Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 6x45 - Drága Mama! (18+)

2014. február 25. 19:35 - Chat Géza

A fergeteges izgalomcunami menetrend szerint elmaradt. Az adás első etapjában Még 500 Sárlik próbált meg taktikázni, puhatolózni a többieknél, hogy kit vigyen ki, mindezt nulla megfontoltsággal és tudatossággal sikerült elkövetnie. Aztán olyan is volt még, hogy Pinki panaszirodát nyitott, ahova a lakók bevonultak sopánkodni, mintha nem ezt csinálnák napi 24-ben szünetmentesen. Mindezen történéseket Debil krokodilkönnyein úsztatták meg egy fergeteges farsangi hacacáré keretein belül. DE! Beköltözött Jóvágású Ádám, aki a rebootolt Jerzy. ránézésre ő is fog olyanokat mondani, hogy „Nitrites pácsó. Pácsó? Mi az?” De vegyük sorra a történéseket.

3_14.jpg

Amint Még 500 Sárlikra rákerült a zöld kendő egyből elkezdett taktikázni és beszélgetni a többiekkel, hogy szerintük kit vigyen ki a hóra párbajozni. Viki finoman ráuszítja Izára, Krisz ennek nem örülne, de ez egy játék, a szíve legmélyén hol nem szarja le, plusz akár őt is kiviheti, az sem fogja felvinni a vérnyomását. Viki becsetteg Izához a nappaliban, aki számomra egy értelmezhetetlen reggeli szettben ücsörögve – combig húzott sízokni, semmi bugyelláré, sokat mutató, azaz félig kilógó segg és a full igény villaköntös együttesében ül és - túrkál az orrában, de a kisagyat karcolgatva a műkarmaival és azt pofázza, hogy persze akár őt is kiviheti, tökre megértené, és tökre számít rá, meg kajak boldog is lenne tőle, mert megtudná, hogy szeretik-e a nézők. Én, mint néző nem komancsozom hurkaujjú topmodell leszek KokkIzát, de csak őt küldeném vissza agyi ereket nem sajnáló vehemenciával ordibálni és elküldeni mindenkit a hóttak véreres faszára, mint a Semmilyen Simonnét.

Az adásidő kitöltése érdekében Pinki nyitott egy panaszirodát, ahol a lakók elsírhatták bánatukat. Mindenki kutyázta a másikat, ahogy ezt már megszokhattuk, újdonság most se hagyta el senki száját se. Itt nem Pinkinek kellett volna ülnie, mint ügyeletes hülyének, hanem CSERNUS dokinak, aki rendre kiosztotta volna a lakókat, hogy a faszért sopánkodnak annyit. Na, az máris mennyivel jobb lett volna, mint így, hogy Pink fejhangon kérdezgetett vissza nettó faszságokat. Még én is mindent anyakomplexusra vezettem volna vissza, így a hajnali órákban ezen gondolkodva.

7_6.jpg

Most jön az a rész, amikor Debil sír és Kispesti Rómeó összetöri Dorka szívét egy Pitbull nóta miatt. Na, nézzük! Zsóti feladata, hogy lesöpörje a dohányzó részleget, ahol éppen Debil szívja a blázt. VICCESEN odadobja a cigi végét, azt a húsos csumát, amiért a Blaha hajléktalanai ketrecharcot vívnának és azt mondja kihagytál egyet, hé!. Zsóti humorában van, fogja és megeteti vele. Vagyis úgy tesz, mert a birkózás felénél már nincs a kezében a csikk, de ezt Debil nem tudja és csak hátrál és nem pajti a játékban. Mindegy, mert jön egy LÖEVÉÉÉL! Este farsangi mulatság, lehet beöltözni faszán. Betolják a jelmezeket a raktárból, Zsóti nem csinál hülyét magából, nem aggat magára férfi kimonót vagy mi a faszt, ő marad a „Supra és a DC forgalmazójának, a Garage Store” élő szponzorbábuja. ;)

Kikerülnek a konhyaasztalra dugi piák, mert a jelmezeken kívül szesszel nem járultak hozzá a szerkesztők az ereszd el a hajamhoz, ezért Zsóti bekérdezi Debilt, hogy a hol a whisky. Na, azt nem veled fogom megosztani kisbarátom! Nagy szavak egy kisembertől. Zsóti harap is, hogy mi a faszom ez a hangnem és a puszta tekintetével meg némi jól irányzott bazmeggel és persze a kedves mama említésével megtöri Debilt. A cigizősarokban persze meg már nyomatják egymásnak a kicsit sem macsós I Love Yout. Eközben a nyugiban szintén a kedves anyuka említésével csikar ki egy-két könnycseppet Vikipédiából a masszívan beszittyózott Traktoros Krisz. „Letagad anyád, itt sajnáltatod magad? faszomat sem izgassa!” – summázva ez volt Krisz tételmondata.

6_7.jpg

A farsangi mulatság azzal ér véget, hogy Dorka meghallja Pitbull egyik remekbe szabott szerzeményét és egyből elszontyolodik, mert ez volt az exével a közös számuk. Zsóti is kicsikarja belőle ezt az infót, aztán elmegy tusolni, ahová követi is Dorka, így végül egy elég szürreális szakításnak lehetünk szemtanúi, amint Zsolt locsolja magára a vizet, szappanozza testét és úgy mondja fél lábba a zuhany alatt álló Doresznak, hogy húzzon már a vérbe, oda.  Igen? Ezt így? Ez az utolsó szavad? Ez, szevasz! A lány megy is és széttolja az ágyukat. Szörnyűűű!

5_9.jpg

És végül Jóvágású Ádám beköltözését is láthatjuk, de erről majd úgyis csak ma lesz érdemi rész, annyi biztos, hogy a szerdai kihívásig tuti van egy lila kendője, mert elég nagy szenyóság lenne egyből párbajra vinni őt.

Ez volt tegnap:

Ma elárasztja az étert a VV keltette izgalomcunami, merugye ma BE-KÖL-TÖ-ZÉS LE-SSZ!* Remélem, hogy egy komplett zsírleszívó klinika fog bebútorozni, hogy rendbe kapják a lányokat, akiknek már egy ideje - 43 napja - nem csak a szeme kívánja az ingyen kosztot. Lásd: Dorka lassan Jabbává formálódó helyre kis testecskéjét. De, ha a szerkesztők csak halálba szopatják a lelkes nézőket és holmi kisállatot küldenek majd, be, mint ahogy az lenni szokott ilyen esetekben, akkor én sírok. Mint Debil bármikor. Lásd: a hajtás utáni videóban, ami nem kis magyarázatra szorul. A picsogásra jutó bazmegek száma még nálam is kiveri a biztosítékot, pedig aztán itt a hogyvolt berkein belül nem szűkölködünk, ha kuvaanyázásról van szó és nem is hányjuk a kereszteket, ha Jézus faszát kell negatív kontextusban említenünk, de hogy valaki ennyire unkreatívan bazmegeljen, a TÉVÉBEN ráadásul?! Szörnyű. Pfúj! Elég nagy gyászkoporsója ez a mai nemzedéknek. És most jól felpakoltam a gramofonra a Bezzeg régen lemezt, hogy rohadjak meg.

1_16.jpg

*direkt írtam szarul.

 

Címkék: 18+ vv6
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

perszepolisz 2014.02.25. 19:41:17

Józsi tegnapi fasza után megbeszéljük Dorka zsinórtangáját? Nekem kifordul a belem a látványától.

Szentpeter 2014.02.25. 19:51:52

Dráma... dráma a francokat, tragédia..

Haynau költözik be, és megcsinálja Vikit...

Commodore 2014.02.25. 19:52:43

autó motor nők buli Húúha!

Commodore 2014.02.25. 19:53:45

Ádám, Péter, Kitti?

Chat Géza · http://chatgeza.tumblr.com/ 2014.02.25. 19:56:03

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Mármint, hogy boldog Nicknévnapot? Köszönöm. Nem is tudtam. Valszeg ezért lett ilyen szép, gyönyőrű, mesés a bevezető bekezdésem.

perszepolisz 2014.02.25. 19:56:17

@Szentpeter: a 30 centis farkával :D

Én egy Kasza Tibi, vagy Adél beköltözőben gondolkodom.

Akármi Áron 2014.02.25. 19:57:32

@Commodore: Jól hallottam,hogy választhatnak a három közül?

Péter 32 éves barátnője van,a benti nők nem érdeklik, mondja ő:) Ádámnak Zsófi és Iza tetszik,23 éves Kittinek Krisztián, huszonéves.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.02.25. 19:59:32

@Chat Géza: a kövi üzim annak szólt, ha nem ma van, akkor is :)

Igen, nagyon szép, gyönyörű, mesés lett a bekezdésed. Alap.

A Proverbiális Noszty Fiú 2014.02.25. 20:00:18

NA VÉGRE BAZMEG, Aurél beteljesítette a jóslatot.

www.youtube.com/watch?v=4de0m4ivUXA

(ez a korhatáros, tudom)

Akármi Áron 2014.02.25. 20:01:11

@perszepolisz: DDD Most már ki lehet verni a fejecskéből... pedig Kasza Tibi remek lett volna:)

Cimili 2014.02.25. 20:03:47

@perszepolisz: Kasza Tibcsi TV2-es, nem fog beköltözni.

Akármi Áron 2014.02.25. 20:06:14

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: szeva, helyes:D Csak türelmesen....a hétvégén összehozzuk, remélem.

Szentpeter 2014.02.25. 20:06:14

....vagy Lilu ribancnak öltözik és bemegy..

Commodore 2014.02.25. 20:06:19

Csak van vmi előnyük, frissen kipihenten mennek be, kevesebbet is lesznek bent, a bentlévők+ már ütődöttek... vagy mi...

Commodore 2014.02.25. 20:07:53

@Szentpeter: Besavazás lesz 2 fasz+ 1 punci...

nemszázas 2014.02.25. 20:10:55

a 3-ból legyen a favágó

Akármi Áron 2014.02.25. 20:21:06

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős:
nem érdekes a munkára írtam, hogy akkor nincs pali.....:)Már ideje, ilyenkor már zuhizni szoktál:D

csiberibe 2014.02.25. 20:22:22

no, Órélió 5, Viki 3, Zsóti 1 bazmeg.

FawltyTowers 2014.02.25. 20:25:40

@Commodore: ez nagyon jóóóó! Mer hogy tényleg ütődöttek már. :))))
Beköltözik a Főnök. Esetleg...

Egyéb tippek?

Azért az nagy helyzeti előny, ha valaki "civil" költözik be, mert ő már ugye idáig követett mindent. Hibernálásban mégsem tartanak tartalék játékosokat, vagy mi....

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.02.25. 20:25:44

@A Proverbiális Noszty Fiú: ááááááá :D bazmeg kész vagyok tőled, tényleg! Ezmegmiezezmi?!
Hol a bánatos pcsába' találsz te ilyeneket állandóan? :D:

chloep 2014.02.25. 20:30:30

Na, azért ez nem éppen a legjobb szög(meg nem is áll egyenesen), de még mindig ö meg Zsófi az akik legalább hasonlítanak a beköltözéskori alakjukhoz.

Az új beköltöző meg valószínűleg egy celeb vendég aki bent lesz egy pár napot.
Valószínűleg(és remélhetőleg) egy férfi. Nagy tesztoszteron hiány van a villában. 6-3 arányban vannak a lányok-fiuk. Igaz Au inkább ösztrogén túltengésben szenved, de azért ott van Teo(meg Viki) aki hozzásegít a megadott arány megtartásában.

PS: Remélem Izát meg bezárjak a szaunába(ha már annyira hisztizik hogy menni akar) és ki se engedik Szerda estéig. De akkor is csak azért hogy ráhelyezzék a kék kendőcskét az úrihölgy csuklójára.

VV Özséb 2014.02.25. 20:30:47

Ádám nagyon paraszt, egyszerű gyerek. nem odavaló

Kitty sem egy nagy durranás

legjobban Pétert nézném meg mert felkavarná az álló vizet. beszologatós srácnak tünik.

VV Özséb 2014.02.25. 20:32:09

@chloep:
www.rtlklub.hu/musorok/fokusz/videok/239847

levagy maradva. 3 új tag közül a villalakók döntik el ki menjen be.

FawltyTowers 2014.02.25. 20:32:25

Azt ugye tetszünk tudni, ha civil megy be, még annyi onlány sem lesz, mint eddig...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.02.25. 20:35:50

@Szabi2000: az melyik, amelyik úgy néz ki, mint Ricky Martin tetkós reinkarnációja, az a fiestás faszi?

