Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

El Barco - A Bárka 3x10 (spanyol LOST)

2014. január 08. 15:00 - Sigismundus

Kapitány a hajónaplónak, csillagidő, a Világvége után 132 nappal. 132 viszontagságos nap telt el, már a Sarkcsillag népe nem egyszerüen hajósok. 42 ember akik első nap még idegenek voltak egymásnak mára azonban 41 igaz lélek, aki szeretik egymást reménykednek egymásban, bíznak egymásban. És hasonló dagályosságokkal lehetne még teleírni a lapokat, de Kapitány inkább egy csésze kávéval kimegy a Hajóorrba, és épp jókor. A reggeli ködből ekkor tűnnek elő az mesés Indiák partjai.

Clipboard03.jpg

Van is öröm a Fedélzeten mindenki ugrál mint a gyerekek, de csak 39 igaz lélek boldog, Max mosolya nem egészen őszinte, Gamboa a másik. Készül is a felderítőcsapat partraszállni. Hogy Julian vezeti őket ez érthető, Elsőtiszt és benne bízik Ricardo, igaz a kiszemeltnek nem tetszik a dolog. Hogy elhagyja a Sarkcsillagot, meg haverját. Ainoa Cho, és Piti is, érthetők, de hogy az ismeretlen partra szállók közé milyen logika alapján osztják be a hajó két terhes nőjét, ez spanyol logika a javából. Szakácsnét azonban az izgatja jobban hogy a Hajókonyhát az Esmela+Ramiro páros hogy fogja rendben tartani. Vilmát meg csak az izgatja hogy hülyegyerek jóslata szerint ő fog elsőként szexelni a szigeten, éspedig Choval.

Gamboa se megy, de neki Max adta ezt a parancsot. Igaz valamilyen eredeti előírás szerint kolumbnak is partra kéne mennie, de macskajancsi szerint ez megváltozott, és titokzatos utalásokat tesz valakinek az életbentartására. Ez hat, kolumb marad, Max távozik annak pisztolyával. Aztán két csónakkal csak megindul a merész kis csapat. Amikor partot érnek, jön Julian legnehezebb dolga, beszédet kell mondania! Hisz Neil Armstrong is történelmi szavakat szólott mikor a Nyugalom Tengerének talajára lépett! Hát Elsőtiszt ugye nem a szép szavak embere, kínosan feszeng egy darabon. Majd mivel Houston is sürgeti előad valami suta sztorit egy öngyújtóról, majd partraszállás, zászlókitűzés, a Sarkcsillagon mindenki ünnepel.

Clipboard04.jpg

Julian hajtaná végre a népeket sátort verni de a fiatalok inkább homokvárat építenek, meg sarat dagasztanak örömükben, hogy van mivel. Közben Max meglát valamit a homokdűnék közt, de a valami eltűnik, ő meg nem szól másnak. És arról sem szól hogy rendszerező mérnökagya észrevette, milyen furcsán egy vonalban van rakva a parton kövek egy csoportja.

Clipboard09.jpg

Sarkcsillag, Julia kiszámolta, hogy ez a sziget a Világvége elött is létezett, valami Copán a neve, és a Dél-Kínai tengerben van. Illetve volt. Kapitány megdícséri és jutalmul kinevezi Elsőtisztnek feleségét. Az új Elsőtiszt első feladata egy papagáj megtekintése, akit a madárbarát Buborék talált meg amikor az a hajó korlátjára szállt. Próbál vele papagájul beszélgetni, a madár válaszol, mégpedig emberi nyelven. Félkegyelmű örül, Juliának azonban megfagy a vére, mert a madár francia nyelven üdvözölte őket az Etoille du Nord fedélzetén... Az Észak Csillaga a Sarkcsillag és a Sirrah Csillaga francia testvérhajója az Alexandria projektben, és ezek szerint már ideért...

Clipboard14.jpg

Cukiságfaktor, Valeria kissé lázas, Kapitánynak a Hídra kell mennie, így Gamboa marad a kislánynál. Valeria, ha már az epizód elején nem tehette, mesél egyet most, a kolumbnak. Meséje természetesen most is célzatos, egy jó kalózról szól. Ennek, és a gyerekszoba hatásának köszönhetően a komub flessel egyet. Gamboa flash1: A Fehér Szobában volt, abban az időben amikor titokzatos mód eltünt néhány rész erejéig a Sarkcsillagról (1x10,  1x13). De nincs meglepve a kolumb, és Leonor hadnagya, Victor ápolgatja éppen az Uli által lőtt sebét, majd elvezeti egy másik kórterembe. Itt megmutatja neki, mivel is tartják markukban a titokzatos Valakik Gamboát. Kómában fekvő lányával, aki hat évvel az anyjára és öccsére végzetes gázolás után még él... Meghatónak szánt, de kissé kalapból-a-nyuszi fordulat ez.

