Hogy volt?

Való Világ 6x17 - Bebukott a PÁRBAJMUTYI

2014. január 28. 20:00 - Chat Géza

Na, megint nulláról indulunk. Bár volt egy Való Világ történelmében soha nem látott gigászi twist, de attól még a totál érdektelenség pocsolyájában tapicskolt a tegnapi rész. Nézzük miből élünk. Lilu ma a nature beauty jegyében aggatta magára a rucikat, egy libafos zöld színű luxxy gatya, egy sima pöttyös fehér lening vagy mi, visszafogott smink, és lágyan leeső aranyhajzuhatag. Már az első percben érkezik a agyeldobós WTF bomba, hogy Sikkasztó László nem hívhatja ki Báttyát párbajra, de azt már nem köti az orrunkra, hogy miért is. Jesszus, haza ment az erőember? A bádogember, akinek mégis van szíve hiányolta otthon héderező nyestjét és feladta a játékot? Neee. Még mielőtt bármit is megtudnánk Debilió és Szájmán büntetését kell végigszenvednünk. 

6_3.jpg

Mivel a testfestős feladatnál Hülyegyerek Szájmon elhagyta a helyét, holott ukázba volt adva, hogy az tilos, ezért most kapott egy Boratos neonzöld tangafürdőruhát – nem ismerem a szakzsargont - , tudjuk azt, amit az X-Faktorban már egyszer felhasznál Fat Phoenixes dobos gyerek a Váci utcán sms-ért kalapozva. Na, Szájmon most ebben ajtónállóskodik rendületlenül. Debilió pedig azért kap büntit, mert nem volt rajta mikroport a kiválasztás elején. Ejnye, no. Ezért egy 20 kg-os ridiküllel kell császkálnia. És ha hisszük, ha nem, szinte egyből nekiáll fegyencedzeni az udvaron és a plusz kilókkal vagizik, de senki le se hányja, csak Báttya áll fölötte és nézi, ahogy nő az izom.

7_2.jpg

Jön az indokolatlan beszélgetésgeneráló feladat, a lakók a hétköznapi életben is megannyiszor használt mágnestáblára szórva jeleiket mutatják meg, hogy szerintük Sikkasztó László kit fog kivinni a hóra, hogy párbajban megmérkőzzenek, és ki az, akit kurvaélet, hogy nem. Summázva: Szájmon a többiek szerint nincs veszélyben, mert egy két lábon járó ökörhuggyozás, Debilió viszont kezdhet remegni, hogy az otthoni spanoknak legyen elég lovettájuk, meg eszük, hogy feldolgozzák a VV app működési elvét, hogy bent tartsák az értelem sugárzó holdudvarában, a Villában.

8_1.jpg

Na és akkor most jön a lényeg. Báttya megfeszül, nem bírja tovább bulikázás, végtelen pumpálás, na meg a csaja nélkül, kész vége ennyi volt. Bemegy a riportszobába és kér egy jegyet haza, mert kibassza az agyát a bezártság, na. Kicsit még megy az egerek itatása az udvaron, jön Szájmon, aki felajánl egy gyógykezelést, hogy majd többet gyúrnak mostantól, oszt nem fog gondolni az otthoni nőre. És ez így ebben a formába lófaszt sem segít, mert még egy VV Olivér sem tudta napi 8-10 rejsszel elterelni a figyelmét ENCIRŐL basszameg.

„Mindig, minden körülmények között zárjuk ki a nőket?” - Alekosz The Great

Visszatérő probléma ez a VV-ben. Megvan oldva a gond, megesketi Lacit, hogy őt vigye ki párbajra. Okker, kezet rá, eskü még a holnaputánra, meg a nyuggerek lekötött bankbetéteire is, téged foglak kivinni. Amint ez megtörténik a Villa fürge háttérmunkásai már szénné nyálazták a Villa Kódexet és már meg is írták, hogy ki hogyan fog faszulni ezért. Báttya és Sikkasztó László! Előbbit nem lehet párbajra kihívni, mert instant védettséget kap, hisz Laci konkrétan kimondta, hogy őt viszi ki. Itt már felesleges tagani. Nem jött be a PÁRBAJMUTYI. Előbb kellett volna ahhoz felkelni.

