:01

@JOKKA21: na varjal... :) ha Dorothyt puszilgatod akkor engem nem puszilgathatsz :DDD
Ezt gondold at, en szoke vagyok... ;) :D

Emanuelle 2014.03.30. 21:40:01

Ilyen ordenáré óbégatást legutóbb az 50-es villamoson hallottam egy népes cigány családtól.

dr. sziszi 2014.03.30. 21:40:15

Iza a particsajszi....

Krétagarbó 2014.03.30. 21:40:30

Traki mondja Izé kortesbeszédét. (Ahhoz képest, hogy nem akart soha mondani kortest, ez már a 3.) És mivel fogja befejezni?? Szavazzák be, mert akkor hétfőn megdugom, hmm??!!

Emanuelle 2014.03.30. 21:40:32

Krisztián egyre jobban néz ki szerintem.

Mók_Ica 2014.03.30. 21:40:39

traki próbál összeszedetten beszélni, ez kicsit most jobb, mint a múltkori beszéde :)
domborítja iza jóóóóóó oldalát, amit csak ő ismer ;) ;)

Cimili 2014.03.30. 21:41:03

@LittlePurple: Utána passzold át lécci, pofán vágnám Csárlit.:DDDDDDDDDDD

innovation 2014.03.30. 21:41:12

Teo egyre ocsmányabb lesz. (OK, tudom. Az elején sem volt valami szépség.)

Admiral_General_Aladeen 2014.03.30. 21:41:32

@LittlePurple: most jó lenne ide a Vikizás képem,így 2 legyet ütnél egy csapásra :)

Deutsche Gabbana 2014.03.30. 21:41:34

Teo és a "gyújtó hangú beszéd"...

Schlomo Goldberg 2014.03.30. 21:42:05

Bugyitlan +20 kiló : Sárlik felborzolta a villalétet

Mók_Ica 2014.03.30. 21:42:20

teo mondja sárlott kortárs beszédét... sokat nem tud mondani....
traki beszéde sem volt jobb, de szívből mondta :) teo unottan

Krétagarbó 2014.03.30. 21:42:27

Teó mindja Sárlikét. Teó most kinyitja a száját jobban. Egyébként szerintem annyira nem buta csaj, mint amilyennek mutatja magát. Néha vannak villanásai.

Admiral_General_Aladeen 2014.03.30. 21:42:59

Lilu ùgy mozog,mint aki karót nyelt!

dr. sziszi 2014.03.30. 21:43:08

lilu miért nyújtja el a szavakat? VILAAAAAAAAAA, VILÁBAAAAAAAAAAAAA, VILLALAKOOOOOOOOOOOOOK

ő-szinte 2014.03.30. 21:43:24

@Emanuelle: igen ma egeszen pasi kinezete van

Jajjjjjj teo hogy nez kiiiiiiiiiii :DDDDDD

dRm 2014.03.30. 21:43:26

Alekoszt kérdeztek már, hogy kit vár vissza?

Cimili 2014.03.30. 21:43:28

@Krétagarbó: Nem buta, csak nem tudja kifejezni magát.

nemszázas 2014.03.30. 21:43:43

@Cimili: :)
@Emanuelle: belsőleg sem rossz az alapanyag, mint amilyennek első pillantásra tűnt.

LittlePurple 2014.03.30. 21:43:50

@Cimili: a szívlapát csak nálam műkszik :D:D:D:D
I.J.

innovation 2014.03.30. 21:43:50

@Cimili: :D Aztán add ide, mert én is... csak egy "kicsit hadd" :D

dr. sziszi 2014.03.30. 21:44:09

@Emanuelle: hát igen mert mostanában kiverték neki...dikk

Krétagarbó 2014.03.30. 21:44:43

@Admiral_General_Aladeen: Ruha összefogja kicsit, nem akarja Lilu, hogy élő adásban repedjen le róla.

zazza0 2014.03.30. 21:45:18

Iza: szerepeltél hazamehetsz.

Mók_Ica 2014.03.30. 21:46:06

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: még régi kiadást nézel? mert akkor még jóóóó volt :)

na, most magukért mondanak kortárs beszédet :)
sárlott másodszor is vissza akar menni, mert nélküle nem izgalmas a villa, oda fogja teni magát (ismét)

iza, szeretne a nyereményhez közelebb kerülni, nem szertene csöndet, konfliktusokat akar generálni és helyre akarja hozni azt, amit traki ellen tett az elején

villa: ki kit vár vissza, nincs meglepi, a csapattagok mondják ami tudunk

kép el, most már csak a nyertest látják majd belépni

Krétagarbó 2014.03.30. 21:46:11

Ki kit vár vissza?
Iza: Zsófika, Viki, Traki
Sárlik: Zsóti, AU, Teó

Admiral_General_Aladeen 2014.03.30. 21:46:20

Iza szeretne visszamenni,mert szeret (le)szerepelni :)

Emanuelle 2014.03.30. 21:46:38

Dorka vajon mit szól ahhoz, hogy Zsolt visszavárja 500+-t, aki kibaszta a csaját a villából?

Krétagarbó 2014.03.30. 21:47:03

Na ki nyer ma? Játék és muzsika 10 percben...

XO 2014.03.30. 21:47:33

Komolyan nem bírom én ezt így!!!

dr. sziszi 2014.03.30. 21:47:38

na most jön a most...

tena_lady 2014.03.30. 21:47:43

@Krétagarbó: Hát a többség egyszerűen gondolkozik és arra szavaz, aki hangosabb.

innovation 2014.03.30. 21:47:58

Na, akkor Iza megy vissza a villába! Deal?

