Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 6x53 - Tudományt a hülye fejekbe!

2014. március 05. 19:15 - Chat Géza

vvv3.png

Fantasztikus iskolahét lesz, ránt be a málnásba minket Istenes Bence. Nagyon sok kacagás vár ránk, mondja ő, na addig álljak fél lábon. Az iskolapadokkal tarkított nappalira érkezett reakciók felemásak.

Azt a kurva életbe! Neee! /Teó/

De kurva jó lesz ez BÁÁÁZMEEEG! /Debil/

Na menjetek a faszomba mán’! /Krisz/

Krisz legnagyobb tragédiája, hogy nem dzsesszelhet egész nap papucsba, de ettől még az is cseszteti az agyát, hogy szimplán utálja az iskolásdi gondolatát. Ezen nincs sok idő filózni, már jön is az ofő, aki magyart fog tanítani. Egyből a szerelem témakörrel nyitunk. Milyen gondolatok jutnak eszetekbe a szerelemről, gyertek és írjátok fel a táblára. Még 500 Sárlik ragad elsőnek krétát, mire Debil szívében megáll az ütő. Ha fölírod a romantikát bazmeg, nem tudok majd mit odaírni. – mondta teljes kétségbeeséssel hangjában. Szerencséjére Sárlik egy laza ódával nyit. SZHÓDA, mondja Krisz. Vicces fiú ő. Sas-kabaréban már visszatapsolnák. Fájdalom, érzés, szenvedély, SZEX, összetartozás, és értelmetlen. Ezek a szavak kerülnek fel a táblára. Hát a szerelem az ma már nem ugyanaz a fogalom, mint régen.

vvv2.png

Krisznek a töke tele van az iskolával, hatodik óta nem írt házit. Lehet nem is fog bejárni iskolába, de ez fővesztéssel, és instant kieséssel jár, úgyhogy a magasztos lógós tervekről ennyit, drága Krisztián. Akkor jöjjön a házi feladat, fogalmazást kell írni, de(!) ne legyen sci-fi plíz – mondja a tanár úr. Krisztián agyában riadót fújnak, hogy mi a retek az a Science-fiction. Emígy hangzik a kérdésfelvetés traktoros szájából. Szágyenszis Fikcsön? Az mi az isten? Szerencsére Debil besegít. Tudod, ne legyen benne X-Men, meg dínók. Köszönjük.

Jön a matek, egy újabb érvágás a zseniknek. Íme az első feladat első mementója.

Gondoltam egy háromjegyű számra?  /tanárnő/

Száz?  /Pink/

Dikk! –kezdi kétségbeesett mondandóját Debil a riportszobában, közben nyomatékosítva pöckölgeti a bréjét. – A matekóra az nekem rettegés foka. – mondja Debil – A matek doga az nekem a halálom.

vvv4.png

Zsóti félelem nagy penge matekból, aztán rájön, hogy azért a harmadikas anyagot kisujjból illik vágni, úgyhogy kicsit vissza is vesz a hatalmasra felfúvódott arcszerkezetéből. Jön a testnevelés óra. A tanárnő megérkezésével Debil egyből megvadul, mert aszongya, hogy bejött az istennő, a tutto benne, ahogy a franciák mondják, és amikor a tanci a szájába veszi a sípot, akkor ő nem is a sípot látja, hanem a tiszta torkozást. (A riportszobában szotyolázó munkatársak röhögése most kristálytisztán behallatszott.)

Jön a töri. A tanár úr pedig egy igazi begyöpösödött őskövület, aki pálcával érkezik és azt szajkózza, hogy a történelem a legfontosabb dolog a világon. Ezzel tudnék vitatkozni. De ezt Pinki fejti ki helyettem.

„Nem is értem minek beszélünk az ős korról. Az olyan rége volt, hogy talán igaz se volt. Ilyen kis pletykák, meg mendemonda az egész. Én másban hiszek.” /Pink/

vvv1.png

A törin túllendülve, amiről Zsótit ki is zavarják, amiért olyan látványosan unta magát halálra az óra első felében, most megmondhatják a lakók, hogy szerintük ki a legbutább. Itt viszont Zsolt villan a legnagyobbat: Akire én teszem a fekete pontot az buta, mint a fasz, amit eltalál az véletlen, egyedül tesiből jó, oszt kalap. Ez a személy Debil. Összesítettben Krisz kap négy feketét, Debil meg hármat. Lesnek is, mint hal a szatyorban, hogy hogy lehetnek ők a legbutábbak. Ha must egy tükörbe pislognának, akkor maguk is éreznék, hogy suta tekintetükből nem az értelem magasztos szikrái csapnak vissza. Na mindegy. A kétszemélyes illuminati elvonul egy titkos tanulószakkörre a nyugiszobába, hogy megtanulják a verseket, ezzel is bizonyítva, hogy nem buták ők. De ha bárki kérdezi mit csináltak, azt hazudják, hogy taktikáztak. A miérteket ez esetben felesleges keresni.

Holnap ugyanitt, ugyanekkor.

Tegnap volt

De milyen unalmasan, jézus! Esküszöm nem direkt írok szarul. És lassan már én is visszasírom Sixxet és közben a saját klaviatúrámmal ásom meg a kibaszott síromat magamnak meg a fostos kis hogyvolt posztjaimnak, de a semmiből nem lehet csodát varázsolni. Most is mi van? Iskolai hét a villában. Ha legalább a negyedik szériás celeb vagyok ments ki innen kopipésztelt kihívásait - bogárevés, csótányok közt matatás, stb. - hozták volna vissza, akkor azt mondom faszagányosság, de úgy, hogy megint ez a többszörösen megerőszakolt, szimplán dedós szakkör jellegű iskolás hetet sikerült kolosszális VV innovációnak felmutatni, mindjárt sírok, kamion. Nézzük és sírjunk közösen.

Címkék: vv6
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szentpeter 2014.03.05. 19:20:10

Az iskola az jó, abból lehet tanulni....

ő-szinte 2014.03.05. 19:38:37

Chat Géza: semmi baj a posztjaiddal mit ríííííííííísz????
Dorothy megfertőzött, te is költözö la mártírok útjára? ;-DDDDDDDDDDDDDDDDD

Szentpeter 2014.03.05. 20:08:03

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Az a tanáron múlik... neked már fürcsizned kellene, utána irány az ágy...

Karlheinz Stockhausen 2014.03.05. 20:08:11

Áh, a jó öreg kollektív büntetéses tesitanárok... hogy imádtam őket gimiben. Vajon Koch Izabellának sikerül a vellában megszerezni az érettségit? :D

Szentpeter 2014.03.05. 20:08:52

...kikapott a válogatott.. mekkora balfékek istenem...

2014.03.05. 20:10:42

Áftör há meni fekvőtámasz du ju rinya?

Karlheinz Stockhausen 2014.03.05. 20:13:40

@Szentpeter: múltkor az Örs vezér terén egy hajléktalan úr, miután letarhált cigivel, ocsmánynak minősítette magyar futballt

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.03.05. 20:21:22

@Szentpeter: megtörtént.

Viszont úgy nézem, h dzsoji megint lemaradt róla. :-D

Te mindent láttál?

Szentpeter 2014.03.05. 20:23:31

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Csak a végét.... de felvettem videóra, majd vissza sasolom..

én már a fény gyermeke vagyok 2014.03.05. 20:31:41

A héten végre megtudjuk mi annak a kurva Svédországnak a fővárosa.

Szentpeter 2014.03.05. 20:33:16

@én már a fény gyermeke vagyok: Az ambivalens már meg van ? ( Dorci hát ha olvassa )

Schlomo Goldberg 2014.03.05. 20:47:13

@én már a fény gyermeke vagyok: Frankfurt, Pinki már volt, de lehet hogy az egy ország, most egy pillanatra elbizonytalanodtam.

A Proverbiális Noszty Fiú 2014.03.05. 20:54:23

Viki megint dacol a rendszerrel, hurrá, remek szórakozás.

Bárcsak beletörne valaki egy kétkezes körzőt a homlokába.

ő-szinte 2014.03.05. 21:05:36

@Schlomo Goldberg: én tudom, hogy Svédország fővárosa Luxemburg, mert Frankfurt az egy kántri

IX. ALFONZ 2014.03.05. 21:05:49

Jé, mik vannak itt!
De akkor se fogom eltűrni, hogy mindenféle kis női csukák ráraboljanak királyi keszegemre.

Krétagarbó 2014.03.05. 21:07:26

@Karlheinz Stockhausen: Szerintem max. olvasni megtanulnak végre. Ha írni nem is.

kacagó görlice 2014.03.05. 21:08:00

És azt tudjátok-e, hogy Bruxellest úgy kell ejteni, hogy bordeaux?

Krétagarbó 2014.03.05. 21:09:40

@én már a fény gyermeke vagyok: Talán Durci megnézte már a világatlaszban, most hogy kiesett.

Señor Mosquito 2014.03.05. 21:09:41

Kíváncsi vagyok Teóra. Ő csak akkor beszél, ha kérdezik. Itt meg kérdezni fogják.

ő-szinte 2014.03.05. 21:14:29

Megyek kakkantok
úgymond

ő-szinte 2014.03.05. 21:18:30

@Krétagarbó: slusszpoénként nem mosok kezet

Szentpeter 2014.03.05. 21:23:58

...szerintem kényelmetlen lesz Aureliónak a magyar nyelvtan, a mangalicának meg a tornaóra...

Szentpeter 2014.03.05. 21:25:02

De remélem Pinki 140-re tölti ki az IQ tesztet...

nosce 2014.03.05. 21:27:11

@ő-szinte:
és ne felejsd el beletenni valakinek a fogkeféjét a szarba :)

Gonosz törpe 2014.03.05. 21:29:20

@Szentpeter:
Haggyámá! Konkrétan az a spárga, amit Viki ugymond produkált a tegnapi táncbemutatón, az nem volt semmi. Itt talán csak ő-szinte tudná hasonlóképpen megcsinálni. Dikk.

Krétagarbó 2014.03.05. 21:31:51

@Szentpeter: Azért én szeretnék olyan spárgát lenyomni, mint Viki. A sportoló múlt még nem múlt el nyomtalanul.

nosce 2014.03.05. 21:32:37

wiki a mai öffiben csinálhatná már valami poénosat, a tancsiról leránthatná a gatyát, vagy a faszi szemüvegét belelógathatná a wc-be vagy ellophatná a pénztárcáját

Szentpeter 2014.03.05. 21:33:57

@Krétagarbó: jó, de fel is állt belőle ? ...vagy még mindig ott fekszik spárgázva a csűr elött ?

Krétagarbó 2014.03.05. 21:34:25

@Szentpeter: Én csak a Molnár Anikós szériában emlékszem, hogy csináltattak velük IQ tesztet. Vagy ez volt később is?
A régebbi (VV2,3) szériákban egy csomó programot csináltak nekik, vendégek voltak stb...most valahogy csak tengnek lengnek. Vagy még ezután lesznek a történések?

Szentpeter 2014.03.05. 21:35:06

@nosce: Vagy köpjön le valakit Zsótival...

Krétagarbó 2014.03.05. 21:36:31

@Szentpeter: szerintem felállt belőle. Állásból csusszant le, nem csak olyan óvatos módon. Laza a csaj, szerintem nemrégen hízhatott el ilyen csúnya módon. Gondolom leállt a versenysporttal, a kalóriabevitel meg maradt a régi. Sokan járnak így.

Szentpeter 2014.03.05. 21:37:38

@Krétagarbó: Nem lehet pontosan tudni mi a program, mert ezt valamiért titokban tartja a retek.. biztos félnek attól hogy sms-ben tájékoztatja valaki a villában játszókat..
A reteknél semmit nem lehet tudni..

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.03.05. 21:37:47

@Szentpeter: elfelejted, hogy Viki azért sportoló volt. A többiek meg legfeljebb súlyokat emelgettek két pohár koksz között, a lányok meg ha épp nem Svájcban gyúrtak lepedőn egy kuplerájban, akkor itthon hossztesszeztek. vagy hogy a picsába kell írni.

