Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 6x46 - Dorka megy párbajra

2014. február 26. 19:03 - Chat Géza

Annyi móka vár ma ránk, kihívás, kibékülés, VV Ádám, hogy vágjunk is bele. Lilu mai szettje halálosan cukira, sőt, tukira sikeredett, de annyira, hogy nincs is ahhoz méltó fokozás, talán a non plus ultra fedáksárija a legmegfelelőbb forma, amiben tudnék beszélni erről az egybe részes szoknyafelsőről (?) és Lilu képernyőt leolvasztó szépségéről. Ennek kontrasztot adva a másnapos reggellel nyitunk, mire a szerkesztők Pharrell William Happy című slágerét dobták be ébresztőnek. A tudatalatti mentális ráhatás nem jött be, mindenki cefet szarul van és úgy teccik a boldogság luxus e házban. Dorka és Zsóti külön-külön sopánkodik egy sort Vikipédiának, de ebből rövid úton békülés lesz úgyis.

10_3.jpg

A nap jelentős részét a mágnes táblánál töltik a lakók, megint elmondják, hogy szerintük ki van veszélyben és ki nem. Meglepő fordulat: egyedül Izának kell féltenie a seggét. Jó, ezen is túl vagyunk és akkor egy mondattal lezavarnám a Breaking News!-t is: Az adás 23. percére Kispesti Amarózó és Doresz megint úgy nyalják falják egymást, mintha nem lenne holnap és nem is küldték volna el egymást a büdös picsába a tegnapi bulikán.

11_2.jpg

Érkezik egy levél, benne: jön egy új lakó. Reakció: Na menjetek a faszombaaa!!! Jó, hamar eltorlaszolják a bejárati ajtót. Egy intermezzo erejéig Zsóti a száránál fogja meg az Ikeás tuját, ami kicsúszik a tartójából és kiborul vagy két liter föld a teraszra. Lófasz se fogja összeszedni, majd az új ember, az fogja. OK. Kedves Villalakók! Baszódjatok le a tévé elé, bemutatunk három kisfilmet, ami alapján el kell döntenetek, hogy ki jöjjön be. Faszagány. Vikipédia egyből bekurblizza a taktikai cséplőgépet. Az első jelentkező egy faszparaszt, azt utálni fogjuk, oszt kirakjuk a gecibe. Mivel ő volt a leghangosabb, ezért Ádám lesz a beköltöző, de ez már nem nagy újdonság, ugye. (Itt is megjegyzem, hogy a szerkesztőknek most kellett volna valakinek a halálos, gyerekkori nemezisét, vagy valamelyikük ex csaját/fasziját beküldeni.) Bár így se rossz, mert Izának szimpi Ádám, Krisz meg már most féltékeny az aranybőrű adoniszra, mert Iza azt találta mondani, hogy neki szimpi. És akkor nézzük ezt a Colgate-mosolyt, amitől minden topmodell menten elszégyellheti magát. Priceless.

12_1.jpg

Érkezik is Testépítő Ádám, mindenkivel lekezel, Debil kipattan Donaldkacsázva (csak egy póló és alul semmi) a mosókonyhából, hogy jön ő is kezezni, fél perc és nyújtja is a szaros praclit. Megbeszélnek az asztalnál, hogy ki szimpi és ki nem, majd a magasröptű beszélgetés a dohányzószigeten folytatódik, ahol Vikipédia egyszeri kérésére Ádi máris ledobja a textilt, hiába van megvfázva, megvillantja kondiszolitól bedurrant felsőtestét. Erre Debil a következőt bírja mondani: „Buksi!” és nem kicsit forró tekintettel vizslatja a nagyfaszú adoniszt. Az érdektelen izmozáson túl jöjjön inkább a kihívás.

13_1.jpg

14.jpg

A kicsit megmachinált kisvideók garmadáját letudva Sárlik kiáll és viszonylag összeszedetten számadást ad eddigi konfliktusairól, majd rábassza a kék kendőt Dorkára. Én nem nagyon értem, hogy hol és mikor utálták ő egymást, de biztos volt ilyen. Ők is ezt mondják, majd jól lemeccselik vasárnap. De jó lesz akkor élni.

