Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Éjjel-nappal Budapest 247. - Szerelem áztatta gofris megbocsátás

2014. március 30. 13:00 - Zirowe

Legyünk tömörek és lénygretörőek. Reggel Barbika még mindig Dzsó vérét szívja a tegnapi tesztes balfaszkodása miatt, de ennél nagyobb baj is van: eltűnt Cincu! A helyi egércsapdák ellenőrzése után jön a konstatálás, hogy ez tényleg meglógott és nem Don Gatto a tettes. Az öngyilkos levél szerint hirtelen dolga akadt előző éjjel, pár nap és jön. Indulhat megint az esztelen elméletgyártogatás. Közben Lallertől is eltávozik az ügyeletes ribije, ezért ismét megkapja a jól megszokott reggeli oltást Lófejtől és kedvenc ölebétől, akik szintén pácban vannak, hiszen megint késtek a munkahelyükről. Remek a hangulat, Pumi és Gaben is lógatja az orrát, kell valami közös program, hogy feldobódjunk, szokás szerint irány egy uszoda.

01.jpg

Szerintem az énbp egyik titkos szponzora a magyar uszoda szövetség, vagy simán a prolik így rendezik legegyszerűbben a havi fürdést. A bejáratnál még ingyen gofrit is osztogat egy kajának öltözött kiscsaj, akinek nem látni az arcát. Laller szerint a hangja alapján biztos jó bringa és szokás szerint máris elkezd konspirálni, ami szegény dolgozó ember folyamatos zaklatásában merül ki. Valamilyen érthetetlen okból kifolyólag a csaj szeretni szívni, ezért a gofri stand követi „hőseinket”, az előtérből hirtelen a medencék mellett bukkan fel, hiszen tök normális a fürdőzés közbeni kajálás. Ez a fűzés sokba lesz Puminak, a sok alibi gofritól hamar ki fogja hízni a kedvenc fehér zakóját, az már biztos, de legalább megcsodálhatjuk Laller remek ndk-s vízálló „pénztárcáját”. No de végre lejárt az emberi gofri műszakja, végre láthatjuk az igazi arcát.

02.jpg

Rögtön a hv olvasók szívébe lopódzik azzal a mondattal, hogy bocs, de nem szeretem a mulatóst, nem tudom ki vagy, nyugodtan írd le a számod, úgyse foglak felhívni, háháhá. Ja, és még látjuk a nagy vega Lófejet sajtos szalámis pizzát enni, ezúton is gratulálok neki. Anikó és Főnök továbbra is puszipajtások, Anikó OCD-je nagyon rendet tenne már Főnök koszfészkébe, ám Főnök még csak takarítást se szeretne. A reggeli bájcsevejt Dugi szakítja meg, aki hozta a bérleti szerződést, írd alá, oszt ennyi volt a családi együttélésből. Anikónak ismét remek ötlete támad: figy, tudod, van az a Káosz Professzor, aki állítólag nálad dolgozik, csak már ki tudja mikor láttuk utoljára a szimbolban, na mindegy, szóval van neki egy szabad szobája. Igaz, hogy egy lopós drogossal lakik, de legfeljebb kulcsra zárod a szobádat, nem para. Mekkora ötlet, zsírozzuk is le azonnal. Főnököt az exProfi lakban halálhörgések és üvöltő zene fogadja, amit Káosz mézesmázos álarca sem tud elfeledtetni.

03.jpg

Ja, és persze Rettenet Tábornok szokás szerint Szpáddal pörög egy szál semmiben, de még ez sem tántorítja el Főnököt, van olyan hülye, hogy kivegye, sőt, azonnal költözni akar. Lelke rajta. Később a szimbolban ismét felbukkan Dugi és megint Főnök orra alá dörgöl egy papírt és közli vele, hogy 3 napja van a cuccainak összeszedésére, amin Főnök nagyon meglepődik, amit a reggeli történések fényében nagyon nem értek. Túl sok már itt a követhetetlen ostobaság. Az előbb leírtak miatt Tudjukki elkezd könyörögni Duginak, hogy végre bocsásson már meg a tesójának, és a majdnem verést is bevallja neki, amivel csak még jobban felidegesíti Dugit. Ám röpke ruhacsere után mégis enyhébb és halkabb hangon tér vissza Dugi, aki teljesen elámult attól, amit Kristóf mondott neki. Majdnem megvertek, te áldozat, kell egy kis idő, oszt majd megint minden jó lesz, hiszen mindenről Tudjukki tehet, na csá.

04.jpg

Kanna végre visszatért minden idők leghosszabb osztálykirándulásáról, méghozzá úgy, hogy még suli előtt ért haza reggel (valaki normális ember logikázza már ki ezt nekem) és nagy meglepetésére Bambula (akinek a hasonmását végre megtaláltam, szóval ezentúl ő már Johnny Gold, mint utolsó átkeresztelésem) fekszik az ágyában mocskosan és cipőben. Kanna először nem érti, majd amikor a fogaskerekek végre megtették a rozsdás fél fordulatukat, üvöltözni kezd és kidobja a lakásból. De nincs is idő még jobban felbaszódni, mert irány a suli, ahol Hűséges várja nagy szerelmét. Nem tart sokáig az örömük, mert Johnny Gold bocsánatkérő szónoklatba kezd a suli hangosbemondójába, szóval megint balhé az iskolában, főleg mert felbukkan Száncsi is és megy a szardobálás a tér minden irányában.

05.jpg

Persze Johnny Gold szerint mindenről Száncsi tehet, ő csak egy tehetetlen eszköz (az angol tool az átvitt értelmeivel jobban illene ide) volt. Nem tudni miért, Kanna és Hűséges estig várnak arra, hogy ismét egymásnak essenek, ám az aktust ismét megzavarja Johnny Gold, aki egy szívhez szóló monológ után ismét megbocsátást nyer Kannától, hiszen kit érdekel az, hogy az életére tört, ha néha napján koherensen egymás után tud rakni pár szót?! Hűséges nagyon csalódott szívszerelmében és megint látványosan szontyolódik, a többiek meg szarnak rá, lehet végre megint partyzni! De persze Hűséges egy muff által vezérelt papucs, így miután megint falra kente Johnny Goldot, Kanna kedvéért ő is megbocsát neki és kezet fog vele, ennyi idiótát..

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása