1918 februárjában járunk, egy frontra tartó vonaton érdekes társaság húzza meg magát közös vagonban: Christopher, McKechnie és Perowne került össze – a trióból csak a középső nem büntiből van itt, bár ő annak érzi. Légitámadás van, összekucorodva, behúzott nyakkal beszélgetnek. Úgy nézem McKechnie némileg kinőtte magát – már nem üvölt magából kikelve a félelemtől bombázás közben, Perowne annál inkább be van tojva.

McKechnie még mindig a Christopher által (az előző részben) írt költeményt lóbálja, hogy most már tényleg hamarosan lefordítja latinra három perc alatt. Hősünk a füle botját nem mozdítja. Latinosunk ekkor másik irányból támad, és azt állítja, hogy Chris a feleségét ajánlotta a tábornoknak előléptetésért cserébe (ez már nem ucsi kicsit?). A férfinek meglepődni sincs ideje, Perowne ugyanis verbálisan a vádlónak ugrik, de gyorsan észbe kap, hogy rohadtul nem az ő dolga egykori szeretőjét védeni. McKechnie leesett állal les a kirohanásra, aztán tovább szapulja Christophert – igazán nem értem mi az utálata oka.

Valentine-nak születésnapja van, boldogan ébred és szalad édesanyjához. Még üdvözlő táviratot is kapott a jeles alkalomra, mely latinul íródott – nem, nem szerelmese küldte, hanem az öccse. Így persze azonnal a háborúra kerül a szó, és a lány elkámpicsorodik, mert nem akar úgy ünnepelni, hogy egy szerette talán már nem él. Anyja nyugtatja, hogy az öccse egészséges, de Valentine nem rá gondolt – ezzel felrohan a szobájába. Mrs. Wannop startol utána, most esett le neki, hogy lánya odavan Christopherért, jól le is tolja, amiért egy nős férfiba szerelmes; Valentine viszont kijelenti, hogy amint hősünk hazatér, ő a szeretője lesz.

Christopher megérkezett a frontra, és mivel most épp nem támadnak a németek, egy katona kíséretében bejárja a lövészárok jókora részét, terepszemlét tartandó. Közben megpillantják Bill (Williams) ezredest (akinek mostantól hősünk a helyettese), és a változatosság kedvéért az ezredes személyében újabb zizzent katonát köszönthetünk. A tag ugyanis kimászik az árokból, egy szál piásflaskával a kezében, átsétál a senki földjén a német árokig, ott farkasszemet néz egy német katonával, hozzávágja a flaskát és visszabattyog a saját oldalára. Mikor újra fedezékben van, kedélyesen közli, hogy a németek nincsenek otthon. Mehh.

Valentine iskolájában a női öltözőben fiatal tanítványai könyvet olvasnak fel hangosan egymásnak, szőkénk a folyosóra kihallatszó kacarászásra lesz figyelmes, ám belépésekor a lányok szétrebbennek. Távozásuk után megtalálja a sebtében nem túl jól elrejtett könyvet, mely a házasság alatti szexuális életről szól. Azonnal berongyol vele tanár társaihoz, ám rövid szópárbaj után úgy dönt, nem fújja be a lányokat az igazgatónál a nem éppen szalonképes irodalom rejtegetéséért, hanem szó nélkül visszateszi a könyvet, had „okosodjanak"...

A fronton ádáz csata zajlik a németekkel, Christopherék a lövészárok védelmében próbálják megállítani az ellenség előretörését. Ebben a küzdelemben Potty Perowne életét veszti.

Grobyban Michael nevelője felügyeletével épp lefekvéshez készülődik, mikor Sylvia magához hívatja. Miközben a földszinten fia érkezését várja, édesanyjának arról beszél, hogy szeretné kivágatni a nagy cédrust, szerintem leginkább azért, hogy Christophert bosszantsa. Attól a gondolattól pedig, hogy a háború után ura esetleg nem hozzá, hanem Valentine-hoz tér vissza, rettenetesen behergeli magát, és az épp ekkor belépő fiára kiabál. Anyja letolja ezért, és javasolja, hogy keressen valamilyen értelmes célt az életének, mire Sylvia kiböki – ő Indiát szeretné. Mi vaaan? - kérdi Mrs. Satterthwaite velem együtt.

A lövészárokban az egyre zizzentebb Bill ezredes épp üres üvegeket vagdos a német harcállások felé, mikor hősünknek elege lesz, és közli egyik beosztottjával, hogy elkíséri az ezredest a dokikhoz, és egyben ideiglenesen átveszi a parancsnokságot.

Sylvia barátnője szüleivel teázik, és megtárgyalják, hogy a barátnő végül elvált a férjétől (attól, akit a válás idején Sylvia szórakoztatott, hogy ne viselje meg úgy a dolog), és hozzáment új választottjához. Mikor ezt megtárgyalják, Mrs. Tietjens végre kiböki, miért is van itt: barátnője édesapja befolyásos ember a hadügyminisztériumban, és ő azért jött, hogy némi kedvezményt hízelegjen ki – ám nem férjének, hanem Campion tábornoknak.

Sylvia előadja, hogy szerinte a tábornoknak nem Franciaországban kellene állomásoznia, hanem a fronton hősi érdemeket szereznie, hogy ezáltal nemesi címet kapjon, majd ennek révén India alkirálya lehessen. Nem mellesleg barátnője új férje befolyásos laptulajdonos, ez is tábornokunk hasznára lehetne. Ezt nem akarom elhinni – ez a nő tényleg azért helyezkedik, hogy Campiont Indiába juttassa? Már anyjának említette, hogy ő is oda vágyik, mégis milyen szerepet szán ebben a tábornoknak???

A következő jelenetben már azt látjuk, hogy Campion hazatért Angliába, a pályaudvaron pedig Sylviával beszélget. Azért jött haza, hogy csapatai helyzetéről tárgyaljon a felső vezetéssel, bár arra számít, hogy felmentik a szolgálat alól, és ezzel karrierjének is lőttek. Sylvia meghívja a hétvégére Grobyba, ahol barátnője és annak új, befolyásos férje lesz jelen. Behalok a nőtől. Campion persze nem fog gyanút, inkább Christopherről beszél, elmondja, hogy a férfi most a fronton harcol, jutalmul a Sylvia-féle kavarásért Franciaországban. A nő erre csak azt válaszolja, hogy a férje így dicsőséget szerezhet magának.

Nos, mi látjuk, a dicsőséghez az út jelen esetben sárban dagonyázáson át vezet. Egyik katonája lép hozzá, és elmondja, hogy a többiek nagyon örülnek, hogy hősünk vezeti őket, de ő szerényen elhárítja a dicséretet. Ekkor trombitaszó üti meg a fülüket, mire beosztottja közli, hogy holnap fellépés lesz, McKechnie a „jelölteket" hallgatja meg. Latintudorunk rögtön meg is jelenik, Christopher pedig kéri, hogy vegyen fel rohambilit, ha nem likas buksival akarja a napot befejezni. McKechnie kikéri magának, hogy utasítgatják, de hősünk nyugodtan közli, hogy jelenleg ő a góré. Latinosunk kérdi, hogy mi lesz Bill ezredessel, és mikor megtudja, hogy Chris „betegállományba" küldte zakkant felettesét, kiakad, szerinte hősünk így akar előrejutni a ranglétrán. A férfinak itt durran el az agya, és egyszerűen elzavarja az okoskodót. Azt azonban nem olyan könnyű lerázni, kicsivel később újra Christopher nyomában lohol, és boldogan dörgöli az orra alá, hogy két nap múlva Campion lesz az egész sereg vezére (Sylvia elintézte? - kérdem én).

McKechnie végre távozik, Christopher pedig Aranjuez hadnaggyal kezd beszélgetni. Ő maga Valentine-re gondol, aztán, hogy elterelje a figyelmét, a hadnagy kedveséről kérdez. Annak rögtön lekonyul a füle, hiányzik neki a lány – arról beszél, hogy ha megsérül, talán már nem is fog kelleni szerelmének, de hősünk most nem figyel a beszédre, mert pár soros dalocskát ír, majd hívatja a trombitást, hogy a holnapi dzsemborira szíveskedjék megtanulni.

Ekkor megindul a német bombázás, Christopher pedig Bill ezredes elé járul. A férfi nem örül annak, hogy „betegállományba" rakták, bár elismeri, hogy most nem képes a vezetésre, aztán egy hirtelen huszárvágással hősünknek esik, miszerint azt hallotta, ő Campion törvénytelen fia (komolyan mondom, kezd nagyon bosszantani ez a rengeteg fasz pletyka). Christopher visszakaffog, hogy ő a tábornok keresztfia (ideje volt megtudnunk). Az ezredes még fut pár díszkört, de végül hivatalosan rá ruházza a zászlóalj ideiglenes vezetését. Hősünk ezután elindul a lövészárokban terepszemlét tartani, és mikor egy kis időre magára marad, ismét Valentine jár az eszében, még a könnye is kicsordul.

Egy katonája hamit hoz, közben beszélgetni kezdenek – kiderül, hogy a srác ismeri őt, meg Grobyt is, nosztalgiáznak hát egy kicsit. Aztán Aranjuez érkezik, együtt indulnak vissza, hogy a „főnök" a lövészárok egy másik részén is körülnézhessen, miközben újra német támadás kezdődik.

Christopher alig tud két mondatot szólni a katonákhoz, amikor egy bomba vágódik be, őt pedig a levegőbe veti. Miután visszapottyan látjuk, hogy egészben van, ami Aranjuezre már nem igaz: egy adag föld alatt sérült arccal agonizál. Hősünk szerencsére élve húzza ki a törmelék alól, majd mikor a hadnagyot hordágyon elviszik, megrendülten baktat utána. Ekkor lép elé Campion tábornok, aki jócskán lebassza hősünket varacskos disznó kinézete miatt, az eszébe sem jut annak a fasznak, hogy a férfi talán okkal tántorog sáros, véres ruhában félig az eszméletvesztés szélén. Christopher némán tudomásul veszi a letolást.

Sylvia egy szórakozóhelyen múlatja az időt egyedül, mikor megpillantja Gerald Drake-t (emlékszünk házasságkötése előtti szeretőjére, aki akár Michael apja is lehet). Hozzá lép, beszélgetni kezdenek, aztán egy hotelszobában végzik (ezennel vége a nő 5+ éves „szüzességének").

Akció után először Christopher a téma, a nő Drake-től tudja meg, hogy ura a fenti jelenetben látott hősiességéért még kitüntetést sem kapott, mert Campion azt állította, nincs elég mennyiségű érdemrend. Bahh. Drake szerint nemsokára vége a háborúnak – a nő úgy tűnik örül annak, hogy férje hazatér (??). Mindenesetre újabb menetre már nem vállalkozik egykori szeretőjével, tőle már ez is teljesítmény.

Nos, a háborúnak tényleg vége, épp Christophert látjuk hazatérni. A lakás töküres (az asszony a bútorokat elvitette), mindössze egy levél várja, melyet elolvasva megrendül – irány Groby. És igen, jól sejtettem, felesége kivágatta a hatalmas cédrust a ház elől, mely olyan kedves volt a Tietjens család számára.

Sylvia ágyban fekszik, nagybeteg (állítólag), férjét azonban jobban izgatja a fa sorsa – gyanítom most már átlát a nő mesterkedésein. Az jól letolja, hogy miért nem érkezett meg hamarabb, de hősünk kórházban volt, így nem tudott előbb jönni – azzal távozik, nem úgy néz ki, mintha tovább érdekelné felesége sorsa. Az udvaron még felcsíp két kisebb hasábot az épp aprítás alatt álló fából, majd visszatér Londonba.

Valentine édesanyjához rohan vidáman, együtt örülnek a háború végének, és ezzel a Wannop fiú megmenekülésének. Macmaster is boldogan lohol feleségéhez ünnepelni, de Edith óbégatva fogadja, azon őrjöng, hogy Christopher életben maradt – pedig arra számított, hogy meghal. Milyen kedves. Be van fosva, hogy hősünk visszakéri a lóvét, amit kölcsönadott nekik, és miután Sylvia nem áll szóba vele, így Edith kénytelen lesz Valentine-hoz, mint Christopher vélt szeretőjéhez visszanyalni magát, azzal már hívja is. Na jó, ennél lejjebb nehéz lesz süllyedni – Macmasternek is megnyúlik a képe felesége szavaitól.

Valentine is meglepődik a hívástól, de édesanyja figyelmezteti, hogy Edith hosszú ideje felé sem nézett. Aztán Christopherre terelődik a szó, Mrs. Wannop könyörög lányának, hogy ne hulljon a férfi karjába, de sok sikerrel nem jár, mert másnap látjuk, amint szőkénk hősünk lakása felé szalad.

Az ajtóban csípi őt el, épp indul valahová – mindketten megrendülnek a találkozástól. Christopher elmondja, hogy a bátyjához készül az egyik fahasábbal, Valentine vele tart. Mark meglehetősen morcosan fogadja öccsét és a lányt, majd megpillantja a fahasábot, s mikor megtudja, hogy ez a cédrus maradéka, fogja, és a tűzre hajítja. Hm, úgy látom undokkenyeret reggelizett.

Christopher a visszaúton, lakása felé tartva mondja hősnőnknek, hogy nem szándékozik Sylviától elválni, de őt ez nem zavarja, csak a férfival szeretne lenni. Az boldogan közli, hogy hamarosan megérkeznek a barátai, és kéri, hogy míg ő készülődik, Valentine fogadja őket. A lány bólint, azzal belépnek a lakásba. Odabent meglepetésükre Sylvia tartózkodik, meglehetősen lekezelően beszél kettejükkel. Először is megismétli, hogy nagyon beteg, és holnap műtét vár rá, de Valentine legorombítja, miszerint az egész csak egy nagy kamu, hogy kínozhassa a férjét. Sylvia megsértődik, és kérdi urát, hogy tényleg szőkénket választja-e – választ nem kap, csak néma hallgatást, de ő ebből is ért, sok boldogságot kíván, és távozik.

Hősünk készülődni kezd, közben pedig megérkeznek a barátai, akik nem mások, mint egykori katonatársai. Valentine fogadja őket: McKechnie jön, aztán Bill ezredes, majd Aranjuez (szegény fél szemére megvakult, de legalább él, Chrisnek hála), kedvese is elkísérte. Christopher eközben felöltözött, de mielőtt lemenne vendégeihez, kipillant az ablakon, és a túloldali ház ablakában meglátja Macmastert. Az szerényen int neki, barátja viszont nem méltatja érdemi válaszra.

Odalent a katonák kezdik csinálni a hangulatot, megérkezik még egy társuk gramofonnal, aztán leér Christopher is. Mindenki ujjongva fogadja, ő pedig begyújt a kandallóba – a megmaradt hasáb cédrust dobja rá, hát ennyit a múltról. A vidám társaság táncolni és énekelni kezd, szerelmespárunk pedig a mulatság közepén, csak egymást látva boldogan ringatózik a zene ütemére; aztán még látjuk, amint végre együtt töltik az éjszakát is.

Másnap reggel Sylviához váltunk - műtét nincs, csak közös lovaglás egy parkban Campion tábornokkal, akinek felteszi a nagy kérdést: ha elválik Christophertől, elveszi-e feleségül? Ijedt tekintet a válasz...