Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 6x29 - Kiviszlek, oszt kint hagylak

2014. február 09. 19:04 - sixx

Screen Shot 2014-02-10 at 5.30.22.png

Lilut már zsinórban másodjára fazonírozzák parókás Istenesnek, pedig jobban ál neki, ha nőnek öltöztetik. Mindegy, mint oly' sok mindenhez, ehhez sem értek. Az adás ugye két részből áll, az első óra a szokásos összefoglaló, a második meg a kiválasztásnak nevezett tetemre hívás. Az első kör azzal kezdődik, hogy Traktoros addig erőszakoskodik Izával, hogy a sötítben kapjon már egy csaókot, hogy a csaj odafekszik Debilió és Bugyitlan közé. És ha azt hinné az ember, hogy itt már vége az egésznek, hát lófaszt, Iza visszamegy Traktoros mellé, mert tetszik neki a lelke. És hozzá úgy viselkedik, mint egy szűzkurva. Traktoros nem szerelmes, de szereti Esti Izát, aki nem olyan büdös paraszt, mint Nappali Iza.

A villában idén is sikerül királyt és királylányt választani, Jóska és Viki lesz, Báttya azért, mert Dávid cinkből ráteszi, és még páran követik - ez a szerencsétlen meg nem képes felfogni, hogy ez csak szopatás. Nem szép kihasználni a butákat, de hát ez a játék nem is a szépségről szól. Debilió végig ugat a szavazás alatt, miafasz, én vagyok a vezérürü itten, miért nem látjátok? Nappali Iza olyan flegma hülyepicsamód hozza a feladatot, hogy legszívesebben a tévén keresztül vágnám szájba egy cséphadaróval. Viki nem bírja ki, hogy Dávidnak be ne szóljon, Debilió meg ezt a feladatot sem érti rendesen. Báttya a riportszobában elmondja, hogy a dumája meg a teste miatt lett király, de

Egy felkoronázási ceremóniát tarthatnánk.

Screen Shot 2014-02-10 at 5.43.20.png

Szegénykém. Viki és 501 a budiban tárgyalják ki a dolgot, rémes, amit Dávid csinál, mondják, de közben mi tudjuk, hogy 501 a Dávidisták tagja, és csak megjátssza magát, Viki viszont nem, mert bármilyen nagy taktikusnak tartja magát, azt nem veszi észre, amikor az orra előtt szervezkednek az ő szobrának ledöntésére. Nem ő az első olyan VV-játékos, aki azt hitte, hogy irányít, oszt olyat koppant mint a büdösbogár. Itt jegyezném meg, hogy Viki a sziszegős szappant nagyon kultiválja. Báttya szeretné tudni, hogy miért zavarja Vikit, hogy Dávid rátette a jelet, ebből veszekedés lesz kurvaanyázással, közben Viki zabál, az asztalon egy Cillit Bang figyel a szottyadt rántott sajt mellett. Csendélet 2014.

Screen Shot 2014-02-10 at 5.52.11.png

Dávid összekap Traktorossal is, azért, mert szívecskét rak ki a szavazótáblára, és a szívbe Pinket meg saját magát applikálja, Traktoros meg beszól valami őszintít. Dávid ettől kiborul, jön a kurvaanyád, és cigizés közben odáig eszkalálódunk, hogy kiviszlek oszt kint hagylak, baszki. Dávid a veszekedés alatt a lehető legaljasabban rámegy Traktoros egyszerűségére, nem úgy, mint én, mert ln kedves vagyok, hanem gecimód. Ezt a Dávidot is pofán kéne már baszni. A beszélgetés vége az, hogy van két halálos ellenség a villában, ott, ahol délután megrendezik az igazság órája játékot, amiben elvileg a frankót kellene mondania mindenkinek. Ami kiderül: Viki Traktorossal dugna, vagy Izával, és nem szopná le Dávidot. Debilió nem tud sírás nélkül beszélni Zsolttal való kapcsolatáról. Pink nem hajlandó megmondani, hogy Dávid vagy Debilió a jobb pasi, és ebből veszekedés lesz, aminek a végén Viki és Dávid nagyon egymásnak megy, ennek a vége az, hogy Dávid kijelenti: Vikinek rohad a lelke.

Screen Shot 2014-02-10 at 5.53.37.png

Folytatódik a játék, Iza a székben, és perszehogy Traktorosról kérdezik folyamatosan, Iza meg hol hazudik, hol nem, de a lényeg: nem akarja Traktoros közeledését, de tetszik neki a lelke. Odakint átnézne rajta, mondja, de nem használja ki idebent. Nem a faszt. A repedfazék-hangon előadott monológ tételmondata:

Ezt is a saját önzőségemnek titulálom be.

Nem lehetne egy magyartanárt beküldeni ezekhez?

 Na, kiválasztás, a szokásos menetrenddel, villamester hozza a bőröndöt, Viki persze nem tudja, hol van, így vicces, ahogy kering a kertben, míg Lilu rá nem szól, hogy riportszoba bazdmeg. A hang már megint nem stimmel. Lilu igyekezne beégetni Zsoltot a papucs-zokni kombójával, de a kispesti amorózó olyan gyökér, hogy nem érti. A bejátszókban semmi drámai, nagyjából csak olyan eseményeket mutogatnak, amiket mindenki látott, sonkagate, Dávid beköltözése, Iza pár üvöltözése, Bugyitlan kiborulása, Traktoros vs. Iza, stb. Maga a kiválasztás pont úgy megy, ahogy várjuk, van őszinte jelrakás (Traktoros Dávidra és Pink Bugyitlanra), van idióta (Dorka Báttyára), meg taktikus (Dávidra hatan). A végén a nyikhaj ügyvédtanonc kapja a legtöbb jelet, és eljátssza, hogy mennyire meg van lepve - aztán amikor Lilutól elveszik a képet, a hálóban Debilió, 501 meg Dávid összepacsizik, gecó, megvan, kiviszed Vikit oszt kint hagyod. Na, majd meglátjuk, szerdán kiválasztás.

Screen Shot 2014-02-10 at 6.13.58.png

Ez volt tegnap:

Szutykok szopogattak szőlőszemeket szexisen szipogva, szerelmes szépfiúk szeme szárazon szaltózott - szánalmas, szétesett, szemérmetlen származékok százszámra. Ma meg jön a második kiválasztás, amire Dávid úgy megy oda, hogy ide lőjetek, és ha megkapja az öt jelet, kiviszi Vikit, aki meg majd jól kint hagyja, legalábbis ha nem akarják a készítők, hogy teljes unalomba fulladjon a műsor. Egy kérdésem azért lenne: mi van, ha ketten kapnak egyenlő számú jelet, köztük Viki, aki ugye villamester, így döntéshozó? Magát is választhatja? Na, majd meglátjuk. Nyolckor indul a móka.

UPDATE: beindult a taktikagenerátor, Dávidék terve bevált, hat jellel ő lett a kiválasztott. Hogy aztán ennek volt-e értelme, és ha tényleg kiviszi Vikit, vissza tud-e menni, az majd kiderül. Az mindenesetre csupa öröm meg bódottá', hogy végre játék is van, bármilyen átlátszó is primitív is. 

iza1.gif iza2.gif
501.gif pink.gif
Címkék: vv6
965 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.02.09. 19:06:17

Micsoda diszkrimináció, h Vikiről nincs kép??? (meg dorkáról sem, de az kit érdekel)

Bezzeg Izáról kettő is?????? :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Tudom, gif.

inga tag 2014.02.09. 19:07:01

szeretnem latni. valaki valamit?

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.02.09. 19:07:34

Remélem, Dávid vmikor hazahúz, nyerni úgysem nyerhet, viszont irritáló, ellenben akkor még uncsibb lenne minden.

Akkor mégse essen ki.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.02.09. 19:12:30

@inga tag: vmi regisztrációs linket adtak meg, ami működött. A tegnapi poszt kommentjeinek vhol az elején van, ha nem leled, megkeresem.

Szentpeter 2014.02.09. 19:15:43

Hát valaki hazahúz.. kedvencek, vagy gyűlöltek..

Szentpeter 2014.02.09. 19:18:47

Ez a mackó nadrág amiben a mangalica van egész nap, előnyös lenne a párbajon..

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.02.09. 19:19:31

@Szentpeter: tehát, mert nélküle dögunalom, és sztem, ő a "hangulatember" bent.

Szentpeter 2014.02.09. 19:20:46

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Az összefoglalókból nem kell kiindulni..

Simon tudna beszélni a mangalica humoráról..

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.02.09. 19:23:32

@Szentpeter: a kreatívok szemével kell nézni mindig az ilyen műsorokat.

De inkább az ágyneműd tisztaságáról beszélj :)

Szentpeter 2014.02.09. 19:25:56

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Kreativ... oké legyen az, akkor gondolom nem lesz probléma visszajönni Miss Dáviddal szemben.. én mindenképpen élvezni fogom a párbajt..

Ami az ágyneműmet illeti.. bárcsak mindenkinek ennyire tiszta lenne..

A Proverbiális Noszty Fiú 2014.02.09. 19:28:16

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: sajnos az RTL kamerái nem tudtak lépést tartani Viki szőlőzabáló sebességével, ezért nem készült felvétel.

Dorka meg leköpködte majd a sarokba vágta a fürtöt.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.02.09. 19:32:37

@Szentpeter: remélem, enni is lehet róla :D

@A Proverbiális Noszty Fiú: semmi sem maradt fent az utókornak?:O

Szentpeter 2014.02.09. 19:37:01

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Hát ameddig meg nem látom Zsófi seggét...

Schlomo Goldberg 2014.02.09. 19:37:17

Izgulunk, izgulunk? Na vajon kire teszik a jeleket szeretett agyhalottaink? :)

coub.com/view/nzp5
Erről meg Viki jut eszembe mint a mindent elsöprő ágyűgolyó, Homár szavaival élve

FawltyTowers 2014.02.09. 19:38:55

@Szentpeter: ez egy nagyon mókás felvétel. Nekem teccesz. :))))

Szentpeter 2014.02.09. 19:39:38

@FawltyTowers: Erre jött ki a vacsorám...

FawltyTowers 2014.02.09. 19:40:26

@Szentpeter: lásd benne a humort, a mókát.... :)))

Szentpeter 2014.02.09. 19:40:43

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Azt pedig nem hagynám ki.. de a multkor is egyedűl maradtam a zuhi alatt...

Szentpeter 2014.02.09. 19:42:52

@FawltyTowers: Az a probléma hogy elfordulok.. és inkább itt csevegek..

szőkekóla · https://www.youtube.com/watch?v=xKcbYUwmmlE 2014.02.09. 19:44:22

Csókolom.

Észrevette rajtam kívül valaki, hogy a Spártai néha elfelejt "tájszólni" ? Szoláriumot sem látott még, persze. Meg miért nem cühölik őket sehova? Mikor jön az pölö, hogy a Spártai nemlétező kislánya üzen, hogy hiányzik neki az apukája? Egyből rárepülne a nőállomány. :) De legalább AKPH-t szereti, rossz ember nem lehet.
Izzy szájformájának hivatalos megnevezése pedig: anus mouthus.
További szépet! :p

nosce 2014.02.09. 19:49:13

Hajráááá Ernőőőőőőőőőőőő!

dr. sziszi 2014.02.09. 19:49:49

Iza egyre inkább úgy röhög mint Seherezádé. Kicsit még rondábban .Se esze , se végzettsége ,nem is értem miért gondol olyan nagyot magárol? Valaki elhitette vele, hogy ő jó nő????????

dr. sziszi 2014.02.09. 19:51:48

Elég lapos segge van és és a dereka körűl igencsak kis zsírréteg kezd látszani...

Szentpeter 2014.02.09. 19:53:46

@szőkekóla: Most hogy mondod ? ( mosolygok )

Szentpeter 2014.02.09. 19:54:25

@nosce: A békának szurkolsz ?

Szentpeter 2014.02.09. 19:55:41

@sziszisziszi: Szerintem jó csaj, de borzalmas a modora és a nevetése..

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.09. 19:57:40

@FawltyTowers: A datafix-link nem megy, elérte az RTL2 stream a max. nézöszámot. És a föoldala is haldoklik momentán.

Szóval stream még mindig nincs.

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.09. 19:58:44

@Szentpeter: A béka az Jeromos. Ernőnek a kirakatbábut hívják.

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.09. 19:59:20

@Szentpeter: Hát az RTL2-höz mindenképpen rossz. :D :D

Mók_Ica 2014.02.09. 20:00:27

jó estét :) kezdésre ideértem :)

FawltyTowers 2014.02.09. 20:01:10

@Haynau (Sons of Monarchy): igen tudom, nekem is ezt írta ki
a liveizémizé meg be sem tölt, mármint a weboldalt konkrétan nem tölti be a rendszer
veemi link nincs
Ez van ma.

Szentpeter 2014.02.09. 20:04:51

Az előjáték meg van... rohad Viki lelke ( Miss Dávid )

dr. sziszi 2014.02.09. 20:09:11

@Szentpeter: Lehet , hogy igazad van de tényleg nagyon önző , beképzelt .És , azért annyira nem is jó csaj.

HummeRC 2014.02.09. 20:09:26

Adás van, ma nem 22:00-kor lesz. Éljen a következetesség! Pff. :P

Mók_Ica 2014.02.09. 20:10:46

Iza orr-nyálkahártája erősen irritált, dagyod dáthásan beszélt... :)

Szentpeter 2014.02.09. 20:13:20

Józsi, az agyhalott a villa királya...

nohug 2014.02.09. 20:14:30

Ha még egyszer valamelyik aszongya, hogy "úgymond", akkor összekaristolom magamat.

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.02.09. 20:15:25

naakkorideisbemásolom:

józsinak a maradék mellizma is megszűnt létezni, viszont a jó hír az, hogy terhes :D

Szentpeter 2014.02.09. 20:17:26

@ミラ: Józsi ? ...ne bassz.. ki az apa ?

Avanivi 2014.02.09. 20:17:47

Nem a villamester fog dönteni, hanem aki védett ,jelenleg Krisz az. Az első kiválasztásnál nem volt védett játékos azért a villamester döntött :)

A Proverbiális Noszty Fiú 2014.02.09. 20:18:46

@ミラ: még azt a nagyítóval látható kevés izom is lecsusszant róla.

Ő is kitakarodhatna már, S500-zal egyetemben.

Mók_Ica 2014.02.09. 20:19:03

@Szentpeter: há' Józsi! az a kérdés, hogy ki az anya???! :)

Schlomo Goldberg 2014.02.09. 20:20:51

@pink ninja: köszi szépen, nekem sajnos nem megy pedig már fél órája próbálkozom

GQ 2014.02.09. 20:21:11

sziasztok, tudna valaki egy működő linket adni? köszi előre is.

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.02.09. 20:21:18

@Szentpeter: sárlott :D

@A Proverbiális Noszty Fiú: azaz, alapból nem volt neki sok.

királyválasztásakor józsi önmagáról: meg biztos a testem miatt is. az. biztos vikire is azért szavaztak, mert a szép teste, mert az fontos szempont annál, hogy ki a vezéregyéniség :D

BotloB 2014.02.09. 20:21:49

Gyerekek ez a Krisztián lehet, hogy egyszerű, mint a faék, de jobban látja az egész kapcsolatrendszert meg az emberek viselkedését a villában, mint akármelyik másik kis laborpatkány.

pink ninja 2014.02.09. 20:21:55

@Schlomo Goldberg: engedélyezd a felugró ablakot, ha esetleg ez lenne a gond, mert egy pop up-ban megy az adás

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.09. 20:22:04

Traktorosnak józan paraszti esze van, szépen átlátja a HomárDévid undorító és nyálas stílusát. Remélem magára rakatja ma a jeleket ez a díszbuzzancs és szépen kint is marad.

ő-szinte 2014.02.09. 20:23:37

CHAT GÉZA: a szakadékok-at kihagytad :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Szentpeter 2014.02.09. 20:24:40

@Haynau (Sons of Monarchy): Ezért hámozott krumplit, mert vág az agya..

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.02.09. 20:24:55

@Mók_Ica: az is van?:O

@ő-szinte: már megint téveszmés vagy?:)

@Haynau (Sons of Monarchy): persze, vesznie kell, pótlék csak.

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.09. 20:25:37

@pink ninja: Ez a HomárDévid annyira undorító egy alak, remélem bárki ellen kint marad! Amúgy is egy sunyi disznó, nyakig Debilió és Gyúrósjózsi seggébe mászik - és azt a kamut, hogy nem látta előtte a VV-t, csak a leghülyébbek hiszik el.

best sunday dress 2014.02.09. 20:25:53

@Haynau (Sons of Monarchy):

ha már egy hóhér nevét viseled, nem lehetne legalább a gyűlölettől fröcsögő szavaid kicsit kozmetikázni? marha uncsi a sok rasszista és homofób dumád olvasni. pedig a napi kommentek kifejezetten szórakoztatóak - téged leszámítva

dr. sziszi 2014.02.09. 20:26:30

Na, akkor most megyek vacsizni. Ha vki azt meri mondani,hogy jó étvágyat....húúúúú, azt kiviszem és kinnt hagyom a picsába.

GQ 2014.02.09. 20:26:35

@pink ninja: nem tölti be az oldalt, nincs villa-pop (up) :(

Szentpeter 2014.02.09. 20:27:45

@best sunday dress: Légyszíves ne rontsd el a hangulatot.. mindenki beszólhatna a másiknak..

dr. sziszi 2014.02.09. 20:28:31

Szerintem is egy rendes gyerek ez a Traktoros. Dévidka vehetne tőle leckét,olyan egy seggnyaló. Rámenne Izára? De Izát erről megkérdezte?

dr. sziszi 2014.02.09. 20:29:07

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Neeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee. Na akkor most téged "simán"kiviszlek...

FawltyTowers 2014.02.09. 20:30:01

Nem bánnám, ha Dévidke maradna kint, ha megy párbajozni.
Józsi mitől is vezéregyéniség? Mert nem csinál semmit? Abban biztosan.

Szentpeter 2014.02.09. 20:30:23

@sziszisziszi: Én rugalmas vagyok, elfogadom hogy traktoros józan paraszt...

De mintha azt mondta volna hogy Miss Dávid sunyi, és ezt nem tudja megindokolni..

Beszéljük meg, mit jelent az hogy sunyi ?

pink ninja 2014.02.09. 20:31:07

@sziszisziszi: nekem chrome alatt megy, bár néha kicsit szétesős, lehet ez is túlterhelt :(

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.09. 20:33:02

@Szentpeter: Ne etesd a trollt...

@sziszisziszi: Hát igen, poén volt, hogy a csajon szépen megegyeztek, csak Izát nem kérdezték.

@best sunday dress: Pasi vagyok, nem szeretem a kozmetikát. Hóhérként nem is passzolna hozzám.

FawltyTowers 2014.02.09. 20:33:06

@GQ: ugyanez nálam is. Nagy nehezen betöltötte a livestreamhuntert, de a pop-up üresen maradt. Egye ott a fene, aholvan, nézem a tv-n, majd jövök.

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.09. 20:33:55

@pink ninja: Szintén zenész: Chrome alatt néha szétesik, de nagyjából megy. Örülök annak, hogy egyáltalán van.

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.09. 20:36:10

Ez az "igazság órája" érdekes - de ezt tényleg pont Viki találta ki? Vagy csak rosszul hallottam és csupán csak ő kezdte?

Mók_Ica 2014.02.09. 20:38:11

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: kinek nincs? :)

Mók_Ica 2014.02.09. 20:39:28

@Haynau (Sons of Monarchy): tegnap vki pont emlegette a hintát.. az előző VV-ben volt igazmondó hinta... most már tuti olvassák a hv-t ;)

Mók_Ica 2014.02.09. 20:41:30

Zsófika kiborult... csak nem tudja, hogy min..... :)

GQ 2014.02.09. 20:41:34

@FawltyTowers: elvonási tüneteim lesznek :D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.02.09. 20:44:05

@Mók_Ica: már megint csak mosolyogsz :D

@perszepolisz: nem feltétlen kell mindig megkérdezni, Pinki helyett amúgy is gondolkodni kell :D

Mók_Ica 2014.02.09. 20:45:29

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: igazmondó hintát írtuk, majdnem egyszerre :) azon mosolyogtam.

genevieve 2014.02.09. 20:45:43

na mi a pálya fiatalok?

rajta vannak már a jelek dávidon?:-)

Szentpeter 2014.02.09. 20:45:52

Vikinek tényleg rohad a lelke....

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.02.09. 20:46:03

dávid már fel is írhat 2 jelet, viki is párat. a többiek tujulnak.

perszepolisz 2014.02.09. 20:46:14

Már megint a kérdések....

dr. sziszi 2014.02.09. 20:46:44

Viki nagyonis jól lát dolgokat,de tényleg ,viszont rohad a lelke....pfff

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.02.09. 20:47:18

haynau, a mai részben van csomó elszólás, rémes. majd nézd újra. aurélnak most volt egy, zsófinak korábban.
aurél - most jönnek a kérdésgetések

GQ 2014.02.09. 20:47:29

@mrsleepy: istenkirály vagy, köszi! Most elvonulok nézni :D

ne most (CX) 2014.02.09. 20:47:37

@Szentpeter: Nem biztos hogy rohad, de legalább erősen aljas.

ő-szinte 2014.02.09. 20:48:04

külsőleg nagyon távol áll hozzám :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Izabella... :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

A Proverbiális Noszty Fiú 2014.02.09. 20:51:02

Na, Krisztián gondolom most megértő és türelmes lesz és még inkább pincsi.

Vagy inkább kuvasz, ha ezt a műparaszt vonalat akarjuk erőltetni.

dr. sziszi 2014.02.09. 20:51:08

Iza nagyon megasztmondta....hőőőőőőőőő

szmoti 2014.02.09. 20:51:12

Sziasztok! Gyűjti valaki a villás elszólásokat, bölcsességeket? Ha igen, meg lehet valahol tekinteni? :)

ő-szinte 2014.02.09. 20:51:20

@ミラ: szerintem ezt betanították neki :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

dr. sziszi 2014.02.09. 20:51:53

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Jáááj, még nem , de tegyétek rám a jeleket lécci!

ne most (CX) 2014.02.09. 20:52:05

@sziszisziszi: Viki kimond határozottan dolgokat, amik persze nincsenek. Mintha ő lenne mindenki tudatalattija. Legjobb, ha Viki teszi fel a kérdést és meg is válaszolja. Viki mindent jobban tud. Hatalmas tapasztalata van szerelmi ügyekben.

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.09. 20:53:31

@szmoti: A FB-oldalamon szedem őket csokorba. Ha van új találatod, nyugodtan tedd fel, megköszönném! Linket lásd a nickem mellett... ;)

A Proverbiális Noszty Fiú 2014.02.09. 20:53:34

Aurélt igazán elgázosíthatnák a szaunában.

Szentpeter 2014.02.09. 20:53:47

@Haynau (Sons of Monarchy): Részemről komolyan válaszolok... Vikinek rohad a lelke, mert nem nőként kezelik..

Egyébként meg, nem tartom jó ötletnek mások szerelmi életét kommentálni, legalább is bent, mert lehet hogy ártok annak a kapcsolatnak..

Ha csak nem az a célom hogy ártsak..

dr. sziszi 2014.02.09. 20:54:20

Háttttt, ez a Bivalybasznádi Traktoros gyerek behúzta fülét -farkát!

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.02.09. 20:54:44

pinky meg a díszolasz tényleg jó pár lennének. mindkettőnek az EQ-ja tizenéves kor kezdetén jár.

ő-szinte 2014.02.09. 20:55:26

@ミラ: @dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: én még az IGAZÁNDIBÓL-t várom zsófitól :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Au szerelmet vallott most zsófinak???? :-DDDDDDDDDDDDDDDDD

szmoti 2014.02.09. 20:56:02

@Haynau (Sons of Monarchy): Köszönöm, meglesem :)

@ミラ: Neked is köszi :)

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.09. 20:56:07

Pinki: "Nem tudom Aurelio mit akar... van benne valami..."

Persze drágám: mit akar? Dugni. Mi van benne? Sperma, dugig.

ő-szinte 2014.02.09. 20:56:07

Jáááááááááááájjjjjjjjj Lilu hogy néz ki már megint???????????? :-OOOOOOOO :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Szentpeter 2014.02.09. 20:56:15

Ami Izát jelenti... Most egyenes volt traktoroshoz, akinek most leesett a tantusz..

Mók_Ica 2014.02.09. 20:57:14

@ő-szinte: aha, Lilu szerint igen.... szegényeket tuti beküldték oda, nagyon szét voltak esve az álmosságtól.... 0.27-kor voltak bent, legalábbis a kiírás szerint.

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.02.09. 20:57:20

@Szentpeter: sztem nem is esett le.

még a végén összejön aurél meg dévid és teo vigasztalhatja zsófit :D

dr. sziszi 2014.02.09. 20:57:41

@ő-szinte: Ugymond igazándiból...hihihi

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.02.09. 20:57:54

@Haynau (Sons of Monarchy): ez ám az önreklám :P

@ő-szinte: megszokás, helyettesíted esetleg mogyit :D

@sziszisziszi: nem akarják, látod, tehát jó lenne, ha nem sunyiskodnál :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Mók_Ica 2014.02.09. 20:58:41

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): jó estét :) a kiválasztásra ideértél :)

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.02.09. 20:58:49

Hát Lilu jól meglepődött az eredményen :)
Zsolték szerelmének a beteljesülését nem is mutatták. Ezek szerint mégse az volt?

Szentpeter 2014.02.09. 20:58:51

@ミラ: Az szép lenne, emelné a nézettséget...

mrsleepy 2014.02.09. 20:59:10

viki a szerelem doktor

dr. sziszi 2014.02.09. 20:59:35

A Lillu tegnapi fölsőjét kihypozták?

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.09. 21:00:24

@Szentpeter: Igen, nyilván tisztában van, hogy nem kezelik nőként - és így is viszonyul a "nőies" játékokhoz: elhülyéskedi őket. Méghozá nem rosszul, szerintem. És szerintem nem is rejti véka alá a véleményét, mert azt is gondolom, hogy ő igenis ártani akar a kapcsolatoknak. Minél instabilabbak a többiek, annál jobb neki. Kérdés csak az, ez mennyire hoz neki szimpátiát. Szerintem nem nagyon...

@A Proverbiális Noszty Fiú: Ha már egy bajszos ember képét viseled avatarként, légyszíves fejezd be ezt a rasszista és gyűlölködő beszédet. Ez borzasztó! Nahát! Oda vagyok meg vissza!

ne most (CX) 2014.02.09. 21:00:48

Lilu gyakorlatilag Viki párja kinn, elmagyarázza mit látunk a szemünkel. Ebben sokat segít neki Viki.

Szentpeter 2014.02.09. 21:01:22

Egyébként furcsa dolog ez.. mert a saját tapasztalatom az hogy egy nő "nem-je" nem biztos hogy azt jelenti hogy nem..

A nőnek elég sűrűn változik a véleménye..

dr. sziszi 2014.02.09. 21:01:59

@MolnarErik: Az volt, mert Dorka hirtelen , az éjszaka közepén,kirohant fogat mosni amit Zsóti félmosolyal a száján végigvárt az ajtó elött

dr. sziszi 2014.02.09. 21:04:04

Agyhalottak gyülekezete,faarcal figyelik Lillut

Szentpeter 2014.02.09. 21:05:00

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Nekem erre a sex ugrott be, bocsi... ( mosolygok )

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2014.02.09. 21:05:16

@Mók_Ica: Tőlem aztán azt választanak ki, akit akarnak :)

FawltyTowers 2014.02.09. 21:05:49

Nem bánnám, ha nem jönne be Dévid terve, hogy rápakoljanak. Legalább lenne egy kis mozgás.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.02.09. 21:06:11

Hú milyen bölcseket üzenget Lilu, tán még az is belefért volna, h srácok inkább ne Dave-re pakoljátok :)
Ez a szervezés még mindig nem az igazi :)

Mók_Ica 2014.02.09. 21:06:30

Lilu: Zsolti rajtad van a zokni-papucs kombó? - :) :) olvassák, olvassák és olvassák :) :)

dr. sziszi 2014.02.09. 21:07:30

Lassan de biztosan Lillu elmagyarázza a tutit.....van akinek megyen a dolog.....

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.02.09. 21:08:16

Na, még 1 kis üzengetés: Azt írjátok, akit nem akartok bent látni...
..és ne Dave-et :)

nathalie 2014.02.09. 21:08:23

az rtl nagyon nem akarja a dávid tervet... hátha kint maradna viki...

dr. sziszi 2014.02.09. 21:09:39

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Jáááj, akkor , dik, most mi legyen? Nem vihetem ki a rohadó lelküt?

nathalie 2014.02.09. 21:09:41

józsiból kinézem hogy összefosta magát és mégse dávidra rak :)

dr. sziszi 2014.02.09. 21:10:37

Folt nélküli sonka maradt még Izának?

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.02.09. 21:11:32

józsi: nem tudom, mi lett rajtam.

nathalie 2014.02.09. 21:12:11

viki azt mondta, hogy a ribanc teodórát?
és ezt bejátszották?
remélem a bókversenyes részből bejátszák a zsolt monológját is...

Schlomo Goldberg 2014.02.09. 21:12:24

Ebből traktoros vs homár párbaj lesz, ahogy nézem

ő-szinte 2014.02.09. 21:12:52

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: de az első buliig mindenképp ;-DDDDDDDDDDDD

nathalie 2014.02.09. 21:12:53

ha jól értem, akkor az rtl józsit küldené ki. úgyse csinál semmit.

dr. sziszi 2014.02.09. 21:12:53

Zsolt:magunkba hullámvasuton megyünk keresztűl mind

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.02.09. 21:13:01

lilu kinevette, amikor zsolt ecsetelte, hogy több ezer közül választották ki őket?

