Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

A Búra alatt - 1x12 - Szükségállapot

2014. január 28. 15:00 - Rimi

BigJim Rennie-nek teljesen átlagos napja van. Megint. Felbújtja, manipulálja Chester’s Mill város lakóit, hazugságokat állít Barbie-ról, nyilvánvalóan feltett szándéka el tenni láb alól Juliát. Felgyújt egy épületet és hidegvérrel meggyilkol egy mellékszereplőt. Szóval semmi különös.

1.jpg

Házkutatásokat végeznek a városban, a nép így szavazta meg. Hála BigJimnek. Tart egy hatásos beszédet, és mindenki boldog, még így is, hogy ez az egész totálisan illegális.Dodi megtudja, hogy NSA kukkolókkal vannak körülvéve a hadsereg által. Erről beugrik neki, az, hogy fotózott a telójával mielőtt megrázta valami és mindent elfelejtett. A Búra nem végzett alapos agymosást ezek szerint. A külvilági hangok azt mondják, a fekete kis tojás az erőforrás, és Barbie az egyetlen akinek van elég szakértelme, hogy kijuttassa a népet.

3.jpgLinda kiokosítja a népet, hogyan kell szolgálni és védeni. Megjelenik Phil, aki nem kinevezett helyettes ugyan, de úgy néz ki, ő is az lesz. Ifi az apját keresi, mert még zavarodott a búra által közvetített képek miatt. Az apja amúgy baromi jól van, élvezi is a helyzetet, mellesleg Ifit küldi őrségnek Julia betegágyához. Senki másnak nem szólhat, csak neki, ha a nő felébred. Vajon miért? Dodi pedig annyira ostoba, hogy rajzolni se lehetne nagyobbat. Rennie tanácsoshoz rohan a hírrel, amit a katonai kommunikációból elfogott.

4.jpg

Barbie megkeresi Angie-t és a segítségét kéri. Egy jelenettel később már bokrokban bújkálnak ketten a kórház bejáratnál. Angie a beléptető kártya miatt kell, de fejlődőképes a kislány. Talán az egyetlen akiről ez elmondható a 13 részes első évad alatt. Gondol egyet és elcsábítja Ifit, mintha csak éppen arra járt volna a kis nővérke köténykéjében. Közben Barbie egy mentőautóba pakolja Juliát és már készül vele megszökni, amikor Ifinek csókolózás közben egyszerre zavaróvá válik Angie cigiszagú lehelete. Ebből rájön, az átverésre. Barbie már épp indulna, mikor Angie rohanva kiabálja felé, hogy jön Ifi, húzzon bele. Erre már nincs lehetőség, Ifi és Barbie egymásnak esnek, így végül Angie lép le Juliával és a mentőautóval.

5.jpgPhil amint értesül a tűzesetről rögtön Barbie-ra gyanakszik, mivel a róla szóló bejelentést éjjel-nappal játszotta a rádió. Viszont Linda, aki korábban rájött Rennie piszkos ügyleteire, hogy nem gyanakszik még? Ehhez már végképp agy halottnak kell lenni. Meg is találják hamar Dodi holttestét, és máris siránkoznak, hogy Barbie ezt nem ússza meg szárazon. Igaz, semmilyen bizonyíték nincs ellene, de akkor sem úszhatja meg! Ifi pont jókor szól, hogy amúgy elkapta Barbie-t.

9.jpgBentől hazaérkezve Norrie és Joe máris egy újabb kalamajkába keverednek. Carolyn nem akarja engedélyezni a házkutatást, mert azt hiszi ott a kis búra. Ezért Jim beviteti mindannyiukat a rendőrségre. Aztán kinyitja a pajta ajtaját és ugyebár nem talál semmit, mert a tojás már rég Bennél van. A probléma mindössze annyi, hogy Jim csak egy fotót látott a fekete tojásról, fogalma sincs, hogy az mekkora. Mégsem kezdi el keresni.

