Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 6x33 - Szűzkurva ALERT van a Villában

2014. február 13. 20:00 - Chat Géza

A mai adás elmulasztásával senki sem veszített semmit, csak a taktikázás ment végig. Jó, a paraszt gyerek és a városi királylány szerelmi története is folytatódott, tény. De még hogy. Iza ugye megbántotta, azaz lecsicskázta Traktoros Kriszt, meg mondott még mást is, de az már tényleg hót mindegy. Krisz ekével magmunkált lelki szántóföldjébe mégis olyan barázdát sikerült vájnia, hogy még most is azt nyögi. Beszélne a lánnyal, de nem mer, hiába noszogatja Viki, aztán végül csak-csak oda hömbölög mellé az ágyba. Azt a kínt és szenvedést nem írnám le, amíg a eljutunk a nagy megmozdulásig, úgyis csak az a lényeg,  hogy Iza kéreti magát majd ráfonódik Krisztiánra. Zseniális villanás volt ez a taktika Krisz részéről, emeli képzeletbeli kalapját Lilu is, aki speciel, bohém csajos szettjével olvasztja le a képernyőt.

7_4.jpg

Reggelire szól valami fasza deep house, Dávidot erre egyből kiveti magából a koleszos ágy és máris veszettül tolja a beekizett, szétcuccozott Budapestparádés arcokra jellemző pumpálós, permetezős denszet. Nem is ez a vicces, hanem a lakók feje miközben ezt a hibátlan performance-t nézik.

 

A nap folyamán persze elbaszódik Dávid jó kedve, mert meglátja, ahogy Pink Debiliót invitálja éjszakára az ágyába. Erre még mindig aktuális a tegnap esti meglátásom, amit most ezzel a lendülettel kopipésztelek is. Az vesse az első követ, aki még nem csinált ilyet! Zenghetné be a villát ez a demagóg szöveg. Ja, hogy mire fel? Arra, hogy Pink nyílt lábakkal lapokkal játszva ezt a játékot megmondta Idegbeteg Debiliónak, hogy inkább aludjon vele, mint ne, mert úgy sokkal jobb, mint nem. Ezt meghallotta Laza Dávid is, amitől kiakadt és fejben megint lenullázta Pinket. Erre Még 500 Sárlik csak annyit mond, hogy: "Ezek a lányok ilyenek, csak ARRA jók." Persze a külföldön pénzér kurválkodás nem számít, de ha egy whiskykóláért teszi valaki szét a lábait, na arra bazmeg rá kell hívni az apácazárdát, hogy űzzék ki belőle a sátánt. (Elnézést. Kitört belőlem 12 évnyi katolikus neveltetés.)

8_3.jpg

A következő etapban a lakók közösségileg ellátják tanácsokkal Dávidot, hogy kit vigyen ki és kit ne. Mivel már tudjuk, hogy Vikivel fog megmérettetni vasárnap, ezért ezt ugorjuk. Amúgy se történt semmi extrém izgalmas dolog. Ellenben, amikor pártot kell választani, na ott aztán történtek dolgok kérem. Dávid nem kisebb célt lát visszajövetelében, mint újraépíteni Rómát, bazmeg. azt szajkózza, hogy ezzel megborul minden, újraírja a szabályokat, és ennél csak még nagyobb lófaszok és bullshitek röpködnek kifelé a szájából. Közben nem elfelejtendő, hogy Vikiék hatan, ők meg öten vannak. Csak azok álltak Dávid mellé, akik rábaszták a jelet. Még csodálkozik is, hogy hogy nem áll mindenki az ő oldalán. Mindegy lófasz, akkor ez az öt ember, aki vele van, az lesz az öt finalista. Őőő, hát persze, hogy igen. Jófajta kábítás ez a többiek felé, akik becumizzák kérés és kérdés nélkül ezt az önajnározó maszlagot.

„Dávid magabiztossága tényleg irigylésre méltó, hogy már szinte megrendezte az első bulit a nyereménylakásba, ahova majd a nyereményautóval mennek.” (Lilu)

Címkék: vv6
768 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Istenes Bence 2014.02.13. 20:01:11

Agyhalottak gyülekezete. :D

Dick Tator 2014.02.13. 20:07:51

ARTÚRÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ!!!!!!!!!!!!!!

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.13. 20:15:49

@Dick Tator: Pék fasza az Artúró! A megyei utánpótlás szalasztott bazmeg?

Nem is tudom, kiváncsi vagyok-e a mai öfire. Sárlik a "bagoly mondja verébnek" vonalat tolja a jelek szerint, és ezerrel puncsol HomárDévnek, gondolom ez is zseniális tervéhez tartozik. Nagy machinátor ez a luvnya! Elvégre: aki pénzért orgazmusokat színlel a kuncsaftoknak, annak meg sem kottyan ez a kis színészkedés!

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.02.13. 20:16:49

Lezuhiztam, sajnálhatjátok, ha lemaradtatok. :)

Schlomo Goldberg 2014.02.13. 20:18:05

Ismét itt vagyunk és egy szebb jövő reményében várjuk az öfit. :)

Szentpeter 2014.02.13. 20:19:14

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Kamcsin végig követtem... most mehetek lepedőt mosni..

CukIság 2014.02.13. 20:20:49

"Még 500 Sárlik csak annyit mond, hogy: "Ezek a lányok ilyenek, csak ARRA jók." Persze a külföldön pénzér kurválkodás nem számít," - Állítólag a rendőrök ki fogják vinni a villából UFO Zsolt perére, tanúskodni. A VV nem adhat neki felmentést. Kíváncsi vagyok, ezt miképp interpretálja majd.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.02.13. 20:22:48

Géza!!!!!!!444 Te is katgimibe jártál? (12 évig?:))

Szentpeter 2014.02.13. 20:26:07

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Vízágyon töröm a fejem.. Valentin napra..

én már a fény gyermeke vagyok 2014.02.13. 20:26:26

Már 12 éves vagy Géza? Az írásaidból nem gondoltam volna.*

*vigyázz Géza, a bejegyzés nyomokban tréfarépát tartalmaz

LiaMum 2014.02.13. 20:26:44

Jeeeesus ... előre félek, hogy felkeltem a gyereket , mert Csarli miatt tuti kifexem a röhögéstől :D

LiaMum 2014.02.13. 20:27:32

ma aktívan eszembe jutott a villa, mert betyárlevest főztem :D

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2014.02.13. 20:28:13

@CukIság: Úgy, hogy majd kiderül annyi igaz belőle, mint Laci nőveréséből, meg abból, hogy Alexát kitagadta a családja...

Schlomo Goldberg 2014.02.13. 20:29:42

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: ennél jobban már csak egy zuhanyzós webkameraközvetítésed improvizálna. Kortársbeszédet mondanék róla.

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.13. 20:30:05

VV Attila a FB-oldalán szavaztatja az olvasóit: ki menjen vissza a villába a párbaj után?

Szoros az állás: most 1187-1128, Dávid javára. Érdekes párbaj lehet ez, az elkövetkező napok öfijei sokban folyásolhatják az eredményt be. És amennyiben az RTL manipulálni akar, akkor fog is.

holl gold 2014.02.13. 20:32:52

David a "nagy stratega" megmondja a tutit...persze ennyi hatterinfoval könnyu amivel a beköltözeskor rendelkezett...
Az összes bentlako agyhalott, nincs kiemelkedö karakter, meg mindig divat a furdörucis zuhanyzas es elment mar egy honap de mar most lapos az egesz, mivel lehet felturbozni ezt a tragyat???

Szentpeter 2014.02.13. 20:33:21

@Haynau (Sons of Monarchy): Te izgulsz a legjobban mi ? ( mosolygok )

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.02.13. 20:33:54

@Cave Nick: ne is mondd, ki is marad a héten.

@Schlomo Goldberg: mondtam, h bekapcsoltam. Valaki látta is, ugye....

@Szentpeter: ott nem kell lepcsi.

A Proverbiális Noszty Fiú 2014.02.13. 20:34:09

Nem értitek, kis naivak.

Van aki két mohítóért meg csillogós ronáldófülbevalóért kidörzsöli a szellemet a palackból, aztán megy haza picsogni, hogy elfogyott a diákhitel az első hétvégén.

Meg van aki zsíros ojróért kényezteti a kedves vendégeket, és ettől komoly rafkós üzletasszonynak érzi magát, mert hát már két éve csinálja, és fél óra 100 euró ugyan, de még mindig nem sikerült visszavonulni, na de már most tényleg sikerül kiugrani és butikot nyitni.

Na és akkor az utóbbi lenézi az előbbit.

És ekkor a külsőbeli különbségek miatti féltékenykedésről még nem is beszéltünk.

Lilith.Inanna 2014.02.13. 20:36:10

Nagy árvaság van a fejekben.:)

Kardhal.0 2014.02.13. 20:36:29

Húha, nekem kezd kicsit sok lenni. Dávid, Sárlott, Aurélio...
Nem azt érzem, hogy megjátszott, megszerkesztett balhékat látunk, hanem...mit is?

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.02.13. 20:38:04

@CukIság: mivel felelősséggel tartoztam szép magyar beszédedért, tőled elköszönök. Sajnos a blog ócska volt, ha a vacak műsorról még az írás is rossz... ilyenkor ez úgy rá szokta nyomni a bélyegét a további színvonalra is. Persze a jelenlévők mindig kivételek.

ő-szinte 2014.02.13. 20:40:35

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: tudtam én , hogy osztálytársak voltatok!!!!
csak te vízalatti szopás fakultációra jártál ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDD

2014.02.13. 20:43:26

@ő-szinte: Poppolóra gondolsz?

én már a fény gyermeke vagyok 2014.02.13. 20:45:11

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Befűtöttem a dzsakut. Felvetted már a búvárruhádat?

Chat Géza · http://chatgeza.tumblr.com/ 2014.02.13. 20:47:05

@én már a fény gyermeke vagyok: kacagtam, de tényleg.

na húzok prezit gyártani, szóljatok ha ég a ház.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.02.13. 20:47:34

@én már a fény gyermeke vagyok: az nekem nem kell, már megbocsáss.

@Chat Géza: pacsi............ Tudtam, h csak ettől mehettél félre ennyire :PPPPPPPPPPP

@ő-szinte: igen, főtárgyam nem ez volt természetesen

Cave Nick 2014.02.13. 20:47:44

Hová tűnt daemon blikknépe?

FawltyTowers 2014.02.13. 20:48:00

@A Proverbiális Noszty Fiú: sárlott Sári Trikotázs... illetve Trikótázs. Orélió lesz a törzsvásárló Báttyával és Krisztiánnal egyetemben.

Csendben megjegyezném, hogy telihold van. :)

ő-szinte 2014.02.13. 20:49:25

@szerivan: arra. faszomatbazdmeg, hogy nem megy nekem ez a zidegennyelv :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

ő-szinte 2014.02.13. 20:56:43

@Lilith.Inanna: én megértem, hogy aggódik, narancsbőrös a poppolója :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

beninnyjuh 2014.02.13. 20:59:06

Hódos Hajni mikor hogyvoltozik? Hiányolom

ő-szinte 2014.02.13. 21:02:41

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: asziszed, hogy most lövöd a poénosat? nincs önálló tudatod jómagadnak...

CukIság 2014.02.13. 21:11:34

@King of Shadows: amúgy ezen a taktikán gondolkoztam egy picit. Szerintem nagy butaság a Dorka-Zsolti páros szétverésével fecsérelni az időt. Sokkal okosabban tennék, ha Aureliot Izára szabadítanák, próbálja "elcsábítani" Krisztiántól. És Zsófikát is igyekezzen megnyerni, ő is legyen a táborukban. Sokkal egyértelműbb lenne Krisztiánt kivinni a következő párbajon (ürügyként felhasználva hozzá Izát). A két lányt könnyebb volna megnyerni maguknak, mintsem azzal vesződjenek, hogy Zsoltit és Dorkát összeveszítsék. Mert ha ez netán megtörténik, akkor azonnal becsusszan a résen Iza (vagy Zsófika), és Zsolt helyzete egy fikarcnyit sem rendül meg. A Zsoltra való koncentrálás mögött (szerintem) Sárlott részéről inkább hiúság és féltékenység, irigység húzódik meg, mintsem higgadt, eszes taktika. Aurelionak is könnyebb lenne Izának és Pinkinek csapni a szelet, erre meg sem kellene kérni. A Dorka-Aurelio etyepetyének semmi értelme; annál inkább volna értelme annak, hogy Zsoltékat megpróbálják elszigetelni, és a lányokat magukhoz kötni.
Mert most úgy áll a helyzet, hogy ők vannak kisebbségben, és a villa erősebb csoportja a Viki-Krisztián-Iza-Dorka-Zsolt-Zsófi-tengely. Ha Vikit és Krisztiánt kiütik, Izát és Zsófit megnyerik maguknak, akkor Zsolt és Dorka elszigetelődik. És ez nagyobb nyereség, mint őket szétcincálni, hiszen eleve nem túl erős a párosuk.

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2014.02.13. 21:16:49

@Lilith.Inanna: Majd elhasználódsz itt, ha felfedez Blájen :)

ewfuns 2014.02.13. 21:16:51

Sziasztok!

Megnéztem az öfit. Lehet, hogy Krisztián egyszerű gyerek, de őszinte és megmondja a véleményét. Alaposan helyre tette Aureliot. :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.02.13. 21:17:24

@Lilith.Inanna: no, erre nem gondoltam :D Szaladok is, megnézem, de ha nem lesz ott senki........

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): szalonna

CukIság 2014.02.13. 21:18:57

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: akkor majd legközelebb.

ewfuns 2014.02.13. 21:22:51

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: A sarokban. :D Aurelio végtelenül buta, szörnyen befolyásolható és képtelen uralkodni magán (hisztigép :D ).

FawltyTowers 2014.02.13. 21:23:38

Két sonka meg egy csülök között azért üzemeljük be az élőstreamvadászt vagy bármi egyéb működőt, ha nem akarunk lemaradni a következő öfiről. :)

Szentpeter 2014.02.13. 21:27:32

Vikiből vasorrú bába lesz.. ez nem is büntetés..

2014.02.13. 21:31:45

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Minek? Úgyis mész aludni 10-kor :)

beacska 2014.02.13. 21:32:39

@CukIság: "Ha Vikit és Krisztiánt kiütik, Izát és Zsófit megnyerik maguknak"..ez antagonisztikus ellentét. Ha Iza mellől kiütik Vikit IS és Krisztiánt IS, Iza nem fog átállni.

Lilith.Inanna 2014.02.13. 21:32:52

@FawltyTowers: Ha streamre lelsz,please. :)
@genevieve: Szia.:)

pink ninja 2014.02.13. 21:33:15

@FawltyTowers: a livestreamhunter megy. most. még. :)

genevieve 2014.02.13. 21:33:17

@Szentpeter: ne buktass már le minket:-)))

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.02.13. 21:33:26

@szerivan: így van :) Ezért mondtam, h szívesen odaadom :P

@Szentpeter: de, de ez, nem az :PPP

beacska 2014.02.13. 21:34:01

jaaa, vki betenné a szavazó-linket?

ewfuns 2014.02.13. 21:36:19

Érdekes volt, hogy Aurelio és Dávid írt panaszlevelet Vikihez, a többiek ellenben Dávidhoz és Aureliohoz írták. :) Ez is elmond valamit.

Érdekes volt látni a többiek helyezkedését is. Nagy részük nem tudja még, hogy hová álljon. Dávid mögött két biztos ember van; Charlotte és Aurelio. A többiek egyelőre kivárnak, de volt egy pillanat, mikor mindenki Dávid felé mozdult el, de azt hiszem, kicsit messzire mentek Aurelioval és ez a bentiek többségét is eltántorította tőle.

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.13. 21:37:43

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Itt az a gyanús, aki nem gyanús! Jegyezze ezt meg, Pelikán! Résen kell lenni! A nemzetközi helyzet fokozódik!

beacska 2014.02.13. 21:40:02

@pink ninja: változott ez tegnap óta?

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2014.02.13. 21:40:16

@Lilith.Inanna: Akkor majd én, oloskák szerint úgyis egy vagyok vele :)

ő-szinte 2014.02.13. 21:40:58

@Szentpeter: :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

CukIság 2014.02.13. 21:41:12

@beacska: Iza nem akar tökegyedül maradni, kell valaki, akihez tartozik, és ha más nincs, akkor egyértelműen Aureliohoz húz a leginkább. Zsolthoz is húz, de amíg vele van Dorka, addig azt tiszteletben tartja. Ha viszont Dorka és Zsolti összeveszik, akkor Iza azonnal odacsapódna Zsoltihoz, és az Aurelio-Dávid-Sárlott vonal ellenfele lenne. Zsoltot nem fogják megnyerni maguknak, nem tudják és nem is akarják. Aki most Vikivel van, az Viki nélkül Zsolttal lenne. De Izát és Pinket Aurelio még megnyerhetné támogatónak. Ezt előre láthatnák.

pink ninja 2014.02.13. 21:41:45

@beacska: nem igazán, viszont atti oldalán minimálisan dávid vezet, bár ott a múltkor fölényes laci győzelem született :) mi jobban szimuláltunk a múltkor :)

Szentpeter 2014.02.13. 21:42:14

@Mók_Ica: Szia Icus.. holnap hozzak valamit a piacról ?

Szentpeter 2014.02.13. 21:43:37

@ő-szinte: majdnem kilógott a netről a sok D

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2014.02.13. 21:43:46

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: húsos, májas, húsos-májasm véres, rizses, rizses-véres

@genevieve: Helloh:)

Mók_Ica 2014.02.13. 21:44:29

ez egy kihagyhatatlan ajánlat :) élek vele :) mekkora listát írhatok? szülinapi buli lesz a hétvégén :)

Szentpeter 2014.02.13. 21:45:19

@Mók_Ica: Akkor neked is kell jönnöd...

Mók_Ica 2014.02.13. 21:47:56

@Szentpeter: csak a szombat délelőtt jó, holnap sokáig bent vagyok ... :) de listát tudok adni :)

@Lilith.Inanna: szia :)

hovatovább? 2014.02.13. 21:48:31

@Haynau (Sons of Monarchy):
A Laci Krisz párbajt is szavaztatta,
és laci került ki nála győztesen kétharmados aránnyal.
Tehát Viki nyerőn van erősen...

Szentpeter 2014.02.13. 21:49:41

@Mók_Ica: Csicskáztatsz ? ( mosolygok )

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2014.02.13. 21:49:42

@Mók_Ica: Nekem nem most lesz, de drága vagy, hogy rendeznél :)

genevieve 2014.02.13. 21:50:55

@Mók_Ica: szia:-)

sajna nem:-( de holnap már végre péntek:-)

Mók_Ica 2014.02.13. 21:51:56

@Szentpeter: sose tennék ilyet ;) (mosoly)

@savanyú a narancs (Villanyfényes): de a gyerekemnek most lesz :) neki lesz a családi parti-tájm

nosce 2014.02.13. 21:52:17

Ernőssééégggg vannn !

genevieve 2014.02.13. 21:53:05

kiváncsi leszek holnapra milyen romantikus szarságokat fognak kitalálni a villalakóknak...

Mók_Ica 2014.02.13. 21:53:17

@genevieve: telihold..... én sem aludtam túl jól... de én is örülök holnapi pénteknek :)
hétvégén pihizel?

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.13. 21:53:57

@Szentpeter: Na figyi, most az egyszer elmondom, mi idegesít benned. Le sem fogod szarni, de akkor is:

Mi a pék faszának kell egy 2-3 karakteres szmájli helyett ezt a modoroskodó "(mosolygok)"-baromságot beírogatni? Komolyan érdekelne. Na jó, félkomolyan.

Mók_Ica 2014.02.13. 21:54:50

@genevieve: valakihez jön be vendég, a többiek pedig video-üzit vagy csomagot és/vagy levelet kapnak.
Józsi kap KSZ-t, hisz ő azt kért Jeromostól :)

pink ninja 2014.02.13. 21:54:58

úgy néz ki vv atti és péter be fognak szállni a kampányba még a mostani párbaj előtt :) kíváncsi leszek :)

Mók_Ica 2014.02.13. 21:55:40

@Haynau (Sons of Monarchy): sztem látja, hogy szőkék vagyunk és biztos akar lenni benne, hogy értjük ;)

Szentpeter 2014.02.13. 21:55:42

@Haynau (Sons of Monarchy): Ezek szerint számíthatok a jeledre..
Szívesen elmondom, ha lesz rá alkalom, de mindjárt kezdődik a műsor..

genevieve 2014.02.13. 21:55:44

@Haynau (Sons of Monarchy): kb azért amiért sok DDDDD jelet, ami nem zavar téged:-)

genevieve 2014.02.13. 21:57:14

@Mók_Ica: nem, rengeteg dolgot meg szeretnék itthon csinálni...

meg sokat fogok sétálni a kutyussal...mert időközben gazdi lettem:-))

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.02.13. 21:58:11

@genevieve: @Szentpeter: úgy érzem, h TI együtt taktikáztok. Rendben, ha harc, legyen harc.

genevieve 2014.02.13. 21:58:15

@Mók_Ica: akkor lesz sírás-rívás a villában:-)

milyen torta lesz a szülinaposnak, te sütöd?

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2014.02.13. 21:58:19

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: hagyma nélkül, tojással, sózva/borsozva/paprikázva, savanyú uborkával

beacska 2014.02.13. 21:58:47

@pink ninja: remélem, ennél több eszük van

Szentpeter 2014.02.13. 21:59:04

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Taktika ? ...azt mondta azt nem szereti..

genevieve 2014.02.13. 22:00:26

@Szentpeter: köszönöm:-)

a törzskommentelők közül sokan együtt maradtak az elmúlt két évben, én kihagytam ezt...de kiváncsi lennék egy-két emberre, hogy mi történt vele:-)

velem a gazdiság:-)

pink ninja 2014.02.13. 22:01:33

@beacska: megszavaztatta attila az oldalán, ha kap 1000 lájkot, akkor petivel háborúba mennek :) ezt írta, most 850 lájk fölött van hogy kampányoljanak szemben a kb 60 ne kampányoljanak szavazattal, szóval fognak

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2014.02.13. 22:02:14

@Mók_Ica: Értem, de majd nekem is rendezhetsz, csak úgy :)

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.13. 22:02:55

@Szentpeter: Majd elmondod. Vagy nem. Megírtam, hogy idegesít, kiadtam magamból - nem a szőnyegre.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.02.13. 22:03:45

Lilu ma a '86-os érettségi bankettje utáni lerészegedős privátbulin hordott szerkóját vette fel.

FawltyTowers 2014.02.13. 22:03:47

@Lilith.Inanna: az első rtl2 kockára kell kattintani. Mert, hogy kettő van belőle. De az első a jó.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.02.13. 22:03:53

@genevieve: én még mindig várom a kacsóm megkérését :D

Kb. ennyi történt. (nem tudom, h érdekelt-e :D)

@Szentpeter: burkoltan csináljátok, látom.

Schlomo Goldberg 2014.02.13. 22:04:07

Aszongya a Lilu hogy 200 ezren tőttöték le a vv applikácót. No

Istenes Bence 2014.02.13. 22:04:32

Dávid, te szerencsétlen.

Lasombra 2014.02.13. 22:07:00

jó estét, jó izázást.

viki vajon megkezesedik a párbaj árnyékában? sztéj tyúnd end fájndát!
(biztosan)

ne most (CX) 2014.02.13. 22:08:47

Kriszt és Viki beszélgetnek, baromi unalmas. Kriszt és Iza, na ne inkább a hűtő.