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.02.09. 21:13:35

@nathalie: de be ám, csoda, hogy még nem ölte meg teo.

A Proverbiális Noszty Fiú 2014.02.09. 21:15:03

Úristen, mindenki szörnynek lett sminkelve. Bár ugye a hozott anyag minősége...

ő-szinte 2014.02.09. 21:15:09

áhhháháháháháháháhááááááá lilu hogy leoltotta a sírással Au-t :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
szakadok ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Mók_Ica 2014.02.09. 21:15:13

Lilu poénjai nem viccesek, hanem bántóak...

Veder1 2014.02.09. 21:15:39

Én azért végignézném azt ahogy Dávid, vagy Viki egymás után kiejti az agyhalottakat.

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.09. 21:15:41

Pinki ma estére orosz oligarcha-feleségnek öltözött?

dr. sziszi 2014.02.09. 21:16:10

@nathalie: Azt mondta,bizony kétszer is kimondta.

Istenes Bence 2014.02.09. 21:16:20

@ő-szinte: A legnagyobb beszólás az összes VV óta!

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.02.09. 21:16:24

@Mók_Ica: azért jó volt, ahogy beszólt aurélnak, mert az kiröhögte zsófit, mert az sírt.

ő-szinte 2014.02.09. 21:16:29

@A Proverbiális Noszty Fiú: pont ezt akartam mondani, hogy látszik, hogy ma nem sminkes sminkelte őket :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Fuck up with Marmalade 2014.02.09. 21:16:56

jaj, most érkeztem, sok mindenről lemaradtam?

nathalie 2014.02.09. 21:17:59

olyan fasza poén lett volna, ha nem kapnak levelet és dávid úgy megy be: "divathét!!!" és beadja hogy most tematikus hét lesz, és ő egy lakatos márk segéd és ezek a hülyék azt hitték volna, hogy nem lakó ment be hozzájuk.

de csak álmodozom egy jobb műsorról...

Fuck up with Marmalade 2014.02.09. 21:18:58

@Istenes Bence: Még neked sem mondták meg a pontos kezdést? :)

ő-szinte 2014.02.09. 21:19:39

@Istenes Bence: hát ezt nem gondolnám, de ebben a szériában mindenképpen ;-)))
azért alakoszéknál és attiéknál is osztott mindenkit, csak ott azért kapott ő is nem keveset :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.02.09. 21:19:48

@Fuck up with Marmalade: zsófi sírni kezdett, aurél kiröhögte, erre lilu beszólt, h tisztelje már kicsit a másikat, amikor az sírni kezd, biztosan látott ő már ilyen szituációt. a többiek meg röhögtek.

nathalie 2014.02.09. 21:19:57

@ミラ: na, ezt nem tudnám megmondani :D:D

ne most (CX) 2014.02.09. 21:20:50

Viki miért hazudsz? Ja persze neked lehet, felmentetted megad öszinteségből.

Istenes Bence 2014.02.09. 21:20:55

Shárlott be van szívva? Milyen feje van. Azt a kurva eget. Most tényleg megijettem. Kiesett a tabom a kezemből. Az a szem, arc. Báz!

dr. sziszi 2014.02.09. 21:21:06

@ミラ: Lehet még ennél bálnábbra hízni?

ő-szinte 2014.02.09. 21:21:25

sárlik milyen kancsal és hogy hazudik :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
simonkáért... muhahahahahahahahahahaha

pink ninja 2014.02.09. 21:22:28

@Haynau (Sons of Monarchy): na nekem most kezd el teljesen behalni a stream :(

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.02.09. 21:22:43

@sziszisziszi: hát látod. de ne bálnázzuk már azért, amilyen ember. semmi köze a kettőnek egymáshoz.

sárlik arca egy tanulmány. folyamatosan hazudik.

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.09. 21:22:46

@sziszisziszi: Lehet, figyeld csak a többieket. A hat hónap végére szépen ki fog kerekedni mindegyik.

Veder1 2014.02.09. 21:23:20

@ő-szinte: nem feltétlenül hazudik, lehet hogy csak most így gondolja. Mint egyik blogtárs megjegyezte a nők gyakran változtatják a véleményüket :)))

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.09. 21:23:35

@pink ninja: Én a do.am-linkre váltottam, az is akadozik, de még megy.

Mók_Ica 2014.02.09. 21:24:00

@Istenes Bence: többnyire ilyen feje volt eddig is, csak mostanában ritkábban mutatták és elszoktunk tőle :)

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.02.09. 21:24:27

na, nem tudják elolvasni valakinek az írását a munkatársak, húznia kell lilunak az időt.

dr. sziszi 2014.02.09. 21:24:32

Dorkának kicsit megsárgultak a fogai tegnap éjjel óta...hőőőőő mi volt ott a paplan alatt!

Istenes Bence 2014.02.09. 21:24:32

@ő-szinte: Na jó. Krva másnapos vagyok, most ettem, de esküszöm hánynom kell. Az a fej. És mutatják! Mu-tat-jááák! Hogy forgatja a szemeit, a távolba néz, semmi fókusz. Az a csaj tuti defektes.

Ebeneeeezer Goode 2014.02.09. 21:24:50

biztos hülye vagyok, de még ezen is halálra unom magam

A Proverbiális Noszty Fiú 2014.02.09. 21:25:08

Ó hogy azt a kurva affektálós laposseggű randa formádat Izé.

ő-szinte 2014.02.09. 21:25:13

@nathalie:igen, de te SEM vagy sajnos a kreatív brigádban :-//////////6

@Fuck up with Marmalade:bocs csak most olvastam de @ミラ: jól írta :-)))

MONDJA MÁR KI ZSÓFI, HOGY: IGAZÁNDIBÓL :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.02.09. 21:26:45

@Ebeneeeezer Goode: dettó, ezért nézem a Redet, halálos fegyvert, és a nagy duettet felváltva :D

Szentpeter 2014.02.09. 21:27:46

Józsi a döntőig megy ? mivel ?

dr. sziszi 2014.02.09. 21:28:07

@ミラ: Nem bántani akartam, de 21 évesen , testnevelés tanárnak készűlve , kicsit őőőőőőőőő, hogyis mondjam...őőőőőőőő ....puffadt khmmm , bocsánat.

dr. sziszi 2014.02.09. 21:29:40

Kire tippeltek a döntőben? Szerintetek ki lesz benne?

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.02.09. 21:29:47

@Haynau (Sons of Monarchy): Egyébként múltkor pont a 2 legtúlsúlyosabb (Fecó, Eszter) fogyott a legtöbbet. Mármint elég sokat.

Szentpeter 2014.02.09. 21:29:57

Meginnék egy pohár Baileyst..

dr. sziszi 2014.02.09. 21:31:43

De kedves ez a Lillu...NAAAAAAAAAAAA

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.02.09. 21:32:39

A 40 éves Lilu úgy néz ki, mint egy nyolcadikos kamaszfiú, aki kicsempészte a szennyesből a tesója előző esti ruháit (amiben lefotózták a helyi szórakozóhely "Partyarcok" albumába a haverokkal) és most a fürdőszoba tükör előtt menőzik.

ő-szinte 2014.02.09. 21:33:34

@Istenes Bence: olyan mint ha a tízes út mellett szedted volna fel betépve pici sortban dolgozva :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDD
valóban ulrta fura :-DDDDDDDDDDDD

dr. sziszi 2014.02.09. 21:33:49

Foltos sonka ...hahaha

FawltyTowers 2014.02.09. 21:36:25

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): ezek szerint nem csak én néztem, mi baja lehet simonságnénak... ahogy forgatja a szemeit, az katasztrófa.

ő-szinte 2014.02.09. 21:36:34

@Vödör: szerintem hazudik :-)
látszik rajta, hogy egy szava sem igaz, csak a kamerának és a nézőknek játszik :-)))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.02.09. 21:36:37

Aurélió egyetért a szigorításokkal, de neki nehogymár megmondja hány csokit ehet... haláli egy fazon.

Amúgy meg milyen kibaszott köves sapkában ül már mindenki??

dr. sziszi 2014.02.09. 21:36:43

Na itt a sonka téma!!!!!!!!!

FawltyTowers 2014.02.09. 21:37:28

@ő-szinte: neked akartam írni, de elrántott az oldal. :))
Ezt.
"ezek szerint nem csak én néztem, mi baja lehet simonságnénak... ahogy forgatja a szemeit, az katasztrófa. "

pushpang, téves volt a küldemény!!!

ő-szinte 2014.02.09. 21:37:38

Au hogy lekövérezte megint vikit :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.02.09. 21:37:43

iza milyen szép néha, ha nem nyerít meg rendbe teszi magát.

kis abonett-reklám.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.02.09. 21:37:56

@FawltyTowers: ?? passz. nem figyelem árgus szemmel a tévét és ahányszor eddig odanéztem, Auréliót, Izát, Lilut és Vikit láttam. Őt nem. :)

dr. sziszi 2014.02.09. 21:38:01

Lillu:ez a kiválasztás! Iza:milyen értelemben?

Istenes Bence 2014.02.09. 21:38:07

Iza annyira buta, mint egy kalapács.

nathalie 2014.02.09. 21:38:24

iza helyében megmondanám lilunak, hogy nem lilu, nem ez a kiválasztás. nem az hogy én megnevezzem hogy ki a legönzőbb csak úgy, itt ülve a puffon.

blikknépe (törölt) 2014.02.09. 21:38:38

végül én is megérkeztem :p
de azért 29 napig tartottam magam

@ne most (CX): úgy van, mondd meg neki :D
ha levelete írnál, akkor így kell
www.vicclap.hu/static/pic/200509/pic9955.jpg

@Istenes Bence: sári újraértelmezte a buta, mint a föld szólást. sárlott tuti enyhén fogyatékos, 30 éve tuti kisegítőbe került volna, hallani a beszédén, látni a buta arcán. viszont zsófika sokkal ijesztőbb volt.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.02.09. 21:39:09

@FawltyTowers: ó, semmi gond. Most már legalább figyelni fogom Sárlottot. :)

ő-szinte 2014.02.09. 21:39:22

@FawltyTowers: :-DDDDDDDDD azért válaszolt neked ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDD
olyan mint aki be van kábulva

Mók_Ica 2014.02.09. 21:39:29

@FawltyTowers: úgy vettem észre, amikor eltúlozza a mimikáját és furcsán túl artikulál (teve mozgású száj) akkor nem mond igazat

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.02.09. 21:39:51

józsiban benne maradt a gondolat.

A Proverbiális Noszty Fiú 2014.02.09. 21:40:16

Bazmeg ezeknek egy fix fogalomtárból kell összerakni ezeket a hülye beszédeket?

Ebeneeeezer Goode 2014.02.09. 21:40:30

dorka feje hogy kiszélesedett

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.09. 21:41:06

FullHD lett a megmondóember 2.0 - meglepő nem volt...

Mók_Ica 2014.02.09. 21:41:26

@genevieve: sztem tőled akar kunyerálni :) miután kiderült tegnap, hogy nem ittad meg az egész üveggel :)

dr. sziszi 2014.02.09. 21:42:21

Iza-foltossonka sííííííír

A Proverbiális Noszty Fiú 2014.02.09. 21:42:28

Mi a faszért sír? Miről maradtam le?

Istenes Bence 2014.02.09. 21:42:41

Mindjárt jön Sárlott! Lássuk a fejét!

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.09. 21:43:43

Na, eddig picit meglepő volt. Na, kiváncsi vagyok, meglesz-e a nagy haditerv - és HomárDévidre teszik-e a jeleket...

dr. sziszi 2014.02.09. 21:44:20

Dévid le van merevedve...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.02.09. 21:44:26

Ez az idióta Józsi leleplezte a Nagy Villaösszeesküvést. :D

nathalie 2014.02.09. 21:44:29

ez a józsi egy egysejtű. fogyatékos. nem értem hogy engedhetik játékba.

Mók_Ica 2014.02.09. 21:44:32

@HummeRC: mer' kénytelen Orálióra tenni a jelet. Ez miért fáj neki?

A Proverbiális Noszty Fiú 2014.02.09. 21:44:47

Aurélnak még mindig nem megy ez az indoklás dolog.

Istenes Bence 2014.02.09. 21:44:57

Zsófika, tényleg gecironga így túlsminkelve.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.02.09. 21:45:00

@sziszisziszi: de hát ő mondta, hogy tegyék rá a jeleket, hogy kivihesse Vikit.

blikknépe (törölt) 2014.02.09. 21:45:07

józsi teljesítményére csak azt lehet mondani: ha valaki buta, az mire okos?

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.09. 21:45:27

Akkor ezek szerint be fog jönni a számítás, most Teo is ráteszi oszt jóvan.

A Proverbiális Noszty Fiú 2014.02.09. 21:45:30

@nathalie: leírhatják adókedvezménynek, hogy csökkent munkaképességűeket is alkalmaznak.

HummeRC 2014.02.09. 21:46:11

@Mók_Ica: Jó kérdés. Nem úgy volt, hogy ő is Dávidra teszi? Miért KELL Au-ra tenni és ezért miért KELL sírni? értelmetlen.

blikknépe (törölt) 2014.02.09. 21:46:12

lilunak rögtön a kiválasztás végén védetté kell tennie vikit, hisz dávid már előre elárulta kit fog választani, amit pedig nem tehet mwg, és precedens is van rá a VV6-ban.

Fuck up with Marmalade 2014.02.09. 21:46:19

Az előző szériákban nem cseszték le őket, ha kifelé üzentek? (puszi, anyaapamarikanéni)

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.02.09. 21:46:19

úgy megbüntetném mindet, amelyik összebeszélt, hogy kire tegyék közösen, hogy csak zengene a villa fala.

ő-szinte 2014.02.09. 21:46:28

sztem Dávid ki fogja vinni Dorkát...

Ebeneeeezer Goode 2014.02.09. 21:46:52

dávid kicsit úgy néz, mintha nem örülne

blikknépe (törölt) 2014.02.09. 21:47:39

@ミラ: az nem gáz, ha összebeszélnek, amíg a kiválasztandó nem mondja el előre, hogy kit választ ki. itt ez megtörtént. úgy lenne igazságos, ha viki védettséget kapna, mint múltkor józsi, amikor laci előre elmondta neki, hogy őt viszi.

Mók_Ica 2014.02.09. 21:47:54

@HummeRC: ezek szerint nem avatták be, vagy nem akart részt venni.... a sírásán én is csodálkoztam.

ő-szinte 2014.02.09. 21:48:05

@HummeRC: olyan kis naiv vagy, hogy értelmet keresel :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD :-P

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.02.09. 21:48:14

@Ebeneeeezer Goode: jaja.
Nem tudom, hogy kikkel beszélte meg, de úgy tűnik, hogy ennyire azért nem számított.

Veder1 2014.02.09. 21:48:23

A traktoros azt hiszi, hogy beáll az utáljuk Dávidot brancsba, hehe

HummeRC 2014.02.09. 21:48:32

@Ebeneeeezer Goode: igen, mintha ezt nem gondolta volna komolyan. :)

Jön a sértett kamu duma és kiviszi a leggyengébb Sárit? :D

genevieve 2014.02.09. 21:48:36

@blikknépe: nemnem:-)

csak akkor nem teheti meg, ha már rajta van a kendő....addig azt mond amit akar:-)

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.09. 21:49:31

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Szerintem is leesett neki. Azért Dévidnek is leesett az álla, mert több jelet kapott, mint ahány "összeesküvőt" maga köré csoportosított.

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.02.09. 21:50:07

@blikknépe: na az meg a másik.

rohadt gyáva dolog. így a tutiból indulnak, mert ha ráteszik a jelet dávidra és az kiviszi vikit, akkor viki nem tudja kihívni őket, nem kell a szemébe mondani, hogy rühellik.

blikknépe (törölt) 2014.02.09. 21:50:16

@genevieve: az úgy milyen hülyeség. már elmondta, tehát azok 3-4en már most is tudják, hogy kit fog választani.

ilyen alapon, miért ne lehetne összebeszélni a kiválasztás után is?

A Proverbiális Noszty Fiú 2014.02.09. 21:50:25

28 évesen az első diplomádért küzdesz te férfinak csak nagy jóindulattal mondható nyomorék, mégis mire föl ez a fene nagy önérzet?

Mók_Ica 2014.02.09. 21:50:33

@blikknépe: amikor Laci összebeszélt, már rajta volt a zöld kendő, Dávid még úgy mondta, hogy nem volt kiválasztott...

de most, amit Dávid levág, az gáz.... mintha nem láttuk volna, hogy Józsit is megkérik rakja D-re a jelét....

Veder1 2014.02.09. 21:50:39

@ミラ: de miért, ez még lópikula az Éden Hotelesek (az első évad természetesen) kavarásaihoz képest, én pont ezt hiányolom a VV-ből

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.09. 21:50:57

@genevieve: "csak akkor nem teheti meg, ha már rajta van a kendő....addig azt mond amit akar:-)"

A szabályok szerint pontosan így van. @blikknépe: A kendőrátétel után nem mondhatja el senkinek. Nagyot röhögnék, ha bakizna és kicsúszna a száján.

szmoti 2014.02.09. 21:51:07

Ha Józsi fiú le volt zsírozza már, akkor elég érdekes, amit mondott most HD, hogy Józsi jelén lepődött meg legjobban.

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2014.02.09. 21:51:13

velvet.hu/szex/2014/01/31/amit_a_ferfiak_utalnak_a_szexben/

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.02.09. 21:51:20

Vajon a kihívásnaál bejátszák a Józsival való levajazást?

dr. sziszi 2014.02.09. 21:51:21

Sári feje félelmetes...húúúúúúú

agimano 2014.02.09. 21:51:23

ennyire megjátszzák most ezt a kiválasztást? hogy Viki ne vágja le?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.02.09. 21:51:37

úgy élkeztem... akkol, telmészetesen...
úristen, ez tényleg így beszél.

genevieve 2014.02.09. 21:51:47

@blikknépe: összebeszélni lehet, de a nevet nem mondhatja ki:-)

agimano 2014.02.09. 21:51:53

@szerivan: ez egy nagyon jó kérdés

2014.02.09. 21:52:00

@szmoti: Ez a taktika Báttya!

ő-szinte 2014.02.09. 21:52:01

jajjjjjjjjjjjjjjj HÁLÁSAK lesznek Dávidnak, na persze LOL :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
meg más színvonal , áhhháháháháháháháháháháháháháháháááááááá

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.02.09. 21:52:01

@szmoti: Direkte kérték rá, Józsi Dorkát akarta.

blikknépe (törölt) 2014.02.09. 21:52:07

@Haynau (Sons of Monarchy):
de hisz már nem is kell elmondania senkinek, hisz már tudják.

nathalie 2014.02.09. 21:52:57

most dávid megpróbálja beadni a villalakóknak hogy meglepődött józsi jelén??? és most majd józsi lenne az aki a titkos tervet nem kotyogja ki?
mert ez lenne az évszázad poénja.

BotloB 2014.02.09. 21:53:08

Ez mennyire átlátszó volt, te jó ég...HD komolyan azt gondolja, hogy Viki nem vágta le a helyzetet? Szánalmas :D

genevieve 2014.02.09. 21:53:17

@ミラ: ahogy rengetegszer hallottuk már az előző vv-kben, ez taktikai játék:-)

aki szemét, összeesküvő, szarkavaró azt szereti a nép:-))

2014.02.09. 21:53:22

@Mók_Ica: Nem nekünk volt a nagyszínpad, hanem a lakóknak.

agimano 2014.02.09. 21:53:29

ezt nagyon durván letolták igazából, micsoda kamu szövegek, és teljesen hihető volt

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.02.09. 21:53:46

@Haynau (Sons of Monarchy): Kriszre számított, csak + 1 lehetett meglepetés, aki már nem is tom, h ki volt.

Szentpeter 2014.02.09. 21:53:50

Én Lilut jelöltem ki...

Veder1 2014.02.09. 21:53:58

@szerivan: szerintem nem lesz, drága mulatság gondolom.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.02.09. 21:54:06

@sziszisziszi: :D, én is.

@HummeRC: be én, nem kellett volna?:D

@sogeking: te sosem tennél ilyet :D

agimano 2014.02.09. 21:54:10

amúgy régen, amikor valaki magára rakatta a jeleket, az szerintem sosem sült el túl jól

A Proverbiális Noszty Fiú 2014.02.09. 21:55:23

A 20 évesen leharcolt kokós modell meg a wannabe latino dzsukel "focista" vitatkoznak, hogy ki tett le többet az asztalra.

Jó lesz, érzem.

Ebeneeeezer Goode 2014.02.09. 21:55:24

háhá ezek tényleg azon vitatkoztak, ki mennyit tett le az asztalra?!

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.02.09. 21:55:38

le kellett volna most adni a kiválasztás felírása előtt azt, h lezsírozták az egészet. amúgy 4 volt megbeszélve, 1 krisztől volt még extra, de az papírforma. nem sok dolog lephette meg.

HummeRC 2014.02.09. 21:55:42

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: de, lehet, csak akkor ne csodálkozz, ha hazugságokat hallasz. :D

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.02.09. 21:55:50

@nathalie: Hát ha eddig nem kotyogta ki, miért ne?
Azt viszont majd lehet figyelni, h Vikit v Dave-et fogják pozitív színben mutatni az öfiben.

BotloB 2014.02.09. 21:56:05

@agimano:

Mi volt azon hihető, hogy "drága barátom, taktikából kiküldelek" meg "harcba küldöm hívemet"? Az államkassza lenne ennyire átlátszó, az lenne a jóvilág...

Ejoy 2014.02.09. 21:56:44

Lilu azt mondta, hogy holnap kiválasztás. rosszul hallottam?

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.09. 21:57:27

@MolnarErik: Szerintem Durci lepte meg.

@genevieve: "aki szemét, összeesküvő, szarkavaró azt szereti a nép"
Ez a választásokon is meglátszik, évek óta...

@agimano: Legyen ez most is így! Nem azért, Viki is keményen keveri a szart, de legalább nem ilyen nyálas affektáló módon mint HD - jó, ebben Debilió és HD szépen egymásra leltek...

dr. sziszi 2014.02.09. 21:57:33

na akkor most dévidke támadni fog

nathalie 2014.02.09. 21:57:37

én azt nem értem, hogy ez mire jó? mármint a nézők szavazunk, ők úgyis tudják, hogy ezt lezsírozták. Dávid gondolhatna arra, hogy amikor meg kell nevezni az embert, akkor úgyis megmutatják a videót vikinek. akkor most mi előnye van belőle? viki sztem szinte totál biztos benne hogy őt fogja kihívni. az egész érthetetlen, hogy mire jó ez az egész kavarás, főleg úgy hogy a terv egyik alappillére Józsi!!!! :D:D:D:D:D

agimano 2014.02.09. 21:57:40

@BotloB: az nem, de valaki eljátszotta, hogy nem szereti, pl Sárlott

Szentpeter 2014.02.09. 21:57:51

Miss Dávid mint egy színész..

Cave Nick 2014.02.09. 21:58:58

Amikor egy 20 éves megye III-as focista egy 20 éves instagram modellel azon vitatkozik, hogy a másik nem vitte semmire...

blikknépe (törölt) 2014.02.09. 21:59:00

@genevieve: érdekes 2 éve még nem így vélekedtél :D

amúgy pont, hogy nem így van. tudod, blikknépe nem tudja felfogni és elfogadni, hogy ez egy játék, és így vagy úgy, de a többit ki kell ejteni. ezért halt meg a survivor, ezért esett ki peti, ezért közellenség viki, ezért vannak olyan barmok, akik szerint vikit (is) ki kellett volna zárni.

dávid-viki párbajról tuti a homár menne vissza jelen állás szerint. ha nem így lesz, az tuti manipuláció.
bár teljesen egyértelmű, hogy ez a vv6 egy irányított álreality, mint az ÉNB.

HummeRC 2014.02.09. 21:59:11

@Ejoy: én nem hallottam, de jó lenne, ha igazad lenne. :D

genevieve 2014.02.09. 21:59:25

@Haynau (Sons of Monarchy): nem, viki full kreténben nyomja:-))

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2014.02.09. 21:59:38

@genevieve: Ide hát, hova máshova? Legalább a szerkesztők instruálhatják a lakókat :)

blikknépe (törölt) 2014.02.09. 21:59:43

@Cave Nick: "hogy a másik nem vitte semmire.."
rtl kettőőőő. érted? :)

Mók_Ica 2014.02.09. 21:59:51

@szerivan: mindenesetre vicces volt a műfelháborodás.... remélem azt majd bejátszák nekik :)

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.09. 21:59:56

Miss Dávid vajon milyen taktikát vet be? Átmegy loverboy-ba és rárepül Pinkire (akinek viszont ő nem jön be) - vagy direkt bebunkósodik és ő lesz az új megmondóember, így is konfrontálódva Vikivel?

Szentpeter 2014.02.09. 22:00:04

@nathalie: Pedig végtelenűl egyszerű...
Miss Dávid utálja Miss röfit, ezért meg akar tőle szabadulni..
Az maradhat aki könnyen befolyásolható..

genevieve 2014.02.09. 22:00:27

@blikknépe: a népet írtam, nem azt, hogy én:-))

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.02.09. 22:00:27

@Ejoy: Biztos, mert az most volt.
@ミラ: Sztem majd a kihívás előtt leadják, hha nem akarják, h Dave menjen vissza. Azt még az is lehet, h ezt Dave is megérti (mármint a bejátszásból, h a szerkik nem akarják viszontlátni), és mégis mást hív ki.

nathalie 2014.02.09. 22:01:08

@MolnarErik: hiszen már amikor dávidra rakta a jelet, akkor is utalt rá,hogy ez egy taktikai húzás.
Azért vikinek csak van annyi esze, hogy ezt a kurva nagy taktikát nem józsi találta ki meg aurélió :D:D:D

BotloB 2014.02.09. 22:01:10

@agimano:

Hát tudod én még kívülállóként - azaz nézőként - se nagyon hittem el Sárlik játékát. Persze lehet mondani, hogy azért, mert én láttam, amikor lezsírozták, de Viki szerintem nagyjából akkor levágta már a helyzetet, amikor egyesével vonulgattak be a nyugiszobába taktikázni. Ja meg Józsi üvöltözte az udvaron, hogy "na Dávidkám, mire akarsz megkérni?"...édesmindegy, hogy 3 vagy 4 szavazat volt előre lebeszélve, Orálió meg Józsi taktikus módon még a látszatát is lerombolták annak, hogy ez esetleg spontán és őszinte volt. HD szövege meg kínlódása utána Lilu visszakérdezéseire csak rontott a helyzeten...

A Proverbiális Noszty Fiú 2014.02.09. 22:01:34

Adél nagyobb antinő mint Lilu, az pedig nem kis teljesítmény.

FawltyTowers 2014.02.09. 22:01:37

@ミラ: kapna büntit a háromnegyed része....
Az milyen szép lett volna, ha Dévidke szentbeszéde után azt mondja Lilu: "Értem, Dávid, akkor most nézzük meg ezt a kis videót" és bemutatnák, hogyan egyeztek meg a jeldobálásban. Majd ez következne: "nos, akkor tehát újra kezdjük úgy, hogy Dávidra nem lehet pakolni, viszont kihívható lesz párbajra"

Borítékok eltépve, a kiválasztásra van mindenkinek 10 mp-ce, egyetlen nevet lehet mondani, jelet rádobni és iszkiri, vissza a helyére. Lenne nagy ziláltság. Hülyeszerkik, ennyit nem tudnak elintézni. :)

Mók_Ica 2014.02.09. 22:01:47

@HummeRC: ma volt kiválasztás, mikor lesz a kihívás?

dr. sziszi 2014.02.09. 22:01:49

Na a belevaloban megjött a másik írástudatlan!!!!!!!!!! Buda felé fújta a szél a haját!

agimano 2014.02.09. 22:01:54

@BotloB: a két legértelmesebb ember odabent, szóval szerintem veszteség, bármelyik esik ki, de Viki tényleg nagyon gonoszan kavar és elhiszem, hogy nehéz lehet bent elviselni. én inkább Dávidnak drukkolok, mint Vikinek, csak az ő kiesésével még jobban ellaposodnának a dologk. még az is lehet, hogy Dávid gondol egy nagyot, és nem Vikit viszi ki. Viszont azt szerintem jól látja, hogy a nézők nagy része nem szereti Vikit, és a Simon incidensben őt is aktív résztvevőnek, nem pedig áldozatnak látják, sőt még haragszanak is rá. Simonnak 30% fölött volt a tetszési indexe, szerintem azok az emberek mind Vikit akarják hazaküldeni, szóval jó eélye van Dávidnak.

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.09. 22:02:17

No, ki fog ma beszkájpolni azzal, hogy Adéllal a nézők egy nem túl piciny részének tele van a töke?