Istenes Bence 2014.02.25. 20:36:06

Egy csöcs és más semmi. ;)

Schlomo Goldberg 2014.02.25. 20:40:36

Hát basszák meg az új beköltözőjelölt felhozatalukat.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.02.25. 20:40:42

Kitti meg úgy beszél, mint akiknek elöl fenn, nincs foguk és kicsit szégyellik.
Amúgy hasonlít Lilura.

Ja, ha a harmadik neve Péter, aki olyan kőműves-fazon, akkor az első faszi neve is megvan.

Ádám meg "tahitótfaluSi" a Fókusz szerint. :D

csiberibe 2014.02.25. 20:41:21

Mindegy, ki megy be, ezzel a beküldözgetősdivel beismerik, hogy nem kicsit, nagyon... elég rendesen mellényúltak a lakókkal, dögunalom az egész, fel kell dobni, és csak kínlódnak.

Commodore 2014.02.25. 20:41:24

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin):

Az 1 nagyszájú pöcs, két nap mulva berinyál, mert szarul áll a haja...

VV Özséb 2014.02.25. 20:41:28

imgfrm.index.hu/imgfrm/8/6/4/4/THM_0011968644.jpg

Kitty,Ádám, és alattuk Péter

90 % hogy Ádám fog bekerülni. mert hasonlóan fiatal mint a villalakók. és látják rajta hogy egy egyszerű de nagyon buta gyerek. akit előbb utóbb kifognak közösíteni és az első leendő alkalomkor kiküldik párbajozni.

Péternek örülnék, mert egy idősebb karakán beszologatós fazonnak látom. aki nem hiszem hogy becsicskulna ezeknek a fiatal srácoknak.

A Proverbiális Noszty Fiú 2014.02.25. 20:42:50

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): hát bele-beleszalad az ember ilyenekbe, aztán lehet spájzolni. :D

Ez a hármas felhozatal baromi gyér, én nem is tudom mit gondoltak. Ezek közül talán Péter, bár ő tipikusan az a figura, aki még 45 évesen is bimbópirszinggel meg aviátorral fogja szürcsölni a bakardikólát miközben a süldőlányokat bámulja.

Ádám nulla, a csaj meg ijesztő. És nulla.

FawltyTowers 2014.02.25. 20:43:03

Ezek közül kell választani? Édesjóistenem.... a vellalakók is látják ezeket a riportokat?
A lány sztem tuti vesztes már most, el se kezdje a besavazó procedúrát, mivel hasonlóból van bent, nem is egy, több nem kell,. köszi.

Ilyen nagy divat lett a favágás? Mivel mind a két hímnemű ezt állítja, ők favágók. Én meg nyilván a dalai láma.
Ha fejemhez tartanának egy pisztolyt és szépen megkérnének közben, mindenképp válasszak, legfeljebb a fiatalabb gyereket tudnám felajánlani az életemért cserébe, ő az, aki sok kárt már nem tesz az egész tahófolyamban. Békésen elkefélget, oszt majd egyszer kiesik. A korosabb férfiú azt sem tudja, mi a pálya, a hátralévő időt ne azzal töltsük már, hogy kiokítják és nekiáll megszokni, s mire végez mindezzel, már rég véget ér az egész.

én már a fény gyermeke vagyok 2014.02.25. 20:43:13

Be kell küldeni mindhármat. Vasárnap a kieső Dorka helyére még hármat. Megnézném a végsőkig kitartó Zsóti fejét 2018 novemberében, amikor már 145-en vannak a villában.

Commodore 2014.02.25. 20:44:09

@Szabi2000: Kitty meg csak még több koszt, meg mocskot és káoszt vinne be! Orálió kikészülne!

FawltyTowers 2014.02.25. 20:44:29

@én már a fény gyermeke vagyok: visszavonok mindent, amit feljebb írtam. EZT akarom, így!!!! :)))

chloep 2014.02.25. 20:44:39

@Szabi2000: akkor most megmondom hogy a csajok megfogják szavazni az egyik pasit. Ez biztos. Egy lányba csak ellenfelet/vetélytársat látnak, teljesen mindegy milyen is a csaj. és mivel a srácok teljesen el vannak nyomva így megszívták. Nem tudom milyenek a pasik(nekem a video nem jön be, gondolom mert külföldről nézném) de ha van eszük akkor a nyámnyilát/semmirevalót válasszák.

VV Özséb 2014.02.25. 20:44:50

a következő villalakó:

imgfrm.index.hu/imgfrm/8/6/3/6/THM_0011968636.jpg

tahitótfalusi buta parasztgyerek, aki alig várja hogy befüzze Zsófit és Izát.
nagy ellenállásba fog kerülni, mivel nem hiszem hogy befog illeszkedni ebbe az összeszokott társágba.

perszepolisz 2014.02.25. 20:45:21

@Hópyhe: fiú vagyok, de tényleg mindenki buzinak néz. :D

A Proverbiális Noszty Fiú 2014.02.25. 20:47:32

Amúgy nem akarom tudni, hogy ez az Ádám nevű homigyerek milyen törzseket fűrészelhet.

Bár Aurél biztos örülne egy farokrotornak.

A Proverbiális Noszty Fiú 2014.02.25. 20:49:12

A csajok viszont sajnos tuti, hogy Ádámot fogják beszavazni, Péter nekik túl öreg meg amúgy is mit akar a villában ennyi idősen. Ugye már Dávid is öreg volt a maga 28 évével, Laciról nem is beszélve.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.02.25. 21:01:12

@A Proverbiális Noszty Fiú: sztem is Ádám megy be. A lányok többen vannak, és az okokat meg jól foglaltad össze.
Az aspiráns csaj teljes nulla, kif. rémisztő, a benti fiúk se akarnak ilyet benn látni.

Annyi eszük meg úgysincs, hogy -ha létszámfölényben lennének- a benti libák bosszantására beszavazzanak egy vetélytársat.

Mók_Ica 2014.02.25. 21:01:13

jó estét :)
mingyá jövök, olvasok is, csak megyek zuhanyozni és hajat mosni :) (én nem tunyulok, mint Durci :) )

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.02.25. 21:03:52

@A Proverbiális Noszty Fiú: szerintem itt feltétel volt a jelentkezésnél a ...khm.. bizonytalan nemi identitás.

Zsolt meg alighanem csak a villanyt szerelni ment a stúdióba és véletlenül keveredett az egészbe.

Señor Mosquito 2014.02.25. 21:07:53

@perszepolisz: Csak azért, mert nekem nincs semmi bajom Dorka látványától.
Az viszont igaz, hogy egy rendes bugyiban jobban nézne ki. Dehát...ez a divat!

Commodore 2014.02.25. 21:08:41

Ezt még küldeném a gyúrósoknak! Kulka 4 vv6!

www.youtube.com/watch?v=cv_xlc1GgkQ

FawltyTowers 2014.02.25. 21:10:37

@Schlomo Goldberg: azt szeretem benned, hogy mindent összefoglalsz egyetlen velős mondatba.
Nem lehetne visszakérni a kecske avatart? Én azt nagyon csíptem. :)

VV Özséb 2014.02.25. 21:12:35

Ádám fog bekerülni. ő amúgy már a promó videóban is benne volt. ő mondja a végén hogy megakarja szögelni alexát.

www.hir24.hu/bulvar/2014/01/03/cicit-es-anuszt-is-mutogattak-a-vv6-ba-jelentkezok/?WTB

Dorkát minek küldték be? rettenetesen unalmas és öntelt, ráádásul kezd a Csillagok Háborújából Jabbara hasonlítani annyit hizik

aki meg megakarta szögelni Alexát és a mai beköltöző Ádám egy és ugyanaz a személy. örülök hogy ez a hülyegyerek bemegy. felkavarja az álló vizet, és látni rajta hogy csak a farka után megy. ráfog repülni Zsófira és Izára is. vajon Krisztián majd mit fog ezekhez szólni? miafaszomnak küldték be ezt a gyereket ide he? hát józsi báttyám nem kellet vóna feladnod, izával is sinen voltam, erre jött ez a pinanyaló ide be e.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.02.25. 21:14:34

@Mók_Ica: aha, elveszed a kenyerem, pedig nálam láthatták, h meleg víz sem volt :)

chloep 2014.02.25. 21:14:52

Különben itt van "Józsi" FaceBook oldala.

www.facebook.com/felix.nagy.7?ref=br_rs&fref=browse_search

Tessék megfigyelni hogy a régi képein is Félixnek szólítják/hívják a barátjai.

2014.02.25. 21:15:28

Hoppácska, nekem van egy korsó söröm arra, hogy Aurélió - hogy is mondjam korrektül: RATYI!

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.02.25. 21:17:01

@chloep: sztem tegnap már átnéztük. De köszi :)

Cave Nick 2014.02.25. 21:17:15

Atyaég, ez már nekem kínos hát honnan kerítettek elő három ekkora tahó barbárt már megint? Attól, mert valaki favágó még nem kötelező ennyire primitívnek lenni, csajok, motor, buli persze bazdmeg. A 42-nek látszó Péter első ránézésre is tenyérbemászóan buta, tipikusan a használt bmw-koptatott farmer-kondi-szoli vonalon mozog, ebben ki is merült szegény személyisége. Eleve már az legalja a retektől, hogy nem hagyja a játékot folyni a saját medrében, hanem megint rájuk (ránk) erőltet valami faszt, eszem megáll. Én azt hiszem lassan befejezem ezt a szériát, egyszerűen tényleg nem éri meg az időt erre pocsÍkolni.

chloep 2014.02.25. 21:19:43

@Szabi2000: küllőben te ellened a Dorka mit tett? Ahogyan te mindig beszélsz róla ismerned kell őt a való életben is. Ilyen mély utálatot csak nagyon nehezen tudhatna máshogy kiváltani. (Feltéve hogy te egy félig-meddig normális és felnőtt emberi lény vagy.)

Cave Nick 2014.02.25. 21:20:15

De hogy valami jót is mondjak, Dorkának szép melle van a kép szerint, ne szégyellje.

Schlomo Goldberg 2014.02.25. 21:21:21

@FawltyTowers: SZia Fawlty, köszönöm. Kecske vissza, de csak miattad.

chloep 2014.02.25. 21:21:23

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin):

naja, le vagyok maradva. :)
De azért lehet még valaki nem látta.

Schlomo Goldberg 2014.02.25. 21:23:22

Gyanítom hogy a műsor kreatív producere nem kell sorbaálljon a karácsonyi prémiumosztásnál.

Mók_Ica 2014.02.25. 21:24:31

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: nálam nincs kamera, mert nem akarom a kenyeredet elvenni :)

VV Özséb 2014.02.25. 21:24:39

@chloep: borzasztóan unalmas és öntelt, nagyképű lány. aki engem idegesít még így képernyőn keresztül is. átlagnő szerintem a beválogatón 1000 másik ilyen lány is volt mint ő. nincs bajom személyesen vele mert egy átlagos csaj, de nem egy valóságshowba való.

Schlomo Goldberg 2014.02.25. 21:28:33

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): ha pár napig nem kerül elő akkor bebukott, lol

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.02.25. 21:28:50

@Mók_Ica: tudod, h mennyit küzdöttem a közvetítési jogokkal? Nehéz a sorsom.

@Schlomo Goldberg: azmiaz? Nekemezismeretlenfogalom :)

A Proverbiális Noszty Fiú 2014.02.25. 21:34:43

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): vuáá, ez még durvább. :D

Izé, Dorkának ezzel a képével amúgy mi a baj? Zsófi mellett - szeginyem fogsorát leszámítva - ő a másik, akire simán azt mondom, hogy sunáznám.

Igaz hátulról, és közben könyökkel ütném a tarkóját, de az részletkérdés.

Szentpeter 2014.02.25. 21:35:40

Két zuhi, két kamera.. toljátok lányok...

A Proverbiális Noszty Fiú 2014.02.25. 21:35:52

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Kitti lesz az a Haynau, legalábbis nála mondták, hogy xyburgból jött haza.

Plusz ahogy néztem a bajusz is megvan.

chloep 2014.02.25. 21:36:36

@Szabi2000: oké, ezt megértem (ízlések és pofonok) De akkor pl. Teo meg Zsófi "idevalóak"? Csak azért tartottam furának mert Dorkát valahogy mindig kiragadod és fúrod(ami, hogy ha úgy érzed a teljes jogod) de valahogy a többiekkel sokkal elnézőbb vagy/nem érdekelnek. Én csak valahogy nem értem hogy Dorka hogyan tudott ilyen mély érzéseket belőled kiváltani amikor alig mutatják és akkor se éppen valami hihetetlenül förtelmesen viselkedik. JMHO

Akármi Áron 2014.02.25. 21:36:49

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Gyorsabb vagy, mint Mók Ica, győztél:DDD

Schlomo Goldberg 2014.02.25. 21:40:31

Kíváncsi vagyok lesz-e villalázadás az új beköltöző miatt.

