Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 6x58 - Iza elélvezett Krisz dorongjától

2014. március 10. 19:19 - Chat Géza

Az óriási bankettel indítunk. Lilu – tengerből kijövő bikinis Bond-lányokat megszégyenítő szépségével és  szolid, de elegáns napi szettjében, igéző tekintettel – beharangozza a félelmetes szövetséget, ami Vikipédia, Dzsóti és Debil között köttetik meg a buli hevében. VV-s Antantant hatalmak (miket nem mondok), a VCK, azaz Viktória Caversacco Kellemetlen társaság megbeszéli a haditervet, hogy hárman vannak és szépen kiszavaznak mindenkit a picsába. A taktikus szessönről ennyit, Dzsót lezárja Debillel való sehova sem vezető beszélgetést: „Na jól van, megyek szarni.” Lépjünk is, mert jön a drámai öt perc a szépen megvágott esti hupákolásról, amit Vikipédia próbált megtorpedózni azzal, hogy krákogással és köhögéssel jelzi: nem kéne még hét ember jelenlétében toszni. Kevésbé jött be a zseniális terv.

valovilag1.jpg

Reggel Viki vallatja a Izát, de hogy. Egyrészt Vikipédia uszítja Debilt, hogy menjen már rá Izára legalább egy smár erejéig, had menjen fel Krisztiánban a pumpa, mert alap, hogy Iza mindenkivel előbb toszna, mint Krisztiánnal. Ezért is van Krisz féltékenységi faktora az egekben. Na, de érkezik Iza, aki megy lecsutakolja magáról a szégyent. Bár Vikipédiának nincs túl sok kedve betársulni a sittes zuhanyba, nagyon jól tudja, hogy csak így szedhet ki érdemi információt a lányból. Vót szex, ja. De jó volt? Nem volt rossz. Iza beleszaladt a csapdába, de nem annyira, hogy nyílt lapokkal játsszon Viki előtt. Pinkivel is diskurál egy kellemeset a nyugiszobában, ahol kiderül, hogy a romantische aktus során bizony pikk-pakk elélvezett. Hiába, a jó hajdúnánási dorong csodát tesz a női testtel.

valovilag1.jpg

Túllépve a szex-témán Dzsóti javítóvizsgáját szenvedhetjük végét. A felkészülés során Debil segít a Kispesti Kurasszónak, mert vakok közt a félszemű, ugye. Amit tudni érdemes: „Shakespeare csóró volt, aztán gazdag lett és vett egy házat Londonban.”

Pinki szülinapjába csapunk át, ami félelmetesen rózsaszín és cuki-mukira sikeredett, egészen addig, amíg Vikipédia nem nyomja a lány arcába azt a minitortát. Ettől persze a lány kiakad, sír, bőg, folyik a nyála, nevet és örül egyszerre. Vikipédia is értetlenül áll a dolog előtt, de hál’istennek nem szűnt meg a cukormázas barátság, csak így jött ki a lányból az a mérhetetlen katarzis, hogy felköszöntötték a 21. szülinapján, hogy a szüleitől is kapott ajit. A sírás persze indokolt, mert mindjárt kiválasztás és nem nézhet ki gányul az ember leánya. Márpedig Zsófi nem egy tündér viola per pillanat.

valovilag1.jpg

A kiválasztás utáni mementó egyik legfontosabb jelenete, amikor Debil üvöltve beszélget a mágnestáblával, ami egy instant beutaló a szefós szakkörbe. Eztán meg Vikipédia fakad ki azon, hogy senki nem meri felvállalni, hogy mit gondol a másikról, mindenki azzal a szarsággal takarózik, hogy azért pakolja X-re a jelet, hogy egy párbajon jól megerősödjön, mert igénye van rá, ugye. A nagy maci faszt. Itt mindenki egy gyáva szar, mondja ő, oszt saját magát már nem nagyon emeli ki ebben a témában, hogy kedvére szúr hátba bárkit, azt is, akivel az előbb még a cigiskanapén vígan játszotta a nagy VV-s Antant hatalmakat, gec.

Disclaimer: Igen, direkt raktam mindenhova Pink okádék módon összesírt fejét, mert ilyen vicces gyerek vagyok.