15.jpg

A tegnapi nap eseményeinek margójára

Ádám beköltözött, de fel sem érhet a Királyhoz, ugye. Nem is írok erről többet, mert már ennyitől is a könnyeimmel küszködök. Nos, rólam ennyit.Nézzük inkább a videót, amin Ádám benyal egy levél vigyorexet és örül, mint Symbolba járó fiatal az akciós whiskyekólának, vagy egy 50 lájkos szelfinek, vagy annak ha lányok pusszyt dobnak snapchaten. 

 

 

Címkék: vv6
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lopiciG 2014.02.27. 12:55:02

Viki, milyen mókás, mikor átkaroltatta magát a srác, rendesen beintett :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.02.27. 12:55:04

@Cave Nick: köszi. Még nem tudtam visszanézni az éjjelt (de nem is biztos, hogy akarom).
A fentebb linkelt videó alapján simán elhiszem, hogy akár még az is lehetett.

Csak ő nem holmi apartman-, vagy mezőgazdasági (istálló, szalmabálák, vasvellák, traktorok, stb.) pornóban, hanem ízlésesen csatakos izmos férfitestekben manifesztálódó, hatalmas, erezett törzsű szálfák (mint fallikus szimbólumok) között játszódó fakitermeléses forgatásokon vehetett részt.

Cave Nick 2014.02.27. 12:58:17

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Úgyérted melegpornós? Kinézem azt is, olyan feje van.

Szentpeter 2014.02.27. 12:59:48

@Cave Nick: Ez a legvalószínűbb.... most már csak a művésznevét kell megkeresni.. favágó angolul ?

Szentpeter 2014.02.27. 13:02:36

Mondjuk Viki felizgatásához még egy meleg vasaló sem elég.. inkább korbács, és vasgolyó a szájba..

lopiciG 2014.02.27. 13:04:30

Lumberjack ?? (a sok közül)

Chat Géza · http://chatgeza.tumblr.com/ 2014.02.27. 13:11:27

@ő-szinte: Ezt a kommentet kinyomtatom és felrakom a dicsőségfalamra.
Ami kibaszottul üres.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.02.27. 13:12:01

@Cave Nick: én simán kinézek belőle kétkapus meccseket is.

Schlomo Goldberg 2014.02.27. 13:14:30

ha még nem volt akkor itt lenne a tegnap esti online, kemény 29 perccel ajándékoztak meg minket
www.dailymotion.com/video/x1dkxdr_0226-all_fun

lopiciG 2014.02.27. 13:15:34

@Chat Géza: Géza, te vagy a mester, ez nem vitás...

Krétagarbó 2014.02.27. 13:19:08

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: Megbeszéltük. A gonosztörpöket bánthatjuk?
BK Fradi vezér volt előtte, akármit is jelentsen ez, de valahol azt hallottam, hogy focistaként kezdett.
A '30 milla egy nap' szvsz. nagyrészt szponzoráció lehet. Ölég nagy marha reklámfelület BK mostanság + az ekkora rongyrázásra rá is haraptak a celebkritikusok (Puzsér és VVBéci:), így aki nem látta az adást, az is megtudta BK 30 millás sztoriját. Ha meg mégsem szponzor finanszírozta, akkor valamit nagyon jól tud ez a díszfasz.

Chat Géza · http://chatgeza.tumblr.com/ 2014.02.27. 13:23:22

@lopiciG: Egyelőre nem porosodik a polcomon az Irodalmi Nobel, de még a minőségi újságírásért járó díj se.
:(
De jól esnek ezek a szavak.
Köszönöm.

Schlomo Goldberg 2014.02.27. 13:25:41

Ahohy nézem az estit, kokkiza határozottan meg akrja magát dugatni a jóvágású favágóval

Nem Penny hajója 2014.02.27. 13:29:59

@Schlomo Goldberg: hát ja. Egyébként szerintem alaposan melléfogtak ezzel a favágóval. A csajok nem az eszükkel gondolkoztak, hatalmas érzékkel választották ki a hármasból azt, aki a legerősebb lehet.

