Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Túlélőpróba 1x01 - Napi menü: Döglött szarvas és langyos vizelet

2013. november 25. 09:37 - Nico Tindeath

Bear Grylls a vadon Chuck Norrisa, egy slankított szabású John Rambo, akit bárhol dobunk le a Földön, könnyedén túlél, sőt még élvezi is. A sivatagban úgy sétálgat, mint más a plázában a karácsony utáni leárazások alatt, a dzsungelbe pedig úgy ugrik le, mint az átlagember a fitneszterembe. Na jó, inkább mint a piacra, a henteshez.

Ő a vadvilági túlélés Hajdú Pétere, a leghíresebb exkommandós, és szinte biztos, hogy ő az az ember, akit a legtöbb ember látott abban a kínos helyzetben, amint éppen nagyot kortyol a saját vizeletéből. Bear Grylls egy időre eltűnt a Dsicoveryről, és úgy látszik, hogy most már olyan jól megy neki, hogy kiadja gebinbe a túlélést, mert új show-jában már tíz pár nyomul a nagy büdös semmi közepén, egyenesen a széle felé, miközben Bear csak producer, zsűri és mentor. 3 in 1, mint a harmadik generációs samponok.

Get_Out_Alive_With_Bear_Grylls_S01E01_1080p_WEB-DL_DD5_1_H_264-KiNGS_mkv___1Click_Download 2.jpg

A Bear Grylls: Túlélőpróba című valóságshow-ba oltott természetfilmben tíz páros menetel Új-Zéland kies tájain, és közben egymást segítve versenyeznek. Hogy mit jelent ez? Hogy nem az nyer, aki elsőnek ér célba, hanem mind a húszan egy csapatként dolgoznak, de minden nap elején kisorsolják, kinek mi a dolga: van, aki az élelemért felel, van aki a tűzgyújtásért, vagy éppen a menedék építéséért, és vannak olyanok is, akiknek azt kell kitalálniuk, hogy mégis hogyan lehet húsz fáradt embert fellökdösni egy függőleges sziklafalon. Nap végén pedig jön a kipihent, száraz ruhában feszítő és jóllakott Bear Grylls, hogy egy párost hazazavarjon. Mondván ők úgy is ott pusztulnának a vadonban. Lesújtó nézés, kemény arcélek, és persze a hegyen túli luxusszállóban felszolgált szuvidolt báránycomb szolíd felböffentése.

Az egész egy látványos helikopterezéssel kezdődik, őt gép suhan a hegyek közt, a vízesések mellett suhanva, mintha csak az Avatarból lenne az a jelenet, amit az Apokalipszis mostból loptak. Aztán Bear Grylls beszédet mond, de olyat mintha ő lenne a besppedezett Gyurcsány Ferenc, aki egy vásárosnaményi lakossági fórumon beszél a demokrácia védelméről, meg a magyar politika legőszintébb beszédéről. Nagy gesztusok, hatalmas hatásszünetek. Majd kisorsolják, hogy kinek mi lesz a dolga, és közben futólag be is mutatják a párokat: helló, szépségkirálynő voltam Alabamában, ő a férjem, aki kit érdekel. Szevasztok, egész életemben hanyagoltam a fiam, most eljöttem vele a vadonba, hátha összekovácsol minket, hogy mindketten rettentő büdösek leszünk hónaljban. Ja, és sziasztok, Chicagóból jöttünk, nagyon nagy barik vagyunk, besf friends forever, és ugye legyőzzük a saját határainkat, meg megmutatom, hogy büszke lehetek magamra, és mindezt rövid feszülős sortban. És még pár ilyen az ötven kilót leadó amerikai háztartásbelitől a vadon közepén is megszokásból parancsolgató hajóskapitányig.

Get_Out_Alive_With_Bear_Grylls_S01E01_1080p_WEB-DL_DD5_1_H_264-KiNGS_mkv___1Click_Download.jpg

Az első feladat nagyon egyszerű: végig kell caplatni egy gleccserfolyó partján pár kilométert, majd kicsit fel, és jobbra a kijelölt táborhelyig. El is indul a csapat, a beosztás szerint Louie vezeti a többieket, ami figyelembe véve, hogy Louie egy rendszergazda képű huszonéves, illinois-i srác, elég sok meglepetést, meg lassítva visszajátszható majdnem vízbe fulladást sejtet. Louie eddigi legnagyobb kalandja vélhetően az volt, amikor elugrott a springfieldi plázába dupla sajtos, vastag tésztás pizzáért, de most mégis sikerült megbirkóznia a jeges folyóval, és csak páran térdelnek bele a habokba.

