Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Gyilkosság 2x01, 2x02 - Tükröződések, A szerencsenapom

2013. november 14. 13:00 - BundásRigó

Lindenék csak nem repültek el, jóhogy, Sarah a gyereket akarja megnyugtatni, pedig nincs annak semmi baja. Még a híradót is lecsekkolta, nézd csak mami, a gyanúsítottadat kinyírták. Sarah nézi, és még elgyötörtebb lesz a képe. Igaz, Richmond nem halt meg, de egyre közelebb kerül hozzá, főleg, miután le is ejtik a hordágyról. Az egészségügy ott sem fenékig tejfel. Linden kihez is rohanhatna ezek után, ha nem a hadnagyhoz, aki a kis köntösében már az ajtóban várja, és első kézből tudja meg a rossz hírt: a fotó bizony hamis, még sincs meg a gyilkos. A főcím után Jack már a főnök kanapéján szunyál, a főnök meg próbál kitartani a kamu bizonyíték mellett (nekem itt már ő is gyanús). Sarah megpiszkálná egy kicsit Holder hátterét, hát honnan került ez ide? És mit ad isten, onnan, ahonnan az eredeti hidas felvételeknek kellett volna, bizonyos Gil Sloane volt a felettese. A főnök feladja, eredj amerre a két szemed lát, csak aztán tényleg láss is velük.

Holder a kopasz spanjával autókázik, megy a filozofálás, az ilyen Rich félék mindig megússzák, de nem most. A kopasz meg dicsérgeti, ügyes fiú vagy Holderke, még sokra viszed. Az amerikaiak ilyenkor szokták ellőni, hogy egy nap elnök is lehet belőled. A jókedv nem tart túl sokáig, jön a hír, hogy Richmondot lelőtték, meg valaki anyját is. Az anya az Bev, Belko csak nem vitt neki törülközőt mikor azért óbégatott még az első évadban. Mire Stan és Terry a hírekből értesül, már Holder is ott van, az ő mondókája azonban nem áll meg Belkónál: Mr. Larsen, a maga lánya online strichelt, Rich meg lájkolta.

killing00.jpg

Ha már Rich: az orvosok Jamie-t és Gwent homályosítják fel, ha van rokona, rángassák ide, mert itt vagy ott, de jó eséllyel elvérzik, amíg mi fecsegünk. Igen, jól jönne most az a fél liter is, ami Gwen blúzán van. Sarah a serif hivatalában vagy hol van, mindegy, kéne írásos igazolás, hogy a hídon nem működtek a kamerák. Az egyik vadőrjelmezes pali helyett mindjárt jön egy másik, aki pont az ellenkezőjét állítja, és véletlenül tudja is Linden nevét. Na ez már sok, jobb lesz innen lelépni, és Jack-et is kimenekíteni a mellékvágányon közlekedő hadnagy nappalijából. Észrevétlenül nem megy, a hátuk mögött felsejlik a Wilson bácsis köntös a derengő hajnalon.

Jamie reflektorfényben kezdi a tizennegyedik napot, sajnos az újságírók pont leszarják a képviselő életkilátásait. Mi lesz a választással? Ő ölte meg Laura Palmert Rosie Larsent? Jamie puffog egy sort, majd azon agyal, mi lett Rich alibijével. Gwen ettől izzad, mint kurva a templomban, de jön egy kosztümös nő, hogy igényelnek-e papot Richmondnak, így egyelőre nem borul a szaros bili. Adams meg elkönyveli, hogy ezt a választást ő nyerte.

