Azok a kedves olvasók, akik követik az írásaimat, esetleg személyesen is ismernek, tudják, hogy sorozatok szempontjából a szívem csücskén angol színészek csücsülnek (elvakult PoI rajongók szíveskedjenek a felkapott köveket nem hozzám vágni, hanem letenni és tovább olvasni). Richard Armitage említésre méltó sorozatos munkásságát már kiveséztem, nézzünk hát egy másik kedvencemet, Benedict Cumberbatch-et. Sőt, hogy kövessem az Armitage-hogyvót-féle hagyományokat, legyen rögtön két sorozat, a „megszokottól" eltérően a romantikussal kezdve. Íme tehát a Parade's End, melyet nemrég adott itthon az HBO, és melynek alapjául szolgáló Ford Madox Ford novellákat be kell vallanom nem olvastam (még). És hogy mi lesz a másik sorozat? Mindent a maga idejében, ugye. Szóval...

Párizsban nyitunk, 1908-ban, az esküvőjére készülő előkelő úrilány, Sylvia Satterthwaite lakosztályában. Telefonon keresik, ő azonban nem akar beszélni senkivel, túl késő – holnap esküvő. Persze a telefonáló férfit nem ilyen könnyű lerázni, szeretője – az amúgy nős Gerald Drake – egyszerűen beront a lakosztályba, mert beszélni akar a nővel. Ő először hallani sem akar róla, hiszen állapotos, és holnap férjhez megy, inkább meghalni lenne kedve, de amikor a férfi megcsókolja, gyorsan a karjaiba omlik. Ahogy elnézem ő sem lesz a hű feleségek mintapéldánya. Londonban eközben a férjjelölt Christopher Tietjens készül vonatra szállni, hogy Párizsba utazzon, előtte még barátjával Vincent Macmasterrel beszélgetnek a leendő frigyről. Az rögtön egyértelművé válik, hogy nem szerelmi házasságról van szó – Christopher még abban sem biztos, hogy a gyermek az övé. Útközben aztán két hónappal korábbi megismerkedésük jár az eszében – egy vonaton történt, ahol közös fülkében utaztak, ennek az utazásnak pedig vonatfülke-szex lett a vége (nesze neked századelős erkölcsök).

Másnap az ara és a vőlegény külön-külön kocsiznak az esküvő helyszínére, Sylvia édesanyjával és a lelkészükkel, míg Christopher a bátyjával (féltestvérével) – mindkét „csapat” a házasságról beszélget. Sylvia egy kézitükröt lóbál, melyet szeretőjétől kapott, míg az anyja és a pap közösen le nem gorombítja, hogy viselkedjen; eközben férjjelöltje bátyja, Mark szemrehányásait kénytelen végighallgatni arról, hogy egy katolikus nő fogta meg egy fattyúval.

Ellenérzések ide vagy oda, a frigy megköttetik, mi pedig három évvel később vesszük fel a történet fonalát. Éjjel van, Christopher a fia, Michael sírására ébred, és felesége ellenkezése dacára a gyerekszobába indul. Míg a szolgálót meleg tejért küldi, ő ölbe veszi a fiút, és saját gyermekkori emlékeit mesélve ringatja álomba. Mire a tej megérkezik, a kicsi vígan veri a szunyát, apja pedig megállapítja, hogy elkényezteti, bár ahogy elnézem nem esik nehezére. Másnap reggel családi idillt szemlélhetünk, Sylvia, az édesanyja és Christopher hármasával. Gyorsan rájövünk azonban, hogy ez minden, csak nem idill. Sylvia anyjával fecseg csacskaságokról, és rettenetesen unja magát, férje pedig az Encyclopædia Britannica-t korrektúrázza (bahh!). Az asszonynak elege lesz, és elhajít egy tányért, ami darabokra törik kicsivel a férje mellett, azonban szemöldökfelvonáson kívül más érzelmet így sem sikerül kicsalnia belőle, csak anyja gorombítja le…

Később Christopher a Birodalmi Statisztikai Hivatalba érkezik, ahol Macmaster barátja már várja, együtt mennek felettesükhöz Sir Reginaldhoz, aki meglehetősen mérges hősünkre, mert ő olyan számításokat végzett, mely szerint az új egészségügyi törvény, ami épp parlamenti előterjesztésre vár – finanszírozhatatlan. Miután feletteseinek másféle számokra van szükségük, ő rábólint a hamisításra, de ahhoz már nem hajlandó a nevét adni, csinálja Macmaster, és annyi (jogos).