Akár az akcentusos csajt, akár a 30-as cigány csávót válaszották volna, jobban járnak, mert jó eséllyel a Durci után a következő kiesők lettek volna.

Mondanám, hogy öntökönszúrás, ha nem a csajok kardoskodtak volna mellette.

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.02.27. 13:32:19

@Krétagarbó: ha akadnak, belőlük törplevest (lekvárt is) készíthetsz, egész nyugodtan :)

Tényleg egy nagy marha reklámfelületnek néz ki.... Mondjuk úgy érzem, a 10millás karórával nem én vagyok a célközönség (meg amúgy sem, ha ezt az embert nézzük).
Mondjuk lehet, h akkor a heresimítást is azért vállalta be, mert a szponzor ingyen dobta?
Lobotómiát esetleg nem ajánlanak fel, vagy végbéltükrözést ipari tengeralattjáró robottal, esetleg egy csonkolásos villamosgázolást?!

Ha nem szponzoráció, akkor egyet biztosan jól tudhat: adóelkerülni...
Kíváncsi lennék egy vagyonosodási vizsgálat eredményére.
Jaa, várj, ő szereti a focit, akkor ilyen biztos nem lesz. Azok jó, becsületes emberek.

lopiciG 2014.02.27. 13:35:56

Izának ez a sok birkózás, felért egy masszázzsal, annyi sok tunya fekvés után...szegény

Viclipucli 2014.02.27. 13:40:23

Az estiben 7:36-nál Kokk Ugymond Iza lekever egyet Orálionak.
No problemo?

lopiciG 2014.02.27. 13:53:50

@Viclipucli: miután az egész "testi fenyítésben" Iza "járt rosszúl", így szerintem nem brobléma..

Krétagarbó 2014.02.27. 13:54:48

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: Lehet, hogy a következő fél évben az lesz a hír, hogy a NAV feljelenti adócsalás miatt. Két dolog merülhet fel, ami miatt nem titkolózik nagyon: vagy nem csal adót (ezt azért nem hiszem), vagy a sztori folyt. köv. a bíróságon. Ja, vagy a harmadik eset: a focistáknak mindent szabad..
A lobotómiája szponzorálásába még én is beszállok:)

De hogy "on" is legyek: nem lehet, hogy Sárliknak nagyon rosszak a szemei, a folyamatos hunyorgása miatt igencsak rövidlátásra gyanakszom.

nemszázas 2014.02.27. 14:03:16

"egybe részes szoknyafelső"

nemszázas 2014.02.27. 14:05:00

Géza, ezzel igazoltad magad, hogy nem vagy meleg.

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.02.27. 14:12:32

@Krétagarbó: kb a 3. esetre tudok jelenleg gyanakodni :)

Szervezzünk alapot a Gyűjtsük össze egész Krisztiánnak a lobotómiára-valót! alapítvány pénzzel való feltöltése érdekében :D Istenbizony bennevagyok, ő meg eladhatja tőlem azt is jó drága műsoridőnek, ahogy élőben megcsinálják...

On: a reteknél figyelnek mindenre (frizura, szépségápolási kellékek, stb), de ilyenre kibaszottul nem figyelnek oda, h elvigyék a szemészhez?
Pedig ebből szponzor összeg is lehetne, h az XY cég szemüvegét viseli...

A másik: lehet, hogy Csárlott azért szürke, mert azt sem tudja hol van, nem látja a többieket, ezért sem vesz részt aktívan a mókában?
Egy vaktuja?! :O

Cave Nick 2014.02.27. 14:13:47

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: Berki ellen büntetőeljárás van folyamatban klubpénzek lenyúlása miatt, nem? Vagy lezárták, ártatlan?

tena_lady 2014.02.27. 14:26:20

Fentebb írták többen is, hogy Charlotte csak a Simon rajongókra számíthat ebben a párbajban. Ezzel nem értek egyet. Nyilván vannak saját rajongói is, illetve az eddig kiesettek közül nem csak Simon, hanem valószínűleg Alexa és Dávid is támogatja, hisz velük jóban volt bent.

