Őszintén szólva ez a rész az egyik nagy kedvencem, annak ellenére, hogy tulajdonképpen alig történik benne valami. Node, az a semmi olyan emlékezetesen gyönyörű képekkel van megfestve, amelyek ezres hőfokon égnek bele a retinánkba, meg avászkodnak befelé az agykéreg rejtett nyúlványaiba, kiszorítva onnan differenciálszámítás-képleteket és Ponyvaregény-idézeteket vegyesen, hogy aztán álmunkból felébredve is röhögjünk egy jót rajtuk. Ted-apu vezeti fel a részt, a Kidsnek szánt életbölcsesség-lerakat mai akciós tartósított tételmondata: Egy kapcsolatban a siker titka a jó kommunikáció. Habony Árpád most hevesen bólogat, ezt ő sem mondhatta volna szebben. Az érdeklődésünk fel van csigázva az egekbe máris, pedig csak az első képkocka tövében járunk.

Ted és Robin söröznek egy kocsmában (ami mintha nem a MacLarens lenne, eltévedtek talán a lépcsőházban, vagy leltározás miatt zárva a törzskocsma?), Robin kajás, Ted ajánl egy éttermet, amit korábban közösen próbáltak ki. Legalábbis szerinte. Viszont Robin arcán sűrűsödő viharfellegek jelzik, hogy inkább egy exbarátnő lehetett a vacsorapartner, de Robin vészjelzőként vörösödő feje ellenére Ted csak egyre tolja a sztorit. Úgy látszik, az építészek nehezen értenek a metakommunikáció nyelvén, érthető, egy homlokzat ritkán gesztikulál, a födémszerkezetek meg egyenesen nélkülöznek bármilyen érzelmi megnyilvánulást.

Robin kiböki, hogy nem vele járt az étteremben, Ted meg belekeveredik a sztoriba, mint Simon Gábor a vagyonnyilatkozatba, végül elüti azzal, hogy ja, tényleg a húgommal voltam ott. Mint kiderül, nem ez volt az első alkalom, hogy Ted irányt tévesztett a csajok, randik, helyszínek kusza szövevényében: lehet mozi hátsó sora, lehet Hawaii túra, ahol nem Robin volt a partner, mindig azzal vágja ki magát, hogy, hja tényleg, a húgommal voltam.

Robin megelégeli a húgom-fedősztorit, felnőttek vagyunk, ne csináljunk már úgy, mintha szűzen masíroztunk volna egymás karjaiba, innentől őszinteség. Nem lesz ennek jó vége, én mondom, a szakításhoz vezető út őszinteséggel van kikövezve, de ne legyen igazam. Persze, amikor Ted a bárban bedobja, hogy melyik csajt húzta meg 3 éve, az azonnal kivágja a biztosítékot Robinnál, Ted, hogy te mekkora egy érzéketlen tuskó vagy, épp csak a görcs hiányzik a fejedről! Ted álla az alagsorig esne, ha nem ott lenne már alapból is a bár, tátott szájjal és miafaszvan szemekkel bámul az elviharzó Robin után.

Ugrunk, Marshall és Barney a bárban, sellő és inverz sellő között kell választani, mármint szexuális eltévelyedés terén, természetesen, mert mit dugnál meg inkább játékkal ütik el éppen az időt. Lily szórólappal érkezik, szerepet vállalt egy előadásban, azt promotálja. Barney leoltja, egyrészt csak nudibár szórólapját veszi el, másrészt ütközik az életfilozófiájával, miszerint barátokat nem nyaggatunk ilyesmivel ennyi idősen, olyan, mint segítséget kérni reptéri fuvarhoz, szálláshoz, költözéshez. Hívj taxit, menj hotelbe, bérelj költöztetőket. És főleg, ne hívj haverokat béna előadásokra.  

Befut Robin és Ted, segítséget kérnek egy döntésben. Barney közbeveti, igen, szakítanotok kellene, amire olyan nézést kap a pártól, amire gyengébb idegzetűek megállnának a növésben. Flashback korábbra az estén. Tedék enyelegnek a kanapén, Robin piros pulcsiban, amit Ted szexinek tart. Hihetetlen, de minden részlet fontos, talán csak a kanapé nem. Robin hidratálókrémet kér, Ted már hozza is a fürdőszobából: hajrá, segít megőrizni az arcod frissességét. Itt vissza egy pillanatra a bárba, Lily kiakad a friss szón, rázza a hideg, mintha Matolcsy előtt kamatemelést emlegetnének. Nem bírja elviselni, ha kiejtik a szót hallótávolságon belül.

