Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Az Onedin család 3x13 - The Passenger (Az utas) (évadzáró)

2014. január 25. 10:00 - Gabba

James kiköt Baltimore-ban az Osirisszal és magával hozta Caroline-t, aki még mindig néhai férje üzleti ügyeit számolja fel, úgy látszik, a megboldogult eléggé szerteágazó kapcsolatokkal rendelkezett Dél-és Észak-Amerika szerte. James 55 dolcsi költőpénzt ad át Caroline-nak, itt írja alá, dugja orra alá a számlakönyvet. Ez ám a bizalom, mosolyog Caroline, mire James kijelenti: Ez egyszerű könyvelési lépés, semmi köze a bizalomhoz. Gáláns lovag, ért a nők nyelvén, ezt kénytelen vagyok újból megállapítani. Belép Baines, aki a magával már nehezen bíró legénység részére kér kikötői kocsmázásra pénzt, 5 dollár elég lesz nekik fejenként, mondja James, úgyis csak piára és szajhákra költik. Majd egy szakállas fazon, Mr. Draygon érkezik, aki Londonba keres postajáratot, mert az erre rendszeresített gőzös meghibásodott és nem tudják másikkal pótolni. A vitorlással 15 nap alatt kellene odaérni, de a rakomány nem csak levelek, hanem 1 millió dollár értékű arany is. James szinte meg sem lepődik, szállított ő már lekváros buktát is, így ezt a fuvart is elvállalja, utasként Draygon is velük megy.

Passenger01

A hajó széfjébe elzárják az értékes rakományt, két megbízható matróz őrt áll éjjel-nappal. Lassan viszont elő kéne keríteni a kimaradásra távozott legénységet, na, ez a nehéz feladat, mert a kricsmikben nyomuk sincs. Persze James fél-alvilági kapcsolatokkal is rendelkezik, tudja, kihez kell fordulni, és Baines-szel együtt felkeresi a Bartholomew nevű gusztustalan figurát. A tolókocsiban ücsörgő ronda uzsorás még hajósinas korából ismeri Onedint, a nevére is emlékszik, következetesen Jimmy Undine-nek szólítja. Azt is tudja, hogy postaszállítmánnyal készül kihajózni, viszont kiderül, hogy a lerészegedett legénységet eladta egy bálnavadász hajóra, de James fejenként 10 dolcsiért visszavásárolhatja őket. Ez a kiadás nem szerepel a költségvetésben, így James inkább alkudozni kezd, végül megállapodnak, hogy az alvilági főnök új matrózokat szerez neki  $ 5 / head áron. Másnap reggel részeg gajdolással meg is érkeznek, aggyistenbiri, köszönnek Caroline-nak két csuklás között, a fedélzetmester sokat sejtetően összenéz az egyikükkel, nem lesz ez könnyed hajókázás, van egy olyan érzésem.

Passenger02

Odahaza Liverpoolban Fogarty az öreg Frazernek beszél Albert egyik szabadalmáról, a hidraulikus kormányműről, ami az Anne Onedinben kiválóan bevált és a Frazer hajógyár ráállhatna a sorozatgyártásra. Eközben a női vonal úgy dönt, amíg James távol van, lecserélik Leonora ruhatárát és kicsinosítják, így a hazaérkező James nem fog tudni ellenállni neki és tuti meg fogja kérni a kezét. Új frizura, új kalap, új fűző, sőt új lovag, akivel addig is eljárhat szórakozni, hadd pletykáljanak csak a népek. A gavallér szerepére ideális választás lesz Richard, az Onedinek unokaöccse, ő jómódú és megbízható. Mi tagadás, a szoros fűzőben szépen domborodnak a domborulatok, szemünk kocsányon lóg, vérünk többek között a fülünkbe tódul, emiatt alig halljuk Leonora elhaló hangját, miszerint: Így alig kapok levegőt.

Passenger03

A hölgyek megszervezik az első fogadást, itt van minden ismerős és ismeretlen, Mr. Biddulphot éppen az öreg Webster kínálgatja jófajta tütükével. Közben borízű hangján dicséri a csinos Leonorát, igazi harmatos virágszál, az apának viszont nem tetszik lánya szabados viselkedése és ruházkodása, és közli Websterrel, hogy hamarosan férjhez adja Jameshez. Az öreg alkoholista majdnem kilöttyenti a portóit és nem győz ellenkezni: Elment az esze, ahhoz a goromba, fösvény fickóhoz?!, de Biddulph nem hagyja magát eltéríteni, neki James a célszemély, mint AaannnaaA-nál Főncsi. A terem másik sarkában Fogarty és Frazer szenior beszélget Albert szabadalmáról, aminek érvényessége két hét múlva lejár és újra kell hosszabbítani. Mivel jelenleg Albert Argentínában, James pedig Amerikában van, Fogarty vállalja, hogy elintézi a szükséges tennivalókat, így a hosszabbítással nem az Onedin Vállalathoz, hanem a Frazer gyárhoz kerülne a szabadalmi jog és dőlni fog a pénz. A szakállas viszont új életet akar kezdeni Ausztráliában, ezért 1000 fontért hajlandó lemondani a rá eső részről. A véletlenül arra bóklászó Robert meghall pár szót a beszélgetésből és gyanút fog, Hoppácska, mire készülnek ezek?, gondolja magában.

Passenger04

Elizabeth odavezeti Leonorát az egyik vendéghez, ez lesz a Richard gyerek, aki egy másik liverpooli híresség, bizonyos John Lennonéra hajazó szemüvegben ücsörög magányosan egy fotelben. (A csávó a sokoldalú Peter Gilmore alakításának köszönhetőn pont úgy néz ki, mint James lenyalt hajjal.) Sz Sz bemutatja őket egymásnak majd diszkréten lelép, Leonorán látszik, hogy nem nagyon van oda a lovagért. Richard bevallja, hogy ő nem az a kimondott társasági ember, mindazonáltal felkéri táncolni Leonorát, de miután fél perc alatt vagy húszszor a lábára lép, Leonora úgy dönt, inkább üljenek le, mert nem akar vagyonokat költeni ortopéd cipőre. Lassan indul a beszélgetés, unalmas vagyok, így Richard, igaza van, így Leonora. Aztán a szemüveges mentegetőzni kezd, de olyan szavakkal, amik csajozós dumának is beválnának, mint pl.: Igazából csak a szebbik nem társaságában vagyok ilyen, és minél szebb a hölgy, annál rosszabb ez a helyzet. Amúgy három nagy vállalat elnöke vagyok, az igazgatóim szerint kemény üzletember, amúgy az olvasás a hobbim és James a példaképem. A páros apránként kezd összemelegedni, és úgy tűnik, Leonora már el is felejtette, hogy nem sokkal korában még meg akart fulladni a szoros fűzőben. Másfajta fűzés folyik ezalatt Elizabethnél a terem túlfelén, neki ugyanis Fogarty éppen nagyszabású tervét ismerteti: hamarosan pénzhez jut, amivel új életet kezdhetnek Ausztráliában.

