Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 6x41 - Egy utolsó tánc...

2014. február 21. 19:51 - Chat Géza

3_13.jpg

Hétvége van, nem pöcsölünk, in medias res kezdünk. Viki és Zsófi nyomasztja Izát, hogy mondja el Krisznek, amit nekik is, hogy érez iránta valamit. Viki a csicska cselédjével Zsófival berendeli Kriszt, aki érkezik is, mint faluba a Family Frost díler és bekérdez, hogy mi van. Iza érez valami. Na, az fasza. Iza elszégyelli magát, mert ő ezt nem tudja kimondani, mert ő egy érzelmi nulla. Krisz a mától ismét divatos sapkahordási $tílu$sal cifrázott buta, de őszinte fejével pillázik újfent, hogy mi van, majd a nyomasztó zene aláfetésébe elregéli a riportszobában, hogy juszt se lesz szerelmes, de amikor Iza rátelepedik a nappaliba arra a szépen kimunkált vidéki testére, akkor már csak a rózsaszín köd bukik a szájábúl e és intézi a leány felé ezt a szép bókot.

Hú de be tudtalak volna gáncsolni bazmeg.

2_14.jpg

A munka hőseinek hajnalban kezdődik a műszak, amit a kukoricamorzsolók kivételével kis késéssel, de becsülettel elvégeznek. Báttya így konstatálja a reggeli műszakot: „Anyád dolgozzon, Dikk. Bemegyek a boltba, oszt kihozom, ami kell.” Nem kell ezt nagyon túldimenzionálni és nem is értem, hogy ez miért nem történt meg még eddig. Mire megérkezik a békafejű főni továbbra sem pattognak le magukról csak úgy a kukoricaszemek, ettől a főni persze agyfaszt kap menten, nem is kapnak pénzt a mai napra a srácok és érezzék is magukat lebaszva. Az elszámoltatásnál Dorka próbál négy karkötőt bekammerozni a tegnap elkészítettekből, de a főni sasszemmel kiszúrja a dolgot, Viki 10 bábjából hármat visszabasz, hogy minősíthetetlenül gyatra, aztán jön Aurélió a szaros hat karkötőjével. Hat? Hát ezért jöttél gyöngyfűzőnek, hogy szégyenbe hozz? – kérdezi Péter a boss. Több se kell ennél, Debil szeméből már patakokban hullanak a könnyek, hogy szeretethiánya van, meg úgy különben is. Péter erőt önt Debilbe, hogy jó ember az, akinek vannak érzései kicsi debilke, nyugodtan sírjál bazmeg, ha úgy tartja kedved. Úgy lesz főnök. Péter el. Még 500 Sárlik idegesen vonja kérdőre Debilt, hogy mi a faszról tudott ennyit pofázni a főnive, mert ő már rohadtul flamós, és kegyetlen mód burkolna valamit, de amíg Péter nem teszi ki a patáit a villából, addig nem nyit ki a villabót csezmeg!

A legjobb pillanatok jönnek most. Tehetségkutató! Iza és Viki felkészül a Stand-upra.

Nincsenek vicces sztorijaid? - Viki

Mi? Az, hogy lehánytam valakit szex után? *Heh* - Iza

Ez nem vicces – Viki

Dorka nőnek sminkeli Zsótit és így adnak elő valami borzalmas nótát. Ezt a szellemi mélyrepülést Teó és Debil tudja keményen megfejelni a „Hogyan idomítsunk egy nőcsábászt” szenzációs produkcióval. Erre jött még Sárlik és Pinki tévés jósdája és végül a nagy finálé, Krisz és Báttya Chippendale-diszkó-balett-maximum retro táncca. Azilyen dolgokra találták fel a mozgóképet. A szavak ide nem elegek.

1_15.jpg

A képre kattintva megtalálható a prdukció. 7:14-nél kezdődik a megőrülés. Bitte danke.

És végül egy lebutított Balázs Show keretein megkapjuk még a frenetikus Viki Show-t is. Nem nehéz kitalálni, Debil lesz a faszulás középpontjában. Szegény Pinkit is vallatgatják, de újfent csak biodíszletként van jelen ebben a produkcióban is. Debil Teót smárolja le, mert választania kell e két (Pink vs. Teó) prémium nőstény közül. De jön még Zsóti is, aki bocsánatot kér a fogkefe összeszarozása miatt, ezt Viki is megvezekli és mintha újra béke honolna Aurélió pici szívében. Én erre költeném az adóm 1%-t, hogy Debilt végre egy tiszta mezőn, boldogan ugrándozni láthassam, míg ha kedve szottyan vígan, gond és erőfeszítés nélül püföljön és lufiztasson lányokat. 

 

Címkék: vv6
326 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Akármi Áron 2014.02.21. 19:56:48

Ej, de ügyi vagy Nosce, hogy csináltad:))))

nosce 2014.02.21. 20:01:03

@Akármi Áron:
nemtom valamit nagyon jól csinálok :)

nosce 2014.02.21. 20:05:14

Érnőőőőő, üzzed halycsad !

Akármi Áron 2014.02.21. 20:05:48

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: de-de, a soros te leszel, ez már bizti:)

Én sem nézek öfit, mert Digi van, iszom a közvetítők szavait itt, meg másnap matinéra megyek, az öcsémnél megnézem, hogy igazat írtak-e itt.:)
Az igazság, hogy az itteni leírások jobbak. Sokkal:D

Akármi Áron 2014.02.21. 20:06:22

@nosce: DDD ez jó volt, ezt vártam:D

Gia 2014.02.21. 20:11:54

Szép estét!Egy olyan meglátásom támadt,hogy Au besírja majd magát a döntőbe és meg is nyeri ezt a Vv-t. :-o

GiaX8 2014.02.21. 20:16:35

Sziasztok!
Ugyan még nem kommenteltem, de aktívan követem a magvas gondolatokat... Viszont valami zavar keletkezett az Erőben, és meg vagyok fosztva a TV-zés élményétől. Azt még elviselem talán valahogy, hogy Berényi Miklós ármánykodását nem követhetem azonnal, de Debilió performanszáról nem vagyok hajlandó lemondani... Valaki meg tudna ajándékozni egy használható streammel?

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.02.21. 20:17:13

@Gia: esélyes :-) :-) :-) :-)

@Akármi Áron: a vasárnapira lehet, h ébren tudok maradni, de nem biztos az sem :-) :-) :-) :-)

Akármi Áron 2014.02.21. 20:18:12

@Gia: Még ez is elképzelhető, benne van a pakliban, nem kicsit.Bár még az egyharmadánál tart a műsor, sok helikopterezésre van még idő:)))

Gia 2014.02.21. 20:20:34

@GiaX8: Hűha,egyforma a nevünk.. :-)

GiaX8 2014.02.21. 20:21:58

@Akármi Áron: Dehiszen helikopterezésből sosem lehet elég.

Akármi Áron 2014.02.21. 20:25:22

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: sose bánkódj, e nélkül is remekül képben lehet lenni, itt. Amikor másnap nézem az előző estit, már abszolút gyengus, sőt untat. Önmagában, ha csak az öfire lennék utalva nem is nézném, mert rettenet bugyuta az egész, a béka segge alatt egy ásónyommal terül el, csak az itteni blogtól ér az egész VV kreáció valamit és ez nagyon szomorú T.RTL!:D

Akármi Áron 2014.02.21. 20:26:45

@GiaX8: Nekem ugyan elég lenne:DDD

Gia 2014.02.21. 21:04:40

Jól látom,hogy nem látok semmit. :-) Hol vagytok?

Gia 2014.02.21. 21:09:37

Au orrának közelről nagyon érdekes a formája.. :-))Mondhatni nem csak egy helikoptere van.Csak ezt a fölsőt nem tudja pörgetni. :-)))))

pink ninja 2014.02.21. 21:15:40

@Gia: már néztem én is, egészen elképesztő :)))

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.02.21. 21:17:46

@Akármi Áron: ők ezt mind leszarják. de tenyleg:-) -:-) :-)

Te hanyas vagy? :-*

Gia 2014.02.21. 21:18:22

@pink ninja: Ugyehogyugye? :-))))))))

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.02.21. 21:19:41

Álmi vok, zuhizni kellene, de narancs nélkül hogy?

Akármi Áron 2014.02.21. 21:27:50

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: nem meglepő már, úgy is indultak el, sajnos.

DDD majd egyszer, nem publikusan...., tartom a formám:)

Gia 2014.02.21. 21:34:23

@Akármi Áron: A Balázs Piri és társai emlegetése árulkodik a korodról.Nálam is a happy meg a birthday már kezd eltávolodni egymástól. :-))) De sebaj,az élet szép és egyéb közhelyek. ;-)

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2014.02.21. 21:36:13

Ha én Aurélió apja helyében lennék, tuti beperelném az RTL-t. Egyszerűen röhej, hogy a nézettségért kitesznek valakit a hepatitisz fertőzésnek. Egy külföldi valóságsóban kizártak ilyenért egy embert.

Ha valaki letépi a másik pólóját - kizárás, ha tönkrebassza a máját - Bence röhögcsél rajta.

Megáll az eszem.

csiberibe 2014.02.21. 21:39:24

@RAMBO: Megáll az eszem.

ez közelebb van, mint gondolnád.

Ejoy 2014.02.21. 21:42:04

gyerekek! androidon hogy tudom nézni az öfit? a fenti libkrõl nekem nem megy:(.

