Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 6x51 - Veretés, csapatás, nyeletés

2014. március 03. 19:00 - Chat Géza

ww3.jpg

Most is csak a párbaj előtti és utáni történések lesznek indokolatlanul hosszan kivesézve, de bízhatunk Ádám bullshit gyárában, hogy a mai adásért is érdemes volt felkelni. Reggel ébredeznek a konszolidált lakók. Ádám bátyám érdeklődik, hogy mi volt a fennforgás tárgya. Bejöttem pucéran, oszt ki lettem zavarva, há’de mifaszé’ má’n dikk? Dorka egyből kezdi a zsigeri bazmegelést, hogy gondolkodjon már el magában. Az felejtős, inkább csak bocsánatot kér Vikipédiától és le is vvan tudva az egész. Jöjjön inkább a Nagy Taktika.

„Azt találtuk ki, hogy éjszaka szexeltünk.” /Ádám/

A terv zsenialitása, hogy ezen nincs mit túlbonyolítani. Ádám beindítja a szarcséplőgépet és máris közli Izával a tényállást, hogy volt nyeszetülés. Fújbazmeg hát, dikk, milyen ember vagy te. Ilyen gondolatok cikáznak Iza agyában, na meg az, hogy úgy rábaszatja majd Ádámra a jeleket, hogy csak zörög.

„Nemhogy a földet, az alvilágot súrolta az állam.” /Iza/

ww4.jpg

Ezt nem nézte volna ki Még 500 Sárlikból. Azt, hogy szexel? De hát Szájmon is felszállt erre a Zsuzsivonatra. Jó, hagyjuk. Iza már tárcsázná az erkölcsrendészetet, hogy az apácazárdával közösen kitelepülve mentsék már meg szegény leány lelkét. Ezt úgy kell elképzelni, hogy Iza ezen rugózva hápog a barinőinek hazudott csajszikáknak a nyugi szobában.

Úristen! Most jönnek a kortes, lófaszt, a KORTÁRS beszédek. De a csúcs az lesz, amikor kibontakozik egy szemantikai probléma, húzza el a mézes madzagot előttünk Lilu. És már itt is van. Felesleges ide bármi, inkább bemásolom Debil szénné szopatós gigászi érvelését.

ww2.jpg

Mert a valóban, az valóban. Akinek van egy cseppnyi agya, az felfogja, hogy minek kell oda az a kibaszott valóban. Hát azért, hogy az ökörhuggyozás agyú nézők feldolgozzák, hogy ez akkor valóban hogy tényleg, hogy TRÚ, bazmeg!

ww5.jpg

Okker. Ezen és a párbajozók búcsúztatásán ezzel a mondattal túllendülve lépjünk is a komoly történések mezejére. Ahogy azon se rugózzunk sokat, hogy Sárlik visszatérésétől Iza és Kispesti Rómeó is teljesen megzuhant lelkileg, és közben szól a Dexter egyik zenéje. Még 500 és a kis krúja máris tölti magába a pezsit, Iza sír és Debil már ugrik is vigasztalni, simizi a lábát és mondja a szép szavakat, hogy most nyugi van, most NYELNI kell. A nyeletés rendbe hozza az összetört női szívet. Debil Zsótihoz is kimegy pofázni, de ott most nagyon nincs haverfelvétel, aztán még Dorka búcsúüzenete is rátesz Zsolt megborult lelkivilágára.

Sárlik Come Back Party-ja nem egy fergeteg karnevál, de amíg van ital, addig van minden. Teó és Még 500 rázza a buláját az asztalon, míg a dohányzódíványon máris megy az offenzíva, hogy hogyan fogják kibaszni Teót, Sárlikot és Ádámot. A taktika: fikázás, mindenkit fikázni kell. Vikipédia magára zárja a szeretetbarlangot, vagyis reggeltől rommá oltja Izát, Krisztiánt, meg mindenkit, csak Pinkit nem, mert ő cukorból van, gec.

ww1.jpg

Az adásra végül Iza és Krisztián párbeszéde teszi fel a pontot. Kicsit beszipueálódva már, a hangképzés démonaival megküzdve olyanokról megy kettejük között a diskurzus, amit ép ésszel lekövetni nem lehet. Krisztián ugye őszinte, mint az állat és, ha ő úgy gondolja, hogy Iza úgy néz ki, mint egy kukac, akkor azt meg is mondja neki. Úgy nézek ki, mint egy kukac? Nagy a hasam? Egyből parkoló pályára került Dorka kivagyokiságának elméleti boncolgatása, majd fátyolos tekintettel Kriszre nézve, arcát megsimogatva otthagyja a dohányzósarokban. He? Krisz se érti, mert ő nem simogatja, puszilgatja, csókolgatja azt, akit nem szeret, majd mondandójának nyomatékot adva a földre köp egy ízeset. Ennyike.

Tegnap volt

Emberek! Történés van! Felvillant a baszásjelző! Ádám mit bekurblizta, bebikázta a bullshit reaktort, ami feladta házi feladatot Iza agyszintjének. Hogy mi történt? Ádám azt találta mondani, hogy megpocsíkolta sárlikot. Erre ugye volt egy deal, miszerint minimum egy fújatás és nem lesz rábaszkodva megannyi jel. És akkor jön ez, hogy egyből püfölés volt. Jó, hogy nem azzal az őrült nagy hazugsággal kezdte, hogy egyből análba nyitott és a pöröly faszával - ami kifelé tép, befelé szakít - úgy megtöcskölte Sárlikot, hogy a záró aktusként kikönyörgött filterezés már említésre sem méltó. Tessék, íme egy perc tévétörténelem, ahogy Ádám gusztustalanul lapátolja a hazug pofájába a szutymákos reggelit, kiböfögi a "trúságot", majd Iza arcára kiül a "miabüdöslófaszvan" tekintet és fejben képzeljük oda, hogy  /muffled Dopeman: Megbaszlak song playing in the distance./

 

 

Címkék: vv6
637 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.03.03. 19:13:50

Jut eszembe, meg sem említetted tennap a JUBILEUMOT, dikk :D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.03.03. 19:22:18

Nahát, pedig már levetkőztem a zuhihoz, de senki sincs itt.

A Proverbiális Noszty Fiú 2014.03.03. 19:26:51

Iza egyre rondább.

De hogy csinálja?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.03.03. 19:46:05

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: mert csak kamuzol a webkamról!
Lassan valami újat kell kitalálnod, mert így csak kifáradnak a hívek és más szórakozás után néznek. :D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.03.03. 19:50:43

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): én tényleg voltam. De senki sem kapcsizza be. Van számlálóm is a jobb felső sarokban, látom, h hányan néznek.

én már a fény gyermeke vagyok 2014.03.03. 19:58:18

Iza mindent befúj amit mondanak neki. Ha benéz az asztal alá látja, hogy Ádám heréi csuriban vannak.

rábassztáhessspicsába 2014.03.03. 20:00:55

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős:
Tényleg? Olyan csalódott vagyok, mert azt gondoltam, hogy legalább szexológus vagy. :)

Cave Nick 2014.03.03. 20:01:40

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: A livejasmin.com-ra nem gondoltál még? Ott ezzel pénzt is lehet keresni, és szinte garantált hogy lesz közönség.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.03.03. 20:05:24

@Cave Nick: nono, nem, nekem megbecsült közönségem van :) Ez már a munka utáni levezetés :)

@rábassztáhessspicsába: áh, annyira nem vagyok okos.

exelensz 2014.03.03. 20:22:53

Holl Gold
" regen lehetett legalabb latni es olvasni, most szar az olvashatosag, szar a hatter, be kell jelölni hogy lehessen latni a szöveget, katasztrofa !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!" - egyetértek!

szmoti 2014.03.03. 20:33:23

Nekem bejön ez az új dizájn, pedig a szemem sem túl jó :D de látok mindent :) Mondjuk azt pont nem láttam, hogy Ádifijú golyszlijai csuriban voltak e :D

pink ninja 2014.03.03. 20:38:13

@exelensz: ezt már akkor sem értettem, amikor Holl Gold írta. fehér alapon fekete betűk tök olvasható, megnéztem telefonról is. szóval ezt nem vágom.

Karlheinz Stockhausen 2014.03.03. 20:38:17

Jó estét kívánok.
Mivel holnapig kéne kidolgozni a citologia-jegyzeteimet, ezért mi mással is tölthetném az östét, mint a tömegkommunikáció szégyenével, a jó öreg VV-vel. Ajánlom, hogy ma este legyen onlány.
Amúgy soha nem gondoltam volna, hogy létezik ostobább ember a trojka (Krisztián, Koch Izabella, Zsófika) tagjainál, de persze a kurva RTLII rögtön hozta a cáfolatot Ádám úrfi személyében.

Bunny Munro 2014.03.03. 20:38:51

hát ez eléggé origós lett

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.03.03. 20:38:52

@exelensz: hagyd, meg lehet szokni, nem olyan rossz az. A társaság érdekesebb ennél :)

én már a fény gyermeke vagyok 2014.03.03. 20:40:01

@szmoti: Nincs hőkövető tévéd? Egyszeri nagybefektetés, de megéri, azzal minden asztalon átlátsz.

exelensz 2014.03.03. 20:42:33

@pink ninja: Ez az egy igaz,de az összkép az nem jó. A másik átláthathatóság /össszkép/ sokkal jobb volt.

szmoti 2014.03.03. 20:43:58

@én már a fény gyermeke vagyok: akkor meg is van az életcélom :D szerezni egy ilyen tvt:D

Szentpeter 2014.03.03. 20:45:38

Jó estét... Ádámból ki se néztem hogy nagyobb szarkavaró mint a mangalica Viki...

Szentpeter 2014.03.03. 20:48:16

Zsóti úgy csinál mintha Dorci meghalt volna... nem halt meg te barom, fogod magad, felszeded az álladat a szakadékból, magadhoz veszed a macidat, és kihúzól a büdös picsába Durci után...

És basztok két héten keresztűl... aztán szépen elmentek dolgozni, mint más normális ember...

pink ninja 2014.03.03. 20:50:33

@Szentpeter: én azért megértem, hogy nincs jó kedve. kell pár nap, hogy feldolgozza. szerintem nincs ezzel baj

Szentpeter 2014.03.03. 20:53:41

@pink ninja: Oké, te sajnálod.. mert szociálisan magasabb szinten vagy mint én...

Egyre kevesebb ember akar munkából megélni, szomorkodnak hogy nem lehet faszveréssel 50 millát leszakítani...
Hiányzik a család, a kutya,. a macska, a barátok, a kedvenc kocsma... még is, mi a faszomat akarnak ?

exelensz 2014.03.03. 20:53:58

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Már megtörtént , mindenkit csókoltatok és további jó szórakázást!

pink ninja 2014.03.03. 20:58:19

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: igen, valószínűleg a döbbenet sokszorosa a szomorúságnak :)

Szentpeter 2014.03.03. 20:58:34

....azt mondja Dorka hogy a pultozás után, amit eddig csinált, szeretne a médiában dolgozni..

Mint micsoda ? ...itt már senkinek, semmihez nem kell értenie ?

Karlheinz Stockhausen 2014.03.03. 21:05:02

@Szentpeter: az érettségiző fiatalok 60%-a médiában szeretne elhelyezkedni :D:D végünk, vééééégünk

ezis? 2014.03.03. 21:06:35

Sziasztok!

Jól láttam, a párbajnál az RTL-nek nem sikerült Jóskát berángatnia a stúdióba?
Komolyan gondolta a kiszállást. :)

pink ninja 2014.03.03. 21:07:17

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: az előbb nem vitatkozni akartam, hanem egyetérteni :)))) mármint hogy valószínűleg döbbenet az ott az a arcán :)

Alaister Grand 2014.03.03. 21:07:38

Én elhiszem, hogy fontos a menőség a poszternak... De ettől még lehetne úgy írni, hogy érthető legyen. Nem mindenki tanyasi diszkó mellett nőtt ám fel.

én már a fény gyermeke vagyok 2014.03.03. 21:09:19

@ezis?: Biztos ott volt Józsi, csak annyira összeesett bőrben és izomzatban, hogy nem látszott.

holl gold 2014.03.03. 21:10:11

@szmoti:
amikor irom a hozzaszolast akkor fekete betuk es feher hatter de amikor megjelenik akkor a hozzaszolasok betui feketek es a hatter meg eleg sötet...kapis???

holl gold 2014.03.03. 21:18:56

@pink ninja:
Ha atsatirozom a megjelent szövegeket akkor a betuk feherek lesznek es mögöttuk a hatter meg vilagoskek, ez OK , de atsatirozas nelkul olvashatatlan elegge...

A Proverbiális Noszty Fiú 2014.03.03. 21:21:03

Valamikor amúgy megtudjuk pl Zsolt valós életkorát? Nincs az az isten, hogy ez a here 21 éves legyen.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.03.03. 21:21:32

@pink ninja: jajmár, bele kell rakni az úgymondot és a dikket, akkor már értem.

szmoti 2014.03.03. 21:22:35

@holl gold: nem kapis :D és lehet velem van a baj, de nem értem, hogy hol sötét a háttér, minden második hozzászólásnak fehér háttere van, a többinek meg halvány szürkés kékes, ami még mindig nem sötét, de nem akarok vitatkozni, én látom, nekem megfelel, de ha jól olvastam, az új kinézetről szóló posztot, vagyis ha jól emlékszem, volt benne valami olyasmi, hogy lehet javaslatokat tenni további módosításokra szerintem, ha nektek így nem oké, akkor javasoljátok, hogy legyen más, hátha...

pink ninja 2014.03.03. 21:23:22

@holl gold: hát nálam csak minden 2. hozzászólásnak van valami nagyon halvány szürke háttere, a posztnak és a többi kommentnek fehér a háttere, a betűk feketék. nem lehet hogy állítani kellene valamit a monitorodon? komolyan kérdezem.

Mók_Ica 2014.03.03. 21:27:10

Jó estét kommentlakók :) hmmmm.... szokom az új dizájnt... nem esik jól a szememnek a kommenteknél ez a halovány kék ... no, majd kiderül, hogy kiakad-e a szemem vagy sem :)

szmoti 2014.03.03. 21:28:30

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: @pink ninja: akkor megnyugodtam, nem nálam van a baj, sötét, nem sötét ügyileg :)

Na de már csak fél óra és láthatjuk, hogy mit vágtak nekünk össze a tegnap éjszakából, vagy azt holnap látjuk majd? :D sose tudom :D

Akármi Áron 2014.03.03. 21:28:58

@A Proverbiális Noszty Fiú: Korát tekintve... én is ateista vagyok:DDD de nagyon:)

Szentpeter 2014.03.03. 21:30:00

@pink ninja: Nálam is detto ugyan ez...

Akármi Áron 2014.03.03. 21:31:03

@Mók_Ica: Estét! Hej, de átaludtam, kialudtam a földbÜl a krumplit tennap, de még jó, hogy te résen volt komm.társnő, szeva:)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.03.03. 21:32:12

@Akármi Áron: jelezném, h a hétvége elmúlt.

@szmoti: a problematikát még mindig nem értem :D

@Mók_Ica: van még a palacsintából? Megették a szomszédok.

Szentpeter 2014.03.03. 21:33:12

Mondjuk a fehér háttér kicsit erős.... ez a kékeszöld meg olyan semmilyen..

Akármi Áron 2014.03.03. 21:33:28

:)) Ma csak javítgatom magam, "voltál"... elharapom a szavakat. A fehér háttér csöppet megzavar még, mint szemügést, de majd szoKom, mint ujdonságot általában:)))

Akármi Áron 2014.03.03. 21:35:45

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: csirip-csirip, be akartam köszönni, de annyi sok újat kell szokni, hogy még ez is nehezen megy:) Egyelőre nem változtattam a "helyzeten" Dottyka, mert aszonta a kiváló szakemberem:D h. új nickkel mehet...és én ragaszkodom a régihez, de még agyal rajta, hogyan oldjuk meg.

Akármi Áron 2014.03.03. 21:36:35

@Szentpeter: +1 pedig össze sem kacsintottunk:)

Mók_Ica 2014.03.03. 21:37:50

@Szentpeter: szeva :)
@Akármi Áron: voltam :)
@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: lehet, hogy a szomszédokat kell lecserélni, mert esetleg lopnak az ablakodból küldeményeket???? :) egyébként még van... üres is és hortobágyi stájl is :)

Akármi Áron 2014.03.03. 21:38:03

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Azé' megkérdezem, tucc még tűrni?:)))))))) (Meg muszáj is:D)

Mók_Ica 2014.03.03. 21:38:46

@Szentpeter: @Akármi Áron: viszont jó gyorsan megjelenik amit írtam :) :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.03.03. 21:40:56

@Akármi Áron: küldesz nekem egy emil címet, pl így.

@Mók_Ica: gundel? A szomszédokat nem tudom megválogatni, a családomat igen. :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.03.03. 21:41:54

@Szentpeter: nekem a fényerő nagyon alacsonyan van, így abszolút nem zavaró.