Mók_Ica 2014.02.13. 22:08:51

@genevieve: kutyid van? milyen? :)

nem tortát sütök, mert azt annyira nem szereti, tiramisut kért és azt csinálok, meg sós apró sütiket :)

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): családit? ;)

@Lilith.Inanna: azért csinálják, hogy felkavarják az érzelmeket...múltkor is volt... Gombi-Picuuuuuuuuuuuuuuuur :)

Schlomo Goldberg 2014.02.13. 22:09:07

Isszák a sok kólát, remélem két héten belül meglesz az első veseleállás

genevieve 2014.02.13. 22:09:19

@Szentpeter: ha kérhetném a kivonatos közvetítést:-))))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.02.13. 22:11:26

@pink ninja: végülis én sem vagyok biztos benne, de ezt én Vikinek véltem:
"Egyikőjük sokkal de sokkal fontosabb szereplője a VV6-nak mint a másik. Sajnos igaz, hogy én nem tudom simán nézőként figyelni, és értelmezni a látottakat. Bennem nagyon kavarodik a nézői és műsorszerkeszéti álláspont. DE most mindkettő erősen az egyik oldalra billen nálam."

Persze, lehet, hogy csak saját véleményem látom bele. :)

FawltyTowers 2014.02.13. 22:11:50

@genevieve: Iza szégyelli magát.
Előtte Viki presszionálta Kriszt, hogy beszéljen a lánnyal, ne nyűglődjön.
Közben kijött Iza, Krisz azonnal befelé indult.
Viki vissza akarta tartani a fiút, az megemelte és bevitte.
Iza éppen bocsánatot kér.
Ha ez így marad, előbb-utóbb bejön, amit írtam anno, hogy betöri a csajt.
Én bírom ezt a Krisztiánt.

Schlomo Goldberg 2014.02.13. 22:11:57

iza és traktoros lávsztorija, feszülnek ez rédekek

Lasombra 2014.02.13. 22:12:07

nem könnyű nézni, ahogy a traktoros udvarol.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.02.13. 22:12:57

Bmeg, most az első reklámig tényleg Krisz és Iza nyunyogását kell néznünk/hallgatnunk?!

Schlomo Goldberg 2014.02.13. 22:13:27

Izának nem improvizálna ha Zetorral vinné a drogos diszkóba a nánási sutyerák

Mók_Ica 2014.02.13. 22:13:50

@Lasombra: hallgatni sem ecccccerű... :S

ő-szinte 2014.02.13. 22:14:18

Izabella megnyílt LOL :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
ez a traktoros nem túl bonyolult asszem egyszerűségre van szüksége :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.13. 22:14:38

Micsoda egy lávsztori ez a Traktoros-Izaura-románc! Minimum egy évadnyi brazil szappanoperát ki lehetne hozni az eseményekből!

Mók_Ica 2014.02.13. 22:14:49

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): te vagy én családom? családot ki választ? :)

genevieve 2014.02.13. 22:14:56

@FawltyTowers: szerintem is meg fog törni az ellenállás:-)

most ahogy néztem vissza a videókat, iza tud egészen kedves és emberi is lenni ha akar...

Schlomo Goldberg 2014.02.13. 22:14:58

Iza barterba kapja a "nyugiteáját" ha csinál egy kis showt Izukával?

szmoti 2014.02.13. 22:15:28

@FawltyTowers: Én is mindig azt mondtam, hogy teljesen szimpatikus a maga kis egyszerű módján :) ( hopp ez a megfogalmazás lehet, hogy egy kicsit villalakós volt :D )

FawltyTowers 2014.02.13. 22:15:33

@Schlomo Goldberg: jaj, Slomi. :)

Aranyosak, na és kedves zenét is kevertek alá.

ő-szinte 2014.02.13. 22:15:50

MOST KOMOLYAN... KI ÖLTÖZTETI EZT A LILUT????? :-O :DDDDDDDDDDDDDDDDDD
lassan kezdem megszánni :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

pink ninja 2014.02.13. 22:15:51

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): engem ez nem győzött meg :) majd holnap kiderül :P jobban örülnék én is, ha vikire tennék a voksukat :)

Lasombra 2014.02.13. 22:16:25

vajon ez kinek a száma lehet?
én Zsófira tippelek.

szmoti 2014.02.13. 22:16:27

Szegén dávid mennyire gáz reggel, Dorka is elég furán nézett rá :D

Mók_Ica 2014.02.13. 22:16:29

Budapest parádéééééééééééééééééé :) hehehe

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.13. 22:16:35

Na de hé, micsoda udvarló az ilyen? Előbb körbe kell köpködni a kiválasztottat! Úgy e'!

pink ninja 2014.02.13. 22:16:43

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): engem ez nem győzött meg :) majd holnap kiderül :P jobban örülnék én is, ha vikire tennék a voksukat :)

ő-szinte 2014.02.13. 22:17:14

ezek gyönyörűek smink nélkül :-O :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.02.13. 22:17:18

Hű de jópofa ez a Dévid gyerek, ahogy táncol.
Budapest Parádé, mi?

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.13. 22:17:54

Gáz ez a Homár gyerek, a kameráknak játssza a majmot. A többiek már csak röhögnek rajta...

pink ninja 2014.02.13. 22:19:45

jajj most meg a másik románc
wáááááááááááá
ez bazi unalmas

Lasombra 2014.02.13. 22:20:05

mondanám, hogy egész helyes csaj ez a Zsófi így lehalkítva, de ezek a szemetek feliratozzák :(

FawltyTowers 2014.02.13. 22:20:27

@genevieve: nincs mit.
Valami őrjöngő zenét adtak be reggel, ha erre kéne kelnem, valszeg a következő 10 percben legyilkolnék mindenkit, még a plüssmacikat is. Dév meg nekiállt Dadan táncot járni, s ahogy Mókicának, nekem is a budapest pride jutott hirtelen eszembe.

Orélió bevetette magát Pinki mellé a zágyba, immáron felöltözve. Hogy ennek a lánynak minek kell ez a tujafejű, azt nem tudom. Susmorognak, de nincs kedvem hegyezni a fülemet rájuk.

Szentpeter 2014.02.13. 22:20:35

@genevieve: bocs.. nem vagyok otthon..

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.02.13. 22:20:37

Viki fekvőtámaszozik. Az egyetlen a villában, akit eddig mozogni láttam.
A helikopterezés és a tükör előtti izomfeszengtetés nem ide tartozik.. :D

Schlomo Goldberg 2014.02.13. 22:21:26

debilio bizalmaskodik pinkivel. pinki felajánlotta neki hogy bármikor mellette aludhat mert az jobb neki mint egyedül

Schlomo Goldberg 2014.02.13. 22:21:59

Sárlik Pinkiről: akkor ribanc ez kinnt

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.13. 22:22:01

@Mók_Ica: Ja ja, hallottam. Bár nekem inkább ez jutott róla az eszembe:

www.youtube.com/watch?v=ngME_60nKTQ

FawltyTowers 2014.02.13. 22:22:02

Csárli sutorog Dév-vel: "Ez akkora ribanc kint", mondja Pinkire.

Durr egy pofon neki. Mármint Csárlinak.

Lasombra 2014.02.13. 22:23:38

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): durván hatékony fekvőket nyomott Viki. :) legalább 160 fokos szögig hajlította a könyökét.
plusz még csinált másfél felülést is.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.02.13. 22:23:51

Dávid nőőőt akar találni a villában? És mégis minek? :D

genevieve 2014.02.13. 22:24:21

@Szentpeter: tudom, hiszen itthon vagy:-)))

FawltyTowers 2014.02.13. 22:25:04

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): jó kérdés. :))))

Csárli néni megosztja tapasztalatait a férfiakról és nőkről. Ehh.

Schlomo Goldberg 2014.02.13. 22:25:15

Szünet, felteszik a szelepdeknit meg lakodalom lajost benyomják. a legjobb rész

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.13. 22:25:20

Csárli kiselőadása a női tartásról meg erkölcsről. Mintha egy meztelen csiga értekezne a gerincességről. És baszki, még egy csokit sem vitt neki. Érted, még egy CSOKIT SEM!!!

Szentpeter 2014.02.13. 22:25:41

@genevieve: A francba... tényleg..
de nem hazudtam..

Mók_Ica 2014.02.13. 22:25:46

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): mer' az bejön a nézőknek és jön a valentin nap :) :)

ő-szinte 2014.02.13. 22:26:02

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): mert azt gondolja párban erősebb, az érzelmi szálra fűzi a gyűrűjét ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

beacska 2014.02.13. 22:26:26

@pink ninja: tudom, én is szavaztam . a NEMre ;)

FawltyTowers 2014.02.13. 22:26:50

@Schlomo Goldberg: Pinki hülye. Nincs is egyedül az ágyban. Minimum 3-an vannak.

OCole 2014.02.13. 22:27:13

@Haynau (Sons of Monarchy): Igazuk volt, Zsófika tényleg egy nulla.

pink ninja 2014.02.13. 22:28:09

@beacska: én nem szavaztam, de szerintem se feltétlenül kellene, mindegy ő tudja

nosce 2014.02.13. 22:28:16

aranyeső mikor jón ?

beacska 2014.02.13. 22:29:40

@FawltyTowers: nem csak észbe jut, Dávid ordította is egy párszor ;)

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.13. 22:31:02

@OCole: Azért poén volt - olyasvalaki szapulja Pinki erkölcsét, aki sápot szedett a kuncsaftjaitól azért hogy széttegye nekik a lábát. Pénzért kurválkodni fasza dolog, szeretethiányból meg gáz?

@nosce: Aranyeső? Akkor már inkább a "Bugázott Réz" Hónaljmirigyéktől. Sajnos nincs fent a YouTube-on, leszedték...

ő-szinte 2014.02.13. 22:31:04

vikinek jól áll ez az orr, esküszöm :O :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.02.13. 22:31:07

@Lasombra:
Azért tudod, megnéznék egy-két jópofa dagadtozót és puhányozót, hogy ők mennyit tudnának (szabályosan) kinyomni és mennyit ő. :)

Lasombra 2014.02.13. 22:31:48

Viki banyajelmeze mindössze egy bot??? :)

Schlomo Goldberg 2014.02.13. 22:32:45

Vikit most öltöztetik Magdi anyusnak majd büntiből. Most kapcsoljam ki vagy már rég meg kellett volna tennem

Lasombra 2014.02.13. 22:32:47

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): jelentem, én így látatlanban eggyel többet, mint ő. :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.02.13. 22:33:06

@ő-szinte: akkor miért nem Aurélióval romantikázik? Ez lenne csak a rendhagyó VillaValentin. :)

FawltyTowers 2014.02.13. 22:33:06

@Istenes Bence: catch 'em by surprise.... ótejóég, add, hogy dévidkét kapják el, hátha kintről szebben mosolyog majd.

ő-szinte 2014.02.13. 22:33:38

@nosce: RÉÉÉÉÉÉZ van a fürdőben? :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Empty Bee 2014.02.13. 22:35:05

>>Erre Még 500 Sárlik csak annyit mond, hogy: "Ezek a lányok ilyenek, csak ARRA jók."<<

Fúbazz, Sári, mer' te annyi minden másra is jó vagy! Például megbeszélni, hogy a többi ember annnnnyira buta, halloood... nagyon butaaa.

ő-szinte 2014.02.13. 22:35:16

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): igen, arra a gyűrűjét is jobban ráhúzhatná ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Lasombra 2014.02.13. 22:35:47

most vettem csak észre, hogy több millió embert tippel Dév, hogy szavazni fog.
nem rokona ez a Rákaifilipnek?

FawltyTowers 2014.02.13. 22:36:43

Frászt kapok, amikor beadják a villanóta röfrénjét, Tóth Gabi ordításában.

Na, most jön, mi vót utána....

Orélió fikázása IQ szintekről. Ajjaj....

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.13. 22:38:19

@ő-szinte: "Bugázott réz a padláson,
Új öltöny a tárgyaláson,
Jáj bíró úr, én ártatlan vagyok!
Aranyhal a halászlében,
Hármat kívántam előtte
jáááj, ártatlan vagyok."

ő-szinte 2014.02.13. 22:39:24

@Istenes Bence : hol a KISMACIIIIIIIIIM???????

ÉS VEDD LE A LINKET A NICKEDBŐL MERT NEMENGED HOZZÁD KOMMENTELNI MIATTA :-O

perszepolisz 2014.02.13. 22:39:40

Utálom a klikkesedést: a gimire emlékeztet.

Lasombra 2014.02.13. 22:39:40

ingyenes szavazásnál miért is érdekes, hogy kinek mennyire pénzes haverjai vannak?

FawltyTowers 2014.02.13. 22:40:15

@ミラ: lassan elég valószínűnek látszik.

@Lasombra: akár a fülöpnek is, de ezzel a dumával, hogy újrarendezi a tahóház erőviszonyait illetve rombol és épít, valaki másra hajaz mindennapjainkból.

Csárli olyan, mint Armstrong, nagy lépés ez az emberiségnek, mondja a kihívásról. Jujjuj.

ő-szinte 2014.02.13. 22:40:36

@Haynau (Sons of Monarchy): hüllllye :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.13. 22:41:06

Csárli milyen izgatottan karattyol! Gondolom nagyon megkönnyebbült, hogy mégsem őt vitte ki HomárDév. Pedig ellene még Ernő is visszamehetne a villába. :D

gabarit 2014.02.13. 22:41:16

Idegesit orália állandó ordibaáasa hogy ő bizony FARTÚRÓ FARTÚRÓ!! Mi ez már?

LiaMum 2014.02.13. 22:41:34

Fujjj én Dávidhomótól hányok... amúgy is a Baba miatt, de ez az ember rátesz :((((

Lasombra 2014.02.13. 22:42:06

akkora pofája van Dévnek, hogy a jó indulatú nézők tényleg az Ármányt küldik vissza.
okos fiú.

ő-szinte 2014.02.13. 22:42:07

@FawltyTowers: téged sem engedett @ISTENES BENCE -hez kommentelni???

FawltyTowers 2014.02.13. 22:42:55

Pinki mióta tartozik ennyire a dévszövetségbe?
Hogy én mennyire utálom az ilyen pörgésembereket, arra nincs szó. Dév azt hiszi, hogy ez hipp-hopp, ott legyek, ahol akarok varázslat. Hacsak nem tud többet, mint a nézők. Akkor viszont az rtl székházat köll lerongálni.

pink ninja 2014.02.13. 22:43:19

lilu azért gázosan nyomja a dávidfikázást, nem lehetne ezt egy kicsit finomabban? :)

ő-szinte 2014.02.13. 22:44:11

@Istenes Bence: addd vissza a KISMACIMAT! faszomatbazdmeg ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

perszepolisz 2014.02.13. 22:44:22

Oké Lilu tudjuk már, hogy ti mit szeretnétek.

Istenes Bence 2014.02.13. 22:44:30

@ő-szinte: Szar a blogmotor, na.
Kívánságod teljesítve.
Mostmár köphetlek? :DDD

FawltyTowers 2014.02.13. 22:45:13

@ő-szinte: nem, ki kellett törölni azt a linksort.

ő-szinte 2014.02.13. 22:45:16

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): dehogy ;-DDD csak tágak a határaim ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Lasombra 2014.02.13. 22:45:19

ugye Zsolt csak taktikázik hogy ne legyen Viki üresen, mert az plusz 15-20% szavazat?
vagy mi van?
Dorka meg oké, hogy csak egy utánfutó.

Schlomo Goldberg 2014.02.13. 22:46:12

támogatótábor

Homár: debilio sárlik báttya bugyitlan
Viki: zsóti iza durci szófika trakesz

Lasombra 2014.02.13. 22:46:28

@perszepolisz: már tegnap óta tudjuk. (Lilu, Kupec)
ezeknek kiadták írásban a kampányolást.
pfej

szmoti 2014.02.13. 22:46:30

Iza egyre szimpatikusabb :)

FawltyTowers 2014.02.13. 22:46:49

@Lasombra: azért az ármányjelző már átkerült a másik oldalra, helló. :)

ő-szinte 2014.02.13. 22:47:28

@Istenes Bence: fogd a blogmotorra és köpj még egyet ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
(ööö...minden kívánságomat így teljesíted? :-DDDDDDDD :-P )

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.13. 22:47:32

Szerintem Pinkiben csalódott a Díszhomár. A többi döntés viszonylag előrelátható volt.

Schlomo Goldberg 2014.02.13. 22:47:43

Bugyitlannak erősen szélesedik a sejhaja? Vagy csak a 16:9 miatt?

perszepolisz 2014.02.13. 22:48:11

Zsóti valyon észreveszi majd, ha vége lesz a műsornak?

LiaMum 2014.02.13. 22:48:37

Magabiztos ez a Dévgyerek... jujjj, remélem nagyot koppanik :D

Lasombra 2014.02.13. 22:48:58

@FawltyTowers: nálam ugyan nem.
és nem közösködöm. ellendrukkerekkel meg főleg nem. :)

(sorry, nem tudtam. kb csak műsor alatt olvasok kommenteket. ha műsor alatt írtátok, akkor meg pláne sorry, mert figyelmetlen vagyok. :D)

Istenes Bence 2014.02.13. 22:49:37

@ő-szinte: Általában nem bántok élőlényt, de bármit, csak neked. ;)

FawltyTowers 2014.02.13. 22:49:57

Aszongya Csárli, hogy ők sportszerűek lesznek, mint eddig voltak. Leszakadt a plafon.

Érdemes hallgatni Dévidke fröcsögését. Nem tudom másnak nevezni. Ilyen egy agymosó.

csiberibe 2014.02.13. 22:50:05

@LiaMum: kivételesen élvezem, hogy beszél. Minden mondata egy elvesztett szavazat, remélem.

Schlomo Goldberg 2014.02.13. 22:50:30

Homárka csapata nagyon erős, főleg IQ szempontjából

ő-szinte 2014.02.13. 22:50:36

síííííííííííííííírok :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
háttttt ez lehet a baj, HD a vv5-ben van :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
így már semmin sem csodálkozom ;DDDDDD

pink ninja 2014.02.13. 22:50:39

ha eddig nem vikire szavaztam volna, szerintem most tenném át a jelemet, ez a dávid félelmetes :))))))

LiaMum 2014.02.13. 22:50:48

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): édes vagy :) a harmadik lesz ,szóval tudom :D csak Dév ne legyen ott :D

Lilith.Inanna 2014.02.13. 22:51:02

Mi leszünk az 5 finalista. :D

ne most (CX) 2014.02.13. 22:51:33

Viki csapata szomorkodik, mint akiket nem hívtak meg a buliba.

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.13. 22:51:36

HomárDév gondolkodásmódja szép, kedves és egyáltalán nem beképzelt: "Aki nincs velem, az azért nincs velem, mert hülye."

Pedig milyen szép csapata van: egy bárcás, egy látens leszbika, egy látens homár és egy izomagyú. A villa elitje, tényleg!

Lasombra 2014.02.13. 22:51:37

az uccsó öt az miért "A Tuti"?
a legnagyobb szopás végig bent lenni, és a végén elhullani.

ez a Dév egyre hülyébb.
az az egy szerencséje, hogy Viki még gázabb. (most mennyire igyekszik rendes, mókás, szolid lánynak látszani.)

Istenes Bence 2014.02.13. 22:51:42

Ez a Dávid banda sík hülye. Benne az ötben.
Azért megkérdeztem volna Dávidot, hogy akkor ugye te mész majd ki ötödiknek?
Te paraszt! :DDD

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.02.13. 22:51:52

@FawltyTowers: úgy tolja, mint azok az ügynökök, aki idős emberekre sóznak rá 600ezer forintos műinox párolóedényt.

ő-szinte 2014.02.13. 22:51:53

@Schlomo Goldberg: eskü, pont ezt néztem ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

@Istenes Bence: Bíztam benned ;-DDDDDDDD

ő-szinte 2014.02.13. 22:53:20

@Istenes Bence: az csak nekem tűnt fel, hogy azt mondta HD. hogy a vv5-ben vannak? :-OO :-DDDDDD

FawltyTowers 2014.02.13. 22:54:18

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): azokat már a fogyasztóvédelem is üldözi keményen. :)))

@Lasombra: tsókollak. :))

@Schlomo Goldberg: ha ez marad az IQ szint, van esély, hogy Viki visszamegy.
Báttya milyen baromi érdekesen alakult át. Most már Zsótit akarja kirugdosni, közben elfelejti, hogy megint elhangzott az öfiben, ő tényleg hazamenne már. Báttya, vedd fel a kisbatyut és jó utat.

Mók_Ica 2014.02.13. 22:54:18

@Schlomo Goldberg: Orálió olyan arccal figyelt, mint egy amőba .... értelem nem tükröződött a szemeiben....

ne most (CX) 2014.02.13. 22:54:51

Viki csapata:
Viki támogató 0, David ellenzék 4

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.13. 22:54:59

Akkor most Adélka következik. Noo, vajon mit mond majd? :D :D

Lasombra 2014.02.13. 22:55:00

na jól van.
Dávid vasárnapig frankón ledolgozza szépen magát.
csak pár napig kellene tartania a pofáját, és bevinné a kezdeti lendület a célba.

ezt a nyomit tényleg a Retek küldte be gyorsan Simon helyett (-> "Dávid, lécci, kifizetünk és csak egy-két hétről lenne szó.")

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.02.13. 22:55:33

@Mók_Ica: szép pár lennének zsófival, hasonlóan sok értelem csillog a szemeiben.

Istenes Bence 2014.02.13. 22:55:51

@ő-szinte: Nem halottam, mert pont kakkantottam. :DDD

Mók_Ica 2014.02.13. 22:55:57

@FawltyTowers: Dávid megígérte Báttyának, hogy kivihet Zsótit a legközelebbi párbajon :) :) hisz úgyis haza akar menni :) :)

FawltyTowers 2014.02.13. 22:57:04

@ő-szinte: ezt mondta. Aztán gyorsan korrigált, hogy úgy értette, az öt utolsó ember, aki a villában marad.
Képben van a fiú. :)))

Mók_Ica 2014.02.13. 22:57:05

@ミラ: erre gyúr a retek ;) ;) tényleg szép pár lenne és tartalmasan el tudnának beszélgetni.... :P

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.02.13. 22:57:21

@ő-szinte: aztat félre tetszettél érteni. mi leszünk a vv 5 (mint darab) finalistája. de nekem tetszett józsi beszólása. mint valami bika a réten.

tena_lady 2014.02.13. 22:57:46

220ezer telepített applikáció 25%-a szavazott csak. Ennyit a többször hangoztatott több millió emberről. XD

Budapest parádé. Ez mindent elmondott Dávidról. XD Sírva röhögök. :D

A VV5 műsorvezetői is ekézték Verát az erkölcsei miatt? Mert amúgy érzek némi különbséget, hisz Charlotte az 500 pasis sztorival ment be.

Nem gondolom magam igazán elfogultnak ebben a párbajban, vagyis azon a szinten nem, hogy a két emberből ki a szimpatikusabb, mert kb. ugyanannyira nem azok, de Dávid sokkal jobban taktikázik. Ez nekem jobban tetszik, mint hogy Viki hobbiból beleköt néha valakibe. Dávid kissé vakmerő, de legalább vannak tervei. A villát Dávid nélkül már láttuk, de Viki nélkül még nem. Tényleg érdekes lenne látni, ahogy újraszerveződik a közösség Viki kiesésével. :D Persze szavazni most se fogok, mert még mindig nincs okostelefonom, de elméleti szinten elvagyok. :)

ne most (CX) 2014.02.13. 22:57:55

Viki csapata szomorú, mert oda kellett állni Viki mikor csak nem akartak Dávid mellé állni. Mikor Viki vallani akart bátyjának Krisz is inkább elemenekült. Szegény Zsoti, mot ő megy a farka után és nem tetszik neki.

Deutsche Gabbana 2014.02.13. 22:58:06

@Mók_Ica: elképesztő, hogy nem esik le nekik a húszfillér :D

zaphodbeeb 2014.02.13. 22:58:10

Jóestét! Két napig idegenbe vótam. Mi vót? :)

ő-szinte 2014.02.13. 22:58:26

@Lilith.Inanna: analista :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
(háttt most már sííírok magamon is ;-DDDDDDDDDDD )

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.13. 22:58:28

@ne most (CX): Számolni tudni kell. Hatan vannak, mínusz Viki. 4+0=?

