Hogy volt?

Doctor Who (Ki vagy, Doki?) NS01E12 – Bad Wolf – Valóságsokk

2014. január 16. 11:00 - Kapitánylány

A 7. részből kapunk egy kis emlékeztetőt, amikor is a Doktor és a kis csipet-csapat az ötös műholdon ügyködött. 100 évvel később vagyunk, a Doki egy kis helyiségben tér magához, majd kiesve onnan egy lány segíti fel, aki igen csak meglepődik a jöttén, hiszen nem várták a férfit. Kis emlékezetzavarban van a Doktor, kérdezi is, hogy hol van, hát kiválasztották, most költözött be a Házba. Két bentlakó ezt nehezményezi is, mert őket pedig most szavazták ki, de nem halljuk tovább a siránkozásukat, mert az Idő Lordunkat a Titokszobába hívják. Odabent közlik vele, hogy élő adásban van a 44000-es csatornán, szóval ne káromkodjon, a férfi fel is teszi a kérdést: „Ez most ugye csak vicc?"

01.jpg

Rose tér magához, ő is az áthelyezés utáni zavartságban szenved, egy férfi ad neki jó tanácsokat: mindig azt kell tennie, amit az android mond, minden szava törvény. Egy nő mindenkit a helyére kéret, egy stúdióban vagyunk, Rose is szereplője lett a Leggyengébb láncszem című műsornak, ahol a műsorvezető Anne-droid, egy android.

02.jpg

Jack Harkness kapitányra váltunk, két női robot méri fel épp a tulajdonságait, új arcot akarnak neki adni. De előtte megszabadulnak a 20. századi, ódivatú ruhájától, egy gép segítségével lemeztelenítik a férfit, aki rájön, hogy nézői is vannak, szóval akkor most biztos megugrott a nézettség a pucér teste miatt.

03.jpg

A Doktor a szónikus csavarhúzóval próbál kijutni a Házból sikertelenül. Lynda árnyékként követi, szabályok ellenére arról érdeklődik a férfitól, hogy mennyire kedvelik őt a kinti világban, de a férfi nem tud segíteni neki, nem emlékszik rá. Tovább próbálkozik a szökéssel, de ekkor kezd beugrani neki, hogy mi történt vele az áthelyezés előtt: épp Raxacoricofallapatorious bolygóról jöttek el, Kiotóban kötöttek ki 1366-ban, ott persze zűrbe keveredtek, épp a megmenekülésükön nevettek, amikor jött egy nagy fény és itt kötött ki. Lynda szerint az az áthelyezési sugár volt, így választják ki az embereket, de a Doktor szerint holmi fény nem tud csak úgy egyszerűen behatolni a TARDIS-ba, itt valami többről van szó. Az egyik tükör elé állva fenyegetést mond, kijut a Big Brother Házból, megkeresi a barátait, majd őket is felkutatja, azokat akik a háttérben vannak.

04.jpg

Az egyik asszisztens veszi az adást, egy nővel akarna beszélni, de az a Leggyengébb láncszem című műsorral van elfoglalva, türelemre inti. Elkezdődik a játék, az android sorba teszi fel a kérdéseket, Rose jól elnevetgél magában, miközben a többiek aggódó arccal várnak minden kérdést. A vezérlőben nem értik miért nevet, a férfi szerint olyan mintha a játék önmagát vezérelné már, nála is felbukkant egy szereplő a semmiből. Harkness kapitányra váltunk, épp próbababát játszik, a robotok öltöztetik fel, válthatunk is az arckozmetikára, ami egy láncfűrészben teljesedik ki. Rose-tól a foglalkozása után érdeklődik az android, majd megkérdezi miért szavazott a játéktársára. Hát mivel saját magára nem szavazhatott, ezért esett a választása a nőre, aki könyörögve kér egy újabb esélyt, de az android nem ad, megsemmisíti a játékost, és most reklám. Rose szörnyülködve jön rá, hogy itt nem babra megy a játék, már épp kiszállna, amikor az egyik játékos besokall és elfut, de az android utána fordul és őt is megsemmisíti, Rose-t nyugalomra intik.