Akármi Áron 2014.02.21. 21:50:05

@Gia: :))) Na-na, azért korántsem biztos, attól, hogy különböző korokból ismerünk bármilyen alkotót, művészt, stb., attól én nem biztos, hogy a korával hoznám összefüggésbe.Lehet, hogy csak tájékozott, olvasott, vagy éppen a tanulmányaihoz búvárkodott. De nem titkolom, kinőttem a zsenge, tini korból már és nincs gondom a korommal, sőt:DDD Úgy-úgy,"az élet szép és egyéb közhelyek":)))

Gia 2014.02.21. 21:52:17

Persze,igazad van.Meg nekem is. :-)))

Gia 2014.02.21. 21:53:55

@Akármi Áron: Ja,és azt is írtad,hogy "húderégvót".Na az volt a 30+áfa. :-)))))))))))

Akármi Áron 2014.02.21. 21:59:30

@Gia: Legyen döntetlen, áfástól-mindenestől:D

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.02.21. 22:02:25

bence megtanulhatna lassan beszélni, felnőtt ember.
"időről időről" és tele van nyelvbotlásokkal. olyan ÉNB szintet hoz kb.

Schlomo Goldberg 2014.02.21. 22:02:38

vasárnap kiválasztás, már csak 2 nap és megint kedződik az anyázás, hála istennek

Gia 2014.02.21. 22:03:23

@ミラ: Osztom a véleményed.

Schlomo Goldberg 2014.02.21. 22:04:53

még mindig a traktoros iza lávsztorin lovagolnak, faszkivan

Akármi Áron 2014.02.21. 22:07:42

@Commodore: DDD Hogy lehet, mosásban van mind?:))) Bocs, én nem látom, de jó, ha közvetít valaki.

Mók_Ica 2014.02.21. 22:07:43

jó estét öfizők :)

busifa 2014.02.21. 22:08:48

Sárlott a munka hőse!!

Schlomo Goldberg 2014.02.21. 22:08:53

Sokkot kapott Zsófika hogy ilyen korán fel kellett hogy keljen dolgozni.( reggel 7)

Mók_Ica 2014.02.21. 22:10:25

na, Orália a karkötő készítést sem szereti, nem ilyenre emlékezett.... ennyi szín van... hihihihi

Commodore 2014.02.21. 22:11:06

Technokol raiiddal ragasszák a bábokat... attól jól be lehetne tépni... vagy nem ismerik?

Mók_Ica 2014.02.21. 22:11:38

Zsófika rendes, piros pont neki :) felébresztette a lustikat, hogy munka van

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.02.21. 22:11:59

@Mók_Ica: 4 színből kell készíteniük, ha jól láttam :D

zsófi alsó részébe betekintést nyerhettünk (jó fantáziával rendelkezők előnyben) és megtudhattuk, hogy iza zsozsónak hívja. akkor ezért szeeti :D

aurél megőrül a csendtől. azt látjuk :DD

Commodore 2014.02.21. 22:12:25

Fasza kreatív meló! Nem teccik? Irány a Mecsek bánya!

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.02.21. 22:12:51

"nagyon nagy károly leszek". valaki szóljon neki, hogy a szó, amit keres, az a "király".

busifa 2014.02.21. 22:12:58

Zsófi=Zsozso by Iza

Mók_Ica 2014.02.21. 22:14:09

@ミラ: az már neki túl sok :)

kukorica morzsolás ma nem volt... megjött Péter főnök és jól leszúrja őket.

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.02.21. 22:15:05

@Mók_Ica: morzsolgatni fogja ő a heréiket :D

morzsolni fog még aurél még dolgokat...

Mók_Ica 2014.02.21. 22:16:20

jááááj, ez a rúzs üt Dorka szájacskáján...

Commodore 2014.02.21. 22:16:23

Szmolgatnak.. letelt az 1 hét, aztán megint buli... Adnák nekik még 1 hetet! :-) Naplopó banda!

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.02.21. 22:16:43

hogy az anyámban ismerte meg az öreg a karkötőket dorkánál? és még mindig: miért nem veszi el a munkájukat? akkor nem lenne ilyen mondanivalója az egésznek, hogy necsaljatok?

ki öltözteti izát? ez rémes.

Mók_Ica 2014.02.21. 22:17:19

@ミラ: hát, végülis a morzsolás csapatban még nem volt :) ;)

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.02.21. 22:18:29

@Mók_Ica: kaphatna szorgalmi feladatot, ha helikopterezne egyet az öregnek, az tuti szívrohamot kap és a többiek fizetnének neki.

Deutsche Gabbana 2014.02.21. 22:18:50

Sárlik rájár Iza nyugiteájára, vagy miért ilyen lassú?

Commodore 2014.02.21. 22:19:13

60 krajcár kell a fröccsre az öregnek!

Mók_Ica 2014.02.21. 22:21:35

@ミラ: mondták neki, hogy kérdezzen rá, mennyi ebből a tegnapi. dehogy ismerte meg... vakegér és le is tojja a karkötőket..

na, sírás ... hópelyhecske könnyezik

Deutsche Gabbana 2014.02.21. 22:21:42

már megint sajnálkozva röhögök! :D

Schlomo Goldberg 2014.02.21. 22:22:05

debilio komolyan vette a lebaszást az vén komcsitól és be is pityergett a fogkefe miatt, fuckn lol

Commodore 2014.02.21. 22:22:28

Orél kirakhatta volna a művezetőnek, a klasszik elefántot, (két zseb kifordít középen meg kilóg a bráner...)megható, emberi jelenet lett volna!

Gia 2014.02.21. 22:23:12

"kevesét"-by Au.Lol!

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.02.21. 22:23:34

na most végre elvitték a cumót. ideje volt.

Commodore 2014.02.21. 22:23:52

Miafasz az a kiterített állatbőr a nappaliban?!!

nicu71 2014.02.21. 22:24:32

jajj hogy néz már ki megint ez az istentelen...

Mók_Ica 2014.02.21. 22:25:05

@Commodore: nem igazi, csak olyan alakú szőnyeg :)
van levél alakú is, az sem igazi levél ;)

Mók_Ica 2014.02.21. 22:25:47

@nicu71: lilut várták, de nem ő jött, így IB vette fel a felsőjét ;)

busifa 2014.02.21. 22:26:42

Aurélia megint sírt egyet, nagyon kellene már neki az a pcihológus

tena_lady 2014.02.21. 22:27:21

@Commodore: Tehén. Volt.

Mennyit keresett Aurelio? Ez azért érdekelne. Meg az is, hogy a főnök mit mondott neki, amitől jobban lett.

Cave Nick 2014.02.21. 22:27:53

@ミラ: nemtom ki az a hülye aki öltözteti, én is inkább vetkőztetném

nicu71 2014.02.21. 22:28:12

@Mók_Ica: ritka irritáló ez a f@sz...még vikit+krisztiánt együttvéve sem utálom ennyire :)
Lilun is ütött volna ez az okádék felső,az bizti!

Cave Nick 2014.02.21. 22:30:00

Aurélió elsírja magát, amiért egy játékban lévő játékban kevés karkötőt csinált... anyám.

Mók_Ica 2014.02.21. 22:32:20

@nicu71: :) inkább IB, mint Lilu... legálabbis nekem :)

Mók_Ica 2014.02.21. 22:33:32

váóóóó, teo gipsztelen :)

mercsi 2014.02.21. 22:34:06

még el se kezdődtek a "produkciók", már csomóan szavaztak a párosokra...

pink ninja 2014.02.21. 22:35:06

@mercsi: jah én is pont most néztem :D

Gia 2014.02.21. 22:37:23

Dorka biztos jelentkezni fog a következő gipszfaktorba.

csiberibe 2014.02.21. 22:37:47

@mercsi: férjemnek el se fogadja a szavazatát... :-)

pink ninja 2014.02.21. 22:37:49

zsótiéké kimaxolta a kínosságot

Commodore 2014.02.21. 22:38:33

Faszkorbácsot nekik! + pillanatragasztóval a fejükre rögzíteni a kibaszott sapkákat!

busifa 2014.02.21. 22:38:55

Aranka vagyok Békésből

mercsi 2014.02.21. 22:39:46

levették Teo gipszét!!!

pink ninja 2014.02.21. 22:39:48

úristen, mind gáz
elképedtem

Commodore 2014.02.21. 22:39:54

Trottyosgatya még menő? ááá

Gia 2014.02.21. 22:41:04

Miért mondják,hogy Józsi jól mozog??Sztem természeti katasztrófa.

busifa 2014.02.21. 22:42:11

csippendél fiúk lopják a sót

Commodore 2014.02.21. 22:42:26

Böfögő-fingó verseny lesz? Jót nevetünk. Fingmeggyujtás jöhet, de csak a csjoknál! Lángoló tangákat akarok látni!

B.Betyár 2014.02.21. 22:42:42

@nicu71: Elmondom hogy néz ki: ELEGÁNSAN. A Zarában lehet kapni ezt a felsőt. Most, hogy láttam ezen a próbababán mozgásban, nagyon megtetszett. Azt hiszem, be fogok újítani egy ilyet magamnak.

Cave Nick 2014.02.21. 22:43:38

eddigi legkínosabb bejátszÓ

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.02.21. 22:43:42

ez hülye?

kérdésem merőben költői.

nicu71 2014.02.21. 22:44:15

szegény Báttya...nem nagyon van megáldva "méretileg"
Szerintem Sárlotték egész viccesek voltak.

lőjék már le Istenverését!

Mók_Ica 2014.02.21. 22:44:31

@Gia: és meg van győződve, hogy jól táncol :) :)

busifa 2014.02.21. 22:44:43

Bence vicces cigit szívott?

Commodore 2014.02.21. 22:45:03

Belsőleg rohad! szép!

pink ninja 2014.02.21. 22:45:34

@Commodore: amikor mi mondjuk, az irónia :P a többit nem tudhatom :D

Gia 2014.02.21. 22:45:49

@Mók_Ica: Há'persze.Hiszen ő tökéletes. :-D

nicu71 2014.02.21. 22:46:25

@B.Betyár: Lehet hogy nagyon elegáns lesz rajtad,nem tudhatom.De ezen a bazári majmon maximum idétlen/elnézést az IB rajongóktól ezuttal is...

busifa 2014.02.21. 22:48:44

szürke szamár a ködben - Zsófi

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.02.21. 22:51:48

fiúk, kik ekkora terpeszben szoktatok ülni: begyulladt a herétek vagy várjátok a sült csirkét, hogy ráraboljon a harcsátokra?