Part, viccesnek szánt de nem az jelenet. Julian és Piti kakilóversenyt tart, kinek sikerül elsőként a Szigeten. Közben azon elmélkednek hogy vajon újra tudják-e kezdeni a Szigeten terhes nőikkel ami félbeszakadt. Ainoának is van mit gondolkodnia, egy rádióhívást kap a Toronyból a Sarkcsillagon keresztül. Egy lány hívja, aki nem árulja el a nevét, csak azt hogy most már ő Ulisses új barátnője, és a másik hagyja békén! A párbeszéd eleinte békés hangú, csak a végén megy át kikaparom-a-szemed-puta, stílusba. Miután vége, épp akkor, jön Max hogy legönteltebb vigyorával vigasztaló férfiként próbálkozzon. Hiába, Ainoa Montrero kemény csaj, elküldi macskajancsit még melegebb éghajlatra.

Clipboard12.jpg

Időközben Julian és Piti és végzett a Sziget első kábelhálózatának lefektetésével, Elsőtiszt felderíteni hívja Maxot, Hülyegyerek meg Chot utasítaná hogy hozza vissza az egyik, időközben elsodródott csónakot. A koreai arcán rémülettel el is indul, de nem úszva hanem gyalogolva a tengerbe. És tengerészhez méltatlan módon el is merül úgyhogy Piti rohanhat kimenteni. Sikerül, de persze Vilma szerint ő a hibás. Minthogy elterelődött róla a figyelem Max akcióba lép, egy sátorban egy csomó kis kagylóval összehasogatja a talpát, aztán közli, hogy parti kövek vágták meg, így nem tud felderíteni. Ainoa kötözi be de közli hogy nem kövek vágták meg, túl tiszta a seb és nincs benne homok. Szóval egyre gyanúsabb neki a macskajancsi, őszinte választ kér. És kap is, Max nem mer DellaGuadrával menni, mert neki itt küldetése van és az hogy életben maradjon. Így nincs mit tenni, Ainoa vállalja hogy ő megy felderíteni. Elsőtisztnek viszont nem tetszik a dolog, mert ő Maxot akarta kissé megnevelni ezzel, de így nincs semmi kedve sziklákon caplatni. Meg amúgy is jön az eső, meg gyanús állatnyomokat fedeztek fel, de hiába. Pókharapó megy fele felderíteni, a vihar miatt azonban ők is sátrat vernek, a partól 4 kilométerre. Salome szokás szerint leteremti Juliant, hiába reménykedik, Ainoa és Uli már nincsenek együtt, hisz a srác 22-szer hívta a lányt, aki egyszer sem válaszolt.

Clipboard101.jpg

Sarkcsillag, Gamboa jelent, kissé felment Valeria láza, Kapitány erre idegesen kiosztja, ne menjen többet a kislánya közelébe. A jó kalózos mese hatással lehetett a kolumbra, mert egy érzelmes szónoklatot tart arról hogy a gyermekek iránti szeretet a legnagyobb erő a világon, bármit megtenne értük, és igen volt felesége és gyerekei. Montrero csak áll, mert ilyennel még nem találkozott mióta vége a világnak, Gamboa emberi érzéseiről beszélt?! Borostás megint flessel egy meghatót. Gamboa flash2. A tengeralattjárón rendezgette Lydia lánya dolgait meg beszélt hozzá állandóan, és meg is lett az eredménye, kómás lánya mintha egy kicsit megszorította volna a kezét, és ránéz. Jön Viktor és arcára kényszerített mosollyal megállapítja hogy jé tényleg, van újra agyi tevékenység.

Clipboard061.jpg

Sziget, sátrak. Vilma és Cho nyelvtanórákat adnak egymásnak, de térjünk az érdekesre, a harmadik sátorra. Itt Max és Ainoa beszélgetnek, elég gyanakvóan. Macskajancsi az Alexandria projektről mesél, ami egy emberbarát kezdeményezés, ha a részecskegyorsítás balul sikerülne. Oké, ezt eddig is tudta már mindenki, csakhogy váratlanul megváltozott a dolog Max szerint, egy új félelmetes elem került az egyenletbe. Kezdődött az orosz hajó utasainak kivégzésével, meg azzal ahogy a Sziget koordinátáira vadásztak Leonorék. Aztán arra is rájött, egy másik hajó már elöttük ideért. Valakik elkezdték levadászni az Alexandria projekt résztvevőit, és nem egyezkednek senkivel. Ja és honnan tudja Max ezt a sok okosságot a Valakikről? Hát úgy hogy ő is közéjük tartozik.

