Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 6x70 - Új hisztikirálynőt avatunk

2014. március 22. 19:00 - Chat Géza

1.1.jpg

Vasárnap reggel nettó 10 percig Pinki vinnyogását hallgatni nem egy leányálom. A hiszti tárgya, hogy nylonzacskóból kell öltözködnie csórikámnak. Ezt tetőzi, hogy a délutáni beuty sleep közben betévedt a nyugiba egy mutáns légy, amit Krisz csap le és a tetem pont Pinki köntösére esik. Pinki sír, Debil értetlenkedik, hogy egy kis ízeltlábú miatt potyognak a krokodilkönnyek, pedig ő aztán szétütötte Simon combját egy körömpiszoknyi kis póktól.  Ezt követően a csíkosak játszhattak a semlegességért, párba álltak és tojást dobáltak, most, amikor 48 FORINT A TOJÁS!!! Nyilván Pinken és Izán marad a szopóálarc. Krisz kicsit élvezkedik is, hogy bent aludhat és sörözhet és hasonlók, ez persze Izának nem fain, úgyhogy menni kell vígasztalni.

„Jobban örülnék neked, mint egy doboz sörnek.” /Krisztián/

1.3.jpg

Ok. Ezen túl kapnak a szerencsések egy kis PlayStation-délutánt, hogy ne a bús pofájukat kelljen nézni. Szinte látom ahogy Krisz belevágja a kontrollert a tévébe. De nem. Debil királyoskodik, hogy már a köldökzsinóron keresztül szívta magába a videójátékozás egzakt tudományát. Ennek ellenére úgy kikap teniszben, síelésben, boxban, mint a picsa. A nagy hepajt követően érkezik egy levél, hogy megszűnnek a határok, lehet menni bárhova. Fuck Yeah! Pinki és Iza már mennek is kifosztani a hűtőt, de a beígért jégkrémet persze Vikipédia már tegnap bepuszilta. Ennek Pinki kevésbé örül, de legalább a saját ágyikójában fekhet és vígan majszolhatja a diákcsemegét. Iza nem ennyire finnyás, mindenbe belenyal, amit csak talál.

1.2.jpg

Ez is naccerű volt, ahogy az esti Welcome bulika is, ami megint nem szól másról, minthogy Viki félrevonja Kriszt és megmondja neki, hogy hülye az agya, hogy ezzel a lánnyal kavar, így rá fogják rakni a jelet. Krisz lefosta a bokáját a kemény szavak hallatán, képzelhetjük. Ez így mára ennyi volt, aki nem hisz, járjon utána. Bevésendő a naptárba: ma kiválasztás!

A zseniális vágó munkások kreativitásából és szenyóságából kiindulva igencsak príma kis összefoglalónak nézhetünk elébe. Ugyanitt felmerül bennem a kérdés, hogy a rengeteg dohányzás, felesleges pofázás, "ki a faszom vagy te énnekem" szintű non-stop nagyzolás és a "rád teszem a jelemet, oszt leshetsz"-szintű üres fenyegetőzéseken túl nem mutatják az összefoglaló, hogy teszem azt kondiznak, a szaunát rendeltetés szerűen használják, ha már van, értelmes dolgokról beszélgetnek, hogy mi lehet kint például, vagy TÉNYLEG nem csinálnak semmit a masszív naplopáson kívül?! Oknyomoznám!

 

Címkék: vv6
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szőrös,a szúrós 2014.03.23. 15:20:28

@LittlePurple: Igen, belegondoltam, igazad van, nem mindenki olyan hülye mint én, hogy rögtön időfaktor alapu átszámítással közelíti meg.
Szigorú önkritika:FASZÉN

Szőrös,a szúrós 2014.03.23. 15:34:33

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): Későn leszületve így jártál, már csak 3. világháborgó lehetsz.Az még dobogó, csípd meg, rázd meg, előre, ott a sondero luminoso.....

