Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 6x44 - Gyúrós Józsi farka visszainteget (18+)

2014. február 24. 20:00 - sixx

Screen Shot 2014-02-25 at 5.17.49.png

Sajnos nem ez az évad az, amit majd az RTL Klub a külföldi tévés piacokon házal, már ha el akarják adni a VV-t még valahová. Istenigazából tegnap sem történt semmi, és sajnos ez nem feltétlenül a szerkesztők bűne, hiszen ők csak akkor tudnak generálni történetszálakat, ha ebben a játékosok partnerek. Istenes Bence igyekszik feldobni az összefoglalót, és lelkesen, lendületesen indít: nagyon izgalmas lesz az este, sok veszekedéssel. Ó bazdmeg, megint KokkIzáról szól a műsor.

És tényleg. Az első körben a munkahetet lezáró buli kellős közepén ereszti el orderáré száját a parasztkezű KokkIza, pedig magát a veszekedést egy ártatlan (?) megjegyzéssel Vikipédia robbantotta ki, amikor a szárazbaszást imitáló DorkaZsótira rászólt, hogy emiatt ment ki Báttya, jobb, ha tudják. Ezek azok a pillanatok, amikért KokkIza él s hal, egy beszólás, és pontagya máris magáévá teszi a problémát, most speciel ő lett Báttya védelmezője, szegény azért ment ki innen, vágod, mer’ itten nyaltátokfaltátok egymást bazdmegDorka. Mindezt olyan hangon, amitől a Rambókés egyből az ember kezébe ugrik, és legszívesebben lepattintaná a nyeléről a kis műanyag sapkát, elővenné belőle a készletet, és BEVARRNÁ KOKKIZA SZÁJÁT érzéstelenítés nélkül. Mindegy, miről van szó, ez az agyatlan liba csak üvölteni tud, és semmi másra nem gondol, csak saját magára. Halkan megjegyzem, hogy Vikipédia, miután elhintette a magot, otthagyta a veszekedést, mit Szent Pál az oláhokat.

Közjáték: Traktoros átköltözött Báttya ágyába’, de majd ha KokkIza csettint, úgyis visszamegy.

A villában mocsok van, mert mindenki szanaszíjjel hagy mindent, és ráadásul Bugyitlan Teó a villamester, aki szarik az olyan apróságokra, mint a tisztaság. Ezen most speciel Debil kúrja fel magát, és szépen belehergeli magát a dologba, itt van a házban hat nő, oszt csak az arcukat pampucolják, ahelyett, hogy takarítanának, pfúj.

Az a férfi, aki ezeket a nőket feleségül veszi, az komplett hülye.

Screen Shot 2014-02-25 at 5.28.32.png

Kimegy edzeni, és jön az előadás, minden nővel baj van, mert nem takarít. Mindezt hangosan, így ki az, akinek a fülét megüti a monológ? Hát KokkIza, aki erősen nyit, azért, mert te köcsög vagy, nem kell másokat baszogatni. Na, és itt debilben valami megszakad KokkIzailag, megpocsíkolni amúgy sem tudja a csúnyáját, így nem kell visszafognia magát, hát nem is teszi.

Úgy kiküdelek innen mint a szart, hallod? Ezé’ van az, ho’ tíz nőbűl kettő van feleségül véve, hallod, egy ilyet ki vinne haza bazdmeg? Most megint mi a fasznak jön ide nekem ugatni bazdmeg? Mi a faszért nem fogja be a csicska pofáját bazdmeg? Ez egy büdös csicska.

Screen Shot 2014-02-25 at 5.37.31.png

Vikipédia oldja a feszkót és javasolja, hogy Dorka Zsóti után takarítson, KokkIza a Traktoros szarát sikálja, ő meg bevállalja Debilt. Na, addig ne vegyél levegőt baszki, míg KokkIza meg nem fogja Traktoros alsógatyáját, és bebassza a mosógépbe. Oké, ezzel a témával jóval többet foglalkoztunk, mint amennyit megért, de Debil, Zsóti és Vikipédia átforgatja a kinti veszekedést a “szavazzuk ki KokkIzát a gecibe”-kampányba, és tulajdonképpen megegyeznek abban, hogy hárman ráteszik a jelet. Debil nagyon lelkes lesz, ha ez így alakul, egy hétig csinál reggelit Vikipédiának és Zsótinak. Ebben meg is egyeznek szépen.

Untitled_1.gif

Na, nem hagynak minket Jóskamementó nélkül, Báttya emlékére testépítőversenyt rendeznek ami annyiból áll, hogy a három faszit lekenik olajjal (Traktorost Pink, Debilt 501, Zsótit meg Dorka) és fecskében pózolnak majd. KokkIza ezt is megoldja,hogy róla szóljon, és lebassza Traktorost, mert az nem akarja felvenni a kisgatyát. A kenés alatt Pink felizgul, mert régen érintett férfitestet, Debil meg bedurrantja a felsőtestét, ahogy kell. Mielőtt a versenyt magát megnéznénk, Istenes Bence kérdést intéz hozzánk: miért ment ki King Joseph a villábúl? És igen, ott a válaszok között a frizura is, de úgysem lesznek annyira viccesek a szavazók, hogy ki lehessen hozni az első helyre.

A faszik pózolnak, a nők nyálat csorgatnak és véleményt mondanak, Vikipédia meg láthatóan úgy bele van zúgva Traktorosba, mint a kisangyal. Győztesnek Debilt hozzák ki, mert ő az egyetlen, aki bizonyos mértékig komolyan vette az egészet és a legarányosabb a teste is. Zsóti elhülyéskedte, Traktorosnak meg, mint kiderül, nincsen melle. Mindezt az első Terminátor-film zenéjére. Az eredményhirdetés alatt megy a Józsi hol vagy? és Vikipédia a masztibankba elteszi a pózoló faszik képét.

Aztán jött a kiválasztás, majd 501 kapott egy vacsorát, amit Debillel költött el, és mintha Debil elkezdené végre a játékot, azt javasolja a nőnek, hogy vigye ki csak szépen Zsótit, hátha a faszi így rámegy Pinkre. A többiek közben azon tanakodnak, vajh kit fog kivinni 501, mi máson, és ara jutnak, hogy vagy KokkIzát, vagy Pinket választja, de inkább az utóbbit, mert KokkIza túl alpári neki. Vikipédia megint átmegy brutálisan őszintébe, és 501 szemébe mondja, hogy mindegy, kit visz ki, meglepetés lenne, ha visszajönne. Ez kurvára igaz. Na, majd látjuk szerdán. Mindenesetre ma újabb beköltözés, remélem valami értelmes faszi megy be.

Screen Shot 2014-02-25 at 6.02.22.png

Tegnap történt:

Hiába ment ki a villából a Király, emlékét sok minden őrzi, többek között ez a videó is, amiben egy kis helikopterezéssel búcsúzik a villától örökre. Ja, KokkIza csöcse is bevillan egy pillanatra, meg 501-é is, de azt már sokat láttuk. 

 

Címkék: vv6
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Schlomo Goldberg 2014.02.24. 20:08:49

Ezt a videót már Józsi távozása után tették fel, gondolom cserébe azért mert beszoptatta őket a dupla hazamenetelével. Pedig még fekpadot is küldtek a baromarcúnak.

Commodore 2014.02.24. 20:21:03

Be van kamerázva a budi, mégsem mutatták a fogkefés részt... :-(

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.24. 20:31:20

Két megfigyelés:

- Gyúrósjózsi olyan pofát vág táncolás közben, mintha már harmadnapos székrekedésben szenvedne. Csabán biztos epednek a csajok ezért a grimaszért!

- Sárliknak hátranyalt, vizes hajjal tiszta bushman-feje van.

Ja, és a tegnapi kiválasztás kritikán aluli mennyiségben vonzott be kommenteket: még a 450-es határt sem sikerült átlépni.

Cimili 2014.02.24. 20:40:12

@Haynau (Sons of Monarchy): Retek2 miatt van, mert nem ad onlányt. A legnagyobb pofátlanság, ha azt írják ki, h KHF, úgy hogy előtte 1 percnyi adás sem volt.

ő-szinte 2014.02.24. 20:41:37

Baszki ez nem fasz hanem cérnagiliszta :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
megértem, hogy nem mutogatta :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

nosce 2014.02.24. 20:44:04

@ő-szinte:
olyan mint a fasz csak kisebb

Cimili 2014.02.24. 20:45:35

Éjszaka biztos volt buli, mert hajnalban pár percet ment az onlány. Dorka kint cigizett és tűsarkú volt rajta.

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.24. 20:46:36

@Cimili: Lehet, hogy csak Zsóti szólt neki, hogy arra izgulna, ha Durci az ágyban hordaná a tűsarkút? Tudod, olyan cekcuálisan.

ő-szinte 2014.02.24. 20:48:14

@nosce: ez bazdmeg cérnagiliszta :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
nagyon durva :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
vmi vékony félhosszú izé-mizé :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
de fasznak semmiképp sem titulálnám :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
az nem ilyen :-DDDDDDDDDDDDDDDDD
ööö...már emlékeim szerint... amit könyvekben láttam meg filmeken... mert élőben természetesen még soha :-DDDDDDDDDDDDDD

Mók_Ica 2014.02.24. 20:50:49

Jó estét drága komment-lakók :)
úgy látom a vv6 a teljes érdektelenségbe fog fulladni és végelgyengülésben pusztul el hamarosan.
retek2 miért nem olvas figyelmesebben itt a blogon????

Mók_Ica 2014.02.24. 20:50:49

Jó estét drága komment-lakók :)
úgy látom a vv6 a teljes érdektelenségbe fog fulladni és végelgyengülésben pusztul el hamarosan.
retek2 miért nem olvas figyelmesebben itt a blogon????

Mók_Ica 2014.02.24. 20:51:20

dupla, szuper.... a blogmotor meg kapja be, napok óta szarakodik....grrrrr

Mók_Ica 2014.02.24. 20:55:05

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): vicces :) és simonság is kommentelt neki :)

ő-szinte 2014.02.24. 20:57:30

@Mók_Ica: azt mondod, hogy most már minden faszt és 'csöcst' be kell mutatni, hogy legyen némi nézettség? :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Mók_Ica 2014.02.24. 20:59:28

@ő-szinte: neeeeeeeeeeeeeeem, ettől se nőne már a nézettség....
adják rendesen az online-t pl.

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.24. 20:59:53

@perszepolisz: TIZENNÉGY??????? Szegény átlagos vagy annál is kevésbé megáldott férfitársaim... :D :D :D

Mók_Ica 2014.02.24. 21:00:26

@perszepolisz: 11 cm az eléggé kicsi, nem? :D

perszepolisz 2014.02.24. 21:01:38

Józsi méretére mondod? Ezt most ez a alapján a video alapján állapítottad meg?

perszepolisz 2014.02.24. 21:02:15

@Viszlát: Ezt most én se értem. Meg Lives at Palermo?

Mók_Ica 2014.02.24. 21:03:20

@nosce: köszi, nem kérem :P :P

Viszlát (törölt) 2014.02.24. 21:03:50

Dikk még WP bejegyzés:

http://hu.wikipedia.org/wiki/Való_Világ_6

Viszlát (törölt) 2014.02.24. 21:05:15

Akkor mostmár csak azt kellene tudni, hogy ki a jó büdös picsa az a Nagy Félix... :D

csiberibe 2014.02.24. 21:05:42

ezek nem csöcsök, sárlotté pl cicinek is csak jóindulattal nevezhető :)

ő-szinte 2014.02.24. 21:13:05

@perszepolisz: hol, kínában? :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
nem azt mondom, hogy legyen 24 centi meg 7 centi az átlója de azért ez... :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
CÉÉÉÉÉRNAGILISZTA :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

ő-szinte 2014.02.24. 21:16:13

@Haynau (Sons of Monarchy): áhhhháháháháháh
neked mennyi???...
:-DDDDDDDDDDDDDDDD

nosce 2014.02.24. 21:18:24

@Mók_Ica:
pedig az aztán ki van gyúrva :)

Mók_Ica 2014.02.24. 21:19:07

@nosce: no, akkor pláne :) :P

ő-szinte 2014.02.24. 21:19:41

@csiberibe: bedagadt méhcsípés

@Viszlát: ki a faszom az a nagyfélix ??? (majdnem nagyfalloszt írtam :-DDDDD )

@nosce: de ő Darvin szerint az ember előtt van, úgyhogy az okés is ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

hovatovább? 2014.02.24. 21:19:45

Ez a 1/2X Józsi nagyobb humbug már, mint a Jedi tudás (by Han Solo).

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.02.24. 21:19:48

@perszepolisz: Gyúrós Félix Józsit azért neveli a nagyija, mert a szülei Olaszországban élnek, tehát a Palermo akár stimmelhet is.

