Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Doctor Who (Ki vagy, Doki?) NS02E01 – New Earth – Az új Föld

2014. március 31. 13:00 - Kapitánylány

A Doktor az új ruhájában matat a TARDIS-ban, miközben odakint Rose az anyukájától és Mickey-től búcsúzkodik. Rose érdeklődik, hogy mi az új úti cél, a Doki szerint messzebbre mennek, mint valaha eddig is.

01.jpg

Egészen 5 milliárd 23-ban kötnek ki, az M87-es galaxisban, pontosabban az új Földön, 15. új New York mellett. Az almafűben fetrengve felidéznek pár emléket, nem is veszik észre, hogy megfigyelik őket, Cassandra, az utolsó ember ismeri fel a párosunkat. Közben kiderül, hogy a Doktor nem véletlen jött ide, a pszichikus papíron üzenetet fogadott, a kórházban várják. Az aulában Rose ledöbben, hogy a nővérek mind macskák, majd egy óvatlan pillanatban a lifteknél szétválnak, Cassandra segítőjének a jóvoltából. A fertőtlenítés után a Doki a megfelelő szinten köt ki, míg Rose az alagsorban száll ki a liftből, ahol Chip, a segítő fogadja.

02.jpg

A Doktor a betegek között sétálva végül megtalálja, hogy ki miatt érkezett ide, Boe-arca az egyik beteg, a nővér szerint haldoklik. Rose megfelelő célszerszámmal felfegyverkezve követi a férfit, egy filmvetítő mellett köt ki, Cassandra így nosztalgiázik, magát nézegeti a filmeken. Egy kis múlt idézés után megtudjuk, hogy élte túl Cassandra a múltkori szétrobbanását, majd egy ügyes csellel foglyul ejti a lányt, és beköltözik a testébe.

03-1.jpg

03-2.jpg

A Boe-ra vigyázó nővérke ódákat zeng a betegéről, a legendák szerint, amikor Boe meghal, akkor átadja a legnagyobb titkát valakinek, aki hasonló mint ő, egy otthontalan vándornak, egy magányos istenségnek. Cassandra próbálgatja magát Rose testében, végül csak megbékél vele, igaz nincs is más lehetősége, a régi énje és agya elpusztult. Kiderül, hogy Rose emlékei még ott vannak a fejében, így jön rá, hogy a Doktor megváltoztatta az arcát, rögtön meg akarja szerezni a plasztikai sebésze nevét. A Doki hívja mobilon az elcsatangolt útitársát, várja már a 26-os szinten, Rose azonnal indul is. A férfi ekkor észreveszi, hogy az egyik halálos beteg meggyógyult, értetlenül áll az eset előtt.

04.jpg

Cassandra kicsit kicsinosítva Rose-t, elindul a Dokihoz, miközben a nővérek egy rejtélyes terembe mennek le, ahol a vérmosás közben az egyik donor megszólalt, de nem kell aggódni, az elégetés mindent megold. A Doktor a megérkező Rose-nak meséli el, hogy a kórteremben lévő mindegyik páciens halálos beteg volt, de már vagy meggyógyult, vagy a gyógyulás jeleit mutatja, ezt neki ki kell derítenie. A lányt kicsit se izgatja a dolog, majd hirtelen lesmárolja a férfit, aki ledöbbenve követi az adattár felé. Hiába vizsgálódnak az adattárban, nem találnak semmit, a Doktor ezért meghekkeli a rendszert a szónikus csavarhúzóval, rögtön bejutnak az úgynevezett intenzív osztályra.

05-1.jpg

05-2.jpg

A teremben számtalan zöld kabint találnak a párosunk, amelyekben ragályhordozó emberek vannak, mindegyik megfertőzve a világ összes betegségével, így gyógyítanak a nővérek. Az őket követő novícia szerint a közjó miatt történik mindez, hiszen ezek a lények mesterséges tenyészetek, valódi emberi lét nélkül. A Doktor bepöccen ezen, majd váratlanul megkérdezi, hogy mit tettek Rose-zal, a nővér nem érti a kérdést. A Doki szerint, ha a lány önmaga lenne, akkor nem így viselkedne a szenvedők láttán, Cassandra ekkor vallja be, hogy ő az és átvette a lány felett az irányítást, majd elkábítja az Időlordot, az ápolónőt pedig elküldi a főnővérért.

06.jpg

A Doktor az egyik kabinban találja magát, Cassandra ezt találta megfelelő bosszúnak, a férfiba pumpálni ezer, meg ezer betegséget. A megérkező nővérektől a nő pénzt, meg jachtot akar kizsarolni, de a novíciák nem állnak kötélnek, ezért Cassandra a B tervet indítja be, rászabadítja a ragályhordozókat a nővérekre. A kiszabaduló emberek bosszút esküsznek, szabotálva a rendszert az összes donor kiszabadul, az egyik életben maradt ápolónőnek még sikerül karantén zárlatot hirdetnie. A zombi módjára menetelő betegek a kórházban el kezdik terjeszteni a betegségeket, a párosunknak sikerül Cassandra régi búvóhelyére menekülnie. A Doktor követeli, hogy a nő hagyja el Rose testét, aki engedelmeskedve rögtön a férfi testébe bújik, próbálgatni is kezdi a sok, alig használt testrészt. A terembe végül betörnek a zombi betegek, újra menekülni kell.

