Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Emberi tényező 1x05 - Vértestvérek

2014. március 21. 12:00 - candyperfumegirl

A mai műszak kicsit nehezen indul, Robotzsaru nem akar előkerülni a robotmegőrzőből, úgyhogy Kennex megy, hogy előkaparja a –most tessék megkapaszkodni – robotzuhanyzóból, és a legkevésbé sem volt felkészülve arra a látványra, amit ott fogadja. Hát igen, az új MX robotszéria tervezője pont annyira tartotta fontosnak a nemi jellegek kialakítását, mint a Ken baba megalkotója még az előző évszázadban.Mindenesetre Robotzsaru már ruhában van, úgyhogy lehet is húzni melózni. Kocsiban egy roppant fontos beszélgetés zajlik, Kennex nyomozót egyetlen kérdés nyomasztja csak ezen a szép reggelen: mégis milyen lehet fasz nélkül létezni? Nem bírja ki, hogy meg ne kérdezze a társát, neked azért ugye van faszod? Van hát, de még milyen, mutassam? Így reagál Robotzsaru, majd egy gyors mozdulattal közszemlére teszi a családi ékszereket, Kennex meg pirul, mint egy elsőbálozó. Ráadásul még ekkora is, egyáltalán mire használod? Pont ugyanarra, amire te a tiédet, semmire, vág vissza Robotzsaru, találat érvényes. Ráadásul még Jócsajt is felhozza, mit bénázik már vele Kennex, egyértelmű, hogy bejönnek egymásnak, akkor meg miért nem mennek szobára, sokkal kiegyensúlyozottabb lenne mindenkinek az élete. Ezen Kennex kicsit elgondolkodik, Robotzsaru elteszi a farkát, és már mehetünk is helyszínelni, mert mindjárt esemény lesz.

blood01.png

Tárgyalóteremre váltunk, ahol Kapitányasszony tanúskodik éppen egy gyilkossági ügyben, a vádlott egy magát Moriartynak képzelő, önelégült fejű pali, akit két szemtanú is látott megölni egy bizonyos Dr. Fullert. Mégsem volt semmi nyoma, hogy a tetthelyen járt volna, de Kapitányasszony TUDJA, hogy bűnös. Ezzel a geciemberrel még bajok lesznek. A két tanú közben felkészül, megtudjuk, hogy az egyikük médium, és képes a halottakkal beszélni, a másik meg ezt egy szkeptikus „aha OK”-val elintézi, pedig pont az ő nagymamájával cseveg. Kezdődik a tanúskodás, de csak hologram formájában, mert Kapitányasszony szerint a tanúk életveszélyben vannak. Ezt nagyon is jól gondolja, mert épp, hogy csak elkezdődik a vallomástétel, fegyveresek törnek be a házba, és agyonlövik a tanút. A másik tanú (a médium) meg menekül árkon-bokron át, és valami csodával határos módon megússza, neki még hasznát vesszük majd.

blood02.png

A helyszínre érkező Robotzsaru gyorsan lefuttat egy DNS-kereső programot, és meg is találja az elszökött tanút egy odvas fában. Jócsaj közben egy szétlőtt robot darabjait szedegeti össze. Ez még hasznos lehet, hátha a helyszínen tartózkodó robot kameráját meg lehet még menteni, és meglátjuk a támadót. Erre persze most még senki nem gondol, mert megjelenik Kennex, és lezavarnak egy rövid verbális flörtöt, amiből az is kiderül, hogy mindketten focirajongók, nem is tudom, miért nem ugrottak még egymásra.

