Hogy volt?

A Búra alatt - 1x03 Embervadászat

2013. november 26. 11:00 - Rimi

Múlt héten elhitették velünk, hogy a füst egy fontos tényező lesz Chester’s Mill történetében, de eljött az idő, hogy belássuk: rajtunk kívül, ez senkit sem érdekel. Ennek ellenére elmondom most is hogyvót. Ez már nem kezdődik jól. Joe félnótás haverja a Búrán gördeszkázik. Majd kedvenc okostojásunk, a lövöldözős házimoziját nézegeti a telefonján. Ekkor feltűnik még egy-két idióta kiscsaj, tisztára olyan, mint egy rossz amerikai gimis buli, filmesített változata.

1.jpg

Mrs. Shumway és Barbie nagyszerű párbeszéde következik, amelyben megtudhatjuk, hogy a mi drága Juliánk, amolyan „Fussunk egyenest a tűzbe lány” a volán mögött sem óvatoskodik. De azt ennek ellenére sem vagyok képes felfogni, hogy miért gondolja azt, hogy azért mert Ő újságíróként megtud valamit a Búráról, az bárkit is ki fog alóla juttatni. Valószínűleg csak én nem értem ezt a nagyszerű eszmefuttatást. Ha mégis ez juttat ki valakit, megkövetem Őt.

2.jpg

Szembetűnő módon, a város lakói úgy gondolják, hogy Pault a köznek kellene felelősségre vonnia, ám ekkor előugrik az igazság hős bajnoka, Rennie tanácsos, aki valamit zagyvál térdelésről és imádkozásról meg az elhunyt rendőr lelkéről és láss csodát, már oszlik is a tömeg. Kár, hogy Mr. Rennie nem volt ott 2006-ban a TV székház ostrománál, mert sokat segíthetett volna a magyar rendőrségnek is. Norrieból végre előbújt a nagyvárosi csitri. Leszbi szüleit lerázva igyekszik szakítani a családi hagyományokkal és szerezni egy pasit.

3.jpg

A következő jelenet: NO COMMENT! Linda megint megmutatja nekünk, hogy viselkedik egy igazi, rutinos rendőr. Bemegy a cellába, a kattant rendőrtársához, aki épp az előző részben lőtte le a vőlegénye bátyját, hogy segítsen neki, mert az éppen rosszul létet színlel. És mi történik? Nem üti le Lindát? És nem szökik meg? Dehogynem! Utoljára ennyire kiszámítható a Paula és Paulina végkifejlete volt. Mikor meghallottam az epizód címét, nem gondoltam volna, hogy ez fog történni…

4.jpg

Miután Mr. Rennie leteremti fiát, Ifit , mert az rossz fényt vet az Ő politikai karrierjére, és miután a mi kis Angienk kihasználva Junior labilis lelkivilágát, felvillantja előtte a szénbányák felé való kijutás lehetőségét, a fiú úgy dönt, megpróbál valami értelmes dolgot tenni, most először a sorozatban. Nekiindul kiutat keresni. Érdekes módon a szénbányák eddig még senkinek nem jutottak eszébe a Búrán innen. Az együttérző tanácsos, még a kórházi ágyáról is kirángatja szerencsétlen papot, hogy elhantolja a lelőtt zsarut, még az a jó, hogy ebben a városban mindenkibe szorult egy csomó empátia. Julia és Barbie következő párbeszédéből világossá válik számunkra, hogy Dale nem akar találkozni a rádió Dj-jével, de hogy milyen büfébe megy, és hogy jut eszébe enni, ez számunkra nagyobb rejtély, mint a Búra. Azt hiszem.

Rennie reggel beérve az őrsre szomorúan tapasztalja, hogy megszökött az előző nap elfogott rendőrgyilkos. Így természetesen rögtön egy kutatócsoport megszervezésének gondjait vállalja magára. Ráadásul Paul egy puskát is elvitt. És itt jön újra a helyzetfelismeréséről hírhedt Linda, aki szerint a Blackridge erdőbe ment, mert odajárt korábban vadászni. De, hogy egy természetfeletti jelenség által elzárt szökevény, miért indulna az erdőbe vadászni…? Ez újabb kérdéseket vet fel és nem csak a történet, de Linda elmeállapotával kapcsolatban is. Én tökre megértem Őt, nehéz napjai vannak.

5.jpg

Úgy néz ki már Chester’s Millbe is beszivárogtak a szélsőségesek. Hiszen a pultnál iszogató úriember rasszista és homofób megjegyzésekkel illeti a már jól ismert meleg pár egyik tagját. Az öreg Rennie nagy vehemenciával veti bele magát a kutató csoport szervezésébe a hajtóvadászathoz, és Barbie-val kiegészülve sikerül is összehoznia egy kemény, négy  fős csapatot. Rengeteg a rátermett férfi ebben a városban. Az arcmimikával legcsekélyebb mértékben sem, ellenben nyomkövetői tudással bőven rendelkező Barbie-t még a katonai kiképzést kapott Paul Randolph sem tévesztheti meg. Ő megtalálja a helyes irányt.

