Jó estét, jó szurkolást a kedves olvasóknak, a ma esti közvetítésben azt izgulhatjuk végig, hogyan küzd meg kedvenc manhattani ötösfogatunk a Super Bowl jelentette erőpróbával. Mármint nézőként fognak Tedék viaskodni természetesen, na, nem mintha a tévénézés jelentette kihívások alsóbbrendűek lennének az összecsattanó sisakok fülsértő zajával és a kiforduló térdek csontzenéje nyomán felharsanó artikulátlan ordítással kísért megmérettetéshez viszonyítva. Sőt. És ezt látni is fogjuk. A meccs előestéjén Ted önjelölt csapatkapitányként kiosztja a feladatokat a bárban rögtönzött taktikai értekezleten: Marshall sör, Lily chilli, Robin snack, Barney-nak pusztán a fogadási addikciójára kell koncentrálnia, ezek szerint ő lesz a második cseresor tartaléka. Ted hozza a Super Bowl családi csípős csirkeszárnyakat, és ezt olyan büszkeséggel harsogja, mintha egy negyven-yardos futáson lenne túl.

Wendy, a pincérnő két sör között poháralátét helyett tájékoztatót oszt a másnapi eseményről. Milyen másnapi esemény? Wendy elérzékenyül, Mark meghalt, temetés este hatkor (ami pont SB time, ugye), ti voltatok a kedvenc törzsvendégei, sokat jelenteni neki, ha ott lennétek. Hogy mégis ki ez a Mark, akkor sem tudnám megmondani, ha Kerényi Imre a Magyar Krónika keménykötésű díszpéldányával ütlegelve követelné tőlem a választ.

A Ted-csapat is teljesen tanácstalan, mint egy hóláncból bezsákolt kiskereskedő a januári tavaszban. Ted, ahogy az egy igazi csapatkapitányhoz illik, praktikusan ötvözi az együttérzést a céltudatossággal: küldjük egy koszorút, és csók, nincs okunk, hogy a temetésre is menjünk, nem is ismertük Mattet, vagy Markot. Szóval ennyire nem. Amikor elhangzik az elterelő hadműveletre vonatkozó zseniális ötlet, Carl, a csapos éppen abban pillanatban vág ki valakit a bárból, aki temetés helyett Super Bowlt akart nézni. Srácok, Ti jöttök, ugye? Azt hiszem, ez egy touchdown. Oda.

Ted bemondja a figurát: meccs felvesz, temetés meglátogat, tisztelet leró Mark emléke előtt, meccs megnéz egy óra csúsztatással, győzelmet behúz. Pont. A két pár együtt készülődik Tedék lakásában, Marshall és Ted a beállítás közben elrebeg egy hálaimát a digitális műsorszórás istenéhez, lezárásként még kilátásba helyezik, hogy azért hibázás esetén baseball ütőkkel fogják szétverni a set-top boxot egy megfelelően hangulatos sikátorban. Ámen. Ez a bosszúállós rész az imában mintha nem lenne az általános katekizmus része, de amikor Ferenc pápa nekiáll kisöpörni a Vatikán bankját, ne csodálkozzunk semmin. (Most tekintsünk el az időinkonzisztenciától.)

A srácok áldják a megállítás és a reklámáttekerés lehetőségét, a csajok közben a reklámokat dicsőítik, emlegetnek valami kókuszbikinis majmos reklámot, Tedék fikázzák, a csajok szerint isteni volt. Barney megérkezik egy kapucnis pulcsiban és egy laza dzsekiben. És ez halálosan komoly. Még jó, viccnek azért durva lenne. Ezt a pillanatot érdemes kimerevíteni, mert olyan filmtörténeti pillanat, mint amikor a 2001 Űrodüsszeiaban az eldobott csont űrállomássá változik, a sokk hatására a fülemben felcsendült az Imigyen szól a Zarathustra, még most is szédülök az élménytől.

Barney éppen ezres fordulatszámon puncsol valakivel telefonon. A bukmékere az, még mielőtt valakinek kétségei lennének. Ted meglepődéssel vegyes értetlenséggel kéri számon: a temetés az egyetlen hely, ahová nem veszel öltönyt??? Barney letorkollja, Ted, hát semmit nem tanultál, az öltöny az öröm jelképe, a gyermeki mosoly szabászati megfelelője. Barney a saját temetésén is öltöny nélkül tervez részt venni, pucér seggel, ahogy a világra jött. Csak azért fohászkodom, hogy Barney nyitott koporsós temetésének víziója szalmonellás tojásrántotta súlyosbította rémálmaimban se jöjjön elő.

