Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Éjjel-nappal Budapest 228. - A drog rossz, értem?!

2014. március 04. 13:12 - Zirowe

Reggel több konfliktust is kapunk, egyrészt Laller nem bír magával, mert már nagyon bevallaná a többieknek mi van Cincu és Gaben közt, másrészt kiderül, hogy Márcselló lelépett pár napra falura, de Barbi úgy gondolja, hogy a megfutamodás nem a legjobb megoldás, Cincu szerint a szőke sokat tudhat a megfutamodásról, hiszen a pasija is ezt tette az esküvőjük napján, szóval a kettejük közti szánalmas ellentét és szópárbaj még mindig tart. Ezután 5 éves gyerekek szintjét is alázva Cincu és Gaben megbeszélik, hogy mostantól akkor járnak.

01.jpg

Cincu szeretné meglepni a mostantól már hivatalosan is pasija státuszt elnyerő Gabent, ezért elmegy Ádámhoz, hogy adja vissza neki a melóját, szegény csaj, nem tudom hányszor kell még Gabent megalázni, bár Gaben így is úgyis minden estéjét a szimbolnál tölti, hogy ingyen rakjon rended. Viszont Cincu teljesen kiakad, mert Ádám már túllépett rajta, új kitartottja van, aki észlény Cincu szerint egy ostoba liba, kicsit bagoly mondja verébnek fíling. Gaben persze a hír hallatán igazi eunuchként érzi magát, a heréi pedig ott csikorognak Cincu fogai alatt, aki pedig azért sír, mert Ádámnak már új ribije van, szóval teljes a káosz. Az álomhajón Anikó arra ébred, hogy Shrek Kócos szobájából jön ki csapzottan, tuti kuffantottak, tök mindegy mennyit tagadja ezt Shrek.

02.jpg

De nem tart sokáig a tagadás, mert nagyobb baj van, megint össze lett firkálva a katamarán, most a stílusos ROHATT RIBANC!!! feliratot kapták, és Shrek végre felismeri a helyesírásról a tettest, ki más, mint az intézetisek! Bár pár hete jól megmondták, hogy többet nem akarják látni Shrekket, ezt hogy máshogy lehetne elérni, mint hogy naponta összefirkálják a tulajdonát. Mert hogy ők mindent (emlékeztető: nincs semmijük, max pár rendőrségi körözési papírjuk) otthagytak, csak, hogy Shrek miatt felköltözzenek a nagy városba, még a gumicsizmájukat is lecserélték rendes cipellőre, Shrek meg hiába hív rájuk rendőröket, mert az ő felfogásukban amit tettek, azt nem tiltja sem emberi, sem isteni törvény.

03.jpg

Mivel köztudott, hogy mennyire ostoba Shrek, ezért áthívja az intézetiseket estére az álomhajóra, hogy bocsánatot kérjen tőlük és visszakönyörögje magát a kegyeikbe, ami sajnos sikerül is, jeee.. Profiéknál közben beállít egy még mindig pörgő Rettenet Tábornok új barátjával, a szintén indokolatlanul pörgő Spáddal. Káosz Professzor és Profi szerint itt valami nagyon nincs rendben, nagyon gyanúsak ezek a fiatalok! A fincsi ebéd alatt, ami egy tál meleg hányásra emlékeztet, Spád nagyon rosszul van, majdnem lerokázza a többieket, ám lelép egy fél pillanatra a wc-zni, és máris úgy tér vissza, mint akiben most cserélték le a duracell elemeket és jóízűen kezdi tömni az arcát, ami rögtön gyanús lesz Káosznak, hiszen az ő főztje eddig még senkinek sem ízlett!

04.jpg

Háhá, te beszedtél valamit! Profi gyorsan hazarohan és kidobja a lakásból Spádot, de Rettenet nem bírja ezt az egészet cucc nélkül, ezért a srác után rohan. Gyorsan elsírja a drogos múltját, mire a csávó teljesen elborzad és legszívesebben többet nem látná a csajt, ám mivel drogok hatása alatt van, így inkább elmegy vele egy romlakásba remek és élethű drogospartyba, emlékszem, a ’90es évek elején valami hasonlót mutattak az iskolában a felvilágosító videókon, biztos onnan szedték a helyszínt és a szereplőket is, én meg ma túl sokszor és indokolatlanul használtam a drog szócskát, a kezem is remeg, vajon mit kevertek az italomba..

 

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

karev 2014.03.04. 14:10:03

szexuális zaklatás..plf..panda :))

Zirowe 2014.03.04. 14:24:59

@karev: nyaljál meg! :D
A holnapi tegnapiból idézek:
"A háciendán persze Gaben érdeklődését rögtön felkelti a felvétel, amit azonnal látni akar, ezért csellel megszerzi és levetíti mindenkinek a videót, amin éppen Pumi teszi az agyát egymagában, mint valami szefós, szóval Laller megint búúús panda."