Sarah-nak nincs jobb ötlete, mint a vasárnapi iskolába lepasszolni a fiát. Holder a kapitányságon érdeklődik a katatón Belkótól, mire volt ez jó, bár én is ezt tettem volna, szóval elő a vallomással, aztán helló. Belko új lemezt rak fel, vagy hatvanszor elmondja, hogy beszélnie kell Stannel. Stan épp hozzá indulna, de a riporterek rájuk telepszenek. Sarah megint a Maci Laci Üldöző Hivatalban van, álnéven nyomul, és Sloane-t keresi, de ő már nem dolgozik ott. Közben Jack apja hívja, amiatt pampog, hogy Kaliforniába akartak menni, de a nőt ez hidegen hagyja, mert egy tablóképen kiszúrja Holder kopasz haverját, aki nem más, mint Sloane.

killing01.jpg

A következő állomás valami terápiás csoport gyűlése lesz, ilyenen hallotta Holdert is coming outolni, és bár Sloane nincs itt, de megvan a száma. Jack viszont nem a hittanórán hallelujázik, hanem a kapitányságon partizik Holderrel, Sarah nem örül, mikor felhívják, be is ront az őrsre, hogy kiragadja onnan a fiát. Ray kolléga épp lemarad róla, pedig vannak nála képek Rosie filmjéből, amiket Sarah még az ötödik rész körül kért tőle (ejnye, Ray, ez azért sokáig tartott), és egy tetovált alkart sikerült találni. Nem tartja valószínűleg, hogy Richmondé, hacsak nem hatalmas anime fan.

Stan véletlenül kihallgatja Terry-t, aki bőgve könyörög valaki üzenetrögzítőjére, mert kirúgták az albijából. Mi mást tehetne, megkéri a nőt, hogy a gyerekek miatt maradjon náluk. Gwen a kórházban nem bírja cérnával, és bevallja Jamie-nek, hogy Rich nem volt akkor vele, és már a rendőrségnek is szólt erről. A Happy Day Inn motelben sem valami fényes a helyzet, Sarah-t Jack apja hívogatja, és a gyerek is felveti, hogy inkább az apjánál lenne mostanában. Sarah-nak ez persze rosszul esik, és naná, hogy nem megy bele. Még majdnem sír is. Aztán együtt vacsoráznak= kimerítik a csokiautomatát. Gil Sloane jön Holderhez, neki nem gyanús, hogy Linden még mindig nem utazott el, és megdobja Holdert Városi Gyilkossági Nyomozó jelvénnyel.

Csak összejön a találkozó Stan és Belko közt, utóbbi nagyon büszke magára, a barátja meg nem mondja meg neki, hogy árnyékra vetődött. Belko felhozza Bendzsó eliminálását is, Stan meg egy kézmozdulattal jelzi, hogy baszki lehetne, hogy ne egy kihallgató szobában valld be, hogy együtt csináltuk? Aztán csak leesik Belkónak a tantusz, ettől kiborul – megint.

Sloane-t hívja egy újságíró, hogy gratuláljon Rich letartóztatásához, mert a forrása szerint ő van a háttérben – vajh' ki ez a forrás? Csak nem a háza előtt dekkoló Linden? A válasz: de igen. Sloane érzi, hogy jobb lesz neki, ha törli a gépéről a manipulált hidas képet, de nem is áll meg itt, az egész gépet letakarítja, majd sietve távozik.

killing02.jpg

A kórházban jön a doki Gwenékhez, van egy jó meg egy rossz híre. Richmond él, viszont deréktól lefelé megbénult. Gwen bőg, hiszen ha nem jártatja a száját, a szerelme nem került volna célkeresztbe (szó szerint), Jamie meg kiebrudalja.

A kapitányságon sétáltatják Belkót, Holder meg Ray-jel kerül gasztronómiai vitába. Ez nem tart sokáig, mert lövés dördül: Belko elvette az egyik kísérője fegyverét, és épp a tarkójához szegezi. Nem nagyon érdekli, hogy a fél állomány őt akarja leszedni, csak szeretne hazamenni. Holder ezt meg is ígéri neki, de ki hiszi el? Belko biztos nem, mert inkább kidekorálja az ajtóüveget a saját agyával. Asszem az éjszakai műszak már nem kívánja a kaját. Linden egészen a leállított part menti építkezésig követi Sloane-t, akinek Adams kampányfőnökével van randija: rajta kéri számon az újságíró hívását. Amit viszont Linden nem tud, hogy amíg leskelődik, sztárfotók készülnek róla.