Egy tanár meg a való életben sem alázhat meg egy gyereket az iskolában azért, mert az nem akarja levenni a melegítőalsót, vagy mert nem olyan sudármagas, karcsú, kisportolt, jó kondiban lévő olimpikon, mint mondjuk te. :)

neoteny · http://word.blog.hu 2014.03.05. 21:37:53

@A Proverbiális Noszty Fiú:

Viki lázong hogy konformista hipszter maradhasson?

Karlheinz Stockhausen 2014.03.05. 21:38:49

A rómaiaknak gladiátorharc jutott az amfiteátrumban... mi meg nézhetjük, ahogy néhány suttyó proli fejébe megpróbálják belevágni az általános iskolai alsó osztályos tananyagot....

ő-szinte 2014.03.05. 21:40:23

@nosce: láthatod, hogy én nagyon igyekszem ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

@Gonosz törpe: ezt kifejtenéd?

Karlheinz Stockhausen 2014.03.05. 21:40:31

@Krétagarbó: A VV4-ben is volt IQ-teszt. Szandikának 89 lett :"D

Szentpeter 2014.03.05. 21:40:52

@Krétagarbó: Oké, komolyra veszem a választ... Viki nem tűnik nőnek, főleg úgy nem hogy a nap 24 órájában mackóban, és dorkóban fetreng valamelyik kanapén...
Ismerek olyan nőket akik nőnek néznek ki, a súlyuktól független...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.03.05. 21:42:07

@Krétagarbó: a VV4-ben is volt IQ-teszt. A legtöbb TestőrLacié lett vmi 105 v. 110-el, és Szandikáé lett a legrosszab, 90 ponttal. Erre konkrétan emlékszem. :D

Krétagarbó 2014.03.05. 21:42:10

@Szentpeter: Jut eszembe. Volt szó róla délután, én is hallottam talán Jángdzsitől, hogy lehet nekik küldeni SMS-t. De nem nagyon mutogatják, hogy megkapnák ezeket.

Krétagarbó 2014.03.05. 21:44:06

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Ez volt az alkeszos széria? Hát akkor azokat sem várta tárt karokkal a Mensa HungarIQa...

Karlheinz Stockhausen 2014.03.05. 21:45:13

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): bár szerintem az valami elbaszott teszt volt, mert kitöltöttem vagy négyszer az oldalukon és egyszer sem ment 100 fölé, pedig már reflexből tudtam a válaszokat... bár lehet, hogy nem bennük volt a hiba :D:D

Szentpeter 2014.03.05. 21:46:32

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Bármennyire meglepő lehet neked én is sportoltam..
És nem vagyok mangalica, persze már nem kockás a hasam, de most is sportolok amatőr szinten.. egy sportoló nem hagyja csak úgy abba a sportot, ez életforma...

Krétagarbó 2014.03.05. 21:47:18

@Szentpeter: Ez így van. A nőiessége (úgymond) nála tabu. Ezért gondoltad, hogy kényelmetlen lesz neki a torna? Mert akkor félreértettem. Azt hittem, a súlyára célozva érted, hogy majd nem bírja. Bocs, ha értetlenkedem.

Szentpeter 2014.03.05. 21:48:09

Én úgy emlékszem Anikó tesztje lett a legjobb... de ha nem első akkor tuti második..

Krétagarbó 2014.03.05. 21:48:56

@Karlheinz Stockhausen: Azóta nem mer a csatorna IQ tesztet íratni. Még a végén kiderül, hogy emberszabásúakkal forgatnak.

Szentpeter 2014.03.05. 21:50:01

@Krétagarbó: Nem, jól értetted elsőre... szerintem gond lesz neki a torna, 5 perc után fejreáll...
Ekkora súllyal csak nézni lehet a sportot... ( mosolygok )

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.03.05. 21:50:14

@Krétagarbó: :D na igen... egy jó magyaros menza, inkább várta őket.

Krétagarbó 2014.03.05. 21:51:43

@Szentpeter: Én is úgy emlékszem, emiatt is maradt meg az, hogy a VV2-ben írattak IQ tesztet. Molnár A.-é azt hiszem, olyan 130 körüli volt, ha jól emlékszem.

Karlheinz Stockhausen 2014.03.05. 21:52:27

@Krétagarbó: pedig én azért Koch Izabelláéra kíváncsi lennék. Meg persze Zsófikáéra is, úgy értem, mennyi IQ kell egy PhD-hez kozmológiai fizikából?

genevieve 2014.03.05. 21:53:01

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): nyáron kitöltöttem egy tesztet a mensanal, 118-as lett:-)
okosabb vagyok mint egy vv játékos?:-DD

Krétagarbó 2014.03.05. 21:55:05

@Szentpeter: Szerintem azért nem szívatják őket halálra.
Bár a tesitanárnőt elnézve, az is olyan, mint a legtöbb. Nem tudom, ezt nekik külön tanítják, hogy a bunkó és lekezelő stílussal hogyan vegyük el a kedvét a gyereknek a mozgástól?

Gonosz törpe 2014.03.05. 21:55:21

@ő-szinte:
Hát... te profi vagy. Profi táncos, úgy tudom.

ő-szinte 2014.03.05. 21:55:36

@Krétagarbó: én ezt úgymond vikitől tanultam
még, hogy a tv-ből nem lehet tanulni... :-DDDDDDDDDDDDDDDDDD

Szentpeter 2014.03.05. 21:56:31

@Karlheinz Stockhausen: Az intelligencia az csak egy része az embernek... szerintem nem annak alapján kell valakit lehúzni, vagy felemelni..

hovatovább? 2014.03.05. 21:56:38

@Krétagarbó:
Etten van, elektromos címen lehet geciskedni:
"Üzeneteiteket a belevalo@valovilag.hu címre várjuk."

Szentpeter 2014.03.05. 21:57:41

@Krétagarbó: Ez bonyolult kérdés... nekem voltak jó, és rossz edzőim is, általánosítani nem lehet..

genevieve 2014.03.05. 21:58:09

@Szentpeter: de az is lehet, hogy rosszul emlékszem, a memóriám már nem a régi:-D

dolgoztam velük együtt, érdekes egy társaság:-))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.03.05. 21:58:41

@Szentpeter: miért lenne meglepő? Max. nem tudtam eddig róla.
De megmondom őszintén, nekem nagyon fura, hogy állandóan a küllemén lovagolsz és minősíted disznónak, miegymásnak. Tiszta óvoda. beeee.. te szemüveges vagy, beeee... te kövér vagy.
Én is sportoltam, már nem, és én sem nézek ki úgy, mint Viki. De ismerek olyat, aki igen. És majd beleőrült abba, hogy nem tudta miért van ez. Azt hitte azért van, mert abba hagyta a versenysportot. Nem evett, edzett, hajtotta magát, mindent megpróbált és mégis úgy nézett ki, mint egy víztorony. Később kiderült, hogy pajzsmirigy problémái vannak.

Az meg, hogy mackóban van állandóan, hát nem tudom. Nem hiszem, hogy mindenki plázacicának születik póthajjal és tűsarkúban, és azt sem hiszem, hogy ha ilyen hacukákban járna, akkor jobban nézne ki és főleg, hogy jobban érezné magát. Max. röhejesebb lenne.

Ettől persze ügyelhetne jobban is arra, hogy mit vesz fel, mert rajta a csípőnadrág is pont olyan rettenetesen néz ki, mint a kitérgyelt melegítőalsó...

nosce 2014.03.05. 21:58:43

@ő-szinte:
úgymond valóban, dikk

genevieve 2014.03.05. 21:59:34

@Szentpeter: na és mit sportoltál?:-))

sakk?:-))))

Krétagarbó 2014.03.05. 21:59:38

@Szentpeter: Na, folyton elbeszélünk egymás mellett. Te csak Anikót írtál, én meg a VV2-re asszociáltam, mert csak arra az IQ tesztre emlékszem, amit velük írattak meg, és ahol Molnár Anikóé lett elég magas.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.03.05. 22:00:34

@genevieve: hülyéskedsz!? Ilyen eredménnyel akár műsort is vezethetnél az rtl-nél. :D

Szentpeter 2014.03.05. 22:00:36

@genevieve: Érdekes lenne velük egy hasonló műsor... nem igaz hogy aki okos az unalmas is...

Szentpeter 2014.03.05. 22:01:32

@genevieve: Fociztam leginkább... Keltex volt a neve az egyesületnek..

Szentpeter 2014.03.05. 22:02:33

@Krétagarbó: Ja... bocs, én meg arra nem emlékszem, mert nem is láttam...

nosce 2014.03.05. 22:03:13

én most csinálok egy kisérletet. (az iskola hét dög unalmas nemvok kiváncsi h hogy idomítják az agyhalottakat) nem nézek öfiket a z iskola héten és éjjeli KHF-t sem csak, majd a posztot olvasom meg a kommenteket, aztán meglátjuk vasárnapig mennyit vesztek :)

Schlomo Goldberg 2014.03.05. 22:03:16

kis agyhalottaink most még örülnek az iskolapadnak

genevieve 2014.03.05. 22:03:41

@Szentpeter: az nem budán van valahol?

Schlomo Goldberg 2014.03.05. 22:04:15

De gyűlöltem annak idején a kötelező iskolaköpenyt

Krétagarbó 2014.03.05. 22:05:02

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Van ilyen típusú (általában férfi), aki kényesebb az ilyesmire. Az én férjuram is hasonló, de tény, hogy ő is sportolt világéletében, és baromira ad magára ilyen téren. (Na nem úgy, mint Józsi:)), de figyel az étkezésére, és sokat mozog, edz.) És utálja a túlsúlyt, és nem is rejti véka alá ezt a véleményét.

Schlomo Goldberg 2014.03.05. 22:06:02

Traktorosnak nem teccik az iskola

Krétagarbó 2014.03.05. 22:06:33

@Szentpeter: Ebben egyetértek. Nekem az első széria nagyon tetszett, ott még értelmes embereket válogattak be. És érdekes volt.

2014.03.05. 22:07:28

Krisznek átmenetesen nő vissza a haja? :O

Commodore 2014.03.05. 22:07:44

Nagyon röhögök, amúgy!

ő-szinte 2014.03.05. 22:08:07

@Gonosz törpe: szerintem lófaszt sem tudsz rólam :-)
úgymond

Schlomo Goldberg 2014.03.05. 22:08:46

Magyar irodalom elhangzott, Bugyitlan arca megfacsarodott

Karlheinz Stockhausen 2014.03.05. 22:08:48

@Szentpeter: hát, ez attól függ, mit veszünk intelligenciának. Egyes definíciók az empátiát és csatolt részeit is hozzáteszik. Ebben az esetben mi mérheti még az emberi minőséget? Jellem, erkölcs, szexi vagy nem? :D

Krétagarbó 2014.03.05. 22:09:42

Most magyar óra van. Sárli megpróbál okoskodni. Ádám miket tud: epika...

Istenes Bence 2014.03.05. 22:09:44

Nem nézem addig a műsort, míg Teo bent van. Annyira gecironda. Hányinger kerülget.

ő-szinte 2014.03.05. 22:10:01

@nosce: :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Schlomo Goldberg 2014.03.05. 22:11:16

Talán Zsótinak elmagyarázzák hogy az improvizál és imponál szavak nem egymás szinonimái. Traktoros nem akarja az egészet. Csak a zetor, csak az eke a fontos.