De EZ a kép, uramisten. :D
www.facebook.com/photo.php?fbid=527223540679626&set=a.116347075100610.15834.100001759543921&type=1&theater

Akármi Áron 2014.02.24. 21:20:49

@nosce: Jaj már, hát még nőni fog neki, erre nem gondoltál?:)))) (Bandika VV5 dettó:)))

ő-szinte 2014.02.24. 21:22:22

@Haynau (Sons of Monarchy): mi harminc? ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

@csiberibe:
persze ;) szerintem megnyerte a nagyotmondó vb-t ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Mók_Ica 2014.02.24. 21:23:45

@Akármi Áron: és vv veronika tök komolyan kérdezte :D :D

perszepolisz 2014.02.24. 21:25:08

Unatkozom, ezért:
"Ha a világon élő összes élőlényt vizsgáljuk, akkor a kék bálna a nyertes. Péniszének hosszúsága ugyanis elérheti a 3 és fél métert! A világ legnagyobb megmért emberi pénisze 29 cm. Ez azért ijesztő! Vagy szerinted nem?

Néhány érdekes adat:

- A legtöbb férfi úgy tizenhárom éves korában végez először önkielégítést
- Egy éjjeli alvás közben átlagosan kilencszer van merevedés, körülbelül 70-100 percenként
- Egy ejakuláció átlagos mennyisége: 1-2 teáskanál
- Élete során egy átlagos férfinak nagyjából 7200 magömlése van
- Ebből az önkielégítések száma: 2000
- Egy átlagos férfi élete során körülbelül 60 liter ondót lövell ki, melynek kilövellési sebessége kb. 40-45 km/h.
- Egy átlagos ejakuláció időtartama 4 mp.
- A férfiak bal heréje általában nagyobb, mint a jobb, és kicsit lejjebb is lóg, mint a másik."

ő-szinte 2014.02.24. 21:25:17

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): mint egy csak baszki :-OOOOO
lehet ez afélix a művészneve :-O
jahh és ha már olaszország, a végén még rokonok lesznek Au-val ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Akármi Áron 2014.02.24. 21:27:08

@Mók_Ica: és ez így volt, pontosan:)))Látom te is VV5 függő voltál?:)))

nosce 2014.02.24. 21:28:33

@ő-szinte:
hát az már biztoi h a villalakókat max a faszhossz meg az izomhiány különbözteti meg a gorillától az agy az nem :)

ő-szinte 2014.02.24. 21:29:02

@perszepolisz: alakul a kommentfolyam de az már mostleszögezem, hogy NEM AKAROK TAKÁLKOZNI A KÉK BÁLNÁVAL :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

csiberibe 2014.02.24. 21:30:08

@perszepolisz:
Egy éjjeli alvás közben átlagosan kilencszer van merevedés, körülbelül 70-100 percenként

ha csak a legkisebb számokat veszem, az akkor is kilencszer hetven perc. Ki a tököm alszik ennyit???

ő-szinte 2014.02.24. 21:30:31

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: basszon meg a kék bálna ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
(ezt nem bírtam kihagyni, már vagy egy perce feszített ;-DDDDDDDDDDDDD )

lopiciG 2014.02.24. 21:30:40

Mit bántjátok Józsi faszát?! Tipikus vérfasz, ha használja akkor nő meg... a másik meg a húsfasz, az meg alig tud megnőni...
én inkább a vérfaszra szavazok

Akármi Áron 2014.02.24. 21:31:29

@perszepolisz: DDD köszönjük, hasznos volt:)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.02.24. 21:33:11

@lopiciG: pontosan.
@ő-szinte:
Konkrétan átmenne rajtam. Én csak 160 vok. :-D:-D:-D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.02.24. 21:35:51

@ő-szinte: az hagyján, de az a szemöldök!!! Vágod milyen stílusosan van fazonírozva? :D

Commodore 2014.02.24. 21:36:15

Vérfasz, húsfasz, balfasz

csiberibe 2014.02.24. 21:36:23

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: na, velem együtt te is mélységet írsz az adatlapokra magasság helyett :)

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.24. 21:37:29

Na jó, ez off lesz, bocs sixx:

- A disznó orgazmusa 30 percig tart. (A következő életemben disznó akarok lenni!!!)

- A svábbogár kilenc napig él a feje nélkül, utána éhen hal. (Még mindig a disznón vagyok fennakadva!)

- Ha a falba vered a fejed, óránként 150 kalóriát égetsz el. (Ezt ne próbáld ki otthon, esetleg a munkahelyen.)

- A hím imádkozó sáska nem tud párzani, amíg a feje a törzséhez kapcsolódik. A nőstény úgy kezdeményezi a szexet, hogy leszakítja a hím fejét. (Drágám, itthon vagyok. Mi a ...?)

- A bolha 350 szeresét képes a teste hosszának megugrani. Ez mintha egy ember kaputól kapuig ugrana a normál futball pálya háromszorosán. (Hmmm 30 perc... szerencsés disznó! El tudod ezt képzelni?)

- A harcsának 27 ezer izlelö bimbója van (Mi lehet olyan ízletes a tó fenekén? )

- Némely oroszlán képes ötvenszer szeretkezni egy nap. (Azért én mégiscsak disznó szeretnék lenni a következő életemben, hiába minőség a mennyiség előtt jár! De nem lehetnék egy oroszlánszívű disznó?)

- A pillangók a lábukkal érzik az ízeket (Hát ez az amit mindig meg akartam tudni.)

- Az ember legerősebb izma a nyelve. (Hmmmm mmmm)

- Jobbkezes emberek átlagban 9 évvel élnek tovább, mint a balkezesek (Ha egyformán használod a kezeidet, akkor átlagot veszel?)

- Az elefánt az egyetlen élőlény, amely nem képes ugrani. (Hát ez azt hiszem egy nagyon jó hír!)

- A macska vizelete fekete fényben foszforeszkál (Ki a csoda fizetett ezért, hogy ezt felfedezzék?)

- A strucc szeme nagyobb, mint az agya. (Hát ismerek egy pár ilyen embert is.)

- A csillaghalnak nincs agya. (Ilyen embereket is ismerek, de még mennyire!)

- A Jegesmedvék balkezesek. (Ha átváltanának jobb kezesre, 9 évvel tovább élhetnének.)

- Csak az emberek és a delfinek csinálják a szexet örömszerzésre. (Hát a disznó?!)

Na ennyi. Ha röhögtetek olvasás közben, annál jobb!

ő-szinte 2014.02.24. 21:37:50

@lopiciG: te pasi vagy???
csak, hogy faszokra szavazol:-O :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
amúgy meg lehet, hogy hosszúságra nő még de akkor sem lesz csak egy jól lakott giliszta
egy fasznak titulálható hímtag méreteit nem valószínű, hogy meg fogja közelíteni, nem hinném, hogy éden Ádámi magaslatokba jut ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.02.24. 21:39:37

Remélem kinn van e hogyvoltposzt bejáratán a 18-as karika.
De egy 16-os lassan elkelne. :D

ő-szinte 2014.02.24. 21:40:29

@Haynau (Sons of Monarchy): hát aztat kérdeztem, mert nem tudom :-P :-DDDDD
@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): igen, azért néz ki durván csajnak, az volt az első amit észrevettem ;-DDDDD
amúgy röhögjél de a nőgyógyásznak is ilyen akinél voltam legutoljára;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.02.24. 21:42:35

@ő-szinte: ööö... már a szemöldöke vagy a farka? :D

Mók_Ica 2014.02.24. 21:46:06

@Akármi Áron: igen, bevallom, és akkor még csak szorgosan olvastalak Titeket :)

Commodore 2014.02.24. 21:47:01

A fenyőfával kapcsolatban meg az az érdekes adat, hogy másodpercenként háromszázezer kilométert tesz meg.

ő-szinte 2014.02.24. 21:48:00

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: dehogy nem kicsi! :-DDDDDDDDDDDD ne már... :-O :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
téged eddig ezzel kábítottak? hogy az nem kicsi? :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD :-P

@Haynau (Sons of Monarchy): a legerősebb izom ... csak mosolygok :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): sztem annyi fasz van már benne, hogy kell a 18 :-DDDDDDDDDDDDD
pina még nem volt de most már van ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

ő-szinte 2014.02.24. 21:50:25

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): a farkát nem láttam. valahogy a szemöldöke után már nem nagyon érdekelt ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

@Haynau (Sons of Monarchy): várjál, közben az jutott eszembe, hogy én most vagy disznó vagyok, vagy kibaszott szerencsés :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Mók_Ica 2014.02.24. 21:50:30

@Commodore: :D bélfotómodellkedés :D
Ö-ö-ö-ön :D

lopiciG 2014.02.24. 21:51:12

@ő-szinte: lany vagyok, azért vagyok ilyennagy szakértő :)
Nem tudom mekkora van Éden Ádámnak, de ha akkora mint a Boogie nights-ban volt.......háááát én attól félnèk :)

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.24. 21:52:33

Beindult a fantázia, már látom! Minek ide még VV6? :D

én már a fény gyermeke vagyok 2014.02.24. 21:52:39

Mi a fasz van itt, kuki nap? Iza poppolójáról meg semmi? Egy átlagos kék bálnának négyszer jobb segge van, egy gorilla lánynak meg hatvanszor.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.02.24. 21:52:55

@ő-szinte: basszus, abszolú nem kicsi, csodálkozunk, h nekik is önértékelési gondjaik vannak?

ő-szinte 2014.02.24. 21:54:23

@Commodore: az Ent-ek már csak ilyen gyorsak ;-)))))

Mók_Ica 2014.02.24. 21:54:26

@Haynau (Sons of Monarchy): ezaz :) éljenek a komment lakók :)

@én már a fény gyermeke vagyok: rátapintottál a lényegre ;) ;)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.02.24. 21:55:06

Egyébként meg egy nagyon nagy méret egyik félnek sem jó.

Akármi Áron 2014.02.24. 21:55:13

@Mók_Ica: DDD egyszer belekóstol az ember, nehéz kiszállni:))) egy kicsit az izgibb volt, de hát most evvan:))) Időnként csak felkívánkozom én is, hátha megbokrosodik menetközben, de nagyon nem varrnék rá gombot:D

Mók_Ica 2014.02.24. 21:55:26

@Commodore: csak mert valentin-napra készül a kép? ;) ;)

Cave Nick 2014.02.24. 21:55:28

@ő-szinte: Honnan kezdődik a nem kicsi? Csak hogy tudjam.

Mók_Ica 2014.02.24. 21:56:15

@Akármi Áron: hamvába holt sajnos ez a vv6 :(

Szentpeter 2014.02.24. 21:58:16

jó estét, jó szórakozást...

ő-szinte 2014.02.24. 21:59:09

@lopiciG: képernyőn nézve igen jól el volt eresztve ;-))))
bár a hús verzió, de combközépnél végződött vhol :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
jó azért lehet sok lenne a jóból ;-)))))

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: kicsi bazdmeg, nem máááááááár!!!!!!!!!!!!!!
16 alatt azért khm...
és szerencséd, hogy nincs itt nyuszi mert akkor rögtön 20 lenne az a 16 :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Cave Nick 2014.02.24. 21:59:36

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Hát igen, a vége az egyértelmű, de az eleje kérdéses. Amúgy "befelé" folytatódik tovább, pl. bizonyos pénisznövelő műtéteknél azt a tartalékot próbálják kiaknázni.

Commodore 2014.02.24. 22:00:17

@Mók_Ica: Valentin elmúlt, mi a következő? Nőnap, anyák napja, pedagógus, vasutasnap!

ő-szinte 2014.02.24. 22:00:35

javítom, nem éden Ádám volt hanem éden Máté :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

A Proverbiális Noszty Fiú 2014.02.24. 22:01:51

Józsikám mindig is szarul néztél ki, pláne a mellizmok helyén fityegő szottyadt kis vizslafülek.

Mók_Ica 2014.02.24. 22:02:12

@Commodore: milyen kedves meglepetés lenne nőnapra a kollégáktól :P

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.24. 22:03:09

@Commodore: Egy hónappal Valentin után férfiak ünnepelhetnek: március 14. - a Valentin-nap tükörképeként "Steak & Blowjob Day". Tehát nők-csajok: hajrá, tegyétek oda magatokat! :D

Mók_Ica 2014.02.24. 22:03:13

veszekedések!!!! :) :) szupi

@Schlomo Goldberg: és igen, ma is hazamegy... :)

Cimili 2014.02.24. 22:03:49

Na kezdődik. Hallom, Viki szája mint a kacsasegge.

ő-szinte 2014.02.24. 22:04:55

@én már a fény gyermeke vagyok: ma ilyen faszos napot tartunk, így döntöttem :-P
nem lehet mindig csak csajokról dumálni ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDD

@Cave Nick: 16

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: a tövétől bazdmeg, honnan máshonnan? :-OOOO
teeee, láttál te már férfi nemiszervet? :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

@Szentpeter: olo :-)

A Proverbiális Noszty Fiú 2014.02.24. 22:04:56

Plusz az a "tánc" eléggé Buffalo Bill volt a Bárányok hallgatnakból.