Egyébként: Dávid csapata:
Viki-ellenzék: 2
Ármányos, bárki ellen: 1
Árnyékjátékos, törött karú: 1
Dávid-támogató: 0

Ráadásul az egy ármányos Sárlikon kívül az átlag IQ alig szobahőmérséklet felett...

Ejoy 2014.02.13. 22:58:29

kibaszott ertéel homárt égeti végig az öfiben (magát égeti, de le is adják). vikit akarják vissza...

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.02.13. 22:58:31

@Mók_Ica: pont ma fejtegettem, h zsóti meg dorka beszélgetnek is néha? mert csak egymás szájában látom őket. szép, tartalmas kapcsolat. kettesben is alig tudnának lenni amúgy, de nem is erőltetik.

csiberibe 2014.02.13. 22:59:11

@tena_lady: nem azt mondta, hogy 25% pakolgatja ide-oda jelet?

OCole 2014.02.13. 23:00:08

@Haynau (Sons of Monarchy): Igen, gáz. Azok után ahogyan viselkedett és beszélt Aurélió Zsófikával, sötét mint az éjszaka és 0 emberi tartásra vall, pontosan ahogy mondták.

ő-szinte 2014.02.13. 23:00:38

@ミラ: @FawltyTowers: akkor menjetek be a nyugiba és beszéljétek meg MOST!!!
gong az eleje, gong a vége
:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

FawltyTowers 2014.02.13. 23:00:51

@Haynau (Sons of Monarchy): pont így.
Egyszer már valaki kilökhetné a nyammogó beszédű törött szárnyút is. De mondjuk izibe'.

beacska 2014.02.13. 23:01:05

@Ejoy: én hallgattam élőben...BORZALMAS volt.

Deutsche Gabbana 2014.02.13. 23:01:05

@tena_lady: ezmiez, honnan a számok? lemaradtam.

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2014.02.13. 23:01:14

Ezek után még van ember akinek szimpatikus ez a love parádés homokzsák ???
Nagyon el van szállva ez a "srác".

perszepolisz 2014.02.13. 23:02:05

@Haynau (Sons of Monarchy): Szóval mindenki csak a másikat utálja és senkit se kedvel :D

Mrs. Clayton 2014.02.13. 23:02:13

@Haynau (Sons of Monarchy): ez így igaz, de miért vannak ott a full kretének? mert az egyiket folyamat ribancozta, a másikat csak finoman kurvázta, a fiúkákat gyakorlatilag halálba szekálta, mert élvezte hogy felbassza az agyukat a hülye macikkal, a főfő hülyétől meg erősen tartott Viki, így vele meg emiatt kötekedett
ráadásul a nyomik nem rosszindulatúak, leszámítva talán oréliót, viszon kellően buták, hogy ne tudjanak sehogy se Viki ellen védekezni, ezért beállta egy náluk kevésbé buta mögé, remélve, hogy majd az megvédi őket
ha már az érzelmi/ész oldalt nézzük akkor a kevésbé hülyék a köcsögebbek, mert a geci Vikit támogatják a sík hülyékkel szemben, ahelyett, hogy kiállnának amellett, hogy debilleket nem froclizunk a debillségük miatt
na persze ehhez ész kéne, az meg pont nincs bent senkinek

ne most (CX) 2014.02.13. 23:02:30

@OCole: @Haynau (Sons of Monarchy): Auréliót, aki tényleg csak a farka után megy nem befolyásolja Zsófi, Zsóti viszont becsicskult.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.02.13. 23:02:30

Adél. Nincsenek rá szavak.
Csak egy: MIÉÉÉÉÉRT?!

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2014.02.13. 23:02:48

@Ejoy:
A csávó magát égeti, nem tűnt fel ???
Valamiért róla Orbán Viktor ugrik be.

Lilith.Inanna 2014.02.13. 23:02:52

@ő-szinte: Okos gyerek ez a Dávid. :D :D

csiberibe 2014.02.13. 23:03:03

@Farmotorosgiliszta: az anyósomnak. olyan okos fiú, jogra jár...

Mók_Ica 2014.02.13. 23:03:16

@ミラ: a kiválasztáskor szépen végigpásztázta a kamera az arcokat. a lányok elképesztőek.... Dorka - gáz smink, Zsófika, Csárli és Teo - lelakott, Viki - szokásos, Iza - ő nézett ki egyedül jól, kifejezetten helyes volt

tena_lady 2014.02.13. 23:03:28

@csiberibe: Lényegében igen. A 220 ezer potenciális felhasználóból erre a párbajra a 220 ezer 25%-a szavazott eddig, vagyis csütörtök estig.

ő-szinte 2014.02.13. 23:03:40

faszomatbazdmeg állandóan csuklom...
mindig emlegetnek :-DDDDDDDDDDDDD

FawltyTowers 2014.02.13. 23:04:06

@ő-szinte: megbeszéltük. Ugyanazt mondjuk.

@zaphodbeeb: Dévi kiválasztotta párbajra Vikit. A hv közönsége is olyan megosztott, mint a tahóházbéliek.

ő-szinte 2014.02.13. 23:04:34

Au feje? :-DDDDDDDDDDDDDDDDD
sztem felfogta, hogy szar(csapat)ban van :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.02.13. 23:05:21

Hát, tényleg ütős egy csapata van Dévidnek. Ennyi üveges szemet utoljára játékboltban láttam a plüss-osztályon.

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2014.02.13. 23:05:37

@csiberibe:
Bugázd el a telóját és küldj egy szavazatot Vikire :)

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.02.13. 23:05:55

@Mók_Ica: ja, mostanában iza jól néz ki, összekapta magát. vagy kivirult a nagy szerelemtől :D

genevieve 2014.02.13. 23:05:56

@FawltyTowers: a hv közönsége mindig megosztott szokott lenni:-)))

ne most (CX) 2014.02.13. 23:05:57

@ő-szinte: Aurélió többször is jelét adta, hogy Vikit kedveli.

perszepolisz 2014.02.13. 23:06:10

Csobot Adélon milyen jókat röhöghetnek a stáb tagok?

OCole 2014.02.13. 23:06:29

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Mert Iza, Krisztián és Dorka aztán minőségi cserék. :D

ő-szinte 2014.02.13. 23:06:42

@FawltyTowers: HAZUDSZ!
@ミラ: azt mondta, hogy nem úgy mondta

csiberibe 2014.02.13. 23:07:09

@ő-szinte: milyen képet vágott, mikor Dávid is kiröhögte Vikivel...

zaphodbeeb 2014.02.13. 23:07:40

Amúgy szerinten erre a párbajra a Simon fanok már fenik az okostelójukat. Ezt szerintem Dávid is tudja, erre mer bazírozni. Ha jól emléxek akkor a Simon balhé egy nappal előbb volt mint Dávid eljövetele, ezalatt az idő alatt szerezhetett info-t. Néha mintha a szövegéből is ki lehetne venni ilyesmit. A többi csak parasztvakítás amit előad.
Érdekes látni, hogy a bentieknek foglmuk sincs a kinti megítélésükről ls nem is tudják eltalálni.
Laci elvérzett az ingatlanos sztorijával, így az amúgy teljesen esélytelen lúzer előtt nyílt meg a pálya.
Viki meg a Simon affér miatt bukik, tökmindegy mit csinál odabenn azóta.

FawltyTowers 2014.02.13. 23:07:43

@Farmotorosgiliszta: @pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): minden szavatok aranyat ér. :) wáááháháháááááá!!! :)))))

ő-szinte 2014.02.13. 23:08:43

@ne most (CX): jóvanna :-DDDDD nem arra gondoltam, te ;-DDDDDDDDDDDDDDD
hanem én úgy láttam ráébredt, hogy ők a nyomik és Dávid kint fog maradni;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

csiberibe 2014.02.13. 23:09:03

@zaphodbeeb: itt nálunk 3 simonista van Viki mellett :-)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.02.13. 23:09:28

No, Adél a no-ról áttért az egyébként-re.
Ez valami vv-s betegség lehet, mert Anikó is simán használt 3-4-et egy mondatban.

ne most (CX) 2014.02.13. 23:09:31

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Nem értik, miért áll bárki is Viki mellé, ami érthető. Vikir nehezen mondható, hogy szeretetre méltó. RTL nagyon megbüntette Vikit, a többieknek kellett nézni az ocsmányságot nem Vikinek.

Mók_Ica 2014.02.13. 23:09:47

@ミラ: nem a kedvencem, de volt néhány megnyilvánulása az utóbbi pár napban, ami jópontot ér :) és igen, valamiért egyben van a többi lánnyal ellentétben :)

ő-szinte 2014.02.13. 23:09:48

@csiberibe: igazi pancser ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
de úúúúgy szerizem mikor ríííííí ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

ne most (CX) 2014.02.13. 23:10:24

@ő-szinte: Aurélió és Józsi megbánta volna, hogy behozták a macijukat?

Mók_Ica 2014.02.13. 23:11:00

@zaphodbeeb: Dávid Simon kiesése miatt került be.

Schlomo Goldberg 2014.02.13. 23:11:40

A tegnapi lókupeces belevalót nem tették fel a retek oldalára szándékosan.

FawltyTowers 2014.02.13. 23:11:58

@ő-szinte: jól kell öregedni az évekkel. Ugyanazt mondjuk, a lényeget kell látni. Ezért aztán a lényeg az, hogy elba....ta Dév, majd korrigált. :))))

@zaphodbeeb: a kinti-benti megítélésükről Viki beszélgetett minap Pinkivel, pont azt mondta, hogy teljesen mások az erőviszonyok kintről, mint amit ők bent megélnek. Remélem, a szájmon fanok kevesen vannak ahhoz, hogy kiejtsék Vikit, különben is, mozduljanak a kézilabdások, hátha többen vannak. :)

ő-szinte 2014.02.13. 23:12:09

@ne most (CX): nem gondolom, hogy odáig el fognak jutni valaha is ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.02.13. 23:12:43

@OCole: Izával sztem nincs gond. Dorka se sík hülye, Zsófi lehet Au. trójai falova, Zsolt nem számít, mert alszik, Krisztiánnak meg szép a karja.
Jó ez a csapat, hidd el. :D

zaphodbeeb 2014.02.13. 23:13:31

Jajj. Na most ezt az Adélt nem vagyok hallgatni. El kell kapcsolnom.

Istenes Bence 2014.02.13. 23:13:34

23:35-től lesz online.

ne most (CX) 2014.02.13. 23:14:21

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Izával elég sok gond van pld nem normális, de volt már kifutón.

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2014.02.13. 23:14:21

@Mók_Ica:
Jajám, szóval kezet kéne csókolnia Vikinek, mert ha nem húzza bassza fel Simont, akkor ez a homoszexuál még mindig kint nézné a műsort :)

Schlomo Goldberg 2014.02.13. 23:14:31

Sárliknak szerintem most már 10 napos a szorulása, megszorult benne az anyag

ő-szinte 2014.02.13. 23:15:21

@FawltyTowers: jó, jó de HOL A KISMACIIIIIIIIM? :-DDDDDD

Mók_Ica 2014.02.13. 23:15:30

HD+Orálió szexrobotja Zsófi.... lába között szőrős bréééé??? hmmmm

ne most (CX) 2014.02.13. 23:15:59

@Farmotorosgiliszta: Viki csak akkor mosolyog őszintén, ha valaki elsírja magát vagy üvöltözik az ő ténykedése nyomán.

Mók_Ica 2014.02.13. 23:16:04

@Farmotorosgiliszta: hát erre nem is gondolt az tuti hihihihihihihi

FawltyTowers 2014.02.13. 23:16:38

@Schlomo Goldberg: én is rásvenkeltem a hasára, mert nagyobb, mint anno. Többen már azt fejtegették egy oldalon, esetleg várandós-e...
De az aranykártya és a szexshop azért nem maradhatott ki a mondandójából.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.02.13. 23:16:48

@ne most (CX): Szerintem Dévid hangjától lett olyan a szemük, mint Mézga Aladár kutyájának, amikor sistergősen jön be az mz/x.
Ocsmányság/büntetés alatt az öregasszony jelmezt érted?

ne most (CX) 2014.02.13. 23:18:55

@ő-szinte: A totemállat olyan mint a zászló, persze jó szórakozás a kisgyerek kedvenc játékát elvenni, majd röhögni rajta feltéve, ha előtte megkéred Kriszt maradjon melletted és védjen meg, mert te egy lány vagy.

Schlomo Goldberg 2014.02.13. 23:19:24

No, Adélkát lekapcsoltam.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.02.13. 23:21:25

@ne most (CX): mivel ott senki se teljesen normális, így ő is hozza az átlagot. És igen, ő már volt kifutón is. Sőt, a folt nélküli sonkáért külön pont jár neki. :D

tena_lady 2014.02.13. 23:22:12

Ezek a csapatok...hát Dávid csapatának tagjai nem Dáviddal vannak, hanem Viki ellen. Viki csapatának tagjai meg vannak, de minek? Zsolt csak alszik, Zsófi szerintem annyira lesz hasznos, mint Lacinál is volt, szóval csak Dorka, Iza és Krisztián marad. Viki egyedül van.

@ne most (CX): :D

FawltyTowers 2014.02.13. 23:22:24

@Farmotorosgiliszta: egyetértek. Ha nem lett volna a Viki-féle szájmoncsesztetés, dávidka nem tehetné-vehetné magát a villabéli tükör előtt.
Vajon vannak annyian azok, akik kint akarták látni szájmont a villából, mint azok, akik most fenik az okostelót a Viki elleni szavazásra? Mert sztem vannak bőséggel.

ne most (CX) 2014.02.13. 23:23:43

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Valójában Iza elég könnyen túltette magát a sonka dolgon, talán nem az első eset, lehet a volt barátai is ezzel szórakoztatták magukat.

Deutsche Gabbana 2014.02.13. 23:24:14

@ő-szinte: 19 és 23 éves übermacsó férfiakat idéztél, ugye? :D

ne most (CX) 2014.02.13. 23:25:27

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): nem nevezte igy, de nem gondoltam, hogy az elnevezéshez az RTL segítsége kell neked.

ő-szinte 2014.02.13. 23:26:29

@ne most (CX): igen, erre mindig figyelni kell ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDD

szmoti 2014.02.13. 23:27:39

na az onlineban sustorgás már van :)kép nem igazán :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.02.13. 23:28:17

@ne most (CX): bevallom, én először azt hittem, szájkosár van rajta. Az olyan stílusos lett volna.
Aztán boszorkány-maszknak véltem, majd kiderült, hogy öregasszony jelmez.
Már magam se tudom, mit gondoljak.

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.02.13. 23:29:35

@FawltyTowers: kint akartam látni, most mégis vikire szavaztam, ezt kösd össze :)

de am fordítva, mert azok kellenek dévidnek, akik nem akarták kint látni simont, az meg nem jött be.

ne most (CX) 2014.02.13. 23:29:39

Az RTL kérdésfelvetése természetesen ismét egy csepet sem terelős:

Aruélió megváltzott?
Aurélió tényleg megváltozott?

mindenre képesek, közjegyző jelenlétében.

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2014.02.13. 23:31:31

@Mók_Ica: szentpéternek tetszik :)
Szerintem csak a többihez képest ő és sárlott tud jól kinézni.

Mrs. Clayton 2014.02.13. 23:31:34

@tena_lady: csak Iza és Trakesz támogatja őszintén, a Kispesti csak a szőke miatt van ott, a szőke meg azért, mert nem bírja Rigaláncot és valszeg a bögyös kiscsaj is a laza gyerek miatti ellenszenve miatt került Viki mellé, meg mert az Oráliós kapcsit erőltette a Déves helyett, így szerzett egy plusz pontot Pinknél

OCole 2014.02.13. 23:32:01

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Debizony, Iza, Dorka segghülyék, Krisztián meg vadparaszt. :D

ne most (CX) 2014.02.13. 23:33:24

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Civilizáltabb országban, ha ezt öregasszony jelmeznek hívnák, másnaptól lehetne este 11 kor otthon aludnia a felelős szerkesztőnek. Itt csak annyit látnak belőle mennyivel többet keresnek ott.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.02.13. 23:34:04

@OCole: "Iza, Dorka segghülyék"
Mert Zsófi nem az mi? :D

ő-szinte 2014.02.13. 23:34:39

@Deutsche Gabbana: hát ők azt mondták nekem, hogy azok és még propellereztek is! persze csak miután sírtak ;-DDDDDDDDDDDDD

Mók_Ica 2014.02.13. 23:35:06

@Jess G: Zsóti maradhatott volna független... vagy most mindenképp választaniuk kellett?

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.13. 23:35:23

@tena_lady: "220ezer telepített applikáció 25%-a szavazott csak. Ennyit a többször hangoztatott több millió emberről."

Én ezt azért másként hallottam: Lilu mintha azt mondta volna, hogy a szavazók 25%-a már használta azt a funkciót, hogy a szavazatot a párbajig át lehet tenni egyik játékosról a másikra. De lehet, hogy tévedek - majd kiderül, ha felkerül az öfi a RetekMajd-ra.

@Jess G: Meglehet, azért támogatják inkább Vikit, mert Dávid még nála is sokkal ellenszenvesebb számukra: az affektálós (látens vagy valódi) homárkodó stílusával, a folytonos hazudozásával vagy azzal, hogy ritkán áll ki maga, inkább másokat hergel. Persze a hisztis Debilióval nem nehéz, az a legkisebb szikrára robban, mert nem bírja a villalétet.

@ne most (CX): "Valójában Iza elég könnyen túltette magát a sonka dolgon, talán nem az első eset, lehet a volt barátai is ezzel szórakoztatták magukat."

Mennyivel galádabb egy MACIT elvenni! Baszki! A MACIT! Fúj!

ne most (CX) 2014.02.13. 23:35:39

@Jess G: Dorka ott van, ahol Iza van, azt iszik, amit Iza iszik, azt a dalt énekli, amit Iza énekel.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.02.13. 23:37:57

@FawltyTowers: hát, én nem bírtam geisha-nak álcázott pedikűrös unokát, csak nekem sajna symbianom van. :(

OCole 2014.02.13. 23:39:12

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Zsófikáról észre sem vettem, hogy ott van. :D

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2014.02.13. 23:40:15

@Mók_Ica: Biztos sok volt a denszing in dö nájtkláb :)

mrsleepy 2014.02.13. 23:40:26

legutóbb 1 József király semleges volt pár percig

szmoti 2014.02.13. 23:40:38

@ne most (CX): és azt a pasit szedte fel, akit Iza is kinézett magának :D

ne most (CX) 2014.02.13. 23:40:55

@OCole: Zsófika néz és mosolyog, de semmi nem jut az eszébe,

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.13. 23:42:29

@ne most (CX): Nem is igaz! Nem énekelnek egyszerre, mert ha Iza is rákezdene, már mehetne is egy kőművesbrigád, felhúzni a villa beomlott falait! :D

@OCole: Jé, eddig Teo és Sárlik voltak a Láthatatlan Légió képviselői odabent... Persze Sárlik most felmászott HomárDév hátára, hogy nehogy már őt hívja ki. Teo meg oda megy, ahová lelki testvére Debilió áll.

OCole 2014.02.13. 23:43:06

Azért vicc, hogy az atv és hírtv egész napi műsorszerkesztésében nincs annyi manipuláció mint fél órányi vv összefoglalóban. Lilu is eláshatja magát.
Nagyon fosnak, hogy kiesik Viki úgy tűnik. :D

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.13. 23:44:51

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): Nájtkláb? Inkább kupi volt az mint nájtkláb! Azért vannak Sárliknak ilyen mélyreható belátásai a női erkölcsbe - elvégre ő tudja, milyen azok nélkül élni.

@ne most (CX): Hát erről még animgifet is csináltam, fent van az oldalamon (link lásd a nick-em mellett). Tanulmány. Annyi az esze, mint... Debiliónak.

OCole 2014.02.13. 23:45:15

@Haynau (Sons of Monarchy): Ha valakitől akkor aztán Charlottetól igazán érthető, hogy miért van Viki ellen.

szmoti 2014.02.13. 23:45:52

@OCole: ezt én is így gondolom, de nem értem, hogy akkor miért HD-t tették be szájmon helyett? egyértelmű, hogy neki ki kellett jönnie, de szerintem találhattak volna mást is Dév helyet főleg, hogy most ennyire Viki mellett kampányolnak.

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.13. 23:46:59

@OCole: "Azért vicc, hogy az atv és hírtv egész napi műsorszerkesztésében nincs annyi manipuláció mint fél órányi vv összefoglalóban."

Akkor várj, míg el nem kezdődik a választási kampány. Nem a Való Világban, hanem a való világban. Lesz majd nagy naracsszínű felhő, nagyoncivilek teljesen spontán menete (alig pénzelve), médiaoffenzíva.

Ahhoz képest ez a VV elaggott hímzőnők vasárnapi matinéja lesz!

Mrs. Clayton 2014.02.13. 23:47:26

@Haynau (Sons of Monarchy): naná, Viki pont azért geci, mert se nem szép, se nem jó testű, így kénytelen vicces, meg genya lenni, ha azt akarja, hogy a "menők" figyeljenek rá,a debilek sose veszik be maguk közé, mert kettővel több agysejtje van, így képes szavakat egymás után fűzve értelmes mondatokat összerakni
a Trakesszal meg kb egy szinten van, az se menő, meg még tájszólása is van, magyarul handycappes, pont mint Viki, így ő a haver
egyedül az a kérdés, hogy Viki debileket alázó cirkuszára vagy Dév majomkodó, egy kiszavazást megszervezni se képes arcoskodására lesz kihegyezve a párbaj, esetleg Viki a megszeppent kislány, vagy Dév a hülyéket védelmező kerül-e előtérbe

gabarit 2014.02.13. 23:47:40

@OCole: felesleges nekik izgulni 2 kattintas es az nyer akit ok valasztanak, az meg hogy a musorvezetok nem tudnak partatlanok maradni az egy dolog

ne most (CX) 2014.02.13. 23:47:47

@OCole: Meg akarják, mutatni, hogy a lakók nem irányíthatják ki marad ki megy, mindig ez van. Szenvedni akarják látni őket. Nehogy már ezek a senkiháziak kapjanak 50 milliót. Utálják őket, mint egy átlagos munkahelyen csak ott havi 200 miatt.

Mók_Ica 2014.02.13. 23:50:16

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): a túl sok nájtklábnak romboló hatása van az arcra.... :)

Mrs. Clayton 2014.02.13. 23:50:31

@ne most (CX): meg mondom őszintén a csaj neve eszembe se jut, sztem max a közepén ki fog esni, kizárt h Iza, meg a papucs macsó, mekkora ellentmondás már, farvizén tovább elevezne, főleg ha Gyurma kiejti Mr Papucsot, bár Izával akkor öribarik is lehetnek, de akkor sem fog nyerni

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.02.13. 23:51:16

@tena_lady: Úgy emlékszem az Istenes az első hét után azt mondta, hogy 650 000 ember telepítette az applikációt. Nem?

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.13. 23:52:53

@ne most (CX): "Nehogy már ezek a senkiháziak kapjanak 50 milliót. Utálják őket, mint egy átlagos munkahelyen csak ott havi 200 miatt."

Való igaz, az irigység erős hajtómotor! Ja, egyébként poén ez a 200: pont annyiba került Dávid állítása szerint a beköltözésekor viselt nadrágja. Persze ez napokkal azelőtt volt, hogy ezt hirtelen elfeledve elkezdte volna a "szegény lyukas cipős vidéki legény"-pojácáskodást.

@Jess G: "egyedül az a kérdés, hogy Viki debileket alázó cirkuszára vagy Dév majomkodó, egy kiszavazást megszervezni se képes arcoskodására lesz kihegyezve a párbaj, esetleg Viki a megszeppent kislány, vagy Dév a hülyéket védelmező kerül-e előtérbe"

Azért nem semmi az a HomárDév: "kiviszem, kiejtem, aztán csinálok itt új társadalmi rangsort, azok meg nem értenek semmit, csak azért nem szavaznak rám" - mondja híveinek, akiknek eme magasztos gondolatok hallatán a nyál is lecsorog tátva maradt szájukból. És Józsi nem veszi észre, hogy királysága szép lassan összerogyna, ha Dévid menne vissza.

