Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Barátok közt 6715-6718. rész

2013. december 06. 10:00 - Mákszem

Hanna és Ádám cserél nyálat a Mátyás király téri buszmegállóban. Ez után megállapodnak, hogy lassítanak – moziba mennek smárolás helyett. Mikor lett Hannuciból ekkora lotyó? A kisboltban az ikrek elterelő hadműveleteznek Gizivel, egyik lefoglalja, míg a másik lopkodja a konzerveket. Miért nem kamerázták még be ezt a helyet?

Névtelen.jpg

A kórházban Balázs jött Petihez, meg is lepődik a haján – pontosabban annak hiányán. Ha nem betegségről lenne szó, még jól is állna Petinek a rövid haj. Aliztól zeng a lépcsőház, megvágta a kicsi ujját a rózsában, mikor fel akarta takarítani Bartháék után az üveget. Ez a nő csak finnyázni, visítozni, meg panaszkodni tud, már nagyon irritáló, úgyhogy lépjünk is tovább. Egyenesen a kórházba, ahol Non-stop dicsekedik Petinek, hogy megcsókolta Hannát. Ez a gyerek tényleg ilyen hülye? Peti van olyan rendes, hogy ötletet ad Ádámnak a további hódításhoz.

2.jpg

Vili bácsi kapja el Teklát az udvaron – várj csak anyukám, kell a közös költség. Tekla már szinte könyörög, mire a pofákat vágó Vili hajlandó elengedni csóri nőt. Bözsi oda megy egy kis pletyire, és megtudja, hogy a számlát se tudják kifizetni, úgyhogy valószínű, kínzó éhségükben lopnak az ikrek. Ez be is bizonyosodik, amikor Gizi azt látja, hogy elcsórnak a Rózsa asztaláról két félig megcsócsált szendvicset. Pacsizhatnának Timikével. Gizi már regéli is Bözsinek, akinek egyből összeáll a kép.

3.jpg

Megint a kórház, Juli faggatja a doktornőt, Petinek még 3 hét kezelés van hátra. Old Barthához a boxoló gyerek érkezik, akit múltkor Krisztián kiütött. Zsolt örül, hogy nem vitte el az influenza, a srác nem érti, hova vitte volna?! Zsolt látja már, hogy nem áldotta meg túl sok agysejttel a természet, de nem baj, szükség van az erőnlétére. Ezt már érti a barom.

4.jpg

Nóra lihegve kúszik be New Barthával az udvarra. Futni voltak. Mennek a Rózsába, Mikusz látja őket meg, nem hiszem, hogy tetszik neki a dolog, de mikor Nórát elcsípi, ő szarik rá. Balázs próbálja Petit lelkesíteni, de nem igazán jön össze neki. Peti roncsnak érzi magát, nem tudja, mi lesz. Négyszemközt Juli hálás Balázsnak, amiért ott van Petivel, és vigyáz rá. Juli keresne egy rákot legyőzött embert, aki lelket önthetne Petibe, de Balázsnak jobb ötlete van. Már indul is valami rózsaszín kis cetlivel sétára, amikor valaki fejbe bassza egy kővel, vagy tobozzal (inkább azzal). Roxi az illető, minden dühét Balázsra okádja. Mikor Balázs szóhoz jut végre, elmondja, hogy Peti miatt kéri a segítségét.

5.jpg

Zsolt lepi meg hátulról Vukovicst, (nem úgy!) aki kismama tornára indítja a feleségét. Megy megint a farok összeméregetése. A Rózsában a két Bartha beszélget a védelmi cégről, Krisztián szerint a rendőrségre kéne menni, de Zsolti fiú nem az a törvénytisztelő polgár. Viszont Old Bartha feje felett kiég egy villanykörte, amikor Krisztián megemlíti, hogy micsoda ember ez a Vukovics, a seregben az ilyen parancsnokot nem tisztelik, aki cserbenhagyja az embereit.

6.jpg

Gizi és Bözsi nagyszabású terve, hogy megkérik az ikreket, dobjanak ki egy nagydoboz kaját, amiknek nincs semmi baja, de azért dobják csak ki. Az ikrek persze viszik is az értékes zsákmányt haza. Vukovics érkezik díszkísérettel a Rózsába, örül, hogy Zsolt meggondolta magát, és kifizeti a védelmi pénzt. Bartha adja a borítékot, de hopp, nem pénz van a borítékban, csak papír. Vukovics már ordít is, kapjátok el. Nem történik semmi, Zsolt gorillája átadja az igazi pénzt a másik oldal gorilláinak, majd lefogják az ex-főnököt, és Bartha befenyíti, mostantól ő irányítja a boltot, cső. A Kft én vagyok, ja nem, az Miklós.

7.jpg

Az rtlmoston a leírásban ez szerepel: „Zsolt visszatér a sötét oldalra.” Darth Veder jó munkát végzett, sikerült átállítania az ifjú padavant. Muhaha. Zsófika tipegne ki az udvarra, de meglátja, hogy Zsolt egy rakás csúnya fiúval egy másik csúnya fiút buzerál. Rá is rohan Zsoltra, mi volt ez az egész? Persze Bartha nem mondd semmit.

Hanna és Non-stop főzőcskézik, Ádám be is lógatja a csali botot, amit Peti adott a kezébe, valami koncertre invitálja Hannát, aki majd kiugrik a bugyijából. Enikő köszön rá Julira, aki menekülne, de nem tud. Azt hazudja, hogy egy orvos barátnőjével találkozott, Enikő még nem gyanakszik, de ismerjük, nemsokára úgyis kideríti, hogy mi folyik itt. Miki és Zsófi nyalakodik a kapuban, Claudia ront rájuk. Megbeszélik, hogy elmennek hétvégén arra a szőlészetre, ahol az esküvő is lesz. Miki próbálja ugyan lerázni a szipirtyót, de nem sikerül neki. Lacihoz Old Bartha lép a boltba, és befenyíti, fizess, vagy baj lesz. Ezt a Lacit még az ág is húzza, csoda, hogy nem lett még öngyilkos.