Tegnap történt, hogy:

Emberek! Újra itt vagyok egy remek kis kontenttal, aminek okán jogosan kapcsolok alpáré üzemmódba. lehet ezért gyűlölni, de a még tündércseppektől is mentes, sivatag szárazságú genitáliákban tobzódó kínkeserves cirka 55 nap átvészelése után végre jogos a vörös jelzésű Bszásriadó! Krisz elég lehetetlen pózban, a lusta vasárnap és a békázás mutáns szerelemgyerekének egy variansában bökködi Iza altestét, minek következtében a leány nem látva kiutat a hupákolás elől, engedi, hogy traktoros Krisz jól megtestülje őt. Legalábbis az alábbi kis videó ezt sejteti. aztán könnyen meglehet, hogy jól beszopattak a vágó kollégák, de ha nem, és minden imént leírt szó valóra válik, akkor egyrészt ezt a bekezdést aranyba öntetem, másrészt pedig Krisz végérvényesen is Iza csúnyájának bűvkörében fog lebzselni, amíg ki nem szavazzák valamelyiküket a picsába. 

Címkék: 18+ vv6
394 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.03.11. 13:03:04

@karev: Dorka nem kövér, azért tűnik vastagabbnak, mert inkább olyan alacsonyka darab.

mézescsók 2014.03.11. 13:04:25

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Akkor az "Én"-t kiveszem. Helyette: Pushpanggal együtt MI ketten.

karev 2014.03.11. 13:07:35

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): én sem mondtam, hogy kövér, csak hogy nem kis darab. :)

mézescsók 2014.03.11. 13:14:21

@lopiciG: Most nem azért, hogy Candyt megtámogassam, de Zsótinak az elején nem volt semmi baja Izabella lapos seggével, sőt. Mondjuk az tény, hogy Dorka gömbölyúségeihez képest sehol sincs, de alapból nem lapos a feneke. Deb és a nők kapcsolata meg külön tanulmányt érdemelne. Na, jó, azt talán nem, de tény, nem kell ott bent senkinek. Teo eltűri, Izának innia kell ahhoz, hogy csókolózzon vele. Zsófikának kellett volna, de csak egy-egy forró parola erejéig, mert a kis szentemnek talán még pasija sem volt.

lopiciG 2014.03.11. 13:15:50

Nekem Izáról amúgy miss röfi jut eszembe mindig, a habitusa miatt.
de azért miss röfi jobb fej.. :)

lopiciG 2014.03.11. 13:20:06

@mézescsók: miss Iza egyszer kifejtett (józanúl) Au-nak, hogy vonzódik hozzá... mondjuk nála ezt sohasem lehet tudni.. :) Au-t amúgy könyörgöm melyik csaj tudná komolyabban venni, vicc az egész kölyök.. :)

beacska 2014.03.11. 13:31:02

@lopiciG: akkor hülyítette Au-t. láttam, hogy csuriban voltak az ujjai, meg kacsintott is ;)

lopiciG 2014.03.11. 13:49:18

:DDDD nem volt nehéz neki... akkor ritka hülye fejet vágott szegény Au :)

mézescsók 2014.03.11. 14:05:14

@lopiciG: Halálra röhögtem volna magam, ha ilyen pasi közeledett volna hozzám még lányságom idején, de be kell vallanom, a riportszobai alakításai mindig szórakoztatnak.
Ezt - mármint amikor Iza Au-nak fejtegeti, hogy vonzódik hozzá - nem láttam, de azt igen, amikor egyszer azon morfondírozott kacarászva Vikinek, hogy nem tudja, miért, de most mintha Au tetszene neki. Ez már a Trakival való liezon kezdete után volt. Viki sietett a hírrel Au-hoz, hogy bekavarjon az Iza-Traktoros páros magánéletébe. Au üdvözülten mosolygott és kérdezte, hogy tényleg? (Vagy: igen???), aztán megkereste Izát. Innen nekem képszakadás, hacsak nem ekkor volt az, amit most leírtál.
Kölyök hát. Tegnap is milyen jól elszórakoztatta magát azzal a táblával!!

