Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 6x12 - Az bütykökrűl meg lógó csöcsökrűl

2014. január 23. 20:30 - sixx

Elöljáróban szögezzük le: kevés férfi van akinek jól áll a citromsárga farmer. Istenes Bence nem tartozik közéjük. Na, hogy ezt így letisztáztuk, foglalkozzunk a valóban lényeges dolgokkal, A Tragédia Napjával. Mert ugye a geci szerkesztők elszakították VV Alexát kis pajtásaitól, és ez nagyon megterhelt mindenkit, de annyira, hogy nemcsak Debilió sírta tele a bugyiját, hanem mindenki, még VV Viki is, aki eddig pont úgy viselkedett, mint egy haditechnikabuzi troll az indexen. Ebből az előző két adásban kaptunk egy-egy adagot, de ma teljesedett ki a dráma istenigazából.

Screen Shot 2014-01-24 at 4.56.37.png

IB síri bejelentése (valaki menni fog holnap, de nem mondom meg, ki) utáni reggel mindenki úgy ébred, hogy, na megy haza valaki, de az nem én leszek, Simlis konkrétan ki is jelenti, hogy itt marad gondnoknak, de nem megy sehová. Báttya a csabaiakban bízik, BAZDMEG, csak szavaznak FASZOM, mondja a rettentő álmos Szájmonnak, rettentő jól nyomtam a rúdon, mert KURVAJÓL táncolok. Bugyitlan armaggeddont jósol a jövőre nézve, Debilió meg kilátásba helyezi, hogy meg fog törni, ha Bugyitlant hazaküldik. Zsóti konkrétan kiröhögi. Ez egyébként Báttya eddigi legerősebb epizódja, a budi mellett aszongya Bugyitlannak, hogy őtet innen nem küldik haza, mert olyan szövege van, mint senkinek.

Screen Shot 2014-01-24 at 5.10.32.png

Nincs szerencsénk, és 501 bevonul a nyugiba Szájmonnal, akinek az orra tök piros, tán csak nem valami betegség? Hiába no, 500 farok az csak 500 farok Sárlik peckében, becsúszhat valami cucc. Szájmon motyogásszerű beszédét nem értem, 501 vinnyogásba hajló tájszólását nem tudom elviselni. Egyébként is, mindenki csak azon agyal, ki megy haza, és amikor ez már kezd kibaszott unalmas lenni, Báttya megmenti a sót, berángatja Szájmont a nyugiba, és ellentmondást nem tűrő hangon közli vele, hogy szereti, és Szájmon kussoljon, ha ő szívet önt. Te vagy a legjobb barátom, mondja, ha esetleg kiesel, vigyázok 501-re, nehogy rámenjen valaki. Szájmon nem tud mit kezdeni a dologgal, azzal meg pláne nem, amikor Józsi ad neki két férfias puszit. Kétszer, és még az ajtóban is adna, de Szájmon ügyesen kibújik belőle.

Screen Shot 2014-01-24 at 5.21.28.png

A lakók kapnak feladatot, meg kell mondani, milyen új lakót várnak a kieső helyére. Ez kibaszott kegyetlen kívülről, mármint VV Alexát nézni, ahogy a kamerába elrebegi, hogy milyen faszit vár ide be, miközben mi már tudjuk, hogy rég kihajították, mint macskát szarni. Dorka az interjúszobában aszongya hogy

Tudom, hogy hülyén hangzik, de mi egy családdá avanzsálódtunk fel.

Screen Shot 2014-01-24 at 5.29.59.png

Közben 501 valamit varr az ebédlőben, tán csak nem kis zsákot Szájmon zoknijára, hogy legyen helye a karmainak? Zsóti nem akar senkit, de ha már muszáj, akkor jöjjön egy V-vonalas fotómodell, akire Iza rápusztulhat. Iza természetesen pont ilyet akar, legyen tengerkék szeme. Bugyitlannak Voksán Virág kell, de ha ő nem, akkor jöjjön egy faszi, kemény, erős, tetovált. Dorka is faszit akar, újabb macsót. Simlis egy bevállalós harmincas nőt vár, aki letöri VikiTroll szarvát. Viki meg egy olyan faszit, akinek van humora. Báttya férfit kér, de ne legyen izmosabb, mint ő, mert nem akar szégyenben maradni. Ja, és csináljon meg mindent helyette, mosson, főzzön, takarítson. Szájmon új főnököt akar, mert sok itt a köcsög. 501-nek faszi kell, de nem azéééért, meeer baaaaszniii akaaaar veeeleee, hanem mert csak. Debilió: keblek - minimum D, lábak - izmosak, haj - szőke, segg - bombasztikus, és legyen könnyűvérű, befolyásolható és hisztis.

Screen Shot 2014-01-24 at 5.34.25.png

Vissza a Tragédia Másodperceihez, a bejelentés (Alexa, húzzál innen) után mindenki kiborul, Bugyitlan meg legjobban, mert 501, kiváló diplomáciai érzékről és érzelmi intelligenciáról tanúskodva odaveti neki, hogy miattad megy ki Alexa - ezek azt hiszik, hogy a csajt a leszbismár miatt szavazták ki a nézők. Bugyitlan eleinte a fal mellett sír, aztán beront a fürdőszobába és széjjelveri a lambériát, de elég keményen, mert a keze teljesen leamortizálódik közben, és már nem a lelke fáj neki, hanem a teste. A tükör előtt szenvedő Bugyitlan és Alexa előadása felejthetetlen. Szétfolyó sminkek, könnyek, hiszti, borzalom. Bugyitlan bemegy a hálóba sírni, Iza meg vigasztalja, mert néha belőle is kitör az ember, csak nem elég gyakran.

 

A kiköltözés után jönnek az újak, VV PinkBarbie Zsófi meg VV Traktoros Krisztián, előbbinek a hangja iszonyú idegesítően vinnyogós, és eleve úgy néz ki, mint egy kibaszott karikatúra, utóbbi meg egy Báttya 2.0 első blikkre, igaz, kisebb bicepszekkel, mint Báttya megállapítja, és idáig hallom, ahogy a kövek legördülnek a szívérül. Pink nem örül annak, hogy neki nem örültek, mert milyen ez már - hiába magyarázzák neki, hogy ez most elég kellemetlen mindenkinek. Iza speciel azzal fogadja, hogy lehet is visszafordulni, ami azért elég nagy gyökérség. A beavatás ennek megfelelően nehézkes, Simlis foglalkozik Pinkkel, ez a háló, az a szőnyeg, ott alszol majd velem. Zsótiék röhögnek is rajta, mondván, nesze, máris rápusztult a friss húsra az öreg. Traktorossal senki nem foglalkozik, de kajakra, ott csámborog a villában egyedül. Debilió megkérdi Bugyitlant, hogy bejön-e neki Pink, a nemleges választól menten jobb kedvre derül, egy konkurenssel kevesebb, gondolja.

Screen Shot 2014-01-24 at 5.55.06.png

Miközben Pinket először Simlis, majd Debilió igyekszik kicsit puhítani, Dorka és Iza mint két megkeseredett vénasszony ül a dohányzósarokban és méregetik az ellenfelet, Dorka szerint a csöcse jó nagy, és igazi, de nyávog, és ez Izának sem tetszik, viszont abban mindketten egyetértenek, hogy kicsit már lógnak a csöcsök, és ez láthatóan elégedettséggel tölti el őket. Debilió egész pályás letámadást indít a csaj ellen, mutasd a lábujjadat, mondja, és úgy nézi, mint én szoktam a rántott csirkemájat a 39-esek éttermében dél tájékán. Aztán elhangzik az epizód tételmondata, természetesen Debilió szájából.

Naracsbőrös a kis poppolód?

Screen Shot 2014-01-24 at 6.04.42.png

A poppoló az Éden Pista féle (Mr. Nyíregyháza második helyezett) fosszóró egy fokkal szalonképesebb verziója, bár abba a szalonba, ahol ez elfogadott, nem biztos, hogy szívesen mennék. Vasárnap kiválasztás lesz, bizony.

 
 
Címkék: vv6
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 20:35:25

A fent említett csendélet minden apró részletére kíváncsiak leszünk, ha egyszer elkészül :D

egy cikk a villa-jelenséghez:

http://mediapanda.blog.hu/2014/01/22/gyuloletbol_nezik_a_valovilagot?fb_action_ids=589705341104672&fb_action_types=og.recommends&fb_source=other_multiline&action_object_map={%22589705341104672%22%3A1486953601531431}&action_type_map={%22589705341104672%22%3A%22og.recommends%22}&action_ref_map=[]

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 20:36:17

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős:

Már rajtad a cheerleaders szerkó és a pompom a kezeden?! :)

remélem az ágyon ugrálsz fel-alá :D

malevil2050 2014.01.23. 20:41:39

Monntam én már régen legjobb sex a homosex! Látjátok csodákra képes! :)

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.23. 20:43:58

@malevil2050: Ja, gondolod, hogy az előrevetített szexuális frusztráció szuperhős-erőket adott Teónak? Szívás lesz, mert ő ugye nem hord bugyit - egy valamirevaló szuperhős pedig de, sőt: egyenesen a cicanadrág tetejére húzza a bugyiját!

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.23. 20:44:55

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Ha nem épp az előbb raboltam volna rá, nem lennék ilyen udvarias. De hagyon Blájent, elvégre az 500-nál minden(ki) számít!

malevil2050 2014.01.23. 20:47:48

@Haynau: Nem tudom milyen erőket szabadít fel egy ilyen , hogy is írjam,h cízellált legyek? - erős izgalmi állapotban remegő/lévő egyén.
Ez valószínú olyasmi lehet amit én nem tudhatok.

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.23. 20:50:37

@malevil2050: Viszont a jelek szerint van, akinek bejön: az Iza-fanklub-szavazó-oldalon (linket lásd a nick-em mellett) megvan a második ellendrukker, aki a költői "Teót kúrnám inkább" néven szavazott. Váljék kedves egészségére! De remélem, hogy nő az illető, különben esetleg bepókhálósodhat a bré, mielőtt Teo hajlandó lenne bármelyik pasira rárabolni.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.01.23. 20:50:59

@Haynau: ajánlom, h mindenki hozzon magával még egy harcsát, esetleg üljön be egy másik harcsa autójába.

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.23. 20:52:35

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Halászét főzöl? Vagy harcsapaprikást?

De öko vagy, hogy a harcsák osztozzanak meg az autókon. Ennyire kevés nálad a parkolóhely?

malevil2050 2014.01.23. 20:56:05

@Haynau: Semmi előitéletem nincsen velük szemben,mindenkinek szíve joga h a papot vagy a papnét esetleg mindkettőt akarja.

Ha jól emlékszem akkor a 60-70-s években elindult egy cekcuális forradalom,jelenleg itt tartunk.

pocokpocok 2014.01.23. 20:56:51

Teó azt hitte férfi, közbe meg nem :D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.01.23. 20:57:49

@Haynau: a főtt harcsa jó? Nem tom, katgimibe jártam.

Parkolóhely mindig akad, bár sosem tudhatjuk, h mikor esik a hó.

malevil2050 2014.01.23. 20:57:54

@pocokpocok: Tényleg itt van olyan h ki a fiú és ki a lány?

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.23. 20:58:28

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Nem tudom, nem eszem halat. Lazacot igen, de az nem hal, hanem lazac.

pocokpocok 2014.01.23. 20:59:12

egy férfinek ez nem jut eszébe/nem kottyan meg/ nem bőg utána..
ülj le kislányom/fiam: egyes! :))

pocokpocok 2014.01.23. 20:59:47

@malevil2050:
egy férfinek ez nem jut eszébe/nem kottyan meg/ nem bőg utána..
ülj le kislányom/fiam: egyes! :))

valóban, itt nincs olyan :P

Tim28 2014.01.23. 21:02:17

Ha már folyton szavazni kell. Tippek a max kommentszámra így a mai után? :D

sogeking 2014.01.23. 21:02:55

ha ezen múlik, megfestem :P

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 21:05:05

@Haynau: ha bepókhálósodik a bré, az sátor lesz reggel, nem?!

pocokpocok 2014.01.23. 21:06:56

Istenem, hogy fog hiányozni, hogy lássam, hogy 2 számmal kisebb tangában rázza a p.csáját reggelete a tükörelőtt "i'm too sexy.."

www.youtube.com/watch?v=39YUXIKrOFk

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 21:07:41

@sogeking: de most tényleg.

A felhívás ott van a cikkben.
Sztem fess, Forest, fess...

Izé, az másik műsor :)

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 21:13:46

@sogeking: odabízzuk, a művészi szabadság eszközeivel élhetsz :)

beacska 2014.01.23. 21:14:08

@Haynau: ez annyira tipikus...az első ellenszavazat még vicces volt, de a második még csak meg sem próbált jópofi lenni...magyarok vagyunk, no...kíváncsi vagyok, beletellik-e mondjuk 1 órába, hogy több legyen az ellenszavazat. mondjuk, mi a nyolcat kb. 15 perc alatt hoztuk össze ;)

sogeking 2014.01.23. 21:15:31

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: befestékezem a propellert (sajátot), aztán neki is látok

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 21:15:54

na, tv megy, a gép az ölemben, lehet olvasgatni a kommenteket :)

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 21:17:57

@sogeking: ha elkezdesz vele rotálni, az elég absztrakt lesz :)
de sztem belefér, sőőőt, pár csajnak ezzel még jobban el tudod adni a művészi éned :D

nosce 2014.01.23. 21:20:13

@sogeking:
fess egy erdőt a faágon egy simon sas ül karmaiban tartva elragadott zsákmányát Sárlikot.
Debilio Sárlikot siratja gyórós Józsi vállán aki keményen feszítve nézi magát egy pocsojában. Zsóti a fatörzs mögött bujkák Iza elől és egy faágat próbál dorka szájába tolni. Laci pedig Vikit üldözi helikopterező fasszal

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.23. 21:21:51

@beacska: Eddig 9:3 a meccs állása

Iza vagy izé? Döntsetek:
doodle.com/9fnb3im38b3hrv28

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: Ennyi pókot tartasz otthon, hogy reggelre sátrat szőnek a propelleredre?

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 21:26:43

@Haynau: a tejós brépókhálósodásos hsz-edre írtam.
nem tudok festeni, de a költői hasonlat megaragadott :)

beacska 2014.01.23. 21:27:14

@Haynau: már 9:4 (asszem), de jellemző, hogy a NEM-ek mind kitalált néven vannak, és nem a fórumoson (ami, persze, szintén az ;) )

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.23. 21:27:22

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Annyi közös vonásunk akad. Nem akarunk járni? Tudod, minden szex nélkül meg minden, az úgy sokkal jobb és szebb. A hajamat is levágom rövidre.

@magándemokrata: Ja, sőt, még az utánad következő is benne lesz!

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.23. 21:28:48

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: Ja, így már értem. Azt hittem, Dorothy várakoztatott meg ennyi ideig - bár ő úrinő, nem csinál ilyet.

beacska 2014.01.23. 21:30:27

apa,kezdőőőőődik!!!

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 21:32:24

ki ült most háttal csak, akinek kilátszott a tangája?
jóllátam, h pink?:D
az eddigtörtént részben, a bejelentéskor, ppiros sapi volt rajta..

Lasombra 2014.01.23. 21:33:33

Istenest ma is istentelenül öltöztették a sztájlisztyai.
Szevaszmindenki.

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 21:35:01

@beacska: naaa, én kikérem magamnak, én az Igazi Blájen vagyok! :D

Wilzor 2014.01.23. 21:35:19

@Haynau: Én nem szavaztam még, de pont Iza fanklubot akarsz létrehozni ? :D
Semmilyen karakter

Tompó 2014.01.23. 21:35:19

Lement már az előzetes? Mi lesz ma? Sírás? Dugás?

Lasombra 2014.01.23. 21:36:21

az első percben mindjárt két rejtély:

- miért kell odabent sapkában, kalapban ülni? ezt sosem értettem.

- miért kell összeomlani 10 nap ismertség utáni búcsúzáson? nem a vágóhídra vitték a Szirénamalacot, hanem haza.

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.23. 21:38:14

@Wilzor: Szerzett némi pluszpontot a tegnapi versenyes-vacsorázós jelenettel. Meg néha lebassza Zsoltot, ami szintén szórakoztató. Szerintem igenis van karaktere, ha néha nem is a legjobb. De legalább nem tuja mint Dorka, akitől sokkal többet vártam (és még mindig várok). Viki karaktere meg oké lenne, de külsőre kettejük közül azért ezerszer inkább Iza... ;)

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 21:38:20

@Haynau: ááá, ő gyorsan (igyekszik) elintéz, neki is érdeke, h haladjon a célja felé :)

Tompó 2014.01.23. 21:38:38

@Lasombra: nyilván szerelem első látásra..nem hallottál még ilyenről..:)))

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 21:39:39

@sogeking: na, erre majdnem leköptem a monitort....

Orálió: megtörök. Mostmár hagyja azt is tejó, h szájon csókoljam.
Zsót feje egy tanulmány :D

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 21:41:18

@Lasombra: tegnap ugyanezen agyaltam, kérdezgettem...

arra tippeltem, h van vmi sapkaszponzor is, aki érdekelt :)

vagy vittek be magukkal kislakókat (tetvek)

Tompó 2014.01.23. 21:41:25

@Haynau: csak az orrával meg a hajával kéne valamit kezdeni...ma pont ilyen feje volt az egyik kócos kisebbséginek mikor segélyért fordult hozzám:)

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 21:41:49

hahh, óverdóz jól használta az antipatikus szót?!

Istenes Bence 2014.01.23. 21:42:12

Várom Simon arcát, mikor megtudja, hogy a szerelme egy kurva. :DDD

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 21:44:06

Gyúrósnál a kuss az a szeretet szinonimája?
Így próbál improvizálni az Agynak?! :D

Lasombra 2014.01.23. 21:44:28

@Tompó: az első látásról már hallottam. arról a másik izéről még nem. :)

más:
Simon tényleg nem csinál mást azon kívül, mint hogy 500+ szájában lóg?
nekem amúgy is uncsi a csávó, de így főleg. legalább az öfibe keressenek már valami mást.

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 21:44:59

Orálió tud olvasni. ez azért egész meglepő, hogy folyamatosan olvas fel. ez az ÉH szereplőknek mindig nagy kihívás volt :D

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 21:45:45

@Istenes Bence: lehet olvastak a szerkik, és bemikproportoztak nekik :D

Lasombra 2014.01.23. 21:47:02

Debilió 12:01 - Mijasszogy bejön valaki? Fasznak hiányzik ide még egy fasz? Picsábamán.
...
Debilió 12:11 - SZERETLEK. HADD LEGYEK A SZOLGÁD! SOHA NE MENJ EL!

Wilzor 2014.01.23. 21:47:09

@Haynau: Amikor lebaszta Zsoltit az volt ezidáig az egyetlen értékelhető megmozdulása valóban. Azon kívül semmi. Viki nagyobb arc, de most nőt választunk vagy kedvencet :)(ezzel nem azt akarom mondani hogy viki a kedvencem :)))

De sok sikert a klubbhoz, én éppen egy Józsi fanklubbon gondolkodom :DDD

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 21:47:32

gyökkető jószi eltalálta a karaktert.
sztem ikrek, és érezte :D

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.23. 21:47:32

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: Akkor ezek szerint azt is tudja, mi az "improvizál" valódi jelentése? :D

Aha, szóval a "főnöknek" nem jön be Iza, de ezt legalább névvel vállalja. Vagy valaki betyárkodik sixx nick-jével... :D

sogeking 2014.01.23. 21:47:56

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: de azt olvassa, ami oda van írva? hááát...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.01.23. 21:48:45

Nahát... Józsink meglepően gördülékenyen olvasott.

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 21:50:26

Traktor megfelel Iza személyleírásának?! :D

Tejónak még bejöhet Barbi :) ő lehet a pasi a kapcsolatukban :D

Tompó 2014.01.23. 21:50:40

@Lasombra: Igen elég gyorsan unalomba fulladt a fickó...ráadásul (szerintem) tök undorítóak együtt...azokat a részeket mindig átugrom...mert nem szeretném a monitort leokádni:)

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.23. 21:50:41

@Wilzor: Ha kizárólag a karatkert nézem, akkor VVV (alias T34), naná.