Mók_Ica 2014.03.30. 21:48:25

na, fantom.....
sárlott arca szétcsúszott
67-33

XO 2014.03.30. 21:48:26

@innovation: én veled értek egyet!

Cimili 2014.03.30. 21:48:49

Csárli sínen vagy az utca felé.:DDDDDDDDDDD

dr. sziszi 2014.03.30. 21:48:53

tuttttam...........!!!!!!!!!!!!!!

Krétagarbó 2014.03.30. 21:48:55

Fantom képek, 33-67%
Izé megy vissza!!

Emanuelle 2014.03.30. 21:49:08

Dugás lesz ma este, a villában is meg kint is:-)

XO 2014.03.30. 21:49:14

mondjátok máááááááááááááááááááár

ő-szinte 2014.03.30. 21:49:19

Remrlem ize megy bisza es kurva nagy lesz az arca, kivi leszek hogy csicskulnak majd a tobbiek ;))))))

Schlomo Goldberg 2014.03.30. 21:49:22

Na Sárlik, lehet hazballagni és szétteni a lábaidat hogy a koszoskörmű hobbit televerjen, az igaz szerelem jegyében

Admiral_General_Aladeen 2014.03.30. 21:49:26

Kurvaiza! Tuti csalás!! Ment a manipula,rendesen

innovation 2014.03.30. 21:49:28

EZ AAAAAAAAAAAAZ!!!!!!!! :D :D :D :D
NA, MÉGISCSAK VANNAK MÉG JÓFEJ SZERKESZTŐK! :D
KÖSZI, KÖSZI, KÖSZI!

SZÉP VOLT IZA! JÓ ÉJSZAKÁT! (HA ÉRTED, MIRE GONDOLOK! CSAK ÜGYESEN, KRISZTIÁN, ADJÁL NEKI!)

Cimili 2014.03.30. 21:49:40

Mit mondott most Iza Csárlinak?

Krétagarbó 2014.03.30. 21:49:41

Kisiklottál Csárli:)) mondja Iza.

tena_lady 2014.03.30. 21:49:59

Tudtam. Na, most még érdektelenebb lesz a műsor. Iza tuti nyeri meg a játékot, úgyhogy felesleges volt visszaszavazni. Legközelebb meg valszeg Teo vagy Krisztián esik ki. Nem is nagyon van értelme nézni. Aurelio meg majd megnyeri.

csiberibe 2014.03.30. 21:50:03

hát, ma nyerőbb egy mocskos szájú ordibálós ribi, mint egy csendesebb ribi...

innovation 2014.03.30. 21:50:16

@XO: Tudom, köszi. Én meg veled! :)

Mók_Ica 2014.03.30. 21:50:22

durci izának drukkolt :) ott ugrál :)

sárlottka mehet simonsághoz... na, most majd itt is kiderül az igazság...
sárlott csalódott, ő azt hitte ő megy vissza

XO 2014.03.30. 21:50:35

EEEEEEEEEEEEEEEEEZZZZZZZZZZZAAAAAAAAAAAZZZZZZZZZZZ!!!! :)))))))))))))))))

(bocsi)

innovation 2014.03.30. 21:50:50

@tena_lady: A következő Zsófi lesz, aki kiviszi Teót. S remélem, Krisztián nyeri meg.

ő-szinte 2014.03.30. 21:50:50

KISIKLOTT A SIN CSARLI
Iza :DDDDDDDDDDDD

JOKKA21 2014.03.30. 21:50:53

Charlotte combja jobb, mint a viagra.

Krétagarbó 2014.03.30. 21:51:01

Még nem tudom, hogy örülök -e. Majd eldöntöm.

Mók_Ica 2014.03.30. 21:51:02

sárlott legjobb pillanatait láthatjuk....

LittlePurple 2014.03.30. 21:51:15

@Krétagarbó: az iza elköszönése nagyon szimpatikus volt (Y)

Cimili 2014.03.30. 21:51:19

Kivi vagyok Au arcára, ha meglátja Izát.:DDDDDD

XO 2014.03.30. 21:51:35

Látni akarom Krisz, Au, és Zsóti arcát is!!!!! :D

Mók_Ica 2014.03.30. 21:51:38

@XO: @ő-szinte: igeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeen :)

Cave Nick 2014.03.30. 21:51:44

@Krétagarbó: kisiklott a >SÍN< nem azt mondta? :D

nemszázas 2014.03.30. 21:51:49

Charlotte, vár az utca.

megtűrt semély 2014.03.30. 21:52:03

Paraszt. Nem tudott úgy visszamenni, hogy ne szúrjon oda még a vesztesnek.

tena_lady 2014.03.30. 21:52:14

@tena_lady: "Iza tuti nyeri meg a játékot, úgyhogy felesleges volt visszaszavazni."
Itt kimaradt egy "nem".

@Mók_Ica: Legalább megy valakihez. Iza úgyis otthagyja Krisztián a műsor után. Szóval hajrá az érvekkel.

XO 2014.03.30. 21:52:26

Gyerekek, mennyi volt a %?

Krétagarbó 2014.03.30. 21:52:34

@Cave Nick: de, lehet. kicsit süket vagyok.