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.02.09. 22:02:20

Mi az, Adél le van szedálva?!
Így nem ér!

nathalie 2014.02.09. 22:03:45

@Szentpeter: ezt a nagy hazudozást dávid részéről, ezt nem értem... meglepett hogy rám rakta, nem is számítottam rá, le vagyok döbbenve stb.
lehet vikire sok rosszat mondani, de ennél azért több esze van...

genevieve 2014.02.09. 22:04:14

@FawltyTowers: nem értem én ezt:-))

eddig azt volt a baj, hogy nem volt taktikázás, most meg az, hogy van?:-)

attila mennyit győzködte a jónépet, kavart, hogy csabát jelöljék?:-)))
az bezzeg rendben volt:-)

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.09. 22:04:53

No, Viki nem mossa a kezit WC-zés után, ezér' köll kivinni párbajozni! Ezt aszongya most az a pesti bácsi, aki örül, hogy nem Vivienre tették a jelet. És megint előjön a Simon-Gate-tel... ez egy elmúltnyócéves bácsi?

agimano 2014.02.09. 22:05:12

@BotloB: én sem értem, hogy minek kellett így megjátszani

HummeRC 2014.02.09. 22:05:26

@Mók_Ica: Ha minden menetrend szerint megy, akkor szerdán lesz kihívás és vasárnap kiszavazás.

De poén lenne, ha már holnap kihívás lenne és 1 hétig mehetne a szavazás. :)

BotloB 2014.02.09. 22:05:34

@agimano:

Van egyébként esélye annak, hogy Vikit kiküldik, bár egyáltalán nem értem, hogy miért baj az, ha valaki játssza ezt a játékot. HD amúgy nagyjából tizedakkora intellektuális távolságra áll a többiektől, mint amekkorát ő feltételez magáról, dehát 8 év jog után ezt nehezen ismeri be magának az ember.

FawltyTowers 2014.02.09. 22:05:35

@MolnarErik: nincs az leszedálva, megy a hello-hello...

Mók_Ica 2014.02.09. 22:05:54

mennyire cuki a telefonáló és milyen komolyan elmondja...
skype-os: miért skype-ol, ha szégyenli magát? Haynau, nem te vagy???? :)

dr. sziszi 2014.02.09. 22:06:00

Süt a nap? Mert a skyposon napszemcsi van.

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2014.02.09. 22:06:10

@genevieve: Az 1. és 3. ponttal nem, a 4-el igen, a 2. és 5. félig :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.02.09. 22:06:21

Adél nem sokáig fogja bírni ezt az iramot. Ez így túl lassú neki.

És értetlenül állok az egész jelenség előtt. Hogy kerül ez képernyőre? Rettenetes.

Hohó! Micsoda álca. :D Ennyi ésszel villában a betelefonáló helye!

tena_lady 2014.02.09. 22:06:21

Húha, ez a kiválasztás egész tetszett! Dávid szerintem nagyon ügyes. Legalább addig viszi majd, mint VV5 Peti. :) Még mindig kitartok amellett, hogy Aurelio az esélyes a nyerésre. Egyébként meg Charlotte is elég jól tolta. Vikinek is szidta Dávidot és a táblánál is, miközben szövetkezett vele. Józsi és Aurelio nem játszotta ennyire jól a szerepét.
Dávidnak egyébként most már muszáj Vikit kihívnia, hogy a nézők szemében erkölcsileg ne bukjon el. :)

Szentpeter 2014.02.09. 22:06:22

@nathalie: Ez most egy bonyolult kérdést feszeget.. mert ugye ki mond itt igazat ?
Viki valamit rosszul csinált hogy ő lesz a kiszemelt, a jó játékos több hangszeren játszik...

agimano 2014.02.09. 22:06:44

@genevieve: jó ez így, abban igaza volt Dávidnak, hogy szinte mindenki fél Vikitől, ezért nem merik rátenni a jeleket vagy kivinni, szerintem ő tisztában van pár kinti dologgal, amivel a többiek nem és így magabiztosabban ki meri vinni Vikit

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.02.09. 22:07:51

@tena_lady: "Legalább addig viszi majd, mint VV5 Peti"
Mármint az 1. párbajig?

agimano 2014.02.09. 22:08:09

Lacinál nincs világítás?

FawltyTowers 2014.02.09. 22:08:19

@genevieve: a VV5-öt nem láttam. Megijedtem a tányérszájútól az első időkben és törlésre került a műsor részemről. :))

nathalie 2014.02.09. 22:08:31

@Szentpeter:
józsi és aurélió takitából (ők mondták) rakták rá a jelet arra az emberre, akivel jóban vannak. Na msot sztem hiába játsza el dávid a döbbentet, ha viki látott már vv.t akkor tudja, hogy a kurva nagy okosoknál előbb utóbb beindul a rakjátok rám a jelet, kiviszem, kint hagyom effekt.

Mók_Ica 2014.02.09. 22:08:46

Laci elég sötét...
Adélka Lacinak: Milyen jól nézel ki!
konkrétan alig látszik...

dr. sziszi 2014.02.09. 22:08:55

@BotloB: 8 év jog amiből 4 lett meg 8 év alatt...

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.02.09. 22:09:04

@FawltyTowers: Még csak 2szer láttam, de akkor jobban pörgött.

tena_lady 2014.02.09. 22:09:07

@MolnarErik: Nem. Szerintem ha Vikit viszi ki, akkor visszamegy. Úgy értettem, hogy a játék 2/3-áig.

FawltyTowers 2014.02.09. 22:09:16

@tena_lady: nem biztos, hogy jó szóhasználat ennél a műsornál az, hogy "erkölcsileg..." :DDD

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.09. 22:10:01

@Mók_Ica: Felismertél? Hoppá, mondtam én a dokimnak, hogy sok lesz ez az ajakfeltöltés... :D

Ha beszkájpolok, nem lesz kép, alapból le van ragasztva egy post-it-tel a webcam a monitoromon... :D

FawltyTowers 2014.02.09. 22:10:26

@MolnarErik: nem tudom, lehet, hogy ma nem ivott eleget... :)

Szentpeter 2014.02.09. 22:10:35

@nathalie: Szerintem ez az egy jó taktika van..
A haverok rám rakják a jelet, és én választok ellenfelet.. minden többi variáció rossz..

Mók_Ica 2014.02.09. 22:10:39

@HummeRC: lenne idő megfordítani a szavazást, ha az rtl2-nek nem tetszik az eredmény :)

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.02.09. 22:11:22

@genevieve: Taktikázás nélkül unalmas a műsor, taktikával pedig erkölcstelen :)

tena_lady 2014.02.09. 22:11:30

@FawltyTowers: Én tudom, de aki érzelemből szavazgat...vagy egyáltalán szavaz. Nekem nincs okostelefonom, szóval már csak ezért se, sms-t régebbi műsorokba meg sose küldtem, mert nem erre költöm a pénzem.

Mók_Ica 2014.02.09. 22:11:30

@Haynau (Sons of Monarchy): a frizurád isteni :) a fodrászod számát elkérném, ha lehet :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.02.09. 22:12:14

@MolnarErik: biztos látta a no-no-s videót és hát kapott hideget-meleget minden fórumon. Most látszik, hogy rohadtul ügyel arra, nehogy túltengjen.

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.02.09. 22:12:16

adél: meglássuk

paraszt T-9 fut rajta.

blikknépe (törölt) 2014.02.09. 22:12:24

@genevieve: csak így bírja ki.
amikor bement én 2-3 napot adtam neki, hogy annyi után fogja azt mondani magának, hogy mi a faszt keresek én itt ezek között az aljaemberek között. pont ezért komoly, hogy felül tudott ezen kerekedni.

az őrült meg ezért volt egy amatőr, mert ha lett volna esze a gatya lehúzás után helikopterezik egyet, vagy megkéri vikit, hogy kösse rá a plüssállatját, vagy leül a kert közepére és odaszarik, vagy akármi...

a sok primitív barom meg minden fórumon tolja az idiótaságot, hogy "vikit kell, vikit kell, mert ő provokálta".

a blikknépének nem való ilyen játék, mert nem értik. nem annak a 200 nézőnek készül a műsor, aki itt kommentel, hanem a sok idiótának. pl göcseji szarosgatyás gerzsonnénak, aki nyugdíjas mosónőbe oltott bulldog kínézete ellenére tramplizza habzópofával a vikit, mert hát ő provokálta.

persze ez még nem jelenti azt, hogy az rtl-nél nincs egy pszichológus vagy szociológus, aki gerzsonné marika helyett is tudja, hogy neki arra van szüksége, hogy utálhasson valakit, akire rávetítheti minden baját, hiányosságát. akik tudják ezek helyett, hogy nekik mire van szükségük, és hogy mi lenne a legjobb a játék alakulása szempontjából. gerzsonné marika hagyná abba elsőnek a műsor nézését, ha a játék a zsigeri preferenciái alapján alakulnának.
ebben az esetben minden vv arról szólna, hogy 2 milo, 3 szabolcs meg 4 csaba ülnek egy kanapén és néznek egy tuját. vagy mosogatnak, főznek, takarítanak.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.02.09. 22:13:11

Hát de Zsolt továbbra is papucs lesz, mert Dorka kiváló idomár.

agimano 2014.02.09. 22:13:27

@ミラ: Erdélyben sok helyen így mondják és ő is odavalósi, ettől még nem lesz paraszt

Veder1 2014.02.09. 22:14:01

@nathalie: szerintem Dávidnak az a téves logikája, hogy Viki jelenti rá a legnagyobb veszélyt. Mivel Vikit senki sem meri kihívni, ezért egészen addig míg bent marad folyamatosan tudja hangolni ellene a többieket. Ha sikerülne még most kiraknia Vikit, rendesen megerősödne bent. Elég kockázatos gondolatmenet, de ez járhat a fejében.

zaphodbeeb 2014.02.09. 22:14:13

Vikinek úgyis védettséget fognak adni.

genevieve 2014.02.09. 22:14:15

@Szentpeter: igen, csak viki az igazság bajnoka és a megmondóember szerepében is tetszeleg:-) igy viszont nem lehet túl sok barátja:-)

nathalie 2014.02.09. 22:14:22

@Szentpeter:
szerintem ez a második szavazáson inkább rossz taktika. túl korai. bár ha dávid úgy gondolta, hogy egyébként is ő menne, akkor igen. akár még jó is lehet.
bár viki annyira megosztó tud lenni, hogy talán még mákja is lesz miss dávidnak. aztán azt is csinálhatná hogy egy veszekedést generál sárlottal, aztán őt viszi ki.ellene nagyobb esélyes lenne.

szóval én ezt nem tartom rossz taktikának, hogy magára pakoltatja a jelet. én a körítést nem értem. minek ez a megjátszás, hogy nem számított rá?

Szentpeter 2014.02.09. 22:14:42

A nézők Vikit küldenék párbajozni

blikknépe (törölt) 2014.02.09. 22:16:44

@tena_lady: csak nem gerzsonné marika? személyesen? :)

nathalie 2014.02.09. 22:16:45

@Vödör: igen, ezt értem. én azt nem értem, miért kell eljátszania azt, hogy nem számított józsi jelére? ezzel kurvára befürödhet.főleg ha az rtl beadja a kavarást. és viki ezt ellene is fordíthatja. miért nem vállalja be, hogy magamra rakattam?
én ezt a részt nem értem. főleg úgy hogy józsi elmondta a táblánál hogy taktikából csinálta. bárki is elhiheti, hogy józsi ezt magától találta ki?

Szentpeter 2014.02.09. 22:17:07

@genevieve: Ha Viki jól játszana nem lenne gond Miss Dávid..
De provokatív, tulságosan is..
Én örülnék a Miss Dávid-Miss röfi párbajnak.. nekem könnyű, mert én nem veszíthetek 50 millát..

genevieve 2014.02.09. 22:17:13

@Szentpeter: egyetértek:-)
@MolnarErik: ezzel is:-)

de, ez nem befolyásol abban, hogy valakinek tetszik-e a viselkedése vagy sem

blikknépe (törölt) 2014.02.09. 22:17:43

@Szentpeter: "az emberek a véres hurkát is szeretik. az emberek barmok"

Szentpeter 2014.02.09. 22:17:52

@nathalie: Annak lesz igaza aki visszajön...

FawltyTowers 2014.02.09. 22:18:24

@blikknépe: tökéletes leírás. Köszi.

@genevieve: a zsenik és az igazság bajnokai általában magányosak. Nem új találmány ez már az emberek világában.

És akkor mi lesz, ha kiviszi Vikit a hamis fiú és ő kint is marad? Akkor hogyan lesz, lebontják a Dév-fanok a tahóházat?

zaphodbeeb 2014.02.09. 22:18:29

Vikinek a Simon balhé óta óriási hendikepje van. Ez be is teszi neki az ólajtót.

Szentpeter 2014.02.09. 22:18:55

@blikknépe: Pedig finom a véres hurka...

HummeRC 2014.02.09. 22:19:35

@nathalie: Sári lehetőséget feldobtam már korábban is. :)

A kérdés az hogy ha van benne gerinc és Vikit viszi, ahogy ígérte, akkor van esélye vissza menni.
Ha taktikázik és Sárit viszi, merthogy Ő talán gyengébb, akkor Dávid megy haza szerintem. :D

ő-szinte 2014.02.09. 22:20:02

én konkrétan kurvára unom ezt a szériát...

Cave Nick 2014.02.09. 22:20:18

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): lehet hogy IB protezsálta be, mint az exét, másra nem tudok gondolni

nathalie 2014.02.09. 22:22:06

@Szentpeter:
igen, ez egyértelmű. de dávid úgy is visszamehet, hogy nem rá szavaznak a nézők hanem viki ellen. és inkább ez fog megvalósulni. szóval az még egy téves elképzelés dávid részéről, hogy ő ezzel később jobban jár. ezért nem értem,miért nem őszinte.
még egyszer mondom, nem azzal nem értek egyet, hogy magára rakatta a jeleket, hanem hogy nem mondja ezt el, és még lilu értetlenkedő kérdése ellenére is eljátsza, hogy igen, meglepődtem. na, ez ek a kis partizánakciók nem szoktak bejönni az rtl-nek.

genevieve 2014.02.09. 22:22:45

@blikknépe: 4 csaba egy rakáson?:-))

oda szögezném magam a tévé elé:-))

ha érted mire gondolok:-))

Apu ökölbe szorult keze 2014.02.09. 22:23:39

Vikit a Simon ügy miatt eléggé utálják a nézők, szóval ha Dávid kiviszi, akkor simán kint is hagyja, és akkor ő lesz a villa nagy taktikusa, persze az igazán hozzáértők azért vágják, hogy valójában Józsi irányítja a szálakat.

2014.02.09. 22:23:59

@ő-szinte: Túl fiatalok, az a baj.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.02.09. 22:24:13

Szal itt se adják be Dorka fogmosását?

nathalie 2014.02.09. 22:24:32

@HummeRC: hát attól függ miről szól az az álveszekedés :D

@ő-szinte: én is unom. most ez a dávid féle kavarás is olyan mint szegény ember attila vagy alekosz akciója... még ezt is úgy csinálja, hogy szánalmas. legalább amikor péter fogyatékosokra támaszkodott (cristofel stb), akkor azon elröhögtem, mert viccet csinált belőle.

sogeking 2014.02.09. 22:24:37

@szerivan: Szandikát beküldeném, lenne rend :)

Veder1 2014.02.09. 22:24:43

@nathalie: sokmindent nem tud tenni. Most vagy bevallja, hogy ő rendezte meg ezt, és akkor Vikinek van egy hete ezt felemlegetni, vagy próbál sumákolni, és bízik abban, hogy a másik két agyhalott nem fogja elárulni két percen belül.

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.09. 22:25:26

@FawltyTowers: "És akkor mi lesz, ha kiviszi Vikit a hamis fiú és ő kint is marad? Akkor hogyan lesz, lebontják a Dév-fanok a tahóházat?"
Nem, mert beletörhet a frissen manikűrözött kezcskéjük...

@HummeRC: Szerintem nem Sárit viszi ki, mert ő a Szájmon-fanok utolsó mentsvára, HD-t menten ki is szavaznák. Érdekes lesz nézni, hogy fog viselkedni Viki a következő napokban: vajon visszavesz-e a konfrontatív stílusából, mert érzi, hogy a Homár őt fogja kihívni?

genevieve 2014.02.09. 22:26:01

@FawltyTowers: pont úgy, ahogy a simon fanok lebontották:-)))

blikknépe (törölt) 2014.02.09. 22:26:29

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): pedig -bár nem tudom, hogy jól emlékszem-e- az uccsó VV-ben te voltál az egyik, aki nagyon nem értett ezzel egyet :D
genevieve volt a másik :D

nem ti voltatok a 'csabaista' vonal? :)
ha tévedek, akkor elnézést.

beácska 'velem' volt, az az egy, amire biztosan emlékszem :D

de hol van peti cs? itt is van egy ribanc, akit meg kell védeni a világtól, hisz ő csak áldozat.
vagy a belvárosi álértelmiségi írónő, brúria?

Szentpeter 2014.02.09. 22:26:50

@nathalie: Szóval te azt csinálnád hogy kiadnád magad a többieknek.. hogy én mondtam a többieknek hogy tegyék rám ! szerinted, ennek nem lenne bent hatása ?

HummeRC 2014.02.09. 22:27:02

@sogeking: helyre tenné az ivar arányokat és igényeket az biztos. :D

nathalie 2014.02.09. 22:27:04

@Vödör: hát én értem, de hát mennyire szánalmas ez az egész, hogy a józsi kiáll a táblához és elmondja hogy most játszani fogok, most taktikából stb. fogyatékos szerencsétlen.

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.09. 22:28:22

@Cave Nick: "Amikor egy 20 éves megye III-as focista egy 20 éves instagram modellel azon vitatkozik, hogy a másik nem vitte semmire..."

Még mindig két pofára ezen röhögök! :D

beacska 2014.02.09. 22:28:41

@blikknépe: :) ...és anno ez volt a neved??

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.02.09. 22:28:51

@blikknépe: pedig rosszul emlékszel. :) Én Attila-drukker voltam, Zsöni meg Csabáért volt oda.

nathalie 2014.02.09. 22:29:21

@Szentpeter: hát persze hogy azt csinálnám! eddig is azt csinálta mindenki. hát annyria egyértelmű, mivel azok szavaznak rám akikkel jóban vagyok. Ráadásul még debilek is!!! és még el is mondják a tábla előtt hogy miért csinálják! hát ez után mi a halálért kockáztatnám meg hogy egy viki egész nap szekáljon, meg ezen röhögjön? minek kockáztatnám meg hogy mindenki előtt hülyét csinálnak belőlem hogy én egy fogyatékos csapattal akartam végrehajtani a titkos akciómat? csak hülyét csinálok magamból.

HummeRC 2014.02.09. 22:29:48

@Haynau (Sons of Monarchy): épp ezt mondtam én is, hogy Sári ellen veszítene.
Az is érdekes amit te írtál, hogy Viki behúzza-e fülét farkát a kihívásig, de az is érdekes lenne, ha már holnap kihívás lenne, utána mivel kampányolna 1 hétig? Még jobban az agyára menne mindenkinek? Más "szuperképességéről" nem tudok. :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.02.09. 22:30:01

@blikknépe: mellesleg akkoriban nem ezzel a nickkel toltad az biztos, és bocsánat, de momentán fingom sincs, hogy ki vagy. :)

Szentpeter 2014.02.09. 22:30:51

@nathalie: A villában egy taktika van.. tagadj, tagadj, és kavarj..

2014.02.09. 22:30:56

@HummeRC: Jól mondta Dév, rohad a lelke.

Veder1 2014.02.09. 22:31:05

@nathalie: ezért volt hülyeség, hogy ezekre támaszkodott. Jobban járt volna, ha inkább Vikivel fog össze, és egyenként levadásszák a gyengéket, de Viki vagy nem akart közös játékot, vagy Dávid nem tudta legyőzni a zsigeri ellenszenvét.

blikknépe (törölt) 2014.02.09. 22:31:22

@genevieve: értem én :D szereted az izgalmat, a változatosságot, a jó humort, a meglepő dolgokat, az egyéniséget :DDD

tena_lady 2014.02.09. 22:31:47

@blikknépe: Ja, olvastam a szavazók egy bizonyos csoportját degradáló írásodat. Csak hajrá. Azt írsz és gondolsz, amit akarsz. :) Az, hogy a szavazók nagy része utálja Vikit meg tény. Én személy szerint nem érzek iránta semmit. Dávid iránt se, csak őt jobb taktikusnak tartom.

nathalie 2014.02.09. 22:33:16

@Vödör: én azt se mondom, hogy nem szabad a hülyékre támaszkodni. péter az előző szériában egész jól kijátszotta ezt. sokkal előbb ment volna haza, ha nem hozza össze a csipetcsapatát és nem ezen röhög a riportszobába. de péter ismerte a kis csapata korlátait. Miss dávidnál én ezt nem érzem, olyan mintha tényleg elhiszi, hogy ez a titkos akció az év akciója lesz.

beacska 2014.02.09. 22:33:17

sajnos nem láttam a mai, és nem is fogom egy darabig, mert vmiért nem vettem fel...DE(!) arra értem haza, hogy Dávid csudálkozik Józskán, és az ütött szöget a fejemben, hogy ez az egész elég fura volt nekem az elejétől fogva: miért Aurélióval szövetkezett Viki ellen? Zsolttal sokkal jobb a viszonya? miért Viki ellen? D. az, aki V.-t választja táncban, megszavaztatja a győzelmét...falból nyal neki? nem hinném...most meg miért J.-t említi először?? a kiválasztottak kit szoktak? akit majd visznek magukkal...mi van, Ha D. a Tuját akarja kivinni? mi van, ha van egy Viki-David tengely??? szépen sorban kinyírják az agyhalottakat...én EZT gondolom...nem logikus

genevieve 2014.02.09. 22:33:32

@Vödör: a zsigeri ellenszenv kölcsönös..

HummeRC 2014.02.09. 22:33:38

@szerivan: lehet, ő érzi a szagát is. :D

nathalie 2014.02.09. 22:34:29

@Szentpeter: na igen, de a nézők szavaznak, és ha valakiből hülyét csinálnak, arra szerintem nem szavaznak.

ettől függetlenül szerintem dávid kint fogja hagyni vikit, de ez nem a marha nagy taktikázásának köszönhető, hanem viki személyiségének.

sogeking 2014.02.09. 22:34:44

szerintem túl átlagosak a karakterek, bármilyen szórakozóhelyen látni hasonlókat

Simon a hely előtt pisil egy villanyoszlopot becélozva, Dorka nyafizik, mert nem engedik be, miután leköpte a szekuritit. Bent Józsi a tükör előtt táncol, és símogatja az izmait, Iza pedig a tulajjal ismerkedik a VIP részlegben (az az a WC-ben).

genevieve 2014.02.09. 22:35:14

@blikknépe: ebben igazad van, de nem erre céloztam:-)

állítólag a középkorú háziasszonyok nézik és szavaznak:-) azoknak pedig csabi jön be:-)

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.02.09. 22:35:21

@agimano: emlékeim szerint a műsor nyelve a magyar. aszerint viszont helytelen. egy bemondónak kötelessége lenne helyesen, szépen beszélnie, mert rengetegen nézik.

sogeking 2014.02.09. 22:36:08

@szerivan: plusz a fénykard alakú vibrátorát

FawltyTowers 2014.02.09. 22:36:26

@Szentpeter: azok szavaznak a nézők közül (helyesbítsünk), akiknek van okostelefonja. A többi megy a levesbe. Mint pl én is. Függetlenül attól, hogy ha lenne ilyen szerkezetem, sem foglalkoznék ilyesmivel, mint ahogy sms-eket sem küldözgetek sehová, valamint egyéb telefonszámokat sem hívogatok.

foxglove (igazándiból) (törölt) 2014.02.09. 22:36:28

@szerivan: szia pufi. Mitszósz milyen remek kommentmemoárom van ?

Szentpeter 2014.02.09. 22:36:29

@genevieve: Állítólag... ( röhögök )

blikknépe (törölt) 2014.02.09. 22:36:59

@beacska: @pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin):

nem, már én se emlékszem mi volt, vagy mik voltak, de a blikknépe visszatérő motívumom volt, gondoltam erről beugik néhányótoknak.

igen zsönire emlékszem, hogy csabaista volt. de vajon idén is a rossz embernek drukkol, aki miatt a gerzsonné marikát is tartalmazó halmazba kerülhet tena ladyyvel egyetembe? :)
és vajon megharagszanak rám, ha kifejtem ezen véleménymet?

genevieve 2014.02.09. 22:37:10

@sogeking: milyen tájékozott vagy:-)

FawltyTowers 2014.02.09. 22:37:57

@HummeRC: mert melyiknek van itt bármilyen egyéb képessége is, ami komilfó? :))

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.09. 22:38:08

@HummeRC: Szerintem T34-es viselkedése már holnaptól meg fog változni - mert nagy eséllyel már levágta, hogy ez a kiszavazás valójában nem a Homár ellen, hanem őellene szólt.

Mostantól a villalakók véleménye már kb. érdektelenek számára, inkább a nézőknek kellene játszania, ha vissza akar jönni.

Azt viszont még mindig nem értem, miért van oda annyira az a sok ember ettől a nyálas HomárDévidtől: borzalmasan idegesítő az affektáló stílusa, a seggnyalásától kimegy a gálám - és hogy kezdettől fogva kamuzik, az is tuti (jó, ebben egyenrangú a többiekkel).

Nem a kedvencem, de nélküle jóformán Debilió helikopterezése körül forogna a villaélet, úgyhogy én Vikire szavazok, ha HD őt hívja párbajra!

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.02.09. 22:39:09

@genevieve: eddig ez aránylag meg is állta a helyét, viszont erre a szériára nem érvényes...
Egy átlag középkorú háziasszony nemigen szavaz okostelóra letölthető appokkon keresztü, amivel szavazni lehet.
És a villa korátlagából adódó szitukkal se nagyon tud mit kezdeni.

genevieve 2014.02.09. 22:39:23

@blikknépe: én MMKK a "rossz" embernek drukkolok:-)

és nem haragszom rád:-)

genevieve 2014.02.09. 22:40:51

@Szentpeter: én eddig csak egyszer szavaztam, és pedig egy lányra:-)

blikknépe (törölt) 2014.02.09. 22:40:56

@tena_lady: legalább magadnak ne hazudj :D
jobb taktikus? ugyanmár. viki egy dagadt, kötözködős, másokat provokáló luvnya, aki szemét módon kiejtette a legjobb arc simont, pedig neki kellett volna kiesnie. vagy legalábbis neki is. stb stb.

a szavazók bizonyos csoportját meg nem kell degradálnom, megteszik ezt ők maguk is. valahogy nem tudom elképzelni, hogy a magyar orvosi kamara, vagy a mensa hungarica tagjai lennének a célközönség.

mercsi 2014.02.09. 22:41:33

Viki nem kap védettséget, mint Józsi legutóbb? Akkor elvileg Laci mondta, hogy Józsit viszi ki, most Dávid többeknek is elárulta, hogy Vikit viszi. Szerintem ez ugyanaz a kategória...

Szentpeter 2014.02.09. 22:42:05

@Haynau (Sons of Monarchy): Azt senki nem tudja hogy a nézők mit gondolnak..
Az hogy nyálas pöcs Miss Dávid igaz is lehet...

Meg az is hogy Viki egy provokáló mangalica..

Én hátradőlők és várom az eredményt, és utána lehet arról beszélni hogy ki miért eshetett ki.,.

sogeking 2014.02.09. 22:42:21

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): szerintem a tizenéves kislányok a fő appozók

@genevieve: ezt melyik kommentemre írtad?

genevieve 2014.02.09. 22:42:30

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): egy átlag középkorú háziasszony hülye ahhoz, hogy okostalón szavazzon?:-P

Szentpeter 2014.02.09. 22:43:02

@genevieve: Én is.. Attilára a döntőben..

sogeking 2014.02.09. 22:43:07

@szerivan: neked a legjobb a sapkaszponzorod ebben a szériában.

beacska 2014.02.09. 22:43:09

@blikknépe: :) ÉN erre nem mondok semmit ;)

2014.02.09. 22:43:18

@genevieve: Te nem vagy átlagos...és néha nő sem.

foxglove (igazándiból) (törölt) 2014.02.09. 22:43:32

@blikknépe: lóbéla voltál teee. Meg még valami de az nem jut eszembe.
És miattad zárta le Hajni 1x a kommentelést:P
(nem sokáig tudok már kommentelni, ha nem válaszolok nem ellened szól:)

genevieve 2014.02.09. 22:44:16

@blikknépe: fuuu, ha tudnád, hogy a mensa hungariqa tagjai között mennyi kretén van:-DDD

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.02.09. 22:44:58

@blikknépe: megmondom őszintén, hogy ebben a szériában így egy laza hónap után, fogalmam sincs, hogy ki a jó, a rossz és a csúf. Csak pillanatnyi impulzusok jönnek néha.

De az kétségtelen, hogy Viki személye, pontosabban a "szerepe" elengedhetetlen ahhoz, hogy a "mééérnemsmárolszvelem" és a "miértálltálveleszóbanyaffnyaff" konfliktus(?)helyzeteken kívül más is történjen a villában.

genevieve 2014.02.09. 22:45:23

@mercsi: áááááááááááááá, nem hiszem el:-)

genevieve 2014.02.09. 22:46:57

@Szentpeter: áááá, te is fiam brutus?:-)

Mók_Ica 2014.02.09. 22:47:24

@genevieve: :) úgy-úgy, nem hülyék ehhez, én is átlagos, középkorú dolgozó nő vagyok és okostelóm is van :) ha akarjátok szavazok :)

ne most (CX) 2014.02.09. 22:47:51

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Viki egyetlen szerepe mások idegesítése és az okoskodás.

genevieve 2014.02.09. 22:48:10

@szerivan: ja, átlagon aluli pasi vagyok:-DD

FawltyTowers 2014.02.09. 22:48:23

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): ez abszolút így van. Csak pillanatnyi impulzusok és villanások jönnek, ami lehet, hogy holnapra már változik.