Eközben Sylvia barátnőjével arról értekezik, hogy a férjének szeme sem rebbenne, ha szeretőt tartana (na persze). Erre reflektálva meg is érkezik hódolója, akit azonban nem fogad – nincs értelme félrelépni, ha a férjét nem érdekli, pedig udvarlója legszívesebben külföldre szöktetné. Este fogadás van, ahova hőseink is hivatalosak, Christopher egyrészről késve, másrészről a délelőtti hivatali párbaj miatt meglehetősen morcosan érkezik, és attól sem lesz jobb kedve, hogy konstatálja: az asszony mással érkezett. Amikor meglátja Waterhouse képviselőt, aki miatt a számításait módosítania kellett, dúvadként hozzá csörtet. Igazán azonban akkor lesz dühös, amikor világossá válik, hogy a képviselő úgy tudja, a hamisított statisztika Christopher munkája, és meg is köszöni neki. Erre válaszul meglehetősen udvariatlanul kaffog pár szót, majd magára hagyja a döbbent társaságot, ahol persze úgy gondolják, azért mérges, mert a felesége mással vigad. Hősünk lehangoltan hagyja el a mulatság helyszínét.

Legközelebb hálószobájában látjuk viszont, ahol dermedten tartja kezében felesége levelét: Sylvia udvarlójával, Potty Perowne-nal Franciaországba szökött. Macmasternek elmeséli mi történt, és hogy úgy döntött: kiadja a házukat, ő maga vidéki birtokukra megy, a majd' négy éves Michael nevelését pedig nővérére bízza – hát ez bizony elég kemény.

Családja Yorkshire-i birtokára, Grobyba utazik, oda jön a fiáért nővére, hogy magával vigye – az amúgy mindig kőkeménynek mutatkozó Christopher most könnyek közt búcsúzik Michaeltől. Édesapja kérdi hősünktől, hogy elválik-e hűtlen feleségétől, de nemleges választ kap, ő ennél jellemesebb. Sylvia anyja egy németországi gyógyfürdőben van, a nyilvánosságnak majd azt füllentik, hogy felesége az édesanyját ápolja némethonban.

A hűtlen feleség eközben vígan van szeretőjével Franciaországban, épp hoteljükbe térnek vissza, amikor a bárban Sylvia ismerőst pillant meg. A szobájukba érve megállapítja, hogy akit látott nem fog róla pletykálni, mire szeretője megkérdi, mégis mit számít a pletyka, hiszen előbb-utóbb úgyis minden ki fog derülni. A nő azonban megalázó, kíméletlen szavakkal lehűti Pottyt: kalandjuknak vége, visszatér a férjéhez. Az elkeseredett férfi kínjában fegyvert ránt, hogy lelője szeretőjét, de Sylvia csak kacag egyet, majd hátat fordít, és nekiáll levelet írni Christophernek.

Férje épp Macmasterrel reggelizik, később golfozni indulnának, amikor megkapja felesége levelét. Reszkető kézzel bontja a borítékot, melyben az áll, hogy Sylvia Németországba utazott az édesanyja után, hogy legyen valóságtartalma a Christopher által kreált mesének, merre is jár a neje. Macmaster megsajnálja barátját, és kéri, váljon el, de ő erre nem hajlandó; sőt levág egy rövidke szónoklatot arról, hogy egy igazi úriember életének fontos része a „kirakat”, melyet a nyilvánosság lát, és ott mindennek tökéletesnek kell lennie – a házasságának, a jellemének, stb. Barátja felveti, hogy mit tenne, ha találkozna egy nővel, akit tényleg kedvelne, de Christopher elhessenti a gondolatot is: ő monogám típus, és a fiára is gondolnia kell, aki most nélküle nevelkedik. Erre nem lehet mit mondani, Macmaster inkább versel egyet – a postával ugyanis neki is küldeménye érkezett, kritikusként megjelenő első kiadványának egy példánya, ebből olvas fel pár sort. Barátja becsmérlő szavaknál nem jut tovább a verssorok hallatán, így hát Macmaster csöndben marad, csak halk szavakkal fejezi ki együttérzését, miközben Chris pár soros választ kanyarít felesége levelére.