Szentpeter 2014.02.25. 21:42:43

@Schlomo Goldberg: ...kétlem hogy lesz új beköltöző.. esetleg egy prosti..
Mert a nézettséget a baszás dobja meg..

Mók_Ica 2014.02.25. 21:42:56

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: ezért nem veszem el a kenyeredet :) :)

na, most már olvasok is... szóval mégsem atti megy be? ma volt a neten egy jó kis cikk :)
www.origo.hu/teve/20140203-dinamikusan-indult-ez-az-emberkiserlet-vv-attila-elemez.html

2014.02.25. 21:43:46

Durci nem tunya, ellenben Sárlott meglehetősen.

Szentpeter 2014.02.25. 21:45:54

Egy új játékosnak nagy lenne az előnye a többi lekóval szemben, mert tudja ki milyen népszerű a többi..

...és tud minden háttér információt..

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.02.25. 21:47:31

@Schlomo Goldberg: a prémiumosztásra gondoltam :D

@Mók_Ica: ez a cikk még február elején volt :D

@Akármi Áron: mit kapok ajiba érte?

@Szentpeter: láttad, hogy pattogtam, mert nem volt meleg víz?:D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.02.25. 21:50:57

@Szentpeter: ezért tud majd jól kavarni, olyan kellene legalábbis.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.02.25. 21:52:10

@Szentpeter: a kazán :D

Csakis amiatt. De megcsináltam. Na, azt is látni kellett volna.

@Schlomo Goldberg: örülök, h feltételezted, h azt ismerem, de nem :D

Szentpeter 2014.02.25. 21:52:17

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Maga a kavarás nem tesz jót a műsornak...

Orális sex kell... arra mindenki ugrik..

exelensz 2014.02.25. 21:54:11

@Schlomo Goldberg: Mögmondta a szabál az szabál :) Azéééé? - azééé! :) a többi meg le van sz@rva

Szentpeter 2014.02.25. 21:54:12

...Az aki szervezkedik mások kiejtésére az nem menő a nézőknek, nekik az ösztönszerűség kell.. ( magyarul kell az agyhalott )

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.02.25. 21:55:19

@Szentpeter: akkor menjen be péter, ott van Teo, Orália.

A kavarás nagyon jót tud neki, lásd Péter, a VV5ben.

exelensz 2014.02.25. 21:56:26

@Szentpeter: Itt ne keresd a tiszta játékot.Soha nem volt. Itt még a szenny is parodizálva van :)

Szentpeter 2014.02.25. 21:58:13

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: a retek a fiatalságnak a faszpörgetést reklámozza.. ez a menő, minden poszt ezzel kezdődik, és ezzel fejeződik be..

Gondolom kurvára ideges Kolosi hogy a csajok nem a kamera előtt borotválkoznak.. ( mosolygok )

FawltyTowers 2014.02.25. 21:58:20

@Schlomo Goldberg: de jóóó, köszönöm szépen!

Akármi Áron 2014.02.25. 21:59:17

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: DDD ajiba?
Há-hö... egy szép, testet körbecsavarható pihe-puha törülközőt, a balsarkába (nem a jobb-ba:D)applikált, cizzelált D betűvel:)))Na, mit szólsz a szépen hímző nénnyéhez?:)))))

Mók_Ica 2014.02.25. 22:01:21

@Szentpeter: ja, és Buksi is kiszökött :)
ki lesz ma?? :)

Akármi Áron 2014.02.25. 22:01:34

@Mók_Ica: köszi,hogy találtad, tényleg jó volt:)

HummeRC 2014.02.25. 22:03:14

Sziasztok. Józsi helyére költözik be az a valaki? Tényleg megcsinálják 40+ nap után. Akkor nem celeb lesz az új lakó. :P

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.02.25. 22:03:47

@Szentpeter: akkor csak nem adják le, sztem. Nagyon nem tudják magukat takargatni.

Ez lesz a fiataloknak az etalon :D

@Mók_Ica: áááhhhááá, te már megint taktizáol :D

@Akármi Áron: Ennyi?:D

Commodore 2014.02.25. 22:03:59

A ma esti bejövőre lehet szavazni!!! ???

Akármi Áron 2014.02.25. 22:04:02

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Dotty, a kisasszonyok később olvassák a cikkeket, te fürge vagy hozzánk képest:)

FawltyTowers 2014.02.25. 22:04:14

Az a jó az öfikben, hogy néhány dolgot minimum 3x nézhetünk meg. 3x távozott Félixjózsi, most harmadjára választották ki Csárlit..... rendkívül szegényes így kitölteni a műsoridőt.

nohug 2014.02.25. 22:04:29

Hol van Haynau? Áll a kofferrel a jelzőlámpa előtt, mi? :) Csak ez lehet!

Mók_Ica 2014.02.25. 22:04:38

@Akármi Áron: szivi, de már oka-fogyott :(

@Szentpeter: ez is egy reklámban volt... apaaaaaaaaaa, Buksi kiszökött!!! úgy ordította ezt is egy gyerek, mint azt, hogy apaaaaaaa, kezdődik!! :) :)

Akármi Áron 2014.02.25. 22:04:47

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: telhetetlen is vagy? a mindenit neki:D Több nap, mint kolbi:)

Akármi Áron 2014.02.25. 22:05:28

@Mók_Ica: sebaj, későn érő típus is van:)

Commodore 2014.02.25. 22:05:35

A bejövőt kiküldeni, jelölni! ?

Szentpeter 2014.02.25. 22:05:48

@Mók_Ica: Bocs arról lemaradtam... nem vagyok ám én olyan tájékozott... ( mosolygok )

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.02.25. 22:06:22

@Akármi Áron: én???????? Én türelmesen várok, te meg csak váratsz :D

Commodore 2014.02.25. 22:06:46

24 óra a villában?!

Mók_Ica 2014.02.25. 22:06:51

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: ááá, nem. én nem zuhanyzok minden nap ;) ;)

@FawltyTowers: ismétlés a tudás anyája :) azt hiszik, mi is agyhalottak vagyunk :)
ja, és időőőőő :) ennyivel is kevesebb az öfi..

@nohug: tuti :)

Mók_Ica 2014.02.25. 22:07:59

@Szentpeter: jó pár éve volt... csak nálunk a mhelyen szállóige :)

Commodore 2014.02.25. 22:08:41

kivinni a beköltözőt! mert távol áll tőlem!

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.02.25. 22:08:42

@Mók_Ica: nem kellene ennyit mismásolni, mert még valaki elhiszi, tudom, hogy ki akarsz vinni, de visszajövök.

perszepolisz 2014.02.25. 22:09:04

Az utóbbi időben a biciklit össze vissza rakosgatják. Van ennek valami jelentősége?

Akármi Áron 2014.02.25. 22:09:48

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: nyugi van, maradj még egy csöppet a nyugiszobában:)
Azt nem mondtam, hogy te nem, csak a fürgébb fajta:D

FawltyTowers 2014.02.25. 22:10:10

Csak nálam esik szét a streamkép? Olyan, mint egy posztmodern festmény, szétmaszatolt színekkel. Időnként a hang is átmegy gyorsított blabába.

pink ninja 2014.02.25. 22:11:19

@FawltyTowers: néha arra gondolok, hogy a tv-ben is ilyen szétesősen kellene, hogy adják, mert legalább így valami minimális érdekesség lenne benne :P

Schlomo Goldberg 2014.02.25. 22:12:00

@FawltyTowers: nálam is ez van, ennek kell örülnünk

Mók_Ica 2014.02.25. 22:12:14

most komolyan azt kérdezte viki izától, hogy krisznek nagy kukija van????? ááááá

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.02.25. 22:12:19

@FawltyTowers: igen, mert én tévén nézem :D

@Mók_Ica: nem kellett volna TÚLtaktikáznod magad, majd így megtanulod.

@Akármi Áron: D-matracot hétvégére kikérjem magunknak?

Akármi Áron 2014.02.25. 22:13:59

@Mók_Ica: DDD pincsi-pancsiban már legyőzött, most ne hagyd magad, te meg dobd rá az applikált törülközöt izibe:))

perszepolisz 2014.02.25. 22:15:08

@Commodore: Ha a reklámra gondolsz, az olyan szegényes lenne még ettől a VV6-tól is.

Veder1 2014.02.25. 22:15:55

mi a szar ez ami most megy?!

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.02.25. 22:16:28

@Akármi Áron: te meg hátba szúrsz?????? Jól van.....

Megyek is aludni. Jó éjt :)

@Mók_Ica: khmmmm. Jó éjt.:P

Commodore 2014.02.25. 22:16:40

A barát szó le lett amortizálva. Deviszont a csicska jó!

Schlomo Goldberg 2014.02.25. 22:18:20

Durci mi mást csinál azontúl hogy Zsoltit kommandírozza és esténként a fitymáját csattogtatja? Jobban belegondolva.

Commodore 2014.02.25. 22:18:54

Izgi a műsor! leviszem a kutyát szarni, ha fingik, akkor megjön az adrenalin!

Akármi Áron 2014.02.25. 22:22:21

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: ááá dehogy, eszemben sincs, soha-soha:D
Jóccakát!:)

@Mók_Ica: Látom, már beléje csavarodott:DDD

pink ninja 2014.02.25. 22:22:38

nem azt mondta istenes bence, hogy izgalmas és fordulatos lesz a öfi?
ez valami rettenet dögunalom

Veder1 2014.02.25. 22:23:30

Kíváncsi vagyok mit hoz össze ebből a rakás szarból Sixx holnapra :)

Mók_Ica 2014.02.25. 22:24:49

@Akármi Áron: pedig eszemben sem volt elvenni a kenyerét :) ég foltmentes sonkát is vettem neki tegnap.... (könnyezek) :)

BluePerplex 2014.02.25. 22:25:18

Áááá, ezek nudlik!
Miért nem küldenek be olyan karaktereket, amilyenek már vannak benn? Az lenne a móka! Pl még egy izát, vagy még egy Vikit, aki kinézetre és stílusra is hajaz rá!
Vagy küldjék be mind a hármat úgy, hogy egy hét múlva kettőnek ki kell jönnie...akkor lenne benn élet csak igazán!
De én is csak azt tudom mondani, hogy ez a három elég gyenge, nem igaz, hogy a jelentkező néhány ezerből nem volt három jobb....

Szentpeter 2014.02.25. 22:25:23

Zsófi cukimuki, cukimuki...

Mók_Ica 2014.02.25. 22:25:28

@Vödör: mint mindig, egy várat :) csak szarból :)

Szentpeter 2014.02.25. 22:26:35

Viki kurvára bosszus hogy nincs nőként kezelve Krisztián által..

...bazdmeg, cseréld le a mackónadrágod te hülye

Gerzson Balambérné (Marika) 2014.02.25. 22:26:52

"Néha az az ember érzése, amikor nézi a műsort, hogy valami rosszéletű, amerikai gettóban vagyunk, ahol az agresszivitás egyfajta nevelési kultúra. Ide passzol egy bibliai Idézet: Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek." Hiába na, egyre jobban improkomponál ez az Alekosz.

chloep 2014.02.25. 22:30:45

Naja, volt itt összesen 4 ember akit kedveltem,(értsd: nem akartam fejbe b*szni egy lapáttal ha megláttam a képét a monitoron) viszont nagyon csak úgy tűnik hogy ez lefog redukálódni 3 emberre, mert úgy tűnik Krisztián kezdi vészesen megközelíteni az Izaura-kor utolsó stádiumát. RIP Krisz.

BluePerplex 2014.02.25. 22:30:49

@Schlomo Goldberg:
Tulajdonképpen össze is foglaltad Dorka tevékenységét, mást nem igen csinál, csak cseszteti azt a szerencsétlent... az elején nekem ő volt a legszimpibb, de már elmúlt

HummeRC 2014.02.25. 22:34:50

Akkor azért nincs éjszakai megint mert buliznak esténként? Nagyon ügyes. Tényleg. Pfff. :S

Akármi Áron 2014.02.25. 22:35:28

@Mók_Ica: Télleg? Oszt be is dörgölte a fürge kisasszony:DDD

A Proverbiális Noszty Fiú 2014.02.25. 22:36:27

Olyan aranyosak a fiúkák ahogy így cívódnak. Hátha Teó a méhecske megszúrja őket a fullánkjával.

Commodore 2014.02.25. 22:36:38

ez a kisípolás, éjjel???