LittlePurple 2014.03.23. 16:13:42

Lehet, hogy mégis csak megvilágosodott iza ???

www.valovilag.hu/video/243117

@Szőrös,a szúrós: ne legyél ilyen szigorú magadhoz, mindenki tévedhet! ;)

Admiral_General_Aladeen 2014.03.23. 17:01:10

@LittlePurple: Olyan nagy hatással volt rám a tegnapi fő téma,hogy aktualizáltam az avatarom. :)

özv. Baldóver Béláné 2014.03.23. 17:04:30

Tampon?
Odájig értem, hogy fő köll dugni.
De mire való amúgy? Mozog?

LittlePurple 2014.03.23. 17:11:54

@Admiral_General_Aladeen: akkor beletettük a bogarat a füledbe? ;)

Admiral_General_Aladeen 2014.03.23. 17:14:50

@LittlePurple: Még jó hogy a bogarat,és jó hogy a fülembe! Látom,vannak itt véresebb témák is :))

nosce 2014.03.23. 17:17:24

@özv. Baldóver Béláné:
Manci néni a tampon nem mozog, olyan mint traki ujja izában miközben traki alszik. Amelyik mozog is az az elektromos tampon

Szőrös,a szúrós 2014.03.23. 17:18:39

@Admiral_General_Aladeen: Tök jó, ám nem félsz, hogy jön egy összetekert Blikk, és a legyednek annyi? DDD

Admiral_General_Aladeen 2014.03.23. 17:21:46

@Szőrös,a szúrós: A legyem,hozzám tartozik,mint Vikkancs fejéhez a sapka! :)

LittlePurple 2014.03.23. 17:25:15

@Admiral_General_Aladeen:
csak nehogy rád büdösödjön a bogár, mint vikkancs fején a 0-24-ben hordott kotonsapka...hogy az alatt mi lehet.... huuu

Bell a Donna 2014.03.23. 17:30:15

@nosce: "olyan mint traki ujja izában "
És ugyanúgy ki/elázik.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.03.23. 17:32:32

@LittlePurple: nem, de vkinek hordani kell, gondolom, és ő lett a "kiválasztott". Ilyen szoktak lenni.

Admiral_General_Aladeen 2014.03.23. 17:38:11

@LittlePurple: Na,várjunk csak,elemezzünk: A koton az ugyebár azért van,mert elvileg megvédené a másik felet a belső felén lévő dolgoktól,veszélyektől...ez esetben Viki agyától,ami tényleg veszélyes dolog.
Sajnos ebben az esetben nem jól teszi a dolgát,mert mindenféle csúnya gonosz dolog áramlik ki nap mint nap belőle.Talán selejtes :)
Új sapit,Vikineeeek!!!!! :))

chloep 2014.03.23. 17:41:10

@LittlePurple: az a probléma evvel hogy ezeknek az oldalaknak semmi közük nincs a hivatalos honlapnak, a hivatalos VV6 FBnak, etc.. Ezek mind FAN oldalak(x- van belőlük) nincs officiális FB oldala a lakoknak.

LittlePurple 2014.03.23. 17:41:12

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: hát érdekes, ritkábban a többieken is látni, de hogy már több hete csak az ő fején van 0-24-ben kotonsapka, ez nem muszájság kérdése...

Szőrös,a szúrós 2014.03.23. 17:43:00

@Bell a Donna: Tényleg olyan könnyen kiázik?...Mennyi lehet a pina Ph-értéke?...DDD

LittlePurple 2014.03.23. 17:45:10

@chloep: nem írtam oda, hogy ez alapján fog eldőlni, de nem lehet azt sem kizárni, hogy mégis csak ez alapján történik majd szavazás. Annyit írtam, hogy lehet ez egyféle viszonyítási alap akár a közelgő párbaj kimenetelére...

nosce 2014.03.23. 17:57:29

@Bell a Donna:
fura h traki ujja mindig elázik, gumikesztyűben kéne Izát ujjaznia :)

özv. Baldóver Béláné 2014.03.23. 18:02:11

@nosce:
Akkor elektronyost veszek.
@Szőrös,a szúrós:
Manci ám a maga öregannya. Tanúhatna tisztességet nosce úrtól!

