Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

El Barco - A Bárka 3x16 (spanyol LOST) - Sorozatzáró.

2014. február 19. 17:00 - Sigismundus

Ugrunk előre egyet az időben, 90 percet. Ulisses és meglepetésre Gamboa futnak a tengerpartra, a Sarkcsillag és annak csónakja felé. Uli, némileg meggondolatlanul, leteszi a maga tekintélyes fegyverét és hátat fordítva a kolumbnak, begázol a vízbe. Hiba, ez előre borítékolható hiba, mert a kolumb előveszi a maga pisztolyát, és a Hősre fogva maga is bemegy a tengerbe.. Ugrunk vissza, 90 percet, a Kunyhóhoz, és annak ostromához. Piti álarcban botladozik előre, háta mögött a feketegatyások fegyverei, elötte barátai fegyverei, az ő kezében meg egy töltetlen pisztoly. Max már szépen célba is veszi és lelőné, de Julian megállítja, mert fura neki hogy a közeledő nem lő. És amikor már egészen közel jutott, Ramon Girones, húz egy zseniálisat. (innen is grat az íróknak, az egyik legötletesebb húzásuk a sorozatban)

Clipboard02.jpg

Előveszi az arabtól kapott rágót, és ráragasztja a gázmaszk homlokára.... Felismerik azonnal odabent és persze nem lőnek, rá. Csak sajna vörös kalóznőnek is feltünt ez a nagy csend, lő párat feléje ösztönzésül, a bentiek fedezőtüzet lőnek, Piti fut feléjük, de csak eltalálják a fenekét hátulról. Behúzódik egy fatörzs mögé és bekiabál mindenféle megnyugtató hülyeséget, hogy friss levegőn van meg rágózik. Vilma megfenyegti, ha meg mer halni, az ő nevét kapja a baba, a fenyegetés hat.

 

Ainoa végighallgatva az évelődést, arról kezd érdeklődni, mi a gyakorlati és lélektani menete annak hogy egy ex, csak barát legyen? A széparcú lány válasza tömör, elöbb exnek kell lennie, de ez addig nem történik meg, míg a láttára hevesen ver a szív és kitágul a pupilla. Mindezt tűzharcban beszélik meg, aztán elterelődnek a gondolatok kevésbé komoly témákra, mint például hogy fogytán a lőszer, és Julia csak a Sarkcsillagon levő sebészkészletével tudja megmenteni Valeriát. Sarkcsillag, Gamboa bolyong kissé elveszve, majd benyit a Kapitányiba és talpra ráncigálja Buborékot. Neki most itt Robertora van szüksége. Az viszont nem akar a gonosz Roberto lenni, mert ő inkább kagylókat gyújtene, meg papírsárkányt röptetne. Marad tehát a szokásos pszihológiai meggyőzés, ha nem leszel Roberto, akkor Alexander, a nagyhatalmú, megöli az összes barátodat. Még Valeriát is ! Még ez a fenyegetés se hatna, ezért Marimar veti be magát szelid rábeszéléssel. Hogy ő ismerte legjobban Robertot és tudja hogy nem volt gonosz mint sokan hiszik. És majd segít eljátszani őt.

Clipboard03.jpg

Kunyhó. Megint nagy lövöldözés kezdődik, de furcsamód valaki mások lőnek kintről, a feketegatyásokra. Bent mindenesetre mindenki fedezékbe ugrik, Salome Julianhoz, Ainoa Max karjaiba. És ekkor hátulról zörgés meg hasonlók hallatszanak, és beugrik a szobába Ulisses, a Hős, figyelemreméltó izmaival, és egy jókora géppisztollyal, hogy mindenkit megmentsen. Láttára Ainoának szaporábban kezd verni a szíve, kitágul a pupillája – és el is engedi Max kezét azonnal.