Agyilag nem tudom lekövetni, hogy a kötelező feladatnak kiadott szerenádon mi a jóságos fasz történik. Legyen elég annyi, hogy Kispesti Amarózó nincs tisztába a fogalommal, derül ki, amikor visszakérdez, hogy mi a toszom az a szerenád. Totálon bebaszva kell a randa matektanárnőnek énekelni? Nem, de inkább itt van minden rímpár etalonja, az Izához intézett kis szösszenetből.

"Imádnám a tested, mint egy jó gyrost este." - Krisztián

9_1.jpg

A döntés nagyon bonyolult, de Iza gálánsan átengedi Dorkának a teraszra leszervezett romantische randevút. Mindegy is, hogy miről megy odakint a pofázat, mert Kispesti Don Juan végre bevette a jégkirálynő várát. A villa jakuzzijában, a szerelemmödansziéban akkorát csőrőztek, amijet még Pierre Woodman bácsi sem látott még egy masszívabb kanapés castingján se. Ennek még lesz böjtje, Iza biztos vendettát hirdet, de ha meg kell baszódni, akkor meg kell baszódni, ugye. Ma este kiderül, hogy ki megy párbajozni. Csak bírjuk idegekkel kivárni.

Címkék: vv6
1591 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.29. 15:09:59

@mostmarmuszajkommentelnem: Én az a fajta vagyok, amit Kiss Ádám "hobbinácinak" hív: második világháború haditechnikája, csaták, stb. Mondjuk pont az észak-afrikai és a csendes-óceáni hadszínterekre specializálódtam, meg általában a tengeri hadviselésre, úgyhogy nem sok magyar vonatkozása van a dolognak... :D

@Morcz: Zsótihoz barinője fog szólni, dörgedelmesen.

"a birka sztorihoz: a pacák nem féltette a pömpöllőjét? Ha cumi helyett hirtelen jött volna a hammbekaplak, akkor nagyon ráb...-t volna a sompolygásra...:D :D "
Hát na ja. Imádom az angol sajtó finoman árnyalt fogalmazásait. Tessék, amikor épp a birkával flörtölt volna:

"The sheep, it is said, did not remain static."

Epic! :D :D

Shoyu 2014.01.29. 15:10:11

Azért az is egy érdekes dolog, most minek tagadjuk le, mi nézzük a vv6-ot. Sokan emiatt bunkó parasztnak állítanak be minket, más kérdés, hogy leszarom. De fórumon én még nem láttam olyat, hogy az alap téma mellett, Rejtő, Jókai és már történelmi témák jöjjenek fel. Az "értelmiség" nézi a vv-t?

Morcz 2014.01.29. 15:13:18

@Haynau: "Zsótihoz barinője fog szólni, dörgedelmesen."

Na végre!!! Aztrán jön majd a két szék között a padlóra, mert a lelkiismeret furdalástól - már ha van neki - Durci lepattintja.. És két szék közt a padlóra bumm...
Remélem így lesz... :D :D

A birkán jót röhögtem, milyen prűdek az angolok... :)))

@Shoyu: "Az "értelmiség" nézi a vv-t? "
szerencsére úgy tűnik igen! :)

ga-ap · http://soundcloud.com/gaap/classic-breaks-vol1 2014.01.29. 15:14:35

@Shoyu: nem, az értelmiség vitatja meg itt;) a maradék a valóvilág.hu-n moderáltatja magát és üzenget a bentieknek, mintha az agyhalottaknak lenne esélyük olvasni a bátorító szavakat.;)

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.29. 15:14:48

@mostmarmuszajkommentelnem: @Morcz: @Haynau:
Szépen összefújta a szemetet a szél.
Én régész, hadtörténész szerettem volna lenni, de aztán más felé irányultam el, csak a töri iránti töretlen érdeklődés maradt meg.
Róma, keresztes hadjáratok (de az nagyon), Árpád-kor és kora középkor, majd a napóleoni háborúktól a XX. sz-ig terjedő időszak, főleg a két világháború.

És minden, ami haditechnika, és/vagy hadtörténelem.
Már egész szép kis könyvtárat összevásároltam magamnak...