A golfozást azonban nem hagyják ki, irány vidék. Rajtuk kívül még Campion tábornok és Mr. Sandbach képezi a társaságot, de itt van Christopher „kedvence”, Waterhouse képviselő is, bár szerencsére kicsivel előttük, így legalább nem kell beszélgetni vele. Hősünknek ettől pláne nem lesz jó kedve, meg hát a golfot sem szívleli igazán. Játék közben a tábornok sunyiban arról győzködi Macmastert, hogy szíveskedjen Christophert és Sylviát kibékíteni, mert a feleség „csodálatos asszony”. Kicsit el van tévedve a tábornok úr – ezt persze senki nem köti az orrára.

Ekkor érdekes esemény zavarja meg a játékot, két fiatal nő rohan Waterhouse felé „szavazati jogot a nőknek” felkiáltással. Egyikük még piros festékkel is lespricceli, aztán kereket oldanak. Ez azonban nem olyan könnyű, mert a képviselő védelmére egy rendőr is van a pályán, aki persze azonnal a nyomukba ered. A lányok közül a vékonyabbik nyúlként nyargal tova, duci társa azonban vesztésre áll. Christopher mivel odébb kergeti a labdát éppen, az egészből nem vesz észre semmit, csak arra eszmél, hogy egy csinos, vékony, szőke lány rohan felé, és kéri, hogy ne hagyja, hogy barátnője rendőrkézre kerüljön. Hősünk látja a lány ruháján a szalagot, amin ott virít az előbb kiabált jelmondatuk, így rögtön levágja, hogy egy tüntetővel van dolga, de szőkénk kontráz – oké, viszont nőből vagyok, a rendőrök üldöznek, barátnőmet mindjárt elcsípik. Christopher bólint, ekkor már érkezik is szaladva a másik tüntető lány (a kövérebb, és egyben lassabb), nyomában a rendőr, majd a felháborodott férfiak. A két nő tovairamodik, hősünk pedig egy laza mozdulattal a rendőr lába elé hajítja golftáskáját, amin az felborul – oda a lendület.

Persze a lányokat üldözni kell tovább, Chris is fut a nyomukban, de ők már némi előnyre tettek szert. Kis patak rozzant hídján szaladnak át éppen, és míg a kövér lány óvatosan lépdel le a hídról egy pallón, szőkénk hatalmas lendülettel leugrik mellette, majd amikor barátnője végre átért, egy laza mozdulattal elhúzza a pallót a hídról – a férfiaknak így nincs tovább, hacsak nem állnak neki szöcskeként ugrálni. Erre persze nem vállalkoznak, így a két lány nevetve továbbszalad – épp hogy csak megúszták.

Amikor a férfiak távoznak a golfpályáról, Christopher Campionnal beszéli meg az esetet, utóbbi már tudja, hogy hősünk szándékosan felbuktatta a rendőrt, és azt feltételezi, hogy biztos azért tette, mert a szőke lány a szeretője. A férfi visszamorog, hogy azt sem tudja, ki a lány, így felvilágosítást kap: Valentine Wannop, akinek édesapja (míg élt) Chris apjának barátja volt. Van egy öccse is, akivel most, hogy félárvák, rendkívül nehéz az életük. Campion persze még feszegeti a témát, hogy hősünk talán akar valamit szőkénktől, mire Christopher rámorran: pár nap múlva utazom Németországba, hazahozom Sylviát és az anyósomat. A tábornok rendkívül megkönnyebbült, merthogy Sylvia remek nő, ő pedig szerencsés egy ilyen feleséggel. Chris erre már nem tud mit mondani (amin nem is csodálkozom).