Passenger05

Vissza a tengerre, ahol az út eleinte eseménytelen, James Caroline-nak mutogatja a térképen, hol járnak éppen. Caroline szóba hozza James lányát, meg hogy gyakrabban kellene meglátogatnia. Szóba kerül még a korábbi lánykérés meg esetleg egy második házassági ajánlat lehetősége is, de úgy tűnik ezt egyikük sem veszi komolyan. Később Caroline a térképszobában rajtakapja Draygont, aki a koordinátákat másolja ki magának, de amikor a nő rákérdez, csak zavartan motyog valamit arról, hogy ő is tengerész volt korábban, és kimegy.

Passenger06

Caroline elmondja Jamesnek a szakállas gyanús viselkedését, de Jamesnek még hümmögni sincs ideje, amikor a fedélzetről szokatlan zajokat hall. A fegyverszekrényből két pisztolyt kap elő, kisiet a kabinból és látja, hogy Hogan fedélzetmester pisztollyal sakkban tartja Bainest, a kormányos már véresen fekszik a kormány mellett. Lázadás ez, erről kár lenne vitát nyitni, és bár a zendülők túlerőben vannak, James habozás nélkül lő. Kitör az általános lövöldözés és verekedés, az érkező Caroline is kap egy pisztolyt, a csetepaté közben James Tarzant megszégyenítő módon, kötélen lendülve lerúgja Hogant. Draygon halálos lövést kap, úgy tűnik, közel a győzelem, de végül a túlerő legyűri Onedinéket. James magabiztossága töretlen, egyből átlátja, hogy Draygon volt a navigátor, de most, hogy felvette a néhai előnevet, már nem tud a zendülőknek segíteni. A térképet viszont Hogan is ismeri, és megmutatja Jamesnek, hol fognak találkozni egy másik hajóval. Vezessen oda minket négy nap alatt, de semmi trükk!, közli fenyegetően. Az is kiderül még, hogy a rakományért fejenként 1000 dollárt ígértek nekik az ismeretlen megbízók, és a lázadásban részt venni nem akaró matrózokat bezárták a fedélközbe.

Passenger07

Liverpoolban Fogarty Elizabeth-et győzködi, hagyjanak itt mindent és Williammel együtt irány Ausztrália, Albert úgysem jön vissza Argentínából, miért várna rá? Ott down under majd jól meggazdagszunk birkatenyésztésből, a gyapjú és az ürühús tuti üzlet, egy szál gyapjúsálba burkolózva esszük majd a gyrost és közben P. Mobilt hallgatunk, mint fofofo. Sz Sz nem túl lelkes, amint maga elé képzeli a birkaszarral pettyezett jövőt, de Fogarty megnyugtatja, hogy neki semmit sem kell csinálnia, majd ő elvégzi az összes munkát. Szavai végleg megnyugtatják Pácsó Ármándó kedvencét, és szőke fejét elhaló „óh, Daniel" sóhajjal hajtja Fogarty férfiasch mellkasára.

Passenger08

A boldog jövő napfényes egén azonban felhők gyülekeznek, merthogy Robert éjt nappallá téve bújja a hajózási vállalat iratait, munkáját viszont lassítja, hogy fogalma sincs arról, milyen alkatrész szabadalmi joga után kell kutakodnia. Kérd meg _Mollyt, ő biztos kikutatja neked, javasolnám, de a kitartó munka végül enélkül is meghozza gyümölcsét, mert egyik éjjel Albert jegyzetfüzetében megtalálja a hidraulikus kormánymű leírását. Tessék, itt van, a szabadalmat ötévente meg kell hosszabbítani, a mostani szeptember 15-én jár le, mutatja diadalmasan Sarahnak. Eközben Richard és Leonora rendszeresen eljár kettesben mindenhova, Mr. Biddulph meglehetősen indignáltan számon is kéri Richardtól, mit akar a lányától. A látszólag tutyimutyi Onedin jól leoltja a fatert kijelentve, hogy ő nem akar James vetélytársa lenni, de bármiféle döntés meghozatalát bízzuk inkább Leonorára. Majd arra is felhívja a bányatulajdonos figyelmét, hogy információi szerint Biddulph egy olyan szénmező megvásárlását fontolgatja, aminek a papírjai Richard tulajdonában vannak, úgyhogy jobb lesz, ha nem veri magát túlságosan. Az utolsó szavakat az ajtó mögött Leonora is hallja, majd vidám arccal belép és így szól: Indulhatunk, Richard kedves. (Bakker James, rendezd le azt a piti lázadást mielőbb és siess haza!)

Passenger09

A barkókirály nyilván igyekszik megfogadni a tanácsomat, éppen most érkezik meg a hajóval a kijelölt találkahelyre. Hogan jelzésképpen vörös vitorlát húzat fel egyik emberével, és hamarosan fel is tűnik a várt szkúner. Amíg a lázadók a közeledő hajót figyelik, James összenéz Baines-szel és az összeszokott páros máris akcióba lendül. Fél perc alatt legyűrik a meglepett zendülőket, akik közül hármat megölnek, a maradék hármat pedig csónakba ültetik és magukra hagyják a tengeren. Nekem nincs időm bírósági tárgyalásra, majd a barátai felveszik, kiáltja oda James búcsúzóul Hogannek. A fogoly matrózokat kiszabadítják és James kiadja a parancsot Bainesnek: Nughopot a kormányhoz, irány Liverpool 11 nap alatt!

Passenger10

Amikor kikötnek, Caroline elbúcsúzik Jamestől, Londonba készül és örül annak, hogy James végül nem kérte meg másodszor. Hiba lenne összeházasodnunk, ezt maga is tudja, de azért jó barátok maradhatunk, mondja és hozzáteszi: Magának odaadó feleség kell, én meg mindig csak kritizálom. Kétszer adta vissza az életemet, másodszor most, nősüljön meg gyorsan, vegye el Leonorát! Igen, én is úgy gondolom, hogy ő megfelel, ért egyet James. Kezet fognak és Caroline kilép a kabinból, ezzel véglegesen kilépve James és a sorozat életéből is.

Passenger11

Frazer szenior érkezik Elizabeth-hez és meglepődve látja, hogy Sz Sz csomagol, ruhák, családi emléktárgyak, kedves receptek (köztük a Gabba-féle túrógombócé, császármorzsáé és tojásrántottáé) kerülnek a ládákba, amiket Fogarty zár lefele. Frazer tájékoztat, hogy Robert a határidő lejárta előtt bejelentette az Onedin Vállalat nevében az igényt a szabadalomra, így Fogarty terve kútba esett. Miféle terv, hiszen mi úgyis elutazunk Ausztráliába, kérdezi mit sem sejtve Elizabeth, mire Frazer kiakad: A férje pénzéből akar megszökni a szeretőjével, egy szajhában is több szemérem van! Elizabeth nem sértődik meg, hanem tovább értetlenkedik és Frazer szavai nyomán lassan összeáll csinos fejében a kép: a hős lovag Fogarty nem mondta el neki, hogy az Albert találmánya után járó jogdíj egy kis részével akart vele új életet kezdeni. A szabadalomból viszont a feleség jogán neki rendszeres és komoly összegű bevétele származik, majd hülye lesz ezt a biztos pénzt becserélni birkaszarlapátolásra. Frazer mindenesetre átadja az 1000 fontról szóló váltót Fogartynak, hiszen ebben már korábban megállapodtak, de aztán Elizabeth-tel az oldalán lelép, magára hagyva a dúlt arccal néző amorózót.