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): DDDDDDDDDDDDDDDD

candyperfumegirl 2014.03.11. 14:05:28

@lopiciG: na ja, Au-t hülyíteni marha nehéz feladat :D

Gonosz törpe 2014.03.11. 14:08:43

Figyelem!!! A jövő hét sporthét! Részletes menetrend még nincs, de annyi kiszivárgott, hogy lesz Viki-Teo boxmeccs.
Viki be van szarva, mert tudja, ha Teo jobbegyenese betalál, akkor csont törik.

lopiciG 2014.03.11. 14:10:27

ja, totál idióta, de én bírom a főhülyéket :)
szerintem összeillene Zsófikával, mókás, hogy ő meg mindig komolyan veszi Oráliót :)

én már a fény gyermeke vagyok 2014.03.11. 14:10:56

@mézescsók: Múltkor mondtál egy jelzőt Zsófira, ha jól emlékszem vállalhatatlanul volt hülye. Nem biztos hogy ez volt, nagy kár hogy elfelejtettem, mert egy találó 10es skálán 10es volt. A benti seggekre is nyugodtan lehet ezt használni, szomorú tény, hogy a minőségi poppoló ranglistán csak egy lány jut a legjobb négy közé. Kizárólag a sportszerűség miatt teszem Zsófit az első helyre:
1. Zsófi
2. Laci
3. Krisztián
4. Aurél

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.03.11. 14:12:25

@Gonosz törpe: miért? Már nincs rajta gipsz.
Egy papírfalat meg egy óvodás is be tud bokszolni, tehát Teónak a keze kurvagyenge. :D

Señor Mosquito 2014.03.11. 14:12:27

@lopiciG: egy nőnek lehet nagy segge, de elég nagy nem...

én már a fény gyermeke vagyok 2014.03.11. 14:15:46

@Gonosz törpe: Teo-Zsófi meccs lesz, ők ketten a profik. Ha Sárinak sikerül felhíznia 108 kilóra (szerintem menni fog neki), akkor megküzdhet a tehénnel.

lopiciG 2014.03.11. 14:16:59

@Hópyhe: :) há, most jön az, hogy "nagy kufferbe jó pakolni" :)

lopiciG 2014.03.11. 14:27:48

@hovatovább?: :DDD
Ádám és Sárlott beszéleget:
- Te vagy a beválalós kategóriában?
- Nem én a pasizós vagyok.

Cave Nick 2014.03.11. 14:30:54

Sárlik miért tette a jelet Urálióra? Ez nekem most nincs meg.

én már a fény gyermeke vagyok 2014.03.11. 14:48:35

@Cave Nick: Ez már a megbolygatás része volt. Holnap rászól Zsótira, hogy vigye ki a szemetet. Az is nagyot fog szólni.

mézescsók 2014.03.11. 14:55:04

@én már a fény gyermeke vagyok: Jól emlékszel.A listával egyetértek, de Laci már minek? Bár a széria ranglistáján kétségtelenül ott a helye.

mézescsók 2014.03.11. 14:57:39

@Hópyhe: Jézusom! Azt hittem, nő vagy!!! Neked tetszik Viki?

Szőrös,a szúrós 2014.03.11. 15:26:38

@nosce: Ez a "hődiffuzivitás" nagyon vitás.Most valami diffuzivit vagy diffuzitív?

Én Pinkit megsajnáltam, csak egy naív kislány.Vegetáriánusnak húst adni szülinapi ajándék gyanánt, megalázó, cseppet sem vicces.Az én időmben az ünnepelt elfújta a megfelelő számú gyertyát a tortán, amit aztán felvágott,majd közösen elfogyasztottak, nem pedig a pofájára kenték.Ez lehet az új trend, mivel láttam, Pinki is sejtette mi következik.Bevallom, nekem teljesen új jelenség volt.
Hiába na, öreg lettem, rugja meg a ló!

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.03.11. 15:31:57

@Szőrös,a szúrós: Nekem meg az a teljesen új jelenség, hogy Pinki vega.