A Proverbiális Noszty Fiú 2014.02.24. 22:05:47

@Cave Nick: ez csak az izomcsoport elhanyagoltsága miatti bébiháj. Esetleg enyhe gyno.

ő-szinte 2014.02.24. 22:06:42

@Schlomo Goldberg: minden nap bazzzzzzz :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

A Proverbiális Noszty Fiú 2014.02.24. 22:07:08

Iza és Dorka eljátszhatnák az idegbeteg két hülyepicsalottit.

ő-szinte 2014.02.24. 22:07:40

@Cave Nick: szerintem is hormoncsöcs

csiberibe 2014.02.24. 22:07:43

valaki megdughatná Izát.

Mók_Ica 2014.02.24. 22:07:58

izácska nem a teáját kortyolgatja??? akkor miért ideges?? :)

Akármi Áron 2014.02.24. 22:08:44

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: egyetértek:)
@Mók_Ica: sajnos igazad van, elejétől kezdve, és nem is fog változni, nincs közöttük egy életrevaló személyiség.

ő-szinte 2014.02.24. 22:11:20

@Commodore: nem, nem a bohócra gondolt ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

nohug 2014.02.24. 22:12:20

Jó estét! Látom, farok téma volt és lemaradtam! :(

ő-szinte 2014.02.24. 22:12:31

Auríííííííííííííííííílió :-DDDDDDDDDDD
bazz ennek cseléd kell? :-OOOOOOO

Commodore 2014.02.24. 22:13:06

Normálisan ezzeni! ó!

Szentpeter 2014.02.24. 22:13:46

Na, egyiket se vegyem feleségűl...

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.02.24. 22:14:09

@Akármi Áron: mivel? Nem látom, h mire írtad.
@ő-szinte:
Alulról v felülről? Nem mindegy.

nosce 2014.02.24. 22:14:11

ilyet a kutya nem vinne haza

Commodore 2014.02.24. 22:14:14

10 ből 2ö van feleségülvéve! Sonda pipsos

ő-szinte 2014.02.24. 22:14:40

@nohug: űzzü-hajcsuk még majd ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

A Proverbiális Noszty Fiú 2014.02.24. 22:15:01

Tróger picsa. Aurél is.

Bár ezek voltak első értelmes gondolatai.

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.24. 22:15:20

@Mók_Ica: Álszerény, naná! :D

@nohug: A faszról nem beszélni kell!

ő-szinte 2014.02.24. 22:16:11

@Commodore: :-DDDDDDDDDDDDDDD dehülye vagy ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDD ez jó ;-)))))))))))))))

Mók_Ica 2014.02.24. 22:16:36

@Haynau (Sons of Monarchy): egész csokrot kapsz :) mind a kettő lesz benne :)

Commodore 2014.02.24. 22:16:57

nyomjuk ki azizát , nem rosszból!

A Proverbiális Noszty Fiú 2014.02.24. 22:17:11

Mondjuk arra kíváncsi lennék milyen eredménye lenne Aurél esetében egy meglepetés aneurizmának.

Ki tudja, hátha elkezdene fotoszintetizálni.

Jogos lenne a felháborodás, ha bármelyikük meg tudna főzni legalább egy lipton jellólébelt citrommal, két cukorral.

Vagy legalább igényük lenne heti egyszer emberi külsőt ölteni.

HummeRC 2014.02.24. 22:17:25

Sziasztok.
A csajok nagyon elhagyták magukat, hogy már csak 3 fiú van bent és 6 lány. Azt hiszik hogy nyerésre állnak, pedig most 4 lány megy ki egymás után. Ideje lenne kedvesnek és aranyosnak lenniük, hogy gyűjtsék a nézők szimpátiáját. :D :D

csiberibe 2014.02.24. 22:18:17

ne beszéljetek többet méretekről, 13 évet húztem le urológián és mesélhetnék :-)

Szentpeter 2014.02.24. 22:19:06

Én nyilvánvalóan kultúrközegben élek..
Amikor elmosatlan edény van a konyhában, elásom...

HummeRC 2014.02.24. 22:19:23

A probléma az, hogy a iza+sári+zsófi+dorka összesen nem dolgozott még annyit a konyhában, mint Au, vagy Viki, vagy Teo fejenként. Egyébként minden stimmel.

Ők nem dolgoznak, mert mit képzelnek a pasik, de azért tartsák el őket. Hát a nagy lóf@szt.

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.24. 22:19:37

@csiberibe: Mit húzkodtál te az urológián???? :D :D

nicu71 2014.02.24. 22:19:41

Gyúrós Józsi emlékverseny!!! :D :D :D kész :D

ő-szinte 2014.02.24. 22:20:09

@nosce: jóvanna, ne dicsekegggyé ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: jájjjjjjj, te nem láttál még faszt :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
(bazdmeg azt MMKK felülről kell mérni :-DDDDDDDDDDDDDD máshonnan nem is lehet :-OOOOOOOO )

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.24. 22:20:51

@Szentpeter: Elásod? Micsoda alak vagy... én ilyet nem csinálok. Kidobom az ablakon, le a zuccára! Örüljenek neki a szomszédok is!

csiberibe 2014.02.24. 22:20:53

strigulákat, hányat fogtam. Sárlott fasorban sincs.

Mók_Ica 2014.02.24. 22:21:16

@csiberibe: na, szakértő!!! mesélj! :)

@Haynau (Sons of Monarchy): persze.... nem elég a csokor?? telhetetlen!! :D

Szentpeter 2014.02.24. 22:21:28

Az nem fecske te barom...

nosce 2014.02.24. 22:21:44

@Cave Nick:
igen van akinek befele nőtt :)

ő-szinte 2014.02.24. 22:21:45

@Szentpeter: "elmosatlan" edény???????
hat a vv ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

A Proverbiális Noszty Fiú 2014.02.24. 22:22:00

@Haynau (Sons of Monarchy): tökélyre fejlesztette a vazelines muppet showt.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.02.24. 22:22:10

Alekosznak bezzeg nem derogált a fecske.

Szentpeter 2014.02.24. 22:22:16

@Haynau (Sons of Monarchy): ...esküszöm megtörtént, igaz csak egyszer..

Commodore 2014.02.24. 22:22:45

Régen fogott férfi, Felsőtestet.. hmm.

csiberibe 2014.02.24. 22:23:07

@Mók_Ica: hetvenes átlagéletkor. Szerinted? :-)

HummeRC 2014.02.24. 22:23:12

@Szentpeter: nem ezt hívták torpedónak még pár éve? A fecske oldalt kötős volt. :D

Schlomo Goldberg 2014.02.24. 22:23:25

Ha jól fordítom, Pinki benedvesedett Traktoros olajozásától

ő-szinte 2014.02.24. 22:23:41

@nicu71: hátezzzzz késssssszzzzz :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

és most még, hogy miért nem volt boldog? :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD LOL

Mók_Ica 2014.02.24. 22:23:47

@Szentpeter: azóta sincs 1 db edényed se :P :P

Akármi Áron 2014.02.24. 22:23:50

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: 21:55:06-ra:)))(Ez igen, csettintettem meglátásodra!)

nohug 2014.02.24. 22:24:22

Én nem tudom, hogy mi bajotok van Józsi farkával. Legalább volt neki, én a melleit elnézve, azt hittem, hogy puncika van ott lent.

nohug 2014.02.24. 22:25:07

@csiberibe: Fú, ezt most elképzeltem. Bah... :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.02.24. 22:25:29

Valaki szólhatna Sárlottnak, hogy az ilyen HontiHanna-arcpír a pofacsonton, már jó rég kiment a divatból.

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.24. 22:25:38

@Szentpeter: Amikor feltornyostult a konyhában a mosatlan edény, én is elástam kétszer. De utána érdeklődni kezdtek már a rendőrök is, hová lett rövid időn belül rögtön két barátnőm is. Úgyhogy inkább az ablakon dobtam ki. Ezúttal már az edényeket. A sikításra még felfigyeltek volna a szomszédok.

Commodore 2014.02.24. 22:25:58

Gyúrós Józsi/ Alex(!) fodrászverseny!

Szentpeter 2014.02.24. 22:26:04

@Mók_Ica: ...odaégett az edény aljára a kaja, és láthatólag csak robbantással jött volna le róla az anyag...

Dühömben elástam... a barátnőm azóta is keresi azt az edényt... keresse...

HummeRC 2014.02.24. 22:26:31

@Szentpeter: Akkor jó. Pedig egyre sűrűbben kapom meg, hogy ahogy öregszem, szenilisedek is. :D

Akármi Áron 2014.02.24. 22:27:19

@csiberibe: DDDD Most mondd, vagy hallgass el örökre:)))

ő-szinte 2014.02.24. 22:27:23

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): ja, LOL ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
balázs szét savazza józsinkat :-D :-D

Szentpeter 2014.02.24. 22:27:31

@Haynau (Sons of Monarchy): Jó ötlet, kipróbálom legközelebb... ( mosolygok )

A Proverbiális Noszty Fiú 2014.02.24. 22:28:57

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): te ezt mondod, a félezer hódoló meg az ellenkezőjét.

Na meg azt, hogy "ha nem gond, akkor a maradék ötöt Erzsébetben".

HummeRC 2014.02.24. 22:28:59

Au az egyetlen aki használja bent a kondi cuccokat? Elég szép vállakat növesztett. :)

Akármi Áron 2014.02.24. 22:29:07

@Mók_Ica: Ugye-ugye, mi kíváncsiak, várjuk a mesét...:)))

tena_lady 2014.02.24. 22:29:19

A mai napi szavazás a legjobb a VV6 történetében. :D

@csiberibe: Teo. :P

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.02.24. 22:29:47

@ő-szinte: na ja, és te honnan tudod, h a pasik honnan mérik? :-D:-D:-D:-D:-D:-D:-D:-D:-D:-D:-D:-D
@csiberibe:

Mesélj :-D

ő-szinte 2014.02.24. 22:30:00

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): ez most divat... :-S :-DDDDDD
de nekem pikacsúúú jut róla eszembe :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

ő-szinte 2014.02.24. 22:31:13

@Commodore: azért azt is firtathatnák, hogy ki a faszom ez az alex...

csiberibe 2014.02.24. 22:31:18

@Akármi Áron: szakrendelés, elég, ha a napi 100 betegből a harmada vetkőzik (több egyébként). Szoktam mondani itthon, hogy tedd el, ma már volt a kezemben tíz :-)

arról beszéljetek, ki vállalja Izát egy menetre, unom a hisztit.

Szentpeter 2014.02.24. 22:32:02

Zsófi egy tündér...

perszepolisz 2014.02.24. 22:32:06

Zsófika már mióta ebben a majmos pólóban van?

Commodore 2014.02.24. 22:32:51

Charlotte the harlot show me your legs,
Charlotte the harlot take me to bed.
Charlotte the harlot let me see blood,
Charlotte the harlot let me see love.

Cimili 2014.02.24. 22:33:16

Izának teccik a látvány, Viki meg csillogó szemekkel bámulja Kriszt.

HummeRC 2014.02.24. 22:33:23

@csiberibe: Küld át, rendbe teszem, csak legyen már nyugi. De csak miattatok. ;D

Ha ügyesen csináljuk, az asszony sem veszi észre. :D

ő-szinte 2014.02.24. 22:33:25

viki alatt már balaton van nem tócsa :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: bazdmeg... mondjuk mértem már????????
húúú, ez a katgimi súlyosan visszavetett téged a fejlődésben ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

ő-szinte 2014.02.24. 22:34:40

@Cimili: kriszt IS ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDD

Akármi Áron 2014.02.24. 22:35:24

@csiberibe: DDD Minden szakmának megvannak az előnyei és hátrányai is, ugye?:)))

Szentpeter 2014.02.24. 22:35:36

Zsolti, le ne vedd azt a sapkát bazdmeg....

csiberibe 2014.02.24. 22:35:53

belegondoltam, hogy nézne ki Simon olajozva.

HummeRC 2014.02.24. 22:36:02

Viki, Iza és Sári és Zsófi Au-nál vette észre, hogy van pasi is a villában. Komoly volt a szemük nagyon. :D

Schlomo Goldberg 2014.02.24. 22:36:19

Sárlik dugná Debiliót, ha jól értem. Simon helyett.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.02.24. 22:36:26

Sárlottot szeneslapáttal ütném a riportszobás pillanatokban.