ő-szinte 2014.03.30. 21:52:38

@JOKKA21: huuuuu, lilu cipoje is kurva szexi ahogy igy oldalrol lattam

Krétagarbó 2014.03.30. 21:53:07

33-67%

Viki első kérdés: mennyi volt??

Emanuelle 2014.03.30. 21:53:15

@innovation: Nem tudom ki lesz a következő, de valamiért Krisztián nekem egyre esélyesebbnek tűnik a végső győzelemre.

tena_lady 2014.03.30. 21:53:20

@megtűrt semély: Nagyszerű személyiség. Érdemes volt visszaszavazni.

innovation 2014.03.30. 21:53:36

Zsófi. Pfff... Ez a csaj egy üres, ostoba luvnya. Ő is kieshet. Meg Teo is már.

Cave Nick 2014.03.30. 21:53:39

Izának szörnyen állnak ezek az ujjatlan pólók.

Mók_Ica 2014.03.30. 21:53:40

iza megy be a villába :)
arcokra kíváncsi vagyok... :)

csárli kisiklott :) zsófika örült a legjobban, viki azonnal a%-ot kérdezte... durci örült, hogy ch megkapta....
iza kész van.....alig tud beszélni....

Admiral_General_Aladeen 2014.03.30. 21:53:56

Kárörvendő Iza.Nagy erény,mondhatom...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.03.30. 21:53:57

Iza ment vissza? Mi lett az arány?

Őszintén köszönöm minden Izára szavazó apposnak, hogy nem kell tovább néznem/látnom Sárlott pirosítóval és iszonyú mórikálással súlyosbított grimaszait és hunyorgásait!

dRm 2014.03.30. 21:54:03

@Mók_Ica: mondjuk egyik versenyző sem tett le művészi színvonalú produkciót az asztalra. Ez tény. Így nem csodalom, hogy nem akarja kommentálni.

Ejoy 2014.03.30. 21:54:21

hát persze, hogy az rtl nem manipulálta a "szavazást"...

zazza0 2014.03.30. 21:54:22

Izából kijött a tajparaszt, nem tud méltósággal nyerni.

tena_lady 2014.03.30. 21:54:37

@innovation: Krisztián? Az ordenáré paraszt stílusával? Nem hiszem. Aurelio és Viki sokkal esélyesebb.

Kolbinnyó 2014.03.30. 21:54:49

Nem hiszem el komolyan, hogy egy ilyen nagypofájú rinyagép kell a pórnépnek.. gondolom közrejátszott hogy ápolgatta a napokban Kriszti fiút,mentek a szavazatok vidékről...
Remélem akik rá szavaztak kapnak hasonló élettársat egyszer,magam részéről a dzsakuzziba lőném... Nézzétek akkor parasztok:D

ő-szinte 2014.03.30. 21:54:51

Izee azt se tudja hol van :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Mók_Ica 2014.03.30. 21:55:07

@tena_lady: nem érvként írtam :) iza traki sem életképes kapcsolat kint....

dRm 2014.03.30. 21:55:11

Na ugye megmondtam par napja, hogy Iza lesz.

JOKKA21 2014.03.30. 21:56:10

@ő-szinte: Charlotté jobb.Lilunak is a fekete áll jól.

Szentpeter 2014.03.30. 21:56:13

....nyert a szex..... mások is lepedőt mosnak ?

Mók_Ica 2014.03.30. 21:56:16

@dRm: persze, mert őt csak a legfelsőbb szintek érdeklik :) :)

zazza0 2014.03.30. 21:56:26

@Mók_Ica: iza kint lépteti trakit nem lesz már pálya neki, Ő más vadra vadászna.

megtűrt semély 2014.03.30. 21:56:32

@tena_lady:
nekem mindegy ki megy vissza, egyik sem szimpatikus. Sárlikot jellemzi, hogy két nap után széttette a lábát simonságnak, izát, hogy a legnagyobb vágya, hogy a tévében verhesse a f@szt.

Emanuelle 2014.03.30. 21:56:43

@tena_lady: szvsz semmivel nem ordenárébb mint mások a villában. A tájszólásáról meg nem tehet, de nem is gáz. Igen, vannak ebben az országban vidékiek, és igen, tájszólással beszélnek.

Fuck up with Marmalade 2014.03.30. 21:57:02

Más is kérdezte már, hogy Charlotte miért nem köszönt el senkitől?

zazza0 2014.03.30. 21:57:07

@Commodore: ezek után valamit villantani kell a nézőknek.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.03.30. 21:57:09

@ő-szinte: te nézed? Mit mondott a végén Sárlottnak, hogy így kiakadtak a népek Izára? (én most nem tudom nézni)

Mók_Ica 2014.03.30. 21:57:15

@Szentpeter: pedig azt nem nézni kell, ugye? :) :P

Nem Penny hajója 2014.03.30. 21:57:30

Akkor ha minden igaz, ma Traktoros nyársra húzhatja a ribancot.

XO 2014.03.30. 21:57:54

@Krétagarbó: @Mók_Ica: Köszönöm szépen a közvetítést! :))

dRm 2014.03.30. 21:57:57

@Mók_Ica: bízom benne, hogy a döntőre beszáll.

Mók_Ica 2014.03.30. 21:59:24

@zazza0: ez evidens... volt ma egy online video, nagyon jó volt traki, iza odament hozzá és átkarolta, hogy menjenek ki:
traki: pénz kell? az nekem nincs....

sztem traki is tisztában van a tényekkel.....

megtűrt semély 2014.03.30. 21:59:25

@Emanuelle:
nem mindenki beszél úgymond tájszólással.
dik

Szentpeter 2014.03.30. 21:59:29

@Mók_Ica: A szavazás egyértelmű, nézni akarják nem csinálni... szerintem igen is kiváncsiak arra hogy lesz -e nyilvános orális szex vagy nem ?