OCole 2014.02.13. 23:52:54

@gabarit: Az ilyen csip-csup napi szavazásoknál amilyennel Simon is kiesett kedvükre ténykedhetnek de a párbajnál már tartanak közjegyzőt már csak a nyeremények miatt is. Persze, az sem tudjuk mennyit is ér valójában de legalább ottvan és felveszi a fizetését. :D

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.02.13. 23:53:25

Sziasztok. Vasárnap estig egy merő ideggóc vagyok. És Viki párti.

gabarit 2014.02.13. 23:53:26

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: android marketen 100000+ nal tartanak, gondolom ios kb ugyanennyi winfoson meg alig alig. szerintem a 250000 az igazsag

nohug 2014.02.13. 23:54:20

Annyira izgultam a videók nézése közben, hogy nem.
Viki, öregasszonyos produkciója szánalmas volt, amiről nem Viki tehet. Szerény, ám nem megalázó összegért, adok ötleteket a műsorszerkesztőknek, hogyan lehetne ostoboidokká tenni őket tényleg, de ne ilyen bénán már.
Regős Krisztián Bendegúz és Izabella párbeszéde kedves volt, már-már emberi. Kár, hogy Izabellát verném egy péklapáttal, egy hétig, felváltott kézzel.
Zsófinak tök jó, nem lesznek mimikai ráncai. Mert olyan elbaszott módon varrták fel a szemöldökét, hogy nem kell kérdőn néznie - mintha kurvára nem lenne meg a világ - mert a szemöldökei jól kifejezik ezt. Az, hogy Aurélióval hentereg, hát henteregjen. Ezen nem kell lármázni, meg hogy jaj mekkora ribanc. Dugtak? Nem. Smároltak? Alig. Láttak már ezek mondjuk egy nagypapa pornót, ahol az öregfiúkon még a fekete zokni is rajta van, miközben körben szeretik egymást szájjal? Na, az pornó és prostitúció. Vagy mondjuk 500 péniszkén pörögni is az.
(Próbáljátok elképzelni a nagypapákat, én láttam is, miután kiégett a retinám, akkurátusan kitépkedtem a szemeimet is, biztos, ami biztos.)
Na és a kedvenc, a csorbafogú buzibagoly. Az van, hogy szerintem neki nem mondták el a lényeget és a szabályokat. Hogy először is, ez itt nem a tupperware csoport bent. "- Jók vagyunk, jól csináljuk, meg fogjuk tudni csinálni. Ne adjátok fel! Meg fogom mutatni! Visszajövök, még több edénnyel, tartsatok ki, csak maradjatok ilyenek... stb."
Ha nem lennék kurva lusta, megnézném még egyszer, ahogyan a csorbafogú, herpeszes (szegény) buzibagoly megmagyarázza kiválasztásának taktikáját. Valahol itt adtam fel, mert gyenge szar vagyok:
"- Úgy éreztem, hogy itt a villában, dogmává szilárdultak - szárnycsapkodáshoz hasonló kézmozdulatok - a hierarchiai rendszer. (Ahum, megy az egyeztetés is.) Rajtam kívül nem képes senki arra, hogy ezt újraírja. Ezt a tollat magamhoz kellett ragadnom." Édes, meleg szar. Persze, ez is úgymondozik... Zsófi testével verném agyon, akinek bele van nőve az úgymond a szájába.
"- Az előző napokban nagyon sokat gondolkoztam (cöhcöh), és potyogtak ki a villalakók a célkeresztből. (A képzavar meg a hathuszassal jön.)" Gyönyörű! Neki például küldenék be egy kötelet meg pár ciántabit, hogy kezdjél az életeddel valamit, itt az iránymutatás.
Ma milyen vérengző vagyok...
Lehet azért, mert megnéztem az egyik összefoglaló elejét. Már a kezdő képsoroknál hányingerem volt a forgó emberektől, aztán valakit bántottak, mert ember magától nem visítja azt ilyen hangon, hogy itt a lét a tét.
Ami aztán jött... ez a szerencsementes fiú, ez a Bence. Szegény. Miért kínozzák ezt azzal, hogy oda ki kell állnia? Szerintem fogvatartják a családját és azért vállalta ezt el. Mert jóérzésű ember nem bántja a többieket azzal, amit ő beszédnek gondol. Bár lehet, hogy önkéntes vállalása volt, megmutatni, hogy funkcionális analfabétaként is bekerülhetsz a TV-be és még műsort is vezethetsz. Nice.

Csak mondom, hogy akkor hányok, kakkantok bele a jacuzziba, amikor csak úgy tartja úri kedvem, még a motort is beindítom! Továbbá, mivel én is úrinő vagyok, mint Izabella és Dorka, így hát lefekvés előtt dohányzok egyet, majd ugyanazzal a füstös szájjal bevonulok aludni meg lehelni. Reggel tolok rá egy kis savanyú narancslevet és várom a nyelves csókokat!

OCole 2014.02.13. 23:54:32

@Haynau (Sons of Monarchy): Már elég régóta tart a kampány.

Mrs. Clayton 2014.02.13. 23:55:06

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: én letöröltem mert külföldi számról nem megy, pedig a Simon gyerekre szavaztam volna, bár így utólag tök m1, mert ez a Dévid is egy hatalmas észlény

OCole 2014.02.13. 23:55:28

@Haynau (Sons of Monarchy): és emiatt nem kell félteni az állítólagos baloldalt sem. :D

ne most (CX) 2014.02.13. 23:55:32

Szegény Zsóti gondban van, feladta Izát mert úl előkelőnek tartotta kispesti magához és most lassan a traktoros turkál Iza bugyijában. Dorka persze alázza Zsótit, ahogy Izatól látja Iza mit tesz Krisztivel. Krisz ráadásul már párbajt is nyert, nem úgy mint Zsóti.

Mi lesz, ha Iza Dávid nyakába ugrik mikor az visszajön. Dorka megmarkolja Krisztét?

gabarit 2014.02.13. 23:55:34

@OCole: hat en nem tudom, kozjegyzo vagy sem akarki nezi az en programomba ott irok bele ahol akarok anelkul, hogy azt barki latna barhonnan. gondolom az rtl klub programozoi szinten egyeznek ezzel :D

tena_lady 2014.02.13. 23:56:45

@Haynau (Sons of Monarchy): Hm, ha így van, akkor lehet, hogy sokkal kevesebb a tényleges szavazó. Mondjuk 220 ezer se sok, de az jelen esetben a 100%. Mindenki úgyse szavaz. :/ Egyébként az első adások egyikében Istenes Bence 650 ezerről beszélt.

Fúha. Kezdek kicsit félni, hogy mi lesz holnap. Mert ugye Valentin nap. Normál esetben mindenki kapna levelet vagy videóüzit a családtagjaitól, de most van ez a Simonos szerelmi téma. Nem hiszem, hogy az RTL kihagyja az ebben rejlő lehetőséget.

OCole 2014.02.13. 23:58:17

@szmoti: Dávid és az rtl fejesek biztos közös .. bárokba járnak a hasonló érdeklődési kör mentén, innen az ismeretség. :D

OCole 2014.02.13. 23:59:58

@gabarit: Naja, de ha egyszer kirugják és a sértődött programozó borítja a bilit akkor nagy a baj és sokba kerülne. :D

ne most (CX) 2014.02.14. 00:02:38

@tena_lady: Úgy jön ki a 650 ezer, hogy némely telefonról a szavazat nem egyet ér.

Mrs. Clayton 2014.02.14. 00:06:27

@OCole: úgy érted a Budapest Parádén talizhattak?
@Haynau (Sons of Monarchy): hát figyi, nekem volt pár ilyen csopi társam jogon, felvették az Armani öltönyt meg a LV táskát aztán akkor arccal jöttek-mentek a folyosón, hogy a kétszárnyú ajtón is oldalazva fértek csak be, végezni nem hiszem hogy végeztek, de a bíróságon mint ülnök ott ültek mert apu az önkoris képviselőcsoportot megmogyizva azért berakta őket, s ettől azt hitték, hogy ők már bírók, meg hogy ítélkeznek meg minden és ezt másoknak így is adták elő, még a tanárnak is
szóval sztem Dév ugyanez a figura
szeret vezető lenni, na de ezzel a sötétséggel, ami az ő fejében van csak a 80-nál kisebb IQ-val rendelkezőket tudja elkábítani

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.14. 00:08:06

@nohug: Basszus, még a végén megkedvellek - bejössz éjfél előtt pár perccel és szépen összefoglalod az estét. A dzsakuba azért ne kakkants bele, Krisztián épp házipáleszt főz benne!

Ja, és ami fontos: ne nyúlj a macihoz! Érted baszki? NE NYÚLJ A MACIHOZ! :D

@OCole: Milyen baloldal? Akik még egymás közt sem tudnak megegyezni? Na az is egy szánalmas banda...

@Jess G: Miért ne menne? Be kell regisztrálni (ehhez 1 darab Mo.-ra küldött SMS kell), a többi neten keresztül megy.

@tena_lady: "Fúha. Kezdek kicsit félni, hogy mi lesz holnap. Mert ugye Valentin nap. Normál esetben mindenki kapna levelet vagy videóüzit a családtagjaitól" - már tegnap is volt egy olyan bejátszás, amiben mindenkit sírni-ríni lehetett látni. Nem a beküldött hozzátartozói levelek miatt?

Mók_Ica 2014.02.14. 00:08:19

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): mit meséljek? minden oda van írva csárli orcáira.... :P

Mrs. Clayton 2014.02.14. 00:09:50

@Haynau (Sons of Monarchy): mondom nem megy, csak magyar számról, a +44-es előhívóra nem küldik ki az sms-t

tena_lady 2014.02.14. 00:10:09

@ne most (CX): vagy azóta 400 ezren letörölték ezt a vackot a telefonjukról :P

@Haynau (Sons of Monarchy): Nem derült ki, hogy miért.

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.14. 00:12:56

@Jess G: Jé, Angliába nem küldik? Nekem átjött, igaz csak egy híján +44 az előhívóm... ;)

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.14. 00:14:40

Aki eddig virrasztott, az jutalomból kap új statisztikát. Megérte ez a kihívás, fel is rántotta a komment-árfolyamot tisztességesen! De azért az első párbaj kommentszámát nem lesz könnyü überelni...

imgur.com/ocDWhOb

OCole 2014.02.14. 00:15:15

@Jess G: Úgy értem a kék osztriga bárban. :D

Mrs. Clayton 2014.02.14. 00:15:25

@Haynau (Sons of Monarchy): hát lehet én voltam béna, mert mint mondtam a Simont bent tartottam volna, de nem sikerült regelnem, hiába írtam be az itteni telószámomat
kártyát meg nem cserélgetek,annyit nem ér

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.02.14. 00:16:27

@nohug: Kicsit durván fogalmazol és túl szemléletesen ábrázolsz, de egyetértek. Főleg akkor, ha Vikivel vagy.
:)

OCole 2014.02.14. 00:19:33

@Haynau (Sons of Monarchy): Nem ideológiák mentén folyik itt a politizálás a két tömb között, hacsak a zsírosbödön közelségéhez való törekvést nem nevezhetjük egyfajta világnézetnek :D

Mrs. Clayton 2014.02.14. 00:21:32

@OCole: na azt én is megnézem majd amikor Dév megy vissza a párbajról és Orálió kipolírozza a kisdévidet
ilyen még a VV-k során nem volt, leszbi az már nem is egy a buzulásnak is itt az ideje

Mók_Ica 2014.02.14. 00:22:03

drágáim, további jó kommentelést és remélhetőleg online nézést!
jó éjt!!!

Lilith.Inanna 2014.02.14. 00:25:31

@Haynau (Sons of Monarchy): Néha idepillantva olvasom a kommenteket...köszi a statit. :)

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.14. 00:31:28

@Lilith.Inanna: Szívesen - ha már rá vagyok buzulva a statisztikára, legalább meg is osztom... Apropó megosztom:

indavideo.hu/video/VV_Teo_onkontroll_FAIL

lopiciG 2014.02.14. 00:31:34

Iza jól csinálja ezt a húzd meg ereszd meg játékot Tarackkal, a kis hülye, meg minden be is nyel szépen.

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.14. 00:38:47

Na, mentem én is. Jóéjt, virrasztók!

Lilith.Inanna 2014.02.14. 00:44:10

@Haynau (Sons of Monarchy): Megnéztem...Teo roppant "nőies" , csak úgy fröcsögnek a szájából a szavak.

FawltyTowers 2014.02.14. 00:53:00

Visszatértem.
Nyomjátok még a hsz-eket, mert csak négyszánegyvenvalahány este óta. Erre mondaná a hajdani tornatanárom, lekvár banda. :))))))
Ki az éccakás ma? Hol van HummeRC kolléga?

Majd gyüvök vissza, megyek főzni.

lopiciG 2014.02.14. 00:59:55

húú megint bulika van? Zsófika megint pink-ben, hurrá

FawltyTowers 2014.02.14. 01:00:45

@zaphodbeeb: csak a Viki csapatnak? vagy a másik team valahol máshol bulizik? esetleg be vannak zárva a hálóba?

zaphodbeeb 2014.02.14. 01:00:53

… kostold meg ezt a moslékot, kurva jó!…
gratula Zsóti

lopiciG 2014.02.14. 01:01:59

ja, csak négyen kajálnak...

FawltyTowers 2014.02.14. 01:02:27

@zaphodbeeb: :))) és mackófölsőben.
Vajon kisgatyában van?

zaphodbeeb 2014.02.14. 01:03:09

Trakesz hagymát vet. Mifelénk ültetik. Mert dugvány.

FawltyTowers 2014.02.14. 01:04:47

Ha jól hallom, megnyertek valami versenyt a másik csapat ellen, ezért a vacsorabuli.

FawltyTowers 2014.02.14. 01:06:00

Durci sincs ott. Még öltöznek.

zaphodbeeb 2014.02.14. 01:06:13

ahogy nézem a többi az udvaron szopik

lopiciG 2014.02.14. 01:06:49

fú ezek tényleg csórók, nem tudnak kikfizetnim egy ilyen tálat... nem voltak még a Lancelot-ban?

lopiciG 2014.02.14. 01:08:03

"bekapok én is egy kis minifaszt"

zaphodbeeb 2014.02.14. 01:08:05

Durcinak nincs fingja. Na majd lesz a kaja után

FawltyTowers 2014.02.14. 01:08:57

@zaphodbeeb: a Zsótiházaspár igen kulturáltan zöttyent asztalhoz. :)))

lopiciG 2014.02.14. 01:10:47

"óvatosan egyed, mert szálkás a hús"..libacomb? edz biztos, hogy vidéki gyerek?

zaphodbeeb 2014.02.14. 01:11:09

Debilt pöcögtetik...

FawltyTowers 2014.02.14. 01:12:32

@lopiciG: nem pulykacomb az? A dobverő része. Az szálkás.

Orélió azért belefalatozott, hogy Zsóti átvitte neki a mosókonyhába, a menüfelsorolással együtt.

zaphodbeeb 2014.02.14. 01:13:12

Báttya uralja a nemzeti mutyi dohány bótot.

zaphodbeeb 2014.02.14. 01:14:06

vacsi közbe valaki fogat mos

FawltyTowers 2014.02.14. 01:14:41

@zaphodbeeb: úgy-úgy! Nemzeti dohánybót egy nejlontasakban. :))) Azt lobogtatja fennen a kerál.

tena_lady 2014.02.14. 01:15:47

Viki nem tudom miket evett egész életében, de már a múltkor is rácsodálkozott a Sacher tortára, és most se ismert meg mindent.

lopiciG 2014.02.14. 01:17:30

"fúú tömény hús" - nagyon érdekfeszítő

lopiciG 2014.02.14. 01:19:41

Késeket el teszik Tarack elöl :)

FawltyTowers 2014.02.14. 01:22:23

Zsóti mindjárt nekilát büfögni, akin füles van, halkítsa időben. :)

lopiciG 2014.02.14. 01:25:03

megjött a music és mindenki üvölt

FawltyTowers 2014.02.14. 01:25:51

Mijafranc az a nóta, amit mindegyik követel, Oréliótól Durciig, kivétel nélkül?

zaphodbeeb 2014.02.14. 01:26:16

Bakker, izának komoly pocakja van

FawltyTowers 2014.02.14. 01:30:11

báttya beletörölte a pitétől maszatos ujjait a falba kint az udvaron, gut

Veder1 2014.02.14. 01:32:38

na ezek kaptak zenét

zaphodbeeb 2014.02.14. 01:33:03

Viki fenyíti Trakeszt, mintha lenne jelentősége.

lopiciG 2014.02.14. 01:33:25

Vikinek rosszúl esik,mert a többiek pián csempésznek Józsiéknak

lopiciG 2014.02.14. 01:35:26

" most ténleg megiszod? Szomordj meg" _álá Józsitól

FawltyTowers 2014.02.14. 01:35:43

"Ez a Zsófi is mekkora féreg, hogy nem bírja kinyitni az ajtót." /Orélió/

tena_lady 2014.02.14. 01:36:38

@FawltyTowers: A Gimme more? Britney Spears egyik száma.
www.youtube.com/watch?v=elueA2rofoo

Most meg ez megy. Tök jó szám:
www.youtube.com/watch?v=d33pi6rxRE4

FawltyTowers 2014.02.14. 01:37:38

@tena_lady: kösz. Egyiket sem fogyasztom.

zaphodbeeb 2014.02.14. 01:39:13

mint a hírekben: a bögrecsárdában italozás közben szerelemféltésből megszúrta..
csak ott a 66 éves gizin vesznek össze

FawltyTowers 2014.02.14. 01:40:29

@zaphodbeeb: :))))

@tena_lady: ööööö....igazából ezt sem, de egyszer meg lehet hallgatni

zaphodbeeb 2014.02.14. 01:41:05

Trakesz iszik két felest, oszt lekaszabolja őket

FawltyTowers 2014.02.14. 01:42:12

Konkrétan ouzo-whiskey kombót nyaltak be? Hamarosan igen méltatlan állapotban lesznek.

lopiciG 2014.02.14. 01:42:42

" teddel el akéseket" - Krisz

lopiciG 2014.02.14. 01:46:29

Viki egy felestől, milyen emberséges lett :)

lopiciG 2014.02.14. 01:51:36

na vég a kukkolásnak, hála istennek, úgy is megfájdult a fülem a sok sikoltástól

SzilajSzilard 2014.02.14. 01:54:06

Én kedvelem Izát. Egy számító aljas kis szociopata és jól néz ki. :) Ha van igazság a földön, Krisztián nyer és megdughatja.

FawltyTowers 2014.02.14. 02:10:44

@SzilajSzilard: annyi megérzése lehetett volna, hogy lefoglalja a buli idején Krisztiánt, ne mászkáljon állandóan ki cigarettáért.
Vikinek annyiban volt igaza, hogy rászólt a Traktorosra, hogy ha nem mutatnak összetartást, megette a fene az egészet. A másik csapatnál az a menet, hogy kifelé mutatják az összetartást, bár lehet, hogy egyik jobban utálja a másikat, mint kéne.
Ha Viki veszít, az nemcsak a vérgőzös szájmon fanoknak lesz betudható, hanem annak, hogy nem menedzseli jól a csapatát.
El kellett volna mondania nekik, mi a szitu. Most itt együtt kell lenni és azt is mutatni. Traktoros kimászkálása a barikád túloldalára cigarettáért, nem az egységet mutatta a Viki csapatban. Majdnem össze is vesztek, akkor gondoltam, a homérnak még a végén igaza lesz, hogy az ellenfél csapatában felüti a fejét a veszekedés.
Ne legyen igazam.

SzilajSzilard 2014.02.14. 02:26:05

@FawltyTowers: Én ennyire nem követem a cselekményt, ennyire nem is érdekel. Egy Aranypart 2-t akarok. Seggeket, melleket, lekurvázást, verekedést, kiközösítést, anyázást, prolik okoskodó párbeszédeit. Hát sokat akarok én?! :)

lopiciG 2014.02.14. 02:27:25

szerintem elsimult a veszekedés, nem volt komoly..
Viki rászólt Kriszre, hogy " ki nem menjél már hozzájuk, érezd itt jól magad." De aztán leszarta és ő vitt ki piát a többieknek.
Azért Krisz is milyen jószívű: "Kiviszem hozzájuk ezt (piát), mert ez szar." :D

szmoti 2014.02.14. 02:29:57

a vv honlapján a kiemelt videók között az első kis rövid vidit érdemes megnézni :D Aurélio milyen képet vág már, meg mit rángatózik azon a műtehénen? :D olyan jót nevettem rajta :D

FawltyTowers 2014.02.14. 02:31:04

@SzilajSzilard: ugyan dehogy. Ez lenne a minimum. :)

@lopiciG: Hallottam. :))

lopiciG 2014.02.14. 02:31:26

A pezsgőt meg Icuka és Zsótika sem akarta odaadni.
Egy piros pontot beírok Vikinek ezért: "behívom őket mégis, inkább vállalom a büntetést, bullizunk együt még utoljára"

FawltyTowers 2014.02.14. 02:33:49

@lopiciG: nagyon emberi volt, csak ezzel az a baj mindig, hogy az emberi hangot megütők szoktak veszíteni a mocsokvilágban. Mert a többi kannibál. :(

szmoti 2014.02.14. 02:35:42

@lopiciG: tényleg ezt mondta, de jó fej, és is hívta őket? remélem lesz még online, az eddigiről lemaradtam, most meg már megint csak sistergés, meg halk hangfoszlányok és fekete kép :(

lopiciG 2014.02.14. 02:38:58

Viki a legnagyobb kannibál ott, csak most belegondolt, hogy lehet, hogy uccso bulija lesz ott...

Aurélion őszinte öröm és jókedv látható, amikor többedmagával lovagol a műtehénen... hehe

FawltyTowers 2014.02.14. 02:44:12

@lopiciG: azért ez egy cseppet barokkos túlzás... :))

lopiciG 2014.02.14. 02:58:30

@FawltyTowers: ugyan :)

basszus, Józsi 95-ös születésű.... így már érthető, miért van oda a maciért

lopiciG 2014.02.14. 03:02:41

visszajött az online

szmoti 2014.02.14. 03:03:28

na végre visszajött az on :)

lopiciG 2014.02.14. 03:04:39

Itt mindenki Titanic fan? Dorka megint az énekli

FawltyTowers 2014.02.14. 03:05:15

Most fogja meg Traki a kést megint? A Titanic röfrénjét éneklik már megint.

Bent Orélió zabál. Dév császkál az asztal körül, majd azt mondja: "Basszus, én ebből nem ehetek most, mert akor kiesem a szerepemből."

Többiek a dohányzókereveten énekelnek együtt.

FawltyTowers 2014.02.14. 03:06:29

@FawltyTowers: a hiányzó betűket adjátok hozzá :)

lopiciG 2014.02.14. 03:07:16

ezeknek a Titanic nagyon bejöhetett :D

hopp, most megint szünet

szmoti 2014.02.14. 03:07:39

ajj ezt elkiabáltam, nem sok időre jött ez vissza :D mindegy, fél hatig még ráérek :D A késes dolog az én fejemben is megfordult a Titanic refrénje miatt :D de talán most nincs annyira offon a srác, meg szerintem azóta ha buli van elrejtik a késeket :D

lopiciG 2014.02.14. 03:12:36

szerintem már nem meri annyira lenni magát :) pláne most, hogy talán Izától is remélhet :)

lopiciG 2014.02.14. 03:22:45

Tankcsapd

mé nem x-fatorba mente ezek

FawltyTowers 2014.02.14. 03:24:04

Ha nincs szerencsénk, akkor LL Junior... és nincs szerencsénk.

lopiciG 2014.02.14. 03:25:43

"hogy van az a gettó szám? Zsófika te 8keres vagy" /Krisz/

jaja most meg a mizu-mizu

lopiciG 2014.02.14. 03:26:50

szolíd ez buli, már fogatmosnak :)

FawltyTowers 2014.02.14. 03:27:32

Vasárnap szülinapi ajándékként Orélió megkapja Viktóriát.

lopiciG 2014.02.14. 03:28:15

közös ölelés Viki, Au, Krisz

pííísz

lopiciG 2014.02.14. 03:29:23

háháhá
"saslik, olyan van? Izátol tanultam" - Krisz

lopiciG 2014.02.14. 03:31:03

valami golyó nyalogatás volt a téma, nem?