ő-szinte 2014.02.24. 22:37:12

@HummeRC: igen, azon nagyon röhögtem :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDD kis hasitasi kellene még rá, meg szandi ;-DDDDDDDDDDDDD

HummeRC 2014.02.24. 22:37:42

@ő-szinte: ndk-s turista feeling. :D

csiberibe 2014.02.24. 22:37:44

a dobogó második helyezetén? jsj.

nohug 2014.02.24. 22:37:51

Krisztián testével tudnék randa munkát végezni... őszintén sikítana! :))))

pink ninja 2014.02.24. 22:38:12

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): ma tőlem kapott egy piros pontot, mert amikor zsolt bejött, megkérdezte, hogy hol a zokni :))))))))

HummeRC 2014.02.24. 22:38:19

Józsi hol vagy? :D

Akármi Áron 2014.02.24. 22:38:34

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: amúgy olvasok és nyerítek:D (szupcsi a pinki elnevezésed:D)

Commodore 2014.02.24. 22:38:40

ez igen, ez beégett.

Szentpeter 2014.02.24. 22:39:01

...na és itt van Bence.. ez a satnya fasz... akarom mondani kispöcs..

ő-szinte 2014.02.24. 22:39:04

azért az fura , hogy auRÍlió a legizmosabb :-OOOOO

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.02.24. 22:39:43

@Akármi Áron: nem is én hülyézem őt :-D
@ő-szinte:
Attól , h te hol mérted... A kérdés, h ők honnan szokták :-D

Egyébként nem kicsit megalázó, h méricskélsz. :-D:-D:-D:-D:-D:-D:-D

Commodore 2014.02.24. 22:40:18

@Szentpeter: le kellett volna önteni vazelinnel! + stroboszkóp+ 1 SZAMÁR!

Schlomo Goldberg 2014.02.24. 22:41:39

Teo trottyosgatyáját lassan kitölti feszülősre a segge

Commodore 2014.02.24. 22:41:52

szponzor bringa! hejj! nyereg nélkül talán...

HummeRC 2014.02.24. 22:41:54

@ő-szinte: Au valaha valamicskét sportolt, míg Krisz simán munkától néz ki így. Zsolti és Józsi pedig tiszta koksz volt, saját bevallásuk szerint. Azért is esnek össze az idő múlásával. Na meg Au használja bent a kondi cuccokat. A legjobb foglalatosság, ha már egész nap unatkoznak, kigyúrja magát. :)

ő-szinte 2014.02.24. 22:43:55

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): eskü... és nincs csuriban a kezem ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: jajjjnőjjjémáfel!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
mindenki méricskél semmi megalázó nincs benne, inkább izgi
és ha nem annyi hazudj hozzá faszomatbazdmeg :-OOOO találd már fel magad :-OOOO :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Schlomo Goldberg 2014.02.24. 22:44:58

Csak most esik le hogy a hét Sárlikra lesz kihegyezve. Lesz fintorgás meg affektálás orrba szájba

perszepolisz 2014.02.24. 22:45:40

Au egyébként is vállas, a kondigép meg három napja van benn sóval az nem számít.

Szentpeter 2014.02.24. 22:46:58

Én minden alkalomkor Lilura és Bencére rakom a jelemet...

Ők zavarnak a legjobban..

perszepolisz 2014.02.24. 22:47:02

Már most mondom, hogy az RTL Sárlikot várja vissza a párbajról. Ami érdekes. mi okuk van rá?

nohug 2014.02.24. 22:47:04

rántott hús, rizs és párolt zőccség?
... hát bazzeg.

Commodore 2014.02.24. 22:47:07

Józsi emlékvacsora! Bazz!

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.02.24. 22:47:16

@Schlomo Goldberg: "Lesz fintorgás meg affektálás orrba szájba"

Ó, én meg fingást olvastam és nem igazán értettem, hogy jön ez ide. :)

Mók_Ica 2014.02.24. 22:48:16

sárlik orálió vacsi, orálión a póló, rajta kép, amikor zsolttal a lufikkal felküldik simon cipőjét.... ezt vah észre vette sárlik??? vicces :)

A Proverbiális Noszty Fiú 2014.02.24. 22:48:36

@perszepolisz: a villában elszórtan elrejtett glory hole-oknál díjmentesen felrázza a stábtagokat.

ő-szinte 2014.02.24. 22:48:37

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): a rántotthús meghozza azt is ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Ejoy 2014.02.24. 22:48:38

viki mekkora öntelt fasz, fogalma nincs arról, hogy kint mennyire rühellik...

Akármi Áron 2014.02.24. 22:49:35

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: ez bonyolult kissé, mert már nem ott vagyok, ahol regiztem, s ha választ kapnék oda, elájulnának:DDD Ha több időm lesz, majd itthonra átvariálom, de ehhez ffi segítség kell:)))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.02.24. 22:49:38

@ő-szinte: nemár.
A többi lányon nem látok ilyet. Meg a közel- s távoli környezetemben sem.

De az normális, hogy ilyen kockaszerűen van ad hoc felkenve? Sárlotton kifejezett asszimetriában szokott lenni mindez, amit csak tetéz a jól láthatóan NEM egyformán kihúzott szemek látványa.

Mók_Ica 2014.02.24. 22:49:54

orálió fényezi sárlikot... ááááá... csak azért, hogy izét vigye ki...:)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.02.24. 22:50:44

@ő-szinte: b+

Egy pasi sem jó kedvéből méricskél. Mert kvázi elvárás. Egy hosszú párkapcsiban ok, de ott meg már minek? Egy nagy f. meg csak kilóg belőled. Felesleges. Volt egy pár pasim, de egyik sem szeretett méricskélni. Nem vak, minek tódjam meg egyébként?:-D:-D:-D:-D:-D

nohug 2014.02.24. 22:50:50

Sikoltozom. Aurélió érvel.

Cimili 2014.02.24. 22:51:46

Csárli sunyi nézésétől kivagyok. Ááááá

csiberibe 2014.02.24. 22:51:53

milyen kulturális érték van sárlottba? Járt benne múeumigazgató meg zenész?

HummeRC 2014.02.24. 22:52:21

Volt a ruha szponzor kamion? SÁrinak új bulirucija van. Még a hajtás is látszik rajta. :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.02.24. 22:52:22

Na, eldöntöttem. Ezekért a sunyi nézésekért most már bárkinek drukkolni fogok Sárlott ellen. :D

Mók_Ica 2014.02.24. 22:52:26

@nohug: és még hogy!!! :D

de sárlott arca, ahogy hallgatja, hogy melyik csaj ellen miért jönne vissza... nekem alamuszinak tűnik.

Cimili 2014.02.24. 22:53:16

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Full kurvásra keni ki magát. Útszélen a feltűnő smink kell.:DDDDDDDD

csiberibe 2014.02.24. 22:53:32

ehh, sárlottban. utálok nem helyesen írni.

perszepolisz 2014.02.24. 22:53:46

Hihetetlen hogy Sárlik hogy megváltozott a villa első napjaihoz képest. Teljesen félszeg, sunyi, buta. Simonság előtt életvidám volt.

Szentpeter 2014.02.24. 22:53:52

Sárlott csapd szét a csajokat...

A Proverbiális Noszty Fiú 2014.02.24. 22:54:03

@csiberibe: a legutóbbi svájci úrimuri után benne hagytak egy Seuso-kancsót.

HummeRC 2014.02.24. 22:54:06

Ki költözik be már megint?

Mók_Ica 2014.02.24. 22:54:37

na bassz, vki beköltözik holnap....

Haynau, gyanús vagy!!! :D

Schlomo Goldberg 2014.02.24. 22:54:43

Valaki holnap élőben beköltözik a villába!

nohug 2014.02.24. 22:54:54

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Így-így, a nagy fasz bekopogtat a méhszájnál és szétnéz, hát kell az? Nem kell.
Szal nem kell parádézni a méreten. Ha mikropénisz, akkor azért ciántabi.

Commodore 2014.02.24. 22:55:04

holnap beköltözik PÁKÓ!

Cimili 2014.02.24. 22:55:45

@HummeRC: Miért, beköltözik valaki? Lemaradtam valamiről mosogatás közben.

paranyuszi (törölt) 2014.02.24. 22:55:49

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: honnan log ki a micsoda???????? :DDDD bazz , mar megint mirol maradtam le..... : DDDD

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.02.24. 22:56:07

@HummeRC: @Schlomo Goldberg: ezt honnan tudjátok? Bence hangjával úgy vagyok, hogy nem figyelek oda, mit mond.

Cimili 2014.02.24. 22:56:42

@nohug: Jól nyomod.:DDDDDDDDDD

Akármi Áron 2014.02.24. 22:57:55

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Borzasztó, már sokszor jóéjt kívántam, de csak eccer ért át:)

ő-szinte 2014.02.24. 22:58:40

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: hát nekem igen lelkesen és jókedvből szoktak méricskélni :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
viccesen, játékosan megoldva
és mindig elégedettek :-PPPPPPPPP
és mint, hogy te is azt szereted hallani, hogy milyen kibaszottkurva szexi vagy, ők is azt, hogy mennyire marha jó nagy a farkuk és csak is az a jó, na
nem tanítalak, mert reménytelen vagy baszki :-SSSSSSSS :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Ejoy 2014.02.24. 22:58:49

az index fórumon már hétvégén mondták, hogy Attila megy be. a face oldalárôl már napokkal ezelõtt letörölt minden vv6 anyagot, streamet.

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.24. 22:59:15

Véreim, én elhúzok a tollasbálba. Egyre satnyul a VV (bár minden nap azt hiszem, ennél nincs lejjebb), a BilibeValó egy nagy kalap szar, fáradt vagyok, ennyi. Holnap meg vagy egy beépített ember (alias HomárDév 2.0) költözik be, vagy egy ZS-kategóriás celeb. Győzike, Pákó, ilyesmi. Vagy tényleg Csernus - és istentelenül szétcsap közöttük. De azt hiszem, annyi szerencsénk nem lesz.

Jóéjt!

Schlomo Goldberg 2014.02.24. 22:59:16

@Cimili: @pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Istenbaszta mondta a végén "Valaki holnap élőben beköltözik a villába!"

Szentpeter 2014.02.24. 22:59:37

Sárlott -- Iza párbaj lesz...

Pápá izaóra... fel vagy mentve.. tornából..

Schlomo Goldberg 2014.02.24. 23:00:54

Imádkozzunk együtt valami retek, legalja megélhetési celebért a villalakóknak.

Mók_Ica 2014.02.24. 23:01:08

@Ejoy: ez érdekes lesz, ha valóban ő megy be... kicsinálja vikit?

Cimili 2014.02.24. 23:01:52

@Ejoy: Hubaszki, nagy szarban van a retek2, muszáj valahogy feldobniuk a játékot. Ha ez így lesz, már most megjósolom, h Orélió csüngeni fog minden szaván és áhítattal fogja hallgatni.

Mók_Ica 2014.02.24. 23:02:01

@Schlomo Goldberg: ejoy írta, hogy Attila megy be, olvasta...

paranyuszi (törölt) 2014.02.24. 23:02:14

@ő-szinte: francnak a centi, magasra kell tenni a csengot, es kezzel nem er megnyomni....... :DDDDDD

Deutsche Gabbana 2014.02.24. 23:02:15

@csiberibe: {felveszi a kokkiza vitapózt} így dicsérek, jó?!?!?!?

nohug 2014.02.24. 23:02:24

Ez a nő, ez ki? Jáj bazdmeg. ÖLJETEK MEG! Ki ez a modoros, beszédhibás szerencsétlen?

Cimili 2014.02.24. 23:03:02

@Haynau (Sons of Monarchy): Azért ez most így nem ér!:PP Jóccakát!:)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.02.24. 23:03:03

Már a beköszönő második!!! kibaszott szavába is belebakizik ez az Aurélió-hajú némber.

Őt is ütném lapáttal. Kettővel.

Cave Nick 2014.02.24. 23:03:31

@ő-szinte: 16-nál a közepes kezdődik vagy az már a nagy?

HummeRC 2014.02.24. 23:03:34

@Cimili: @pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Ja, bemondták, hogy holnap valaki élőben beköltözik a villába. :S

Mók_Ica 2014.02.24. 23:04:18

@nohug: adélka, ex-xfaktoros :)

nohug 2014.02.24. 23:04:30

Ja, ez az az Adél, vagy ki. Borzasztó.
Viszont, én most el. Ebből nem írok ma, annyira érdektelen... :) Jó éjt, ti legjobbak! :)

csiberibe 2014.02.24. 23:04:36

@ő-szinte: cseppet sem leszek úrinő: bacok a méretre, amíg ügyes.

paranyuszi (törölt) 2014.02.24. 23:04:55

@Cimili: es Attila majd feldobja a jatekot????? max ha bekuldik Kingucit is! :)

tena_lady 2014.02.24. 23:05:11

@Schlomo Goldberg: Aham. Minden nő lefeküdne minden olyan pasival, akire ránéz. Akire meg még azt is mondja, hogy jól néz ki...fú, ne tudd meg. Hogyne. Ez így működik.

@perszepolisz: Hogy helyrebillentsék kicsit a mérleget.
Az életvidámság mindenkire igaz volt az első napokban, most meg már senkire se.