Ejoy 2014.02.25. 22:36:53

ez a zsolti mekkora igazi gyökér...

2014.02.25. 22:37:13

Közvetíccsetek!

Szőrös,a szúrós 2014.02.25. 22:37:31

@Gerzson Balambérné (Marika): "improkomponál"???az melyik evangélium,Manci néni?

pink ninja 2014.02.25. 22:37:44

@szerivan: nem igazán van mit, kurva unalmas

BluePerplex 2014.02.25. 22:38:33

megint nincs egy működő stream sem nem :(

Szentpeter 2014.02.25. 22:38:55

Aurelionak adok igazat.. Zsolt simán bunkó, és az nem vicces..

pink ninja 2014.02.25. 22:39:55

@BluePerplex: livestreamhunter.org/onlinetv/hungary/rtl2

ez nagyjából jó

2014.02.25. 22:40:33

@pink ninja: Beszavazást már tuggyák?

HummeRC 2014.02.25. 22:40:41

Komoly összefoglaló. 14 másodpercnyi bemutató és már tök részegek és jön a lelkizős rész. Hogy szakadna rá egy mázsa sz@r a lelkiszegény szerkesztőkre. :S

Gerzson Balambérné (Marika) 2014.02.25. 22:40:45

@Szőrös,a szúrós: Simon apostol levele az egyszerhasználatos beretvapengéhez.

Mók_Ica 2014.02.25. 22:40:55

@szerivan: jelmezt kaptak, névre szólót, Zsói nem akarta felvenni az övét és bunkó lett...krisz és viki összevesznek...

@Akármi Áron: aztat nem tudom, pedig névreszólóan neki vettem

Commodore 2014.02.25. 22:40:57

kést neki! gyilkolj!

chloep 2014.02.25. 22:41:31

Azért Krisztián is egy rendesen nagy tahó részegen...

pink ninja 2014.02.25. 22:41:45

@BluePerplex: nincs mit, ez minden nap működik, szóval tedd el :)

Schlomo Goldberg 2014.02.25. 22:41:45

Zsótika valóban gyökér, nem színészkedik

nosce 2014.02.25. 22:42:20

dugjátok el a kést Traktoros elől

Commodore 2014.02.25. 22:42:31

nem lennék a bejövő, rögtön lesavazzák, a gecibe!

Mók_Ica 2014.02.25. 22:42:49

@Szentpeter: +1

@szerivan: krisz be van baszcsizva és beolvas vikinek...

Schlomo Goldberg 2014.02.25. 22:42:49

traktoros de szépen be van állva

2014.02.25. 22:42:55

@pink ninja: Simonság van nénnye!

csiberibe 2014.02.25. 22:43:01

traki piás? Most deglettem le a tv elé.

Commodore 2014.02.25. 22:43:13

nem lennék a bejövő, rögtön lesavazzák, a gecibe!

chloep 2014.02.25. 22:43:23

Különben Viki nem lenne csúnya lány vékonyan... Egyáltalán nem.

Ejoy 2014.02.25. 22:43:40

ez a krisztián nem is olyan hülye! Adjál neki Lamborghini traktoros!

A Proverbiális Noszty Fiú 2014.02.25. 22:44:48

Krisztián, te

buta

ostoba

primitív

türhő

suttyó

baromarcú

faszkalap.

Vikitől mindenesetre lolság volt a "téged is csak a külső érdekel" duma.

Mók_Ica 2014.02.25. 22:45:01

@chloep: volt róla kép vékonyan és nem volt csúnya, mondjuk szép se... de jobban nézett ki :)

HummeRC 2014.02.25. 22:45:02

@Commodore: Ha a bejövő nem lesz védett, Sári már viheti is ki és mégis megoldották, hogy vissza menjen és ne rövidüljön a műsor Józsival. :D

Gia 2014.02.25. 22:45:07

Mekkora drámák.. :-)))

Akármi Áron 2014.02.25. 22:45:42

@Szőrös,a szúrós: :)))

@Mók_Ica: Majd holnap bizti kiokosít bennünket, ne frakciózzunk ellene:)
Na, mára ölég volt,jó éjt!

A Proverbiális Noszty Fiú 2014.02.25. 22:45:43

Uhh, Dorkát miért öltöztették crackes mosómedvének?

perszepolisz 2014.02.25. 22:45:54

Krisz 40 évesen verni fogja az asszony, ha rákap a piára. :-(

HummeRC 2014.02.25. 22:46:01

@chloep: Tudjuk. Van a neten róla vékony kép. Csinos csaj volt, míg meg nem átkozták és ogrévá nem változott. :)

Gia 2014.02.25. 22:46:07

Teo jelmeze büntet.. :-D

Commodore 2014.02.25. 22:46:15

szeress úgy is ha rossz vagyok! üzenj a SZÍVNEK!

www.youtube.com/watch?v=LOkHM4jbwPg

BluePerplex 2014.02.25. 22:46:58

"téged teljesen másképp szeretlek!"
ezt a dumát! :)

A Proverbiális Noszty Fiú 2014.02.25. 22:47:21

Hehhee, Zsolt egyre szimpatikusabb.

Rinyáljon a kis drama queen, aztán reméljük elhervad a figyelemhiánytól.

tjunior 2014.02.25. 22:47:35

tipikus női gyökérség zajlik éppen :)

Commodore 2014.02.25. 22:48:01

eddig bírta a Zsóti!

Ejoy 2014.02.25. 22:48:14

remélem záró akkordként reklám után azt látjuk, hogy traktoros egy handzsárral kergeti vikit a kéróban...

nosce 2014.02.25. 22:48:24

@Schlomo Goldberg:
kispöstön nem agyák ingyért a rajságot

A Proverbiális Noszty Fiú 2014.02.25. 22:48:55

@tjunior: ami eddig messze a legviccesebb produkció. :D

Commodore 2014.02.25. 22:49:17

Dorka ki lesz baszva! tök őszinte! kajak!

Mók_Ica 2014.02.25. 22:49:30

@Akármi Áron: oksa :) jóéjt :)

@A Proverbiális Noszty Fiú: eltűnt a cicije...

@perszepolisz: 40?! ha így halad, sokkal hamarabb :(

@Commodore: hüüüüüüüüüüüüüüüüüüjjjjeeeeeeee :DDDDDD

Commodore 2014.02.25. 22:50:04

@Ejoy: szorzóval, jó lenne!

fran7 2014.02.25. 22:50:25

@perszepolisz: Nem követem a showt, de innen valahonnan hiányzik egy tárgyrag. Mire gondoltál?

Veder1 2014.02.25. 22:50:28

az utóbbi napokban egyre jobban látszik, hogy megrendezettek a konfliktusok.

HummeRC 2014.02.25. 22:50:32

Csak nem? Esetleg Zsolti játszani is fog, ha végre egyedül lesz? Ehehehe. :D

nicu71 2014.02.25. 22:50:32

@Schlomo Goldberg: amióta attól az idétlen páva frizurától megszabadították,azóta egy kicsit szimpatikusabb,persze egy tahó szegény.

chloep 2014.02.25. 22:50:45

Hát basszus Zsolti gyerek. Most azért jól hülye vagy. Ilyenen szakítasz a barátnőddel.

A Proverbiális Noszty Fiú 2014.02.25. 22:50:49

@nosce: ez max valami becsületsüllyesztőben a flippert.

Commodore 2014.02.25. 22:51:05

@Ejoy: szorzóval, jó lenne!

Mók_Ica 2014.02.25. 22:51:32

durci elköltözött zsóti mellől éjszakára :)

HummeRC 2014.02.25. 22:51:59

Ők választották ki, hogy ki menjen közéjük? :O

Akármi Áron 2014.02.25. 22:51:59

@nosce: na ezt vártam, hogy mehessek gömbölyödni...szeva Nocsi:)))(korán jön a Télapó:D)

Mók_Ica 2014.02.25. 22:52:00

jóvágású ádám.... hö

Commodore 2014.02.25. 22:52:01

somat! pár perc van! ki megy jóvágású Ádám!

chloep 2014.02.25. 22:52:08

àh, úgy is kibékülnek

Commodore 2014.02.25. 22:52:51

ismerik egymást???!!! beépített???

csiberibe 2014.02.25. 22:52:58

ni, csinifijú, nyamm. :-P

tjunior 2014.02.25. 22:52:58

megjött metrószekszuális ádám

szmoti 2014.02.25. 22:53:09

azt láttuk mikor kiválasztották a lakók? :D

Ejoy 2014.02.25. 22:53:31

bazzmeg ezt a kurva nagy fantáziát az rtl részéről! Még egy buzi a villában. Valaki ennyire sok buzi kisbarival rendelkezik az rtlnél?

Commodore 2014.02.25. 22:53:44

szia ismerjük egymást+ vikk?? WTF?

HummeRC 2014.02.25. 22:53:47

Miért van striptíztáncos feje az új srácnak?

Afene. Védett a szépfiú? :S

Gia 2014.02.25. 22:53:59

@Mók_Ica: Annyira azért nem jó,ugye?

nicu71 2014.02.25. 22:54:02

hé..hát azt hittem élő adásban választják ki ezt a szerencsétlent...

csiberibe 2014.02.25. 22:54:20

@Commodore: Viki szokásos dumája, mindenkit ezzel fogadott, Joe nőjét is.

Commodore 2014.02.25. 22:54:23

jó volt a szavazás!

nathalie 2014.02.25. 22:54:42

Ezt az Izát olyan kétségbeesetten akarja baszatni az rtl,hogy az nem mindennapi...

Mók_Ica 2014.02.25. 22:55:00

@szmoti: holnap.... előzetesből ez láccik..

no, gyün jángdzsí :)

A Proverbiális Noszty Fiú 2014.02.25. 22:55:54

Nna, ha Zsolti továbbra is jól keveri a lapjait és kitart a leszarom figura mellett, akkor Dorkát ÉS Izát is kipiálhatja.

Ha mindemellett Zsófikát rakja zsebre, akkor plusz egy pont.

Na, ki hitte volna, hogy ratyiádi fog beköltözni.

HummeRC 2014.02.25. 22:56:00

@Commodore: Minőségi műsor. Vagy nem értesz egyet? :D :D :D

2014.02.25. 22:56:00

@Commodore: Dehogy, most viszik fel az árfolyamját.

nosce 2014.02.25. 22:56:16

@nicu71:
dehogyis, aki jobban leszopta a főszerkit az került be

Mók_Ica 2014.02.25. 22:56:16

@Gia: egyelőre nem annyira gáz... majd megláttyuk mit ad elő .... :)

2014.02.25. 22:56:51

@chloep: Viki nem lenne csúnya, ha szép lenne.

Gia 2014.02.25. 22:57:24

Sárinak most már nem jó ötlet Durci kihívása.A nézők kíváncsiak lesznek a békülésre..

Szentpeter 2014.02.25. 22:57:39

Új kan... lehet a puncikra VADÁSZNI..

A Proverbiális Noszty Fiú 2014.02.25. 22:57:48

@nathalie: egen, de az egyetlen bent maradt nem homoszex és épkézláb palinak ő túl jó.

Krisztián legfeljebb porfogóként működhet, mert hogy Vikire nem fog rámászni, az fix. Alkohol ide vagy oda.

Mók_Ica 2014.02.25. 22:57:55

@nosce: Haynau-nak ismét nem sikerült...még mindig nem hajlandó kolosit kényeztetni orálisan... :)

Commodore 2014.02.25. 22:58:00

Kibe sétálnak a buzik..? jó szavazás volt! ITT a VÉGE!

szmoti 2014.02.25. 22:58:01

@Mók_Ica: Köszi, na most ismét rájöttem, hogy miért csak hallgatom az öfit :D Sose tudom hol tartunk, melyik nap volt, lesz, micsoda, kivel, nagyon tartják a sorrendet, számomra követhetetlen :D Bár lehet, hogy csak nekem okoz gondot :D

BluePerplex 2014.02.25. 22:59:00

@Gerzson Balambérné (Marika):
A fitos orrú... asszem, a szögbelövős, igen

Commodore 2014.02.25. 22:59:23

@HummeRC: De bammeg, ez már elég szánalmas

Mók_Ica 2014.02.25. 22:59:37

@Gia: vagy zsótit meg akarják szabadítani tőle ;)

Mók_Ica 2014.02.25. 23:00:38

@szmoti: csak rá kell hangolódni :) :)
de itt sokkal jobb, mint csak nézni :)

Szentpeter 2014.02.25. 23:00:53

@csiberibe: Elképzelhető... bár Zsófinak nagyon csillogott a szeme, de Izának is viszket...

nosce 2014.02.25. 23:01:25

@Mók_Ica:
anélkül pedig még jungdzsihez se lehet bekerülni, nemhogy a villába :)

A Proverbiális Noszty Fiú 2014.02.25. 23:01:33

@nosce: nem láttam az ominózus ámokfutását, de én arra tippelek, hogy nem igazán tudja, melyik vége mire való.

tena_lady 2014.02.25. 23:02:06

Ez most komoly, hogy lila kendővel küldtek be egy új embert? Már az is kérdés számomra, hogy minek küldtek be bárkit is 43(!) nap után. A VV5-öt néztem, ahol nem volt se kizárás, se feladás, de a korábbiakban tudomásom szerint igen. Azokban is beraktak új embert a kizárt vagy játékot feladó játékos helyett? Sose szerettem az RTL-t, de ez a VV6-os széria arra sarkal, hogy gyújtsam fel az egész székházukat a p****ba.