@Haynau (Sons of Monarchy): nem gondolnám, hogy Viki viselkedése hirtelen megváltozna, sztem ő azzal is tisztában lehet most, hogy ez egy megbeszélt dobálás volt.
Én mmkk Vikire szavaznék, ha szavaznék app-on, így viszont csak lélekben drukkolok neki.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.02.09. 22:48:31

@genevieve: nem, semmi ilyet nem mondtam. :)

De az biztos, hogy más korosztály szavaz a mostani vv-re, mint korábban. Ott azért nagyobb volt a szórás.
Ill. a pénzes sms-eket nem biztos, hogy a tinik úgy tolták (volna), mint most, az ingyenes appon, főleg, hogy olyanokat lát, mint akikkel hvégenként bármelyik szórakozóhelyen összefuthat.

Mók_Ica 2014.02.09. 22:48:44

@mercsi: olvasd el a kommenteket és megtalálod a választ.... többször is.

Mók_Ica 2014.02.09. 22:49:42

@Szentpeter: mindenképp ;) nyomom az app-on a szavazatot.... ;) hol egyikre, hol másikra... :P

sogeking 2014.02.09. 22:50:25

@genevieve: nincs kattintós appom, mindenesetre a másik kommentre jobban passzolt volna :)

@foxglove (igazándiból): bizonyítsd be :D

Mók_Ica 2014.02.09. 22:50:28

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): bent szeretnél maradni a villában? akkor mindenképpen rád, drága Nari :)

genevieve 2014.02.09. 22:51:41

@Mók_Ica: csináld baby, csináld:-)))

Szentpeter 2014.02.09. 22:51:42

Jó éjt mindenkinek..

blikknépe (törölt) 2014.02.09. 22:52:02

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin):

mert nincs is. nagyon vérszegény az egész. VV lájt.

mintha a korábbi VV-ket csökkentett módba indították volna, plusz még ráengedték az ÉNB féle 'irányított reality' kapcsolót. olyan rtl kettős.

@foxglove (igazándiból): nem emlékszem :)
@beacska: én se :D

foxglove (igazándiból) (törölt) 2014.02.09. 22:52:21

@sogeking: te is meg nosce is beírtatok az előző posztba. Aztán Hajni kiakadt és azt is lezárta, ha jól emlékszem:)

genevieve 2014.02.09. 22:53:32

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): csak vicceltem:-)

egyébként a mostani szériával kapcsolatban ismét egyezik a véleményünk:-)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.02.09. 22:54:17

@ne most (CX): ami így vagy úgy, de működik.
Józsi pl. tök cuki az okos kis buksijával, az új frizurájáról már nem is szólva, és néha mond vicceseket, de néha teljesen elfelejtem, hogy benn van.

sogeking 2014.02.09. 22:54:42

@foxglove (igazándiból): igen, és utána megint átmentünk eggyel előbbibe :)

attól unalmas a széria, hogy előre lehet tudni, ki mit fog csinálni egy helyzetben (ha Dávid kihívja Auréliót vagy Zsófit, akkor visszavonom)

blikknépe (törölt) 2014.02.09. 22:55:01

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin):
az új rendszer miatt a nézők nagyon kis része szavaz.

hogy ez tudatos, vagy ez is csak egy technika az rtl részéről, hogy könnyebb legyen manipulálni a dolgok alakulását, azt a jó ég tudja. de ezért lehet olyan, hogy a 'nézők' megszavazták, hogy simon essen ki. gerzsonné marikának hiába habzott 2 napig a szája: ha valakinek a telója buta, az mire okos?

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.09. 22:55:41

@foxglove (igazándiból): Hajni viszont már nincs itt, ő már fizetés ellenében írogat.

@FawltyTowers: Azért meglehet, visszavesz egy picit. Na nem lesz teljesen békés, az nem is passzolna a szerepéhez - de egy sebességet visszavehetne. Vagy legalább szerezhetne magának egy-két szövetségest. Érdekes lesz nézni, ki áll majd mellé a kihívás után - és ki csicskul be HomárDév mellé.

foxglove (igazándiból) (törölt) 2014.02.09. 22:55:58

@blikknépe: én igen, mert nagyon lebasztál h kingànak drukkoltam és nem petinek a párbajukon
Pedig Petit is bírtam, ezt így utólag akkor elárulom:)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.02.09. 22:57:42

@genevieve: 3 év átlagában azért ez nem is rossz. :)

Úristen. Ez már harmadik vv, ami időt rabol az életemből. :D

sogeking 2014.02.09. 22:57:48

@foxglove (igazándiból): utólag már ne árulj el ilyeneket!!! :)

ne most (CX) 2014.02.09. 22:58:19

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Viki, se férfi, se nő, se taktika - beszólások éjjel nappal. Baromi unalmas disznó tekintet.

tena_lady 2014.02.09. 22:58:28

@blikknépe: Kielégülnének a perverz vágyaid, ha mérges lennék?

@mercsi: Csak a zöld kendő után nem mondhatja el.

OCole 2014.02.09. 22:58:37

Charlotte nagyon tud, olyan hihetően előadta, hogy rühelli Dávidot mint a szart, kiválasztás után pedig már ment az összekacsintás meg az ölelkezés, mesterien játssza meg magát, színészkedik a csaj. :D
Nyilván elégtételt érezne ha a srác kiejtené Vikit, a történtek után.

De Dávid gyerek is nagyon jól ráérzett erre, hogy mihamarabb cselekedni kell, Vikit most kell kivinni, minél tovább várnak vele annál inkább halványul az emberekben a Simonos eset míg a végén teljesen el nem felejti a többség és elveszti a súlyát az az ügy.

De szép is lesz ha Viki kitakarodik. :D

genevieve 2014.02.09. 22:58:46

@blikknépe: annyira kiváncsi lennék egy olyan vv-re amiben az itteni kommentelők mennének be:-DDD

szerintem én lennék az első akit kibasznátok:-)

ne most (CX) 2014.02.09. 23:00:27

@sogeking: Esetleg Lilut hívja be, majd Aurélió rámászik.

genevieve 2014.02.09. 23:00:40

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): nekem már a 4.

bár eddig ez a legkevésbé:-)

főleg, hogy csak ritkán nézem

blikknépe (törölt) 2014.02.09. 23:01:54

@ne most (CX): neki legalább van szerepe. konstruktív szerepe.
a többiek lézengenek.

és pont ezért, ha dávidot viki ellenpárjaként akarják felépíteni, akkor ez a párbaj nem jöhet létre még.

milyen VV lenne az, ahol tuja józsi, autista sári meg helikopterélió elbulizgatnak együtt szeressük egymást gyerekek stílusban.
annyira kamu szaga van az egésznek, hogy én már azt se hiszem el, hogy ezek tényleg megkapják a főnereményt, vagy már előre tudja mind, hogy ki fog nyerni.

vagy ez nem egy játék, amit ha megnyerek, akkor el van sikálva az életem. (mármint ha nem vagyok egy elmebeteg, mint BB évi).
én nem látom egyiken sem a nyerniakarást. viki tisztában van vele, hogy ő nem nyerhet, tehát nála azért nem látni. hogy ezekután akkor ő beépített emberként, vagy öncélúan van ott, nem tudom.

bár nem tudom, hogy egy franciaországban idegenlégióskodó kézilabdásnak milyen céljai lehetnek egy VV szerepléssel. csak nem a sport klub a cél szerkesztőként vagy műsorvezetőként?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.02.09. 23:02:21

@blikknépe: basszus, most megint csak egyet tudok érteni veled.
Az appos szavazás bevezetésével egy nagyon-nagyon széles (és hát ne feledjük, fizetőképes) réteget zártak ki a szavazásból.
Nekik valóban nem marad más, mint a szájhabzás.
De ettől persze még mindig nem értem, hogy ez miért volt jó az rtl-nek. Ha csak nem az, ahogy fentebb írta is vki, hogy az eddigieknél egy méginkább kézivezérelt vv-t csináljanak.
Ez nem is VV., hanem egyfajta Édenhotel Budafok.

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.09. 23:02:43

@OCole: Persze hogy színészkedik Sára - eszkortként szerezhetett elég gyakorlatot. Megjátszott ő már egyebet is!

@genevieve: "annyira kiváncsi lennék egy olyan vv-re amiben az itteni kommentelők mennének be:-DDD"

Ebben benne lennék - csak az a gond, hogy nem lenne nézettsége: Gerzsonné Marika rohadtul nem értené 90%-át annak, amit bent dumálnánk. Menne a "VV Hogyvolt" valami 100-as néző által nézett csatornán...

sogeking 2014.02.09. 23:03:41

@genevieve: szerted a foltos pulykamell sonkát??

ilyent virtuálisan is lehetne játszani, a játékosok 100 napig csak egymással beszélhetnének egy összezárt blogon
-ha mondjuk én kettőt kommentelek egymás után, de valaki beszorul egy másik hozzászólással ezek közé, az a szex

@foxglove (igazándiból): én is eláruljak egy ilyent? :P:P

Mók_Ica 2014.02.09. 23:03:51

@genevieve: gondolod? én nem hiszem.
de az aki több néven kommentel, az hogy kötözne be? :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.02.09. 23:04:34

@ne most (CX): abban igazad lehet, hogy pusztán beszólogatásokból azért nem lehet megélni hosszútávon.
És tény, hogy eddig nem nagyon adta ki magát se benn, se a kameraszobában.

Veder1 2014.02.09. 23:05:50

@blikknépe: szerintem túlkombinálod. Semmi szükség manipulálásra, anélkül is megvan a nézettség.

sogeking 2014.02.09. 23:05:52

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): pálmafa helyett műanyag levéldekoráció, bikinis lányok helyett meg sapkásak :)

genevieve 2014.02.09. 23:05:56

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): az ilyesminek mindig olyan gazdasági okai vannak a háttérben amiket nem tudhatunk..

pl. egy új technikát vezetnek be az rtl-nél, ami az ilyen app-okkal müködik

vagy részesedésük van az ilyen telók gyártásában...stb....

Mók_Ica 2014.02.09. 23:06:33

@Haynau (Sons of Monarchy): mi magunk néznénk és kommentelnénk is? :) igazi zárt osztály... ;)

ne most (CX) 2014.02.09. 23:06:58

@blikknépe: Ilyen szerepet bárki találhatna magának, de visszatartja a hányinger. Nincs a villában senki, aki szívesen töltene 5 percet a társaságában, esetleg mondanak neki valami bizalmasat, hogy adja tovább.

sogeking 2014.02.09. 23:07:01

@Vödör: a nézettség szerintem messze elmarad az eddigiek mögött, persze lehet arra hivatkozni, hogy rtlII, meg hogy későn van, de akkor is

genevieve 2014.02.09. 23:07:15

@Haynau (Sons of Monarchy): de lehetne fikázni minket rendesen:-)))

Mók_Ica 2014.02.09. 23:07:54

@sogeking: van már itt is szex, nem is kevés ... :) :) :)

genevieve 2014.02.09. 23:08:20

@sogeking: nem, én csak a lidl-es pulykasonkát szeretem:-)

már most is többnyire csak egymással kommentelünk:-)

c.miller 2014.02.09. 23:08:25

@A Proverbiális Noszty Fiú: iza azt mondja, ő kifutón is lejtett...kábé akkora arccal, mintha ő mutatta volna be valentino szokásos vörös nagyestélyijét milanoban a fashion weeken.

:DD lacinak volt igaza, max gazdag, öreg bácsik farkát fogja szopogatni, akik cserébe eltartják...

genevieve 2014.02.09. 23:09:00

@Mók_Ica: választania kellene egy karaktert a sok közül:-)

foxglove (igazándiból) (törölt) 2014.02.09. 23:10:31

Való világ RPG, szakadok!
"kihívtad Haynaut párbajra, kapsz +5 karizmapontot."

OCole 2014.02.09. 23:11:01

@Haynau (Sons of Monarchy): Ezt így kellett előadni, jól játszotta el Charlotte.

sogeking 2014.02.09. 23:11:16

@genevieve: jó, akkor holnap lehet kiválasztás :)

@Mók_Ica: ha ezt tudod, levetted volna a harisnyát?

@foxglove (igazándiból): Kingának egészen kicsi feje van, pláne a melléhez viszonyítva. Erre akkor jöttem rá, amikor hátrakötött hajjal próbálta felráncigálni a pántnélküli bikinifelsőt a dudáira :)

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.09. 23:12:24

@Mók_Ica: Eddig is zárt osztály ez, csak külön-külön vagyunk mi zárva.

@genevieve: Fikáznának is minket rendesen! "Oszt nézzék meg, ho' nem tette vissza aztat a szappant a helyire e'! Oszt állandólag ojjan dógkró' beszílnek itten, hogy aztat ember meg nem érti! Ki köll választani ezeket mind!"

genevieve 2014.02.09. 23:12:55

@sogeking: akkor dumáljuk meg, kire tegyük a jelünket?:-)

sogeking 2014.02.09. 23:13:48

!játékszabály!

holnap mindeneki jelölhet egy másik kommentelőt, és aki a legtöbb szavazatot kapja, kihívhat valakit párbajra (helikopterezés és szőlőszopogatás fegyvernemben)

a többiek pontoznak, és a vesztest sixx kitiltja :):)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.02.09. 23:15:09

@sogeking: tényleg. :D Na, most jól lebuktattuk az rtl-t!

genevieve 2014.02.09. 23:15:21

@Haynau (Sons of Monarchy): én inkább olyanra gondoltam ami itt is megy:-)

...milyen ronda borotvált, rajzolt szemöldöke van

...mekkora segge van

...hogy vihog

...mennyit zabál

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.09. 23:15:24

@foxglove (igazándiból): "Való világ RPG, szakadok!
"kihívtad Haynaut párbajra, kapsz +5 karizmapontot." "

Ez jó, ezt lájkolom! De kik lesznek az NPC-k?

@OCole: Persze, hogy jól eljátszotta. De ha jól emlékszem az utóbbi napokra, benne nem teljesen bízik meg az "összeesküvők tábora", akinek kemény magját Homár, Debilio, Bugyitlan és GyúrósKing alkotják. Utóbbi szerintem csak azért, mert már nem emlékszik rá, miért is van bent.

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.09. 23:16:14

@genevieve: A szemöldök kivételével minden passzol rám! Sőt: én még a seggemet sem borotválom, nemhogy a szemöldökömet!

genevieve 2014.02.09. 23:16:43

@sogeking: tedd rám a jeled, és majd én kiviszem akit gondolok és kint hagyom:-)

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.09. 23:17:59

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Ne fikázd Budafokot! Szép környék, jó környék, a Campona meg minek települt oda - egyébként Budatétényre, szóval nem egy Rózsavölgy a környék.

genevieve 2014.02.09. 23:18:31

@Haynau (Sons of Monarchy): józsi mennyire meg volt sértődve, hogy viki nem őt tartja a villa királyának:-D

Mók_Ica 2014.02.09. 23:19:00

@sogeking: ja, és nem hitték volna, hogy szűz vagyok... höhöhöhöhö

FawltyTowers 2014.02.09. 23:19:04

@OCole: lehet, hogy csak nekem tűnik xarnak Csárli "előadása", mert tudtam, hogy mi folyt előtte kavarásban?
Az a nő olyan hamis, mint egy rosszul hangolt zongora. Nézd majd vissza az öfit hang nélkül, csak mimikát és testbeszédet figyelj. Mindenkinél, aki Dávidra pakolt. :))

blikknépe (törölt) 2014.02.09. 23:19:23

@ne most (CX): olyan egyszerű vagy, mint a faék. te vagy a célcsoport. neked készül, de még véletlenül sem a te elgondolásod alapján, mert akkor meghalna a műsor és csak néznél ki a fejedből és nem értenéd, hogy mi van. vagy ami mégrosszabb, tapsikolnál, hogy milyen édes a józsi, ahogy ül, és negyedóránként feláll, hogy a tükörbe nézzen. stb stb.
józsi is kb 3 napig volt érdekes, mint simon.

és tudod miért van így? nem tudom, hogy sixx vagy vki más oldalán volt linkelve a private partsból az ominózus elemzés, hogy a howard stern gyűlölők sokkal később kapcsoltak el, mint az őt kedvelők.

de hát 100ból 100 ember mondja azt is, hogy rá aztán mem hatnak a reklámok. aztán ha ez így lenne, akkor a világon biztos kidobnának ezermilliárdokat reklámra és marketingre.

"visszatartja a hányinger"
az ilyen megnyilvánulásokból látszik, hogy te ezt az egészet túl komolyan veszed. szakosított facebook csoportokban és blikk cikkek alatti kommentelőkkel sokkal inkább tudnál azonosulni hidd el. ott mennek az ilyen "hányinger ez a nő, őt is ki kellett volna zárni" vélemények.

genevieve 2014.02.09. 23:19:25

@sogeking: a fekete pont, mint a karib tenger kalózaiban:-)

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.09. 23:19:35

@genevieve: Pedig tök jó volt, mert így legalább őt is mutatta a kamera, egyébként napokig nem lehet látni, egyáltalán bent van-e.

foxglove (igazándiból) (törölt) 2014.02.09. 23:19:36

@genevieve: haja, a magasröptű társalgások helyett szerintem is inkább ez a vonal menne:)

OCole 2014.02.09. 23:19:51

@Haynau (Sons of Monarchy): Zsófit nem akarták bevonni. Charlotte már az elejétől benne volt, hozta is a rá szabott szerepet, Zsófikának is szépen vetített, nincs rá okuk, hogy kételkedjenek. Főleg mivel Viki ellen irányul az egész.

FawltyTowers 2014.02.09. 23:21:44

@blikknépe: nagyot nézne a közönség, ha lenne egy rejtett Dávid-Viki vonal. Koppannának rendesen. Én meg csak mosolyognék... :)

OCole 2014.02.09. 23:22:16

@FawltyTowers: Nem volt szar, vicces volt az előzmények ismeretében. Az arcjátéka és gesztusai a riportszobában elég érdekesek sokszor. :D

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.09. 23:22:49

@OCole: Szerintem Sári akkor is kettős szerepet játszik, muszáj is neki, mert Szájmon kiesésével elvágták a köldökzsinórt és picit vérszegény lett azóta Sári. Ezért nem kockáztathatja meg, hogy bárkit is maga ellen hangol.

Érdekes lesz nézni, hogy ki áll ki nyíltan Viki mellett, amikor választaniuk kell, ki kit támogat.

genevieve 2014.02.09. 23:23:13

@Haynau (Sons of Monarchy): tuja:-)

de meg kell jegyeznem, tőle teljes mértékben elhatárolódom:-)

BREkeke 2014.02.09. 23:23:14

Igazából már tényleg sok a ..röfi..,de a HD sem piskóta Izára trakis miatt nem hajtott,hol ott ma igen bunkó volt vele,Au a taktikus alávaló háreméből pont Zsófika kell, akinek a mostani bizonytalanságát kihasználva magamellè álít.Ebből kiindulva bárkit vihet.

genevieve 2014.02.09. 23:23:52

@foxglove (igazándiból): nos, magasröptű társalgás itt is ritkán van:-)

Mók_Ica 2014.02.09. 23:24:09

@FawltyTowers: Csárli eddig is így beszélt, pláne, amikor a riportban Simonnal való szerelmét ecsetelte.... az is ugyanilyen fake (mimika, artikuláció, testbeszéd)

sogeking 2014.02.09. 23:26:31

@foxglove (igazándiból): igen, azt már írtam - ha valaki két kommentje közé beékelődik egy másik emberke, az a szex :)

OCole 2014.02.09. 23:26:45

@blikknépe: Ugyanúgy nézni és bőszen kommentálni fogja mindenki azután is, ha Viki kiesik az időnként bicskanyitogató stílusával, veled együtt.
A csaj pedig valóban hányinger és ki kellett volna zárni őt is. :D

OCole 2014.02.09. 23:28:37

@Haynau (Sons of Monarchy): Simon kiesése óta szellemként lézengett csak Charlotte, de látod most mégis állást foglalt és belement a játékba.
Jól is van ez így, vissza kell térni a játékba.

foxglove (igazándiból) (törölt) 2014.02.09. 23:29:51

@genevieve: de azt legalább tudjuk, kinek milyen poppolója van, ki kivel köpdösne és zuhanyozna. És most NEM a műsorról beszélek:D szal értelek

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.09. 23:29:54

@OCole: Persze hogy utána is fog mindenki kommentelni. The show must go on...

És jól gondolkodik a Homár, hogy Vikit most kell kivinnie, amikor a Szájmon-fanok szája körül még ott a tajték - holott feltehetőleg amúgy is kivették volna pszichikailag erősen labilis kedvencüket, aki a villaléte alatt még jobban megzakkant, mint amilyen eleve volt.

foxglove (igazándiból) (törölt) 2014.02.09. 23:31:19

@sogeking: hát az enyéim között legutóbb 4 komment volt:O

blikknépe (törölt) 2014.02.09. 23:32:13

@genevieve: nekem meg olyan ötletem támadt - le kéne védetni, mert még ellopja az rtl, de ha gondolják és lehetek szerkesztő, akkor jutányos áron megszámítom :D - hogy faék egyszerűségű nyuggerekkel, teljesen átlag VV nézőkkel kéne egy szériát csinálni.

ott nem kéne manipulálni, nem kéne szerepeket osztogatni, nem lenne 1 tuja sem. mert hiába kötne egész nap a sarokban gizi néni, gerzsonné marika tuti, hogy még ebből is tudna szart kavarni.

mi rikácsolás lenne egy olyan egyszerű dologból, hogy vajon tegyünk-e fokhagymát a perkeltbe, vagy ne.

no meg micsoda lealjasodásokat lehetne megnézni, amikor decens öreglányok lennének a prédái lecsúszott, leszázalékolt kocsmatöltelékeknek.

www.youtube.com/watch?v=LRfR5Zgo4_E

tessék ez a józsi például tuti játékos lenne. meg a kiszemeltje is.

amúgy az meg van, hogy ezek a játékosok szinte mind statiszták és egyéb állatfajták? olivér is borgia I fénydublőreként ejtőernyőzött a VV4be, zsolti meg józsi gyerek pedig a tavalyi nyarat a herkulesben bohóckodták végig ha jól tudom.

mercsi 2014.02.09. 23:32:36

@Mók_Ica: annyit kommenteltek, hogy baromi sokáig tart végigolvasni az összeset. :)
de megtettem, köszi, hogy felhívtad a figyelmem, hogy már leírták a választ a kérdésemre.

Mók_Ica 2014.02.09. 23:32:36

leendő villatársak jó éjt nektek, kommenteljetek sokat, hogy az "árfolyam" ismét felfelé lendüljön! holnap korán vár a munkapadom, megpróbálom kipihenni magam :)

genevieve 2014.02.09. 23:33:14

@foxglove (igazándiból): nemnem:-)

csak azt tudjuk, hogy ki milyen popolót hazudik magáról:-)))

a köpködéssel egyetértek:-)

sogeking 2014.02.09. 23:34:12

@foxglove (igazándiból): csak akkor ér, ha két komment között 1 van :)

blikknépe (törölt) 2014.02.09. 23:34:49

@FawltyTowers: az már jumping-the-shark lenne. bár az átlag magyar TV nézők színvonalát elnézve, még ez sem ártana a nézettségnek.

a negyedikes vagy ötödikes olvasókönyvben volt anno az a sztori, hogy vmelyik irodalmi nagyságunkat a 19.században kidobta a szállásadója miután eljátszotta a III.Richárdot, mert micsoda gazember, nála ilyen aztán nem lakhat.

FawltyTowers 2014.02.09. 23:35:03

@Mók_Ica: jó éjt.
Már most több a komment, mint a tegnapi posztnál egész nap + az éjjeli nihil. :)

genevieve 2014.02.09. 23:36:32

@blikknépe: már tudom miért nem néztem soha ilyen műsort:-))))

foxglove (igazándiból) (törölt) 2014.02.09. 23:36:51

@sogeking: Uhh akkor megvolt az előbb Haynau.
@genevieve: jól látod;)

Jó éjt mindenkinek

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.09. 23:36:56

@Mók_Ica: Jóéjt!

@blikknépe: "zsolti meg józsi gyerek pedig a tavalyi nyarat a herkulesben bohóckodták végig ha jól tudom." Zsóti ezen kívül játszott az ÉNBP-ben is, éppúgy mit Durci. HomárDévid is gyanús, mintha valaki felismerte volna beköltözésekor, hogy a média-bizniszből jött ő is. Vikiről is néha azt gondolni, hogy valamilyen módon beépített ember (vagy tényleg ilyen a stílusa, akkor meg részvétem).

tena_lady 2014.02.09. 23:38:20

@Haynau (Sons of Monarchy): "Érdekes lesz nézni, hogy ki áll ki nyíltan Viki mellett, amikor választaniuk kell, ki kit támogat."
Azok biztos, akik Laci mellett is. Pl. Zsolt, Dorka, Iza. Talán még Krisztián.
Azt meg Viki se gondolhatja, hogy miután összeveszett Simonnal Charlotte mellé áll. Külön vitája volt már Teóval és Aurelióval is. Szóval nem hiszem, hogy ebben nagy meglepetések lesznek.

A Rinocérosz pudvás valaga KICK ME! 2014.02.09. 23:38:21

@szerivan:

"Jól mondta Dév, rohad a lelke."

Ezzel kapcsolatban csak egy klasszikus szempontra hívnám fel a figyelmet, ha volt már akkor elnézést, nem olvastam végig mindent.

Tehát Shakespeare mondatja III. Richard-dal:
"Én, mivel nem játszhatom a szerelmest,… Úgy döntöttem, hogy gazember leszek”

Ez a tehén végső soron szánalomra méltó - lenne, ha nem lenne alapvetően egy irritáló fÍreg.

FawltyTowers 2014.02.09. 23:38:47

@blikknépe: ez a videó amolyan biztosítékkiverő. És az benne a vicc, hogy nem vicc.
A jumping-the-shark azért lehetne jó, mert többen ülnének bambán a képernyő előtt, mint az sztk-ban, csúcsforgalomban. Mire leesne a tantusz, már vége is a shownak.

pink ninja 2014.02.09. 23:39:01

@blikknépe: ilyen már volt a tv2-n az a párválaszós valami, amikor anyucival költöztek be, nem?

OCole 2014.02.09. 23:41:50

@Haynau (Sons of Monarchy): Ezért is felesleges ezen tépni a száját az embernek.

Ha a késes sztori Simonnal esik meg rögtön kibaszták volna kérdés nélkül. De Krisztiánnal vannak még terveik, Simont pedig nagyon ki akarták már rakni.

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.09. 23:43:29

@A Rinocérosz pudvás valaga KICK ME!: ""Én, mivel nem játszhatom a szerelmest,… Úgy döntöttem, hogy gazember leszek”"

Rendben, a stílusa minden csak nem szimpi - eddig oké. De mennyire szimpi HomárDévid seggnyalós-kamuzós stílusa? Még Józsi sem biztos, hogy huzamosabb ideig mögé áll. Debilió igen, de ő egy síkhülye kisfasz, aki oltárian el van telve magától.

Szóval egy HD-T34-párbajon nem a két szimpátiabajnok fog versenyezni...

Veder1 2014.02.09. 23:44:15

@sogeking: a nézettség szerintem pont akkora, sőt még lehet jobb is, mint amire belőtték. Sixx írta valahol, hogy 10% fölötti a nézettsége 18-49-ben. Ez egy másodvonalra pozicionált induló csatornának több mint elég.

blikknépe (törölt) 2014.02.09. 23:49:29

@OCole: beküldenek valakit, vagy hogy?
vagy ki/mi fogja megcsinálni a showt?

hogy józsi belenéz a tükörbe?

józsi gyerek a 'ha valaki buta, az mire okos'-nál volt utoljára szórakoztató. annyira tompa, hogy magától semmi olyat nem csinálna, ami nézettséget generálna.

debilió legalább meglepő. meglepő, hogy faszpörgettyűzés után még van lejjebb, és a szoliban irigységből elő tudja adni a linekkert: www.youtube.com/watch?v=jXya0KHrxjY

és érted sári még ettől a józsitól is lejjebb van. az ő repertoárjában maximum csak annyi lapul, hogy vajon rámegy-e másnak a farkára is amíg bent van simonlove ide vagy oda.
semmi más érdekfeszítőt nem tartogat ő.

ha most kéne mondanom valakit, aki nyerhet, akkor zsoltot mondanám. ő szépen elevickélhet a végéig, mire észbe kapnak, hogy ő itt ellenfél, addigra amegerősödik, addigra a kutya nem fog emlékezni se simonra, se a kendőbe csulázásra stb stb.

persze még ott van az az eshetőség, hogy a swag&páwa kommandó az ájfonról debillel megnyereti a játékot.

genevieve 2014.02.09. 23:51:45

@blikknépe: aurélió legkevésbé a pénz miatt ment be a villába:-)

sogeking 2014.02.09. 23:53:25

@Vödör: induló csatornához jó, de a korábbi VV-khez kevés

A Rinocérosz pudvás valaga KICK ME! 2014.02.09. 23:55:12

@Haynau (Sons of Monarchy):

Jómagam az Amőbaarcú Geciputtony ragyás fejét szeretném megszemlélni, amikor kihullik.
Hogy ehhez bármiféle ratyimatyi, vagy kőmacsó tököscsávó lesz az eszköz, az nékem édesmindegy.

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.09. 23:56:12

@sogeking: A VV6 az RTL2-n megy - másodvonalbeli csatorna, amit ezzel akarnak felfuttatni. Eddig több-kevesebb sikerrel.