Clipboard08.jpg

A Hőst Cho, Ramiro, és Palomares követi, fegyverekkel, és lőszerrel megrakva, remek stratégia, így most néggyel több ember van bekerítve. Sebaj, Uli felvázolja az ostromlók pozícióját, nem tudnak minden oldalt lefogni, ők is így jöttek be, tartsanak ki. Julian beoszt mindekit az új posztokra, majd csendben megkérdi fiát, hová tünt a Toronyból. Uli erre csak (sajnos) annyit mond titokzatosan, hogy más földek is épségben maradtak e szigeten kivül, többit később. Majd elfoglalja új védelmi pozicióját, társa nem más, mint Max, akinek a mosolya, valahogy nem őszinte. Van hát idejük megtárgyalni a legfontosabb témát. Uli sokat töprengett, ki adta Ainoának a képet amin ő van, meg a halott Dulce, és rájött, macskaképü volt. Az nem tagadja, a lányért tette, aki pár perce még hozzá bújt itt védelemért. Bájgunár bólint, megérti, ő is tett egykét dolgot Ainoáért anno a kolumbbal szemben. De attól még itt a probléma, hogy ketten vannak egy lányra. És ő sem akarja feladni.. Párbeszéd közben lőnek időnként, egyenlőre kifelé, nem egymásra.

Clipboard11.jpg

Szóval így ellennének egy darabig nyugisan, de jön Montrero a buligyilkos, és közli, hogy el kell mennie valakinek a Sarkcsillagra, emberekért és orvosi eszközékért. És csak most árulja el, hogy Valeria megsebesült. Nosza ugranak többen is önkéntesnek, legjobb eséllyel Max, aki kicsi, fürge és ismeri a Szigetet. Naná hogy Ulisses a Hős is menni akar vele, ketten több esélyük van a sikerre. Mármint arra hogy a másik hős lesz, az egyik meg megmentheti Ainoát és kishugát. Kirohanás elött még bocsánatot kérnek egymástól, Bocs a fényképért - Nem kell, nekem kellett volna szólni Dulcéról. 

Aztán akció. Végre...

Monterro és Julian kilövik azt a két rejtett olajoshordót amelyek eddig csodák csodája, megúszták a lövöldözést. A füstben a két hős ki tud rohanni a part felé, a feketegatyások persze lőnek, egy lövedék épp csak megsérti Salome karját. Az arab alvezér meg a két menekülő után megy.Clipboard12.jpg

Sarkcsillag, megkezdődik Buborék kiképzése Robertosra. Mairmar finoman segít, szája csak akkor legyen nyitva ha beszél, vagy eszik, húzza ki magát, ne görnyedjen, kezeket lazán, ne görcsösen. Kérdést kap a lány arról, milyen is volt valójában Roberto, mert Buboréknak egy emléke van a buborék elötti időkről, melyben a lány egy gyűrűt adott neki vissza. Hát igen, szemét egy jelenet volt, de Marimar ezt úgy meséli el, hogy már az esküvőt tervezték, kit hívnak meg meg hasonlók. Gamboa meg közben lányával próbál beszélgetni. Elmeséli hogy ismerte annak anyukáját, ő is jól rajzolt. Aranyos jelenet lenne, csak épp a kislány azt rajzolja, hogyan sétált a papájával Alexanderrel. Aztán jön az említett nagyhatalmú is, és közli Gamboával, ha meg is jelenik Roberto Schneider fejében a vörös mappával, az csak a kolumb életéért lesz elég. Ha Evelynt is vissza akarja kapni, ölje meg Ulisses Garmendiát. A kolumb hát elkezd betárazni egy pisztolyt, Estela ugyan próbálja lebeszélni, lányára hivatkozva de hiába.

Clipboard16.jpg

Kunyhóban közben másik terv is születik. Choé az ötlet, de Ramiro és Palomares akarják megvalósítani. Az ötlet ugyanis hogy a fürdőkád fedezetében mennek ki Pitiért. Inkább a két egyedülállót lőjjék le, ne Vilma új pasiját. Elötte persze vitázni kell Kapitánnyal és Juliannal akik kissé konzervatívak és nem látják jónak az esélyeket. De elhangzik egy meggyőző beszéd, mely szerint ők egy család, Piti is a család része nem? De. Másrészt ez a kád egy régi jó öntöttvasból készült kád, amikor még tudtak kádat csinálni az örökkévalóságnak, és 3,60 volt a kenyér. Bírni fogja a lövéseket. Meg is indul a rögtönzött 3,5 lábas harckocsi, és a meglepetés erejét alaposan ki tudja használni, csak percek múlva kezdenek el rálőni, hiába. Clipboard20.jpg