@Akármi Áron: hagyj fel minden reménnyel.............

Akármi Áron 2014.03.03. 21:42:18

@Mók_Ica: nem is csalódtam....:) A tudnivalókat meg gyüjtsd szépen a kommentnaplóba, majd átvesszük időben, h. naprakészek legyünk.:)))

Szentpeter 2014.03.03. 21:44:24

@Mók_Ica: Gyorsaságban mintha jobb lenne...
@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Értem én, tegyek piros harisnyát a lámpára...

Mók_Ica 2014.03.03. 21:44:40

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: hát az pont nincs, de mivel van meztelen, abba azt töltesz, amit csak szeretnél :)

fényerőt lejjebb vettem és már nem üti ki a szemem, köszi :)

Mók_Ica 2014.03.03. 21:46:47

@Akármi Áron: oksa :)
@Szentpeter: nem mintha, hanem igeeeeeeeeeeen :) és tényleg vedd lejjebb a képernyőd fényerejét, nem kell sokkal, és nem lesz bántó :) :)

Szentpeter 2014.03.03. 21:48:07

@Mók_Ica: ...inkább felveszem a napszemcsimet....

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.03.03. 21:48:22

@Szentpeter: jaaaaaa, nekem nem ég semmi fény. Teljesen sötít van úgymond. Ahhot meg leveszem a fényt, mert minek? Gépelni meg vakon gépelek.

@Mók_Ica: meztelen palacsinta????????? Tuttam, h dobnom kell a szomszédjaimat :D

Akármi Áron 2014.03.03. 21:48:34

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: megpróbáltam, azaz küldtem üzenetbe néháyn sort, (sört nem:D) címet, de nem tudom, átért-e? Nézed?

Szentpeter 2014.03.03. 21:51:04

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: A laptomomnál és az okos telcsimnél nem gond a fényerő állítás, de az asztali monitoromhoz nem nyúlok, mert az nagyon profi.. úgy értem netezés és filmnézésnél..

Akármi Áron 2014.03.03. 21:54:15

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: szuper, pedig nálam azt jelezte, hogy O felhasználót talált:))))) Bolond itt mindenki:D Még én is:)))))

Szentpeter 2014.03.03. 21:55:29

Ez a kékeszöld legyen inkább acélkék...

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.03.03. 21:55:54

'stét. Kész hülye vagyok, hogy még mindig nézem ezt a ratyi-VV-t. Szóval helló...

Szentpeter 2014.03.03. 21:58:59

@Haynau (Sons of Monarchy): Pedig most támadnak az Oroszok... hello

Akármi Áron 2014.03.03. 22:00:09

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: ha megkaptad a címet, akkor szöveget is nem? Irtam két-három sort, komoly:)

Szentpeter 2014.03.03. 22:00:17

@Mók_Ica: Ne dadogj... ( mosolygok )

Mók_Ica 2014.03.03. 22:00:22

azé' a blogmotor a régi.... szeret duplázni :)

Schlomo Goldberg 2014.03.03. 22:00:49

Bizakodjunk hogy ma este egy erős kurvaanyázós öfi lesz, macicsonkolás, vér és kiontott belek.

Mók_Ica 2014.03.03. 22:01:07

@Szentpeter: eskü, csak egyszer mondtam.... (kezem a szívemen, de vigyorgok)

Mók_Ica 2014.03.03. 22:01:46

trallalalalala, itt van Lilu

Schlomo Goldberg 2014.03.03. 22:01:54

Lilu joggingolásból ugrott be a stúdióba?

Mók_Ica 2014.03.03. 22:02:43

mecsoda idióta szavazás... kit érdekel mit fog csinálni zsóti...

ő-szinte 2014.03.03. 22:03:27

olo
Bassza meg megint nem latom, monnyatok el mi van?

Mók_Ica 2014.03.03. 22:04:28

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: különösen szercsizi, ha így beszcsizünk :)

Schlomo Goldberg 2014.03.03. 22:05:37

De jó hogy kakkantós még mindig osztja az észt

pink ninja 2014.03.03. 22:06:49

@ő-szinte: ádinak másnap van, nem érti miért oltották le vikivel kapcsolatban. durci puffog. zsóti szerint is túlzás volt, amit ádi csinált, átlépte a határt, iza szerint hazudik ádám, hogy nem emlékszik a tegnap estére

nohug 2014.03.03. 22:07:21

@Haynau (Sons of Monarchy): na hát pont most akartalak meggyanúsítani, hogy te vagy Ádám, azért nem írsz napok óta. Meg, hogy rögtön rámentél Sárlikra! :) Szeva :)

Akármi Áron 2014.03.03. 22:08:07

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: még a címet se? a jóéletbe, akkor csak itt van a gond, tudtam én, hogy ez most nem egyszerű nálam, de kihez ment akkor?:DDD
Mégeccer próbálom.... hátha!

ő-szinte 2014.03.03. 22:08:42

@pink ninja: koszi , szerizlek <3
Es mi volt tegnap, miert allitjak pellengerre?

pink ninja 2014.03.03. 22:08:52

@ő-szinte: zsóti szerint meg kellett volna pofozni és ádám szereti a husis lányokat, iza szerint le kellett volna locsolni
sári azt mondja ádámnak, hogy hazudja azt hogy nem rakhatják rá a jelet, mert megdugta sárit

nohug 2014.03.03. 22:09:17

Ádám (ez a neve?) képtelen artikulálni, vagy nem tudom, lehet nincsenek fogai.
Mér' viselik még ezeket a szar kitűzőket?

pink ninja 2014.03.03. 22:09:29

@ő-szinte: belógatta a brét viki elé hogy fújasson, azt hiszem :D

nohug 2014.03.03. 22:09:47

Jahogy, ez még a múlt.

Szentpeter 2014.03.03. 22:10:54

Zsófi gondolkodik... beszartam.,..

pink ninja 2014.03.03. 22:11:01

@ő-szinte: iza kinézi belőlük, hogy dugtak sári és ádám (bréking nem sípolták ki a leszopatja szót :D)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.03.03. 22:11:03

@Mók_Ica: tudcsi MMKK :D Dikk, úgymondcsi igazadcsi vancsi :)

Mostan utálcsi minket, úgy vélcsi :)

@Akármi Áron:

várom. Elvileg az az emil cím, amivel ide belépsz.

Ejoy 2014.03.03. 22:11:09

Dikk, ez nagy volt! Dorka beszopta a méteres képletest!

ő-szinte 2014.03.03. 22:12:42

@pink ninja: :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Es mot ezeee bancsak? :O

Schlomo Goldberg 2014.03.03. 22:12:48

Iza nem tartja magát az adott szavához.

pink ninja 2014.03.03. 22:13:04

@pink ninja: iza álla az alvilágot súrolta, hogy ezt megtette ádámmal (a dugást, mert elhitte), viszi a hírt mindenfelé, kupaktanács vikivel, durcival a nyugiban. pinki is ott van, iza ezek után tuti valakire teszi a jelet, de nem értem pontosan kire, szerintem ádámra :DDDD

Szentpeter 2014.03.03. 22:13:19

Iza.... istenem, egyszerűbb mint a bot...

Veder1 2014.03.03. 22:13:45

Viki levágta, tetszett neki :)

Schlomo Goldberg 2014.03.03. 22:13:56

Mocskos mód beszoptatták Kakkantóst meg a sleppjét, ez tetszett.

ne most (CX) 2014.03.03. 22:14:20

Iza elvesztette tájékozódási képességét.

pink ninja 2014.03.03. 22:15:11

@ő-szinte: sári élvezi, hogy iza és a kis csapata kattog a témán :D
viki nem hiszi el a témát, azt mondja jó taktika, és nem szól az övéinek, had higgyék el a dugást :) viki néha tök jó arc :DDDDDd

most kortársbeszédet írnak...

Ejoy 2014.03.03. 22:15:14

Isabella Dick problemája az, hogy nem őt varta le adam először. ez legalább akkora csalódás volt neki, mint a foltos sonka

nohug 2014.03.03. 22:15:37

Oh bazdmeg, egy rakás funkcionális analfabéta.

Szentpeter 2014.03.03. 22:15:38

Dorka mint bimbó... a faszom az...

nicu71 2014.03.03. 22:15:56

@Ejoy: haha,a párbajon elő is adja az ostoba parasztja,Sári meg szó szerint körberöhögte...jó volt ez.

perszepolisz 2014.03.03. 22:15:57

Szerintem meg ezzel a hétfői öfikkel kezdeni kéne valamit, mert párbaj után olyant látunk aki mán kiesett és ez kicsit nagyon érdektelen.

Mók_Ica 2014.03.03. 22:16:02

@Szentpeter: sokoldalú, mint egy gömb ;)

pink ninja 2014.03.03. 22:16:29

@ő-szinte: izáék írják a tulipános bénaságot, oltják izát, hogy bénán olvas, iza hisztizik

sáriék mondatszerkezeten vitatkozna, uncsi

nicu71 2014.03.03. 22:17:42

@perszepolisz: de gondolj az épp kieső rajongóira,még utoljára láthatják a kis kedvencüket!

pink ninja 2014.03.03. 22:18:00

@ő-szinte: au a riportban beszél a valóban szó fontosságáról :DDDDDDDD

Szentpeter 2014.03.03. 22:18:03

Aurelió, nem a valóban hiányzik a beszédből, hanem a faszpörgetés...

perszepolisz 2014.03.03. 22:18:32

@perszepolisz: Jé csináltak helyet az avataromnak! De én akkor sem állok be a sorba! :D

Mók_Ica 2014.03.03. 22:18:53

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: felőlem azis lehet(csi) :) majd még veszcsizek pár mádzsár órát :)

izé úgy beszél a riportba' mint aki most itta meg a nyugi teáját :)

Szentpeter 2014.03.03. 22:19:48

Lilu, te hülyébb vagy mint Zsóti...

Commodore 2014.03.03. 22:19:58

A cigizős kanapéból a sárga, jobb lenne!

Schlomo Goldberg 2014.03.03. 22:19:58

Kíváncsi vagyok hogy Lilu ma is fogja -e hangsúlyozni hogy Viki milyen kedves, empatikus, jóságos és segítőkész.

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.03.03. 22:19:59

@Mók_Ica: Szerintem Izaura túladagolta a nyugiteát. Amúgy most kifejezetten jól néz ki.

ne most (CX) 2014.03.03. 22:20:12

Iza agyában 80%-os a kék halál. Jelentős részei lefagytak, lassan tudja csak elmondani a legegyszerűbb mondatokat is. Charlot vissztérésekor talán beszédkészségét is elveszti.

pink ninja 2014.03.03. 22:20:18

@ő-szinte: másik csapat: iza behisztizett, rajta nagy a feszkó, de nem akar mindig ovisan viselkedni :O
most vikivel a dohányzóban kattognak, iza még mindig hisztizik (valaki viccelődött valamin, de már elfelejtettem min, mert kurvára nem fontos :P)

Mók_Ica 2014.03.03. 22:20:40

zsóti se bonyolult... szépet böfizett ...

nohug 2014.03.03. 22:21:35

Mennyit bagóznak...
Zsótiról hiányzik a mackó, de legalább a papucs megvan! Rendesen, lelógós, kapaszkodós lábujjakkal!

Szentpeter 2014.03.03. 22:21:49

...ha most leköpik egymást, behalok...

Commodore 2014.03.03. 22:21:57

Papucs-zoknika, ezért tart itt a világ! ahol.

Akármi Áron 2014.03.03. 22:22:19

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: küldtem másikat, 5 perce, lövésem sincs miért nem megy át.
Itt majdnem minden nap vagyok, nincs gond a belépéssel.
Na tovább kell gondolkozni mi lehet a bibe. Ha ez ma nem ért át másodszor sem, majd telefonos segítséget kérek holnap az informatikustól:)))

Mók_Ica 2014.03.03. 22:22:31

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: jó éjt :)
@nohug: zokni is van a papucshoz... ahogy kell :)

pink ninja 2014.03.03. 22:22:52

@ő-szinte: durci csapata ajándékt ad durcinak, iza egy zokniból kivágott szívet ad neki, zsóti az egy és megismételhetetlen zoknit.
zsóti a "hülye kis kopó" mondattal búcsúzik durcitól és nagyon izgult

Szentpeter 2014.03.03. 22:23:36

Viki, rajtad csak a függöny áll jól...

ő-szinte 2014.03.03. 22:23:39

@pink ninja: jol kozveticcc, meg vagy dicsoulve ;))))

Mók_Ica 2014.03.03. 22:23:47

@Szentpeter: viszont a féltett baba zoknit odaadta durcinak....

nohug 2014.03.03. 22:23:54

Zsír, én is lopkodnám mások cuccait! Legjobb! :))))

nicu71 2014.03.03. 22:24:23

@Schlomo Goldberg: 100% Lilu soha nem hagyja ki,ahova kell,mindig beböfögi,rohadtul idegesítő,ahogy állandóan promozzák szerencsétlen vikipédiát...

Schlomo Goldberg 2014.03.03. 22:24:50

Jaj de édes kokkiza leszedálva

pink ninja 2014.03.03. 22:24:58

@ő-szinte: viki durci ellopott pólóját adja neki vissza, de durci visszaadja neki és viki ebben mondja majd a beszédet, meg valami karkötőt is ad neki (kurva unalamas ám ez az öfi is)

iza annyira vontatottan beszél, mintha be lenne tépve, rettenetes szarul artikulál és baromira be van lassulva

perszepolisz 2014.03.03. 22:25:22

Izát tényleg leszedálták. Mit követhetett el amiért ehhez folyamodtak a szerkik?

chloep 2014.03.03. 22:25:27

Te bazz Izát lenyugtatozták ... Ez látszik hogy ez egy mai interjú..

Cimili 2014.03.03. 22:25:53

Iza bevett valami lassítót? Alig érteni mit mond, majd elalszik.

Ejoy 2014.03.03. 22:26:25

két agyhalott próbál értelmesen beszélgetni. nem megy...

nohug 2014.03.03. 22:26:59

@Mók_Ica: Ne izgass! Zokni, papuccsal... ooohhh...

Iza télleg le van szedálva. Vagy nagyon gondolkozik és ilyenkor 100% CPU-t zabál az agya.

pink ninja 2014.03.03. 22:27:20

@ő-szinte: annyi itt az ölelés, mint az eddigi részekben összesen :DDDDDDDD
durci kurva sokat beszél, de semmit nem mond

Commodore 2014.03.03. 22:27:34

WTF?! várlak vissza?! Megnyerem oszt, sohanelássalak!

Mók_Ica 2014.03.03. 22:28:13

@nohug: mindééég így szokja hordani :)

Szentpeter 2014.03.03. 22:28:41

Lilu téged öleljen meg a hóhér...

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.03.03. 22:28:56

@Szentpeter: Támadnak az oroszok... majd hajnalban. Ja, bocs, hivatalosan persze NEEEEM orosz katonák, felségjel nélküliek - csak orosz egyenruhában vannak, orosz a technikájuk, az Orosz Haderők rendszámtáblái virítanak a járgányaikon... Hogy fulladnának a Fekete-tengerbe mind!

@nohug: Ennyire nem ismersz? Max. Izaurára mozdulnék rá. Bár Durci sem nézett ki rosszul. Csak meg ne szólaljon egyik sem!

Faszomatbazdmeg - már majdnem szimpatikusnak találom a "páros napokon kurva, páratlan napokon szüzies"-talán-mégsem-500-ast. De csak majdnem.

pink ninja 2014.03.03. 22:28:56

@ő-szinte: sári beszédet mond a csapatának, bla, bla... (benyal nekik, hogy mindannyian meghatározók a villában, jah teo pl mindenképp :D)

Schlomo Goldberg 2014.03.03. 22:28:58

28 perc és még nem volt balhé, nem vagyok elégedett.

Mók_Ica 2014.03.03. 22:28:59

@pink ninja: de azt hadarva mondja és csúnyán.... nem nőiesen beszél

nohug 2014.03.03. 22:29:20

@Mók_Ica: Na, akkor Zsóti papuccsal is bekerült a maszti-bankomba, nem csak a mackóhordásával!!!

Mók_Ica 2014.03.03. 22:29:35

@Szentpeter: milyen kedvesnek teccik ma lenni :)

Ejoy 2014.03.03. 22:29:40

gyetekek! zsolti dumáján kifeküdtem!

Szentpeter 2014.03.03. 22:29:53

@Mók_Ica: Hát azért, mert nekije van szíve....

Mók_Ica 2014.03.03. 22:30:21

@nohug: maszti-bank??? ammeg mi? :DDDDD

Szentpeter 2014.03.03. 22:30:51

@Mók_Ica: Kihez hogy... kérsz fagyit ?

ne most (CX) 2014.03.03. 22:31:16

@nohug: Kár, hogy Ádám nem veszi észre az alkalmat, hogy fujasson egyet Izával. Iza biztos nem emlékezne rá egy óra múlva.

pink ninja 2014.03.03. 22:31:59

@ő-szinte: reklám, vénusz étolaj, visine szemcsepp (tamarinmag kivonattal), coldrex, stb :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Commodore 2014.03.03. 22:32:02

80% all kevesebbet pislogunk! fakoff!

