Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

A Búra alatt - 1x02 - A tűz

2013. november 18. 11:00 - Rimi

Chester’s Mill egy olyan hely, ahol a titkok már nincsenek biztonságban. Dráma a köbön. Itt a második rész és a második hogyvót.  Rögtön az első jelentből kiderül számunkra, hogyan is végzett a Mi Hősünk, Barbie, az új nője férjével. Milyen csodálatos dolog is a hűség. Azzal fogja megcsalni halott férjét, aki kinyírta? Viszont az nem várt fordulat, hogy Barbie úgy sikítozik álmában, mint akinek éppen átszakadt a szűzhártyája. Mellesleg nem tudja, hogy hová tűnt a dögcédula a nyakából. Vagy mégis.

vlcsnap-2013-11-14-20h17m39s159.jpg

Nézzünk szembe a tényekkel: Duke papától megszabadultunk. De ha felhúzós lett volna a pacemakere, még talán ma is élne. Viszont mindenki nyugodjon meg! Nem lőtték le. Legalább. Az újonnan feltűnő zsernyák azonban nem nyugszik meg a halott parancsnok látványától, rögtön arra gondol, ki lesz most a góré. Linda helyre teszi: „Menjél nézd meg mi van a gatyádban.” A csávó ijedt arccal néz rá vissza, az értelem a legcsekélyebb jelét sem mutatva, majd sietve távozik, hogy a rá bízott feladatot teljesítse.

Philt hidegzuhanyként éri a felismerés, hogy csak azért hallgatják nyamvadt kis rádióját a népek, mert nincs más.

vlcsnap-2013-11-14-20h27m39s103_1.jpg

Jim nagyban kampányol az eldugott kis porfészek mellett a Los Angeles-i kétszínű leszbi párosnak, mikor beront Linda, hogy vérben tocsogó mellkassal lerombolja az imént felépített kis álomvilágot.

vlcsnap-2013-11-14-20h31m43s233.jpgAz özvegy Shumway unalmában labdázik és már vetkőzne is a Búra másik oldalán álldogáló katonáknak egy kis figyelemért cserébe. Azoknak azonban a szemük se rebben.  Rossz hírem van Julia: több mell, kicsit formásabb popó sokat segíthet. Ekkor érkezik a helyszínre az epizód újabb bölcsességét megmondó emberünk.  – Miért nem kommunikálnak velünk? – pislog rá Julia, mire Ő lazán ennyit felel: Azért, mert szarnak ránk!

vlcsnap-2013-11-14-20h32m39s32.jpgAz őszinte l’amour folytatódik. A képlet egyszerű: A betegséget a láncok gyógyítják leghamarabb – állítja az egyetem helyett, lakatos szakmát választó Ifi. Ennek hatására Angie is megnyílik és bevallja a srácnak, hogy nehezére esett élvezni Vele a ruhásdugást.

vlcsnap-2013-11-14-20h39m04s38.jpgHa eddig nem volt mindenki számára teljesen tiszta, egyértelművé válik: A világ legirracionálisabb helyére keveredtünk. Chester’s Millben ugyanis a pap, egyszerre a temetkezési vállalkozó és mindeközben kokainbáró. Meg is érkezik a jelenet közepén, nagy kajaflessel, tele a frigó. Kérdés, hogy ehető-e ami benne van. Miért nem ide születtem? Rendszeresen járnék templomba.  De nem csak a propánban van a biznisz, kábítószer üzlet is terheli a mi szeretett Jimünk és a pap lelkét. Hát, Duke-ét már nem.

vlcsnap-2013-11-14-20h46m23s80.jpgAz okostojás Joe számára már kezd derengeni az, amit Phil és a kis töltött csirke még titkolna, hogy egy Búra alatt vannak.  Joe Barátja a rész elején még Loisról és Clarkról hadovált, de én nem emlékszem, hogy bármelyikük is olyan hülye lett volna, mint Ő, hogy ajtókat rajzolgasson egy energiafalra. Barbie meg jó arc, csak a nyomaték kedvéért.