blood03.png

Kapitányasszony közben jön a gyanúsítottat cseszegetni, aki idegesítően nyugodt még most is, és ennél is idegesítőbb, hogy konkrétan vigyorgott, amikor a tárgyaláson végignézte, hogy megölik a tanút, mielőtt terhelő vallomást tehetett volna rá. Nem egy szimpatikus ember. Ráadásul annak ellenére, hogy kb. 3 perce ismerjük, és semmi igazán figyelemreméltót nem mutatott ezalatt, most olyan kihaénnem-jellegű geciember beszédet ad elő, amit szinte kár is idézni. Úgy kezd el személyeskedni Főnökasszonnyal, mint a legrosszabb troll blog.hu-s szóváltásokban. Igaz, hogy karrierista vagy, de a faszik le sem szarnak, nem tekint senki igazi nőnek, és mindig egyedül mész haza, de szar lehet neked. Kapitányasszony irgalmatlanul felkúrja ezen magát, és rosszul leplezi, de azt még azért tisztázzák, hogy a tanú megölésére megvan a tökéletes alibije a geciembernek, Főnökasszony saját szemével látta, hogy nem hagyta el a tárgyalótermet.

blood04.png

Kennexék közben a tanút hallgatják ki, aki ugyan nem látta a merénylőt, de nem baj, mert a halott lány igen, csak szépen kell kérni, és elmeséli. Ettől kicsit felszaladnak a szemöldökök, úgyhogy Maya a tanú elmeséli, hogyan lett médium. Egy hipermodern agyfelturbózó eljárástól, aminek az eredménye, hogy az agyának sokkal nagyobb százalékát tudja használni, mint az átlagemberek, felerősödtek az érzékei, így olyat is lát és hall, amit más nem. Pl, remekül elbeszélget halottakkal, ez pedig olyan esetben, mint ez is, egészen hasznos lehet. Kennex arca a formát öltött tömény szkepticizmus, de a lány csak elmondja, hogy a halott lány azt üzeni, hogy Ethan Avery ölte meg, az ellenszenves geciember, az.

blood05.png

De hát ő végig a tárgyalóteremben volt….igen, tudjuk, de ez 2048, amikor már sok minden lehetséges, ami ma még elképzelhetetlen. Geek Rudy is előkerül, mert van egy hangfelvétel a lövöldözésről, amiről ő 100%-os bizonyossággal meg tudja állapítani, hogy aki azon beszél, az ott élőben beszélt-e, vagy csak egy felvételről ment a hangja. És persze kiderül, hogy élőben beszélt, vagyis Ethan Avery ott volt a helyszínen, és ő ölte meg a tanút, miközben kajánul vigyorgott Főnökasszonyra a tárgyalóteremben. Ezt így meg hogy?

blood06.png

Jöhetnek az elméletek, ikertestvér, klón? Ha már itt tartunk, az a bizonyos Dr. Fuller, akit a geciember megölt, termékenységi specialista volt, ideje lenne elgondolkodni azon is, hogy miért ölte meg vajon? Rövid úton elő is kerítik a doki egykori asszisztensét, akitől megtudjuk, hogy igen, valóban foglalkozott klónozással, valamint hogy a klónozás 2048-ra már be van tiltva. Az is kiderül, hogy a doki anyja házában volt a klónozó labor, ott érdemes lesz körülnézni, hátha maradt még ott pár érdekesség.

blood07.png

Esemény van közben a tanúval, Mayával is. Megunta, hogy a rendőrségen már mindenki azzal basztatta, hogy kinek mit üzennek a halott rokonai, úgyhogy elment egyet sétálni. Kennex és Robotzsaru nem kimondottan dicséri meg, amikor megtalálják, téged jó eséllyel ki akarnak nyírni, pont most kell kiszellőztetni a fejedet? Na jól van, igazából csak a halott lány szüleihez indult, de ha már így összetalálkoztak a rendőr urakkal, akkor elfogadja a fuvart, és megnézi Kennex auráját is, ami piros. Ez dühöt és frusztrációt jelez, de nem kell aggódni, mert ha majd emberek futnak, és valaki bourbont hoz, akkor megtalálja majd a boldogság. Ennek pont annyi értelme van Kennex számára is, amennyi a nézőnek, de ezen most nem is lehet fennakadni, mert hirtelen egy másik kocsiból lőni kezdenek rájuk. Mayát meglövik, Kennexék leszednek egy ellent,a többiek meg meglépek, ráadásul rohadék módon otthagyják a sérültjüket. Aki mindjárt halott lesz, de Kennexék eléggé ledöbbenve állapítják meg, hogy a geciember egyik klónja volt, lehet, hogy az egész kis csipet csapat Ethan Avery klónhadserege? Az sok mindent megmagyarázna.