A temetésen ahogy az ötös odaér a nyitott koporsóhoz, rájönnek, hogy ki is a szertartás érintettje. A felismeréstől egy felszabadult „aha” szakad ki mindenkiből, aztán beléjük csap a felismerés, hogy hol is vannak, és eleresztenek a sajnálkozó sóhajt. A társaság falja a yardokat, remekül haladnak, a taktika szerint benéznek egy laza fejbólintásnyi üdvözlésre a bárba a búcsúztatóra, nyolckor meccsnézés. Sima egyes a meccs.

Vágás, éjjel fél 3-kor még Carl hallgatják a bárban, amint egy teljesen érdektelen történetet mesél Markról. A sors tovább kegyetlenkedik, amikor Carl „Hozok még egy kört, és mindenki elmeséli a kedvenc sztoriját az elhunyttal” felkiáltással távozik, elkeseredést és legyőzhetetlennek hitt hőseink vert hadát hagyva maga után. Újabb touchdown. Oda. Robinnak egy Super Bowl-nyi idő múlva munkába kell mennie, Lily is feladja a meccset, ez nem fog összejönni, csak tudjuk meg az eredményt. Ted nem hagyja bedobni a törölközőt, együtt kell megnéznünk, nem adhatjuk fel, ez hagyomány. Következik egy amolyan „Út a döntőig” összeállításszerű flashback-folyam.

Super Bowl XXXVII, 2003: Ted pocsolyarészeg, a többiek meg annyira unják magukat, mintha a járási kosárfonó-bajnokság vigaszágának pótselejtezőjét néznék. Ted sajátos Dallasozása, hogy akármi történik a meccsen, lehajt egy kör tequilát. Barney oltja is kicsit, hogy ez így nem egy klasszik drinking game. Kialakul a csirkeszárnykultusz, Ted pedig Sierra Silver-gőzős mámorában megígérteti a többiekkel, hogy ez a jövőben hagyomány lesz. Mármint a közös SB vasárnap, nem pedig a talajrészegség, de lehet, rosszul értettem.

Super Bowl XXXVIII, 2004: Meccs közben Marshall ajánl egy fogadást Barney-nak, aki nehezen, de rááll, majd amikor nyer, látszik az arcán, hogy most engedte ki a kéziféket a játékszenvedély meredek lejtőjén. Félidőben eltérő indokokkal mindenki otthagyja a tévét, áhh, Janet Jackson, hagyjad már, úgysem történik semmi érdekes. Ez az utalás olyan elegánsan ütős, hogy mindent visz az epizódban.

Super Bowl XL, 2006: már Robin is a csapat tagja, Ted teljesen odavan érte, bár Marshall még fúrja rendesen az új csapattagot. Barney-n már tombol fogadásmánia, féltéglával a gázpedálon hajt a függőség szerpentinjén. Robin mindenkit elvarázsol a meccs során, balkézzel fogad egyet Barney-vel, közben zsebreteszi Marshallt egy csirkeszárnyakra vonatkozó bókkal, Lily lekenyerezése a reklámok fényezésével pedig bemelegítésnek is kevés lenne.  

Itt tartunk, flashbackekből vissza a bárba: Ted terve, hogy folytatni kell a hagyományt, senki nem tudhatja meg a végeredményt egy napig, hétfőn hatkor közös Super Bowl nézés. Addig teljes médiatilalom, no tévé, no internet, a nyomtatott sajtó meg úgyis annyira 2000-es évek eleje, hogy nem érdemes szót vesztegetni rá. Mindenki benne van, a halotti tor hangulatának megfelelően elnyomnak egy halk, együttérző pacsit.

Hétfő, indul a nap, kifut a csapat a pályára, nehéz lesz 9 órát kihúzni kapott pont nélkül. Ted a királyindiai védelmet megszégyenítve bástyázza el magát otthon tervrajzokkal. Befut Barney, aki hozzáláncolja magát a radiátorhoz, a lakás megfelel a gazdag ember ojjektumának. Ted elrakja a bilincs kulcsát, de csak azért, hogy szopassa a haverját, aki nem számolt azzal, hogy 9 óra alatt brunzolni is kell majd mennie.