Fogok ám a vv-ről is beszélni, de nem láttam a tegnapi műsort, és vissza sem olvastalak titeket, így most a töri/ponyva/könyvek vonalra csatlakozom rá... :)

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.29. 15:16:54

@Shoyu: kb úgy látszik igen, és ez is lehet az oka annak, hogy jó itt a hangulat :)
Én mondjuk a kollégáim előtt is felvállalom, a lényeg, hogy én jól szórakozzak, a többire meg ott a leszarom-tabletta :D, hogy ki mit gondol erről.
Amúgy sem vagyok teljesen 100-as figura, és ezt a baráti köröm is tudja rólam :)

mostmarmuszajkommentelnem 2014.01.29. 15:18:20

@Morcz: az szívás :D Én az őskortól meg az ókortól kapok hidegrázást. Szerencsére a szigorlaton hatalmas mázlim volt, máskülönben lehet, hogy nekifutottam volna kétszer-háromszor... :)

@Haynau: én is sokáig érdeklődtem a második vh. iránt, de aztán a fent említett másik két korszak jobban megfogott, úgyhogy a szakdogám is kora-újkori témából írtam. De azért máig bármikor szívesen elolvasok bármilyen könyvet, amelyik a második vh.-val foglalkozik. Na jó, nem bármilyet, mert Földi Pál "bulvártörijétől" a falra tudok mászni. :D

@Shoyu: velem is közölte már a barátnőm, hogy a barátai előtt ne nagyon emlegessem, hogy nézem a VV-t. Ha éppen együtt vagyunk, akkor nem nézem, mert vagyok olyan jófej, hogy megkíméljem tőle, de amúgy nem érdekel, hogy ki mit gondol. Hadd döntsem már el én, hogy mivel szórakoztatom magam. Különben sem a VV rész az igazán érdekes/izgalmas, hanem ez a kommentelősdi... :)
Amúgy szerintem az "értelmiség" nézi a VV-t, a "prolik" pedig nézik és szavaznak. (Nyilván erősen sarkítva a dolgot, úgyhogy ne sértődjön meg senki itt a blogon, aki értelmiséginek tartja magát, mégis szavaz... :D)

Morcz 2014.01.29. 15:21:27

@mostmarmuszajkommentelnem:
mi együtt nézzük a VV-t a feleségemmel, néha még az anyukája is csatlakozik, hüledezik is párszor rendesen. amikor este online-t sassolunk, vagy kibeszéljük, akkor általában asszonykám már alszik, így reggel az első kérdése: volt valami érdekes online? :D
Aztán ha napközben kiderül valami megosztom vele telón. Azt meg hogy ki mit gondol, hogy ezt nézzük - beleértve apámat - ívesen lesz@rom... :))

mostmarmuszajkommentelnem 2014.01.29. 15:22:34

@ga-ap: azon én is szoktam röhögni, amikor megnyitom a valóvilág oldalát, hogy megnézzem a videókat. És ott aztán rendesen tudnak gerjedni az indulatok. :)

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: a régészettel én is kacérkodtam, de amikor elmentem felvételizni, olyanokat kérdeztek az írásbelin, hogy csak pislogtam. A VV történéseit meg már elég alaposan átbeszéltük, szerintem belefér, hogy kicsit elkanyarodjunk a témától. Majd ha lesz friss anyag, csámcsoghatunk újra azon. :)

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.29. 15:23:19

@Morcz: Vigyázz, az íves f..ás nagy mintákat tud hagyni a környező falakon! :P

Azt kevésbé díjazná a család, mint a vv-t :D

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.29. 15:25:25

@mostmarmuszajkommentelnem: megnyugodtam :)

Mondjuk én elég messze keveredtem a töritől, így az csak hobbiként (egy a sok között) maradt meg.
Ha megnyerném a lottó 5öst, tuti beinvesztálnám magam a hadtörténet/régészet vonalra, csak úgy szabadidő elűzése gyanánt :)

Morcz 2014.01.29. 15:25:43

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos:
"Vigyázz, az íves f..ás nagy mintákat tud hagyni a környező falakon! :P
Azt kevésbé díjazná a család, mint a vv-t :D "
lol!! Erről egy karikatúra jutott az eszembe aminek fosómaci volt a címe...:D D :D :D