Mók_Ica 2014.02.21. 22:53:30

@nicu71: szemkiverő ez a felső... :P

Commodore 2014.02.21. 22:54:12

10 000 kralycár = bebasznak!

Gia 2014.02.21. 22:54:35

Báttya hazahúz?Dikk..

Mók_Ica 2014.02.21. 22:54:35

@Gia: és megnyerték a vagyont :) :)

Józsi megy haza? kit küldenek be helyette?? Dávid visszajön??

Commodore 2014.02.21. 22:54:54

elvanigényteledve...

pink ninja 2014.02.21. 22:55:28

ez most ismétlés? :DDDD

Schlomo Goldberg 2014.02.21. 22:55:34

Józsi megint megy haza, Debilio ismét sír

Commodore 2014.02.21. 22:55:50

Beküldenek vmi celebet! Pákó kiütné a csapatot!

csiberibe 2014.02.21. 22:56:06

@nicu71: úgy megaláztad ezzel csórit, hogy haza akar húzni :-)

busifa 2014.02.21. 22:56:30

RIP Báttya, isten véled!

Mók_Ica 2014.02.21. 22:56:50

@pink ninja: hmmm.... ő egy percig sem marad olyan helyen, ahol nem érzi jól magát... a múltkor mégis maradt...

tena_lady 2014.02.21. 22:57:45

Józsi már megint megy haza. :/ Tök olyan mintha az értelmesebb emberek menekülnének ebből a műsorból. (Az eddigi kiesők szerintem az értelmesebbek közé tartoztak a villán belül.)

Nem értek egyet Zsófival. Nem gondolom, hogy Aurelio belseje rohadna. Izáé igen, de Aurelio inkább csak egy összezavarodott kisfiú. Ezért viselkedik furán.

Nem Penny hajója 2014.02.21. 22:57:53

Nemá, Gyúrós Józsi a kedvencem. :(

perszepolisz 2014.02.21. 22:57:59

Józsi végképp kiborult 2*2 óra kukorica morzsolástól? meg is értem :D

Commodore 2014.02.21. 22:59:31

Bttya el - Simonka vissza!

mercsi 2014.02.21. 22:59:39

nemár!!! Báttya maradjon! Bírom a beszólásait...
Dév meg inkább ne jöjjön vissza...

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2014.02.21. 22:59:43

@busifa: Szerintem megint vetít. Ez a szokásos heti műsora. :D

mercsi 2014.02.21. 23:00:26

akkor ma éjjel egyáltalán nem lesz onlájn, mert akkor láthatnánk, hogy bent van-e még Józsi :(

Nem Penny hajója 2014.02.21. 23:01:16

Szerintem Józsi bentmaradt volna az utolsó időszakig, ha bírja cérnával.

Ha tényleg kimegy, akkor mondjuk van egy tippem, hogy ki jön helyette. Szerintem visszahozzák Simont. Az okozná a legnagyobb kavarodást.

Commodore 2014.02.21. 23:01:37

óóó bazz beleszaró

szmoti 2014.02.21. 23:02:26

Hali mindenki!

Meglepett ez a JÓzsi megint hazamegy dolog, kicsit elgondolkodtam és lett a fejemben egy újabb összeesküvés elmélet :D Méghozzá, volt ugye ez a szavazás (én most nem szavaztam, töltőn a telóm, lusta voltam érte menni :D ) és írta fentebb valaki, hogy mikor indult a szavazás, már nem nullán voltak az értékek, más valaki, meg hogy a párja szavazatát nem fogadta el a rendszer, nem lehet, hogy ez is le volt zsírozva, és így akarják Józsit maradásra bírni? :D Lefizetik villakrajcárral :D Lesz buli, zene és máris nem kell annyira hazamenni :D

Commodore 2014.02.21. 23:03:13

Simonkának megbocsájtanak, visszajön bábozni!

mercsi 2014.02.21. 23:04:25

@szmoti: nekem is ez jutott eszembe...

pink ninja 2014.02.21. 23:05:47

@szmoti: szerintem beküldenek valakit, hogy ejtse ki vikit :DDDDD

busifa 2014.02.21. 23:05:52

@King of Shadows: lehet,hogy fájdalmat reggelizett és vacsorázott :)

lopiciG 2014.02.21. 23:06:58

Ugy lázszik a " rohad a lelked" szitok lassan megdönti a " te csicska vagy" egyeduralmát :)

szmoti 2014.02.21. 23:09:53

@mercsi: @pink ninja: Szerintem beigazolódik az elméletem, ha pedig nem, akkor meg az lesz, hogy tényleg simonság megy vissza vagy valami celeb, szerintem új lakót már nem visznek be, nem tudom, hogyan lehet megoldani, ennyi ideig külvilágtól elzárva tartani még x embert tartaléknak :D Vagy lehet az is, hogy tényleg van pár ember akiket szeparálva tartanak egy hotelben, mondjuk egy lakosztályban ötöt és az a kis való világ, ott is lehet nyerni, csak azt nem látjuk, bár ezt se sokat :D

Gia 2014.02.21. 23:10:19

Adélka totál életképtelen..

B.Betyár 2014.02.21. 23:11:49

Ha már a farokméretekről is volt szó, berakom ezt a linket, lehet művelődni.

A lényeg: a magyar nők nem is tudják, hogy mennyire el vannak kényeztetve!!! Meg az is biztos, hogy van némi általános fogalomzavar azzal kapcsoltban, hogy mi számít nagynak, ill. kicsinek :D. Jöjjön akkor a leleplezés.
www.targetmap.com/viewer.aspx?reportId=3073

Commodore 2014.02.21. 23:12:02

@szmoti: Az is lehet , hogy egy szigeten vannak, és klónozzk őket :-)

mercsi 2014.02.21. 23:12:26

@szmoti: Dávid se volt szeparálva, vitt is be infókat, plusz arra épített, hogy a Viki elleni népharag még kitart (már ha az összeesküvés-elmélettől eltekintünk)
amúgy meg épp abban a bizonyos Belevalóban, amikor Aurélió orientációját firtatták, ott volt, hogy egy ex-villalakót hívtak az elején, aki elkottyantotta, hogy idén rövidebb ideig fog tartani a VV mint korábban...

busifa 2014.02.21. 23:13:47

Adélre eccere ketten nyáladzanak

szmoti 2014.02.21. 23:15:42

@mercsi: Tényleg, hogy felejthettem el Dávidot :D Az ex villalakós régebbi dolgot meg nem tudtam, nem nézem a Belevalót, vagyis hazudok, megy a tv, de némítva van, pláne mikor Adélka van :D

Virgo1975 2014.02.21. 23:16:38

azért, ahhoz, hogy valaki beledugjon egy fogkefét egy vécébe, már tényleg ritka nagy parasztnak kell lenni. ilyen bunkóságot ki képes kitalálni?

Gia 2014.02.21. 23:18:08

Adélka felváltva bakizik és csapdossa a súgókártyát.. :-)))

Commodore 2014.02.21. 23:19:14

@Virgo1975: Mindennapos dolog, mit kell rinyálni. :-)

tena_lady 2014.02.21. 23:20:50

@mercsi: Múltkor is kapott 24 óra gondolkodási időt, úgyhogy még bent lehet. :/

Simont szerintem nem vinnék vissza. Esetleg Alexát, mert ő nem párbajon esett ki és nem is csinált olyasmit, amiért kizárhatnák. A legnagyobb kínzás persze az lenne, ha Csobot Adélt küldenék be.
De annyi jó lenne abban, ha valaki feladná, hogy 2 héttel rövidebb lenne a műsor.

Nem Penny hajója 2014.02.21. 23:21:09

Simont kérdezték a Facebook oldalán, hogy visszamegy-e. Ezt válaszolta:
"én is most láttam az összefoglaló végén. tuti jön egy cserebogár megint, vannak kéznél még cöleb jelöltek. rossz látni, mert Józsi volt, aki egyáltalán nem idegesített, nem tudom megfogalmazni. tényleg kint ebből egy lifetime barátság lesz"

nicu71 2014.02.21. 23:21:57

@Gia: baszdki..szegényke önmaga paródiája ma,nagyon "formában "van...

busifa 2014.02.21. 23:22:36

hozzászólnák én is a munkahéthez...

Commodore 2014.02.21. 23:23:02

Adélt a villába! Igen, wc kefével a seggében!

Gia 2014.02.21. 23:23:12

@nicu71: Igen,és nála csak a betelefonálók gyagyalágyultabbak. :-D

busifa 2014.02.21. 23:24:40

viharbanszületett Dany a vonalban

Commodore 2014.02.21. 23:27:56

Jövő héten mi lesz a téma?!

Commodore 2014.02.21. 23:30:23

Fotózás vmelyik magazinba? Holocaust? Sport, ki tud többet tekerni? Ki tud többet aludni? Disznóvágás?

Gia 2014.02.21. 23:34:50

@Commodore: Hát majd kiderül,ha beborul.

szmoti 2014.02.21. 23:47:22

Akkor ma tuti nem lesz online?

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2014.02.21. 23:48:49

@szmoti: Nem tudom. A Lacis-feladásánál volt, és mutatták is, hogy még ott van...