Maya kórházban, fel fog épülni, de addig is Robotzsaru látogatja, és nyújt neki némi lelki támaszt. Kiderül, hogy Maya azért lett látó, mert elveszítette a szüleit, és csak velük szeretett volna kapcsolatba lépni. Csakhogy mialatt az agytágító operációt (?) végezték rajta, a házuk leégett, így oda lett minden személyes tárgy, amivel a szülei érintkeztek, márpedig az is kell a holtakkal való kapcsolatfelvételhez. Ez de szar, de tényleg.

blood08.png

Kennexet közben az izgatja, hogy mégis hogy találtak rájuk a geciemberek? Ekkor jön valami isteni szikra, és megnézeti Rudyval, hogy a szétlőtt rendőrségi robotnak megvan-e még vajon a kommunikációs egysége? Hát az nincs, az egészet kiszedték, és ha azt ellopták, akkor azzal a rendőrség teljes kommunikációs hálózatára rá lehet kapcsolódni, és elcsípni mindenféle hasznos információkat. Ez így gáz, azonnal abba kell hagyni mindennemű pofázást, és csak biztonságos vonalakat használni.

blood09.png

Közben, Jócsaj (Valerie, most már ezt is megtudtuk) úgy döntött, hogy ideje terepre mennie, mert hamar ráununk, ha mindig csak az íróasztal mögött látjuk a monitorra meredni. Elmegy Dr. Fuller anyjának a házához, és egy robotot is visz magával a biztonság kedvéért. Itt –ahogy az várható volt- megtalál minden terhelő bizonyítékot, ami csak kell, közös fotók Averyről és Fullerről, levelezés arról, hogy klónozni nem kell félnetek jó lesz, meg hasonlók, valamint a hét törpe hálószobájának pontos mását egyforma kis ágyakkal egyforma kis emberkék számára. Itt volt a klónlabor kéremszépen, Jócsaj már hívja is a rendőrséget diadalmasan, de az a baj, hogy közben a klónok már a spájzban vannak! Kilövik a robotot és Jócsajt is elkapják.

blood10.png

Kennexék már tudják, hogy itt gáz lesz, mert Jócsaj nem tudott róla, hogy biztonságos vonalakon kéne kommunikálni, de ebben a pillanatban már érkezik is egy hívás, pont tőle. Vagyis az egyik klóntól, aki fogva tartja, és mindenekelőtt gratulál Kennex nyomozónak, hogy megváltotta a csaj bugyijához a bérletet, ugyanis amikor azt mondta Jócsajnak, hogy hívjunk fel valakit, aki fontos neki, az ő számát adta meg, hoppá. Klónok klasszikus túszcserét akarnak. Adjátok ki nekünk Ethant, a prototípusunkat, akkor visszakapjátok ti is a csini rendőrnőt és mindenki jól jár. Kapitányasszonynak ez persze nagyon nem tetszik, de beleegyezik, mert ő már kitalált valami okosat.

blood11.png

A klónokkal abban maradtak, hogy nincsenek drónok, nincsenek kamerák, nincs lófasz sem, csak Avery meg Jócsaj egy szép erdei tisztáson, elmennek lassan egymás mellett, majd mindenki megy a maga útjára. Igen ám, de Kapitányasszonynak esze ágában nincs egy ilyen kaliberű bűnözőt szabadon engedni, úgyhogy Geek Rudy segítségével csak a hologramját (meg a sajátját, ahogy kísérgeti) küldi el a helyszínre. Ez a csel egy darabig működni látszik, majd egy másodpercre megszakad az adás, és így persze a klónok kiszúrják, hogy hologram. Egy pillanatra azt hihetnénk, hogy mindennek vége, de ekkor Jócsajnak eszébe jut, hogy tulajdonképpen ő összekötözött kézzel is egészen jól tud verekedni, könyökölni meg seggeket szétrúgni, így rövid úton elintézi az őt kísérő klónokat, akik felé Kennex és Robotzsaru is lead pár figyelmeztető lövést. A klóncsapatot azért csak nem kéne elengedni, így Robotzsaru a kocsijuk után szalad és egy laza mozdulattal felborítja (!), azok meg mind ott pusztulnak benne. Kennex és Jócsaj feje egy tanulmány.