Passenger12

James elegáns zöld szerkóban beszélget Robertékkal, akik beszámolnak arról, hogy figyeltek és vigyáztak Leonorára, az elmúlt hetekben Richard kuzin kísérgette. Az jó, mert meg akarom kérni, mondja erre James, végszóra pont belép az emlegetett. Hogy van, kellemes útja volt?, csipogja sugárzó arccal, igen, olyan, mint a többi, válaszol szórakozottan James. Majd gyorsan kiböki, amit már vagy hat résszel ezelőtt kellett volna: Legyen a feleségem! Leonorában bennakad a hang, majd zavartan magyarázkodni kezd: Nem számítottam rá, és nagy megtiszteltetés, igazán, de a jövő vasárnap kihirdetnek engem és Richardot, össze fogunk házasodni. Egy darabig szótlanul állnak, majd Leonora futó csókot lehel James arcára és kilép az ajtón, és ezzel ő is örökre távozik James és a sorozat életéből. (Vigasztalhatatlan vagyok.)

Passenger13

Tíz perc alatt két meghatározó nőt elveszíteni, ez mindenképpen sorozatrekord, mélázik a magára hagyott James. Elgondolkodva nézegeti Anne kandalló fölött lógó arcképét, amikor kopognak és belép a kis Charlotte. Odamegy Jameshez és megmutatja neki új hajasbabáját, mire a morcos arcon eddig még sosem látott kifejezés tűnik fel, amit úgy hívnak: apai mosoly.

Passenger15

Passenger14

Kedves olvasók, köszönöm az eddigi figyelmet, az eredeti sugárzásban több, mint két év szünet telt el a 4. évad kezdetéig, de itt a blogon csak pár hetet kell várni a folytatásra, amíg a hogyvoltíró szusszan párat és Kate Nelligan miatt néhányszor újranézi A tű a szénakazalbant.

Címkék: onedin család
127 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

W.Jack. 2014.01.25. 10:52:35

Egyelőre itt tartok: "Mi tagadás, a szoros fűzőben szépen domborodnak a domborulatok, szemünk kocsányon lóg, vérünk többek között a fülünkbe tódul" És nem győzök magamra szólni, hogy nevessek ilyen hangosan :D

W.Jack. 2014.01.25. 10:59:57

Zseniális volt, hihetetlen, hogy mindannyiunkat megemlítetted :) Majd kimazsolázom a kedvenc részeimet, de most rohanok, hogy még legyen időm hóba szoborni a kedves posztírót :)

Gabba 2014.01.25. 11:02:45

@nughop: ugye, hogy érdemes idejárni kommentelni? :)

nandras01 2014.01.25. 13:06:01

miután a jelenlegi vv még az eddigieknél is nagyobb fos, egyetlen hv maradt már csak a ringben- az onedin.
nehéz lesz kivárni azt a néhány hetet...

ja, és onedin leánya valóban ennyire rút, vagy csak rosszul elkapott pillanatban készült a kép?

Gabba 2014.01.25. 13:57:41

@nandras01: kösz szépen, de kicsit fel kell töltődni...

Amúgy ha valaki elég öreg és emlékszik, megírhatná, hogy annak idején az MTV csak az első 3 évadot adta le, vagy a 4-et is?

nandras01 2014.01.25. 14:38:16

@Gabba: én már elég öreg vagyok, így anno néztem is a sorozatot, de már csak arra emlékszem belőle, hogy vitorláshajókkal jöttek- mentek, meg arra, hogy onedin állandóan kavart valamit.
hogy hány évadot adtak, arról lövésem sincs.

Gabba 2014.01.25. 15:07:53

@nandras01: na majd este előtúrok valami házi dokumentumot ezügyben

Gabba 2014.01.25. 15:20:00

közben visszanéztem, ez a zöld öltöny nem igazán jön be Jamesnek, mert a 3x09-ben is ilyenben kérte meg Caroline-t

W.Jack. 2014.01.25. 15:50:01

@Gabba: Amikor nem jövök kommentelni, az rajtam kívülálló okok miatt történik, de amikor jövök, akkor meg túltengek itt :)

Közben kialligátorkodtam, azaz agitátorkodtam magamat :) A kölykök 3 perc alatt jöttek rá, hogy ebből a porhóból szélben építkezni sziszifuszi munkának ígérkezik, így klikkesedés kezdődött. Voltak az építők (én) meg a hócsatázók (ők öten). Előbbiek (én) képezték a célpont halmazt is :)
Finoman fogalmazva volt némi Kőmíves Kelemen életérzésem; bár figyelembe véve, hogy mennyit simogattam a szobraimat, hogy megálljanak, másféle hasonlat is eszembe jutott :)
Ennek ellenére a földre is szobortam lh6.googleusercontent.com/--KakivtPwWo/UuPMlOt5DbI/AAAAAAAAAMU/CzifJ7cpXys/w844-h633-no/G_01.jpg, meg mert jó szívem van, kényelmi szempontokat is figyelembe véve, egyet a padra is :) lh6.googleusercontent.com/-L4OfMN3DtJ8/UuPMliQ_ZLI/AAAAAAAAAMY/eJwK9LzOHHQ/w844-h633-no/G_02.jpg

Pácsó Ármándó 2014.01.25. 16:01:22

@nughop: Mi a szeme? Ezek annyira aranyosak!!

W.Jack. 2014.01.25. 16:07:28

@St. Pácsó Ármándó: Köszi: ) Fogalmam sincs :) Ezek akadtak a kezem ügyébe a "mindenféle a kreatív barkácsoláshoz" szekrényemből :)

Pácsó Ármándó 2014.01.25. 16:39:10

@Gabba: Querido Maestro! Gracias que mi nombre puede persistir durante toda la eternidad. Usted es un escritor muy eminente.

@nughop: Szekrényből? Akkor nem a két kutya után maradhatott hálistennek! :-)
Gratulálok a művekhez és az öt gyermekhez!

W.Jack. 2014.01.25. 16:45:17

@St. Pácsó Ármándó:Abból csak egy saját, a többi csak itt bandázik :)

Gabba 2014.01.25. 16:59:17

@nughop: pöpec lett! látszik, hogy a vitorlázás kreatívvá tesz :)

W.Jack. 2014.01.25. 17:07:57

@St. Pácsó Ármándó: Én az egyik kis 7 éves nőszemélyen vigyorgok, mert minden alkalommal abban bízik hátha a szülei itt felejtik :)

W.Jack. 2014.01.25. 17:08:52

@Gabba: Köszi, igyekeztem :)

Gabba 2014.01.25. 17:58:33

@St. Pácsó Ármándó: emlékszem, pont ennél a résznél hiányoztam oroszórán, ha esetleg lehetne magyarul...