Szentpeter 2014.03.03. 22:32:11

@ne most (CX): ( röhögök ) ...azt hinné hogy a kávé miatt habos a szájaszéle...

ne most (CX) 2014.03.03. 22:32:21

@nohug: Ekkora taj tahó csajt nehezen fog másikat találni.

chloep 2014.03.03. 22:32:52

na, ez a srác nektek úgy nézz ki mind aki majd itt "akkorákat fog kavarni a lányokkal" és hogy "milyen élénk lesz" most hogy nincs itt az aki (ti szerintetek) lehúzza.... Ennyit az ember ismeretről... Megmondta, Dorka kiesése nem változtat itt szar se.

Ejoy 2014.03.03. 22:33:32

atom helyett a villa lakókat fogjuk bevetni az oroszok ellen: V VILLAnás balról!

tena_lady 2014.03.03. 22:34:12

Nem értem miért mondják mindig, hogy Zsolt és Dorka szerelmesek, mikor ők maguk mondják mindig, hogy nem. Dramatizálnak itten. :/ Amúgy nem aggódom Zsolt miatt. 1-2 nap és újra beledugja valaki fogkeféjét a wc-be, vagy valami hasonló.
De a legjobb Viki. Előadja a csapatnak, hogy ők bezzeg csapat, összetartóak, stb, de azt persze nem mondja el nekik, hogy Charlotte és Ádám csak kamuznak. Inkább röhög rajtuk. Mondjuk ez a szórakoztató szemétkedései közé tartozik. :)

Ejoy 2014.03.03. 22:35:54

@Szentpeter: mutatták elõzetesben miket mondott dorkárôl, azon.

ne most (CX) 2014.03.03. 22:35:55

Iza behívja Adámot a nyugiba, hogy tegye vele is azt amit Charlottal, mert párbajt lehet nyerni vele.

Commodore 2014.03.03. 22:36:10

lyuk-lyuk, zene-zene,
igénytelen ha nem ittál eleget.
szeretlek téged, igen,
gyere velem, van egy ötletem...

Belga.

SzilajSzilard 2014.03.03. 22:37:14

Dikk! Tudtam hogy valakire hasonlít Ádám. Jónásra a Szaffiból azzal a bajuszkezdeménnyel. Vagy Lúdas Matyira. Kajakra.

nohug 2014.03.03. 22:37:29

Mintha ölnék a disznót.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.03.03. 22:37:55

Ez a visítás. Uramisten. Mint egy disznóvágás.

kontratenor 2014.03.03. 22:38:50

Szar a műsor, de az a durva, hogy még ehhez is méltóbb a Dexter zenéje, mint az eredeti sori záróévadához.

Mók_Ica 2014.03.03. 22:39:24

@ne most (CX): még lesz rá lehetősége... kap még teját izé :)
@pink ninja: és leviszi a fejünket a hangja, ha nem némítunk időben..... hangmérnök monnnnyon le!!!
@Szentpeter: persze :) habbal ;)

Commodore 2014.03.03. 22:39:27

háát le voltam sokkolódva ..B+!

pink ninja 2014.03.03. 22:39:37

@ő-szinte: most zsóti szenvedése jön
lehajtotta a fejét, mikor csárli jött vissza, nagyon szomcsi zene megy a jelenet alatt
iza bevonul egyedül a szobába (még mindig szomcsi zene)
zsóti rágyújt, kint marad egyedül a cigizőben
(a többiek örömködnek bent)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.03.03. 22:40:10

Mi szabadult fel abban a hobbiprostiban?

hovatovább? 2014.03.03. 22:40:28

@chloep: Haggyad! Ez Magyarország, itt muszáj gyűlölni valakit,
egy igazi hun ezzel határozza meg magát individuálisan.
És ha már gyűlöl, 'okosan' csinálja...

nicu71 2014.03.03. 22:40:55

csárli sinen vagy..ez mekkora :)

perszepolisz 2014.03.03. 22:40:59

Értem már miért szedálták le Izát!

nohug 2014.03.03. 22:41:18

@Mók_Ica: a maszti-bankba pakolod azon faszik képeit, akikkel önszeretheted magadat gondolatban! :D pl. Zsóti mackóban és papucsban, szürke zoknival lábujjkapaszkodósan, meg azzal a májfolt jellegű mellkastetkóval!

Mók_Ica 2014.03.03. 22:41:42

@pink ninja: izécske magát hibáztatttya, neki kellet vóna kimenni.... remegő szájszéllel sír
Ádi vigasztalja: ne aggódj, majd kimész :) hihihihihihi

nohug 2014.03.03. 22:41:56

@nicu71: REmélem, hogy a sínnél József Attilára gondoltak...

Ejoy 2014.03.03. 22:42:00

orélió izának: ... most nyelned kell... lesz még az is:)!

Commodore 2014.03.03. 22:42:46

Vigyetek, Ki! akkor is berakom! :-)

egy okot mondj amiért nem én,
két jó szót mondj másra aki nem én,
három vessző ami beléd fér,
négyszemközt zabálnálak meg én,
ötszörös európa bajnok vagyok,
hatkor már bugyi nélkül sírsz az ágyamon,
a hétméteres kopaszt ha nyomatod de nagyon,
elviszlek amerikába a nyolcadik napon.

ne most (CX) 2014.03.03. 22:42:51

Ádám vigasztalja már meg Izát, úgy érzi már nem ő a first Lady.

Mók_Ica 2014.03.03. 22:43:01

@nohug: tudtam tudtam, csak nem sejtettem :) igazán kívánatos a kép, én is mentettem :) :)

pink ninja 2014.03.03. 22:43:02

@ő-szinte: csárli nagyon felfokozva tért vissza a villába
iza nézi dorka képét, au odamegy hozzá, iza gyűlöli csárlit és sír és neki kellett volna csárlival párbajozni, au szerint izának most nyelnie kell :DDDDDDDDD (na jó nem úúúúgy, csak nem állhat bosszút, mert az rosszul venné ki magát)

iza a riportban: törés, fájdalom, amit érez, ez egy kemény játék

zsóti a cigizőben lehajtott fejjel ül és nem akar beszélgetni

Mók_Ica 2014.03.03. 22:43:50

@Ejoy: ádi mondta és konkrétan a fújatásra gondolt közben :) :)

nohug 2014.03.03. 22:44:31

@Ejoy: Ja, hogy ráment egyből Izára! Lesz még itt szájjal szeretés. :)

Szentpeter 2014.03.03. 22:44:41

Zsolti, ha hasonlítotok, úgy jársz mint Durci... huzol a faszba...

Schlomo Goldberg 2014.03.03. 22:45:15

coub.com/view/ug11

Kakkantós Dorka, a köpködő kobra - "Pusztuljon el a szája, fújj de gyűlölöm, pfejj ott rohaggyá meg te kurva"

Ejoy 2014.03.03. 22:45:16

sapi, dzseki, farmer, éés papucs bázmeg!

perszepolisz 2014.03.03. 22:45:32

Azt nem értem Vikinek mi baja van? Miért nem veszi könnyedebben a dolgot?

Cimili 2014.03.03. 22:45:39

Iza iszik a nyugtatóra?

pink ninja 2014.03.03. 22:45:52

@ő-szinte: durci elköszön zsótitól, és jön a szomcsizene megint, zsóti kivonul a levegőre és sír
együtt feküdtek együtt keltek, "meg volt szokva egy dolog"

éjjel buli volt, koccintással kezdünk, ádámon már most csak egy alsógatya van :DDDDDDD

Mók_Ica 2014.03.03. 22:46:20

zsóti sír... krisz vigasztalja

ő-szinte 2014.03.03. 22:47:39

NAHAT, ELKEZDENEK VEGRE JATSZANI????? :DDDDDDDDDDD

Mók_Ica 2014.03.03. 22:48:00

sárlott vállalhatatlan ruhában táncol az asztalon.... gyakorlott mozdulatokkal mozgatja a poppolóját...

ne most (CX) 2014.03.03. 22:48:56

@Mók_Ica: Zsóti annyira sajnálja magát, hogy sír. Egyedől maradt a bunkó viselkedésével, de nem tanul belőle, megpróbálja ismét.

Mók_Ica 2014.03.03. 22:49:33

bakker... izé üvegből issza a pezsgő és szenved nagyon arcilag

perszepolisz 2014.03.03. 22:49:35

Hú Izának de csúnya vége lesz.

pink ninja 2014.03.03. 22:49:38

@ő-szinte: zsóti és krisz beszélget a cigizőben, bent valami rettenet zene megy (vagy csak öreg vagyok :D)
zsóti összeszedi magát és vikivel kiüldözik a másik csapatot de főleg csárlit meg teót a villából, meg ádámot is
zsóti a riportban: durcival nagyon hasonlítanak egymásra
viki és zsóti beszélgetnek, viki szerint durci csapata mártírt csinált csárliból, szóval a csapat cseszte el, nem dorka volt gyenge
viki és zsóti egyesével utálnak le mindenkit zsófika kivételével
bent fergeteges buli van (nem)

Szentpeter 2014.03.03. 22:49:46

Azért látszik hogy Viki sem észlény... a kamera előtt beszél arról hogy ő az aljasságra megy rá...

És ez lesz szimpatikus ?

Nektek halvány fingotok nincs miért esett ki Durci..

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.03.03. 22:49:53

@Mók_Ica: nagyon durva látvány volt. De úgy is fogalmazhatnék, hogy profi. :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.03.03. 22:50:32

@Szentpeter: de olyan fasza, hogy te legalább tudod a frankót. :D

Ejoy 2014.03.03. 22:50:39

zsolti kúrvára erõsnek érzi magát, pedig egy papucs zoknival, húz ki a francba. utána viki is, aki most mondta el, hogy visszatér a régi önmagához. húz ki a francba!

ő-szinte 2014.03.03. 22:51:18

Sarlik egyre poszebb :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Zsanuária 2014.03.03. 22:51:41

Onídn kapitány! :D Ahoj! :D

Istenes Bence 2014.03.03. 22:51:50

Csárli! Iszonyat nyomorék fejed van!

Cimili 2014.03.03. 22:51:55

@Mók_Ica: A pezsgő csak kísérő a rövid mellé.:DDDDDDDDDDDDDD

pink ninja 2014.03.03. 22:52:57

@ő-szinte: csárli beköpte vikit izának, hogy viki is azt akarta, hogy ne izát vigye ki

iza és krisz galuskásan beszélgetnek, ugyanaz mint eddig kurvára unom ezt a vonalat

nohug 2014.03.03. 22:53:10

Na szóval, Sárlik fején a bubó pestis és a kaposi szarkóma ragaszkodnak egymáshoz.

Iza meg kurva igénytelenül iszik...

A Proverbiális Noszty Fiú 2014.03.03. 22:53:16

Már megint ez az őszinte duma. Őszintén rá fogom gyújtani a szemöldökét ha egyszer kijön végre.

perszepolisz 2014.03.03. 22:53:22

Krisz és Iza mint két alkesz csöves a hasbaszúrás előtt fél órával.

pink ninja 2014.03.03. 22:53:36

@ő-szinte: ohh faszomatbazdmeg hazaértél? :DDDDDDDDDDDDD

Schlomo Goldberg 2014.03.03. 22:53:50

Iza olyan méltósággal tud bebaszcsizni

Zsanuária 2014.03.03. 22:53:55

Nekem is lehet egy kifordított irhajackie-m? Papuccsal együtt olcsóbb netán, vagy ez a vitédzs-kombó csak a villakirályoknak jár? Mer' akkó má' nem is nem ácsingózom..k utána. :D

Szentpeter 2014.03.03. 22:54:15

Kár hogy az ízes trágárság ki van törölve... Krisztián irhatna egy könyvet...

ő-szinte 2014.03.03. 22:54:19

@A Proverbiális Noszty Fiú: miert kell mindig rajtam lovagolni?? :O

ne most (CX) 2014.03.03. 22:54:33

Iza újraindítja a rendszert a fejében.

Commodore 2014.03.03. 22:55:23

Zsóti kitopog papucsban+zokni! nulla!

Szentpeter 2014.03.03. 22:56:12

@ne most (CX): Te ezt vetted észre, hogy ujraindult ? ...tönkre ment az a OP rendszer...

Ejoy 2014.03.03. 22:56:16

traktoros jól reprezentálja a kibaszott mély magyar fájdalmat. igazi mazoista fasz, ha sokáig kell nézni, keresek egy kötelet...

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.03.03. 22:56:37

Megvolt az öfi. Mentem volna inkább hamarabb aludni. Na de most... balra el, jóéjt!

Zsanuária 2014.03.03. 22:57:19

Tudom, ne nézzem, és Sebestyén Balika óta tudjuk, hogy el is lehet kapcsolni, de iszonyat a szellemi kapacitás...hiánya. Undorkodó Dorszie nélkül most mi leeeeeesz? Hüpp.

Iza rémisztően kiélt, leélt, lelakott sztájlt nyom, Psotát lejátszaná talán? :D

Mók_Ica 2014.03.03. 22:57:45

@Cimili: hja, ezt így kell?? nem tudtam :) egészségére .... én még sosenem ittam így... asszem nem is fogom ezt a kombót kipróbálni...

csárli is essen ki... tegnap is kieshettek volna mind a ketten...

Szentpeter 2014.03.03. 22:59:03

Tisztul a kép.... Ritkulnak bent a problémás esetek...
Zsóti, Iza, Trakony, Vikkancs tankba ült és megindul a bunkó hadművelet....

Ejoy 2014.03.03. 22:59:25

a vv óta a kibaszott gatage storeban a papucs a legkeresettebb áru! szigorúan papuccsal!

Mók_Ica 2014.03.03. 22:59:38

@Haynau (Sons of Monarchy): neked a komment árfolyam már smafu? már nem dolgozol érte?? :) :) jó éjt neked )

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.03.03. 23:00:26

@ne most (CX): csak sajnos ahhoz legalább egy formázott partíció kellene...

ő-szinte 2014.03.03. 23:01:11

@pink ninja: köszönöm szépen :-) <3
azért nem szóltam, mert szeretem ahogy közvetíccc :-))))))) <3
valóban igazándiból

Commodore 2014.03.03. 23:01:24

kicsit bebazcsizott, a műsorvezető... :-

Zsanuária 2014.03.03. 23:01:45

Béélaaaaaaaaaaaaaaaa

nicu71 2014.03.03. 23:01:54

@Mók_Ica: hagyjad már csárlit...ő most sinen van :)!Szerintem símán megérdemelte ezt az 5 perc sikert,akárhogy is. A durcis tábor annyira hihetetlenül szánalmas és nyomorult volt,hogy öröm nézni a bukásukat,megérdemelték.

ő-szinte 2014.03.03. 23:02:04

ööö...mikor változott meg a hogyvolt arculata??????

ne most (CX) 2014.03.03. 23:03:00

@Szentpeter: Most választana új op rendszert. Ádám vagy Teo?

Zsanuária 2014.03.03. 23:03:02

Bögréből a pálinkát. :D És hajnalban belopódzik Kinga, hogy tajtrészegen merőkanállal egyen a hideg töltöttkápiból. :D

pink ninja 2014.03.03. 23:03:13

@ő-szinte: úgymond nekem is jól esett, dikk :)))))

az arculat úgymond ma változott :)

tena_lady 2014.03.03. 23:03:15

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Dopamin, ha jól emlékszem.

@nicu71: A Charlie Sheen Fluor egy kevésbé jól sikerült dala: www.youtube.com/watch?v=KpQMCr0HgOo

Viki.... Az a vicc, hogy amit most Zsoltnak előadott, azt már előadta egyszer Krisztiánnak is. Hogy csak benne bízik, a többieket simán hátba szúrja, stb. Az ellentábor átlát rajta, míg a saját kis barátai nem. Mondjuk pont ezért vannak ők ellene. :)

Zsanuária 2014.03.03. 23:03:40

Tellmídetjóvantmíííííííííjeeeeeeeeeeeeeejejeeee

ő-szinte 2014.03.03. 23:04:54

szerintem szarcsi és a régi jobb volt

Zsanuária 2014.03.03. 23:05:03

Nekem rohadtul nem improvizál a nyúédzs leopárd, amit ezekre a szerencsétlenekre aggatnak...vagy önszántukból?

ne most (CX) 2014.03.03. 23:05:17

Méregetik Zsótit, mint a lejárt szavatosságú húst.

Szentpeter 2014.03.03. 23:06:28

@ne most (CX): ...nem személy, hanem taktikát választ Izácska, ő egyedül jött rá hogy Dorka valamiért kiesett.. úgy gondolja azért mert a párokat nem szeretik a nézők, ezért a traktoros fasznak megmutatta az ajtót.. kell ugye az az 50 millácska... parasztot, bárhol találsz..