@genevieve: Debilió dugni akar odabent, a jelek szerint már egy masszázstól ejaculatio praecox-tól szenved:
www.facebook.com/photo.php?fbid=805279369499305

@blikknépe: Nem szaporítom a szót, az analíziseddel kb. egyetértek. Arra azért kiváncsi leszek, Dorka meddig fog eljutni, szerintem szépen taktikázik már ő is.

genevieve 2014.02.09. 23:56:48

@A Rinocérosz pudvás valaga KICK ME!: mennyi indulat:-)

bántott téged az a lány?

genevieve 2014.02.09. 23:58:11

@Haynau (Sons of Monarchy): ennyi idő után lehet, te is rágerjednél még egy női biciklire is:-))

blikknépe (törölt) 2014.02.09. 23:59:39

@Haynau (Sons of Monarchy): kinek a pap, kinek a papné. van némi rálátásom erre a közegre.

van a komolyabb kategória, aki ilyen műsorokba megy, meg van az alja statiszta aki ott tapsikol 2000ért a párbajokon.

ÉNB-ben meg családi ügyekben, vagy mifaszomban nem nehéz ám bekerülni. ha nem vagy bányarém, és nem szó szerint biodíszlet vagy, vagy díszlet mögé elbújtatandó biodíszlet, akkor csak jelentkezni kell. ezek a jól fizető munkák.
de ez nálunk ez a 'szakma' is annyira belterjes.
ott van az új negro reklám.

www.youtube.com/watch?v=ISzqF3BBfRA

szted véletlen, hogy u.az a forma a főszreplő itt is?

www.youtube.com/watch?v=CbZ8HDJRT2Q
meg még 8 másik reklámban.

vagy hogy az apród reklám főszerepét a casting ügynökség egyik head bookerje viszi el? majd odaadják a többszázezres,milliós szerepeket az ecceri hülye jelentkezőknek? ugyan

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.10. 00:01:55

@genevieve: Ha okosabban csinálja, már lyukra akad - de ez a kispöcs ebben a tekintetben nagyobb idióta mint az összes többi hímlény odabent! :D

Szerintem Rhinóvalag HomárDévre utalt: Geciputtony: pipa. Amőbaarc: pipa. Ragyásnak nem ragyás, de majd lesz, eddig minden villalakónak lett ilyesfajta problémája.

genevieve 2014.02.10. 00:05:36

@Haynau (Sons of Monarchy): a második mondat viszont üti ezt a teóriát:-)

de lehet, hogy én tévedek:-)

ebben viszont igaza van vikinek:-)
már régen meg lett volna neki zsófi, ha nem ilyen idióta...meg az érvei:-)

azt mondja zsófinak mint érv arra, hogy őt szereti, hogy a 3 lány közül vele volt legjobb smárolni:-)))

sogeking 2014.02.10. 00:06:01

@Haynau (Sons of Monarchy): Szerinted mekkora lenne a nézettsége a CSISZ-nek, BK-nak, ha átraknák a II-re? Persze ez csak fikció, de én úgy látom, néznék többen is, ha jó lenne a széria.

blikknépe (törölt) 2014.02.10. 00:07:26

@genevieve: nyilván ő az, akinek mr attól áll, hogy bent van, és ha kijön, akkor mégnagyobb mellénnyel folytathatja azt amit csinált.

pár napja nem azzal rajoskodott, hogy ismeri a zámbó krisztiánt? :DD
micsoda kapcsolat

kijön és kb úgy fog csajozni, mint totti, aki amikor megkérdezték tőle, mi a csajozós szövege, azt mondta: "hello, totti vagyok a focista".

aurélió vagyok a VV-ből: ennyi bőven elég egy cumihoz a bivalybasznádi körbeszarosban pénteken éjjel. lehet egy VBK-t is vesz neki a csaj, csak megengedje.

alekosz agysebész ehhez a bandához képest.

vajon mernének ezekkel egy iskolás hetet játszani?

blikknépe (törölt) 2014.02.10. 00:12:34

@Vödör: jóóóóóóó :D
tudod hány ilyen 'színészt' ismerek?
eszenyi enikő, udvaros dorottya, dörner györgy, sztankay - na ők színészek.
az ilyen zugszínházasdiakat én nem tekintem annak. vagy ha azok, akkor az áll az alkuban is csak színészek játszottak :D
meg a párbajon a stúdióban tapsolók között is van 'színész'.

erről sickratman életének fő műve jut eszembe :D

A Rinocérosz pudvás valaga KICK ME! 2014.02.10. 00:13:04

@genevieve:

Elnézést, de aki anno Rácz Bélát és (tágabb értelemben vett) retyerutyáját kaserolta, annak semminemű megnyilvánulására kíváncsi nem vagyok.

IGNORE ON

ne most (CX) 2014.02.10. 00:13:07

@genevieve: A probléma az, hogy Zsófi nem olyan dugós fajta. Neki a szerelemeske locsi fecsi jön be. Aurelio helikopteres része kifjezetten nem az esete, szívesen hallgatja viszont, ha teszi szépet.

genevieve 2014.02.10. 00:15:08

@blikknépe: már krisztofel is ezt játszotta:-)

két év telt el, de még mindig van róla blikk cikk:-))

ami szomorú,hogy zsófinak mégis ő kell...

viki rá fogja beszélni...ezt viszont dávid látta jól, hogy kimennek és zsófinak is lesz rengeteg pasija, auréliónak meg pláne....életük végéig bánni fogják....na persze:-DDDDDD

Veder1 2014.02.10. 00:19:08

@blikknépe: ez elég sarkos vélemény valaki olyanról akinek nem is ismered a munkáját. Egyszerűbb lenne bevallani, hogy nem gondoltál erre :)

OCole 2014.02.10. 00:19:43

@blikknépe: Simon távozásával megszűnt az egyik ellenpólus, meg is látszik a műsoron, mégis nézi mindenki. Ha Viki kiesik ugyanúgy nézni fogja mindenki tovább maximum nem azon megy majd a szájtépés a kommentekben, hogy milyen szemét/faszacsaj és ez a Viki és mindenki hülye aki másképp gondolja, hanem, hogy pfúj de lapos a műsor. De ha valóban elkezdene csökkenni a nézettség amit kétlek, az RTL úgyis megtenne minden tőle telhetőt az ügy érdekében.

blikknépe (törölt) 2014.02.10. 00:21:29

@genevieve: mert krisztofelre is ráakaszkodott a leonszió vagy ki a tököm meg egy másik srác, aki szintén egy olyan 'színész', mint akit vödör leszínészezett :)
jó annyira nem sikeres, reklámfőszerepe még nem volt.

nálunk bárki elvégez egy tanodát, vagy 2x statisztált barátokköztben vagy kékfényben és már színésznek hiszi magát.

A Rinocérosz pudvás valaga KICK ME! 2014.02.10. 00:24:15

@OCole:

Anno Olivér távoztával is ez volt a közhangulat, s hogy Alek egyedül besül.
Nem így történt.
Persze, sajnos úgy tűnik, Azok titánok voltak Ezekhez képest.
Nem mondanám, hogy a Villa jobban teljesít...

blikknépe (törölt) 2014.02.10. 00:28:35

@Vödör: maradjunk annyiban, hogy dolgoztunk már együtt ;)

amúgy félreérted, mert nem leszólni akartam, mert nincs rossz véleményem róla se emberként, se jómunkásemberként, csak nálam a színész az máshol kezdődik.
csak a belterjességet akartam bemutatni, hogy itt még ilyen szinten is előre leosztott szerepek, melók vannak, ugyanabból a körből merítenek rendre.
mutathattam volna más személyt is

ne most (CX) 2014.02.10. 00:29:46

@blikknépe: Talán színész is. Nem csak az a színész, akinek Kossuth díja van.

Szerinted pincér is csak az lehet, aki elvégzi a pincériskolát.

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.10. 00:29:56

"Teo, te mér veszel mindenkit kutyába'?"
- Traktoros

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.10. 00:31:22

"Jaj Aurélió, miért csinálsz magadból tőgymeleg buzit, sokmillió ember szeme láttára?"
- Krisz picit túloz a nézettséget illetően, de ami a maradékot illeti...

ne most (CX) 2014.02.10. 00:31:57

Józsinak úgy egyébként mi a baja Krisztiánnal?

FawltyTowers 2014.02.10. 00:32:11

Megint feladat lesz vagy miért vannak így kiöltözve? Nyilván nem moziba mennek.

FawltyTowers 2014.02.10. 00:34:38

Megint buli, megint kimaradókkal.
Krisztián kérdése igen okos és jogos.
Ha meglepett a Józsitól kapott jel, miért hívtad meg a buliba... Dév nem tudja megmagyarázni.

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.10. 00:36:32

Na, Viki már levágta, hogy HomárDévid szándékosan rakatta magára a jeleket.

A kiválasztott dísz(selyem)hím bulit csap, a jelek szerint csak Traktorost és T34-et nem hívta meg, akiket a hálószobába zárnak be/ki. Debilió megint hisztizik, de hogy most éppen miért, azt nem lehet tudni. Becsípte a helikopterét vagy mi a szösz.

genevieve 2014.02.10. 00:38:05

@Haynau (Sons of Monarchy): milyen hülyeség már egy zárt helyen kizárni 1-2 embert a buliból:-)

FawltyTowers 2014.02.10. 00:39:04

@Haynau (Sons of Monarchy): Viki már azt is levágta, hogy őt viszi ki. Így jár az, akivel szemben a másik logikusan gondolkodik.
Azt ugye nem képzeli senki, hogy a két nem meghívott a buli egész ideje alatt majd a hálóban kuksol?

blikknépe (törölt) 2014.02.10. 00:39:23

@OCole: simon mint ellenpólus? egy mesterkélt idióta volt, aki miután végre életében először pinát kapott el is szürkült.

alekosz legalább szó szerint és frappánsan tudott idézni filmekből, és soha nem is tagadta, hogy onnan vett idézetekkel villog.
tegnap elolvastam VV attila oldlán a riportot vele...nevetséges senkiházi. de nem egyszerűen az, hanem még amatőr is volt, ahogy kiejtette saját magát.

ő kb ugyanaz, mint sári: már semmi érdekeset nem tartogatott. ellőtte a puskaporát első héten, oszt jónapot.

és az a szöveg a távozáskor? hogy 50 év múlva a ház a milliók meg a kocsi már nem lesz sehol, de bezzeg neki még ott lesz az enyhén értelmi fogyatékos ribanc :DD micsoda nyeremény.

FawltyTowers 2014.02.10. 00:40:49

@genevieve: az hagyján, de az egyik kizárt a villamester, neki kéne behordani a bulicuccokat...

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.10. 00:42:40

@FawltyTowers: "Azt ugye nem képzeli senki, hogy a két nem meghívott a buli egész ideje alatt majd a hálóban kuksol? "

pedig szerintem pontosan ez történik. Ráadásul Vikit duplán szopatják, neki mint Villamesternek kell kimennie a garázsba és behozni a buli-kellékeket - arra a bulira, amin az ő kibaszarintására fognak tósztot mondani.

genevieve 2014.02.10. 00:43:17

@blikknépe: nana:-)

minden zsák megtalálja a foltját, lehet neki sári tényleg főnyeremény lenne:-)

és abban igaza van, hogy bárki nyeri meg a főnyereményt, nagy eséllyel valóban eltapsolja pár év alatt

genevieve 2014.02.10. 00:44:03

@FawltyTowers: ha az a dolga, akkor tennie kell:-)

genevieve 2014.02.10. 00:44:35

@Haynau (Sons of Monarchy): annál édesebb lesz a győzelem, ha ő megy vissza a párbajról:-)

FawltyTowers 2014.02.10. 00:45:06

@Haynau (Sons of Monarchy): nem úgy értem, de ha netán bármelyiküknek wc-re kell menni, akkor tartsa vissza, ameddig a többiek atomrészegre nem isszák magukat?? Vagy hogy?
A másik felvetésedet már írtam fentebb.

Mitől tart bugyitlan meg simonné? Ki nyúlna a holmijukhoz??

genevieve 2014.02.10. 00:46:03

@Haynau (Sons of Monarchy): viszont ha az aki a párbajnál viki nevét fogja mondani, az akkor lenne gerinces, ha most kimenne hozzá és nem bulizna...

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.10. 00:47:52

@genevieve: Szerintem nem ő fog visszamenni, mert a Szájmon-fanok szája szélén még ott rezeg a tajték, már fenik az okostelóikat. És a jelek szerint többeknek jön be a Homár nyálas-seggnyalós stílusa, mint T34-es lehengerlően konfrontatív módija.

tena_lady 2014.02.10. 00:48:40

Azért mégiscsak vannak érzelmei Vikinek. Most például egyértelműen dühös. Tök kíváncsi vagyok, hogy a riportszobában mit mond majd az egész kiválasztásról. Józsi meg pfff. Tök jó volt a terv, erre elárulja magukat?!

blikknépe (törölt) 2014.02.10. 00:48:54

@genevieve: nemhogy 50 évet nem lesz vele a ribanc, de 50 napot sem. sári a kiesése után 50 nappal már svájcban lesz.

vagy szerinted simon is ott lesz vele? svájcban biztos a faszra kötött plüssállattal is tud pénzt keresni egy szexmunkás.

FawltyTowers 2014.02.10. 00:49:29

@Haynau (Sons of Monarchy): remélem, a kézisek azért összeállnak, + a köbön mindenki.
Már csak azért is menjen vissza Viki, csakazértis. Hogy essen le mindegyik pofátlannak a pofája. Hallgassátok, miket mond.

genevieve 2014.02.10. 00:53:26

@blikknépe: azt mondtam, ő érezheti úgy:)

OCole 2014.02.10. 00:53:28

@blikknépe: Igen, ellenpólus. Mert felvállalt éles konfliktushelyzeteket, mert gondolkodás nélkül beugatott még zsóti csajának is, hogy több faszt fogott mint kilincset ha épp olyanja volt, mert őt hitték az egyik legnépszerűbb játékosnak és mindenki tartott tőle, stb.. Habár Charlotte mellett szinte teljesen más arcát mutatta ezek megmaradtak benne és tisztában is volt vele mindegyik.

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.10. 00:53:32

@tena_lady: Persze, hogy puffog. A helyében én sem lennék aribari mosolygós-kacagós. Józsi meg hozta a formáját, úgy szaladt ki a száján a titkos terv mint Debilió propellerén a sperma, ha Teo tűsarkújának kopogását meghallja.

@FawltyTowers: Kézisek + minden nem-anorexiás csaj - ha ezek mind összefognak, van sansza...

Jé, Csárli milyen elveszetten kószál ott a bulin - senkit sem érdekel, a feladatát elvégezte, oszt' jónapot.

Debilió meg már nyakig HomárDévid seggében...

FawltyTowers 2014.02.10. 00:54:04

@blikknépe: nem lesz sok az az 50 nap?
Erről már írtam valamelyik jóval korábbi posztban, amikor Csárlin már látszott, hogy kezdi unni a sok simonságot. Ha nem is megy vissza Svájcba, nem adok sok időt együtt szívszerelmével.

"Igyunk azokra, akik tudnak a Vikin kívül gondolkodni." hallhattuk Orélió igen magvas bölcsességét.

zaphodbeeb 2014.02.10. 00:57:07

egyenlőre teszkógazdaságos ez a buli

blikknépe (törölt) 2014.02.10. 00:59:28

@FawltyTowers: nem lesz dávid-viki párbaj. egyszerűen dramatugiai szempontból nincs itt az ideje.

amúgy a sok hülye mire gondol, viki után mi lesz velük? az előbb a kiválasztásnál mondta el dávid, hogy mit gondol a többiekről?

ez a dávid-aurélió-józsi összefogás olyan, mint a peti bandika krisztofer csapat :D

józsinak mondjuk van mentsége: buta
de aurélió a legcsírább. laci bocs, leci megcsinálom a kampányod. krisztián megcsinálom a kampányod. ráugrik krisztiánra a párbaj után, most meg már a buzi valagában van tövig és krisztián leprás.

és az most a legnépszerűbb vajon? simon után ő volt anno a második.

FawltyTowers 2014.02.10. 01:02:34

@blikknépe: az a helyzet, hogy a legtöbb kommentedre azt tudom csak írni, hogy egyetértek a szavaiddal. És igen, Dávidka mondta minap a riportszobában, hogy ... már nem emlékszem, hogyan fogalmazott, de a lényeg: csekély értelműeknek tekinti a nagy többséget.

Orélióról nem akarok semmit írni, mert azt fogod válaszolni, túl komolyan veszem ezt az egészet. Pedig csak picológiailag érdekel, hogyan alakul ez az emberkísérlet ezekkel a példányokkal. :)

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.10. 01:03:45

@blikknépe: "nem lesz dávid-viki párbaj. egyszerűen dramatugiai szempontból nincs itt az ideje."

Azt gondolod, hozzáértő emberek kezében van a szerkesztőség? E tekintetben enyhe kétely horgadt szügyemben...

Egyébként szerintem tévedsz, mert a benti banda van annyira síkhülye, hogy nem vágta le, mi vár rájuk, ha a Homár megy vissza a párbajról.

Debilió annyira undorítóan becsicskult, hogy az valami kimondhatatlan. Nem tud visszavágni Vikinek, mert ahhoz az ő IQ-jának duplája sem lenne elegendő - hát keres valakit, akinek a háta mögül ugathat, kiskutyaként a nagyobb kuty mögül. Szánalmas kispöcs, semmi több - remélem valamelyik következő párbajon kiesik.

OCole 2014.02.10. 01:13:15

Aurélió egy igazi, vérbeli, hamisítatlan csicska, már attól a ponttól, ahogy átlépte a küszöböt. :D
Sőt, nyilván a való életben is ilyen. :D

Kezdődött mindazzal, hogy próbált nyalni Simonnak is miközben már mélyen benne volt Zsóti seggében, azóta sincs megállás.

blikknépe (törölt) 2014.02.10. 01:16:01

@OCole: " mert őt hitték az egyik legnépszerűbb játékosnak és mindenki tartott tőle"

el vagy tévedve. ott van vv attila oldalán, hogy simon szerint bent másképp jött le az erősorrend - ergo fogalma nem volt, hogy a félhülye nézőknek hála ő a legnépszerűbb.

leírom mégegyszer: szerinted miért bukot meg nálunk a survivor? miért bukott meg a BB? máshol ezek 15 éve mennek évi 1-2 szériával. az átlagember egyszerűen nem tud elvonatkoztatni, és nem érti, hogy ez egy játék. ha ezeken múlna, a pókerben csalás lenne a blöff. leosztás után az nyer, akinél alegjobb hand van és kész. mert így tisztességes, így egyszerű. nem tud azonosulni egy direkt, a cél érdekében galád, áskálódó, szarkeverő játékossal. a magyarnak milo kell meg utasi árpi. akit lehet sajnálni, aki inkább ne csináljon semmit, csak rosszat ne tegyen.
nálunk Braco a horvát csodaember minden ilyen játékot megnyerne a tudományával: áll a színpadon, mosolyog, és lehet nézni.
www.youtube.com/watch?v=DDuk65Ltjnk

11 bracoból vajon melyik nyerne?

Veder1 2014.02.10. 01:19:41

@blikknépe: basszus ez a youtube videó üt mint állat :DDDDDDD

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.10. 01:20:25

Feleim, mivel még mindig KHF van (valszeg a bulájt megtartják a holnapi öfire, vagy még mindig a zenét próbálják nekik bekapcsolni), inkább alszom egy sort.

Jóéjt minden továbbra is virrasztónak!

hovatovább? 2014.02.10. 01:23:44

@blikknépe: Hát három nap alatt még sok minden történhet. A Retek is 'találhat' a szabálykönyvben olyan értelmezést, hogy megakadályozza ezt a párbajt, már ha egyáltalán érdeküknek tartják Viki bent tartását.

Vagy:
a párbaj azért még lehet szoros, mert a gyűlölködőknek is csak egy szavazatuk van, nincs lehetőségük 40 sms-t dühből elnyomni.

Vagy:
De ha a Ripacs megy is vissza, a fél villa valszeg ellene lesz, és mivel a fickó szerepet játszik, mint Olivér, vagy Simon, könnyen szánalmasat bukhat. Ami akár szórakoztató is lehet két hétig.
Hogy aztán mi lesz, az már a jövő zenéje.

blikknépe (törölt) 2014.02.10. 01:28:29

@Vödör: volt ez régen a fókuszban is.
tolócsis mamit betolják, hogy első sorból nézhesse a 10 éve ugyanazt a kőmosott farmert, fehér inget és sérót hordó, csehszlovák rajzfilmfigura ábrázatú szerencsétlent 5-10percig, hogy attól meggyógyuljon.

aztán a vége gondolom az, mint a viccben: a szánta eleszett.

blikknépe (törölt) 2014.02.10. 01:38:46

@hovatovább?: ezt a kiválasztásnál el kellett volna lőni: dávid mivel elmondtad ki lesz akit kihívsz még azelőtt, hogy kiválasztottak, így őt nem választhatod.

de be lehet iktatni egy védettségjátékot az arénában, pl vmi kapussággal, dobással összefüggő játékot, ahol viki nyer :)

bár most, hogy józsi elköpte, akár az is lehet, hogy úgy veszik, hogy idő előtt ki lett mondva, ami szabályellenes.

!!!!!!! és lehet ezért nincs közvetítés, mert most ment be a levél, hogy mivel józsi idő előtt elárulta a tervet, és így azt is, hogy kit fog dávid kihívni, így dagadt védettséget kap. stan és pan mindketten védettek, dávid biztos megy párbajozni, így valaki, aki ott bulizik vele, ki kell, hogy menjen párbajozni :DDDDD
ez mekkora lenne. nesztek jó buli, jó hangulat.

OCole 2014.02.10. 01:41:14

@blikknépe: Nem, saját fülemmel hallottam az egyik éjszakai adásban amibe belenéztem régebben amint épp arról értekeztek páran, hogy a normáktól eltérő, többitől elütő viselkedése miatt a legerősebbek közé tartozhat, ugye Alekosz után nem is volt túl nehéz összerakniuk ezt a képet a többieknek.

A BB a tv2 dilettantizmusa miatt bukott meg, ahogy kb. minden saját gyártású műsorok azóta is. A kinti koncepcióval meg hülyeség is összehasonlítani mert teljesen más modell alapján készül. Itt van értelme játszani a közönségnek, ott nincs. Magyarozni is baromság lévén lehet az amerikai is kiejtené az ármánykodót ha épp lenne rá lehetősége, csakhogy nincs. Meg amúgy sem a visszafogott Jerzyk meg Csabák nyerték az előzőeket itthon, ha jól tudom, úgyhogy ennek az érvelésnek sincs értelme.

ejszi2 2014.02.10. 01:42:46

Jé, itt látjátok, hogy mi történik.
:)

Ha Dávid megy vissza szerintem is hatalmas arca lesz. Valszeg neki ugrik Zsoltnak. Ráküldi Józsit. Au, pedig a napraforgók csúcs példányaként támogatja majd. Utána jön egy Krisztián-Dávid párbaj.
A fiúk szép lassan kinyírják egymást és a végén csárli nyeri, mert annyira szereti simont (ez lehet egy simon fan fantáziája :D)

Igazából, ha Dávid megy vissza, akkor a szép sorba küldi az embereit párbajra majd. (mint az árnyék kormány vezetője, mert ugye a király az a Bátyja /muhahha/ )

Más: Kifejezeten csodálkozom, hogy nem gizdul az rtl a dorka-zsolt kölcsönös öröm szerzésén. Dávid még fel is kelt rá :)

ejszi2 2014.02.10. 01:44:14

@blikknépe:
Ez mekkora lenne, vihetné a király bátyját.... :)

hovatovább? 2014.02.10. 01:45:33

@blikknépe: Valahogy az az érzésem, hogy lesz még csavar szerdáig.
Egyébként sem lenne teljesen korrekt ez a párbaj, mivel a Ripacs tudja Viki mennyire gyenge kint jelenleg.
És ha lesz csavar, akkor azt csak szerdán lövik le, az is biztos.

FawltyTowers 2014.02.10. 02:13:45

@hovatovább?: minimum 5-en tudják, ha Dév tartja magát az eddigi dumájához, hogy kit akar kivinni. Plusz a nézők, akik követték, hiszen tán valamelyik öfiben le is adták a konspirációs beszélgetést. Erre mondják, hogy nyílt titok?

hovatovább? 2014.02.10. 02:33:01

@FawltyTowers: Szerintem tisztában van már bent mindenki a helyzettel, és ez mától meg is fogja osztani a csapatot, a 'jól összeszokott' kapcsolatokba feszültség költözik, amiből jönnek majd a kellemetlen összezördülések.
És a balhét valakinek el kell vinnie.
És ez ki lenne más, mint Dév.

Kidolgozatlan volt ez a taktika a ripőktől, ráadásul a legbutábbakkal megszervezve.
Nem vágom, mire az a fenenagy fensőbbségi érzés.

agimano 2014.02.10. 03:07:45

"közben buzi ruhában tombolok a villában"

FawltyTowers 2014.02.10. 03:10:15

@agimano: kivetted a lényeget ebből a kappanhangú nyávogásból :))
VIki és Krisz, most, hogy nem ittak semmit, úgy nézik a buli utáni állapotokat, mintha egy rémbolygó lakói jöttek volna be a hálóba. Nem csodálom.
És mindehhez Orélió interpretálásában LLJunior és Zámbó Ká.
Öööö...ezeket mennyire hallgatják német ajkúak?

FawltyTowers 2014.02.10. 04:15:15

A hajdan volt taktikai megbeszélés, mely szerint rápakolják a jeleket Dávidra kamu dumákkal, mert Dávid KIVISZI aztán Vikit, de a kiválasztás után továbbra is azt játsszák, hogy utálják Dávidot és nem szólnak a dologról egy szót sem.
/szvsz, ha tényleg Vikit fogja kihívni a sérómen, akkor azon nyomban védetté kell nyilvánítani a lányt, mert elhangzott a kihívás előtt már a neve/
www.facebook.com/photo.php?v=735155633170200&stream_ref=10

Váltáska nem jön? 5 percig volt onlány, azóta khf.

agimano 2014.02.10. 04:53:33

@FawltyTowers: a kiválasztás után és a kihívás előtt nem hangozhat el a neve annak, akit ki akar hívni a kiválasztott. semmilyen szabályt sem szegtek meg eddig, ha az rtl nagyon fél attól, hogy kint maradhat Viki és el akarják kerülni, mert Dávidot is bent akarják tartani, akkor lehet, hogy adnak Vikinek valamilyen védettséget, de nem szegtek szabályt.

ő-szinte 2014.02.10. 05:11:34

nekem az a rohadt nagy megérzésem van így reggel, hogy Dév Dorkát viszi :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

ő-szinte 2014.02.10. 05:13:21

@FawltyTowers: ugyan már igazándiból svájciak ők is ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

dr. sziszi 2014.02.10. 06:06:17

Hőőő de jó buli lesz ez zene nélkűl!

dr. sziszi 2014.02.10. 06:28:34

Most, hogy nem hívta meg a Traktorost ez a kis "10 év múlva jogász leszek" kisbuzi, hejj, de megváltoztatta az életét!!!!!!!

ő-szinte 2014.02.10. 06:37:43

@sziszisziszi: en szon roohogtem valamelyik nap, mikor Dave el kezdett dobalozni azzal, hogy mekkora penzeket fog(nak) szakitani ha kimennek :DDDDDDDDDDDD
Asszem Au-nak vetitett

Mongyonle 2014.02.10. 06:42:01

Mikor költözik már be egy zsiráf?

karev 2014.02.10. 08:06:29

@A Rinocérosz pudvás valaga KICK ME!: nincs rajtam szemüveg, és az irritáló utáni szót konkrétan "fing"nak olvastam. :)

karev 2014.02.10. 08:15:06

@blikknépe: sztem Zsolt sem csinál semmit. még az első napokban kinyitotta a száját, azóta csak tuja.

Joey Tribbiani v1.1 2014.02.10. 08:21:44

Kemeny volt vegigolvasni az kommenteket (legalabbis a tegnapihoz kepest tobbszorose volt). Latom van egy megmondo emberunk is. Szeretem, ha helyettem gondolkodnak...

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.10. 08:35:50

@Joey Tribbiani v1.1: "Szeretem, ha helyettem gondolkodnak... "

Ez amolyan "MMKK a mindenkori kormányra szavazok"-attitűd?

@Mongyonle: Zsiráf? Miért nem inkább oroszlán? Viccesebb lenne.

És úgy általában: Jó reggelt, kartársak!

Cave Nick 2014.02.10. 08:36:48

Megtaláltam, itt az egyik Butapest rész, amiben Miss Dévid mester szerepel, bocs ha már volt:

www.rtlklub.hu/most/41213_ejjel-nappal_budapest_a_vevokor_valoban_raharap_szilard_es_m

Az előző, meg az ezt követő epizódokban is szerepelt, de keresse ki a radai rosseb.