Nem azért, de az előzetesben látott Iza-Krisztián konfliktus kimaradt?

Zsolt szerintem megérdemli. Ami neki vicc, az valójában bunkóság, de ő nem okos, hogy erre rájöjjön. Hogy Dorka eszébe jutott egy korábbi pasija...hát, Zsolt meg megcsalta a barátnőjét. Izával és Dorkával is. Semmi joga nem lenne sértve, megbántva érezni magát. A fagyi visszanyalt. Ennyi.

Jó lenne, ha Charlotte nem Izát hívná ki, mert az nem lenne meglepetés. Mindenki szinte tényként kezeli, hogy őt hívja majd ki, és természetesen Iza megy vissza. Remélem nem őt hívja ki, de ha mégis, akkor az egyetlen poén az lenne, ha Iza pofára és ki esne. :)

chloep 2014.02.25. 23:02:17

@Gia: Úgy se győzte volna le szerintem, de így meg főleg nem tudja.

Eltudom azt is képzelni hogy leadtak az íj srácnak bekötözés előtt hogy Dorkáék összevesztek.
Lesz itt még féltékenység, sírás, veszekedés, na meg nagy békülés is. HA jól bírják ezt még 1-2 hétig eltudják játszani.
Különben én szerintem Zsolt jobban visszafogta Dorkát mint fordítva, benne sokkal több potenciális volt. Ez még érdekes is lehet.

Szentpeter 2014.02.25. 23:02:54

Zsolti megsértődött azon hogy Dorkának vannak emlékei ?

Zsolt, hogy te mekkora bunkó vagy...

HummeRC 2014.02.25. 23:03:30

@Commodore: Az. Sikerült alulmúlniuk önmagukat, pedig ez nagy szó... :S

@szerivan: Csinos volt ő régebben.
www.dvsckezilabda.hu/img/cikk/2954_pacz_viki_kicsi_es_ballag.jpg

Commodore 2014.02.25. 23:06:04

Ez a belevaló ÉLŐ?!

nohug 2014.02.25. 23:06:53

Kicsit összevissza vagyok, továbbá nem egyeztetem az igeidőket, mert máskülönben sem szokásom. Modoros vagyok, ahol csak tehetem.
Egy részét még tegnap írtam, egy részét pedig ma.
Viszont az, hogy igazam van, az örökérvényű. Mindig, mindenben.
Pont mint Jókai, hosszú, érdektelen bevezető.

Tegnap:
Aurélió a hajzselé elhagyásával egyenes arányban üvölt minden szarért.
Nem vágom az analógiát, de tán kéne neki zselé vagy meghívhatná valamelyik fiú egy ákosozásra. Hát hogy néz már ki, miközben ordítoz a kondigépen?
Mint akivel felrobbant a kémia szertár.

Ezek a bulik (itt a céges) nekem ilyen kínoskodásnak tűnnek. Max, ha isznak, akkor javul valamennyit a helyzet.
Addig viszont olyan, mint gyerekkoromban a házibulik. Mikor ciki volt elkezdeni táncolni és feszengős volt a buli eleje és inkább négyen nyomorogtunk a budiban, csak ne kelljen kint kínlódni.
Dorka kifikázta magát a csipkés rucival a mackó-modell faszijához. Fel is vett a kurvaruhához gyorsban egy lapossarkú pvccsizmát, igen ízléstelen, de legalább szarul is áll neki.
A combja viszont szép, még egy ok, amiért utálom.

Izának geci nehéz lehet.
PMS 4 hétig egy hónapban, 0-24-ben, hét nap egy héten. Állandóan vartyog az ánuszszájával valamiért, ha kell, ha nem. Azt a büdös kurvamindenit, mekkorát fülest le bírnék neki csavarni.

Azért, igaza van Auréliónak, hogy vonyított a kupleráj miatt. A konyha embertelenül néz ki.
Nem lenne olyan immunrendszerem, hogy 10 percnél tovább kibírjam vegyvédelmi ruha nélkül ott. A villaajtóban meghalnék.
Izának is igaza van, nem arra teremtették a nőket, hogy takarítsanak.
A normális embereket arra teremtették, hogy eleve legyen igényuk arra, hogy ne éljenek ilyen kibaszott nagy koszban és rumliban. Mindegy, hogy nők vagy férfiak.
A náthás faszért nem tudnak nekik pl. elég szekrényt csinálni? Úgy néz ki a hálószoba, mint egy lepratelep, ezek meg fekszenek a közepén a ganénak. A szekrényajtókon szárítják a törölközőket... csórikáim.
Na, megmondtam, de nagyon az igazat.

(Azok a bringás tacx görgők nem olcsók. Ezek meg hagyják ott rohadni. Én meg szopnék, nyalnék, gombot varrnék, ha kapnék egy ilyet a Juliska bringám alá. Kis nyalás a szponzornak, hátha...)

Pinknek meg benedvesedett a bugyija Krisztián testétől, amit nem veszek jó néven tőle. Már azt sem, hogy fogdosta, de hát valami neki is jár.
Nekem meg egy hosszabb gusztustalankodás járna vele, de megvárom amíg Krisztián könyörög nekem.
Iza meg biggyesztett, miközben nézte a kis műsorszámát a parasztlegénynek.
Megfigyeltem, hogy miközben ez a nagyonlenőtthajú nő beszél, közben olyan, mintha folyamatosan lenne valami a szájában, amitől nagyon kell artikulálnia, hogy beszélni tudjon.
Aztán lehet, hogy ez a sok, szájjal szeretéssel eltöltött időszak visszamaradt reflexe.

Aurélió tánc előtt megjegyezte, hogy: A csomagot is kell nézni! Néztem volna, de nem sok minden volt ott kicsinyem.

Sárlott beszél az interjú-szobában, eret harapok. Borzasztó ostoboid már a hanghordozása is. Szegény.
Mondjuk a kis arcán megszaladt a pirosító, de kell is az oda, hogy a bubó pestis ne legyen olyan nagyon feltűnő.

Aurélió vacsora közben a nyugiszobában benyal éppen a meleg szarig Sárliknak.
"Te Sárlott, annyira több emberi és kulturális értéked van."
A baszás mióta számít ilyen jellegű értéknek?

Ma elég uncsi volt az öfi, mint mindig.
Ha jól látom van vad ágytologatás. Az mindig valami elvonult tornádóra utal.

Iza bájosan taknyadzik egyszál hálóing, zokni, sapka (?) kombóban a nappali kanapéján. Öltözzél fel nyomorult!

Na, de legalább Krisztiánnak, a kisszerelmemnek van esze:"Ez egyéni játék."
Ennyi.

"Jó ötlet volt ez a panasziroda." - mondja ez a Bence, utalva arra, hogy Pink terapeutát játszott a nyugiszobában.
Az.
Nem.

Csikket ledobni faszaság? Kis birkózás meg rögtön bőgés? Auréliónak puncija van. It's official.

"Te nem fogod fel, hogy én tényleg szeretlek" - mondja Aurélió Zsótinak, miközben taknyadzva bőg.
Viszont maszek nagyon a kalóz kalapja, az kellene!

Krisztián meg Viki ordít a nyugiszobában.
Szerinte Krisztián megalázza magát. - Mondja el Viki 39238293928-ik alkalommal. Mennyire unom már ezt. Kéne a Krisztián fasz, azt' kész. Nincs ezzel gond, vagyunk így ezzel egy páran.

Iza. Az a melltartó a hátad közepén a matrózjelmezben. Igénytelenség.

Zsóti meg a májfolt tetkóval a mellkasán nagyon ádázul dörgölte az old szpájszt a bőrébe. Már-már rettenetesen félelmetes volt!!!
Dorka milyen sokat köszönhet a volt faszijának - mert ő ettől lett az, aki most. Hát hallod Dorka, ha én ilyen lettem volna, akkor elástam volna a kert végibe az exemet.
Minimál Kínáig ásnék le.

Teó nagyon elegánsan táncol ezen a farsangi bulin. Reng a háj. Kiszaggattam a szemeimet.

Aurélió meg takargatja Zsótit, mert az nagyon szomorú, mivel Dorkát elküldte a faszba, az exe miatti nyavalygás miatt.

Jóseggvágású Ádám: Minden férfi buzinak néz ki elsőre mostanában... Majd meglátjuk. Mindenesetre orra van bőségesen.

Na. Igazam volt már megint. Nyomaszt a tökéletességem.

tena_lady 2014.02.25. 23:07:05

@Gia: Lehet most kéne Zsoltot kihívnia. :P

Szentpeter 2014.02.25. 23:07:07

jó éjt... szólított az álomtündér...

Mók_Ica 2014.02.25. 23:07:15

@Commodore: az van kiírva....

@HummeRC: hirtelen ránézésre Zsófikára hajaz, csak nem annyira kerek a pofija...

exelensz 2014.02.25. 23:07:57

@tena_lady: Nézd meg a kreatív górét ez mindent elmond!

www.rtlklub.hu/musorok/fokusz/videok/239847

De amúgy ne vedd nagyon komolyan a műsort annyit nem ér :)

HummeRC 2014.02.25. 23:08:31

@Szentpeter: Jó éjt! :)

@Mók_Ica: Most hogy mondod, van benne valami. :)

Commodore 2014.02.25. 23:08:53

@Mók_Ica: beköltözőről kéne beszélni, nem?!

Gerzson Balambérné (Marika) 2014.02.25. 23:11:08

@BluePerplex:

Elálmosodtam, szóljatok ha az új fiú előkapja azt a fitos kis szögbelövőjét, Gyurma Jóska cérnaharcsája után remélhetőleg felüdülés lesz.

Gia 2014.02.25. 23:11:52

Úh!Ez a skypoló..Nem alszom az iccaka..

Commodore 2014.02.25. 23:11:53

Betelefonált 1 kutya! nyitottak v agyunk.

Mók_Ica 2014.02.25. 23:14:50

@Commodore: nyomja valami a lelkedet? mit szeretnél elmondani jóvágású ádámról? hallgatlak :)

csicserierika 2014.02.25. 23:15:25

@nohug: miért lennél szerény, mikor nincs mire :)

én már a fény gyermeke vagyok 2014.02.25. 23:15:44

Dorka legszebb sovány napjait áldozta Zsótira, az meg kirúgta? Csak mert felszedett 30 kilót? Kispest Zsóti monnyon le!

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.25. 23:15:48

@Mók_Ica: Na baszki, erre jól ráéreztél. Még ha Lilut kellett volna - azt bebaszva és csukott szemmel még csak-csak..., na de Kolosit?!? :D

BluePerplex 2014.02.25. 23:16:36

"Iza egy másik világban élő HÖLGY"
mit hölgy, DÁMA!!!

tena_lady 2014.02.25. 23:18:51

@exelensz: Nem veszem, csak olyan wtf érzésem van. Hogy már megint milyen szart találnak ki, amitől még rosszabb lesz a műsor.

Mók_Ica 2014.02.25. 23:20:01

@Haynau (Sons of Monarchy): welcome drága Haynau :) már-már aszittük, hogy jóvágású Ádám-bőrbe bújva jutottál a vellába :) de biztosak voltunk benne, hogy Kolosit nem kívánod :) ;)

én már a fény gyermeke vagyok 2014.02.25. 23:20:02

@BluePerplex: Nagyon jó kis napjai lesznek idekint Izának. Először Istenes Bence hágja meg, aztán Caramell, aztán Berki, aztán Majka papa, aztán sorba a többiek. Nem fog unatkozni.

Mók_Ica 2014.02.25. 23:21:49

@én már a fény gyermeke vagyok: a végén öreg pasik fütyijét szopogatni :)

BluePerplex 2014.02.25. 23:23:15

Mi lenne, ha a betelefonálók, meg a skype-osok nem egy teherhajó gépházából, vagy a kennel mellől jelentkeznének?

