Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Star Trek (TOS) S01E01 – The Man Trap – Veszélyeztetett egyedek

2013. november 15. 13:00 - Kapitánylány

Csillagidő 1513.1 Az Enterprise, immár James T. Kirk kapitánnyal és Mr. Spock első tiszttel a fedélzeten, az M113-as bolygó körüli pályára állt, feladatuk az ott lévő archeológus és annak feleségének orvosi kivizsgálása. Erre a veszélyes küldetésre maga a kapitány vállalkozott, elkísérve Dr. McCoy-t és a legénység egyik tagját. A kapitányi naplóból megtudjuk, hogy Nancy Crater a doki régi szerelme, és ez remek alapot ad arra, hogy Kirk ugrassa McCoy-t ezzel. Senki sincs odahaza, úgy látszik nem várják őket, doki meg közben izgul, hiszen rég látta már a nőt. Ekkor bukkan fel Nancy, McCoy szerint egy évet se öregedett, de milyen udvariatlan, be is mutatja a többieket, Kirk már egy idősebb nőt lát, Darnell matróz pedig egy szőke bombázót, itt baj lesz. A doki együtt vizsgálná ki a párt, Nancy el is indul a férjéért, közben szőke énjével magával csábítva a matrózt.

01.jpg

A professzor érkezik egyedül, kicsit ideges, mert folyton a nyakukra küldenek valakit, nem hagyják őket békén, csak egy kis só kell nekik. Doki is felhúzza magát, neki adatokra van szüksége, de a professzor csak mondja a magáét tovább, persze végül csak leül kivizsgáltatni magát. A profnak ekkor esik le McCoy neve, örül, hogy Nancy régi arcokkal találkozik, hiszen nő, ők nem bírják a magányt. A doki rögtön lelkendezik, hogy Nancy semmit se öregedett, mintha még mindig 25 éves lenne, Kirk persze lehűti, hogy tényleg szép nő, de nem 25 éves! A professzor szerint McCoy a régi emlékek torzító tükrén át nézte Nancy-t, ha visszatér a nő, majd biztos a valóságot fogja látni. Ekkor a távolból női sikoltozást hallunk, a férfiak rohanni kezdenek a hang felé, de már csak a halott matrózt találják, felette a rémült asszonnyal. Kirk meg akarja tudni, hogy mi történt, a professzor szerint nyilvánvaló, Darnell idegen bolygón ismeretlen növényt evett, az mérgezte meg, Nancy rögtön igazolja is ezt a mesét.

02.jpg

A hídon Uhura próbál társalogni Spock-kal teljesen sikertelenül, eközben fut be egy hívás a transzporter állomásról, a felderítő csapat visszatért, de egy fő halott. Uhura kiborul, hogy Spock csak így nyugodtan tudomásul veszi, hiszen akár a kapitány is lehet, aki állítólag a legjobb barátja. Az első tiszt szerint nem oldana meg semmit, ha ő most kimutatná az aggodalmát, ha kell az állomásra, majd hívják. Az orvosi szobában tanácskoznak a növényről, amely Spock szerint alkaloida mérget tartalmaz, de nem okoz kiütéseket. McCoy szerint akkor nem ettől halt meg, mert a matróz szervezetében nincs ilyen méreg, sőt kutya baja sincs, akár felkelhetne az asztalról és kisétálhatna. Doki újra elvégzi a teszteket, hátha csak a szeme csalta meg.

03.jpg

Spock jelenti, hogy a házaspár már 5 éve él a bolygón, és azóta az ellátóhajók műkincsekkel megrakodva távoztak a bolygóról, kivéve a tavalyi évet, amikor az eredményességük jelentősen visszaesett. A doki hívása szakítja félbe őket, kéreti a kapitányt a laborba. Megvizsgálták újra a testet és kiderült, hogy hiányzik a szervezetéből a só, Kirk-nek eszébe is jut, hogy só tablettákat kért a házaspár, le kell újra menni a bolygóra.

04.jpg

A professzornak már nagyon elege van a zaklatásból, Kirk Nancy-t keresi, prof szerint valószínűleg az ásatásoknál van, a kapitány érte küld egy matrózt, másikat pedig arra kér, hogy sugározzon fel egy mintát a mérgező növényből. Kirk közben arra akarja rávenni Crater-t, hogy költözzenek fel a hajóra, amíg kiderítik, mi történik a bolygón, de a professzor ellenkezik és egy óvatlan pillanatban elszökik. Crater talál egy halott tisztet, a közelben Nancy épp egy másik matróz arcát fogja, a férje só tablettákkal hívogatja magához, de már nincs ideje, Kirk-ék megérkeztek, el kell menekülnie. McCoy-ék megtalálják a halott férfit, és rögtön keresni kezdik Green-t, a másikat, akinek az alakját Nancy közben felveszi és lejelentkezik a kapitánynál. Kirk a felsugárzás mellett dönt, a hajóról megtalálhatják a házaspárt.