A hírzárlat Robint érintette a legérzékenyebben, hisz ő maga volt a média. Amikor a sporthírek következne, nem hajlandó átadni a szót, két kézzel rángatja vissza magához a sportriportertől. És most időjárás, Lou, mi újság csapadékfronton. Nagyjából ugyanaz, mint két perce. Lou, aki éppen fánkkal tömi a fejét, meglepetésében annyira értelmes fejet vág, mint egy gyöngyből vasalt póniló. Szót vissza a stúdiónak, a sportkommentátor gyors kontrával lefordul, beszéljünk a tegnap esti Super Bowl eseményeiről.

Marshall Lily óvodájában küzd a győzelemért, Lily hívta be mesélni valamiről, a sztoriba a Loch Ness-i szörny is bekerült, hogy miért, arról legfeljebb az Astro-tévé tisztánlátói tudnának összezagyválni valamit. Marshall a nap maradék részét is az oviban tölti, eléggé kilóg közülük, mint lilakáposzta a vaníliafagyiból, de próbál elvegyülni. Elszólja magát, hogy nem akarja tudni az eredményt, egy kissrác meg elkezdi adni alá a szopórollert, kizsarol belőle 10 dolcsit.

De ez csak a kezdet, később még egy adag zsírkrétát is befalat vele. Kissrác kezd belendülni, és már azt gondolja, hogy ő fújja a passzátszelet, lassan már Lily-ért megy a harc, eközben rákényszeríti Marshallt, hogy bevallja egy játék összetörését. Ahogy egy konzekvens óvónőhöz illik, Lily a sarokba parancsolja a feltételezett bűnöst, Marshallnak szerencséje, hogy nincs kukoricaszezon.

Barney otthon könyörög, de Ted vasmarokkal szorítja a bilincs kulcsát, kezdésig pofa lapos, csukló meg szimbiózisban a radiátorral. Ted elindul a csirkeszárnyakért a sportbárba, kifinomult stratégiát tervezett meg, hogy ne tudja meg az eredményt: Napszemüveg leragasztás vastag tikszóval, két kis lyuk, zabpehelydobozból szemellenző, hangtompítós füllhallgató és készen is van az Antiérzékelő 5000, MacGyver hozzá képest kezdő technikaszakkörös. Ted vaksin és süketen bebotorkál a bárba csirkeszárnyakért, alig érzékel valamit a körülötte zajló történésekből. Szerencsére az antiérzékelő 5000 nem gátolja meg abban, hogy megbámulja a felszolgáló csaj melleit, sőt, visszajátszást is kapunk a szép jelenetből. Elordítja a rendelést, csomag a zsákban, ez felért egy százyardos futással. A sportbár tévéjén keresztül térünk vissza Robinhoz…

… aki eddig a stúdióban a fülét befogva hápogott, mint egyszeri hitel-ügyintéző a Raiffeisen reklámban a devizahitelek hőskorában. Csak nehogy Robin is a kivonulás határmezsdéjére sodródjon. Robin elmagyarázza a szerkesztőnek a szituációt, és egy barát elvesztésére való hivatkozással átíratja az összes hír szövegét, hogy ne szerepeljen benne a Super Bowl győztesére való utalás. Mivel aznap minden hír a Super Bowlról szól, Robin hírolvasása eléggé értelmét veszti, ha tamilul lenne, nagyobbat már az sem rontana rajta.  

Barney otthon küzd a bilinccsel, mint túlmozgásos gyerek a lufiborotválással, aztán rájön, hogy simán le lehet akasztani. A megkönnyebbülése akkora, hogy akár rá is tudna feküdni, de inkább elmegy brunzolni egy húszyardnyit. Ted diadalittasan lép be kezében a csomaggal: Na, ki is a hülye most? Az Antiérzékelő 5000 teljesen működött. Amíg rajta van maskara, amiben egyébként egy egész jóvágású igáslóra hasonlít, Barney kisomfordál a háta mögött a lakásból. Ted csak a hűlt helyét találja, plusz újabb csapásként kiderül, hogy a mártás lemaradt a csípős csirkeszárnyakról. Hullámvölgyben a csapat, a kapitánynak időt kellene kérni.