ő-szinte 2014.03.05. 22:12:12

traki nem tudja mi az a sci-fi :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Mók_Ica 2014.03.05. 22:12:59

@genevieve: szia :) rég jártál erre :)

jó estét komment lakók :) iskola hét, rögtön verstanulás "célzott" művekkel :)

ő-szinte 2014.03.05. 22:13:00

az öreg tolná zsófit :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Krétagarbó 2014.03.05. 22:13:00

Verseket oszt ki a tanár. Házit is kapnak. Úristen, Traki: mi az a szájenszfikcsön, vidéki vagyok??:)))

ő-szinte 2014.03.05. 22:15:00

sztem istenbaszta bence mostanra már nagyon jól betanulta balázs mimikáját és gesztusait ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.03.05. 22:16:22

Szegény Zsófit rommá szopatják. De sztem tök cuki ahogy visítozik. :D

ő-szinte 2014.03.05. 22:17:10

húúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúú, levetette trakival a sponszor sapkát :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
ennek nem szólt a retek, hogy az nem véletlen van rajta? :-DDDDDDDDDDDDD

Krétagarbó 2014.03.05. 22:17:10

Ellenszenves ez a matektanárnő nekem. Olyan merev.

Kandabula 2014.03.05. 22:17:34

Kíváncsi vagyok a két hímringyóra.

Mók_Ica 2014.03.05. 22:17:40

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): magát is szopatja :)
tanárnő: gondoltam egy 3jegyű számra, kérdezzetek!
Zsófika: 100?

ő-szinte 2014.03.05. 22:18:02

Au: 1000-nél kisebb?
LOL
3 jegyű számra :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Zsanuária 2014.03.05. 22:18:10

A-s vagy vagy B-s vagy? C-s? U. :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.03.05. 22:18:25

@ő-szinte: szóval ez úgy van, hogy van ez az egy óra, amit a műsorral tölt.
A többi 20-at meg azzal, hogy végignézi az összes évad, összes adását, amit Balázs vezetett, a maradék 3 órában meg gyakorol a tükör előtt. Hja, így könnyű!

Zsanuária 2014.03.05. 22:18:41

Iszonyat. Ez egy iszonyat. :D

Mók_Ica 2014.03.05. 22:18:48

@ő-szinte: papucsot is levetették velük, cipőt kellett felvenni :)
Sárlott pirosítója ma is ütős....

Krétagarbó 2014.03.05. 22:18:54

AUU!! háromszámjegyű szám: ezernél kisebb??? :))

Schlomo Goldberg 2014.03.05. 22:18:55

matektanár: Gondoltam egy 3 jegyű számra.
Ezernél kisebb? - Debilió

Szentpeter 2014.03.05. 22:19:31

Nálam Krisztián a csúcs... mint Pilátus a Credóba..

Zsanuária 2014.03.05. 22:19:44

.stenes Blájz szerintem Lilut koppintja hang...hanga...hangtechnikaijag. :D

ő-szinte 2014.03.05. 22:20:03

ez most az jelenti, hogy a villában 13 pasival fog szexelni sárlik????

Krétagarbó 2014.03.05. 22:20:24

@Krétagarbó: jaj, ezt jól leírtam. Három jegyű szám...

Zsanuária 2014.03.05. 22:20:29

Nincs papuuuuuuuuuuuuuucs? Zsola, hámosmifaszomlesz?

Mók_Ica 2014.03.05. 22:20:53

Zsóti emlékszik arra, amit tanult a suliban :) mondjuk ez alsós matek anyag volt :)

ő-szinte 2014.03.05. 22:20:59

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): eskü pont erre gondoltam ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Zsanuária 2014.03.05. 22:21:23

Viktória, az megvan, hogy az ész nem gyün a dipóval együtt, ugye? :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.03.05. 22:21:39

na, Zsoltinak nagy respektje lesz a villában ezek után. Úgy néznek rá ez után a kis fejszámolás után, mint egy esőcsinálóra.

A Proverbiális Noszty Fiú 2014.03.05. 22:22:02

A nulla a tanár szerint páros?

Bazmeg.

Krétagarbó 2014.03.05. 22:22:16

Viki tornadresszet erőltet magára, jajj:)

Zsanuária 2014.03.05. 22:23:17

A kék tornaruhaaaaaaaaaaaa, áááááááááááááááááááááááá. Búzavirág kék.

Szentpeter 2014.03.05. 22:23:23

Viki le ne vedd, megvakulok...

Krétagarbó 2014.03.05. 22:23:50

Au, kisfiú vagy még a tornatanárnőhöz...

Commodore 2014.03.05. 22:24:02

Tornatanárnőt , mintha láttam volna, ma délután, egy gurulós bőrönddel a villa felé...

Mók_Ica 2014.03.05. 22:25:21

van még olyan iskola, ahol ilyen tornadressz kell a lányoknak??? fújjjj....

ő-szinte 2014.03.05. 22:25:31

viki inkább trottyant mint guggol, sííííííííííííííííííííííírok ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
de bazz, hogy mindegyik csicskul és guggol :-OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO
hát a faszomatbazdmeg, én lerángattam volna róla a gatyát de nem guggolok miatta
Dikk

Krétagarbó 2014.03.05. 22:25:36

Viki feszegeti a tornatanárnő határait, AU meg a száját feszegetné...

Schlomo Goldberg 2014.03.05. 22:25:48

Zsófika nem néz ki rosszul ebben a feszülős szerkóban

pink ninja 2014.03.05. 22:26:14

@Mók_Ica: szerintem nincs, és sosem értettem a lényegét :)

Zsanuária 2014.03.05. 22:26:33

Most akkor mindenki azt sasolja, hogy Viktória a great sport múlttal mennyire bírja az iramot? Hááááááát...

ő-szinte 2014.03.05. 22:27:03

legalább beindul az emésztésük

Commodore 2014.03.05. 22:27:22

Zsóti, testnevelésből, lázadó ... volt, csak az anyag?!

Mók_Ica 2014.03.05. 22:27:25

Páros számoknak nevezzük azokat a számokat, amik 2-vel oszthatóak (más szóval a 2 többszörösei). Páros szám például a -8, a 0, a 254, a 600. (A nulla azért tartozik a páros számokhoz, mert a 2 többszöröse: 0 x 2=0.) A páros szám elnevezése onnan ered, hogy párokba rendezhető.

Istenes Bence 2014.03.05. 22:27:34

De csúnya ez a tesitanár.

Zsanuária 2014.03.05. 22:27:54

Teónak vajon mennyire fájnak a hajhagymái, ha kibontja (bontotta már ki?) a copfikát?

Krétagarbó 2014.03.05. 22:28:11

Sárlik stéber. Ádám meg a párja ebben.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.03.05. 22:28:37

@Commodore: szerinrtem meg nem is toranatanár, hanem fitness edző.

ő-szinte 2014.03.05. 22:28:39

@Istenes Bence: az ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

sárlik 4-es
betornázza magát a végjátékba ;-DDDDDDDDDDDDDD

Mók_Ica 2014.03.05. 22:28:40

@pink ninja: már nálunk sem volt a gimiben, azóta sem láttam.
viki testű lányoknak kifejezetten megalázó.

genevieve 2014.03.05. 22:28:43

@Krétagarbó: én is hordtam még köpenyt:-)

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.03.05. 22:29:17

ha aurél nekiállna masztizni a fürdőben, ordítva, hogy "még egy guggolást, tanárnő", akkor kibasznák? :D

pink ninja 2014.03.05. 22:29:37

@Mók_Ica: nálunk se általánosban se gimiben nem volt, pedig nem vagyok egy mai csirke ;)

Szentpeter 2014.03.05. 22:29:49

...mangalica kidurrant...

Krétagarbó 2014.03.05. 22:29:58

@Schlomo Goldberg: Én is azt néztem, pedig én nem a lányokat szeretem:) Tényleg csinos, nyaktól lefelé.

Mók_Ica 2014.03.05. 22:30:04

@Szentpeter: szeva :) ma mit hozol nekem az ágyba? :)

Commodore 2014.03.05. 22:30:04

Köpeny védi a ruhát... asszem.

ő-szinte 2014.03.05. 22:30:05

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): igen, szerintem is :-)
én még arra is tennék, hogy vmi táncos ótát tart, mint pl zumba vagy mi a görcs

Istenes Bence 2014.03.05. 22:30:10

Nézem a Film Plusszom 300 című filmet közben. Egyszerre van reklám és ugyan azok a reklámok mennek! :DDDDD

chloep 2014.03.05. 22:31:06

@Istenes Bence: Különben tényleg nem értem hogy Au miért van oda érte ennyire.... Tényleg nem nagy snassz...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.03.05. 22:31:22

@Krétagarbó: baszki, pont ezt akartam írni az előbb. Sárlik a Stréber. Lásd munkahét, itt az iskolában is bizonyítani akar majd.
Tiszta VV-Vera, csak ő még nem őrült meg. És hát Vera is csak később kattant be.
Biztos a pornóipar teszi.

Bell a Donna 2014.03.05. 22:31:24

@Istenes Bence: Aurélió nem így látja, dikk.

Schlomo Goldberg 2014.03.05. 22:31:27

@genevieve: nehéz eldönteni hogy a pamut de nagyon undorítókék vagy a műszálas sötétkék volt a rosszabb

ő-szinte 2014.03.05. 22:31:48

@ミラ: :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

tena_lady 2014.03.05. 22:31:57

Most hogy így említette Zsolt, nekem is rémlik, hogy tanultunk ilyeneket. De ki emlékszik már rá? Ő gondolom szerette a matekot, én meg csak elvoltam vele.
A magyarból való fogalmazás vicces lesz. Főleg a 10 év múlva. :)
Aurelio és a tanárnő...lassan mindegy neki, csak nő legyen. :D

Szentpeter 2014.03.05. 22:33:49

Másnap reggel lesz izomláz... egyeseknek..

Istenes Bence 2014.03.05. 22:33:51

@Bell a Donna: Mert ha copffal lát egy férfit hátulról, azt hiszi, hogy egy csaj és arra is rámenne. Kizárt, hogy valaha az életében volt már nővel.

Darcint3 2014.03.05. 22:34:29

A legnagyobb fiaméknál is kötelező a köpeny ( 8 osztályos gimiben). Sőt váltópapucs is kötelező :-)

Zsanuária 2014.03.05. 22:34:39

Dinummerzén szájhős tipikus esete, vagy csak én látom így? Most komolyan, általános iskolás szinten jár a száj, hogy ő már hol nem járt, pedig valójában egy rosszul sikerült maszatolás keserű emléke az, amit talán felmutathat. Vagy élettelen tárgyakat dugott eddig, de felháborító módon adja elő magát. :D Messziről jött ember?! :D

Szentpeter 2014.03.05. 22:35:37

Krisztián aranyköpése... én vidéki vagyok !

tena_lady 2014.03.05. 22:36:30

Szerintem Charlotte nem volt stréber. Ha valóban aerobik edző, akkor ez az elvárt teljesítmény. Au meg ugye focizik, nem csoda, hogy ő lett a legjobb. Viki meg direkt bénázott. Elvileg neki kéne a legjobbnak lenni.

Zsanuária 2014.03.05. 22:36:31

Különben meg én is buta vagyok. Sokat voltam vidéken, nem fejlődött ki az agyam. :D

2014.03.05. 22:36:37

@ő-szinte: Azért vannak bent, hogy nekünk műsort csináljanak. Hisztizni otthon kell...

Krétagarbó 2014.03.05. 22:37:03

IB: most akkor bikacsök, vagy bikaköcsög???

ő-szinte 2014.03.05. 22:37:44

@Istenes Bence: nem kizárt, de az az együttlétet ne gondoljuk túl ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

az öreg bolond?:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD :-O

Szentpeter 2014.03.05. 22:38:19

A faszom... illemtanár nem lesz, az a kedvencem ?

Zsanuária 2014.03.05. 22:38:28

Lemaradta, dr. Téboly most milyen órát tart?

Schlomo Goldberg 2014.03.05. 22:38:44

Anti bácsi kiszárított bikapénisszel hadonászik

Szentpeter 2014.03.05. 22:39:05

A bika nemi szervéből készül a bikacsök... úgy tudom..

ő-szinte 2014.03.05. 22:39:26

@tena_lady: nem Ch aerobic edző hanem a tornatanár :-DDDDD ;-)

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.03.05. 22:39:38

ha aurél megtudná, hogy mi a bikacsök, kihordana egy szívrohamot lábon.