Empty Bee 2014.02.21. 23:52:28

165 komment?! Ráadásul az egyetlen filozófus is távozik a játékból? Siralomház, bazz...

szmoti 2014.02.21. 23:52:34

Ez az évad tényleg egyre rosszabb, a 5öt nem követtem, a négyet néztem elég rendszeresen és itt is olvastam, ezt pedig a hv. miatt kezdtem el nézni is, de itt szinte már a kezdeti lelkesedés után nincs is miről beszélgetni, Gézu és Sixx is már szinte a szarból várat szindrómával küzd, több kevesebb sikerrel és nem az ő hibájukból. Egyszerűen nem érdemes szintem már beszélgetni erről...nem is látunk semmit kb negyven perc öfi a semmiről éjszakai meg semmi, nem is értem. Mondjuk azt sem, hogy mit rugózok ezen :D

tena_lady 2014.02.22. 00:01:58

Én is megnéztem, hogy mit írt Simon, és szerintem lassan mindenki ezen a véleményen lesz. Mármint azon, hogy bukó az egész.

"már úgy a mai összefoglaló után éreztem és főleg a Dáviddal való találkozásom után, hogy ez egy minősíthetetlen szar emberállomány ami bent van. vagyis most a szart minősítem. annyival másabb lehetett volna, de hát ez van. kicsit savanyú, kicsit sárga, de a miénk. totál bukó az egész. u nal mas.

ide ez kellett volna: Laci- egy "mindenki mamája típusú hölgy- Dávid- én- Charlotte- Józsi- Teo- Alexa-Aurelio- Krisztián és még 4 másik ember. de se Iza, se Dorka, se Zsolti, se Viki nem való egy ilyen helyre. ez a véleményem. elkényeztetett, sótlan, buta és szociopata.. ember. Ezen a 4esen bukott a VV6, képletesen. Ha én állítottam volna össze a játékosállományt őket kihagyom. NEM ÉRDEKESEK. ELLENSZENVESEK."

nosce 2014.02.22. 00:05:36

Báttya helyett rakják be Ernőőőőőt, dik

hovatovább? 2014.02.22. 00:45:58

@tena_lady:
Ja, Tényleg érdekesek!
Dávid érdekes. Miben is?
Charlotte érdekes. Miben is?
Józsi érdekes. Miben is?
Teo érdekes. Miben is?
Aurelio érdekes. Miben is?

Na jó, Józsinak volt öt értékelhető poénja.
De ennyi. Egy lufi vót ő is, ahogy az izmai.

tena_lady 2014.02.22. 01:01:22

@hovatovább?: Nem én mondtam, nyugi. Dávid játéka amúgy érdekesebb volt, mint a többieké, mert két pártra szakította a villát. A személyisége persze nem volt rendkívüli, de én személy szerint szimpatikusabbnak tartottam, mint Vikit.

Józsi maga a poén! :D

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2014.02.22. 01:17:34

@tena_lady: Ezen röhögtem. A Simonság kiket utált a villában? Viza, Durci, Zsóti, Vekker. Szerinte kik "nyírták ki" a szériát? Pont azok, akiket utált. Micsoda véletlenek vannak...

hovatovább? 2014.02.22. 01:18:15

@tena_lady:
Vágtam, h nem te mondtad.
Dávid nagyon elrontotta, felesleges nagyképűséggel és önteltséggel,
ami bizonyára abból fakadt, hogy tudta, hogy Viki volt éppen akkor kint a legnépszerűtlenebb, és elbízta magát a kihívással.
Tény, hogy probléma katalizátor nélkül maradt a villa, ugyanis már Viki sem igazán az.
Kíváncsian várom mit lép a Creative Group,
már ha itt egyáltalán van olyan.

lopiciG 2014.02.22. 01:37:19

Több teret kéne engedni a szürke jàtékosoknak. Sári, Teo, Zsófi, Dorka... Dorka rettentő unalmas... semmi emékezetest nem csinált, Teo tènyleg elèg rossz színèsz, még azt sem tudja eljátszani, hogy nő...
Vikinek őket kéne provokálni ès szivatni

Bacu 2014.02.22. 01:41:58

Báttya miért mondja mindig, hogy Dick? :-)
Kár, ha elmegy. A bölcs gondolatai hiányozni fognak.

Amúgy, ha ez a 45 perces összefoglaló ilyen unalmas, milyen lehet az egész napjuk?

Lilith.Inanna 2014.02.22. 01:52:31

Nekem nincs idegrendszerem nézni a VV-t,de a kommentek alapján sacc/kb képben vagyok. :)

VV Özséb 2014.02.22. 02:56:26

Sziasztok. új vagyok itt. de szeretnék részese lenni az itteni közösségnek. Valamint próbálom megosztani a műsorral kapcsolatban a véleményemet.

Lilith.Inanna 2014.02.22. 03:02:25

@Szabi2000: Szia Szabi foglalj helyet.:)

VV Özséb 2014.02.22. 03:25:35

véleményem a villalakókról:

Viki: szociopata antinő. rendesen undorodok tőle, ha együtt kéne vele élnem már rég megütöttem volna hiába hogy nő, ahogy ez az ember viselkedik az hányinger. velejéig gonosz, aljas, intelegenciáját gonosz dolgokra használja.észrevette hogy Simon valószínűleg megnyeri a játékot ezért addig provokálta még az megnem ütötte őt. nem játszik tisztességesen, érzelem mentes. gondolom a kinti életben az emberek kerülik őt távolról a viselkedése miatt. nehéz lehet vele együtt élni. belemártja Aurélio fogkeféjét a szaros WC-be... ez mindent elmond róla. mindenkit kibeszél a háta mögött. undorító igénytelen nő.

Aurélió: a villa nőcsábásza, túlérzékeny. kissé nőies. de szerethető figura, aki eddig a hátán viszi a műsort, és jelen pillanatban szerintem ő a legerősebb karakter. fináléba várom

Teó: leszbi nőcske. nem jósolok túl sok időt bent neki, tipikus 1-párbajos játékos. nem sok mindent csinál.

Iza: a modell. elkényeztetett buta lány, fennhordja az orrát. azthiszi ő már valaki mert néz ki valahogy. nem szürke, van önnálló véleménye, kiabál, ordít. szépségéhez viszont nagyon ocsmányul viselkedik. összejött egy Krisztiánnal, ami valszeg a szeretethiány+"kell pasi mellém a villában" miatt.titkos favorit nálam, én a végére várom mindenképp, talán finálé. de top5 az tuti.

Charlotte: okosan próbált Simonság mellet elvergődeni a villában minnél tovább. mivel Simi kiesett, tervbe fuccsba dőlt, másik palival már nem kezdhet ki mert az már komédia lenne meg bebeszélte eléggé már magának a hős szerelmest. Simonság kiesett, ő viszont nagyon háttérbe van. következő kiesőnek mondanám, jelenleg ő a villában a legszürkébb. amúgy kedves lány

Józsi: egyszerű mint az 1×1. ugynézki feladta a játékot, amivel csak a villalakókkal cseszett ki mivel így valszeg 2 héttel rövidebb lesz a műsor.

Krisztián: az őszinte hős szerelmes parasztgyerek. mindenkinek elmondja az őszintét a maga vidékies stílusában. viszont nekem nem szimpatikus játékos, nem értem hogy egy ilyen karakter mit keres egy ilyen játékban mint a VV6? Iza ha elhagyja őt vagy valami, lelkileg megroppan és még komolyabb baj is lehet belőle (pl részegen késsel rohangál bent) finálé előtti kiesését várom.

Zsófi: cuki rózsaszín buta kislány. senkihez egy rossz szava nincsen. kerüli a konfliktusokat, ilyen játékkal és lelkivilággal nincs helye egy ilyen játékban. 1 párbajos játékos szerintem, valaki kiviszi őt a műsor közepén és kinthagyja.

Dorka: sótlan szürke kisegér, duplanulla. idegesítő a hisztijei meg a gyerekes nevetése és nyávogása. szószerint nem csinál semmit a műsorban azon kívül hogy Zsolttal próbál duóban tovább sodródani az árral. asszem ő meg Charlotte a leggyengébb a villában. kizártnak tartom hogy visszamenne a villába egy leendő párbajról.

Zsolt: Dorka kedvese, amibe lehet ráfázik, mivel ő sem csinál semmit bent azon kívül hogy a csajával hempereg az ágyban. pedig ő benne több lenne. próbál vicces tréfákát játszani a játékosokkal, gondolom ezt vvolivértől leste el. finálé előtt várom a kiesését. de ha Dorka kiesik még megerősödhet.

behodolórobot 2014.02.22. 03:40:37

vajon józsi melle a szoptatástól ereszkedett meg ennyire? erre egyébként már akkor felfigyeltem mikor becsoszogott a villába.

behodolórobot 2014.02.22. 03:46:48

apropó ha izgatóan ernyedt emlőjű józsi valóban elhagyja a villát akkor holnap olyan megrázó videót fogok streamelni amilyenben még nem volt részetek. végeztem. ki vagyok! női ruhában kiöltözve nagy reményekkel vágtam bele a mai műsor nézésébe és az lett a vége hogy a rúzs elkenődött az arcomon hörögve forogtam a forgószékemben bevertem a fejemet a polcba vérzik a halántékom ezt nem vagyok hajlandó elfogadni. most már nagyjából lenyugodtam de még mindig zihálok. ver a kicsi szívem. nem eshet ki! értitek? nem nem és nem!

Lilith.Inanna 2014.02.22. 03:47:14

@kendrámédes: Nem mellesleg, ez egy jó kérdés.
@Szabi2000: Viki kifejezetten irritál.Zsófinak nem jósolok nagy jövőt. :)

Lilith.Inanna 2014.02.22. 03:50:51

@kendrámédes: KÉsz, besírtam, én melletted vagyok :D :D

Lilith.Inanna 2014.02.22. 03:51:55

@behodolórobot: @kendrámédes: KÉsz, besírtam, én melletted vagyok :D :D sorry, ez neked ment . :)

behodolórobot 2014.02.22. 03:55:34

nem tudom mi ez a nagy viki ellenesség. szerintem szórakoztató és eseményeket generáló játékos. a többi lakónál jóval intelligensebb amit kegyetlenül ki is használ.
szükség van ilyenre is különben hetekig várhatnál egy-egy szaftos debilió rohamra.