Mert azt kötve hiszem , hogy izácska bonyolult megfogalmazásai miatt...

tena_lady 2014.03.30. 21:59:32

Ez az egész műsor egy önsorsrontás. Más szót hirtelen nem találtam. Egyszerűen mindent megtesznek azért, hogy a kevésbé érdekes, egyoldalú emberek menjenek vissza, emiatt pedig unalomba fulladjon a műsor. Talán Dorka volt egyedül az eddigi kiesők közül az, aki tényleg nem hiányzott, mint karakter, de a többiek mind. Iza nem érdekes, csak hangos. Nem értem azt se, hogy a Playboy fotózásához minek még bent tartani? Mert ez lesz majd a karrierje csúcsa, aztán többen nem hallunk róla.

dRm 2014.03.30. 21:59:50

@tena_lady: Krisztian esélytelen mert nem kameraképes. Es ha mar a szavazás ingyenes nehogy ne az nyerjen akit az RTL akar:)

XO 2014.03.30. 21:59:53

Kíváncsi vagyok ma tolnak-e éjszakai ont.....

Krétagarbó 2014.03.30. 22:00:12

@XO: Mókicáé az érdem, én ma fáziskésésben voltam.
Akkor maradsz a VV6-nál?:)

Mók_Ica 2014.03.30. 22:00:35

@XO: nincs mit, bár a közepén lemaradtam mert szarakodott a netem... :)
@dRm: evidens :) vagy inkább MMKK :)

beacska 2014.03.30. 22:00:47

IZAAAA. IZAAAA. IZAAAA!!!!

faszent 2014.03.30. 22:00:53

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin):

"Őszintén köszönöm minden Izára szavazó apposnak, hogy nem kell tovább néznem/látnom Sárlott pirosítóval és iszonyú mórikálással súlyosbított grimaszait és hunyorgásait!"

valahogy így.

CH akkor rontotta el, amikor bemondta az 500-at, és amikor rögtön az elején lecsapott egy férfira... köllött volna ezzel még várni, és az 500-ról meg bölcsen hallgatni.

Fuck up with Marmalade 2014.03.30. 22:01:03

@Cimili: Ja, értem. Köszi! (nem mintha, ez annyira fontos lenne, hehe)

Szentpeter 2014.03.30. 22:01:43

@beacska: személyi kultusz... ( röhögök )

LittlePurple 2014.03.30. 22:01:58

@tena_lady: mi a biztosíték, hogy hétfőn a nagyon beígért cexből lesz valami? vagy hogy a három nap csoda után iza elküldi a trakit a jó ...ba? megint cuppogás, csattogás, majd végzetes zokogásos szakítás...a lényeg hogy MMKK látványos legyen!! Aztán legyen akihez odamegyek hogy ápolgassa a lelkemet, nyaldossa a sebeimet, mert ugye MMKK én legyek a központban vagy így vagy úgy!

XO 2014.03.30. 22:02:24

@beacska: Megvaaaaaaaaaan! :)

exelensz 2014.03.30. 22:02:48

Gratulálok tisztelt rtl , a közjegyzőt/ha van/ tiszteltetem/ , sikerült összehozni , nem
csalódtam.
Ennek ellenére a győztesnek jár a babérkoszorú.Ma éjjel kezdik hangszigetelni a villát egy kis csernobili betonnal.Előre megmondom /ezt is/ - kevés lesz a matéria :) Sűrgősen importálni kell egy vagon légkalapácsot is , mert félő h az anyg kevés lesz :)

tena_lady 2014.03.30. 22:03:23

@megtűrt semély: De Charlotte csak egy emberrel volt, és hűséges maradt hozzá. Iza meg fűvel-fával csókolózott.

@Emanuelle: Nem a tájszólás miatt egy bunkó paraszt Krisztián. A szavak miatt az, amiket mond, nem a kiejtése miatt.

@Nem Penny hajója: Ezt annyira nem tudom megérteni. Aki ezt akarja nézni, az töltsön le egy pornót. Ennyi.

LittlePurple 2014.03.30. 22:03:33

@Fuck up with Marmalade: ebben a szériában minden kieső a belevalóban köszön el!

Mók_Ica 2014.03.30. 22:03:43

@Szentpeter: aki erre kíváncsi az talál egy csomót.... gondolom ez azért kicsit más fíling a kukkolóknak.... :)

sárlott a BV-ban, még mindig csalódott, hogy nem volt elég szimpatikus és nem kedvelték eléggé

faszent 2014.03.30. 22:04:09

@dRm:

Krisztián abszolút kameraképes.

Az ő akadálya a díjhoz egyedül Aurélió. Nem látom, hogy fog tudni Krisztián még 20.000 szavazót összeszedni.

Nem Penny hajója 2014.03.30. 22:04:34

A műsorban Iza rokonsága, meg ismerősei pont olyanok voltak, mint amilyennek látatlanban elképzeltem őket. :)))

dRm 2014.03.30. 22:05:11

@tena_lady: inkább egy szar manipuláció, színvonal alatti emberekkel. Mar elnézést. Csak azt nem értem miért nem voltak képesek x ezerből vmi normális csapatot összerakni. Es min egy csajt aki jol is néz ki. Mer Iza, ez az igénytelen gettó buksza attól eléggé messze van:)

Szentpeter 2014.03.30. 22:06:28

@Mók_Ica: Nem tudom a pontos megfogalmazás az éppen micsoda.... lehet hogy Iza humoros, nyitott és kedves lány... és ezért lett szimpatikus..