Iza viszont mindig generál valami "eksönt", általában balhét. És imádnám nézni, ahogy Dorkával sztereóban szívatják Zsótit.

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 21:51:08

V3: hasonló tulajdonságok:mégegy tank? vagy egy antitank?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.01.23. 21:51:20

@Istenes Bence: az tény, hogy a bevallott 500 fasz(i) után, talán csak Simonnak nem jut az eszébe ilyesmi. :)

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 21:51:50

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: hmmm, kedves... ha jól csinálod (finoman), nincs ellenemre ;)

sogeking 2014.01.23. 21:51:59

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): eddig kemény munkával felépített magának egy arculatot, és két perc alatt lerombolta :)

szuperferko 2014.01.23. 21:52:21

Estét!

Örülök, hogy mindenki klaviatúrát ragadott, essünk magunknak.

The Ó, olyat üt, mint a Kisklicskó! Esküszöm, ha nem lenne két 40 lityós szamszonájt a szemei alatt, csipáznám a csücsöriét.

Száj moon szerelmes. SZerelmes!!! 12 nap alatt!!!!! éeghoesgwibhveu kurvarákosis..nfasza

Aurália. Sír. Sír... Mi a brákot csinálna? (Jövök neki egy tockossal egyébként: a helikopter óta nyaggatt az asszony, hogy én is csináljam. Ezzel kelek, ezzel fekszek, nem bírom már. Fáj a derekam, és lefagyott a fikuszom)

A többi tuja.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.01.23. 21:52:45

Oráliónak nem felelnék meg, b-nél nagyobb melkem van, bsrna hajam.

Lasombra 2014.01.23. 21:53:05

két dolog jutott eszembe:

Debilió nagyon nem érdemelte meg Zsófit.
Lasombra nagyon megérdemelte.

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 21:53:08

@Wilzor: ezen énis azóta röhögök :DDD
Józsi udvarol a kinti komoly barátnőnek: kussoljál! szeretlek bébi! kuss legyen má', nemmegmondtam?!

szuperferko 2014.01.23. 21:53:21

Olaszokat? Dehisz' cigány a lelkem o.O

A Proverbiális Noszty Fiú 2014.01.23. 21:53:23

Szinte vártam Auréltól, hogy a felsorolás közben az egyes elemek között "S"-t mondjon, mint az a faszorrú Cristofel.

malevil2050 2014.01.23. 21:53:31

Joe pasit szeretne a villába , mert van barátnője és nehogy baj legyen mert ugye neki van barátnője.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.01.23. 21:54:13

@Tompó: én is így vagyok vele. Azon túl, hogy teljesen abszurd az egész, még gusztustalan látvány is.
Sárlott arcán meg egyre nyilvánvalóbb a rémület és az undor.

A Proverbiális Noszty Fiú 2014.01.23. 21:54:33

Továbbra sem értem amúgy, hogy ezek az amorf/ropigyerekek mire fel vannak így elszállva maguktól.

Mondjuk a csajok részéről még gázabb, hogy ilyen fiatalon máris ennyire lepusztultak.

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 21:54:39

IB pólója (nem pélója) úgy néz ki, mint egy elbaszott rorschach-teszt...
amit propellerrel festettek :)

A Proverbiális Noszty Fiú 2014.01.23. 21:55:21

Illetve remélem Zsófikának van valahol egy bazinagy póktetoválása, csak hogy megríkassa ezt a naponbarnult latin lovert.

Lasombra 2014.01.23. 21:55:45

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: te csak ne álmodozz Orálióról! mázlid, hogy a titkos szeretőd vagyok, ezért nem állhatok szóba fénygyerekkel, különben bemószeroltalak volna. :)

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.23. 21:56:48

@Lasombra: Neked milyen sorszám jutott a sorban? Dotti 500-ig akar jutni, úgyhogy kapd össze magad!

csicserierika 2014.01.23. 21:57:03

nekem ilyen Józsi kell otthonra :)

Istenes Bence 2014.01.23. 21:57:30

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Én is teljesen kész vagyok. Annyira gusztustalan. Annyira kiélt feje van Sárliknak. Áhhh.

Szentpeter 2014.01.23. 21:57:32

Ezt bírom... mindenki sexpartnert keres, mert akik bent vannak azok nem jók...

malevil2050 2014.01.23. 21:58:05

@csicserierika: Nem lehet van barátnője ,ezzel minden le van fedve.

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 21:58:29

@sogeking: hiába na, ha a farkánál fogják meg a hímet(?)... ott a másik központi idegrendszer, így most a magasan levő tartalék-irányítóközpontba nem jut fel a vér...

sogeking 2014.01.23. 21:58:39

@csicserierika: sapkatartónak, vagy miért?

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.23. 21:58:41

@csicserierika: Nekem meg egy Dorka. Jobban mutatna a nappali sarkában mint a legyezőpálma. És még locsolni sem kell.

Szentpeter 2014.01.23. 21:59:15

Iza mennyire bánatos hogy nem tud szorongatni csak egy bábút..

Kezdek kiváncsi lenni, milyen a tökéletes férfi Izának..

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.01.23. 21:59:34

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: lehet, én csak most ezt láttam. Már felkészültem egy Jerzsi-féle olvasóestre, ehhez képest tök rendben volt.

Akármi Áron 2014.01.23. 21:59:34

@Wilzor: bólints, ha sikerül, csatlakozom:DDD

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 21:59:36

@szuperferko: eskü, theóra először azt olvastam, h kiscsikló :DDD

Wilzor 2014.01.23. 21:59:47

@Haynau: Én azt hittem hogy Zsóti miatt lesz valami catfight, de semmi, öribarik :))

Bár még van esélye, akkor mikor Zsóti ráraboltatja Dorkát a harcsára:) Lehet hogy Izé 40éves dohányos hangjától zengeni fog a haciendá.

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: Jaja:D
a mai adásban szokatlanul sokat lehet hallani a mi Józskánkat:D

Lasombra 2014.01.23. 21:59:49

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: ööö... mindegy, rég volt. valahol a 7-8. rész körül. my bad. :)

csicserierika 2014.01.23. 21:59:52

@malevil2050: nem barátnak gondoltam, csak mint egy nippet, nézegetni :)

Lasombra 2014.01.23. 22:01:10

azt nem lehetne, hogy Ernő vezesse a műsort?

Szentpeter 2014.01.23. 22:01:42

Józsi, még a faéknél is egyszerűbb...

Nem is tudom mi a tökömnek jelentkezett a villába, ha egyszer van barátnője..
Tényleg, élő személy lehet ?

csicserierika 2014.01.23. 22:01:43

@tena_lady: én is mindig rácsodálkozom :)

@sogeking: előbb válaszoltam malevilnek :)

@Haynau: igen, neked könnyebb lenne Dorkával. Józsinak igényei vannak :)

A Proverbiális Noszty Fiú 2014.01.23. 22:01:45

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: minden téren.

Igénytelen életképtelen ostoba prosztók szinte egytől egyig.

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 22:02:03

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: pattanok, Doroti! :)
veszem a köpenyem, és már repülök is :)

Szentpeter 2014.01.23. 22:02:38

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős:

De te most a miénk vagy, legalább 500-szor.. ( mosolygok )

Wilzor 2014.01.23. 22:03:08

De édes:
IstenesBalázs: Akinek el kell hagynia a villát :Alexa
József: Alexa megy el?

:DDD

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 22:03:26

@csicserierika: nem férnél hozzá a tükörhöz, szolihoz...
kell ez neked?! :)

Lasombra 2014.01.23. 22:03:33

b+ ez a gyász már nekem kínos itt a tévé előtt...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.01.23. 22:03:34

@csicserierika: Ha addig repülne a villából, hétvégén bizisten leviszem neked, úgyis megyek Csabára, legfeljebb kirakom valahol útközben... :D

szuperferko 2014.01.23. 22:03:57

József faábrázatából milyen szobrot lehetne faragni???

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.23. 22:04:02

@Szentpeter: Olyan mint én. Illetve nem olyan mint én, hanem: én.

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: MMKK mindenkinek!

@Wilzor: "Én azt hittem hogy Zsóti miatt lesz valami catfight, de semmi, öribarik" - sanszos, hogy összeálltak Zsóti ellen. Ez viszont még érdekes is lehet. Jó, dugás nem lesz belőle, de valami jó eksön talán igen. Csak Zsóti hiányzik hozzá, illetve az hogy Iza felbassza az agyát Zsótifiún.

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: "eskü, theóra először azt olvastam, h kiscsikló"
Hülye, miattad nyeltem félre egy pofa ásványvizet! :D

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.01.23. 22:06:58

most teo azért sírt, mert a keze fájt, vagy mert akkora érzések halmozódtak fel benne 4 kerek nap alatt?

A Proverbiális Noszty Fiú 2014.01.23. 22:07:13

O-ó, Sárlottnak nő a bajszocskája.

Baszki, tudtam én, hogy hasonlít valakire S500. Hiszen kiköpött Jónás!

www.filmkultura.hu/keptar/kepek/szaffi.jpg

Lasombra 2014.01.23. 22:07:35

kedves villalakók!

őszinte leszek, ez most erős lesz.
nem tudom, hogyan lehet ezt tapintatosan elmondani, ezért íme a brutális helyzet röviden:
mindenki ki fog esni egy kivételével.

ennyi.
ez egy ilyen játék.
tudom, új még a műsor, nem látjátok még teljesen át, és ez most így hideg zuhany, de ez van.
deal with it.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.01.23. 22:08:07

@Istenes Bence: hát van neked szíved?! Legalább láthatná a barátnőjét!
Inkább örülj nekik hogy nem Baukó Évát akarom begyömöszölni a csomagtartóba! :D

Istenes Bence 2014.01.23. 22:08:11

@ミラ: Pár bites az agyuk. Most a sírás program aktiválódik.

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 22:08:18

@Lasombra: Errrnő:ezen besírtam :)Lilu helyett akkor menjen a párja is, Iza vezetni műsort.
Lilut meg lökjék be a barlangba...

Más: Teónak kéne egy kis indulatkezelés. mégha a szerkik meg is mondták, mit hozzon, azt kétlem, h el kellett törnie a kezét...
azért az fájhat rohadtul...

Wilzor 2014.01.23. 22:08:40

@Akármi Áron: Most látom bazeg hogy van már, így nem csinálok mégegyet:

https://www.facebook.com/pages/VV-józsi-hivatalos-oldala/192274420980764?fref=ts

Egy link alatti komment:
"Nagy buta fasz!!!!!!"

:DD

Istenes Bence 2014.01.23. 22:09:34

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Baukó Évi alattam járt gimiben, hárommal. ;)

Wilzor 2014.01.23. 22:09:42

@Haynau: Meglátjuk, hogy alakul, alig indul el, biztos vagyok benne, hogy ez a háromszög nincs lezárva

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 22:09:43

Nyíg mindegyik, mintha a guillotine alá lépni ki az ajtón túl Óvewrdóz, 10 nap után.

perszepolisz 2014.01.23. 22:10:02

Minden VV-ben, X-faktorban ez a szar megy. könyörgöm 4 napja ismerik egymást!!!!!!

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.23. 22:11:04

@Istenes Bence: Remélhetőleg a "sírás" progi nem deaktiválja a "légzés" progit - különben csúnya vége lesz. De van ezekben annyi RAM, hogy két program párhuzamosan tudjon futni?

Lasombra 2014.01.23. 22:11:05

na elég a nyígásból, mutassák Zsófikát!

Szentpeter 2014.01.23. 22:11:54

Megyek hagymát pucolni...

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.01.23. 22:12:35

@A Proverbiális Noszty Fiú: na ez mekkora flash már :D

@Istenes Bence: úgy látom, demo fut már pár embernél rég.

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 22:12:57

@Wilzor: ezen felsírtam :DDD

Jószi a bárgyúsággal egyre feljebb tornázza magát.
Nem lehet vki ennnyire eccerű...

Lasombra 2014.01.23. 22:15:02

Zsófi, használd a pálcád! csapasd a hepinessz varázslatot! ez erő (és a dudák) veled vannak!

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.23. 22:15:14

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Benne vagyok. Felpörgetem a propellert, amíg az adás megy. De most ne várj kettőtöl ötig terjedő ütőst, ez most hosszabb lesz. Hacsak nem toppan be a zurad.

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 22:15:50

@A Proverbiális Noszty Fiú: ádámcsutkát is látsz rajta?! :)
akkor simi mellélőtt :D

megjött bentre Józsi Ikre.

Zsófija a paraszemeit forgatja. szuper.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.01.23. 22:15:50

@Istenes Bence: nahát, ezt eddig nem is mondtad... (v. nem emlékszem)?

Mellesleg most már azt is nyugodtan bevallhatod, hogy a Józsival meg együtt jársz szolizni.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.01.23. 22:15:55

Kötelező minimum 20 cmes pipellőben tipegni?

A Proverbiális Noszty Fiú 2014.01.23. 22:16:20

Teó is az a típus lehet, aki hajnalban bemattolva bárkinek nekimegy egy szórakozóhelyen. Ha meg visszaüt a fagyi akkor meg csodálkozik.

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 22:16:24

rajzoljátok körbe, ki hol alszik, bakker...

Istenes Bence 2014.01.23. 22:16:30

@Haynau: ha a RAM teli van és be akarna töltődni egy újabb alapprogram, akkor RESET... És elkezdenek inni. :DDD

Akármi Áron 2014.01.23. 22:16:54

@Istenes Bence: DDD
@Wilzor: Jó! Majd meghívnak bennünket:D

Szentpeter 2014.01.23. 22:17:32

Nekem az a szimbiózis jön be, mikor a csajok szépen felöltözve mennek be, aztán két nap mulva slamposan mackónadrágban eszik le magukat..

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.01.23. 22:17:35

@Haynau: ööö, oké

Te most egoista vagy?:-) :-) :-) :-) :-) :-) :-) :-) Szakadok:-) :-) :-) :-)

Istenes Bence 2014.01.23. 22:17:40

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Őt sosem láttam viszont a szomszéd csak az osztálytársnője volt.

Lasombra 2014.01.23. 22:18:00

komolyan, a VV castingon csak az jutott tovább, aki hörögve röhög.
Dorkából is előjött a vidám torokgyík. eddig nem csinálta, nem?

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 22:18:30

Orálió már vetkőztet és dug a szemeivel :)

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.01.23. 22:19:02

most a rinyagép dobta teót? végleg?

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.01.23. 22:19:21

Orália ismét szerelmes?

Hajnau, én nem ilyen vok:-)

nicu71 2014.01.23. 22:19:26

az uj gyereknek a sérója ultragáz...
Józsi sokkal jobb fej,nehogy azt mondjátok hogy nem...és a bicepsze is :)

Lasombra 2014.01.23. 22:19:36

"minden mozdulatából az erotika minimálisan látszik"
Debilió már most keveri Szofit Simonnal.

A Proverbiális Noszty Fiú 2014.01.23. 22:20:31

Zsolti frankón sötétebb mint Józsi.

Megalol, áffáktálós Iza továbbrá sám érdákál sánkit. Bárcsák mágjálánná hátván táhátátlán jágásmádvá.

Zsófinak máris egy jó pont a hisztis kis picsa lepattintásáért.

Bocs.

Aurél még sötétebb.

Krisztián mint egy idegen nyelvet nem beszélő statiszta egy low budget pornóban aki két krigli sörért mossa az ablakokat a háttérben.

Illetve mint az Alekosz rajongói kör hajdúnánási körletfőnöke akire sajnos nagy a mester méretében gyártott asszonyverő.

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 22:20:56

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Naná.
Titokban (az öltöny alatt) szuperképességű man vagyok :)

Naaa, már a csajok is csöcsiznék Zsófi.

Csöcsi Zsófi :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.01.23. 22:20:58

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): csssss, eztajiba kaptam:-) :-) :-) :-) (mondjuk sosem vennék fel ilyet)

Wilzor 2014.01.23. 22:21:10

nemvagy az elzárója :DDDD

BotloB 2014.01.23. 22:21:10

Értem én hogy gőzgép, de miért kell ostoba embereket összeválogatni? És én ezt miért nézem???

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.01.23. 22:21:14

@Istenes Bence: élőben is ilyen tufa vagy itt most tényleg ez a koncepciója?
Jó, nem nézek ki belőle túl sokat, de néha mintha kilógna nála a lóláb...
Na nem úgy mint az Orálióé. :D

A Proverbiális Noszty Fiú 2014.01.23. 22:22:17

Ez van Aurél, a nők megfognak téged, de te max magadat.

Lasombra 2014.01.23. 22:22:38

valaki kiáltsa már el, hogy "PÓÓÓÓÓK!!!!!"

Hori1 2014.01.23. 22:23:05

Agónió két napja még Bugyitlanért volt ugyanennyire oda. :D

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 22:23:15

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Láthatod, Oráliónál milyen hatást ért e pipellővel..
Máris lábujjazná.... :D

Orálió és a csajok közti válogatás...
Nekem ez a pasi annyira visszamaradott gáz .

Istenes Bence 2014.01.23. 22:23:20

A legnagyobb lúzer a Földön. Debílió...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.01.23. 22:23:34

@A Proverbiális Noszty Fiú: "Krisztián mint egy idegen nyelvet nem beszélő statiszta egy low budget pornóban aki két krigli sörért mossa az ablakokat a háttérben.

Illetve mint az Alekosz rajongói kör hajdúnánási körletfőnöke akire sajnos nagy a mester méretében gyártott asszonyverő."

Kurvajó. :D

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.23. 22:24:11

@A Proverbiális Noszty Fiú: "Krisztián mint egy idegen nyelvet nem beszélő statiszta egy low budget pornóban aki két krigli sörért mossa az ablakokat a háttérben."
Ezen besírtam!

Szentpeter 2014.01.23. 22:24:27

Ebből helikopterezés lesz... vagy sírás...

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 22:24:29

bakker, nem olvasnak minket, nincs bent a sárbirkózásunk (gyümikocsonya, puding alvariációkkal)

gyááász :((

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.23. 22:25:32

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: Nem puding-birkózásról volt szó? Kókusz-reszelékkel?

malevil2050 2014.01.23. 22:27:27

@Szentpeter: Olyan barátnője van mint nekem a sharon stone

Wilzor 2014.01.23. 22:27:35

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: Sajnos, azthiszem mégis :)

@Akármi Áron: Ja, az nagyon improvizálna:D

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.23. 22:27:39

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Azt remélem is. De Zsófi nem is merné bevállalni a nimfománia 500-as zarándoklatát.

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 22:27:51

@Lasombra: ez a mondat nekem is feltűnt :D

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: csakis a képességeimtől, miss :)

Szentpeter 2014.01.23. 22:28:52

@malevil2050:

Na, azon sincsen bugyi.. ( mosolygok )

sogeking 2014.01.23. 22:29:52

vagy legyen nutella bírkózás

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.01.23. 22:30:11

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: még nem ismerem őket:-) :-) :-) :-)

@Haynau: ez most pozitív értékelés volt?

szuperferko 2014.01.23. 22:30:47

@Lasombra: Rájött, hogy ez ilyen Lost-os purgatóriumból kivivő jel. Ergó: haza akar menni.

csicserierika 2014.01.23. 22:30:58

@Szentpeter: bevállalósak
sárlottól tudjuk

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.01.23. 22:31:33

@sogeking: nyamm, abban benne vok:-)

@Szentpeter: v kurva, de akár így is:-) :-) :-)

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 22:31:53

@Haynau: Volt több javaslat, egyiket sem vettük el, lehet válogatni az édességekből..

Sztem még az is lehet, h Jozsó inkább fiúval birkózna, mert neki barátnője van, és csak h ne legyen kísértés :D

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.23. 22:32:07

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Abszolút! Nem vagyok én bőrgyógyász, hogy negatív eredményért fohászkodj!

Schlomo Goldberg 2014.01.23. 22:33:01

van ONLINE . eztnemhiszemel

A Proverbiális Noszty Fiú 2014.01.23. 22:33:05

@Lasombra: Anettka konszolidáltabb reinkarnációja, de attól még megmarad az irritáló torokhang illetve az áfész italbolti satter türhőség ami időnként kiszakad belőle.