Pácsó Ármándó 2014.01.25. 18:10:06

@Gabba: Spanyolul van Amigo! Röviden: Köszi a hv-t!

Gabba 2014.01.25. 18:26:05

@St. Pácsó Ármándó: a lényeget kihámoztam, de az rosszul esett, hogy nem ment át a viccem

W.Jack. 2014.01.25. 18:27:27

No akkor most mazsolázok és megint végigkuncogom a hv nagy részét :)
" Gáláns lovag, ért a nők nyelvén, ezt kénytelen vagyok újból megállapítani"

"aki egy másik liverpooli híresség, bizonyos John Lennonéra hajazó szemüvegben ücsörög magányosan egy fotelben"

A szavak fűzése Neked is elsősosztályúan megy: " hogy nem sokkal korában még meg akart fulladni a szoros fűzőben. Másfajta fűzés folyik ezalatt Elizabethnél " :)

Hagyok későbbre is idézni valót, mert szeretem, ha az Onedin hv. van legfelül, az őt megillető helyen :)

Pácsó Ármándó 2014.01.25. 18:43:10

@Gabba: Mert el vagy kényeztetve! Személyes hangüzenet, HóSzobor-ikrek, rajongók átcsábulva a VV6-tól, 13-as raktár egy csinos vörös ezermesterrel aki újraszereli a 3D-s kamerát, Leonóra egy szál fűzőben, stb

Megköszöntem még azt is hogy szerepeltettél a hogyvoltotban, mégpedig Elizabeth mellett!

Pácsó Ármándó 2014.01.25. 18:47:21

@Gabba: Ja és a kedvenc humorbonbonom a hv-dból: "Odahaza Liverpoolban Fogarty az öreg Frazernek beszél Albert egyik szabadalmáról, a hidraulikus kormányműről, ami az Anne Onedinben kiválóan bevált" :-DDD

Gabba 2014.01.25. 19:28:31

@St. Pácsó Ármándó: ezért ijedtem meg attól, hogy azt hitted, nem tudom megkülönböztetni a spanyolt a huttól :)

Pácsó Ármándó 2014.01.26. 10:27:15

@Gabba: De miért? Az Osiris dőlt betűvel van írva, tehát hajó. Anne Onedin nem, tehát személy (vagy teher):-)

Gabba 2014.01.26. 12:30:20

@St. Pácsó Ármándó: jogos, a hajóra utaltam, nem a néhaira....

AaannnaaA 2014.01.26. 13:03:26

Odáig vagyok, meg vissza, hogy ennyi kommentelőt megemlítettél a sorozatzáróban :)
Ez volt a kedvenc mondatom: "Sz Sz nem túl lelkes, amint maga elé képzeli a birkaszarral pettyezett jövőt" - itt hangosan felsikítottam a röhögéstől.
Amúgy erre a részre konkrétan emlékszem gyerekkoromból - a James hasonmás unokaöccsre, meg a kavarásra a sok arajelölttel, meg arra, hogy már gyerekfejjel is felsóhajtottam, hogy "ezt a szart". Na jó, nem ezekkel a szavakkal.
Én sem tudom, hogy adtak-e több részt itthon, de talán még egy évad lement (nem vagyok benne biztos).

_Molly 2014.01.26. 17:22:22

@nughop: @AaannnaaA: @Gabba:

Ha kissé megkésve is, én is csatlakozni szeretnék a lelkes kommentelőcsapat méglelkesebb tapsviharához!:)))

Egészen megható volt Gabbától a napi Onedin-sztoriba trükkösen belefűzött rajongói tagnévsor, mintegy megköszönve a kis csapatnak az eddigi közre- és együttműködést. Kicsit össze is szorult a szívem, hogy ez talán nem lesz-e egy végső búcsú?... és igazán nagyon örülök, hogy nem!!:)))

Már kinyomoztam, hogy a Prizma csatorna az RTL Klubhoz tartozik. Egyelőre gyűjtöm a bátorságot, hogy írjak nekik a sorozat ügyében. Mégiscsak jó lenne, ha ismét leadnák, nem gondoljátok?:-o

_Molly 2014.01.26. 17:42:35

@Gabba: "annak idején az MTV csak az első 3 évadot adta le, vagy a 4-et is"

Én is úgy emlékszem, hogy eredetileg csak nagyon kevés évadot le a Magyar Televízió, én is a 3-ra tippelek. Többek között azért is, mert az első hármat lehet DVD-n megvenni, talán mert ezek voltak a legnézettebbek?

Amúgy tudtátok, hogy az Onedin magyar szinkronja jogilag a Friderikusznál volt, de véletlenül letörölték az egészet? Ezért kellett ennyit várni egy ismételt vetítésre, mert hát sajnos az egészet újra kellett szinkronizálni.:(

_Molly 2014.01.26. 17:53:29

Caroline Maudslay-rólo (azaz Caroline Harrisról) egyébként annyit lehet tudni, hogy amellett, hogy színésznőként több tévésorozatban szerepelt, valójában jelmeztervezőként is szép karriert futott be.

Többek között pl. a Lovagregény jelmeztervezője (és páncéltervezője!) is ő volt.:)

_Molly 2014.01.26. 17:56:11

Asszem, ezt még nem írtátok, pedig szerintem ez is nagy poén volt: "Leonora úgy dönt, inkább üljenek le, mert nem akar vagyonokat költeni ortopéd cipőre" :)))

Gabba 2014.01.26. 19:54:47

@_Molly: minden évadzáró körül aggódsz, hogy befejezem :)

@ mindenki: először csak egyikőtök került volna be a szövegbe, de aztán jöttek sorra a kommentek az előző részhez és végül elérték a 100-at, amire még nem volt példa az Onedinnél, ezért hálából mindenkit belevettem :)

3.évad anno: arra határozottan emlékszem, hogy ez a rész lement, mert jól fel is húztam magam, hogy előhorgásznak egy addig soha nem látott szereplőt, aki elhappolja a nőt James elől...

viszont rémlik az is, hogy Charlotte-ot tinédzser korában is láttam, az meg csak a 4. évadban lehetett.
úgy vagyok ezzel, mint a beteg a dokinál: Doktor úr, mostanában olyan bizonytalan vagyok... vagy mégsem?

W.Jack. 2014.01.26. 22:00:05

@_Molly: @Gabba: Molly ne aggódj, nem fejezheti be, mert akkor olyan lázadás lenne itt, hogy a Draygon által vezetett eltörpülne mellette, de még a Fletcher vezette is pitiáner lenne hozzá képest :)

W.Jack. 2014.01.26. 22:07:44

Ja, és majd tessék konkretizálni egy kicsit a pár hetet, hogy másodpercre pontosan tudhassuk mindig, hogy mennyit kell még várnunk :)

AaannnaaA 2014.01.26. 22:50:33

Nem szándékos koppintás, de tagadhatatlanul Gabba hatása, hogy a következő Célszemély hogyvótban (még nem tudom mikorra lesz kész) az egyik szereplő neve szszsz (szimpatikus szőke stewardess), bár én csupa kisbetűvel írom, és egybe...