A tortát az arcba tip. mókázás azért nem olyan új keletű ám, sztem sok bulin előfordult már... Aztán volt aki együtt nevetett -a tortával és - a többiekkel, és volt aki kiborult tőle. :D

nosce 2014.03.11. 15:39:09

@Szőrös,a szúrós:
hődiffuzívitás=hővezetési tényező, így nevezik, de nem egyedüli ez a nyelvtani képzés pl. konduktivitás=fajlagos vezetés

Szőrös,a szúrós 2014.03.11. 15:40:42

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Mint írtam, eléggé régi(vágású) vagyok, egy összeszokott társasaágban lehet én is mókásnak tartanám talán.A szeletelő kést azért nem lenne ajánlatos előre a kezembe adni...DDDDD

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.03.11. 15:49:13

@Szőrös,a szúrós: :D pedig az lenne ám a mókás szülinap, ahogy Traki-üzemmódban feltápászkodsz az ünnepi asztal mellől és arcodon egy elnyomott csokitortával lassan körülnéznél.
Kezedben egy negyvencentis szeletelő késsel.

Szőrös,a szúrós 2014.03.11. 15:53:15

@nosce: A szót értettem, a helyes írásmódjával próbáltam kekeckedni kicsit, igaz neked címezve, de nem veled.DDD
Tehát melyik helyes:diffuzitivitás vagy diffuzivitás?Lehet, hogy vitás, de vita ne legyen azé.......

nosce 2014.03.11. 16:10:31

@Szőrös,a szúrós:
szerintem a diffuziv-ból képezték

ő-szinte 2014.03.11. 16:23:44

@Szőrös,a szúrós: en asszem mindketto helyes, az egyik egy fonev a masik melleknev

ő-szinte 2014.03.11. 16:26:05

@nosce: @Szőrös,a szúrós: de kerdezzuk meg Chat Gezat a magyarszakost

ő-szinte 2014.03.11. 16:28:48

@Szőrös,a szúrós: nem, ujraolvastam es faszsagot mondtam mert folyamatosan a a diffuzitiv van a fejemben :DDDD :S ami melleknev

Señor Mosquito 2014.03.11. 16:36:17

@mézescsók:
A nagy segg csak szükséges, de nem elégséges feltétele a női szépségnek. Dikk.

dower 2014.03.11. 17:04:44

Sziasztok. Eddig inkább olvasgattalak Benneteket, időnként majdnem lefordultam a székről (röhögés). Szerintem Zsófika csak álnaív... nem hiszem el , hogy ennyire ütődött lenne. Felhúzta a kis rózsaszín bugyogót a fejére, eltakarta vele a szemét és az eszét, de nem annyira hogy ne lehessen rajta kilátni. A veszekedéseinél hullik le róla a lepel.....de lehet hogy ezt csak én látom így :D

Szőrös,a szúrós 2014.03.11. 17:16:12

@ő-szinte: Szerintem is a diffuzitivitás a helyes. Jól eloszlattuk,mármint a témát. Azért mi ne oszoljunk, van még traccsolnivaló.Hol off, hol nem.

Hol van Blájen, ő is beteg?

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.03.11. 18:17:12

@beacska: Anikót nagyon szerettem, de Izaurát nem bírom :S

Szőrös,a szúrós 2014.03.11. 18:29:34

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Most miért bánkódsz? Én se láttam mióta kiesett!

ő-szinte 2014.03.11. 18:33:30

@Szőrös,a szúrós: ööö... en azt irtam, hogy nem tudom :DDDDDDDDDD
Es minel tovabb gondolkodom rajta,annal rosszabb :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Blajen elbujt az agynemutartoban :DDD

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.03.11. 18:36:08

@Szőrös,a szúrós: tudom, de rajtam kívül már látták.

@ő-szinte: tudom. :D:D:D De ő öribarizik már vele.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.03.11. 18:55:51

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: így is van! Sőt, küldök is rá majd egy sms-t ha kimegy párbajozni.
Büszke vagyok rá, hogy ilyen öribarim van. Már köpködni is szokott, amit én a barátságunk elmélyüléseként értékelek.
Csak nem szeretek vitatkozni vele, mert olyankor legyáváz és furcsa arcokat vág.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.03.11. 18:58:47

"Igen, direkt raktam mindenhova Pink okádék módon összesírt fejét, mert ilyen vicces gyerek vagyok."
Te Géza. A képeket látva, reggel óta motoszkál bennem egy kérdés. Nem lehet, hogy a szülinapi buli egy kiadós bukkake-partiba torkollott?