@csiberibe: Izához képest mindenkiben van.

Van egy olyan érzésem, hogy holnap megint valami állat költözik be, vagy jön egy tematikus hét, amihez szükség van valakire.

Hihetetlen ez a műsor. Charlotte ellen kampányol ez az Adél is, mert képtelen felfogni, hogy Charlotte azért nem lepődött meg, mert már 3 hete köpköd rá mindenki.

Cimili 2014.02.24. 23:06:10

@nohug: Kár, h nem lesz összefoglaló. Jó éjt!

Mók_Ica 2014.02.24. 23:06:41

a vonalban... Félix, alias Józsi... hihihihi

nohug 2014.02.24. 23:07:06

@Haynau (Sons of Monarchy): Jó éjt! Hiányozni fogsz! Viszont holnap látunk élőben beköltözni a villába! Szuper lesz! :))

Commodore 2014.02.24. 23:07:17

saka kell, a csirkére is!

Commodore 2014.02.24. 23:07:57

igazából szopjatok lovat! :-)

ő-szinte 2014.02.24. 23:09:03

@paranyuszi: hülllllye :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

@Cave Nick: nem, az nem a nagy

@csiberibe: hát ez itt nem is a Festetics kastély ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Commodore 2014.02.24. 23:10:53

Baarbi! hol a lóvé? Józsi!

én már a fény gyermeke vagyok 2014.02.24. 23:11:15

Nénnye lesz az új villalakó, ez lesz retekék bosszúja.

ő-szinte 2014.02.24. 23:11:52

@Mók_Ica: de hirtelen milyen szemérmes lett a harcsaraboltatás témában ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Mók_Ica 2014.02.24. 23:12:06

Adélka köcsög kérdése: amióta kimentél, sikerül vkit ráraboltatnod a harcsára?? áááááá....

Mók_Ica 2014.02.24. 23:14:00

@agimano: @pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): igen, az...

@ő-szinte: ott ült Barbi-nője... nem akarta előtte bevallani ;)

ő-szinte 2014.02.24. 23:14:51

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): ezen most igazándiból meglepődtünk???? :-O :-DDDDDD

Mók_Ica 2014.02.24. 23:14:57

Adélka elég fiúsnak néz ki ezzel a hajjal...

Cimili 2014.02.24. 23:15:01

Én is balra el, ha lesz onlány, jövök közvetíteni a távolmaradóknak. Jó éjt!

Cave Nick 2014.02.24. 23:15:08

@ő-szinte: jó akkor legyünk konkrétak, neked mennyi az elég?

HummeRC 2014.02.24. 23:15:31

@Mók_Ica: és a 16 éves lány röhögött a legjobban, tehát igen. :D

paranyuszi (törölt) 2014.02.24. 23:15:57

Eden hotel Korleonet a vv-be!!!! valaki feldobna ezt a versz@r musort... : DDDD

Commodore 2014.02.24. 23:16:13

@Mók_Ica: ez vmi képzavar? harcsa ragadozik? és rrabolnak? fishing@hunting.

paranyuszi (törölt) 2014.02.24. 23:17:08

@ő-szinte: szivesen! :))))))))))) hudekonkret kerdeseket kapsz!!!!! :DDDDD pusztulok... : DDD

Mók_Ica 2014.02.24. 23:17:59

@Commodore: igen képzavar... a harcsa ragadozó, de vajon ki/mi rabol RÁ a harcsára???

HummeRC 2014.02.24. 23:18:02

@Commodore: ezt már mi is kitárgyaltuk. ez volt Józsi 1/2X beköltöző filmjében a nagy duma, hogy majd bekerülése után jól ráraboltat valakit a harcsára. A harcsa tudtommal ragadozó. A törpeharcsa meg lopakodó... :D

nicu71 2014.02.24. 23:18:21

@Mók_Ica: hát azt hittem rosszul hallok...hú de égő volt.De báttya lerendezte viszonylag egyszerűen a maga módján.Nénnye meg majd elsüllyedt.

Mók_Ica 2014.02.24. 23:19:20

@HummeRC: :D ő mondjuk vigyorgott is, mint egy jóllakott macska... :D

exelensz 2014.02.24. 23:20:55

A végelegyengülés stádiumában tengődő akármit megpróbálják atival feldobni.
Megsúgom nekik ezt már ő sem tudja visszahozni a halálból.

Mók_Ica 2014.02.24. 23:21:01

@nicu71: nem elsüllyedt...vihogott... :)

ő-szinte 2014.02.24. 23:21:32

@HummeRC: ő is kiröhögte :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

@Cave Nick: neked úgy sem akkora és ha igen akkor sem dugunk
elég konkrét volt a válasz? ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

paranyuszi (törölt) 2014.02.24. 23:22:26

@HummeRC: szerintem ezt a szoveget Istenes Bence irta neki... :DD

Schlomo Goldberg 2014.02.24. 23:23:33

@tena_lady: nem mondok mindent ám komolyan, tudod-e?

VV Özséb 2014.02.24. 23:25:34

Izát nem meri kihivni Sárlott. Dorka vagy Zsófi lesz a befutó.

Dorka miért akarsz visszamenni a villába: Zsoltihoz kb erről szólna az érv.

ő-szinte 2014.02.24. 23:25:51

@paranyuszi: hát bazdmeg húzom a szexszagot ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
nem röhög!!!!!! ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

paranyuszi (törölt) 2014.02.24. 23:32:31

@ő-szinte: hajra! :D nem rohog csak mosolyog. :) nahhh megyek szepen alukalni. :)))))

ő-szinte 2014.02.24. 23:35:06

@paranyuszi: jó éjt, holnap besz a nyugiban :*

ő-szinte 2014.02.24. 23:38:31

@paranyuszi: jó éjt, holnap besz a nyugiban ;-) :*

HummeRC 2014.02.24. 23:40:49

@Mók_Ica: @ő-szinte: Mi is kiröhögtük. Ő miért lenne más? :D

@paranyuszi: Amilyen magasröotű, még el is hiszem. :D

Most én el. Ha lesz onlány, akkor később jövök. :)

VV Özséb 2014.02.24. 23:40:54

egyszavas jellemzés a lakókról:

Aurélio: showman,nagyszájú,sírós
Iza: önző,kiabálós,csinos
Teó: férfias,egyszerű,szürke
Charlotte: kedves,unalmas,befolyásolható
Viki: szociopata,provokáló,gonosz
Krisztián: őszinte,parasztfiu,papucs
Viki: cuki,aranyos,naív
Dorka: öntelt,beképzelt,unalmas
Zsolti: pimasz,macsó,normális

ő-szinte 2014.02.24. 23:44:05

@HummeRC: de bazz még a csaja is :-DDDDDDDDDDDDDD milyen ciki már? :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD ésss még így sem jön rá :-OOOOOOOOOOOOO :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

tena_lady 2014.02.24. 23:55:28

@Schlomo Goldberg: Ja, csak sajnos a hangsúly nem jön át a betűkből.

@Szabi2000: Szerintem sem. Valószínűleg azt gondolja, hogy Izára a külseje miatt szavaznának többen. Ez amúgy igaz is, mert a belseje kétlem, hogy bárkinek is tetszene.

tena_lady 2014.02.24. 23:59:40

@Szabi2000: Ez esetben Viki valóban kétszínű. :P Gondolom Zsófit akartál írni a másodikhoz. :)

Zsolthoz a pimasz helyett mehetne a tahó is. Charlotte-ot ki befolyásolta? Szerintem ez Zsófira sokkal inkább igaz. Meg igazából Viki Izát és Krisztiánt is folyamatosan befolyásolja.

ő-szinte 2014.02.25. 00:14:27

@Cave Nick: igen, azt mindjárt gondoltam az eddigi kommentjeid alapján ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Nem Penny hajója 2014.02.25. 00:32:23

Korábban itt valaki írta kommentben, hogy ismeri Sárlotot és
1. az 500-as sztori kamu
2. az RTL kérte meg arra, hogy ezzel legyen "meghirdetve", ami nem tetszett neki, de bevállalta.

Amennyiben ez igaz, akkor jönnek eggyel Sárlotnak és illene megnyeretniük vele a párbajt. Mondjuk ehhez nem ártana afelé orientálniuk, hogy Dorkát, vagy Zsófikát vigye ki, mert a vacsorán úgy tűnt, hogy Zsóti a nagy titkos terve.

Amúgy én bírom Sárlotot, bár itt valószínűleg egyedül vagyok vele.

exelensz 2014.02.25. 00:37:06

@Nem Penny hajója: Persze hogy kamu.Amúgy egy kis zsürke veréb.De ez is valami a maradék agyhalott között.

tena_lady 2014.02.25. 01:01:30

@Nem Penny hajója: Én is bírom, bár a nagy kedvenceim már kiestek. :( Én azon nem tudom túltenni magam, hogy mennyire másnak látom, mint amit akár a villában, akár itt mondanak róla.

Az 500-as sztoriban azért lehet igazság. Miért vállalna fel ilyesmit az, aki nem volt ennyi pasival? Így se garantált a nyereménye, sőt így még kevésbé az.

ő-szinte 2014.02.25. 01:08:29

@Cave Nick: de ugyan miért szeretném, áruld már el? :-OOOOOOOOOOOOO
téveszmés vagy Bátttya :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

ő-szinte 2014.02.25. 01:17:06

Én lehet durcit vinném a Sárlik helyében

VV Özséb 2014.02.25. 01:21:33

szerintem holnap nem egy új villalakó fog beköltözni hozzájuk hanem valami celebféleség. azért így 43 nap után beküldeni egy új embert egy ilyen társaságba aki tisztába van mindennel amit látott a tv és médián keresztül a lakókról, ismeri az erősorrendet stb. szerintem butaság lenne beküldeni egy új játékost.

viszont kezd leülni a műsor, ezért jót tesz neki ha valaki új bemegy hozzájuk és jól megkeveri a szálakat. VV Attilára tippelek akit személy szerint nem birok mert egy Vikihez hasonlóan ő is szociopata, de ő legalább nem gonosz és aljas mint a dagi nő a villában.

VV Özséb 2014.02.25. 01:25:22

@ő-szinte: én is Dorkát vinném a helyében. csak lehet attól fél hogy együtt van Zsoltival. na és? Dorka eddig a legszürkébb játékos a villában, öntelt, nagyképű. Zsoltin keresztül próbál minnél előbb eljutni a játékban. szószerint nem csinál semmit, csak reggelente kifesti magát meg a palija mellet fekszik + nyalják falják egymást. erre kíváncsiak a nézők? ha ő kiesne felkavarná bent a szálakat, ugyanis Zsolti egyedül maradna, és mivel Zsófi tetszene neki, lehet összejönnének a végén. ha visszamenne Dorka, még nagyobb lenne a képe, mégönteltebb lenne és semmi változás nem lenne a villában.

FawltyTowers 2014.02.25. 01:33:09

Adj'isten. :)
Visszatérnék egy pillanatra a fentebb olvasottak egyikére, mégpedig arra, hogy ki a rosseb a Nagy Félix? GyéJózsi feje van, ő az a való életben vagy valami Gyúrós Józsi Hasonmás Versenyt is szerveztek?
És ha ő Félix, akkor a kis társait is megvezette vajon, vagy azért ők tudták a frankót?
Érdekes kis műsor ez.
Ha holnap belemegy a VV Attila, akkor tüntetést rendezek a VV Dome-nál.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2014.02.25. 01:44:15

@tena_lady: Egyszerűen azért, mert Sári nagyon is jól tudta, hogy ő, önmagában nagyon gyenge egy ilyen műsorba. Ezt ma ki is mondta Ribilliónak, amikor vacsoráztak.

Viszont egy "erős kezdéssel" akkor is rajta maradhat a figyelem, ha nem csinál semmit, legalábbis azt hitte. A kisfilmjében meg direkt ellentmondásba keveredett, hogy lehessen érezni a hazudozást. Az meg megint az ő hibája, hogy túlbecsülte a zembereket, és ezt sem veszik észre.

Abban meg főleg túl sokat képzelt a nézőkről, hogy viselkedése alapján fogják megítélni. Úgy néz ki az RTL se véletlenül próbálja felhozni egy kicsit, gondolom attól félnek, hogy érdektelenségbe fulladhat a párbaj...

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.02.25. 05:44:11

@Szabi2000: akkor utóljára mondom el, h NEM PSZICHOPATA a lány. Se Attila. Nem kicsit vannak fogalmi zavaraid.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.02.25. 05:46:30

@Nem Penny hajója: miért jönnének eggyel? Aláírta a szerződést, amit nem volt kötelező. Kvázi eladta magát.