05.jpg

Újra a Házban vagyunk, kiválasztás van, az egyik játékosnak mennie kell, még pedig Crosbie-nak. A Doktor nem érti ezt a nagy felhajtást a kimenetel miatt, hiszen ez csak egy játék, azonban a tévében látja a dezintegrálást, a lány atomjaira hullik szét, kicsit ledöbben ettől. A két asszisztens beszélget, senki se programozott be áthelyezést. A férfi szerint már évtizedek óta pletykálnak arról, hogy valami el van rejtve az adásszerkezetek alatt, de a nő szerint az Irányító tudna róla. Ekkor vált a kép hirtelen a megnevezett emberre, aki a szoba közepén a gépekhez van kötve.

06-1.jpg

06-2.jpg

A Doktor letorkolja a bent maradt játékosokat, miért olyan ostobák, hogy önként meghalnak, Lynda csattan fel, hogy nekik nem volt más választásuk. Minden ember potenciális játékos, a sugár találomra választ, egyszerre 60 Házat kell ellátnia emberrel, a győztes életben marad, ez a jutalom. A Doktor ekkor döbben rá, hogy Rose is veszélyben van, ki akar jutni, ezért megrongálja az egyik kamerát. Jack épp teniszruhában feszít, nem tetszik neki, újra lemeztelenítik, robotok lépnének a második fokozatra, az arcformálásra, levágják a fejét, kap helyette másikat, illetve ilyen kósza ötletek jutnak eszükbe. A férfinak nem igen tetszik, a semmiből (inkább nem gondolok bele honnan) egy kompakt lézert kap elő, szétlövi a robotok fejét. Rose sincs jó helyzetben, már csak hárman vannak, Rodrick csak azért tartja bent a lányt, mert ha bejut a döntőbe vele, akkor simán megveri az ostoba Rose-t, és övé lesz a fődíj a Gonosz Farkas Társaság jóvoltából. Rose megdöbben a társaság nevétől, ez a két szó követi időn és téren át, vissza is emlékezik, rájön, hogy nem véletlenül van itt.

07.jpg

A Doktor megszegte a szabályokat, ezért eltávolítják, a férfi ezt kitörő örömmel fogadja, irány a dezintegrációs szoba, azonban a visszaszámlálást követően nem történik semmi. Az Idő Lord erre számolt, hiszen okkal van itt, a vezérlőben tanácstalanok, mintha valami felülbírálta volna a rendszert. A Doktor simán kijut a játékból, magával invitálva Lyndát, a folyosóra lépve jön rá, hogy ő már járt itt, ez az ötös műhold. Lynda szerint már 100 éve nem hívják így, a férfi rögtön el is meséli a sztorit, közben buzgón keresve társait. A lány szerint bárhol lehetnek, sok játék van, és elkezdi sorolni őket. Lynda rákérdez, hogy most is majd elillan-e a férfi, mintt 100 évvel ezelőtt, és ha igen, akkor vele tarthat-e, a Doktor szerint semmi akadálya sincs. A férfi kíváncsi lenne, ki irányítja a rendszert, Lynda világít rá szó szerint a problémára: Gonosz Farkas Társaság.

08-1.jpg

08-2.jpg

A vezérlőben vagyunk, az asszisztensek próbálnának a probléma végére járni, de az Irányító nem észlel semmilyen gondot, mindenkit visszaparancsol dolgozni. Jack is elindul megkeresni a Doktort egy átalakított fegyverrel. Az Idő Lord tanácstalan, megint kisiklott az emberiség történelme, pedig ő egyszer már helyrerakta, Lynda szerint akkor romlott el, 100 éve, amikor hírek nélkül maradtak, összeomlott az egész társadalom, szóval ezt az egészet a Doktor hozta létre. Visszaugrunk Rose-hoz, aki bejut a döntőbe. Jack végre rátalál a párosunkra, Rose miatt aggódik. A Doktor már mindent szétszed mire megtalálják a lányt, Lynda sürget, az androidnál nincs kegyelem. Elkezdődött a döntő, azonban Rose kevesebb helyes választ ad, Rodrick nyer. Már éppen dezintegrálnák, amikor is belépnek a Doktorék, Rose aggódva fut feléjük, hogy vigyázzanak az androiddal, a halálsugár azonban őt találja el, Rose atomjaira hullik szét.

