Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 6x64 - Rövid hegyes vs Hosszú vékony: Debil lett a károly

2014. március 16. 20:57 - sixx

Screen Shot 2014-03-17 at 4.48.32.png

Nos, lement az a párbaj, aminek kimenetelét még Cerka ikertestvére is sejtette legbelül, mert hát ugye ő meg a haverjai hiába nyomtak egyet az igyenesvalóvilágalkalmazáson, ha a VV6 többi nézője meg Debilre tette a jelet. És igen, ez volt az a párbaj, amikor szerintem is csalt az RTL, Ádámhoz átpakoltak 18%-ot, hogy ne legyen nagyon csúfos a vége. Így is az lett, de menjünk sorban.

A műsort a hasitott bőr bokacsizmát(?) viselő Lilu és egy iszonyú giccses (tán Ed Hardy?) koponyás pólóban feszítő Bence nyitja, 1990, kiált fel az avatatlan néző menten. A párbajadásoknak megfelelően az első egy óra sz összefoglalóé, amiben két lényeges dolog történt. Az első, hogy Debil megpocsíkolta Bugyitlan Teót, a második, hogy KokkIza és Traktoros istenbizonyörökre szakított egymással.

A fontosabbik esemény úgy indult, hogy Debilnek már a szeméből is ondó folyt könny helyett, és amikor bulit rendezett két napja, és bebaszott Bugyitlan Teóval, na akkor a sötétben úgy gondolta, hogy ideje lenne ezzel az áldatlan állapottal valamit kezdeni. Mint minden szép romantikus történet, ez is egy hátmasszázzsal majd ujjazással indul, Debil turul mászik be a barlangba, és ez annyira bejön Bugyitlan Teónak, hogy hangosan nyögni kezd, mire Traktoros rászól, hogy halkabban élvezzen már, kurvaélet. Debil ezen a ponton már nem törődik semmivel, és előkapja a faszhelikopter tengelyét, hogy bepasszítsa Bugyitlan lába közé, de a csajnak van annyi lélekjelenléte, hogy rászóljon: húzzon már óvszert.

S lőn, hágás.

Aztán valami olyan történt, amit talán most sem fogok fel. Miután felhúztam az öltönyt a kis Aurélióra, elutaztunk a vágyak Kánaánjának óceánjára. (Debil)

A reggel Bugyitlan Teónak sikerült szarabbul, mert szeretné az idő kerekét visszaforgatni, mármint a kurelés előttre, és kirugdosni Debilt az ágyból. Debil bezzeg olyan büszke a teljesítményére (két perc, max.) mintha legalábbis a rák ellenszerét fedezte volna fel egy UNESCO-táborban, ahol egyedül fúrja az ivóvizes kutat és termeli meg az ételt 3457 alultáplált gyereknek, és a cigiskanapén mesél a hőstettről Zsótinak meg Traktorosnak Pedig csak egy félrészeg nőt dugott meg úgy ahogy. Bugyitlan, ahhoz képest, hogy szégyellte a dolgot, KokkIzának a reggeli csámcsogás közben elmeséli a dolgot,

KI: Mi történt este?
BT: Nem sok.
KI: Lefeküdtetek? Odaért? De nem ment be?
BT: Micsoda?
KI: Hát az izéje.
BT: Nem tudom. Nem tudtam megkülönböztetni az ujjától.
KI: Lefeküdtetek?
BT: Fél perc volt, az nem számít annak.

Közjáték: kampányfilmet készítenek, de minek.

Screen Shot 2014-03-17 at 5.48.16.png

Este a baszós történet folytatódik, a cigiskanapén a teljes lakosság ott ül kokárdával a mellyén, és pletykál, oszt hogyvót, Debil, mondjadcsak. Az meg hirtelen úriember lett, és eszébe jutott, hogy bazdmeg, Bugyitlanon fog röhögni a villa, nem kéne itten tovább fényezni a majmot, és kitalált egy fedősztorit: csak úgy tettek, mintha, de nem kureltek. Az óvszer is csak álca volt. Ezt a nagyszerű kamut elmondja Bugyitlan Teónak is, aki sírva fakad, jézusom, mit tettem, gondolja, egy ország röhög rajtam, és így is van, csak mondom. Debil Zsótinak is elmondja, hogy mit kell hazudni mindenkinek, ha esetleg hozzá mennek leellenőrizni a sztorit, Zsóti meg jófej, és belemegy, később Vikinek simán az arcába hazudja, hogy nem volt semmi Debilék között. Hogy aztán Viki ezt elhiszi-e vagy sem, az már más lapra tartozik.