VV Özséb 2014.02.22. 03:57:37

magától nem fog kiesni szerintem sem Jóskagyerek. ha meg igen, új embert nem fognak a helyére küldeni így 40 nap elteltével. szóval az lesz szerintem amit a Gombi csinált hogy magára rakatja a jeleket és kivisz egy erőset. szerintem vagy Auréliót vagy Zsoltit hívja ki. de lehet inkább Au-t hogy visszatérte után inkább ő legyen a védett mint Zs.

behodolórobot 2014.02.22. 03:59:47

elnézést a zűrzavarért. muszáj volt átírnom a nevemet. lélekben rákészültem a nehéz időkre. ilyenkor kicsit átmegyek robotba! emlőjózsi tarts ki édes innen üzenem: érted ütök vágok és fegyverem is van!

VV Özséb 2014.02.22. 04:00:27

@behodolórobot: szórakozttó? gondolom ha vele kéne együtt élned nem ezt a szót mondanád. hidd el én ismerek ilyen embert a valóéletben és Viki 100 % hogy szociopata. ami egy mentális betegség. te hogy fogadnád ha lehúznák rólad a gatyát amikor ideges vagy, vagy kibeszélnének mindig a hátad mögött, esetleg a fogkefédet mártanák be a WC vízbe?

Vikiről tökéletes jellemrajz kérlek olvasd el:

www.life.hu/drlife/20130108-hetkoznapi-szociopatak-akik-koztunk-elnek.html

Lilith.Inanna 2014.02.22. 04:03:46

@behodolórobot: "lélekben rákészültem a nehéz időkre." ...szeretnél beszélni róla?:D vicces vagy, nevetek. :D

Lilith.Inanna 2014.02.22. 04:05:38

@Szabi2000: Viki számomra elviselhetetlen, de a VV-be ilyenre is szükség van. :)

VV Özséb 2014.02.22. 04:09:14

@Lilith.Inanna: szükség van igen egy ilyen karakterre mint ő, de nem egy ilyen beteg elméjű játékosra mint a Viki. ez a nő egy energiavámpír.

behodolórobot 2014.02.22. 04:14:42

nem kell együtt élnem vele. én egy szórakoztató kultúrműsort nézek. ha meghallom hogy itt a lét a tét akkor nekiiramodok. huhogva bukdácsolva rohanok a képernyő elé lélegzetvisszafojtva várom józsi első jelenetét. előre benyálazott remegő ujjaimmal érzékien megsimogatom a király arcát. ez nálam amolyan hagyomány.

behodolórobot 2014.02.22. 04:17:13

@Szabi2000: de pontosan ilyen játékosra van szükség. és mellé válogatott érzelmi roncsokra meg szellemi fogyatékosokra.

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.02.22. 04:17:52

@Szabi2000: ha teo kivinné zsófit, bukna a mindkettőhöz írt 1párbaj-elméleted :D

@behodolórobot: szerinted vicces, ha beledugják a fogkefédet a wcbe? az nem semmi...

VV Özséb 2014.02.22. 04:20:41

@ミラ: igen. ebben igazad van. bár valamelyik adásban épp mondta Dorka hogyha őneki kell menni párbajra akkor a Teót vinni ki. de szerintem ez visszafele is ugyanígy lenne.

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.02.22. 04:22:32

@Szabi2000: a legnagyobb baj ezekkel a játékosokkal, hogy míg korábban akár több ember is volt, aki győzhetett, ezek közül egyik se. "talán" némelyik, de nincs pozitív karakter bent. nincs kivel azonosulnia a nézőnek.

Lilith.Inanna 2014.02.22. 04:22:37

@Szabi2000: Viki érzelmileg manipulál.Kihasználja a másik ember lelki sebezhetőségét, emocionális mivoltát. :)Energiavámpír,nem hinném.Akkor már 2 mondat után mindenki kidőlne mellőle. :)

VV Özséb 2014.02.22. 04:24:13

Dorka szerintem senki ellen nem menne vissza. Teó max Dorka és Zsófi ellen. Zsófi meg talán csak Dorka ellen menne vissza.

én jóslatom a játék végeredményét tekintve:

1. Iza
2. Aurélio
3. Zsolt
4. Viki
5. Krisztián
6. Zsófi
7. Teó
8. Dorka
9. Charlotte
10. Józsi

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.02.22. 04:26:23

@ミラ:
Amúgy látta valaki KONKRÉTAN, hogy beledugta a fogkefét a WC-be? Mert pont képet váltottak abban a pillanatban - fürdőről WC-re.

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.02.22. 04:27:48

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: eleve nem mutatták a wct, kint voltak. de ha nem dugták volna bele, nem dicsekednek ezzel, illetve zsolt nem azt mondta volna, hogy "elmondom neki", hanem hogy "azt mondom, hogy beletetted". hülye, de ennyire nem.

@Lilith.Inanna: le se feküdtem egy percre se még...

VV Özséb 2014.02.22. 04:30:31

Viki nagyon gonosz játékos. ami azért gond mert inteligens emberről van szó. és intelegncia+gonoszság = szociopata viselkedés. amit már linkeltem hogy miben nyilánul meg.

Kihasználja hogy játékostársai őt nem üthetik meg őt. szinte bármit megtehet és meg is fog tenni mert tudja hogy úgysem csinálnak vele semmit, a figyelem csak rá hárul, az összefoglalókban ő lesz benne mert aljas módon azt csinál játékostársaival amit akar. a való életben hol mártaná bele a wc-be más fogkeféjét? ő így játszik. de szerintem ha megy még párbajra már nem fogják visszaszavazni a nézők. de én attól félek hogy ő már nem biztos h fog menni párbajozni mivel a villában is tudják hogy Viki gyenge játékost vinne ki. egyedül csak úgy eshet ki hogyha Aurélio magára rakja a jeleket és kiviszi.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.02.22. 04:35:08

@ミラ: Csak azért kérdem, mert azt még a retekből sem nézem ki, hogy engedné egy esetlegesen fekáliával fertőzött fogkefe használatát. Az ugyanis nem bacika, ahogy valaki írta, hanem toxikus anyag, életveszélyes. Vagy ennyire semmi nem számít?

behodolórobot 2014.02.22. 04:36:03

pedig vicces. remélem újra belemártja és debilió elkap valamit amit később a megbízható fedezőmén mivoltának köszönhetően átad a nőstényállomány jelentős részének. úhh most már tényleg dudorodik!

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.02.22. 04:38:12

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: késsel szaladgált krisz, pedig azzal gyorsabban lehet ölni, mint egy bacis fogkefével, kivéve, ha megreszelik a végét. értem én, h megrendezettnek vélik sokan, mégse szólt az rtl.

@behodolórobot: ez undorító. jó párja lennél vikinek.

behodolórobot 2014.02.22. 04:39:45

mit zavar titeket ha meghalnak a játékosok és szarrá perelik az rtl-t? én egyedül józsit féltem. remélem ha kijön meg tudom győzni arról hogy egy hozzám hasonló transzicica sokkal többet tud nyújtani annál a cafkánál akivel jelenleg van. no offense -.-'

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.02.22. 04:43:18

no most legalább megtudtam, hogy robot egy troll. egy ember minusz.

behodolórobot 2014.02.22. 04:45:14

Szégyelljétek magatokat! Piszkos gazemberek!
Viki vadítóan szexi, félelmetesen intelligens, meghatóan jószívű, s káprázatosan humoros. Ti csak irigykedtek. Nektek ez maradt. Ha nem lennék elkötelezett Józsi fan, akkor nem úsznátok meg ennyivel.

VV Özséb 2014.02.22. 04:46:38

@behodolórobot: undorító vagy. van fogalmad arról hogy milyen komoly fertőzést lehet egy ilyentől kapni? emberi ürülék kerül a szádba az már nem bacilus, hanem mérgező anyag. meningitis fertőzés benézhet, ami elég csúnya fertőzés. de az RTL-t sem értem, hogy miért nem szóltak be hogy Au ne mossa meg a fogát vagy Krisz ne szaladgáljon késsel sakálrészegen a villában vörös szemekkel.

VV Özséb 2014.02.22. 04:48:01

@behodolórobot: Viki 2 vagy. próbálod az embereket felbosszantani a beszólásaiddal, meg a hülyeségeiddel. miközben te is tudod jól hogy amit irsz az nem igaz, csak provokáló.

behodolórobot 2014.02.22. 04:54:37

ez egy olyan műsor ahol válogatott érzelmi/értelmi fogyatékosokat eresztettek egymásnak. a különbség kettőnk között az hogy te szipogva beleéled magadat együtt érzel velük sőt továbbmegyek szurkolsz és ráborítod az asztalt a kisöcsédre mikor debiliót megbántja valaki.
engem csak az érdekel hogy szórakoztató legyen a műsor. felőlem ki is purcanhatnak. kitettek magukért a mostani évadban a rendezők. ennyi retardált még sose volt a villában. imádom!

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.02.22. 04:55:09

@Szabi2000: ott írtam én is, h csak troll. a transzicicázásnál bukott le. pont eleget ismerek közülük ahhoz, hogy tudjam, egyik se ilyen a neten. ignore.

behodolórobot 2014.02.22. 05:02:54

ja igen így már nem kell érvelned. szép munka főnök!

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.02.22. 05:06:03

senkinek se KELL érvelnie, csak megjegyzem. ez nem a bíróság.

zugolvasó balatoni 2014.02.22. 05:34:22

Sziasztok!
Fogkefeügy: mivel nem mutatták magát a "tényt" így KIZÁRT, h valóban megtörtént volna. A forgatókönyv működik, beszélnek róla, előbbre viszi a műsort....