Schlomo Goldberg 2014.03.05. 22:39:40

lolololol Debilió a bikacsökre néz és kérdezi " az a bikának az agyara?"

Zsanuária 2014.03.05. 22:39:52

Hhhhhhhhhhááááááááááááááááááááááááááá igen. :D

Istenes Bence 2014.03.05. 22:39:59

Engem próbálna meg egy szárított bikafasszal fenyegetni, eltörném a kezét és felnyomnám neki a csököt.

Húgycsőbe, természetesen!

Mók_Ica 2014.03.05. 22:40:20

@Szentpeter: lepj meg :)

@Zsanuária: csapd le csacsi rulez :)

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.03.05. 22:40:30

@Szentpeter: dede, azt mondta az első pasi, h lesz.
mondjuk örülnének, hogy legalább történik velük valami. utálom a törit, de legalább gyakorolja az ember a nyitott szemmel alvást.

Szentpeter 2014.03.05. 22:40:30

....másba hiszek, nem az őskorba ! Pinki drága...

ő-szinte 2014.03.05. 22:40:32

az őskor annyira régen volt, hogy talán igaz sem volt - zsófi
:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Zsanuária 2014.03.05. 22:40:56

A BIKACSÖHÖHÖHÖHÖHÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖK. ÉDES ISTENEEEEEEEEEEEEEEEEEM. :D

Szentpeter 2014.03.05. 22:41:02

Bocsánat, Afrikából csak Krisztián származik...

Mók_Ica 2014.03.05. 22:41:13

@Szentpeter: elvileg lesz, IB említette :)

Schlomo Goldberg 2014.03.05. 22:41:17

Pinki: Nem látom az értelmét hogy miért kell az őskorrol tanulni, az olyan régen volt, meg talán nem is igaz, ilyen olyan mend- monda

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.03.05. 22:41:46

@Istenes Bence: a kutyám kifejezetten szereti.
Bár megmondom őszintén, még nem árultam el neki, hogy mit szokott rágcsálni, nem akarom magamra haragítani. Elég nagy.

Szentpeter 2014.03.05. 22:41:51

@Mók_Ica: Franciakrémes ? Parfé ?

Zsanuária 2014.03.05. 22:42:06

Dr. Téboly bepöccent.

Mók_Ica 2014.03.05. 22:42:20

háááát, nem túl szimpi ez a tanár bikacsök-bácsi

Istenes Bence 2014.03.05. 22:42:33

A kurva anyádat öregezzed, te vén fasz! Ez kiverte nálam a biztosítékot!

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.03.05. 22:42:34

nem teljesen értem, hogy miért jó az, ha valaki nyilvánosan egy bika szárított nemi szervét simogatja, miközben magyaráz, de lehet, én vagyok értetlen.

Mók_Ica 2014.03.05. 22:43:20

@Szentpeter: együtt esszük? bármelyikkel meglephetsz :) a francia krémes egyik kedvencem :)

ő-szinte 2014.03.05. 22:43:21

@szerivan: a hiszti is egy műsorszám

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): hülye :-DDDDDDDDDDDDDDDDD

Krétagarbó 2014.03.05. 22:43:24

Ez egy kretén, ez a töritanár.

2014.03.05. 22:43:34

@ő-szinte: Te meg be is képzeled jómagad. Mit néznél most ha mindenki lázadna?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.03.05. 22:45:52

@ミラ: régen kínzó, de legalábbis büntetőeszköz volt.
Gondolom egyfajta jelképnek szánta, illetve konkrét célzásnak Aurélió közismert farkára.
Csak sajnos nem számolt azzal, hogy ezek egyike se tud a fentiekről bármit is. :D

ő-szinte 2014.03.05. 22:46:11

@szerivan: hogy ölik egymást??? :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
senki sem mondta, hogy mindenki lázadjon
csak aki úgy érzi :-DDDDDDDDDDD :-P
de hogy senki????? :-O
mindegyik csicskult? :-OOO
dikk

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.03.05. 22:46:48

Most nem azért, de Teó egy dekával se igényesebb darab, mint Viki.
Már a műszempilláit se hordja. Pfejjj....

Istenes Bence 2014.03.05. 22:46:50

Teo, te szerencsétlen. Nyisd már ki a szádat!

lopiciG 2014.03.05. 22:46:54

Au-t jó szivatjak:)))

Schlomo Goldberg 2014.03.05. 22:47:05

Bassza meg de szélesvásznú a mi kis Bugyitlanunk

Zsanuária 2014.03.05. 22:47:30

Áj vant Szupra bekk. Rájt náo. Zsola dolgozd fel a Dumbó hiányát, és add újra önmagad. Lányok, nők, asszonyok milliói várják minden este - párjukat lepattintva -, hogy megmutasd csodaszép lelkedet a világnak. Szeretünk Zsóti, te kedves, udvarias vad állat. :D

2014.03.05. 22:47:50

@ő-szinte: Csicskuljanak, azért vannak ott :)

Zsanuária 2014.03.05. 22:48:23

Teó hajat mosott, olrájt. Copfika maradt?

Krétagarbó 2014.03.05. 22:48:25

Trakinak van érettségije??

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.03.05. 22:49:02

:D szegények... milyen fejet vágnak már...

Szentpeter 2014.03.05. 22:49:29

Az fog bebaszni, az illemóra...

Bell a Donna 2014.03.05. 22:49:39

"Egymásról ne lessenek..."
:DD

Zsanuária 2014.03.05. 22:49:44

A mai nap: SCSÁJENCS FIKCSIN.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.03.05. 22:49:44

@ミラ: simogatta?! Basszus, azt nem figyeltem. Na ez tényleg durva. :D

Commodore 2014.03.05. 22:49:51

plísztendap! Himnusz!

ő-szinte 2014.03.05. 22:49:54

@szerivan: te melyik műsort akarod nézni???
a stréberek éjszakáját vagy a hogyan unjuk halálra magunkat????????????
én a vv-t

Schlomo Goldberg 2014.03.05. 22:50:25

Aureli: tök nagy a szókincsem, de vannak olyanok akiken nem tudják hogy mi az "hogy plíz sztendáp"

ő-szinte 2014.03.05. 22:50:49

@Bell a Donna: :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

2014.03.05. 22:51:02

@ő-szinte: Nekem ez így tetszik ahogy van.

mercsi 2014.03.05. 22:51:08

@Darcint3: én is ilyen suliba jártam. Az utolsó 4 évben már nem is köpeny volt, hanem mellény :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.03.05. 22:51:09

Most megbeszélik a taktikát vagy micsinálnak a nyugiban?
Diákkört alakítanak? Esetleg szakkört?

Le Petit Prince · http://le-petit-prince.blog.hu/ 2014.03.05. 22:51:14

@Krétagarbó: Ádám még okozhat meglepetést! :)
Töri órán is a tanárhoz: akkor én leszek a homo habilis?

Szentpeter 2014.03.05. 22:51:55

@Mók_Ica: Akkor franciakrémes, én is imádom.... a Dauber cukrászdából...

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.03.05. 22:52:24

"nem akarom mondani, de egyesek itt az érettségivel jönnek..."
te meg a hiányával, ha már itt tartunk :D nem érzem aurélt meg kriszt okosabbnak, mert nekik van.
aki olasztudással egy nőre azt mondja, hogy "fantasticO", ami hímnemű melléknév, az gáz.

Schlomo Goldberg 2014.03.05. 22:52:42

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): gittegyletet, megrágják egymás csökét mint az egyleti gitet

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.03.05. 22:52:54

@Mók_Ica: jaaa. Akkor úgy tűnik, benéztem ezt a tabellát. :D

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.03.05. 22:52:59

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): szakkör :DDD csajozási tanácsok a két sikeres kan között :D

Krétagarbó 2014.03.05. 22:53:07

@Schlomo Goldberg: Pontosan: tök jól kommunikálok, tök nagy a szókincsem stb...

Aha, tök.

ő-szinte 2014.03.05. 22:53:40

@szerivan: puffancs neked igénytelenségre van szükséged :-DDDDDDDDDDDDDDDDD

Szentpeter 2014.03.05. 22:54:08

Bence neked sem ártana a nyelvóra...

ő-szinte 2014.03.05. 22:54:50

@CsigaBiga: auRííííííííííííílió inkább homo labilis :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Mók_Ica 2014.03.05. 22:54:53

@Szentpeter: nyáltermelésem beindult :) de nem a csokis tetejűt szeretem, hanem amelyiken a karamellmáz van :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.03.05. 22:55:15

@ミラ: a fantastico-nál nem minden esetben egyeztetik a nemet. Ha mint jelenséget jellemeznek valamit/valakit, nem pedig mint konkrét -nőnemű- személyt, simán használják ezt a formát.

Schlomo Goldberg 2014.03.05. 22:55:23

Hát a mai nagyon gyenge volt és ráadásul Adálka fog büntetni

tena_lady 2014.03.05. 22:55:29

Vicces volt a mai adás, csak a kurvaanyázások hiányoztak kicsit.

Szentpeter 2014.03.05. 22:55:38

@Mók_Ica: Ne válogass... ( mosolygok )

Mók_Ica 2014.03.05. 22:55:55

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): dehogyis :) ;) ezért nézzük együtt, nehogy vmi fontos info elsikkadjon ;)

Darcint3 2014.03.05. 22:56:06

@mercsi: Jaja, itt is mellény van az utolsó 4 évben. Lehet, hogy ugyanarról beszélünk.

Szentpeter 2014.03.05. 22:56:21

@tena_lady: Nekem is feltünt hogy kevés volt a sipolás...

Mók_Ica 2014.03.05. 22:56:27

@Szentpeter: már hogyne válogatnék!! :) :)

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.03.05. 22:56:28

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): volt szerencsém szicíliában élni, aztán olaszt tanítani, egyetemre járni meg ilyesmik, mifelénk illett egyeztetni, ha sunáról volt szó.

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.03.05. 22:58:26

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): mindenesetre nem ez az egyetlen ok, amiért kételkedem benne, hogy aurélnak szobahőmérsékletnél magasabb az IQja :D

Zsanuária 2014.03.05. 22:58:36

Adél vagy Béla? Béla vagy Adél?

Szentpeter 2014.03.05. 22:59:24

Jó éjszakát mindenkinek... szólít az ágy...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.03.05. 23:00:30

@ミラ: én abból indultam ki, amit azoktól hallok, akikkel dolgozom, bár valóban, ők nem szicíliaiak.
Csak biztos afféle aluliskolázott contadinók. Vagy talján Christianók. :D

ő-szinte 2014.03.05. 23:00:42

@ミラ: igen, és az üvöltözéseit, hisztieit nézve a labilis is :-DDDDDDDDDDDDDDD

ő-szinte 2014.03.05. 23:01:53

@Szentpeter: jó éjt :-)
nem sokára én is megyek

lopiciG 2014.03.05. 23:02:14

Adélka már megint elfekùdte a frizuráját

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.03.05. 23:02:26

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): renatooooooooo :D küldjék be renatot aurélhoz. lécciléccilécci, már tuti lejárt a szerződése a TV2nél és volt szerencsétlenségem hallani őt zenélni, addig legalább azt se tudná csinálni.

ő-szinte 2014.03.05. 23:02:28

jájjjjjjjjjjjjjjjjj, adélka haja úrist'n :-OOOOOOOOOOOOOOO :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.03.05. 23:03:30

szegény adél fodrászának rossz napja lehetett és úgy akarta feldobni magát, hogy még nagyobb szart csinált abból az alapból nem jó hajból. jaj.

Zsanuária 2014.03.05. 23:04:30

Kihajolt a vonatablakon?

ő-szinte 2014.03.05. 23:04:52

@ミラ: ez jó ötlet, hamar kiborulna mindenki :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Krétagarbó 2014.03.05. 23:07:19

@Zsanuária: És szembejött az oszlop!

Megyek én is aludni, jó éjt!

Zsanuária 2014.03.05. 23:08:07

Amit elszedtek Izustól, odaadták Adélnak?