Ember, hát hallottam, ahogy bontod a kotont.

Screen Shot 2014-03-17 at 5.54.40.png

A másik szerelmi szálon a történéseket Viki indítja be azzal, hogy Traktorosnak a fejét KokkIza kegyetlenségével tömi, ez csak kihasznál baszki, vedd mán észre, nem szeret, nem akar, Cerkát várja vissza. Este Debil búcsúvacsorája alatt KokkIza és Traktoros üvöltözésig fajuló vitába kezd, hazug kis kurva vagy, mondja Traktoros, szerepet játszol, bazdmeg és berongyol a szobába. KokkIza utána megy, és jön A Nagy Megbeszélés, aminek az a vége, hogy Traktoros kimászik a rózsaszín ködbűl, KokkIza meg nem akarja magához engedni Traktoros, aki kurva fontos lett neki, és meg is szerette, ÍGY ELENGEDI MAGÁTÓL, mert szorong, és ez pont olyan, mint egy kibaszott szar szappanopera egyik jelenete, amiben a kertész rájön, hogy a naccsasszony csak azért szopta a faszát, mert unatkozott. VÉGE. ÖRÖKRE. MA ESTIG TUTI.

És jön a párbaj, amire Debil egy fekete, de fehér galléros ing + fehér nyakkendő kombóban, Cerka egy fekete pólóban érkezik. A mutatvány pont olyan üvöltözésbe torkollik, mint azt lehetett előre sejteni, és ebben Debilt legyőzni nem nagyon lehet ugyebár. Cerka kb. egy mondatot tud végigmondani, mert Debil nem hagyja, ő bezzeg üvölt, ugrál, befeszít, Gyúrós Jóskával kokettál és kis híján elájul, amikor meglátja a tornatanárnőt a nézőtéren. Amikor az arányokat felvillantják, és látszik, hogy 80-20, már lehet tudni, hogy Cerka bukta a csörtét, és igen, így is lesz, hiába buzizza le Debilt, és bizonygatja, hogy ő nem is olyan bunkó, mint látszik, Debil mehet vissza sírni a villába tovább.

Tegnap vót:

Dikk, a bloghu meg volt halva, de már nem, itt a poszt, amiben lehet a ma esti balhéhalmot véleményezni a megdugott Bugyitlannal és a párbajjal, ami úgyis üvöltözésbe fog fulladni.  

Címkék: vv6
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A Proverbiális Noszty Fiú 2014.03.17. 09:38:47

@én már a fény gyermeke vagyok: inkább csak megkérdeznék, hogy melyik gyerek apja. Izé, anyja.

nemszázas 2014.03.17. 09:40:39

@kopik az agyam: @MolnarErik: nem tudom, ha tényleg leszbi, akkor ez most neki olyan, mint egy hetero pasinak, ha a tévében seggberakják?

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2014.03.17. 09:44:49

@én már a fény gyermeke vagyok: A kísérlet büntetési tétele ebben az esetben is ugyanaz, mint a befejezett cselekményé?

0xFFFF 2014.03.17. 09:47:53

@Dr. Lilu: Kb. Debil azt is bevállalná egy párbaj előtt.

nemszázas 2014.03.17. 09:50:49

@sixx: Tom Hardyt én is magamra húznám. De amire te gondolsz, az Ed.

Nyuszomuszo83 2014.03.17. 10:31:09

Sziasztok! Azt azért észrevette valaki, hogy Krisztián nap volt március 13-án, de nem láttunk belőle semmit?!

nemszázas 2014.03.17. 10:32:36

@sixx: nem baj, a poszt jó lett:)

karev 2014.03.17. 10:35:50

úrísten, mekkora feje van Izának. Teónak sem kicsi...

karev 2014.03.17. 10:36:59

Au nyalogatja a száját, beköltözéskor és tegnap is. hányás.

karev 2014.03.17. 10:41:50

@pink ninja: sztem is Sárlit vinné, de nem ő menne vissza.

karev 2014.03.17. 10:59:14

@0xFFFF: de Au németül beszél pefekt, nem olaszul, nem-e?