FawltyTowers 2014.02.14. 03:32:26

@lopiciG: nem tudjuk, mert visszatértünk a női dalárdához

lopiciG 2014.02.14. 03:34:41

azt a kurva, most megmondom, hogy Dorka zenei cédével fog kijönni, nagyon gyötri magát...

szmoti 2014.02.14. 03:35:16

na most mi lehetett vajon ennyire nagyon titkos ? :D

FawltyTowers 2014.02.14. 03:36:31

@lopiciG: nekem ennyi elég is volt, durcika hangjától megsüketültem, amikor felnyomta Whitney Houstont. Nem tudom megérteni, miért ordítanak manapság éneklés közben mindenhol.
Úgyhogy jóccakát.

lopiciG 2014.02.14. 03:36:50

biztos lekiznek :)
vagy a macit keresik

szmoti 2014.02.14. 03:37:01

@lopiciG: alapból nem bírom durcit, de szerintem egész tűrhető hangja van :) mondjuk cédét nem vennék :D

szmoti 2014.02.14. 03:37:45

@lopiciG: újabb maci eltűnés van?

lopiciG 2014.02.14. 03:38:47

ja, ez a kiscsaj nem a fődíjért jött ide, hanem a zenei karierért.

szmoti 2014.02.14. 03:40:08

végül is jól csinálta, az x-be lehet nem kerül volna be, itt meg ha a vége felé esik ki és még sokat énekel simán felfedezhetik és nem is kell senkivel sem megküzdenie, mármint éneklés ügyileg :D

szmoti 2014.02.14. 03:48:32

tényleg Krisztián vezetéknevét lehet tudni?

lopiciG 2014.02.14. 03:50:38

de már annyian énekelnek...minek még egy ilyen csaj. Pláne amikor a Dukai Regina sem futott be, mint énekes :)

lopiciG 2014.02.14. 03:51:24

passz, én a többiét sem tudom

lopiciG 2014.02.14. 03:59:21

Na most megnéztem Dávid reggeli táncát :D
Nem is tudtam, hogy ezeknek ki van adva, hogy rögtön ébredés után 2 embernek nyomni kell egy táncot. hehehe

szmoti 2014.02.14. 04:00:34

@lopiciG: Közben megtaláltam :) Lehet Durci is először csak énekel, aztán majd összeáll az előtte néhány adással kiesett sárlottal és együtt dj-kednek majd, járják az országot, esetleg még Aurélio hátérhelikopterezik :)

szmoti 2014.02.14. 04:02:51

*háttér* természetesen

lopiciG 2014.02.14. 04:03:32

@szmoti: :DDDD
hát az tuti nyerő lenne

lopiciG 2014.02.14. 04:05:17

@szmoti: :DDDDDD
hát az tuti nyerő lenne

lopiciG 2014.02.14. 04:07:56

lesz holnap bőven adás, azt hiszem, most vágják az anyagot :)

szerinted még visszakapcsolnak? vagy mindenki talajrészeg lesz vagy durmolni fog már

szmoti 2014.02.14. 04:17:00

@lopiciG: lehet, hogy még visszakapcsolnak, de szerintem öt előtt nem fognak és valószínű akkor már alszanak, de aztán ki tudja, lehet még feladatot is kapnak, vagy még mindig énekelnek kint :D mondjuk tényleg lesz anyag :)

szmoti 2014.02.14. 04:22:06

Én fél hatig még állom a sarat, aztán szerintem én is megyek aludni :) fél kilenckor ébresztőő :D

ezis? 2014.02.14. 04:22:41

Most nézem a szerdai kiválasztós öfit, és valamit nem értek.
Viki bevallja a macit Józsinak, ő el a nyugiszobába, ráborul az asztalra és az ott hagyott papírokra, tollakra /előtte volt a panaszlevél írás, biztos megmaradt/
Sír.
Következő pillanatban Aurelio öleli, vígasztalja.
Közeli képen Au. keze nyugszik Báttya kapucnis fején.
Következő kép ismét az ölelést mutatja, Józsi ugyanúgy az asztalra borulva, csak arról közben minden eltűnt.
Vélemény, valaki, ez most így hogy?

szmoti 2014.02.14. 04:28:47

én nem láttam azt a részt, de Aurélio végülis jó szívű :D

lopiciG 2014.02.14. 04:30:03

@szmoti: te egy hős vagy :)
én betegállományban vagyok, úgyhogy egésznap alhatok

szmoti 2014.02.14. 04:32:25

@lopiciG: :D ááá, dehogy vagyok híííró, csak felkelek bezárom a kutyákat reggel, mert jönnek fát vágni :D aztán meg elnézek a melóhelyemre és utána jövök vissza terveim szerint du három körül és szunyálok estig :) Jobbulást neked :)

lopiciG 2014.02.14. 04:33:47

Nekem ez a baki nem tünt fel, de lehet, hogy így volt
de közben megvágátk egy kicsit, akkor jó sokáig bőghettek ott, ha közben elvitték a papírokat

lopiciG 2014.02.14. 04:38:57

@szmoti: Köszi
ötig várok aztán szundi.
remélem addig visszakapcsolják ...és nem fognak énekelni...hanem betompulva megmondják egymásnak az "öszintét" és mélyen szántó gondolatokkal szórakoztatják egymást

szmoti 2014.02.14. 04:43:32

Igen, az ének mentességben én is reménykedek, fülessel nyomom, maxon van, ha most hirtelen bekapcsolnak és énekelni kezdenek, lehet leesek az ágyról ijedtemben :D

HummeRC 2014.02.14. 05:08:13

@ezis?: Jó reggelt. Sajnálom, hogy a ma estéről lemaradtam.
Volt ilyen, nekünk is feltűnt. Jó sokáig lehettek bent, ha közben ki kellett vinni leadni a papírt meg a tollat. :)

Éppen nézem a házi szavazásunkat és jelenleg mi Vikit küldenénk vissza. :)
www.polljunkie.com/poll/ggoafi/msodik-vv6-prbaj

HummeRC 2014.02.14. 05:16:42

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Szia. látom jó buliról maradtam le. Jellemző. Mikor fent maradok semmi, ilyenkor meg buli van. :)

szmoti 2014.02.14. 05:17:54

nahát most visszakapcsoltak, már a hálóban vannak, néhányan még sustorognak, néhány ágy még üres, ha minden igaz, Sárli, Dév, és Zsolt bent vannak, meg még valakik azon az ágyon ahol aurélio szokott aludni, de nem látom ki az. Meg amit felsoroltam sem biztos, hiszen állandóan mindegyik máshol alszik :)

HummeRC 2014.02.14. 05:20:50

Ja, hajnali alvó só. Helyenként Zsolti és Dorka hangját vélem felfedezni, de lehet már csak az elvonástól hallucinálok. :)

szmoti 2014.02.14. 05:31:50

Elég ijesztő hangokat hallatnak...szerintem én is elmegyek aludni, ezt meg így hagyom bekapcsolva és majd velük kelek valami szép muzsikára, utána meg alszom még egy kicsit :) hánykor szokott ébresztőjük lenni?

ezis? 2014.02.14. 05:54:45

@szmoti: @lopiciG: @HummeRC:

Értem én, hogy vágás meg minden, de letakarítanak, és ugyanazzal a vágóképpel folytatják, mintha mi sem történt volna közben?
Egyáltalán kit zavart az a cucc, minek kellett eltüntetni?

HummeRC 2014.02.14. 06:02:34

@ezis?: nem lehet náluk papír és toll. Ez is olyan dolog, mint a karóra, telefon, rádió, stb.
Csak a feladatokhoz kapnak tollat és papírt, amit utána ki kell vinniük vagy a raktárba, vagy a riport szobába.
Ezért volt nagy dolog, hogy Krisz csinált malmot szemfestékből és üdítős kupakokból. :)
De igen, az összevágás elég érdekes volt, vagy nagy színészi rinya volt ez, hogy brühühü, majd tessék itt a toll-papír és brühühü tovább. :)

ezis? 2014.02.14. 06:17:31

@HummeRC:

Kösz, nem tudtam mi lehet náluk.
Első VV-m. :)
Csak a BB 1-et láttam, az még érdekelt.

Engem igazából a két brühühü közti történés izgat csak.

HummeRC 2014.02.14. 06:53:30

@ezis?: mi érdekel? a technikai szünet? nincs benne titok. :)

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Megpróbálom valahogy túlélni a dolgot, de azért csak jó lenne ideérni időben. :)

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2014.02.14. 07:08:41

Azért Dávidkánál elég buzisan indult a nap az összefoglalóban ,a melegek büszkeség napján küldik így a kamion platókon a kis homárok, mint ez a ratyihuszár, mi love parádés dancét lezavart ez a cuki fiú ? :)))))))))))
Néhány percre megvonnám tőle az oxigént :)

HummeRC 2014.02.14. 07:15:42

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Igen, azt hiszem délután muszáj lesz előre aludnom, a munkaidő kárára és este akkor fent lehetek veletek. ;) :D

Schlomo Goldberg 2014.02.14. 07:29:57

@FawltyTowers: Szia Fawlty, 10/10-es volt az esti közvetítésed, szakadok. Köszi!

ezis? 2014.02.14. 08:17:21

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős:

Már megtörtént. :)
Igaz, csak olyan szintig, hogy nézem az öfiket, illetve itt olvasgatok.

ezis? 2014.02.14. 08:27:45

@HummeRC:

Ja, az.
Beszól egy hang: Gyerekek állj, pózt lefotózni, cucc ki, pózt beállítani, majd mehet tovább a felvétel?
Vagy kétszer leforgatni u.azt, de akkor már mehetne végig a kellékek nélkül is, és akkor nem lett volna álmatlan éjszakám. :)
Tudom, hülye vagyok a technikai dolgokhoz.

Most el, majd visszaolvasok valamikor, hátha felvilágosítasz hogy történk ez, mert tényleg érdekelne. Kösz!

HummeRC 2014.02.14. 08:40:36

@ezis?: túl sokat képzelsz róluk. Néha kapnak utasítást, főleg levélben, hogy mit és hogyan csináljanak, vagy vigyenek be/ki a raktárba és a riportba.

Ez főleg a feladatokhoz köthető. Mivel a felszerelés folyton működik, a kamerák forognak, így a meglévő anyagból vágnak össze utólag. Ennek ellenére láttuk már, mikor előfordult, hogy újra eljátszanak egy jelenetet, hogy az öfiben legyen mit és hogyan mutatni. Van hogy utasításra és van, hogy önként, hogy a rendező azt tudja bevágni, amin előnyösebben néznek ki. A lényegtelen részekkel nem foglalkoznak, csak összevágják és a tv nézőknek jó lesz az is. :D

én már a fény gyermeke vagyok 2014.02.14. 09:03:07

Hiába kardozott Zsóti, hiába engesztelt szekrényben Dorka, nem kerültek adásba. Retekék megint manipulálnak, próbálják őket unalmas villalakóknak beállítani.

porszem81 2014.02.14. 09:07:20

Szánalmas ez a vv. Oké értem én, kellett gyorsan valami műsor ami felhúzza az rtl2 nézettségét, de ez esetben akkor legalább csinálták volna jól. Nem akarom elhinni, hogy ebben az országban csak ilyen semmilyen emberek jelentkeznek egy ilyen műsorba, akik bemennek azért, hogy a legnagyobb megmozdulásuk az ágyból felkelés és a fejből kibámulás legyen. Nem voltak érdekes jelentkezők, akik csináltak volna egy kis műsort, csak ilyen agyhalottak? Pl. nagyon kíváncsi lennék, hogy Zsófikában mi a francot láttak meg az rtlesek.

Vasárnap Viki megy vissza (nem öröm ez nekem, szegényt nagyon rühellem). Utálom az rtlt, hogy manipulálja az nézőket, de valahol megértem őket, mert a sok tuja mellé kell nekik a csaj, aki csinálja a műsort, csak nem értem, hogy miért csak egy ilyen embert sikerült találniuk. Nem értem Dávidot sem, mert ki az a hülye aki bemegy és rögtön magára pakoltatja a jeleket, hogy kivigye a legerősebb (nem az emberek, hanem az rtl szemében) játékost...? ilyen nincs, vagy beépített, vagy tényleg ilyen hülye, de akkor meg megérdemli, hogy kiessen. Sajnálom, mert van sok ember, akik semmit nem produkálnak és húzhatnának haza, ezek csinálhatták volna még a műsort.

Szentpeter 2014.02.14. 09:14:40

Nézem itt a főcímet... a szűzkurva alatt Lilu..

én már a fény gyermeke vagyok 2014.02.14. 09:26:00

@porszem81: Túl sokat képzelsz az átlag magyarról, az pont olyan mint ezek ott bent.

rives 2014.02.14. 09:46:18

Ha valakinek a tegnapi összefoglaló után még kérdéses a vasárnapi párbaj kimenetele és Dávid valódi szerepe a történetben, akkor segítek :)
Amikor Simon kiesett (/kirakták/ki akart menni, stb... igény szerint behelyettesíthető)Lilu szájából azt hallhattuk, hogy Dávid beküldése egy üzenet a villalakóknak, hogy egymás kicsinálásával nem lesznek kevesebben, csak párbajjal.
Namost Dávidnak nem csak ez volt a feladata, hanem az, hogy kitöltsön még két hetet amivel Simon miatt rövidült volna a műsor. Ebben a két hétben hozzon egy kis változást (elsősorban Viki arcméretében). Ehhez kerestek egy embert, aki az Éjjel-nappal Budapest után kapható volt egy másik (két hetes) szerepre, és akinek a beköltözés előttig az RTL Klub volt megjelölve a facebookos adatlapján, mint munkahely (a beköltözés előtt törölve lett az adatlap).
Azt kell mondjam megérdemli a gázsit, tökéletesen lehozta a szerepet. Viki az arcból visszavett, szinte már elviselhetetlenül kedves és jófej lett. A jeleket sikerült magára rakatni, azóta pedig folyamatosan azon dolgozik, hogy nehogy véletlenül megnyerje a párbajt. A kiválasztás után akkora magabiztossággal hangoztatja, hogy ő megy vissza, hogy még a legsemlegesebb is nyom ellene egy pipát, hogy: "há'nehogymár". Ilyet normális játékos nem csinál.
Erre a műsorvezetők még rátesznek egy kicsit, szóval "a gép forog, az alkotó pihen". Vasárnapig, amikor lejár Dávid szerződése.

Lasombra 2014.02.14. 09:57:27

@rives: kb ezt mondtam én is.
nagyon nehéz a benti gárdából az ostobasággal kitűnni, de Dávid ezt a kiválasztás után simán hozza. pedig előtte nem full retardban tolta. így kicsit kontrasztos. jobban kitalálhatták volna a karakterét.

Vikit meg egyáltalán nem biztos, hogy ezzel háziasították. ha visszamegy, lehet, hogy nagyobb arca lesz, mint volt. ezer más módja lett volna, hogy embert faragjanak belőle.

így csak kap két hét grátisz villalétet a Retektől.

@porszem81: "Nem akarom elhinni, hogy ebben az országban csak ilyen semmilyen emberek jelentkeznek egy ilyen műsorba,"

nem is kell elhinned, ugyanis akiket te láthatsz, azok már azok, akiket a Retek bekasztingolt a saját szempontjaik alapján.
a jelentkezőkről nem valami sokat tudtunk meg.

rives 2014.02.14. 10:05:25

@Lasombra: Lehet kitalálhatták volna jobban a karaktert, de az egyszerűbb szavazóknál tökéletesen működik:)

VV Attila oldalán már többen kifejtették, hogy eddig nem tudták kire szavazzanak, de annyira beképzelt ez a Dávid gyerek, hogy csakazértis nyomnak egyet Vikire :)

Viki meg ha visszakerül szerintem már nem lesz annyira fullg@ci, mint az elején. Ezért is írtam tegnap, hogy elindult a VV Attilává válás útján. Ugyanez a forgatókönyv volt.

Dr. Furifangosz 2014.02.14. 10:25:34

@rives:
Itt pedig
www.polljunkie.com/poll/sswpyq/msodik-vv6-prbaj/view
már 400 vélemény alapján 60% van arra, hogy Viki menjen vissza.
Vissza is megy, azon forgatókönyv alapján, ahogy írtad, de a vvAttilává növesztésben nem hiszek. Még nincs eldöntve, ki nyerje meg.

Mrs. Clayton 2014.02.14. 10:52:59

@rives: ez is egy lehetséges verzió, de én azért mégis valószínűbbnek tartom, hogy ez a Dávid gyerek ekkora arccal és ilyen kevés ésszel rendelkezik és pusztán ezen tulajdonságai indították arra, hogy az RTL klubot mint munkahelyet megjelölte a fészen csak mert egyszer statisztált egy műsorukban

minek fizetne az RTL bárkinek is, hogy felzavarja az állóvizet egy VV-ben, ha azt megcsinálja magától is, mert annyira egyszerű
ráadásul annak sem látom sok értelmét,hogy az RTL előre eldöntené,hogy Vikivel, vagy Jóskával nyereti meg a főnyereményt
ha annyira pénzt akarnak osztani, akkor a haver cége 5 ft-ból leforgat egy műsort amire 100 millát számláz, vagy a 10e ft-os kosztümöket 100e-ért veszik tőle stb stb
ráadásul eddig egyik nyertes semlett képernyős arc a Milo gyerek a háttérben melózik valamit, a Majka meg az ÉNB-s csaj is 2. meg 3. lett csak, szóval egyáltalán nem a nyertesek a csókosok

Cave Nick 2014.02.14. 10:56:22

velvet.hu/blogok/gumicukor/2014/02/14/aurelio/

Nemtudom mekkora kamu megint ez a hír, de hogy Aurél miképpen mer bikiniben zuhanyzó szíve hölgyei mellé alsógatya nélkül beugrani mindenféle alsótesti aktivitás veszélye nélkül, azt továbbra sem értem élettanilag.

rives 2014.02.14. 10:57:19

@Jess G: én nem azt mondom, hogy el van döntve, hogy ki nyeri meg.
Azt állítom, hogy Dávidot szándékosan csak két hétre szerződtették a bemegyek-kiesek szerepre. Ebben viszont biztos vagyok. Lehet fura a beszéde és a stílusa, de annyira nem hülye gyerek, hogy ennyire maga alatt vágja a fát. Vikin kívül csak ő képes értelmes, összefüggő mondatokban beszélni, de a viselkedésén nagyon látszik, hogy ez a feladata. Ahogy közeledik a vasárnap egyre inkább kilóg a lóláb.

Cave Nick 2014.02.14. 11:00:53

@rives: ja, bemegy valaki abból a célból hogy megnyerjen 50 milliót, majd szándékosan azonnal a villából való távozás útját jelentő párbajra jelentkezik, hagggyanak már, ezt csak Kolosi népe hiszi el.

Mrs. Clayton 2014.02.14. 11:10:16

@rives: hát én nem ismerem őt, de aki 8 évig jár egyetemre, pláne jogra, az minden csak nem okos, csak akkora az arca mint ennek a Dávidnak
egyébként eleinte nem volt rossz terv ez a kiviszem Vikit és kint hagyom, simán ismerhette a felháborodást a Simon gate miatt, így volt alapja annak amit gondolt
azt felejtette el, hogy az idő múlik az események pörögnek és közben mindenki elfelejti, hogy miért is utálta 2 hete a dagi lányt, viszont a magabiztosság sem feltétlenül előny, főleg nem úgy mint ahogy Dávid előadja
én nem érzem úgy hogy kilógna bármi is, hiszen egy ostoba, de magáról sokat gondoló ember taktikázása mégis hogyan sülhetne el jól? lehet hogy visszamegy egyébként, de akkor is el lett könyvelve homi csókosként és sokan elpártoltak tőle

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.14. 11:13:50

@Szentpeter: Jó reggelt! Olvastam mindkét üzenetedet, sőt mi több, választ is küldtem. Písz! (most meg én mosolygok)

rives 2014.02.14. 11:24:32

@Jess G: Az arc az egy dolog. A hülyeség egy másik. Dávid pedig nem hülye, ez kijelenthető.
Viszont aki az elmúlt egy hét alakulásában nem vette észre a változást mind műsorszerkesztésben, mind a szereplők és a műsorvezetők viselkedésében annak feleslegesen magyarázom :)
Legyen elég annyi, hogy egy 60-40 körüli százalékkal Viki fog visszamenni :)

Mrs. Clayton 2014.02.14. 11:42:23

@rives: a 60-40-el még egyet is tudok érteni, sőt még azzal is hogy az RTL úgy és azt vág össze bárkiről amit szeretne
de továbbra sem hiszem, hogy itt bárki pénzt kapna azért, hogy bent legyen
az az ÉNB ha jól tudom, de lehet nincs igazam és ez is egy ugyanolyan statisztákkal eljátszott ál valóságsó

rives 2014.02.14. 11:54:15

@Jess G: "lehet nincs igazam és ez is egy ugyanolyan statisztákkal eljátszott ál valóságsó"

Ez közel áll a valósághoz. Nem teljesen előre megírt forgatókönyvvel, de gyakorlatilag arról van szó, hogy össze van zárva X ember, akik élik az életüket. Ebből a néző lát egy órát naponta. A szerkesztők meg azzal, hogy az egész napból mit tesznek bele abba az egy órába, alakítják a történéseket.

És még igen az is lehet, hogy Dávid nem kapott ezért az egészért pénzt, de szerepelhetett egy műsorban (már a másodikban az RTL-nél) és ott van a kis anyaga a megfelelő szekrényben, ahonnan elő lehet húzni az embereket.

HummeRC 2014.02.14. 11:58:23

@Cave Nick: Nem tudom a betelefonáló mennyire volt kamu, de én néztem az ominózus adást élőben és még itt este ki is tárgyaltuk, hogy Béci átlagon felüli jó humorral nyomta a műsort. Szóval valóban elhangzott ez a betelefonálás. Aztután itt este kicsit körbe néztünk Au internetes megjelenései között és akár igaz is lehet a telefonáló mondata. Arról már nem is beszélve, hogy az adás eleje óta többen is megállapítottuk, hogy Au-nak nem sok tapasztalata lehet a nőkkel, mert elég bénán adja elő a csajozást. Már rég összejöhetett volna többször is neki, ha (szándékosan?)nem bénázza el. :)

A Viki 60-40-et pedig a házi szavazásunk mondja, ami legutóbb bejött, kíváncsi leszek, hogy most is eltaláljuk-e. :)
Aki még nem szavazott:
www.polljunkie.com/poll/ggoafi/msodik-vv6-prbaj

Mrs. Clayton 2014.02.14. 12:02:06

@rives: zseniális, lelepleztük a műsort :-)

Lasombra 2014.02.14. 12:20:34

nekem anti-vikistának az az egészben a szomorú, hogy most még nem sokkal a Simon-gate ügy után megerőltetés nélkül, csuklóból ki lehetett volna lökni Vikit, de Dévnek ezt sikerült látványosan megakadályozni ill. visszájára fordítani.

mintha az egyik csatár szerelné a másikat, hogy ő rúghassa be üres kapuba a labdát, majd közelről fölé bombáz.

ilyenkor nem teljesen alaptalan a bundagyanú. :)

rives 2014.02.14. 12:27:57

@Lasombra: ezt én sem tudtam volna szebben megfogalmazni :)

Mrs. Clayton 2014.02.14. 12:36:22

@Lasombra:
ez csak egy műsor, így nincs olyan hogy bunda, csak szerkesztés
a Wall Street farkasán sem akadtál ki, amikor kivágták a csaj széttet lábait amikor Di Caprio épp rámozdult a gyerek szobában, pedig nyilván megfizették érte, nem?
ja de , kiakadtál, geciség volt egy ekkora villantást kivágni :-)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.02.14. 12:43:47

Az milyen ócska már, hogy az rtl nem tette fel a szerdai Belevalót a honlapra. :D

lopiciG 2014.02.14. 12:48:35

@Lasombra: Viki itt a főgenya, mint Jocky a Dallasban, ugyan mi lenne nélküle a műsor. Aurélio meg jó lesz Cliff Barnsnak, a végsőkig harcolhatnak... a végén úgyis Bobby fog győzni.