8.jpg

A kórterembe Balázs nyit be, oldalán Roxival. Vicces, hogy Peti kifejezett kérése volt, hogy ne tudjanak a betegségéről mások, lassan már tényleg mindenki a kórházban tülekedik. Amikor Peti sajnálkozik, hogy beteg, Roxi rávágja: „És?? Nekem meg levágták a lábam.” Igen, ez tényleg ugyanaz Roxika, gratulálunk. Elmeséli, hogy milyen boldog a pasijával, nemsokára nyitnak itthon egy virágüzletet. Peti próbálja meggyőzni Roxit, hogy bocsásson meg Balázsnak – nem kis bátorság kellett ahhoz, hogy megkeresse őt. Persze Roxi nem bocsát meg, pedig azt mondta, a legjobb dolog volt az életében ez az amputáció. Akkor meg hálásnak kéne lennie, nem?!

9.jpg

Zsófi és Zsolt az autóban tárgyal, Zsolt már unja, hogy Zsófi mindenbe belepofázik, hát nincs egyedül. Hanna és a Nagysasszony iszogat az udvaron, mikor jön Ádika, és villantja a jegyeket Hannuskának. Aztán Claudia indul Mikiékkel, Hannáék el a Rózsába, az érkező Nórikát pedig Laci támadja le, hogy elmesélje neki Zsolt zsarolását.

Az autónál Miklós Cár bókolgat Zsófinak, amikor megjön Claudia is, és hoz magával egy rettentő béna darázs animációt is, ami kitartóan ostromolja Zsófikát. Veletrázó visítozás, Mikusz próbálja lenyugtatni, eredménytelenül, Claudia meg inkább lelép – egyenesen a Csenggel mulatozó Non-stopra veti magát. Igaz, hogy Hannával találkozgat? Igen. Tán nem tetszik? Hát hogy tetszene, hogy egy volt giggolóval randevúzik? Még a végén elkap valami szép nemi betegséget. A háttérben közben zenei aláfestésként hallhatjuk Zsófi vircsaftozását – ha másért nem is, ezért a jelenetért megéri megnézni ezt a részt.

10.jpg

Már megint Enikő – most Balázst találja a kórház körül ólálkodni. Balázs jobb híján azt hazudja, hogy most jött Horvátországból. Enikő persze rájön, hogy kamu, és már forognak is a kis agytekervényei. Nóra kéri számon Barthát, mi volt ez a zsarolás. Zsolt trollkodik, megkapjátok ingyen a védelmet. Nóri csalódott, nem érti, miért akart barátkozni Barthával, aki erre vigyorogva annyit felel, hogy hát mert piszkosul bejövök neked. Nóra csak pillázik, te nem vagy normális.

11.jpg

Miklós Cár és Zsófika érkezik a szőlészetre, Zsófi igazán odaillik a platform cipellőjében. Az egyik leányzó felajánlja, hogy ad neki kölcsön népviseletet. Még jól is áll neki. Miki nézegeti, ahogy Zsófi rohadt nagy vigyorral tölt bort az embereknek. Mosolyog, nevetgél, bólogat – azt hiszi megfogta az Isten lábát ezzel a nővel. De az is lehet, hogy nagyon jól tudja, miben mesterkedik a kiscsaj, és azon mosolyog, hogy meg fogja szívatni. Nem tudni.

12.jpg

Laci beveti Zsolt ellen a leghatásosabb fegyvert: Lindát. Elmeséli neki, hogy mivel fenyegette meg. Lindának el is kerekednek a szemei. A kórteremben Enikő várja Julit és Petit. Kiderítette, hogy mi van Petivel, nem bírt az oldalát furdaló kíváncsisággal.

Címkék: barátok közt
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mézescsók 2013.12.06. 11:09:48

Jó volt a hv.
Lacitól oly messze áll az öngyilkosság, mint tőlem mondjuk a csipkeverés. A jég hátán is megélő típus.
Szőlészet helyett szülészetet olvastam (vajon, miért?) el is kerekedtek a szemeim menten.
Enikő kár volt a sorozatba. Jó lenne egyszer egy olyan szereplő, aki nagyívben tesz a ház belterjes magánéletére és nem adna tovább semmi pletyit. Elképzelem: mindenki neki sutyorogna mindent a másikról, az meg az istennek sem adná tovább az infót,még akkor sem, ha a pletyiző szomszéd szeretné, hanem mélyen hallgatna, el is felejtené abban a pillanatban. És ebből származnának a bonyodalmak. Bár alkalmasint ettől is olyan az egész, mintha a süketek konferenciáznának. (Bocs siketektől és nagyothallóktól!)

Johnny336 2013.12.06. 13:10:49

Mégis milyen idióta védelmi pénz-behajtó az, aki a szomszéd kisboltot fenyíti?
Legalább ment volna át a tér túloldalára, ahol a gonosz közértes van.

judy7 2013.12.08. 10:51:43

Az Enikőt játszó leányzónál kevesebb színészi tehetséggel megáldott embert ritkán látni. Ráadásul a külseje sem képes feldtetni a tehetségtelenségét. A szerepe is tök felesleges. Valakinek a valakije?

Mákszem 2013.12.08. 12:13:15

@judy7: passz, engem is idegesít...
süti beállítások módosítása