Sztori lendül tovább, kiderül, hogy arckrém nem Tedé, nem Lily-é, Robin számonkérése pedig nélkülözi az irgalmat: Kié ez a krém, Ted? Robin belefojtja Tedbe a „hát-a-húgomé” alibizést, szóval egy exedé, hát így állunk. Ted kijátssza a szeretlek+bánatos kutyaszemek kártya-kombinációt, teljesen hatástalanul, mert egy párral megy a színsor ellen: Robin tűzhányóként ontja magából lángokat, ugyanazzal a krémmel kenjen magam, mint az exed?!

Lily-Marshall közbevág, biztos Carlaé volt a krém, az arca katasztrófa volt, de nem is amiatt járt vele Ted. Ted hálás szemekkel köszöni meg, hogy miután lábon lőtte magát, Marshall még a mankót is kirúgja a hóna alól.Erre mondják, minek ellenség, ha ilyenek a barátaid. Robin felteszi a kérdést, amivel egyszerre lehet a világból kikergetni a pasikat, és adni egy pofont a racionalitásnak: azért nem dobtad ki a cuccait, mert érzel még iránta valamit?!

A veszekedés faggatásba, majd beismerő vallomásba torkollik, Ted őrizget még pár cuccot az exektől, igazi emlékfelhalmozó: telefonfülke, lámpa, párna, és ó, jaj, ne, a piros pulcsi, Robin sokkhatás alatt, el kellene rakni a fegyverként használható tárgyakat a keze ügyéből. Jön az ősrégi kérdés, amiben dönteni kell a többieknek, mihez kezdj az exed cuccaival? Robin szerint nem kérdés, kukába vele, jó lesz nyereménynek a telepi túlélő guberáló versenyszámához, most már inkább egy hajléktalanon látná a piros pulcsit. Ted a sarkára áll, nem fog megszabadulni a cuccaitól.

Így a döntés a többiekre marad, akárcsak korábban Marshall gatyája esetében. Mini-flashback. Marshall bevonul egy olyan kamuflázs gatyában, amire Győzike is csak levegőt kapkodva tisztelegne, nekünk meg kiég a retinánk. Marshall teljes meggyőződésből kérdezi, klassz, mi? A társaság leszavazza a gatyát, egyedül Barney van mellette, de csak azért, mert örökös táptalaja lenne a fikázásnak. Marshall fellebbezett, de a katonai csizmák nem javítottak a helyzetén, sőt.

Ted védőbeszédje szerint nem nagy ügy a sok cucc, nem az excsajokra gondol közben, hanem a fiatalkori élményeket hoznak elő. Robin a vád képviseletében elmondja, hogy a tárgyakban most már az excsajokat látja életre kelni, akik ráadásul be is szólnak neki. Elég szürreális, ahogy a dögös szőkévé transzformálódó telefonfülke a Tedtől kapott válogatáskazettákkal kóstolgatja Robint, a párnából lett dekoltázsba öltözött barna bögyös exbarátnő meg a nagyobb melleivel kérkedik. Ezen a bárban is összevesznek, dönteni kell. Lily Robinnal van, Marshall Teddel, 1-1, Barney-nál a döntés, aki Robint támogatja, de csak mert Ted lakása maga az összevisszaság, mintha egy elhagyott lakberendezési szaküzletben élne.

Tednek tehát nem maradt választása, összepakolt, ami fájdalmas volt ugyan, de az igazi lelki vérengzés még csak később következett az estén. Ugrunk Lily előadására, New York ugyan híres a színházairól, de ezek színvonala meglehetősen eltérő, és Lily előadása valahol a legalján volt, két kategóriával a nyilvános parkban részegen üvöltöző hajléktalanok alatt, de eggyel a hazai Nóta TV tehetségkutatójának középdöntője felett.

Lepusztult bérház tetején a színház, 8 emelet magasság, lépcső nélkül, a Szkéné ehhez képest a maga belváros lüktető szíve a Műegyetem második emeletével. Marshall az első sorban foglalja a helyet, nem mintha nagy tolongás lenne, a nézőtér a Mónika-show szereplőit idézi, a foghíjak vannak elsöprő többségben. Kezdődik az előadás, ami a kortárs színház fikázóinak tálcán kínálja a beszólási lehetőséget: a díszletre a minimalista jelző barokkos túlzás lenne, a szereplők színészi eszköztára egy jobb képességű neonhal-csapatéval vetekszik, a történet elborultsága láttán pedig Schilling Árpád is elmorzsolna egy örömkönnycseppet a szemében.