0xFFFF 2014.03.17. 11:19:06

@karev: Nem tudom, én még nem dugtam meg. :)

karev 2014.03.17. 11:23:09

@0xFFFF: mi köze a kettőnek egymáshoz? :)

0xFFFF 2014.03.17. 11:25:10

@karev: Akkor talán hallottam volna...így nem hallhattam. A gyanú felmerül mindenképpen, hogy soha nem is fogom hallani. :)

Lilith.Inanna 2014.03.17. 11:43:48

Sziasztok.Halkan megjegyzem,emlékezzünk arra a pillanatra, amikor Iza Auval együtt zuhanyzott és ámulattal csodálta hímtagját....Másnap Teo kínosan érezte magát,ezért mondta Izának, ": Nem tudom. Nem tudtam megkülönböztetni az ujjától." (Az, hogy valami történt,senki előtt nem tudja letagadni,hisz mindenki hallotta a kis nyögdécseléseket.)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.03.17. 11:50:59

@Lilith.Inanna: hát igen, jobban járt volna, ha bevállalta volna. Dugtunk egyet oszt' jónapot.
A kis hülye nem gondol arra, hogy minden rezzenésüket kamerák veszik?

A Proverbiális Noszty Fiú 2014.03.17. 12:02:47

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): figyelembe véve, hogy ezzel a fejjel képes nem hogy emberek, hanem kamerák közé vonulni...

mézescsók 2014.03.17. 12:26:27

@0xFFFF: Nem azt kiabálja, hogy ARTURÓ? Igaz, azt sem tudom, hogy miért, de valamivel több értelme van. Talán.ű

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Teo inkább örüljön. Ezzel a dugással egy-két párbajjal előbbre jutott. Leeshetne a hülye kis agyának. Aki meg nem birja a piát, az ne igyon, főleg, ha tudja, hogy olyankor hajlamos orbitális marhaságokra. És még akkor is, ha egy beszívott társaságban kinos, ha az ember olyan józan, mint egy misszionárius pap mise előtt.

mézescsók 2014.03.17. 12:30:36

@MolnarErik: 100 %-ra ne vedd, de mintha Izabella mondott volna valami olyasmit Vikinek, hogy eszébe jutott a régi pasija. Nem az, akit most kint hagyott, hanem régebbi, talán Norbi? Viki nem volt rest ezt továbbadni Traktorosnak. Csak hallgattam, nem néztem, de valahogy ez dereng.

ő-szinte 2014.03.17. 12:33:33

@mézescsók: focibuzi, azert kiabalja azt ;)

én már a fény gyermeke vagyok 2014.03.17. 12:48:23

@mézescsók: A mai Juventus 10es számú játékosa Arturo Vidal névre hallgat, gondolom innen a visítás. Ha Galaschek Petyának hívnák, akkor azt üvöltözné. Megjegyzem, azt nehezebb üvöltözni.

én már a fény gyermeke vagyok 2014.03.17. 12:51:29

@én már a fény gyermeke vagyok: Nem jött be a blöff, megnéztem, 23as Vidal. De szép kísérlet volt.

karev 2014.03.17. 12:53:31

@én már a fény gyermeke vagyok: mé'? Petya, Petyaaa! nem nehéz az. :)

én már a fény gyermeke vagyok 2014.03.17. 12:55:56

@karev: Galaschek Petya nemzetközi félisten volt, Vidalnak még sok mozarellát kell ennie, hogy a nyomába érjen.

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2014.03.17. 13:08:09

Egy kérdésem lenne, nem több.
Az miért is gáz ha valakit megreszelnek a villában ?
Együtt vannak ezek a mangórágó majmocskák már 60 napja, az hogy egy Teofil féle forma bevállalja a f*szt az sztem a normális kategóriába tartozik, Zsófikánál lenne gáz e cselekedet úgy érzem.
A párbajon elért 20%-ot én is sokallom, sztem is hozzá pakolt az RTL ennek a fogyatékosnak 10%-ot.

mézescsók 2014.03.17. 13:15:43

@ő-szinte: Kösz.

@én már a fény gyermeke vagyok: Nagyon ki fogsz röhögni, de először az Arturo Ui jutott eszembe. Aztán arra gondoltam, kizárt, hogy olvasta, arrról már nem is beszélve, hogy jól fejlett absztrakciós készség kellene ahoz, hogy a Vv-re alkalmazza, szóval tévút.
Arturo Vidal - ez kompatibilis lehet Au-val. Ezt megértem minden különösebb agytorna nélkül.

Mók_Ica 2014.03.17. 13:23:04

www.nlcafe.hu/sztarok/20140317/vv-adam-valovilag-rtl-klub-istenes-bence-lilu-parbaj/

S, hogy mit vállalt volna be a győzelemért? Mindent – de tényleg. „Még Vikivel is simán benne lettem volna akármiben – akár szexeltem is volna vele. A tizenkét millióért, a lakásért és az autóért megtettem volna, nem haltam volna bele” – hagyták el a társát alázó mondatok a száját.