Gabba 2014.01.27. 09:03:29

@nughop: kicsit belehúzok a 13-as raktárba, úgyhogy február közepén, jelen állás szerint

W.Jack. 2014.01.27. 09:05:42

@Gabba: Köszönöm szépen a gyors választ, mindjárt össze is dobok egy február közepéig szóló visszaszámlálót :)

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.01.27. 09:56:32

Nahát, én is szerepeltem ebben a részben??? De jó...

Azért, hogy tényleg a sorozatról beszéljünk - elég gagyi poén ez a "hirtelen előkerül egy ricsárd nevű gazdag rokony, aki elszipkázza a nőt"...
Ez nagyon barátokköztös...

fofofo 2014.01.27. 11:10:04

Nagyon köszönöm, óriási megtiszteltetés, meg is hatódtam rendesen.
Nekem vannak emlékképeim arról, hogy Charlotte felnőtt, és férjhez akar menni vkihez (remélem, ennyi info még nem spoiler), szóval szerintem elég sok évadot leadtak anno.

_Molly 2014.01.27. 17:56:43

@Gabba:

Az nem lehet, hogy a legeslegelső vetítésnél, a 70-es években csak az első 2 évad ment le (Anne haláláig)? Heti egyszeri vetítéssel az is több mint fél év: ez megindokolná, hogy miért lett mindenkinek annyira maradandó élmény. Ugyanakkor azt is megmagyarázná, hogy miért nem emlékszem Leonorára és Caroline-ra.

Aztán a 80-as években mintha már a teljes sorozat lement volna. Tehát aki akkor látta, az már minden szereplőre emlékezhet. (Mondjuk nekem éppen azokban az időkben jó sokáig nem volt tévém, pechemre.:( Mostmeg - mint tudjuk - az a hüje Prizma...))

OFF:
Nem tudjátok véletlenül, hogy mi lehet az oka annak, ha a tévében minden piros helyett zöld szín lesz? :(((
Ahogy ma bekapcsoltam a tévét, hirtelen az történt, hogy neonzöld és lila lett benne minden és mindenki.:(((
Valami ötlet esetleg?
:-o

Gabba 2014.01.27. 18:25:57

@_Molly: nem akarok pánikot kelteni, de lehet, hogy a képcső fog bekrepálni :(

Pácsó Ármándó 2014.01.27. 19:11:46

@_Molly: Gondolom hagyományos tv, nem pedig LCD vagy Plazma, ugye?

_Molly 2014.01.27. 19:36:53

@St. Pácsó Ármándó: @Gabba:

Hagyományos, igen.
Közben próbáltam művelődni a gugliban, de az "üss a tetejére egy nagyot"-tól a "színmeghajtó tranzisztor meghibásodás"-ig mindenféle tippet lehet olvasni: úgy tűnik, elég gyakori hiba.:(((

Pechemre a videómat a múlt héten kellett szervízbe vinni, hááát, ha egy üzlet egyszer beindul... :(((

Pácsó Ármándó 2014.01.27. 19:41:53

@_Molly: Sajnos ez olyan, mint a fogfájás. Magától nem múlik el, kezelés szükséges.

Gabba 2014.01.27. 19:48:28

@_Molly: lehet még a dióda vagy hogy hívják meghibásodása, az mondjuk egyszerűbb (és olcsóbb) lenne...

_Molly 2014.01.27. 19:51:26

@Gabba: @St. Pácsó Ármándó:

Meg még valahol azt is írják, hogy erős mágnes is okozhat ilyen tüneteket, vagy ha pl. egy nagy hatásfokú hangfal kerül a tévé közelébe.

Nem tudom, ne érdeklődjek-e a szomszédnál, hogy nem tett-e valamit a fal(unk) mellé? Ti mit gondoltok? Vagy ezzel csak azt érném el, hogy ezután én lennék a lépcsőház hülye szőke nője?:-o

És hát igen, Gabba, a képcső bekrepálás is benne van a képben. Vagy a képcsőben?... na jó, a nyelvi humort inkább meghagyom a profiknak...

Pácsó Ármándó 2014.01.27. 19:56:36

@_Molly: A hangfalban mágnes van, azért írják. De annak közvetlen mellette kell lennie. Ha olyan erős, hogy a szomszédban van mégis bezavar, az minden fémet odarántana a falhoz nálad.

Gabba 2014.01.27. 19:58:29

@_Molly: vezeték érintkezési hibája nem lehet? mondjuk a dekóder (vagy amid van) és a tv között, lehet, hogy csak a vezeték mozdult el az aljzatban és akkor elég megigazítani.

_Molly 2014.01.27. 20:06:53

@St. Pácsó Ármándó: @Gabba:

Köszönöm a sok-sok segítséget és együttérzést, igazán olyan rendesek vagytok!
Kábeltévém van, szóval annak a kábelcsatlakozását már megnyomaszkoltam, de semmi. A ki-bekapcsolást is kipróbáltam (számítógépnél olykor segít), de a Jóbarátokban a Joey továbbra is pink pólót hord. (És meg kell mondjam, nagyon üti a zöld arcát.)

Akkor hát marad a szerviz.:(((
Milyen egy mázli, hogy most éppen nem megy sehol az Onedin, a guta ütne meg. Így hát akkor mégsem írok az ertéelnek.

És a szomszéd pasikat is megkímélem... bár elég gyanús, hogy jelenleg csak fél kézzel bírok gépelni, mivel a réz karkötőm valahogy a falhoz van ragadva, nem értem.;P

Pácsó Ármándó 2014.01.27. 20:13:39

@_Molly: Vidd oda ahová a videódat és kérj törzsügyfél kártyát :-)
Vicces Molly vagy !:-)
A réz nem mágneses, mosd meg a kezed :-)

_Molly 2014.01.27. 20:31:36

@St. Pácsó Ármándó:
Annnyira éreztem, hogy a réz karkötő nem jó szöveg. Asszem jobban kellett volna figyelnem a fizikaórán.:)

A törzsügyfélkártya viszont jó ötlet, köszi! Esküszöm, bepróbálkozom vele a műszerésznél.:) Ahogy a dolgok állnak, ez még nagyon-nagyon jól jöhet.