Csak hogy az új OP -rendszer elavult, nincs hozzá frissités, Iza már csak gyülölni tud, de azt n agyon, azzal meg nem lehet járékot nyerni..

GAME OVER

Mók_Ica 2014.03.03. 23:06:52

@nicu71: @tena_lady: igen, én is azt mondtam, hogy sárlott menjen vissza, mert durci vállalhatatlan lett.... de már sárlottból is sok a mai öfi után :)

na, mán béluska is úgymondozik....

Zsanuária 2014.03.03. 23:06:54

A 3 szkájpos kemény triád. :D Szemüge, Kicsi Vica és a Hentes.

ő-szinte 2014.03.03. 23:07:22

@pink ninja: jó nagy fos lett csaxólok
(már amíg ki nem basznak őszinteségem miatt :-DDDDDDDDDDDD )
már használhatóság szempontjából
a régi sokkal átláthatóbb volt
a fejléc viszont zsírkirály
(vajon eléggé benyaltam a maradáshoz? :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDD )

Zsanuária 2014.03.03. 23:08:09

kinek szurkáltál tegnap? Brutha.

Szentpeter 2014.03.03. 23:08:46

@ő-szinte: kezdésnek nem rossz... végül is itt vendégek vagyunk..

Mók_Ica 2014.03.03. 23:09:26

@Zsanuária: béluska nem találja szókat ;) ;)
másodszor is szurkált ;)

nicu71 2014.03.03. 23:09:28

@tena_lady: ááá köszi..nem is tudtam hogy egy Fluor számot idéz ez a sínen vagyok duma!

Zsanuária 2014.03.03. 23:09:29

Ez a két perszon most áll egymás mellett? :D

waddysnow_ 2014.03.03. 23:10:18

csak szeretném megjegyezni, hogy a UPC-nél továbbra sem fogható a Fox így nem láthatjuk a The Walking Dead című sorozatot

Szentpeter 2014.03.03. 23:10:33

Jó éjt mindenkinek.... szólít az ágy...

tena_lady 2014.03.03. 23:10:33

@Mók_Ica: Vállalhatatlannak csak egy embert tartok a villából, és az Ádám. Charlotte csak riszált egyet a buliban. Szerintem nem volt durva.

Mók_Ica 2014.03.03. 23:10:52

mi az a lelki depresszió??? bélus, mifasz van???

Zsanuária 2014.03.03. 23:11:05

Bél A tapasztalatai a villából, o god. Sírok. Megható.

tena_lady 2014.03.03. 23:11:29

@nicu71: Au feszt magyar rapperektől idéz...vagy énekelget. :D

Zsanuária 2014.03.03. 23:13:01

A lelki depresszió gyakran párosul testi depresszióval, ilyenkor a páciens fizikailag összemegy, izmai lelappnnak, haja nem lesz jó ( hajam is milyen?), szomorú lesz, álló nap rugdossa az udvaron kiürült fehérjés vödrét. :D

nicu71 2014.03.03. 23:13:26

@waddysnow_: torrent a lelke...ám a da Vinci sorozat is über!
hogy on is legyek...Iza vallomását nagyon nem kellett volna leadni..a kígyóm is kedvesebb nála...

A Proverbiális Noszty Fiú 2014.03.03. 23:14:17

Bélán meg Adélon kívül senki mást nem tudtak keríteni? Majdnem olyan rosszak mint az Istenes.

Bécinek és Teónak parlamenti üléseket kellene közvetíteniük. Vagy altatókat lemezre mondani, 4 mp után garantáltan kisimulnak az alfahullámok.

Kibaszott lobotómiapáciensek.

pink ninja 2014.03.03. 23:14:44

@ő-szinte: talán maradhatsz, igazándiból még mindenkinek úgymond szokni kell az új felületet :DDDD

Mók_Ica 2014.03.03. 23:15:36

@Zsanuária: józsinak testi depressziója volt ezek szerint... ó de jó, köszönöm drága a felvilágosítást :)

Commodore 2014.03.03. 23:15:41

@Zsanuária: szemöldökkel mi lesz? lekonyul, vagy feláll! ?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.03.03. 23:17:42

@A Proverbiális Noszty Fiú: engem Béci nem irritál. Kurva sokat bakizik, de sokszor tud röhögni ezen ill. saját magán. Nem rosszabb, mint Bence pl.
Adélnak viszont már a látványa is sokkoló. Dopemant szabadít fel bennem.

Zsanuária 2014.03.03. 23:18:36

A szkájpos úr megmondja a tutit na. A háttérben ha jól látom (persze nem) hímzett otthoni áldás: Tiszta udvar, rendes ház+Ki az urát szereti, disznózsírral főz neki. :D

Zsanuária 2014.03.03. 23:19:44

Szemöldökhöz nem értek bevallom, nekem az ovi óta rajzolt van.

pink ninja 2014.03.03. 23:20:51

mi ez a zene, ami most megy bent a villában?

Zsanuária 2014.03.03. 23:23:58

Ő most a kórházi szobából szkájpoz titokban ugye?! Zihiátria. VV-függő, híj.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.03.03. 23:24:00

a kis mijét látta rázni Dorkának?! :O

szmoti 2014.03.03. 23:24:48

Hm...Béluska milyen vicces ma :D de komolyan szét röhögtem magam rajta :D VAgy mindig ilyen csak én nem vettem észre? (ma kivételesen nem volt néma a tvm)

Zsanuária 2014.03.03. 23:25:39

Vége vaaaaaaaaaaan. :(

Krétagarbó 2014.03.03. 23:29:03

@Szentpeter: Én is azt néztem, hogy Viki olyan volt abban a szűk felsőben, mint egy tele szart búvárruha.

Iza: "leesett az állam az alvilágra, ha van olyan..." :))

holl gold 2014.03.03. 23:30:33

@pink ninja:
Nos, MINDEN mas blog vagy szöveg mashol OK, kivetel EZ a blog...lehet (söt biztos) hogy nalam van a hiba DE hol lehet allitani rajta??? (lehet hogy ezen a blogon belul, alul, felul ???), de hol es mit???

ő-szinte 2014.03.03. 23:39:27

@Szentpeter: ööö... hol nem is? :-DDDDDDDDDDDDD ;-)

@pink ninja: nem akarom megszokni, mert a régi sokkal jobban áttekinthető volt :-//////////

A Rinocérosz pudvás valaga KICK ME! 2014.03.03. 23:56:38

@Schlomo Goldberg:
"coub.com/view/ug11

Kakkantós Dorka, a köpködő kobra - "Pusztuljon el a szája, fújj de gyűlölöm, pfejj ott rohaggyá meg te kurva"

Nos igen, az ilyenre szokás mondani: "fehér cigány"
És valószínű, soha nem fogja majd fel, miért is hullott ki, a barma.

Igazán tetszetős, hogy Zsótisurmó arcába bele lett lépve rendesen. Hogy is mondta Csárli anyónak nemrégen, hogyaszongya, neked itt nincs helyed, esélyed nulla, mehetsz a levesbe, ilyesmi. Rábaszott a büdös panelparaszt, s nagyon remélem, nem ez volt az uccsó látványos pofánlandolása.

Orrmányos Izagizi meg egy igazi óóócsóóóó riherongy, úgy ahogy van.

VV Özséb 2014.03.04. 00:00:31

mivel kb 99 % hogy a következő kiválasztásnál Ádámra fog kerülni a zöld kendő. Szerintetek kit fog kihívni a fújatni akaró srác? szavazzatok:

www.polljunkie.com/poll/apyajo/kit-fog-kihvni-dm

VV Özséb 2014.03.04. 00:03:23

bocs ne szavazzatok. kihagytam zsoltot. csinálok újat.

Commodore 2014.03.04. 00:03:29

ha így, akkor KRIsz!

ő-szinte 2014.03.04. 00:12:30

@A Rinocérosz pudvás valaga KICK ME!: te mijjért vagy úgymond illylen ingerült igazándiból valóban? :-O

A Rinocérosz pudvás valaga KICK ME! 2014.03.04. 00:16:03

@ő-szinte:

Dikk, ez meg beszólt.

Azé', mer' úri kedvem pont így tartja.
Úgymond.

hovatovább? 2014.03.04. 00:16:14

@A Rinocérosz pudvás valaga KICK ME!:
Osztmán, amikor te, mint hányadék szidod a hányadékot,
ki tudná eldönteni, melyik hányadék vót elébb?

A Rinocérosz pudvás valaga KICK ME! 2014.03.04. 00:20:19

@hovatovább?:

Természetesen én, s kinek nem tetszik, nyugodtan ráncolhatja a szemöldökét.
Ha rajzolt, ha szőrös.

Cimili 2014.03.04. 00:21:29

Kedves Szerkik! Az 50 másodperces onlánynak mi a lófütty értelme van? Hogy szakadna rátok a villa!

VV Özséb 2014.03.04. 00:22:03

Ádámnak szerintem Zsótit kéne kihívni. egyrészt a srác meggyengült a villában, nem valószínű hogy meg is csalja, tehát romantikázás kizárva. míg Ádám addig meg még valamelyiket előbb utóbb megnem bassza, akár még XXXXL-es Vikit is lekúrná ez a hülyegyerek. Zsóti,Dorkához hasonlóan unalmas volt eddig, beszürkült a villában. kb kiment cigizni papucsban a teraszra és jóvan. ha nem fog megújulni Ádám jó döntést fog hozni ha őt viszi ki.

tena_lady 2014.03.04. 00:28:55

@Maldonado: Én a helyében Krisztiánt hívnám ki. Esetleg Teót, ha nincsenek jóban, de szerintem jóban vannak. Meg az egész attól is függ, hogy addig kivel lesz konfliktusa. Zsolttal szemben kiesne, viszont Krisztián elég semmilyen. Ha Ádám sokat baromkodik, akkor lesz ok visszaszavazni.

Nem szoktam nézni a Fókuszt, de ez után a párbaj után gondoltam keresgélek kicsit, hátha csináltak róla egy jó kis összeállítást. És igen. Simon akciója "váratlanul" érte őket. :)
www.rtlklub.hu/musorok/fokusz/videok/240749

Cimili 2014.03.04. 00:33:36

@Maldonado: Szerintem is Zsótit kéne kihívnia. Bár szerintem mindegy kit hív ki, esélye sincs visszamenni.

VV Özséb 2014.03.04. 00:35:19

Zsóti nagyon erősnek hiszi magát bent, akárcsak Dorka. pedig nem valami nagyszám. őt kéne kivinni Ádámnak. kihívásig van még másfél hét. ha Zsolti továbbra is csak cigizni fog szomorúan akkor őt kell kivinnie, de ha megújul akkor nem.

Krisztián ellen kiesne, bár a vadparaszt gyereket sem kedvelem. de a nézők számára biztos szimpatikusabb mint ez a debil hülyegyerek.

aztán lehet a villa leggyengébb játékosát viszi ki Teot, mivel vissza akar menni. bár az meg egyértelműen gyáva húzás lenne tőle, lehet még így is kiesne Teo ellen.

Auréliótól és Vikitől fél, erősnek gondolja. Izát meg Zsófit meg jóhogy nem viszi ki, mert jónők és megakarja őket baszni vagy legalább fújatni :D

tehát: Zsóti,Krisztián,Teo közül fog választani de inább az első két fiuból.

én azért kíváncsi lennék egy Ádám-Zsóti párbajra. a párbajig van még 2 hét, addig Ádám is ki bir bontakozni bent a villában, hogy van-e bent neki helye vagy nincs.

közben szavazzuk: www.polljunkie.com/poll/ipnqda/kit-fog-kivinni-dm

Cimili 2014.03.04. 00:36:18

Nem most szerdán lesz kihívás?

tena_lady 2014.03.04. 00:37:11

Ami Charlotte-on van melegítő nadrág (A múltkor volt hozzá pulcsi is.) az milyen márka? Szponzor cuccnak gondolom. Vagy mégsem az? Fekete alapon fehér szemek vannak rajta. Tetszik. Az Elbűvölve c. film egyik álombeli jelenetére emlékeztet. :)

Cimili 2014.03.04. 00:38:24

Ádinak nem tetszik a rendetlenség a konyhában, pakol és mosogat.

tena_lady 2014.03.04. 00:39:07

@Cimili: Vasárnap lesz kiválasztás, amikor mindenki a táblánál jelet rak valakire, aztán következő szerdán a kiválasztott kihív valakit és vasárnap lesz a párbajuk.

Cimili 2014.03.04. 00:39:11

Ja mégse mosogat.:))

ő-szinte 2014.03.04. 00:41:50

@A Rinocérosz pudvás valaga KICK ME!: én MMKK megmondom az őszintét

ő-szinte 2014.03.04. 00:42:59

@Cimili: jó, de pici tangában? :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

A Rinocérosz pudvás valaga KICK ME! 2014.03.04. 00:47:35

@ő-szinte:

Én ezt SSKK nem vontam kétségbe.
Igaz, nem is kérdeztem.

A Rinocérosz pudvás valaga KICK ME! 2014.03.04. 00:52:42

Nnna.
Akinek még további lényegbevágó észrevétele van az alkalmazott retorikámmal kapcsolatban, az a továbbiakban is nyugodtan megteheti - miért is ne? - de most mentem alunni.

Aggyisten.

Cimili 2014.03.04. 01:05:12

Láttam a saját két szememmel, h Viki télleg nem mos kezet wc után. Fúúúúúúúj!

Cimili 2014.03.04. 01:06:17

Tejó és Ádi kinyalták a konyhát, Ádi még fel is mosott.

Cimili 2014.03.04. 01:09:16

Semmi érdekes nincs, ezért van onlány.:) Többnyire a fürdőt mutatják, ahogy egyesével jönnek zuhizni.

ő-szinte 2014.03.04. 01:21:37

@A Rinocérosz pudvás valaga KICK ME!: te nagyon be vagy képzelve, lapot húzol a 19. kerületre?

Cimili 2014.03.04. 01:36:44

Iza sír, Krisz vele van. A többiek azon rugóznak, h vajon miért bőg.

Cimili 2014.03.04. 01:38:47

Cigi sarok. Zsóti, Au, Zsófi, Viki. Nagy néma csönd, Au böfög. Marha érdekes.

Cimili 2014.03.04. 01:47:53

Általános fogmosás, Au szódabikarbónát dönt a szájába.
Zsófi Viki már ágyban.

0xFFFF 2014.03.04. 05:14:13

Na, a tepsiszájú zsiráf, torkában a légószirénával megmutatja lassan az igazi modellek "belsőjét". Gyűlöl, saraz, furkálódik, miközben meg van győződve róla, hogy ő a pozitív figura, aki egyenes, nagy szíve van (nem orvosi értelemben!) és még szép is. Hát...mire az élet belepasszírozza abba a mogyorónyi agyába, hogy ő egy undorító, elkényeztetett, pénzért mindent, rosszindulatú és buta zsiráf - tepsi szájjal, toroknál légószirénával - addigra randa is lesz. Akkor már nem tud majd pénzt keresni pinával, kénytelen lesz dolgozni. Az de szar lesz, amikor 2026-ban gyöngyöt fűz, de már nem a villában, hanem odakint a lakbérért cserébe! :D

Ez a "párásztjány máeg nagyon háelyesen kiáesett". (iza féle artikulció) Mitől hitték erősnek? Nem volt benne spiritusz, csak itta zsóttivagyokaproli nyálát és cigizett, mint igazi őszinte vidéki prosztó. :D

dr. sziszi 2014.03.04. 06:06:08

Remélem Zsóti megsunázza izát, közban meg kint kakkantóska lerágja a műkőrmeit...hahaha

dr. sziszi 2014.03.04. 06:06:47

Ja, UGYMOND elfelejtettem, DIKK

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.03.04. 07:05:06

@sziszisziszi: úgymond jó lenne, ha nem felejtenéd el, dikk, mint úgymond én, dikk.

pink ninja 2014.03.04. 07:09:31

Igazandibol tok jo volt olvasni a posztot, mert ugymond feldobta a reggelem :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.03.04. 07:34:59

@pink ninja: dikk, a dikket nem kellene lehagyni úgymond.

Gézu, a szívecskéd úgymond egész éjszaka mellettem volt, dikk <3

Szentpeter 2014.03.04. 07:54:24

@0xFFFF: ...egész jó vénád van az írásra

Egyébként amit írtál az én véleményemmel is azonos..

Szentpeter 2014.03.04. 07:59:58

Stratégiában nem szaladnék előre, Ádám addig még okozhat meglepetéseket, Sárlottban is van tartalék ha cselszövésről van szó.. Vikinél erőltetni kell a szexuális molesztálást, az bezavar nála..