Egy biztos: Ádámtól – ha mást nem is – sportszerűséget biztosan lehet tanulni: párbajellenfeléről, Aurelióról úgy nyilatkozott, akár egy igazi gentleman. „Lehet, hogy nem tud viselkedni, de azt gondolom, hogy ő egy igazi showman, akinek helye van a villában."
.

0xFFFF 2014.03.17. 13:28:00

@mézescsók: Én a fartúrót is kompatibilisnek érzem debillel...de ez egy dolog.

@Farmotorosgiliszta: Lehet, hogy toltak a százalék értékén, de az egész párbaj című - ez érthetetlen cím - üvöltözés alatt igyekeztek a szót belefojtani, a fartúrós meg egyfolytában ingerelve volt. Érthetetlen, hogy egy ennyire borítékolható kimenetelű valamit minek befolyásolni....

Morcz 2014.03.17. 13:28:33

Sziasztok!

A mai hv-ért és a kommentekért már megérte benézni jókat röhögtem. :)
titokban reménykedtem, hogy Ádám megy vissza - tegnap sokkal szimpatikusabb volt -, így meg tovább hallgathatjuk a "SZARTÚRÓ, SZARTÚRÓ!!!" üvöltésekkel váltogatott bőgőrohamokat...:S

mézescsók 2014.03.17. 13:28:57

@karev: Gala. Nem olyan bonyolult. Totyogós, az már majdnem nyelvtörő.
@Farmotorosgiliszta: Nem kell Teo nyafogását annyira komolyan venni. Ha eszébe jut az orgazmushoz haladtában, hogy kéne óvszer (Ő szólt Au-nak, hogy öltözközjön), az egyrészt nem tajtsiker, másrészt - az előbbiből következően - nagyon jól tudja, hogy mi járt benne, harmadszor másnap nem dicsekszik vele. Mindattól függetlenül, hogy abszolút nem gáz. Egyébként az orálra nem sirdogálunk, a vaginálisra igen? Műsor volt, nem más.

Morcz 2014.03.17. 13:29:39

@0xFFFF: tényleg eléggé előre látható volt a dolog, meg ahogy az öf-ban fényezték azt a nyomorult Auréliót, az valami gusztustalan volt.

0xFFFF 2014.03.17. 13:39:23

@Morcz: Ugyan, már a kihívás pillanatában tudható volt, hogy a tahótótfalusi segédmunkás nyilvános öngyilkosságot követett el, pedig csak borotválkozni akart....ami utána jött, az csak azért fura, mert ráerősítettek mesterségesen arra, ami úgy is megtörtént volna. Ez olyan, mintha egy árvíz esetén még vizet pumpálnának az áradó folyóba....minek?

Morcz 2014.03.17. 13:45:36

@0xFFFF: na ezaz, minek...?

egyébként számomra a VV6 két legszebb pillanata ez lesz:
1/Viki döbbenete ami akkor ül ki az arcára, amikor párbajon kiesik valaki olyan ellen akit ő lenézett alázott és manipulált.
2/Ugyanez Aurélióval megspékelve egy jó kis bőgőrohammal...
3/Au idegileg kikészülve sírógörcsökben fetreng.

akik egyébként a műsorban számomra végleg unszimpivé váltak: Au, Viki, Zsolt, Rémbarbie

én már a fény gyermeke vagyok 2014.03.17. 13:51:15

@Morcz: Au csak Báttyának köszönheti győzelmét, aki egy szurkolói 10es skálán 10 pontot érdemel. Nénnye is kitett volna magáért, csak a három hete sajgó poppolója miatt nem tudott felállni.

0xFFFF 2014.03.17. 13:54:02

@Morcz: Debil győzni fog. Sírni fogod még látni, mert két dolgot tud, sírni és ordítva rohangálni.

Morcz 2014.03.17. 13:54:30

@én már a fény gyermeke vagyok: :))))) szerintem szánalmas egyébként hogy azután hogy feladta a játékot még elmegy ordibálni a stúdióba.

Morcz 2014.03.17. 13:55:16

@0xFFFF: ebbel is látszik hogy egy éretlen kis pöcs. Remélem nem jut be a top3-ba.

0xFFFF 2014.03.17. 13:58:58

@Morcz: Szerződés kötelezi rá.