Röviden megvolt eddig is, csak többnyire sikerül moderálnia magát.

malevil2050 2014.01.23. 22:33:54

Nos akkor vasárnap kiválasztás,kiváncsi leszek lesz egyáltalán aki az élére áll a taktikázásnak v egy általán lesz e ilyen?

Eddig ügyesek voltunk egy kis savazásban egy kis dicséretben kiváncsi vagyok pl arra ki kapjaa legtöbb jelet?

Nézzük a mi taktikai érzékünket:

Ki kire tesz?

sogeking 2014.01.23. 22:34:02

valamelyik csajnak 4 bráner van a fején :)

Szentpeter 2014.01.23. 22:34:04

Bugyitlan lett a szabadságszobor... beszarás..

beacska 2014.01.23. 22:34:52

sajnálom, hogy Izának nem küldtek be megfelelő kant. Zsótinak már reszeltek, Aurélió tutira nem vele akar aludni, Simon almás, Jocó szintén zenész, Laci szóra sem érdemes, Bbááár, figyeltétek, hogy L. Izát akarja féltékennyé tenni az új lánnyal? hmmm...érdekes volt

Szentpeter 2014.01.23. 22:35:07

@sogeking: Az a gáz ha a szájában van...

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 22:35:10

Tejóból miért lett Szabiszobor?

Laci, az apuka.
Pelenkázni is fog?!
Oráliót?

Istenes Bence 2014.01.23. 22:35:26

Lejárt Teó büntetése. Egy szobornak volt sminkelve, öltöztetve és állnia kellett egy helyben. Most volt a gong.
Keze be van gipszelve, ez bizony törés.

Schlomo Goldberg 2014.01.23. 22:35:34

Sikkasztó milyen lelkesen vetkőzteti Teót

A Proverbiális Noszty Fiú 2014.01.23. 22:36:19

A dzsókersmink alatt Krisztián?

(Hajdú-)nánánánánánánáná betmeeen.

beacska 2014.01.23. 22:38:31

kipróbáltam, ma sem vagyok magyar...még mindig :(

beacska 2014.01.23. 22:39:17

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: Blájen, azt értem miért vagy Blájen, de miért az egyéb cafrang???

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 22:39:53

@malevil2050: Jó, de az a baj, h az agyhalottak logikáját (wtf???) kéne megjósolnunk előre...
Úgy nehéz, hogy ezek nem gondolkodnak semmit, a 2 agysejtjük is bújócskázik.

Az ÉH-nál ott lehetett tippelgetni, ki kivel áll párba (a Király pl kikavicsozta előre a lehetőségeket:)

Istenes Bence 2014.01.23. 22:40:10

Két csontra akartam tippelni és Viki el is mondta.
Eltört két középcsont a kezén, jobb oldalon.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.01.23. 22:40:16

Eltört a kézközépcsontja (?), ha jól hallottam.

A Proverbiális Noszty Fiú 2014.01.23. 22:40:16

Teó fantasztikus alakjával, hajszínével és asszonyerőjével hátulról meglepő hasonlóságot mutat egy élére állított fagyasztóládával.

Bár abba valószínűleg könnyebb berakni a kolbászt.

És szívesebben is pakolná bele az ember.

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 22:40:46

@Istenes Bence: Köszi IB, menj inkább Te vezetni a műsort :)

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.23. 22:40:53

Iza igazi úrinő: két pofára zabálja a csipszet, közben teli szájjal dirigál. Ez fekete pont, szívem...

Nem Penny hajója 2014.01.23. 22:41:37

Rájött Zsótira a szarás a fehérjétől :D

Istenes Bence 2014.01.23. 22:41:57

-Rám jött a szarás elég durván. Mi a fasz volt ebben a fehérjében, geci? - Zsolti

Lasombra 2014.01.23. 22:42:03

na, innét nem tudok hozzászólni. ti meg úgyis csak spojlereztek az onlányból, szóval jóccak.

+ hajrá Zsófi! nehogy felszállj a helikopterre, különben kiszeretek belőled!

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 22:42:04

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: a képességeimre?

Hiddel megéri.

Röppenek melléd.

Ha holnap nem emlékszel, akkor elaludtál előtte :)

Jóéjt!

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.23. 22:42:18

"Hú bazmeg de rámjött a szarás, már megint, hú geci..."
Zsolt, hajrá, gyorsan be a budiba, nehogy késő legyen!

Schlomo Goldberg 2014.01.23. 22:42:19

Zsóti: Hú bazmeg rámjött a szarás de elég durván, mi a geci volt ebbe' a fehérjébe

beacska 2014.01.23. 22:42:37

@Haynau: negatív észrevételeket csendben konstatáljuk, és hallgatunk bölcsen....ez egy Fan ismérve ;)

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 22:43:02

Mi lett Bv-s felsőjével?
telement cuccal?!

sogeking 2014.01.23. 22:43:09

tiszta Amare Stoudamire

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.23. 22:43:18

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Na ez az. Szeretem, ha egy nő ilyen. De ne legyél túlzottan alázatos, mer' akkor nincsen kihívás - érted?

Nem Penny hajója 2014.01.23. 22:43:41

Ki kente össze Laci nemtommilyét?

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.23. 22:44:29

@beacska: Mármér'? Inkább csak meg kell magyarázni, hogy miért jó az is, ami nem. Lehet, Selmeczi Gabika kéne ide, az mindent meg tud magyarázni.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.01.23. 22:45:00

@A Proverbiális Noszty Fiú: baszki, nem ér... kész vagyok tőled. Mit tolsz ma? :D

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 22:46:02

@beacska: Mert vki már csak simán Blájen itt, amikor reggeltem ...
így kellett vmi.
És volt még ott egy pár mondat, amikor sorolja az anyjának, h miért nem lómai, hanem zsidó, de ez tetszett a legjobban :)

Istenes Bence 2014.01.23. 22:46:08

Az új gyereknek kemény tájszólása van. ;)

Nem Penny hajója 2014.01.23. 22:46:13

traktoros nem nagyon tudott szerintem bevágódni senkinél

de rosszat nem akarok mondani rá, mert Sixx földije

Szentpeter 2014.01.23. 22:46:17

Megkeresem Iza száját, és megyek lefeküdni...

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.23. 22:46:41

Egyébként most valami ünnepnap van, hogy egyből megy az onlány?

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 22:46:52

@Szentpeter: akkor patrkinsonos, mert eléggé mozgott erre-arra a keze a vonalhoz :D

beacska 2014.01.23. 22:47:10

@Haynau: amúgy pl. sajna, a fogamat én is szoktam piszkálni a körmömmel, pedig Úrinő vagyok ;) (egy régebbi kritikára reflektálok)...na és, ha teli szájjal beszél?? van mondanivalója!!! a mai világban, az is valami! ;)

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 22:47:47

Amúgy Tejó ezzel a bokszolós kéztöréssel a figyelem középpontjába került: mindenki érdeklődik, és a kamera is őt mutogatja most állandón...

nem is rossz, bár tuti nem tudatod dolog volt.

beacska 2014.01.23. 22:48:42

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: nem szeretnélek kiábrándítani, de az ÉH-nak megírt forgatókönyve volt...nem mintha a VV-nek nem lenne. csak sűrűbben kell frissíteni ;)

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 22:49:22

@A Proverbiális Noszty Fiú: ezen felnyerítettem :) Kolbászatlan fagyasztóláda...

Jó, de a kagyló az jöhet neki minden mennyiségben ;)

Nem Penny hajója 2014.01.23. 22:49:29

ennél érdekfeszítőbb kameraképet nem is találhattak volna

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.23. 22:49:35

@beacska: Úrinő vagy, ne félj. És a jelek szerint vagy jogász, vagy politikus, ha ennyire ki tudsz mindent színezni.

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: Szerintem tuti h NEM tudatos volt, szimplán csak baromira felizgatta magát Alexa kigolyózása miatt.

malevil2050 2014.01.23. 22:50:01

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: Én ebben egyáltalán nem vagyok olyan bíztos.Be lehet vele kerülni, mert igen ingerszegény mostanában az előadás,

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.23. 22:50:30

Na, Zsóti és Dorka közelharcban. Lesz ebből még propellerezés!

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 22:50:53

@Istenes Bence: ő már csak tudja, milyen íze lehet, és milyen tünetei lesznek tőle :DD

beacska 2014.01.23. 22:51:06

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: a fiam rendszeresen ezzel poénkodik :) meg a tesóm is, felváltva ;)nagyon jól nyomják. már nem is tudom néha, mi volt a filmben, és mi lett adaptálva ;)

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 22:51:59

Dorka harcsázik :)

Kóstolgatja a csalikukacot :)

beacska 2014.01.23. 22:53:07

@Haynau: majdnem talált: köztisztviselő (aktakukac) ;)

Nem Penny hajója 2014.01.23. 22:54:09

mutathatnák hello kitty-t is...

de persze újra visszakapcsoltak a fürdőbe

Szentpeter 2014.01.23. 22:54:27

@beacska:

A felmérések szerint, a nők először a férfinek a cipőjét nézik meg, a férfiak meg a nők száját..

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 22:55:21

@Szentpeter: Neked mindig kéznél van Viza szája?
Minden mása meg ott a mastercard?! :D

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.23. 22:55:53

Mennyivel is jobb Félbites "gargali-gargali-phü" TV maci-imitációját hallgatni és közben Teót nézni lábmosás közben! Mit nekünk Dorka és Zsóti negédes évődése: a fürdőben folyik az igazi Élet!

sogeking 2014.01.23. 22:56:14

@Haynau: Auréliónak marad Viki :)

beacska 2014.01.23. 22:57:05

@Haynau: nem mondoood? nagy elmék, ha találkoznak...;)

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.23. 22:57:22

Harcsaszájú és Jabba hédereznek a hálóban. És Iza már x-edszerre magyarázza, mennyire kurvanagyondeegyáltalánnem jön be neki Zsóti. Aham.

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 22:57:22

@beacska: Jó, akkor úgy mondom, h az hitelesebben volt megírva/szerkesztve.
vagy jobban adták elő :)

nem dőlt bennem össze a világ, de improvizál nekem, hogy figyelsz a lelkemre is :)

Nem mindig csak az állatias testiség :D

Szentpeter 2014.01.23. 22:57:45

Hogy teszi be a ropit a szájába...

beacska 2014.01.23. 22:58:06

@Szentpeter: én mondjuk a szemét, akkor mi vagyok?

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.23. 22:58:17

@sogeking: Pedig Laci olyan kanos, hogy lassan Vikit is bevállalná!

@beacska: Kicsi a világ... ;)

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.23. 22:58:49

@Szentpeter: Felizgultál, ahogy eszi a rágcsit, mi?

SzilajSzilard 2014.01.23. 22:59:11

Reggel arra ébredtem hogy egy kajakot akarok. Kajak! :)

A Proverbiális Noszty Fiú 2014.01.23. 22:59:21

@Haynau: a csaj azzal a ruhafogassal olyan mint valami félőrült abortuszkarmester.

Viki drága meg a régi sportsikerek - ld. mínusz 30 kiló - emlékeként megtartotta a királygabis mackónadrágot. Szinte hallani ahogy sír az anyag a picsáján...mint Aurélió amikor bejelentették a Pókember rebootot.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.01.23. 22:59:45

Izaura univerzumot betöltő csámcsogása nem kicsit durva.

Szentpeter 2014.01.23. 22:59:53

@beacska: Rámenős... ( hihihihi )

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 23:00:56

@malevil2050: @Haynau: ennyire nem lehet számító, pénzéhes, h direkte.

Csak felmeditálta magát ebbe az állapotba.

Istenes Bence 2014.01.23. 23:01:23

Na. Teó büntetését hirdették volna ki, így elment az online. :(((

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 23:01:34

annyukat, h pont most vették el, h vágják az adást...

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.01.23. 23:01:34

nem tudhatjuk meg, mi teo büntije. hm :-/

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.23. 23:01:48

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: jogász? télleg?

@A Proverbiális Noszty Fiú: "a csaj azzal a ruhafogassal olyan mint valami félőrült abortuszkarmester." - mi az, hogy "olyan mint"?

Nem rossz, hogy modellként úgy tömi magába a rágcsit, mintha hetek óta nem kapott volna enni. Piszoki jó lehet az anyagcseréje.

Schlomo Goldberg 2014.01.23. 23:01:51

Zsóti levelet olvasna fel: Kedves Teo ..
és leveszik a streamet a kurva annyjukat

zaphodbeeb 2014.01.23. 23:03:50

Jó estét! Volt eddig valami? Off az on megest.

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.01.23. 23:04:02

@Haynau: legalábbis reménykedjen, mert ennek pár hét után lesz látszatja :D

beacska 2014.01.23. 23:04:13

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: nem, nem nem...építész vagyok, csak hivatalnokként töltöm az időmet: műemlék felügyelő (ez elég hülyén hangzik, de tényleg felügyelek)

Istenes Bence 2014.01.23. 23:04:20

Kedves Teó! Vétettél a villaszabályzat ellen, emiatt a büntetésed:
két órán keresztül kell nézned Debílió helikopterét, miközben ő sír és Viki folyamatosan oltja. Gong szó az eleje, gong szó a vége!

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.23. 23:04:26

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: köztisztviselő, azt mondta. hogy tévelyedtél erről jogászra?

malevil2050 2014.01.23. 23:04:33

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: Nem ismerem a lélektanát eme vonzalomnak.De pár nap alatt nem lehet szerelembe esni szerintem. Innen vezettem le ezt a gondalatot.

A Proverbiális Noszty Fiú 2014.01.23. 23:04:58

@Haynau: á, most majd felpüffed mint a lucernás tehén, aztán kiesés után visszaáll a sperma-kokain-haj vércsoportdiétára és minden szuper lesz.

Ez a semmilyen alak meg amúgy sem egy nagy vasziszdasz.

tena_lady 2014.01.23. 23:05:17

@SzilajSzilard: Majdnem olyan jó a dumád, mint Józsinak. De csak majdnem.

beacska 2014.01.23. 23:05:54

@Haynau: könnyen lehet, hogy nem is kapott. vagy nem vett magához

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.23. 23:06:04

@ミラ: mondjuk ahogy a VV oldalán kinéz a képe, valszeg minden nap edzeni jár, mert ilyen hasizmokat tréning nélkül nem lehet sem elérni, sem megtartani.

malevil2050 2014.01.23. 23:06:32

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: Vagy van még egy másik lehetőség a akielégítetlen vágy de ez is csak feltételezésen alapul,

Majd esetleg ismét egy illetékes elmagyarázza nekünk.

Szentpeter 2014.01.23. 23:06:42

Jó éjt mindenkinek.. fellőtték a pizsit !

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.01.23. 23:06:52

@A Proverbiális Noszty Fiú: de legalább nem olyan, mint egy telibeszart zsák, már elnézést. így meg olyan lesz.

én már a fény gyermeke vagyok 2014.01.23. 23:06:52

@zaphodbeeb: Volt, csendéletet kell festenünk. 3 kiló májat kap a legjobb pályamű.

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 23:07:02

@A Proverbiális Noszty Fiú:

"Viki drága meg a régi sportsikerek - ld. mínusz 30 kiló - emlékeként megtartotta a királygabis mackónadrágot. Szinte hallani ahogy sír az anyag a picsáján...mint Aurélió amikor bejelentették a Pókember rebootot. "

ezen nagyon röhögök :)
Orálió és a Pókembör...

zaphodbeeb 2014.01.23. 23:07:30

Valamiféle oktatást kéne tartani ertéeléknek, hogy mit jelent az online. Lehet ezek azt hiszik ez az. Mint ahogy azt is hiszik, hogy jó műsort csinálnak. Pedig nem.

beacska 2014.01.23. 23:08:08

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: hát, nem tudtam meg, hogy hogy került egy vörös tengerészgyalogos a római birodalomba, de lehet, hogy nekem rossz a memóriám ;)

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 23:08:57

@beacska: na, ezzel nagyobb pirospontot szereztél :)
te véded a budai várat?! :D

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.23. 23:09:05

@A Proverbiális Noszty Fiú: Ezek szerint nem akarod kinti étrendjét gazdagítani és belépni a kibaszottul virtuális Iza-fanklubba?

@beacska: építész, aki felügyel. Értem én. Vigyázz ám a köz értékeire!

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 23:10:11

@Haynau: mert a laptopon lassabban olvasok válaszolok, és még streamet is nézni próbálok közben :)
hamar vontam le téves következtetést :D

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.01.23. 23:10:58

azon töprengtem, hogy múltkor tele voltunk gumimellű, plaszitikázott rémlényekkel (már elnézést a rémlényektől, veronika mégiscsak gáz rájuk nézve). idén csapdossuk a mancsainkat összefelé attól, hogy van egy darab szőke, plasztikmell egy sincs, de még jó alakú csaj se. ez most így hogy? idén a barna a menő, akinek nincs segge és remeg a poci?
vagy látta valaki már zsófit levetkőzve? megmenti a bandát?

A Proverbiális Noszty Fiú 2014.01.23. 23:11:02

@ミラ: max egy hét és leépül, gondolj bele akkor milyen hisztik lesznek, ha már a mostani majdnemtopmodell testével sem kell senkinek.

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 23:12:21

@én már a fény gyermeke vagyok: te már előre lemérted, vagy együtt isztok, és azért tudod a súlyát? :)

beacska 2014.01.23. 23:12:30

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: :) nem. a szombathelyi Székesegyházat pölö ;). meg a jákit, meg a dozmatit és a meszlenit ;) de ezek csak kisebb templomok

tena_lady 2014.01.23. 23:13:26

Nem lehet valahol kérni az RTL-nél, hogy legyen olyan feladat, hogy Simon csajozási tanácsot ad Aureliónak? Nem mintha Zsófinál lenne esélye, de Teo még unalmában ráfanyalodhat.

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 23:13:29

@Szentpeter: Jóéjt.

Kezdhetek fáradt lenni, pizsi helyett Józsit olvastam :))
Mondjuk azt villán kívülről is lehetne észlelni, ha fellőnék :D

sogeking 2014.01.23. 23:13:44

@ミラ: ha egyszerű, mint egy kavics, ugyanannyira szórakoztató szilikonmelltől függetlenül

beacska 2014.01.23. 23:13:48

@Haynau: és te, mire vigyázol (köztisztviselsz)?

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.01.23. 23:15:06

@tena_lady: nem vagy romcsi. aurél megmondta, hogy teo már hagyja, hogy csókolgassa. aurél szerint ez a fordítása annak, hogy rámászik, lefogja és ad egy puszit neki, az meg még félálomban van és nem tudott időben menekülni. ha teo adna neki egy puszit, a gatyájába is élvezne azonnal.

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.23. 23:16:34

@beacska: állatkákra vigyázok, ti. hogy egészségesek maradjanak - meg amelyik valami kórt kap, azt kényszervágatni vagy más módon kinyaffantani.

Innen a Villából is elaltattam volna már pár egyedet, picit kergemarhakór-gyanúsak voltak.

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.01.23. 23:17:54

@sogeking: persze, nem is a szilikonmellek hiányoztak, de ott legalább volt csaj, aki kinézett valahogy. nő létemre most ezt nem értem. mondjuk mindegy, pár hónap és mind elhagyja magát, a pasik is. lacinak már most reng a pocak és tegnap éjjel zsóti is fogdosta a hasát a pizza után, hogy "úúúúúúúristen, ezt nézd meg".

beacska 2014.01.23. 23:19:04

@Haynau: amíg kicsi volt, a fiam is ilyesmikkel akart foglalkozni, de bement egy sasszárny-amputációra (ne kérdezz semmit!!), és közölte: csak vért ne! azóta kutatóbiológusnak készül (Szeged)

Kengyelfutó Gyalogkakukk 2014.01.23. 23:19:39

@A Proverbiális Noszty Fiú: itt fordultam le sírva az ágyról... "hallani ahogy sír az anyag a picsáján"
kész vagyok... :D

A Proverbiális Noszty Fiú 2014.01.23. 23:20:18

@ミラ: van rá esély, de ne fűzzünk hozzá komoly reményeket.