Mók_Ica 2014.03.05. 23:08:17

ez a skype-os mit néz?? vagy inkább fogalma sincs arról, hogy mit jelent a stréber...

Commodore 2014.03.05. 23:08:25

Csodálatos iskolahét! Fantasztikus!

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.03.05. 23:09:25

@ミラ: ez mekkora ötlet már. :D:D Micsoda váffánkúlózás meg puttánázás lenne ott!
Írjunk petíciót az rtl-nek, hogy kerítsék elő Renátót és vigyék be Au.-nak. :D

Zsanuária 2014.03.05. 23:09:31

Égnek a vonalak, meg te is , Adélkám!

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.03.05. 23:10:23

a biztonsági őr munkaidőben skypeol a VVvel kapcsolatban. meglátnám a saját munkaerővel, azért legalábbis lebasznám.

ő-szinte 2014.03.05. 23:10:34

jó éjt, aki nézi a KHF-et az közvetíccsen, köcce :-*

Mók_Ica 2014.03.05. 23:10:35

na, a vagyonőr károly munkaidőben skype-ol ... ráadásul élő adásba :) szupi :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.03.05. 23:11:05

@Zsanuária: azért jó szar lehet úgy adásba menni estéről-estére, hogy tudja -biztosan olvassa a neten keringő kritikákat, véleményeket- hogy a fél ország rajta röhög.
Persze ennyi pénzért én is leszarnám. :D

Zsanuária 2014.03.05. 23:12:33

Ha szar lenne neki, és érdekelné, talán változtatna?!

Commodore 2014.03.05. 23:12:47

Respect! Leírn fasszkorbács x 100!

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.03.05. 23:13:24

mindenki leragadt adél fejénél, pedig cuki a pizsamája is, meg ahogy integetett királylányosan a másik erdélyinek. a fejével mondjuk fel lehetne turbózni egy darts-táblát.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.03.05. 23:15:29

@Zsanuária: nem. De miért, szerinted képes lenne rá?
Arról nem is szólva, az rtl-nek valszeg külön csapata van, ami megpróbál Adélból valami elfogadhatót gyurmázni. Az eredmény magáért beszél.
Talán egy kis bikacsökkel többre mennének. :D

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.03.05. 23:16:17

@Schlomo Goldberg: te jó isten, ennek nő létére van MELLE? nem gondoltam volna :D

Zsanuária 2014.03.05. 23:16:39

Én csjaszi vok, ezt nem szercsizem, és különösebben nem is improvizál, mer ez nekem szájdencs ficsken.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.03.05. 23:17:12

@Schlomo Goldberg: erről a képről már kiderült, hogy fake, meMűrt ez valójában M. Jacksonról készült nem sokkal a halála előtt, műmellbimbóban.

Zsanuária 2014.03.05. 23:20:13

Miért legyen rá hajlandó, ha képes,de megmondták neki, hogy háttejajdecukimukikislányvagy?! Egy kis tündérke. Most hangos kuncogásokat hallatok ehhez. :D Tüncimünci. :D Most belegondolva, lehet, hogy nem megy a téma. Ennyire fussa, oszt ez is jó ide. :D

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.03.05. 23:20:28

műsorvezetés adél szerint:
- belefojtja az egyik telefonálóba a szót, hogy igenigenigen, ezt láttuk (kérdezett valamit és az illető válaszolt volna)
- "bocs, hogy belevágok a szavadba" - illemtan, alapfok: ez akkor is bunkóság, ha elnézést kérsz. műsorvezetőként extra.

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.03.05. 23:21:42

betelefonáló, aki illik a VVhez:
- most tértem magamhoz az első iskolahét után.

tetszik tudni, ez csak egy nap összefoglalója volt.

SzilajSzilard 2014.03.05. 23:49:36

Hésszusz, ezek általános iskolás matekot tanulnak!

Cave Nick 2014.03.06. 01:50:45

Kíváncsi vagyok, hogy az iskolahét végére ki lesz erősebb: a sapkaszponzor vagy a tanárok

Cave Nick 2014.03.06. 01:53:28

@waddysnow_: upc.hu: Tájékoztatjuk, hogy bejelentéseiket, panaszaikat megtehetik telefonon keresztül a 1221-es központi ügyfélszolgálati számon, elektronikus úton a weboldalon, írásban a 1462 Budapest, Pf.477 levelezési címre postázva, továbbá az ügyfélszolgálaton személyesen az alábbi elérhetőségen.

Cave Nick 2014.03.06. 01:59:01

Izának a tesióra volt a kedvence. A tesitanárnak meg gondolom Iza.

VV Özséb 2014.03.06. 02:27:06

szerintetek Ádám ha kiviszi Krisztiánt. akkor kint marad az Ádám?

chloep 2014.03.06. 03:26:30

^^ Simán. Ádám mindenki ellen kint maradna hogy ha a mostani állást nézzük. Jövő Vasárnap bár még messze van de én nem látok ebbe a srácba sok potenciálist. Krisz meg szerintem még mindig a félig-meddig normálisabbak közé tartozik, aki elég szimpin jön le egy átlag embernek. Különben én szerintem Ö itt az "underdog" aki a végén ezt az egészet meg is nyerheti.

ő-szinte 2014.03.06. 05:37:01

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: olo :-)
azon röhögök, hogy senki nem nézett onlájnt ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Schlomo Goldberg 2014.03.06. 06:13:25

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: a jó reggel! Remélem nem maradtam le semmi esti "Traktoros megszurkodja a fél vellát Kokkiza miatt" performanszról.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.03.06. 06:54:13

@ő-szinte: @Schlomo Goldberg: én mindenről lemaradtam úgymond.

Ámbár visszaolvastam. Ennél többet Gézu sem ír :-D

Joey Tribbiani v1.1 2014.03.06. 07:43:33

Naaa, mi a helyzet?

Latom nem valtoznak a dolgok es csakis szuperlativuszokban beszelhetunk a musorrol...:)

Joey Tribbiani v1.1 2014.03.06. 07:44:30

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Dorothy en rolad is lemaradtam. :( Nem lehet valahol visszanezni a zuhanyzast?

ő-szinte 2014.03.06. 07:57:59

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: de az is tutko, hogy senki sem nezte :DDDDDDDDDDDDDDD
Hat igy jar a retek, ha szarakszik velunk(meg az onlajnnal) ;DDDDDDDDDDDDD
Ugymond
A következő, hogy ofit se nézünk
Mar ha ilyen izgalmasak a történések...
Geza es Sixx meg ir majd a hangyak szexualis eleterol, mert a natgeo legalabb hozza a tole elvartakat

Joey Tribbiani v1.1 2014.03.06. 08:09:15

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Az a musor azert jobb! Bar valoszinuleg csak a ferfi nezoket vonzza. :)

Joey Tribbiani v1.1 2014.03.06. 08:17:23

@Schlomo Goldberg: Trakesz maximum magat szurta tokon az iskola het miatt. Semmi kukorica morzsolas vagy kacsa nevelgetes. Helyette valami erdektelen jelek, amiket betuknek es szamoknak hivnak es ezeket meg kombinalni is kell, sot osszeadni meg kivonni ("az meg mi?"). Brrrr!

Babaarcú Joe 2014.03.06. 08:22:58

Érdekes volt, hogy tegnap, az appos szavazásnál Zsófika lett (Viki után) a második legokosabb.
Itt "nálunk" meg őt "tekintjük" a legostobábbnak.
Ennyire különböző volna a hogyvolt-kommentelők és az appozó-nézők hozzáállása?

pomac 2014.03.06. 08:33:10

Akkor adták be az "élőt" mikor mentek elaludni.Iza -Ádám meg akarta szívatni Trakeszt , de a szerkesztő úgy gondolta ez minket nem érdekel úgyhogy khf...

Joey Tribbiani v1.1 2014.03.06. 08:35:50

@sokra tesz: Nem lattam az ofi-t, de lehet, hogy Zsofika villantott egyet es netan fejben osszszorzott ket egyjegyu szamot?!

Babaarcú Joe 2014.03.06. 08:43:34

@Joey Tribbiani v1.1:
Nem volt ilyesmi, és nem hiszem, hogy csak az öfin történtek alapján mondtak véleményt.
Inkább arról lehet szó, hogy a két csoport összetétele más.

Chat Géza · http://chatgeza.tumblr.com/ 2014.03.06. 08:46:24

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Nem tudom miről van szó, de remélem, hogy ez ma lesz.

Joey Tribbiani v1.1 2014.03.06. 08:57:49

@sokra tesz: Mit gondolsz, ez csoport vagy a masik latja rosszul?

Babaarcú Joe 2014.03.06. 09:13:39

@Joey Tribbiani v1.1:
Szerintem "mi" látjuk rosszul; itt túlságosan erős a mindent-mindenkit leugató hozzáállás. És van néhány hangadó, akiket sokan követnek, minden megfontolás nélkül.

karev 2014.03.06. 09:16:09

@ő-szinte: én az öfit se nagyon. 10-kor már hisztis vagyok, és nem tudnám végig nézni, talán másnap az ismétlést, de múltkor azt is bebuktam, mert 7 helyett 5-kor volt. :) anyátok.

Señor Mosquito 2014.03.06. 09:17:30

@nosce: Fingottam egyet. Konkrétan neked. Dikk.

ő-szinte 2014.03.06. 09:18:08

@sokra tesz: szerintem meg itt senki nem kovet senkit :O
Mindenkinek onallo velemenye van, ez vagy epp egyezik masokeval, vagy nem :)
Es biztos mi latjuk rosszul :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
zsofika okos :DDDDDDDDDDDDDD
ugymond

ő-szinte 2014.03.06. 09:19:10

@Hópyhe: jo, de meg is gyujtottad igazandibol?

beacska 2014.03.06. 09:32:04

hááát, én úgy láttam, nagyon nem volt igaza itt a tenyérdörzsölőknek, hogy micsoda nagy változások lesznek, Ch. borít. Én tőle többet vártam, ha igaz, hogy egyetemre (fősulira) járt. még azt is benyögte, hogy utálja a számokat (az 500-t is?).Bár kétségtelenül övé a nap beszólása:nehogy egymásról lessenek.
Ez a hét Viki-Zsóti és Au-Krisz vonalon fog telni. Az is marha, aki őket hívja majd ki. Ádám hiába mond okosokat, azzal nem nagyon lehet bekerülni az öfibe.
és végül: tisztán látszik, ez a hét nem Kokkiza hete lesz. Szegény drágám úgy lapított, mint szar a gazban ...:)
...ééés vajon mikorra tartogatják nekünk az Iza-Krisz kufircot? a döntőre???

Joey Tribbiani v1.1 2014.03.06. 09:32:48

@karev: Azt en is csak most vettem eszre, hogy az ofi ismetlesek atkerultek 5 orara otthoni idoben. Ez nekem jobb... De meglepett.

Señor Mosquito 2014.03.06. 09:33:07

@ő-szinte:
@nosce: -nak ajándékoztam, nem gyújthatom meg, ami az övé.

karev 2014.03.06. 09:37:13

@Joey Tribbiani v1.1: nekem mindegy, csak utólag vettem észre. :)

ő-szinte 2014.03.06. 09:40:07

@Joey Tribbiani v1.1: te hol vagy most, hogy otthoni idot emlegetsz mindig?

kacagó görlice 2014.03.06. 09:40:13

@beacska: nem lesz ilyen, mert nem lehet, két okból:

1. Iza nem engedheti meg, mert zavarná a külső kapcsolatait. Ha megtenné, kiröhögnék, mikor majd kijön.
2. Krisztián pedig nagyon-nagyon nem tud csajozni, szegény. Tehát nem képes legyőzni Iza - józan megfontolásból fakadó - idegenkedését

beacska 2014.03.06. 09:41:37

@kacagó görlice: pedig már megvolt, lassan 3 napja...bezony...

beacska 2014.03.06. 09:43:10

@kacagó görlice:és állítólag tegnap előtt éjjel is volt vmi próbálkozás. de ezt csak itt olvastam, a szemtanúk jobban el tudnák mondani.