Marshall hányattatásai sem értek véget, maratoni zsarolásfolyamba került, és a rossz oldalán van a folyamatnak. Amikor ott tartanak, hogy hetente egy 18 karikás filmet leszállít az ovi Donjának, már a teljes összeomlás és a sikítófrászroham között vacilál. Ekkor isteni sugallatra jön a mentőötlet, leönti teával a lilliputi Corleone gatyáját, a behúgyozás gyanúja pedig az oviban elég komoly renomévesztéssel jár, úgyhogy az ötéves rémülten visszakozik. Marshall visszasíbolja a sráctól a pénzét, plusz még egy pudingot is einstandol. Soha ne packázz egy édesszájú környezetvédő jogásszal. 

Barney elkeseredetten kóvályog az utcán, kiéhezett SB-zombi módra random járókelőket letámadva próbálja meg kiszívni belőlük a végeredményt, de próbálkozásai kudarcra vannak ítélve. Már úgy véli, hogy megszánta a sors, mert meglátja Emmitt Smith-et lófrálni az utcán, de kiderül, hogy a focilegenda azt sem tudja, ki milyen csapatban játszott. És ezt most szó szerint kell érteni. Barney lelkileg összeomolva térdre roskad és ég felé emelt öklökkel szakadt ki belőle az elkeseredettség youtube gyűjtésekbe kívánkozó „Nooooo” kiáltása, mikor a háttérben Ted szlalomozik el mellette a teleshop-minőséget kenterbe verő ingerszűrő szemüvegével. Nagyon király kép.

Délután 4, eddig egész jól tartotta magát a csapat, a sors azonban intenzív egészpályás letámadásba kezdett, és szinte egyszerre iktatta ki a kulcsjátékosokat a pályáról: Barney meglát egy trafikot (nem olyan kokárdásat, na) és elmarja az első keze ügyébe kerülő újságot, védekező hiba, kipontozódik. Robinnál a tv-ben bemondanak egy hírt, amiben egy állatkerti pandát a győztes után neveztek el, beszívta a testcselt, lefordulnak róla. Lily és Marshall az óvódából távozóban hallják meg a hírt a takarító rádiójából, ez a legszomorúbb, mert tulajdonképpen emberelőnyből lettek nagyon megverve 2 az 1-ben. Már csak egy legény van talpon a vidéken, Ted – chilliszósz bezsákolva amúgy –, ő sem sokáig, a bárban hanyatt vágódik egy eltévedt biliárdgolyón… de úgy, hogy közben a szószt is megmenti és az eredményt sem látja meg az őt satellitekként körülvevő tévémonitorokon. Touchdown ide.

Este 6.15, otthon összejön az egész társaság, az egész olyan, mint egy tanácskozás a baloldali megállapodásról, mindenki hazudik valamit, jelen esetben leginkább azt, hogy nem tudja a végeredményt. Ted rá sem néz Barney-ra, mert nem akar látni még csak egy utalást sem az ábrázatán. Barney bemegy a mosdóba, és ott ordítozva szidja le magát, hogy mekkora ökör módon fogadott. Persze, mindenki tudta, hogy melyik csapat mögé rakott zsetont, Ted kiakad, hogy most már tudja a végét. Többiek eljátsszák a csalódottságot, kösz, hogy elrontottad a szórakozást. Mindegy, mert Ted ebből a gödörből is kiássa a hagyományt és új életet lehel belé. Sör van, csirkeszárnyak vannak, kit érdekel az eredmény, nézzük meg, hogyan veszített Barney egy raklap zsetont.

Sör pukkan, csirkeszárnyak röppennek, hangulat beizzítva, közben mindenki elmeséli a nap sztoriját, zsarolás, Emmitt Smith, Antiérzékelő 5000. Na jó, Ted sztoriját rögtön parkolópályára állítják. Évekkel később már a lőtéri kutyát sem érdekelte, hogy ki nyert, sőt még arra sem emlékeztek, hogy ki játszott. De az élmény örökre megmaradt. Ma is tanultunk valamit, South Parkba a tanulsággal!