Shoyu 2014.01.29. 15:27:57

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: Én is felvállalom bárki előtt, ha majd ezért fog valaki lenézni, akkor talán jobb is ha nem barátkozunk :)

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.29. 15:27:59

Arra viszont visszaemlékszem, hogy áltsuli 7-8. osztálytól a töritanárunk már délutánonként (kvázi kiemelt óraszám) még plusz órákat adott nekem, és egy másik osztálytársamnak, annyira látszott rajtam az érdeklődés. :)

Ja, és az Egri csillagok 13x volt meg :D
Mármint olvasva, nem a leánykák... :P

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.29. 15:29:44

@Shoyu: Mondjuk sokan néznek rám furán, és nem is értik, dehát nekem vannak elég fura dolgaim, így simán beletudják abba ezt is :D
Olyan még nem akadt, aki emiatt távolodott volna el tőlem, tudják, hogy nem a következő villalétre készülök fel így :D

Shoyu 2014.01.29. 15:31:05

@Morcz: Nálunk a férjem velem együtt nézi, anyám is nézi, öcsém pedig nem, de senki nem gondol semmit a másikról, én se nézem pl. egyfolytában a Comedy centralt, mint az öcsém, szerintem nem sokkal magasabb színvonal mint a vv.

Morcz 2014.01.29. 15:31:59

Most elköszönök, mert el kell érjem a buszt. Így tényleg gyorsabban telik nap. :)))
Este az öfi után jövök! :)

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.29. 15:32:07

@Morcz: gugli nem találta meg, mindenáron a mosómacit erőltetné...

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.29. 15:33:32

@Shoyu: Nana, CC-t nem bántani, anélkül nem is lenne értelme bekapcsolni a tv-t, háttérben állandóan az megy az ismeretterjesztő csatornákon kívül/előtt. :)

Jópár magasabb színvonalú alkotás megy ott a vv-nél :D

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.29. 15:33:41

@mostmarmuszajkommentelnem: @Morcz: @Blájen, a vörös tengerészgyalogos: Hát igen, itt gyülekszik a söpredék. Nincs normális témájuk, nem anyáznak a politikát emlegetve, nem fújják kívülről a Sztárlexikont. Csak hülyeségekről tudnak beszélni, mint az irodalom, a történelem, a (hobbi)pszichológai, modellvasutak meg ilyenek. Fúj, kimegy a gálám az ilyenektől. De hát a "rendes böcsületes normális ember" nem néz VV-t!

;)

mostmarmuszajkommentelnem 2014.01.29. 15:33:45

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: 13-szor? Akkor "versenyben" vagyunk ;P

Én speciel szabadúszó fordítóként dolgozom, leginkább IT-s szövegekkel, nem sok közöm van a törihez... :D Ha nem kéne dolgoznom, tuti továbbtanulnék töri vonalon. A konzulensem anno azt mondta, hogy elég jól sikerült a szakdogám, nincs-e kedvem menni hozzá phd-zni a CEU-ra. Kedvem lett volna, de muszáj volt dolgoznom, és nem tudtam (és azóta se tudom) összeegyeztetni a kettőt. Lottó főnyeremény birtokában viszont egy percig sem haboznék... :)

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.29. 15:34:49

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: Még mindig jobb, ha a mosómacit ajánlja, van rosszabb is: a munkahelyeden nehéz lenne megmagyarázni, mit keres a képernyőn egy pedomaci. :D :D

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.29. 15:38:28

@Haynau: :D mondjuk modellvasút csak gyerekkoromban volt, de helyette harcjármű makettek akadtak szép számban :)

nem tudhatod, mit tudnék megmagyarázni a melóhelyemen :P

(tudod, a böri... :D )

@mostmarmuszajkommentelnem: üsse kavics, vegyünk lottót, hátha megosztott 5ös lesz kettőnk között :D

Shoyu 2014.01.29. 15:39:29

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: Nem bántottam, csak nem szeretem az egy kaptafára készült sorozatokat, valahol leragadtam a rém rendesnél kb., megnézek persze sok mindent a cc-ről, de nem tartom annyira jónak.

