Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 6x21 - Káosz professzor helyett Laza Dávid

2014. február 01. 20:46 - sixx

Lilut kapjuk mára, szívderítő látvány a kis piros zakóban, az meg különösen fasza, hogy olyan gyorsan ledarálja a kötelező szarságokat az ingyenes vvappról, hogy nincs ideje az embernek még bosszankodni sem hogy már megint elmondják ezt a szart, nem tudom, hogy képes leszek-e megszokni ezt a részét a műsornak. Végül is, nem nekem szól, mit háborgok. Szájmon száműzetésben ébred, a nyugiban aludt a Sajnálatos Pólóletépés után, gondolom azért, mert Viki eljátszotta a nagyhalált, és nem érzi magét biztonságban mellette. A veszekedés pontosa ott folytatódik, ahol abbamaradt, Szájmon azon a rekedtes, elhaló hangján kántál motyogva, amit hallgatva legszívesebben megölnék valakit, leginkább őt magát, hozzá Vikinek be nem áll a szája és folyamatosan provokálja, ezzel a nővel egy fedél alatt élni rosszabb lehet, mint Dalriadát hallgatni 0-24-ben.

Screen Shot 2014-02-02 at 8.39.09.png

A veszekedés most már azon a síkon folyik, hogy ha Szájmont nem basszák ki a villából akkor Viki magától megy, érdekes lett volna megnézni, milyen eredmény születik, ha úgy teszik fel a kérdést, hogy akkor most Szájmon vagy Viki? A lakók egyébként Viki pártján vannak, és Szájmon pária lett, ami ugye átragad 501-re is, aki így inkább kussol és a sarokban üldögél, onnan figyeli az eseményeket és igyekszik észrevétlen maradni, nehogy az ő játékát is tönkretegye mátkája bohósága. Szájmon tisztában van azzal, hogy a retorzió akár kizárás is lehet, így elég rezignáltan hajtogatja a szokásos mantrát, amiben ez is elhangzik:

Le akartam róla húzni a gatyát, de egy számmal kisebbet hord, arról a bálnatestről meg nem lehet lerángatni. De nem akartam megerőszakolni, vagy valami. (Szájmon)

Screen Shot 2014-02-02 at 8.48.06.png

Szájmon a szemüvegét keresi, és közben motyog, Viki Simonkázza, és idegbetegnek hívja, közben olyan hangsúllyal beszél vele, amitől a bicska simán kinyílik az ember zsebében. Az meg nettó hazugság, amit a riportszobában mond, mármint hogy nem kereste a társaságát és nem szólt hozzá - folyamatosan pofázott neki, és ment utána, hogy idegesíthesse. 501 Simlisnek panaszkodik jobb híján, aki kihajítaná Szájmont egyből, és ezen a véleményen van Zsóti is - sőt, 501 is egyetért a dologgal, és nekilát menteni a menthetőt, nekem nem volt konfliktusom senkivel, mondja, és ugyan a riportszobában bőg egy sort, hogy szegényszájmon, teljesen egyértelmű, hogy saját magát síratja.

Screen Shot 2014-02-02 at 8.55.58.png

Eszkalálódik kissé a Bugyitlan-Pink-Debilió szerelmi háromszög is, hiszen Pink olyan ostoba, hogy az agyát simán bele lehetne operálni egy csirke koponyájába (de ott is lötyögne), és csak reggel szembesül azzal, hogy Debilió azon nyomban lesmárolta Bugyitlant, ahogy ő kiment a szobából. Mindezt a hírt készségesen szállító, és a mai napon ismét kamionos kurvának sminkelt Izától tudja meg, akire olyan baseballsapkát kényszerített az RTL, amilyet magától soha nem venne fel. Pink úgy dönt, ezt a dolgot meg kell beszélni Debilióval, és lebassza a nyugiszobában, de a srác ebből is kidumálja magát, hihetetlen: szeretet és nőhiányom van, nem fogok pitizni, lemaradtál, de úgy smárolsz, hogy te nekem attól fontos lettél. És Pink ezt elhiszi bazdmeg. Az este tételmondata is elhangzik (miközben a beszélgetést Zsóti az ajtó túloldaláról hallgatja):

Te két tüzet tartasz egy rakáson. (Pink)