Cave Nick 2014.02.10. 08:38:36

@Cave Nick: ja és 01:50 körül kezdődnek az idevágó jelenetek

karev 2014.02.10. 08:38:48

@blikknépe: barátságok jönnek-mennek... :)

Cave Nick 2014.02.10. 08:40:35

@Cave Nick: 02:52-nél tűnik fel Haynau kedvence, de többet már nem segítek

ewfuns 2014.02.10. 09:04:24

Simon valahol azt mondta, hogy Viki fogja megnyerni a játékot. Érdekes lesz látni, mit lép az RTL egy Dávid vs Viki párbaj esetén.

karev 2014.02.10. 09:08:22

@blikknépe: sztem nincs is leírt szabályzat, mindig amit épp kitalálnak.

karev 2014.02.10. 09:10:00

@hovatovább?: később mitől lenne erősebb Viki?

karev 2014.02.10. 09:12:30

@hovatovább?: lehet, nem akar Simon sorsára jutni, ha egyszer fejbesomja Vikit.

karev 2014.02.10. 09:15:25

@ő-szinte: nem sírnám el magam... :)

karev 2014.02.10. 09:16:09

@sziszisziszi: "zene nélkül mit érek ééhén..." :)

karev 2014.02.10. 09:17:17

@sziszisziszi: az én időmben 7 év alatt be kellett fejezni az egyetemet.

karev 2014.02.10. 09:19:10

@Haynau (Sons of Monarchy): "Zsiráf? Miért nem inkább oroszlán? Viccesebb lenne." sztem meg egy tarantula.

karev 2014.02.10. 09:20:03

@Cave Nick: én emlékszem rá. huppsz, elárultam magam. pár rész láttam belőle. :))

Cave Nick 2014.02.10. 09:34:25

@blikknépe: "nevetséges senkiházi" Ki nem az?

én már a fény gyermeke vagyok 2014.02.10. 09:43:11

Józsi 1 tetű. Ilyen aljas módon hátbatámadni szegény Dévet. Vesszen Józsi, le minden Vikivel!

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.10. 09:57:56

@Joey Tribbiani v1.1: Sajnos az irodai gépemen iróniaszűrő tűzfal van, nem jött át.

@karev: Azért lesz később erősebb a T34-es, mert a Szájmon-fanok szája szegletére lassacskán rászárad a tajték és nem fogják olyan hevesen fenni a késüket, hogy Viki hátában forgassák meg.

A tarantula helyett legyen madárpók, szép, nagy szőrös példány. Betegre röhögném magam azt nézve, hogy próbál meg Debilió vinnyogva felkúszni a kupoláig, a nyolclábú nemezise elől menekülve.

karev 2014.02.10. 10:07:43

@én már a fény gyermeke vagyok: nem, én 5 év alatt abszolváltam. :)

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2014.02.10. 10:08:27

Az eplikésön szavazásból kiderült mennyien szeretnék kint látni Vikit, 51 %-al tarolt.
Ezek szerint a Dévid - Viktórija párbaj nem lesz valami szoros.
Sztem Viki az a személy aki legalább megmondja a frankót, és van hozzá agya. Próbálja Auréliónak is elmagyarázni,hogy most az egyszer ne a pöcse után menjen,hanem szívből küldje kicsit Zsófikának.....nem értem ezt a fiút, zsebhokizzon egy erőset utána lenyugszik.
Remélem Viki nyeri a párbajt, mert ő még megtudja kavarni a xart a villeszben, lásd Iza pulykasonka sztori. Ha ő kiesik love peace lesz, végig, befüvezve puszilgatják egymást az idők végezetéig.

karev 2014.02.10. 10:11:03

@Farmotorosgiliszta: "Ha ő kiesik love peace lesz.." nem biztos, ezek ösztönlények, egy pumellsonka miatt is üvöltenek...

sogeking 2014.02.10. 10:18:26

@OCole: azért volt arra is példa, hogy nyugisabb játékos nyert, pl. Szabolcs, és Milo sem egy nagy machinátor

Tapmancs 2014.02.10. 10:20:30

@Farmotorosgiliszta: Felőlem most bennmaradhat Viki, de egy ilyen aljas ember ne nyerje meg a játékot. Egyébként attól nem félek hogy leül a játék ha mégis kiesik, mert akkor egy darabig Dávid kavarja a szart, ha ő is kiesik akkor pedig ahogy fogynak, úgy erősödik majd a szarkavarás, hiába ostobák.

Empty Bee 2014.02.10. 10:21:08

@OCole: Ugyammá... Simon az utolsó 2 hétben nagyjából semmit nem csinált azon kívül, hogy Sári szájában (egyéb testnyílásaiban) matatott és döglött az ágyban/ kanapén. Amennyi lehetett volna benne, az meg is semmisült azzal, hogy végre először életében nunit látott közelről.

én már a fény gyermeke vagyok 2014.02.10. 10:26:56

@Farmotorosgiliszta: A szavazás nem arról szólt, hogy kit szeretnének a nézők kint látni, hanem hogy kit küldenének párbajra. A kettő nem ugyanaz. Lehet, hogy 51% azt szeretné látni, ahogy Viki pajzson tér vissza. Illetve pajzsokon, egy pajzson nem fér el.

blikknépe (törölt) 2014.02.10. 10:31:22

@karev: pont azért esélyes. ne csinál semmit, de így rosszat sem. vagy szerinted gerzsonné marika és tsai szted melyik játékost látnák nyugodt szívvel nyertesként?
@Joey Tribbiani v1.1: egy? mind az :D

@Cave Nick: vannak fokozatok. nevetséges senkiházi, aki azt hiszi magáról, hogy vicces és valaki. de abban igazad van, hogy bent szinte mindegyik az, de azért simon, debil meg iza viszik a pálmát ebben, mert ők meg vannak győződve arról, hogy ők számítanak. iza modellnek hiszi magát, pedig tudnék mondani olyan hazai zugügynökséget, akik izánál sokkal rondább - de pont emiatt 'különlegesebb' -kiscsajokat juttatnak el komoly nemzetközi munkákra. izának meg marad az, hogy kurvát játszik haveri alapon emszí csíra klippjeiben, de ez a szupermodellkedéstől nagyon messze van.

simon meg azt hitte, hogy a hétköznapi elmebetegség, zavartság hosszútávon érdekes és vicces, pedig akkor sem az, ha néhány hülyével el tudja hitetni, hogy csak megjátsza.

aurélió pedig a legalja. tényleg, szavak nincsenek rá. és, hogy állandóan z.k.-val dobálózik, és azt hiszi ő ettől valaki? mert ismeri? mert nála hagyta a lakcímkártyáját? kb úgy adja elő, mintha bruce willis hagyta volna nála az útlevelét.

blikknépe (törölt) 2014.02.10. 10:37:42

@sogeking: így van. rengeteg munkája volt az rtl-nek abban, hogy ne jerzy vagy csaba nyerjen a két utolsó szériában.
jerzy pl 56-44-re kapott ki a nagy alekosztól.
mondom, ha braco a horvát csodaember bent lenne, akkor ő nyerne.

@Tapmancs: " de egy ilyen aljas ember ne nyerje meg a játékot"

na pont erről volt szó tegnap este. üdvözletem gerzsonné drága marika :D

csiberibe 2014.02.10. 10:44:57

@Haynau (Sons of Monarchy): én szájmonnnak drukkoltam, de ez az elmúltnyolcévajogonmégsevagyoksehol-gyerek annyira kihoz a béketűrésből, hogy ezerszer inkább maradjon Viki, mint ő.

Szentpeter 2014.02.10. 10:47:33

Hogy miért nem szurkolok Miss Dévidnek, vagy Miss röfinek...

Két olyan játékos került terítékre akiket a nézők nem kedvelnek, az egyiket ezért, a másikat azért..
Ebből következően a kevésbé utált játékos fog nyerni, aki szinte biztos nem nyeri meg vv6-os szériát..

Viki egyértelműen okos, csak ezt az okosságát arra használja hogy kéjesen a sárga földig alázza játékos társait..
...Dögöljek meg ha rájövök miért ?

Miss Dávid játékba küldése folyamán számítottak arra hogy lesz egy kis buzizás, mert Miss Dávidról 5 kilométerre lehet ezt látni, hát még ha 1 méterre jön..

A meleg vonalat Teo és Dávid viszi, legyen polgárpukkasztó a műsor !

(Szerintem ez tuti szándékos a retek részéről..)

Mondhatnánk persze hogy a diszkrimináció
fokmérője lesz ez a műsor, lévén romák is vannak bent..

Mindenesetre Miss Dávid nyálas ravaszkodása nem fog sokáig tartani, másság ide vagy oda..

A nézők kimondják az ítéletet, mind a kettőt felakasztani ! ( bocs a durva példáért )

sogeking 2014.02.10. 10:54:39

@Szentpeter: Zsoltika már valamelyik első szériában vállalta homoszexualitását, plusz volt Kismocsok és Hajni párosa, akik együtt is zuhanyoztak

@blikknépe: szerinem most ilyen kedves, aranyos, 'jó gyerek' karakter nem nagyon van (talán Zsolt áll hozzá a legközelebb)

blikknépe (törölt) 2014.02.10. 10:55:28

@Szentpeter: "Viki egyértelműen okos, csak ezt az okosságát arra használja hogy kéjesen a sárga földig alázza játékos társait..
...Dögöljek meg ha rájövök miért ?"

miért? pl a legesélyesebbnek kikiáltott hülyegyereket eltakarította élből, így legalább nem lefutott dolog a játék.

de azért nem mindenkivel gecizik. akikkel meg genyó, azokkal én is az lennék. egyszerűen nem lehet hozzájuk másképp viszonyulni. vagy szted van bármilyen emberi érték aurélióban?

csiberibe 2014.02.10. 10:59:28

@Szentpeter: én meg pont nem Vikit tartom megalázónak, sőt. Számomra ezerszer megalázóbbnak tűnik, amit Dávid művel, hogy én sokkal okosabb vagyok nálatok, hülyére veszlek benneteket, úgyse veszitek észre. Viki szemét azzal, akit erősnek tart, de a gyengébbet szerintem nem támadja és nem veri át.

Szentpeter 2014.02.10. 11:00:16

@blikknépe: Én óvatosan bánok azzal hogy ki mekkora hülye..
Engem az 50 millió érdekelne nem Simin, nem Aurelio, nem Iza.. stb
Amelyik játékosban nem lehet szimpátiát érezni az nem fog nyerni, akármekkora buta is valaki, ez nem kulturális vetélkedő.. szerintem..

50 millióért a nézőt kell meggyőzni arról hogy valahol jóember vagyok, aki szerethető..

Tapmancs 2014.02.10. 11:01:22

@blikknépe: Sejtettem hogy ezt fogod előhozni, csak nem jó az általad képviselt álláspont sem. Mert hiába játék, amit játszani "kell", a szabályokat ha úgy tetszik a nézők hozzák, már ha azt vesszük hogy a szimpátia is szükséges ahhoz hogy valaki megnyerje. Normális ember nem szavaz olyanra ki azt közvetíti hogy mások eltaposásával és konfliktusok szításával lehet játékot nyerni. Ennyi. Attól mert nem szimpatikus Viki a nézőknek, nem azt jelenti hogy a nézők hülyék.

Szentpeter 2014.02.10. 11:02:23

@csiberibe: Te nem értetted a lényeget... mind a kettőt fel kell akasztani..
Nem akarok politikai hasonlatot mondani, de ott is ez a helyzet detto

Cave Nick 2014.02.10. 11:10:29

@blikknépe: "simon meg azt hitte, hogy a hétköznapi elmebetegség, zavartság hosszútávon érdekes és vicces"

A szavazók szerint az volt, ugye 30-40%-os népszerűséggel zárták ki.

blikknépe (törölt) 2014.02.10. 11:11:08

@Tapmancs: nem azért hülyék a nézők, mert nem vikit szeretik, hanem azért nem szimpatizálnak vikivel, mert hülyék.

hogy a nézők többnyire hülyék, az axióma.

"Normális ember nem szavaz olyanra ki azt közvetíti hogy mások eltaposásával és konfliktusok szításával lehet játékot nyerni."
milyen eltaposás?

@Szentpeter: "50 millióért a nézőt kell meggyőzni arról hogy valahol jóember vagyok, aki szerethető.."
hát ezt mondom vazzeg, ez pedig siralmas. mert ha nem az számít, hogy ki a jobb játékos, ki az aki érdekes fordulatokat tud okozni, gyártani akár kavarással, provokálással stb stb, akkor a vv7-be braco, kozma atya meg ilyen formák kellenek.

ha a nézőkön múlna, akkor nézhetetlen szar lenne az egész, és mindig a milo,jerzy,csaba félék nyernék a játékot, mert ők milyen jók és ők érdemelnék meg. akkor is, ha tuja, és a játék elején beállították a sarokba, és azóta ott figyel teljesen passzív módon.

Dr. Furifangosz 2014.02.10. 11:14:45

Kb. egy hét múlva tehát tízen lesznek.

Ekkor még volna értelme pl. egy iskola-hétnek. Nagyon szeretném látni, ahogy Józsi ül az órán, és üveges szemekkel „odafigyel”. Másnap „felel”. De már látom, nem lesz.

Boxmeccsek még lehetnének akkor is, ha már csak nyolcan vannak. Szívesen néznék egy Teo-Zsófi párharcot. De már tudom, ez se lesz.

Aréna? Az talán lesz.

És ha már csak négyen-öten lesznek, akkor nem sok lehetőség marad. De akkor már eléggé gyűlölik majd egymást ahhoz, hogy mégis szórakoztató legyen az együttélés – számunkra.

szőkekóla · https://www.youtube.com/watch?v=xKcbYUwmmlE 2014.02.10. 11:20:12

Csókolom! :)

Mi van veletek gyerekik? :) Nehogy már egymás nyakának essetek. Egyértelmű, hogy van pár beépített dolgozó, mint Dávid, Zsolt, ők szerepeltek más produkciókban is. Teodóra spanja pedig Szabybébi, eddig ezek derültek ki. Ha számítana is valamennyire az applikáción leadott szavazatok száma, akkor sem lenne igaza a nagy többségnek. A lényeg, hogy a műsor emberei lemorzsolják a többieket. Szándékosan választottak olyan karaktereket mint Csárli, aki élő szövet a belső fémvázon, és ennyi. Az viszont nem volt bekalkulálva, hogy az " Ami nem öl meg, az megerősít! " emberkék mellé áll a közvélemény. Ez köll a munkás-paraszt rétegnek, no meg azoknak akik divatot csinálnak belőle mint Uhrin Benedekből.
Selamün aleyküm! :)

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.10. 11:21:03

@Szentpeter: "Viki egyértelműen okos, csak ezt az okosságát arra használja hogy kéjesen a sárga földig alázza játékos társait..
...Dögöljek meg ha rájövök miért ?"

Mert ezt mondta, amikor bement. Vagy zsigerből ilyen és nem tud változtatni, vagy ez a ráosztott szerep. Mellesleg jókat röhögök, amikor néha egyik-másik játékos pofájába röhög és megmondja, most épp miért tartja síkhülyének (és ilyenkor általában mélységesen egyet szoktam érteni vele).

Nyerni viszont így nem fog.

@Tapmancs: "Attól mert nem szimpatikus Viki a nézőknek, nem azt jelenti hogy a nézők hülyék."

Nem, a nézők attól hülyék, mert elhiszik azt, hogy a VV-ben csupa autentikus karakter játszik. Holott ugye. Azt tudjuk, hogy Zsolt, Dorka, Dávid többször is szerepeltek már RTL-es műsorokban, gondolom inkább kb. megbízható belsősöket küldtek be, azokat könnyebb instruálni, mint holmi kívülről érkezőket (lásd Simon, őt is is emelték a villából, mert kontrollálhatatlanná vált).

Szentpeter 2014.02.10. 11:22:31

@blikknépe: Amiről te beszélsz az a gátlástalanság.. ezt te erénynek gondolod.. és te hülyézel másokat..

Szentpeter 2014.02.10. 11:24:52

@Haynau (Sons of Monarchy): 50 milla megéri hogy egy ember átértékelje a dolgokat
Ahhoz kell intelligencia hogy erre rájöjjön Viki.. kellene..

nosce 2014.02.10. 11:27:51

nem ezért mondom, de a retek szabál az h a zűdkendő felrakása után!!!! nem mondhatja ki h kit visz ki (idő előtt) azt h előtte mit mondott az nem számít és hülyeség is lenne hiszen nem lehetne taktikázni...tehát Vikit emiatt biztos nem veszik le Dévid étlapjáról

Joey Tribbiani v1.1 2014.02.10. 11:28:12

@szőkekóla: En is csak pislogok itt. Tegnap este ota zajlo kommenteket elnezve valaki vert osztott es sokan meg is ittak. Ugy latszik az unalmas VV felforralta a kommentelok veret is. Nem is szolok hozza, mert semmi kedvem meg itt is vitazni. Eleg nekem a munkahelyi es egyeb konfrontaciok kezelese. De azert olvasgatom, hogy milyen magas a Komment VV hofoka. :)

Szentpeter 2014.02.10. 11:28:37

Példának okáért.. Én a civil életben Krisztiánt simán lebunkóznám, mert szerintem az.. de a játékban soha nem mondanám neki ezt, mert maga alatt vágnám a fát..

Joey Tribbiani v1.1 2014.02.10. 11:32:30

Alekosz kivel dontozott a vv4-ben?

szőkekóla · https://www.youtube.com/watch?v=xKcbYUwmmlE 2014.02.10. 11:33:58

@Joey Tribbiani v1.1:

A "médiagecik" még mindig tudják, mitől esik egy bankszektoros IQ-ja 50 alá. :) Jó munkát emberek! :)

Szentpeter 2014.02.10. 11:44:44

Oké fordulatokat szeretnétek a játékban.. De hát ezt csinálta Miss Dévid, megkavarta a szart, Viki meg nézett a boci szemeivel hogy mit is jelent a táblán Dávid 5 jele
Majd Józsi pár perc mulva le eröltette Vikinél a tantuszt, elmondta hogy stratégia volt..
Vikinek az a stratégiája hogy összeugrassza a játékosokat, és ezt rendkívűl élvezi, és amilyen hülye ezt el is mondja a kamerába..

genevieve 2014.02.10. 11:58:09

@Szentpeter: nem mellesleg, viki is lehülyézte a többieket:-)

ő ugyan olyan mint dávid, csak mások az eszközei

Joey Tribbiani v1.1 2014.02.10. 11:59:56

@Szentpeter: Ja, tenyleg! Koszi!

dare 2014.02.10. 12:03:21

Dávid lett a kiválasztott?
Nem sok mindent néztem ki a srácból mikor beköltözött de úgy látszik rámcáfolt és fel tudta kavarni azt az állóvizet amit Viki teremtett. igenis legyen taktikázás, mit ér a vv taktikázás nélkül(eddig is volt) legyen konfrontálódás hisz ezért nézzük, nem arra vagyok kíváncsi hogy fél mindenki Viktóriától(a megmondó embereket már maga köré építette ugye) hanem legyen egy kis harc azért a fődíjért.
"kiviszlek oszt kint hagylak"....legyen így, boruljon fel az erősorrend.

nosce 2014.02.10. 12:06:31

Egyébként Dév sejtette h ő kapja a legtőbb szavazatcsit szal elébe ment a dolognak. Ezért vállalta ba a rakjátok rám projectet, nem azért mert überfurfangos. Persze így se volt rossz húzás hozzá

annamanna 2014.02.10. 12:09:46

@Szentpeter: ez így van; ahhoz képest, ahogy a kommentelők beszélnek a játékosokról, ők toleránsabbak és kedvesebbek egymáshoz. A cikkekben is folyton csúfnevek vannak írva, és meglehetősen lenéző és gúnyos a hangnem. Olyan, amilyet bent nem engedhetnek meg maguknak. Amúgy "kint" is csak azokkal lehetünk folyamatosan pofátlanok és gúnyosak, akikkel nem vagyunk nap mint nap összezárva. A zárt közösségben muszáj megtanulni a toleranciát, mások elviselését, bármit is gondolunk róluk.
Például én nem hallom, hogy Vikit mangalicáznák, még a háta mögött se nagyon. Bár panaszkodott, hogy folyton miss Röfinek hívják, de erről vagy gyorsan leszoktak, vagy csak Simon beszélt vele így.

annamanna 2014.02.10. 12:14:04

@nosce: összebeszélés nélkül két jelet kapott volna (Krisztiántól és Dorkától). Sárlott, Józsi, Teo és Aurelio "taktika" nélkül Vikire tették volna a jelet. Szerintem inkább az motiválja, hogy annyira nem nagy buli bent lenni, szóval ha Vikivel szemben alulmarad, akkor legalább hamar szabadul.

Joey Tribbiani v1.1 2014.02.10. 12:15:35

@nosce: Erdekes gondolat. De ha ugyis megkapta volna, akkor meg nem mindegy? Vagy ugy gondolod, hogy ezzel elkotelezi a tobbieket es lesz egy csapata?

nosce 2014.02.10. 12:17:46

@annamanna:
sztem egyrészt eleve lett volna aki a hű szövetségesek közül rárakja a jelet, mert csak utána lettek (h ezt bevállalta nagyörökbarik) másrészt vikire nem mertek volna jelet rakni félve h őket bassza majd ki a párbajon, így megint maradt volna mint legkevésbé kockázatos, Dévid pl. (Au és Sarlott tuti)

nosce 2014.02.10. 12:18:30

@Joey Tribbiani v1.1:
igen így, ha visszajön akkor nagykirály lesz szövikkel

OCole 2014.02.10. 12:19:33

@sogeking: 10 évvel ezelőtt? A mostani állapotokról ment a fröcsögés, az ebből a szempontból teljesen irreleváns.

@Empty Bee: Az egy dolog, ennek ellenére referenciapontként szolgált a bentieknek végig, nem véletlen, hogy kiesése borultak az erőviszonyok és hirtelen Vikinek kezdtek el nyalni.

Joey Tribbiani v1.1 2014.02.10. 12:20:42

@annamanna: A ket tuti melle meg becsuszhatott volna 1-2 nem szamitott es maris megvan a tobbsege. Pl. nem tudom, hogy Aurelio nem lat-e benne ellenfelet Zsofika meghoditasaban. Massal sincs o olyan nagyon joban, hogy biztos legyen abban, hogy nem kapna mastol is jelet. Jozsi Dorkara rakta volna. Vikinel a tuti Teo es Sarlot, de a tobbi nem biztos. Csak hangosan gondolkodom es nem tekintem magam a tuti megmondojanak. :)

karev 2014.02.10. 12:24:28

@blikknépe: "állandóan z.k.-val dobálózik". ja, én is inkább hallgatnék róla :))

nosce 2014.02.10. 12:25:53

@Joey Tribbiani v1.1:
abban se lehetett biztos h viki nem rárakja, és ráadásul Viki döntött volna mint villamester szal egyenlőnél is Dévid megy, statisztikailag mindig az utolsónak bejövő a legjobb préda...

én már a fény gyermeke vagyok 2014.02.10. 12:26:38

Úgy látszik a reklámozóknak nem volt türelmük kivárni míg a villalakók elkezdenek takarítani, ezért került Viki vacsijába a cillit bang. Szartak rá, hogy ezzel ledöntik a tehén egyértelműen okos imázsát. BBZsani óta tudjuk, hogy a grillcsirkét domestossal kell mosni.

Joey Tribbiani v1.1 2014.02.10. 12:27:13

@nosce: Ha visszajon. Lehet tovabb gondolni a dolgot. Lehet, hogy o tudja, hogy Vikit ugysem engedik meg parbajra es ezert konnyeden megigerte, hogy kiviszi. Mivel Viki vedett lesz valahogy o maris vihet valaki mast, valaki gyenget. Naaa....ez mar tul osszeeskuves elmeletes. :)

annamanna 2014.02.10. 12:30:44

@Joey Tribbiani v1.1: igazad van, erre a szálra (Zsófika) nem gondoltam, pedig Aurelionak fontos :) Józsi pedig azért rakná Dorkára, mert Zsoltira nem meri?

Joey Tribbiani v1.1 2014.02.10. 12:32:21

@nosce: CSak annyi helyesbites, hogy most mar az elozo parbajt megnyero vedett jatekos dont egyenlo szavazat eseten, azaz Krisztian. de tole is Devidke kapta volna, igy a vegeredmeny ugyanaz. Csak a matektanarok varjak el, hogy az eredmenyhez a megszokott szamitassal juss el...

karev 2014.02.10. 12:34:22

@Dr. Furifangosz: jaaj, csak ilyen éneklős szrság ne legyen, mert fejbe lövöm magam tűzőgéppel.

OCole 2014.02.10. 12:34:38

@blikknépe: Rengeteg munkája? Tehát akkor mégse voltak hülyék a nézők? Vagy csak kicsit voltak azok? Vagy csak 44%uk? :D
Ismered a mondást a hülyeség és a helikopter nexusáról?
Nem csak benn, vannak ám gondok idekinn is látom. :D

Joey Tribbiani v1.1 2014.02.10. 12:34:48

@annamanna: Nem tudom pontosan mi az oka, de valamelyik beszelgetesben valami olyasmi hangzott el, hogy Jozsi Zsoltot gyengitene Dorka kirakasaval.

Joey Tribbiani v1.1 2014.02.10. 12:36:28

@karev: Te milyen tematikus hetet tolnal az arcukba? Persze ez lehetne egy korkerdes is mindenkihez.

nosce 2014.02.10. 12:41:23

@Joey Tribbiani v1.1:
Ha én nem is tudtam h nem a villamester dönt valszeg Dévid tudta szal a lényeg h tudta egyenlőnél is ő megy :)

amúgy mindegy ki kapta a pofont, jó helyre ment az a lényeg :)

karev 2014.02.10. 12:42:45

@Joey Tribbiani v1.1: tanulhatnának benn valami szakmát/szakmákat. :) annak még értelme is lenne.

karev 2014.02.10. 12:44:30

mindezekkel, Viki, bár nem csipázom, nekem még így sem annyira ellenszenves, mint pl. CSI21.

Joey Tribbiani v1.1 2014.02.10. 12:46:29

@karev: Arra gondolsz, hogy egy hetig asztalos inasok es a vizsgamunka pl. egy szekreny megepitese? Vagy hegesztes?
Egyebkent nem rossz otlet.
Latod hirtelen en nem is tudok semmi uj tematikus hetet kitalalni.

annamanna 2014.02.10. 12:47:27

@nosce: azt mondta, meglepődött jelöléseken. Krisztiánon nyilván nem, őt erősen hergelte maga ellen; de Dorkára nem számított. Nem tudom, gondolt-e arra, hogy taktika nélkül is őt hajítják ki párbajozni. Krisztiánnak említette, hogy úgy bánnak vele, mint Lacival, aki mindenkivel kedves akart lenni, és mégis kidobták maguk közül. De ez lehet, hogy csak azt jelenti, hogy nem érzi túl jól magát ebben a társaságban, és úgy gondolja, nincs vesztenivalója; ha nincs esélye a győzelemre, akkor legalább minél hamarabb szabaduljon ki.
Szerinted Sárlott Dávidra rakta volna a jelet taktika nélkül is? Mert Aurelionak lett volna rá oka, de Sárlottnak micsoda? (Hacsaknem a transzvesztita beszólása, az valóban kegyetlen volt, még akkor is, ha igaza volt abban, hogy Sárlottnak gyakorlatilag nincs önálló karaktere).

annamanna 2014.02.10. 12:50:47

@Joey Tribbiani v1.1: arra a beszélgetésre kíváncsi lennék :) nyilván Sárlottal találták ki a nyerő taktikát :)

Joey Tribbiani v1.1 2014.02.10. 12:55:40

@annamanna: Szerintem Jozsi fejeben a nagy gondolatok vagy gyuras kozben jonnek, vagy amikor sajat magaval szemez a tukorben (vagy valamelyik foncsorozott ablakban). Ezeket utana mar csak finomitani kell valamelyik villatars segitsegevel...

genevieve 2014.02.10. 12:58:41

@annamanna: nem mindenki áll be abba a sorba:-)

sogeking 2014.02.10. 12:58:53

@OCole: pont ez az, ha már 10 évvel ezelőtt normális volt... (szerintem inkább a karakternek szól az unszimpátia, annak, ahogy játszik, nem másnak)

@Joey Tribbiani v1.1: én megnéznék egy katonai vagy iskola hét tematikát (esetleg még egy biciklizőset vagy evezőset is)

Joey Tribbiani v1.1 2014.02.10. 13:09:42

@sogeking: A sportember! :)
De az evezos het mit jelent? Egy hetig csak huzzak az evezopadon?

annamanna 2014.02.10. 13:13:11

@genevieve: arra gondoltam, hogy mivel a célcsoport életkora most már talán a tizenévesek, egy hasznos dolgot tanulhatnak belőle, mégpedig azt, hogy bent még mindig béketűrőbbek egymással, mint kint. A legbutábbat királynak nevezik (bár ez csak poén, de akkor sem durva); a hülyegyerek befekhet a széplány mellé, és a lány leginkább magát hibáztatja, a saját önzőségét okolja; a kurvának szerelmet vallanak; egy pólólerántásért kizárják a versenyzőt (a való életben Vikit ezért nagyon megverték volna egy buliban) és így tovább. Akármennyire is úgy van beállítva, hogy a játékosok is meg a nézők is agyhalottak, ez néhány tekintetben még mindig egy megszépített világ.

karev 2014.02.10. 13:13:16

sztem az is vicces volt, mikor x órát kötniük kellett vv4-ben(?) talán.

csiberibe 2014.02.10. 13:13:22

@Joey Tribbiani v1.1: á, mindenkinek van egy saját elmélete, vagy ha nincs, hát magáévá tesz egyet :) De összeesküvés-elmélet muszáj :)
Az enyém: Viki nem hagyja, hogy Dávid alázza a szerényebb értelmi képességűeket, ezért el kell tüntetni minél előbb. Előbb-utóbb csak felfognák a többiek (ha nem, hát V. erővel a fejükbe verné), hogy itten kérem, ki vagytok használva... D. sejtette, hogy Vikit többen kitessékelnék, de azt gondolja, nem elég tökös csaj ahhoz, hogy őt vigye ki magával, viszont ha gyengét visz, visszajön és őt akadályozza tovább. Hát bevállalta, hogy majd ő kiviszi, aztán onnantól ő a jó fej, a rendes csávó, még jobban hülyére vehet mindenkit.

karev 2014.02.10. 13:13:51

meg mikor le kellett tekerni x km-t.

csiberibe 2014.02.10. 13:15:25

@Joey Tribbiani v1.1: én jártam párszor olyan foglalkoztatóban, ahol értelmi fogyatékosok dolgoztak, az a meló itt bent is menne talán. Borítékragasztás, kórháznak bucik hajtogatása... vagy elvégezhetnének egy okj takarító tanfolyást ott bent.

sogeking 2014.02.10. 13:16:58

@Joey Tribbiani v1.1: Igen, lenne két csapat, és azokon belül felváltva csinálnák (így belegondolva a biciklis verzió megvalósíthatóbbnak tűnik).