09.jpg

Főhőseinket vallatni kezdik, de nem mondanak semmit, majd az ítélethirdetés után Jack rátámad a tisztre, simán kijutnak a cellából, irány az 500. szint, ahol közben riadót rendelnek el. Bejutva a vezérlőbe a Doktor az Irányítót próbálja faggatni, de az csak visszaszámol. Az asszisztens elmondja, hogy az Irányító nem tud felelni, a gépezet része, 5 éves korában helyezték be, azóta minden adás átmegy az agyán, de utóbbi időben a srác észrevett anomáliákat, a Doktor kíváncsi rá. Jack közben behatol a tiltott adattárba, ami nem mást rejt mint a TARDIS-t.

10.jpg

Napkitörés van, ilyenkor leáll a rendszer, az Irányító a Doktort hívja. A gazdái ilyenkor nem látják őt, most tud kommunikálni az Idő Lorddal, a gazdái a sötétből figyelnek, formálják az emberi fajt és közben sokasodnak, de egy valakitől félnek és az a Doktor. A férfi próbálja kiszedni az infót az Iránytóból, azonban a napkitörés megszűnésével visszatér az adásba. Jack rongyol ki a hajóból, valamire rájött és ezt Lyndán mutatja be: eltünteti a dezintegrálóval, a Doktor kicsit kiakad, de a kapitány rögtön visszahozza a lányt, a dezintegráció egy második átviteli sugár, senkit se ölnek meg, csak egy másik térbe helyezik át őket. Szóval Rose él, látjuk is, egy másik hajó fedélzetén van, ahol egy dalek szorítja sarokba. A Doktor próbálja megtalálni a lányt, az Irányító megadja a koordinátákat, de mivel nincs napkitörés ezért a gazdái eltüntetik, majd a másik hajón meg is ölik.

11.jpg

A Doktor közben megszünteti a jelet, hogy lássák hova ment a második sugár, egy egész dalek flotta tűnik fel a színen. A dalekok riadót fújnak, felveszik a kapcsolatot az Idő Lorddal, ha nem engedelmeskedik a Doktor, akkor megölik Rose-t. A Doktor nemet mond mindenki döbbenetére, nem engedelmeskedik, mert elmegy és megmenti Rose-t, majd megmenti a Földet és a végén kiírtja az egész dalek flottát. Az ősellenség beindítja a tervet, a Földet el kell foglalni, a Doktort pedig meg kell semmisíteni.

12.jpg

Címkék: doctor who
35 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Is 2014.01.16. 11:33:57

Hej, ez egy milyen jó kis duplarész volt! A dalekok összerozsdálták magukat félelmükben! :D

Kapitánylány 2014.01.16. 15:06:48

@Is: apa kezdőőőőőőődiiiiiiiik! :D igen, mindjárt itt a Tizes Doki, bár szeretem a Kilencest is, de mégis csak Ten a kedvenc :)

nem is tudom, hogy hoztam össze, de a Star Trek-ben is android volt, most kezdődött az a beköltözős show is, én egy boszorkány vagyok! :D

Is 2014.01.16. 16:18:00

@Kapitánylány: Ej, akkor meghúzom magam és csupa szépet meg jót írok :)

Kapitánylány 2014.01.16. 16:42:40

@Is: most azért, mert boszorkány vagyok, vagy azért mert nem szereted a Tizest? :D

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.01.16. 18:16:49

Engem anno rendesen megvezettek, és elhittem, hogy a sugár az tényleg gyilkos, és Rose meghalt, de akkor még naiv Biri voltam, azóta sokat edződtem.

Valamint akkor még nem annyira toleráltam a Doktor átváltozásait, és az új alakot mindig nehezen szoktam meg, mindig visszasírtam az előzőt. Azóta ez is megváltozott, szerencsére.

Arkhia 2014.01.16. 23:52:22

Imádtam ezt a duplarészt. :) Én is azt hittem anno, hogy Rose meghalt... De a Doktor valami fenomenális a végén, megmentek mindenkit, kiirtalak titeket, mi ebben olyan baromi bonyolult? :D

Huh, Tennantot eleinte nagyon utáltam, olyan "kéremvisszaaDoktoromat" érzés volt, de elég hamar sikerült megszokni. Aztán már el nem tudtam képzelni, mit utáltam rajta.

