A hajtás után a Doctor Who 50. évfordulójára készült epizód első felének a hogyvoltját olvashatjátok, a második fele pedig Arkhia (klasszikus évadok írója) tollából fog megszületni. A fejezetekben található dőlt betűs mondatok Arkhia véleménye, megjegyzése a részhez. Kicsit hosszúra sikerült az írás, de remélem ez senki kedvét nem fogja szegni!
„Egyáltalán ne vitatkozz többé arról, hogy milyennek kell lennie a jó embernek, hanem légy olyan."
A klasszikus Doctor Who első évad főcímével, majd ezzel az idézettel kezdjük a részt, ami Clara szájából hangzik el egy tanítási óra végén. (Az illető iskola tábláján befigyel Ian Chesterton igazgató neve, az egyik első útitársé.) Egy férfi rohan be a tanterembe, aggódva kérdezi a lányt, hogy mi baja van, mert most érkezett egy hívás a doktorától. Clara mosolyogva kéri el a címet, majd motorra pattanva hagyja el az iskola területét. A TARDIS a semmi közepén áll, a lány pedig simán berongyol az ajtón a motorjával, Tizenegyes ezt pedig csak mosolyogva veszi tudomásul, a huzatra panaszkodik, Clara egy csettintéssel zárja be a hajó ajtaját. Már az új utazást tervezik, amikor a TARDIS hirtelen a magasba emelkedik, egy helikopter emeli fel, és viszi a cél felé.
Közben a londoni Tower-nél, a UNIT központjánál egy sálas lány (Osgood) fontos hívást kap, rohan egy szőke nőhöz, bizonyos Kate Stewart-hoz, átadja neki a mobilt. (Kate itt elhangzó „elemet kell cserélni a hollókban" , amit kétszer visszapörgettem, hogy jól hallottam-e, szövege nálunk egy új mondás feltalálásához vezetett: ritka, mint az elemes holló.) Kiderül, hogy a Doktor hívja, érdeklődik mi történik a hajójával, a nő döbbenten hallja, hogy benne tartózkodnak. A helikopter irányt változtat, a férfi pedig kizuhan az ajtón, épphogy meg tud kapaszkodni. A hajót a Trafalgar téren teszik le, egy kis csapat várja a helyszínen. A vezető tudományos tiszt csak a trón utasításait követte, I. Erzsébet királynőtől van pecsétes levele, amit át is ad a Doktornak.
A Nemzeti Galériába mennek be, egy képről hullik le a lepel, aminek a címe „Soha többé!" más néven Gallifrey elbukik. A Doktor nem érti mit keres itt ez a kép, nem ebbe az időbe és nem erre a helyre való. Clara hitetlenkedik, hogy lehet egy olajfestmény 3D-s, a Doktor magyarázza el, hogy ez egy Idő Lord alkotás, belülről nagyobb, egy szelet valós idő megfagyasztva. Tizenegyes elkezd visszaemlékezni az Időháború utolsó napjára, amikor mindenkit megölt az az énje, akit mindig is próbált elfelejteni.
Az Időháború utolsó napját éljük át, dalekok csatáznak az Idő Lordokkal. A küzdelem kilátástalan, az egyik katona jelenti, hogy Arcadia elesett. A TARDIS és a Doktor jelenik meg, elkéri a tiszt fegyverét, majd azzal a falba a „Soha többé!" feliratot vájja. A dalekok észlelik a Doktort, elindulnak bekeríteni, de az a TARDIS-szal megsemmisíti őket. (Más is imádja, ahogy egy dalek azt mondja, hogy „dalek", vagy csak én vagyok ilyen agybeteg?)