Toszkana 2014.03.04. 08:04:18

A nagy vagány Zsótika meg rájöhetne végre, hogy miért is ment be a villába.... ez a bosszúállásos sztori meg egyenesen nevetséges .. ezek még nem jöttek rá, hogy (elvileg) a nézők szavazzák ki azokat az embereket akiket rühellnek ?! Nem a Csárli küldte haza a Durcikát hanem a NÉP :-)

Joey Tribbiani v1.1 2014.03.04. 08:09:12

Naa, mi a helyzet?

Minden koran kelonek szep jo reggelt! Minden tiszteletem azoke, akik mar reggel 6-kor kommentelnek! :)

Joey Tribbiani v1.1 2014.03.04. 08:10:18

@Szentpeter: Igen, ez a szex vonal Vikinel a gyenge pont.

Joey Tribbiani v1.1 2014.03.04. 08:31:49

Most olvasom az Indexen, hogy micsoda erzelmeket kavart Izanal es Zsoltnal Dorka kiesese, ami akkora drama, hogy ahhoz kepest a Sophe valasztasa vagy a Schindler Listaja egy konnyed vasarnap delutani komedia. hat igen, ezek az elet nagy dolgai...

karev 2014.03.04. 08:32:20

@Maldonado: én is rá szavaztam. erős meg sose vót :)

Joey Tribbiani v1.1 2014.03.04. 08:34:57

@Toszkana: De nem erted, hogy Sarlot a hibas, mert neki Izat kellett volna kihivnia!!!!! :)

Mók_Ica 2014.03.04. 08:42:32

jó reggelt, jó munkát :)

Joey Tribbiani v1.1 2014.03.04. 08:43:00

@karev: Kire szavaztal? Zsoltra? Vagy Adamra? Hol?

Mók_Ica 2014.03.04. 08:44:16

kérek kávét is és teát is :) ki csatlakozik?

karev 2014.03.04. 08:46:16

@Joey Tribbiani v1.1: fentebb lehet szavazni, hogy ha Ádám lesz a kiválasztott, kit hív ki. www.polljunkie.com/poll/ipnqda/kit-fog-kivinni-dm

karev 2014.03.04. 08:47:15

@Mók_Ica: jó reggelt. csatlakozom. :)

Mók_Ica 2014.03.04. 08:48:12

@karev: kávé cukorral, tejjel? tea milyen? megyek csinálom is, mer' hiányzik a szervezetemből :)

Joey Tribbiani v1.1 2014.03.04. 08:50:47

@karev: Ja, ja. Megvan. Na ez az az aoldal ahova nem enged engem belepni a helyi szolgaltato. Adam helyeben en Trakeszt hivnam ki ezzel is csirajaban elfojtanam az utolso "majdnem" par kialakulasat (Trakesz-Iza). Persze itt nem egyertelmu a dolog, de azert meg a lehetosege se legyen meg.

Joey Tribbiani v1.1 2014.03.04. 08:52:17

@Mók_Ica: Forro csoki van? Egy kis kalaccsal. (nyam-nyam)

karev 2014.03.04. 08:54:55

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: a dikk úgymond azt jelenti, h Direkt Ilyen Körülmények Között? :)

karev 2014.03.04. 08:56:36

@Cave Nick: mert egyszerű, mint a faék.

karev 2014.03.04. 08:58:36

@Mók_Ica: egy pötyi, kis tej, tea mindegy, kis mézzel :)

Krétagarbó 2014.03.04. 09:04:42

Jó reggelt!

@Cave Nick: Tipikus.
A cikk végén: Dorka felnéz macsóZsótira az érzelmi intelligenciája(!) miatt. És ha jobban belegondolok, bár Zsótiban is kb. annyi az EQ, mint egy marék döglött lepkében, de még így is több, mint Dorciban.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.03.04. 09:06:32

@Mók_Ica: nekem csak citrom kell bele úgymond.

Dikk :-D
@karev:
Asztaa, erre még nem is gondoltam :-D:-D:-D

karev 2014.03.04. 09:08:46

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: jó 2 percet kellett gondolkodnom rajta nekem is :))

karev 2014.03.04. 09:11:59

Ádámnak milyen ostoba feje van a fenti képen...

én már a fény gyermeke vagyok 2014.03.04. 09:12:06

@Maldonado: Nana, ne kapkodd el azt a kihívást. Ádám megjavulására és felöltözésére tényleg kevés az esély, így a vasárnapi nap sima lesz, mint Berki zacsija. És akkor még nem is mondtam, hogy valóban. Pedig valóban sima lesz. A mostani helyzet szerint Zsótit fogja választani, ha esze van. Máris itt az első bibi. Legutóbbi szavazásunkon 82%-ot kapott a nincsneki. Csak Dorothy tippelt a rengetegre, de rá ki figyel? Aztán itt van a második bibi. Mi van ha Zsóti csütörtökre abbahagyja a zokogást és felegyenesedik? Azzal jelentősen megerősödne. Főleg ha még a konyháig is elcsoszog valami harapnivalóig. Azzal már 40%-ról indulna egy párbajon. Veszélyes ellenfél bárkinek. Ráadásul ott a harmadik bibi. Ádám háromhetes szerződése jövő vasárnap lejár, ami a jelenlegi állás szerint szintén nem fog Zsótinak rosszul jönni.

Joey Tribbiani v1.1 2014.03.04. 09:21:51

@Mók_Ica: Akkor marad egy pohar viz... :(

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.03.04. 09:27:16

@Mók_Ica: hát, én kihagyom. Már megkávéztam ma vagy háromszor, teázni nem szoktam, csak ha beteg vagyok. Meg látatlanban amúgy se fogadok el ilyesmit, még a végén belekerül valami deprimáló. :D

Joey Tribbiani v1.1 2014.03.04. 09:32:34

@én már a fény gyermeke vagyok: Most latom, hogy megnott a hajad. Es olyan fiatalos is lettel. :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.03.04. 09:40:50

@Krétagarbó: vmelyik bulvár lapnak nyilatkozott Dorka, hogy előző, 3 évig tartó kapcsolata igen csak verekedős volt. Azt ugye nem tudni, hogy azért kapta-e a pofonokat, mert már akkor is ilyen volt a stílusa vagy azért lett ilyen rinocérosz érzelmű, mert verték... Mindenesetre tényleg nem sok (gyengéd)érzelmet mutatott, míg láttuk.

É2I 2014.03.04. 09:48:19

Géza ! Kérem vissza a régi külalakot. Ez szar, reméltem, hogy ide nem szivárog be, mint a Homárra, de tévedtem :(

Jozeph Pelikahn 2014.03.04. 09:49:43

Egész érdekes volt számomra, hogy Viki végig látta, hogy rossz a kampányuk és Dorka fog kiesni, de nem avatkozott bele a dologba. Gyanítom nem bánta, ha egy gerlepárral kevesebb odabent. Nagyon ott van fejben, a legtöbbet agyaló játékos.

Zsolt meg ha most valóban rááll a "mindenkit szívassunk meg bosszúból" vonalra, az egyenes út kifelé a villából. Se bent, se kint nem lesz nyerő.

É2I 2014.03.04. 09:51:38

Látom már az operára nem optimalizáltatok. IExplorert meg használjon a fék, balfék.

Joey Tribbiani v1.1 2014.03.04. 09:54:44

@Jozeph Pelikahn: Egyetertek. Viki ezzel a tulipanos beszedevel sem tamogatot, sot...

én már a fény gyermeke vagyok 2014.03.04. 09:56:02

@Joey Tribbiani v1.1: Muszáj volt, sixx meghírdette a változás évét. Az a régi avatar nem passzolt a csupa nagybetűhöz.

Krétagarbó 2014.03.04. 09:57:31

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Nincs az az ok, amiért egy nő megérdemli (úgymond:), hogy verjék.
De egyébként lehet benne valami, hogy az előző, problémás kapcsolata miatt lett ennyire érzelmi csökevény. És az is mennyire menetrendszerű, hogy ezután a pasija után sír, ha meghallja a közös számukat. Ez az áldozat-típus sokszor menthetetlen.

Joey Tribbiani v1.1 2014.03.04. 09:59:09

@én már a fény gyermeke vagyok: Akkor nkem is valtani kene, mert a zold hatter uti ezt a bugyikek szint?

én már a fény gyermeke vagyok 2014.03.04. 10:07:26

@Joey Tribbiani v1.1: Halkabban, még felébred. Ez férfiaskék, nem bugyikék.

Szentpeter 2014.03.04. 10:22:41

@Krétagarbó: ...sokat nem lehet tudni arról hogy Dorci miért lett "megsuhintva"
...mert a realitás érzéke annyi mint egy marék hangyának
Nem akarok darázsfészekbe nyúlni a téma okán, de Vikit szájon suhintottam volna a wc-fogkefe ügy miatt.. aztán röhöghetne ez a mangalica..

Mint ahogyan Sári is oszthatott volna sallert annak aki lekurvázza..

Krétagarbó 2014.03.04. 10:34:45

Szerintem is darázsfészek, csak annyit, hogy nekem nem fér bele az erőszak semmilyen formája, és tök mindegy, hogy ki kapja.

É2I 2014.03.04. 10:44:40

@Szentpeter: Hát min gondolsz kokkiza miért ordít , pink miért vágja a toporzékolást, debilio miért acsít, mint egy fürdős kurva? Már rég tépnék egymást csak akkor ki lennének zárva, mint simonság. Bár ő csak pólót tépett, de mondjuk ki jogosan, én belerúgtam volna abba a tehénbe, ha az én gatyámat rántja le ilyen kisiskolás módon.
És rá is férne egy kurva nagy saller 1-2 gecisége miatt.

É2I 2014.03.04. 10:46:56

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Próbáltam én megszokni mozzillát, chromot, iexplorert, de oly régen használom az operát, hogy valahogy mindig visszatérek.

sixx · http://comment.blog.hu 2014.03.04. 11:06:27

@É2I: nem, nem optimalizáltunk a site-ot látogató felhasználók 2 százaléka által használt operára, ahogy az indexet sem. meg a commentcomot sem. meg semmit sem.

É2I 2014.03.04. 11:12:11

@sixx: Ok, beletörődök :) Ez az egyéni szociális problémám marad :) (Mondjuk azt elárulhatnád, hogy miért kellett ez a változtatás, vagy csak untátok már a régit?)

ő-szinte 2014.03.04. 11:16:57

@É2I: ez chromeból is kurva szar, én is a régit akarom!!!!!!!!!!!!!!!
legyen bugyikék (vagy babakék mert anutájuknak az a kedvenc színe és kapnak hozzá kutát is meg szökőkutat) csak adják vissza a régi felületet mert ez egy fossss!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.03.04. 11:25:23

Én Teó jelenlétét nem értem a villában. Teljesen funkciótlan.
Na jó, Au. időnként megpróbálja kinyalni, de nincs mindig születésnapja.

exelensz 2014.03.04. 11:29:48

@sixx: Ez a mostani felület nem jó már többen kifejtettük miért.Éppen ezért én leléptem/tudom eggyel kevesebb/

0xFFFF 2014.03.04. 11:36:48

@karev: Élőben is. Ez a gyerek tahótótfalu legalja. ...és tahótótfalu nem a szilícium völgy!

0xFFFF 2014.03.04. 11:38:03

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Tahó fontos szereplő. Ő az, akit senki nem utál, végig a partvonalon evez és a végén meglepetést fog okozni. Vagy nyer vagy eltöri a lábát is, esetleg zsófit megtéríti.

0xFFFF 2014.03.04. 11:40:30

@ő-szinte: Én fájerfokszból nézem, de mivel erősen koncentrálok ezekre az érdekes képekre, amik itt tömegével fordulnak elő (tanultabbak betűnek, még tanultabbak karakternek hívják ezeket) így a háttéren lévő 1-2 pixel méretű pöttyök nem zavarnak annyira. Próbáld meg te is az olvasás művészetét gyakorolni és meglátod, krómban is ugyanaz a szöveg jelenik meg naivan.

0xFFFF 2014.03.04. 11:42:08

@0xFFFF: Már most egyszerűsítek. Ha kinőtted a képeskönyveket, akkor az itt felsorakoztatott dizájnelemek nem fognak zavarni a szövegértelmezésben. Lehetne fekete alapon égővörös is, akkor folydogálna a szemed rendesen. :)

Joey Tribbiani v1.1 2014.03.04. 11:47:14

@0xFFFF: Igaz, hogy senki nem utalja, de ezzel csak addig jut el, amig csak olyanok maradnak a villaban, akik mar nem merik egymast kihivni. Ilyenkor jon o es esik ki. Hacsak tenyleg nem villant addig legalabb egy leszbijelenetet vagy valami hasonlot. Talan meg Au-t is a talhoz engedheti es az is bentmaradast erhet.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.03.04. 11:50:45

@0xFFFF: az ilyenből előbb-utóbb azért áldozat válik.
Ráadásul, szerintem legalábbis, nem egy pozitív vagy szimpatikus darab, ami -ha szavaznék-, sokat nyomna (le) a mérleg serpenyőjében egy érdekesebb játékossal szemben.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.03.04. 11:52:14

@Joey Tribbiani v1.1: Így van, pont ez akartam még az előző hsz.-emhez hozzátenni.
Szűkül a kör, haverra/partnerre nem teszünk, vagy az erősebbre nem merünk, és ekkor szoktak ilyen indokok elhangozni, hogy - alig beszélgetünk, - nem sok közös témánk van, - nincs vele bajom -> ő áll a legtávolabb tőlem, stb.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.03.04. 11:53:32

@Joey Tribbiani v1.1: persze, a saját (Au.) szülinapján.
Ez a fontos esemény hogy maradhatott ki számodra?! :D

mézescsók 2014.03.04. 11:59:35

@Krétagarbó: Dorka aztán sok minden volt, de áldozat típus aztán igazán nem.
Nem tudni - nem is akarom -, hogy miért verte meg az előző barátja (egyébként is: időnként, viszonylagos rendszerességgel, esetleg egyszer kapott egy fülest?), de az áldozattípus nem üt vissza. Ez egy életforma az igazi ilyen embereknél, olyan az énképük, hogy ők nem is érdemelnek mást. Én sem mennék bele, mert nem vagyok szakértője a témának, bár sokat olvastam mentális deffektektől, de szerintem Dorka Zsoltival való kapcsolatában inkább domina volt, ami fényévekre áll az áldozattípusoktól.

031052 2014.03.04. 12:00:14

@É2I: nekem is operám van és nem tűnik fel mi nem jó :D

egyébként én meg most tértem át operára és egyszerűen hihetetlen, hogy nem fagy le 3 tabnál mint a chrome és nem kapcsol ki a laptop a túlmelegedéstől mint firefoxnál :D

csak a vine-os videók ne szarakodnának

Joey Tribbiani v1.1 2014.03.04. 12:04:53

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Mostanaban csak reszleteket latok az ofikbol (azokat is mindig csak ismetlesben latom masnap) es bizony kimaradnak ilyen fontos elemek. Es meddig jutott Au? Megint csak a gyozkodesig?

ő-szinte 2014.03.04. 12:09:38

@0xFFFF: nekem full jól látszik, nem ilyen jellegű problémám van vele. Hanem egyszerűen kb az egész képernyőt egy kurva kommentablak tölti be, ha a hozzászólásokat is látni akarom állandóan vissza kell görgetnem. A réginél nem így volt, tök jó volt.
Most kb olyan mint ha telóról kommentelnél, élvezhetetlen baszki :-///////////////////// :-SSSSSSSSSSSS VALÓBAN,IGAZÁNDIBÓL,TÉLLEG ÉS ÚGYMOND IS

Avanivi 2014.03.04. 12:18:20

@ő-szinte A régi egyéni arculat volt, ebből fut százhúsz :(

JOKKA21 2014.03.04. 12:27:58

Iza és Zsófi a legjobb nők a tahó világban.:D

JOKKA21 2014.03.04. 12:30:48

Deréktól lefelé Charlotte is jó suna.

Dr. Furifangosz 2014.03.04. 12:31:12

@ő-szinte:
Ne már! Milyen ember vagy te konkrétan? Nem izé, de igazándiból dikk: ez úgymond a keresztlányom zoknija. Úristen! Magadat adod te? Ez valóban egy egyéni játék, haggyámá, télleg!

Gonosz törpe 2014.03.04. 12:34:09

@JOKKA21:
Hát... Egyszer volt egy kép a meztelen seggéről. Az is deréktól lefelé van, mégis nagyon lottyadt volt.

JOKKA21 2014.03.04. 12:34:18

Remélem a bajai helikopteres csődör nyeri, mert jó arc.:D

Krétagarbó 2014.03.04. 12:34:50

Most nézem a tegnapi öfit, már értem, miért írtátok, hogy Kokkizát valszeg leszedálták. Szerintem a riportszobás jeleneteket már Durci kiesése után vették fel, és a buli utáni másnaposság ül ki Iza arcára, és feltehetően dupla adag nyugiteát is kapott.