Mondjuk egy éjszakai felvételt találtam már Zsófikánkról, hát nem tudom, csöccsel végülis fel lehetne dobni.

cdn.desktopwallpapers4.me/media/thumbs_400x250/2/16088.jpg

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 23:20:19

@Haynau: :DD

Ott a helyed.
Köjál-ellenőrzést nekik bentre :D

Esperes úr 2014.01.23. 23:20:22

Sziasztok, bocs, hogy ilyesmivel alkalmatlankodom itt, de hogy tudok stream-et rögzíteni? Kijevi közvetítést kéne felvennem, és ti biztos pengék vagytok az ilyesmiben.

ezt kellene:

www.ustream.tv/channel/euromajdan

sogeking 2014.01.23. 23:21:11

@ミラ: mint a Kinga fanklub egyik oszlopos tagja egyetértek, bér ebben a bandában jobban megnéznék egy Szandika típusú karaktert

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 23:21:31

@ミラ: naigen, itt már énis erősen elgondolkodtam, h oráliónak még tényleg nem volt szerencséje nőhöz...
Már olyanhoz, aki eszméleténél volt...

beacska 2014.01.23. 23:21:47

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: :) a "semmivel sem tartozunk a rómiaknak"-rész...alapszerkesztééés!

Morcz 2014.01.23. 23:22:22

A mai öfi nem volt annyira érdekes.
Ez a Józsi gyerek akkora paraszt, hogy kilóg a szájából a kapanyél.
Észrevettétek a púpot Simon fején? Charlotte ilyen szenvedélyes lenne?
Ez a pink monsterhigh csaj valami iszonyat...

beacska 2014.01.23. 23:23:29

@Haynau: :) azokból kevés a közszolga ;)

Morcz 2014.01.23. 23:23:35

@Haynau: hol megy az online? nálam khf van...:(

beacska 2014.01.23. 23:24:11

@Morcz: igen, a púpot én is néztem. azt hittem a fény esik rosszul. de ezek szerint nem

Morcz 2014.01.23. 23:24:24

@sogeking: érdekes, ma nekem is eszembe jutott Szandika. :) Alexa kicsit rá emlékeztetett.

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 23:24:54

@beacska: akkor megvannak a vörös tengerészgyalogosok?! :)

A másik meg, h van benned egy adag militáns érdeklődés :)

De az Haynau kartársban is :)

Morcz 2014.01.23. 23:25:23

@beacska: "és közölte: csak vért ne! azóta kutatóbiológusnak készül (Szeged) "
Ott laktok vagy ott tanul?

Morcz 2014.01.23. 23:26:06

@beacska: nem, mert a pukli több szögből is látszott.

beacska 2014.01.23. 23:26:49

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: :) militáns? hát ezzel még nem gyanusítottak meg. :) de elfogadom

és igen, megvannak.egy legalábbis ;)

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.23. 23:26:50

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: "De az Haynau kartársban is :)"

Sőt, grafomán is vagyok. Bár ez valószínűleg nem tűnt még itt fel senkinek... :D :D

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 23:26:58

@Morcz: én pont ezért remélem, h a Pink Szörnyike felkavarja az állóvizet: vagy kiborulnak vele és összevesznek, vagy dugni akarnak vele (nemtől függetlenül)...

És közben az a 1,5 agysejt, ami potenciálként benne van...

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.01.23. 23:28:15

@Haynau: á nem dehogy soha :D lehetünk barik? :D gyk nem bárányok

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 23:28:29

@beacska: jajj, bocs. félregépeltem, benneM a helyes :)
de ha benned is, már akad közös vonás :D

beacska 2014.01.23. 23:28:30

@Morcz: ott tanul. igen messze szakadt az anyukájától (szhely) (brühühűűű)..épp most alkudozom vele, hogy pótvizsga-időszakban jöjjön má' haza is

Morcz 2014.01.23. 23:28:50

@beacska: "műemlék felügyelő (ez elég hülyén hangzik, de tényleg felügyelek) "
milyen műemlékekre felügyelsz?

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 23:30:44

@Morcz: templomokra,vhol fentebb felsorolta :)

gyk templomszolga közszolgaként :)

Morcz 2014.01.23. 23:30:54

@beacska: "majdnem talált: köztisztviselő (aktakukac) ;) "
Isten hozott a klubban. :) Majd szemmel tartom a fiacskádat. :D

sogeking 2014.01.23. 23:31:12

@Esperes úr: legegyszerűbb lenne utólag letölteni.

magát az élőt elég macerás, mert sok kis darabbá szabdalja a videót (kb. egy megabájt egy szelet, ha jól látom)

még egy lehetőség lenne valami olyan progival, ami a képernyőről készít videófelvételt

beacska 2014.01.23. 23:31:13

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: hááát, muszáj néha összeráncolnom a szemöldököm ;) holnap pölö egy kötelezést kell megírnom...brrr...már egy hete halogatom, de meg kell csinálnia vkinek. hát, legyek, mondjuk ÉN

Morcz 2014.01.23. 23:32:42

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: "És közben az a 1,5 agysejt, ami potenciálként benne van... "
brr az tényleg félelmetes... most lehet hogy rémeket fogok álmodni miatta. :D :P

Tényleg az ötleteinkre vevők voltak az IA-n keresztül? :D

sogeking 2014.01.23. 23:33:21

@sogeking:
elvileg ez ingyenes a hármas opcióra, de azért futtass le rajta egy vírusirtást, ha letöltöd
sourceforge.net/projects/camstudio/

Morcz 2014.01.23. 23:33:42

na pontozok.
Nálam a pink szörny: 1, a kuka gyurma 2

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 23:34:22

@beacska: ja, h ez nálatok így megy?!

nekem is kéne irogatnom ezt-azt odabent. Többnyire sokat :(
Kedvem semmi hozzá.
De holnap már péntek...

És mivel kulturálódni megyek este, nem leszek öfikor sem .
Helyre kell billentenem az egyensúlyt az agyamban. Aztán inni is megyünk a kultúra után.

De vasárnap tovább rombolom majd az agyam :D

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.23. 23:34:43

@ミラ: öribarik? háperszehogyigen!

@beacska: @Morcz: Én inkább ÉNY-Mo.-ra tippelek - Szombathely, Ják meg ilyenek... meg talán még a veleméri rómán-kori templom is? ;)

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 23:35:39

@Morcz: dehogy, leszarták, teljesen.
Lábszépségverseny lesz, mindkét nemnek...

Orálió és Józsi mérte össze első nap?

Morcz 2014.01.23. 23:35:52

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: Te miket szoktál a melóhelyen írogatni? Már amikor nem a hogyvolt kommenteket...:D

beacska 2014.01.23. 23:35:57

@Morcz: @Blájen, a vörös tengerészgyalogos: neeeem, nem templomszolga vagyok, teeee...vigyázok kastélyokra, meg van egy mauzóleumom is

szintén zenész? naaa, egy marha bevallja, osztand kiderül, hogy van itt több is ;)...csak ki kell állni: Bea vagyok, köztisztviselő...szia, Bea, miről szeretnél beszélni ma? ;)

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.01.23. 23:36:26

@Haynau: jó, majd akkor cserélgethetünk ízületi bántalmakra gyógyszertippeket, ha esetleg begyulladnának a sok gépeléstől :) és 4 nap múlva bevernéd otthon a fürdőszoba falát? léccilécci

sogeking 2014.01.23. 23:36:46

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: ha skype-on kívül is tud felvenni, akkor lehet

@Morcz: Szandika az őserő, mindjárt rászólna Simonra, hogy vágja le a körmét :)

Morcz 2014.01.23. 23:36:49

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: nem tudod , de ismerve az összehasonlító versenyeket lesz még ebbül sértődés dögivel.

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.23. 23:36:49

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: Áh, látod én is úton leszek holnap - de nálam a kultúrát holnap este Guinness-nek fogják hívni.

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 23:37:19

@Morcz: határozatokat is :)

de ettől konkrétabbat nem írok ;)
Aktakukac vagyok.

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 23:38:37

@beacska: te vigyázol Leninre?! :O

nagy ember van köztünk!
(most divat az orosz-kapcsolat:))

Morcz 2014.01.23. 23:39:21

@beacska: Szia. Én is köz (kormány) tiszviselő kicsit más területről innen Szegedről. :D

@sogeking: "Szandika az őserő, mindjárt rászólna Simonra, hogy vágja le a körmét :) " Az holt ziher! Simon lába egyszerűen undormány.

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: Akkor nem lesz semmi a tervezett ilyen-olyan birkózásokból? Menjek a..... :P :D

beacska 2014.01.23. 23:39:29

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: erre, szerencsére nem vonatkozik a 21 napos eljárási határidő ;)

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.01.23. 23:39:54

akkor most mindenki nekiállhat engem irigyelni :) itthon dolgozom, ha nem megyek rendezvényre. úgy értem, a fotókkal meg mindenfelé a küldözgetéssel, szerkesztőségekkel egyeztetni, aztán meg ugye az utakat összesimítani, hogy úgy éljek ennek a drogomnak, hogy közben pénzt is keresek (nem mellékesen).

mondjuk a kutya nem kérdezte, de grafomán is vagyok meg oroszlán is, szóval belefér.

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.23. 23:40:05

@ミラ: irish pub-ba, öribari-társaságban, heti dumálásra. Szóval a pia inkább csak kísérő lesz.

Morcz 2014.01.23. 23:40:21

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos:
"határozatokat is :)" Én is!!! illetve néha bírságolok is...

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 23:40:40

@Morcz: ez igaz...
de a mi ötleteink is olyan szuperek voltak...
hüpp :(

ennyire lusták ezek a kreatúrák, még olvasni sem akarnak.

beacska 2014.01.23. 23:41:08

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: basszus...összehordta a szemetet a szél ;) (bocs, nem akartam megbántani senkit, éppen önkritikát gyakoroltam)

Morcz 2014.01.23. 23:41:30

@Haynau: "rish pub-ba, öribari-társaságban, heti dumálásra. Szóval a pia inkább csak kísérő lesz. " Jól hangzik. Mi pizzázni járunk vagy billiárdozni.

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 23:42:01

@beacska: a 21 nap nekem nem mond semmit, máshol kukackodok :)

Morcz 2014.01.23. 23:42:14

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: "de a mi ötleteink is olyan szuperek voltak...
hüpp :(

ennyire lusták ezek a kreatúrák, még olvasni sem akarnak. " Igen...brühühühühühü! :(((

Morcz 2014.01.23. 23:43:08

@beacska: "basszus...összehordta a szemetet a szél ;) (bocs, nem akartam megbántani senkit, éppen önkritikát gyakoroltam) " LOL!!! :D :D

Schlomo Goldberg 2014.01.23. 23:43:10

Debilio Szófikának: Nem vagy annak az elzárója hogy itt találod meg az igaz szerelmet?

Viki sírva röhögve el.

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 23:43:15

@ミラ: kicsit ki is lógsz innen, de mivel jófej vagy, ezért beveszünk bandába :)

beacska 2014.01.23. 23:43:25

@Morcz: @Blájen, a vörös tengerészgyalogos: @Haynau: nnna, ennyit a Fan Klubbunkról...vicces nagyon :DDDD

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.01.23. 23:43:27

@Haynau: neked van öribari-társaságod is? :( dejóneked, nekem csak az ilyen online öribarik mutatnak. mindenki akkor ér rá, amikor én dolgozom (hétvégente).

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.01.23. 23:43:29

Teobald örülhet, h nem vágták ki, gondolom az élőben ment volna.
Remélem az lesz a büntije, h soha többé nem hordhat a villában műszempillát.

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.23. 23:43:45

@Morcz: nálunk inkább a laza sörözés a divat - mivel az egyik legjobb spanom egy bajor származású csaj, gondolom ő már az anyatej helyett is azt ivott... :D

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 23:44:53

@Morcz: én csak inni járok :D

A kultúra csak véletlenül játszott be holnapra :)

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.01.23. 23:45:22

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: akartad mondani, mivel jó az illatom :D
(emlékszel debiliora?)

@sogeking: sport, azt is főleg lovakkal kapcsolatosat (milyen meglepő innentől a lovacskás képem) és azt is egyre inkább ázsiában.

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 23:46:06

@beacska: naigen, nem mi adjuk az ország termelőerejét, ezt énis tudom, úgyhogy jogos önkritika csak jópont :)

beacska 2014.01.23. 23:46:27

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: nem kell annak lennie. én is bírságolhatnék, ha nem lenne ügyfélbarát nálunk az ügyintézés ;) (magyarán: meg van kötve a kezem)

Morcz 2014.01.23. 23:47:39

@beacska: "nnna, ennyit a Fan Klubbunkról...vicces nagyon :DDDD "
Ezt elmeséltem életem párjának a másik szobában, jót röhögött aztán megkérdezte, hogy van-e a kommentelők között orvos. :D

sogeking 2014.01.23. 23:47:50

@ミラ: én lovat max. rajzolni szoktam

@Esperes úr: szívesen

beacska 2014.01.23. 23:48:39

@Morcz: :) szerintem van. figyelj:

OOOORVOOOST!!!

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.23. 23:48:50

@beacska: csak nem a doodle-t nézted? :D Vagy nevezzük át magunkat Köztisztviselők VV-klubjának?

@ミラ: Van, viszonylag kicsi de stabil banda. Imádom őket.

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 23:49:24

@ミラ: ha ez felhívás arra, hogy megszagoljalak, én benne vagyok :D

bár online még nehéz szagolgatni :(
kénytelen leszel feladni az antiszoci viselkedésedből, és találkozni :D

Morcz 2014.01.23. 23:49:56

@Haynau: "nálunk inkább a laza sörözés a divat - mivel az egyik legjobb spanom egy bajor származású csaj, gondolom ő már az anyatej helyett is azt ivott... :D "
Valószínű! Egyébként az se rossz, én pl az egyik legjobb barátommal gin-tonic-ban nyomulok néha sör helyett, de néha lecsúszik mellé egy kis cider is vagy citromos ser, meg némi pizza, van hogy kettő is... :)

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 23:50:18

@beacska: sajnálom, de a törvény megköti a kezem :)

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.01.23. 23:51:12

@sogeking: tyű az nehéz, nem irigyellek. bár de. mindig is akartam, de nekem az ilyen rajzolós dolgok nem mennek.

én csak ilyeneket tudok: www.horsetalk.co.nz/news/2010/11/p/144b.jpg

sogeking 2014.01.23. 23:51:44

na, Aurélió lehelikopterezte a kamerákat...

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.01.23. 23:52:06

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: nem antiszoc vagyok, hanem irtó kretén az időbeosztásom :D

mekkora lenne egy kisavazást csapatostól nézni és élőben nyomni ezt a hülyeséget :)

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 23:52:19

@Morcz: szórakozóhelyen csak sör (esetleg vodka-sprite), de itthon vodka és házipálinka a menős :)

Morcz 2014.01.23. 23:52:25

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: "Rendőőőr :) "
Neeem! :D
"A kultúra csak véletlenül játszott be holnapra :) "
Mozi vagy színház?

@beacska: ezen besírtam a röhögéstől! :D :D

@Haynau:"Vagy nevezzük át magunkat Köztisztviselők VV-klubjának?"
Felőlem...:D

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 23:53:37

@ミラ: uffá.
jófajta.
a kép, a ló, és a helyzet is...

És kalapban tolod te is?
Az ilyen lovasbulikra az kell, nem?

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.01.23. 23:54:09

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: uhuhuuu van huhogós HP-m itthon. hát én csak szagolgatom, maradjunk annyiban :D

Morcz 2014.01.23. 23:54:23

@ミラ: "mekkora lenne egy kisavazást csapatostól nézni és élőben nyomni ezt a hülyeséget :) " Az tényleg nem lenne semmi utánna meg beülni valahová és folytatni. :D
Jól nyomod Te is! :D

sogeking 2014.01.23. 23:54:28

@ミラ: mindenki egymás szavába vágna :)
valós időben szerintem nem fér el ennyi szöveg

jó fotó, de akkor ehhez valami szuper gép kell, hogy éles legyen mozgás közben

beacska 2014.01.23. 23:54:47

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: ahogy öregszem, már csak a házi pálesz, meg a whisky..

Morcz 2014.01.23. 23:55:23

Még mindig khf... :S

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 23:55:51

@ミラ: najó, de hp-ból én csak minőségit iszok, jófajtát.

vannak jó ismerősök, akiktől megbízható göncibarack, tarpai szilva, alma, birsalma pálinkákat lehet beszerezni.

a huhogós ált nemjó, ez a bajom a szórakozóhelyi pálinkákkal is.

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.01.23. 23:56:02

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: a fotósnak nem :) toltam sokáig, most már a földön állok, két lábbal. a képen am a szaudi koronaherceg van. na ő jól tolja.

@sogeking: nos, van a fotós, aki csak annak hívja magát és van egy másik kategória, akinek fizetnek is ezért. szerencsére az utóbbiba tartozom. naná, hogy kell a jó gép.

beacska 2014.01.23. 23:56:57

na jó, kollégák, én el.

holnap még vagy 3 jogerőt kell elkészítenem, és köztudott, hogy a pecsételés teljes embert (emberlányát) kíván ;)

legyetek szigorúak, amíg nem találkozunk! ;)

és, ami nem maradhat el: IDÉN VÉGRE EGY NŐ NYERJEN!!!!

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.23. 23:56:58

@Morcz: Gin-tonic-vonalon van két bejáratott spanom, meg az egyiknek a barátja. De inkább egzotikusabb gineket próbálgatunk, jobbfajta tonic-okkal.

Ginem mellesleg itthon is van egy pár üveggel. Persze tonic is.

A sört amúgy nem szeretem túlzottan. De a Guinness az Guinness. :D

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 23:57:10

@beacska: a viszki nekem nem bejövős :(
bár lehet, h azért, mert eddig nem ittam jó viszkit.
az igazi gyümölcspálinkára esküszöm ;)

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.23. 23:58:23

@beacska: Jóéjt, kedves kartársnő!

Nekem holnapra törvénytervezetemre kapott állásfoglalásokat kell átnéznem. Na majd csak lesz valahogy.

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.23. 23:58:34

@ミラ: a szaudinak van is miből jól tolni.
nem köztiszt bérérét (bréért) ugrat...

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.23. 23:59:06

@ミラ: Apropó - fehér vagy piros a vállpánt? Mármint a gépedé? ;)

beacska 2014.01.23. 23:59:22

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: jajj, még gyorsan: a múltkor egy vendéglőben: milyen pálinkát hozhatok? 12 féle van. -és mi van, ami nem mézes, és nem ágyas? (vigyor el). abból csak 3: barack, körte, szilva. jó, akkor szilvát kérek. abból lehet pálinkát főzni (dió???? mák????)

Morcz 2014.01.24. 00:00:26

@Haynau: örülök hogy egyezik az ízlésünk. :) Nekem holnapra meg pár hirdetményem van...:D

beacska 2014.01.24. 00:01:34

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: nekünk már csak 3 barátunk maradt: Jim, Jack és Johnny (de inkább ez utóbbi, mert ez a minőség)

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.24. 00:02:16

éjfél: fellövöm énis a pizsit, holnap még sokminden intézni valóm lesz, meló és egyéb is.

ÍSzal jóéjt mindenkinek :)

Morcz 2014.01.24. 00:02:38

@beacska: És Johnny nem sétált el? :D

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.01.24. 00:02:58

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: mondjuk igen, ez igaz. jó helyre született. de amúgy meglepően normális a herci.

@Haynau: fekete, mert a puhát szeretem és japánban habzsi-dőzsi van, rengetegféléből vehetsz :P
ha az érdekel, h milyen géppel, ott tavalyig meglepődtél volna, sonyval voltam, aztán tavaly januárban elhalálozott, azóta van c is meg n is a családban. igazából amúgy tökmindegy a márka, a gépek színvonala a nem mindegy. de a profi gép az profi gép.

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.24. 00:03:51

@Cave Nick: bakker, ezen a megfejtésen felsírtam.
megyek is aludni :)

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.24. 00:05:30

@ミラ: insider volt, a C vállpántján piros a csík, a N-on meg fehér... ;)

Én C-vel tolom, nem profi szinten persze, inkább mint lelkes amatőr.

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.24. 00:06:30

@beacska: Jujj, ez most csalódás volt. A három J... de hát... persze, ízlések és pofonok...

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.01.24. 00:09:07

@Haynau: értettem, megválaszoltalak :) nekem 6d van most, eladom, aztán lesz valami. embernek d800.