Más.
A ruhaszponzoruknak hol van üzlete? Nem azért, mert tetszenek a cuccok, hanem mert még soha sehol nem láttam ilyen boltot. :/ Nem egy New Yorker vagy C&A, ami minden plázában van. Szóval kíváncsi vagyok, hogy ha ennyire ismertek, akkor miért éri meg nekik ez a szponzorálás.

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.02.27. 14:27:47

@Cave Nick: fingom sincs, amíg fel nem bukkant naponta a hírportálokon, azt sem tudtam, h létezik a magyar (csökevényes) srek...

És nem, a tv-ből sem tudtam, reflexből kapcsolok el az ilyen szarokról...
A focit (főleg a magyart) pedig pont lesz.rom.

De jó hallani, h ezekszerint nemannyira csal az emberismeretem.
Remélem nem le, hanem bezárós vége lesz az eljárásnak.
Ott jól jöhet majd a vasalt zacsi.

én már a fény gyermeke vagyok 2014.02.27. 14:31:13

@Dr. Lilu: Géza, ezzel igazoltad magad, hogy nem vagy meleg.

Ahogy tanult kollegánk írná: szép kisérlet volt Gézától, de mi nem hiszünk neki.

szmoti 2014.02.27. 15:01:48

Csak most nézem az éjszakait, többen írtátok, a birkózást, meg hát elég látványos, hogy Ádika és Izé között valami lesz, van. Szegény Krisz :D Viszont az Rtl nem fél, h Krisz megborul, és kinyírja valamelyiket?
Saját bevallása szerint is agresszív, ha iszik.

Krétagarbó 2014.02.27. 15:06:49

@nosce: Ez jó! Esküszöm, hasonlít:)

Krétagarbó 2014.02.27. 15:09:33

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: Oké, én már félre is raktam egy kis aprót...

Én most el, de addig is szponzorszemcsit Vaktujának!!

én már a fény gyermeke vagyok 2014.02.27. 15:34:40

Újabb fogadást zárhatunk le az éjjeli felvételek alapján.
Ki jut be elsőnek Iza lábai közé?
D: Favágó 25.00
(a Krisztiánra, Zsótira, Aurélra, vagy Teóra tippelőknek is köszönjük a részvételt)

dr. sziszi 2014.02.27. 15:50:33

Stream van ? dolgoztam...

Akármi Áron 2014.02.27. 16:07:08

@nosce: csalódtam, (mindig naprakész szoktál lenni:D) aszittem megszerezted a legfrissebb fotyót a zacsi csinosításáról:)))

Szőrös,a szúrós 2014.02.27. 16:24:50

@nosce: Tényleg hasonlít,elkérhetem avatarnak?

mézescsók 2014.02.27. 16:29:51

@én már a fény gyermeke vagyok: Egyik se. Szerintem Ő a frigid (ő-szinte Dorkával kapcsolatban jelzett valami ilyesmit, de úgy gondolom, inkább Izabella az). A pasas nem dugásra kell, az legfeljebb a dolog kellemetlen velejárója, ha muszáj. És talán nem is feltétlenül anyagi érdekből, sokkal inkább az énképe, önbizalma erősítéséül.

én már a fény gyermeke vagyok 2014.02.27. 16:56:16

@mézescsók: Még nem szavaztuk meg, hogy Iza frigid, tehát addig nem is az. Egyébként is biztatóan mozgott Aurél és Újsrác alatt. Maradjunk a tényeknél. Eddig csak azt tudjuk, hogy Géza meleg.

Akármi Áron 2014.02.27. 17:16:24

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: azajó Báttya:)))))) Szeva:D Ma csödörtök van még csak! Azon a fertályon már előbbre járnának, amindenit neki:)))

Akármi Áron 2014.02.27. 17:18:47

@én már a fény gyermeke vagyok: Mosmá nem tűrök tovább...lenyeltem egy savaNkás cukrot egészbe, sokba fog ez kerülni. Még ilyet!:DDDD Tessék egy kicsit moderizálni magunkat:)

Szentpeter 2014.02.27. 17:53:31

...miért ? ...ha van szilikonos száj, akkor miért ne lehetne vasalt herezacskó ?