A gallifrey-i hadműveleti teremben a főtanács ülésezik, a dalekok egyre közelebb kerülnek, valamit tenni kell. Jön a hír, betörtek az Omega fegyvertárba, ahová az összes tiltott fegyvert elzárták, mármint azokat, amiket nem használtak fel a háborúban. (Ami ennél a pontnál pontosan egy darabot takar.) A fegyvertárban derül ki, hogy hiányzik a Pillanat, ami olyan hatalmas fegyver, hogy az irányítórendszere öntudatra ébredt. Soha nem használták, csak egyetlen ember lehet az, aki megpróbálhatja.
A Doktor egy elhagyatott helyre viszi a fegyvert, elhatározásra jutott, sokáig volt tétlen, de ma ez a háború véget ér. A fegyvert tanulmányozza, hogyan is működik, amikor hangokat hall, (kedvenc: „ki az?"-„csak egy farkas") de kint nincs senki, visszafordulva a fegyveren már Rose ül, a Doktor kidobja az ajtón, de a lány egy szempillantás múlva már újra ott ül a szerkezeten. Rose érdeklődik, hogy miért parkolt ilyen messze a TARDIS-szal a férfi, talán nem akarja, hogy lássa a hajó, hogy mit művel? A Doktor tovább tanulmányozza a fegyvert, ekkor esik le neki, hogy a lány a szerkezet interfésze, vagyis a fegyver öntudata.
Az interfész a férfi jövőjéből vette az alakját, úgy hívják, hogy Rose Tyler, de nem, ebben az alakban ő a Gonosz Farkas. Megkérdezi, hogy nem fél a Doktor a nagy gonosz farkastól, de az nem válaszol, csak arra kéri a lányt, hogy ne hívja Doktornak, mert rég elvesztette a jogot, hogy így nevezzék. A férfi véget akar vetni ennek a háborúnak, Rose figyelmezteti, hogy lesznek következményei, de a Doktor nem szándékozik túlélni ezt a cselekedetét. Az interfész tudja mi lesz a fegyver használatának a büntetése, életben fog maradni a Doktor, emlékezni fog tette következményeire. Rose kérdezi, hogy szeretné-e látni mi lesz belőle a jövőben, nyit is egy időablakot, de azon egy fez esik át az interfész nem kis döbbenetére.
A Tizenegyes idejében vagyunk, Clara nem érti miért hozták őket ide, ha az Időháborúnak úgyis vége? Kate-nek csak I. Erzsébet pecsétes levelét kellett átadnia, amit a Doktor fel is bont. A levélben a királynő emlékezteti a férfit, hogy az felesküdött a birodalom védelmére, valamint kinevezte az Alsó Galéria kurátorává, ahol az Angliát fenyegető halálos veszélyek vannak elzárva. Ha bármi zavar fordul elő a galériában, akkor a Doktort, az ő drága férjét fogják hívni az ő parancsára. Tizenegyes kérdezi, hogy mi történt, el is indulnak a múzeum mélyébe. Közben az egyik kutató tisztnél megcsörren a telefon, hihetetlennek tartja a hívást, vissza is kérdez, hogy miért vinné oda, de nem tudjuk, hogy mit és hova. A Doktorék odaérnek a galéria bejáratához, ahol egy festményt találnak I. Erzsébetről és a Tizedik Doktorról.
Újra visszaemlékezünk, Angliában vagyunk 1562-ben, a TARDIS-ból lovagol ki éppen a Doktor és a királynő, bizonyítva, hogy belülről sokkal nagyobb a hajó mint kívülről. A párocska piknikezik, a nő nem érti, hogy miért tölt el ennyi időt a férfival, hiszen neki most is háborúkat kellene terveznie. Mellékesen meg is állapítja, hogy a Doktor arca is sok harcról tanúskodik, de a férfi csak terel, egy másik arca több háborút látott. Tizedik ekkor hirtelen felugrik és megkéri a nő kezét, aki persze igent mond. A Doktor csak erre várt, hiszen a valódi Erzsébet nem mondott volna igent, illetve feltűnt volna neki, hogy azt mondta, hogy egy másik arca volt, igaz a valódi királynő nem egy alakváltó idegen az űrből, majd egy szerkezetet nyom a nő arcába. Erzsébet érdeklődik, hogy mi ez az eszköz, a Doktor lelkesen meséli, hogy ez egy olyan gépezet, ami felvillan az alakváltó DNS jelenlétében, nem mellékesen felolvaszt minden fagyasztott ételt a közelben, illetve képes képregényeket letölteni a jövőből. A nő még mindig nem érti, a férfi ekkor mondja ki, hogy Erzsébet egy zygon, egy nagy vörös gumiszerű izé, szívókorongokkal. Hiszen miért jönne hozzá Anglia királynője? Igaz jóképű és fantasztikus a haja, meg van egy lova is, ami át is változik a keresett idegen lénnyé, a Doktor pedig ijedten veszi tudomásul, hogy király lesz!