ő-szinte 2014.03.11. 19:01:48

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): tudom, hogy videki vagyok de mi az a bukkake-party? :O

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.03.11. 19:03:34

@ő-szinte: most komolyan azt kéred, hogy én világosítsalak fel erről? :D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.03.11. 19:08:42

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): a porszívót ledugta már a torkodon? Mert ha nem, akkor még nagyon kötődik Zsótihoz.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.03.11. 19:08:59

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: >csoportos< - arcraélvezés.
Én viszont nem odajártam. :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.03.11. 19:09:52

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: azt még nem, de az aji zoknigalacsint már igen.
Most akkor kihez kötődik??

0xFFFF 2014.03.11. 19:12:08

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: A kat. gimikben anyag az arcra élvezés?! Gyekorlati óra nincs ebből a tárgyból, ugye? :D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.03.11. 19:12:29

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): jó, de azt már nem akartam belekeverni, az benne volt a partyban :D

Így is mit fogunk kapni a pasiktól....:P

Cimili 2014.03.11. 19:13:32

Sziasztok!:)
Csak kapkodom a fejem, hogy mik vannak itt úgymond.:DDDDDDD
Nagyon jól szórakozom a kommenteken, hamár az öfiken nem lehet.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.03.11. 19:13:39

@sziszisziszi: Te Jó ÉG!!!! És így akarsz flegmulni be??????????????????

@0xFFFF: izé....öööööö, úgymond........., dikk.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.03.11. 19:14:19

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: megnyugodtam, hogy más is bevallja (főleg kat.iskolával a pedigrében), hogy ez egyáltalán megfordult a fejében.
Én spec. reggel döbbentem néztem, ahogy benyitottam a posztba, tényleg azt hittem, hogy AZT látom. :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.03.11. 19:17:22

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: sajnos e-z-e-k szerintem azt se tudják, hogy a party mit jelent. :D

(Ő-szinte meg jól eltűnt, gondolom azóta a guglit habzsolja.)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.03.11. 19:18:26

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): :DDDD No igen, ez így van. Géza is ezért rakta be 3!!!!!szor, mert tuTTa, hogy mindenkinek ez ugrik be :D

ő-szinte 2014.03.11. 19:18:47

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): de en tenyleg nem tudom mi az :OOO
Es nincs csuriban a kezem ugymond

ő-szinte 2014.03.11. 19:22:12

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: faszomatbazdmeg, en ezt miert nem tudom, hogy igy hivjak? :O
Lehet, katgimibe kellett volna jarnom ??

0xFFFF 2014.03.11. 19:24:51

@ő-szinte: Gimibe kellett volna járni...

ő-szinte 2014.03.11. 19:25:30

@Cimili: en csak amulok es bamulok, lehet hogy ezentul Manci nenivel es Mariks nenivel jarok a tanckorbre bulizni :DDDDDDDD

ő-szinte 2014.03.11. 19:30:09

@0xFFFF: te essel tul egy egészségügyi uritesen mert láthatóan nagyon feszit a sperma :DDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Nem, kepet nem kuldok hozza :D
Megmielott...
Ugymond

ő-szinte 2014.03.11. 19:31:40

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): szerintem ez is csak olyan mese mint az oskor

ő-szinte 2014.03.11. 19:32:56

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: pusi nagyon vallasos
Csak ez lehet ;DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

0xFFFF 2014.03.11. 19:35:22

@ő-szinte: Ha küldenél magadról képet, szerintem a látványtól azonnal buzi lennék....

Akármi Áron 2014.03.11. 19:35:26

@nosce: Nocsika, jól gondoltad: diffúzió az alapszó, leképezése tovább diffúzív-diffúzivítás, de nem, nem mondom meg milyen szakos vagyok:)))) (tudod te, beretFa éles agyad van:D) puszcsi, majd este bekukkantok:)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.03.11. 19:35:48

@ő-szinte: ó, én már akkor is keresztet vetek, ahányszor Szentpeter (mosolygását) olvasom!