Hamarosan megint hárman vannak a hülyék, kint a tűzvonalban. Ugyanis a kád alá csak ketten férnek be épphogy, vagyis Pitit ennek a fedezetében nem lehet visszavinniük, fegyvert nem vittek, ügyes, átgondolt stratégia megint.Úgyhogy megint van pár hosszú perc amíg Vilma és Cho, Julian és Salome érzelmes párbeszédeket folytatnak egymással. Ainoa meg Valeriát akarja ébren tartani beszélgetéssel, de ez eléggé nehéz lesz, mert még sebesült kishuga is arról érdeklődik, Uli vagy Max tetszik neki. Julian beszél haverjával, Montreroval, mert Kapitány kissé átment Rambóba, fedezék nélkül kezd kifelé lövöldözni. Vilma meg Saloméval aki nem akarja elárulni DellaGuadrának hogy megsérült, de emlékeztetve lesz arra hogy amikor az eltitkolta a betegségét, akkor szakácsné hogy fel volt háborodva. Szóval mindenki beszélt mindenkivel, csupa lényeges dologban.

Clipboard25.jpg

A két hős rohan a partra de közben ők is folytatják a diskurzust közös témájukról. Mely végén Ulisses kijelenti, eszével tudja hogy már nem tudja boldoggá tenni ő a lányt, de a szívével leállni sem tud mert szerelmes. Aztán végre megzavarják őket, jön az arab fickó, Uli hátramarad feltartani, Max meg rohan a hajóhoz.

Ahol közben Buborék sikeresen alakul Robertová, egyenesen áll, eltünt a végtagremegés, nem makog beszéd közben. Ide mászik fel Max könnyen mert az őrség tekintete éber ugyan de mindig másfelé vetik, nem ahol ő van. Irány az Orvosi, némi bujócskával a benti járőrők miatt. Miután Max összeszedte a cuccot tovább bujócskázik a hajóban. Egészen addig míg beugrik a Kapitányi kabinba. Épp jókor érkezett mert Buborék mégsem bírta a Robertová válást, a földön sír és rí, szokás szerint. No hát ösztönzésül elhangzik hogy ezeket az orvosi eszközöket a kis Valeriának viszi Max, mert szegényt meglőtték. Félkegyelmű ettől még jobban kezd sírni, majd felszívja magát, és Roberto Schneiderként kel fel.

Clipboard27.jpgA Parton közben Ulisses sikerrel kilövi az üldözőt, de fájdalom, a feketegatyások jobban képzettek. Az történt ugyanis, hogy ketten üldözték őket, és a másik, az arab alvezér Uli háta mögé került. Klasszikus sikeres bekerítési müvelet lenne ha az arab mögött meg nem jelenne Gamboa hogy lelője. Majd felkéri ősi ellenségét, bájgunárt hogy mentsék meg együtt az ő lányát, Evelynt. 80éves Öregúr is elkezd akciózni, régi ismerősként köszönti a nagyhatalmú Alexandert, bár megjegyzi, elég rossz bőrben van az.

Clipboard29.jpg

 Kiderül, hogy a nagyhatalmúnak köszönheti hogy a Világvége elött közvetlen annak szingapuri hotelébe került unokástól. Gesztus volt ez, mert anno megmentette Alexander életét, most kvittek. Majd eléjük vezetik az időközben elfogott Maxot, és orvosi táskáját. A macskaképüt bezárják valahová, hiába hivatkozik Valeriára. Victor megint rádiózik valamit kalóznőnek, mert jön fontosabb, maga Roberto Schneider. A Kunyhónál közben nagy lesz a csend kint. Gyanús, és okkal, két feketeruhás jelenik meg biztos távolban, de jól láthatóan két rakétavetővel vállukon, amit a Kunyhó felé irányoznak.

Clipboard38.jpg

 Hát létrejött végre a nagy találkozás, régi ellenségek közt. Roberto erős, emberes kézfogással üdvözli Alexandert, aki megemlítti a két rakétást, akik két lövéssel minden barátját meg tudják ölni. Vagy mégsem, mert azok nem adják fel, bent is elkezdenek fedezéket építeni, matracokból hogy a repeszeket felfogják valahogy. És akkor most telt el az a bizonyos 90 perc.

Clipboard32.jpg

Ulisses egy pillanatig nem hisz a szemének, aztán megadóan bólint. Belekezd egy hősi búcsúzóbeszédbe, megemlítve a tengert, szelet, napot és köszöni hogy egy ilyen helyen halhat meg. Gamboa is sajnálkozik, szerinte barátok is lehettek volna, két kemény fickó. Azért egy utolsó búcsúzáshoz odaadja még a rádióját. Uli rádiózik, Ainoát keresve, közli hogy úton a segítség a gyógyszer, örülnek. Aztán kapcsolatuk kerül szóba, a srác szerint hiba volt, a lány szerint nem így van, ő szeretné újrakezdeni, újraélni mindegyik percet. Így végigbeszélik összes kalandjukat, az összes szerelmes jelenetet, de közben Ulisses finoman tereli a szót, hogy szerinte az volt a legjobb mindkettejüknek amikor külön voltak. Ainoának csak a végén esik le hogy a másik most örökre búcsúzik tőle.