Krétagarbó 2014.03.04. 12:37:05

@JOKKA21: Most mutatták a mai öfi előzetesét, eléggé megmondta a tutit mindenkinek. Valami őszinteségi játékot játszanak megint vajon?

Joey Tribbiani v1.1 2014.03.04. 12:37:11

@Dr. Furifangosz: Es kulonben is a szemelyes holmi az tabu, ahhoz senki sem nyulhat! Dikk. Mert en oszinte vagy te pedig oszintetlen (baszki meg leirni is faj!).

JOKKA21 2014.03.04. 12:38:00

@Krétagarbó: Lehet, vagy felidegesítették.

Joey Tribbiani v1.1 2014.03.04. 12:38:43

@Gonosz törpe: Milyen arc tartozott hozza? Nem lehet, hogy Vikie volt? :) (Most nem Sarlik derektol alsojat vedem...)

Joey Tribbiani v1.1 2014.03.04. 12:40:42

@Krétagarbó: Normal hangeron vagy amugy Izasan uvoltve?

Krétagarbó 2014.03.04. 12:40:50

@JOKKA21: Eléggé megnőtt Sárlik hasa, csipője. Ebben a ruhában, amiben párbajozott olyan, mint egy megtermett kötözött sonka.

Krétagarbó 2014.03.04. 12:42:22

@Joey Tribbiani v1.1: Meglepően halkan. Olyan vihar előtti csöndnek tűnt az egész.

mézescsók 2014.03.04. 12:42:26

@Krétagarbó: Én sem vitaindítónak szántam, csak - úgymond - így érzem és csöndesen megjegyeztem, amikor pont odaértem az olvasásban. És ezt a témát kivesézettnek tekintem.

ő-szinte 2014.03.04. 12:43:26

@Avanivi: nem az a baj, hogy mennyi fut belőle (amúgy a régi valóban egyéni volt és szeriztem is ) hanem, hogy rosszabbul használható az egész, na
akármilyen szép bugyikék is...
nem elég, hogy a műsor egy szarfos, most még az oldal is, mi jön méééég??????
legközelebb elfelejtenek jó posztot írni is??????????????????

Krétagarbó 2014.03.04. 12:44:03

@JOKKA21: Körbeülték az asztalt és mindenki előtt borospohár és boroskancsók az asztalon. Azért gondolom, hogy vmi játék része lehetett.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.03.04. 12:46:47

@Joey Tribbiani v1.1: szupcsi :-D
@JOKKA21:
Jaj, már hiányoltalak, dikk.

Mindig lemaradsz a zuhimról.

Gonosz törpe 2014.03.04. 12:51:17

@Joey Tribbiani v1.1:
Most megsértettél! Feltételezted, hogy Viki seggét nem tudom megkülönböztetni Sarlottétól! Hogy nem tudom, mi a különbség mennyiség és minőség között. Haggyámá!

É2I 2014.03.04. 12:55:45

@031052: Hát most mea culpázok Sixxnél, mert a készülékemben van a hiba. Haza jöttem melóból és itthon semmi baj. Opera verzió ugyan az csak itthon Win7Sp1 cégnél meg XpSp3 meg egyéb tűz/víz/atomtámadás elleni programok, szóval azt nem csipázza az opera.

Szóval előre a Winowsos/Linuxos/javas/HTML5-s/ki tudja mi a faszomos informatikai úton!

Szóval Sixx kapsz egy bocsánat kérő virtuális sör/bor (:sör-bor:) smileyt és ha majd a blog moci is tudja kirajzolja ezeket, még koccintunk is :)

nosce 2014.03.04. 13:03:20

@én már a fény gyermeke vagyok:
azért ádámnak adjunk még1 esélyt, hátha megrépázza wikit vasárnapig akkor 60%-ról indul rumcájsz zsóti ellen

0xFFFF 2014.03.04. 13:04:53

@ő-szinte: Nos, a huba az ön készülékében van. Nálam hat böngészőben használható.

Az mondjuk egy dolog, hogy a validátor 107 hibát és 48 warning-ot dob az oldalra...a krómoddal lesz a baj. Használj böngészőt! ;)

É2I 2014.03.04. 13:09:58

vikipédia: "Ezt neked adom, mert tőled loptam."

Anya, apa ! Tényleg büszkék lehettek az általatok tenyésztett tehénre!

Szentpeter 2014.03.04. 13:11:29

@Gonosz törpe: Egy pillanat.. Vikinek nem segge van, hanem leszállópályája.. 3 MIG-et fogad..

0xFFFF 2014.03.04. 13:14:27

@Szentpeter: Azért eléggé rögös az a leszálló pálya...inkább himalája...vagy hím alája...nem tudom.

Szentpeter 2014.03.04. 13:17:27

@0xFFFF: Volt egy jelenet amikor Aurelio megcsókolta pár fillérért ezt a hatalmas területet...
Nincs az a szélesvászon, amire ez a picsa ráfér....

É2I 2014.03.04. 13:21:18

@0xFFFF: Hát biztos van hím alája, de vödörrel a fején se, még ha -klasszikus következik, azaz spoiler !- ő marad az egyetlen nő ezen sárgolyón.

@sixx: Kemény vagy ! :P

karev 2014.03.04. 13:21:27

@Szentpeter: azért az vicces volt, mikor Viki szívatta Au-t az ágyban :))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.03.04. 13:31:04

@É2I: na, örülök, hogy neked legalább megoldódott a probléma. Már csak ő-szintével kéne kezdeni valamit, mielőtt megőrül, mint VVVera.

Mondjuk én az otthoni linuxos és itt az itteni wines géppel is tök jól látok mindent. Bár este a laptopon vakítóbbak voltak a színek és már-már reklamáltam, de aztán rájöttem, hogy csak szarul állt a monitor. :D

tena_lady 2014.03.04. 13:31:15

Tök véletlen rákattintottam egy videóra, amiben az egyik csaj tiszta Viki. Vagyis olyan, mintha ő lenne fiatalon. Mondjuk nem valószínű, hogy ő az. Akkor már inkább a húga. Kék pólós lány:
www.youtube.com/watch?v=qLw2rqWH0FE

beacska 2014.03.04. 13:42:35

HAJ-RÁ IZA, HAJ-RÁ VIKI! GYŐZZÖN IDÉN EGY CSAJ!!!

beacska 2014.03.04. 13:45:14

vhol van egy megnézhetetlen videjó arról, hogy Krisz meghegesztette Izát.
vki tud róla bővebbet????????????

tena_lady 2014.03.04. 13:45:24

Elnyelte a fekete lyuk a hozzászólásomat. :( Csak azt akartam írni, hogy véletlen találtam egy klipet, amiben a kék pólós lány tiszta Viki. Vagyis olyan mintha ő lenne fiatalabb korában. De nem hinném, hogy ő az.
www.youtube.com/watch?v=qLw2rqWH0FE

JOKKA21 2014.03.04. 13:45:29

@Krétagarbó: Akkor olyan lehetett, hogy válaszolsz vagy iszol.:D

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Nekem is hiányoztál és a vörös cipellőid is.:) Milyen zuhidról?

tena_lady 2014.03.04. 13:46:10

@tena_lady: Na, persze amikor újra megírom, akkor mindig megjelenik. :/

karev 2014.03.04. 13:50:22

@tena_lady: így szokott lenni. :))

hannamontanna 2014.03.04. 13:51:03

Az már volt, hogy Krisztián felszedett egy pár kilót ?

karev 2014.03.04. 14:12:00

@hannamontanna: Durci is négyet (helyett nyolcat) a mirelit pizzától...

ő-szinte 2014.03.04. 14:15:29

@0xFFFF: húúúúúúúúúúú, látom nehezen megy az olvasás-szövegértelmezés kombó...
lófasz sincs a böngészőmmel, teljesen hibátlanul működik rajta csak éppen szarfos a haszálhatósága az új felületnek
van kérdés?

ő-szinte 2014.03.04. 14:21:55

@sixx: látom, faszomatbazdmeg... :-/
asszem most be is megyek a nyugiba, úgyhogy aki ott van most, az takarodjopn ki :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

dr. sziszi 2014.03.04. 14:41:17

Hát, tudjátok, ÚGYMOND, hogyismondjambazmeg,kokiza sem veti meg a piát.Ha nincs foltnélküli sonka , akkor van szesz. Faszomatbazmeg , dikk már üvegből iszik a finom úrilány! ÚGYMOND , engem nagyon IMPROVIZÁLT a KORTÁRS BESZÉD is! mERT, UGYE, fRANKFURT , AZ VERI NÁJSZ CÁNTRI,BAZMEG, DIKK.

hannamontanna 2014.03.04. 14:43:28

@karev: JJJJJa. Mindenki kerekedik.
Debílió feje is, Zsófika is, hát Teóról ne is beszéljünk. Túl jó az ellátás, a szesz is tele van kalóriával.
Amúgy a hízással szinkronban válnak tajparaszttá. Ádámka már úgy is született szerintem, ekkora tahót rég láttam. De ahogy Krisztián is bunkóra issza magát, bámulatos. Lassan oda jutok, hogy Zsófikát bírom a legjobban, ő talán nem ártalmas senkire. Bár nem nagyon tudja, hogy eljött otthonról...

nosce 2014.03.04. 14:43:29

@sziszisziszi:
Háv meni fekvőtámasz du yú ?

BKV reszelő 2014.03.04. 14:47:25

@ő-szinte: Márpedig van. Ha neked kitölti az input box a képernyődet annyira, hogy nem látszanak a hozzászólások, 300000 másik embernek meg nem, akkor nem HTML/CSS bug van öcskös, hanem user error. Esetleg vegyél egy modernebb gépet, legalább 800x600-as felbontással. Fene tudja...jobb lenne, ha inkább visszatérnél az írógéphez inkább. ;)

BKV reszelő 2014.03.04. 14:48:14

@BKV reszelő: inkább egy inkább kellett volna az utolsó mondatba, de most már mindegy úgymond.

BKV reszelő 2014.03.04. 14:48:54

Ja, én a 0xFFFF vagyok inkább, de elbaltáztam egy mária gyalázó poszt miatt. :D

dr. sziszi 2014.03.04. 14:49:07

@nosce: HOGY VAN HORVÁTORSZÁG ANGOLUL? mERT ÉN MOST FULL PISI.Na , min1, ma , képzeljétek a nyóckerben jártam, kerestem egy utcát de nem találtam , ezért megkérdeztem egy teljesen fehérbörű állampolgárt.Rám hunyorított,lógó cigivel a szájában, és azt mondta:DIKK.

nosce 2014.03.04. 14:49:56

@hannamontanna:
"De ahogy Krisztián is bunkóra issza magát, "
innia se kell hozzá :)

dr. sziszi 2014.03.04. 14:51:03

áj hev műtét bazmeg , dikk

nosce 2014.03.04. 14:54:16

@sziszisziszi:
miért nem azt kérdezted h merre van az X utcai füvesember egyből vágta volna :)

dr. sziszi 2014.03.04. 15:10:21

@nosce: Na, ebben teljesen igazad van! Hogy ez mért nem jutott eszembe?Nem is mondta meg, mert otthagytam, sztem be volt lőve rendesen,dikk.

dr. sziszi 2014.03.04. 15:16:02

most kokiza válogathat ,traktoros, dzsú/zsolt,és Ádika között , úgymond.

karev 2014.03.04. 15:19:03

@hannamontanna: jaj, csak ne próbáljon meg inglisül beszélni.

ő-szinte 2014.03.04. 15:19:27

@BKV reszelő: szerintem meg úgymond rossz fára hugyoztál

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.03.04. 15:20:25

@BKV reszelő: úgymond ügyi vótál, dikk :-D
@JOKKA21:
Mindennap teszem, várom a köpködéseket. Webcamcsi is van, meg minden.

nemszázas 2014.03.04. 15:20:46

@BKV reszelő: szerintem eleve rosszul használta a kommentablak kifejezést:) másrészt lehet hogy egy egyszerű nézet beállítás megoldaná ezt a kurvanagy problémát, de ahelyett inkább cseréljék le az egészet, na persze.

Szentpeter 2014.03.04. 15:27:48

Kiben tudatosult, hogy 50 milla a tét ?
...és hogy ebből a játékból ki is lehet esni

Zsolt láthatólag bosszút forral, mert elvették a játékszerét...
Zsófi szokásához híven semmire nem gondol...
Teo nem az a kibeszélős fajta, láthatólag tudatosan játszik, amellett hogy kiáll azzal szemben aki beszól neki..
Sárlott vezéregyéniség lett egy csapat élén, pontosan tudja mi a tét..
Izaóra tépi a száját, most dugjon, vagy rikácsoljon ? ....stratégiát akar váltani
Krisztiánt a krumplipucolás óta nem láttam, nem az a morfondírozós fajta, neki mindegy hogy 50 millió vagy egy kiló hámozatlan krumpli...
Viki nem tudja hogy 100 kamera veszi, és mindig elárulja valakinek hogy alattomos játékos.. a fasztól fél, az 50 milla nem izgatja

É2I 2014.03.04. 15:33:18

/Na most a megjelenéshez:
Végig zongoráztam egy pár oprendszert, különböző böngészőkkel. A helyzet siralmas :S
Nincs két egyforma :S Hol ez rossz, hol amaz hiányzik... sajna. De mindegy is Sixx meg Géza maradjon a régi :D /

ő-szinte 2014.03.04. 15:34:12

@Dr. Lilu: de kibaszott kurva okos lettél

ő-szinte 2014.03.04. 15:37:25

@Szentpeter: én pillanatnyilag Ádinak adnám a fődíjat :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDd

Szentpeter 2014.03.04. 15:39:10

@ő-szinte: Beküldöm hozzád a nyugiszobába.... ( mosolygok ) aztán nem fújni hanem szívni ! ( elnézést )

Szentpeter 2014.03.04. 15:43:46

@É2I: Segítségűl.... nálam minden rendben, látom a foskéket, és a csillagokat... az előző ruha jobb volt szerintem is, de állítólag ez nem kívánság műsor, akkor mi a faszomnak irják azt hogy irjunk véleményt... meglehet szavaztatni a fórumozókat, hamár belevágnak valamibe ami állítólag értünk van, akik bőszen elolvasunk minden reklámot, amiből fenntartja magát a blog..

É2I 2014.03.04. 15:46:45

@Szentpeter: Ezt a fújnit vajon honnan szedte ez az agytröszt? Vagy őt fújni kell, hogy ne essen össze, mint vicsorgó gyurma józsit haza somfordálás előtt? És azt hogy álló cerkával ha sétálgat, mindenki elolvad a gyönyörtől?
Megannyi kérdés. De hálistennek a Walking Dead magyar kiadása húzza az ívet....

nemszázas 2014.03.04. 15:48:47

@ő-szinte: kibaszott kurvára nem tehet arról senki, hogy nem tudod kezelni a géped

Szentpeter 2014.03.04. 15:53:05

@Dr. Lilu: Neked könnyű, te jogi egyetemre jártál, hogy vezethesd a való világot...
Persze hogy hozzád képest mindenki hülye...

Szentpeter 2014.03.04. 15:54:50

@tena_lady: Aureliót nem tudtam megfejteni, van amikor tudatosan hülye, és van amikor hülye és semmi tudatosság nincs benne...

Ádám detto

ő-szinte 2014.03.04. 15:59:34

@Dr. Lilu: a másik felületnél (mivel optimális volt) nem is kellet csinálni semmit a géppel
és ki vagy te itt , hogy meg mondd nekem , hogy mit csináljak?

nemszázas 2014.03.04. 15:59:43

@Szentpeter: az ilyen esetek miatt kell elmagyaráznom minden adásban, hogyan lehet applikálni...

dr. sziszi 2014.03.04. 15:59:59

@karev: Hehehe, úgymond megint igazad van, dikk.

Szentpeter 2014.03.04. 16:03:41

@Dr. Lilu: Ezért kellenek a kártyalapok a kézbe ? ...meg fülbe a súgógép ?
Akinek van okostelefonja, azt szerintem nem kell kioktatni hogy okos telefon van nála...

ő-szinte 2014.03.04. 16:04:15

@Szentpeter: Áhhháháháháháháháháháhááháháhááááááááááááááááááá ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Komolyan, te mindig megnevettetsz ;-))))))) :*

É2I 2014.03.04. 16:13:05

@Dr. Lilu: Mondjuk az igazi lilu a "Szopjatok le mindannyian" értelmiségi megnyilvánulása még mindig befogadhatóbb volt, mint a minden másodick mondatában kimondott "applikáció" szó. Tudom, hogy nem önkéntesen vette a szájába -mást sokkal könnyeben applikál oda-, de enyhén szólva is tré. Elfogadhatóbb lenne egy körbefutó banner és akkor a picsa szája is szűz maradna. (Ja nem, az már nem az.)

ő-szinte 2014.03.04. 16:18:14

@Szentpeter: hát jó, nem ellenkezem :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD :-P

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.03.04. 16:20:30

Úgymond új célom van.