vlcsnap-2013-11-14-20h51m08s112.jpgNEM HISZEM EL! Ez a Linda annyira sötét, hogy nem veszi észre, hogyan rejtik el előle a bizonyítékokat. Nem tudom igazból, hogy azért sír-e mert elvesztette a társát, vagy csak sajátosan örül a Duke-tól megörökölt kecónak. Nem baj Linda, jön még örömre üröm, és nem sokáig örülsz majd a gyorsan jött gazdagságnak.

vlcsnap-2013-11-14-20h55m37s245.jpgRádiósRöfinek már csak három kredit kell az elektromérnöki master dipihez. JUHÉ! Nem akarok senkit elszomorítani, de nem biztos, hogy így meglesz. Legalább is az ez évi vizsgaidőszakot halasztania kell. A fontoskodó vidéki firkász, alias Mrs Shumway, jellemét nem tudja levetkőzni, úgy érzi fontos közölnie a város lakóival, hogy egy Búra alatt rekedtek. És tényleg.

vlcsnap-2013-11-14-21h01m23s115.jpgLinda szegény abban a hitben élt, hogy Tűzlovag barátja, csak a Niagara vízeséshez viszi el nászútra. Ó szegény! Most kell megtudnia, hogy Hawaii-ra mehetett volna. Kezdem sajnálni ezt a nőt, de leginkább a pasiját.

Joe barátja egyébként csak a Búra miatt nem jöhet össze Mila Kunissal. Ha egy Búra alatt rekednék, engem is az izgatna leginkább, hogy nem jöhetek össze Brad Pittel. De szar már. A Búráról megtudjuk, hogy szitaként ereszti át a vizet, így nem halnak szomjan a srácok, csak ha a katonák megunják a locsolkodást.

vlcsnap-2013-11-14-21h12m02s105.jpgBarbie: AZ ÜZLETEMBER. Máris kihasználva a katasztrófa helyzetet a cigi-bizniszből akar meggazdagodni. Ki kell, hogy ábrándítsam, három dobozból nem fog. Nálunk Magyarországon ezt az ukrán határon kamionszámra csinálják.

vlcsnap-2013-11-14-21h15m35s187.jpgA tettes mindig visszatér a tett helyszínére. Erre a régi alapbölcsességre, Barbie barátunk se cáfol rá, igaz ő csak a dögcéduláját keresi, még szerencse, hogy a hősszerelmes Ifi elkíséri ezen útjára, így legalább nem csak Barbie álmaiban látunk egy kis akciót. Ütésváltás, birkózás, némi füvön hempergés és már meg is van a győztes. Barbie K.O.  Szegény REnnie Jr.-nak alaposan ellátják a baját, orrán-száján folyik a cseresznyelé. Tiszta szerencse, hogy ezek után hazatérve keménykedhet egy leláncolt nőnek, akkor legalább férfinak érezheti magát.

vlcsnap-2013-11-14-21h25m18s54.jpgA következő jelenet a kedvencem. Nem tudom, hogy a kábítószer hatása, vagy szimplán ennyire tudatlan, de ami a drága Szent emberünk úgy gondolja, hogy a felgyújtott papír kukába dobálása, a legbiztosabb védelem tűz ellen. Na de ami ezután következik, erre senki sem készített fel.  Ez a ház olyan gyorsan gyullad föl, mintha tíz napig benzinnel locsolták volna az utolsó falat is benne. És ami a legszebb, ahogy tudjuk, zuhanó repülőn nincsenek ateisták, itt is ez érvényes: égő házban sem. Még a drogos, bűnöző lelkész is az Úrhoz fohászkodik, kinek útjai kifürkészhetetlenek. Klasszikust csak pontosan idézünk.

utd3.jpgMegint csalódnom kell. Eddig azt hittem, a kutya a leghűségesebb állat. Tévedtem. Truman, mert úgy hívják a dögöt, (Nem tudom, és ne kérdezzétek, hogy miért egy volt amerikai elnökről nevezték el, talán némi társadalomkritika) egy napig szobroz a gazdája holtteste mellett, majd az első arra járó miatt otthagyja. Különben is ki az a Hachiko?