8.jpg

Norrie a cellájában filozofálgat, ez jól megy a szereplőknek. Mégis meg kellett volna ölni Jimet, most nem lennénk rács mögött. Ekkor jön BigJim, szerinte Angie már menthetetlen, hiszen egy gyilkost bújtat és segít, de Joe-ból még lehet ember. Igyekszik megfélemlíteni Joe-t a hülyeségeivel, Norrie pedig végre szembe röhögi. Ez annyira felkavarja a tanácsos lelkét, hogy azonnal életveszélyesen megfenyegeti a lányt. Ettől erősnek érzi magát, de Norrie ennél sokkal keményebb, nekiront egy bicskával. Persze nem jön össze, de legalább megpróbálta. Behozzák Barbie-t is, aki hozzám hasonlóan nem érti, miért hisznek Jimnek. Lindának viszont inkább Mr Shumway meggyilkolása fáj. Carolyn nem tágít az intézményből addig, amíg a gyerekeket ki nem engedik.

10.jpgBen mit sem tudva a külvilágról békésen szerelgeti gördeszkáját, mikor a kis búra nagyon brutális sípoló hangot ad ki. És pirosan világít. Letakarja rengeteg takaróval, de ez nem segít.

11.jpgBigJim elviteti a gyerekeket Barbie szeme láttára, és megszorongatja a férfit verbálisan. Nyíltan megfenyegeti, hogyha nem vallja magát bűnösnek, Norriet, Angie-t, Joe-t és még az éppen életéért küzdő Juliát is lecsukatja. Barbie belemegy a játékba, de nincs más garanciája a barátai szabadságára, mint Jim szava. És az vajmi kevés itt a Búra alatt.

12.jpgIfi feladata, hogy megtalálja Juliát és Angie-t. Még jó, hogy a csaja okosabb, mint ő. Lindát Jim elküldi, hogy kövesse a kölyköket, akiket jobb híján kénytelen szabadon engedni. Szerintem ezt csak azért csinálja, hogy két idiótával kevesebb legyen a környezetében addig is. Ifi legalább megkérdezi, hogy miért olyan fontos megtalálni Juliát és átlát az apja hazugságán, de azért nem annyira nehéz elaltatni a gyanúját.

13.jpgJulia magához tér, emlékszik, hogy egy nő lőtt rá, akit még sosem látott korábban. Angie a kórházi raktárba vitte őt, gondolta ott nem fogja keresni senki. 

14.jpg

Barbie a Chester’s Mill Town Hall lépcsőjén készül bűnösnek vallani magát, BigJim változásról és szabályokról szóló beszédét követően, Phil és a statiszták szeme láttára és füle hallatára. Jim az összes bűnét rá akarja kenni. Mert ez már csak így demokratikus, ezek szerint.

15.jpgIfi válaszokat akar ezért a Búrához sétál, a rádiót hatásosan maga mögé dobja és amennyire csak tud ráhasal. Viccesen fest. A katonák a túloldalról jót röhöghetnek.

16.jpgKözben Linda követi a kölyköket, szegény Bennek pedig migrénje van a hangoktól. A kis búrán belül a tojás vöröses sárgás fényben izzik, a pillangó pedig kikelni készül a bábból. Ekkor sétál be Linda és nagyon értelmesen hangosan megkérdezi, hogy mi ez? Ahelyett, hogy mondjuk csendben leskelődne.

17.jpgAbban a pillanatban, ahogy a báb királylepkévé válik, Barbie ártatlannak vallja magát. Kezdem azt hinni, hogy tényleg ő a Király.

18.jpg

 

Címkék: Búra alatt
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

enzo23 2014.01.28. 18:25:56

Szerintem kimaradt a szövegből egy bekezdés valahol.
Azt írod, hogy Dodi BigJim-hez rohan, aztán meg a következő mondat ezen a szálon, hogy "Phil amint értesül a tűzesetről", továbbá a Norrie+Joe elmennek Ben-hez megkérni, hogy lerakják a kis búrát, az sincs a hogyvoltban^^

devilstrueface 2014.02.07. 09:46:27

áhh, későn találtam rá erre a hogyvoltra...sebaj az évadzáró még friss élmény, majd oda.

A Junior vs. Barbie bunyónál úgy vártam, hogy végre jól elkenik Jr. száját...Lindával vetekszik az idiótasága, de Linda szegény jót akar a plebsnek legalább, a srác viszont alapból agyhalott:)

devilstrueface 2014.02.12. 09:24:45

na mi van mááá. lassan elfelejtem mi volt az évadzáróban.
süti beállítások módosítása