Én nem ezt láttam, inkább egy hisztis kurva jött le, aki használni szereti a férfiakat.... ( persze, lehet hogy tévedek, és cukimuki )

Mók_Ica 2014.03.30. 22:06:30

sárlott elköszön teotól... nagyon fog neki hiányozni és azt akarja, hogy teo nyerje meg a főnyereményt, sárlott támogatni fogja innen kintről...
teo érzelmektől túlfűtve válaszolt: köszi...

Commodore 2014.03.30. 22:06:41

amúgy nem lesz dugás! minek?

dRm 2014.03.30. 22:06:57

@faszent: hidd el nem az. Nem olyan akit az RTL akar majd kiemelni.

innovation 2014.03.30. 22:07:19

@tena_lady: Ne vicceskedj már! Au meg Viki esélyesebb, mint Krsztián? Mert?
Krisztián attól paraszt, mert tájszólása van? Ugyan! Vannak a fővárosban nagyobb parasztok is nála.

beacska 2014.03.30. 22:07:20

IZAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA

Kolbinnyó 2014.03.30. 22:07:48

Se KokkIza , se Teó (Grinch) nem hiányozna ebből az egész VV6-ból,mert ők a játék két végletei szerintem. Izaura viselkedése eddig is minősíthetetlen volt, ordenáré, prosztó stílusa, eddig is szúrta a szememet, az utóbbi napokban még jobban kilógott a sorból, egyrészt taktikai lépés is lehetett, hogy majd vegye őt a "kamera" a balhék miatt, hisz a negatív reklám is reklám, másrészt érzek egy kis hátszelet ReTkeséktőL, a műsoridő a két idióta szerelmi civódásán kívül másról nagyon nem szólt... Ezzel Csárlit ( mint passzívk*rvát) sínre tették, ha nem is épp a legszebben,de legalább nem ordítva játszotta a játékát... Egy fentebb említett témára visszatérve, Izácska, most már akármeddig jut is, a kinti életbe elindul a szokásos villacölöb élet felé,mely mint tudjuk színészek/Tv-s személyiségek/sportolók/politikusok kolbászával van kikövezve, nem lesz ott már KrisztiJány:)

Meridian74 2014.03.30. 22:07:48

két paraszt, iza és krisztián, jól összeillenek. Muahahaha!

Mók_Ica 2014.03.30. 22:07:59

@Szentpeter: engem nem izgat iza :) egyébként nem néz ki rosszul, de nem szeretnék egy ilyen személyiséggel rendelkező egyént a közelemben tudni

Szentpeter 2014.03.30. 22:08:33

Ajjaj... valaki nagyon nedves lett izára.... ( röhögök )

megtűrt semély 2014.03.30. 22:09:52

Szegény sár lott, nem elég hogy vesztett, mehet még simonsághoz is...

csiberibe 2014.03.30. 22:10:08

@Kolbinnyó: Izé összeillik Krisztiánnal, a gyerekeiktől választékos stílust tanulhatnak majd az ovistársak.

Fuck up with Marmalade 2014.03.30. 22:11:15

@LittlePurple: Tényleg? Én nem így emlékszem, hanem úgy, hogy a nyertes játékos körberajongásából már el is szólítja őket a műsorvezető, hogy a vesztes elköszönhessen. De ha jobban belegondolok, lehet, hogy csak Dorka kiesését láttam ebből a szériából, ő rögtön elköszönt. Lehet, hogy a többiek tényleg a BV-ban. Nem lényeges.

tena_lady 2014.03.30. 22:11:16

@innovation: Nem mondtam, hogy Krisztián attól paraszt, mert tájszólása van. Attól paraszt amiket mond, a kiejtésétől függetlenül. Full eccerű a gyerek, aki vagy Viki vagy Iza rángat dróton. Humor meg egy csepp sincs benne. Igen, Viki a taktikája miatt, Aurelio meg a színes személyisége miatt esélyesebb nála.

Krétagarbó 2014.03.30. 22:11:17

@Mók_Ica: Köszi, hogy írod. Így én is tudom még kicsit követni, a férj már elmarta a távirányítót...

XO 2014.03.30. 22:11:49

IZZZAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAa :)

Kolbinnyó 2014.03.30. 22:12:54

@csiberibe: Azokról a gyerekkori képekről majd kérnék szépen avatárnak valót:)

LittlePurple 2014.03.30. 22:13:09

@Fuck up with Marmalade: nem, ő is a belevalóban köszönt el zsótitól! vissza tudod nézni!

Mók_Ica 2014.03.30. 22:13:24

@Krétagarbó: két tv a megoldás :)

a bv-be betelefonálókat ismét próbálta szívatni IB, a múltkori jobb volt a 2es gombbal :)
most reggeli ébredésekből vágtak össze egy kis filmet, mindenki táncikál

FB kommenteket olvasnak be: teoka kigömbölyödött

érkezik simon ááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá

Szentpeter 2014.03.30. 22:13:59

Simonság a tévében... live szex...