Stan egy zenedoboz hangjára ébred, a kisebbik fia nem bír magával. Valaki matat a bejáratnál, mondja, az apja szerint csak egy macska, de azért lemegy megnézni. Visz egy baseball ütőt is, nem lehet nagy állatbarát. Aztán kis híján orra esik valamiben: Rosie véres hátizsákja van az ajtóba téve, de már sehol senki. Ha macska hozta, jó nagy dög lehet.

killing03.jpg

A tizenötödik nap Gwennek rosszul indul, az ajtón kopácsoló Linden ébreszti. Át kéne venni a dolgokat, mert a bizonyíték nem okés. Gwennek ez nem jön be. Ezalatt Holder a hátizsákot vizsgálja. Sapka, kamera, csipke bugyi (?). Stan nem nyugodt, mert bárki hozta is ide, tudja, hol laknak (micsoda logika), ezért Holder ideállít nekik egy járőr kocsit. Király, de mi van Belkóval? Láttam rajta, hogy megagyalták, látta már orvos? Holder nem szól, végül is a patológus orvos. Gwen inkább feladja, mert úgy előbb szabadul, a sztori változatlan. Rich éjfélkor lelép, majd pár óra múlva vizesen visszatér, és nem mond semmit, csak lezavarnak egy menetet. A nő felidézi, hogy Rich-nek sós volt az illata meg a bőre, márpedig akkor nem a tóban mártózott meg, hanem az óceánban.

Holdert hívja a hadnagy, hozzad azt a hátizsákot, és nehogy Gary-hez vidd (Linden embere), majd Stu megcsinálja. Holdernek nem tetszik, ezért nem sieti el, elmegy előbb Sloane-nal kávézni. Rich megébred a kórházban, és azzal a lendülettel extubálja is magát. A doki az önállóság híve lehet, mert nem sieti el, hogy felhomályosítsa Richmondot, majd rájön magától, hogy gondok vannak délen. Holder érkezik Stuhoz, és egy tök más hátizsákot hagy nála. Linden Rich kérójában matat, egy fotót talál a házaspárról, Tacoma 2002. október 5.

Stan lebontja dühében a berendezést, ezek a köcsög rendőrök, miattuk halt meg Belko is. Terry inkább eltereli a figyelmét a sokkal kellemesebb „mit mondjunk a kölyköknek az anyjukról" téma felé. Stan az elfojtást és tagadást javasolja. Jamie csaknem elhányja magát, mikor a nővér cseréli Richmond sztómazsákját. És a dokinak tényleg igaza volt, Rich kezdi felfogni, hogy nem érzi a lábát. Mégse beszél vele senki: orvos sehol, a nővér is leszarja, Jamie pedig kétségbeesésében a liftet választja. Empátiából, kommunikációból mindnek egyes.

killing04.jpg

Linden nem volt rest, elautózik Tacomába, hogy sósvizet találjon. Van is egy öböl egy híddal, ez köszön vissza a fotóról. A terepszemlén talál rákászokat is, és bizony van egy, aki éjjel szeret dolgozni. Stan a rendőrökkel veszekszik telefonon, nincs még itt a járőr, a kisebbik fia az ablakon bámul ki, és megjegyzi, hogy kéne egy kutya. Az éjjel történtek fényében én erre figyelnék, de mindenki elfoglalt. Terry a cuccai közt keresgél, és egy giccses, de szuper értékes poharat ment ki a nagyobbik gyerek karmai közül, neked coki, ez ajándék volt. A kicsi megint a kutyával jön, mert az megvédené őket.