Színre lép a nyakig feketébe öltözött Harag, Kapzsiság és Irigység, de akkor se emlékeznék rá, hogy melyik volt Lily, ha egy tucat Mesterházynak öltözött álbohóc kopogtatócédulákat lóbálva kergetne végig a Lehel-piacon. Talán azért, mert rögtön az első mondatnál elrontotta a szövegét. Majd egy atlétás, boxeralsós csávó Star Warst idéző antréja sokkol: Én vagyok az apátok!

Kezében whiskey és vadászpuska, az alulöltözöttségét a testét borító szőrrel kompenzálja, és amúgy ő lenne „Amerika”. Ezért az allegóriáért valakinek komolyan kijárna egy sünökkel körberakott szívlapát, Barney azonnal hanyadt-homlok menekülne, de nem eresztik. Még jó, így legalább nem hagyja ki, amint Tedet is bevonják a darabba, egy arcába nyomott tükör segítségével vele szimbolizálják a fogyasztói társadalom arcát. Ha valaki egy életre el akarja ijeszteni a gyerekét a kortárs kamaradaraboktól, ennél jobb lehetősége nem igen lesz.

A végén a társaság ömleng, csodálatos volt, a darab a darabban mekkora ötlet, és ki gondolta volna, hogy a kapzsiság a gyilkos. Barney az egyetlen, aki az ölelés mellé Lily hátába szúrja a kést, Lily, ez nagyon gáz volt, borzalmas, barátként őszinte vagyok hozzád. Lily vitára kel a véleménnyel, szerinte a barátok bátorítják és ösztönzik egymást, fordított esetben ő biztosan végigülné Barney előadását és bíztatná Barney-t. A vitának az vet véget, hogy a rendező – az alsógatyás, szőrös faszi – bejelenti, hogy 5 perc szünet után közönségtalálkozó. Barney gyorsabban elrohan, mintha egy hipszter a Millenárison a Wamp helyett az évértékelő beszédre keveredett volna.

Hazafelé Robin és Ted is osztja az előadást, a szinte üres lakásba hazaérve Robinba nyilall a felismerés: minden cuccod az exektől volt. Úgy látszik, Ted nem az a vásárlós típus, ellenben elhalmozzák a csajok tárgyakkal. Itt véget is érhetett volna a történet, de annyira nagyon-nagyon érezzük, hogy lesz itt még csavar és fogaknak csikorgatása. Másnap kutyasétáltatás (öt azaz öt jószág) közben Ted kérdez rá Robinnál, hogy akkor eszerint Te semmit sem tartottál meg az exeidtől, ugyenemdebár? Semmit, kivéve a kutyákat. Ízlelgessük csak a számot, öt azaz öt ebről van szó, mekkora álságos csaj már Robin, leszakad az ég.

Kinyílt Pandóra szelencéje, most már Ted látja bele a kutyákba a volt pasikat, a pórázon tartott amorózó lelkes csaholása kimondottan emlékezetes momentum. Egy idő után ezt Ted nem állja, azt akarja, hogy Robin szabaduljon meg a kutyáktól. Mind az öttől. Robin ellenkezik, élőlények nem számítanak, valahol ez jogos, de azért ökölbe szorul a bicska a zsebünkben. A többiek elé viszik a döntést, egyöntetű a vélemény, nem lehet megszabadulni a kutyáktól. Ted morog egy sort, mert kutyák a fejében folyamatosan átvedlenek Robin expasijaivá, az meg nem egy kellemes látomás, ha a földön térdelő dalmata-expasi keverék-vízió kérdezgeti, hogy na, szerinted milyen pózban csináltuk itt a csajoddal?

A bárban jön az újabb csavar: Barney kiosztja a szórólapokat a saját egyszemélyes darabja premierjéről. Másnap premier, és elvárja, hogy minden igaz barátja ott legyen, bár a darab hosszú lesz és borzalmas. Közben szinte hallani, ahogy a lassú tűzön forralt bosszú próbálja leröpíteni a kukta fedelét. Barney azért felajánlja a menekülő útvonalat: Lily beláthatja, hogy tévedett. Nem, nem, ott leszünk hiánytalanul és bátorítunk.

Ted és Robin otthon kibékül kutyaügyben, egy bocsi ide, egy gyerekesen viselkedtem sajnálkozás oda, és máris rendben minden. Legalábbis Ted azt hitte, de aztán a féltékenység felütötte fejét, akárcsak Lily darabjának második felvonásában. Innentől kezdve kiszabadult a szellem a palackból, Ted belelátja a kutyákba a volt pasikat, mindenhol ott vannak, séta, fültővakarás, szex közben, Robin ölében, a cirógató kezek alatt, egyre csak fúrják magukat Robin és Ted közé, képletesen és szó szerint is. Ismét csak örökbecsű képek következnek.