ő-szinte 2014.03.06. 09:44:40

@kacagó görlice: izén mar most is rohognek valszeg, ugyhogy ez mar nem oszt nem szoroz az o kulso kapcsolatain

nosce 2014.03.06. 09:45:45

@Hópyhe:
és sikerült meggyújtanod? addig nem komálom, dikk

ő-szinte 2014.03.06. 09:47:34

@beacska: azt lattad?
Mert en csak traki probalkozasat lattam, ami eleg benan sikeredett :DDDDDDDDDDDD

nosce 2014.03.06. 09:48:07

@Joey Tribbiani v1.1:
Zsófi nem hisz a szorzásban mende monda az egész

beacska 2014.03.06. 09:48:35

@ő-szinte: szerintem ezt csak Iza gondolja. Krisz nem akkora gáz (szép a szeme, meg a karja ;) és a kukijáról nem is tudtunk meg semmit, de ahogy Iza mosolygott, nem lehet azzal gond )

ő-szinte 2014.03.06. 09:49:38

@nosce: En kerdeztem tole mert tudtam, hogy csak ugy nem improvizal majd neked ugymond

nosce 2014.03.06. 09:51:25

@Hópyhe:
inkább add oda a fingodat wikinek, vagy hagyd h ellopja és eldugja és kis szivecskéket rajzolgasson rá titokban

kacagó görlice 2014.03.06. 09:54:21

@beacska: próbálkozás már sokszor volt, és lesz is.
És Iza eleinte enged, aztán mikor a lényegre térnének, lerúgja magáról. Így kínozza. És így szerez magának szereplési lehetőséget.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.03.06. 09:56:30

@Chat Géza: micsodára írtad, Kedves? :-D

Telóról nem látom.
@Joey Tribbiani v1.1:
Szentpéter felvette. :-D

nosce 2014.03.06. 09:57:17

@ő-szinte:
ha sokat fingik akkor ha adsz 100 villakrajcárt bedugom a fogkeféjét a wc-be, poénosból

Señor Mosquito 2014.03.06. 09:57:23

@nosce: inkább meséld el, hogyan sikerült a kakkantásod. Magadat adtad?

beacska 2014.03.06. 09:59:22

@kacagó görlice: hát sok összefoglalóba nem kerül be vele :)
én eddig csak egy kósza videót láttam erről, majdnem. csak azért majdnem, mert regelnem kellett volna vhova hogy megnézhessem.
oké, akkor eddig lényeg nem volt, csak próbálkozás. jellegét tekintve nem sokban különböznek egymástól (bár szegény Krisz erről mást mondana)

Darcint3 2014.03.06. 10:01:43

Nem véletlenül tetszett meg Debilionak a "tesi"tanárnő. www.modellonline.hu/profile/FellingerJulianna519

ő-szinte 2014.03.06. 10:01:57

@beacska: sztem nem csak ize gondolja :DDDD
Mert hat nem sikeres, tanult, kulturalt uzletember, hanem egy tanulatlan parasztgyerek, meg ha esetleg ketkezes is alatta a bre, nem igazan az a kategória, ami vállalható...
Bar kinek mi az igenye ugye ;DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

beacska 2014.03.06. 10:04:51

@ő-szinte: szerintem aranyos gyerek. ha a lányom őt hozná haza nagyot sóhajtanék: lehetne rosszabb is....

nosce 2014.03.06. 10:05:28

@Hópyhe:
nagyon kellett már szarnom, a villa kaja így estére megbolygatott, poenosból nem húztam le menj be és nézd meg

nosce 2014.03.06. 10:07:18

@Darcint3:
"Lorea'l hajshow Dubai 2009"

ez érdekes munka lehetett, igazi kihívás

Chat Géza · http://chatgeza.tumblr.com/ 2014.03.06. 10:07:51

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Errű: "Traktoros megszurkodja a fél vellát Kokkiza miatt"

ő-szinte 2014.03.06. 10:07:57

@Darcint3: Dubai :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD@nosce: adok 200-at, de akkor a fejet is dugd be ;DDDDDDDD
Dikk

Señor Mosquito 2014.03.06. 10:13:14

@nosce: Viki ül rajta, nem tudok bemenni.

ő-szinte 2014.03.06. 10:14:07

@beacska: hatttt te tudod... en ilyen pasit max az elrensegemnek kivannek :DDDDDDDDDDDDDD
szegény annyira egyszeru, hogy egy gyufasdoboz komoly tobbismeretlenes egyenlet hozza kepest :DDDDDDDDDDDDDDDDD

én már a fény gyermeke vagyok 2014.03.06. 10:14:37

Géza, sokkal több szakmaiságot kérünk. Les a fociban van és a hokiban, a hal pislog a szatyorban. De a 4-est megkapod, mert az Xman-dinó hasonlat jó volt.

Darcint3 2014.03.06. 10:16:22

@nosce: Facebook adatlap alapján tényleg tanár. De őt is meg lehet érteni, nem könnyű manapság tanári fizetésből megélni :-)))))

ő-szinte 2014.03.06. 10:19:09

@nosce: hatttttttt, azert mikor egy nap 8-10 arab allat inzultalja a kis poppollojat - ugymond segbe bassza kegyetlenul - az azert eleg nagy kihivas... :S

ő-szinte 2014.03.06. 10:20:46

@Hópyhe: ez csak kifogas!
most akarsz improvizalni nosc-nak vagy sem??? :O

ő-szinte 2014.03.06. 10:22:24

@én már a fény gyermeke vagyok: lehet, hogy hokizott kozben :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

én már a fény gyermeke vagyok 2014.03.06. 10:23:05

@ő-szinte: Most már értem, hogy az araboknak miért a gépzsír a fő importcikkük.

karev 2014.03.06. 10:23:43

@Darcint3: az egyik képen kocka feje van.

nosce 2014.03.06. 10:23:44

@Hópyhe:
igen ? wiki ül rajta ? , apicsába de nagy taktikus, ezzel megint ő kerül be az esti öfibe

VV Özséb 2014.03.06. 10:24:10

Iza már lefeküdt Fekete Pákóval is elvileg, szóval egy Traktoros nem oszt nem szoroz. tesz ő rá már nagyban milyen a megitélése, mondta amúgyis hogy ő szexelne szivesen a villában, szerintem majd akkor jön el az idő amikor rákerül a zöld vagy kék kendő. és produkálni kell valamit a nézőknek.

mézescsók 2014.03.06. 10:24:13

Viki spárgája nem lepett meg. Egy kézikapusnál nem hátrány, ha tud spárgázni, mezőnyjátékos sok hasznát nem veszi. Viszont nadrágot szerintem azért húz, mert szégyenli a testét. Arra már gondolni sem merek, hogy nem szőrtelenített!!! Egy tornatanárnő empatikusabb lehetne ilyen dolgokban, ha fitneszedző, akkor meg főleg!!! Attól, hogy valaki a TF-re jár, még nem feltétlenül sportos, sajnos. Levelezőn végzi?

Már nem emlékszem egészen pontosan, visszanézni most nincs időm, de a matektanárnő a prímszámok felismerésével kapcsolatban kicsit fals tájékoztatást adott. Zsolt megkérdezte, hogy a gondolt szám prímszám-e, amire a nő azt mondta, hogy erre a kérdésre nem készült fel és meg kell néznie. Megnézte a könyvecskéjét, majd közölte, hogy nem, és hozzátette Zsolt heves bólogatása közepette, hogy ezt tudnia kellett volna, mert ha a számjegyek összege osztható önmagán és az 1-en kívül bármilyen más számmal, akkor az nem prímszám. (A példa, annak, aki nem látta a műsort: a gondolt szám 513 volt. 5 + 1 + 3 = 9, amely hárommal is osztható, tehát nem primszám.) Ez nem feltétlenöl igaz. Pl. a 115 nem prímszám, mert osztható 1, 5 és 115 számokkal, viszont ha a számjegyei összegét nézzük (7), akkor prímszám . (Abban már előzőleg megállapodtak az osztály matekosával, hogy a prímszám mindig páratlan természetszerűleg).
A töri tanerő pokolian unalmas volt. Direkt kereshettek egy ilyen típust. Az osztályt még a piramisok munkafelügyelői és az ókori malteroslányok közti termékenységi ünnep se dobta fel!
Tényleg nem ártana egy illemtantanár: egyik pedagógust sem engedték pl. előre, még a nőket sem. És elég gusztustalan úgy ásítani, hogy látható az előző esti vacsi.
A diákcsínyek Zsolt és Viki szinvonalúak voltak, na és persze Zsófika, aki a riportban csipogta, hogy én úúúúúúgy megijedtem!!! Honnan kerülhetett oooooodaaaaaa??? Telepatikus úton, te hülye!
Aurélió a riportban mindent vitt, hát, nem véletlenül nem Teo-t faggatják ott bent. Minden megszólalását végigröhögtem. Egy csúcs ez a pasi! És aranyos volt a verstanulás is, a nagy elhatározás, hogy ők most aztán megmutatják, ahogy nekikészülődtek, eltorlaszolták a bejáratot, szenvedtek a szöveggel, háttal ülve mondatták el a másikkal, majd megállapodtak, hogy a többieknek azt kell mondani, most aztán jól taktikáztak! Mint két kölyök!
Zsófika - elnézést a Zsófi-fanoktól, de nekem egyfolytában E. T. ugrik be róla. Csak én szinkronizálom: HOME! HOME! HOME!

mézescsók 2014.03.06. 10:25:33

Mármint a megjelenése E. T.: vékony nyakon egy - a nyakhoz képest - nagy fej, kidülledt szemek, nyúzott arcbőr.

én már a fény gyermeke vagyok 2014.03.06. 10:34:44

@mézescsók: A kézilabdakapusnak nem kell tudnia spárgázni, ha ilyet látsz, az csak a látvány miatt van, gyakorlati értelme nulla. Spárgáznia a hokikapusnak kell, fogy is egy meccsen 4-5 kilót. Viki utoljára 6 napos korában fogyott, amikor véletlenül a mellette fekvő csecsemőt etette meg kétszer a kórházi nővér.

nosce 2014.03.06. 10:42:08

@mézescsók:
"(Abban már előzőleg megállapodtak az osztály matekosával, hogy a prímszám mindig páratlan természetszerűleg)."

ez nem igaz, mert a 2 is prim szám :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.03.06. 10:47:16

@Chat Géza: csodás, tuttam, h a szívedben vagyok, dikk. :-D

Ezt ugyanis Slomoka írta :-D
@mézescsók:
És tényleg. :-D:-D:-D:-D:-D:-D:-D:-D

nosce 2014.03.06. 10:50:09

@mézescsók:
", mert ha a számjegyek összege osztható önmagán és az 1-en kívül bármilyen más számmal, akkor az nem prímszám. (A példa, annak, aki nem látta a műsort: a gondolt szám 513 volt. 5 + 1 + 3 = 9, amely hárommal is osztható, tehát nem primszám.)"

ez se igaz mert pl. 347 prim szám de az összege 2-vel és7-el is osztható. Én nem láttam az öfit max csak az lehet igaz, ha a számjegyek összege osztható 3-al akkor nem lehet prim szám

nosce 2014.03.06. 10:52:24

@nosce:
mert ha a számjegyek összege osztható 3-al akkor ugye a 3 jegyű szám maga is osztható hárommal tehát nem prim szám

ő-szinte 2014.03.06. 10:55:28

@nosce: de ha a 14-et szamjegyeit is osszeadod, akkor nem oszthato :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Jegor 2014.03.06. 10:56:45

Számtan tanárnő:
- Gondoltam egy háromjegyű számra.
Az egyik zseni:
- 1000-nél kevesebb?

nosce 2014.03.06. 10:57:21

@én már a fény gyermeke vagyok:
jó kézilabda kapusnak a levegőbe felugorva is tudnia kell spárgázni a beugrásos lövéseknél úgy foghatja le a legnagyobb szöget a kapuból

ő-szinte 2014.03.06. 10:59:51

@nosce: az a sanda gyanum van, hogy a töritanar(ellenben a borszerkos domina matekladyvel) a prim szamokat is kente-vagta volna :DDDDDDDDDDD

nosce 2014.03.06. 11:02:07

@ő-szinte:
azt már nem is írtam mert nemvok egy kötekedő geci (wiki like), de mezescsók az implikációt megfordította ami ugye eleve tilos :) azaz ha a-ból következik b akkor nem mondhatjuk h ha b akkor a is. Azaz ha a szájegyek összege nem osztható semmivel (magán és egyen kívül) ez nem jelent semmit, vagy prim szám az eredeti szám vagy nem :)

nosce 2014.03.06. 11:04:14

@ő-szinte:
az már tuti míg a matek tancsi szája 0-t formáz a töri tanár berak egyet :)

kacagó görlice 2014.03.06. 11:05:01

@VV Viki nem mos kezet WC után: annyira elvileg, hogy feküdt F. Pákó mellett egy hülye műsorban. itt többen látták és korábban beszámoltak róla, most nem keresem vissza.