én már a fény gyermeke vagyok 2014.03.17. 13:59:29

@Morcz: Miért lenne szánalmas? 800 ft-ot kapott a szurkolásért óránként.

karev 2014.03.17. 14:01:22

@0xFFFF: rohadt idegesítő, mikor fejhangon visít, a kis csíra.

Morcz 2014.03.17. 14:04:11

@én már a fény gyermeke vagyok: Akkor nem járt valami jól, mennyi ideig is tartotta párbaj? :D
Abból a pénzből max. nénnyét hívhatja meg egy bambira. :)))))

@0xFFFF: ezek a kertévék annyira nagyra vannak a szerződéseikkel....

mézescsók 2014.03.17. 14:10:38

@0xFFFF: Van egy harmadik opció is: szartúró. Ez is kompatibilis
.
@Morcz: Ehhez képest elég valószínű, hogy közülök hármat ott láthatsz a végén: Au, Zsolt, Viki.
Józsi szereptévesztésben volt, azt hitte, hogy Ő párbajozik. Több volt, az mint 800.- Ft. Majdnem többet mutatta a kamera, mint Ádámot.
Ha az unszimpiket kiveszed, kit látnál szivesen a döntőben?

0xFFFF 2014.03.17. 14:18:11

@Morcz: A szerződést komolyan kell venni. Hagyjuk most a standard jobbikos felfogást, ami a rendről papol, de az anarchiát óhajtja. A szerződés kötelez. Aláírni nem kötelező.

@mézescsók: fartúró=szartúró

Señor Mosquito 2014.03.17. 14:24:43

@mézescsók:
Csak unszimpik kerülhetnek be a döntőbe.

Morcz 2014.03.17. 14:24:48

@mézescsók: Az alábbi döntő lenne számomra érdekes: Iza-Charlotte-Teo :)

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2014.03.17. 14:40:48

@0xFFFF:
Engem zavart, hogy mikor Au megszólalt ez a nyominger mindig beleböfögött valamit, vagy csak vihogott, kész volt a srác, sztem az ismerősei közül se sokan toltak rá szavazást.
Egyébként már az elejen elb*szta, friss játékosként sztem azt hitte hogy a szociopata magamutogatásával behozza azt az 50 nap hátrányt, hát rosszul sült el a dolog, valszeg nem a taktikával ment el a vonat, hanem azzal hogy ennyire retardált a csávó, Viki is azért állt csóringer mellé mert egyedül képtelen lett volna elkészíteni azt a szájonvert párbaj kampányt:legyint
Respect Vikinek hogy mindig az elesettek mellé áll, viszont a fölösleges szarkeveréseiért meg non respect :)
Néha jól keveri elismerem, de van mikor maga alatt vágja a fát a molett hölgy :P

@mézescsók:
Szerintem nem is fáj neki hogy megreszelte Au, lehet mindenki rosszul veszi le a dolgot, lehet annyira örül a kúrelésnek hogy a szava is elállt :)
Sőt érez valamit Orálka iránt, remélem szerelmesek lesznek és együtt fognak gondolázni a "vágyak kánaánjának óceánján" :)

Cave Nick 2014.03.17. 14:52:20

Ha a 2 perc szex nem szex, akkor mi a faxom, termékminta? Szodoma és gomora.

Cave Nick 2014.03.17. 15:06:40

@karev: lásd még szűz lányok és az anális szex?

Cave Nick 2014.03.17. 15:19:51

@én már a fény gyermeke vagyok: Amúgy neki miért van megengedve hogy élő adásban ordibáljon (fartúrózás)? Mások annyit se mondhatnak, hogy szia apu anyu.