07.jpg

Egy aknában felfelé mászva a főnővér támad rá Rose-ra, kicsit zabos a kiengedett hordozók miatt, végül megfertőzve az akna aljára esik. Feljutva az akna tetejére az ajtót csak a Doktor tudná kinyitni a szónikussal, de az minden gondolatot elzárt Cassandra elől, így Rose kéri, hogy szálljon a nő vissza belé, de így meg a Doktor nem hajlandó segíteni, így Cassandra végül egy hordozóban köt ki. Még mielőtt az ajtó bezárulna Cassandra-nak sikerül visszajutnia Rose testébe, kicsit kiütötte a hordozó testében való tanyázás, kiderül, hogy a zombik magányosak, csak meg szeretnének érinteni valakit.

08.jpg

A 26-os szinten kötnek ki, ahol a Doktor magához vesz minden infúziós zacskót, majd Rose-t a nyakába véve a liftaknában ereszkedik le a lift tetejére, ahol a fertőtlenítő tartályba önti az infúziós folyadékokat. A liftbe beszállva magához szólítja a ragályhordozókat, de beindul a fertőtlenítő, a betegek mind meggyógyulnak, egy új emberi faj szabadult ki a macskanővérek fogságából. A kiérkező rendőrség letartóztatja a novíciákat, a Doktor pedig ijedten szalad Boe-hoz, akiről kiderül, hogy nem is nagyon haldoklik. Boe annyit árul el, hogy még találkoznak a Doktorral, harmadszorra, de akkor már utoljára, és majd annál a találkozásnál elmondja az igazat, de addig várjon és ezzel a végszóval el is tűnik a színről.

09.jpg

A Doktor most Cassandra-t veszi célba, követeli, hogy hagyja el Rose testét, ekkor érkezik meg Chip, az ő testébe költözik át. Azonban Chip teste is haldoklik, Cassandra belátja, hogy az ő ideje is lejárt, csak egy kívánsága lenne még, azon a bálon kötünk ki, amit még a rész elején nézett filmen Cassandra. Chip testében önmagához sétál, majd gyönyörűnek nevezi magát, ezután holtan esik össze, saját karjaiban hal meg.

10.jpg

Címkék: doctor who
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Is 2014.03.31. 14:02:27

Ó, Doktor HV! Kösz!

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.03.31. 20:41:30

Nahát! Ez például egy fain csavaros rész volt :) Az axn ismétli a 6. évadot, remélem azért, hogy folytassa a friss évaddal.
Még mindig jobban kedvelem Róz-t, mint Émit, továbbra sem értem, miért ő a főkedvence Dokinknak.

Kapitánylány 2014.04.01. 15:09:38

@aggyistenbiri: de jó! én is nagyon remélem, hogy azért adja, mert utána elkezdi vetíteni a 7. évadot! :)

abban egyetértek, hogy inkább Rose, mint Amy, valahogy nem jött be nekem az az éra, egyedül Rory volt szimpatikus :) gondolom minden Dokinak kell egy nagyon fontos társ...

Kapitánylány 2014.04.01. 16:11:03

@Pácsó Ármándó: persze, de nem olyan mint Amy, ő már túl sok volt, én Donnát szerettem és kíváncsi leszek Clara-ra is

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.04.01. 19:28:40

@Kapitánylány: Közben tegnap nekem is volt olyan House féle epifemicsodácskám, és rájöttem, miért ragaszkodott jobban Amyhez, mint a többi segítőjéhez. (és amit írok, nem számíthat spoilernek, mert már rég leadták ezeket a részeket)
Hát Rory és Amy gyermeke miatt, aki a Tardisban fogant, és az időlordok nem halnak ki, mégsem Doki az utolsó.

Pácsó Ármándó 2014.04.01. 19:32:34

@Kapitánylány: Ebben a Dokiban is benne van az őrült, már így kinézetre! Melyik a Rory és az Amy?

Arkhia 2014.04.01. 23:59:03

Hát én Amytől a végén már a falra másztam, de néha Rose is tudott nagyon idegesítő lenni. :) Bár ki nem. Ez a rész meg jó volt, imádtam a nővér-macskákat. De Boe arca miatt főleg.

W.Jack. 2014.04.02. 11:15:51

@Pácsó Ármándó: Ne haragudj Kapitánylány, és mindenki mástól is bocsánat az offért, de nyilván nem illik szó nélkül hagynom.
Én Pácsó Ármándót szeretem. Nagyon.
süti beállítások módosítása