Untitled_1.gif

Viki, most hogy Szájmont már kicsinálta, keres magának másik bolondot, és Iza tegnapi megjegyzését felnagyítva odamegy Traktoroshoz, te, Izának tetszel. Annak persze egyből kigúvad a szeme, ilyen finom úrilányt még nem pocsíkolt meg sose, de nem hiszi el Vikinek a dolgot, nagy játíkos vagy te, ösmerlek, csak szopatol. Viki a vállát vonogatja, akkor ne hidd el, nekem mindegy. 501 megpróbál közbelépni, te, Traktoros, neked van eszed, nem? De hiába, Viki elérte a célját, már látszik, ahogy forognak az apró, szalmából font kerekek Traktoros agyában. A riportszobában Viki be is vallja, hogy mindezt azért tette, hogy röhöghessen.

Screen Shot 2014-02-02 at 9.13.52.png

501 viszont belefingik a nulláslisztbe, és a konyhában kérdezi meg Izát (Traktoros füle hallatára), hogy mondta-e, hogy neki bejön Traktoros, amiből természetesen veszekedés lesz, Iza szerint neki sincs ahhoz köze, hogy 501 hányszor szopta le Szájmont, így inkább ezzel sem kéne foglalkozni. Pedig 501 most jót akart, komolyan. Iza nem hagyja annyiban a dolgot, és a hálóban is folytatja a dolgot, üvöltésig fajul a dolog, jóhogy. A folytatásban Debilió küzd meg egy levél felolvasásával, amiben közlik a lakókkal, hogy Szájmonra milyen sors vár, a konszenzus az, hogy mehet, de Szájmon bízik abban, hogy este majd kiderül, mi történt. Hát, kiderül, és mindenki megdöbben, mert sokkal durvább a tévében látni, mint amilyen élőben volt az egész. Viki az este folyamén kétszer is lehúzza a gatyáját, megmutatva, mit tett Szájmonnal és elborzasztva a jónépet. Tessék:

Untitled1.gif

A búcsú persze Szájmonos, közben mindenki úgy van vele, hogy húzzon a csávó a gecibe, és ki sem akarnak menni búcsúztatni, de Simlis jelzi, ez benne van a villaszabályzatban. Szájmon utoljára még beszól a villának, basszátok meg a pénzeteket, és balra el, nem bánom, hogy soha többé nem kell hallanom ezt a rekedtes motyogást. A helyére Laza Dávid érkezik, aki hegyes orrú cipőt hord, nagyon divatos nadrágot és frizurát visel, iszonyú arrogáns, és az adatlapján ilyenek vannak:

Mi az, amit feltétlenül bevinnél magaddal a villába? (könyv, foto, kabala stb) - Egy kiló nyugalom, két kiló leszarom.

Screen Shot 2014-02-02 at 9.34.49.png

Dávid Londonba jár melózni, Budapestre bulizni, Pécsett meg jogra, már nyolcadik éve, majd ezt Viki párszor felemlegeti neki, ha bent is elkotyogja. A beérkezés után igyekszik vicceskedni, de nagyon szarul csinálja, Traktoros máris úgy néz rá, mint egy hernyóra. Ma este párbaj, Simlis vagy Traktoros kint marad.

Címkék: vv6
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.02. 18:48:06

@genevieve: Tavaszodik, igen. Egyre kisebb az inger, ami elég a tutajos-státuszhoz. :D

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.02.02. 18:49:09

@Haynau: benrég néztem újra (tán egy hete?).
Továbbra is fantasztikus :)

@Cave Nick: bezzeg a villában akad, aki megmozgatna, mi?! :P :D

Cave Nick 2014.02.02. 18:49:39

@Haynau: ezt a tutajost korábban is írta vki, rá is kérdeztem, azt értem, hogy a tutaj fából készül, de mióta szállítanak magán a tutajon fát?

☺Mazsola (törölt) 2014.02.02. 18:50:06

@genevieve: én is függő lettem:)

@én már a fény gyermeke vagyok: majdnem leköptem a monitort:)))

genevieve 2014.02.02. 18:50:31

@Cave Nick: akkor menj külön szobára:-)

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2014.02.02. 18:50:56

@genevieve: És a hálószobában?:)))))

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: Mi vagyok én, keresztespók? A Villába velem Auléliónak! :)

@Haynau: Urinőkkel, (mint g.) szemben nem használunk ilyen szavakat, úgyhogy kéretik javítani a Dolgozó NépSzellem Vasútjára.