Istenes Bence 2014.02.25. 23:23:45

Ezek miatt a buzik miatt állandóan át kell alakítanom az avataromat.

Nem kell új lakó!!!

én már a fény gyermeke vagyok 2014.02.25. 23:23:57

@Mók_Ica: Csak a nemkopasz viszont sapkás gazdag pasiékat fogja.

hovatovább? 2014.02.25. 23:24:48

Ha Csárli kihívja, akkor Izának csengettek, esélye nem lesz visszamenni.
Az appon 65%-on áll, Durci 15%-kal a második.

HummeRC 2014.02.25. 23:25:28

@BluePerplex: Ez a számítógépük hangja. :D Az átlag embernek ennyire hangos a gépe. :D

Morcz 2014.02.25. 23:26:26

@én már a fény gyermeke vagyok: :)))

Na Viki hiába rinyált Dr Pink rendelőjében , az hogy Krisztián eltávolodott tőle, csak magának köszönheti...Jól is tette Traktoros hogy a maga módján lehordta. :S
Zsóti egyálétalán nem vicces, hanem valljuk be űbertahó. Ha velem egy barátom/ismerősöm ilyeneket engedne meg magának, úgy elhajtanám a francba hogy csak na.
QA szinuszosan spicces denszelő Teo-méhecskén jókat röhögtem.

Jóvágású Ádám?? Mi a fenétől??? Életem párja megjegyezte, hogy na itt egy újabb metroszexuális klón... Ezeket tenyészik valahol?

Egyébként olvastátok, hogy állítólag gyúrós Józsi valódi neve Nagy Félix? (Nem vicc!)

Commodore 2014.02.25. 23:27:13

@BluePerplex: Éjjelnappali gyrososból lenne jobb, a befosás határán.. merre van a mosd,

Mók_Ica 2014.02.25. 23:28:02

@én már a fény gyermeke vagyok: háááát, ha öreg, nagy valószínűséggel kopasz is és nem azért mert borotvált... szóval, ha van zsé, akkor izét nem fogja visszatartani a kopaszság ;) ;)

HummeRC 2014.02.25. 23:28:11

@Morcz: A teljes rtl vezetőség meleg mint a kályha. Akiket látsz, a telefonkönyvükből kerülnek ki direkt meghívással. :)

Igen, már tudjuk, hogy Félix, fent van a FB profilján. :D

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.02.25. 23:29:00

@Morcz: favágónak vallotta magát, ezért volt a jóvágású fergeteges poén.

olvastuk a jóska-félix vonalat. ha igen, nem tudom, melyik rosszabb :D

zsóti nem vicces sehogyse valóban, pláne egy lánnyal nem szép ilyet tenni :)

Commodore 2014.02.25. 23:30:41

Akkor most megyünk Kopenhágban?

hovatovább? 2014.02.25. 23:31:04

@Morcz: Pontosabban a Koszti József a valódi, a Nagy Félix a felvett név.

Mók_Ica 2014.02.25. 23:31:09

@gabarit: valaki már hiányolta, nem volt, legalábbis én sem láttam....

BluePerplex 2014.02.25. 23:31:46

@Commodore: vagy a Nyugatiból, a hangosbemondóban meg tolják be éppen a debreceni postavonatot a 4-es vágányra

HummeRC 2014.02.25. 23:32:58

@ミラ: Kamu. Mosdatják a gyereket. :D

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.25. 23:33:55

@Mók_Ica: Jobb idekint, itt legalább lehet kommentelni. Odabent is lehetne, de ki a fene akar Agyhalottakkal kommunikálni? :D :D

@Morcz: Ádám jóvágású? Hát, hátul vágott, ahogy elnézem...
Zsótiból kibukott a kispesti furkó. Tényleg übertahó lett, ráadásul van akkor faszfej, hogy büszkeségből kifolydogálólag nem lesz képes bocsánatot kérni azért, hogy felhúzta magát a... semmin.

Nagy Félix, naja. De mint mondtam, "Gyúrós Félix" inkább egy melegpornós "művésznevére" hasonlít, gondolom jobb és prosztóbb nevet keresnek. Ezennel az RTL nevében is elnézést kérek minden Józseftől, hogy pont az ő nevükre esett a nemkreatív producerek választása...

(Levelet olvastam, ha holnap este kevésbé hullaként gép előtt leszek, képes vagyok hosszabb válaszra is... ma már nemigen...)

Ja, én most balra el. Fáradt vagyok, a mai szarság (=öfi + BilibeValó) még pluszban fárasztott... Jóéjt mindenkinek!

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.02.25. 23:34:00

@HummeRC: na jó, ha választani kell, inkább a félix, mint a józsi. elnézést a józsiktól, a félixek a csokit meg a virágot az öltözőmbe küldhetik.

Commodore 2014.02.25. 23:34:03

Legyünk Őszinték! Deviszont nincs it semmi vicces. Szarez úgyahogy van. Szép álmokat!

ő-szinte 2014.02.25. 23:34:52

olo

megint beküldtek vmi határozott ultraférfit? :-O :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
komolyan sííííííííííírokkkk :-DDDDDDDDDD
tuja reloaded, pfffffffffffffff

Morcz 2014.02.25. 23:35:21

@HummeRC: " A teljes rtl vezetőség meleg mint a kályha. Akiket látsz, a telefonkönyvükből kerülnek ki direkt meghívással. :)

Igen, már tudjuk, hogy Félix, fent van a FB profilján. :D "

Akkor találó a Ratyi-Klub név. :))) Valahol,olvastam. :D

@ミラ: "zsóti nem vicces sehogyse valóban, pláne egy lánnyal nem szép ilyet tenni :) "

Ez a kispesti "macsó" színvonal kéremszépen...:)

Morcz 2014.02.25. 23:36:58

@Haynau (Sons of Monarchy):
2Nagy Félix, naja. De mint mondtam, "Gyúrós Félix" inkább egy melegpornós "művésznevére" hasonlít, gondolom jobb és prosztóbb nevet keresnek."

:D :D :D Kész, ezen nagyon jót röhögtem. :D

Jó éjt!

Ja és a változatosság kedvéért khf...

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.02.25. 23:38:04

@Morcz: aurélra céloztam, mint lány ebben az esetben :D

Mók_Ica 2014.02.25. 23:38:49

@Commodore: mondd!! hallgatom! :) de látom nyugovóra térsz, jó éjt! :)

@Haynau (Sons of Monarchy): jóéjt! :)

Commodore 2014.02.25. 23:39:01

totál elbukott lószar, ez a műsor. :-(

Cimili 2014.02.25. 23:39:31

@nohug: :DDDDDDDDDDDDDDDD Köszi, ismét egy remekmű!

Cave Nick 2014.02.25. 23:42:38

@Morcz @ミラ: Zsóti miért tahó? Hacsak nem ez is megjátszott volt, teljesen érthető hogy zokon veszi, ha a csaja bőg egy régi kapcsolatáért. Ha egy ilyen ex van a háttérben, akkor annak mindig az a vége, hogy újra összejönnek.
Kötelező olvasmány a témában:
modoros.blog.hu/2010/06/15/az_expasim#more2036621

HummeRC 2014.02.25. 23:45:28

@Cave Nick: Igen, ezt én sem értettem. Ha meg kell siratni a "régi" szerelmet, mikor már az újjal van, akkor ez már rég rossz. Zsolti szerintem teljesen jogosan akadt ki. Dorkának láthatólag sértette az önérzetét, hogy lebukott érzelmileg és így veszélyben a taktika, hogy a döntőig nyalakodják magukat Zsoltival. :D

Commodore 2014.02.25. 23:45:28

@Mók_Ica: öször elbcsúzik az izom ,leöntenek embereket zsírral, sírás ,rívás, aztán + az utcsó percben beszavaznak vkit??? NA! WTF!?

Cimili 2014.02.25. 23:47:00

@Commodore: Akkor miért nézed??????? Egyfolytában csak ócsárolod. Puffogtatod az egy szavas értelmetlen okosságokat.

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.02.25. 23:48:02

@Cave Nick: sztem ő is a birkózós poénra gondolt, én mindenesetre igen. mondjuk mindegy, vihar a biliben, de a dorkás eset végképp. matt részeg volt dorka.

Cave Nick 2014.02.25. 23:48:17

+ amikor a Zsóti befenyítette Oreót (birkózás) az nem volt-e testi erőszak?

HummeRC 2014.02.25. 23:48:19

Na én most el. Ha lesz onlány, még jövök.

Cimili 2014.02.25. 23:48:43

Zsóti szerintem holnap józanul belátja, h mekkora baklövés volt részéről ez a viselkedés, térden fog csúszni Dorka előtt. Ne legyen igazam.:)

Morcz 2014.02.25. 23:49:17

@ミラ: gondoltam. :))))

@Cave Nick: a "tréfáira értettem."

Cimili 2014.02.25. 23:50:18

@HummeRC: Szintén el, ha lesz valami, jövök.:)

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.02.25. 23:50:20

@Cimili: mindig lemegy kutyába, nulla tartása van ezzel kapcsolatban.

visszanézve a fókuszt így első blikkre még mindig ez a gyerek nézett ki a legnormálisabbnak.

a másik csávót kérdezte a riporter, hogy meg fogja-e csalni a feleségét, mire a gyerek:
- jó a válasz.
öreg, ez még csak a kérdés volt.

Cave Nick 2014.02.25. 23:50:44

@ミラ: az sajnos csak súlyosbítja a dolgokat, mert akkor törnek fel az őszinte érzések

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.02.25. 23:51:51

@Cave Nick: nem tudom, ez miért volt meglepő zsoltnak. dorka nem szereti, ha az rtlnek játszik szerepet, azért nem, egyébként meg csak látszik rajta.

Cimili 2014.02.25. 23:52:01

@ミラ: Kimaradt nálam. Nős az új gyerek?

Morcz 2014.02.25. 23:53:06

Védett az új srác vagy bedobták párbaj koncnak?
Mekkora poén lenne ha Vikinek át kellene adnia a védettséget jelentő kendőt az új gyereknek. :D

Cimili 2014.02.25. 23:53:49

@Morcz: Rögtön lila kendővel költözött be.:)

Mók_Ica 2014.02.25. 23:55:20

@Commodore: remélem jobban vagy, hogy kijött belőled :)

jóéjt :) ha lesz online, ha nem lesz, én aludni fogok :)
de ha lesz, közvetítsetek :)

Morcz 2014.02.25. 23:59:50

Na jó, későn van, megyek aludni. Jó éjt nektek. :)

én már a fény gyermeke vagyok 2014.02.26. 00:01:42

Már lehet fogadni, az oddsok nyilvánosak:

A riportban Charlott-nak első ránézésre szimpatikus az új srác 1.08
A riportban a kucsmás Charlott-nak első ránézésre szimpatikus az új srác 1.11
A riportban az enyhén kancsalító kucsmás Charlott-nak első ránézésre szimpatikus az új srác 1.15
Charlotte nem megy a riportba és nincs véleménye az új srácról 60.00

szmoti 2014.02.26. 00:02:05

Ádám oldaláról:

"Mi az, amit biztosan megtenne a fődíjért:

Bármit, még Vikivel is egyszer lefekszem ha kell."

Azért ezen felnevettem :D Ha volt már, akkor bocsi :D

Cimili 2014.02.26. 00:02:54

@Morcz: Esküszöm. Jó éjt a távozóknak!:)

én már a fény gyermeke vagyok 2014.02.26. 00:05:01

@szmoti: Ha meghágja a tehenet másnap applikálok.

ő-szinte 2014.02.26. 00:05:43

@szmoti: akkor ezt váltsa már valóra :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
neki adjuk a fődíjat, eskü ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.02.26. 00:05:48

@Cimili: nemnem, egy másik, akiről szó volt, hogy talán beköltözik, aztán nem. ez rárepülne zsófi begyeire meg izára, mert csak.

ő-szinte 2014.02.26. 00:06:32

@én már a fény gyermeke vagyok: túllicitáltalak :-S :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

szmoti 2014.02.26. 00:08:21

@én már a fény gyermeke vagyok: @ő-szinte: nem lenne rossz, ha valamelyik már tényleg azt csinálná amit ígért is :D jó mondjuk Viki általában azt teszi, kiállhatatlan, ahogy ígérte is, de azért néha egészen kedvelem őt is :D

chloep 2014.02.26. 00:10:41

@ミラ: Ebben egyáltalán nem értek egyet. Ma is látszott rajta hogy menyire akarta Zsolttal megbeszélni a dolgokat. Közben végig a könnyeket próbálta visszatartani.