mézescsók 2014.03.17. 15:50:13

@0xFFFF: Minden értek. Bonyolultabb képzettársításra már úgy látszik, én sem vagyok képes. Kézenfekvőekre sem.
@Hópyhe: Csak neked mondom: igazából senkit sem tudok elképzelni a döntőben. Annyira semmilyen ez a széria, hogy még tiszta szívből utálni sem tudok senkit, drukkolni bárkinek is, még annyira sem.Muszáj megtartani a döntőt? Húzzanak sorsot, töltsenek ki egy tesztet, esetleg lottót, aztán aki a legközelebb járt a kihúzott számokhoz az nyer,hívjanak sorselemzőt, jöjjenek a madár-, vagy béljósok, tartsanak ügyességi vetélkedőt (melyikőjük olvas el előbb egy könyvet), csak ne vetkőzzenek, ne öltözzenek és ne helikopterezzenek, vagy szavazzanak az applikátorok, mittudomén.
Valamivel kevésbé rosszkedvű véleményem: Charlotte-ot nagyon döntő közelben látom, mert besompolyogja magát, Izabella viszont kiüvöltözi magát onnan, bár lehetne okosabb is, mert az öfikben gyakori szereplő - majdnem annyiszor van ott, mint Au és nemcsak Krisztián kapcsán, mostanában többször szerepel, mint Viki - és nagyon-nagyon jót tenne neki, ha lógva hagyná ezt a trakis dolgot, de nem lesz képes rá. Nem az úgymond szerelem miatt, hanem mert nem érti, ami egy ideig segítette (a nézők kajálják, ha két játékos úgymond egymásra talál), már inkább a hátrányára van.. Egy milliószor elmagyarázták neki, hogy ne bízzon Vikiben (Au és Krisztián), de az istennek nem hajlandó egyszer megjegyezni. Mi a bánattal töltik egész nap az idejüket? Teo labilis, úgy jött be, mint egy bevállalós, prögős p...a, ehhez képest egy kisegér. Ha ez lenne a végső, akkor Charlott a nyerő. Szerintem.

@Farmotorosgiliszta: Teo úgy ment be, hogy bi, nem pedig leszbi, ezért nem kaptam a szívmhez, hogy nahát, egy pasival!!! Azt nem tudom, hogy érez-e valamit Au iránt, de ha éppen nincs senki, akihez kötődjön az ember (ott kint, aki várja), ha nem ellenszenves a másik fél, akkor miért ne férne bele egy aktus? Fogalmam nincs, ez miért újság. A mosókonyhában adta csak elő a bűnbánó Magdolnát, Izáékkal való beszélgetésnél egyáltalán nem volt olyan beriadt és igen, inkább örült.Miért nem lehet ezt felvállalni? Hogy igen, Au nálam járt és igen, jó volt/vagy nem, mert nagyobb produkcióra számítottam. Na, és? Nem birom az álszenteskedést.

@Cave Nick: Néha egy igen intenzív 2 perc is lehet nagyon-nagyon jó. Máskor 2 óra a maszatolás.

kacagó görlice 2014.03.17. 15:55:56

T. kommtársak!

Tájékoztatlak benneteket, hogy az elavult szimpátia-indexen alapuló minősítés helyett egy undorfaktorra (UF) felépített rendszert dolgoztunk ki. Ez sokkal jobban megfelel felebarátaink kategorizálására.

A UF értéke 0-tól 100-ig terjedhet. A kategóriák pedig – jelenleg:
0 - 30 között: kedves, jó emberek,
31 - 70 között: közömbös banda,
71-100 között: undorító alakok.

A rendszer nem végleges, finomításra szorul. Meg kell még határozni alosztályokat, továbbá azt is, hogy milyen undorfaktor-intervallumok közé eshet pl. a féreggyökér, vagy a középrohadt, vagy éppen a szerivan kategória.

Minden ember a mi felebarátunk, akár villalakó, akár kommentelő. Tehát bárkire meghatározható UF érték.

Amennyiben itt a hogyvolton megjelenik egy ilyen minősítés, az statisztikai feldolgozásra kerül.

Az előzetes tesztelések során kiderült, mennyire csábító lehetőség 100-nél nagyobb UF értékek megadása. Figyelmeztetjük a kommtársakat, hogy az értékelő szoftver ezeket is csak UF=100-zal tudja figyelembe venni.

Üdvözlettel: a hugyvoltstatisztikusok csapata

én már a fény gyermeke vagyok 2014.03.17. 16:07:30

@Cave Nick: Mit ordítsanak a többiek? Zsóti Dorkaaaaaaaaaaaaázhatna néha, azon lehetne röhögni. Iza elengedhetne pár Fernandooooooooot vagy Flipeeeeeeeeeét, esetleg Maldonadooooooooót, abból tudnánk tanulni. De mit üvöltsön Krisztián? Vigyáááááááááázzzzzz, traktoooooooooooor! Annak nem értenénk a mondanivalóját.

Szőrös,a szúrós 2014.03.17. 16:17:56

@kacagó görlice: Mivel a rendszer megengedi magamra szavazok három nullát. Könyveld el.

Señor Mosquito 2014.03.17. 16:23:43

@mézescsók:
Nem szólok senkinek, eskü!