05.jpg

Az áltiszt a hajón valami étel után néz, ki is szemeli az egyik segédtiszt ebédjét, amely mellett egy sótartó van. Spock közben végez a letapogatással, csak egy élőlényt talált, alighanem a professzort, aki körbejár, mintha keresne valamit. Az áltiszt továbbra is követi Janice nevű segédtisztet, aki végül Sulu-hoz vitte az ebédet egy egzotikus növényekkel teli szobába. Grenn toppan be a kabinba, vágyakozva néz a sótartóra, de ekkor az egyik növény hisztérikus rohamot kap tőle, az áltiszt ijedve hagyja ott őket. Már nagyon éhes, ki is szemeli magának Uhurát, átváltozik a nő álmai férfijává, úgy szólítja le. Már épp kezdené a só leszívást, de szerencsére a hídról keresik a lányt, így megmenekül.

06.jpg

McCoy nagyon nyugtalan, aggódik Nancy-ért, még nem találták meg, Kirk javasolja, hogy vegyen be egy pirulát, amit neki is ad állandóan. A bolygón csak Crater-t találták, a kapitány kiadja a parancsot a professzor megkeresésére. Közben az altiszt a nagy bolyongás közben McCoy kabinja elé téved, fel is veszi Nancy alakját. A doki épp akkor lép ki, nem érti, Jim miért nem szólt neki, hogy megtalálták, beinvitálja a szobájába. Nancy ráhajt a mi jó dokinkra, a férfi érzései sokkal szebbek és erősebbek, úgy érzem itt só leszívás lesz. Sulu és Janice találnak egy halott tisztet, azonnal hívják a hidat orvosért. McCoy-nak is szólnak, de Nancy nem engedi, pihennie kell, majd ő gondoskodik mindenről, felveszi a doki alakját, miután a férfi elaludt.

07.jpg

Kirk és Spock megtalálja Crater-t, aki nem akarja elárulni hol van a felesége, ekkor érkezik meg a hír a matróz haláláról, miközben Spock megtalálja a korábban meghalt tisztet. A kapitány azonnal általános riadót rendel el a hajón, idegen van a fedélzeten. A professzornak lassan elfogy a türelme, rá is lő főhőseinkre. A hídra megérkezik ál-McCoy, figyelmesen hallgatja Sulu-ék jelentését a különböző szintekről, végül felajánlja a segítségét a lény megtalálásához. Crater-t sikerül elkábítani, aki elmeséli felesége történetét, a lény (fajának utolsó sarja, helló Doki!) ölte meg egy vagy két éve. Kirk azonnal megemelteti a biztonsági szintet, az idegen bárkinek az alakját felveheti, kéri, hogy sugározzák fel őket.

08.jpg

A fedélzeten összeül a tanács, miként kapják el a lényt. Helyeztek ki sócsapdákat, de ezekre eddig nem csapott le. Áldoki azt javasolja, hogy inkább ajánlják fel neki, ne pedig trükközzenek, akkor talán nem öl meg senkit, a professzor is helyesli a tervet. Sulu-ék még mindig nem találták meg az idegent, Kirk arra kéri a profot, hogy adja fel az álfeleségét, hisz bármilyen alakban felismeri, de az nem hajlandó nekik átadni, nem marad más lehetőség mint az igazságszérum, Spock elkíséri őket. Az orvosiban megkötözve találják a vulkánit, elvették a fegyverét, Janice pedig megtalálja a halott professzort egy másik szobában.

09.jpg

Az idegen újra McCoy szobájában köt ki Nancy alakjában, arra a kéri a dokit, hogy segítsen neki, mert meg akarják ölni. Kirk is megérkezik, arra kéri barátját, hogy álljon el az útból. Sótablettákkal próbálja előhívni a szörnyet az álca alól, össze is vesznek, a lény végül hipnotizálja a kapitányt és neki áll leszívni a sót a testéből. Spock jelenik meg, kéri dokit, hogy lője le Nancy-t, de az nem hajlandó, ezért a vulkáni elkezdi ütni a nőt, a szörny erre a másik sarokba vágja az első tisztet. McCoy kezd megvilágosodni, meglátja a lény valódi alakját és végül lelövi mielőtt megölné Kirk-öt. Kicsivel később már a hídon vagyunk, McCoy és Kirk kicsit mélabúsan figyelnek kifelé a bolygóra, majd a kapitány kiadja az indulásra a parancsot a következő kaland felé.

Címkék: star trek tos
3 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AaannnaaA 2013.11.15. 13:50:35

Köszi szépen az írást, szuper lett!
Pont a hétvégén láttam ezt a részt (még kb. hét másikkal együtt, darálva), és szerintem tök nagy fíling újra nézni.

Érdekes lett az első kép, amit így összevágtál a nő három arcáról, nem is láttam még így hogyvótban, de nagyon jó.

Kérni lehet? (Ugyeugyeugye??) Kirk, Spock és a Doki jöhetne pár fotón premier plánban is :)) Szeressük őket, na.

Kapitánylány 2013.11.15. 13:59:26

@AaannnaaA: köszönöm! :)

a következő hogyvoltokban már sikerült őket lencsevégre kapni, várj türelmesen! :)

gondoltam egyben berakom őket, ne 3 különböző képet kelljen! :)

Gabba 2013.11.15. 16:44:26

@Kapitánylány: a bolygón a sziklák és a növényzet is szép, erre a díszletre mondják, hogy priceless :P

jut eszembe: Alfa holdbázis megvan?
süti beállítások módosítása