Zsolt mint a jó, büszke, macho, hülyegyerek tullihálta a dolgokat. Nálam Dorka komoly pluszpontokat kapott hogy igen is próbálta szépen megbeszélni a dolgokat.

Múltja minden embernek van. Zsoltnak ugyanúgy. Dorkának is kellet mellette bőven nyelni, az Izás dolgot is "megbocsátotta".

Persze egy ilyen fiatal kapcsolatnak nem tesz jót hogy tényleg össze vannak zárva a nap 24órájába. De például Zsolti is hagyhatta volna békén Dorkát, amikor ö erre megkérte. Megnyugodott volna és később megbeszélték volna nyugiban.

_

Ha Charlottenak esze van akkor Teo viszi ki. Más ellen esélye sincs, Teo-ot viszont szerintem könnyen legyűrné.

Cimili 2014.02.26. 00:13:02

Onlány, 10 másodpercig. Na ez a rekord eddig.

VV Özséb 2014.02.26. 00:13:15

@chloep: mai adásban elmondta hogy Teot nem fogja kivinni, meg valszeg Zsófit és Auréliót sem.

Dorka vagy Iza lesz a befutó.

van onlájn!

ő-szinte 2014.02.26. 00:13:52

@szmoti: jó, de kiállhatatlannak lenni vagy szexelni vikivel az nem ugyanaz ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
és igen, beválthatnák már az ígéreteket, mert lassan tele a padlás ;-))))

Cimili 2014.02.26. 00:14:39

Megen onlány. Az új pasit tanítják a mosógép használatának rejtelmeire.

Cimili 2014.02.26. 00:15:57

Pasi úgy megy ki az ajtón, csak el ne felejtsem.

Cimili 2014.02.26. 00:17:17

Konyha. Iza főz, Dorka nézi és tömi a fejét valamivel.

szmoti 2014.02.26. 00:18:18

megnyugodtam Zsótiék rendben vannak :D

én már a fény gyermeke vagyok 2014.02.26. 00:18:28

Újsrác már most rá akart mászni Vikire, de Zsófi zavaró tényező volt. Újsrác taktikát vált, be akarja mosni magát a döntőbe.

Cimili 2014.02.26. 00:18:41

Dorka csókolgatja Zsótit, jól fogok aludni, kibékültek. Onlány rögtön el, mert ez most fontos is.:)

VV Özséb 2014.02.26. 00:18:47

Zsolti és Dorka újra együtt. ki is békültek. remélem Dorkát viszi ki Sárlott.

exelensz 2014.02.26. 00:19:13

Nahh kameramann ki vagy rúgva,poén lelőve.

én már a fény gyermeke vagyok 2014.02.26. 00:20:43

Dorka szokás szerint kakkant, Zsóti hallgatja a fürdőben. Újsrácnak nincs úszógatyája, elment a hálóba dzsakubugyiért.

VV Özséb 2014.02.26. 00:21:49

jól hallotam hogy Viki aztmondta Izának hogy baszhatnéka van ma egész nap?

ejszi2 2014.02.26. 00:22:03

Lol. Fogadjunk, hogy durci vissza könyörögte magát. Kicsit megköpködték egymást és szent a béke. :)

én már a fény gyermeke vagyok 2014.02.26. 00:23:40

Iza és Viki kavar. Most kivételesen a konyhában. Dorka telefújja a kajájukat hajsprével.

tena_lady 2014.02.26. 00:24:27

Na, Dorka nem lett volna dögunlmas, csak unalmas, ha szakítanak és szenvednek egy darabig Zsolttal, de így szerintem vigye ki őt Charlotte, és Dorka essen is ki.
Kövi körben tuti, hogy az új gyerek lesz a kiválasztott.

exelensz 2014.02.26. 00:26:15

@tena_lady: Őt fogja vinni,mert nincs más választása

chloep 2014.02.26. 00:26:20

@Cave Nick: Jajj, "A részeg ember igaz ember." Mi? :)

De komolyan, ha most tudományos szögből nézzük ha a limbikus rendszerünk alkohol hatása alatt áll, az érzelmeink felfokozódnak - például vidámabbá vagy épp szomorúbbá vagy izgatottabbá válunk, szédülni kezdünk, memóriánk romlik, sokkal hajlamosabbak vagyunk "trigger"re reagálni. (mint pl. egy dal, etc)
Hosszabb ideig tart, míg az érzékszervektől jövő információkat feldolgozzuk, emellett veszítünk a gátlásainkból, és nem is gondolkodunk annyira tisztán. (menyiségtől függően)

_

Szóval, Zsolt ezt most nagyon rosszul kezelte. Hiába látszik kb 10 évvel idősebnek mint amennyi(állítólag:) azért megmutatkozok a fiatal kora.

tena_lady 2014.02.26. 00:28:13

Teónak szombaton lesz szülinapja! Lesz itt lealjasodás!

ő-szinte 2014.02.26. 00:28:21

@szmoti: nem, nem láttam :-) nem olvasok bulvátrt. de köszi;-)
nem tom de én várom a melegpornós múltat vele kapcsolatban vhogy... ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

chloep 2014.02.26. 00:29:49

@Szabi2000: aha azt én is halottam. De szerintem ez nagy hiba. Nem hiszem hogy az ö barátsága Teoval neki bármit is fog használni itt a játékban.
Akkor, Bye Charlotte..., mert mind Iza mint Dorka lenyomja. Pedig már kezdtem megkedvelni...

én már a fény gyermeke vagyok 2014.02.26. 00:30:00

Újsrác szerint Teó 21 éves ránézésre. Öt perce van bent, de már most süketel.

VV Özséb 2014.02.26. 00:31:50

amúgy Vikinek azon a gázbojler méretű hatalmas seggén miért van mindig tanga? :D ráádásul horkol is az a disznó

én már a fény gyermeke vagyok 2014.02.26. 00:32:29

Viki valagát mutatják 2 centiről. Adás el, ezúttal jókor.

ejszi2 2014.02.26. 00:33:21

@tena_lady: Nem hiszem, hogy durcit viszi, ha vissza akar jönni, akkor pinket, ha pedig van vér a pucájában, akkor Izát.

Különben meg nyugodtan mehet haza a simonság után bárkit is visz ki... :P

én már a fény gyermeke vagyok 2014.02.26. 00:34:51

Iza és Dorka megszegi az alapvető szabályokat, nő létükre 18.00 után esznek. Én kizárnám őket a picsába.

ő-szinte 2014.02.26. 00:35:34

@tena_lady: sztem azon ő már túl van... ;-DDDDDDDDDDDDD

@Cimili: az új csajt? :-DDDDDDDDDDDD

@ejszi2: azt gondolod, hogy ma fogyott pár zsebkendő? :-DDDDDDDDDD

@Szabi2000: ezt ha prezentálná is viki, nem csak mondaná, azt igazán nagyra értékelnénk ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

VV Özséb 2014.02.26. 00:35:54

@ejszi2: mai összefoglalóban mondta hogy Teot,Zsofit,Auréliót nem fogja kivinni. Dorka ellen miért marad kint? mit csinál bent Dorka? Zsoltival enyeleg 0-24ben, ezt a nézők is látják hogy unalmas.

Cimili 2014.02.26. 00:38:11

@ő-szinte: ????? Valami hülyeséget írtam volna?:)

Cimili 2014.02.26. 00:39:19

Nagyon dadog az onlány, 5 percenként elveszik.

én már a fény gyermeke vagyok 2014.02.26. 00:40:58

@Cimili: Ez egy vv6 blog, nyugodtan írhatsz hülyeséget. Aki értelmeset ír, azt villámgyorsan kiutáljuk.

én már a fény gyermeke vagyok 2014.02.26. 00:45:03

Jól szerkesztett műsor, eddig Vikit néztük a hálóban, most Vikit nézzük a dohányzóban.

ő-szinte 2014.02.26. 00:50:33

@Cimili: csak arra utaltam, hogy a villalakók is felfedezték, hogy millllyen roppant férfias az új beköltöző és egyből meg is mutatták a jövőben milyen feladatok elvégzését várják tőle ;-DDDDDDDDDDDDDDDDD
te mindent jól csináltál ;-)))

zaphodbeeb 2014.02.26. 00:56:28

Jóestét! Kimondottan jobb a KHF mint ez a csámcsogás

ő-szinte 2014.02.26. 00:59:26

@én már a fény gyermeke vagyok: faszomatbazdmeg, akkor már értem mért vagyok közellenség ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

VV Özséb 2014.02.26. 01:01:05

Sárlott a "szar" szót 3 percen belül 18-adjára mondta el...

Cimili 2014.02.26. 01:01:46

Au terepet rendez, arrébb tolta 5 méterrel a tuját.
Krisz egyedül a konyhában és sóhajtozik.
Durci alszik a nappaliban.
Csárli bringázik.
Iza alszik.
A többiek a dzsakuban, de nem azt mutatják.

Cimili 2014.02.26. 01:03:03

@zaphodbeeb: :DDDDDDDDDD
Iza felkelt.

Cimili 2014.02.26. 01:03:53

@Cimili: Ő is letekeri a vacsit.

Cimili 2014.02.26. 01:05:24

Valaki befütyült, Iza kikiabált, kép el.

Commodore 2014.02.26. 01:11:33

na végre sponzor bicók!!

ő-szinte 2014.02.26. 01:11:59

@Szabi2000: biztos székelési nehézségei vannak és a most csak a száján ömlik :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Commodore 2014.02.26. 01:13:50

elélveznek, majd valahol?

VV Özséb 2014.02.26. 01:13:53

Sárlott és Iza együtt bicóznak. ebből nagyon úgy nézem hogy Dorka lesz a kihívott.

Cimili 2014.02.26. 01:14:10

Marha érdekfeszítő a 2 csajt nézni a bringán, ráadásul veszettül nyikorog. Fasza ez az RTL2.

Cimili 2014.02.26. 01:15:24

@Szabi2000: Ez nekem is megfordult a fejemben. Eddig sose kereste Csárli társaságát Iza.

ő-szinte 2014.02.26. 01:19:01

@Cimili: fecó futása izgibb volt a futógépen? :-DDDDDDDDDDDD

ő-szinte 2014.02.26. 01:24:01

@én már a fény gyermeke vagyok: a szerkik rá vannak állva vikire.
bisssztos ők is tuggyák mit írt jóvágású hogyishíjják az adatlapjára ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Commodore 2014.02.26. 01:29:08

na vége végre leesett a lánc!

FawltyTowers 2014.02.26. 01:46:23

Aggyisten az éccakás műszaknak, én a szürrealista festménybe átment öfin elaludtam.

Most van onlány, az előbb igényes Durci kente magát valamivel a hálóban. Lecseppen némi kenyőcs a földre, de sebaj, Durci a takarékosság jegyében feltörölte a kezecskéjével és belekente a combjába, lesz ami lesz alapon.

Mire mindezt leírtam, Zsóti belebüfögött a fülembe. Lehet, hogy fel sem kellett volna ébrednem.

FawltyTowers 2014.02.26. 01:51:33

Tejó üvegszilánkot lelt a talpában. Szerinte a hálóban csoszogott bele. Van itt rend és tisztaság kérem.
Józsifélix kéne ide az éjjeli takarításokkal.

VV Özséb 2014.02.26. 02:06:26

Iza épp a pináját borotválja.

HummeRC 2014.02.26. 03:10:04

@Szabi2000: És erről a jelentőség teljes mozzanatról lemaradtam? :D

Au épp rántott sajtot eszik. :)

HummeRC 2014.02.26. 03:13:29

Au emészt és cigizik.

HummeRC 2014.02.26. 03:26:44

Tökéletes onlány. Mutatják az üres étkezőt, miközben a hálószoba hangját adják hozzá, ahol mindenki alszik. Nem látsz semmit és nem is hallasz semmit, mégsem khf. Na ezt adjuk össze. :D

Azt hiszem én el, ma már nem várható semmi történés. Jó éjt! :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.02.26. 05:27:08

@Mók_Ica: @Akármi Áron: éreztem, h vissza kell olvasnom, éreztem. A sonka a szomszédba ment, nem adták ide. Láttam, ahogy beszáll az ablakukon. Az ÖVÉKEN!

A külön frakció meg milyen már. Jó van. Kiviszlek, s kint is hagylak titeket.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.02.26. 07:36:17

Ne mán, h mindenki szunyál. Én csináljak ezer kommentet?

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.02.26. 07:46:51

Értem én, h állami szférában dolizom, de 3 munkakör mellett ennyire nem érek rá.