A korábbi szériákban voltak olyan feladatok, amitől egy játékos 'szerethetőbb' lett, mert elért valamit. Valaki írta az arénát, ott a lányok legyőzhették egy feladatban a fiúkat, kicsit megbolygatva ezzel a kialakult rangsort.

Joey Tribbiani v1.1 2014.02.10. 13:23:02

@csiberibe: :) Ez a te elmeleted.
Engem egy dolog zavar, mindig csak Devid es Viki kerul szoba, amikor a nagy egymasnak feszulesrol beszelunk. Pedig ott van masik 9(!!!) ember is. Persze Sarlot most keresi magat, Zsofika azt hiszi meg mindig, hogy o csak bulizni jott, Krisztian itt no fel a szemunk elott, Jozsi szarik az egeszre amig gyurhat es szepulhet, Aureliot pedig a farka hajtja. De megsem tudom elhinni, hogy egyszer nem esik le a tantusz, hogy miert is vannak itt (kene itt lenniuk). A hosszu felvezetes lenyege, hogy nagyon kivancsi vagyok ki fog meg felnoni az egyebkent nem olyan magasra tett lechez es netan meg kavarhat Deviden es Vikin kivul Legalabb ket polus mindig kell es ha devid-Viki parbaj lesz akkor egy polus elmegy. (Bar most nem beszelhetunk 2 polusrol, mert nincs egyertelmu Devid es Viki tabor).

Joey Tribbiani v1.1 2014.02.10. 13:25:50

@sogeking: Igen, ezek mehetnenek. Azt hiszem mindannyian erre varunk. Csak azt nem tudjuk, hogy a szerkesztok mi f***ra varnak. Mert ez a nihil sokaig mar nem mehet. Bar tobben megjegyeztek, hogy ugyis lesznek nezok barmi is tortenjen es valoszinuleg igazuk is van.

blikknépe (törölt) 2014.02.10. 13:30:01

@Szentpeter: "Amiről te beszélsz az a gátlástalanság.. ezt te erénynek gondolod.. és te hülyézel másokat.."

ez hogy jött ki? 90ből kivontad a pénteket? :D

1. messze van ez a gátlástalanságtól. nektek minden ami túl van a tujaságon az gátlástalanság.
2. erénynek gondolom? erények itt szóba sem jöttek.
3. látod, vagytok itt páran, akik személyes sértésnek veszitek, ha 'báncsák' a kis kedvenceteket. akár egy benti játékos, akár egy kinti néző(szemlélő) tegye, máris megy a vicsorgás, és jönnek a zsigeri megnyilvánulások.

az egész akkor volt nagyon siralmas, amikor a vv5ben peti, akiről egyrészt tudni lehetett, hogy milyen, másrészt szájbarágósan el is magyarázta a riportszobában, hogy mit miért hogyan, de a nézői reakció az volt, hogy "gátlástalan", "aljas", "szarkeverő" stb stb.

kb a legképmutatóbb országban élünk, 9millió csőcselék. mindenki bűntelen és hibátlan, és csak az ilyen emberrel tudunk azonosulni. aki nem ilyen, vagy akinek ilyen oldalát is bemutatják (mert mindenkinek van), az dögöljön meg.

ha nálunk demokrácia lenne a gyakorlatban, akkor itt háború lenne. beleolvasol egy egyszerű balesetről szóló cikk kommentjeibe, és az emberek fele ölni akar. egy egyszerű valóságshow alakulását sem lehet az emberekre bízni.

Joey Tribbiani v1.1 2014.02.10. 13:32:30

Sosem neztem meg a VVhonlapjat. Most mar ideje volt beleneznem. Laci fenykepe mellett a kovetkezo szoveg: "Eletem legjobb 19 napja volt" (nem volt idezo jelben, de gondolom tole van). Ezt mondta 40 evesen, gondolom nem keves elmeennyel a hata mogott. Milyen elete volt enek a pasinak???!!!

genevieve 2014.02.10. 13:33:23

@blikknépe: ti, nektek...és te hol vagy?:-)

genevieve 2014.02.10. 13:34:21

@Joey Tribbiani v1.1: csodálkozol?:-)

mikor majd minden beköltöző belépéskor azt üvöltözi, hogy igen, végre megvalósult az álma:-DDDDDD

Joey Tribbiani v1.1 2014.02.10. 13:35:43

@genevieve: Aaaa, nem csodalkozom. Ez csak az elso reakciom volt.

nosce 2014.02.10. 13:35:45

"kb a legképmutatóbb országban élünk, 9millió csőcselék. mindenki bűntelen és hibátlan, és csak az ilyen emberrel tudunk azonosulni. aki nem ilyen, vagy akinek ilyen oldalát is bemutatják (mert mindenkinek van), az dögöljön meg."

sztem épp fordítva van Mo-n (majdnem)mindenki okosba intézi a dolgokat és mindenki alapvetően ezt látja maga körül a tükröt is beleértve. És ezért nem szavaz ilyenre mert ez az általános, ellentétben a világgal (ugye a mondás a magyar utoljára megy be a forgóajtón és elsőnek jön ki belőle)

mézescsók 2014.02.10. 13:35:47

Huhh, de jó kihagyni pár napot, utána valahogy nem mindent lát ugyanúgy az ember.
Honnan veszitek, hogy nem taktikáznak? És ha ez az altatás a taktika? Tény, vannak bent páran, akikből nem nézek ki ennyit (Józsi), de még ott is tévedhetünk.
Aurélió: kapott hideget-meleget is, de viszi a műsort. A benti "csajai" meg hülyék, illetve csak Zsófi, mert Teo és Iza szerintem ismerik a fajtáját, és valamilyen szinten - a kihasználás szintjén, ha egy kis odabújás vagy műsoridő kell - élnek ezzel. Egyébként legalább annyira idegesíti, ha egyértelmű kérdésekre nem adnak választ (Zsófika mindig és Iza 1x tegnap), mint engem. Ezért + 1 szav., ha applikáltam volna. Végigmegy szerintem a játékon. Talán nem nyer, mert ahhoz túl harsány.

Zsolti: uncsi úgy, ahogy van. Akadnak szimpatikus megnyilvánulásai (Kriszt piálásakor pl.), de túlzásba viszi a külvárosi suttyót. Beleszürkült a Dorkával való kapcsolatba, erre eddig még mindenki ráfázott. Különben utálom, ha hülyének néznek: tegnap este valami olyasmit mondott, hogy őket többezer ember közül választották ki. Hát persze, ha így nézem, akkor nyilván merő véletlen, hogy a játékosok 1/3-a valamilyen korábbi műsorban már volt. Vagy olyan kevesen jelentkeztek.

Dorka: ellavírozik Zsóti hátán. Valahol röhejes, hogy pont Ő forszírozza, hogy Iza kihasználja-e Traktorost. Vissza kéne egyszer kérdezni. Különben mintha ott sem lenne.

Józsi: a sötétség definiciója. Ki volt az a gyalázatos, aki lekirályozta először? Néha figyelem az arcát és nem hiszem el, hogy komolyan csinálja. Innen üzenem: mellre még gyúrhatna, mert lógnak azok cicik!

Krisztián: a lakók fele vidéki - miért nála hangsúlyozzák ezt ennyire? Valaki fentebb említette, hogy nem mindig tájszól. Hát bizony gyakran nem és olyankor nem játszik. A késes sztoriért szerintem ki kellett volna rakni, mert ugyan nem támadott senkire, de jogos félelmet kelthetett. Annyira nem ismerhetik, hogy ennyire tajtrészegen hogyan viselkedik. Viszont ez nem történt meg és szerintem a végére nagyjából feledésbe is merül. Elmehet a végéig a nép fia.

Izabella: Bár kedvelem, de nem az a könnyen szerethető típus. Talán bent marad addig, amíg rájövök, hogy miért. Vikin kívül a legőszintébb csajnak tartom (már az elején comming outolt: pia, drogok, bulik, suli nuku, világkép még annyi sem, Krisztiánt is felvilágosította többször, hogy nem Ő a pálya, stb.) azzal a különbséggel, hogy általában nem generál vitákat és mégis... Lehet, hogy játszik valamit?
Nem hiszem, hogy elmenetel a végéig.

Teo: nem látok benne annyi spirituszt, hogy végigcsinálja, Tud jó arc lenni, de könnyen felhúzható és akkor kontroll nélkül robban. Ezt még felhasználhatják ellene.Nagyon érzékenynek vélem. Debilióval való dolgát szerintem a helyén kezeli, nem Ő rinyál folytonosan a többi hölgybarát ellen.

Charlotte: kintről nagyon magányosnak és elesettnek látszik, de nem az. Úgy gondolom, hogy egyelőre hátul megbújik szépen és figyel miközben nyalogatja a sebeit. Hogy nagyobb taktikus, mint ami kinéz belőle, az tegnap is látszott. Szépen oltogatta Vikit, akinek pedig ha lenne esze tudhatná, hogy Ch. nem állhat az oldalán. Még Simon idejében elmondta nagyon durván mindennek. Az ilyesmit a nők nem szokták elfelejteni.
A mimikája rettenetes, olyankor elsötétülhetne a képernyő!

Zsófi: vállalhatatlanul hülye. Ennyire jó színésznő egyszerűen nem lehet. Életkora hp-jának prototípusa. És igen, 96-odszor is bedől Au-nak, holott pasit ennyire gyengén csajozni még nem hallottam, vagy nagyon szerencsém volt.De legalább a memóriája lenne jobb: tegnap azon sipákolt, hogy nem szeret egyedül aludni. Hát istenem, nem Teóval meg Aurélióval aludt? Aztán meg Izával és Krisszel? Hányan legyenem még az ágyban?

Viki: eleve arra rendezkedett be, hogy nem lesz népszerű. A Vv5-ben mintha Annamari lett volna az elején az arrogáns mindent megmondó, de aztán leesett róla a maszk. Ez Viktóriánál szerintem nem fordul elő, részben idegileg stabilabb (más közegből jött és van hova visszamennie), részben nem felvett szerep. Sokszor igaza van, de nem mindig - ezt viszont nem látja be. Szerintem, ha nem nyeri meg a játékot, azt pont a stílusának tudhatja be. Egy idő után kényelmetlen az ilyen emberek társasága és látványa (nem a külsejére gondolok).

Dávid: mire akkora azc ez a pasas? Ha annyira fénylő csillag a Vv egén, ami azért lássuk be lényegében csak egy egészen kicsi lyuk,akkor miért éppen a rózsaszín legsötétebb változatára kattant rá? Esetleg taktikából? Hogy a nőce annyira sötét? Akkor viszont igaza van, mert a többi elhajtotta volna a fenébe. Különben erősödnek a feminin vonásai. Először nem gondoltam, hogy homár, de már egyre jobban lejön, hogy L. Márk alteregója (L. Márkot egyébként kedvelem, Őt nem). Nem tudom, mire alapozza, hogy visszajön egy esetleges Viki elleni párbajból. Vagy a közutálatra épít, vagy nagyon elszállt magától, vagy nem is akar visszajönni.

Joey Tribbiani v1.1 2014.02.10. 13:41:18

@mézescsók: Koszonjuk a kimerito helyzetelemzest! :)

csiberibe 2014.02.10. 13:42:15

@Joey Tribbiani v1.1: ezért lenne jó, mint valaki írta, mindkettőt felakasztani... akkor megnézhetnénk, mire menne a többi... :)

genevieve 2014.02.10. 13:42:45

@mézescsók: szerintem a legtöbbnek itt nem is a nyeremény a lényeg, hanem a képernyőre kerülés (zsolt, dorka, laci, és főleg dávid)...a nyeremény csak egy bónusz:-)

sogeking 2014.02.10. 13:43:34

@genevieve: persze, mert a médiában szerettek volna dolgozni, és most azt csinálhatják, míg ki nem esnek :)

@mézescsók: nem altatnak, hanem simán unalmasak :P

Dr. Furifangosz 2014.02.10. 13:47:28

@karev:
Éneklős szrságot én se szeretnék, bár a régi szériákban sokaknak tetszett. Bejöttek énekes celebek, és tanították őket, aztán nótaverseny.

De ahogy sogeking mondja (@sogeking: ), legyenek olyan ügyességi vetélkedők, ahol nem biztos, hogy az győz, akinek a legnagyobb arca van a villában. Pl. lány is legyőzhet fiút.

Legyenek, legyenek...De már úgy látom, hogy nem lesznek.

mézescsók 2014.02.10. 13:48:14

Más!
Kérdésem: Krisztiánt csak kiválasztani nem volt szabad, vagy kivinni sem?
A villaszabályzatot nem ismerem és mindig védettséget emlegetnek, általában azt hangsúlyozták, hogy nem választható ki. Ha valaki nem választható ki, az előnynek tűnik, de csak akkor az, ha nem is vihető ki párbajra. Ha kivihető, akkor inkább hátrány, mert nem döntheti el, hogy kivel akarja megméretni magát.
Dávidnak nagyon rossz, mondhatni rosszabb a kapcsolata Krisztiánnal, mint Vikivel.
Nem hiszem, hogy a kiválasztás előtti fecsegések arról, hogy kit visz ki az illető, bármilyen szankcióval járhatnának. Ilyen máskor is előfordult, hogy emlegették: jelöljetek ki engem, én majd kiviszem XY-t. Még olyan is volt (Olivér?), hogy előre lekottázták, kire teszik a jelet, hogy kimehessen.
Van egy olyan opcióm, hogy Dávid nem Vikit viszi ki. Hogy azt mondta, az nem jelent semmit. Hogy csalódnak benne a többiek, az sem. Ez itt nem a gentleman"s agreement helye.

Joey Tribbiani v1.1 2014.02.10. 13:48:15

@csiberibe: Szenpeter mondta, de azert en senkinek sem kivanom a halalat. "Felakasztani"? Inkabb kikuldeni oket onnan. Persze majd jonnek a hozaszolasok, hogy akkor ki csinalja a musort. Barki. Mert nekem sem Viki, sem Devid nem csinal musort. Az utobbi 2-3 adast ne mis lattam es csak a Hogyvoltbol tajekozodom, illetve a kommentekbol. De lassan innen sem...

Joey Tribbiani v1.1 2014.02.10. 13:51:54

Na en leleptem. Udv es Beke veletek!

sogeking 2014.02.10. 13:57:00

@Dr. Furifangosz: miért ne lehetne, 14:00-tól kinevezlek kreatív igazgatónak :P

Schlomo Goldberg 2014.02.10. 13:58:45

Dávid Párbajjal döntené el, hogy kié legyen Zsófi?!

www.valovilag.hu/video/237977

Nem lesz Viki-Homár párbaj, ebben azóta biztos vagyok amióta Homár megszervezte a jelrakást.

PanDaNaci 2014.02.10. 14:01:46

@MolnarErik:
"Szal itt se adják be Dorka fogmosását?"

Miért? Partvissal mosta? :)

mézescsók 2014.02.10. 14:02:00

Hú, de gyorsak vagytok:
@Joey Tribbiani v1.1: Viszont nem írok gyakran. Ezt azért lehet méltányolni, nem?
@genevieve: Erre már én is gondoltam. Aztán meg arra, hogy csak nem beszélnek róla. Nem láttam minden kisfilmet, zömük nyilván nem is az otthonukban készült, de egyik sem tünt kőgazdagnak.(Talán Dorka mondott valamit a falujukban a közutálattal kapcsolatban, de erre nem fogadnék.) Azért nem beszélnek róla, mert az már nem biztos, hogy nyerő: szociális alapon ritkán nyernek játékot, vetélkedőt, bár nem példátlan (Utasi Árpi, vagy majdnem Jerzy). Laci is emlegette a kijövetele után, hogy anyagi gondokkal küszködik és ez mással is előfordulhat. Főleg, ha meggondolod, hogy kint egyiknek sincs egzisztenciája. Emellett nem is elegáns a pénzre hivatkozni. Sokkal trendibb, hogy én csak játszani akarok. Az ismertség kamu duma. Az 5 Vv 60 valahány játékosa közül Majkának sikerült megkapaszkodnia, valamilyen, jóval alacsonyabb szinten Bécinek és Nádainak. A többi néma csönd.
Szóval motiváló az a pénz, nagyon is.
@sogeking: Elhatároztam, hogy pozitív leszek. Hátha mutatnak még valamit.

blikknépe (törölt) 2014.02.10. 14:03:16

@genevieve: itt a blogon azért a többség velem együtt pusztán szemlélődő. sztem nincs olyan erős érzelmi tényező senki felé se pro, se kontra, maga a show, a szórakoztatás érdekelne, vagy engem még esetleg ez a szociológiai része, hogy miért van ez így nálunk, és mi mozgatja ezen tömegeket.

sose tudnám személyes sértésnek venni, mert az egyik lehúzta a másik gatyáját, vagy provokálta, vagy beszólt neki. nem tudna belőlem szélsőséges indulatokat kiváltani ezen szereplők egymás közti interakciója.

az megint más dolog, hogy objektív értékítéletet mondok egy faszpörgetés-sírás-szoli összelinekerezés kombóból álló repertoár felett. de ennek ellenére, vagy inkább pont emiatt nem követelném habzó szájjal a távozását, hisz ez a legalja szerencsétlen legalább megcsinálja a showt. vagy más csinálja meg vele. (vagy őt csinálják meg, és az lesz a show)

de józsi? az ő buta arca egy 9gag meme erejéig megfelelő, de 29nap után vajon mit tartogat még? még bele fog nézni a tükörbe 100x? izgi lesz.

PanDaNaci 2014.02.10. 14:04:18

@mézescsók: mindig azzal adják oda a kendőt, hogy a 'következő párbajon biztosan nem fogsz részt venni'.

Dr. Furifangosz 2014.02.10. 14:11:26

@sogeking:
Köszönöm. És akkor én döntök.
Reszkessetek, egerek!

karev 2014.02.10. 14:15:49

@mézescsók: sztem nem párbajozhat at all.

Szentpeter 2014.02.10. 14:16:39

@blikknépe: Amit itt előadsz az maga a szubjektivitás, és semmi köze az objektivitáshoz, még nyomokban sem.. ha csak nem vagytok hatan.. ( mosolygok )

Ez az ország nem képmutató, és nem hülye,egyszerűen csak túlél olyan politikusokat akik lerabolják az országot politikai hovatartozás nélkül..

FawltyTowers 2014.02.10. 14:21:28

@Schlomo Goldberg: szia Slomi /sziasztok többiek is/
Ebben a pillanatban akartam berakni ide, de előtte végigolvastam, hogy ne ismételjek.

Ha valaki nem vette volna észre Slomi beírását, Dávid azon filózik a hálóban, hogy kiviszi Oréliót.Indok: majd meglátjuk, kié lesz Zsófi, valamint hogy bánik Orélió a nőkkel idebent!!!

Csak bejön az elmélet, hogy nem lesz Dávid-Viki párbaj.

Kérdés már csak az, hogy a sok debilke kint vajon lesz-e annyira számottevő app-nyomkodásilag, hogy Orélió maradjon a játékban.

blikknépe (törölt) 2014.02.10. 14:27:00

@nosce:
ezért képmutató. mindenki csinálja, de ha másról ezt olvassa az újságban, látja a TV-ben, akkor annak bizony a kurvaanyját, de leginkább dögöljön meg a rohadék.

vicces: torz arcú hájas kivénhedt picsák szemét malacozzák vikit a facebookon, olyanok, akik frusztrációjuk okán egész életükben munkatársak, ismerősök, szomszédok ellen áskálódtak, akiknek az egész élete a szarkavarás körül forgott.

@Szentpeter: melyik része? az nem objektív értékítélet, hogy amit debil előad az a legalja? hogy ő egy rajoskodó suttyó? az lenne az objektív meglátás, hogy viki a szemét gátlástalan, és különben is ő provokálta simont, neki kellett volna kiesnie, vissza simont azonnal stb stb

az objektív értékítéletek alapján megfogalmazott véleményem természtesen szubjektív, mint mindenki másé. csak ezen szubjektív vélemény milyensége megmutatja, hogy ki milyen értékítéletek és érzelmi befolyásoltság alapján alakítja azt ki.

de biztos én vagyok a hülye, hogy én olyan játékot akarok látni, ahol a játékosok megpróbálnak tenni vmit a cél érdekében, próbálják alakítani a történéseket, akár úgy is, hogy a legerősebb játékost, akit párbajon megverni nem tudnának, más módon tegyenek ki. ezen habzó szájjal háborogni facebookon??? ne haragudj, de nálam az a normális, aki ezt értékeli és elismeri. objektíven, nem pedig érzelemtől vezérelve.

Szentpeter 2014.02.10. 14:27:05

@FawltyTowers: Ha ez igaz hogy Miss Dévid azt visz ki akivel pár órája még puszi pajtás volt, akkor szarul áll a szénája, mert ez nem tiszta játék..

Zsófit akarja megfektetni Miss Dávid ? mivel ?

Szentpeter 2014.02.10. 14:30:09

@blikknépe: A te véleményed szubjektív, aki azt mondja magáról hogy ő objektív az egyrészt beképzelt, másrészt meg szimplán hazudik.. Mert ha nem vált ki belőled érzelmet akkor mi a tökömet keresel itt ?

Az meg hogy fikázod a társadalmat, vagy a benti játékosokat, enyhén szólva necces..

FawltyTowers 2014.02.10. 14:30:52

@Szentpeter: nem tudom, de azon is filózok, mivel csak egy részlet volt egy történetből, lehet, hogy hülyítés,csak nem derült ki, mely szereplőre vonatkozik a hülyének nézés, ugyanis Csárlival merengett ezen az ügyön, két mondatban. Bugyitlan is ott volt a szobában, aki aztán, miután Csárli kiment, mondott valamit vihogva, de olyan szűken beszél ez a lény, hogy nem tudtam kivenni, mit morzsolt el a fogai között. Tán még Zsóti feküdt az ágyán.
Bármelyik elmondhatja Oréliónak, mi készül, bár most már nem lehet kiejteni a jövendő nevet. Úgyhogy ez is valamikor anno történhetett.

blikknépe (törölt) 2014.02.10. 14:36:57

@FawltyTowers: amíg volt az oldalon százalék, addig ő volt simon mögött.

és kell egy alja suttyó a show miatt, megtanulták ezt krisztofelnél. dávid helyett ott van viki kavarni, ő úgyis túl langyi, az ő szerepe egy párbajig elég, aztán kifújt. ezt nem lehet mégegyszer előadni.

esetleg még kiviheti zsófikát, dorkát, esetleg sárit, azzal kavarna a szaron, de maga alatt is vágna a fán, mert a szövetségesei mégegyszer nem bíznának meg benne.

@Szentpeter: ember te tudsz olvasni? vagy megtisztelsz azzal, hogy végig olvasod a kommentet, és úgy válaszolsz?
"véleményem természtesen szubjektív, mint mindenki másé"

de azért lovald csak bele magad, ezzel is az én teóriámat erősíted.

Szentpeter 2014.02.10. 14:37:07

@FawltyTowers: De nem mondhatja ki hogy kit akar kivinni.. ha Aureliot mondta akkor kizárják..

FawltyTowers 2014.02.10. 14:39:17

@Szentpeter: ezért írtam, hogy nyilván még valamikor anno készült a felvétel, hiszen mint tudjuk, sosem a naprakész anyagot látjuk. Lehetett ez még a kiválasztás előtt is.

Szentpeter 2014.02.10. 14:42:04

@blikknépe: Ha le akarsz szállni a magas lóról, akkor szállj le, ne csinálj úgy mintha le akarnál szállni..

Ha visszanézed a kommenteket akkor láthatod hogy mit jelent az hogy véleményformálás.. senki sincs a bölcsek kövével megáldva, vita van, szellemesen..

OCole 2014.02.10. 14:42:47

@sogeking: Rengeteget változott a világ 10 év alatt, beleértve az emberek ingerküszöbét is. Abból is látszik, hogy nem a csendes, visszafogott játékosok nyerték az utóbbiakat.

blikknépe (törölt) 2014.02.10. 14:44:05

@FawltyTowers: ez a kiválasztás előtt volt.

1.nincs rajta a kendő
2.és ahogy mások is értelmezték a szabályt, előtte még elmondhatja, hogy kit fog választani, de kendő után már nem.

csak akkor azt nem értem: ennyi emberből egy sem volt, aki elmondja auréliónak meg józsinak, hogy az egész taktika egy kamu?

de a műsor is egyre inkább kamu: bejön dávid és egyből párbajozni akar menni, mert ő olyan magabiztos, akár viki ellen, akár aurélió ellen...ugyanmár.

OCole 2014.02.10. 14:51:12

Dehogy vinné Auréliót, kamu az egész, csak játszott. Nyilván annak aki az ágyon feküdt, Dorkának ahogy látom.

Cave Nick 2014.02.10. 14:59:44

@blikknépe: Így van, Dévid mostmár biztos, hogy ÉNBP tégla, szánalomhalmaz az egész műsor pfeeejjj.

blikknépe (törölt) 2014.02.10. 15:01:31

@Szentpeter: te ülsz pónin...de erről nem én tehetek.

a viki az aljas gátlástalan kinyilatkoztatás szellemes lenne? vagy ezzel kéne vitatkoznom? vagy arról, hogy én mit tartok erénynek? á erről vitázz egy másik pónin ülővel...

elég világosan leírtam, hogy én játéknak, és szórakoztatóipari terméknek tekintem ezt az egészet, és ha viki aljas és gátlástalan is a játékban, attól még nem fogok vicsorogni rá, vagy pro-kontra állást foglalni érzelmileg.

szerintem te (is) túl komolyan veszed ezt az egészet, és pont emiatt találva érezted magad. ez csak egy játék, azok bent nem a barátaid, és nem neked nyerik a pénzt. de még csak jobban aludni sem fogsz attól, ha egyik vagy másik nyeri meg azt.

amúgy számodra mi aljas abban, amit viki csinál?hogy kéne viselkednie? mit kéne tennie egy játékosnak, ha már az elején van vki, aki úgy néz ki, hogy verhetetlen, s így párbajon esélytelen legyőzni? elfogadni a status quot és beletörődve elbohóckodni amíg ki nem esik?
kiszekálni, kiprovokálni, hogy szabályt szegje aljas és gátlástalan, elítélendő?

Szentpeter 2014.02.10. 15:06:39

@blikknépe: 10 óra 47 percnél írtam.. nem szurkolok senkinek

De mivel te Józsi szintjén vagy, ebből következően semmi értelme utalnom rá..

blikknépe (törölt) 2014.02.10. 15:18:20

@Szentpeter: és ki beszél arról, hogy te kinek szurkolsz? összvissza beszélsz már megint.

én ezekről a megnyilvánulásokról, és a mögöttes - feltételezhető - motivációkról beszéltem

"50 millióért a nézőt kell meggyőzni arról hogy valahol jóember vagyok, aki szerethető.."

"Amiről te beszélsz az a gátlástalanság.. ezt te erénynek gondolod.. és te hülyézel másokat.."

"Vikinek az a stratégiája hogy összeugrassza a játékosokat, és ezt rendkívűl élvezi, és amilyen hülye ezt el is mondja a kamerába.."

te személyes sértésnek veszed mind viki 'játékát', mind azt, hogy nekem mi a véleményem azokról, akik így fogják ezt fel, vagy akik szerint a "szerethető jóember"-nek kell nyernie, nem pedig a legjobb játékosnak.

amióta találva érezted magad, azóta itt don quijotéskodsz nekem. szóba nem került, hogy én mit tartok erénynek, sem az, hogy te kinek szurkolsz, de te mégis ezekkel vagdalkozol.

ha konkrétan erre vagy kiváncsi, hát tessék: a megnyilvánulásaid alapján téged is gerzsonné marikával közös halmazba sorollak. a tompa átlagnézők közé, akiknek reprezentatív mintája a vissza simont a villába facebook csoportban is tobzódik.
ha ezzel megsértettelek, hát sajnálom. ez az objektív tényeken alapuló szubjektív véleményem.

mézescsók 2014.02.10. 15:20:16

@Szentpeter: Most nem azért, hogy kekeckedjek, de ez egy ritka hülye szabály és vissza is lehet élni vele. Eszerint ugyanis, ha kimondom a cimbim nevét, hogy kiviszlek haver, akkor nem vihetem ki. Na, ezzel aztán rettenetesen megbüntették anno Józsit is. Bravó! És ne mondd, hogy Józsi akkor éppen ki akart menni, mert lelki válságban szenvedett éppen. Frászt akart kimenni, csak mutatni akart valamit és másra nem telt. Ha valaki olyan nagyon ki akar menni, akkor az kimegy. Szépen, egyszerűen.