Morcz 2014.01.24. 00:11:48

@Haynau: "Melyik gin a favoritod? " Igazából nem is tudom...

Morcz 2014.01.24. 00:13:06

A fenébe nincs megint online, elegem volt... Asszem én is megyek aludni, de holnap jövök megint. :)
Mindenkinek szép álmokat!

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.24. 00:15:49

@Morcz: Jóccakát kartárs! :D

Ven egy tippem számodra, így alvás előtt: Boodles!

Cave Nick 2014.01.24. 00:16:46

Elit picsa Iza mondja a riportszobában:

"Sárlott úgy még plussz rátett egy lapátRA a kis beszólásával"

Morcz 2014.01.24. 00:17:33

@Haynau: "Ven egy tippem számodra, így alvás előtt: Boodles! "
Jól hangzik, hol lehet beszerezni?

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.24. 00:23:51

Iza és Dorka egy kanál vízben megfolytaná Zsófikát. Ha szemmel ölni lehetne... Iza meg benyögi: "Amúgy tök helyes lenne, ha nem nyávogna." Hja, nem mindenkinek lehet olyan szép "vörösboron és cigarettán edzett sanzonénekes-hangja" mint Izáé.

Dorka meg az új konkurrencia melleiről: "Kicsit lóg neki, látszik így, a ruhán keresztül."

Ezek ketten nagyon egymásra találtak. Röhögnék, Dorka most Izára akarná uszítani Zsótit, hogy nyugodtan rámozdulhasson Félbitre. Bár ez tuti nem fog bejönni, a "széttett láb"-krízis óta Izé nem csípi a tetkós macsót.

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.24. 00:24:51

@Morcz: Passz. Ajándékba kaptam. Meg van egy osztrák onlány-bolt, ahonnan rendelhetsz, viszonylag jó áron.

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.24. 00:27:23

"Ez tölt fel engem spirituális energiával, amikor bejön egy ilyen gádzsi."
Ezek szerint Oráliónak akkor egy kupi felér egy templommal? Származása szerint mondjuk még logikus is, előbbit gondolom jól ismeri.

malevil2050 2014.01.24. 00:27:36

@Haynau: Könnyen lehet h kap egy pár jelet dorka vasárnap, és szóltam h ne kiabáld el az onylányt , tessék :)

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.24. 00:30:44

@malevil2050: Tudtam én előre, hogy elnyasszintják az onlányt, mert üzenetet kapnak? ;)
Igen, Dorka félti a bőrét. Meg egy picit rágerjedt Félbitre, bár azt mondta rá, a füle egy kicsit nagy.

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.01.24. 00:30:56

@Haynau: neked van online? vagy miből merítgetsz?

Cave Nick 2014.01.24. 00:32:14

@Haynau: Viza még mindig ugyanúgy széttenné a lábát a Zsolt gyereknek ebben biztos vagyok.

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.01.24. 00:33:11

@Cave Nick: szerintem is, max egy kicsit körbeudvaroltatná magát.

SzilajSzilard 2014.01.24. 00:36:46

@tena_lady: Kajak csak azért mondod hogy jobban érezzem magam! Báttya.

tena_lady 2014.01.24. 00:43:49

@SzilajSzilard: :D

@Haynau: Dorka meg az új konkurrencia melleiről: "Kicsit lóg neki, látszik így, a ruhán keresztül."

Ez volt a legszebb! :D Dekódolva ez annyi, hogy nagyobb a melle, mint Dorkának, akinek ezért alapból nem tetszik. :D

pocokpocok 2014.01.24. 00:44:27

felsírtam :D
volt ma éjjel már élő?

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.24. 00:45:18

@ミラ: A ma esti adásból merítek. Ha már nem láttam élőben, most nézem vissza. Nem tudom nézni a Retek Kettőt (amúgy nem hiányzik).

@Cave Nick: Azt elhiszem, de ahhoz Zsótinak kicsit oda kéne tennie magát - az meg épp nem tudja eldönteni, érdemes-e még energiát feccölnie Dorkába, akinek földig lóg a nyelve Traktoros Félbit láttán.

Van egy tippem: ha Félbit rárabol Dorkára, Zsóti felfedezi magának Izát.

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.01.24. 00:47:12

@pocokpocok: picit volt, aztán jött teonak szerelmeslevél a büntetésről, azóta síri csönd és sztem nem is lesz.

@Haynau: látszik, mennyire figyeltem ma :D

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.24. 00:47:56

@pocokpocok: volt, kb. fél óráig, aztán üzenetet kaptak az Agyhalottak, erreföl megszakították az élőt.

@tena_lady: "Dekódolva ez annyi, hogy nagyobb a melle, mint Dorkának, akinek ezért alapból nem tetszik. :D"
Szerintem Dorka első látásra megutálta PinkCicát, mert szerinte jobban néz ki, mint ő (szerintem baromira nem, hát de Dorci ezt így látja). Mivel Izának sem szimpi a jövevény, szerintem lesz itt néhány csaj-csörte a napokban.

pocokpocok 2014.01.24. 00:48:05

@Haynau:
"Van egy tippem: ha Félbit rárabol Dorkára, Zsóti felfedezi magának Izát."

... és én Iza helyébe akkor vágnám a farkára az ajtót, hogy nyüszítve futna hazáig ..

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.24. 00:49:48

@ミラ: Na ez az előnye, hogy nem élőben nézem, csak a kommenteket olvasom itt. Sokkal szórakoztatóbb... :D

Most pedig a héten először hajnali egy előtt térek nyugovóra. Úgyhogy pápá és ne paráználkodjatok, mert úgysincs kamera, ami venné!

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.24. 00:51:50

@pocokpocok: Szerintem Izának pasi kell. Nem is csak a dugás miatt (talán amiatt is), hanem mert ha lenne "párja", jobban biztonságban érezné magát. Az a vacsora Ernővel valahol azért megalázó volt.

Meg Iza azért Úrinő és kint játékszerként használná Zsótit (Copyright Iza), de odabent azért csak bejön neki a macsó, mégha csak barátként is.

pocokpocok 2014.01.24. 00:57:28

@Haynau:
nem szeretem Izát. Pont azok miatt, amit leírtál. Úrinő. A szó negatív, pejoratív értelmében. Néha vannak nagy pillanatai- pozitívumai, de mindezek ellenére alapvetően egy szánnivaló figura.
Valóban nagyon gyenge, de az egyetlen hozzá méltó/férhető kalibernél ellőtte a tölténytárat egy akcióban- lásd, kinek tettem én szét a lábam?- Szerintem a 40-es generációt meg fogja fogni magának támasznak és a középmezőnyig húzza szánalomból, de nem tovább.

pocokpocok 2014.01.24. 01:04:39

@ミラ: és tudjuk, mit kapott Teó?
röhej amúgy ez az éjszakai adás, innen is látszik, hogy full manipulálás az egész, amit leadnak belőle.

tena_lady 2014.01.24. 01:04:41

@Haynau: Kíváncsi vagyok, hogy hány nap míg lekopik az arcáról a műmosoly. Zsófinak. (Még nincs beceneve?!)

malevil2050 2014.01.24. 01:17:41

Ma van péntek , adok még vasárnapig egy kis haladékot magamnak ás az rtl-nek.
Amennyiben ez így marad semmi de semmi értelme az onylányt nézni.
Sztem ezek arra jáccanak h utáljuk az egészet!

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.01.24. 01:24:45

@pocokpocok: ne viccelj, nem tudhatjuk meg, akkor senki se nézné az öfit.

@tena_lady: pinki volt, amit pink ninja megvétózott, szóval semmi, bár volt pár kísérlet.

pocokpocok 2014.01.24. 01:27:00

@ミラ:
ott az online linkje.. szabadságszoborként pózol Teó ;)
@malevil2050:
én később keltem fel .

malevil2050 2014.01.24. 01:28:53

@pocokpocok: akkor váltjuk egymást mert én meg nemsokára alszom.

tena_lady 2014.01.24. 01:29:17

@ミラ: Az arckifejezése alapján inkább Rubint Réka. :)

Cave Nick 2014.01.24. 01:31:23

@pocokpocok: egyszerűen ocsmány, ahogy az emberek egymás háta mögött (pl. kvázi "barátnők" lásd itt Viza+Dorka) kibeszélik meg hátbaszúrják egymást. Oltja a legjobb benti barinőjét hohy néz ki smink nélkül eszem megáll. Esküszöm sokat lehet tanulni ezekből a műsorokból, magáról az emberi viselkedésről meg természetről, undorító. Ezért nézem. (meg a csajok miatt. :D)

pocokpocok 2014.01.24. 01:34:11

@Cave Nick:

a végéra sokkal kitanultabb leszel, mint szeretnéd-velős megállapítás volt amúgy- :)
@malevil2050: én is visszaesem vízszintbe, mindjárt csörög a vekker :)

Cave Nick 2014.01.24. 01:41:02

@pocokpocok: VV4et végignéztem, szoval azért sok meglepetés nem lesz szerintem. Volt ocsmánykodás ott is rendesen.

Schlomo Goldberg 2014.01.24. 01:42:50

Azért az aranyos hogy az Istenbaszta minden nap elmondja hogy online is nézhető a show 11:30-tól reggel 7-ig.

11. nap de csöcs fullba még nem volt, fasz meg annyi hogy kezd hányingerem lenni.

Nem ezt beszéltük meg.

ő-szinte 2014.01.24. 02:09:21

@Schlomo Goldberg: dehülyevagy ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
"nem ezt beszéltük meg", ezen síííírok ;-DDDDDDDDDDDDDDDDD
de az Istenbaszta is teccik ;-))))
busifa-val felvetetem a listára ;-))

pocokpocok 2014.01.24. 02:49:39

semmi érdekesség nincs az éjszakai műsorban, már amit leadnak. :S
csak kínomba nézem, ha nem tudok aludni.
eszük lenne, akkor raknának átfedős reklámokat alá és lenne bevétel, ha végig adnák, merthát szerintem az öfik alatt mindenki átkapcsol/rágyújt/kaját csinál, stb. reklámblokk alatt.
de ez a mostani vv pont úgy néz ki, mintha direkt a népszerűtlenségre gyúrnának..

Empty Bee 2014.01.24. 03:00:45

Orálió: "Ha kell az életemet leélem vele, ha jól csinálja a dolgát"

Na, az baszna be... egy Orálióval leélt élet...

Amúgy droidagyú Orálió nem vette észre, de Zsófi élből leoltotta a "nem vagyok elzárója" című faszság megismétlésével.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.01.24. 04:55:26

A közszolgáknak nem kell dolgozni?:-)

Egy korm.tisztviselő.

Nekem nincs bírságolási lehetőségem. Cserébe az ügyfelekkel barizhatom :-D:-D:-D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.01.24. 05:20:47

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: megjegyezném, h nekem is egy csomó határozatot, stbt kell csinálnom. Ráadásul annyira kevesen vagyunk, h majdnem mindent nekem kell csinálnom már, de nem baj, élvezem :-D:-D:-D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.01.24. 07:04:43

@beacska: :-D:-D:-D

Örülök, h átérzed a nehézségét. :-)

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.24. 07:41:54

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: kevesen vagytok? Hát ezt át tudom érezni - és ez csak rosszabb lesz: létszámstop van, senkit nem vesznek fel, viszont nyugdíjba meg rengetegen fognak menni. Hamarosan ki fog lógni a belünk, mint egyszeri Debilió gatyájából a propeller...

na, sixx megírta a posztot - formájában van, ahogy nézem.

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.24. 07:46:22

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: ügyfelekkel barizol? Fú, ezmilyenmááá... nem mondom, örülök, hogy nekem nincs dolgom ügyfelekkel - elég tökkelütött némely hatóság is, amikkel mi itten kontraktusban vagyunk (a kontraktus sz fontos - megint a klasszikusokat idéztem, ráadásul hajnalok hajnalán, jesszusom)...

karev 2014.01.24. 09:03:51

@Szentpeter: sztem nincs neki "nőm"je. :)

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.24. 09:04:23

Jó reggelt, jó munkát!

Látom, tegnap este már nem volt adás...

@Schlomo Goldberg: +1.
pedig annyira nem szégyellősek/úrinők ezek a lánykák (lénykéket akartam írni így korán reggel elsőre).

Más: a Dorka-Iza csöcsirigylős párbeszédre énis felfigyeltem :DD
Úgy látszik a lányok is félnek a konkurencia ilyen szemmel látható elrettentő fegyvereitől, mintha a csöcs lenne a minden.

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.24. 09:07:31

@Cave Nick: valahol ez a műsor igazi koncepciója, hogyan tudod kijátszani/hátbaszúrni/átverni a palánkon a másikat a nyereményért.

Ide nem öribari társaság ment be nyaralni, hanem ellenfelek.
Bár ezt mindig, mindenki elfelejti, amint belép az ajtón, és ordítva körberohan, h ezdekurvajó.
Szövetségeseket kell keresni, akiknek a hátán fel lehet kapaszkodni a végsőkig, és a megfelelő időben kigolyózni őket.
Na, ezt nem nagyon láttuk eleddig.

Így csak nyomokban jelentkezik a valódi emberi jellem, a farkastörvények :)

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.24. 09:10:56

@tena_lady: és a nők is hogy figyeltek a csöcsös megbeszélésre :)
A pasik egy része odabent csak nyáladzani kezdett, de a lányok sárgultak. Pedig a mellpower nem minden.
Csöcsi esetében talán az egyetlen pozitívumai lehetnek...

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.24. 09:14:57

velvet.hu/blogok/gumicukor/2014/01/23/teo_lebontotta_a_lamberiat/

Zsófi arckifejezése a cikk végén mémekért kiált, mit kiált, szinte ordít! :DDD

Morcz 2014.01.24. 09:16:02

Sixx, nagyon jó írás szétröhögtem magam ,köszönöm! :)

A kollégáknak meg kicsit megkésve de jó reggelt! :D

Morcz 2014.01.24. 09:17:18

Na megint megtréfált a blogmotor...:(

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.24. 09:21:45

Tökéletes leírása ez a szitunak :

"ez már kezd kibaszott unalmas lenni, Báttya megmenti a sót, berángatja Szájmont a nyugiba, és ellentmondást nem tűrő hangon közli vele, hogy szereti, és Szájmon kussoljon, ha ő szívet önt. Te vagy a legjobb barátom, mondja, ha esetleg kiesel, vigyázok 501-re, nehogy rámenjen valaki. Szájmon nem tud mit kezdeni a dologgal, azzal meg pláne nem, amikor Józsi ad neki két férfias puszit. Kétszer, és még az ajtóban is adna, de Szájmon ügyesen kibújik belőle."

:DDD

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.24. 09:22:06

@Cave Nick: Lehetnének egymással cukimukik is a csajok, a bibi csak az, hogy egyetlen egy ember nyerheti a játékot, azaz egy bizonyos ponton mindenkivrl ki kell tudni baszarintani, ha nyerni akarsz. Az, hogy ezt milyen korán kezdi valaki, az szerintem jellem és magabiztosság dolga.

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: "valahol ez a műsor igazi koncepciója, hogyan tudod kijátszani/hátbaszúrni/átverni a palánkon a másikat a nyereményért.

Ide nem öribari társaság ment be nyaralni, hanem ellenfelek.
Bár ezt mindig, mindenki elfelejti, amint belép az ajtón, és ordítva körberohan, h ezdekurvajó.
Szövetségeseket kell keresni, akiknek a hátán fel lehet kapaszkodni a végsőkig, és a megfelelő időben kigolyózni őket.
Na, ezt nem nagyon láttuk eleddig."

Hát erre +1 - pedig már nagyon várjuk az igazi hátbaszúrós eksönt!

Morcz 2014.01.24. 09:26:37

@Haynau: "Hát erre +1 - pedig már nagyon várjuk az igazi hátbaszúrós eksönt! "
Az eksön nem egyenlő a hátbaszúrással még ha sötét van se....:D :P

BarBwire 2014.01.24. 09:31:00

Sziasztok, csatlakozok a klubbhoz.

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.24. 09:35:05

Nekem az öfit nézve nem is jött le egyébként, de sixx-et olvasva elgondolkodtam: ha Sárvérű direkt akasztotta ki a beszólással Tejót - azaz tudatosan csinálta - akkor ez már a sokadik olyan dolog (köpött ugye Zsótról is Izának, csavargatja Simi árcsibaldját), ami nyomokban játékra utaló morzsákat tartalmazhat...

A végén még kiderül, hogy nemcsak kis huncut, de játszik is. Már persze ha ez bármennyire is tudatos volt, nem egyszerűen csak tapló.

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.24. 09:56:12

@Empty Bee: ezt az "elzáróját" hallottam, olvastam is, de...
továbbra sem tudom megfejteni az értelmét.
Magyarázatot, pls...

Tudom, én vagyok a hibás, de nézzük el nekem, hogy már péntek van, a hétre teljesen kigondokodtam magam, és Poppolinó mélyenszántó agyszüleményeivel már nem pusztítanám az agysejtjeim. Annyira feleslegesen sok sztem nekem sincs :D

én már a fény gyermeke vagyok 2014.01.24. 09:59:37

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos:Pedig a mellpower nem minden.

Ez így igaz. Seggpower nélkül szart se ér a mellpower.

Schlomo Goldberg 2014.01.24. 09:59:51

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: itt a válasz az elzárójára:

Debilio Szófikának: Nem vagy annak az elzárója hogy itt találod meg az igaz szerelmet?

Viki sírva röhögve el.

Schlomo Goldberg 2014.01.24. 10:00:37

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos:

Debilio Szófikának: Nem vagy annak az elzárója hogy itt találod meg az igaz szerelmet?

Viki sírva röhögve el.

malevil2050 2014.01.24. 10:02:03

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: Ebben lehet h van valami,majd odafigyelünk.

Pálinkás jó reggelt,bocsánat napot.

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.24. 10:04:08

@sixx: ezen beszartam! :DDD

Köszi sixx....

reméljük Zsófika továbbra is mémesedésre hajlamos lesz :D

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.24. 10:06:55

@Schlomo Goldberg: magát a szót fejtem meg nehezen, de tudom, h én vagyok topa hozzá (csak azt ne mondjátok, h a villában a helyem, nem akarok jobban leépülni..)

tehát az elzárója=elrontó akar lenni ebben az értelemben?
vagy elzáró=nem tartom kizártnak?

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.24. 10:07:51

@A Proverbiális Noszty Fiú: vinnyogva röhögök, még jó, h az iroda ajtaját magamra zártam :D

Schlomo Goldberg 2014.01.24. 10:09:32

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos:

Nem zárkózol el attól hogy a villában találod meg a szerelmet? Szerintem ezt akarta mondani. Persze Debiliót nehéz dekódolni.

SzilajSzilard 2014.01.24. 10:10:39

Azért Teó kemény volt tényleg. Ha lakótelepi bandám lenne, és ő benne volna, egész emberként számolnék vele nyugodtan.
Amikor Debilió zárt szájjal mosolyog, olyan mint Joker a 89-es Batmanből (Jack Nicholson).

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.24. 10:14:06

@SzilajSzilard: nekem is az tűnt fel, ahogy mereszti rá a szemeit az asztalnál és somolyog. egészen félelmetes arckifejezése volt, leginkább egy vén perverzre hasonlított, aki már nyalogatja a szája szélit a frisshusit látva...

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.24. 10:19:57

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: @Schlomo Goldberg: Szerintem olyan köztes volt ez - félúton a "semmi rossznak az elrontója" és a "nem zárom ki" között. Debilió - nomen est omen (ahogy Gyúrósjóska mondaná).

SzilajSzilard 2014.01.24. 10:20:30

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: És nyitott szájjal is dzsókeres, most néztem. A leélném vele az életem videóban 07:38-tól pedig azt mondja, hogy:
Nem vagy annak az elzárója hogy itt fogod megtalálni a zigaz szerelmet?

Az elzárója szót egyből vitte is ki Tankviki, hallatszik ahogy mondja kint a többieknek, de kamerát nem kapott.

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.24. 10:21:03

@sixx: Ez kész! Ez a kép majdnem külön poszt után kiált! :D :D
Zsófikából mém lesz, ez már fix!