Elérkezett Barney előadása, előtte Robin közli Lily-vel, hogy ráébredt, Tedet tényleg nagyon zavarják a kutyák. Úgyhogy elküldi őket a távoli mezőkre, ami jelen esetben nem az eutanázia kanadai változatát jelenti, hanem a magányos, leszbikus nénikéjének farmját. Végülis de, kicsit az előbbit is jelenti.

Lassan kezdődik az egyszemélyes performance, a háttérben egy műsorfüzet sokatmondóan baljós „Suck it Lily” felirata látszódik a gyér hallgatóság több tagja kezében, kicsit izgulnék a vöröske helyében. De Lily csak fogadkozik, hogy ő márpedig dafke végig fogja ülni, és még arra is lesz érkezése, hogy a végén valami kedvessel bátorítsa Barney művészi ambícióit. Mert ilyenek a barátok. Barney bejön fekete garbóban és vagy a málló vakolat borította be az arcát, vagy direkt festette magát krétaporral vérszegényre, ebben a padlásszínházban bármelyik elképzelhető.

Barney egészpályás verbális letámadással azonnal sokkolja Lily-t, bevonulás után kizárólag a „friss” szót ismételgeti, Lily-t rázza a hideg, és olyan mozdulatokat tesz, ami alapján doktori disszertációt lehetne írni a motorikus idegrendszeri rendellenességekről. Barney még 40 percig frissel, ezt is csak azért hagyja abba, hogy fizikai vegzálásba váltson át, és vízipisztollyal lője Lily-t újabb húsz percig. Marshall közben mérgelődik, hogy őt soha nem vonják be az előadásba, hiába ül az első sorba. Ajánlom neki a Nézőművészeti Kft. darabjait, vagy beleszeret, vagy nem lesznek többet ilyen vágyai.

A darab később egyre durvább lesz, Barney robotnak öltözve kattog ki magából jól hangzó, de összefüggéstelen szavakat, meg bőszen hamis furulyázásba kezd. Az előadás itt már igazi vérfürdő az agynak, a Sátántangó ehhez képest Disney-matiné lehet. Lily feladja, nyertél, igazad volt. Barney elszáll örömében, lovagol a győzelmén. Csak amiatt sajnálkozik, hogy abba kellett hagynia, éppen kezdett belemelegedni. Többiek kevésbé sajnálják, inkább mennének inni. Barney erre belenget a háztömbnyi cliffhangert, pedig a második felvonás az maga a borzalom remekműve, zseniális, hogy mennyire rossz. Spoiler alert, a robot szerelembe esik, bárcsak láttátok volna.

Lily enged az érzelmi zsarolásnak, maradunk és végignézzük a darabot. Úgyhogy Barney még másfél óráig kínozta őket, mert erre valók a barátok. Ted hazaér egyedül, épp benyitna a szobába, amikor Robin szalad utána, most szabadult meg a kutyáktól, most már vidéken kapják a szeretetet a drága nagynénitől. Ted zavarban, próbálná a bárba terelni a csaját, sikertelenül. Belépnek, ott van telefonfülke, lámpa, párna, az egész kóceráj tele a volt csajok cuccaival. Robin nézésétől a képernyő túloldalán kaptam légszomjat, Ted, azt mondtad, mindent kidobtál.

Ezek után óriási veszekedés kezdődik, közben évszakok telnek el, hónapokat kell fordítani a naptáron, a tél tavaszba, majd nyárba fordul, a végén a pár ül a kanapén, ők maguk a labilis, zilált lelkiállapot tökéletes megtestesítői, látszik, hogy eljutottak odáig, ahonnan nincs visszaút. Egymást kérdezik, tényleg megtesszük? Meg! Összeköltözünk, újságolják kirobbanó örömmel a következő képkockán a bárban, Marshallék pontosan annyira őszintén örülnek, amennyire Barney zuhan magába a hír hallatán.

Zárókép, vissza Barney előadására, a történetben Barney, mint robot szerelemre talált, összezavarodtak az áramkörei, és szívében a lángoló szenvedélyt egy kívánatos kenyérpirító lobbantotta lángra. Alföldi tuti kapkod a telefonért, hogy megszerezze az előadás rendezési jogait. Amikor a szerelmi sóvárgás Barney szteppelésébe váltát, Marshall lezárja a románcot egy akkora méteres maflással, hogy a világot jelentő deszkák adják a másikat. Kettő pofonnál járunk, a csonka közönség mindenesetre erőteljes ovációban tör ki. Két pofon bezsákolva, 3 to go.