Jogi egyetem kipipálva. Mehetek dr. Lilu 2.0nak?

Mi kell még?
@Szentpeter:
Attól nem lesz okos a teló, h kvázi az a neve, dikk. Snk embernek kell a magyarázat.

ő-szinte 2014.03.04. 16:21:34

@É2I: mint itt a blogon megtudtuk vkitől (aszem istenesbence mommentcsizőtől ), hogy úgymond a blowjob az eredeti szó, amit...háttt.... magyarosítottak , na ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
tehát fujatás =szopatás
már szerintük :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

ő-szinte 2014.03.04. 16:24:11

@ő-szinte: kommentcsiző és nem mommentcsiző igazándiból

nemszázas 2014.03.04. 16:26:39

@É2I: van amikor a teló okosabb, mint a gazdája:)
a szavazós mantra pedig ugyanolyan idegesítő volt, mint az applikációs.
a híres mondást pedig nem pontosan idézted;) de a másoDick újítás tetszik. mondhatnám másoDikk. több értelme is lehet:)

ő-szinte 2014.03.04. 16:27:52

@Szentpeter: ezen én is elgondolkodtam, hogy sixx most értünk van vagy ellenünk???

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2014.03.04. 16:28:14

@beacska:
Vikinek kéne megnyernie, mert neki van agya.
Iza is megnyerhetné, de félő ,hogy a fináléban még azért is lebaszná Bencét mert megnyerte a vv-t :)
Megbugáztam a forgatókönyvet az RTL-ből ;)
Következő kiesők : A fingját gyújtogató új gyerek Ádám.....Zsóti a megtört papucsos.....Zsófika a cukorarcú....Az igazmondó betyár traktoros.
Döntőbe Iza,Orálijó, és viktórija :)

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2014.03.04. 16:29:25

@Farmotorosgiliszta: Baszki sárlottét kihagytam :O
Ő magától kimegy mert hiányzik neki a rákolló meg az eszkimonó puszi :)

É2I 2014.03.04. 16:30:58

Háhá, nézem ezt a tegnapi öfit... Tényleg ez a buli amikor felállsz az asztalra és egy lépés előre és a kezeddel előre rázod, mint a gizdára összeesett józsi a legszarabb pillanataiban?
Na most meg 500+ ejtette ki a "baráccság" gyönyörű új magyar szavat a 250+ f.szt szopott kloakájával...
Wúnderfúll

Szentpeter 2014.03.04. 16:31:28

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Kedves... a teló magában okos, ezért hívják így...
Az applikáció az egy program amit telepíteni kell, mint az asztali gépeken..,
Azt kinek magyarázza el milf Lilu hogy telepíteni kell egy progit ? ....annak aki sosem látott VV-t és csak úgy idetévedt és Lilu javaslatára szavaz valakire akit nem ismer ?
...azt nem tudom elképzelni hogy egy nyugger azért vesz okostelót hogy Aurelióra szavazzon példul..
Ez egy betanult szöveg amit Lilunak kötelessége elmondani, akár esik, akár fúj...

Lilunak élete álma teljesült, agyalágyult műsorokat vezet, mert ott több a hülye és akkor tud okoskodni...

.....oké, elmondtam a védőbeszédemet....

BKV reszelő 2014.03.04. 16:33:07

@ő-szinte: Fafejre...tegyél már be egy screenshot-ot a fájdalmadról, hogy átérezhessük a tragédiádat...meg könnyebb úgy a panaszost elhajtani a vérbe, ha a panasz konkrét és nem csak sírás-rívás van össze és vissza.

@É2I: Ha már lilu...azt mondja ez az agyhalott trampli, hogy ő a szabályok embere és nincs csúnya szó élő adásban - miért?! felvételen a bazmeg nem bazmeg?! ...bazmeg! - majd elkezd a német cigó fütyijéről értekezni, de nevén nevezi a dolgokat. Ez a nő(szerű fehérje kupac) hülyébb, mint az összes valóság show szereplő együttvéve...néha az a gyanúm, hogy maga a show csak díszlet lilu körül és ő a műsor fókuszpontja. Egyébként az öltözködése - hülye sztáj liszt! - eléggé vidéki ízlésre vall. Lila nem a traktoros falubelije véletlenül?

Szentpeter 2014.03.04. 16:38:55

Akkor most a néző szempontjából...

A nézők drámát, szerelmet, dugást, rikácsolást, fing gyujtást, szopást, izgalmat, humort várnak el a műsortól..
Leginkább akkor nézik ha felháborodni szeretnének.. a faszpörgetés, a nyalás megemeli a nézőszámot, ezért ezt a vasat kell ütni...
De a szavazás az más tészta, szavazni arra szavaznak akik szimpatikussá tudnak válni, vagy a néző annyira gyűlöl valakit hogy élete árán is kiszavazza azt aki számára idegesíítő..

Ezért az a játékos esélyes aki minél kevesebb ellenséget szerez magának, mondhatnám azt is, nem csinál semmit...

nemszázas 2014.03.04. 16:39:13

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: éppen ellenkezőleg, én csak egy maximum dr. Dorothy utánzat lehetek, ugyanis a te nicked inspirált a névadáskor

Mona Lujza 2014.03.04. 16:51:52

@sziszisziszi:
Ámerikába' is mindenki mindent üvegből isz.
Hajrá IZA!

É2I 2014.03.04. 16:55:00

@BKV reszelő: Hát ja, +1. Nagyon frankó, amikor egy büdös szájú próbálja okítani a sétálókat, hogy ne mondják be azokat a szavakat, amiket őkelme -még ha nem is mindig adásban- napi használatban eszközöl.
Sajnálhatja a rtl2, hogy nincs olyan szoftvere/szerkesztője, hogy realtime nem tudja kifütyülni a faszokat/szart, meg bazmegeket. (Elárulom már feltalálták azt a 2-3 másodperces realtime csúsztatást, aminél ki tudják venni ezt. Mondjuk a tréhóm analóg/digitális csúszása pont ezt adná :) Anno az igénytelen mellű Jakson lány bimbó villantása után azonnal bevezették ezt az amerikai adókon, hát itt sem lenne nagy kunszt. És liluka nem lenne kénytelen mindig elmondani)

ő-szinte 2014.03.04. 16:55:04

@BKV reszelő: nem teszek, mert a keresősáv alatt minden általam használt alkalmazás látható lenne, amihez ugye senkinek semmi köze nincs... ;-)))))
de a képernyő80%-át a kibaszott kommentablak és vonzáskörzete teríti be, fölötte egy fél komment kandikál be a képernyőbe
szóval úgymond szarfos

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.03.04. 16:57:45

@Szentpeter: véleményed nagy részével egyet értek, bár az utolsó mondatodat pont megcáfolja az előző VV, ahol Attila éppen nem a punnyadásával nyert Csabával, a punnyadó-szunnyadó játékossal szemben.
De mondhatnánk Alekoszt is, aki a már-már jófiúvá avanzsált Jerzsyvel volt döntős.

Szőrös,a szúrós 2014.03.04. 17:02:25

Sziasztok!
Az új felülrtről:Szokatlan még,mint borjúnak az új kapu,de úgymond jó.Operam van,vindózzal keverve,változás annyi,hogy ez gyorsabb.Nem értem,miért kell változó kommentháttér.Elég érdekesek tudunk lenni egyszínűen is,legyen úgymond az 50x-mosott gatyakék.Meg a dátum,óra,kinek válaszolok lehetne sötétebb,úgymond,mondjuk sötétkék.Maradok tiszteletlen,de rá se rántsatok,puskát vállra!

ő-szinte 2014.03.04. 17:03:32

@Szentpeter: ez most úgymond picit sántít :-))))
mert ha így ki lenne maxolva(:-DDDDDDDDD ), akkor Alek soha nem nyert volna... :-)

Szentpeter 2014.03.04. 17:06:44

@É2I: Miért kellene kitörölni, elnémítani az anyázást ?

Ez hozzátartozik az ember jelleméhez... ha megszépítjük, retusáljuk a jeleneteket, akkor hamis az egész.. Iza simán verne bárkit kurvaanyázásban, hagyjuk már érvényesülni..

A stream is meg van buherálva, állandóan lekapcsolják.. ez olyan mint a művirág a temetőben...

Szentpeter 2014.03.04. 17:08:46

@ő-szinte: Alekosz humoros figura volt, pont olyan mint Attila... őket utálták a legkevésbé, ezért nyertek..
Mint irtam ez a két lehetőség van egy néző számára... UTÁLOM, SZERETEM....

BKV reszelő 2014.03.04. 17:14:23

@ő-szinte: Márpedig ez a te kliens problémád, mert mint írtam, hat böngészővel tesztelve és nincs ilyen jelenség. Más sem panaszkodik. Ha egy hiba nálad van csak, akkor jó eséllyel - ami itt 100% - nálad van a hiba. Addig amatőrködted a mindenféle beállításokat, esetleg annyiszor letöltöttél a szadomazohorrorpornópisikakiszekszakutyámmal oldalakról mindenféle okosságot a gondos okézással, hogy ez lett az eredménye. Egyébként ha a fókuszt a böngészőre viszed és ALT+PRTSCRN-t nyomsz, máris csak az aktuális ablak kerül a képre, amin egy másodikos is ki tudja retusálni a tinilányoklóval ikont és máris publikálható a nyomor. No, mindegy, sírj-ríj, balsors akit régen tép, csinájjá má' válámit, stb.

@É2I: Jó, a time shifting régi dolog, de az rtl az szegény kis garázs cég, nem fussa. Meg az emúttnyóccévv a hibás és kész!

ő-szinte 2014.03.04. 17:17:15

@Szentpeter: de azt is írtad, hogy az nyer aki nem csinál semmit. ez pedig nem igaz. mindketten csináltak. sőőőőőőőőőőt, a hátukon vitték a sót.
szerintem az nyer aki megdolgozik érte: kellőképpen szórakoztató és meri megmutatni magát jó és rossz mivoltában is
mert ugye azt akarjuk nézni, aki szórakoztat :-)))

BKV reszelő 2014.03.04. 17:20:12

@ő-szinte: Mondjuk akit ez a műsor vagy mi szórakoztat, az is egy lilu a javából....de ezt csak szőrmentén jegyeztem meg.

nosce 2014.03.04. 17:21:56

Sztem is szarabb a mostani hogyvót ruha, a kommentek láthatósága a szinek kiválasztása láthatóság és olvashatóság szempontjából foscsi, a poszt meg a többi csillivilli szódával elmegy. De nem akarok strandpapuccsal sixx szőnyegén szart csapkodni, úgymond

Joey Tribbiani v1.1 2014.03.04. 17:28:44

Én már várom sixx azon kommentjét, hogy "aki mégegyszer megjegyzést tesz az új ruhára az ki lesz baszva". Szerintem csak csendesen fogadjuk el, hogy ez most már másképpen fog kinézni. Szerintem. Úgymond.

ő-szinte 2014.03.04. 17:33:23

@BKV reszelő: tehát ha senki nem szól , akkor másnál nem is lehet ilyesmi hiba...értem
és ha valamit sokan mondanak,vagy sokat, vagy jó hangosan, az pedig igaz...
ezt is értem
úgymond
:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

BKV reszelő 2014.03.04. 17:35:28

@Joey Tribbiani v1.1: Mondjuk a zebracsíkos kommentfolyam nekem is érthetetlen. Ez leporellón jól nézett ki a 70-es években, illetve free fórum szoftverekben szinte kötelező elem, de jobb helyeken egy halvány, 1 pixel vastag vonallal választják el a kommenteket. Szebb. Akkor most úgymond ki leszek baszva?

PanDaNaci 2014.03.04. 17:36:01

@nosce: látom, itt fognak lófaszt osztani, én is beállok a sorba. Nekem erről az új lookról egy vödör jut eszembe. :)

BKV reszelő 2014.03.04. 17:36:29

@ő-szinte: Nem ezt írtam, de tőlem morzsolgathatod a szart, az én kezem attól még tiszta marad és egyelőre a szagátviteli plugin sincs feltelepítve, úgyhogy úgymond nem zavar.

ő-szinte 2014.03.04. 17:37:54

@Joey Tribbiani v1.1: én úgy hallorttam, hogy úgymond kérdezték, hogy igazándiból van-e véleményünk vagy igen
persze már nyuszika is tudta, hogy valóban csak az a kurva sapka a hibás ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Akármi Áron 2014.03.04. 17:39:07

@PanDaNaci: DDD én is odaállok, hogy ne légy magányos nőci ott:)

ő-szinte 2014.03.04. 17:41:20

@BKV reszelő: engem az előző két széria(de főleg aklekék) szórakoztatott
ha téged nem, akkor mi a faszért nézed vagy olvasod a hv-t????

ő-szinte 2014.03.04. 17:43:18

@BKV reszelő: nem ezt írtad, de lényegét tekintve erről szólt
és én a szart MMKK a szoba közepén lévő szőnyegen csapkodom szét strandpapuccsal

BKV reszelő 2014.03.04. 17:45:03

@ő-szinte: Lényegét tekintve nem erről szólt, de mivel nem vagyok gyógypedagógus, ezért ezt most rád hagyom ügyesen. Lapozzunk!

PanDaNaci 2014.03.04. 17:48:23

@nosce: @Akármi Áron: sziasztok! Lemaradtam a párbajról, most itt pótolom, lássam ki fog kiesni. :)

dr. sziszi 2014.03.04. 17:52:51

@izafan: de nem ott van ám! finom úrilány ott sem iszik üvegből...

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.03.04. 17:53:15

@Akármi Áron: még mindig semmi.

@PanDaNaci: jaj, de mennyire hiányoztál, dikk.

@Szentpeter: a régi gépekhez képest okos. Attól lesz tényleg okos, amit rá raksz. Alapból azért már nem az. Mindegyik tapis gép tudja az alapokat.

@Joey Tribbiani v1.1: dikk :D

@Dr. Lilu: gyóóóóóóó, ez a smittpali tényleg tud ám, én meg tőle kaptam az inspirációt, h felvegyem a dr-t :D

@Szőrös,a szúrós: tetszetős az avatarod, dikk :P

ő-szinte 2014.03.04. 17:53:19

@BKV reszelő: pedig de :-)
azt írtad, hogy ilyen problémája senkinek nincs és csak is nálam lehet a hiba
igazándiból ez volt, kár szépíteni ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
úgymond

Joey Tribbiani v1.1 2014.03.04. 17:53:39

@ő-szinte: A vélemény kérésről lemaradtam. Mindenesetre a kommentem arra utalt, hogy sixx ingerküszöbét senki sem ismerheti, de szerintem közel jársz és sajnálnám, ha nem olvashatnám többet a soraidat. :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD (és ez a sorminta is hiányozna az új dizájnból)

Joey Tribbiani v1.1 2014.03.04. 17:54:56

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Volt már fürdés? Lemaradtam, mert nálunk fürdetés volt. :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.03.04. 17:55:23

Nekem sem tetszik az új kinézet, de kit érdekel :D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.03.04. 17:57:19

@Joey Tribbiani v1.1: nem még, korán van :D Mikor menjek? Addigra előmelegítem a webcamcsit.

Joey Tribbiani v1.1 2014.03.04. 18:04:07

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Ja persze, otthon még csak 6 óra. 8 körül? De ma borotválkozz is!

Akármi Áron 2014.03.04. 18:13:00

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: tegnap kétszer küldtem, elreppent a légtérben, valamiért nem lehet, de erős a gyanúm, hogy azért, mert ahonnan regiztem, évekkel ezelőtt az a mailcím megszüntetésre került. Ide pedig sosem kell bejelentkeznem, bejövök a hogyvoltra, és már adott a hozzászólási lehetőség, na és persze azt látom, hogy arról a régi címről.(Új mailcímnél új nick kellene, amit nem akarok, ez a megszokott) Nem tudom, de már fáraszt, hogy itthonról nem tudok üzenni. Dotty és ha te próbálnád nekem küldeni most, itt? Ugyanez az eset lenne, vajon? Most pihentetem e témát, mert elvette az esti időt is, annyit próbáltam, felidegelt. Majd..lenyugvás után!

@PanDaNaci: semmit nem vesztettél, én mindig utólag pótoltam, pont elégséges, amikor az esti kommentek kikupálnak előtte, jobb. Sokkal!)))

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.03.04. 18:19:28

@Akármi Áron: küldtem.

Egy ideiglenes reg nem lenne jó? Csakh megtudjam a mélt. Utána törölnéd?