Pácsó Ármándó 2014.01.27. 20:38:44

@_Molly: Legalább lesz időd utánaolvasni tv híján :-)
Amúgy sajnálom, hogy így rád jár a rúd!

fofofo 2014.01.28. 10:11:38

@_Molly: hú, ez már ment a hetvenes években is? arra én nem emlékezhetek :) szóval valószínűleg a nyolcvanas években adtak le több évadot. Én emlékeztem erre a Leonora-Caroline sztorira is. Meg még elég sok minden előjött menet közben, de azokat természetesen nem írom le :)

_Molly 2014.01.28. 23:30:10

@fofofo:

Igen, tutira ment már a 70-es években is. Tudom, mert bár nagyon kislány voltam még, de hihetetlenül mély nyomot hagyott bennem a zene, a vitorlások és persze Onedin kapitány. És emlékszem, már akkor sem voltam képes felfogni, hogy Annie miért vállalta be a szülést azon az áron, hogy meghal. Nem volt semmi értelme.:(

Akkor még nem tudtam, hogy a sztorikat mennyire tudatosan írják meg, és hogy bizony az is okozhatja egy szereplő halálát, ha mondjuk fizetésemelést kér, vagy csak már unja az egészet.;P

Azt is olvastam különben, hogy annak idején Romániában is ment a sorozat. A nézők imádták is rendesen, ami Ceaucescunak nem tetszett és levetette a műsorról. Tudod: a szocializmusban egy jóképű, sikeres kapitalistát sztárolni nem tűnt jó ötletnek. A 80-as évekre itthon már eléggé fellazultak a dolgok.

fofofo 2014.01.29. 14:16:47

@_Molly: ez a román sztori nagyon tetszik, nem hallottam még

Gabba 2014.01.30. 20:54:50

@nughop: @fofofo: @_Molly: és a többiek:

a "mikor adták először és melyik évadok mentek le az MTV-n?" kínzó kérdésre találtam egy objektív és egy szubjektív választ:

objektív: a mélyinternetből sikerült előbányásznom ezt a képet, ami az RTV műsorújság 1979.március 27-i (kedd) programjából közöl részletet.

retronom.hu/node/7030

Mint látható, akkor ment le a 13. rész, viszont a római számok azt mutatják, hogy összesen 28 részt adtak le abban az etapban, ami gyakorlatilag az 1. és 2. évadot jelentette, és Anne halálával ért véget valamikor júniusban.

szubjektív bizonyíték most előkerült saját naplóm (nem röhög!), az 1981.dec.22-i (kedd) bejegyzés szerint: "...kezdődik az Onedin család. Én Mrs Biddulphnak drukkolok."
és dec.29.: "Este megnéztem az Onedint. Szegény James maca nélkül maradt. Nagyon sajnáltam. Egyébként ez volt az utolsó rész. De nem csüggedtem, mert tudom, hogy a TV már megvette a következő szériát."

És mivel emlékszem Lettyre is, aki a 4. évadban mint Charlotte nevelőnője tűnik fel, tuti, hogy '82 vagy '83 során lement a 4. évad is, de ennek még keresem az írásos bizonyítékát.

Pácsó Ármándó 2014.01.30. 21:03:04

@Gabba: Irigyellek! De komolyan! Bárcsak én is írtam volna...

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.01.30. 21:31:52

@Gabba: :DD Én akkor még nem tudtam írni-olvasni sem. Viszont a kertben próbáltam hernyókat idomítani. Szerintem a hernyók süketek.

W.Jack. 2014.01.30. 21:33:06

@Gabba: Ügyesen nyomoztál, ha fittebb lennék kitalálnék Neked valami érdemrendet most :)
Amúgy nem röhögtem, csak mosolyogtam :) Azt szabad?

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.01.30. 21:55:21

@St. Pácsó Ármándó: Tényleg nem, Loke lánya vagyok, és örököltem minden képességét tőle.

Gabba 2014.01.30. 22:33:48

@ExBiri Árnyékmacska: most már tudsz?

@nughop: neked szabad, mert csinos az avatárod

@St. Pácsó Ármándó: helyenként van olyan jó, mint egy hogyvolt

W.Jack. 2014.01.30. 22:35:45

@Gabba: Óvatosan, mert elszemtelenedek, és már így is a raktárban randalírozok :)

Pácsó Ármándó 2014.01.30. 22:35:59

@Gabba: Nézd már meg Nugit a raktárban

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.01.30. 22:40:17

@Gabba: Csak néha. És kizárólag csak ha a kedvem engedi. Tehát csak néha.

fofofo 2014.01.31. 11:27:02

@Gabba: hát nehéz volt nem röhögni :) de már akkor is volt stílusa az írásaidnak

Gabba 2014.01.31. 12:32:57

@fofofo:
a publikus részekből majd közlök szemelvényeket (nem)

AaannnaaA 2014.02.17. 14:13:40

Az Onedin hv rajongók csendben ülnek a sarokban, hűséges szemmel néznek és várakoznak :)

Gabba 2014.02.17. 23:41:36

@AaannnaaA: remélhetőleg még egy hetet kibírnak...

most jövök Deep Purple-ről, kb. egy hétig fogok tőle lebegni és így nem érem el a klaviatúrát :)

W.Jack. 2014.02.17. 23:54:56

@Gabba: Nehezen, de kibírom, hogy ne kérdezzem meg, hogy ezt hogyan írtad le most :)

Pácsó Ármándó 2014.02.18. 00:31:39

@nughop: Én írtam be helyette. Megadta a kódjait ideiglenesen :-)

W.Jack. 2014.02.18. 00:36:33

@Pácsó Ármándó: Óha.... Ezek szerint Te nem voltál a koncerten :)

Pácsó Ármándó 2014.02.18. 00:39:45

@nughop: Engem senki se visz sehova. Egy megtűrt bútordarab vagyok a sarokban :-(

W.Jack. 2014.02.18. 00:41:16

@Pácsó Ármándó: Mit szeretnél, hova vigyelek el?

W.Jack. 2014.02.18. 00:48:05

@Pácsó Ármándó: Lehet, hogy ez most nem fog menni, de ha vársz reggelig, akkor megszervezem Neked :)

W.Jack. 2014.02.18. 00:49:28

@Pácsó Ármándó: Már csak azt nem értem, hogy ahol lehetne vizes témázni, ott Te pont lovardázol? :o

W.Jack. 2014.02.18. 01:19:36

@Pácsó Ármándó: :)Víziló.... Onedines poszt alatt épülő gőzhajókról, meg dagadó vitorlákról kell beszélgetni :)

Pácsó Ármándó 2014.02.18. 01:27:28

@nughop: Igen?? Egyszer csak el kellene olvasnom a hogyvoltot! Szóval dagadó..., hmm!

W.Jack. 2014.02.18. 01:30:11

@Pácsó Ármándó: Mit adott Neked Gabba a kódon kívül? Intravénásan kávét meg egy nagy doboz sziporkabonbont? :)

Pácsó Ármándó 2014.02.18. 01:35:50

@nughop: A következő hogyvoltjába önállóan írhatok egy szót és ez nagyon feldobott!