É2I 2014.02.25. 06:20:47

Ez a gyúrva táncolás az eső, izé zuhany alatt head shot. Jobb is, hogy otthon adja már elő. Beképzelt majom. (Aki meghajlik 40+ nap után: Mi lett volna veled a kotonaság idején? Ja tudom két hét után KK, behazudott idegi alappal. Csökevény. Kemény vagy, mint a bikafos.)
Mondjuk melyik nem az....

paranyuszi (törölt) 2014.02.25. 07:39:24

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: nem pszichopatát írt, hanem szociopatát... csak szólok. ;)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.02.25. 07:45:46

@paranyuszi: igazad van, nyussz, túlságosan felhúztam magam.

Tehát Vikkancs NEM SZOCIOPATA!

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.02.25. 07:50:56

Mondjuk Oráliától sem értem, h mi baja. Miért is kellene mindent a nőknek csinálni? Neki mennyibe tart takarítani? Teszem azt a lányok után is? Megjegyezném, h ő sem kellene férjnek senkinek sem :-D

Szentpeter 2014.02.25. 07:56:14

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Jó reggelt..

Igazából nem erről van szó kedves, hogy a lányok miért nem takarítanak el Aurelió után...

Inkább az hogy a hölgyek retekben élnek, valamilyen oknál fogva az összes női holmi szét van dobálva a villa egész területét befedve..

Egyetlen hölgy nincs aki jártas a konyhában, főzni egyiket sem láttam..

...talán ez az amire Aurelió utalt...

2014.02.25. 07:56:38

Nem olvastam el a kommenteket, túl sok... bocs. De:
Igen, most a zeccer igaza van Ájerréliónak, bizony ezek a picsák lusta, koszos, mocskos, igénytelen jószágok. Igenis, az a feladatuk, hogy rendet tartsanak, és ne a ragyás fejüket, meg a repedt sarkukat kozmetikázzák szinte egész nap. Esznek, isznak, sz.rnak, döglenek, kozmetikáznak, és ez megy egész nap. Ja, és néha óbégatnak egymással, vagy smárolnak.
Még a nejem is igazat adott a kis ál-olasz helikopterpilótának, pedig oldalbordám elég vehemensen nőpárti.

Ötlet:
Iza szutykon mostanában nincs mikroport. Azzal büntetném, hogy egy hétig neki kell takarítani!

Szentpeter 2014.02.25. 08:00:45

...persze lehet vitatkozni azon, ( sőt, megsértődni ) hogy van -e női és férfi szerepkör ?

...szerintem van

Nyílván egy nő legyen gyerek centrikus, házias, takarékos, lássa át a házi költségvetést..

A férfi meg keressen többet a nőnél, végezze el az otthoni javításokat, esetleg a piacról hozza el a nehezebb cuccokat, segítve a bevásárlást..

2014.02.25. 08:01:23

Hopp, még 1 dolog eszembe jutott:
Hülyepicsa Iza azé gyütt a vévéhatba, hogy karriert épíccsen a nemlétező manöken életviteléhez.
Remélem azok is nézik a vévéhatot, akik majd az ordenáré viselkedése miatt nem adnak melót ennek a könnyen elhízó, vulgáris, primitív gyökér, takarítónő testű zigótának.

Elvtárs a Putyilov gyárból 2014.02.25. 08:15:55

Ezt a Viki nevű félsertést kellene már eltávolítani!

PAPÓ38 2014.02.25. 08:16:35

Ha ez a demokrácia, hogy ilyen és ehhez hasonló förtelmekkel lehet az emberek agyát fertőzni, akkor gyorsan menjünk vissza a diktatúrába. De nagyon gyorsan! Aki pedig ezt a fertőt engedélyezte, átnevelő táborba küldeni!

karev 2014.02.25. 08:20:44

mennyire gusztustalanul viselkedik Iza...

karev 2014.02.25. 08:23:55

@Haynau (Sons of Monarchy): nem tudnának annyi pénzt fizetni neki :)

karev 2014.02.25. 08:26:59

@Schlomo Goldberg: vv Éva jól ellenne Izával...

karev 2014.02.25. 08:55:52

@Övönaluli Lali: lehet, levetették vele, mert állandóan üvölt :)

sixx · http://comment.blog.hu 2014.02.25. 09:03:38

@PAPÓ38: te olyan hülye vagy, mint a faszom, az megvan?

Le Petit Prince · http://le-petit-prince.blog.hu/ 2014.02.25. 09:26:13

@tena_lady: az "500"-ban nincs igazság...egy szem se! :(
Sárlik többször alkalommal is úgy beszélt pasiról/pasikról, hogy kizárt a "profi" előélet...
Az emlékverseny után is a vizilabdás srácokról beszélt, miszerint azért meg szokta őket nézni...majdnem szemérmesen.
Az nem megjátszott volt. :(
Más: sokan említették a "sunyi" nézését...
nem sunyi...rossz a szeme, csak vagy büszkeségből nem hord szemüveget, vagy még nem diagnosztizáltatta.

dRm 2014.02.25. 09:32:31

@ő-szinte: hihetetlenül közönséges vagy. Mondtàk màr?

Prof. Dr. Ausgezeichnet Lienen-Brücke 2014.02.25. 09:35:15

Valaki magyarázza meg legyen szíves a KokkIza becenév eredetét számomra. Bittedanke :)

Empty Bee 2014.02.25. 09:35:45

@Szentpeter:
Magyarul a nő gondoskodjon minden egyes gyerekkel kapcsolatos teendőről, főzzön, mosson, takarítson, gondoskodjon a pénzügyekről, emellett dolgozzon is természetesen. Legyen szép, fiatalos, szexistennő, ja, és emellett viselje el, hogy a hímje egyre fiatalabb nőkre csorgatja a nyálát, mert ugye ő "férfi". Mindezt kedvesen, vidáman viselje, mert különben "házisárkány".

A hím dolgozzon, egy évben kétszer javítsa meg a csapot, meg néha vigyen két szatyrot. Még jó, hogy arányos.

És akkor megy a rinya, hogy a nők nem akarnak szülni, meg egyedül vannak inkább, minthogy beálljanak rabszolgának valami farok mellé.

A Proverbiális Noszty Fiú 2014.02.25. 09:36:55

@PAPÓ38: diktatúrában téged már régen vonat alá raktak volna. Szóval annyi időre tőlem válthatunk.

karev 2014.02.25. 09:37:06

@Prof. Dr. Ausgezeichnet Lienen-Brücke: becsületes neve Koch Izabella, gondolom emiatt. :)

én már a fény gyermeke vagyok 2014.02.25. 09:37:21

Szerintem nem kapunk ma új villalakót, meglepi vendég szagot érzek. Caramell, LL Junior, Gáspár Laci vagy egyéb Gáspár, esetleg F. Pákó, hogy Izát lenyugtassa. Vagy Lázár János, aki két hétben kifejti a játékosoknak a rezsiharc lényegét. Nem, ez mégse valószínű, azért ekkora szag nincs a levegőben. Tipp: Caramell.

Nem értek egyet azzal sem, hogy a vv6 szar. Bármelyik retek vagy konkurens csatorna műsorával felveszi a versenyt, sőt ( az osztrák1 kivétel, ők le tudták adni az 50 km-es sífutást élőben). Bármelyik villalakó jobb, mint a többi műsor szereplői. Itt is csak egy kivétel van, Todd Hoffman szórakóztatóbb Dorkánál és Vikinél.

A Proverbiális Noszty Fiú 2014.02.25. 09:38:07

@Prof. Dr. Ausgezeichnet Lienen-Brücke: ha jól sejtem Koch Iza a polgári neve, Traktoros egy alkoholmámoros vallomásnál - aminek a végén egymás torkába próbáltak lemászni - konzekvensen Kokk Izának hívta, amíg a muff ki nem javította.

karev 2014.02.25. 09:40:17

@PAPÓ38: de nem kell nézni, és olvasni sem.

A Proverbiális Noszty Fiú 2014.02.25. 09:50:31

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: túllihegitek, csak úgy gondolta, hogy az igénytelenség és disznóólrakás az a csajoktól jóval szokatlanabb és szembeötlőbb. Persze a maga bárdolatlan módján kifejezve.

Értem én, hogy kevés a komment, de azért ne kezdődjön egy klasszikus férfik vs nők párharc. :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.02.25. 09:51:20

@én már a fény gyermeke vagyok: ha hinni lehet az éjjeli pletykáknak, akkor Attila megy be.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.02.25. 09:56:15

@A Proverbiális Noszty Fiú: ó pedig milyen tök jó lenne egy vidéki férfi vs. városi nő, ill. vidéki nő vs. városi férfi huzavonába belemenni itt és most. :)

én már a fény gyermeke vagyok 2014.02.25. 09:58:17

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Atilka annyira passzol ebbe a társaságba mint vv6Laci. 5 percig tudna tudálékos fasz lenni, de mit csinálna a 6. perctől?

exelensz 2014.02.25. 09:59:58

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): A "média" tényközlését illik némi fenntartással kezelni,csak szólok.

Empty Bee 2014.02.25. 10:05:20

@exelensz: Sárika a saját szájával dicsekedett azzal, hogy 500 faszival dugott. CSak szólok.

A Proverbiális Noszty Fiú 2014.02.25. 10:14:38

@én már a fény gyermeke vagyok: nem tudom, valahogyan képesek voltak megnyeretni vele az előző szériát, pedig csak egy irritáló kis pöcs.

Szerintem Vikivel ellennének.

Avanivi 2014.02.25. 10:17:58

@Akármi Áron: no,ikrek vagyunk vagy mi :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.02.25. 10:22:05

@exelensz: én csak belinkeltem egy cikket, mindenki értékelje az olvasottakat vérmérséklete és egyéb, most nem részletezendő kritériumok alapján. :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.02.25. 10:24:18

@én már a fény gyermeke vagyok: fogalmam sincs, de valszeg nem üres tarisznyával küldenék be, ha már.
De gondolom, önszorgalomból azért csak megkóstolná Vikit, és egy kicsit csak belepisálna az állóvízbe valahogy. :)

Szentpeter 2014.02.25. 10:25:02

@Empty Bee: Szerintem, olvasd még egyszer el azt amire válaszoltál.. ( de előtte vegyél be nyugtatót )

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.02.25. 10:25:56

@A Proverbiális Noszty Fiú: pedig a fészbuk oldalán nem úgy tűnt, hogy neki drukkolna a dávidos párbaj során.
Bár lehet, hogy ez a hozzáállás csak arra a konkrét eseményre vonatkozott.

exelensz 2014.02.25. 10:25:59

@Empty Bee: Igen úgy mint a báttya a harcsájával,pinklady a varázspálca bűbájával ,zsóti a macsóságával,stb.
Csak hát ugye az 500 az nagyobbat szólt - ez volt a cél vele.

karev 2014.02.25. 10:27:10

@én már a fény gyermeke vagyok: ettől függetlenül én is elolvasom, ha arról van szó, de nem hiszem el teljes mértékben, amit írnak..

A Proverbiális Noszty Fiú 2014.02.25. 10:29:02

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): csak úgy nagyjából mondtam, mert kb ugyanazt a rugdosnivaló karaktert hozzák.

karev 2014.02.25. 10:31:20

@Empty Bee: meg Józsi is mondta, hogy minden csajt ráraboltat a harcsájára. és Debilió is, hogy nem lesz Gombi, és nem fog állandóan bőgni, meg...sorolhatnánk. :)

Szentpeter 2014.02.25. 10:31:31

Nem tartom bűnös dolognak ha egy lány 500 férfival fekszik le.. mint ahogyan azt sem hogy Komár László 1000-nél több kislányt csinált meg..

...még irigykedni sem irigykedek

Ha már egyenjogúság..

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.02.25. 10:35:57

@exelensz: Jó, de azért ne legyenek illúzióid.
".... és a neve (Sárlotté - a szerk.) Varga UFO Zsolt büntetőügyében is felmerült...."

De meg kell jegyeznem, hogy engem ez a legkevésbé se zavar. Felőlem akár 5000 pasival is üzekedhetett, pénzért vagy őszinte szerelemből, nekem nem ettől nem szimpatikus. :)

karev 2014.02.25. 10:39:16

@Szentpeter: hány éves Sárli? 26, 27? 500 hapsi... ez alapján rég megpróbált volna megmászni minden faszit. ahogy első adásban kacérkodott is, aztán mikor bejött Laci, olyan volt mint egy óvodás, nem is értettem. sztem nem úgy viselkedik. és sokáig nem lehet megjátszani a szendét.

Avanivi 2014.02.25. 10:40:52

@Empty Bee: Szerintem nem arról van szó,hogy folyton a konyhában tevékenykedjenek, de van egy minimum, amit az átlagember már nem tud elviselni maga körül, mert nem érzi jól magát a kupiban.Nem tisztaságmániás csak a utálja a koszt.
Félő ha valaki takarít ,mint Laci,akkor azért fogják cikizni.
Jó ötlet viszont elásni, vagy kidobni az ablakon ami koszos,és kész :))))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.02.25. 10:41:23

@A Proverbiális Noszty Fiú: oké, értettem én. A karakterhasonlósággal egyetértek, bár nekem Attila játéka (a kezdetektől eltekintve) bejött.
Vikivel kapcs. még hezitálok, túl durván nyitott, ez tény, és ezzel erősen stigmatizálta saját magát, de a Dávid elleni párbajnál mindenképp őt vártam vissza.
Igazság szerint senkinek se drukkolok.

exelensz 2014.02.25. 10:42:55

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): "Üzekedhetett" - szép ez a magyar nyelv :)
Ezt az előadást több szempontból lehet nézni és uram bocsá' - értékelni.Egy kategóriába ő is belefér és ez nem negatív.