...haladni kell a korral..

mézescsók 2014.02.27. 18:03:18

Meghajlok a többség akarata előtt, de ki az a Géza?

mézescsók 2014.02.27. 18:12:00

@mézescsók: Ó, de hülye vagyok! Nagyon elvarázsolódtam!! És ez már biztos? Posztírókkal nem szívesen húzok ujjat!

én már a fény gyermeke vagyok 2014.02.27. 18:22:30

@mézescsók: Csak viccölünk Gézával, hogy érezze a törődést. Például küldjük neki VV6Ádám bevonuló zenéjét:
www.youtube.com/watch?v=8VDuXthcxHw

Akármi Áron 2014.02.27. 18:30:25

@nosce: Óóóó, hátulról.... :) Más esetben, azt mondják kettőt számít.
Ugyan enyhült a csalódás..de csak egy pöttyet:) Tudom, hogy pótolni fogod, mer' olyan vagy:D
(Azé' megbocsátok. IGEN-t mondok:D)

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: sejtettem én..:) Zuhi idő van Dottyka, vagy már a rózsa alatt vagy?:D
Tegnap te mondtad, hogy jó a ruhája Lilunak.. vagy keverlek:)úgy néz ki ebben a dinnyezöld ruhában, mint egy harangozó leánka:)))Tömény hozzá alkatilag és korban is.

VV Özséb 2014.02.27. 18:38:15

Dorka tegnap savanyú fejjel amikor kihivta őt Sárlott aztmondta neki hogy: a zöld kendőnek jobban örült volna.

szegény hülye. hogy akar ő zöld kendőt magának, amikor ő az egyetlen a villában aki a három kiválasztás során még jelet sem kapott a villalakóktól? :D

remélem kiesik. mert unalmas,idegesítő,öntelt.megjátssza magát a kamerák előtt.Zsóti is olyan papucs lett tőle mint ami a lábán van egésznap. ha kiesik változás sok változás lesz a műsorban. ha marad mégönteltebb lesz és a lakók is erősnek fogják gondolni.

AKI TUD SZAVAZZON CHARLOTTE-RA! MERT HA DORKA KIESIK JOBB LESZ A VV6!!! kiabálás,új szerelmek,megzavarodott villalakók stb.

csiberibe 2014.02.27. 18:49:02

@Szentpeter: én nő vagyok, de nekem ez nem jön be, szóval rosszul szórakoztatnak.

csiberibe 2014.02.27. 19:02:27

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: Lobotómiát esetleg nem ajánlanak fel, vagy végbéltükrözést ipari tengeralattjáró robottal, esetleg egy csonkolásos villamosgázolást?!

Lobotómia már volt, úgy tűnik.

Akkora segg, hogy eltűnne benne a robot.

A villamos esetleg.

ő-szinte 2014.02.27. 19:07:40

@Akármi Áron: dinnye zold? Az sem rossz ;) :D
@Szabi2000: latom komolyan kampanyolsz ;DDDDDDDDD

Mók_Ica 2014.02.27. 19:15:14

sziasztok :) zacsi vasalás... @nosce: fájt a kép :) bár nekem nincs is... csak belegondoltam :)

@Szőrös,a szúrós: jó a kép :) beleszerettem ;) ;)

Akármi Áron 2014.02.27. 19:21:59

@ő-szinte: szerinted hogy áll rajta, mert nekem rémes. Anyukámnál a spájzban savanyított dinnyés üvegeket meglátva felnyerítettem, dettó ez a szín volt, de lehet, hogy romlásnak indult a dinnye:)))

Akármi Áron 2014.02.27. 19:25:57

@Mók_Ica: szija, te mit láttál, hogy fájt?:DDD Megnéztem mégegyszer, hátha a f@sza szemügém torzít, de csak hátulról láttam és persze a fantázia ötvözete:D
Te tudsz valamit?:)))

Akármi Áron 2014.02.27. 19:28:57

@Mók_Ica: Jaaaa, jóvanakkor:DDD Azt hittem a kiváltságosok plusz fotyót kaptak:D

Akármi Áron 2014.02.27. 19:31:11

jav: kiváltságosak:) Mert még kidobank:DDD

Mók_Ica 2014.02.27. 19:31:12

@Akármi Áron: hááááát, az lenne az a kép, amit ha meglátnék, tudnám, hogy ezt sose akartam látni :) :) pláne nem BK-ét (nem barátok közt)

Szőrös,a szúrós 2014.02.27. 19:48:48

@Mók_Ica: Kösz!Nekem is tetszik.Egy Szőrös,aki még szúrós is,így kell kinézzen

Szentpeter 2014.02.27. 19:58:01

@csiberibe: Meg kell nézni a honlapon mire kattintanak a legtöbben..