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.01.17. 00:07:13

@Arkhia: !!! Köszönöm. Mostantól a barinőm vagy, ha tetszik, ha nem.

Kapitánylány 2014.01.17. 09:06:00

@Arkhia: @aggyistenbiri: hát én most újranézve, abban reménykedtem, hogy halott is marad! :D (tudom, gonosz vagyok)

"kéremvisszaaDoktoromat" érzés nálam is volt, bár én hamar megszoktam, majd megszerettem a Tizest, ami Tizenegyesnél a mai napig nem mondható el (esetleg csak annyi, hogy megszoktam)

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.01.17. 21:13:30

@Kapitánylány: Ó, nagyon sajnálom, hogy így érzel iránta :( én bírtam Rózt.
.
Egyébként az megvan, hogy a 90es években volt poppppénekes is Billie Piper? Egy-két száma még tetszett is, de akkor még tényleg kisbiri voltam, na! Jé, mentegetőzöm. Nahát!!! Ilyet még nem csináltam. Új ez az érzés, és meglepően kellemetlen. Nem csinálom soha többet.

Pácsó Ármándó 2014.01.17. 21:20:09

@Kapitánylány: @aggyistenbiri: Amikor Karácsonyfalván volt a Doktor és Clara, az hanyas Doki volt? És az az idősebb őrült kinézetű akivé a végén átváltozott, az ment tovább?

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.01.17. 21:49:37

@St. Pácsó Ármándó: WWÁHÁHÁ, te láttad, azaz tőled nem lopták el a BBC-t. Téged még a szolgáltatód is szeret. Hihetetlen.

Arkhia 2014.01.17. 22:43:42

Rose nálam elment, nem kedvenc, de nem is utáltam kifejezetten, bár néha nagyon idegesített. :)

Tizenegyediket meg pont a 7. évadra sikerült megszeretnem, ilyen az én formám...

@St. Pácsó Ármándó: a 11., és most jön Capaldi, akit már nagyon várok. *.*

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.01.17. 23:04:57

Nálam Donna Noble volt a legbosszantóbb perszóna, lassú felfogású és még hisztis is.
Martha Jones-t viszont nagyon kedveltem, adhattak volna neki több részt is.
Pondék aranyosak voltak, bár a lány sokszor hebrencs volt.

Pácsó Ármándó 2014.01.17. 23:35:11

@Arkhia: Nemtom, nekem Capaldi kicsit olyan ijesztő őrült kinézetű (bár nem sokáig láttam), a 11-es viszont olyan huncutul bohém volt.

@aggyistenbiri: Donna Noble nem szimpi, Martha Jones bejön, Jenna Louise-Coleman is.

Arkhia 2014.01.17. 23:41:38

@aggyistenbiri: Donnának voltak nagy pillanatai, akkor nagyon tudtam szeretni. :) Ami végül történt vele, azt senkinek se kívánnám...

Martha valahogy mindig közömbös volt, nem tudom, miért. De nem volt rossz.

Szegény Pondékat valamiért nagyon utáltam... Kivéve Rivert, de az más.

Clara viszont nagyon édes!

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.01.18. 00:09:36

@Arkhia: Donna szegény csak a végére lett jófej. Egyébként először szinkronnal néztem őt, aztán váltottam az eredeti hangjára, mondván hátha akkor megkedvelem. De nem, nem sikerült. A végjátéka szép volt, azt elismerem.
Pondékat utáltad: Nem mertem leírni,így is egy utálkozós-genya nő vagyok, gondoltam, most ideje lenne kicsit visszafognom a vitriolos megjegyzéseimet, ezért fogalmaztam magamhoz képest finoman.
River!!! Akkor most elengedem a fekete lovakat, száguldjanak: Ez a színésznő annyira szar ebben a szerepében! A doki és közte ordít a korkülönbség, ennek ellenére játssza a csitrit, és Mindentudót. Kimondhatatlanul nem kedvelem Riverst.

Arkhia 2014.01.18. 00:19:43

@aggyistenbiri: Hát istenem, nem szerethet mindenki mindenkit. :) Nekem meg Amy ment az agyamra, de nagyon.

