Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Éjjel-nappal Budapest 238. - Testvér, van egy kis apród?

2014. március 17. 14:00 - Zirowe

Lallerék még mindig nem lettek kitoloncolva Österreichból, a srác pedig továbbra is a producert próbálja elérni telefonon. Szokás szerint szerencséje van, a csávó a fekete pálya alján van, Pumi mondja is, hogy várja meg, 5 perc és odacsúszik. De persze nem megy ez ilyen könnyen, mert kiderül, hogy Szotyi egyáltalán nem tud síelni és nem szeretne a pályán meghalni, ezért a hóban fetrengve könyörög Lallernak, hogy kímélje meg rongyos életét és segítsen rajta, aki így persze lekési a randit. Ám itt nem érnek véget a síelős kalandok, mert Gabent felcsábítja az egyik rajongó csaj a szobájára, a kulcsot meg nagyon okosan kidobja az ablakon, hiszen minek innen távozni, majd a testünk izzadtságával megolvasztjuk a zárat.

01.jpg

Sajnos Gaben nem szeretne szexualizálódni, hiszen nem azért ment a híres nyugatra, hogy ott is magyar muffot tömjön, minimum valami helyi numera kéne neki, ezért megsértődve a fürdőbe zárkózik és elkeseredettségében Pumitól kér telefonos segítséget. Ezalatt Szpádéknál is nagy a dráma, elfogyott az anyag meg a pénz, hogy lesz ebből délutáni mámor, hiszen én ma még tévézni is akarok?! Miután még a kanapé alól is elfogyott az apró drogosék megkérik Rettenet Tábornokot, hogy tarháljon már egy keveset Profitól. Az ember azt gondolná, hogy miután heteken keresztül ingyen cuccolt velük, Rettenet simán belemenne ebbe, de nem, hanem inkább teljesen kiakad, hogy ő nem fog senkitől pénzt könyörögni, mert a többiek úgyis cuccra költenék, rohadt drogos mind! Miért, te nem?! Hülye pi..

02.jpg

Mindenesetre indignáltan elviharzik, csak azért, hogy pár perccel később látványosan összeessen Márcsellóék üzlete előtt pont akkor, amikor a két biznicmen az évszázad üzletét tárgyalná a nagy pénzemberrel. Mi más mutatna jobban a fontos ember előtt, mint a drogos hajléktalanokkal szemben nyilvánított empátia, ezért Márcselló behozza az üzletbe Rettenetet, mire Anikó majdnem agyvérzést kap. Ez nagyon nem pálya, inkább vidd Profihoz. Nagy nehezen betámolyogtatja az ágyába és megígéri, hogy nemsokára visszajön. Ám amikor visszatér profilakba, a kiscsajnak hűlt helye, vele együtt Profi és Káosz Professzor megspórolt 100 forintja is eltűnt.

03.jpg

Ne már, egy drogos egyedül hagyva értékekkel lopni kezd, ezt ki gondolta volna?! Bár, hogy ehhez miért kellett Márcselló segedelme, azt nem tudni, mint ahogy azt se, hogy miért ő adja meg Profiéknak Szpád címét, hiszen akkor ő meg honnan a répából vette azt korábban?! Most meg hallgathatjuk megint Márcselló sopánkodásait és elmélkedését, remek. Ja, ma volt Shrek is, aki valami nagyon rangos értelmiségi díjra pályázhat, hiszen az álomhajóról hova viszi a kis pszichopata családját? Sétahajókázni a Dunára, nagyon okos. Csak hogy a kishúgi mucsaiként nem igazán tud viselkedni, ezért kidobják őket Shrekmama nagy bánatára.

 

24 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.03.17. 19:24:44

Elképesztően viccesek és szórakoztatóak ezek sztorik, remélem élvezhetjük még jópár részen keresztül.
(igen, csak viccelek)

Zirowe 2014.03.17. 19:40:48

@aggyistenbiri: inkább nézd meg a ne légy barmot. :)

Zirowe 2014.03.17. 22:22:04

"Most, hogy nincs itt a karesz, nem tud beleadni semmit."