Clipboard36.jpg

Másik nagy találkozás a Sarkcsillagon. Roberto Schneider számon kéri a másikon, miért jutott ide a hét hajó, hét legénység túlélésének terve? Hisz ez egy humanista esély volt az emberiség fennmaradására eredetileg? Egy percre ugyan visszatér Buborék, a hebegés és remegés, de Alexander ettől le van nyűgözve. Ő azt hiszi, ez a pimasz ifjú zseni egy újabb fricskája feléje. Akinek legsikerültebb projektje Buborék a félkegyelmű eljátszása volt. Fel is ajánl egy újabb állást, vele és embereivel kell tartania, de egyes-egyedül. Különben megölik az összes barátját, 10 másodperce van.

 Clipboard37.jpg

Összes barátja épp matracok, deszkák és kádak mögé rejtőzik egymást átölelve, és várják hogy betörjenek azok a rakéták. De nagyon meglepődnek, mert az ajtón inkább halk, udvarias kopogtatás hallatszik. Kapitány ajtót nyit, és az öreg Ventura mosolyog rá műfogsorával, kezében az orvosi táska. Fogta magát, elemelte, aztán gyorsan öt perc alatt végiggaloppozta a másoknak félórás utat. Gyorsan viszik amit kell Juliának, Montrero meg igen döbbent arccal megy ki a Kunyhó elé. Teljesen üres, ahol eddig fegyveresek lapultak, most síri csend... meg a három kádas hülyegyerek. Hát az történt hogy Roberto döntött, megy Alexanderrel. Igaz ez azt jelenti hogy nem belezhet halat boldogan Saloméval, nem játszhat Valeriával, és nem veheti feleségül Marimart, de megmentheti az életüket. Így hát elment Alexanderrel, aki csak őt vitte magával, hátrahagyva Esmelát, Marimart és Evelynt.

Clipboard41.jpg

Part, Ulisses végére ért a hősi jelenetnek, Gamboa meg unja már, felfázik még itt a vízben. Úgyhogy belelő hármat a mellkasába Ulissesnek, aki nyitott szemmel, Leonard Cohen- Hallelujah zenéjére elkezd kifelé sodródni a tengerbe. Közben Hiroshímáról elmélkedik, meg a részecskegyorsítóról, és a szerelem erejéről, amit semmi sem tud megállítani. Közben Max is kiszabadult, Valeria meggyógyult, és mindenki boldog.

Ha itt és így ér véget az El Barco, azt mondhatnám, jól oldották meg. Sietve ugyan, nem jutott idő megválaszolni sok kérdést, de szépen zárták a történetet. Az önfeláldozásról, lemondásról, szerelmekért, barátokért. Kicsit giccesen ugyan, de jó lett volna. Ha még öt perc nem lett volna. De lett. (Jó, mondjuk 5 perc nem a világ, én a LOST teljes hatodik évadát hiábavalónak tartom, számomra az ötödikkel ért véget)

387 nappal később.... Kapitány sorolja, hogy mik történtek. Hogy a piros mappában volt annak az ellenszere ami miatt a gázmaszkokat viselni kellett a feketéknek, és ami miatt Alexander is oly rosszul volt, és még annyi, hogy Ulissesnek is igaza volt, vannak más földek is. Részletek nem publikusak. És látjuk is ezt, egy kőúton benzinüzemü autó halad valamerre. Elöl a Montrerók ülnek, hátul a DellaGuadrák. Igaz, Julian hisztizik kissé, mert a kis Robertonak jut csak Salome melleiből manapság, neki meg nem. Óva is inti haverját, rá is ez vár hamarosan, de Julia és Montrero ezt nem bánják, boldogok. Aztán megálnak valami kőépítményél, kiszáll mindenki, ünneplőben, Ainoa vár rájuk menyasszonyiban,a vőlegény úton van, szerinte. És már látjuk is, nőiszívdobogtató fehér ingben ülni a tengerparton Ulissest, a háromszor mellbelőttet. És mesélik, mi történt még. Hogy Julia terhes, Salome és Vilma szültek szerencsésen, utóbbinak most Cho férje, és Piti a dadája, érdekes. Palomares pap maradt, amit ki gondolt volna. Esmela és Ramiro mégis összejöttek meglepő. Meg Roberto elment Alexandernek dolgozni meglepő mód most már Marimarral. Ventura meghalt ugyan, de Max lett Raton nevelőapja, váratlan. Gamboa eltünt, a sziget túlsó felén tüzet látnak rendszeresen, vagyis nem nyomtalan. Talán ott él lányával, vagy talán kannibálok élnek ott? És Ő és Ainoa, nos az ö szerelmüket három golyó a mellbe se tudta megálíltani, ezért öltött ma Nagylány hófehér ruhát. Aztán a végén a legnagyobb hülyeség, elkezd remegni a talaj, fura zúgás támad, minden fémtárgy, elsőként Valeria bicaja megmágneseződik.Ők meg rémült arccal néznek egymásra " Megint megtörténik!?"