Szentpeter 2014.02.02. 18:51:05

@Haynau: Tisztában vagyok vele, nem is csináltam belőle titkot..
Gyarló ember vagyok.. vagy valami perverz..

Mók_Ica 2014.02.02. 18:51:09

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: a híradó szerint nem látták meg az árnyékukat!! Halleluja, jön a tavasz!!

Jó estét drágáim! :D

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.02.02. 18:51:44

@Cave Nick: régen, amikor még nem csináltak csónakot, vszínű egyszerűbb volt...
vagy a kivágott, és leúsztatni kívánt szálfákat kötötték össze ideiglenesen "tutajjá".
De mindkettő most tipp, nincs kedvem utánanézni éppen.

Élvezem a délutáni szunya kellemes utózöngéit íppeg :)

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.02. 18:52:07

@Cave Nick: A tutaj fából készült, magukat a fákat úsztatták le a folyón - tehát a tutaj maga volt a szállított áru. Lásd még itt:

hu.wikipedia.org/wiki/Tutaj

genevieve 2014.02.02. 18:52:17

@Cave Nick: mióta a folyó menti fákat kivágták és ott szállították el a rendeltetési helyére:-)

kb. ókor?

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.02.02. 18:53:30

@genevieve: sztem adjuk oda neki Szentpéter paplanját ;)

@savanyú a narancs ( Villanyfényes):jaaa, ha te kelesztelés helyett kalóba húzást szeletnél dlága fiam, én nem lontom el az ölömöd! :DDDD

Mók_Ica 2014.02.02. 18:53:36

mindenki szundizott?? senki nem főzött, mosott, vásárolt, stb.? :D

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.02. 18:53:49

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): Ezeken lovagol maga? Amit a vaksi szemével lát? A süket fülével hall? A tompa agyával gondol? Azt hiszi, fölér az a mi nagy céljaink igazságához?!

És úgy egyébként minden turbékolónak és maszturékolónak: M-I-K-R-O-P-O-R-T-!-!-!

Cave Nick 2014.02.02. 18:54:17

@genevieve @Haynau: az úsztatott fa az nem tutaj barátaim, hát én is olvastam anno tesz-vesz várost nem tudtok belőlem hülyét csinálni :D

genevieve 2014.02.02. 18:55:28

@Mók_Ica: de, én mindet csináltam:-)
teregettem is:-)

sőt még palacsintát is sütöttem:-)

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.02.02. 18:55:43

@Mók_Ica: ohhh, köszönjük medvegy-ügyi figyelőnknek...
Itten még tél van :)

@Haynau: bakker, dejó vagyok, érteem! :D

genevieve 2014.02.02. 18:56:21

@Cave Nick: én nem írtam úsztatott fát:-)

Szentpeter 2014.02.02. 18:56:28

@Mók_Ica: Vasárnap nem...

Pénteken viszont besegítek a vásárlása..
Sőt, szeretem a piaci hangulatot..

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.02.02. 18:56:39

@Mók_Ica: én utaztam is.
Most meg mosok :)
Ágyneműt :DDDDD

Mók_Ica 2014.02.02. 18:56:56

@genevieve: :D én azt a múlt hétvégén, most sütés nem volt.

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.02. 18:57:11

@Szentpeter: @Cave Nick: "A tutaj közel azonos vastagságú és hosszúságú szálfákból összeállított lapos, vízen úsztatható, de elég nehézkesen irányítható egyszerű vízi jármű. Alaptípusa saját meghajtással nem rendelkezik, csak a folyó vizének áramlása/sodra mozgatja. Lényegében a beleépített fatörzsek vízi szállítására (leúsztatására) használatos."

Gondolom nagyobb mennyiségben és kontrolláltabban tudtak nagyobb folyókon fát úsztatni, mintha egyenként engedték volna útjukra azokat. Így pl. nem veszélyeztették a többi vízi járművet.

Tesz-vesz város viszont király volt! :D

genevieve 2014.02.02. 18:57:13

@Haynau: mi van, nem elég hangos a lihegés és nem hallod?:-)

de egy perverz alak vagy:-)

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2014.02.02. 18:57:15

@Haynau: Azt, mivelhogy egyrészről felvilágosult ember volnék, másrészt minden nap megiszom, vagy 3 liter szentöltvizet.

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos:

Keleszteni a kalácsot kell, az egyebeket pedig a zuhanyzóban, vagy dzsákudziban:)

Cave Nick 2014.02.02. 18:57:30

Amúgy szerintem a Kriszitán lesz az első kieső, mert lassan kezdődnek a tavaszi munkák a földeken.