én már a fény gyermeke vagyok 2014.02.10. 15:24:45

@mézescsók: Szerethető nemzeti 11-ünkből kihagytad Aurélt. Mondhattál volna róla is valami kedvest szépet nekünk.

annamanna 2014.02.10. 15:26:15

@blikknépe: tudod, az a nagy helyzet, hogy Viki egyáltalán nem olyan gátlástalan gonosz szarkavaró, mint amilyennek te látod. Olyanért dicsőíted, ami nincs benne (hogy Vikit idézzem Teoval kapcsolatban). Jóval erényesebb és igazságosabb és jobb szívű annál, mint amilyennek te látod. Őt például zavarja Dávid konspirációja, megjátszott barátsága Józsi és Aurelio felé, ő ennél ŐSZINTÉBB. Az őszinteség nagyon fontos tulajdonsága, nem tudom, miért nem látod, pedig ordít róla. Az más kérdés, hogy érzéketlen és tahó; de ez még mindig nem kígyólogika. Ha ilyen embereket keresel, ne a VV-t nézd, az efféle sunyi, ravasz összeesküvő lelkek nem ide jelentkeznek :)

Cave Nick 2014.02.10. 15:27:35

@blikknépe: Mi az, hogy legjobb játékos? Az a legjobb játékos akit a nézők a legjobban megszeretnek, ha a szerethető jóembert akkor az, ha az őrültet, akkor az.

blikknépe (törölt) 2014.02.10. 15:31:20

@annamanna: "Viki egyáltalán nem olyan gátlástalan gonosz szarkavaró, mint amilyennek te látod. "
ééén?

" Olyanért dicsőíted, ami nincs benne"
micsinálok? :))

beszélgess szentpéterrel!

vikiről kb annyi a véleményem, hogy remek húzás volt, ahogy simont kiejtette, és korai még kiesnie, mert perpill ő egy plot device ott, így nem lehet dávid-viki párbaj. ennyi. a többit tényleg szentpéterrel beszéld meg! az ittenivel :)

blikknépe (törölt) 2014.02.10. 15:38:24

@Cave Nick: " Az a legjobb játékos akit a nézők a legjobban megszeretnek, ha a szerethető jóembert akkor az, ha az őrültet, akkor az."

szerintem meg nem. attól nem lesz vki jó játékos, mert a nézők őt támogatnák legtöbben. sőt, tulajdonképpen erről szól amit írok tegnap óta, hogy nálunk ez mennyire nem így van. nálunk hiába vagy jó játékos, szerkesztői manipulációk nélkül az egész nap semmit nem csináló, sarokban csendben, mosolyogva ülő, vagy főző,mosó,takarító jóember nyerne. egy jó játkosnak itt az az osztályrésze, hogy szemét, aljas, gátlástalan szarkavaró, és micsoda g..i, hogy provokációval ejti ki a legnagyobb esélyest, mert párbajon esélye sem lenne. az már nem jut eszükbe, hogy akkor pontosan ez volt a jó választás, a jó taktika, a jó 'játék'.

Cave Nick 2014.02.10. 15:40:08

@blikknépe: Jó játékos az, aki megnyeri a főnyereményt. A provokatőr meg fogja nyerni a főnyereményt? Nem. Ennyi.

Deutsche Gabbana 2014.02.10. 15:46:27

@annamanna: erről jut eszembe, ha Dávid és Viki ugyanazzal az eszköztárral játszana, Viki megítélése nagyságrendekkel lenne rosszabb Dávidénál, ugyanis működik a csendes társadalmi nőgyűlölet.

genevieve 2014.02.10. 15:47:13

na fiúk csigavér:-)

ahhoz képest, hogy nem érdekel benneteket a dolog egész szépen belelovaltátok magatokat:-))

annamanna 2014.02.10. 15:49:47

@blikknépe: "remek húzás volt, ahogy simont kiejtette" - te remek húzásnak látod, én meg féltékenységi rohamnak Sárlott felé. Simon-Sárlottra volt bepörögve, amióta annak vége, Viki is nyugodtabb. Lehet, hogy csak az erkölcsi érzékét bántotta, hogy a kurva kurválkodik a villában, lehet, hogy ez a helyzet nagyon belegázolt a saját kisebbségi érzéseibe - de Zsolt-Dorka párosa nem bántja, Aurelio-Zsófi viszonyában pedig szinte kerítő, úgyhogy szerintem az az oka annak, hogy Simon-Sárlott ennyire piszkálta az idegeit, hogy nem maradt közömbös Simon felé.
Nem hiszem, hogy így akarta volna megnyerni a VV-t.
És amikor Olivér hasonlóan magára dühítette Zsuzsit, akkor is az volt az érzésem, hogy Zsuzsi feldúlta Olivér fantáziáját, és azért beszél róla ennyire lenézően, hogy így nyomja el az ösztöneit. Az sem volt direkt konspiráció.

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.02.10. 15:50:38

Üdv mindenki!

A hv-t végigolvastam, úgy látom sok fontos nem történt:) A nagy taktikus(?) manőverekbe kezdett, ha jól olvastam, és elintézi benti ősellenségét a tervei szerint...
Kicsit húzós napok elé nézek, így csaknem végig readonlyban tudom majd az eseményeket követni, de azért írjatok szorgalmasan, próbálok lépést tartani.

Azt jól érzem, hogy kezd kissé ellaposodni ez az egész műsor?

annamanna 2014.02.10. 15:52:49

@blikknépe: ehh, nem veszed észre, hogy a játék egyre inkább a szexre van kihegyezve, és jelenleg a legtöbb támogatója Aurelionak van. Zsolt sem a jófiúsága miatt esélyes. Sárlott is erre a vonalra épített, de ráfázott.

annamanna 2014.02.10. 15:55:05

@Deutsche Gabbana: vagyis inkább a nőktől azt várják el, hogy jobbak legyenek, rendesebben viselkedjenek, mint a férfiak. Hát igen, ha mondjuk Baukó Éva pasi lett volna, népszerűbb lett volna, kétségtelen.

FawltyTowers 2014.02.10. 15:59:06

@genevieve: :)))

@mézescsók: lehet igazságod abban, hogy aki ki akar menni, az ki is megy, hiszen ott volt a VV4-ben pl Laci illetve Gina. Ők ki akartak menni, megtették, feladták, kimentek.

Az viszont érdekes kérdést vet fel, hogy ha a mostani szériában Józsit védetté tették, mert megbeszélte Lacival a kimenetelt, akkor vajon miért nem teszik védetté pl Vikit, akinek a kivitelére szövetkeztek a jeldobálók úgy, hogy Dávid közölte velük kerek perec, a lányt fogja kivinni, ezért kell neki a zöld kendő. Bár, ahogy nézem, mondott ő Oréliót is, tehát nem vehető komolyan a döntése.
Viszont akkor Józsit sem kellett volna védetté tenni, ha megvette, hadd vigye. Szvsz ő akkor azért kapott lila kendőt, mert Laci őszintén belement az alkuba, Dávidnál viszont semmit nem lehet tudni.

annamanna 2014.02.10. 16:08:12

@blikknépe: erről még annyit, hogy az igazság órája után Viki vmi olyasmit mondott, hogy a többiek feltehettek volna neki olyan kérdést, amivel zavarba tudták volna hozni, de szerencsére nem vették észre, hogy mire nem szeretne válaszolni. A többiek tehát észrevehettek volna valamit, amitől zavarba jönne. Hogy mi az, azt persze sose fogja elmondani, úgyhogy csak találgatni lehet, miről nem akar beszélni.

genevieve 2014.02.10. 16:14:43

@FawltyTowers: ne már:-)

ez az egész játék erről szólna, hogy taktikáznak:-)
csak két év telt el az előző vv óta, ahol pedig állandóan szervezkedtek, pakoltatták magukra a jelet,hogy aztán kivigyenek valakit:-)

ennyire régen volt, hogy elfelejtettétek?:-)

genevieve 2014.02.10. 16:15:55

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): tegnap szó volta egy virtuális hogyvolt villalakókról:-)

jelölje meg ma mindenki kire tenné a jelét...ezek szerint nekik már meg van a jelöltjük:-)))

mézescsók 2014.02.10. 16:32:42

@FawltyTowers: Azért ne felejtsd el, hogy Józsinak Laci a kiválasztása után igérte, hogy kiviszi, Dávid meg még a jelölés előtt. Ezért más az elbírálás. Viszont ezen az alapon, ha valakit nagyon akarnának, végig bent tudnának tartani.
@genevieve: Nem felejtette el szerintem senki, de ez is taktika. Még, ha nekünk nem is tetszene.

blikknépe (törölt) 2014.02.10. 16:35:31

@Cave Nick: "Jó játékos az, aki megnyeri a főnyereményt"
mint a lottón :D @annamanna: kb 3x írtam le, hogy simon mögött debil volt a második. zsolt pedig pont a jófiúság miatt lehet a végén esélyes. addigra elfelejtik a kendőbe csulázást, más meg nem nagyon van ellene.

annamanna 2014.02.10. 16:39:38

@mézescsók: "ha valakit nagyon akarnának, végig bent tudnának tartani." - mivel nagyjából állatként bánnak velük (kép sixxtől, ilyen aláírással: "Iza frissen bundátlanítva"), ezért kik volnának azok a megveszekedett barmok, akik magukat feláldozva mást besegítenek a célba? Ahhoz előre le kellene vajazni az összes játékost, de ekkora nyereményt nem éri meg szétosztani; legfeljebb akkor volna ez lehetséges, ha biztosan segítené a játék a szereplők későbbi karrierjét.

genevieve 2014.02.10. 16:42:19

@blikknépe: furcsa, korábban nekem pont ez nem tetszett, most viszont érdekelne:-))

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.02.10. 16:49:40

Na, várom a köpködéseket, ma már eleget kaptam úgyis a kedves ügyfelektől.

annamanna 2014.02.10. 16:50:03

@blikknépe: "kb 3x írtam le, hogy simon mögött debil volt a második." - oké, nem olvastam. " zsolt pedig pont a jófiúság miatt lehet a végén esélyes." - Zsolt feladta a betyárkodó játékot, és ez szerintem elég erős figyelmeztető jel a lelki teherbíró képességére nézve. Én csak a 4. szériát néztem, és ott volt egy elég nehéz feladat, egy lábon egyensúlyozni egy farönkön, amit a görbehátú, full alkoholista Alekosz nyert meg. Ebben kell valamiféle lelkierő is, hogy csakazértis kitartok, csakazértis kibírom. Ha egy ilyen lopótökös feladatot felad Zsolt, mi lesz vele később? Zsolt Drokával kapcoslatban is berendezkedett a papucs üzemmódra. Nem biztos, hogy végig nyerő helyzetben tartja egy olyan lelkiállapot, ahol magát nem képes nyertesnek látni a különböző kisebb kihívásokban. Aurelio sokkal lelkesebb, ezzel maga mellé tud állítani olyanokat is, akik egyébként nem szívelnék. Ha Zsolt elhagyja magát, és nem lesz elég lelkiereje, ki fog esni.

genevieve 2014.02.10. 16:59:24

@annamanna: alekosznak a göbe háta miatt jó helyen volt a súlypontja, az alkoholmámor miatt meg megtanulta egyenesen tartani magát:-)

genevieve 2014.02.10. 17:01:03

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: na, olyan vagyok mint jerzy:-)

azon gondolkoztam mi lehet az a tbcs-en?:-)

Szentpeter 2014.02.10. 17:01:18

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: és kit viszel ki ? ( beugratós, mert ha elárulod kiesel )

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.02.10. 17:03:12

@genevieve: tébécésen :-)
@Szentpeter:
Mindenkit, most kizártam magam? Letépjem a pólóm?

genevieve 2014.02.10. 17:06:29

@Szentpeter: ezt most nem értem mire írtad:-)

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.02.10. 17:06:45

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: naná!
de akkor előbb dobd el azt a 40 centis kést, nehogy kárt tegyél magadban. :)

nosce 2014.02.10. 17:06:54

@annamanna:
"Nem biztos, hogy végig nyerő helyzetben tartja egy olyan lelkiállapot, ahol magát nem képes nyertesnek látni a különböző kisebb kihívásokban. Aurelio sokkal lelkesebb, ezzel maga mellé tud állítani olyanokat is, akik egyébként nem szívelnék. Ha Zsolt elhagyja magát, és nem lesz elég lelkiereje, ki fog esni."

sztem zsolt lehet a legnépszerűbb, Au népszerűségén sokat rontott a balfaszsága a csajokkal, meg h nem sikerült még betolatnia a kisverdájával, és az is h idekint inkább olaszliszkainak tartják mint olasznak

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.02.10. 17:09:31

Kicsit visszaolvasgattam, hogy vajon kinek a részéről és mennyire volt tudatos akár a viki-simon dolog, akár most ez a dévid-most-de-okos-és-ő-lesz így a legerősebb témakörben...

Sztem is inkább zsigeri ösztönből csinálta viki a dolgot, ennyire nem látta előre a lehetséges következményeket, azzal viszont egyet tudok érteni, h most nem nagyon fogja fel, h ez a dolog jórészt ellene irányul :)

Viszont eljutottam már mostanra odáig, h számomra teljesen érdektelen jelenleg, h végül ki viszi el a főnyereményt...

Szentpeter 2014.02.10. 17:09:43

@genevieve: Bocs azt hittem hogy félszavakból is..

Utaltam arra hogy Baileys szoktál kortyolgatni..

genevieve 2014.02.10. 17:10:54

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: ezen már én is gondolkoztam...

lehet viki a feszkó oldása miatt rántott egyet simon nadrágján...csak rosszul sült el a dolog...

Szentpeter 2014.02.10. 17:11:55

@genevieve: Jól sült el, mert Simon kiesett.. ez volt a cél..

genevieve 2014.02.10. 17:12:20

@Szentpeter: nem szeretem a pezsgőt:-)

a szoktam baileys-t kortyolgatni erős túlzás, mivel először fordult velem elő, hogy otthon eztet a tevékenységet folytattam:-)
sőt, máshol is igen-igen ritkán tettem:-)

genevieve 2014.02.10. 17:13:55

@Szentpeter: bár nem csípem vikit (sem), ebben azért nem vagyok biztos..

Szentpeter 2014.02.10. 17:15:54

@genevieve: Lehet véletlenűl lerángatni egy férfi gatyáját ? mindegy, már mult idő..

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.02.10. 17:16:39

@Szentpeter: naná :)

@genevieve: igen, nem tudatos volt részéről, aztán amikor rájött, h simont kibillentette a lelki egyensúlyból (volt neki olyan?), akkor rátett még 1-2 lapáttal, hogy lássa hova jut a dolog, utána meg már ügyesen igyekezett meglovagolni a hullámokat...

mindehhez kellett a zertéel aktív közreműködése is, ami nélkül az egész szépen ellappadt volna...

genevieve 2014.02.10. 17:18:51

@Szentpeter: nem azt írtam, hogy véletlenül rántotta le! az szándékos volt, csak nem az volt vele a mögöttes szándéka, hogy aztán simonnak elboruljon az agya és ezért kicsapják....szerintem...

Szentpeter 2014.02.10. 17:19:08

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos:

Én nem szeretem az összeesküvés elméleteket.. de, hogy a retek hogyan állítja össze a napi anyagot az nagyon hazaváághat, vagy felemelhet valakit..

A stream nem véletlenűl csapni való..

genevieve 2014.02.10. 17:19:58

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: lehet, annyira nem mélyültem bele az öfikbe:-)

genevieve 2014.02.10. 17:20:51

@Szentpeter: erre gondoltam én is:-)

gondolom láttad a farok csóválja című filmet:-)

hogy mit látunk egy dolog, hogy mi történt valójában meg egy másik dolog..

Szentpeter 2014.02.10. 17:21:21

@genevieve: Hát nem tudom én mit csináltam volna ha le rántja rólam Viki a gatyát.. úgy értem kevés férfi van aki erre nem rugja le a derekát az inzultálónak..

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.02.10. 17:22:35

@Szentpeter: és akkor talán el is érkeztünk oda, h mit össze variáltak az onlánnyal (ami többnyire nem volt), amiből teljesen más és másképp lehetne szimpatikus a nézők számára, mint amiket az összefoglalókban lehoztak, nyomattak...

@genevieve: annyira sok energiát és időt én sem fektettem a dologba, mindössze csak ez jött így le számomra, mondhatni amolyan megérzésként :)

De mint fentebb írtam, igazából nem is érdekel ki nyeri meg, itt nem fogunk óriási taktikai húzásokat, vagy előre eltervezett lépéseket látni a vlakóktól...

genevieve 2014.02.10. 17:24:22

@Szentpeter: mondjuk én is hasonlóan reagáltam volna mint simon:-))

de ott pl. lehetett attól tartani, hogy simon és krisztián pofán csapják egymást..és lehet ezt akarta beelőzni

mint kiderült kedveli krisztiánt:-)

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.02.10. 17:25:04

@Szentpeter: alapesetben akár még ezt el is lehet fogadni, de ide elvileg mind játszani mentek be, és tisztában kéne lenniük azzal is, hogy a provokációk, az aljas húzások, a másik ellen terjesztett hírek itt a játszma része.
Ha simon ilyenre adta a fejét (és nyerni is akart, nem csak pár heti potyakaját-piát), akkor az ilyen szitukra is ki kell(ett volna) dolgozni vmit előre fejben....

Mindegy, annyi betűt nem ér meg az eset amúgy :D

genevieve 2014.02.10. 17:25:12

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: na igen, a többség nyaralni van bent:-)
KSZ :-))))

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2014.02.10. 17:27:37

Szervusz nép, majd éjjel jövök, vagy nem :)

Szentpeter 2014.02.10. 17:32:16

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: Ha Miss Dávid lennél ( mosolygok ) kit hivnál ki ?

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.10. 17:32:25

Bocs, krvára off, de annyira megtetszett ma olvasván, hogy muszáj megosztanom veletek - még hogy a csúnya beszéd manapság terjedt csak el:

A kozákok válaszlevele a török szultán 1676-ban kelt levelére, amiben az követelte, a kozákok hódoljanak be az Oszmán Birodalomnak:

"A zaporozsjei kozákok a török szultánnak!

Te - török sátán, az átkozott ördög testvére és rablótársa, magának Lucifernek titkára! Az ördögbe is, hát milyen lovag vagy te, ha csupasz seggel még egy sünt sem bírsz agyoncsapni? Az ördög kiszarja, a sereged meg felzabálja. Nem vagy te jó arra, hogy keresztény fiak éljenek alattad, a seregedtől nem félünk, földen és vizen megütközünk veled. Te babilóniai szakács, makedóniai kerékbetörő, jeruzsálemi serfőző, alekszandriai kecskebaszó, a Nagy és Kis Egyiptom disznópásztora, örmény disznó, tatár tegez, kamenyecki hóhér, podolszkiji gonosztevő, a világ és alvilág bohóca, magának a viperának unokája, és a faszunk görbülete. Te disznópofa, te kancasegg, te hentes kutyája, te kereszteletlen tökfej, hogy baszom azt anyádat. No, imgyen szóltak hozzád a zaporozsjeiek, te takony. Még a keresztények disznajait sem fogod te terelgetni. Most befejezzük, mivel a dátumot nem tudjuk, kalendáriumunk nincs, a Hold az égen (szójáték, mert hónapot is jelent a ,,meszjac"), az év az évkönyvben, a nap meg ugyanaz, mint nálatok. Ezért seggbe is csókolhatsz minket.

Aláírók: Iván Szirko ezredatamán és az egész zaporozsjei sereg."

Szép és lírai, nemdebár?

Szentpeter 2014.02.10. 17:36:49

@Haynau (Sons of Monarchy): Na igen, a történelem a kedvenced...

Az ezred atamán úr már akkor is nézhette a való világot..

blikknépe (törölt) 2014.02.10. 17:37:38

@annamanna: ha valakit lehet használni és akarja is, azt nem dobja el a csatorna.

viki sztem hamar a sportklubnál fog kikötni kiesése után, hacsak nem megy vissza a kapuba, de akkor minek jött volt a VV-be, ha még mindig lennének ilyen tervei.

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.02.10. 17:38:39

@Haynau (Sons of Monarchy): énis tegnap olvastam ugyanezt a blogbejegyzést, és elolvastam a levelet is, ahol az egyik kommentben volt egy tökjó kozák induló is...
Rögtön eszembe jutott a hasonló érdeklődésed, de nem akartam szét-offolni egyik hv-t sem :D

De látszik, h a kozákok (még akkor is, ha nekünk is meggyűlt velük párszor a bajunk) tökös népek voltak :)

A Wikiről nyilván át is futottam a róluk készült szócikket :)

@Szentpeter: taktikai szempontból (bár nem kockázat nélküli), de mindenképpen jó választás viki. Ha pedig tényleg ismeri a kinti szimpátia eredményét (tételezzük fel, h igen), akkor ezen infók birtokában énis őt vinném.
ha kicsit biztonsági játékos akarnék lenni, akkor mondjuk Sárlottot.

Amióta bentvan, egyedül azzal nem lehet tisztában, h mekkora az ő népszerűsége a kintiek előtt....

Szentpeter 2014.02.10. 17:43:06

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: Szerintem az a jó játékos aki maga köré gyüüjti a könnyen befolyásolható játékosokat.. Sárlott ideális alkat ehhez, miért ejteném ki, még jól jöhet..

sogeking 2014.02.10. 17:45:11

@genevieve: plusz a feszes alsógatya is ad egyfajta stabilitást a mozgásszerkezetének :)

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.02.10. 17:46:12

@Szentpeter: igen, de azt a biztonsági játékra írtam..
A többiek is baromira befolyásolhatók (kb 2 mp-ig tartott megdumálni, h rá tegyék a jelet, és majd ő mindent elintéz a közös ellenséggel szemben), viszont egy könnyű győzelemmel erősödhet a többiek előtt, akik ezután majd nem merik rátenni a jelet, mert már jött vissza mással szemben.
Mondhatni elrettentésnek vihetné ki, a többiek felé.
Éppen elég emberke maradt még bent, aki befolyásolható, ha kicsit is ügyesen csinálja.

blikknépe (törölt) 2014.02.10. 17:47:53

@annamanna: ő ezzel a se ide, se oda, ide is, oda is dologal szépen ellavírozik kiválasztás nélkül, aztán mire a maradék felocsúdik, addigra gerzsonné marika és tsai elkönyvelik zsoltot a jó fiúnak, aki nem alázott meg mást, nem volt gátlástalan, aljas, szép párt alkotnak dorkával, jáj gyerekek olyan cípek vagytok így együtt stb stb

talán meg a paraszt gyerek lehet ott, ha addigra a késes sztori feledésbe merül.

amúgy késes sztori: sztem full megrendezett volt. ha nem, akkor miért nem szóltak rá krisztiánra, hogy krisztián tedd le a kést, vagy krisztián gyere a riportszobába.
az rtl akarta a kést, ezt pedig bevállalni csak úgy lehet, ha tudják, hogy semmi gond nem lesz - ergo meg volt rendezve.

annamanna 2014.02.10. 18:25:59

@nosce: "idekint inkább olaszliszkainak tartják mint olasznak" - pont ez szerez neki tábort... ezzel nem veszít szavazatokat, hanem nyer. :) "sokat rontott a balfaszsága a csajokkal, meg h nem sikerült még betolatnia a kisverdájával" - Alekosznál nem lehet bénább a csajokkal, és Alekosz megnyerte a VV-t.
Szerintem inkább Zsolt veszíti el a népszerűségét azzal, ha túl nyámnyilaként viselkedik. Ő nem kockáztat, egész életében biztonsági játékot játszik (mármint kint is, nem csak itt bent). Dávid viszont sokat kockáztat, és ez nyerőbb stratégia szerintem. Egyre kevésbé látom Zsoltot nyerőnek. Rengeteg alkalma adódott volna, hogy egy helyzetben átvegye az irányítást, de még Krisztián és Simon üvöltözésébe se szólt bele. Ha csajozni akar, akkor legalább harcolna valakiért, de ezt is úgy csinálja, hogy közben folyton be van húzva a fék. Tetszik neki Iza, de helyette Dorkával hentereg, aztán Zsófit szédíti azzal, hogy az ő számáras elérhetetlen, és itt meg is áll. Nem használja ki a lehetőségeit, pedig rengeteg volna. Túl pitiáner önmagához képest. Ahogy Sárlott mondaná: kamupasi.

annamanna 2014.02.10. 18:34:44

@blikknépe: elég róla azt látni, hogy összeférhetetlen, nagypofájú, és tutifix, hogy nem alkalmazzák. A gatyarángatás és seggmutogatás miatt a VV-ből nem dobták ki, de ezek miatt reménytelen, hogy műsorvezető legyen belőle. Még Istenes Bencével is kötözködött a beköltözése előtt. Nem tudom elképzelni, hogy felvegyék, hacsak nincs már most is erős hátszele. Pontosabban, ha van is támogatója a csatornánál, eztán nem fogja támogatni. Inkább statisztaként tudom elképzelni hasonló sorozatokban, mint Zsoltot, Dorkát, Dávidot, Lacit. Arra minden további nélkül felvehetnék, ott nem gond a "szarkavaró" előélet.

FawltyTowers 2014.02.10. 18:40:34

@blikknépe: késre azt tudom mondani, bingo!

annamanna 2014.02.10. 18:44:43

@blikknépe: "gerzsonné marika és tsai elkönyvelik zsoltot a jó fiúnak" Ez egy szórakoztató műsor, és a leginkább szórakoztató figurának több esélye van, mint a jófiúnak. És lehet, hogy azok fogják eldönteni a végeredményt, akik ilyeneket üzennek Au-nak: "Te vagy ot a leg nagyobb raj" "Zsofi Aurelio szerezd meg magadnak" "Dugd már meg az Izá-t jó csaj ne sza...kodjál még a végén azt hisszük ,hogy melegburkoló vagy öcsém"

annamanna 2014.02.10. 18:56:16

@Haynau (Sons of Monarchy): kíváncsi vagyok, mi lett a következménye :)

annamanna 2014.02.10. 19:00:53

@Szentpeter: szerintem az a jó játékos, aki egyedül is boldogul. Legalábbis Ráczéknak nem jött be a csapatgyűjtés, a többi szériát nem néztem.

annamanna 2014.02.10. 19:07:58

VV Attila hivatalos oldala csinált egy próbaszavazást. A jelenlegi állás 1222:761 Dávid javára.

blikknépe (törölt) 2014.02.10. 19:10:33

@FawltyTowers: de ha így van, akkor meg mi vagyunk a hülyék, hogy itt kommentelünk erről a megrendezett fosról :)

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.02.10. 19:28:07

akkor ezekszerint volt már a dal, amit linkeltem :(

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.02.10. 19:31:31

@Szentpeter: egy z lemaradt, ha már felszólítás...

blikknépe (törölt) 2014.02.10. 19:32:07

@ミラ: még nem, de jő.

komment: jó a zene :D

@Szentpeter: azonosulsz ezzel, igaz? :D

blikknépe (törölt) 2014.02.10. 19:34:36

@ミラ: ebből kitalálhatod a készítő származását.
amúgy is elképsztő mekkora a kokerók aránya a zsigerből vikigyűlölők között, meg úgy általában az ilyen VV-s facebook oldalakon.

Szentpeter 2014.02.10. 19:46:03

@ミラ: Csak nem én csináltam... én csak idemásoltam..

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.02.10. 19:47:29

@Szentpeter: sejtettem, nem is mondtam, hogy te hagytad ki :) hanem hogy kimaradt.

mézescsók 2014.02.10. 19:58:48

@én már a fény gyermeke vagyok: Bocs, hogy ilyen későn reagálok a kérdésedre.
nem hagytam ki, csak sorközt nem ütöttem. Hadd ne ismételjem meg, annyira nem érdekes. Lényege: viszi a showt, a hölgyek meg idióták, bár Teo és Iza szerintem tudja kezelni. Zsófika meg reménytelenül hülye. Auréliót esélyesnek látom.
@annamanna: Tudom, hogy őrült ötlet, de szerintem elméletileg, ha 4-5 lakó összeáll, megvalósítható.Ha az össznyereményt összedobják és értékesítik, talán még meg is érhetné.
Lehet persze,hogy nem gondoltam végig, de első blikkre - megcsinálható.Különben is: ezek nem nyerni jöttek, akkor meg?

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.02.10. 20:02:26

@mézescsók: kérdés, h a nyereménylada árát megéri-e szétdobni :D

FawltyTowers 2014.02.10. 20:08:23

@blikknépe: volt ez bármikor is kérdés, az elmeállapotunkkal kapcsolatban? :)))))

én már a fény gyermeke vagyok 2014.02.10. 20:10:04

@mézescsók: Bocsesz, már látom. Egy jogos reklamációs 10es skálán 2re teszem magam.

mézescsók 2014.02.10. 23:27:03

@ミラ: Csuda tudja. A lakás, a kocsi és az össz 12 m együtt lehet 3o m Ft, bár a pesti lakásárakból nem vagyok penge. Azért 5 "összeeskövőt" feltételezve fejenként 5-6 m már megérheti a semmi ellenében. Csak az a bizalom, az az egészet dönthetné. Mindenesetre ez csak játék egy ötlettel.
@én már a fény gyermeke vagyok: Ne ostorozd magad!!!

Kiscsillag_86 2014.02.11. 16:19:26

Helló! Bocsi lehet, hogy ezt már írtátok korábban, mert nem olvastam végig a kommenteket, de a Dorka nem Dávidra rakta a jelet? Csak mert a leírásban az van, hogy Dorka Báttyára és az elvileg Józsi. :) Nem akarok kötözködni, amúgy imádom a hogyvolt-okat!
süti beállítások módosítása