Gabba 2014.02.18. 09:44:08

@nughop: nem is bírtad ki :P

@Pácsó Ármándó: dagadó... nekem erről most (kivételesen) az a kaja jut eszembe, amit utálok, de Baines biztos szereti. a kövi posztból majd kiderül :)

W.Jack. 2014.02.18. 13:42:23

@Gabba: De kibírtam, mert nem kérdés formában íródott le :)

_Molly 2014.02.18. 23:46:35

@AaannnaaA: "Az Onedin hv rajongók csendben ülnek a sarokban, hűséges szemmel néznek és várakoznak :)"

Igen.:)

_Molly 2014.02.18. 23:48:37

@Gabba:

Édes kisfiú lehettél!
Talán kövér, de édes.;P

Gabba 2014.02.19. 08:58:15

@nughop: te nem bölcsész vagy véletlenül, hogy így kimagyarázod magad? :)
ja, hogy két csinos virgács lett az avatarod? úgy mindjárt más :)

Gabba 2014.02.19. 09:01:10

@_Molly: "türelem tornaterem"

lehettél?? miért vagy ilyen bizonytalan? :)

W.Jack. 2014.02.19. 09:06:53

@_Molly: Nyugtass meg Molly, hogy ha Te csendesen várakozol is, a tv az javítható volt, és néha zajong :)

@Gabba: De-de, első diplomám az, második homlokegyenest más :)

Molly nem volt bizonytalan, de érezte, hogyha egyértelműen kijelentette volna, hogy édes vagy/voltál, akkor jöttek volna megint a féltékeny zöldek :)

Gabba 2014.02.19. 12:39:17

@nughop: ez a diploma dolog újabb közös pont :)

@_Molly: tényleg, a tévé! hogy van?

W.Jack. 2014.02.19. 15:13:29

@Gabba: És akkor még nem említettük a dagadóval szemben tanúsított ellenérzést :)

_Molly 2014.02.19. 15:50:13

@nughop: @Gabba:

Köszönöm az érdeklődést, hamar be is számolok, mi minden történt eddig tévéügyben.:)
Szóval az utóbbi hetekben mindenféle izgalmas eseményeket éltem meg. Először az történt, hogy kb. 4 napon át visszajöttek a színek, mintha mi sem történt volna... Aztán hirtelen minden sárga élénk királykékre változott, majd minden, ami eddig királykék volt, lángoló piros lett. (Pl. a csatornaszámok, meg ilyesmi.) Amúgy az arcok lilák, a ruhák zöldek, szóval úgy döntöttem, hogy na, ennyi izgalomra már nincs szükségem, és pont ma (istenem, mintha éreztétek volna!) megrendeltem egy új tévét. Állítólag holnap már hozzák is.:)

A szervizben nem nagyon bátorítottak a tévé javítására - sem. A videóban fejcserére lett volna szükség, ami többe került volna, mint egy új masina, úgyhogy a javíttatások minden szempontból felejtősek lettek. Viszont megkaptam ajiba egy barátom levetett Sony videóját, és az most szépen műx.:)

Úgyhogy lassan minden készen áll, hogy Onedint nézzek... [tudom, a kezem meg pont egy bilibe lóg:(]

Viszont Onedin OLVASÁSRA mindvégig folyamatosan készen álltam és állok - és még toporgok is hozzá, természetesen.:)

Pácsó Ármándó 2014.02.19. 17:10:01

@_Molly: Ha sokat toporogsz feljönnek az alsó lakók! :-) Az új tévét meg ne tedd a mágneses szomszéd falára :-)

W.Jack. 2014.02.19. 17:26:50

@_Molly: Köszi az élménybeszámolót, örülök neki, hogy mind a tv, mind a lejátszókérdés megoldódott :)
Most már csak az olvasható Onedin hiányzik, és teljes lesz a boldogság :)

Gabba 2014.02.19. 17:41:45

@nughop: de csak mint kajával, feltételezem ;)

@_Molly: na ez jó hír, bár írásod termékmegjelenítést tartalmaz :)

W.Jack. 2014.02.19. 17:45:39

@Gabba: Hogy találtad ki? :)

Közben eszembe jutott, hogy vitorlából is van olyan, aminek nem kell dagadnia ahhoz, hogy haladjon a hajó :)

_Molly 2014.02.19. 20:46:33

@nughop: "vitorlából is van olyan, aminek nem kell dagadnia ahhoz, hogy haladjon a hajó"

Tényleg, ezt már annnnyira régen meg szerettem volna kérdezni: hogy megy a vitorlás előre, ha a szél szemből fúj?:-o

Előre is bocsi, ha nagy butaságot kérdezek.
De már úgysincs veszteni valóm, mióta a szomszéd fiúkat megkérdeztem, hogy nem tartanak-e a közös falunk mellett egy nagyteljesítményű mágneses erőművet, ami megzavarhatta a tévém színeit...
(Persze letagadták, naná.)

Pácsó Ármándó 2014.02.19. 21:18:06

@_Molly: @nughop: Erre kérdésre szeretnék egy tippet leadni, mert tudni azt nem tudom. Szerintem, ha arra akar menni ahonnan a szél fúj, akkor nem tök szembe megy a széllel, hanem úgy srégen szembe azután mielőtt kimenne a képből megfordul és ugyanezt csinálja a másik oldalra is.

W.Jack. 2014.02.19. 21:21:04

@Pácsó Ármándó: @_Molly: Lehet tippelni, én még próbálok érthetően magyarázni :) Órák kérdése és kész leszek :)

W.Jack. 2014.02.19. 21:43:10

@_Molly: @Pácsó Ármándó: Igyekeztem minimálisan szószátyárkodni, és párszor arrébb zavartam az oktatói énemet, hogy hagyja már abba, de ennél rövidebben nem ment:)

Az alaptézis teljesen rendben van, kell a szél a haladáshoz:) És valójában teljesen logikus, hogy a hajtóerőt a haladáshoz a szél biztosítja. A vitorla azonban sok tekintetben hasonlít a repülőgépek szárnyára, többek között abban is, hogy akkor a leghatékonyabb, ha a szél irányárára egy bizonyos kis szögben van beállítva. (ezért értelemszerűen folyamatosan kell állítani a vitorlá(ko)n.
Érdemes tisztában lenni azzal, hogy a vitorlákon keletkező erők nagy része nem előre, hanem oldalirányba tolja a hajót. Ennek a mértéke attól függ, hogy milyen szögben haladunk a szél felé.
Jöjjön egy kis fizika: Ha jól sikerül beállítani a vitorlát, akkor az első él mentén kettéválik a légáramlat. (Képzeljük magunk elé valamelyik Ondein hajót, és látni fogjuk lelki szemeinkkel, hogy a vitorla ívelt:)) A szél alatti (konvex) oldalán a levegőnek nagyobb utat kell megtennie, mint a szél felőli (konkáv) oldalon áramlónak, ezért a levegő felgyorsul. Amikor gyorsabban áramlik a levegő, akkor csökken a nyomás, ezért a szél alatti oldalon a légnyomás kisebb lesz, mint a szél felőli oldalon. Ez a nyomáskülönbség a szél alá szívja a vitorlát, ezáltal a jó szögben beállított vitorla teljes felületén, az adott pontra merőlegesen olyan erők keletkeznek, amelyek a hajó hajtására alkalmasak.
Még mindig fizika:) A vitorlára ható minden erő felfogható egy pontra ható erőként, ami súlypontnak is megfelel. Ezt az erőt két részre oszthatjuk fel: előrehajtó és oldalra toló erőre.
Az előrehajtó erő függ attól, hogy milyen a vitorla alakja, azaz mennyire ívelt. Optimális esetben, ha jól sikerült beállítanunk a vitorlát, akkor maximális a hajtóerő, és minimális az oldalra döntő erő.
Mi a helyzet, ha több vitorlánk van egymás mögött? Még mindig nem tudom megkerülni a fizikát:) Azt már megbeszéltük, hogy egy vitorla esetében milyen erők jönnek létre. Tegyük fel, hogy a nagyvitorla elé teszünk egy orrvitorlát is, hogy növeljük a hatékonyságot. Amint a szél átáramlik az orrvitorla és a grósz közti résen (melynek a hangzatos dűzni nevet adta a szakirodalom), a levegő összenyomódik, ezért felgyorsul. Ezzel még jobban csökken a nyomás a nagyvitorla szél alatti oldalán, azaz nő a hajtóerő.