Szentpeter 2014.02.02. 18:57:47

@genevieve: szólhattál volna hogy palacsinta lesz.. szeretem..

Cave Nick 2014.02.02. 18:57:58

@Cave Nick: ez jó lesz burkolt elsőzésnek is a következő poszt alá

Nussszi 2014.02.02. 18:59:52

@Mók_Ica:

Én nem olyan rég tértem magamhoz, gyorsan csináltam ebéd-vacsorát az embernek, útnak eresztettem dolgozni..
ma nem voltam a házi asszonyok gyöngye:D

Most bögre kávéval éledezem várva a kisavazást:D

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2014.02.02. 19:00:40

@genevieve: A palacsinát imádom, perverzek közül pedig elég, ha velem állsz szóba :D

Mók_Ica 2014.02.02. 19:00:53

@Nussszi: adtál neki enni, gyöngy vagy :D

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.02.02. 19:00:54

@genevieve: már indulok is vissza ,)

@Cave Nick: ezen nagyon röhögök!
Mondjuk asse tudja, h liba-e vagy kacsa. Sztem műparaszt!

@Mók_Ica: köszcsi, vagy 6 éve nem nézek :)

@Haynau: DIREKT dobtam be (amellett, h igaz).
Miért szégyelljem, h két nővel szundiztam délután?! :D

Mók_Ica 2014.02.02. 19:02:15

tegnapi ismétlés most kezdődik, aki nem látta:)

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.02.02. 19:02:39

@Mók_Ica: nem vagyok burzsuj :)
Egy nagy teljesítményű mosógépem van...
Esetleg még mellé a mosogatógép tartaléknak :)

Nussszi 2014.02.02. 19:03:30

@Mók_Ica: Nem vagyok szívtelen:D

Cave Nick 2014.02.02. 19:03:37

@Mók_Ica: én csak ezen a kultúrmocsok kapcsán kommentelek itt, nem ismerem a rezidens szereplőket, de már tudtomra adták hogy nem lehet nyíltan elsőzni

☺Mazsola (törölt) 2014.02.02. 19:03:43

te jó ég, de pörögtök...

genevieve 2014.02.02. 19:04:01

na most egy csöpp szünet, ha új poszt lesz addig megkereslek benneteket:-)

☺Mazsola (törölt) 2014.02.02. 19:04:32

@Mók_Ica: de. volt mosás is, meg takarítás is, meg alvás is:)

Mók_Ica 2014.02.02. 19:05:58

@☺Mazsola: kialudták magukat, még nem tisztázott, hogy pontosan ki kivel... ;)

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.02.02. 19:06:05

@☺Mazsola: hoppá, te is alukáltál :)
Ez egy ilyen nap....

*dudorászik*

@Mók_Ica: :D <3

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.02.02. 19:07:00

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): okés, de előbb beugrik hozzám azzal, amit ő sütött....
Ugye nem baj?! :D

Nussszi 2014.02.02. 19:08:46

Bekapcsoltam az ismétlést, azonnal kinyílt a szemem azonnal, Viki felébreszt azonnal, úgy felidegesít...

☺Mazsola (törölt) 2014.02.02. 19:08:48

@Mók_Ica: na, igen, ez érdekes kérdés:)

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: bezony:) vasárnaponként megengedem magamnak ezt a kis luxust:)

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.02. 19:10:04

@Cave Nick: Ha látens szuicidgyanús vagy, elsőzzél nyugodtan! :D

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.02.02. 19:10:25

@Nussszi: jobb, mint a kv :D

@☺Mazsola: mi is.
Ezért somolyogtam...

Hiába a telepátia naccerű dolog :)

Uraim, kimondhatom, meglehetősen exkluzív társaságban szunyókáltam ma...
Ilyen egy tökéletes vasárnap! :)

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2014.02.02. 19:11:21

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: Semmi baj, készítettem palacsintát evő Blájen Vudu-babát. Csak bátran egyél :DDDD

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2014.02.02. 19:12:34

@Nussszi: Minek ebből ismétlés? Annyira nem jó. Sőőt.