Még a táborhely előtt élelmet kell szereznie a csapatnak, szerencsére Bear Grylls segít: elrejtett egy hatalmas elejtett szarvast. Mert ugye a túléléshez mindig jól jön egy segítőkész exkommandós. Rövid jelenet lenne a reklámblokk előtt, ahogy a vacsora csapatba beosztott játékosok betrappolnak a szarvas teteméért, már ha a texasi páros egyik tagja, Chris nem ruhában ugrott volna fejest a jéghideg folyóba. Mert ugye hiába hozzák ki a dögöt, vizesek, fáznak, és még száraz ruhájuk sincsen. Mert a ruhájuk is vizes.

bear1.jpg

Lila ajkak, dubstep-remegés, és kétségbeesett amerikai turisták: fogalmuk sincs, hogy kell felmelegíteni egy embert, ha nem tudnak berohanni egy Walmartba polárpulcsiért. Végül csak nem fagy meg senki, de ennek nem sok köze van ahhoz, hogy Wilson, a hajóskapitány mindenkinek parancsokat osztogat, amit senki nem hal meg. Meglesz a sorozatban a vígjátéki szál is, megnyugodhatunk.

A Bear Grylls: túlélőpróba csütörtökönként este tíztől látható a Discovery műsorán. Ismétlés csütörtökön hatkor, és vasárnap.

A táborhelyen a csapatnak sátrat kéne vernie, meg kéne nyúznia egy szarvast, aztán megsütnie az egészet teflonserpenyő és indukciós főzőlap nélkül. Nem is megy olyan könnyen a dolog, főleg, hogy Vanessa és Erica, a két chicagói bff (best friends forever) nem segít a dög megnyúzásában, mondván, mégsem horrorfilm ez, és fúj, sült tofu, vagy szusi miért nincs. De a sátorverésben sem vesznek részt, mert most akkor mit tegyünk a hova, és mi az a cövek, meg mivel verjem be, a mit, és jaj, beszakadt a műkörmöm.

Ennek ellenére csak lesz tűz, sátorhely és vacsora is, az pedig már csak kisebb hiba, hogy a szarvas maradékát elfelejtik megsütni, ezért reggelre több kiló büdös hús van csak, reggeli viszont nincs.

bear2.jpeg

De kinek van gusztusa a reggelire gondolni, amikor Bear Grylls azt a feladatot adja, hogy minden páros egy tagja töltsön meg egy kulacsot vizelettel. Igen, azért, hogy megigya. De nem ám úgy tisztán, hanem sáros lével keverve, kilencvenöt fokra felforralva, és hatvanöt fokra lehűtve, hogy igazán undorító legyen. Meg, hogy a műsor producerei mondhassák, hogy ez nem e Rettegés foka, vagy valami Jackass-mutáció, hanem valódi túlélőshow: nem a vizelet megívása a lényeg, hanem a gyors tűzrakás, a sáros pisa felforralása, és megannyi apró fogás, ami nélkül tényleg lehetetlen megélni a másnapot a természetben.

A versenyt szintén Louie nyeri, eminens fiú, biztos mindig olyan lelkesen jelentkezett az iskolában, hogy meghúzta a vállát is. Egy bögre meleg, sáros húgy megívásáért mentesség a jutalom, meg, hogy apjával együtt megfürödhetnek, ehetnek valamit, ami nem rángatózik még. Sőt bónusz jár fogkefe és fogselyem is.

Jön a döntés: Bear Grylls összehív mindenkit és nagyon komoly arcot vág, meg vannak fáklyák is, hogy tényleg minden olyan legyen mint a Survivorben. Az a kérdés, hogy a texasi fiúk, vagy a chicagói lányok utaznak-e haza, hogy Super Size Big Mac menüvel ünnepeljék magukat. És, hogy a döntés még izgalmasabb legyen, Esmeralda, a floridai feleség jól elhányja magát, ezzel is jelezve, hogy azért a cézársalátát jobban szereti, mint a döglött vadállatokat nyársra húzva, félig sülve.

bear3.jpg

De végül a két chicagói lányt küldi haza Bear Grylls, vagyis a következő részben szignifikánsan csökkenni fog a rövid sortból kivillanó combók előfordulása, meg persze a szoláriumozott picsogás. Mielőtt Vanesse és Erica távoznának, még jól a kamera mondják, hogy azért ők legyőzték a saját határaik, meg megcsinálták, és büszkék magukra, de ezt talán már Coelho sem venné be még két feles után sem.

3 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Asidotus 2013.11.25. 11:56:32

Én jobb szeretem az ilyen valóságsókat, ahol a résztvevők szenvednek, mint azt, amikor belefinganak a jacuzziba.

nomad · http://szkaresz.blog.hu/ 2013.11.25. 15:11:34

Mivel ott nőttem fel: A hegyek világa kemény valóság, hogy valaki üzleti érdekből cirkusszá alacsonyítja, az előbb-utóbb megfizeti az árát. Üdv

ibione 2014.01.01. 13:00:59

@Nűnű:
Osztom a véleményed, de szerintem ez nem szenvedés. Vállalták ezt, és végigcsinálták, ki hogy tudta, jót tett nekik.
Én már csináltam számomra nehéz dolgokat, amikor azt mondtam, hogy nem bírom tovább, de amikor sikerült, azt az felemelő érzést, azt a hitet öntudatot amit ez adott soha semmi nem adja meg.
"Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni, ott kell annak megtanulni hogyan kell a dudát fújni"
Jobb mint bármelyik szappanopera, vagy valamelyik bugyuta show.
süti beállítások módosítása