Ha majd folytatjuk a későbbiekben a vitorlásoktatást, akkor kitérek arra is, hogy mi a különbség a valós és a látszólagos szél között, de most nem sürgetően fontos.

A vitorlásirányok meghatározásban számtalan kifejezés létezik, ezzel általában azt érzékeltetik, hogy a szélhez képet éppen merre tart a hajó. Rengeteg vitorlázható irány van, és most jutottam el a válaszig: a szembeszél (tudom nagyon jó képrejtvény lehetett volna belőle:)) pont nem tartozik közéjük. Széllel szemben vitorlás hajó nem haladhat. A hajósok legtöbbször a szél irányához képest 45 fokra vitorláznak. Tehát a széllel szemben csak cirkálással, cikkcakkban vitorlázva lehet eljutni a célunkig.

Pácsó nagyon érzed ezt a témát, ha valaha szeretnél matrózkodni, hozzám jöhetsz :)

Apró plusz infó a szél alatti / szél felőli oldalak kapcsán: tengeribetegnek lenni a hajóból kihajolva csak a szél alatti oldalon érdemes :)

W.Jack. 2014.02.19. 21:44:44

@nughop: Akinek nem jutna eszébe egyetlen Ondein hajó sem, az remélem rájön, hogy Onedin lesz az, csak bénán írok hason fekve :)

Pácsó Ármándó 2014.02.19. 21:50:10

@nughop: - Tanárnéni! Tanárnéni! - esik ki majdnem a padból Ármándó. - A grósz! A grósz! Az ugye a nagyvitorlát jelenti? - kérdi bizakodva.

W.Jack. 2014.02.19. 21:55:03

@Pácsó Ármándó: Ne haragudj, de már annyiszor elmondtam, hogy aki ennyire feltűnően jelentkezik, és már azelőtt bekiabálja a választ, hogy felszólítottam volna, sőt: még a kérdést sem tettem fel, azzal a tanulóval nem tudok foglalkozni :)

De lásd milyen jó szívem van: Azt, azt :) Azért igyekszel ilyen nagyon, mert szeretnéd, ha elvinnélek a lovardába, ugye? :)

Pácsó Ármándó 2014.02.19. 21:59:51

@nughop: Inkább matróz lennék tanárnéni! Járnám a tengereket, mint Ondejn kapitány. És hoznék fel a tenger mélyéről a kagylókból gyöngyöt a tanárnéninek, hogy fűzzön belőle hosszú gyöngyfűzért! - sorolja Ármándó csillogó szemmel.

W.Jack. 2014.02.19. 22:07:06

@Pácsó Ármándó: Nagyon szép jövőkép, matróz-gyöngyhalász, ez igen :) Majd tartunk előtte egy vitálkapacitás vizsgálatot azért, biztos, ami biztos :)
Én meg fejlesztem a kézügyességemet, hogy menjen majd a gyöngyfűzés :)

W.Jack. 2014.02.19. 22:37:25

@_Molly: Az előbb elfelejtettem leírni azt, hogy valóban létezik olyan vitorla, ami nem dagad :) Ezek a Magnus effektusra építő kéményszerű vitorlák. Aki szeretne, az utána olvashat a "turbosail" címszó alatt, de Cousteau Alcyone hajója is ilyennel volt már felszerelve.

Pácsó Ármándó 2014.02.19. 22:47:06

@nughop: Erre emlékszem én is! Olyan, mint egy torony!

W.Jack. 2014.02.19. 22:49:06

@Pácsó Ármándó: Bizony :) Egyre esélyesebb vagy a matrózállásra :)

Pácsó Ármándó 2014.02.19. 22:57:41

@nughop: Úszásoktatást is válalsz? Mert én most úgy tudok, mint Kapitánylány64 tengeralattjárója.

W.Jack. 2014.02.19. 23:02:02

@Pácsó Ármándó: Hogy konkrétan Kapitánylányé hogyan úszik, azt nem tudom :), de bennem olyan kép él a tengeralattjárókról, hogy mind a víz felszínére emelkedve, mint a víz alatt (helyesebben: teljesen elmerülve a vízben) egész stabilan úsznak.
Persze, ha ezen áll vagy bukik a jövőképed megvalósíthatósága, akkor oktatok úszást is :)

Pácsó Ármándó 2014.02.19. 23:09:11

@nughop: Inkább arra a tulajdonságára gondoltam, hogy elmerül és egy darabig nem jön a felszínre :-) Mármint nem Kapitánylány, hanem a vízalattjárója :-)

W.Jack. 2014.02.19. 23:11:04

@Pácsó Ármándó: Vagy úgy :) Ennyire összetett gondolatok feldolgozására már nem alkalmas ily kései órán az agyam :)

_Molly 2014.02.20. 15:43:23

@nughop:

Elképesztőőőőőőő! Nagyon köszönöm a választ, nem is tudtam, hogy ez egy ennyire bonyolult tudomány. Respect.:)

És hogy a mi Onedinünk, de még az iskolázatlan Bénsz is ennyire okos volt! Hihetetlen.

Gabba 2014.02.20. 16:02:31

@_Molly: nem is beszélve a vikingekről, ugye

@nughop: Cousteau kapitány király, anno minden műsorát néztem a tévében (mind az egy csatornán :)

W.Jack. 2014.02.20. 16:45:53

@_Molly: Nagyon szívesen, bármikor máskor is :)

@Gabba: Nem is tudtam, hogy Cousteau csatornahajózott is :) Viccet félretéve: zseniális ember volt.

W.Jack. 2014.03.03. 17:25:31

@_Molly: Ha már Gabba nem írta még be ide, akkor majd én jól megosztom a jó hírt Veled: "kemény munkálatok eredményeként napokon belül folytatódik az O.cs. " :)

_Molly 2014.03.06. 01:37:05

@nughop: Köszi a hírmegosztást, alllig várom a folytatást!:)
@Gabba: Gratulálok az új dizájnhoz, nagyon szép, letisztult forma lett. Csini.:)

Gabba 2014.03.06. 08:03:15

@_Molly: nincs közöm a dizájnhoz, én egyszerű bedolgozó vagyok :)

hétvégén jövök, már csak a képeket vadászom

higeona 2014.03.13. 09:15:31

@Gabba: nézd csak, pótlok! :)

Gabba 2014.03.17. 14:06:41

@higeona: nagyon rendes vagy! :)
süti beállítások módosítása