Szentpeter 2014.03.30. 22:14:32

@Mók_Ica: Azt hittem, két férj a megoldás... ( hehe )

tena_lady 2014.03.30. 22:14:33

Lánykérés lesz szerintem. Hm...

megtűrt semély 2014.03.30. 22:14:54

Valamit áruljatok már el: Magyarországon az átlagember éhezik, csak akkor ehet ha bejut a VV-be?

nemszázas 2014.03.30. 22:15:01

micsoda őszinte örömmel fogadja Charlotte Simont (röhögök)

Mók_Ica 2014.03.30. 22:15:38

nagyon furán néznek ki egymás mellett... simon gyerek fejű, sárlott pedig érettebb fejű (bocsi)
sárlott inkább a kameráknak játszik most... vagy zavarban van... de mindegy is....
simon romantikus 4es metrózásra vinné ma este sárlottot... hihihihi

Kolbinnyó 2014.03.30. 22:15:58

@tena_lady: Néha Zsóti" a kispesti menőjenő túltesz még rajtuk is egyszerű de annál bunkóbb stílusával ( lásd mikor szívszerelme Dorka párbajozni indult), plusz állandó kutyázás Aurélió felé...

innovation 2014.03.30. 22:16:05

@tena_lady: Ebben nem értünk egyet. Tény, hogy nem atomfizikus a gyerek, de jobban megérdemelné a győzelmet, mint Au vagy Vikk.

dRm 2014.03.30. 22:16:06

@Kolbinnyó: ezzel a sorozattal az RTL sajnos átlépett egy határt, ilyen szintű embereket promotalva (Viki...), ami után nem érdemes nézni. Es emelett meg vicces volt olvasni, mert nézni régóta nem nézem, hogy hányszor szúrták tokon magukat a szerkesztők a par hónap alatt. Ahogy felborultak az arányok stb stb

Krétagarbó 2014.03.30. 22:16:45

@Szentpeter: hehe:) Férjnek egy elég...

exelensz 2014.03.30. 22:16:51

@Kolbinnyó: Ennek az egész szarságnak soha semmi köze nem volt és nem lesz a játékhoz és a versenyhez , minden " embert" kiszórtak már innen , éljen az agyatlanok viadala és szenvedjek én barom , mert néha bátor mazo vagyok és belenézek.

Kolbinnyó 2014.03.30. 22:16:54

@Mók_Ica: A szó amit keresel a kiélt fejű :D

Mók_Ica 2014.03.30. 22:16:59

@Szentpeter: az sem rossz :) ;) bár a pasik inkább az 1 pasi 2 nő felállásról álmodoznak.... :P

LittlePurple 2014.03.30. 22:17:11

@Mók_Ica: az eljegyzési gyűrűt se felejtsd ki...

Mók_Ica 2014.03.30. 22:17:50

@Kolbinnyó: nem akarom bántani... bántja majd az élet, már most megverte őt simonnal...

Szentpeter 2014.03.30. 22:17:54

@Krétagarbó: @Mók_Ica: ....néha nem árt lecserélni.... a távirányítót..

Mók_Ica 2014.03.30. 22:18:31

@LittlePurple: bocsi, a metró elhalványította gyűrű fényét :)

Krétagarbó 2014.03.30. 22:18:32

@Mók_Ica: kíváncsi leszek erre a kapcsolatra... Két annyira össze nem illő ember, hogy csak na.

dRm 2014.03.30. 22:18:42

@tena_lady: Vikit se hiszem mer ilyen zsírfejű igénytelen öltözködni nem tudó lányt majd nem tesz a kamera elé az RTL. Szóval Aurelio nyer, hacsak nem viselkedi el magát.

tena_lady 2014.03.30. 22:18:50

@innovation: Nem az érdemről van szó, csak az esélyekről.

beacska 2014.03.30. 22:19:07

KINYERT?KINYERT?KINYERT???

JAAAA, IZAAAAAAAAAAAAAA!!!!

Mók_Ica 2014.03.30. 22:19:16

@Szentpeter: nekem több tvm van és nincs vita :)

Szentpeter 2014.03.30. 22:19:36

@Krétagarbó: menj már.... az ellentétek, vonzzák egymást...

XO 2014.03.30. 22:20:11

@beacska: :))))))))))) XO ♥

dRm 2014.03.30. 22:20:20

@innovation: attól mert annyi esze van mint egy marék lepkenek:) es emellett meg faragatlan tuskó is.

LittlePurple 2014.03.30. 22:20:26

Na, simon megpendítette, hogy izának pasija van kint!

Szentpeter 2014.03.30. 22:20:41

@beacska: ( röhögök ) sosem gondoltam volna hogy a VV6 kielégülést okoz neked...

exelensz 2014.03.30. 22:20:53

Egy kis belevaló műsor info , eddig 6 ból 1 volt izé mellett , nem reprezentatív, de akit érdekel következtethet.

HummeRC 2014.03.30. 22:21:00

Nos a szavazás végeredményét megint eltaláltuk, bár a százalékok még rajtunk is túltettek. :)
Sajnos Iza nyert, így Hacki Tamásnak továbbra is folyamatos szerződése lesz.