Címkék: el barco
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

enzo23 2014.02.20. 00:40:29

MI??? Ez mi a végén??
Mármint az AXN Playeren fenn levő verzióban ezek mind kimaradtak...csak annyi volt, hogy megérkeztek, esküvő lesz valakivel, meg Ainhoa kap vmi pénzeket, aztán meg titokzatos jelenség, és ennyi, de ezek a plusz infók nem is voltak benne :OOO

enzo23 2014.02.20. 00:56:23

Most megnéztem újra, és tényleg nincs benne ez a sok minden, na majd vmi feliratosat keresek.
Ennyi van a magyar verzióban:
Mennek a kocsival, a kicsi Robertoról meg a szoptatásról van szó, megérkeznek a helyszínre, Ainhoa ott áll esküvői ruhában. A vőlegény "úton van", de nem derül ki, hogy kicsoda. Ricardo odaadja a lányának a nászajándékot, 12 pénzérmét, aztán beindul ez a Lost-os mágneses izé, és vége.

Gondolhatod, hogy így még furább volt :D

enzo23 2014.02.20. 00:57:58

Egyébként ezen kívül is kár, hogy vége, szerettem minden hülyeségével együtt, eléggé a szívemhez nőtt a három évad alatt.
Köszönet a hogyvoltozásért! (pláne hogy így miket tudtam meg most a végén :D)

Sigismundus · https://csakugyirkalok.blogspot.com/ 2014.02.20. 15:46:19

@enzo23: Hát, örülök ha tetszett és újat adott. Magyar szinkron, én már nem is nézem úgy.
Magam is így voltam a sorozattal, eleinte furcsálva néztem, majd megkedveltem. És egyre jobban tetszett amikor ráébredtem hogy itt (LOSTal ellentétben) nem a gombhoz varrták a kabátot, megvolt kezdetektől a fő koncepció, az eltűnések a tengerről (tengeralattjáró) meg a hét hajó (mind másfélét szállít, növények, állatok, bányacuccok, pl) meg hasonlók magyarázata. És a veszélyek is amik előkerültek, megmaradhattak egy földtani katasztrófa utórezgéseinek, semmi nem-magyarázható-jeleneség.
+ Ami legjobban tetszett, nem került elő holmi Benjamin Linus, aki lejátszotta volna az addig megismert jófiú főszereplőket újdonsült gonoszságával. Maradt kinek szurkolni, mint egy régimódi Verne regényben.

Akartam még egy extra hv-t is ezekről, hogy miért tetszett meg nagyon. De nem találtam spanyol forrás a kaszáról, az eredetileg tervezett negyedik évad sztorijáról, így elmaradt.

enzo23 2014.02.20. 20:27:13

@Sigismundus: ez a "mind a hét hajó mást szállít" infó is kimaradt :D
Egyébként nagy pozitívum a sorozatnak azok a zseniális húzások, amiket mind ki is emeltél (most a rágós dolog, meg vmikor az első évad vége felé Buborék-féle közvetítős jelent), meg az ilyen váratlan tökösségek, hogy Valeria megsebesül.
Eyecandy szempontból több mint rendben volt a sorozat, és színészi teljesítményben amit Juan Pablo Shuk (Gamboa) és főleg Iván Massagué (Buborék) lehozott, az fantasztikus volt.
Egyszóval jó élmény volt, és kicsit egy kitekintés volt a sok amcsi sorozatból abba, hogy milyen a spanyol stílus.
süti beállítások módosítása