Szentpeter 2014.02.25. 10:44:27

@karev: Nos nem tudom Sárlik mennyi faszt mászott meg, semmi közöm hozzá..
De meg merem kockáztatni hogy Izza sem marad el mögötte..

Aztán Aurelio sem egy szent..

Ezen a vonalon, kár haladni...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.02.25. 10:48:26

@exelensz: végülis ilyen karakterekre is szükség van egy ilyen játékban.
A néző eldöntheti, hogy melyik is jön be neki... :)

A Proverbiális Noszty Fiú 2014.02.25. 10:56:54

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Attila jóval okosabb és jobb játékos, mint Viki, ezt aláírom. És a fentebb írtak ellenére még mindig kevésbé verném orrba, mint ezt a püffedő komplexusgombócot.

Viki abban a társaságban már régen elvérzett volna.

Szurkolni a VV-k történetében még asszem senkinek nem tudtam, ez most sem változott.

Szentpeter 2014.02.25. 11:03:07

Szerintem Viki és Attila között semmi különbség nincs..
Ha csak azt nem vesszük hogy az egyik nő, a másik férfi..

Attila abszolút magának való férfi, nem is volt sikeres a nőknél, ráadásul igen csak tudott bunkóként viselkedni, akárcsak Viki

Viszont mind a ketten értelmesek és jó beszélőkéjük van...

csicserierika 2014.02.25. 11:05:48

@én már a fény gyermeke vagyok: a felsoroltak közül Lázárnak van a legnagyobb orra, jó orrhosszal :)

mézescsók 2014.02.25. 11:11:41

Hát így ömlesztve csemegézek innen-onnan:

- Az RTLII ugyan, miért olvasná a blogot? Azomkívül, hogy fikázzuk a műsort, adtunk valamilyen frappáns ötletet? Helyette többszáz kommenten megy siránkozás, hogy nincs online (nem, mintha nem tudák) és mekkora az idális f@ (ezen még a brit tudósok is töprengenek).

- Nem sokat láttunk Józsiból, nem is bánom. Amikor búcsúzóra készített kis összeállítás sem tudott semmi frenetikusat összeállítani róla. (Mellesleg, hogy Ő szép volt, azt legfeljebb a nagymamája duruzsolhatta neki, mert halálfeje van és a felsőtestéhez képest aránytalanul rövidek a lábai "A melleit elnézve punci van ott lent" (nohug) - valszeg nem igaz, de DDDDD.)

- "éden Ádámi magaslatok" (ő-szinte). Baszki, komolyan elkezdtem gondolkodni azon, hogy van-e valami a Bibliában az ősapa méreteire vonatkozóan!!! Éden Máténál állt helyre a világképem, hogy nem ugyanott járunk, bár Máté evangelista is eszembe juthatott volna.
De: sem éden Ádám, Máté vagy Korleone sem tudna csinálni semmi világrengetőt itt a villában, legfeljebb a mi álamainkban. Ez teljesen más, sokkal zártabb környezet, elvonulásra nincs igazán lehetőség, minden sokkal jobban körbekamerázott, ott a játékszabályok több taktikázásra és rugalmasabb párcserére adtak lehetőséget annak ellenére, hogy volt 1-2 pár, aki együttmaradtak, de azokat is lehetett robbantani ügyesen, nagyobb volt a körforgás, stb. És mennyivel látványosabb volt a milliő!!!

- "Aurélió első értelmes gondolatai" (Proverbális) - a koszt illetően feltétlenül, a házimunkát illetően erősen hímsoviniszta vélemény. Már most mondom Aurélió - később ne rinyálj, hogy nem szóltak -: a cseléd és a feleség nem szinoníma! Különben eddig még mindig retkes volt a villa, főleg amíg többen voltak bent. Egyik széria sem takarított. Ahol meg valaki takarított (Gigi, László), azokról azt kiabálták, hogy a döntőbe akarják betakarítani magukat. A sapka esete, ami vagy van, vagy nincs.

- Izabella önzősége: két konkrét esetben merült fel (sonka, nyugiszoba), egyébként csak magára vett olyan baromságokat, amik közül egynémely Őt célozta (Viki-Zsóti akciói), mások nem (takarítás). Főleg azóta jön az önzóség szöveg, amióta Zsóti a riportszobában naponta többször mantrázza a pofánkba. Ez az elmúlt hét óta van így főleg, amióta mintha a gazda ki akarná tessékelni. Bár rosszul teszi, mert egyelőre egyedül ők adják a műsort Aurélióval, ami lehet, hogy szar, de a jelek szerint nincs más, mert akkor azt adnák. azonkívül anno Attila is végigordítozott Kingucival több adást is, aki szintén elég alpári módon nyilvánult meg,emellett állandóan bőgött, átkozódott és királylányoskodott, csak az emlékezet igencsak rövid úgy látszik.
Nekem mindegy, Iza mikor megy ki, de nagyon jólesne a májamnak, ha Zsolti után!!!

- Attila nem mehet vissza, mert túl sok infóval rendelkezik (még egy idegennel szemben is, mert neki vannak valós élményei és tapasztalatai a villalétről).Emellett kapna egy másik esélyt még egy nyerésre. Hát, ezt azért nem...
Különben menjen be végre egy jó pasi, mert az eddigiek nagyon borzasztómód gyenge széria akár a küllemüket, akár az agyukat nézzük (bár Dávid még lehetett volna jó ez utóbbit illetően).

- "Viki mkkora öntelt fasz, fogalma sincs róla, kint mennyire rühellik" (Enjoy). Ezen a blogon talán. Alekoszt és Attilát is rühelltük, mindegyikükből külön tankönyvet állíthattak volna össze a hsz-k alapján, aztán mégis mindketten fejhosszal nyertek. Szóval nem az itt kommentelők irányítják a közvéleményt, be kell lássuk.

- Viki - Krisztián - Zsóti: jelenleg ők az irányító triumvirátus, szegény Auréliót meg már többedszer verik át. Vajon hányszor kell még belenyomni az orrát a szarba, ahhoz, hogy észrevegye, bizony Ő a csicska. Jelenleg ezért aztán a favoritom, de nem állítom, hogy az is marad.

karev 2014.02.25. 11:31:46

@mézescsók: én nem vagyok tisztaságmániás (sztem), de ha a pormacskák nyávognak a sarokban, flekkek vannak a kövön, az azért már zavar. meg legyen rend.
Attilát, ha beküldik, nem effektív játszani, csak színt vinni a vellába.
Izabellát nem tartom önzőbbnek egyiknél sem, egy hisztis, elkényeztetett kis pcsa.
én Zsótit egyáltalán nem látom mérvadónak...

GQ 2014.02.25. 11:32:10

@Empty Bee: almost. a nő csak ne nyúljon a pénzhez, annak nem lesz jó vége - a' la rém rendes család :)))

A Proverbiális Noszty Fiú 2014.02.25. 12:00:51

@mézescsók: még mindig felesleges megsértődni. Aurél azt magyarázta, hogy mindegyik hölgyikének napi első dolga saját maga kimázolása, a takarítás viszont még az utolsó sem. Ennyi.

Majd közvetlenül ezután mondta magáról, hogy távolról sem tökéletes, amivel mondjuk durván alálőtt, de ez most mellékes.

Fasznak kell önérzeteskedni.

garrett27 2014.02.25. 12:38:56

Nem tudom kinek lesz kedve bemenni abba a retekbe. Igaza volt Lacinak, ő kijön megeszi a kosz a villát. Hiába van 6 droid odabent, a sminkelésen kívül semmire sem alkalmasak. Az meg, hogy az igénytelenség mellé nagy pofa és genyóság (Viki), állandó hiszti és ordítozás (Iza), sírás-nyavajgás-sírás kombó (Zsófi)csatlakozik, csak ront a helyzeten. Ja és amellett rémunalmasak!

mézescsók 2014.02.25. 12:48:48

@karev: Ha egész precízek akarunk lenni, akkor azért más a rendetlenség (szétszórt ruhák, stb.) és a kosz (a hűtőben kifolyt trutyi, stb.). Tisztaságmániás vagyok abból a szempontból, hogy nem hagyom felgyülni a mosatlant, letörlöm az asztalt, megtisztítom az ablakot, ha már nem látok ki, stb., de az a helyzet, hogy a család elég jól nevelt, akinél éppen előfordul az eset, az megcsinálja. Szervezés kérdése az egész. Itthon nem a napokat osztjuk be, hanem a melót, a gyereket jobb távol tartani bizonyos dolgoktól. Nem verem ki pl. a dilit, ha nincs bevetve az ágy. Nálunk mindenki külön szobában alszik, ezért aztán az ágyával azt csinál, amit akar. Én pl. sosem vetem be (reggel kiszellőztetve, párna felrázva, takaró visszahajtva, papucs az ágy lábához téve, pizsi kiterítve - a lányomét is megcsinálom, a ház ura meg, ahogy gondolja, de különben beveti), mert ha jön hozzánk valaki, az a nappaliig jut el. Ha mégis felmenne az emeletre és éppen az én szobámba tévedne, ami azért furcsállanék, az nyugodtan bevetheti, ha zavarja, de jobb, ha azzal a tudattal teszi, hogy este minden olyasmit fogok neki kívánni, ami a kereszténység összes tanításával ellentétes, és ha jól meggondolom, az összes többi valláséval is. Én takarítok, mert szeretem csinálni, hetente egyszer gályázok a konyhában, mert utálom csinálni,de a vacsit én állítom elő és ez nem kis áldozat a részemről. A férj csinálhat a konyhában bármit (jobban süt, mint én), de nem porszívózhat sehol (ezt kiharcolta magának, mert utálja) és rendeltetésszerűen nem használhatja a mosógépet (ennek alapos oka van), ellenben szerelheti, beszélgethet vele, cipelheti, ha bírja, továbbá Ők vásárolnak be a lánnyal, mert nem szeretek bevásárolni és együtt készítik a reggelit, mert pacsirták és már kora reggel fent viribelnek.

A villában, ahol ennyi ember él együtt, pláne különféle szokásokkal és elvárásokkal, sokkal nehezebb valamiféle élhető közeget teremteni. Viszont megszervezhető lenne a meló anélkül, hogy bárki is beleszakadna. Mondjuk mindenki pakolja el a cuccát, a villamester meg ossza be, hogy mikor, ki takarít. Na, ha ezután az illető nem csinálja meg, akkor jogos és személyhez szóló lehet a lebaszás.

Attilának szerintem semmi keresnivalója, lejárt lemez. Nekem Attila már nincs, sosem játszom olyan gondolatokkal, hogy mi lenne, ha... Attila kapott esélyt, élt vele,élvezze, rendben van. Értem, hogy arra gondolsz, nem játékosnak, csak afféle keverőlapátnak menne be, de ahhoz túl sokat tud a bentiekről és nem vagyok biztos a korrektségében, mert akkor már egyformán szivasson mindenkit!!! Embernek nem volt Ő annyira jó, humoros meg aztán végképp nem. Meggyőződésem, hogy előre egyeztetett játékost pécézne ki. Legalább annyi esélyt kellene kapnia mindenkinek, hogy külön legalább egy kivülálló ne szálljon rá. Meg van ott bent a baja a többiekkel úgyis mindenkinek.
Ha most bemegy egy vadidegen, akkor a többi jó, ha tudja: így jártak. Amúgy kizárja valami, hogy ha most valaki új menne be, azt Charlott nem vihetné ki? Mert azért az is szívás lenne!

Izabella - egyetértek, de valamilyen szinten érdekel, hogy miért ilyen. Nem is tudom, milyen okból. Különben Zsófikát sokkal elkényeztetettebb kis pcsának tartom.