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.03.04. 19:03:32

Elég rosszkor kaszáltam el a sorit, úgy nézem vannak extra történések, most kapkodhatok, hogy behozzam a lemaradást.

Zirowe 2014.03.04. 19:33:14

@aggyistenbiri: csaloka, mert ugyanolyan fos maradt, sot, a fiatalok es a drogos szal meg szanalmasabb, mint eddig bmi! :)

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.03.04. 20:02:43

@Zirowe: De legalább kaptak teret a többiek is. (nettó 3,5 órát vett el az életemből a letöltés+nézés), pedig az Álmosvölggyel akartam ma foglalkozni. :)
És mindez a HV-id miatt!

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.03.04. 20:10:56

Azt meg aztán végképp le sem merem írni, hogy az aktuális genyókedvencem az Karesz, mert majd jön "naezjó", és Kareszt is rám fogja tetováltatni.

Zirowe 2014.03.04. 20:11:53

@aggyistenbiri: karesz ugy ahogy van taigetosz pozitiv, sleepy meg olyan meh..

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.03.04. 20:18:01

@Zirowe: persze hogy az, de mielőtt ledobjuk, én kiélvezem a szemét beszólásait a többiek felé.
a Sleepy pedig fasza, ne piszkáld, mert megráglak :)
Jut eszembe. Mondtam már, vagy csak akartam. Nagyon jó alcímeket adsz a részeknek. Az csak hiszti, hogy kiégtél :D Ez a te sorid :)

Zirowe 2014.03.04. 20:33:58

@aggyistenbiri: á, dehogy.
Régebben mozifilmcímeket akartam parodizálni, most meg túlságosan is átmegy south park parodizálásba.

Zirowe 2014.03.04. 21:33:15

Eskuazom, tenyleg nem ertem.
Ott van huseges, akirol azt hittem, hogy mar nagykoru melos, hiszen volt sokat kint usakiaban+dijnyertes kapamester, szabadidejeben meg nagyon hasznosan bassza a rezet, mint a tobbi suhanc, erre ma az iskolaban mutatjak, wtf?!

A masik, meg miert para, hogy dzso takarit?
Azt szajkozzak mindig, hogy korforgas van a takaritasban, mindenki szokott, erre ma ugy szerencsetlenkedik, mint akinek meg soha nem volt sepru a kezeben, az egyetlen bot amivel eddig dolga volt, az a kis farka volt..
A tobbiek meg oltjak ezert, eleg alja, no meg persze a papucslet it.

p.o.p 2014.03.05. 20:40:07

Joe milyen kicsi volt már a magas csajok mellett:)))

Hűséges karaktere ossze van dobálva innen onnan. Azt se tudjuk kb hány éves, mit csinalt kint, mit csinál itt. Elég béna lúzert csinalnak belőle, h picsogtatják állandóan vmi szaron...

Zirowe 2014.03.05. 20:46:37

@p.o.p: egyszeru, emigralt ámerikába aranykapa osztondijjal, iskolaba nem jar, szabadidejeben kapal es "dugvanyoz", olyan haverjai vannak kozosen borival, akiket kanna nem ismer, es neha ossze lehet vele futni a suliban.

Amugy meg ismet nyalj meg, mert a holnapiban ezt is megemlitem! :)

naezjó... 2014.03.05. 23:02:26

@aggyistenbiri: :) Megmondom őszintén, ebben a fostengerben sztem Karesznak van/lenne karaktere, bár gondolom nagy tehetség nem kell a gyökér szerepéhez, de a mimikája köröket ver a legtöbbre. Írtam már korábban, 1 klasszik csibészt lehetne csinálni belőle, az ordibálás nekem kevés, de ez nem az ő hibája.

Zirowe 2014.03.05. 23:18:44

@naezjó?: de milyen karakter?
1. Gyakorlatilag nincsenek baratai es csaladja
2. Nem jar iskolaba, nem muvelt
3. Irtozik a munkatol
4. Rendetlen, mocsarlako
5. Ingyen beferkozott valahova, de viszonozni a kedvesseget mar nem tudja, hanem inkabb visszael vele
6. Szerelmes egy lanyba, aki legalabb 20x megmondta neki, hogy nem akarja, ennek ellenere folyamatosan lohol utana es probalja tonkretenni a maganeletet

Osszefoglalva 2 szoba: eloskodo taho.

Az ilyet irtani kell tuzzel vassal, nem pedig tobb teret adni neki.

Valoban romlott a kiindulasi helyzetehez kepest, de mar az se volt azert olyan messze a mostanitol.

wakondok 2014.03.05. 23:31:25

@Zirowe: összefoglalva egy gusztustalan féreg, lali version 2

Zirowe 2014.03.06. 01:23:47

Ez a mai mar 5 perc utan baromira felbaszott, foleg a "drogosok", legszivesebben kitepnem a pendriveot a tvbol es szettaposnam.
A keddi meg van mar irva, de ez nehez szules lesz, sokkal inkabb south part the stick of truth-oznek egesz nap.
süti beállítások módosítása