XO 2014.03.30. 22:21:09

Annyira őszinte Ch és Simon kapcsolata, hogy már reggel mindketten máshol fognak ébredni!

chloep 2014.03.30. 22:21:46

^^ na az a nagy kínvigyor Charlotte részéről... De gyönyörű ez a szerelem.. :):):)

Kb, én szerintem Simon részéről is csak egy megjátszott dolog... Tudják így lehet meghosszabbítani a reflektorfényben eltöltött idejüket.....ENNYI. Még egy 4-5 hónapot eljátsszák a nagy szerelmet, max. szereplenek valamelyik rtl-es "celebrity" valóság showba azt ennyi....

beacska 2014.03.30. 22:22:04

@XO: ÜGYESEK VOLTUUUUNK!!!! ;)

beacska 2014.03.30. 22:22:47

@Szentpeter: :) nem is. de azért örülhetek, ugye? ;) (bocs)

Kolbinnyó 2014.03.30. 22:22:55

@dRm: jogos! De azért ezen kívül Viki ügyesen mozgatja a szálakat, hiszen ravasz, nem véletlenül "üzletkötő" bár lehet simán zepter tálakkal házal, nem lényeg,de valahogy a személyiségéhez passzolna ez a folyton mást mondok,mint amit gondolok dolog, az egyik -ha nem a legkeményebb- ellenfél lesz bárkinek...

@EXELENSZ:Minden riszpektem, én csak 1-1 netes összefoglalót nézegetek,ennyire nem folytam még bele hála égnek:)

XO 2014.03.30. 22:23:19

@beacska: Szétizgultam a fejem! :D...de tényleg, még a levest is elsóztam ma! :DDD

Krétagarbó 2014.03.30. 22:23:28

@Szentpeter: Ebben az estben max. a szex, ami vonzhatja Simonságot. Sárlik pedig szeret adni, ő mondta a múltkorban a riportban.

Szentpeter 2014.03.30. 22:23:30

@XO: Tipikus Magyar hozzáállás már bocsánat.... biztos hogy nem lesznek együtt, de ha még is, szétrobbantom őket... nem lehetne civilizáltabban állni mások kapcsolatához ?

HummeRC 2014.03.30. 22:24:09

@exelensz: Nekem is feltűnt, hogy elég egyoldalú a betelefonálók aránya. Akkor a szavazás volt megjátszott, vagy az Iza fanok már toltak egy utcát megünnepelni a kedvencüket és nem tudnak telefonálni? :)

beacska 2014.03.30. 22:24:44

@Szentpeter: hát ezt ÉPPEN nem Ch mellett érvelve kéne felhozni. mindkét párbaján ez volt az egyszem érve...

Szentpeter 2014.03.30. 22:25:13

@beacska: Persze.... gratulálok neked hogy győzőtt Iza aki házisárkányként éli a villalétet...

XO 2014.03.30. 22:25:19

@Szentpeter: Nem erre gondoltam....miattam éljenek együtt boldogságban...de a testbeszédükben erre utaló jeleket nem látok!

beacska 2014.03.30. 22:25:20

@HummeRC: mondjuk tegnap is csak Ch-sok voltak betolva...

faszent 2014.03.30. 22:25:31

@dRm:

Nem tudom fiú vagy e vagy lány, én lány, és nekem kifejezetten bejön Krisztián.

Aurélió nem az esetem, de jelenleg ő az esélyes a díjra.

Lehet, hogy a játéknak ezen a pontján ez már nem tud változni.
Az rtl boldogan odaadja a díjat Krisztiánnak, ha sikerül még neki pár ezer szavazót összeszednie, de ezen a ponton Auréliónak áll a zászló.

gothikaaaaaaaaaa 2014.03.30. 22:26:05

A legjobb hogy tehet bàrmit Iza,rola az marad fent,hogy még nyerni sem tud méltòsàggal.
Az akinek ez a gonosz némber szimpatokus,a menjen elme orvoshoz.
Ch csak annyival jobb,hogy nem bànt szàndékosan meg senkit. De a nèpnek cirkusz kell...

Mók_Ica 2014.03.30. 22:26:30

azért arra remélem még emlékszik a nagyérdemű, hogy amikor simon távozott a villából, ő kijelentette, hogy ő megnyerte a főnyereményt, mert övé sárlott :) sárlott ezt nem így gondolta.... ő nagyon szomorú és csalódott, hogy kiesett....

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: jóéjt Dottyka :)

XO 2014.03.30. 22:26:32

@exelensz: Minek telefonáljunk? A mi kedvencünk visszament a villába! :)))

beacska 2014.03.30. 22:26:53

@faszent: Aunak azért nem, mert hiába hangoztatja, h neki mennyi cimbije van odakint, ők is csak egyet tudnak szavazni most fejenként. új telót csak nem vesznek ;)

tena_lady 2014.03.30. 22:26:53

@LittlePurple: Ez vicces volt. :D Így kell ezt! Élő műsorban!

@Szentpeter: Ugyan! Iza és Krisztián meg örök szerelem! Hát nem? :P

A betelefonálók mindig olyanok szoktak lenni, akik a kiesett játékosnak szurkoltak. Én legalábbis így vettem észre.

chloep 2014.03.30. 22:26:58

@Szentpeter: nem hogyha az egyik fél úgy néz ki hogy mindjárt rosszul lesz "szerelme" közelségétől.... Főleg hogy ha ez elejétől kezdve így volt már...

candyperfumegirl 2014.03.30. 22:27:33

"Kisiklott a sín, Csárli!" - ez az odaszúrás mekkora volt! :)

exelensz 2014.03.30. 22:27:50

@HummeRC: Egyértelmű h nem tiszta a szavazás.