Señor Mosquito 2014.03.23. 18:04:41

@Szőrös,a szúrós:
Az én nyelvem lakmuszpapír. pH = 4

Szőrös,a szúrós 2014.03.23. 18:14:23

@özv. Baldóver Béláné:
Napra-papra haragszó?
nem lesz neked harangszó!
Aki mindig haragszik
Sohanapján se....kúr

kacagó görlice 2014.03.23. 18:22:13

@Szőrös,a szúrós:
Széna, szalma, zabasztag,
nekünk aztán be...borult az ég!

Szőrös,a szúrós 2014.03.23. 18:25:57

@nosce: Eddig úgy tudtam, hogy:
-ha nyalod, sós
-ha baszod, édes
-ha rajtakapnak, keserű.....

LittlePurple 2014.03.23. 18:31:07

@Szőrös,a szúrós: @kacagó görlice:
nocsak, készülődtök a húsvéti locsolásra?

Szőrös,a szúrós 2014.03.23. 18:35:09

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Köszi Dotty!
@kacagó görlice: Üdv kolléga!

Formában vagyok.Innen a sarokasztaltól nézve olyan szupermáriós az ég, meg minden....Nem aggódni....múlandó

LittlePurple 2014.03.23. 18:35:21

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: nem győzik majd zsebre tenni, amit kapnak...

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.03.23. 18:37:03

@Szőrös,a szúrós: remélem, egész este rímben fogtok "beszélni" :D

@LittlePurple: még gondolkodom, h mit adhatnék cserébe.

Kezdem azzal, h megyek zuhizni, webcamcsi bekapcsizva leszcsi.

Szentpeter 2014.03.23. 18:42:02

Sziasztok.... Új hiszti királynőt avatnak.. az Lilú, nem ?

Szőrös,a szúrós 2014.03.23. 18:48:10

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős:
Kezdődik a hidegzuhany
Neked forró, nekem higany
Nem látom, csak képzelem
Lehet ebből érzelem?

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.03.23. 19:00:36

@Szőrös,a szúrós: juj, ez még romantikus is, de nagyon :)

Ilyen szép vers után a válasz csakis igen lehet :)

XO 2014.03.23. 19:01:01

@Szentpeter: Lilu sem ér fel Auhoz! :D

kacagó görlice 2014.03.23. 19:03:01

@LittlePurple: Igen. Itt egy locsolóvers, előlegbe:

Locsolnálak micsodámmal
Zsófika, te édes!
Te meg engem elhalmoznál
csókkal, ami mézes.

Commodore 2014.03.23. 19:22:08

Höjj! Iza megöregedett! Rohan az idő. :-(

Szőrös,a szúrós 2014.03.23. 19:33:56

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős:
Imáim, lám meghallgattak
Reményeim megfogantak
Elviszlek én téged messzi
Nem hagyom e idillt veszni

Boldog leszel, ígérem
Kevés az én igényem
Finom dohányt a pipába
Manci mehet a....kertbe

Mók_Ica 2014.03.23. 19:38:40

jó estét :) látom ma ünneplitek a költészet napját :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.03.23. 19:41:58

@Szőrös,a szúrós: mindig is tudtam, h nekem te kellesz, igen, tudtam :)

Manci meg még mindig a kertben van, teljes világítással, meg minden...

@Mók_Ica: halihó :)

XO 2014.03.23. 19:42:20

@Szőrös,a szúrós: én is kérek, bármit volt az.... :D

dr. sziszi 2014.03.23. 19:45:58

@Mók_Ica: Szia Ica,hát én ma nem vok ilyen kreatív,nem tudok verseket írni. Ezekről meg pláne nem! Dikk, kicsit beflegmultam,úgymond.

Mók_Ica 2014.03.23. 19:46:22

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: szeva Dottyka :) új szerelem van születőben? ;)

Mók_Ica 2014.03.23. 19:47:51

@dr. sziszi: szisziszia :) nem baj, majd mi döntjük el, hogy ki a versíró bajnok :) :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.03.23. 19:50:11

@Mók_Ica: nem, nem, ez már nem születőben van :)

@dr. sziszi: nem is nekünk kell írni, hanem nekik.