SzilajSzilard 2014.01.29. 15:40:19

Szeretném csengőhangnak Iza háááá háá áááá háháháhá kacagását. Amikor úgy nevet mint egy finom hölgy.

mostmarmuszajkommentelnem 2014.01.29. 15:41:44

@Haynau: ez van, mi vagyunk a világ elfajzottjai. :D

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: a CC-nek is szoktam feliratozni. ;)
Jó, nyerjük meg mindketten azt a lottó ötöst. De aztán lássalak majd az előadóteremben :P

@ga-ap: szintén még :)

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.29. 15:42:36

@Shoyu: viccöltem :)
Én leragadtam a gyerekes színvonalnál, a meló után engem szórakoztat...

mostmarmuszajkommentelnem 2014.01.29. 15:43:14

@SzilajSzilard: tegnap már mondtam Haynaunak, hogy ha talál egy olyan videót, amiben hallható a röhögés, lehetőleg nagyobb háttérzaj nélkül, akkor megpróbálom kivágni, és megcsinálom neki csengőhangnak :)

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.29. 15:44:12

@mostmarmuszajkommentelnem: melyik sorikat?

Nem kell aggódnod miatta :P
Annyi pénzből amúgyis építenék a lakásom közelében saját előadót, ahova papucs/zokni/sort kombóban csattoghatok át a reggeli kv-mal :D

SzilajSzilard 2014.01.29. 15:45:04

@mostmarmuszajkommentelnem: Más is tudja mi a jó! :)
Kell ez a légisziréna, nincs mese. Annyira rossz hogy tetszik.

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.29. 15:46:50

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: Na akkor dörszöld báttya, hol jártad a böritangót? Te vagy a melóban a kajmán, hogy mindenki remajozik, nehogy leoltsd a villanyt a stokival? Alsóágyas vagy te is mi? Csak semmi doberdó, meg kell alakulni és megy is az akrem. Kerálód megvan még? :D

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.29. 15:47:38

@SzilajSzilard: @mostmarmuszajkommentelnem: hová tűnt hát szegény Alexa feledhetetlenül(sic?) csengő kacagása, mely értelmet adott az emberi vidámságnak?! :O
Mily gyorsan veszett az enyészet ködébe, mintha sosem létezett volna. Óh, te gyarló emberi emlékezet!

:D

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.29. 15:48:37

@SzilajSzilard: Kértem már én is, @mostmarmuszajkommentelnem: mondta, ha küldök neki videjót amin van háttérzörejszegény Iza-kacagás, megcsinálja. Most azt keresem. Illetve otthon.

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.29. 15:48:39

@Haynau: még az is lehet, h smasszer vagyok :D

najó, nem...

SzilajSzilard 2014.01.29. 15:49:17

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: Lássátok szümtükkel mik vogymuk. Iza, por és kacagás vogymuk.

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.01.29. 15:49:30

Elment a wifi itthon, legalabb nekiallok dolgozni :)
De van 2 pici uj posztocska. Atmegyunk v kivarjuk az estit?

mostmarmuszajkommentelnem 2014.01.29. 15:51:50

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: mostanában leginkább Férjek gyöngye, Colbert jelentés, Egy házasság szabályai, de volt már pár A napi show és A CC bemutatja epizód is. Meg régebben Punk'd és Reno911.

@ga-ap: igen, fél 7 fele már le is adtam, aztán kávézgattam meg híreket olvastam, most pedig megint meló. :)

@SzilajSzilard: vannak kétségeim afelől, hogy jó-e, de ha nektek ez a perverziótok, hát üsse kavics... :D

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.29. 15:51:55

@SzilajSzilard: asztakurva, már a középkori magyarok is?!? :O

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.29. 15:52:34

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: Hiába kanyiskodsz, ez az akrem nem sül, nem vagy te samesz!