vlcsnap-2013-11-14-21h30m34s217.jpgA pislantani készülő Barbie-ra puskát fog a fegyvercsempészetből is jelesre vizsgázó rendőr. Hogy is mondjam, nagy itt a szigorúság. Közterületen pisilésért halálbüntetés jár.

vlcsnap-2013-11-14-21h38m39s209.jpgTűz van. És a bölcs tűzoltók egy felvonulás kedvéért elvitték az összes kocsit, felelősségteljeségüket mi sem mutatja jobban, hogy baromira nincs senki készenlétben a tűzoltóságon. Ez a város egyre furcsább nekem.

vlcsnap-2013-11-14-21h44m52s90.jpgLinda egy hős. Kimenti Coggins tiszteletest Duke házának égő romjai közül, ezt a barátja Rusty is megirigyelhetné tőle. Ha nem sikerül eloltani gyorsan, leéghet az egész város. És ez még a kisebbik gond, hiszen egy búra alatt nem olyan jó a füstös levegő. Támad is Barbie-nak egy remek ötlete, a városlakók csatárláncba állva, egymásnak adogatva a vödröt oltják a tüzet. Az ötlet jó, a kivitelezés szar. Nem sokat segít ez rajtuk, ám ekkor érkezik meg Nagy Jim egy munkagéppel és végrehajtja eddig egyetlen pozitív tettét, lerombolja a házat, ezzel segítve az oltást. Szuper. A város újra megmenekült. De vajon mit keresett Coggins tiszteletes Duke házában? Ez a kérdés Lindában is felmerült. A drogos pap ki is vágja magát, öltönyért ment. Az már persze, a mi drága észkombájnunknak nem jut eszébe hogyha kint a temető,akkor minek az öltöny a temetéshez és hogy vajon honnan volt kulcsa a házhoz. Lehet, hogy ezek a kérdések csak bennem fogalmazódtak meg, végül is egy rendőrnek, mi szüksége lenne egy nyomozáshoz kérdésekre?

utd1.jpgA hibbant rendőr, aki már a békésen sétálgató Barbie-ra is fegyvert fogott, ezúttal a búrát kezdi lövöldözni. Meg is van az eredménye, szegény Freddy is kihull a állományból. Újabb hulla a végére, csakhogy meglegyen a Happy End. Egy szójátékkal is élhetünk az epizód végén, a városnak Happy,  Freddy-nek meg End.

utd2.jpgEgyre jobb a háttérzene. Volt már némi izgalom, de van ebben még több is. A következő részben köröm rágva várjuk, hogy mi lesz a füsttel, ami a Búra alatt rekedt. 

Címkék: Búra alatt
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

karev 2013.11.18. 16:12:52

régen olvastam a könyvet, lehet, ezért, de sok dologra másképp emlékszem :)

Rimi 2013.11.18. 16:15:29

@karev: Húha :D van egy olyan hírem ezzel kapcsolatban, hogy ez bizony távolról sem a könyvről szól, nem is értem, hogy jött ide :)

karev 2013.11.19. 07:49:45

hát...a búra benne volt, a szereplők neve ugyanaz, joggal gondoltam, hogy kb. a történet is hasonló lesz? :))

Rimi 2013.11.19. 09:05:26

@karev: Azt, hogy hasonló lesz azt természetesen joggal gondoltad :) De hogy teljesen ugyanaz legyen egy sorozat és egy könyv, az kivitelezhetetlen :)

karev 2013.11.19. 13:27:04

@r.i.m.: főleg Kingnél. 1-2 film kivételével (Tortúra, Remény rabjai. Álomcsapda), az összes feldolgozás egy szemét. remélem, a Duma key-t nem akarják egyszer filmesíteni.

agika88 2013.11.22. 01:00:56

nekem még a dögcédulás esetnél is feltűnt, hogy mikor a vörös csaj megkérdezte Barbietól, h végül hol volt a dögcédula, az még azt mondta neki h a tükrön. A csaj pedig bekereste érte a házat, és a fürdőig nem jutott el vagy mi? fel sem tűnt neki, h valami nem stimmel. Még az is jobb lett volna, ha azt mondja a pasi, h a zsebében volt vagy valami... :D
süti beállítások módosítása