Futásnak erednek, a férfi feltartja addig az idegent, amíg Erzsébet elmenekül, hisz a népnek szüksége van rá. A nő mielőtt elszaladna, megcsókolja a Doktort, aki konstatálja, hogy tényleg nagy bajba került. A királynő fut ahogy bír, de a zygon utol éri, már csak annyit látunk, hogy megtámadja Erzsébetet. A Doktor közben a gépezetével keresi az idegent, rá is talál egy nyúlra. Előadja neki a nagy monológját, de ekkor jön rá, hogy a nyúl az csak tényleg egy nyúl. (A magam részéről itt haltam meg: „..and you're basically just a rabbit"...) A távolból a királynő kiáltását halljuk, a férfi rohanni kezd felé, de már két nőt talál, a szerkezet befuccsolt, nem tudja megállapítani, hogy melyik az igazi Erzsébet. Ekkor a semmiből megjelenik az időhasadék, egy fez esik át rajta.
Újra a Tizenegyes idejében vagyunk, belépünk az Alsó Galériába. A Doktor furcsának találja a padlón lévő kőport, azonnal kivizsgálásra küldi. Befelé haladva a férfi meglát egy kiállított fezt, (ami amúgy miért is van ott? valaki?) fel is veszi. Egy terembe érkezünk, ahol egy képpel van gond, kitört az üveg belülről kifelé, de ami a nagyobb baj, hogy most üres a kép, pedig korábban voltak rajta, azonban a galériában nem találtak senkit, és nem is jött ki onnan senki se. Hirtelen megjelenik az időhasadék, a Doktor ellenkezik, de a fezből rájön, hogy most kell mennie, átdobja a hasadékon a fezt, majd utána ugrik, 1562-ben köt ki.
A Tízes és Tizenegyes találja magát szemben egymással, elkezdik egymást feltérképezni, össze is hasonlítják a szónikus csavarhúzóikat, a Tizenegyesé sokkal nagyobb, Tizedik szerint túlkompenzál. Tizenegyes bemutatkozik a hölgyeknek, Tízes közli, hogy ne avatkozzon az ügyébe, az egyikük zygon, Tizenegyes nem ítélkezik. A hasadék zajongani kezd, a Tízes elküldi a királynőket, azok pedig egy-egy csókkal elbúcsúznak a szerelmüktől. Az átjárón Clara szól át, kérdezi, hogy vissza tud-e jönni. Tizenegyes szerint valószínűleg egyirányú, leellenőrzi a fez átdobásával, de az nem Clara-nál kötött ki, hanem a War Doktornál.
UNIT tiszt arra kéri Clara-t, hogy beszéltesse tovább a férfiakat, majd távozik, miközben telefonon Malcom-tól az apja egyik aktáját kér ki, (én a Three Doctors-ügyről írtra tippeltem, de a dátum sehogy se stimmel) de annyira rohan, hogy nem veszi észre, hogy valami követni kezdi. (Szégyen, de ezt én se vettem észre...)