Laura79 2014.02.22. 06:56:32

@Szabi2000: Viki nem gonosz, hanem okos jatekos. Bar teny, hogy szuksegeltetik nemi intelligencia es empatia, hogy ertekelni tudd mit miert csinal.
Szerintem abszolut magabiztosan vezeti vegig a jatekot. Persze, hogy verbalisan probalja vegzalni a tobbieket. Nyilvanit erzelmeket boven. Ha valakinel ugy erzi szukseges, egyedulikent megfelelo racionalitassal vigasztal, hozza teve, hogy ettol ne erezze magat senki kituntetett spannak.
semmifele szociopata vagy devians viselkedes mintat nem mutat fel, hiaba keresel benne. Kivanod, hogy peldakkal erositsem meg a velemenyem?

VV Özséb 2014.02.22. 07:27:02

@Laura79: kívánom neked hogy töltsél el összezárva Vikivel 1 hónapot. mondjál példákat igen.

megmondta hogy Krisztiánon kívül mindenkinek hazudik. játékostársait úgy szeretné meggyengíteni hogy kakasztja őket idegileg. folyamatosan kavarja bent a szart, minden infót amit elmondanak neki továbbad aljas célból. Viki szociopata ez 100%.

jellemzők rá vagyis Vikire: Amikor azonban mindezek, valamint a kóros hazudozás és csalás, a bűntudat és a megbánás teljes hiánya, a stresszmentesség és a szándékos normaszegés egyszerre jelentkeznek valakinél, akkor már el kell kezdeni gyanakodni.
Az ilyen emberek nemcsak megbánást és lelkiismeret-furdalást nem képesek érezni, de amint kudarc éri őket, azonnal másokat tesznek felelőssé érte.
Jó beszélgetőpartner, de ha érzelmek, kapcsolatok, vagy számára érdektelen témák kerülnek szóba, azt hamar elunja. Sokszor nem képes maximális figyelmet szentelni annak, akivel éppen beszél, mert folyamatosan máshol jár az esze.
Ritkán ismeri el a fejére olvasott gyengeségeit, hibáit. Ha igen, sokszor amögött is számítás van. Csupán szükségből mutat szeretetet és igyekszik másokban sajnálatot ébreszteni.
Rengeteg könny, szívfájdalom és idegőrlő szakítási folyamat jellemzi a szociopata kapcsolatait, mivel alapvetően képtelen az együttműködésre.
Rutinos hazudozóként aztán szemrebbenés nélkül képes tagadni félrelépéseit, a szembesítéskor azonnal kitalál egy neki alkalmas történetet.
Egy ilyen sérült lelkületű ember szinte bármilyen helyzetben képes áldozatot játszani. Vele a rossz dolgok egyszerűen csak megtörténnek, ő sosem hibás és természetesen nem tehet semmiről.
Fontos leszögezni, hogy egy ilyen ember nem szándékosan gonosz. Egyszerűen csak nem lát rá bizonyos dolgokra, nem képes arra, hogy különféle emocionális helyzetekbe beleélje magát, és nem tudja kifejezni az érzelmeit sem. Cselekedeteivel sok esetben nem direkt okoz fájdalmat, és előfordulhat, hogy fel sem tűnik neki, ha megbánt valakit.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.02.22. 08:41:41

@Laura79: +1
@Szabi2000:
Arra még nem gondoltál, h szerkesztői szemmel nézd a műsort? Van egy beépített ember, akinek generálnia kell a feszültséget, ez Viki. Idegesítő, gonoszkodó akár? Igen. Ez a feladata. Nem hiszem, h gonosz lenne.

nohug 2014.02.22. 08:41:54

Mennyi terapeuta lett itt hirtelen... :)

én már a fény gyermeke vagyok 2014.02.22. 08:52:35

Látom eljött a villaértékelő kortársak ideje, akkor állítsunk fel helikoptert és erősorrendet mi is.
1. Charlotte, a villa leghalkabb játékosa. Stratégiája egyszerű de példamutatató, megmutatja mikor kell egy nőnek csendben maradnia. mmkk. Nálam favorit.
2. Dorka, helyezéséhez elég volt egy jó benyögés. Ha Zsóti kinyalja a tehén seggét 40-ért, ő ezt ingyen megteszi Aurélnál. Hozzáállása a játékhoz ezüstérmet ér.
3. Aurél. Sír, örjöng, gyöngyöt fűz, 200-ért poppolót nyal (női poppolót), felső tízezer, nincs miről beszélni.
4.-10. Töltelék játékosok, csak azért vannak a villában, mert ilyentájban a szabálykönyv szerint tízen kell lenniük.

2014.02.22. 08:59:06

@nohug:
Oh, ha én is ilyen okos lehetnék, mint ezek!
De én csak egy zombi vagyok.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.02.22. 09:02:14

@nohug: mint a focihoz... :-):-):-)
@VVzombi:
Megértelek :-D:-D:-D:-D
@én már a fény gyermeke vagyok:
Lehet, h sárihoz csak nem akarnak szóniií, Te :-D:-D:-D:-D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.02.22. 09:05:52

@Akármi Áron: várom, most ismét van célja az életemnek. :-D
@ミラ:
Nem, csak nézettséget általa :-D

Laura79 2014.02.22. 09:09:36

@Szabi2000: Természetesen azonnal hozok konkrét példákat, mint állításaidat te is bizonyítod hasonlóan! :)
Szeretném jelezni számodra (is), hogy legközelebb este leszek itt. A "nem-nincs válasz" nem jelenti azt, hogy nem tudok vagy nem vagyok képes vitatni a meglátásaidat.

csiberibe 2014.02.22. 09:27:12

@szmoti: nem gondolom összeesküvésnek, de tény, folyamatosan akartam szavazni a telójáról, ade nem tudtam, az enyémről simán ment, viszont az eredmény kanyit nem változott az alatt a jó 10 perc alatt, amíg próbálkoztam, és az lett a végeredmény is (amikor én az elején szavaztam, még Órélióék álltak majdnem 60%-on)

csiberibe 2014.02.22. 09:29:53

@tena_lady: kimarad egy kiszavazás oszt jónapot. Máris megvan a két hét. :)

csiberibe 2014.02.22. 09:31:19

@Commodore: Mondjuk szobabringával termeljenek maguknak áramot, nem? :)

én már a fény gyermeke vagyok 2014.02.22. 09:42:02

@csiberibe: Maradjunk a hagyományoknál, egyenek csótányt. Kiváncsi lennék, hogy Viki a győzelemért bevállalja-e a kannibalizmust.

csiberibe 2014.02.22. 09:44:11

@Szabi2000: pont ugyanaz a baci kerül a szádba attól a fogkefétől, mint amikor egyik se mos kezet wc használat után, megfogja a kilincset, te meg utána jössz hasonló szokásokkal... pont ugyanaz van azon a fogkefén, ami a villa valamennyi tárgyán...

én urológián voltam nővér, nem létezhettem egész nap kesztyűben, ha valahol, hát ott a bácsik után a kilincs simán lehetne eszköze bármelyik terroristacsoportnak, de soha nem szedtem össze semmit. (jó, kezet mosni szoktam)

csiberibe 2014.02.22. 09:47:25

@Szabi2000: ehh, nem körmölöm újra, amit már az előbb írtam, csak nem ment el...

azon a fogkefén pont ugyanazok a bacik vannak, amik már a villa valamennyi tárgyán, amit összefogdostak kézmosás nélkül...

Le Petit Prince · http://le-petit-prince.blog.hu/ 2014.02.22. 09:58:55

@Szabi2000:
Ne túlozzuk el ezt a bacilus dolgot!
Valamirevaló póresz nem létezik "ass to mouth" jelenet nélkül...persze tisztálkodnak előtte, beöntés, stb., de akkor sem egy steril procedúráról van szó!
Oszt' mégse halnak a színészek! :D

nosce 2014.02.22. 10:28:48

a hvrészvény beleállt a földbe

én már a fény gyermeke vagyok 2014.02.22. 10:30:58

@CsigaBiga: Kis felvágós, azt hiszed beszopjuk, hogy te vagy póreszék beépített embere?
Azért szólj, ha van valami meló.

nosce 2014.02.22. 10:32:42

@CsigaBiga:
dehogynem, a hivet egyebeket hogy kapják. ? tüsszentéssel ?

én már a fény gyermeke vagyok 2014.02.22. 10:33:48

@nosce: Az üvegzseb program keretében nyílt napot tartanak a villában, mindenki ott van.

nosce 2014.02.22. 10:35:21

sztem nincs azzal semmi baj ha kis szar kerül az ember szájába, a kutya is megeszi a szart, nagy cucc, a gyenge elhullik az erős megmarad

csiberibe 2014.02.22. 10:36:25

@nosce: ugyan már, a szex se tart mindig ugyanannyi ideig, mégis jó...

Schlomo Goldberg 2014.02.22. 10:40:28

Sonka-gate, maci-gate, fogkefe-gate. És ez még csak a kezdet, legyünk erősek.

én már a fény gyermeke vagyok 2014.02.22. 10:40:53

@nosce: Ez így van, erősíti az immunrendszert. Bár én a fikára esküszök, de a szar se rossz.

nosce 2014.02.22. 10:41:52

@én már a fény gyermeke vagyok:
vagyon bevallást kellett volna készíteniük beköltözés előtt, aztán kiköltözéskor, és vizsgálni a gazdagodást, nem lett-e bécsi, svájci bankszámla közben, hány villadella van náluk kp-ben, hány rézkilincs, szponzor sapka, meg ilyesmik

nosce 2014.02.22. 10:51:51

@én már a fény gyermeke vagyok:
a fika is jó, lehetne fikát rakni Au pizzájára feltétnek, esetleg belebrunyálni a teájukba, kicsit fantáziátlanok még a vellalakók h csak szarral gurigáznak

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.02.22. 10:54:59

@én már a fény gyermeke vagyok:
Még nem láttam az éjjelről a tudósításodat. Vagy csak lemaradtam?