:D

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.29. 15:53:19

@mostmarmuszajkommentelnem: Reno11 :D LOL

Nem köpködhet mindenki, van, aki Izzi kacagására gerjed :P

mostmarmuszajkommentelnem 2014.01.29. 15:54:10

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: remélem az összes olyan felvétel megsemmisül, amin Alexa nevetése hallható. Mit gondolnának rólunk a jövő régészei? Bár földönkívüliek támadása esetén jól jöhet, szerintem elriasztaná őket :D

@SzilajSzilard: :DDDD

Cave Nick 2014.01.29. 15:58:52

@SzilajSzilard: úgy nevet, mint egy tuning Lada

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.29. 16:06:56

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: Én annyira gerjedek Iza csilingelő kacagására, hogy köpködni kezdek! Hiába na, fétisem a tuning Lada. Redná-redná-rereredná! :D

☺Mazsola (törölt) 2014.01.29. 16:52:16

jé, mennyi régészet fan! szintén zenész:) de aztán teljesen más irányba kanyarodtam:)

mostmarmuszajkommentelnem 2014.01.29. 17:04:19

@☺Mazsola: heheh :) Vérszagra gyűl az éji vad. Vagymi... :P

FawltyTowers 2014.01.29. 17:17:42

@hovatovább?: bár ugyan még délben írtál, nekem közben gályára köllött mennem, de most válaszolnék. Felfigyeltem bizony erre a Viki mondatra, tátva is maradt a szám, de nem volt idő akkor a történések és a kommentek folyamába beilleszteni. Felettébb érdekesen hangzott, először azt vélelmeztem, Viki valami bennfentes, hogy így tud mindent.
Talán, ha az itteni kollégák is megtekintik ismét az éccakai bulit, meglelik.

nosce 2014.01.29. 17:29:46

@hovatovább?:
én már pár napja írtan a fv-n valahová h nyilvánvaló h a később bejövők ismerhették a szimpátia szavazás eredményét hiszen ehhez elég volt a környezetükben egy okos teló (nekik családtagnak felszolgáló személyzetnek fasztuggya hol voltak) ahol lekérdezik az appot és okosba megmondják pl. Vikinek, ezt nem lehet kivédeni, csak úgy h amíg mindenki nincs benn nem nyilvános a szavazat, de mondjuk akkor se teljesen mert a villába be lehet ordítani az eredményt bármikor

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.29. 17:33:40

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: már megint?!
Hát ennyire elhanyagolnak?! :O :P

A Cappy rossz! Érteeem?! :D

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.29. 17:36:27

@Schlomo Goldberg: hát ez hiányzott az életünkből...
Büntet, nagyon.

Mondjuk annak a fejéhez is shotgunt tartanék, aki ezt 1 órásra végtelenítette.
A CIA pszichológiai megtöréshez használhatna Gvántánamón!

Nem tudnak azok ott semmit! :)

mostmarmuszajkommentelnem 2014.01.29. 17:42:24

@nosce: szerintem ők nézhették a műsort, mert valamelyik később bemenő embertől IB mintha kérdezte volna, hogy mit gondol azokról, akik bent vannak.

@Schlomo Goldberg: keserves :( Főleg az egy órás verzió. Van élő ember a Földön, aki valaha is végig fogja nézni/hallgatni? :)

☺Mazsola (törölt) 2014.01.29. 17:58:07

@Schlomo Goldberg: ki képes ezt 1 órán keresztül hallgatni??? mondjuk, vallatni jó

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.29. 18:00:12

@☺Mazsola: Most zenész vagy régész? :D

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Darling, mondtam, hogy higítsd. Nem jó töményet töményen!

@mostmarmuszajkommentelnem: @Blájen, a vörös tengerészgyalogos: Aki nyugisabb végtelenített háttérzörejre vágyna:

www.youtube.com/watch?v=ZPoqNeR3_UA

☺Mazsola (törölt) 2014.01.29. 18:03:58

@Haynau: akkor már inkább tengermorajlás. és egyik senem. bár tanultam zenét, de antitalent vagyok:S

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.29. 18:04:25

@☺Mazsola: csak nehogy máskor is! :D

@Haynau: készen vagyok...
mennyi embernek mennyi felesleges szabadideje van :D

Ez kb olyan, mikor még gimiben (ugye akkor még nem volt ennyi kütyü) egy meglehetősen lelkes évfolyamtársam a halál 50 órájából a Panzerlied-et felvette, és rámásolta egy 60 perces kazira, és azt tolta a walkman-ében :D
Mondjuk abban legalább van szöveg, ritmus, dallam.