Holder ellenőrzi a csapdát, a hadnagy meg szépen belemászik: Rosie vére, meg pár ujjlenyomat volt a hátizsákon – ami nem is az övé volt. Holder ezt az infót megtartja magának, és inkább kimenekíti az őrsről a valódi hátizsákot. Jamie és Adams kampányfőnöke a Fiúk a klubbólt idézi meg pár percre, gyúrnak a konditeremben, majd egymásnak esnek az öltözőben. Na jó, nem úgy, mert verekszenek. Linden kis túrája véget ért, újra a városban van, és Richmonddal akar beszélni. Elmondja neki, hogy tudja, hol volt Rosie halálakor: az évfordulójukat akarta megünnepelni a tacomai hídon, de a bungee jumping kötél nélkül nem alakult terv szerint. A rákász ugyanis dolgozott akkor éjjel, és kihúzta. Rich ezzel nem állhatott elő, mert akkor lőttek a kampánynak, és Linden jobban teszi, ha erről kussol. Tűnés.

killing05.jpg

Sarah egy parkolóházban lecsap az úgynevezett span ügyésznőre: Rich tiszta, mint a friss hó, a fotó hamis, ejteni kéne a vádat, és újra megnyitni az ügyet. Az ügyész nincs elragadtatva, szeretne még hivatalban maradni, és ekkora baki nem hiányzott neki sem. Ad pár napot Lindennek, de nem ígér semmit. Holder viszont ígért, mégpedig rendőri védelmet Larsenéknek, amiből semmi se lett. Stan ezen be is pipul, de nincs mit tenni, mivel az ügyet hivatalosan is lezárták. Persze a nyomozót is izgatja az otthagyott táska rejtélye, Sloane-nal beszéli meg a hadnagy hazugságát. Sloane győzködi, hogy Rich a gyilkos, de Holder a belsősökhöz menne. Belsősök, mi? Na idehallgass, nem a kimagasló teljesítményed miatt kaptál fényesebb jelvényt, hanem mert hagytad magad dróton rángatni. És a kis fotó... hát azt Linden nevében vetted át, tartsd szem előtt – ha valaki bukik, az nem én leszek. Bizony Holder, aki bogár után mászik, szarba lép. Közben nagy kegyesen bejelentik, hogy oké, mégse Richmond Rosie Larsen gyilkosa.

Linden rohan a hadnagy irodájába, de Paul Youngot találja ott a Született feleségekből, a régi hadnagy ment a levesbe. Az ilyen idióták miatt, mint maga, Linden. Ne olyan hevesen Paul, tudok a fotóról, és meg akarom oldani az ügyet. Paul viszont nem tud a fotóról, de az ügyésznő közbenjárása miatt Sarah maradhat, de a társa továbbra is Holder, még ha nem is tetszik. Jamie betolja Richmondhoz a kidekorált képét, és próbálja közölni a rossz hírt, de nem kell, már tudja. Akkor itt egy jó hír: nem gyanúsítanak a gyilkossággal. Hurrá, bőgi el magát Rich.

killing06.jpg

A nagyobbik Larsen fiú cigivel pózol a ház előtt, mikor egy szimpatikus idegen a nevén szólítja. Nincs szerencséje, Stan épp akkor ér haza, és felkeni a garázsajtóra. De mielőtt bajt csinálna, a férfi ordít, hogy ő újságíró, nem a gyerekszedő, és milyen más így minden, hogy már nem a képviselő a gyanúsított. Stan ezt valószínűleg épp most tudta meg.

Linden a gyerekével pakolja be az ügy aktáit a motelszobába, közben próbál szülőként megnyilvánulni. Ez se tart sokáig, mert jobban lekötik a Ray-től kapott fotók, aztán meg az, hogy Holder próbál bejutni, hogy végre beszélhessenek, ha már Sarah egész nap nem veszi fel neki a telefont. Nagyon finoman csapkodja az ajtót, egy venezuelai szappanopera vehemens alkesze veszett el benne. Majd látványosan elejti a jelvényt, és elbattyog. Stan pedig újra meglátogatja öreg mentorát, Janek Kovarsky-t, és leadja a rendelést Rosie gyilkosának megölésére.

1 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gabba 2013.11.15. 08:04:58

kösz a duplahv-t, mostanra már rohadtul nem tudom, kire kell gyanakodni :)
süti beállítások módosítása