Exike 2014.02.26. 08:12:01

Tegnap az előzetesben egész nap vmi Iza féle (szaunába) kirohanást nyomtak, és az nem is volt az összefoglalóban.

Ez az Ádám nem az a gyerek, aki még a műsor kezdése előtt vmelyik beharangozó klippben azt mondta h megszögelné az Alexát?

dr. sziszi 2014.02.26. 08:36:01

Durci ismételten tele van szarral...vagy nő a hasa

karev 2014.02.26. 08:39:19

ugye hogy hurkaujjú Iza? :)) én mondjuk püfikezűnek mondtam.

karev 2014.02.26. 08:44:06

ezen a képen Krisz úgy néz ki, mint egy erőszaktevő. nagyon gáz.

karev 2014.02.26. 08:45:55

jé, Durcinak megnőtt a melle.

karev 2014.02.26. 08:48:40

@ミラ: azt én is néztem :))

karev 2014.02.26. 08:51:21

@ő-szinte: én néztem azt a képet, sztem nem is Báttya.

karev 2014.02.26. 08:57:04

@chloep: 30 fölött meg simán csak elalszom tőle. :)

én már a fény gyermeke vagyok 2014.02.26. 09:47:40

Nekem tetszett Iza reggeli harisnyás projektje, faszán ült a kanapén felhúzott lábakkal, senki sem mondhatja rá, hogy zsákbamacskát árul. Fura, hogy csak Viki nézte meg magának alaposan alulról. Teo se nézett ki rosszul mint Maja a méhecske, mégis érintetlenül érte a hajnal. Fatökűek ezek a benti srácok, csak karra meg vállra tudnak gyúrni, amikor nyújtani kell, basznak teljesíteni.
Na de majd Újsrác, aki egyszer le fogja nyomni Vikit. Szegény hülye, pont azt az öfit nem látta, amiből tudhatná: Viki mindent háromszor ad vissza.

Cave Nick 2014.02.26. 09:55:41

Az megvan, hogy Spártát spártainak öltöztették?

Akármi Áron 2014.02.26. 10:05:02

@én már a fény gyermeke vagyok: DDD
OO3-as H-ra tippelek, 1000-es téttel:) De központi letiltással számolni kell, mindenképp:)

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: a dupla kivitel történelmi pillantot írhat:)))
(A taktikánk csak a szerkesztők megtévesztéséért volt, hi-hi:D)

Cave Nick 2014.02.26. 10:05:44

@HummeRC: hoztak is ajándékot, meg nem is?

Cave Nick 2014.02.26. 10:08:21

@chloep: "A részeg ember igaz ember" Ahogyan az összes közmondás, ez sem véletlen.

karev 2014.02.26. 10:30:29

@Szabi2000: a szr nem számít csúnya szónak :)

ő-szinte 2014.02.26. 10:34:49

@karev: nekem olyannak tűnt
hm... nem tom...

én már a fény gyermeke vagyok 2014.02.26. 10:39:43

@Akármi Áron: Kötelességem felhívni a figyelmed, hogy a túlzott fogadási szenvedély függőséghez vezethet. Továbbá arra is, hogy a nagy számok törvénye szerint lennie kell olyan manusnak, amelyik Chatlotte-nak nem jön be elsőre.

én már a fény gyermeke vagyok 2014.02.26. 10:42:57

@Ejoy: Te ilyeneket nézegetsz szabadidődben? Fúj, a belem fordul ki. Izáról nincs valami?

karev 2014.02.26. 11:25:50

@Ejoy: neki nincs öt perc szünet a fogai közt.

karev 2014.02.26. 11:28:00

@Ejoy: neki nincs öt perc szünet a fogai közt.

karev 2014.02.26. 11:32:50

@karev: pedig csak egyszer küldtem el. :)

én már a fény gyermeke vagyok 2014.02.26. 11:40:15

@Ejoy: De hát ez nem is Zsófi, hanem Mása.

Joey Tribbiani v1.1 2014.02.26. 11:43:50

Naaa, mi a helyzet?
Nem vagyok itt egy hetig es maris 2 ember el, egy ember be. Es meg az unalomnrol beszelunk?! Na jo, remelem erzitek az ironiat a szavaim mogott! :)

Joey Tribbiani v1.1 2014.02.26. 11:45:41

@én már a fény gyermeke vagyok: Nem lattam az ofit csak a kepet a Hogyvolt elejen es szerintem is teljesen rendben van az Iza-poz.

Joey Tribbiani v1.1 2014.02.26. 11:53:21

@Cave Nick: Van meg az "Oszintere ittam magam" is, ami magaert beszel.

én már a fény gyermeke vagyok 2014.02.26. 12:01:02

@Joey Tribbiani v1.1: Sixx csak Vikire gerjed, meg fog küzdeni érte Újsráccal.

dr. sziszi 2014.02.26. 12:04:25

Kedves olvtársak! Nincs egy kis iccakai stream linketek?

exelensz 2014.02.26. 12:14:30

@sziszisziszi: Éjszakai live stream 2014. február. 25.
1. rész: dai.ly/x1dfx4d
2. rész: dai.ly/x1dfzxd
3. rész: dai.ly/x1dg0qn
4. rész: dai.ly/x1dg1xs
5. rész: dai.ly/x1dgrqn

exelensz 2014.02.26. 12:17:32

@sziszisziszi: Szívesen az 5.résszel vigyázzál beretvaéles :)

Joey Tribbiani v1.1 2014.02.26. 12:25:53

@én már a fény gyermeke vagyok: Nem csodalom! Viki macko alsoban mindent vivo kategoria foleg, amikor megvillantja a kamionos dekoltazst.

Joey Tribbiani v1.1 2014.02.26. 12:27:21

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Kukucs! Hogysmint? Latom az esti zuhanyozos adasok meg mindig mennek... :)

karev 2014.02.26. 12:55:51

@Joey Tribbiani v1.1: kőműves, de ki hogy ismeri :)

Joey Tribbiani v1.1 2014.02.26. 12:59:05

@karev: Biztos most fognak a nagy gondolatok megszuletni.

Joey Tribbiani v1.1 2014.02.26. 13:03:29

@karev: Te mar sosem raksz ki avatart? :)

vernarancs 2014.02.26. 13:32:48

Szar musor szar emberekkel.

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.02.26. 14:06:49

@Joey Tribbiani v1.1: szasz joey. milyen az idő felétek? :)

közben jelzem, akárki ellen megy sárlott, a másikra szavaztam. azt se bírom, ahogy néz, hát még ha megszólal affektálva.

mézescsók 2014.02.26. 16:06:36

Vigasztalhatatlan vagyok. Megéltem több, mint egy emberöltőt és még senkivel sem választottam közös dalt, amin aztán évek múlva bömbölhetnék valahol egy sarokban felbaszva ezzel az aktuális pasim idegeit. De úgy ám, hogy még nekem álljon feljebb és a paláverből csórikám jöjjön ki rosszul!

(A műsor után megkérdeztem a hitvest, hogy nekünk miért nincs közös nótánk, amire azt mondta, hogy nézzek már ki az ablakon, beborult, a csillagatlaszt meg utoljára a könyvespolcon látta felülről a harmadik sorban, kicsit balra! Hát válasszak egyet, neki mindegy, addig is elleszek valahogy!!! Toppantottam, hogy mit akar a csillagokkal? Mire Ő: nem azt szoktak választani? Hiába, az irodalmi műveltség! Na, így sem lesz nekem dalom!)

dr. sziszi 2014.02.26. 16:18:48

na, ma milyen veszekedés lesz?

Akármi Áron 2014.02.26. 16:42:13

@én már a fény gyermeke vagyok: Az iskoláját...buktam a lóvét?:))), rögvest csökkentettem, hogyha tudta, mé'nem mondta(korábban is):DDD

Szentpeter 2014.02.26. 16:47:32

azt mondja Ádám, hogy végszükség esetén megbaszná Vikit is...

Ha át tudod karolni bazmeg..

Joey Tribbiani v1.1 2014.02.26. 16:51:47

@ミラ: Szia Lucy! Gyönyörű napfényes 28 fokkal. Mikor indulsz?

Sárlottal kapcsolatban egyetértünk.

Joey Tribbiani v1.1 2014.02.26. 16:52:46

@karev: :) Na akkor már csak annyit mondj meg, hogy ez micsoda? (Ennyire szar lett a szemem?)

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.02.26. 16:56:07

@Joey Tribbiani v1.1: ez egy rák kérlekszépen.

feléd cicus még 3 hét. holnap megyek a hideg északra. a melegért még számolunk, hacsak nem dávid utazott hozzátok és gerjeszti.

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.02.26. 16:57:12

@Joey Tribbiani v1.1: bocs, szisziét néztem :D
öregszem, a picsába.

ez egy kutyára támadó vérnyúlnak látszik.

Joey Tribbiani v1.1 2014.02.26. 16:58:48

@ミラ: Rák? Az meg hogyan jön ki belőle? Tényleg ennyire egyértelmű???

Dévidke nélkül is van itt meleg. Én pedig az északért irigyellek. Tudom, hülyén hangzik...

Azért Hogyvolt (kommentelés) lesz, mert elutazol?

Joey Tribbiani v1.1 2014.02.26. 17:00:59

@ミラ: NA jól megszívattál! Azóta is meresztem a szemem és próbálom kitalálni, hogy hol van az ollója és egyéb tartozékok.

én már a fény gyermeke vagyok 2014.02.26. 17:13:20

@Akármi Áron: Csak este tudjuk meg a fogadás eredményét, még nem vesztettél semmit. 23.00-kor hirdetünk győztest. Izgi mi? Most biztos tűkön ülsz estig. Hiába, jobban értek a nők izgatásához, mint Aurél és Zsóti együtt.

Akármi Áron 2014.02.26. 17:43:42

@én már a fény gyermeke vagyok:
Igazad van, de mindÉg?:)Zsákvarró tűkön ülök... Azééé' jó nektek, opciótok is van, min ülhettek... e micsoda, ha nem diszkriminácijó:)))
"Hiába, jobban értek a nők izgatásához."
Hááát látom...belém is tetted már harmatos délelőtt az ideget,őrjítő lesz 23 h-ig tűkön ülni. De most meg kell szakítanom az adást, meg odaég a rántásom:DDD

Szőrös,a szúrós 2014.02.26. 18:27:24

Sziasztok,látom jól elvagytok ki-ki egyedül,hajrá,haj rá!Jöttem,nem láttam,nem tudok.Valami érdekfeszítő fejlemény,vagy feküdjek vissza ezer évre?

Schlomo Goldberg 2014.02.26. 18:33:02

@Szőrös,a szúrós: Iza tegnap este segglyukborotválás közben megvágta magát, más nem történt. Nehéz a modell élet.

Szőrös,a szúrós 2014.02.26. 18:39:29

@Schlomo Goldberg: Megvágta?Modell?Vér???Hajnalig itt eszek!!!

Szőrös,a szúrós 2014.02.26. 19:22:27

@mézescsók: Közös dal?Bordal?Lehet.De KELL!!!Csillag???,már mind a mienk,adnánk,adjuk tovább,van-e,lesz-e kinek??megérdemlik?az-e a fő amit láttunk,vagy az-e amit látunk?

FawltyTowers 2014.02.26. 20:28:33

@Schlomo Goldberg: köszi, Slomi. :)
Valóban így volt, én már nem tartottam érdemesnek ezt megjegyezni. Mármint a tarvágást.

mézescsók 2014.02.27. 15:57:21

@Szőrös,a szúrós: A közös dal Dorka nyivákolása után jött. Röhögök: mind bevállalós, macsóbbnál macsóbb nők, a faszomatbazdmeget kötőszavak helyett használják... és akkor bömbölés, sírógörcs, mert megy a volt pasival közös szám??? Ez most így hogy? Most kemények vagyunk, mint egy terminátor, vagy romantikusan sóhajtozunk egy Pitbullon??? Eszem megáll!
Na, akkor jött a hitveshez a kérdés, akinek gőze nem volt, hogy mit néztem a tv-ben, de Petőfi beugrott neki: "Ne válasszunk magunknak csillagot?" És választottak. És az országúton végig a szekérrel a négy ökör lassacskán ballagott.Nálunk viszont nem vala fenn a hold, ezért jött az atlasz. Esküszöm még jó, hogy nem a nagy állatmeghatározót ajánlotta. Azon elegánsan túllépett, hogy Erzsike sem vagyok.
Szóval közös dal nélkül nem megy? Akkor az éca jó: bordal. Legalább mulassunk! Az a baj, hogy egy sem jut eszembe.

karev 2014.02.28. 07:43:16

@ミラ: majdnem jó, macskára. de véérnyúl. :)
süti beállítások módosítása