Clipboard033.jpg

Aztán izgalmak megint, mert valakire bejelez a sátrak köré telepített riasztórendszer, (egy madzagra felfűzött üres konzervdobozok) előre mindenki Pitire gyanakszik, de ő a sátrában van, alibi elfogadva, zörgés tovább. A fiatalok agyán átfut hirtelen az összes idevágó horrorfilm, Blair Witchtől a Péntek 13-ig. Aztán, valami nagytestű fenyegetően bőgve be akar menni Pitiék sátrába ők meg ezt nem akarják. Sikoltozás, kiabálás, Max végre egy bicskával kiront a viharba, és ebben a pillanatban nagytestű akármi is elmegy.

Clipboard041.jpg

Horror után megint érzelmek áradata. Sarkcsillag. Buborékot is tudja meglepetés érni, amikor a papagáj Marimar nevét kezdi ismételgetni. Logikus, dobja ki a választ az agya, ha a papagáj a Szigeten volt akkor ott tanulta meg Marimar nevét is. Konyha, Gamboa valami fűszerfélét kotyvaszt amit Valeria lázát leviszi majd jól. Montrero meg kihasználná az alkalmat, hogy egy percre rés nyílt a kolumb érzelmi pajzsán, és a gyerekeikről kezd beszélni, meg szeretetről és hasonlók. Persze hiába, borostás távoztában megjegyzi, attól hogy mesét olvasott egy beteg kislánnyal, attól még megölheti Montrerot, nem lett ettől mindjárt jóember. Gamboa flash 3 : A tengeralattjárón örvendezett lányának, de ekkor jött a főnök is elrontotta az örömét. A főnök amúgy nem más mint Esmela apja a nagyhatalmu iparbáró. Emlékezteti Ernestot, az egyezményükre hogy ő vigyáz Lydiára, Ernesto meg Esmelára. Úgyhogy kap egy szép friss almát, és irány vissza a Sarkcsillag.(1x13).

Clipboard071.jpg

Sziget, Max jön vissza és jelenti hogy kint nem talált senkit, ha volt is, eltünt. Kis ideig tárgyalják a dolgot, ember volt-e vagy állat, vagy egyéb, majd Max kijelenti, hogy ő bizony őrt fog állni az éjszakában. Mert eddig nem őrködtek... Így is tesz, megint kiront a viharba. Reggelre szép lesz az idő, de Max nem kerül elő. Csak a hátizsákja amit valaki összerágott. Meg jó mély lábnyomokat a homokban. Rádióznak gyorsan Juliannak, mégiscsak ő a főnök a szigeten. Az meg visszaszól, a szörnyeteg épp az ő sátruk elött áll, amúgy egy tehén az illető, békés kérődző fajta.

Clipboard091.jpg

Sarkcsillag, borostás arra lesz figyelmes, hogy Buborék nagyon készülődik partraszállni, el is árulja, a Szigeten van barátnője Marimar, azért! Nosza, itt az idő megint visszarázódni a mindenkit irányító rosszfiú szerepébe! Gamboa szokás szerint zseniális. Elöbb gratulál félkegyelműnek, milyen nagy is az ő szerelme. Majd elmesél egy sztorit, amikor ős iskolás volt egyszer szerelmes lett egy lányba aki gyönyörű volt. De amikor megszólította, kiderült hogy süketnéma. És a kis Ernesto menekült is a nem tökéletes lánytól, feléje sem nézett. De Buboréknak nyilván szerencséje van, hisz Marimart biztos nem zavarja az akadozó beszéde, és a hatéves szintű viselkedése. Így kedélyeskedik a kolumb majd távozik. Szavai pedig pont azt érik el amit tervezett velük. Buborék elgondolkodik, és rájön hogy Marimar nyilván szégyelné őt a fejében lévő buborék miatt. És nem száll partra.

Clipboard121.jpg

A Sarkcsillagon Montrero tovább folytatja Gamboa megtérítését. Közli vele hogy hatott a fűszer, és mostantól a kolumb lesz az új Elsőtiszt. Mert túl akar élni, és így az egész hajót fogja megmenteni. Gamboa gúnyosan vigyorog a szokásos naiv jóhiszeműségen, de elfogadja. Aztán vége a jókedvnek mert Uli rádiózik a Toronyból kétségbeesetten. Töredékes az adás a távolság miatt, valami érkező hajóról szól, aztán lövések hallatszanak és csend... Kapitány kiadja az első parancsot Elsőtisztnek, indulás vissza 15 perc múlva... Max amúgy nem tünt el, térképe is van, az alapján biceg a Szigeten valahova. Amikor bokrok közé ér, előveszi a pisztolyát, és hamarosan rá is fogja Valakire.

Címkék: el barco
1 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

enzo23 2014.01.08. 17:34:27

Végre, új Bárka HV! :)
süti beállítások módosítása