Kolbinnyó 2014.03.30. 22:28:01

@XO: Egyet értek veled, de másik oldala a dolognak, "szegény" 501, nyomorultul lehet, várta volna egy újabb esély a havi millához+házhoz, helyette kapott egy szotyimagnak öltözött alkalmi filozófust, akit pár év múlva, ha elindul a lejtőn majd liter borért lehet táncoltatni a Deák téren...

JOKKA21 2014.03.30. 22:28:01

@beacska: Fekete domina csizmád nincs?:)

beacska 2014.03.30. 22:28:04

@gothikaaaaaaaaaa: szerintem meg kif. jó beszólás volt! NEKEM tetszett...utája Ch.-t, minek sajnálkozzon???

tena_lady 2014.03.30. 22:28:29

Charlotte szerintem azért nem volt olyan felhőtlenül boldog most Simonnal, mert kiesett a játékból, amit meg akart nyerni. De nyilván sokaknak könnyebben felfogható forgatókönyv, hogy gonosz, és persze Simont is utálja. Hogyne.

beacska 2014.03.30. 22:29:02

@tena_lady: ééés? Bencének hívják...kb. 100* elhangzott már...ez a Simon, nagy taktikus ;)

candyperfumegirl 2014.03.30. 22:29:04

Ja igen, kicsit késleltetve, most tudtam megnézni. :) Kicsit aggódtam, hogy Izának totál elgurul a gyógyszer a párbaj alatt, de azért a héten végig azt éreztem, hogy ez nem alakulhat máshogy. És most nézhetem tovább a VV-t, francba. :P Na de azért persze *victory dance*

beacska 2014.03.30. 22:30:08

@JOKKA21: hááát, FOTÓN nincs. csak a szekrényben ;) az is számít? ;)

Krétagarbó 2014.03.30. 22:30:28

@Mók_Ica: Tényleg, ez jó meglátás. Mondjuk szerintem látszott is a villabeli kapcsolatuk során, hogy Sárlik csak ímmel-ámmal volt szerelmes Simonba.

XO 2014.03.30. 22:31:21

@tena_lady: Én Izának szurkolok, de soha nem állítottam, hogy élete végéig Krisztián lesz a párja, viszont azt sem, hogy ez nem lehetséges... én csak annyit mondtam, hogy nem látszik Ch-n, hogy ezt ő annyira akarná Simonnal....de akár legyen úgy....nekem ebben a dologban a 9 is páros!

faszent 2014.03.30. 22:31:22

@beacska:

Auréliónak 30.000 híve van az fb-n és az rtl oldalon is ő áll első helyen. Szóval e pillanatban a nagyközönség őt favorizálja. Megelőzni őt csak akkor fogja tudni Krisz és Iza, ha nem szállnak el (főleg Iza) maguktól, hanem nyugodtan végiggondolják a helyzetet, és aztán könnyeden végigviccelik, ami még hátra van. Különben Au viszi a díjat.

pomac 2014.03.30. 22:31:23

@Mók_Ica: azt is tegyük hozzá ha nem 10 perc lett volna a szavazás éjszaka fél 11-kor Simon tutira nem esik ki ....nekem ez a véleményem

nicu71 2014.03.30. 22:31:49

@gothikaaaaaaaaaa: Izé saját bevallása szerint is egy gonosz ,szívtelen nő...pont a drága krisztiánnak fröcsögte az arcába...érdekes ,hogy most azt a jelenetet nem játszották be/ja,nem nagyon fért volna be a nagy promózásba.
Azt hiszik,azzal hogy visszatolták izét a villába,még megmenthetik a műsort?érdekes elmélet.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.03.30. 22:32:17

@faszent:" CH akkor rontotta el, amikor bemondta az 500-at, és amikor rögtön az elején lecsapott egy férfira... köllött volna ezzel még várni, és az 500-ról meg bölcsen hallgatni"

Ez is igaz. Meg nem számolt a nép zsigeri ellenérzésével a hivatásosokkal szemben. Ezt a vonását nem tudta palástolni, mert azt hitte, hogy ez nem látszik meg rajta. A keménysége, közönségessége és számító viselkedése számára azt jelentették, hogy ő "egy bevállalós csaj".

Krétagarbó 2014.03.30. 22:32:49

@Szentpeter: De lehetne, Sárlik kezdheti szerintem a saját kapcsolatában.

Szentpeter 2014.03.30. 22:33:21

Jó éjt mindenkinek...

Csók Ica... jót nyalakodtam ma... ( mosolygok )

Kolbinnyó 2014.03.30. 22:33:28

@faszent: Csak mert 80-20 %-al visszajött még nem biztos, hogy megváltja a világot:)
Lehet nem mindenkinek szimpatikus, hogy bagzó macska módjára viselkedik, és ha nem kap muffot,megdugja Zsoltit,csak öltözzön hastáncos ruhába,nem számít.
Aurélió a f@szlóbálástól az állandó picsogásig mindennel támadható, ReTekék vajon szeretnének egy olyan nyertest,aki ezekből lett híres? Ha meg van rendezve az egész ,akkor inkább a főszerkesztő most monnyon le'

Mók_Ica 2014.03.30. 22:33:41

@Krétagarbó: ímmel ámmal nem lehet szerelmesnek lenni... sztem. ezt hívják megjátszásnak.... de ne legyen igazam és éljenek boldogan :)
én hiszek a szerelemben :) :)

XO 2014.03.30. 22:34:13

@candyperfumegirl: vodka vagy tequila? :DDDD