Szentpeter 2014.02.02. 19:12:54

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: Exkluziv társaság... Akkorhogy a tökömbe tudtál aludni baszki.. ( röhögök )

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.02.02. 19:16:15

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): ehh, rajtam az ilyesmi nem fog.
Megvéd engem az én Atyám! :)

@Szentpeter: Úriember vagyok: kell vmi fedősztori ;)

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.02. 19:17:03

@Szentpeter: "Akkorhogy a tökömbe tudtál aludni baszki.. "

Ragad rád a villa-szleng, azt látom! :D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.02.02. 19:20:43

Mindenki együtt aludt? Szentpéternek, blájennek pedig ágyneműt kell mosni?

Szentpeter 2014.02.02. 19:20:47

@Haynau: Kultúrálódik az ember... ameddig Lilu ki nem basz..

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.02.02. 19:22:22

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Petya csak maga miatt mossa :)

@Szentpeter: új átok?!
Lilu basszon ki téged?! :O :D

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2014.02.02. 19:24:22

@Nussszi: Ennyire nem lehetett rossz a vasárnapod, hogy erre kényszerülj.

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Na erre majd...:))

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: a szentatya, a lepedőivel? Röhögni ér?:))

@☺Mazsola: Kell az ilyen gaz csábító, palacsintatolvajok ellen :))

Cave Nick 2014.02.02. 19:25:29

@Haynau: vannak még Nickek a tarsolyomban...

☺Mazsola (törölt) 2014.02.02. 19:26:07

áááá, most már komolyan érdekel, hogy mit szedtek? sírok:DDDDDD abba ne hagyjátok:)

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.02. 19:27:53

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: Hé, idézet volt! A "Bazmeg-O-Meter" pedig az én poénom, hékás! :D

De azért itt hagyom nektek, bekapcsolva. Debiliónál erősen ki fog lengeni, úgy sejtem...

Feleim, vár a Super Bowl-party, mivel előtte nagyszabású hastömés is lesz. ;)

Ez van: a való világ lenyomta nálam mára a Való Világot. Holnap leszek megint, addig is: itt a lé a tét!

Szentpeter 2014.02.02. 19:29:42

@☺Mazsola: Képzeld ha beköltöznénk..

Haynau, Blájen , Dorothy, Genevieve.. jómagam..
és még egy páran..
Egész nap a mosókonyhában szöszölnék..

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.02.02. 19:31:27

@Haynau: Jó szórakozást!
Többet érsz vele :)
Hátna, jobbtól nem szégyen nyúlni...
Amúgy nincs levédetve ;)

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: én miattatok ;)

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): naná, nem fojtanám beléd! :)

☺Mazsola (törölt) 2014.02.02. 19:31:53

@Szentpeter: na, akkor sokkal gyakrabban nézném a vv-t, ha ez a csapat lenne bent:)

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.02.02. 19:32:36

@☺Mazsola: alapból vagyok hülye (a többiek nevében mégsem nyilatkozhatok) :)
És szeretem a jó társaságot, ahol lehet az elmét riposztokkal köszörülni ;)

☺Mazsola (törölt) 2014.02.02. 19:34:36

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: az a legjobb:) és szintén zenész:)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.02.02. 19:35:20

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: én ezért nem iszom alkoholt, mert magamtól (alapból) vagyok hülye :D Mi lenne, ha még innék is?

Cave Nick 2014.02.02. 19:39:33

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: néha a lányok (is) bepisilnek ha sokat isznak => következmény szintén gatyamosás.

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.02.02. 19:43:07

Jól hallottam, Dorka "lehúgyagyúzta" vikit, amikor hívta ki cigizni, amikor Simóék is kimentek?! :)

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.02.02. 19:45:52

Ki a franc a Momó és a Mimi? (Csárlott)

Cave Nick 2014.02.02. 19:48:06

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: Simon már a gyerekeiket tervezte és így hívná őket

Cave Nick 2014.02.02. 19:49:04

@Cave Nick: durva amúgy, lehet hogy a kezdeti esetleg taktikázás után a Csárlott tényleg beleszeretett, mert S. elfogadta a csajt úgy ahogy van

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.02.02. 19:51:24

@Cave Nick: amúhy nekem is ez szúrt most szemet...
A csajt tényleg megfogta vmennyire (a szerelem talán túlzás), h az a kótyagos elfogadta mindennel együtt...

ő-szinte 2014.02.02. 20:07:53

mondom én, hogy büdös Aurélió szája :-DDDDDDDDD úgy húzódozik szerencsétlen kiscsaj :-D :-D :-D
süti beállítások módosítása