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.29. 18:08:43

@☺Mazsola: Na most majd jól rásüti a sok nagyokos kommentelő, hogy Orálió biztos kisegítőbe járt meg síkhülye.

Pedig csak olyanja van, mint a diszlexia, csak a számolást illetően. Egyig biztosan el tud számolni, annyi p*cse van, amivel gondolkozik.

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.29. 18:10:12

@Haynau: gondolod?!
nem azért matat a gatyóban állandóan, h ellenőrize, megvan-e még az Az Egy?! :)
Bizonytalan a lelkem, h most 1, vagy 0...

☺Mazsola (törölt) 2014.01.29. 18:10:23

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: na várjál, most összezavartál...

jajj, találtam vmit, de asszem szpojler

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.29. 18:12:09

@☺Mazsola: Én zenét szívesen hallgatok. Zenélni nem fogok, mert az én kezemben bármelyik tömegpusztító fegyverré válik. :D

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: Panzerlied 60 perces loop-ban? Picit beteg, de inkább ezt hallgassa, mintsem macsétével rohangáljon az utcákon, ártatlan embereket gyilkolászva...

sogeking 2014.01.29. 18:12:39

@FawltyTowers: én leragadtam a "Döbbenetes dolgot tett az unatkozó nagymama" című cikknél :)

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.29. 18:13:56

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos:
"Bizonytalan a lelkem, h most 1, vagy 0... "
Ez azt jelenti, hogy számítógéppel még dolgozhat, ha oda elég a bináris gondolkodásmód?

FawltyTowers 2014.01.29. 18:14:07

@sogeking: én meg csak Schumi miatt nyitottam meg a borsot, de nem kellett volna. Egyéb napokon szigorúan zárva tartom a hírkerben. :)

☺Mazsola (törölt) 2014.01.29. 18:14:28

@Haynau: szintén. mondjuk zongorázni jó lenne tudni (álmodozó smiley)

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.29. 18:18:13

@☺Mazsola: nem állt szándékomban, figyelj jobban oda :)
szpojlerezz nyugodtan!

@Haynau: hát, kicsit szimpi volt neki a waffen :) asszem azóta kinőtte. nem macsétézett.
Vannak hóbortjai az embereknek :)

Nem, a progi be van töltve nála, csak sok a programtöredék, és ez akadályozza a futást nála. Ezért van ráküldve az ellenőrzőprogi :)

mostmarmuszajkommentelnem 2014.01.29. 18:18:56

@Haynau: thx, de én inkább ilyeneket szoktam hallgatni, ha nagyon le akarok menni alfába: www.youtube.com/watch?v=savCAd6RyPI

A Star Treket nem igazán kedvelem. Még akkor sem, ha csak űrhajóhang. :)

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.29. 18:19:04

@☺Mazsola: Mások idegein zongorázás is számít? Abban koncert-nívón vagyok.

(Tenorszaxofon vagy zongora, jó lenne ha...)

☺Mazsola (törölt) 2014.01.29. 18:23:41

ha meg vótmá, akkor elnézést

@mostmarmuszajkommentelnem: ez nagyon jó:))) bálnafan vagyok (is)

mostmarmuszajkommentelnem 2014.01.29. 18:32:06

@☺Mazsola: volt már, valaki belinkelte korábban a valovilag.hu-ról a videót.

Még egyszer asszem teszkóban a CD-k között turkálva találtam egy Sounds and Songs of Humpback Whales című lemezt, kíváncsi lettem rá, és asszem 390 Ft-ért megvettem. Aztán megvettem jó pár másik CD-t is ebből a Sounds of Nature sorozatból. A másik nagy kedvencem egy nyári vihar felvétele volt. Azóta sajnos már tönkrementek vagy másoknál elkeveredtek ezek a CD-im, de felfedeztem őket meg hasonló videókat a YT-on, úgyhogy most már újra átélhetem ezt az élményt. :)

Schlomo Goldberg 2014.01.29. 18:38:09

Basszus, egy jó RTL II stream oldal volt, de eddig tartott csak. Faszkivan.