Nem azon ment idáig a sírás, hogy nem fizet be semmit?!

Fejenként 40rongy, vagyis 120ezer.
Ezek mióta nem fizettek semmit?!

dundulica 2014.03.18. 08:42:20

a tegnapi nyilvános hóba pisilás volt a csúcs:-)) szerintem Lali írja a forgatókönyvet:-)

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.03.18. 18:33:35

Most komolyan, miért nincs egy valóban szórakoztató, nem szellemi fogyatékos, nem idétlen szereplő sem?
Gaben jó lehetne, de rajta meg sokat ront a végtelen Leli-imádata, Kócos olyan kis súlytalan - színtelen - szagtalan. Ritám se a régi már. Borikából már rég hülyét csináltak, Kareszt meg már el is ásták a kert végébe.

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.03.18. 20:39:04

Nahát! A mai részben is kaptunk életszagú történést: Barbarám drága tüsszentett, és még az orra is folyik, piros is, és élete párája már rohan is a papuccsal, otthagyva a melót. Jó ez így, bírom.

murva 2014.03.19. 09:32:53

Cincogit jól meg kell kefélni, oszt jó'van...neki az hiányzik rettenetesen :-)

wakondok 2014.03.19. 14:56:07

@aggyistenbiri: ez egy egészséges kapcsolat ismérve ( legalábbis az ÉNB alkotói szerint)

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.03.19. 21:45:52

@wakondok: Akkor pardon, de jó nekem az egészségtelen is :)
Szerencsére ma fokozták, egyedül dokihoz sem tud elslattyogni a kisasszonyka. Abszolút felelősségteljes felnőttként viselkedik. Pár hónappal ezelőtt meg még gyereket akart, ehhez képest huszoniksz évesen gyámkodásra szorul. Fincsi.

Zirowe hova tűnt el vajon? Már-már hiányzik. Ahogyan az új hv-k is.

Zirowe 2014.03.19. 21:49:51

@aggyistenbiri: hetfoit elkeszitettem ma kora du, csak meg nem kapott idopontot, gondolom holnap jon.

Ellenben a tegnapi resz ugy felbaszott, hogy majdnem boritottam az egesz gepet a kukaba..

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.03.19. 21:56:15

@Zirowe: Megvagy Hadnagy, csak előkerültél! :) Az mindenkinek jó, ha kiidegelt a tegnapi rész, mert egy vitriolban pácolt HV-t remélhetünk. Annyit ossz meg velünk, mi volt, ami úúúúgy kiborított? :)

Zirowe 2014.03.19. 21:59:12

@aggyistenbiri: barbika visito hangja ugy kb folyamatosan, meg ahogy a taknyos zsepivel a kezeben majdnem lenyelette azt a "kuncsattal", kanna szokasos hulye picsa viselkedese, ahogy a labat az asztalon tartva csodalkozik, hogy kiboritja a kajat,mert ezt az idiotat barlangban neveltek es az a normalis ha mindenrol mas tehet, mint ahogy itt is borikat okolta.
Es meg sorolhatnam reggelig.

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.03.19. 22:10:08

@Zirowe: A kozmetikás dolog nagyon idegesítő volt, csak azért nem tettem szóvá tegnap, hogy na majd a posztja alatt fogom. Hanna pedig egy őstulok, ketrecben kéne mutogatni "Hogyan ne viselkedjünk"

Zirowe 2014.03.19. 22:11:51

@aggyistenbiri: legalabb tuti, hogy az apja lanya, ket ekkora paraszttal fel nap alatt fel lehetne szantani az egesz alfoldet..

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.03.19. 22:19:56

@Zirowe: Nem jó hasonlat. Ezek ketten (Hanna és apja) nullák, ingyenélők, sötétek, ellenben a pofájuk nagyobb, mint a bécsi kapu. Amin viszont csak a trágyalé ömlik.
(na ilyen szemét hozzászólást se nagyon produkáltam még, süllyedek, lehúznak magukhoz.)