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.24. 10:28:17

@Haynau: énis rögtön kiszúrtam :)

Külön cikket neki, megérdemli a zarca :D
persze a szöveg is köll hozzá, hiszen az önmagában is kincs :D

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.24. 10:30:05

@Haynau: lassan kezdhetjük írni a Magyar-Debilió, Debilió-Magyar szótárt...

lehet a pasi kriptográfus, és így üzen a kintieknek, saját nyelvet dolgozott ki (a navahót biztos nem beszéli, azért) :D

Morcz 2014.01.24. 10:32:06

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: Való igaz Charlotte elég nagy színésznő. különösen gyanús hogy csak úgy 11 nap után belezúg egy ilyen Simon félébe.

Tányleg a Coccolino és a poppolino rokonok? :D :D

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.24. 10:34:33

@Morcz: pihepuha lágyság :)
Szüksége lehet még rá Debilio-Poppolinonak :D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.01.24. 10:43:34

@karev: de én b-nek hallottam. :-)
@Haynau:
Két éve. 3 ember helyett csinálom :-)

Még titkárnő is vagyok. :-D:-D:-D

Barizni nem akarok, de jönnek. :-D:-D:-D:-D:-D:-D

duke64 2014.01.24. 10:44:50

Ha már volt,akkor bocs!

Az lenne az igazi nóvum,ha SIXX egy írását beküldenék a lakóknak.
A magukkal végtelenül elégedett előemberek,hogy csodálkoznának?
Óriási nézettsége lenne a résznek,mert többen a csapba akarnák magukat fojtani vagy versengenének a konnektorokért,hogy belehugyozhassanak.
Micsoda,hogy őket így alázzák kint?Akinek ilyen karja van,meg aki ennyi pélót fogadott be,a helikopteres balszélsőről(balfaszról-jav.) nem is beszélve.
El kell érni az RTL-nél,mozgalmat kell indítani azért,hogy SIXX elemzései bejussanak az ápoltakhoz.
UFF!

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.24. 10:48:13

@duke64: támogatom!
+1
kavarjuk fel a sz@rt, ja nem, izé, az állóvizet :)))

Indítsunk szavazást, és hátha bekerül az IA (ingyenes applikáció) motorba :DD

Az tényleg hozna nézettséget :D

"balfasz" újabb +1

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.24. 10:56:39

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Titkárnő még csak-csak van, de nem sokat segít az sem. Viszont a portásaink harapósak, nem mer ide bejönni senki. :D

@duke64: Támogatom az ötletet! Kiegészítő kérdés: csak a posztot küldessük be, vagy a kommenteket is? ;)

Morcz 2014.01.24. 11:01:01

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: "Barizni nem akarok, de jönnek. :-D:-D:-D:-D:-D:-D "
Ne is mond...:D :D

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: "pihepuha lágyság :)
Szüksége lehet még rá Debilio-Poppolinonak :D "

Az biztos...:D :D Életem párja tegnap megállapította hogy Debiliónak iszonyatos kangörcse lehet bent a villában.

Wilzor 2014.01.24. 11:01:15

@SzilajSzilard: Ez az öfi alatt is megütötte a fülemet, be is írtam ide. Tényleg, Debílió olyan szavakat használ... ha kurva sok időm lenne elkezdeném gyártani a debilió best of videót

Morcz 2014.01.24. 11:02:15

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: "kavarjuk fel a sz@rt, ja nem, izé, az állóvizet :)))
Indítsunk szavazást, és hátha bekerül az IA (ingyenes applikáció) motorba :DD
Az tényleg hozna nézettséget :D"

IGENIGENIGEN!!!!!! :D :D

busifa 2014.01.24. 11:07:24

IB névlista javaslatok jelenleg:

Istentelen
Istentelenrossz
Istentosz
Istenvele
Istenuccse
Istenments
Úrist'n
Istenbaszta
Istenbarma
Istenverte

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.01.24. 11:08:45

@Haynau: az a baj, h mi csak vendégek vagyunk. Másé az épület, oszt mindenki bejön :-D

Az ügyfeleinkhez képest a villalakók agysebészek.
@Morcz:
Te is ettől szenvedel? :-D

Megérte 5 évet egyetemre járnom,na.

Morcz 2014.01.24. 11:10:36

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: "Te is ettől szenvedel? :-D"
igen. Ügyfélitiszt kaptam...:D :D

duke64 2014.01.24. 11:11:55

@Haynau:

:D

Üdvözölném,ha a kommentek is mehetnének.
Bár nem volna reprezentatív a mintánk,de sokat elárulna a közhangulatról. :)

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.24. 11:13:06

@Haynau: +1!

Ma a mémek napja van.
A mémeskút is lecsaphatna rá, mint Tek a jedire...

Morcz 2014.01.24. 11:18:16

@csicserierika: helyesen írva: "isteni" :D

busifa 2014.01.24. 11:21:19

@csicserierika: ok, a kövi listára fel fog kerülni :)

BarBwire 2014.01.24. 11:22:07

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Mennék én is barizni, ilyen cipellőket...

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.24. 11:23:48

@BarBwire: hmm.
érdekes hivatal az, ahol az ügyfél bekukkol az asztal alá :D

foxglove (igazándiból) (törölt) 2014.01.24. 11:24:23

az első generációs vv hogyvoltosok levele sem került be, csak mondom, pedig az nagyon zsírsárkány lett. és kifejezetten az RTLk levelírós projectére készült.
csak mondom.

BarBwire 2014.01.24. 11:25:47

@busifa: Jó a képed, pont egy ilyet varrok éppen.

foxglove (igazándiból) (törölt) 2014.01.24. 11:27:35

mikor lehet már szerkeszteni utólag a saját kommentemet?:/

szajberpiraty 2014.01.24. 11:32:06

Nem tudom ki mit gondol, szerintem felháborító, hogy még egyik szereplőről sem derült ki, hogy pornós múltja van.
Egyetlen szereplőnek sincs pornós múltja?
Hogy lehetett ekkorát hibázni a kiválasztás során? Ezért valakinek vállalnia kell a felelősséget!

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.01.24. 11:42:21

következő alkalommal zsóti mit dug és hova dorkának? megvolt már a porszívócső szájba, a szappannal öblögetésre kényszerítés és most a ping-pong laszti szájbatömés, majd száj leszorítás. szerintem zsóti kinti barátnője most örül már, hogy lekoppant róla a srác. te jézusereje.

Morcz 2014.01.24. 11:44:44

@ミラ: Ezt hol láttad? Mármint a pingpong labdásat?

malevil2050 2014.01.24. 11:46:11

@szajberpiraty: Ez nem erkölcsi bizonyítványos műsor.Felelőség? Hmm.Szerintem el teccet tévedni.

foxglove (igazándiból) (törölt) 2014.01.24. 11:49:23

@szajberpiraty: :D még az elején vagyunk, ne türelmetlenkedj:)

busifa 2014.01.24. 11:49:42

@BarBwire: inspiráló voltam a varráshoz? :)

@foxglove (igazándiból): Istenes Bencének adott nevek a hv-osok javaslatai alapján

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.24. 12:22:57

@ミラ: Zsóti orális szakaszát éli. Illetve megmutatta Dorcinak, hova csempészné be a lompost.

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Ebédszünetem van, belefér egy tízperces ütés. (El)foglalt vagy avagy jöhet a menet?

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.24. 12:23:06

@ミラ: :DD

Komoly, ahogy elképzeli a csajok felszedését.
Bár lehet, h ez csak álca, hiszen Dorkának a bunkók jönnek be :) na, hát ő az, és igyekszik improvizálni a kis Szöszkének, ezért gyömöszköli a testnyílásait segédeszközökkel.

Void Bunkoid 2014.01.24. 12:24:29

Nem értem, hogy a kereskedelmi tévék minek sz*rakodnak ennyi felesleges körítéssel.

Már évszázadok óta tudott tény, bizonyítani sem kell, csak megnézni a statistztikákat, hogy csöccsel el lehet adni mindent.

Megyek is, felveszek valami jó kis devizahitelt vagy EU-s kölcsönt, és április elsejétől ( ;)) beindítom a Csöcs TV-t. Napi 24 órában kizárólag premiár plánban felvett csöcsök lesznek rajta. Se bemondónéni, se reklámblokk, a reklámok majd úgy mint a jutúbon, alul bannernek úszkálnak be.

Május elsején pedig felvásárolom az RTL csoportot, hogy lehessen még másik 35 24 órás csöcstévém.

Apropó, a kormány be ne vezesse a csöcsadót, mert akkor mindenki Angelina Jolie akar lenni, és én becsukhatom a csöcstévéimet.

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.01.24. 12:28:43

@Haynau: az az orális szakasz nekem gyerekpszichológia részből rémlik... nem arról volt szó, hogy már nagykorú?

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: miiiiiindig tanul az ember új trükköket. legközelebb próbáld ezt meg :D

nekem az istenments bence tetszik eddig a legjobban. mármint névnek :D

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.24. 12:33:40

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: Nagykorú, persze. Mármint a törvény szemében - na de mentálisan?!?

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.24. 12:34:22

@ミラ: jelentkezel próbababának?! :D

avagy tesztalany :)

Tényleg, van vmi ilyen gyerekkori fejlődési szakasz.

Lehet Zsóti titokban még az ujját szopja, és ezzel kompenzál?

tingli-tangli 2014.01.24. 12:40:15

nem lehetne esetleg a képeken feliratozni, hogy ki kicsoda, mert nekem csak szájmon van meg és a csaja, ja és a helikopteres gyerek. pls

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.01.24. 12:47:13

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: de meg de. hát hogy a fenébe' ne :D

amíg a saját ujját szopja, addig tenéked ehhez közöd nincs :DDDDDDDD

malevil2050 2014.01.24. 12:49:22

@tingli-tangli: Menj a honlapra , nyítsd meg, a másik ablakban pedig ezt,és kész a megoldás.

BREkeke 2014.01.24. 12:53:49

www.valovilag.hu/video/235831.
Nocomment Zsóti beadta a derekàt:-)
Nincs má acconyka...

BarBwire 2014.01.24. 13:02:36

@busifa: hát inkább a kép volt hamarabb, mint a te inspirálásod :-) egyébként van ilyen fa sok-sok kicsi szívvel is.

Schlomo Goldberg 2014.01.24. 13:02:57

Na ez a Zsóti gyerek szépen megcsámcsogta az Iza harcsaszájat.

BarBwire 2014.01.24. 13:05:42

@BREkeke: áááá, Iza csak kívánós volt, merthát mi van Dorkával?

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.24. 13:07:38

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Akkor eltoljuk a következő tolást estére. Csók!

@BREkeke: Ez is kész. Nyírják a pasikat odabenn. Mégiscsak be kéne menni, helyre tenni ezt a matriarchálisan elfajzott társadalmat a Villában.

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.01.24. 13:08:31

@BREkeke: egyrészt iza csak játszik vele. értem? másrészt meg akkor iza járt jobban. neki legalább a nyelvét dugta a szájába, nem porszívócsövet vagy pingponglasztit.

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.01.24. 13:10:39

megjegyzem, ha játszott dorkával eddig, ha nem, ezt bődületesen jó lehet látnia a kinti barátnőjének. ezúton is szeretnék gratulálni. jocó lehet egy parasztgyerek, meg egyszerű, mint a faék meg minden, de pontosan az értékei is olyanok: nem megy rá két lányra is bent, nem dug semmit a szájukba, pláne nem a nyelvét.

BarBwire 2014.01.24. 13:12:27

@ミラ: Remélem tökösebben csinálják ezt a dolgot, mint a simonkáék. Simon csalódás volt, bár a lelkem mélyén azt várom, hogy dobja a csajt, hogy ennyi volt, és csinálja a baromságait, ami miatt egy ország adott neki 30%-ot.

BREkeke 2014.01.24. 13:13:09

Na lássuk be itt nem rákapattak a harcsára itt a harcsa rabolt,jelenesetben Dorkától!

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.01.24. 13:13:13

@BarBwire: hát ez a csók magában tökösebb, mint amit simonék csinálnak napok óta. az ilyen gumicukrozás. itt leszarták, hogy iza haját tekergetik a foguk köré :D

BarBwire 2014.01.24. 13:13:43

@BREkeke: Dorka egyáltalán akart valamit Zsolttól?

szajberpiraty 2014.01.24. 13:14:16

@malevil2050: Irónia fogalmát légyszíves átismételni..

tena_lady 2014.01.24. 13:14:32

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: Nem maguk miatt, hanem mert tudják, hogy a pasiknak ez bejön. Ha csak lányok lennének, akkor szerintem ez nem is lenne téma, mert minek.

Aureliónak adjon már Simon hódítási tanácsokat! Komolyan rossz nézni, hogy most lenne igazán esélye Teónál, mert vigasztalhatná, erre átpártol egy olyan csajhoz, aki élből ignorálja. Hogy lehet, hogy már nem szűz? Komolyan.

@Morcz: "Való igaz Charlotte elég nagy színésznő. különösen gyanús hogy csak úgy 11 nap után belezúg egy ilyen Simon félébe."
Szerintem meg az a zseniális a kapcsolatukban, hogy úgy tűnik mintha Charlotte csábította volna el, pedig pont fordítva. Simon nagyon ügyesen hódította meg. Charlotte érzelmileg függ tőle! Ez azért elég jó taktika egy ilyen játékban. Azért mondom, mert Simon minden riportszobás interjúnál el is mondta ezt. Csomószor tesz random kijelentéseket az emberek viselkedésére, lelki világára, szóval pszichológiából nagyon felkészült. Ebből a szempontból VV5 Péterre hasonlít. Ő se a külsejével hódított. :)

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.01.24. 13:14:56

@BarBwire: nem engem kérdeztél, de:

hacsak nem az a fétise, hogy ölelkezik egy pasival, aki nem kell neki meg hagyja, hogy az mindenfélét a szájába dugdosson, úgy gondolom nőként, hajjaj, de még mennyire.

BarBwire 2014.01.24. 13:16:47

@ミラ: Nehogy megsértőd! Olyan mindenkinek szóló kérdés volt, na!

Valahogy elkerülte a figyelmemet, bár sokminden el szokta. :-D

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.24. 13:18:13

@ミラ: egyeztessük óráinkat, mikor érsz rá.
Addig tanulok még a mestertől, visszanézem a videókat, h profi legyek, és ne panaszkodhass a technikámra :D

csak a veszélyes fotógéped ne használd közben.

Tényleg, ha nagy az objektíve, akkor akár azt is használhatnám majd ;)

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.24. 13:19:12

@Haynau: csapj szét köztük. A törvény erejével! :D

malevil2050 2014.01.24. 13:20:57

@szajberpiraty: Jahh,ez az volt? akko bocs :)

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.24. 13:22:05

@ミラ: bezony.
sőt, Siminek még a bevédést is felajánlotta Sárvérűre, ha Siminek menni kéne. Akár akar testőrt Sárvérű, akár nem.

Józsika az egyszerű, de következetes elvekben hisz.
Ez újabb jópont nálam Jóskának, a tegnapi dumája mellé (Szeretlek. Kussolsz, érted. De barátok leszünk. Kussolsz!!)

BREkeke 2014.01.24. 13:22:47

@BarBwire: Dorka csak az Izára való tekintettelnem engedte közeledni a srácot,sztem.Amúgy tuti már nem csak a ping-pong labdát szíítta vóna.

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.24. 13:25:32

@karev: jaaaa...
Igen, amúgy, de itt IBence büntet.
Ruhával, beszéddel, a létével...

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.24. 13:28:03

Gondolkodom azóta is:

Ebből a 'poppoló' szóból olyan olasz sláger lenne ritttyenthető, hogy csak na.

Kár, hogy nem tudok olaszul :)

Ez a szó továbbra sem hagy nyugodni tegnap óta.

karev 2014.01.24. 13:29:49

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: amúgy semmi baj nem lenne vele, ha nem Balázst próbálná utánozni. mondjuk, azt nem értem, miért bakizik annyit, pár éves rutinja van már.

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.01.24. 13:29:54

@BarBwire: dehogy sértődtem :D ennyire nem vagyok egyszerű. akkor bent lennék én is.

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: nem dugdosunk objektívet semmiféle testrésbe. a kutya mindenit neki.

kövezzetek meg, nekem szimpi volt józsi dumája, hogy kussolsz, szeretlek, kussolsz. lehet, mert full ugyanígy fejeztem volna ki magam :D rühellem, ha nem hallgatnak végig és simi folyton beledumál.

karev 2014.01.24. 13:31:31

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: de mondhatta volna, hogy popSimon, háhá. :)

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.24. 13:36:55

@ミラ: jójó, próbáltam hasonlítani a mesterre, és bunkó lenni.
nem hagysz érvényesülni, hogy' vársz így teljes körű szolgáltatást majd?
A végén még meg sem verhetlek akkor?! :O

Ezt ismerem, tényleg találat ide :))
Bár a poppoló nincs benne, így maradt hiányérzetem :)

malevil2050 2014.01.24. 13:38:18

@ミラ: értem akkor majd visszaolvasok,figyelmesen.

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.01.24. 13:39:16

@malevil2050: nem azért mondtam, meg ne sértődj :-/

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: bunkó vagy, bugsy :D így jó?

BarBwire 2014.01.24. 13:39:44

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: Vigyázz, mert még gyereknév lesz belőle!

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.24. 13:40:02

@ミラ: józsi nálam ezzel a tegnapi dumával annyira vágódott be, mint iza a vacsival.
Szal a szimpibb létrán feljebb mászott :)

nowo1 2014.01.24. 13:40:19

@busifa: Isteni
Istenijó
Istentelenjó
Istenesenjó
:)

-amennyire túlzó a másik oldal,ez is lehet ennyire túlzó...:P

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.01.24. 13:42:25

@BarBwire: míg élek, nem felejtem el a vaffanculo-s pólókat. főleg, hogy egyszer egy esküvőn volt a menyasszony bátyján. "ja, hát ez azt jelenti, hogy menj a fenébe. nem?" hát nem. ha olaszba mész, ne vedd fel, maradjunk ennyiben.

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.24. 13:42:52

@ミラ: hahh, kezdek gerjedni, ezazz!

Keresek is vmi pingponglabdát, hogy neked se legyen hiányod :)

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.24. 13:43:58

@BarBwire: azért a Lakatos Poppolót megnézem egy szig-ben :DDDD

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.01.24. 13:45:26

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: kicsit se tartsd vissza magad. mondjuk munkahelyen lasztit a szádba dugdosni nem túl nyerő dolog. bár attól függ, hol dolgozol :D én meg mindjárt lelépek jól a városba.

a nevekkel ne szórakozzunk, barátnőm autókölcsönzőben találkozott már batman nevű emberrel. szegénykém, hát így sikerült.

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.24. 13:46:12

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: kultúrestje lesz neki is, a Guiness nevű hölggyel. Ha jól emlékszem :)
Néha gyönyörködtetheti őt is a változatosság :)

malevil2050 2014.01.24. 13:47:01

@ミラ: Áhh,egyáltalán nem az a típus vagyok,magjártam már a hadak útját :)

BarBwire 2014.01.24. 13:48:47

@ミラ: Olasz nyelvtudásom igen csak gyér, ugye azt jelenti amit simonka szokott csinálni csárlottkával, és nem szerelmeszezés. Ugye jól gondolom?

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.01.24. 13:49:48

@BarBwire: azt jelenti, hogy helyezd fel a poppolódba azt, amivel helikopterezni szoktál. mármint ha van. van, aki ezt szerelmezés bélyegzővel illeti.

nowo1 2014.01.24. 13:51:07

Szegény Krisztián,elsőként fog repülni...:(
Pinkzsófi nem annyira elveszett,viszont smink nélkül alig felismerhető...(ahogy Dorka is).
Aurélió egy vicc.
Józsi elképesztő.
Laci és Simon kivételével az összes pasi egyszerű,mint a faék.
Viszont Simon teljesen leépült Sárlott miatt...
Hová tűntél,Káosz professzor?
Persze,amíg káosz-professzorkodott,akkor meg attól féltem,hogy tetvek fognak kiesni a hajából.
A körmei miatt meg továbbra is aggódnék a többiek helyében,full gombásnak néznek ki,vagy valami hasonló...fúj...:(

BarBwire 2014.01.24. 13:52:08

@ミラ: hát én máséval szoktam helikopterezni, mivel nő vagyok, de köszi. Értem, értettem :-D

BarBwire 2014.01.24. 13:54:55

@nowo1: Vagy Krisztiánról úgy el fognak felejtkezni, hogy a végjátéknál veszik észre, hogy jé van még egy játékos. Vagy rá(le)oltják a villanyt.