ő-szinte 2014.03.06. 11:08:19

@nosce: es ugy rughatja jol allon az ellenfelet ;))) :DDD

beacska 2014.03.06. 11:11:42

@kacagó görlice: jóvannna, de megírta a zújsááág...és ami benne van a zújságba, az TÉNY ;)

nosce 2014.03.06. 11:14:26

@ő-szinte:
akár :), mondjuk ha egy wiki féle tonna rád ugrik annak van elrettentő erje :)

Joey Tribbiani v1.1 2014.03.06. 11:18:51

@ő-szinte: Sajnos messze. De azert internet van igy elvezhetem a tarsasagotokat.

Avanivi 2014.03.06. 11:21:34

@nosce: Kicsit beégett a tanárnő , és szépen továbblépett , azért nem magyarázta el pár mondatban,hogy eszik vagy isszák azokat a prim számokat , mert nem tudta volna.

én már a fény gyermeke vagyok 2014.03.06. 11:22:56

@nosce: Egy adott kézilabdakapus felülete x prímszámú dm2, ez nem nő meg spárgázva, nem takar be többet a kapuból. Sőt, ha két méter magasra ugorva spárgázik, akkor semmit se takar a kapuból.

beacska 2014.03.06. 11:26:13

@Avanivi: szerintem csak össze-vissza vágták az anyagot.
a primszámokat nem lehet "felismerni". van egy lista, azon vannak szépen felsorolva. azt lehet megállapítani, hogy van-e osztója (erre volt jó a számjegyek összeadása-de ez is csak a 3 osztóihoz jó), és ha van, akkor NEM az.

ő-szinte 2014.03.06. 11:26:39

@nosce: sajnos en matek órán aurelio mellett ulok , ugyhogy fingom sincs a prim szamok titkairol, de azt tudom, hogy ami oda fele érvényes az korant sem biztos, hogy forditva is igaz

ő-szinte 2014.03.06. 11:30:41

@nosce: hát ja ;DDDDDDDDDDDD
@Joey Tribbiani v1.1: mennyire messze es miota?
@Avanivi: ööö...nem kicsit egett be :DDDDDDDDDDDDD ugymond

Avanivi 2014.03.06. 11:34:56

@beacska: egy matek tanárnőnek / háromjegyű szám / ez nem szabad hogy pr legyen :)

mézescsók 2014.03.06. 11:53:16

@én már a fény gyermeke vagyok: Csak az isiben kézilabdáztam anno kötelező jelleggel, önszántamból soha, mert nem szeretem ezt a sportot, de ez az én bajom. Volt viszont egy időszak az életemben, amikor a sors kiszámíthatatlan akaratából egy kézissel hozott össze a vakvéletlen, így aztán előfordultam néha- néha meccsen. Nem játékosként. Akkor láttam olyat, hogy spárgázva, lábbal mentett a kapus, de ha azt mondod, hogy ez legfeljebb egy látványos játékelem és mint ilyen felesleges, vagy hogy ilyen nincs, akkor nincs, nyilván rosszul emlékszem.

@nosce: Tudom, kedves. Több páros aztán ezenkívűl tudomásom szerint nincs is. (Ezzel kezdődik a prímszámok sora, az utána köv. párosok viszont már mind oszthatók legalább kettővel.) A példád is jó. Viszont ez hangzott el a műsorban. Azt el tudom képzelni, hogy a tanerő nem akarta terhelni az agyakat, már attól is boldog volt, hogy van valaki, aki tudja, hogy vannak prímszámok.

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Eszerint rajtam kívül még valaki látta a műsort!!! Kezdtem magányosnak érezni magam.

mézescsók 2014.03.06. 12:00:05

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Hoppá! Lehet, hogy E. T. reinkarnációjára gondolsz? (Leragadtam a hülye prímszámoknál.) Már várom, hogy mikor esik nekem egy Zsófika rajongó, de már előre jelzem, bárkinek is jutna eszébe, hogy ízlésről nemigen vitatkozom.

Joey Tribbiani v1.1 2014.03.06. 12:04:21

@mézescsók: Huuuu...Orulok, hogy megegyezesre jutottatok a primszamokkal kapcsolatban. :) Ha mar lattad az ofit, akkor kerlek mondd meg, hogy mi lesz a mai orarend! Vagy minden nap ugyanaz?

dr. sziszi 2014.03.06. 12:16:55

Nem tudjátok miért nem sixx írja a hogyvótot? csat géza sem rossz de sixx!

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.03.06. 12:19:07

@Joey Tribbiani v1.1: neki bezzeg megmondtad, hogy hol vagy, priviben? én meg azóta is várom, hogy egyszer megfenyegettél, hogy küldesz :D
pedig már illllllllllllyen közel jártam. látod?

én már a fény gyermeke vagyok 2014.03.06. 12:20:31

@mézescsók: És biztos láttál már kézilabda kapust téglabudi helyzetben egyhelyben állva is védeni. Megkockáztatom, ez se ritkább a spárgás megoldásnál. Egy 130 km/h-s lövéssel szemben a kapus csápolhat bármit, vagy bele tud kapni vagy nem. Többnyire vagy nem.

Krétagarbó 2014.03.06. 12:20:51

Most megy az ismétlés. A magyar tanár kíváncsi volt, hogy a szerelem szóról kinek mi jut eszébe először. Beszédes volt: Vikinek az, hogy értelmetlen, Zsótinak a szex, Zsófikának a szenvedély, Kokkizának az összetartozás, Sárliknak az óda...

É2I 2014.03.06. 12:26:30

Vazzeg ezek azt gondolják, hogyha az amőbákra köpenyt adnak, már mindjárt Eisteinek lesznek.

dr. sziszi 2014.03.06. 12:26:47

Tényleg ,hangosan röhögnek a szerkik az ablak mögött amikor debillió a riport szobában azt mondja, "ne júúújjjja többet azt a sípot"

beacska 2014.03.06. 12:29:43

@Krétagarbó: és Krisznek a fájdalom!!
meg ott volt vki (Teo?) a megerőltető ÉRZELEM szóval :)

É2I 2014.03.06. 12:29:58

@Krétagarbó: Látod egy szóval meg lehet rajzolni a jellemet :) Főleg ezeknél a cirkuszi majmoknál.

Joey Tribbiani v1.1 2014.03.06. 12:30:39

@ミラ: Latom, latom. Szia Lucy!

Oszintevel mar regota ismerjuk egymast, sot meg talalkoztunk is egy buli erejeig, ezert irtam meg neki. Neked meg irnek, de milyen hulyen jonne ki, ha kapnal egy emailt, hogy "hello, itt meg itt meg vagyok." :) De most azert is irok!

nosce 2014.03.06. 12:30:57

@ő-szinte:
viszont Aurelio a pad alatt is tud helikopterezni :)

nosce 2014.03.06. 12:39:30

@én már a fény gyermeke vagyok:
"Egy adott kézilabdakapus felülete x prímszámú dm2, ez nem nő meg spárgázva, nem takar be többet a kapuból."

Igen, de ha primszámú lábadat meg primszámú kezedet széttárod úgy h a labda a lábad meg a kezed között nem fér át és a beugró lövővel szemben kiugrasz így a kapuból akkor jelentősen megnövelted a felületed meg az esélyét is h primszámszor beléd lövi és nem lesz gól :)

Krétagarbó 2014.03.06. 12:42:08

@beacska: Teó az érzés szót írta, azt hiszem. Igen, Trakinál is beszédes volt a fájdalomra asszociálás:)

Krétagarbó 2014.03.06. 12:42:49

Ez a töri tanár még ma is kretén!

én már a fény gyermeke vagyok 2014.03.06. 12:46:18

@nosce: Én máshogy növeltem a felületemet kézikapus koromban. Rágondoltam a 22 éves pucér Pamela Andersonra és egyszerűen kihelikoptereztem a felső sarokba tartó labdákat.

Joey Tribbiani v1.1 2014.03.06. 12:49:33

Tovabbi jo munkat mindenkinek! :)

Talan ma este sikerul megneznem a tornatarnarnot... :)

É2I 2014.03.06. 12:51:45

@nosce: Egy normális pömpölő a pad alatt is pömpölő :D

beacska 2014.03.06. 12:58:34

@Krétagarbó: nnna, az érzés még az érzelemnél is semmitmondóbb...szegény Teó

beacska 2014.03.06. 13:01:47

és azt figyeltétek, hogy amikor nem volt utasítás a sorrendre, hogy határozták meg? "érkezési sorrendben". először nem is értettem, de aztán láttam, hogy mentek a táblához...mit nem tartanak a fejükben :). de ez kif. érdekes volt.

nosce 2014.03.06. 13:12:04

@én már a fény gyermeke vagyok:
de te a világ felső kaviárevő tízezer kapusa közé tartoztál :)

nosce 2014.03.06. 13:14:03

@É2I:
hát még ha jó nő is a tanárnő :)

nosce 2014.03.06. 13:16:21

@mézescsók: @Avanivi:
én nem láttam az öfiket mert most 1 hétig öfit meg éjjeli KHF nem néző kisérletet folytatok :)

ő-szinte 2014.03.06. 13:21:04

@ミラ: kivaltsagos vagyok :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
ugymond

@Joey Tribbiani v1.1: ööö...nem jott meg a löööevöéééél :O

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.03.06. 13:25:20

nekem megjöööööööööött. mármint a levél.

tényleg jó nő a tesitanárnő? úgy értem, a fejében van valami drámai, nem?

ő-szinte 2014.03.06. 13:25:43

@nosce: latom, te legalabb kitalaltal vmit unalom ellen ;DDDDDDDDDD

ő-szinte 2014.03.06. 13:28:56

@ミラ: nekem lehet, hogy varandos a postaladam... :O

ő-szinte 2014.03.06. 13:34:04

@beacska: az elozo szeriakban ennek nagy jelentoseget tulajdonitottak

mézescsók 2014.03.06. 13:34:39

@Joey Tribbiani v1.1: Konkrétan az órarendről nem volt szó. Valaki megkérdezte, hogy mindennap lesz-e tesi, arra határozottan emlékszem, hogy igen. (Naná, hogy Au kérdezte!). Istenes sajnálgatta őket a történelem órán, hogy a negyediken már érthető, hogy fáradtak, de részletek csak a matekból, a magyarból, a testnevelésből és a történelemből voltak. Befenyegették a nézőket az énekkel is. Örülnék, ha meggondolnák magukat. Seherezádé éneke évek óta kisért. Remélem, rossz poénnak szánták.
(A tegnapi nap egyébként egyértelműen Aurélióé volt, a rip.szobában nagyot alakított többször is.)