Én is csak neked mondom, hogy hiába reménykedsz. Lemegy szépen a széria, öltöznek-vetköznek-helikoptereznek stb, aztán megtartják a döntőt, és Aurélió nyeri. Charlotte is ott lesz, de annyira mórikálja majd magát (ha nyilvánosságot érez, mindig azt csinálja), hogy nem tud nyerni.

Engem is bosszantanak az Izabella-Krisztián páros buta húzásai. Hogy Iza Vikire hallgat, Krisz meg az indulataira. Ráadásul úgy látom, mindketten tudják, mikor hülyék. Ezért békülnek ki, aztán legközelebb megint hülyék.

De nehéz is nekünk ezzel a bandával!

Szőrös,a szúrós 2014.03.17. 16:24:04

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Dotty,te ugye jogot végeztél jógázva? Most meg dolgozol?

kacagó görlice 2014.03.17. 16:29:09

@Szőrös,a szúrós:
A három nullát SZŐRÖS: UF=0-val visszaigazolta a szoftver. (A neveket leegyszerűsíti.)
Ennek alapján a "kedves, jó emberek" kategóriába kerültél.

Szőrös,a szúrós 2014.03.17. 16:36:59

@kacagó görlice: Igyekszem is megfelelni, mivel demokrácia vagyon, es a tobbiek is savazhatnak

Cave Nick 2014.03.17. 16:40:50

@mézescsók: @dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: én nem azt vitattam hogy lehet-e jó a 2 perc, hanem hogy Mrs. Teó szerint a 2 perc az nem számít szexnek.

kacagó görlice 2014.03.17. 16:52:28

@Szőrös,a szúrós: Dikk!
Már le is fagyott a rendszer! A saját azonosítóra leadott minősítéseket nem tudja figyelembe venni.

Szőrös,a szúrós 2014.03.17. 17:05:41

@kacagó görlice: Töccsé belé fagyálló, akkó is én vagyok a károly..DDDDDD

Szőrös,a szúrós 2014.03.17. 17:35:42

@kacagó görlice: Boszorkányos a rendszered, olyan mint Manci, hol kellek, hol nem.

hivatásos naplopó 2014.03.17. 17:40:08

@adjatok_egy_szabad_nicket: itt utalnék arra a rém rendes család epizódra amikor Bud rájön, hogy Kelly egész tanítható, csak az új infó kinyomja a régit, mint pl. "mi az a kilincs". véleményem szerint itt is ez történik, túl sok inger érte, meg ugye iskolahét is volt...

Sziklaöklű Joe 2014.03.17. 17:52:45

@Cave Nick: hova dugtad ő-szintét? vagyis hol dugtad? vagyis hol van?
napok óta nem láttuk.

Szőrös,a szúrós 2014.03.17. 17:55:49

Amúgy kedves kommtársak,nemi hozzatartozástól függetlenül,tegyük a szívünket a kezünkre és valljuk be:
Kezdem, én 60 napi alhasi kronikus vértólulás, ugynevezett vőlegénybetegség után csak a bugyinkívüli ejakulációt tudtam volna bemutatni, ezért az a két (Teo szerint fél) perc figyelemreméltó teljesítmény.Az meg, hogy kinek hogy esett?Hát ahogy suppant!

Szőrös,a szúrós 2014.03.17. 18:14:27

@Kefélke: vagyis most féltékeny vagy? lehet, hogy dugi-dugi, de majd ideengedi, és próbálkozhatsz.

mézescsók 2014.03.17. 19:27:17

@Morcz: Kevés pasi van bent, jelenleg ugye csak három, de szinte kizárt, hogy egyik se jusson a döntőbe. Elgondolkodtam a listádon (Iza-Charlotte-Teo), hát majdnem valószínűtlen, de álomnak van olyan jó, mint bármilyen más változat. Nekem rosszabb a vízióm: Viki-Au-Zsófi.

@Cave Nick: Értettelem én, hogy Miss Teo-t próbáltad közérthetővé tenni, csak fontosnak tartottam megjegyezni, hogy az a 2 perc is lehet naggggggyon kielégítő adott szituban, mert erről eddig nem esett szó.

@Hópyhe: Gyanítom, hogy nem fogok frenetikusan szórakozni, de olyan jó lenne kellemesen csalódni!!! Szóval szerinted Au-Charlotte a végső páros. Én valamiért Vikit látom bent, de nem nyerőként. Csak el ne kiabáljam!!! Szóval Te se nagyon terjeszd, mert aztán hányhatom magamra a keresztet.