Amúgy meg dehüje vagy. :D:D:D

ő-szinte 2014.03.11. 19:39:31

@0xFFFF: persze, persze... :D
vagy sirva fakadnal es konnyek kozt kernel elnezest ;DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
(es nem nyertem dijat a nagyot mondo vb-n... ;))

Szentpeter 2014.03.11. 19:41:51

@0xFFFF: Pedig tényleg úgy néz ki hogy előbb utóbb dugni fogtok Ő-szintével... ( hihihihi )

0xFFFF 2014.03.11. 19:43:28

@ő-szinte: Igen, hallottam, hogy a szerénységi olimpián lettél dobogós. A viselkedésed is mutatja. Maradjunk annyiban, hogy van itt ez az esetlen gyerek a cave nick vagy mi...na az érdeklődik. "LOL + Dék + :-O"

0xFFFF 2014.03.11. 19:46:00

@Szentpeter: Igen. De ez nem valószínű, mert jó ízlésem van. :)

Lilith.Inanna 2014.03.11. 20:07:36

Sziasztok . :)
@0xFFFF: húzogatod Ő-szinte haját, mint az oviban. :D dikk

0xFFFF 2014.03.11. 20:09:27

@Lilith.Inanna: Nem nem! Ő húzogat...csak mindig elfordulok.

ő-szinte 2014.03.11. 20:09:57

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): nem alakul. ő szerelmes én meg nem :-DDDDDDDDD

@Szentpeter: akár fogadhatsz is rá ; nem fogunk ;-)))

@0xFFFF: miért lennék szerény, nincs rá semmi okom ? :-O :-DDDDDDDDDDDDDDDDDD
a viselkedésem meg azt mutatja amit láttatni akarok
és miért lenne Nick Cave esetlen? :-O nekem nem úgy tűnt
vagy ha valaki nem erőszakos és bunkó az már esetlen?
nem hinném ;-)))
és érdeklődsz te nagyon is ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

ő-szinte 2014.03.11. 20:13:18

@0xFFFF: azért kérnél sírva elnézést ;-) :-DDDDDDDDDD

@Lilith.Inanna: igen, mert ő egy igazi férfi...
DE NEM! :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

ő-szinte 2014.03.11. 20:15:26

@0xFFFF: érdekes, hogy mindenki másképp látja mint te :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
ebből már nem jössz ki jól :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

0xFFFF 2014.03.11. 20:17:41

@ő-szinte: Mégis te kezded a párbeszédet mindig...akárhogy látják mások. A tények azok makacs dolgok.

Lilith.Inanna 2014.03.11. 20:18:21

@ő-szinte: bár ezen a civódáson jókat mosolygok :))))

ő-szinte 2014.03.11. 20:19:25

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): hát azt meg is értem, hogy keresztet vetsz szentpéter mosolyára ;-DDDDDDDDDDDDD szép is a szerelem :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDD :-P
ja és ne dicsérgess :-DDDD én is szerizlek ;-) <3

Lilith.Inanna 2014.03.11. 20:19:28

@0xFFFF: de nem hagyod válasz nélkül ;)

ő-szinte 2014.03.11. 20:22:26

@0xFFFF: most megint HAZUDSZ! :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
te kezdtél el mardosni
és folytattad is
mit gondoltál? hagyni fogom magam? :DDDDDDDDDDDDDDDDDDD :-O

ő-szinte 2014.03.11. 20:25:22

@Lilith.Inanna: ööö...ha visszaolvasod (és nem csak ezt) akkor látni fogod, hogy folyamatosan basztatott

0xFFFF 2014.03.11. 20:30:28

@Lilith.Inanna: Soha nem hagyom válasz nélkül...és én visszaolvasnék.

0xFFFF 2014.03.11. 20:43:43

@ő-szinte: A visszaolvasás azt jelenti, hogy a kezdetekig. Érted-e?

ő-szinte 2014.03.11. 20:53:10

@0xFFFF: annyit azért nem másolnék be ha nem muszáj, de a kezdetek is hasonlóan zajlottak, megnyugtatlak ;-)))
úgymond :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

ő-szinte 2014.03.11. 20:56:07

@0xFFFF: látod? ez ( IS ) a baj veled... :-)
hogy nem tudod a mértékegységeket belőni :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Lilith.Inanna 2014.03.11. 21:25:28

@0xFFFF: ha lesz időm visszaolvasok ( a kezdetekig) :)
@ő-szinte: lassan jobban élvezem, mint a VV-t .:)

ő-szinte 2014.03.11. 21:29:35

@Lilith.Inanna: jájjj mámóóóóóóóóó :-DDDDDDDDDDDDDDDDD :-S
süti beállítások módosítása