Este a szállásukon Macmaster és Chistopher jól bepiálnak, utóbbi a részegebb kettejük közül, és ahogy a zagyválásából kiveszem, tetszettek neki a mai események és Valentine viselkedése is. Némethonban eközben Sylvia, édesanyja és a korábban már megismert lelkészük, Consett atya beszélgetnek – természetesen a csalfa feleség és az ő házassága a téma. A nő meglehetős lenézéssel nyilatkozik uráról, megfogadja, hogy gyötörni fogja és az őrületbe kergetni, azért, amiért hidegvérű és érzéketlen.

A golfozás másnapján Christopher és Macmaster vendégségbe hivatalosak, mégpedig Duchemin tiszteleteshez reggelire. A Duchemin házban közben a tiszteletes felesége készül a vendégek érkezésére, mégpedig Valentine Wannop társaságában! A lány Edit Duchemin barátnője, aki rettenetesen ideges a reggeli miatt, merthogy férje elméje kissé megroggyant. Valentine biztatja, hogy minden rendben lesz, aztán már érkeznek is a vendégek: Christopher, Macmaster, a helyi káplán, és annak nővére. Mikor hősünk és Valentine észreveszik egymást, egy pillanatra mindketten meglepődnek, majd amint lehetőségük lesz szót váltani, a lány megköszöni a férfi tegnapi segítségét. Ekkor belép Valentine édesanyja, aki nem volt meghívva, de mindenképpen meg akarja ismerni Macmastert, merthogy ő író, a férfi meg kritikus, ugye. Rögtön be is támadja azzal, hogy pár nap múlva jelenik meg az új könyve, hiába tiltakozik a férfi, hogy ő könyvekről nem ír kritikát. Végül mindenki leül a hátsójára: Chris Valentine mellé, Macmaster pedig Edit Duchemin mellé.

Hősünk halkan elmondja szőkénknek, hogy Waterhouse nem óhajt feljelentést tenni Valentine és a barátnője ellen a tegnapi zargatás miatt, viszont javasolja, hogy barátnőjét ne rejtegessék a házukban, mert őt a londoni rendőrség keresi (nem a tegnapi, hanem korábbi esetek miatt). Macmaster és Mrs. Duchemin is váltanak pár szót, utóbbi azonnal magyarázkodni kezd a férje állapota miatt, de arról akkor kapunk képet igazán, mikor a tiszteletes megjelenik (az ápolójával együtt). Duchemin először orvosnak nézi Macmastert, aki azért jött, hogy őrültnek nyilvánítsa, de miután a félreértés tisztázódik, a jelenet itt kezd igazán kínossá válni.

A zizzent tiszteletes ugyanis önkielégítésről, közösülésről és hasonlókról kezd prédikálni, a díszes vendégsereg pedig kínjában majd a teájába fullad, mire végre ápolója Macmaster kérésére egy jól irányzott gyomrossal küldi meg a lelkészt, és elvezeti a szobájába. Edit majd az asztal alá süllyed szégyenében, de Macmaster nagyon vigasztalja, egy kicsit talán túlságosan is.

A reggeli után aztán egy pillanatra látjuk, hogy a túlzott vigasztalás kettesben maradva akut csókolózásba fullad, míg odakint a két Wannop hölgy készül távozni Christopher segítségével. A férfi felajánlja, hogy segít Valentine barátnőjét Londonba visszajuttatni, mert a lányt keresi a rendőrség ugye, a pályaudvarokat meg ellenőrzik. Így hát a szökevény vízi úton indul a fővárosba, persze a biztonság kedvéért késő este. Valentine búcsúztatja, aztán Christopher mellé ül a lovas kocsira, mert a férfi segített idáig elhozni a barátnőjét, most pedig őt viszi haza.