Én már kezdek beletörődni, hogy Viki marad, pedig naon utálom

Mrs. Clayton 2014.02.14. 13:05:08

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): vagy nem akarják lerombolni Orál imidzsét, vagy hülyeség, de legalábbis lehet találgatni, nézni a műsort, hogy vajon Orál homi vagy se, falból megy rá a pink csajra vagy nem, esetleg tényleg Dév szájába tenné a kisautóját aztán tologatná ki és be

lopiciG 2014.02.14. 13:15:47

paraszt gyerek vagy a zsóti

Lasombra 2014.02.14. 13:18:09

@Jess G: csak egy műsor? nebassz. :( én meg azt hittem, hogy egy... egy... izé, mi van még a tévében, ami nem műsor?
ja, semmi.

a bundagyanú az a focis párhuzam része volt, heló!

ami erre a semi-scripted realityre lefordítva kb a manipulatív vágást, a műsorvezetők manipulatív megjegyzéseit jelenti. (Lilu és Béci kb egy két lábon járó Viki szendvicsember)

és nem tudom, mi az értelme ennek.
nem egyfaszmindegy a Reteknek, hogy melyik hülye nyeri meg a fődíjat?
felteszem, de.

akkor meg minek promóz egyeseket, míg mások meg az istennek se tudnak olyat tenni, amivel az öfibe kerülnek?

azon túl, hogy Vikitől nagyobb herótom van, mint Dévtől, nekem teljesen mindegy, ki nyeri meg akár a párbajt, akár az egész hóbelevancot.
csak megjegyeztem, hogy egy elég furcsa törést véltem felfedezni úgy Dávid, mint Viki viselkedésében a kihívás után.
csak míg az egyik (villamércével) közepesen értelmes emberből full kretén lett (ami a játék szempontjából erősen kontraproduktív), a másik meg egy irritáló picsából tündérke (ami viszont nagyon is érdeke).

nem akadtam ki semmin, csak furcsállom.
és simán kinézem a készítőkből, hogy van preferált játékos, aki jelenlététől jobb nézettséget vélnek szerezni.
ennyi a sztori.

remélem, így oké. :)

Deutsche Gabbana 2014.02.14. 13:25:35

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): viszont már a bulvárban (blikk/bors/velvet) is nyomják a híreket Aurélió állítólagos melegségéről. a blikkben www.blikk.hu/blikk_sztarvilag/megdobbento-allitas-aurelio-a-fiukat-szereti-2237157 sikerült betenni azt a jakuzzis képet, ahol Dávid vállára hajtotta a fejét részegen...
ilyenkor kicsit megsajnálom ezeket a gyerekeket, hogy mivel fognak szembesülni, amikor kijönnek.

lopiciG 2014.02.14. 13:26:58

Biztos a barátok közt story írói kicsit besegítenek, hogy melyik karakter igér több izgalmat a műsorban

Mrs. Clayton 2014.02.14. 13:33:19

@Lasombra: ok, ok vágtam eddig is,hogy te is vágod meg egyébként hasonlók foglalkoztatnak engem is, és valszeg igazad lehet abban, hogy a szerkik közül páran valamire alapozva azt képzelik, hogy Viki hosszú távon izgibb
visszatérve a Di Capriora, ott meg azt gondolták, hogy kivágva a villantást a film eladhatóbb lesz, de mégse filózik ezen senki sem
gondolom a VV esetében csak a felajánlott nyeremény okán megy az agyalás, h mi miért történik

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.14. 13:34:05

@Lasombra: Szerintem nincs preferált játékos, viszont időlegesen beküldött statiszta a jelek szerint van. Dávidot előrántották a Retek valamelyik tartalékember-fiókjából (szerepelt már ÉNBP-ben, állítólag Kolosi spanja is), amikor Simon annyira megzakkant, hogy ki kellett hozniuk a villából.

HomárDév bement, hogy hézagpótoljon a következő lehetséges kiválasztásig - és egy picit felpörgesse az eseményeket. Sikerült is, mert Debilió és VillaDebella rendesen egymásnak feszültek és a "maci-gate" óta Báttya tekintete is elsötétül, ha meglátja a T34-est.

A mór megtette a kötelességét, a mór mehet. A Simon zakkanása okozta kavarodás így leülepszik végre, kialakultak hosszabb távú konfliktusok, elkezdődött a várva várt klikkesedés és mehet tovább a játék.

Persze: lehet, hogy ez az egész elmélet nem ér semmit és előre le van vajazva, ki nyeri a játékot - de maradok olyan hülye naiv, hogy azt higgyem, talán mégsem így van.

Schlomo Goldberg 2014.02.14. 13:39:35

aki lemaradt a szerdai Lókupec által vezetett dagadtozós/buzizós belevalóról itt lenne
www.dailymotion.com/video/x1bzx2j_belevalo0212_fun&start=925 mert a retek leszedte

rives 2014.02.14. 13:42:07

@Haynau (Sons of Monarchy): "időlegesen beküldött statiszta a jelek szerint van. Dávidot előrántották a Retek valamelyik tartalékember-fiókjából"
Örülök, hogy rajtam kívül is egyre többen látják így, és nem maradtam egyedül az összeesküvés elméletemmel.
Az viszont elszomorít, hogy Lilu és VV Béci részrehajló megjegyzésein keresztül nyíltan hülyének néz az RTL Klub.
Hol lehet szólni, hogy: hahó, én átlátok a szitán!
Vagy egyszerűen ne nézzem ezt az egészet? :)

Cave Nick 2014.02.14. 13:51:08

@Haynau (Sons of Monarchy): szerintem nincs levajazva, hogy ki nyeri a játékot, de a nézettség felpörgetése érdekében eljátszatnak velük bizonyos jeleneteket, ezzel kicsit irányítva a cselekményt + sanszos, hogy ÉNBP Dévid szerződése valóban csak két hétre szól

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.14. 13:56:26

@rives: Szerintem csak ennyi: fogadd el azt, hogy az RTL erre a "trükkre" fanyalodott, mert csúnyán benézték az egyik beköltözőt (Simon) és be kellett húzniuk a vészféket.

Egyébként érdekes, hogy Teo bent maradhatott a kéztörése után. Meglehet, a szerkesztők láttak benne fantáziát (vagy Louis Vuitton-táskareklámként amúgy is bent kell maradnia). Simon is érdekes volt (de mennyire!), de irányíthatatlanná vált, mennie kellett. Krisztiánt is simán kivették volna, ha rendszeresen Hannibal Lecterként járkált volna a villában, sokcolos haleffel a kezében. Dávidot meg kiválasztatják, mert nem tartozik a tervbe, csak hézagpótló volt. Kb. ennyi...

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.02.14. 13:59:38

@Schlomo Goldberg: szépszép amúgy, de a betelefonáló először balázsnak, majd norbinak nevezi aurél állítólagos barátját.

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.02.14. 14:00:54

@ミラ: hmm, lehet, magára gondol a videó végén, h norbi várja kint aurélt, ezt üzeni neki? akkor meg lehet simán rosszakarója is. bár mindegy is, auréllal valami nem száz.

Mrs. Clayton 2014.02.14. 14:02:47

@Haynau (Sons of Monarchy): ezt nem értem, mivel vált irányíthatatlanná Simon? és miért gondoljátok, hogy ki kellett tenni? én ezeket egyáltalán nem vettem észre
az hogy unalmas lett mert csak a paplan alatt hentergőzött és még a szexhez sem dobták le a textilt, így mutogatni valót sem igen hozott az igaz, de emiatt akkor a legtöbbet kirakhatnák, pont mint ahogy mondtad traktort, vagy ms dominát, vagy Vikit is akár még sem teszik
én elhiszem hogy kiszavazták a zemberek, miért is ne, hát mekkora mocsokság már egy nőt megrángatni, vannak ekkora mű erkölcsőszök Mo-n simán

én már a fény gyermeke vagyok 2014.02.14. 14:02:57

@ミラ: Nem ismered Balázs Norbit? Harmadik lett tavaly a bajai helikopter dzsemborin.

CukIság 2014.02.14. 14:03:59

@Haynau (Sons of Monarchy): @Jess G: úgy is lehet nézni, hogy a "full kretének" meg a kicsit értelmesebbek tömörültek csapatokba, de szerintem Viki alapvetően a szexuális erkölcsi elveivel osztotta két táborra a villát.
Kiosztotta Aureliot, hogy miért nem egy lánnyal foglalkozik. Azt is mondta, hogy Teoval nem érdemes foglalkozni, mert leszbikus, Dávid pedig egyenesen genetikai hulladék. Sárlott minden nap megkapta, hogy kurva és nemibeteg, Simon is elkapta tőle, másokat is megfertőz ez a kurva. Csak Józsi ment át Viki etikai szűrőjén, ezért nem is értette, hogy csatlakozhatott a perverzek táborához.
Persze Viki kirohanásain túl, a többiekben is van valamiféle mérce, ami szerint ítélkeznek. Első este a buliban Zsolt arról kezdett beszélni, hogy neki nem nagyon voltak egyéjszakás kalandjai, mert szerinte az hülyeség. Iza helyeselt, neki se; miközben Sárlott bőszen "flörtölt" volna Zsoltival, az pedig ridegen elutasította. Dorka azt mondta magáról, hogy büszke rá, hogy nem könnyen kapható.
Pink jelszava a béke és szeretet, Krisztián jelszava az őszinteség.
Tehát alapvetően azt gondolom, a társaságnak ez a fele azért tart most egy kicsit jobban össze, mert valamennyivel hajlamosabbak a tisztességes viselkedésre (ez nagyon szubjektív mérce, mert a késsel fenyegetéstől a gatyalehúzáson át a víz alatt szopásig lehetne sorolni a dolgokat).
A két társaság máshol súlyozza az erkölcsöt. Dávid táborában fontosabb az, hogy ne sérts meg, ne nyúlj a tárgyaimhoz, ne legyenek kétfilléres poénjaid, ne fingj a szobába, tartsd tisztán a feneked, csináld, amit mondok és takaríts.
Viki az ilyesmit lazábban veszi, szexuálisan viszont szigorúbb.
Persze azt is lehet mondani, hogy alapvetően szimpátia alapon szerveződtek. Viki összebarátkozott Dorkával, vele tart Zsolti, plusz összebarátkozott Krisztiánnal; Iza pedig kötődik Dorkához is, Zsolthoz is, Krisztiánhoz is. Pink összeveszett Dáviddal, Aurelioval nem jutott dűlőre, utálja Teot és Izával alszik. És ez a társaság kevésbé hazudós, őt pedig túl könnyen átverik, tehát Viki a számára biztonságosabb választás.
A másik társaságban kicsit kaotikusabbak, törékenyebbek a viszonyok. Aurelio, Dávid és Józsi elvileg barátok, de gyakorlatilag röhögnek Józsin. Sárlott elvileg Simon után eped, gyakorlatban masszívan kötődik Józsihoz. Teo pedig Aureliohoz (?)

nosce 2014.02.14. 14:07:24

Hát ha a simon fanok annyira agyhalottak h nem bosszulják meg simon kibasztatását, akkor így jártak. ha Viki visszajut akkor az úgy is minősül h a nézők jóváhagyták amit viki csinált és öonnantól kezdve senki nem vethet semmit a szemére ő egy humoros ravasz de szerethető taktikus és nem egy geciláda, csinálhat bent bármit. Persze ha ez így történik Simont is beárazza a 80 IQ alatti mezőnybe csak pofázni tud gondolkodni nem és Sára esélye is kb. nullává válik. Dévidnak tehát igaza van ez a villapárbaj sorsfordító lesz minden vellalakó életében.

én már a fény gyermeke vagyok 2014.02.14. 14:13:22

@nosce: Nem lesz itt gond. Nem csak a simon fanok fognak savazni, de itt vagyunk mi aurélisták milliói is. Veszni fog Viki. Viki, te ganéééééé!

rives 2014.02.14. 14:13:34

@nosce: "Hát ha a simon fanok annyira agyhalottak h nem bosszulják meg simon kibasztatását, akkor így jártak"

Ezzel csak az az egy probléma van, hogy Dávid tudatosan építi le a szavazótáborát. Sőt, neki igazából nem is volt szavazótábora, csak a Viki-ellenesek és a Simon fanok szavazataiban bízhatott. A villából szinte bárki más kint hagyná Vikit (pont a fenti két tábor miatt), de Dévid kitartó munkával eljutott oda, hogy ő az egyetlen, aki nem.

Szóval nem lesz itt sorsfordító párbaj, ez már lefutott.

Blikknépe (törölt) 2014.02.14. 14:22:59

@ミラ: na csak, hogy egyértelmű legyen, mert más oldalon is ezen pörög sok hülye, hogy mekkora kamu, mert először balázs, aztán norbi...

norbi a betelefonáló, az elején be is mutatkozik.
ezután közli, hogy ismeri szarulélnijót, mert csapattársa, és tudja, hogy buzerátor és balázs a szartúrója.
a norbi várja idekint meg saját magára vonatkozik

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.02.14. 14:26:26

@ミラ: Nem, a Norbi ő maga lenne, Balázs meg Au. izé.... barátja.

Blikknépe (törölt) 2014.02.14. 14:26:28

amúgy egy vallomással tartozom: 2 napa töröltem magam az önmarcangolástól, hogy ezt a szart nézem, és még kommentelek is róla...aztán megint itt vagyok. ki tudja meddig :D

Blikknépe (törölt) 2014.02.14. 14:27:33

@nosce: "Hát ha a simon fanok annyira agyhalottak"

aki simonfan, az már eleve attól agyhalott, hogy simonfan.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.02.14. 14:27:47

@Blikknépe: ja, bocs, nem vettem észre, hogy te már leírtad.

HummeRC 2014.02.14. 14:29:35

@Deutsche Gabbana: Ebben az a szép, hogy ezt a képet az RTL szivárogtatta ki. Jobb minőségű, mint az éjszakai stream. Ez biztos, mivel én is csináltam ilyen print screen-t, be is linkeltem az aznapi hv kommentek közé, amikor élőben néztük ezt az éjszakait.

Szóval ez a kép bentről jött, így logikus, hogy ez a hír is bentről került ki szándékosan. ;)

Blikknépe (törölt) 2014.02.14. 14:31:21

amúgy attila oldalán a viki -100-as különbségből már megfordította az állást és már több, mint 20 like-kal vezet.

a dramaturg jó munkásember, a londoni buzikurva az utasításoknak megfelelően építi le magát, ez tény.

amúgy dávid nem lehet egy sima mezei buzi, ha london legrégebbi - 150 éves - buzibárjában volt köcsög. gondolom a tegnap látott násztáncot is ott tanulta. persze ezt alapból nem tisztán szokta előadni: felül poros, alul szaros.

azért megnézném dopemant, ahogy az ő seggéből szívja a kokszot. az lenne az ihazi show.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.02.14. 14:34:05

@Blikknépe: nagyon helyes! Már úgyis többen hiányoltak (na jó, én is.:D).

Cave Nick 2014.02.14. 14:35:06

@Blikknépe: Arról mi a véleményed, hogy mégis létrejött a D. vs. V. párbaj? Merthogy váltig állítottad, hogy nem fog, mert dramaturgiailag nincs itt az ideje és a retek nem akarja.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.02.14. 14:36:34

@Cave Nick: bár nem engem kérdeztél, de sztem ez azt a konteót erősíti, hogy Dévidet csak "úgymond", beküldték ezzel a feladattal, mint idénymunkást.

Blikknépe (törölt) 2014.02.14. 14:37:31

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): ugyan, egyszerre írtuk :) csak 14 másodperccel később nyomtál a küldésre

@Deutsche Gabbana: amikor szarulélnijó dávidnak pörgette a faszát, és sasolta, hogy lesz-e reakció buzikurva részéről, az mindent egyértelművé tett.

ezek divatból biszexek - nővel csak divatból. tudod, van ez az új dolog ami gyűrűzik be nyugatról, hogy férfi a nővel. ez most tök új.

@én már a fény gyermeke vagyok: " itt vagyunk mi aurélisták milliói is."

ennyi dísz@Lasombra: buzi csak nincs, vagy igen?

"akkor meg minek promóz egyeseket, míg mások meg az istennek se tudnak olyat tenni, amivel az öfibe kerülnek?"

minek bazmeg, minek. hogy legyen nézettség. simon, józsi meg ezek kemény műsort tudnának összehozni maguktól.
józsi részéről már az is taktika, hogy felkel és mozog.

Cave Nick 2014.02.14. 14:39:09

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): egyetértek, de a mondanivalóm csak az lett volna, hogy blikknépe sem tudja a tuti, habár úgy tesz

Blikknépe (törölt) 2014.02.14. 14:41:35

@Cave Nick: tévedhetek én is. no meg a főkreatív is.

nem lenn jobb, ha mondjuk egy teó,sári,zsófi esne ki, és a buzikurváról odabent derülne ki, hogy ugyanazt a foglalkozást űzi, mint sárlott?

és ezt viki kihasználná? az lenne az igazi móka, ha ezek ketten csinálnák a feszt.

tévedtem, amikor arra gondoltam, hogy a stábban azért vannak komoly szakemberek, de nincsenek. ad hoc jelleggel döntenek.

ha már belenyúlunk a dolgok alakulásába akkor ne féljünk könyékig szarosak lenni. attól nem lesz kevésbé büdös, hogy csak csuklóig szaros...

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin):
nah mintha hájjal kenegetnének :D

Cave Nick 2014.02.14. 14:45:52

@Blikknépe: magyarul ha létrejön a párbaj, ha nem, mind a kettő bizonyíték a manipulációra. :D

én már a fény gyermeke vagyok 2014.02.14. 14:46:44

@Blikknépe: Egy viccös telefonáló nem bizonyíték, hogy Aurél homi. Még Dév se tuti. Majd ha kiderül, hogy Bibó kollegista volt valamelyikük, akkor elhiszem.

Lasombra 2014.02.14. 14:50:19

@Blikknépe: azzal, hogy (esetleg) érdekes dolgokat kihagynak, miért is lesz jobb a nézettség?
én nem nézek onlányt, de olvasni szoktam, hogy mi minden történt, aminek utána se híre se hamva nincs az öfiben.
ezzel szemben vannak negyedórás etűdök arról, ahogy a traktoros meg a wannabe modell bagzik, susmorog.

persze az RTL műsora, azt tesz adásba, amit akar. nem lázadozok, csak észrevételezem a manipulációt.

annak viszont már semmi köze nincs a nézettséghez, hogy a műsorvezetők egyenesben kampányolnak valakinek.

azon se csodálkoznék, ha az appon így lenne kiírva a szavazás:

a.) az érdekes, színes és jó útra tért Viki
b.) a manipulatív homokbánya Dávid, aki még nagyképű is.

én azt gondolnám, hogy akire alapból (saját kútfőből) több szavazat megy, azt többen néznék szívesen, ergo a befolyásolással pont a nézettségnek tesznek be.
de ők tudják.

Lasombra 2014.02.14. 14:51:28

@én már a fény gyermeke vagyok: akkor egyúttal meglenne az RTL új intendánsa is. :)

Blikknépe (törölt) 2014.02.14. 14:52:53

@Cave Nick: bazmeg. a manipulációra a műsor maga a bizonyíték.

abban tévedtem, hogy az rtl2-nél elhelyezett kreatívokat többre tartottam, mint a játékosnak álcázott aljanépet.

ha már manipulálok, akkor csináljam jól.
viszont annyira szar, hogy egy pinégyzetnél nagyobb IQ-val rendelkező ember is észreveszi, hogy kamu az egész.

buzikurva bemegy, mindenki látja, hogy az, még lilu és szarulélnijó is, de aztán előadja a donjuant. aztán a semmiből úgy gondolja, hogy na ő aztán magára pakoltat, és kiviszi vikit, mert ő tuti visszajön. ugyanmár, ilyet egy játékos sem csinálna 1 héttel azután, hogy egy ecceri pótszámhúzó buziként bedobták a tyúkólba.

aztán ahogy kiválasztott lesz, direkt elkezdi leépíteni magát és a másik kisbuzit?

ennél még a felvonulók kérték is spontánabb volt.

HummeRC 2014.02.14. 15:00:07

@Blikknépe: "józsi részéről már az is taktika, hogy felkel és mozog."

Ezen azóta is röhögök! :D

Blikknépe (törölt) 2014.02.14. 15:01:29

@Lasombra: "csak észrevételezem a manipulációt."

ettől nem leszel se okos, se különleges

"annak viszont már semmi köze nincs a nézettséghez, hogy a műsorvezetők egyenesben kampányolnak valakinek."

na azért vannak, akiknél okosabbak a kreatívok :D pl te és a nézők 90%-a - és ezért működhet a műsor.

de van köze. abból nem lesz műsor, hogy félhülye simon a maradék 90 napot a paplan alatt tölti egy hivatásossal, józsi gyerek naponta 2x taktikából átszeli a nappalit.

leírtam múltkor: ha rajtatok múlna, akkor 11 braco beállna vmelyik kamera elé és nézne szépen.

ha komolyan kikerülnének a villából azok, akik az egysejtűagyú birkákból a szélsőséges megnyilvánulásokat kiváltják, akkor pont ezen sejthalmazok lennének elsőnek felháborodva, hogy milyen szar a műsor. persze szarosgatyás gerzsonné marika ülne a Tv előtt és nézné, hogy az aktuális tuja milyen jó gyerek, és ezt pénteken a művházban a magányosok klubjában megbeszélni gizikével is, de ők kereskedelmi szempontból értéktelenek.

a kereskedelmileg fontos szegmensben értékelhetetlen lenne a nézettség, reklámidő fabatkát sem érne, a műsor meg ráfizetéses lenne.

az ilyen műsor célja, hogy az aljanépből zsigeri indulatokat váltson ki, és ezzel generálják a nézettséget. de a blikknépe nem venné észre soha, hogy ő ebben eszköz

pink ninja 2014.02.14. 15:01:49

@HummeRC: ezen en is hangisan felnevettem :))))

☺Mazsola (törölt) 2014.02.14. 15:08:17

nem hiszem el, hogy már megint itt vagyok... innen nem lehet szabadulni:)

hello:)

tudja vki, hogy lehet veemi-s linket generálni? nekem a többi nem jön be, és a párbajt mindenképp megnézném

☺Mazsola (törölt) 2014.02.14. 15:10:07

@Blikknépe: " józsi gyerek naponta 2x taktikából átszeli a nappalit."

kérlek, gyere minél gyakrabban:) ezen visítok:D

zaphodbeeb 2014.02.14. 15:13:18

@Blikknépe: ö-ö-ö-ö akkor a 17-es öntőbrigádnak kérnék egy szép operarészletet. Epic.

pink ninja 2014.02.14. 15:19:24

@☺Mazsola: a veemis linket minig az generalja, aki streemeli az adast, ezert az mindig valtozik, mindig az epp aktualis streem linkje. Ilyet majd a parbaj elott lehet levadaszni valahonnan, ha csinal valaki

ő-szinte 2014.02.14. 15:20:49

@HummeRC: milyen kép? m volt?
olo

☺Mazsola (törölt) 2014.02.14. 15:20:55

@pink ninja: ööö, belül szőke vagyok, akkor én nem tudnám megcsinálni?

zaphodbeeb 2014.02.14. 15:21:14

K. Géza öntőmestert május 3-án kórházba szállították többszörös töréssel és több önmagában is 8 napon túl gyógyuló sérüléssel. A 17-es öntőbrigád tagjai semmi különöset nem láttak aznap.

pink ninja 2014.02.14. 15:23:45

@zaphodbeeb: ha te nezni szeretned, akkor nem, csak olyan valaki akinek van rtl2 es kilovi az adast a netre

leegyszerusitve kb olyan ez, mint amikor egy kepet szeretnek megmutatni neked, feltoltom egy kepmegoszto oldalra es elkuldom neked a linket, hogy meg tudd nezni :)

pink ninja 2014.02.14. 15:24:33

@zaphodbeeb: bocsi nem neked :)
@☺Mazsola: az elobbi neked ment :)))

ő-szinte 2014.02.14. 15:25:56

@én már a fény gyermeke vagyok: ő nem gané hanem egy féreg... látom nem figyeltél eléggé ;-DDDDDDDDDDDDDDDDD

@Deutsche Gabbana: állítólagos... ez jó ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDD

HummeRC 2014.02.14. 15:26:00

@ő-szinte: Arról beszéltünk, hogy ez belső rtl2-es kép, mivel jobb minőségű, mint amit láttunk az éjszakai streamben.
Amikor első este a jakuban összebújt Au és Dávid.
www.blikk.hu/blikk_sztarvilag/megdobbento-allitas-aurelio-a-fiukat-szereti-2237157

Ha pedig a kép belső, akkor a hír is bentről került ki és a cikk megrendelésre készült. :)

ő-szinte 2014.02.14. 15:29:20

@zaphodbeeb: persze,hogy nem. a napi rutin dolgok nem különlegesek ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

nosce 2014.02.14. 15:35:08

@rives:
sorsfordító lesz mert akkor eljön a vikiség időszaka és nem lehet onnan kirobbantani se. A retek megtette azt a szivességet a nézőknek h szavazhatnak a simon ügy másik főszereplőjéről ha visszamegy akkor minden rendben volt, onnantól már senki nem jöhet azzal h de mit csinált , meg ő is felelős a nézők szerint nem az. és kész.