@én már a fény gyermeke vagyok:Na, álljunk meg egy szusszanásnyira, mert valami nagyon összekeveredett. A tegnap esti öfi-ben Viki nem spárgázott, hanem a baletten spárgázott. A tegnapi tesiórát kifejezetten szabotálta, majdnem büntetést kaptak miatta a többiek (Nem akarta levetni a nadrágját, nem is vetette le, igaz, más lány is magán hagyta - Teo, Iza -, ezért kilátásba helyezték a többi fekvőtámaszozását addig, amíg nem vetkőzik. Arra már nem emlékszem, hogy végülis mivel sikerült jobb belátásra bírni a tanárnőt, de kompromisszum született. Holnap, vagyis ma - vetkőzik.). Azt mondta a riportban, hogy neki a legjobb a mozgása mindegyikőjük közül, nem fog bohóckodni és direkt csinálja, amit csinál.
A spárgázást jelen, éppen terítéken lévő hv-ban emlegették az elején többen is (Gonosz Törpe, Krétagarbó, Szentpeter, érintőlegesen Pushpang), ezért hoztam fel. Az öfiben bemelegítő jellegű gyakorlatokat mutattak csak, ettől az óra hátrelévő részében még akár sakkozhattak is sport gyanánt.
Láttam kapust budihelyzetben. Sőt, csináltam is: budiban is, meg sípályán is, mert arra évente sort kerítek. Kapus sosem voltam szépemlékű iskolás koromban, jelzem engem egy jól megküldött dobás labdástól bevitt volna a kapuba, úgyhogy mindenki jobban járt. Nosce elmélete a széttárt prímszámú kezekről és lábakról a tanerőmnek nem jutott eszébe.. Szerencsémre.

ő-szinte 2014.03.06. 13:36:25

@ミラ: azt még nem latni, de megis csak fura, hogy nem jott meg

mézescsók 2014.03.06. 13:38:11

@nosce: Akkor hajrá! Ez egy igazi jellempróbáló kísérlet. Csak ilyet érdemes folytatni. Amúgy nem vesztesz semmit.A hv. jobb.

én már a fény gyermeke vagyok 2014.03.06. 13:41:03

@mézescsók: 13 a 4-hez adom, hogy Viki ma is gatyában lesz. És 108 az 1-hez, hogy így jobban járunk.

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.03.06. 13:45:13

@ő-szinte: jézusom, ez fájt. most esett le :D

egyébként értem én, hogy részt kell venni a sulis napokon, mármint úgy fizikailag, hogy ott kell lennie. de kötelezik, hogy tanuljon? mert ha megbukik, akkor mi lesz?

SzilajSzilard 2014.03.06. 13:45:40

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: "Úgymond dikk szkájen fikcsőn. "
Kajak nagyon nevettem, őszintén magamat adva! :)

A tesitanárnő szilikonos. Zsófin jól áll a tesiruha. Kokkiza pocakosodik.

mézescsók 2014.03.06. 13:55:41

@én már a fény gyermeke vagyok: Az odds kecsegtető. Lenne. Minden más esetben.

ő-szinte 2014.03.06. 13:56:49

@én már a fény gyermeke vagyok: akkor megint kapnak bunti guggolast vagy vmit
Faszomert nem tepi le vmelyik vikirol ugymond kollektiven a gatyat???
Engem mar tegnap is duhitett, hogy ezek ilyen birkak

ő-szinte 2014.03.06. 13:58:43

@ミラ: akkor eddig mire valaszolgattal? :DDDDDDDDDDDD

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.03.06. 14:04:29

@ő-szinte: hát gondoltam, hogy tele van a postaládát és ezért várandós, hogy pocakja van, mert már dudorodik, éééérted :D kérdeztem is, h pocakosodik-e. mert akkor nem férne bele még egy levél.

Krétagarbó 2014.03.06. 14:22:22

@beacska: szerintem az ABC sorrend nem menne nekik:)

É2I 2014.03.06. 14:30:26

@Krétagarbó: Hát debilió tuti rákérdezne; hogy az meg mi? ;)

ő-szinte 2014.03.06. 14:41:05

@ミラ: hat nagyjabol en is errol beszeltem :O :DDD
Most akkor mar csak azt kell kideritenunk, hogy mi az ami leesett neke? :DDDD
Mert nekem elveszett a fonal :O

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.03.06. 14:45:48

@ő-szinte: á, annyira nem fontos. hogy "nem jött meg" és ezért terhes. túlragoztuk :D

én már a fény gyermeke vagyok 2014.03.06. 15:01:21

@ő-szinte: Hogy Vikiről nem rángatják le a gatyát, az valahol érthető. Nem akarnak prémeket látni. De miért nem raknak a seggébe pár banánhéjat amikor lehajol? Egy villahumori 10es skálán az legalább 6ot érne. Vagy miért nem tűnik el Zsolt egyetlen féltett személyes tárgya közül valamelyik? Én a sapijával kezdeném, de van papucsa, van kedvenc fekete alsóbugyija, borotvája, van dugicije is. Utóbbi is kapna 5 pontot, megnézném, ahogy Izától vagy Auréltól lejmol. Mégse történik semmi ilyesmi. Mai kvízkérdésünk a miértre keresi a választ:

A: Viki és Zsóti megviccölése tiltott szágyenszis fikcsön kategória
B: Viki és Zsóti megviccölése tiltott szerkesztői kategória
C: Ilyeneket csak az őskorban csináltak, abban meg nem tudunk hinni
D: Viki és Zsóti megviccölése tiltott matematikai kategória, mert kettejük összege prímszám

Cave Nick 2014.03.06. 15:32:25

@ミラ: latom nem birod ki vv nelkul :)

Szentpeter 2014.03.06. 15:33:53

@én már a fény gyermeke vagyok: Én a mangalicának beleköpnék a bögréjébe.. Zsolti pólójával meg kitörölném a seggem.. ja, és csupán csak azért, hogy ők is jól szórakozzanak...

Szentpeter 2014.03.06. 15:35:41

A mangalicáról nem csak a kedvenc mackóját kellene lerángatni, csak simán muffal együtt....

Szentpeter 2014.03.06. 15:37:07

...majd élő adásban az egészet elmesélném...

Avanivi 2014.03.06. 15:56:31

@Szentpeter: Most ha sikerül, a tesitanár megérteti Viktóriával milyen az ha valakiről akarata ellenére "leveszik" a nadrágot :)

@nosce: részleteket nézek én is . Nocsi a tegnapi öfiből a két észlény nyugiszobás jelenetét nézd meg :)

mézescsók 2014.03.06. 16:03:42

@én már a fény gyermeke vagyok: És mit lehet nyerni?
@Avanivi: A széria eddigi legjobb jelenete volt szerintem.

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.03.06. 16:07:32

@Cave Nick: tüdőgyulladást kaptam, nincs jobb dolgom, csak fekszem és hülyeségeket nézek meg olvasok. néha írok is :D
méghogy svéd főváros.

Cave Nick 2014.03.06. 16:09:18

@ミラ: le kellett mondanod a programot abban bizonyos svéd fővárosban?

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.03.06. 16:24:03

szóval mé szexi ez a tornatanárnő és miért nem szarnak bele a tanulásba, úgy ahogy van? bárki elhinné, hogy hülyék. az ellenkezőjét nehezen.

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.03.06. 16:27:07

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: dede, most írtam cave-nek is. ez a svédek bosszúja, mert néhány magyar nem tudja a fővárosukat.

Jomuki Sokasara 2014.03.06. 17:10:33

@ミラ: Ne félj, beleszarnak.
Máskülönben meg azon csodálkozom, hogy a neved az új dizájnban is megmaradt japánul. Én meg próbáltam görög, aztán japán és kínai bötüket, de aszongya, hogy ezek nem engedélyezett karakterek.

én már a fény gyermeke vagyok 2014.03.06. 17:10:51

@mézescsók: Mi a nyeremény? Valami az súgja, hogy nem örülnél egy Bódy Sylvy bejárásnak, így legyen másfél kiló spárga Fazekas Nándi módra.

én már a fény gyermeke vagyok 2014.03.06. 17:16:33

@Avanivi: Helyes volt a két srác, csodálkoztam is, hogy adásba kerültek. Valami bajuk lehet a szerkesztőknek, a vikis részek már csak 87%-át adják az öfinek.

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.03.06. 17:39:50

@Jomuki Sokasara: hát mindenkinek köll egy hobby. ezeket én nem próbáltam, ez meg már régi, talán csak új reget nem enged úgy.
a svédek meg tom, h leszarják :D de szép a kanjid.

@Cave Nick: pszichiáter? :D

Avanivi 2014.03.06. 17:57:38

@én már a fény gyermeke vagyok: Jó volt ,remélem ma a legjobbak lesznek és a többinek leesik az álla :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.03.06. 18:07:14

@ミラ: jaj, dikk mán, nem igaz, h még azt sem tudod, hogy itthon SENKI SEM tudja, h mi Goteborg fővárosa úgymond.

Ciki vagy.

kopik az agyam 2014.03.06. 18:37:06

@nosce: Viszont nem háromjegyű,tehát van azért ott csavar "úgymond". :D

kopik az agyam 2014.03.06. 19:05:26

Kokkiza foltján esett a szégyen,ezúttal nem a sonkától..

kopik az agyam 2014.03.06. 19:25:02

@ミラ:Kokkiza foltján esett a szégyen,ezúttal nem a sonkától..

kopik az agyam 2014.03.06. 19:29:36

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Azt nem tudni, a nagy kavarodásban, csak azt, hogy híznak, mint a disznók, vagy már kintről cipelte be, mint valami baktériumot. :) Bizonyos IQ alatti szülök utódegyedeit nem tudnám másként nevezni. :)

csi21 2014.03.06. 19:29:45

@kopik az agyam: rémhírterjesztő, reszkess!

mézescsók 2014.03.06. 19:32:49

@én már a fény gyermeke vagyok: Ki az a Fazekas Nándi? Ha szakács jöhet.

kopik az agyam 2014.03.06. 19:34:18

No, csak agyalgatok, de maradjunk a feltételezésnél, hogy a tespedésben elvesztette tökéletes modell alkatát. Most gömbmodell "úgymond". Egyébként nem tudom, mikor volt tökéletes alkata?! Bár kokoizánál nem valószínű a szeplőtelen fogantatás, ÜGYE (by vv béci, young G, jancsi). Már a sonkán is volt szeplő.

kopik az agyam 2014.03.06. 19:35:04

@csi21: No, csak agyalgatok, de maradjunk a feltételezésnél, hogy a tespedésben elvesztette tökéletes modell alkatát. Most gömbmodell "úgymond". Egyébként nem tudom, mikor volt tökéletes alkata?! Bár kokoizánál nem valószínű a szeplőtelen fogantatás, ÜGYE (by vv béci, young G, jancsi). Már a sonkán is volt szeplő.

SzilajSzilard 2014.03.06. 19:47:31

Ha én lennék a műsor varázslója, Traktort vagy Vikit hoznám ki győztesnek a végére. Hosszú távon sokkal jobban megérné mint a többi egyenhülye. Mindkettőre lehetne további műsorokat akasztani, keresztbe promózni, stb. Traki Pestre megy, Viki leadja a kilókat és kibékül anyjával, kap egy lélekfejtős csípkelődős műsort, Traktor nagyon őszinte és ez találkozik a valósággal éjjelnappalBp, és így tovább.
Plusz egynek Zsóti, mert jól színészkedik, talán egy betelefonálós vv bélás hihi haha műsort el tudna kezelgetni, de többre ő sem való.

én már a fény gyermeke vagyok 2014.03.06. 20:02:08

@SzilajSzilard: Egy csipkelődős műsort én is megnéznék Vikivel. Mondjuk bedobhatnák piranhák közé.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.03.06. 20:05:58

@én már a fény gyermeke vagyok: :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

De beteg vagy :P:P:P

Pácsó Ármándó 2014.03.06. 20:33:48

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Jó az ú nicked Ő-szinte :-)@Pácsó Ármándó: új :-)

mézescsók 2014.03.07. 00:24:03

@én már a fény gyermeke vagyok: Te engem szivatol!!! Csak most volt időm ráguglizni. Basszus! Kézilabda kapust??? Nekem??? Esetleg, ha főzött valami gasztro-celebes műsorban.
süti beállítások módosítása