Útközben hősünk elmondja, hogy pletykálnak róluk, mert a golfpályán együttműködtek, és ez bizony nem tesz jót a lány jó hírének. Kicsit beszélgetnek, kicsit csipkelődnek, de később konstatálják, hogy a tejködben meglehetősen nehéz lesz hazatalálni. Valentine száll le a kocsiról, hogy tájékozódni próbáljon – nem sok sikerrel. A kocsihoz is csak úgy tud visszatalálni, hogy a férfi énekel, hogy legalább a hangját hallja, ha már látni semmit sem lehet. Mikor végre megtalálja, és fellép a kocsira, úgy bukkan elő váratlanul a ködből, hogy arca egy centire van Christopherétől. Nem, nem lesz csók belőle, de szikrázik a levegő, ez tagadhatatlan. Indulnak, és zavartan fecsegnek tovább, miközben kivilágosodik – reggel lett.

Ekkor váratlanul egy autó tűnik elő a ködből, alig tudják elkerülni az ütközést, de szerencsére a férfi legalább a megvadult lovat meg tudja zabolázni. Észreveszik, hogy szegény állat lába megsérült, így Christopher utasítja a lányt, hogy vegye le az alsószoknyáját, amivel bekötik a sebet. Váratlanul az autó, amelyikkel majdnem ütköztek elkezd visszatolatni, így Chris következő utasítása úgy szól, hogy Valentine ugorjon be az út széli sövény mögé, nehogy meglássák kettejüket – védendő a lány jó hírét. Az autóból nem kis meglepetésre Campion tábornok száll ki, és halkan közli, hogy szándékosan állt meg jó messze, nehogy utasa, a saját nővére meglássa kivel kocsizott Christopher. Hősünk fennhangon kiabálni kezd vele, hogy fizesse ki a ló árát – figyelemelterelésnek megteszi.

Ebben a pillanatban a sövény mögül a lábukhoz repül Valentine alsószoknyája – ezen mindkét férfi annyira meglepődik, hogy muszáj hangosan felnevetnem. A tábornok veszi fel a szoknyát, mindent értve Chrisre néz, csendben átadja a ruhadarabot, mire az figyelmezteti, hogy kiszállt a nővére, ideje visszamennie a kocsihoz. Így is történik, ezért a kíváncsi nővér bár megismerte Christophert, azt nem tudja meg, hogy mely nővel kocsizott hajnalban az úton.

Sérült lóval persze nem tudnak tovább menni, Valentine és Christopher az út menti réten ül le, és várják, hogy valaki erre jöjjön. A lány kérdezi, hogy miért kiabált fennhangon a tábornokkal, mire a férfi bevallja, hogy azért, hogy elterelje a tábornok nővérének a figyelmét arról, hogy megpróbáljon rájönni Valentine kilétére. A lány nagyon hálás, aztán kéri, hogy hősünk meséljen az otthonáról Grobyról. Nos az, mint láttuk, egy jókora birtok szép házzal, előtte egy hatalmas cédrus fával, mely a család jelképe, és mely bár terjedelme miatt a házat veszélyezteti, számukra rendkívül fontos. Chris azzal folytatná, hogy mi lesz, ha majd elviszi a lányt oda, de ő leinti, mert tudja, ez soha nem történhet meg (közben Valentine olyan természetességgel szólítja a férfit "kedvesemnek", hogy úgy érzem: akaratlanul, de tiszta szívből használja ezt a megszólítást).

Társalgásuk itt megszakad, lovas kocsi közeledik, ami a postát szállítja, és amivel Valentine hazajuthat. Christopher konstatálja, hogy a posta közt egy neki szóló távirat is van, bár most még nem olvassa el, előbb a lányt segíti fel a kocsira, pár pillanattal tovább tartva a kezét, mint az szükséges lenne. Mikor a kocsi elhalad, belepillant a táviratba – a felesége egyszavas válasza csupán, melyben beleegyezik a házasság folytatásába. Hősünk immár egyedül, lógó orral baktat vissza a sérült lóhoz, ideje hazamenni.