Zsóti - sunyi tahó (nem kispestisége miatt). A háttérben szépen ellötyög, ovis magaslatokig jut el a "csínytevésekben" (úristen, hogy utálom ezt a szót egy felnőttnél!), nagy szája csak hátszéllel és a vele gyengébbekkel szemben van.

csiberibe 2014.02.25. 12:59:19

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): küldjék be a viszkist, jól tűri a bezártságot, estébé.
Vagy tényleg Petyabát , reggel hétkor ébresztő, reggeli torna, zászlófelvonás, takarítás, lenne napos, ... két óra illemtan, ebéd után csendes pihenő, írhatnának kötelezően naplót... tízkor takaródó.

csiberibe 2014.02.25. 13:03:47

@csiberibe: jó lesz az takarOdónak is :)))
tényleg, kéne nekik egy űttörőtáboros hát :)

Szentpeter 2014.02.25. 13:08:06

....tehát

Én vagyok itt az egyedüli, aki nem azért nézi a valóvilágot mert utálja a benne játszó játékosokat

Meg hogy az a mérhetetlen unalom ami a fotel előtt tartja a kedves fórumozókat... ezt már nem is kommentálom...

karev 2014.02.25. 13:12:57

@mézescsók: nekünk ágyneműtartónk sincs, úh. mi sem ágyazunk be. heti egy takarítás nálunk is, együtt csináljuk, konyhában is együtt. gyerek nincs. :)
sztem nem lenne korrekt most egy új játékost beküldeni. ha valaki a játék végén megy ki, akkor is beküldenek valakit?
Zsófival az a baj, hogy osotba szegény, de nekem jóindulatúnak tűnik, bár az elején osztotta ő is Sárlit, mire fel, azt nem tudom.

karev 2014.02.25. 13:16:16

@Szentpeter: nem utálok senkit alapvetően.

karev 2014.02.25. 13:25:45

@Szentpeter: ez nem csak a vv6-ra igaz. :)

odie1 2014.02.25. 13:34:55

Aurélió állítólag rendmániás. Na mármost,ha valaki az,akkor nem üvölt a többivel, hogy takarítsanak, hanem megcsinálja ő, ha annyira zavarja. Nem derül ki az összefoglalókból, hogy ki mennyire takarít, nem is lenne érdekes azt mutatni. De azt,hogy hisztikirály Au kitörölgette a hűtőből a túrót (vagy mi a francot), a többi hulladék mellett meg simán elment, nem nevezném nagy tisztaságmániás takarításnak.

mézescsók 2014.02.25. 13:45:48

@karev: Egyetértünk: a háztartási meló megszervezhető nagyobb katarzis nélkül.

Még 10 lakó van benn, eltarthat 1-2 hónapig a játék, lenne helye egy idegennek és lenne ideje kibontakozni. Nem ártana egy kis frissítés.Mondjuk egy Dávidnál jobb és erősebb karakter Viki egyeduralmát kicsit megbillenthetné. Esetleg valami hasonló fazon, mint Ő... Dávid egyébként nem lett volna rossz a játék felpezsdítése szempontjából, de elsiette vagy elsiettették vele. Ez utóbbit különben nem értem, mert ha azért ment be, hogy Vikit kigolyózza, akkor Vikit miért tartották bent? A kihívás után nézőket nagyon presszionálta a csatorna, hogy Viki maradjon! Minden attól is függ, hogy mennyi ideig akarják húzni a játékot, bár szerintem ahogy telik az idő, egyre kevésbé akarnának kijönni. Ezért nem életszerű, hogy valakinek az utolsó hetekben gyúlna múlhatatlan honvágya és támadna leküzdhetetlen szeretetéhsége. Gyúrós Józsiból nagy észt nem néztem ki, de azt igen, hogy minden hülyébbnél hülyébb indok mellett észrevette, hogy ezt a játékot nem nyerheti meg, ezért aztán felesleges ott bent unnia az életét.
Zsófi nekem nem rejtély. Az a porony, aki üvölt a boltban, hogy kapja meg a csilivilli csomagolású cukrot, aztán azért üvölt, hogy Ő vihesse, mert a kosárban nem jó, aztán közvetlenül a pénztár előtt kiszórja az egészet és végül ezért üvölt. Míg aztán a végén a boltban mindenki a csendes vagy kevésbé csendes őrület határára jut. Ostoba, de a maga ostobaságán belül meg van a magához való esze: milyen jól kisakkozta, hogy mivel lehet szivatni Auréliót! A kis ártatlan pityergésével elintézte, hogy Viki pénzt adjon neki a pörgetésre. Máshol akart aludni - ez jogos, zavarhatja a mellette lévő motozás -, de ahelyett, hogy megbeszélte volna az érintettekkel (mert annyira nem okos), nevezetesen Izával és Krisszel, hogy mi legyen, esetleg kisakkozhatták volna, hogy ki, hova költözzön vagy ne, szépen Viki elképzelésének alájátszott és robbant az Iza-Traktoros páros (mert annyira volt okos, hogy felmérje, ez neki is jó). Hogy Ő is ráfűzött, az legyen a magánügye.
Mellesleg az Iza-Traktoros párosból már ne is legyen semmi, bár "izgalmasabbat" produkáltak már ennyi idő alatt is, mint Zsóti-Dorka. Viszont ami nem megy, azt nem kell erőltetni.
@Szentpeter: Nem azért, hogy karev ne legyen egyedül, de akár hiszed, akár nem, én sem utálok senkit alapvetően. Van, aki mulatok, van akin kevésbé, de nem utálkozok semmilyen szinten. Az utálat, a harag, stb. elég intenzív érzelem. Annyit nem érnek.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.02.25. 13:45:51

@Szentpeter: mi van veled ember, mostanában nagyon belemerevedtél ebbe a bölcsborongós fotelfilozófus attitűdbe. :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.02.25. 13:56:18

@mézescsók: Mondjuk egyik villalakónak se esne le a gyűrű az ujjáról, ha zabálás után nem hagynák elöl a tányért, csomagolóanyagot, stb. hanem kapásból a kukába/mosogatóba raknák azokat, hogy aztán azon veszekedjenek, ki takarít(son) a másik(!) után.
És ez mind a lányokra, mind a fiúkra vonatkozik.
A gáz az, hogy ez SENKINEK nem jut az eszébe.

karev 2014.02.25. 14:01:11

@mézescsók: hát jó, végül is sokan vannak még bent, de összeszoktak, még ha nem is mindig kedvelik egymást, igazából sztem nem lenne értelme. vagy passz. végül is, Dávid mellé is álltak. kíváncsi vagyuk, Sárli mögé kik állnak majd.

mézescsók 2014.02.25. 15:08:33

@karev: Szerdáig nen rugózok rajta. Egyelőre Sárlik mellett látom Teót határozottan,Au. kétesélyes. Ha Izabellát választja, akkor felsorokozhat mögé Zsóti, Viki, talán Zsófika, mert fogalmam nincs, mi vele a baja, de addigra tuti megbeszélik, mint általában ilyenkor szokás. Talán Durci nem, mert Ő elég jóban van Izával. Talán Traktoros sem, mert az "érzelmeiben" ugyan egy pillanatra nem hittem, de arra gondolhat, hogy hiteltelenné válik az eddigi játéka.
Akit nem választ: természetesen Vikit, bár szíve szerint talán megtenné és akkor beállna mögé a simonság.Nem választja Teót, mert barinő. Auréliót, mert Ő is az. Zsótit, mert fél tőle. Traktorost, pedig nem szereti, de szerintem erősnek gondolja. Választhatja még Zsófikát, a titokzatos probléma miatt, ami nyilván tyúkszar, esetleg Durcit, akit viszont a zsoltos háttér miatt talán nem mer.
Mindenesetre nem agyalok rajta tovább, mert úgyis melléfogok. Különben van egy olyan érzésem, hogy nem Izabellát választja. Nem tudom, miért, pedig kézenfekvőnek tűnik.

SzilajSzilard 2014.02.25. 15:22:07

A lányok csinálhatnának pár gugolást. Mindegyiknek lóg a feneke, még a vékony Izának is. Zsófiéra nem emlékszem. Az övét láttuk már?

FawltyTowers 2014.02.25. 16:20:11

@SzilajSzilard: láthattad többek között, amikor a lábszépségverseny volt.

özv. Baldóver Béláné 2014.02.25. 17:09:22

@Szentpeter:
Kedves Szent Péter!

Már én is szeretem a zösszes játékosokat, mer akiket nem szerettem, azok kiestek, hála a jó Istennek. Sokat imádkoztam értük. Hogy essenek ki.

Talán még ez a Sarlott idegel ekkicsit, ahogy mórikájja magát a ripontyszobában. De talán vasárnap ez is…

Sokat gondol magára: Manci néni

Akármi Áron 2014.02.25. 17:14:54

@Avanivi: :))) Naná, így is. Meg úgy is, puszcsi neked:D

Szentpeter 2014.02.25. 17:20:46

@mézescsók: Hát engem nem győztél meg arról hogy bárkit is kedvelnél ebben a világban.. ( mosolygok )

A valóvilággal kapcsolatosan csak negatív jelzők hangoznak el, valószínű itt is több a nő

A poklot könnyen megtapasztalhatja az ember, ültess egy kis helységbe 5 nőt, fél óra mulva pokollá változtatják azt a helyet... ( röhögök )

mézescsók 2014.02.25. 18:17:34

@karev: Imádom a blogmotort! Bár velem előfordult, hogy a többszöri küldés a saját elmélázásomon múlt! Nálad?

@Szentpeter: Igazad van, nem kedvelek igazán senkit, talán valamilyen szinten Auréliót. Szerintem öntudatlanul is az egyik, ha nem a legőszintébb játékos. Pont azért, amiért sokan nem kedvelik, én igen. Ösztönből ilyen. Hol hülyeségből dönt, hol az érzései alapján, És hát nem így vagyunk ezzel mindannyian?
Hogy a valóvilággal kapcsolatosan csak negatív jelzők hangzanak el? Hát, nem tudom. Én szeretem a Vv alapötletét - emberkisérlet -, mert érdekel, bár ez a 3., amit látok. Az itt megszólaló többi nő is szereti, ebben biztos vagyok, bárhogy tagadják is. Senkinek sem tartanak pisztolyt senki a fejéhez, hogy nézze, olvassa. kommenteljen. Szóval rizsa, hogy nem szeretik Vv-t.
Igazad van. Nem kell 5 nő, elég 2 is a balhéhoz. Középvezető vagyok 27 beosztottal. Közülük 9 férfi. Velük sem könnyű - sajátos lelkük van -, de könnyebb, mint a nőkkel, ez tény.

Szőrös,a szúrós 2014.02.25. 18:19:25

Állva meg 15 perc alatt Szentatyám

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.02.25. 18:33:29

@Szentpeter: igen, Kedves, értem ezt, de én nem is azt mondtam, h a lányok miért nem csinálják, hanem azt, hogy a pasik miért is nem? Ha annyira zavarja, akkor lásson hozzá ő :)

A lányok viselkedése attól még olyan, amilyen.

@én már a fény gyermeke vagyok: megyek drágám, a fát kivágtad már? Feldaraboltad? Begyújtottál? Kezdek fázni.

@A Proverbiális Noszty Fiú: én csak a másik oldalt mondtam :) Attól még lehet igaz, h a lányok rendetlenek.

FawltyTowers 2014.02.25. 19:03:56

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: nem, a drága most valamiért másért zokogott szívet tépően. Birkózásról volt szó vagy mi... Zsóti vigasztalta, mondta "akkor majd nem birkózunk"
Úgyhogy passz.

Avanivi 2014.02.25. 19:12:00

@FawltyTowers: 18-24 éves kisgyerekeket n e m szabad a villába engedni!
ők még nem felnőttek :) ezek szerint :) /tisztelet a kivételnek /

FawltyTowers 2014.02.25. 19:14:21

Ha már így összejöttünk, megkérdezem most is, mert éccaka nem érkezett reagálás. Csak én maradtam le valamiről vagy senkit nem zavar a Gyúrós vs Nagy Félix párhuzam? Ki kicsoda?

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.02.25. 19:18:17

@FawltyTowers: egy és ugyanaz. Állítólag ez az eredeti neve.

@Avanivi: jaj már, hagyni kellene játszani őket :D

Commodore 2014.02.25. 19:21:20

Döglégy Zoli lesz a vendég...

FawltyTowers 2014.02.25. 19:22:24

Én dr Csernust jobban bírnám. Ha vinné a full terápiát, üvöltözésben továbbra sem lenne hiány.

Commodore 2014.02.25. 19:29:08

retek1 , most, bevissznek 1 új játékost?? !!! ez ááá!

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2014.02.25. 20:19:46

@FawltyTowers: Nagyon úgy néz ki, hogy "Nagy Félix" tényleg Józsi. Legalábbis ismeri Simont, és kapcsolatban van Józsi barátnőjével, és Józsi már a villában is használta a Félix nevet...

FawltyTowers 2014.02.25. 20:30:06

@King of Shadows: köszi.
Elnézve a fejét az fb-s képeken, kicsit olybá tűnik, mintha a tranvesztitának véget érne a show, átöltözött már, de a sminket még nem mosta le. Meg kifejezetten fiúkkal mutatkozik... hm.

karev 2014.02.26. 07:37:23

@mézescsók: láttam még a komment szövegét, és nem csinált semmit a gép. úgy emlékeztem, elküldtem, de hátha mégis én vagyok a hülye. ezért ment 2x :)
süti beállítások módosítása