6.jpg

Joe és Norrie beszélgetése a szilveszteri kabaréba is beleférne, mert amit itt Norrie állít, és az okostojásnak hitt Joe elhisz, olyan a mesébe nincsen. „Anyáim, Apáim. Így szokták ezt mondani.” Két kérdés Norrie: Kik? És hol szokták ezt mondani? A helyes megfejtők között kisorsolunk egy állva evő kutyát. És ne feledjétek kamiont vezetni is király.  Benről eddig is tudtuk, hogy hülye, mint egy bot, de a következő nagyszerű megmozdulása, amely során házibulit szervez Joe megkérdezése nélkül a házukba, és mindezt úgy kommunikálja, hogy végítélet esetén a tanácsok elhanyagolhatóak, ez most már mindennek a teteje. Különben is miért kérdezi Joe-t hogy sikerült-e meghúznia Norrie-t, ha épp most egy bulival hátráltatja.

7.jpg

Nagy Jim-et nem hagyja nyugodni Barbie katonai múltja. A háborút kiváltságnak tartja, nem tudjuk, hogy ugyanez lenne a véleménye, ha csak három hónapra kiküldenék Irakba akkor is. De mindenesetre, Randolph nyomára bukkannak, aki természetesen tüzet is nyit a négy fős alakulatra. Az amcsi filmekben mindig a színes bőrűeket lövik le leghamarabb.

8.jpg

Shumway most éppen arra áldozza nyomozótehetségét, hogy egész részen át követi Ifit a szénbányák alagútjaiban, ha találnának kiutat, az én mesém eddig tartott volna. Persze nem találnak. Ifi végre nagy nehezen észreveszi az őt követő Juliát, pedig az mindent megtett, hogy hamarabb is észrevegye. A Búra a föld alatt is ott van teljes valójában. Ifi ennek hatására 19-szer boxol bele a Búrába, mintha az segítene bárkin. Ekkor leül, és elgondolkodik az élet nagy dolgain. Mint például, hogy a búra kettészelte az alagutakat és akár rájuk is omolhat. Ezen lefelé jövet is gondolkodhatott volna. Hogy jutnak ki? Ahogy bejöttetek. Annak idején Angie-vel már párszor megtalálták a helyes irányt. Inkább ruhában, mint anélkül, ahogy eddig tapasztaltuk. De megtalálták. Hősünk most mégsem tudja, merre induljon. De mi lenne a hősökkel újságírók vagy nők nélkül? Miről írt volna Julia, ha nem szénbányászokról? Így pontosan tudja, hogy a gyufa lángjának iránya megmutatja számukra a kiutat. Mit ad Isten, pont van a zsebében egy doboz gyufa. És hogy hány gyufája van, azt hamarosan megtudhatjuk.

9.jpg

A bátor Joe miután már Norrie nekiállt a HVCS-nek szintén feláll hogy kiálljon végre magáért. Bár érezhetően teleszalad a nadrág, megmenti őt az, hogy leállnak a generátorok. Így persze mindenki otthagyja a bulit. Ez az a rész, ahol bemutatják a szereplőket életük tragédiájával együtt, ezért megtudjuk azt is, hogy Shumway, hol hibázta el a karrierjét illetően. Egy politikusról rossz cikket írt. Ilyen ez a popszakma. Kijutnak, 2 perccel azután, hogy az utolsó gyufát elhasználják, és majdhogynem kéz a kézben indulnak haza a naplementében.

10.jpg

Big Jim sportetika órát tart az erdő közepén a megszeppent Barbie-nak. A fiatalember arcán tisztán látszik az őszinte unalom és a kérdés: Mi a szarról beszél ez itt nekem, már a kezem is zsibbad a puskától. Ezután miközben Rennie rátér arra, hogy példát kell statuálni Randolphhal megérkezik az említett, és leszereli a két fősre olvadt hadtestet. Linda már bebizonyította, hogy a rendőri munkára teljességgel alkalmatlan, legalább időzíteni tud és ahogy elnézem lőni is, mert egyetlen lövéssel leteríti a mi bekattant zsernyákunkat. Most akkor ki a rendőrgyilkos?

11.jpg

Nagy Jim és Linda beszélgetéséből egy mondatot emelnék ki: „ Új sheriff van a városban, úgy hívják Linda Ezquivel!” Jajj szegény Chester’s Mill! Már csak ez hiányzott a városnak. A végére marad a nagy négyes találkozás. Barbie-Shumway-Rennie-Ifi. Mindannyian meglepődnek mikor meglátják egymást. Bár Barbie érzelmeiben nem vagyok biztos, mert arcáról a „nagy büdös semmi” sugárzik. Baromira aggódtam, hogy mit vacsorázik Ifi, mert még a tejet is kiöntötte. Nehogy rosszul legyen itt a proteinhiánytól.

12.jpg

Szar, hogyha az embernek két anyja van, az egyik úgyis megtalálja, pont mikor nyakig benne van a lány a hódításban. Miközben búcsút mond Joe-nak, összeér a kezük és mindketten szinkronban kapnak epilepsziás rohamot és zagyválnak a P!nk csillagokról. Ifi elmondja, hogy állt és verte, amíg ki nem hunytak a fények, mert szereti Angie-t. Férfias.  Angie úgy örül meg a talált ollónak, mint majom az evolúciónak.

13.jpg

Julia nem fáradt el a cementgyár túráján, marad ereje, hogy Barbie cuccai között kotorásszon. Ízig vérig, nő. Egyre nehezebb kritizálni a sorozatot, hiszen lassan megkedvelem az idétlen szereplőket és az amúgy elég jó sztorit.

Címkék: Búra alatt
Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.