Cave Nick 2014.02.14. 15:38:44

@Blikknépe: Az itt kommentelők a következőket szeretnék látni: a reality műfajának megfelelően egy szabályok között játszott ingyen pszichológiai kísérletet, amit nem manipulálnak külső beavatkozással, mert így értelme 0. Ennyi. Nem a konfliktusokkal van a baj (Viki, stb.), és nem azzal, hogy nem 11 tuja vagy Braco van bent, hanem a manipulációval, mert ennyi erővel a Barátok Közt-öt is nézhetnénk. Értem?

ő-szinte 2014.02.14. 15:39:10

@HummeRC: ööö... azt nem értem, hogy mégis milyen kép lehetne még, ha nem belső ? :-O
a stream is bentről van, nem ? :-)

Cave Nick 2014.02.14. 15:40:11

@Blikknépe: az előző a Lasombranak címzett hozzászólásodra válasz, bocs

Lasombra 2014.02.14. 15:40:59

@Blikknépe: csak nem a Budapest TV egyik ex-kreatívjához van szerencsém?

először is ki az a Ti? kikkel akarsz engem összemosni? milyen alapon? ki mondta, hogy különlegesség észrevenni a nyilvánvalót? két hsz-szel feljebb te vajon okos akartál lenni vagy különleges, amikor kb tök ugyanezt leírtad? miért is okosabbak nálam a kreatívok? mivel is jártak túl az eszemen? és miért attól "működik a műsor" (bármit is jelentsen ez), hogy okosabbak nálam meg kb az összes nézőnél? vagy úgy általában vajon mennyire életképes ötlet egyetlen "érdekes" emberre feltenni a műsort, hogy aztán őt később minden eszközzel látványosan óvni kelljen a kieséstől, nehogy a földbe álljon a nézettség? egyáltalán mire alapozod a feltételezésed, hogy Viki nélkül leülne a műsor? honnét tudod, hogy mi lenne nélküle? azon kívül, hogy néha mást is mutatni kellene.

hű megannyi kérdés. (nehogy megválaszold, költőiek.)

egyelőre csak annyit tudunk, hogy Te vagy itt a helyi besserwisser, aki ismer ilyen technicus terminusokat, mint a "nézettség" meg a "kereskedelmileg fontos szegmens", és mindenkinek megmondja a tutit. (aminek a 95%-a közhely szintű tény, amit már ezerszer ezer más helyen leírtak, de az nem gáz.)

én meg a megvezetett, proli néző, a lakosság alsó 90%-a, az eszköz, akinek a hátán megy az egész, és ha rajtam múlna, akkor még ennél is fosabb lenne.

de nem akarok hálátlannak tűnni. köszönöm, hogy rám szántad a drága időd és a temérdek eszedet. megtisztelő.

a jövőben nem kell fáradnod. köszi.

Lasombra 2014.02.14. 15:43:03

@Cave Nick: azon én is felbasztam kicsit magam. még nem látom, amit bepötyögtem, de még egyszer nem gépelem be, annyit nem ér meg.

a lényeg, hogy Blikknépe okos. mi meg vagyunk a nemokosok.
szerintem a jövőben olvassuk inkább őt, mintsem ezt a szart nézzük. :)

HummeRC 2014.02.14. 15:47:09

@ő-szinte: de, csak épp van különbség aközött, hogy a cikk írója lementi a streamből és aközött, hogy szerez valahonnan egy olyan minőségű fotót a kényes pillanatról, amihez az rtl2 dolgozókon kívül nem fér hozzá.
Ez a jó minőségű fotó most került ki. Ha nem az rtl2 akarta a cikk megjelenését, akkor nem ad ki ilyen képet.
Érted a különbséget? ;)

lopiciG 2014.02.14. 15:47:51

@Cave Nick:
pszichológia alanyokat manipulálják nyugodtan, kell is, mert különben csak leülnénke és társasoznánka vagy kártyáznának békében. Ami engem zavar az az, hogy a nézőket is próbálják manipulálni... de végülis ez is egy pszichológiai kísérlet :)

mrsleepy 2014.02.14. 15:56:13

@☺Mazsola: este próbáld ki vagy movstream.do.am

ő-szinte 2014.02.14. 15:58:15

@HummeRC: persze, hogy értem, de ezt bármikor ki tudják lopni :-)

nosce 2014.02.14. 15:59:38

És megspendírozok itt még egy állítást, feltéve h Viki megy vissza ( és nem akarom politikai síkra terelni) az átlag magyar szavazó "emlékezete" még 2 hétig se terjed.

zaphodbeeb 2014.02.14. 16:02:33

@lopiciG: nem értek egyet, mert társasjáték közben is egymásba márthatják a bökőt. Különböző embrek, főleg ha intoleránsak, ostobák és tapsztalatlanok leszűkített élettérbe zárva seperc alatt egymás farkasaivá válhatnak. Nem is kell különösebben manipulálni őket, elég a nyereményt lebegtetni.

tena_lady 2014.02.14. 16:06:22

@Lasombra: Eddig tök leszartam itt mindenki magánéletét és hozzászólásainak stílusát, de ez kezd mulattatni. Mármint ez a Blikknépe nevű "zseni" kötözködése, és a rá való hiábavaló próbálkozásnak tűnő reakciók. Magabiztossága Józsiéval vetekszik. Lehet, hogy más is. :)

Hogy ne csak off legyek, Aurelio. Nem hiszem, hogy meleg lenne, de az a betelefonáló nagyon utálhatja.
Viki és Dávid személyisége egyformán a nem különösebben szimpatikus kategóriába esik nálam, de utóbbi jobb taktikus. Nem hiszem, hogy érdekesebb lenne a műsor, ha Viki menne vissza, mert akkor minden maradna a régiben. Még csak nem is mártírkodna, hanem visszazökkenne abba a szemétkedős stílusba, ami Simon kiesése előtt jellemezte. Magabiztosabb lenne. Viszont ha Dávid menne vissza, akkor szerintem is az lenne, amit maga is említett, hogy hátradőlne két hétig, és nézné a csoport újraszerveződését. A Kiválasztásnál meg mondjuk Krisztiánra tenné a jelét, mert oka van rá, más meg nem fogja, szóval alibizne egyet. Ha ő megy vissza, akkor a kövi kör várható párbajozóinak köre is szűkül. Valószínűsíthető Józsi vagy Zsófi. Hogy kit hívnak ki az már más kérdés. Ez persze csak az én elméletem/véleményem/szubjektív szemszögem, nem pedig az abszolút és megcáfolhatatlan igazság. (De ez csak szerintem volt nyilvánvaló eddig is.)

nosce 2014.02.14. 16:07:58

@HummeRC:
az is lehet h valaki okosba adta ki a képeket, vagy az ujságíró a kukában találta meg kint véletlenül :) mert azt azért nem hiszem h a retek a homárság ellen kampányolna, ha mégis akkor az lehet egy belső hatalmi harcnak a jele

lopiciG 2014.02.14. 16:09:37

@nosce: Most mit vársz? A barátok köztben Nóra volt az esküvői tanu, Juli és Attila esküvőén és még szipogott is annyira meghatódott, holott korábban ő volt Attila menyasszonya, csak dobta Juliért, aki a amú a legjobb barátnője....
Minden nap ilyen sztorikat tol az rtl meg a többi... Lassan már én is elhiszem, hogy ez így lehetséges :D

fran7 2014.02.14. 16:09:51

@Blikknépe: Nem nézem ezt a remek műsort, csak néha beleolvasok a kommentekbe, hogy mi folyik. Nekem ez bőven elég.
Ahhoz szeretnék hozzászólni, hogy mi a műsor célja, mitől válik működőképessé. Az RTL egyik nagyhúzása a játékosok csoportosítása, pl. a nagyszájú Iza, a csajozógép Aurélió ésatöbbi. A műsor manipuláció nélkül is működhetne, ha kiderülne, hogy ezek a felvett szerepek, mennyire hamisak és mennyire önbecsapóak. S figyelmeztetné a nézőt, nem minden az, aminek látszik és, hogy a csajozógép Aurélio, egy figyelemhiányos kiskölyök, azért sír-rí annyira. Az agresszív Gyúrós Jóska, meg a plüsmacijáért áll ki a legjobban. Én az rtl helyében ezt használtam volna ki. Erre lehetne műsort alapozni, nem maci-gate, meg ehhez hasonlók. Lehet nagyon okosak a kreatvok, de azért számtalan jó műsort állítottak már földbe. S rengeteg műsor csak azért menekült meg, mert a megfelelő médiajelenlétet megvásárolták és nem a műsor minősége miatt.

nosce 2014.02.14. 16:13:22

@ő-szinte:
amit nem adtak ki nekünk ide az mind belső :)

HummeRC 2014.02.14. 16:13:41

@ő-szinte: @nosce: azt értsétek meg, hogy nem kellett lopni. A cikk megrendelésre készült. Az okát és időzítését nem tudom, de nem is lényeges, mikor a blikk és az rtl ugyanahhoz a médiacsoporthoz tartozik. Kb mintha az Index megkérné a HV-ot, hogy írjon a tv műsorokról, vagy a totalcar-t, hogy írjon autókról. ;)

FawltyTowers 2014.02.14. 16:13:43

@Blikknépe: hiányoltalak tegnapról, van egy igazolatlan napod, mit tudsz felhozni mentségedre? :))

@☺Mazsola: nehezen jön be az élővadász, de ha nekiállsz adás előtt már 1 órával, akkor műxik. Van úgy, hogy többször kell próbálkozni, valamelyik versenyző stream verziója bejön. A felugró ablakban engedélyezni kell. Veemit nem nagyon kreálnak már, lehet, hogy macerásabb.

@Schlomo Goldberg: szívesen. :)

@HummeRC: hozd ki az ellenőrződet, már többedszerre hiányzol az éccakai műszakról. :)))))

nosce 2014.02.14. 16:15:03

@lopiciG:
hát igen de ezzel így egy éles szavazásnál szembesülni az duuuuurva :)

Hajrááááá Errrnőőőőőőőőőőőő !

nosce 2014.02.14. 16:17:03

@HummeRC:
jó de a tied is csak egy feltételezés volt és nem tény, én pedig megengedtem h esetleg más lehetett :)

lopiciG 2014.02.14. 16:18:39

@zaphodbeeb: igazad lehet, de szerintem jóval több hét után következne csak be, ennyi ideje nincs, hogy ezt kivárja az rtl :)

☺Mazsola (törölt) 2014.02.14. 16:22:53

@FawltyTowers: köszi, este megpróbálom:) vasárnapig csak belejövök:))

csiberibe 2014.02.14. 16:24:31

@HummeRC: a blikk és az rtl ugyanahhoz a médiacsoporthoz tartozik.

ezért is nem mindegy, ki nyer végül... valaki írta fentebb, hogy oly mindegy, nem? Hát nem hiszem. A BB2 nyerteséből pl egy fillért nem húzott utólag se a tv, se a lapok, annyira jelentéktelen volt (ebből a szempontból persze, nem emberileg...). Sokkal jobban járnak azzal, akivel utána hetekig, hónapokig el lehet adni a lapokat meg a tévéműsort... gondolom én.

Veder1 2014.02.14. 16:25:31

@Lasombra: hagyd szerintem, blikknépe kommentjei magukért beszélnek.

Egyébként szerintem mindenre van egyszerűbb magyarázat. Pl.: Lilu, meg az a belevalós srác azért kampányol Viki mellett, mert nekik szimpatikusabb, a szerkesztő meg hagyja, mert leszarja, vagy neki is Viki játéka tetszik jobban. Szerintem nincs itt semmi összeesküvés. Egy ilyen nagy szervezetben, mint az RTL többet foglalkoznak a meetingekkel, meg leadási határidőkkel, minthogy ilyen hülyeségeken agyaljanak.

Veder1 2014.02.14. 16:26:55

@HummeRC: az nem lehet, hogy benne volt valamelyik összefoglalóban? a leadott anyagok jobb minőségűek.

nosce 2014.02.14. 16:29:33

@Vödör:
na de Lasombra-nak igaza van egyértelműen Viki mellett kampányol az öfi szerkesztése, a szart se érő Traktoros nyükögést 5 percekig nyomatják fontos éjszakai térténést meg kihagynak

lopiciG 2014.02.14. 16:31:53

@Vödör:
ebben biztos tévedsz,leadási határidővel meg stb csak a végrehajtó személyzet foglalkozik, de az észt mindig ossza valaki és sokat is agyalnak rajta, hogy smint legyen, marketing

Veder1 2014.02.14. 16:32:50

@nosce: ok, de ez lehet személyes preferencia is (ami mondjuk a profizmussal ellentétes, de hát az RTL-ről van szó), nem valami nagyívű összeesküvés része, csak ennyit mondtam.

beacska 2014.02.14. 16:35:27

@Haynau (Sons of Monarchy): én is gondoltam erre, tipikus RTL-ember, de attól tarok, túl nagy a "sikere" és hosszabbítást kap...mondjuk, ez elég nagy szenyóság lenne

Veder1 2014.02.14. 16:37:59

@lopiciG: én másképp látom, de mindegy.

Ami eszembe jutott, hogy az Éden -hotelben annak idején elég jól vágott összefoglalók voltak, -volt olyan amivel direkt vezették meg a nézőket, és csak később mutatták meg kulcsmomentumokat, hogy döbbenjünk. Na ott láttam kreatív gondolkodást, valószínűleg azért is, mert kisebb csapat kezében volt a döntés, és utólag kellett összerakni a műsort.

HummeRC 2014.02.14. 16:40:58

@FawltyTowers: Viszem már! :)

@nosce: igaz, csak feltételezem a szándékos megrendelést, viszont alátámasztja az a tény, hogyha ellenükre lenne, vagy a tudtuk nélkül került volna ki, 1 perc alatt letiltották volna, valamint nem adnak hozzá képet.

@csiberibe: nem tudom ki nyeri meg és ezt nem is erre írtam. De akár igazad is lehet. :)

@Vödör: nem emlékszem rá, hogy benne lett volna pont ez a kép és most nincs kedvem öfiket vissza nézni archívban. :)

Veder1 2014.02.14. 16:50:42

@HummeRC: csak azért mert ez elég egyszerű magyarázat lenne. Persze a blikk RTL kapcsolatot ismerve valószínűbb a te verziód.

csiberibe 2014.02.14. 16:54:24

@HummeRC: érdekes lenne végiggondolni egyébként, kivel járna jól a rötölö. Olyan kell, aki irányítható, nem lép le a szomszéd csatornához, hozza hetente a címlapsztorit, verekszik, iszik, nősül, férjhez megy, válik, szül, nem szül, kiborul, felborul, leborul... valahogy egyik mostani se tűnik olyannak, akire hosszú távon kíváncsi lennék, mi lesz vele...

Blikknépe (törölt) 2014.02.14. 17:08:57

@Cave Nick: az itt kommentelők jó része teljesen máshogy áll ehhez a műsorhoz, mint a nézők nagy része, akik képtelenek elvonatkoztatni, képtelenek nem zsigeri indulatok alapján ítéletet mondani játékosok és tetteik felett.

a nézők 80%-a ha tehetné fizikailag bántalmazná az általa gyűlölt játékost.

@Lasombra: nem nem, bár a puzsér&gödri páros leoltott pár magadfajtát annoa műsorában.

amúgy nem kell téged összemosni senkivel, megteszed ezt te magad is. persze utólag próbálsz finomítani, mert látod, hogy az itt kommentelők többsége nem az a szegmens, amivel te azonosulni tudnál, de attól még látszik, hogy te a blikknépe kategóriába tartozol inkább.
csúnyán mondva: kilóg a kapanyél a szádból, csak többnyire eltakarja azt bajuszkötőd :D

@fran7: figyelemelvonásos inkább. itt nem ugrálják körül a csicskák, hogy jujj az a neve, hogy aurélió. meg haverzacskó, úúú de cuki. és full armani, milyen menő.
a nagy haverja Z.K. is ilyen volt. a telep összes cigánya rajta élősködött, felülhettek mögé a motorra meg ilyesmi.

@FawltyTowers: láttam, hogy nem fogtad azt a kommentet, amit írtam: én akkor töröltem is magam. óriási megalkuvás részemről, hogy nem bírtam megállni, hogy ne jöjjek megint ide. vezeklnem is kell majd ezért, ez tuti.

Szentpeter 2014.02.14. 17:12:40

De jó... összeesküvés elméletek vannak.. és még ti mondjátok hogy a játékosok mind hülyék... aha..

jasszgeri 2014.02.14. 17:28:56

chat geza, ha ez neked deep house volt, akkor a tovabbiakban tartoztasd magad a stiluselemzesektol. koszonjuk!

Blikknépe (törölt) 2014.02.14. 17:29:54

@nosce: @Vödör:

"egyértelműen Viki mellett kampányol az öfi szerkesztése"

hány éves vagy királyfi/királylány? és még hiszel a mesékben? :D

természetes, hogy az rtl az öfi szerkesztésével, a műsorvezetéssel és egyébb eszközökkel belenyúl a dolgok alakulásába. mi ezen a meglepő?

a siralmas az, amikor embereknek erre az a reakciója, hogy
-de szemét ez a lilu, hogy meri ezt tenni
- cigánybéci részrehajló
stb stb

tessék egy példa:
"Undorítónak tartom hogy az RTL2 és műsorvezetői mennyire nyomják Vikit! Innen is látszik,hogy az egész meccs,le van zsírozva.Azért van ami nagyon piszkálja a csőröm! ...Tiszteletet csak az várjon/Viki/ aki adni is tud! Nos Viki nem nagyon ad senkinek, de elvárja, sőt a műsorvezetők is elvárják! Béci,már addig süllyedt a Belevalóban,hogy rendesen veszekedett a betelefonálóval,pedig gondolnám nem ezért fizetik,de ezek szerint ki tudja???"
stb stb

ilyenkor nem háborogni kell, hanem meg kell köpködni a TV-t jól, esetleg átcsöngetni a szomszédba gerzsonné marikához, és megkérdezni, hogy ő is látta ezt a szemétséget. az se baj, ha a protkó kiesik, hagy habozzon csak a száj...

fel nem foghatom, hogy háboroghat valaki azon, hogy ezek mit tesznek, vagy nem tesznek.

"Alfred Alfred Viki kapott zenét, a Dávid meg nem?!Kedves készítők: "szomorodjatok le" az RTL-nél!!!!
3 · 2 órája
Vera Tóth Remélem kint hagyja Dávid ezt az undorító tehenet!"

hallatlan.

szánalom az egész :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.02.14. 17:30:57

@ő-szinte: olo! az égvilágon semmit. Elaludtam.... majd Attila oldalán megnézem. :)

lopiciG 2014.02.14. 17:40:40

@Blikknépe: igen szánalmas, de az is nagyon mókás, hogy te meg erről osztod az igét a sok "birkának" :D

Blikknépe (törölt) 2014.02.14. 17:40:53

www.blikk.hu/blikk_cikkhozzaszolas/?cid=2237155

tessék, kész szociológiai tanulmány a kommentek olvasása. rögtön az első, a 60 éves klimaxon túli julikával az élen, vagy a legutolsó, aki egyenesen vikihez írja a dolgait E/2-ben.

Blikknépe (törölt) 2014.02.14. 17:45:06

@lopiciG: vakok között félszemű a király :D

na de komolyra fordítva a szót: itt nincs sok birka, csak 1-2.(igen pl lasombra :D)
őket próbálom terelgetni...oda, ahol azonosulni tudnak a kommentelők többségével. itt nem tudnak. pont azért nem, mert itt nincs sok birka.

"de az is nagyon mókás, hogy te meg erről osztod az igét "
tudom, azért is csinálom :D

tena_lady 2014.02.14. 17:46:59

@Blikknépe: Ez szerinted érdekel itt bárkit is rajtad kívül? Nem véletlenül ide írunk és nem oda.

_mesüge 2014.02.14. 17:52:17

@Blikknépe: Te tudsz azonosulni az itt kommentelők többségével? Magadat nem akarod terelgetni valahova, ahol tudsz azonosulni?:D:D:D

lopiciG 2014.02.14. 17:54:50

@Blikknépe: aha, nekem meg muszáj volt vmit írnom neked, nehogy rámfogják a többiek, hogy becsicskáztam neked. hehe

Egyébként tényleg az öfiket elnézve ez a "csicska" szleng nagyon reneszánszát éli. :)

Blikknépe (törölt) 2014.02.14. 17:55:29

@tena_lady: olvass kicsit vissza, és meglátod mások hozzászólásából, hogy vannak, akiket igenis érdekel :D

viszont ez nem motivál: akkor is írnék, ha senkit sem érdekelne.

"Nem véletlenül ide írunk és nem oda."
de, szerintem a te esetedben ez véletlen.
megértem, hogy találva érzed magad - ez nem véletlen - de ezen nem háborogni kell, hanem beállni a tükör elé egy tablettel pl, és hangosan felolvasni a saját kommentjeidet.

ha nem érzel változást és a szégyenérzet sem jön működésbe, akkor te komolyan véletlen írsz ide, és a blikk/postr/vissza simont a vv6-ba facebook csoporton sokkal komolyabb közösségi érzésben lenne részed.
megértenéd mi az, hogy tartozni valahova. :DDDD

Cave Nick 2014.02.14. 17:55:58

Fogadok, hogy a mai napon rájuk erőltetnek valami gagyi valentin napos feladatot.

lopiciG 2014.02.14. 17:56:28

látjátok a csorda szellem beindult, most sorra fogod kapni a bántást :))) bibibííí

tena_lady 2014.02.14. 18:00:05

@Blikknépe: LOL

@Cave Nick: Az biztos. Charlotte és Józsi tuti sírni fog. :)

pink ninja 2014.02.14. 18:03:16

@tena_lady: szerintem sárlott nem, valahogy rajta sosem látok érzelmeket, pontosabban, amikor nagyon affektál, akkor próbál érzelmesnek tűnni, alapesetben nem affektál csak tájszólása van.