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.01.18. 00:26:46

@Arkhia: Megbeszélték a stratégiát, de mindig az ellenkezőjét tette, és ennek ellenére vagy éppen ezért pont őhozzá ragaszkodott legjobban a Dr.
Na de Rivers? Róla mi a véleményetek?

foxglove (igazándiból) (törölt) 2014.01.18. 17:32:09

@aggyistenbiri: A nők közül Rose-t preferálom mmkk. Eccerű de nagyszerű.
És totál elhittem neki, hogy a doktorváltáskor ő ugyanabba az emberbe szerelmes, nem számít, hogy két különböző testben van, mindkettővel egyformán volt vonzalom (nem akartam chemistryt írni).
Riverrel kapcsolatban teljesen egyetértek.
Annyira rossz ez az erőltetett badass karakter:S Nem illik a színésznőhöz egyáltalán. na meg a kora, igen...
Az új csaj aranyos, és legalább nem idegesít, mint Amy, de olyan kis semmilyen.
Miért nem lehet a doktornak végre fiú útitársa? Muszáj neki mindig csajoznia?
Amy helyett Roryt kellett volna megtartania.
(bocs az aviért, tudom, hogy nem kedveled:)

Pácsó Ármándó 2014.01.18. 18:43:48

@foxglove (igazándiból): @aggyistenbiri: Ki találhatta ki neki ezt a nevet? Rivers Pond - Folyók Tó?

foxglove (igazándiból) (törölt) 2014.01.18. 20:56:59

@St. Pácsó Ármándó: song:) illetve a pond is helyes:)
de volt valami magyarázat a nevére éppenséggel, a Tardis súgta a Doktor fülébe.
de nem emlékszem, mi volt pontosan.

Pácsó Ármándó 2014.01.18. 22:10:01

@foxglove (igazándiból): Alex Kingstont nem láttam filmen, ha ő az a River Song

foxglove (igazándiból) (törölt) 2014.01.18. 22:17:31

@St. Pácsó Ármándó: ő inkább sorozatozik talán (Vészhelyzetből lehet ismerős pl.)

Pácsó Ármándó 2014.01.18. 22:21:29

@foxglove (igazándiból): Tényleg, a Vészhelyzet! Hát akkor nekem nem szimpi, persze attól lehet a világ legjobb színésznője. Én csak az elején néztem azt a sorozatot, mert a sánta vörös rikácsolóst se bírtam

Arkhia 2014.01.19. 02:53:46

@St. Pácsó Ármándó: Az eredeti neve Melody Pond, de a születésénél volt egy csaj, aki valami erdőből jött, és ő "lefordította" a nevét erdeire, ahol az egyetlen víz a folyó, így lett River Song.

Pácsó Ármándó 2014.01.19. 10:00:24

@Arkhia: Köszi! Éreztem én, hogy ez a sorozat tele van csalafintasággal :-)

Kapitánylány 2014.01.19. 15:35:53

Rose: nem szerettem annyira, de elment egynek

Martha: hát őt még annyira se szerettem, akkor volt egy kicsit szimpatikus, amikor már nem volt a Doktor útitársa

Donna: az első felbukkanása során nagyon nem tetszett, de azóta ő lett az első számú kedvencem

Amy: nagyon hebrencs, annyira nem kedveltem, akkor inkább tényleg Rory, ő aranyos :)

River: nem, nem és nem, Birivel értek teljesen egyet!

Clara: eddig szimpatikus, de tényleg néha olyan érzésem van vele kapcsolatban, hogy semmilyen a személyisége

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.01.20. 18:44:23

@St. Pácsó Ármándó: "sánta vörös rikácsolóst se bírtam" hát ammeg hogy lehet, neked bejönnek a veresek :D
@foxglove (igazándiból): avi, kivételesen jó vótez :D

Pácsó Ármándó 2014.01.20. 18:54:13

@aggyistenbiri: Én a minőséget kedvelem elsősorban :-)
Nem csípod a Beeee-Geeeeeeest?

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.01.20. 19:01:25

@St. Pácsó Ármándó: Ezt nem tudom, honnan vette Foxglove, de beletrafált.