mostmarmuszajkommentelnem 2014.01.29. 18:41:10

Na én megyek sportolni, mindenkinek jó izgulást kívánok estére, A NAGY KIHÍVÁS után jövök :D

nosce 2014.01.29. 18:42:49

@mostmarmuszajkommentelnem:
hát ha nézhették akkor különösen :)

ga-ap · http://soundcloud.com/gaap/classic-breaks-vol1 2014.01.29. 18:55:01

jó estét, Hölgyek, Urak! még meg sem köszöntem a tegnapi faszántos disputát, komolyan mondom nagyszerű élmény volt, nem úgy mint a mai laposkúszásos gdp-hajhászás.
hasonló jókat kívánok kedves mindnyájatoknak ma éjszakára is!;)

☺Mazsola (törölt) 2014.01.29. 19:01:44

@mostmarmuszajkommentelnem: anno én is szemeztem velük, de csak olyat találtam, aminek a fele natúrhang, a másik fele meg vmi gagyi zenés aláfestéses natúrhang volt, szóval nem jött velem haza

ga-ap · http://soundcloud.com/gaap/classic-breaks-vol1 2014.01.29. 19:08:36

basszátokmeg, most jövök rá, hogy
1, a vv szerkik TÉNYLEG olvassák a mivótot, de ami fontosabb
2, kurvára É N adtam az ötletet a tegnapi veretéshez, csak már el is felejtettem. íme:

ga-ap · soundcloud.com/gaap/classic-breaks-vol1 2014.01.28. 22:31:37
kedves errtéell, csináljatok már egy fasza kihívásos veretést józsinak holnap estére, hogy kicsit összeszedje magát

mekkora egy háttérármánykodó gyíkmedvedisznóember vagyok, nem is gondoltam volna!:D Ma estére mit találjunk ki az elmeroggyantaknak???:D:D:D

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.29. 19:08:42

@Schlomo Goldberg: Basszameg a Retek Kettő. Miért szedték le pont AZT?!?!?

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.29. 19:11:30

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Mert becappyzol, azért.

Emberek, ha legközelebb olyan oldalt találtok, ahol élőben lehet stream-elni, inkább csak priviben küldjétek tovább a linket, mert itt spionkodhat néhány patkány az RTL2-től akik aztán legott kinyírják a stream-oldalt vagy leszedetik a szánalmas férc-adójukat a kínálatból!

malevil2050 2014.01.29. 19:30:45

@☺Mazsola: Vedd már le ezt a macsekot innen,mert úgy érzem bele lát a lelkembe is :)

☺Mazsola (törölt) 2014.01.29. 19:35:38

@malevil2050: kizárt. mióta lehet avatar, azóta velem van:) amúgy meg nem értelek, még csak nem is szemből van, csak békésen mered a távolba:P

malevil2050 2014.01.29. 19:37:41

@☺Mazsola: De pont itt van mellettem egy tükör és visszaverődik :)

malevil2050 2014.01.29. 19:42:40

@☺Mazsola: Ajajj,akkor tényleg jobb ha ez marad :) De tényleg vannak kékszemű macskák? :)

☺Mazsola (törölt) 2014.01.29. 19:43:46

@malevil2050: akkor tedd arrébb, ülj odébb, esetleg takard le:)

☺Mazsola (törölt) 2014.01.29. 19:44:51

@malevil2050: naugye:) a sziámi makkeroké kék. amúgy kutyás vagyok, de jó kis kép ez:)

SzaffiChan 2014.01.29. 19:46:02

Feldughatja az rtl2 spion magának táskaszem műbránerét... ahelyett, hogy örülnének neki, hogy aki egyébként nem nézné a szar adójukat, most nézi, de nem, inkább vetessük le.
Nézek inkább vmi jó kis doramát...

malevil2050 2014.01.29. 19:47:26

@☺Mazsola: Értem,köszi a biológiai órát :) Tükör letakarva :)

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.29. 19:53:37

@SzaffiChan: Egyetértek. A VV-n kívül szar a nézettsége, maga az adó ótvar - aztán most hogy többen néznék, levetetik magukat. Tökkelütött idióták gyülekezete. Verje őket szemmel a VV Iza!
süti beállítások módosítása