Tízes kérdezi, hogy mi fog történni, hisz ő már átélte ezt, de Tizenegyes nem emlékszik rá. A szónikus csavarhúzójukkal megfordítják a polaritást, az időhasadékon át megérkezik a War Doktor, aki rögtön önmagát kezdi el keresni. Tizedik közli, hogy akkor jó helyen jár, az öreg a fiúkat a Doktor útitársainak hiszi, akik egyre fiatalabbak. Kérdezi a srácokat, hogy hol a Doktor, a fiúk előveszik a szónikusokat, a háborús Doktor ledöbben, tán kapuzárási pánikja van, hogy ilyen fiatalok? Ekkor katonák veszik őket körül, a Doktort keresik, fejét akarják venni a királynő megbabonázása miatt.
Kate érkezik vissza, Clara közli, hogy már hárman vannak, a nő szerint erre már volt példa. (Hajjaj... Itt kezdtem irigyelni Kate-et az esti mesékért, amit az apja mondhatott neki.) Ezt a beszélgetést 1562-ben is hallják, a főkatona boszorkányságot sejt, Tizenegyes erre kezd alapozni, Clara-t kéri meg, hogy küldje el őket, a lány kicsit ügyetlenül alakítja a boszorkányt. Megjelenik Erzsébet, a katonáktól a férfiak letartóztatását, majd a Tower-ba való vitelét kéri. Tízes még megvádolja a királynőt, hogy egy idegen, ekkor esik le Tizenegyesnek a Tower, kéri, hogy most rögtön vigyék be őket. Kate rögtön érti mit akar a Doktor, Clara-val elindulnak a Tower felé.
A Tower börtönében Tizenegyes egy szöggel elkezd vésni a falba valamit, Tizedik azon aggódik, hogy itt lesz egy pár csúnya anomália, ha sokáig hárman együtt maradnak, a háborús Doktor pedig szónikozni kezdi börtönajtót. Tízes már áttér egy másik témára, hogy miért vannak így együtt, az öreg biztos tudja, mert őket kereste, amikor megérkezett.
A kutatók a kőport vizsgálják, amely nem egyezik az épület anyagával, mintha egy csomó szobrot törtek volna porrá. A lány rájön, hogy a leplek alatt nem szobrok vannak, hanem az idegenek, menekülni kellene. A zygonok támadásba lendülnek, a srácot elkapják, Osgood-nak még sikerül a liftig eljutnia, de az idegen utoléri, majd felveszi az alakját. A zygon elkéri a lány inhalátorát, közben elkezdi sértegetni, mindig hibás példányt fog ki. A lány hirtelen feldühödik, fellöki a másolatát, majd elszökik.
Tower-nél vagyunk, Kate telefonon információt kér, a Doktor biztos üzen majd nekik, egy számsort kell keresni. A Fekete Archívumba kell bejutniuk, ami olyan titkos, hogy mindenkinek törlik az emlékét a nap végén. (Ennek a bizonyítása nagyon nagy, „ma kezdtem" – „tíz éve itt van".) Az egész hely TARDIS-biztos, nem engedhetik a Doktort bejutni az archívumba, nem tetszene neki, hogy miket gyűjtögetett össze a UNIT. Kiderül, hogy Clara már volt itt, de eddig a Doktor minden ismert útitársát lenyomozták. Jack Harkness kapitány vortex manipulátoránál kötnek ki, amivel időben lehet utazni. Sajnos nem tudják használni, mert nem ismerik a számsort, csak reménykedik a nő, hogy a Doktor megossza egyszer velük ezt az információt. Az egyik kutató megtalálja a számsort, elküldi Kate telefonjára. Ekkor megjelennek a többiek is, Clara kicsit furcsának találja, nő szerint akkor végeztek már az emberek eltakarításával, már csak Clara hiányzik, vissza is változik zygonná. A telefonon megjelenik a számsor, a lány gyorsan beüti a kódot és eltűnik a zygonok elől.
Folytatása következik Arkhia tolmácsolásában...
Facebook kommentek