Blikknépe (törölt) 2014.02.14. 18:04:20

@lopiciG: reneszánszát?

www.youtube.com/watch?v=-HEDfN15P9U

@_mesüge: az én osztályrészem a kozmikus magány.

na de komolyan: gondolom abból adódik ez, hogy index, meg blog.hu, de itt azért nem a kolompár szamanta, a lakatos démondhill vagy gerzsonné marika féle emberek vannak többségben, ezért is lógnak ki feltűnően a sorból azok páran, akik szintén zsigeri indulatokkal viseltetnek akár a műsorkészítők, akár az általuk gyűlölt játékosok iránt.
aztán persze meg vannak sértődve, ha az ember rámutat szánalmas mivoltukra.

lehet bennem/bennünk a hiba, hogy nem tudnánk mellre szívni azt, hogy lilu/béci részrehajló, hogy viki/dávid geci, hogy a csatorna manipulál. kit érdekel?

engem sokkal inkább érdekel az, hogy emberek hogy jutnak el idáig, mert nyilván nem a titanickal együtt süllyedtek le erre a szintre.

tena_lady 2014.02.14. 18:05:49

@pink ninja: Ugyan már! Már Viki is sírt. A többiek meg mind hamarabb elbőgik magukat. Én rá is segítenék a Titanic zenéjével.

nosce 2014.02.14. 18:06:45

@Blikknépe:
"természetes, hogy az rtl az öfi szerkesztésével, a műsorvezetéssel és egyébb eszközökkel belenyúl a dolgok alakulásába. mi ezen a meglepő?
"

Itt nem azért állapítjuk meg h milyen irányban részrehajló a retek meg az öfije, hogy jujjjj meg háááá meg eztígyhogggyyy meg a kurva anyjukat, hanem azért mert ha részrehajló akkor annak oka van, ha megvan az oka akkor anticipálhatók a történések és ezen okoskodni már érdekes lehet mert h a féldebil Traktoros mit nyüszög 10 percen keresztűl a 3/4 debil iza fülébe meg mit beszélget cigizéskor a 3/4 debil Vikivel a dohányzóban azt pont leszarom meg magát a műsort is mert szarfos mindenhogy

FawltyTowers 2014.02.14. 18:07:37

@tena_lady: engem pl érdekel. Igen jó meglátásai vannak.

Cave Nick 2014.02.14. 18:07:52

@tena_lady: Van olyan játékos, aki még nem sírt?

Blikknépe (törölt) 2014.02.14. 18:17:26

@nosce:

"Itt nem azért állapítjuk meg h milyen irányban részrehajló a retek meg az öfije, hogy jujjjj meg háááá meg eztígyhogggyyy meg a kurva anyjukat"

ha te nem, akkor oké, de az ilyenen rugózók többsége pontosan ezért. viki rajongó egy sem rugózik ezen, csak vikigyűlölő. de persze lehetne fordítva is.

3 féle néző van:
a)aki érdekességből, szociológiai tanulmány mibenléte miatt, esetleg szórakozásból nézi ezt a "fost"

b)vmelyik szereplő iránti rajongásból

c)valamelyik szereplő iránti gyűlöletből nézi.

bár a b is gáz, és sokszor összemosódik az egyik iránti rajongás az ellenérdekelt játékos gyűlöletével, a c a legalja.

a b és c kategóriába tartozó véglényeknek egyszerűen nincs képesítésük az ilyen műsorok feldolgozására. és persze ez ne csak ebben jelentkezik, az élet más területén kifejtett megnyilvánulásaikban is utolérhető.

mivel statisztikám nincs róla, csak feltételezés, de szerintem az intelligencia és az a-b-c csoportba tartozás közötti korreláció igencsak közelíheti az 1-et.

Blikknépe (törölt) 2014.02.14. 18:21:29

@Cave Nick: laci :)
meg a buzikurva. vagy már ő is sírt?

@FawltyTowers: félsz tőlem, ezért álltál be mögém :DDD

FawltyTowers 2014.02.14. 18:25:14

@Blikknépe: eddig is leírtam, hogy mennyi mindennel egyetértek, amit idevakarsz, te lóóóó! :)))

Ez is egy kritika a műsorról.
magyarnarancs.hu/publicisztika/vv6-botrany-88522

Cave Nick 2014.02.14. 18:27:17

@Blikknépe: de ha már itt tartunk, biztosan lennének, akik szerint az intelligencia mértéke és a buzikurva szó használatának gyakorisága között is erős korreláció van.

lopiciG 2014.02.14. 18:27:30

@Blikknépe: nem inkább átnézett rajtda? :)

(jaja, látom a csicska az örök a gettóban)

tena_lady 2014.02.14. 18:27:37

@FawltyTowers: Más szemszögből látjuk a dolgokat. Mármint te meg én. Én már láttam egy tv csatorna működését, illetve a rajongók és az úgy úgymond haterek viselkedését. Élőben és neten keresztül is. Szóval nagyjából tudom, hogy mi áll amögött, ha valaki ilyen szélsőséges viselkedést produkál a neten. Nem tudom komolyan venni. Támadni se, kedvelni se, értékelni se bármilyen szempontból.

@Cave Nick: Zsoltot még nem láttam. Meg talán Dorkát. De lehet, hogy sírtak már, csak nem vettem észre.

Cave Nick 2014.02.14. 18:30:08

@FawltyTowers: én még mindig azon szakadok amit a György Péter mondott:

"Van egy fiatalember, aki a nemi szervét lengeti, és van valami nő, aki ezt unottan nézi."

Cave Nick 2014.02.14. 18:31:33

@tena_lady: Zsoltnak az orra folyik, ha elérzékenyül, mint erre valaki már rámutatott

CukIság 2014.02.14. 18:38:52

@Blikknépe: nekem is Viki a kedvenc karakterem, de azt szeretném, hogy veszítse el a párbajt. Azért, mert ő valamilyen szinten már megnyerte azt a játékot, beverekedte magát a győztes pozícióba. Ahogyan eleinte Simon is. Simonnak is már szinte nyomasztó volt a fölénye. És most ugyanilyen nyomasztó fölénybe került a többiekkel szemben Viki. Még a csatorna is hozzá ragaszkodik, még Rácúr is érte kampányol, még VV Attila is csatarendbe áll, hogy maradhasson, mert ő az értékesebb, fajsúlyosabb karakter, akiből többet lehet profitálni. Oké. Épp ezért menjen. Mert máris bebizonyította, hogy képes megnyerni egy ilyen játékot. Nem kell a valóságban is nyernie ahhoz, hogy nyertesként hagyja abba.
Én sokkal jobban szeretném azt látni, hogy az eddig punnyadó, szürke karakterek mit kezdenek magukkal Simon és Viki nélkül. Leginkább Zsoltot szeretném látni aktívabbnak, mert ő túlságosan kényelmes, pedig több lenne lenne, szóval tessék végre felnőni a feladathoz.
Ugyanakkor a (számomra) negatív karakterek is hadd bontakozzanak ki jobban, Viki túlságosan elnyomta őket is. Ha Dávid kimenne, az ármánykodó Sárlott periférián maradna, senki sem akarna vele összefogni. Most jobban érdekel az, hogy az "összeesküvők" milyen irányban indulnak el, mit kavarnak, mintsem az, hogy Viki végighasít a műsoron.
Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de idáig elégedett vagyok azzal, ami történt. Szerintem pont akkor válik izgalmassá a műsor, amikor elszürkül, pontosabban amikor a szürke karakterek lépnek színre. Őrájuk most jobban kíváncsi vagyok, mint az értelmes, tehetséges, sokoldalú, kreatív játékosokra. Annak ellenére, hogy Vikivel szimpatizálok. Ráadásul, ha már egyszer az RTL a "legaljából" merített, ha prostira, homokosra, leszbikusra, faszpörgető hülyegyerekre bízta a műsort, akkor csak arassa le, amit vetett, akkor csinálják ők a műsort, és vessék ki maguk közül az értelmes játékost. Így legalább az RTL klub is levonja a tanulságot, hogy meddig éri meg fullba nyomni a kretént. Szóval hajrá legalja, tiétek a pálya, lássuk, mire mentek.

Blikknépe (törölt) 2014.02.14. 18:39:54

@Cave Nick: melyik? 2 kurva van bent, egy heteroszexuális nő, és egy homoszexuális férfi.

volt itt már linkelve korábban, hogy dávid volt munkatársa a VV6 oldalán kiírta, hogy dávid milyen melegbárokban volt "felszopófiú" londonban.
mikor visszakérdeztek páran, hogy ő honnan tudja, csak nem ő is? erre az illető válaszolt, hogy de bizony ő is, de ő ezt nem is tagadja, nem is szégyelli.

"de ha már itt tartunk, biztosan lennének, akik szerint az intelligencia mértéke és a buzikurva szó használatának gyakorisága között is erős korreláció van."
biztos vannak ilyen hozzá nem értők, de nem foglalkozom ezekkel.

Mrs. Clayton 2014.02.14. 18:41:05

@tena_lady: hát ezzel totál egyet tudok érteni, szerintem a csatornának totál mindegy melyik IQ fighter megy vissza vagy marad kint
nem gondolom, hogy akár Viki, akár Dávid olyan okos lenne, mert akkor egyik sem égetné magát olyanokkal mint amiket csinál, lásd nagyképű menőzés, meg antiszociális módon mások alázása
ez hosszú távon a kinti életben nem kifizetődő
plusz azt sem gondolom, hogy Dávid beépített vagy fizetett lenne? minek, hiszen adja az ívet saját magától is, de lenne gondolom másik 1000 retardált, aki ingyen is kavarja a kakit

Blikknépe (törölt) 2014.02.14. 18:46:23

@Jess G: "plusz azt sem gondolom, hogy Dávid beépített vagy fizetett lenne?"

mindegyik fizetett. nem tudom mennyit kapnak, de a VV1-ben anno havi 80ezret kaptak alapból a játékosok a szerződés időtartamára.

"a csatornának totál mindegy melyik IQ fighter megy vissza vagy marad kint"
ha mindegy lenne, akkor dávid nem gy viselkedne, és a készítők sem manipulálnák ilyen irányba a dolgot.

elég megnézni VV ati oldalán a szimpátiazsavazás alakulását.
a tegnapi adás előttig dávid vezetett 100+ like-kal. az adás közben/után viki elkezdett feltörni, mint a talajvíz, ez volt az a pont, amikor a sok vikigyűlölő bekattant, hogy mi az a sok viki, és milyen geci a lilu, a béci, az rtl, hogy így nyomják vikit.

ma már 25+ like-kal vezet viki. facebook csoportban, ahol a 'szavazók' nagy része b és c kategóriás, és reprezentatív(abb) mintája az összes szavazónak.

tena_lady 2014.02.14. 18:48:36

@CukIság: Charlotte-tal kapcsolatban teljesen más véleményen vagyunk, de ezzel egyetértek. :) Különösen ezzel:
"Szerintem pont akkor válik izgalmassá a műsor, amikor elszürkül, pontosabban amikor a szürke karakterek lépnek színre."

@Jess G: "nem gondolom, hogy akár Viki, akár Dávid olyan okos lenne, mert akkor egyik sem égetné magát olyanokkal mint amiket csinál, lásd nagyképű menőzés, meg antiszociális módon mások alázása
ez hosszú távon a kinti életben nem kifizetődő"
Hát én sem. Ezért is írom mindig azt, hogy Dávid jobb taktikus, nem pedig azt, hogy okos, vagy okosabb.

Cave Nick 2014.02.14. 18:48:55

@Blikknépe: Vigyázz, nehogy te is bekattanj, mint vikigyűlölő-gyűlőlő, mert vannak erre utaló jelek. :D

CukIság 2014.02.14. 19:00:00

@tena_lady: igen, ezt lehet látni a valóságban is, ahol jobban fáj, és nagyobb traumát okoz. Egy kicsit olyan ez, mint amikor egy iskolai lövöldözés után a gyerekek állandóan lövöldözőset játszanak, mert a valós traumát játékká kell tenniük, hogy feldolgozhassák. Rengeteg trauma éri a világot azzal, hogy a tehetséges, kreatív embereket kicsinálják. És ezt most végig akarom nézni játékból is. Ne legyen igazságosabb a műsor, mint amilyen a valóság. Annyira úgysem tud rosszul elsülni ez a műsor, mint amennyire rossz a világ. Sárlott, Dávid, Aurelio sosem tud olyan furmányos lenni, mint amilyenek a politikusok stb. Ők szentek azokhoz képest, és a műsor egy középkori misztériumjáték ahhoz viszonyítva, ami naponta körülvesz minket.

Blikknépe (törölt) 2014.02.14. 19:03:23

@Cave Nick: ne akard rámvetíteni a hiányosságaidat/gyengeségeidet!

nincsenek erre utaló jelek, nem is lehetnek.

Mrs. Clayton 2014.02.14. 19:04:01

@CukIság: valami hasonlót mondtam pont tegnap, az egyik oldalon vannak a gyengébb képességűek, akiket Viki a vérbe széts zivatott, ők nem tudnak leállni vele vitázni, mert ehhez nem értenek, Viki kb az első szó után még nagyobb hülyét csinálna belőlük mint amekkorák, így bevették a Dávid gyereket főnöknbek, akinek meg valljukmeg nem is volt más lehetősége, mint vagy elvállalja a vezér szerepet vagy behódol Vikinek
számomra is nyilvánvaló, hogy a másik oldal a genyóbb, hiszen Viki mellé álltak vagyis nem zavarja őket, ha őket/másokat szivatnak, mert szerintük az vicces, nincs bennük együtt érző képesség
@tena_lady: én még a taktikussággal is óvatosan bánnék, ugyanis ezeket ők nem kitervelik és véghez viszik, hanem egyszerűen egyszerűek mint a faék és sodródnak az eseményekkel
a Viki egyszerűen csak a kb menőkhöz szeretne tartozni ezek Iza, Zsolt, Dorka, talán még Pink is ők sose vennék be magukhoz, ha nem szivatná a szerencsétlenebbeket és ezáltal nem lenne nekik vicces
azt is írtam már hogy szerintem a Traktorossal is azért van csak jóban mert a tájszólása miatt ugyanolyan "fogyi" mint ő a kövérségével, ezért is ő a cimbije

Cave Nick 2014.02.14. 19:06:46

@Blikknépe: kimaradt egy nem elhanyagolható kategória: d, aki a csöcsök miatt nézi (bár ebben a szériában éhen marad)

CukIság 2014.02.14. 19:07:48

@CukIság: ja és kifelejtettem Vikit, mert ne felejtsük el, hogy Simont meg ő csinálta ki. Akkor játsszuk le így, hulljanak ki az érdekesebb emberek. Hogy ne hozzak túl közeli példát, legyen az orosz forradalom, aminek a legnagyobb nyertese Sztálin lett, a szürke eminenciás. Hogyan lehetséges ez? Mi történt, hogy győzhette le a többieket? Én ezt akarom látni, úgyhogy Viki csak menjen szépen vissza a főiskolára meg edzeni. Neki legalább van hová visszamennie, nem olyan kilátástalan a jövője, mint mondjuk Józsinak.

Cave Nick 2014.02.14. 19:10:22

@Blikknépe: őszintén szólva azt sem tudom miről beszélsz, ehhez ideológiailag nem vagyok elég képzett.

Blikknépe (törölt) 2014.02.14. 19:10:31

@Cave Nick: ez nem külön kategória. mindhárom kategóriában vannak olyanok, akiket érdekelnek a csöcsök.
de hogy valaki csak ezért nézze, amikor ott az ingyenpornó a Tv-n vagy a neten, és csöcs helyett mindjárt ATM meg DP is van closeup-ban

Cave Nick 2014.02.14. 19:11:38

@Blikknépe: ez más azért, olyan mintha a szomszéd lányt néznéd, érted

CukIság 2014.02.14. 19:12:47

@Jess G: Igen, láttam, amit tegnap írtál, még válaszoltam is rá (ma délután, hehe), amit nyilván nem láttál, úgyhogy most bemásolom:
úgy is lehet nézni, hogy a "full kretének" meg a kicsit értelmesebbek tömörültek csapatokba, de szerintem Viki alapvetően a szexuális erkölcsi elveivel osztotta két táborra a villát.
Kiosztotta Aureliot, hogy miért nem egy lánnyal foglalkozik. Azt is mondta, hogy Teoval nem érdemes foglalkozni, mert leszbikus, Dávid pedig egyenesen genetikai hulladék. Sárlott minden nap megkapta, hogy kurva és nemibeteg, Simon is elkapta tőle, másokat is megfertőz ez a kurva. Csak Józsi ment át Viki etikai szűrőjén, ezért nem is értette, hogy csatlakozhatott a perverzek táborához.
Persze Viki kirohanásain túl, a többiekben is van valamiféle mérce, ami szerint ítélkeznek. Első este a buliban Zsolt arról kezdett beszélni, hogy neki nem nagyon voltak egyéjszakás kalandjai, mert szerinte az hülyeség. Iza helyeselt, neki se; miközben Sárlott bőszen "flörtölt" volna Zsoltival, az pedig ridegen elutasította. Dorka azt mondta magáról, hogy büszke rá, hogy nem könnyen kapható.
Pink jelszava a béke és szeretet, Krisztián jelszava az őszinteség.
Tehát alapvetően azt gondolom, a társaságnak ez a fele azért tart most egy kicsit jobban össze, mert valamennyivel hajlamosabbak a tisztességes viselkedésre (ez nagyon szubjektív mérce, mert a késsel fenyegetéstől a gatyalehúzáson át a víz alatt szopásig lehetne sorolni a dolgokat).
A két társaság máshol súlyozza az erkölcsöt. Dávid táborában fontosabb az, hogy ne sérts meg, ne nyúlj a tárgyaimhoz, ne legyenek kétfilléres poénjaid, ne fingj a szobába, tartsd tisztán a feneked, csináld, amit mondok és takaríts.
Viki az ilyesmit lazábban veszi, szexuálisan viszont szigorúbb.
Persze azt is lehet mondani, hogy alapvetően szimpátia alapon szerveződtek. Viki összebarátkozott Dorkával, vele tart Zsolti, plusz összebarátkozott Krisztiánnal; Iza pedig kötődik Dorkához is, Zsolthoz is, Krisztiánhoz is. Pink összeveszett Dáviddal, Aurelioval nem jutott dűlőre, utálja Teot és Izával alszik. És ez a társaság kevésbé hazudós, őt pedig túl könnyen átverik, tehát Viki a számára biztonságosabb választás.
A másik társaságban kicsit kaotikusabbak, törékenyebbek a viszonyok. Aurelio, Dávid és Józsi elvileg barátok, de gyakorlatilag röhögnek Józsin. Sárlott elvileg Simon után eped, gyakorlatban masszívan kötődik Józsihoz. Teo pedig Aureliohoz (?)

Blikknépe (törölt) 2014.02.14. 19:14:26

@CukIság: "simont meg ő csinálta ki"

a VV-k történetének lagnagyobb húzása, legnagyobb fegyverténye.

amúgy jessG meg te még odaértek az alsótörökverői művház magányosok péntekje nevű rendezényére, ahol gerzsonné marika biztos osztaná a véleményeteket :D tenaladyt meg lasombrát is vihetnétek :D

@Cave Nick: ne aggódj, majd egyszer kérünk vmi apró szívességet

lopiciG 2014.02.14. 19:16:54

@CukIság: szerintem Józsi ezerszer boldogabb lesz, ha majd innét kijut mint Viki, mert ő legalább megtalálta macikája anyját... majd elmegy biztonsági őrnek vagy vmi, nem tűnik úgy, hogy celeb akar lenni.

CukIság 2014.02.14. 19:17:03

@Blikknépe: nem, ezt felülmúlja, hogy most Vikit csinálják ki. Ha Simon elsikálása tetszett neked, akkor a Viki elleni hadjárat miért nem tetszik?

Mrs. Clayton 2014.02.14. 19:17:26

@Blikknépe: ok értem, tehát adott egy ember, aki havi 80k-ért bemegy egy ilyen helyre és totál hülyét csinál magából csak azért h 40k-val 2 hét után hazamenjen, hát ez kb azt jelenti, hogy bement ingyen játszani a játékba, magyarul nem egy zseni
azon túl,minek égetné magát ilyennel egy csatorna, h fizetett emberrel dolgozik, hogy aztán jól lebukjon, amikor van neki egy fizetett szereplős "valóságsója" az ÉNB
ott az észlény Alekosz, az is eldobta a házat, kocsit, pénzt, mert elhitte, hogy ő valami népszerű megkerülhetetlen sztár, szted ha bármennyi pénzről is lenne szó az ilyen képességek mellett nem derülne ki baromi gyorsan? ugyan, látod még 20-30 milliókért se maradnak nyugton/csendben ezek az okosok, akkor majd 80ért kussolnának?

CukIság 2014.02.14. 19:18:34

@lopiciG: nos igen, ő biztonsági őrnek született. Azért a szerelmére kíváncsi lennék, remélem, ma este beviszik neki a villába. :) (Simont szinte biztosan beviszik).

Mrs. Clayton 2014.02.14. 19:22:44

@CukIság: na, ezt akkor megbeszéltük, mert sztem is valami ilyesmi a szitu
már csak arra leszek kivi, hogy valóban ki fog kint maradni
szerintem ezek az előszavazások, mint ami itt is fent van azért csalókák, mert nem tudni, hogy reprezentálja-e a ténylegesen szavazók körét, múltkor bejött és a sikkasztó pasi maradt kint
ez is milyen gáz, a nevét nem is lehet tudni már, csak hogy mivel híresült el

CukIság 2014.02.14. 19:31:03

@Jess G: szerintem Viki helyzete reménytelen. A potenciális szavazók épp azok, akik rühellik a fölényesen okoskodókat. Simon pont az elesettsége miatt vált népszerűvé. "Azt a levegőt szívod be, amit én kifújok." "Simonka, te egy senki vagy." - ez a potenciális szavazók számára olyan, mintha személyesen beléjük rúgott volna. Ráadásul ellopta a macikát :) áhhhh..... tuti bukás.

Mrs. Clayton 2014.02.14. 19:39:14

@CukIság: úgy legyen valamiért én is azt gondoltam hogy Dávidot szeretném vissza, de engem is beszippantott a gépezet és tegnap meg egész szimpi lett Viki és unszimpi Dávid
viszont ha megfigyeled most a Dávid a fölényes, nagymellényű, és az egyszeri néző sztem már nem is emlékszik arra, hogy mit csinált Viki 1 meg 2 hete, én se, egész emlékeztetni kell magamat, amikor azt gondolom, h hoppá maradjon inkább ő
majd meglátjuk, a vak is azt mondta

lopiciG 2014.02.14. 19:40:46

@CukIság: egyetértek, de ezen az alapon VV Attilának sem kellett volna megnyernie, még is nyert.
Ráadásul Viki egy homo ellen megy, a legtöbb hapsi meg utálja melegeket.

genevieve 2014.02.14. 19:54:06

na basszus, egyre több kommentet kell átugornom:-(

a hogyvolt kezd elvillásodni:-)

genevieve 2014.02.14. 19:57:23

egyébként sziasztok:-)

Szentpeter 2014.02.14. 19:59:32

@genevieve: Kit.... a kis bolonyézét... kutyát..

genevieve 2014.02.14. 20:06:33

@Szentpeter: most csak az udvaron fociztunk egy kicsit, későn értem haza:-(

de majd holnap:-))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.02.14. 20:54:20

húha, tök jó volt visszaolvasni a kommenteket. Télleg.

CukIság 2014.02.14. 21:43:56

@lopiciG: Az ötödik szériát sajna nem láttam, pedig ahogy itt olvasom, még az lett volna a legtűrhetőbb, legérdekesebb. A másik: a legtöbb hapsi utálja a buzikat, és utálja a dagadt antinőket. Lehet választani.
süti beállítások módosítása