ő-szinte 2014.03.04. 18:22:14

@Joey Tribbiani v1.1: ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
sixx ingerküszöbe hol itt van, hol ott, úgymond kiszámíthatalan és igazándiból ha ezen aggódnék, akkor hogy csinálnám jól a sóóóót? :-O ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
okos ember pedig nem megsértődik, hanem elgondolkodik az őszinte vélemény nyilvánításon:-) <3
és köszönöm a támogatást,lehet, hogy te mondhatod a kortes beszédemet <3 remélem ott leszek a végjátékban :-DDDDDDDDDDDDDDD
ja, és üzenem @dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: -nak, hogy ha be akarja magát zuhanyozni a fináléba, akkor koppanni fog mint tyúkszar a deszkán :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD :-P
<3

ő-szinte 2014.03.04. 18:25:45

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: már megint ez a privizés...
:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

PanDaNaci 2014.03.04. 18:28:28

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: a valóban, az valóban. Azt jelenti, hogy valóban. :)

PanDaNaci 2014.03.04. 18:32:21

@Akármi Áron: most látom, hogy megváltoztatták az ismétlés időpontját is. Kiteszem a lábam és minden felfordul, hát mi van itt, kérem?! :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.03.04. 18:33:24

@ő-szinte: ahammmmmmmmmmm, nekem értékeim vannak, ezt már sokan látják is. ÚGYMOND!!!!!!!!!!

Akármi Áron 2014.03.04. 18:34:10

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: na éreztem, ide se jött, csak a mailcímmel van gond, ahogy sejtettem. Holnap szólok a kollegámnak, mert kell egy rendes most már tényleg, ez így nem jó, ma már nincs időm, mindjárt jönnek hozzám. De rajta vagyok az égető gondon:)))

@ő-szinte: :))) hát látod mennyire szuper jól megy, főleg nálam:)

Akármi Áron 2014.03.04. 18:37:15

@PanDaNaci: Bolondok háza kérem szépen...:) Ehhez passzolunk és igazodunk:) Én mondjuk az esti öfit ma is délben láttam, lerágott csont, kedden nézni, hogy örültek/őrültek Sári visszatértekor, marha aktuális volt:)))

BKV reszelő 2014.03.04. 18:42:47

@ő-szinte: Jó, nyújtsuk....azt írtam a szál elején - már történelemből oktatják, olyan régen volt - hogy másoknál jól jelenik meg. Ez nem egyenlő azzal, hogy más nem rí itt, mint te vagy a fürdős kurva. Idézem úgymond:

" BKV reszelő · praxisfree.blog.hu 2014.03.04. 14:47:25
@ő-szinte: Márpedig van. Ha neked kitölti az input box a képernyődet annyira, hogy nem látszanak a hozzászólások, 300000 másik embernek meg nem, akkor nem HTML/CSS bug van öcskös, hanem user error. Esetleg vegyél egy modernebb gépet, legalább 800x600-as felbontással. Fene tudja...jobb lenne, ha inkább visszatérnél az írógéphez inkább. ;) "

Ennek előzménye, hogy a siránkozásodra többen beírták, hogy nekik jó. Szívesen korrepetállak magyar nyelvből, de figyelmeztetlek, hogy én a poroszos oktatás híve vagyok, így ha elsőre nem jegyzel meg valamit, akkor elverlek egy szaros lapáttal, annyiszor, ahányszor nem tudod visszabüfögni a tudást, amit a mogyorónyi agyadba próbálok zippelni. Tényleg lapozzunk, mert egyedül te sírsz itt. Hívd fel a T-home help desket, azok tudnak segíteni!

nosce 2014.03.04. 18:44:02

@Akármi Áron:
valóban bolondok háza , valóban, úgymond, dikk :)

Hajrá Ernőőőőőőőőő, dikk!

BKV reszelő 2014.03.04. 18:45:31

@ő-szinte: Ja, azért nézem, mert tahótotfalutól nem messze élek és jó látni, hogy jól döntöttem annó, amikor nem oda költöztem. Olvasni meg azért olvasom ezt, mert szórakoztat, hogy itt is kommentelnek olyanok, akiknek örökre a villában kéne maradniuk. Ilyen például az ő-szinte user. Olvassad őt, remek szórakozás! :)

Cave Nick 2014.03.04. 18:48:31

@ő-szinte: én majd megvédelek sixx nagyúrtól

Akármi Áron 2014.03.04. 18:51:09

@nosce: :)Csakazért is hajrá Ernőőőőőőőő, a kezdetektől. Valóban:) Begyön:D
Most balra el, este gyövök majd.

Avanivi 2014.03.04. 18:51:30

@Akármi Áron: Most jutottam el az Ádámka éjszakai bemutatkozó performance-ig,szóval,senki ne mondja nincs lejjebb vagy lentebb. Tudom,hogy már megbeszéltétek, de ekkora barmot még nem láttam életemen.Büszkék lehetnek rá odahaza,az eszem megáll.

BKV reszelő 2014.03.04. 18:53:13

A profiktól kérdezem, hogy a villa kukkolás működött valaha? Én ahányszor ráklikk, annyiszor olvasom, hogy hamarosan vagy éppen nincs.

Akármi Áron 2014.03.04. 18:55:02

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: lesz az, csak kapkodás, ha hazajövök, sok más dógom is van, engem is idegesít, egyszercsak megleplek, hosszú még a VV6:) Kéthete vadi új a gépem is, még ezt is szoKom, mi hol van:)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.03.04. 18:58:37

@Avanivi: úgymond mindig van lejjebb.

@BKV reszelő: én egyszer próbáltam, akkor még csak meg sem szakadt, folyamatos volt. Nem reprezentatív a véleményem, úgymond :D

@Akármi Áron: te sem vagy egy infós zseni, ahogy elnézem :D

Akármi Áron 2014.03.04. 19:04:17

@Avanivi: szijja Avi, hát kuriózummal lépett be Ádámka az bizti, tényleg kiveséztük akkor, mert mi sem láttunk még ilyet.:) Dehonnem, mindig van lejjebb, ezek szerint, pláne, ha VV-ről van szó, tud csodákat mutatni ez a széria, hajaj, nem pirulós természetűek:)
Majd este bekukkantok (nem bekakkantok, ahogy dívik manapság:D).

Avanivi 2014.03.04. 19:06:01

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: elnézve ezt a majmot,hát van bizony :(

ő-szinte 2014.03.04. 19:07:34

@BKV reszelő: ahha, csak én sírtam
és mindenki más pedig ujjongott, hogy de jó :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
LOL
ez van, mikor valaki szelektíven olvassa a kommenteket... :-))))
nálam is ugyanolyan szarul jelenik meg mint másoknál :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
és attól, hogy sértegetsz, még nem leszel okos ;-)))))

@VVzombi: mindent lehet ;-) akár át is görgetni, ha neked nem tetszik ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDD

@Cave Nick: köszi, de meg tudom magamat védeni ha kell
DE NEM KELL :-)))
minden esetre nagyon cuki tőled ;-) :*

Akármi Áron 2014.03.04. 19:08:43

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: kitűnő a szemed (is), szélesebb az életterem, máshonnan ketyeg a lóvé, nem a számtech.től.:)))
Most már futok télleg, majd éccaka jövök:)

kopik az agyam 2014.03.04. 19:09:54

Youn G, vagy Jancsi, vagy VV Béci.... mit keres ez a képernyőn, :O

Szőrös,a szúrós 2014.03.04. 19:13:17

@ő-szinte:úgy jártál ezzel az új felülettel,mint az egyszeri vásárló az akciós elefántsegg-konzervvel.Mindenki dicséri,hogy jó meg finom,egyedül a tied tök üres,mert neked pont a lika jutott.
Azért remélem nálad is megoldódnak a problémák.
Dotty,mi baj van a "hercegfehérlovon" avatarommal?

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.03.04. 19:14:47

@kopik az agyam: pénzt.

@Akármi Áron: igen, ezt valahogy megsejtettem, szió :P

@Avanivi: a majom értelmes :)

dr. sziszi 2014.03.04. 19:16:05

Hát, igazándiból, úgymond, nagyon várom a mai öfit,valóban.mert nagyon improvizál nekem ez a dolog,dikk.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.03.04. 19:17:47

@sziszisziszi: a kortárs beszédemet úgymond te fogod dikk mondani, jó?

nemszázas 2014.03.04. 19:31:15

@ő-szinte:
Nem, nem ujjongott mindenki, de rajtad kívül talán egy kivétellel mindenki, aki kritikát fogalmazott meg, az ízlésbeli dolgokra hivatkozott (nem tetszik, túl kicsi, túl nagy, a régi jobb volt), te meg folyamatosan egy technikai problémára utalsz, amit magadnak kell megoldani, mert ha a sablonban lenne az a hiba, amiről te beszélsz, akkor mindenki úgy látná a böngészőjében, mint te, hogy a kommentablak elfoglalja a teljese képernyőt vagy mi.

BKV reszelő 2014.03.04. 19:34:05

@ő-szinte: ...nos...ebben a témában utoljára reagálok. Mások a kinézetre panaszkodtak, te meg az oldal renderelésére. Nálad egy elem tölti ki a képernyő jelentősebb részét, míg másoknak a zebracsík és a kétségtelenül szar színvilág tolta fel a pumpát. Ha hülye vagy, akkor nem itt fogsz megokosodni. Rajzolgass inkább vagy teszteld, hogy hány LOL és hány DDDD fér el a te óriási input boxodban!

BKV reszelő 2014.03.04. 19:35:39

@ő-szinte: Rájöttem! Te vagy a tahótótfalusi ádám a vellából úgymond!

ő-szinte 2014.03.04. 19:36:33

@Szőrös,a szúrós: ööö... én nem úgy láttam, hogy mindenki dicsérné, de had ne idézzem a kommentelőket :-)))
úgymond

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.03.04. 19:39:32

@Szőrös,a szúrós: jaj, megszólíttattam úgymond.

Semmi, pont, hogy tetszik :D Dikk, milyen szexi :D

ő-szinte 2014.03.04. 19:43:52

@Dr. Lilu: elég furcsántorz, hogy nem érted meg, hogy mindenkinél így látszik, csak engem zavar is. annyira, hogy kinyissam a számat
el vagyol tévedve jómagad, ha azt hiszed, hogy ez technikai probléma

@BKV reszelő: a hülye te vagy,mert sokadszorra írom le mindegyik nickednek, hogy mi a reklamációm oka , de valahogy egyik sem fogja fel. persze ezen nem csodálkozom, mert mind hozzád tartozik :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

BKV reszelő 2014.03.04. 19:46:58

@ő-szinte: Jó, maradjunk ennyiben. Már ketten próbáltunk ráébreszteni önmagadra, de még nem vagy kész rá....hát van ilyen is. Mindenki hülye csak te vagy helikopter.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.03.04. 19:49:57

@ő-szinte: csak halkan jegyezném meg, h nekem tök normális minden, csak nem tetszik.

nemszázas 2014.03.04. 19:52:07

@BKV reszelő: hagyd, most éppen azt hiszi, hogy te ugyanaz a személy vagy velem....

ő-szinte 2014.03.04. 19:52:52

@BKV reszelő: vág az eszed, mint a beretFa
nagyon bekövetkeztetted magad
ha valaki buta, akkor mire okos?
és háv meni fekvőtámasz du jú???

ő-szinte 2014.03.04. 19:55:11

@Dr. Lilu: láttunk már ilyet a történelemben... ;-)

BKV reszelő 2014.03.04. 19:56:11

@ő-szinte: Nos a beretFa nálad van. Dr lilu és én is oktattalak. Ez kettő. De a piros cipős izé is jelezte, hogy mi a pálya. Sajnos az van ádám, hogy inkább a fújatással kéne foglalkoznod, az sem megy, de mókás, ahogy erőlteted. Ez az IT vonal viszont nem neked való, mert tényleg hülye vagy. Nem kicsit, nagyon! Úgymond.

nemszázas 2014.03.04. 19:56:24

@ő-szinte: az lehet, de most tévedsz.

ő-szinte 2014.03.04. 19:57:45

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: te halkan zuhanyozzál, faszomatbazdmeg :-DDDDDDDDDDDDDDDDD
itt is normális, csak nem tetszik, hogy a kommentablak beteríti a képernyő nagy részét :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

ő-szinte 2014.03.04. 20:01:00

@BKV reszelő: mondtam már, hogy attól ha sértegetsz, még okos nem leszel ;-))))))
úgymond
mondjuk sajnos te mástól sem :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD@Dr. Lilu: persze, én mindig :-))))))

BKV reszelő 2014.03.04. 20:01:30

Istenem! Ez teljesen idióta! :D

Lilith.Inanna 2014.03.04. 20:01:39

Sziasztok. Nem nézem a vv-t ,mert úgymond általatok mindenről tájékoztatva vagyok.S nem utolsó sorban köztetek minden perc élvezet (mosolygok) ,még ha csak olvasva is. Dikk. :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.03.04. 20:02:16

@ő-szinte: nekem olyan sincs, nem értem :D

Jó, h mondod, már bemelegítettem a zuhit, a camcsit!!!!

Dzsoji!!!!!!!! Most megyek!

nemszázas 2014.03.04. 20:06:15

@ő-szinte: mindegy, nincs kedvem már vitatkozni ilyen hülyeségeken, ha gondolod, kérdezz meg valakit off the record (ne engem), hátha tud segíteni, persze ki a fasz vagyok, hogy megmondjam mit csinálj, a te dolgod, szenvedhetsz tovább is;)

ő-szinte 2014.03.04. 20:11:05

@BKV reszelő: nézőpont kérdése, úgymond lehet, hogy más pont ezt gondolja rólad... ;-))))))

ő-szinte 2014.03.04. 20:17:10

@Dr. Lilu: úgymond, igazándiból lekötelezel, hogy azt csinálhatok amit szeretnék :-DDDDDDDDDDDDDDDD
valóban

nemszázas 2014.03.04. 20:19:45

@ő-szinte: pedig már kezdtelek megsajnálni... De szívesen. nyafogj, hisztizz, hőbörögj, nevettesd ki magad, ahogy tetszik.

kopik az agyam 2014.03.04. 20:23:43

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Pénzt. Hogy a bánatba lehetséges, hogy egy egy ilyen IQ betyár, akit zavarnak az írásjelek, ékezetek az olvasásban, azt erre kényszerítik pénzért!? Minden nap kibassza a biztosítékot valamivel. Idézem 'hands up' applikáció 'hangouts' helyett. 'Iszonyatosan interaktív', Zsótiról: 'ki lesz, mint nagyon'....sorolhatnám. Idegesít, hogy a bedobott poénokon nem ott és nem azért röhög, amiért és ahol kellene. Néha elküld egy-egy idegen szót, amiről nyilván nem tudja, mit is jelent, mert a hatás kedvéért repeat-re teszi, mert pont aznap tanulta és meg szeretne győzni a rejtőzködő intellektusáról, persze sikertelenül. Próbálom megkedvelni, de egyre jobban utálom minden megmozdulásával. Tetézve a bajt utódott nemzett, és ő neveli az ártatlant, tehát próbálja terelgetni és átadni a tudását neki. Gondolom, 52-es IQ felett senki más nem vállalta, hogy erről hotel ratardáciáról minden nap tudósítson. Ja, de Adélka....mindegy, aranyos.

ő-szinte 2014.03.04. 20:24:57

@Dr. Lilu: nem hiném, hogy nevetséges lenne az, hogy valami nem tetszik és zavar :-O
de ahogy gondolod ;)
sajnálni? :-O látom megéled a kommentlétet :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

exelensz 2014.03.04. 20:31:20

@Dr. Lilu: @ő-szinte: @BKV reszelő: Tisztelt kommemttársak! Vakahol mindenkinek igaza van de nem érdemes emiatt egymást a sárba tiporni! Ez a dizájn egyszerüen rosszabb mint a másik volt ,ha veszi a fáradtságot aki illetékes és visszaolvas, értelmesen meg van indokolva h miért.Ha akar változtat /én azt tenném/ , ha meg nem. ahhoz is joga van.

Nem olyan nagy dolog ez technikailag , hiszen csak a szineken /világos és sötét tónus/ ezen kellene változtatni.

Én úgy látom ebben semmi változás nem lesz .ezért vettem a kalapom ha túl sok lesz a követőm /kizártnak tartom/ akkor már mindegy milyen az összkép.

Most levettem az összes szint /digital vibrance - szakiknak/ így már majdnem jó.

ő-szinte 2014.03.04. 20:34:25

@exelensz: :-))))
amúgy úgymond új poszt van ;-)

JOKKA21 2014.03.05. 09:39:37

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Majd egyszer megnézlek, ha tűsarkú papucsban zuhanyzol.:D

2014.03.27. 09:23:03

@BKV reszelő: Addig rendben van, hogy 7 évente kicserélődnek az elbaszott génjeid és változol, de hogy ennyire lealacsonyodj, hogy ilyen műsorokat nézzél, az már a teljes, időskori elbutulás, egyértelmű jele.

BKV reszelő 2014.03.27. 10:48:18

@Diorella Queen: Nem biztos, az is lehet, hogy csak célom van vele. Például tanulmányozni akarom a társadalomnak azt a mára igen széles rétegét, ahová te is tartozol. ;)

2014.03.27. 11:05:18

@BKV reszelő: És ahova te is......)
süti beállítások módosítása