Le Petit Prince · http://le-petit-prince.blog.hu/ 2014.02.22. 10:58:23

[18+ ON]
@nosce: a HIV-et úgy kaphatom el pl. hogy lecidáztatom magam egy fertőzött csajjal és elkezd fogazni! :D
Te még mindig le vagy ott ragadva, hogy a HIV a ffi melegek alapbetegsége! :(
[18+ OFF]

nosce 2014.02.22. 11:08:31

@CsigaBiga:

minden kontaktusnál van a fertőzés átadásnak egy valószínűsége azaz a kontaktusnak a hiv átadás szempontjából egy várható értéke, és nagyon nem mindegy h seggbekúr egy hives vagy csőrözöl vele

2014.02.22. 11:59:33

@nosce:
Nincs azzal semmi baj ha egy kis szar kerül a hogyvoltba. A gyenge elhullik, az erős tovább kommentel.

lopiciG 2014.02.22. 12:06:29

Dorothy most gepeli be a gyakorikerdesek. hu-ra :)

egy igazi barom vagy mária 2014.02.22. 12:23:43

Benyomhatna az RTL néhány hanghatást (lövések, robbanás, valami) aztán nem szólna senki hozzájuk. Két nap alatt leesne nekik, hogy valami gáz történt kint, eljött a zombiapokalipszis/háború/világvége. Sokkal érdekesebb volna, hogy mit csinálnának egy ilyen esetben, mint hogy gyöngyöt fűznek.

én már a fény gyermeke vagyok 2014.02.22. 12:27:45

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Nem voltam tegnap éjszaka gépközelben, behívattak a villába. Sixx már hatodik napja kukkol és nem tudják kitenni a szervezők. Nem semmi az öreg ha munkáról van szó, védekezik ezerrel. Már 8 biztonsági őrt tett harcképtelenné. Azt mondták hassak az eszére. Azt hiszik ezek a marhák, hogy az könnyebb.

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.02.22. 12:44:38

@VVzombi: ez ilyen vicces volt?

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: a flamós tényleg éhes. ne is törődj velük.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.02.22. 12:56:57

@VVzombi: oh, sokat kell még tancsiznom. :-D:-D:-D
@ミラ:
Mi a szótő? Bevallom, sosem hallottam még. :-(

Cave Nick 2014.02.22. 12:57:04

@egy igazi barom vagy mária: Ez tényleg jó ötlet, de etikai okokból sajnos elvetendő.

hovatovább? 2014.02.22. 13:16:52

Beszarás, Jócó tegnap még az ágyikójában aludt,
akkor ma lesz az ünnepélyes királyi kimenetelés?
www.dailymotion.com/video/x1czc7r_0221-all_fun

tena_lady 2014.02.22. 13:25:02

Hm. Én úgy gondolom, hogy egyre inkább szűkül a kör, hogy ki nyerheti meg ezt a játékot. A legesélyesebb Aurelio. Egyébként Józsi is az esélyesek köré tartozott, de ha feladta, akkor már úgyis mindegy. Valamint - bármily meglepő, de - Charlotte esélyei egyre nőnek. Ha most ő kapja a zöld kendőt és kiviszi Dorkát, majd visszamegy, akkor igen, azt mondom, hogy van esélye. Izának és Vikinek abszolút nincs. Persze nyilván vannak szavazók, akik abban lelik örömüket, hogy őket nézhetik, de a végén miért gondolná bárki, hogy egy erkölcstelen, vagy viselkedni nem tudó, önző valaki nyerjen? Az, hogy sokan röhögnek Viki szemétkedésein, és ezért benn tartják, nem jelenti azt, hogy hagynák nyerni. Itt a kommentelők közt is úgy látom, hogy ilyenek a Viki pártolók, nem pedig olyanok, akik kedvelhető embernek tartanák. Egyszerűen csak nézni akarják a tv-ben a válogatott gonoszságait. Nem azért használtam ezt a szót, mert elítélem. A VV5-ben Péter és Attila is rengeteget gonoszkodott, de azok szórakoztatóak voltak, nem ilyen legalja húzások. Viki engem csak olyan esetekben szórakoztat, mint a Viki show műsorvezetése. Egyébként semmi elméset nem csinál. A másik folyamatos baszogatása nekem nem számít szórakoztatónak, okos tettnek. A műsor pedig azért halt meg, mert nincs Vikinek ellensúlya. A többiek nem így játszanak. Olyan ez, mint amit pár napja Simon kirakott az oldalára a Death Note-ról. Amennyiben ő L, Viki meg Light, az is csak addig volt érdekes, amíg L meg nem halt. Utána már csak vegetált a sztori...viszont a végén Light se győzött. :D
Szóval már csak abban reménykedem, hogy Aurelio majd kihívja Vikit, mert akkor biztosan kiesik. Persze ezt a szériát már ez se mentené meg. Aurelio nyerése ellen csak az szól, hogy neki nincs szüksége a nyereményre. Elég jól él egyébként is. Lehet, hogy a szavazók szíve majd megesik valami csórón.

ewfuns 2014.02.22. 13:31:02

Mit röhögnék, ha Józsi kimenne és visszahoznák Simit. :D Könnyen lehet, hogy lendítene a nézettségen. :)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.02.22. 13:53:18

@én már a fény gyermeke vagyok: Nem voltam tegnap éjszaka gépközelben, behívattak a villába. Sixx már hatodik napja kukkol és nem tudják kitenni a szervezők

Huh, szóhattá volna, hogy egy Botvinnik-Talba keverettem.

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.22. 13:53:51

Jó reggelt gyerekek! Most néztem vissza az öfit, tegnap kivételesen nem VV-nézéssel aljasodtam, hanem élvezetesebb módon. EZ a villabeli Maunika-show érdekes volt: volt benne kisebbségi agresszív nyanya, érzelmek - de miért nem verekedtek össze a vendégek?

A Ki mit tud? igazi VV6 volt: kicsit sárga, kicsit savanyú, de akkor miért lett ez a mienk?

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.22. 14:09:28

Ja, a "flamós" börtönszleng - többek között.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.02.22. 14:28:17

@tena_lady: "... A legesélyesebb Aurelio." "...mért gondolná bárki, hogy egy erkölcstelen, vagy viselkedni nem tudó, önző valaki nyerjen? ..."

Tehát szerinted Aurélió erkölcsös, tud viselkedni, önzetlen. Próbálom mind a három szó jelentését újraértelmezni.

nemszázas 2014.02.22. 14:40:11

"volt benne kisebbségi agresszív nyanya"
hú, ezért a Viki-fanok le fogják harapni a fejed...

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.22. 14:45:09

@Dr. Lilu: Én konkrétan a Maunika-showban elmaradhatatlan agresszív cigányasszony-vendégre gondoltam, de Teo végig nagyon passzív volt.

tena_lady 2014.02.22. 14:56:00

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: A kettő nem következik egymásból. Nincs ok-okozati összefüggés. Aurelio tisztességesebb, mint Viki. Az önzőt és a viselkedni nem tudót Izára értettem. Az vita tárgya, hogy ő önző-e? Egyértelmű, hogy Iza az. Aurelio szerintem nem önző. De minden viszonyítás kérdése. Hozzád képest lehet, hogy az, de a villában nem igazán. Viki mellett meg mindenki szentnek tűnik.

Szőrös,a szúrós 2014.02.22. 16:03:10

@egy igazi barom vagy mária: Az orwell-i "Világok harca" ki(illetve be!)fordítva?Ötletnek jó,és kb annyi.

holl gold 2014.02.22. 16:24:54

Jozsi egyszeru mint a faek es az amit csinal meg azt amit igert, nos olyan messze van egymastol mint Mako Jeruzsalemtol...Erre miert nem figyelmezteti a csatorna ??? (gyakorlatilag hamis igeretekkel jutott be es mar regen ki kellett volna b@szni a musorbol) de a többi agyhalott sem hozza az igerteket kiveve "intrikalo" Viki meg "igazmondo" Traktoros...

Szőrös,a szúrós 2014.02.22. 16:31:02

mi ez a nagy csend? kitört valami?ettetek fogkefét? savanyúság nélkül?valaki még életben van? segítséééég!!!

Szőrös,a szúrós 2014.02.22. 16:37:00

@holl gold: Hello! csak mi maradtunk?nem láttál pár nagypofájú kommentelőt idejövet?

holl gold 2014.02.22. 16:48:26

@Szőrös,a szúrós:

most meg alszanak es treningeznek az ejszakai adasra (ha egyaltalan lesz)...

holl gold 2014.02.22. 16:53:24

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan:
f@szpörgetös Debilio eleg gaz es egy idözitett bomba, lehetne fogadasokat kötni hogy kinek megy neki legközelebb...sir-uvölt-asztalt csapkod...

Szőrös,a szúrós 2014.02.22. 16:58:07

Bacca meg nem müxi a " Válasz erre".Shadi,igen,én számítottam rá h megint marad,meggyőzte valamiféle forgatókönyszerki.

Gold,most alszanak?Látsz élőt bentről?

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.22. 17:01:22

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: A semmi 22:00-kor fog kezdődni. Ezt mondta a tegnapi öfi végén Istenuccse Bence.

@Szőrös,a szúrós: Gold szerintem a kommentelőkre célzott az "alszanak"-kal, lévén alig lézeng itt a blogon valaki. De az unalmas semmiről nehéz is kommentelni.