Lilith.Inanna 2014.03.23. 19:50:23

Szia mindenkinek. :)
@dr. sziszi: Ne flegmulj be.Amúgy is a fiúk dolga locsolóverset írni dikk. :)

Mók_Ica 2014.03.23. 19:52:19

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: jaaaaaaaaaaaa, én eztet nem tudtam :) az esküvőre szeretnék meghívót kapni, remélem sátoros lagzi lesz és rongyosra táncoljuk a vörös cipellőinket :)

@Lilith.Inanna: szia Lilike :)

Szentpeter 2014.03.23. 19:57:58

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Új szerelmes pár.... akkor este ujjazás lesz.... ( mosolygok )

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.03.23. 20:00:18

@Mók_Ica: megértem, mindenki csak szétválasztani akar minket.

@Szentpeter: már nem :)

Mók_Ica 2014.03.23. 20:02:08

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: bakker, én az esküvőtökre szeretnék menni, meg a lagziba... ez nem szétválasztás :) :)

Mók_Ica 2014.03.23. 20:03:52

vikit már minden és mindenki idegesíti....

Mók_Ica 2014.03.23. 20:04:36

au ébredős rózsaszín pólója csajos :)

Admiral_General_Aladeen 2014.03.23. 20:04:47

6hektàros kőműves dekoltázs,Vikinél :)

Mók_Ica 2014.03.23. 20:05:37

@Lilith.Inanna: még szép, mi leszünk a koszorús lányok :) + Little :)

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: én ugyan nem, örülök, ha boldogok vagytok :) :)

Mók_Ica 2014.03.23. 20:06:34

@Szentpeter: szeva drága, már észre sem veszel? :(

Mók_Ica 2014.03.23. 20:07:10

villa-pletyka... röhögök... :) :)

Mók_Ica 2014.03.23. 20:08:28

viki + zsóti izélget izét, hogy mi van közte és traki között.... az éjjeli hangokkal csesztetik izét

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.03.23. 20:09:11

@Mók_Ica: nem csodálom, rohadt idegesítő, h minden öfiben ezzel nyitnak.

Mók_Ica 2014.03.23. 20:10:23

a csapatjátékot elemzik, ki kiben csalódott pozitívan és negatívan

dr. sziszi 2014.03.23. 20:10:51

@Lilith.Inanna: hát ja, dikk de azért kicsit beflegmúlhatok mert bejött egy mutáns légy ,faszomatbazmeg.

pomac 2014.03.23. 20:11:00

" ne nézz igy rá te sem hiányoztál " ez nagy volt zsolttol ::DD

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.03.23. 20:12:25

Új poszt van..................................................

dr. sziszi 2014.03.23. 20:12:31

mikor kezdődik az öfi?

Mók_Ica 2014.03.23. 20:13:54

@sixx: kössssssssssszzzzzzzzzzzzzziiiiiiiiiiiiiiiiiiiii
@dr. sziszi: már megy :) 20-tól

dr. sziszi 2014.03.23. 20:15:19

jájjjjjjjjjjj, nem találom az új posztot!!!!!!!!!!

dr. sziszi 2014.03.23. 20:17:24

Hát ma nem vagyok egy ekg-n sixx-el, dikk

vurt 2014.03.23. 20:17:38

Izàtalanîtàst akarok a villàban

dr. sziszi 2014.03.23. 20:19:55

Hőőőőőőőőőőőő, vikkancs menőnek hiszi magát!!!!!!!!!!

Mók_Ica 2014.03.23. 20:21:18

@dr. sziszi: akkor gyere izibe a belinkelt új posztcsiba :)

Szentpeter 2014.03.23. 20:32:16

@Mók_Ica: Szia Ica... ööööööö... közbe nézem a moto GP-t ( megosztott a figyelem )

Mók_Ica 2014.03.23. 20:34:04

@Szentpeter: nézd csak nyugodtan :) van új poszt, ha esetleg lesz egy fél/negyed szemed ránk :)
süti beállítások módosítása