@Szőrös,a szúrós: Itt ma elsősorban nem az volt a menű, hogy Au 2 perc alatt elment, hanem Teo úrhölgy fanyalgása. Mert azért az a 60 nap neki is 60 nap volt. Még akkor is, ha a hölgyek valamivel jobban uralják nemi késztetéseiket. Állítólag, de neked megsúgom, hogy nekünk is meg vannak ezzel kapcsolatban a titkaink. A szívemre tettem a kezem: igazad van.

@Kefélke: ő-szinte ma 12:33:33- kor még megvolt, mert válaszolt egy kérdésemre. Szűkül az időintervallum!

sogeking 2014.03.17. 19:35:14

szerivant ide, most.

lopiciG 2014.03.17. 19:38:29

éjszakai online nincs meg valakinek?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.03.17. 19:49:45

Én azt nem értem, hogy hogy a picsába' tud Teó ilyen szarul kinézni MINDIG??

Bunny Munro 2014.03.17. 19:59:22

@Farmotorosgiliszta: de ha így vesszük bejött a lakók zseniális haditerve: beszavazták maguk közé a legnyomingerebbet, aki a következő körben már repült is

Szőrös,a szúrós 2014.03.17. 20:11:01

@mézescsók: Hát igen, vannak nektek titkaitok, amiket a férfiember jobb is ha nem tud meg.
Inkább sakkozzunk. Következő párbajok szerintem, győztes nagybetűvel:
SÁRI-Teó
ZSÓFI-Zsolt
IZA-Traki
AU-Viki
SÁRI-Zsófi

Finálé:Sári, Iza, Au

Győztes:Au

(sajnos, ám én így látom) most

Mit szólsz?

én már a fény gyermeke vagyok 2014.03.17. 20:55:54

Hogy valaki biztos találjon, az én tippem a fináléra: Kispest, Trakker, és az egyik új játékos, akit valamelyik feladó vagy kipaterolt helyett küldenek be.

mézescsók 2014.03.18. 00:01:10

@Szőrös,a szúrós: Ennyire nem gondoltam végig, de szerintem a következő kiválasztott Izabella lesz. Biztosan számithat Viki és Zsolt jelére, tippelem még Krisztiánt (azért Ő talán a "múltjuk" miatt esetleg nem), de nála valamivel biztosabban Debilt is. Charlotte-on sem csodálkoznék. Ok: idegileg instabil, mindenki unja a Trakival való állandó vircsaftot, de ha ez nem lenne, akkor bárki, bármikor, bármivel felcsesztetheti az agyát és teremt okot.Nem hívja ki Zsófit, Teót (barátosok), Vikit (mert bízik benne), Traktorost (az eddigiek miatt), Aut nem hívhatja, viszi Zsoltot és Zsolt jön vissza. Esetleg Charlotte-ot is kihívhatná, mert kezdettől fogva ellenségek, legalább annyira sanszos, mint Zsolt.Azért abból a megfontolásból, hogy véget vessen a Krisszel való kapcsolatnak és ehhez valamelyiküknek mennie kell, lehetne Traki is és amilyen szemét volt ma,továbbá úgy általában, nekem ott lebeg valahol Ő is, de nagyon-nagyon messze.
Új emberre már nem gondolok, ezek már önként nem mennek ki. Kieshetnev esetleg Au, ha pofoncsapja Vikit, mert belőle kiprovokálható, de annál tudatosabb, az utolsó pillanatban visszafogná magát.
A nézők talán sajnálják, most nem jelölnék ki, de nem ők jelölnek, Viki pedig szépen megkezdte az aknamunkát.

Utána lehetséges Teo, aki Sárit, Au-t, Csárlit nem hívná ki és Izabellát sem, ha a köv. héten nem megy ki., talán Zsófit sem, de van annyira tökös, hogy kihívja Vikit, Zsoltot.
Majdnem ugyanez a helyzet, ha Ch. lesz a kihívó.
Iza - TRAKI
Teo - ZSOLT
CHARLOTTE - Traki vagy Charlotte - VIKI
Zsófi - ZSOLT
Traki - CHARLOTTE
Döntő: Aurélió, Viki ,Charlotte és győz Au vagy Charlotte.

De, mint tudjuk, a való világban bármi megtörténhet! És lehet, hogy a jövő héten megint Csárli lesz a soros.
Én már nagyon szivesen nem látom ott bent Krisztiánt, de nem Iza miatt, hanem mert nem tartom annyira őszintének, mint ahogy előadja magát. Egy kaméleon gyorsaságával váltogatja a paraszt egyszerűt az éleseszű megmondó emberrel.
süti beállítások módosítása