Zirowe 2014.03.19. 22:25:31

@aggyistenbiri: aztntudom, hogy haszontalan ingyenelok, de ha valali kepes lenne a puttosagukat energiava konvertalni, akkor sok problemat meg lehetne oldani a vilagban. :D

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.03.19. 22:34:51

@Zirowe: Ja hogy ÍGY értetted! Egész más a jelentése :)

Más: Nagyon bejön (hellyel-közzel) Kristóf és Főnök násztánca, illenek egymáshoz, és mindkettőt bírom :) Azt persze nem, amikor Kristóf csúnyán beszél a csajról (retek és tsai), de össze ne jöjjenek, mert ez a szál is ellaposodna, olyan öregessssen. A Lali szálat vágják már el végre, na az lapos.

dundulica 2014.03.20. 11:19:10

a mai 4N4LN vetélkedőben Lali és tesója Gyuri mérik össze az IQ-jukat :-)

Zirowe 2014.03.20. 11:20:53

Barbika terminátornak képzeli magát.
Valóban olyan alkata van, mint amikor már nincs bőr a robotvázon.
Ez az egész hiszti amit a rohadt nátha miatt csinált több, mint nevetséges és irritáló, majdnem betörtem a tv-t miatta.

Amitől meg mindig is agyfaszt kapok, amikor a drogosokat (és alkoholistákat) "betegnek" címkézik..
Nem, nem beteg!
Hanem egy mocskos akaratgyenge ember!

Zirowe 2014.03.20. 11:38:57

Júj, téged is majdnem megvert?
Legyünk azonnal öribarik!

wakondok 2014.03.20. 13:37:39

@Zirowe: az utolsó bekezdéssel mélyen egyetértek, kedvencem mikor egy ismerősöm mesélte, hogy kipróbálta a kokaint, erre én teljesen elszörnyedtem, ő meg azzal bagatellizálta a dolgot, hogy ezt mindenki csinálja. HÁT A JÓ KURVA ANYÁDAT, AZT!!!!!

Zirowe 2014.03.20. 13:45:19

@wakondok: baromi egyszerű lenne egyébként a megoldás: legalizálni mindent, hiszen jelenleg túl sokat költenek az államok a prevencióra és a szervezet bűnözés elleni harcra, így meg lenne bevétel áfa formájában, nem kell semmilyen különadó rá.
Birtoklást és fogyasztást nem büntetni, de ha vki bármilyen drog hatására követ el valami bűncselekményt, mindegy mennyire volt a hatása alatt, ha csak minimálisan is kimutatható a szervezetében, akkor automatikusan megduplázni a kiszabható maximumot úgy, hogy a kiszabható minimum a bűncselekmény normál maximuma legyen, továbbá mindenkinek, akinek orvosi vizsgálat során drogot mutatnak ki a szervezetében vagy droggal kapcsolatos probléma miatt van kórházban, azonnal megvonni az ingyenes egészségügyi ellátást (tb támogatást továbbra is megfizettetni vele) és minden kezelést előre kifizettetni vele.

Legalizált piac, csökkenő bűnözés és azzal kapcsolatos kiadások és ebbe még az ellenzők se nagyon szólhatnának bele.

Aki meg annyira mocsok és gerinctelen, hogy "betegségre" fogja az egészet, az viselje tettei következményét.

wakondok 2014.03.20. 13:59:40

@Zirowe: nekem a koainnal az a legnagyobb ellenvetésem, hogy a magas ára miatt tipikusan a fehérgalléros bűnözők drogja, és attól a közegtől hányingerem van

Zirowe 2014.03.20. 14:00:43

@wakondok: ha legális és nincs rajta különadó, akkor lejjebb megy az ára.
Az használja, aki akarja, amennyiben vállalja a következményeket.
süti beállítások módosítása