És ezt a vonalat kell nyomni..

Szex, orál, anál, és kiverés...

Hölgyeim, jól szórakoznak ? ( mosolygok )

Szentpeter 2014.02.27. 19:58:53

szép estét mindenkinek

Akármi Áron 2014.02.27. 20:01:54

@Mók_Ica: mindjárt gondoltam:) Én lehet, hogy szemüveg nélkül, félszemmel ugyan, de odapillantanék,hogy utána összeszorítsam a pilláimat:)))Eskü:D
Galamblelkem van, na!

Akármi Áron 2014.02.27. 20:07:43

@Szentpeter: DDD kerülgetjük a szórakozás újszerűségét:)(fotók vizsgálata)

Akármi Áron 2014.02.27. 20:09:33

@Szentpeter: és jó estét! (Már a figyelmem se a régi, lám:D)

Mók_Ica 2014.02.27. 20:13:25

@Szőrös,a szúrós: :)

@Akármi Áron: pont, mint nekem :) :)

@Szentpeter: szeva :) holnap piac? mit veszel?

Szentpeter 2014.02.27. 20:13:50

@Akármi Áron: Nekem az az érzésem hogy az összes éjjel-nappalt néző átjön a valóvilágra és az ottani ordibálás hiányzik nekik..

Aztán van az a porno valami éden ami a viasaton ment..
Az ottani nézők meg az orális sexet hiányolják a VV-ből..

Szentpeter 2014.02.27. 20:14:51

@Mók_Ica:Szia

3 kiló narancs, 10 dobozos sör

Mók_Ica 2014.02.27. 20:20:39

@Szentpeter: ezé' ne menj a piacra, teee :)

Szentpeter 2014.02.27. 20:23:26

@Mók_Ica: muszáj, csak ott van búzasör..

meg a lottót is ott adom fel..

Szőrös,a szúrós 2014.02.27. 20:24:10

Láttátok???Megint Dorkát hívta ki!!!

Szentpeter 2014.02.27. 20:26:37

@Szőrös,a szúrós: ...izgultál, hát ha másodszorra Izát viszi... ( röhögök )

Mók_Ica 2014.02.27. 20:29:23

@Szőrös,a szúrós: mondtam, hogy teccő nekem :) :)

@Szentpeter: nem lesz nagy bevásárlás, de a lottót köpködd meg, hogy nyerjél :)

off, mert hátha nektek is teccik :)
www.youtube.com/embed/Dg4Hww479K0

onleány 2014.02.27. 20:45:19

ma egész éjjel leszek...

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.02.27. 21:08:20

@Szentpeter: ruha volt rajtam, a nagyajkaimat pedig kivasaltattam.

Akármi Áron 2014.02.27. 21:08:44

Van új poszt! Micsoda hírrel indít Géza:DDD

Szőrös,a szúrós 2014.02.27. 21:08:54

@onleány: Van isten...angyal jön közénk...Nem kell avatar?..A nővérem fiatalkori képe esetleg???Lécci,lécci

Akármi Áron 2014.02.27. 21:14:37

@Mók_Ica: Hát ezt is gondoltam, csak is galamb lehet a tied is:)
Hú, kutakodtál, mindjárt nézem...de te szemrevételezted?:)))

@Szentpeter: mindenki megtalálja a magának valót, ha ügyes:)

Mók_Ica 2014.02.27. 21:16:41

@Akármi Áron: a nagy videót nem mertem :)

karev 2014.02.28. 08:04:03

milyen bulldog feje van Durcinak...
süti beállítások módosítása