BREkeke 2014.01.24. 13:55:34

www.valovilag.hu/video/235833
Ez az 501-s...Szervezetten tűsarkúban ne má a retkes lábad lógjon ki a paplanyalól izé elég ha Szájmoné látszódik :-) p

nowo1 2014.01.24. 13:55:50

@Schlomo Goldberg: Hát,hiába,Izában azért van tartás,na,amint azt első este kefejtette...

Viszont nem kevés szenvedély van abban a csókban...

nowo1 2014.01.24. 14:00:41

@BarBwire: nem értem,miért volt szükség erre az egyszerű gyerekre?...
Borítékolható volt,hogy a játékot nem dobja fel.
Isten bizony,maradhatott volna inkább Alexa,bár a nemek aránya miatt szükség volt egy pasira,de nem egy ennyire jellegtelenre.

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.01.24. 14:01:43

@nowo1: valakinek ki kell esnie... ha jól számolom, 11nek :) de érted. legalább könnyű a kezdés. a kutyának nem fog hiányozni, még a tuja szintre se ér fel.

busifa 2014.01.24. 14:03:27

IB névlista javaslatok eddig (egy-két sajáttal bővítve):

Isteni
Istenijó
Istentelenjó
Istenesenjó
Istenleszek
Istentelen
Istentelenklón
Istentelenrossz
Istenneksejó
Istenneksefess
Istentosz
Istenvele
Istenuccse
Istenments
Úrist'n
Istenbaszta
Istenbarma
Istenverte
Istenbáttya
Istenhozta
Istenseleszek
Istenátka
Istenostora

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.24. 14:03:31

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: egyelőre unisex... :D
Még nem jöttem rá, hogy kire/mire illene a legjobban :D

nowo1 2014.01.24. 14:04:33

@ミラ: na igen,de a "dráma" és a játék szempontjából izgibb,ha egy régi karakter esik ki.

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.24. 14:05:58

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: sosem láttál még hasonlót?!
így rabol az éhes harcsa :D

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.24. 14:07:01

@BarBwire: ezen most istentelenül röhögök :)))
A csávó bentmaradna még hónapokig a békával :D

Cave Nick 2014.01.24. 14:08:58

@nowo1: Dorka smink nelkul is jol nez ki sztem, nekem bejon

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.24. 14:11:05

@busifa: Istenbizony Bence :))

És akkor lehetne IBB is.
ha lenne egy csöpp humor, önirónia, egyebek benne, ekkora ziccereket nem lenne szabad kihagynia.
Mondhatnák ezek közül a lakók is bármelyiket, de ezeknek nincs ennyi eszük.

Pedig odabent nem a paksi bővítés mérnöki tervein kell dolgozniuk napi 16 órában, így jutna idő a kreatívkodásra :D

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.24. 14:13:00

@Cave Nick: +1.

Amikor beköltözött, akkor csak félszemmel néztem meg.
Amióta odabent nincs rajta vakolat, egész helyes formát öltött. :)
nekem is bejön. Én csak ezért akarok bízni benne, h felmutat még vmit, mert eddig nemigazán játszott.

Hátha most Iza harcsázása kicsit felkorbácsolja a dolgokat :)

Cave Nick 2014.01.24. 14:16:53

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: @Haynau: egy dolog játszani a játékot meg egy másik dolog a gerinctelen, sunyi emberi viselkedés.

Cave Nick 2014.01.24. 14:20:04

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: Mondjuk valamit sportolhatna, mert mintha kezdenének megjelenni a konyhásnéni karok, meg a poppolója se 10 pontos.

nowo1 2014.01.24. 14:21:15

@Cave Nick: nem mondtam,hogy rossz,csak egészen más.
Persze,ez szinte az összesre érvényes.Teo is egész más ébredéskor,műszempilla nélkül...
Csak ezért jutott eszembe,mert asszem pont Dorka jegyezte meg,h vajon milyen lehet smink nélkül...

nowo1 2014.01.24. 14:23:45

@BarBwire: bírnám,lemenne a finálé,meg lenne a boldog nyertes,és akkor egyszer csak észre vennék,hogy jé,hát a Krisztián még itt van.
Na,akkor mégiscsak övé a nyeremény.
Aztán csóri gyerek mehetne a Bahamákra megenni a pizzáját...

tikk 2014.01.24. 14:23:56

direkt belenéztem ebbe a műsorba két este.Az ott szereplő embereknek egytől egyig orvosi segítségre van szükségük. Nem elmeorvosra gondolok , hanem minimum évekig tartó pszichiátriai kezelésre.Gondolom a felhőtlen gyermekkor nyomait láthatjuk megnyilvánulni mind érzelmileg, mind intellektuálisan. A gyermekkori érzelmi elhanyagolás minden tünetét hordozzák. Mi pedig más emberek nyomorán röhögünk tele szájjal.

Cave Nick 2014.01.24. 14:26:42

elmeorvos = pszichiáter :)
Amúgy igazad van.

malevil2050 2014.01.24. 14:31:44

@nowo1: Krisztiánnak valaki megköszönketi majd alkalomadtán h bejött.Mert nagyon nagy az esélye annak h ő lehet egy büszke kihívó és ezzel kapnak a régebbiek még egy kört.

Új belépő, jéték szempontjából nem egy nagy karakter , megszórják jellel.
Nagyon könnyű préda ,még csak taktikázni sem kell ahhoz h ő kapja a legtöbbet,ez hozza magát , mint az üres taxi. Ha csak addig ki nem talál valamit.

Gáborom 2014.01.24. 14:33:35

Ilyen szar meg olyan szar, de a kommentek száma lassan eléri a hétszázat.
Ahétszázát!
:)

Viszont a Hogyvoltban egy élmény. Mindig jó felsőbbrendűként élvezkedni a hülyéken - mert ugye erről szól az egész...

nowo1 2014.01.24. 14:35:22

@malevil2050: így gondoltam én is,csak ez annyira kiszámítható számunkra (nézők számára) így nincs benne semmi izgalom...
Minél nagyobb karakterek csapnak össze,annál érdekesebb (lenne) a játék.
De ez most hiányzik egy kicsit.

malevil2050 2014.01.24. 14:38:08

@nowo1: Igen,itt nem hogy háború nem lesz de még egy apró pici csörte sem,ez nagyon fog hiányozni

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.24. 15:04:27

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: Nem tudok szétcsapni közöttük baszki, mert berúgtam! Főnöki utasításra és kollégák körében! Ki gondolta volna, hogy egy dupla szülinapi ügyosztály-koccintáson így elszabadul a véralkohol?!?

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Megyek én bulizni, már ha még megtalálom a kijáratot. Kemény ez a munka, na.

@Cave Nick: Nem tom, Dorka smink nélkül néha ilyesztő, de elmegy. Viszont nagyrészt tujázik, ez picit unalmas. Amikor csinál (vagy mond) valamit, akkor egész jó, de ezt csinálhatná gyakrabban is. Kizárólag szemdüllesztéssel még egy ilyen gagyi szériában sem lehet a döntőig vinni.

@nowo1: Baszki, Teoról van olyan kép, amelyiken műszempillák NÉLKÜL látható?!?

@tikk: Igen, agyamputáltakon és lelki sérülteken röhögük, ilyen gecik vagyunk. Veted az első követ? Pedig senki nem mondta, hogy "Jehova"...

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.24. 15:07:12

És a Debiliós kiszólás mémesedése folyik tovább:

imgflip.com/i/6d5n8

Empty Bee 2014.01.24. 15:19:30

@tikk: "Mi pedig más emberek nyomorán röhögünk tele szájjal. "

Ősi magyar népszokás. Én csak hagyományőrzök.

g-ko 2014.01.24. 15:20:46

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: hogy ne legyen hiányérzeted, ezt keresd meg a youtubon: Avanti Popolo - Bandiera Rossa ( vmi miatt nem tudom linkelni)

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.01.24. 15:28:03

@Haynau: nem szoktam itt nyelvtanozni, de az ilyesztő azért ijesztő volt :D

@Gáborom: ooo tegnap az ezret megugrottuk délután, ez még ipari tanuló :)

Warlimont 2014.01.24. 15:32:13

"Közben 501 valamit varr az ebédlőben, tán csak nem kis zsákot Szájmon zoknijára"

Hagyjuk mar ezt a Simont, a legnagyobb szarhegy a VV egesz törteneteben. Kiadta magat kötöznivalo bolondnak, azt gyorsan abbahagyta, most hirtelen normalis lett, meg a hajat is rendberakta, es most ugyanezzel a lendulettel a hösszerelmest JATSSZA, es hazassagot meg gyereket gugyög.
De csessze meg, ha az egyik showja full kamu volt, akkor innentöl ez miert ne lenne pont ugyanaz? :)
A szavazasban meg az a kerdes, Charlotte taktikazik-e a "szerelemmel"? Biztosan, nade simon cimborahoz kepest kispalyas kezdökent. :)

Es a lakok közul miert nem kerdezi meg töle senki, hogy Figyelj, teso, ha eddig a wecepapir a fejeden volt, meg vörösre ruzsoztad a pofad, akkor most mie ez a nagy romantika itt hirtelen?
A sok tökkelutött (vagy a rendezö hatasara?) megy vele, es asszisztalnak a baromsagahoz.
Elvileg ez Valo Vilagnak indult valaha,es kezdetben meg ugy-ahogy az is volt, mostanra meg full szerepjatek lett. Vajon ezutan mi jön a VV7-ben?Marslakonak, kiralylanynak meg cowboynak öltözött szereplök? :)

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.01.24. 15:33:53

@Warlimont: cowgirl volt már. a kalapja bent maradt, a lovát vitte magával.

pink ninja 2014.01.24. 15:37:22

nah megnéztem a videókat és üssetek meg, de engem dorka baromira idegesít :) annyira semmilyen, hogy az már fáj

a bézbólsapis srác egészen jó arc, bár lassan elkezdek petíciót írni, hogy ne tvrtkosodjon tovább :)

az új csaj borzalmas, ezt a vinnyogást lehetetlen elviselni, az új srác pedig eddig csalódás, remélem magára talál

iza nekem szimpi, bár magam sem értem, hogy miért, de ha komoly ez a zsóti dolog, akkor teljesen be fog tujásodni ő is, kb mint gergő és sehi az előzőben. remélem nem így lesz, talán dorkával lehetne valami cicaharc és akkor talán zsóti is úgy nézne ki, mintha élne. mindhármuknak jót tenne, iza hisztizhetne, a másik kettő meg mutatna életjeleket

a szájmon sárlott duó kikészít, kár szájmonért, több lett volna benne, valahogy most nem látom a kiutat ebből, bár az is tény, hogy az első heti tempóval nem lehet hónapokat végignyomni, szóval remélem ez csak valami szolid kitérő

vikit bírtam, tahó az igaz, de kell egy ilyen is, most ő is leült

debilió a legnagyobb császár, tudom görény vagyok, de remélem az új csaj is lepattintja, szeretem ha szenved :)))

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.24. 15:37:26

@g-ko: Köszönöm :)

Munkásmozgalmi induló rulez! :D

Poppolinó akkor a Vörös Őrség tagja?!

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.24. 15:38:24

@ミラ: de csak azért, mert bizti előre ivott a medve bőrére :D

Amúgy nekem megy a helyesírás-ellenőrző a kommentablakban is :)

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.24. 15:39:04

@Haynau: Akkor most kéne bemenned, ha már szétcsaptad az agysejtjeid :))

beacska 2014.01.24. 15:39:54

nnna, megnéztem VVAttila oldalán a két apró, nyamvadt vidit a tegnap éjszakáról (bocs, Ati, te király vagy, a lehetőségek végesek).
Örömmel konstatáltam, hogy két kedvencem mennyire bírja egymást!

HAJ-RÁ IZA, HAJ-RÁ VIKI! IDÉN GYŐZZÖN EGY CSAJ!!!!!

g-ko 2014.01.24. 15:51:34

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: nincs mit :)
De akkor már inkább Pink Őrség

tena_lady 2014.01.24. 15:52:56

@beacska: Áh, Vikinek nincs esélye, mert érzelmileg abszolút kívülálló. Az emberek nem szeretnek ilyenre szavazni. Szerintem a Charlotte-os kitérő ellenére még mindig Simon a a legesélyesebb. Főleg azután fog visszatérni az őrült szerepbe, ha Charlotte kiesik. Őt meg Dorkán kívül az összes csaj kint hagyná.

tena_lady 2014.01.24. 15:56:28

@beacska: Vikinek nincs esélye, mert érzelmileg abszolút nem vonódik be a játékba, az emberek meg nem szeretnek az ilyenekre szavazni. De sokáig benn lesz.

tena_lady 2014.01.24. 15:57:18

@tena_lady: De jó hogy 10x frissítem, mert azt hittem elveszett az egész, erre mikor újra megírom, akkor elküldi. Remek.

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.24. 15:57:57

@tena_lady:

kommentszám-generátor van ide beépítve ;)

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.24. 15:59:15

Sajnálom, h ma nélkülözni fogom az itteni társaságot :(
Jót szórakoztam volna ma is, érzésem szerint a T. nagybecsű törzsközönséggel...

Na írjatok sokat, h gyorsan át tudjam majd olvasni ;)

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.24. 16:00:26

@ミラ: Bocs, a zalkoholnak nálam ezek szerint ilyen "ilyesztő" hatása van, ha túl korán kezdek vedelni... és túl hamar hagyom abba. :D

@g-ko: KISZ-taggyűlés van itt vagy mi? Mert akkor, elvtársak, álljunk fel és énekeljük el az Internacionálét!

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: Sajnos túl sok van belőlük, ti. agysejtekből. Tehát még vedelnem köll rendessssen, hogy villarészegre igyam magam...

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.24. 16:02:32

@Haynau: mondd azt, h összefolytak a betűk a szemeid előtt :)

KISS ???! a vv-ben volt mostanság pár ilyen kifestés :)

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.24. 16:03:21

És hogy az elzáró-szöveg-mémnek legyen egy hangyányi cekcuális felhangja is:

imgflip.com/i/6d6um

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.24. 16:04:19

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: Neeem, én amolyan tábortüzes-guantanamérás-számháborús KISZ-táborra gondoltam.

g-ko 2014.01.24. 16:09:00

@Haynau: szigorúan csak poppolo tábor :)

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.24. 16:10:59

@Haynau: rz jó kép, jó szöveggel :))

Mondjuk a bv-s hölgy helyesebb szinte az összes vv-s hölgynél...

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.24. 16:12:39

@g-ko: Kár, mert részegen szerintem még emlékeznék is az összes ilyen mozgalmi marhaságra! Józanul valahogy nem jutnak eszembe... :)

☺ágica (törölt) 2014.01.24. 16:24:29

@pink ninja: "szeretem ha szenved" ez de kedves:D

helloka:)
lehet tudni meddig lesz kódolatlan az rtl2? olvasom a kommenteket és dunsztom nincs mi van, szóval muszáj megnéznem az öfit. lehet még a tagságomat is módosítom:)

AnnaKarenina 2014.01.24. 16:27:27

@tena_lady: Viki az inkvizítor, rá nagy szükség van, és messze a legérdekesebb figura. Simon a debilitás határán egyensúlyoz, nekem alexoszos + a hangja majdnem olyan rémes, mint Alexa nyerítése. Gátlástalan Teo a riportszobában mindig feszült, nem nagyon néz szembe, fura. Józsi egy új Cristofel, csak kevesebb felhajtással. Zsóti, Iza, Dóri érdektelen. A negyvenéves sunyi, az előéletével 0 esély. Sarlott Simon óta egyre koszlottabb, túlzott mimikája, gesztusai idegesítőek. Debilió kinszenvedése még érdekes lehet. A két újból a lány külsőre Teo2, eddigi szövege uncsi, a fiú meg sötét ló még.

ő-szinte 2014.01.24. 16:29:03

olo :)
Akkor visszaolvasok... ;)

☺ágica (törölt) 2014.01.24. 16:41:55

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: köszi:) visszaolvastam a tegnapiban, te ki voltál az ÉH-ban? mármint milyen néven kommenteltél:)

tena_lady 2014.01.24. 16:43:24

@AnnaKarenina: Persze, hogy szükség van rá, csak nyerni nem fog. :D Amúgy nagyjából egyetértek, de az új csajt még nem írnám le, mert az okosabbak közé tartozik. Ezzel nem azt mondom, hogy az érdekesebbek közé is. :)

Shoyu 2014.01.24. 16:46:35

Nem értem, az új Simon-Sári szexvideón miről beszélnek?

ő-szinte 2014.01.24. 16:50:22

Na jó, olvasson vissza Debilif faszomatbazdmeg :DDDDDDDD
Ez nekem ma nem improvizal :S

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.24. 16:50:48

@☺ágica: akkor csak readonly voltam, és a gép előtt röhögtem :)

Kukkoltam a kommentelőket, ha úgy tetszik :)

De ha jólemlékszem, te ott is írogattál :)

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.24. 16:52:08

@☺ágica: "te ki voltál az ÉH-ban?"

ezen most felröhögtem :DDD

Shoyu 2014.01.24. 16:54:21

@tikk: Nem kell mindent ennyire komolyan van, sőt nem is gondolom igaznak, amit állítasz, kismillió Gyúrós Józsi, Iza, stb. szaladgál az országban, nincsen semmi bajuk, átlagos fiatalok. Aki itt kérdéses mentálisan az tulajdonképpen csak Simon, bár ő viszont kifejezetten intelligens, esetleg még Aurelio, Teot, azért nem sorolom ide, mert tulajdonképpen indokoltan produkált egy dühkitörést, mással is megeshet. A butaság az nem mentális zavar.

☺ágica (törölt) 2014.01.24. 16:55:51

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: akkor azért nem emlékszem:) mondjuk én sem sokat írogattam, vszínű mostsenem fogok:S de ma megnézam, bármi lesz is:)

"ezen most felröhögtem :DDD " na ezért pontosítottam:)

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.24. 16:58:01

Megfigyeltétek amúgy, hogy mindenkin egyensapka, egyenpóló van, már a logó szempontjából??!

A végén csak kiderül, h nem hipsztereznek, hanem a szponzor tényleg beküldött csak úgy ennyi sapkát (hiszen a fejükön mindig látszik a logó=reklám), és így reklámozzák...
Dől ebből a lé, és milyen keveset forgatnak vissza a műsorba...
Azt a kapitalista fajtájukat!

Shoyu 2014.01.24. 16:58:25

@nowo1: Bizony, az a csók tényleg komoly lett. Másrészt most mi van, Zsolt rájött, hogy Dorkát jobban zavarja, hogy barátnője van, mint őt magát, megunta a várakozást és ráharap mégis Izára?

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.24. 16:59:16

@☺ágica: és miért nem akarsz most írogatni?

a zertéel oldalán vissza lehet nézni az öfiket, és aki lát vmi jót, leírja, beírja :)

Haynau tán nem is szokta a tv-n nézni, úgy kommentelget.

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.24. 17:00:50

@Shoyu: vagy csak azt látta, h dorka rámozdul Traktorra, és neki kell a nő.
Iza meg pont azzal, hogy elküldte a halál fasza mögé kettővel, olyan nővé válhatott a szemében, akiért küzdeni kell, nemcsak úgy szétpakolja a lábait :)

ő-szinte 2014.01.24. 17:01:17

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: en sem lattam mar egy hete ofit ;DDDDDDDDDDDDDDDD

☺ágica (törölt) 2014.01.24. 17:01:57

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: munka:S most is dolgoznom kellene, csak várok az ihletre:) visszanézni nem szeretek, az nem az igazi:)

ő-szinte 2014.01.24. 17:03:18

@☺ágica: en szerintem hétvégén visszanezem az ofiket :)

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.24. 17:03:45

@ő-szinte: látszik is rajtad, a sok elvonási tünet..
Igyál rá :)

@☺ágica: nyugi, az öfi nem élő, így mi is felvételről látjuk :D
persze ez csak zsonglőrködés a szavakkal :)

☺ágica (törölt) 2014.01.24. 17:05:04

sixx, drága! ha ezt olvasod, lehetne egy olyat, mint régen az ÉH-nál, fotósorozat a szereplőkről alatta a becenevükkel? mert csak nézek itt mint a sült hal és nem tudom követni ki kicsoda:S tudom, egyéni szocproblem, de talán, esetleg:)

ő-szinte 2014.01.24. 17:05:27

@Shoyu: varjal? Ez mikor derült ki, hogy uriember zsooootinak csaja van??? :OO
Le vagyok maradva...