blood12.png

Jöhet végre a tárgyalás, Maya tanúskodik, és olyan meggyőzően írja le a gyilkosságot, aminek a szemtanúja volt, hogy Kapitányasszonynak már semmi kétsége nincs afelől, hogy Averyt egy életre leültetik, helyreáll végre az igazság. Hogy érzékeltesse az erőfölény átrendeződését, most ő adja elő a geciembernek, hogy milyen szar lesz neki most, mert nemcsak ott fog megrohadni a börtönben, de kb. két hét múlva el is felejtik, hogy valaha létezett, barátkozzon a gondolattal. Hogy Főnökasszony győzelme végleg kiteljesedjen, még az ügyvédje is kedvesen rámosolyog, és megjegyzi, hogy egész csinos ma ebben a szürke kiskosztümben, meg a szoros kontyában.

blood13.png

Hátra van még két szívmelengető jelenet. Robotzsaru feltúrta a rendőrségi bizonyítékraktárt, és megtalálta Maya szülei leégett házának a kilincsét, ami még egészen ép, annak a segítségével biztosan kapcsolatba tud majd lépni velük. Kennex meg éppen a focimeccset (értsd: rendes európai, rövidnadrágos, fekete-fehér labdás labdarúgás, nem amerikai foci, hell yeah) nézi felvételről, akikor beszambázik Jócsaj egy üveg – igen, jól sejtettük- bourbonnel. A képernyőn meg éppen emberek szaladgálnak, világosodik meg Kennex, szóval ez volt Maya jóslata, egyszer csak lesz itt dugás, királyság van.

6 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AaannnaaA 2014.03.21. 16:13:39

Szerintem ez a farokvillantós-beszólós poén volt a legjobb az egész évadban - sikítva röhögtem percekig :)
Köszi a hogyvótot, bár a premier plános képekkel kicsit fukar vagy (igen Kennexre gondolok, hogy némi rágógumit adj megfáradt szemeimnek :P)

candyperfumegirl 2014.03.21. 16:32:51

@AaannnaaA: úgy ahogy volt, zseniális volt az a beszélgetés! :D A képekkel kapcsolatos igényt pedig feljegyeztem, lehet róla szó legközelebb. ;)

Zseer 2014.03.21. 21:53:34

egyik nap odakapcsoltam a viasatra,ugye a 4. resz kozepe lehetett.
megtetszett.gyorsan megneztem a pilotot,de ugy felkurt a foszereplo es a filleres varoskep,hogy a 15-20 perc utan feladtam.
nem ertem,h miert akarnak sci-fit csinalni,ha nincs zseton?
vagyis lehet,jo pelda erre a moon,ahol a sztorin van a hangsuly,nem a latvanyon.de ezek megprobalnak autokat,robotokat,sot az egesz varost mutatni,es mindenhonnan a filleres megoldasok koszonnek vissza.
a foszereplo "utalom a robotokat,faszagyerek vagyok" karaktere pedig olyan szinten irritalo,h azt nehez leirni.

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.03.22. 07:19:22

Az tényleg nagyon mókás volt, nevettem. Nekem a főszereplővel sincs bajom, elnéző vagyok a külalakja miatt, mert ennyire felszínes vagyok :))
(Végül csak nem vártam meg, hogy leadják az összes részt, hogy helyes sorrendbe nézhessem meg, jó ez így is :) )

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.03.22. 07:26:12

Ja! És amennyire nem csíptem M. Ealy-t a Haláli Zsarukban, itt már határozottan megkedveltem :)
süti beállítások módosítása