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.02.22. 17:23:22

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: 7kor ismi, 22kor az öfi, a szokásos.

@VVzombi: kínomban. gyerekesnek tartottam.

Szőrös,a szúrós 2014.02.22. 17:24:01

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Jéé,most müködik.Úgy látszik téged szeret.Én is.Azért ide csak nézzél be.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.02.22. 17:39:01

@ミラ: én nem bírom már az éjszakázást, öreg vagyok.
@Szőrös,a szúrós:
Mi műkszik? :-)

Nem kepizem eleget, nem értem :-D

Szőrös,a szúrós 2014.02.22. 17:44:29

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: A "Válasz erre" müxi,azelött sztrájkolt.Azt sem észlelted,hogy szerelmet vallottam?DDD

mézescsók 2014.02.22. 18:10:48

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Nem mutatták, hogy bárki is beletette volna a WC-be a kefét. Viszont:
- mutatták a WC csészét és gyűrűzött a víz,
- miért vállalták volna el, ha nem mártják bele?

@Szabi2000: Viki nem szociopata. A szociopata nincs tudatában annak, hogy az, és hogy a magatartása deviáns. A szociopatában fel sem merül, hogy viselkedése enyhén szólva is eltér a megszokottól. Valahol minden őrült a maga őrületén belül - annak megfelelően - logikusan ténykedik.
Viktória tökéletesen tudatában van annak, hogy mit, miért tesz, és annak mik a várható - sőt, általa kívánt -következményei.

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Ezesetben vajon mennyiért vállalta Viki, hogy ne nyerjen?

@tena_lady:Iza mennyiben önző és viselkedni nem tudó? (A majd minden játékosnál jelentkező hisztirohamokat nem fogadom el érvnek. Teo belebokszolt valamibe és kezét törte, Zsófika visított, Krisztián késsel parádézott, Aurélió sirdogál, Józsi alkalmanként kijön, stb.) Szóval a többiekhez képest, miért is?

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2014.02.22. 18:14:30

Kondi-szoli minden kiszavazás előtt eljátssza ezt a " feladom a játékot mert már nem bírom itt bent " rinyát ???
Nem úgy tűnt eddig hogy szenved, még a tegnapi táncparádé is elég jól sikerült.
Kit küldenek be helyette ???
Nem vágom O.o

Szentpeter 2014.02.22. 18:14:37

Sziasztok ! ...az a baj hogy itt mindenki szőrösszívű...

Én sajnálom a villában 2 órán át dolgozókat.. de kibaszott szar lehet két órát dolgozni nap mint nap..

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.02.22. 18:15:46

@mézescsók: jó pénzért :-)

A szerződése erre szól. Vagy fix díjat kap, v napi, esetleg havit, talán hetit. A lényeg, h nem pszichó a csaj. :-D

Szentpeter 2014.02.22. 18:16:23

...természetesen Zsófika továbbra is a kedvenc játékosom.. minden alkalommal megröhögtet... ha, képernyő elé engedik..

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.02.22. 18:19:51

@Szentpeter: én csak figurákat, bábokat látok. :-D:-D:-D

Előkészítetted a lepedőt? Menjek zuhizni? :-D
@Farmotorosgiliszta:
Hát, na, ő ezzel hívja fel a figyelmet magára.

Szentpeter 2014.02.22. 18:28:31

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: ...attól függ a zuhi hány pasival beszélted meg...

Hoztam finom hátsampont...

Szentpeter 2014.02.22. 18:30:25

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Amikor Zsófi beszél, vagy dühös, akkor nálam felmegy a skála a 10-ig

Sajnálom hogy mások egyetlen villalakón nem tudnak röhögni, ez olyan dolog mint az a bizonyos félig tele pohár, vagy félig üres...

Szentpeter 2014.02.22. 18:32:29

Ha 52 alkalommal mondják be hogy Józsi távozni készül, akkor sem érdekel...

Ő az a "pohár", amiben egy csepp víz nincs...

Szőrös,a szúrós 2014.02.22. 18:34:15

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Ó jaj,reményeim szerte!Szégyellsz egy bükkfapoétát?D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.02.22. 18:46:43

@Szentpeter: ennyire szőrös lenne a hátam? Binbir most nincs itthon.
:-)
@Szőrös,a szúrós:
Dehogy, de látod, rögtön komolytalankodnak, nem értik a lényegét a kapcsinknak.

Commodore 2014.02.22. 19:15:48

@mézescsók: A kefe mejik végét mártották bele?

Szőrös,a szúrós 2014.02.22. 19:36:14

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős:Nagy kő eset le szívemről(sajna a lábujjamra)ám mivel Sárlott nem volt itt,tagadjuk le!

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.02.22. 19:45:30

@Szőrös,a szúrós: nem kellene köveket növesztened a szíveden, mert így jársz.

Lábkörmöd felfogta legalább?

Mók_Ica 2014.02.22. 19:52:25

Sziasztok :) Látom nincs nagy tömeg itt, találtam egy ilyet:
www.stop.hu/bulvar/osszeomlott-depresszios-lett-vv-david/1218826/

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.02.22. 19:55:41

@Mók_Ica: szegíííny :-D:-D:-D

Én itt vok, de nem akarok magamban beszélni.

Mók_Ica 2014.02.22. 19:59:22

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: szia :)
én is sajnálom szegíííííínyt... :DD
azért osztottam meg, hogy más is sajnálhassa... ;)

Lilith.Inanna 2014.02.22. 20:02:27

Sziasztok. :)
@Mók_Ica: Mélyen le vagyok sújtva.:D

Mók_Ica 2014.02.22. 20:04:48

@Lilith.Inanna: szia :)
annyira cukik vagytok, (puszi) tudtam, hogy számíthatok az együttérzésetekre ;)

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.02.22. 20:05:48

@Mók_Ica: "/Folytatás a Sorryban/"
nem story lesz az?

Lilith.Inanna 2014.02.22. 20:06:40

@Mók_Ica: Mindenképp, hisz ez alap.;)

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.02.22. 20:06:40

@ミラ: és nem, rákerestem, van ilyen hülye nevű újság. biztos nem akarják meglovagolni, hogy első blikkre össze lehet téveszteni a másik papírpocsékolással.

Szőrös,a szúrós 2014.02.22. 20:08:10

Kedves gyászoló tesrvéreim...ez olyan megható...nem találok szavakat...

Mók_Ica 2014.02.22. 20:09:57

@ミラ: ki olvassa? konkrétan a folytatásra nem vagyok kíváncsi, így most sem veszem meg.... :)

tena_lady 2014.02.22. 21:09:37

@mézescsók: Miben nyilvánul meg, hogy Iza önzőbb, mint a többiek? Pl. hogy csak és kizárólag magáról beszél. Viki se azért nagy barátnője, mert kölcsönös lenne köztük bármi is, hanem mert Viki meghallgatja a sirámait. Persze azért, hogy röhögjön rajtuk, de ez már más kérdés. Viselkedni pedig azért nem tud, mert sose kellett neki máshoz alkalmazkodni. Ő egy híres modell (saját bevallása szerint), aki bárkit bármikor megkap. Ehhez pedig semmit se kell tennie, legfőképp moderálnia magát. A két dologra egyébként az is jó példa, amikor Charlotte-ot kiküldte a nyugiból Simon üzenete után. Önző, mert mit számít, hogy más is rosszul érzi magát, ha ő igen. Viselkedni se tud, mert ez az a helyzet volt, hogy akárhogy is érzi magát, nagyon rosszul vette ki magát, hogy kizavarta a másikat.

mézescsók 2014.02.23. 00:17:46

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: A lé - akármilyen formában is kapja meg - nem lehet sokkal kevesebb a főnyereménynél, mert neki másképpen nem éri meg. Nyilván kell valaki, aki generálja az eseményeket és ez hozza a nézettséget, de egyszerűbb lett volna gondosabban válogatni. Főleg, hogy telerakták a villát saját, más műsorokban már kipróbált "szinészeikkel".

@Commodore: Majdnem mindegy. Auréliónak főleg. Épeszű ember nem hinné el, ha azt mondanák, hogy a szárát.

@tena_lady: Magáról beszél, mint mindenki más. A Vikivel való "barátság" kétoldalú, mert Vikinek is szüksége van női partnerre a játékban, másrészt a bent csajok közül szerintem egyedül Iza alkalmas erre a "tisztre" /Charlotte és Teo - mindkettővel kemény balhéja volt, Zsófika - nem annyira hülye,mint amennyire látszik, viszont pokolian lassú és ez a pörgős Tanknak nem kedvező, Dorka - elvan Zsolttal. Ki marad más?)

Mindenkinek alkalmazkodnia kell másokhoz, de nyilván akadnak sorskegyeltek, akiknek kevésbé. A villában alkalmazkodókészség nélkül létezni sem lehet az összezártság miatt. Öntörvényű embereknek nehéz mindennap megerőszakolnia saját pszichéjét.
Önzősködni azzal lehet, aki hagyja. Csárli simán elküldhette volna a búsba.
Ugyanakkor Simon kimenetele után,amikor a nő nagyon maga alatt volt, egyedül Iza ment oda hozzá, hogy segíthet-e valamit és szivesen beszélget vele, ha akarja. Ő volt az egyetlen, aki azt mondta, sajnálja Sárlottot. Auréliót is többször vigasztalta. Ezek az apró gesztusok nem könnyűek ám egy velőből önző személyiségnek!
Modellkedés - na, ez az az álom, ami nem valószínű, hogy összejön. Szerintem tudja vagy sejti ezt, frusztrálja is rendesen.
Bőven van mit tanulnia "viselkedésből", ez tény, meg is tanulja majd. Nem lesz könnyű. Van hajlama mindarra, amit írtál róla, de nem kórosan önző. És nem rosszindulatból az. Szerintem.
süti beállítások módosítása