☺ágica (törölt) 2014.01.24. 17:07:19

@ő-szinte: lásd fentebb:)

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: tudom, hogy nem élő, de mégiscsak "friss":) kivéve persze az onlányt, de azzal nem bajlódom

pink ninja 2014.01.24. 17:14:31

@☺ágica: ja, hát ő ebben profi :))))

Shoyu 2014.01.24. 17:24:52

@ő-szinte: Sokszor kiderült, már a bemutatkozó filmjében is szerepelt a csaja. Aztán a villában azt mondta, hogy csak pár hónapja vannak együtt és megint nagyon úriember volt, mert közölte, hogy a csaj szerelmes, ő meg nem. Én mindig mondtam, hogy korrekt gyerek, ez a Zsolti.

Shoyu 2014.01.24. 17:26:43

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: Vagy simán csak féltékennyé akarja tenni Dorkát.

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.24. 17:34:27

@Shoyu: reméljük!

hátha lesz belőle cicaharc, aztán kibékülés, és megállapodnak abban, h minden férfi disznó :)
Tiszta filmklisé...

Bár most úgy néz ki, Dorka rápusztult Traktorra, így Zsót visszatalálhatott Izához, aki meg kapott az alkalmon. Illetve a száján :)

ő-szinte 2014.01.24. 17:35:04

@Shoyu: en ilyet nem lattam :O
Az harcsas józsi volt, nem? :)
A faszert van ezeknek ilyen egyszerű nevük meg személyiségük? :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Folyton osszekeverednek :S :DDD

zsanbatiszt 2014.01.24. 17:43:17

@☺ágica: hát most ez nem tudom mennyire fog bizarrul hangzani, de KÖSZÖNÖM!!! :D véééégre :D én már azt hittem belehalok a kíváncsiságba, mert el nem tudtam képzelni hogy nézhet ki az ominózus köröm, ugyanis mindig lemaradtam róla :D

Cave Nick 2014.01.24. 17:48:02

Lányok, mondjátok meg, hogy valóban reális-e az, hogy egy Dorka-féle a Nevetségesen Jóképű Zsolt helyett egy ilyen Traktorosra gyógyuljon rá hirtelen?

Egyébként is mi folyik itt Gyöngyösön, elvileg humanoid lények úgy viselkednek, mint amikor hirdetés alapján összehoznak egy fedezőkant a tüzelő nőstény kutyákkal és ha összezárod őket, biztos hogy fél órán belül dugni fognak, mintha kötelező lenne.

☺ágica (törölt) 2014.01.24. 17:50:52

@zsanbatiszt: várjá', még nem biztos! engem is furdal a dolog, de még senki nem bólintott rá, hogy tényleg ez-e az:) ha mégis, akkor szivi, és mindketten megkönnyebbülhetünk:)

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.24. 18:01:51

@Cave Nick: én direkt nem akartam megkérdezni, mert az itteni lányok nem tudnak leereszkedni a benti tuják EEG-színvonalára, így vszínűleg csak tippelgetni fognak őkis :)

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.24. 18:04:10

@☺ágica: én a kamerák kereszttüzében még nem láttam szerencsére (így jól is alszok éjszakánként), de a környezetből!ruházatból azt tudom mondani, h 90%-ban biztos vagyok, h az övé, tehát a kép hitelesnek tűnik...

rémálmaim lesznek, erre innom kell!

☺ágica (törölt) 2014.01.24. 18:04:31

@Cave Nick: hát, jány volnék, de nem Dorka-féle, sajnos nem általam nem leszel okosabb. egyik sem kellene. de a "nevetségesen jóképű Zsolti"-n felröhögtem:)

☺ágica (törölt) 2014.01.24. 18:07:55

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: tudod mit? igyunk együtt:) van kis házi pálesz. ha tényleg meg akarom nézni az öfit, szükség lesz rá:)

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.24. 18:09:46

@☺ágica: de én lassqan elhagyom a bázist, kezdődik a kultúra!

(nem, nem a vv-féle, hanem az agyi helyreállító). amit persze majd ivással folytatunk :)
De közben lélekben koccintok veled! ;)

ő-szinte 2014.01.24. 18:10:02

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: simontol tanultal puncsolni ? :DDDDDD :P
De nekem meg tippem sincs amíg vissza nem nézem.
Es ma sem fogom latni az ofit mert elviszem a KSZ-be (kondiszoli a tajekozatlanabbak kedveert, ha mar en is megtanultam eme nemes kifejezést : D )poppolomat narancsnborteleniteni ;DDDDDD
De utána jövök es majd meseljetek ;)

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.01.24. 18:10:39

Függöny le, s én balra el!

legyen vicces estétek :)

Cave Nick 2014.01.24. 18:12:08

@☺ágica: a Zsolt gyerek se kéne? Erről nehéz meggyőznöd, tipikusan az a csávó akitől mindenféle korú és státuszú nőnek lecsúszik a bugyija, hogy rohadna meg.:) És ha éppenséggel orvos lenne, mérnök vagy jogász?

Cave Nick 2014.01.24. 18:14:37

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: arra gondolnék, hogy esetleg a Rendező úr alakította így a dolgot, bár igazából nem hiszem, hogy ennyire direkten irányítanák őket

☺ágica (törölt) 2014.01.24. 18:15:52

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: nafene, első vv6 öfimet nélküled kell megnézzem? hát van neked szíved? eh, jó mulatást:)

@Cave Nick: várjál, játszom a gondolattal. akkor esetleg, talán. de mivel nem az, így simán nem:)

tena_lady 2014.01.24. 18:20:52

@Cave Nick: "Lányok, mondjátok meg, hogy valóban reális-e az, hogy egy Dorka-féle a Nevetségesen Jóképű Zsolt helyett egy ilyen Traktorosra gyógyuljon rá hirtelen?"

Dorka is vidéki. :D Nem tudom mi lehet a különbség Hajdúnánás és Nagykörű között, de gyanítom utóbbiban is van néhány Krisztián-féle. Zsolt meg már leszerepelt. Többszörösen is.

nowo1 2014.01.24. 18:34:12

@Shoyu: Izának rögtön az első napon tetszett Zsolt.Szerintem Zsoltnak is bejön,csak eddig megpróbált "menekülni",mert kisebbségi érzései vannak Izával szemben,pontosabban Izát egy nagyvilági nőnek tartja,magát meg egy egyszerű csávónak.
De szerintem a kémia működik köztük erősen.
Mondjuk ez a csók sokkal meggyőzőbb volt,mint Sárlottka csókjai.

nowo1 2014.01.24. 18:38:00

@Cave Nick: Én még nem veszem kész ténynek,hogy Dorka "rágyógyult" Traktorosra.Igaz,az éjszakait nem néztem,legutóbbi infom,hogy a tegnap esti öfi-ben kintről dicsérgetve kommentálja Zsótinak Traktorost,mintegy cukkolásképpen.

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.01.24. 18:39:52

sztem azért ha választani kell, ezerszer inkább zsóti, mint a trakis krisz. kevésbé irritáló a feje, mint jocónak, de nem néz ki többnek 16nál. aztán lehet, én vagyok túlkoros.

Shoyu 2014.01.24. 19:05:25

@nowo1: Hát az biztos, hogy meggyőző volt a csók, de Zsolt többször elmondta, hogy inkább a Dorka kéne neki, sőt Izának is megmondta, aki pedig büszke lánynak tűnik, szóval nem tudom, szerintem én hagytam volna Zsoltit a francba még ha tetszik is, próbálkozzon Dorkánál, persze lehet, hogy Iza is elkezdett kattogni a nézettségen. Simon szerintem nem így csókolózik, ő teljesen más, mint Zsolt.

Shoyu 2014.01.24. 19:07:17

@ő-szinte: Nem, sőt a harcsás Józsiról se a filmjében, se a beköltözésnél nem derült ki, hogy van nője, most meg játssza a hősszerelmest.

Shoyu 2014.01.24. 19:10:09

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: A Dorkát és Traktort nem tudom elképzelni együtt (igaz Szájmont és Sárit még kevésbé, aztán az is lehet, hogy már összeházasodtak :) Dorka és Iza viszont lehet, hogy már nem barátnők.

zsanbatiszt 2014.01.24. 19:26:57

@☺ágica: sebaj, ha esetleg nem is ez az originál legalább már vmi elképzelésnek a birtokában vagyok :D

beacska 2014.01.24. 19:33:09

@tena_lady: Viki csak szeretne érzelmileg kívülálló lenni, de nem nagyon megy neki. pl. Auréliót is hogy felkarolta, meg Izát és Dorkát is. Simonról nem is beszélve!

SzilajSzilard 2014.01.24. 19:42:01

@Shoyu: Az az! Iza az egy büszke teremtés ám! :)

malevil2050 2014.01.24. 19:44:55

Nincs itt semmi baj,isaura is elkezdte a játékot,amit csinál az is egy szövetség , egyedül nehéz végig csinálni. Nem beszélve arról h már adott egy erős pár /most eltekinteve attól h ez igazi vagy nem/ -a játék szempőontjából ez lényegtelen.

Az első komolyabb ráébredést arra, h hoppá jó lenne msot már egy kicsit taktikázni,szervezkedni majd a vasárnapi kiválasztás fogja meghozni.

tena_lady 2014.01.24. 19:46:59

@beacska: Annyira nem karolta fel azért Aureliót. Amikor Zsófival beszélgetett, akkor Viki csak röhögött rajta. Izát meg Dorkát nem tudom, szerintem csak beszélgetnek. Simonnal meg szellemi társak. Amúgy se hiszem, hogy Simont fel kéne karolni. Teljesen önálló, látja a tettei következményét előre. Viki egyetlen érzelme eddig az irtózás volt Lacitól, amit mélységesen megértek. :D

genevieve 2014.01.24. 19:49:03

@SzilajSzilard: szerelemben és háborúban nincsenek szabályok:-)

Szentpeter 2014.01.24. 19:58:36

Megnéztem az ismétlést...
Azt mondja valamelyik : Most tudatosult mindenkiben hogy ebből a játékból ki lehet esni..

Csak hogy fingjuk nincs miért esett ki Alexa.. mert ugye neki az volt a bűne hogy idegesítően vihogott..

Ettől kezdve megígérhetem, ha lesz hogyvolt villa, nem fogok nyeríteni..

beacska 2014.01.24. 19:59:07

@tena_lady: bocs, a felkarolást csak Aurélióra értettem. de igen, felkarolta: Lacit is azért oltotta, hogy cserben hagyta A.-t a barátság-karkötőnél. Aztán A.-nak adta mind a két szívét, hogy ő is kapjon vmit (hiába volt tüskés, azért ő volt az egyetlen, akinek feltűnt, A.-t mennyire bántják az ilyesmik), és még a zuhanyzóba is bement utána vigasztalni. a maga tüskés módján, de én azt hittem, még tán Nagyölelés is lesz belőle. de nem lett

☺ágica (törölt) 2014.01.24. 20:03:47

megnéztem a tegnapi ismétlését. hááát...

Zsótigyerek: megnéztem közelebbről és Cave Nicknek üzenem, hogy lehetne habil-debil-phd-md, akkor sem. egyszerűen nincs benne semmi

tökfödős srác (Józsi?): ijesztő, legalábbis a szeme

Sirdogálió: nagyon egyszerű a lelkem, de vhol szerethető

Szájmon-Sárlott: huhh, nézhetetlen

Dorka: idegesít

Iza: maradok fan club tag

Viki?: még nem tudom

negyvenes csóka: brrr, nem húz ő egy kicsit a saját neméhez?

Teó: a szempillája ijesztő, de amúgy semleges

pink cicamica: inkább le sem írom, idegesítő

új srác: szintén semmilyen

@zsanbatiszt: a most megnézett öfi alapján az övének tűnik:) bár nem volt lyukas a zoknija, de a 3 számmal nagyobb papucs csíkjai miatt gondolom:)

Szentpeter 2014.01.24. 20:05:38

@☺ágica:

Pink cicamica... férfi szemmel egy kicsit más...

tena_lady 2014.01.24. 20:08:17

@beacska: Na igen, lehet az anyai érzéseket váltja ki belőle. Valamelyik nap írtam már ezt róluk azt hiszem. Azért ha valaki ennyire szerencsétlen, mint Aurelio azon nehéz nem segíteni. :D De azért Viki ettől még tuti rá fogja tenni a jelét, ha majd ott tartanak.

Pácsó Ármándó 2014.01.24. 20:09:26

Nem Alexa volt a Pink Barbi? Jó, mondjuk Lóbarbi, de ő is full pinkben nyomta

beacska 2014.01.24. 20:11:22

@tena_lady: hát előbb teszi Lacira ;)

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.01.24. 20:16:30

@Szentpeter: milyen férfiszemmel? mert nőivel túl negédes. mintha a sugarshop polcáról emelték volna le.

Szőrös,a szúrós 2014.01.24. 20:17:23

Üdv nektek kukkolók kaján társasága!Ez lett volna a köszöntés(első hsz-m itt)meg a behízelgés(dicsérd a gazda szőlőjét,hátha ad bort!)A vv-t nézve sokszor nem tudom sírjak v nevessek,ám titeket olvasni igazi szórakozás.na,ez nyálasra sikerült,de ugy hagyom.Szerintetek a Pink ès a Traktoros miert uszta meg a szimpiszavit?ez nem fair,a bentiekre nezve meg egyenesen megalázo.ha ez nekik is lejön,vasárnap telepakolják őket jellel,a retek meg megint begyüjtött egy nagy fekete pontot.vajon fér még?

☺ágica (törölt) 2014.01.24. 20:17:50

@St. Pácsó Ármándó: nem tudom, de sikerült megnézni a bemutatkozó kisfilmjét, ott mondta magáról (nem pontosan idézem), hogy a nevetése a lovacskáéhoz hasonlít:) én erre gondoltam, a hátsóját nem néztem meg:)

Szőrös,a szúrós 2014.01.24. 20:18:33

Üdv nektek kukkolók kaján társasága!Ez lett volna a köszöntés(első hsz-m itt)meg a behízelgés(dicsérd a gazda szőlőjét,hátha ad bort!)A vv-t nézve sokszor nem tudom sírjak v nevessek,ám titeket olvasni igazi szórakozás.na,ez nyálasra sikerült,de ugy hagyom.Szerintetek a Pink ès a Traktoros miert uszta meg a szimpiszavit?ez nem fair,a bentiekre nezve meg egyenesen megalázo.ha ez nekik is lejön,vasárnap telepakolják őket jellel,a retek meg megint begyüjtött egy nagy fekete pontot.vajon fér még?

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.01.24. 20:22:40

most mutatták az öfi előzetesét, a csók után. hát mint valami szar szappanopera, úgy néztek mind a ketten. jaj ezt fejezd be, aztán ott lihegnek mindketten és zsótinak talán eszébe jut, hogy van kint egy kancája, amikor már felállt a pöcke :D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.01.24. 20:22:40

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: @Haynau: kocsmában cappyzem, de már leittam magam. Felhagyok a narancslével.
Részegítően részeg vagyok. Döbbenet.

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.01.24. 20:23:26

@Szőrös,a szúrós: azért úszták meg, mert a szimpiszavi után mentek be.

Szentpeter 2014.01.24. 20:26:39

@ミラ: Férfi szemmel olyan mint egy vörös eperfagyi.. nagy csöcsökkel..
Sex közben meg ugy sem hallom a csacsogását..

Szentpeter 2014.01.24. 20:28:36

@Szőrös,a szúrós: Helló kukkoló..
Vasárnap kiderül hogy ki kit utál a villában..

☺ágica (törölt) 2014.01.24. 20:31:37

@St. Pácsó Ármándó: én is így gondolom:) bírom az avatarodat, volt egy ilyen plüssöm, csak az oroszlán volt:)

@Szentpeter: ha csak arra kell, akkor tényleg nincs vele gond

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.01.24. 20:32:59

@Szentpeter: ááá, rohadtul pisilnem kell, de idegen helyen nem megyek. :-(

☺ágica (törölt) 2014.01.24. 20:38:26

@St. Pácsó Ármándó: :)) vhol még megvan:)

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: hát, pedig van az a pont, amikor muszáj:S

Szentpeter 2014.01.24. 20:38:36

@ミラ: Még nem próbáltam megdugni az eperfagyit..
Speciel a nyalásra asszociáltam..

Vagy az nem sex, csak előjáték ? ( mosolygok )

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.01.24. 20:46:36

@Szentpeter: csak annyira nem szex, ahogy clintonéknál :)

zsanbatiszt 2014.01.24. 20:49:22

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: a nem létező stream helyett, szerintem szívesen nyomon követjük a te élő közvetítésed :D üdítő változatosság lenne :D

malevil2050 2014.01.24. 20:55:43

@ミラ: Van itt még1 kérdés,mégpedig az h mit hoz ez a konyhára? főleg a zsótinak? mert lehet h a tisztelt nézők/hölgyek/ ezt igen negatívan fogják értékelni.

Pácsó Ármándó 2014.01.24. 20:57:09

@zsanbatiszt: @dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Csak vegye le a mikroportját a toaletten, különben úgy jár mint Drebin felügyelő

Szőrös,a szúrós 2014.01.24. 20:58:34

Értem én,ám a tapló fejemben mégis a következő forgatokönyv fordult meg:par nap alatt bepakolni mindeniket,még pár napig hagyni hadd főjenek,es aztán kiutáltatni a 13-ikat babonából a szimpiszavi törvénye alapján.Túl sok lett volna,túl korrekt?Hülyéket kérdezek mi?

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.01.24. 21:00:40

@malevil2050: hát iza hamarabb ismerte meg. ha nem kavar mindkettővel, akkor nekem mindegy, melyikkel.

malevil2050 2014.01.24. 21:06:41

@ミラ: Nem egészen ez veri ki a porcelán bíztosítékot /ez is/ de ez a kisebb,hanem a kinti barátnő.

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.01.24. 21:24:23

@malevil2050: azt már kiverte nálam, de ez a kinti világban is megesett volna. ha ilyen alak, akkor jobb is, hogy kiderült. az első adandó alkalommal ment az újra, holott azt állítja, h dorka hasonlít a kinti lányra és az mennyire jó és jobb, mint iza. és mind-mind kamu volt. de legalább pezseg az élet.

malevil2050 2014.01.24. 21:28:44

@ミラ: " Pezseg az élet " - ez nekem is tetszik de a zsóti belebukhat. Gyerünk át a másikra állitólag ott lesz a nagy só /finimított és jód mentes/

Schlomo Goldberg 2014.01.24. 21:49:48

Valaki javasolta Vikit Shreknek maszkírozva, megtettem amit megkövetelt a haza:

i43.tinypic.com/5ufd4y.jpg

ő-szinte 2014.01.24. 21:50:10

@Szentpeter: hehe, téged szeretni fogunk ;))
(vagy nem :DDD )

@☺ágica: megyünk ;)
Mar ha beenged ez a fasz rendszer kommentelni... :/

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.01.24. 21:53:11

@malevil2050: akkor belebukik. egyik után se kapok részesedést, nem nagyon érdekel, melyik nyer :D az egyik fog, a többi meg belebukik. irtóra fogom őket sajnálni. szóval csak csináljanak showt és kész.

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.01.24. 21:54:38

@Schlomo Goldberg: hát erre már volt egy verzió :) am nem shrek, fiona :P

malevil2050 2014.01.24. 21:55:30

@ミラ: " csináljanak showt és kész " - legyen ez a záró mondat,amivel én is egyetértek.

Schlomo Goldberg 2014.01.24. 21:59:01

@ミラ: most hogy mondod, tényleg, az a Fiona volt. Korán van vagy késő van, nem tudom.
süti beállítások módosítása