Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Revolution 1x17 – A leghosszabb nap

2013. november 05. 11:00 - Smokey the bear

Lassan-lassan a célegyenesbe fordulunk, ideje lenne hát, hogy kicsit a főszállal is foglalkozzunk. A cím a leghosszabb napot ígéri, reméljük nem a legrosszabbat! Marcona katonával nyitunk, aki egy lakókocsi felé baktat. Belül villódzó fények, elektromos kütyük: egy légiirányító központ. Társa sem túl lelkes, nem örül annak, amit tennie kell. Váltunk a lázadók táborára, ott legalább vannak olyanok, akik elégedettek jelen állapotukkal. Legalábbis annak kéne lenniük, de amilyen morcos ábrázattal Nora ébredezik a tegnap esti szex után, az valami egészen másra utal. Miles is magához tér, de bárcsak ne tenné, mert nője előjön minden filmek legelcsépeltebb egymondatosával: HIBA VOLT, AMI TÖRTÉNT. Miles értetlenkedik egy sort, mire Nora felvilágosítja, hogy háborúban vannak, egyikőjük előbb-utóbb úgyis lelöveti magát, minek hát a dolgot bonyolítani. Női logika, na.

morning.jpg

Kicsi odébb is szarul indul a nap. Idősebb Neville érkezik a fiát basztatni. Bocsánatkérést vár egy szem vérétől, elvégre az nagyon nem okés, hogy csak úgy otthagyta a hajón meghalni. Ha már úgysem jött be a terve, akkor ideje, hogy befejezze – azzal egy megtöltött pisztolyt nyom Jason kezébe, és saját maga felé fordítja. Hosszas farkasszemezés veszi kezdetét. Az őrnagy hőzöngésének azonban nem lesz következménye, mert Jason azért nem annyira félkegyelmű, hogy lelője a saját apját. Neville cserébe megfenyegeti, hogy mindig a sarkában lesz.

backup.jpg

A jelenetnek persze Charlie is tanúja, mert jó szokásához híven ő mindig ott van, ahol nem kéne. Amikor Jason dühöngve elrohan, rögtön utána megy, és azzal próbálja nyugtatni a srácot, hogy teljesen megérti a helyzetet, hiszen ő sincs túl jóban az anyjával. Ja, sajnos Rachel még nem akarta őt lelőni, ami ismerve az anyja lövöldözős előéletét, azért elég nagy szó. Nem sok idő marad lelkizésre, mert furcsa zajra lesznek figyelmesek, és hamarosan meglátnak az égen néhány gagyi CGI robotrepülőt. Charlie felrohan egy toronyba, és megkongatja a vészharagot. A nagy hangzavarra előkerülnek Mileszék is, és a lázadók reménysége, a Milícia ex-tábornoka, csak akkor veszi észre az égi veszedelmet, amikor Nora odakiált neki, és felfelé mutat, gondolom a gyengébbek kedvéért. A drónok támadása gyors és hatékony, hullnak a lázadók szépen sorban, és egy robbanás Milest is a földre dönti.

drones.jpg

Eközben a síkságon. A Rachel-Aaron páros még mindig úton, azaz csak majdnem, mert törött lábbal a nő nem nagyon megy sehová. Aaron pedig egyfolytában azon agyal, hogy miért szerepel az überszupertitkos könyvben. Útitársnője tovább borzolja az idegeit, amikor elmondja, hogy Ben biztos tudta, mi van a háttérben, mert miután megismerkedett Aaronnal, mindig a közelében tartotta. Akárhova költöztek a geeket is vitte magával, és tessék, a végén még a medált is neki adta. Aaron ideges, és már menne is tovább, de Rachel szó szerint keresztbefekszik az ötletnek. Végül Aaron csak addig unszolja, hogy megadja magát, és előkotorja a halott fia testéből kivágott (ugye, én mondtam, hogy nincsenek benne gátlások) kapszulát, ami segíthet meggyógyítani a lábát. Vagy megölni mindkettőjüket, mert ez is benne van a pakliban. Szuper.

numbers.jpg

Mostanában hanyagoltuk a flashbackeket, pedig volna rájuk igény, én mondom. Most végre újra kapunk egyet, mégpedig annak a folytatását, amikor Rachel lejelentkezett Milesnál. A nő azzal győzködi, hogy jó lesz ő is, mert benne volt a projectben, simán vissza tudja kapcsolni az áramot Ben nélkül. Milesnak kétségei vannak. Csakúgy, ahogy a jelenben is, most éppen abban, hogy túlélte-e a támadást, vagy a pokolban van. A jelek szerint nem halt meg, Nora is előkerül a romok alól, már csak Charlie hiányzik. És Jason. Északról, ahol ezek a nagyon okosak eltűntek, egy seregnyi Milícia-katona közeledik a lázadók táborához. Miles és Nora útnak ered Charlie-t menteni, és nagy meglepetésükre Neville is csatlakozik hozzájuk, bár az nem egyértelmű, hogy az apai szeretet, vagy az attól való félelem sarkallja e lépésre, hogy a felesége megöli, ha hagyja a fiukat egyedül meghalni. Jó lesz, ha sietnek, mert Charlie törmelék alá szorult, Jasonnak pedig se híre, se hamva. Váltunk rég látott Bass barátunkra. Rókaképűvel örvendeznek a dróntámadás sikerén. Monroe öröme azért nem felhőtlen, mert Milest még nem sikerült kinyírni. Rókaképű inni hívja az elnököt, és mivel az először nem nagyon hagyja magát, azzal győzi meg, hogy mozduljon ki végre egy kicsit, élvezze, amit elért. Úton a kocsmába aztán egy orvlövész támadja meg az elnököt és kíséretét, de Bass sikeresen fedezékbe húzódik. Megdöbbenve veszi észre, hogy Rókaképű a nyílt színen maradt, fedezék nélkül, és mégsem lő rá senki. Hoppá.

WTF.jpg

Rachelék találnak egy elektronikai üzletet, ahol Aaron a napló utasításai alapján megpróbál valami kütyüt eszkábálni, amivel majd sebgyógyításra programozhatják a kapszulát, mert az olyat is tud. Danny tüdőszövetét is rendbe tette. A lehetséges mellékhatás spontán öngyulladás, vagy nem is olyan spontán robbanás. Remek kilátások. A háttérben neszezés, de egyelőre senki sem nyit rájuk. Aaron elkészíti a cuccost, ami saját magának termel áramot, és lefuttat valami közönséges halandók számára érthetetlen programsort egy számítógépen. Kapszula kész, lehet beültetni. Aaron bele is teszi a nyílt sebbe, ami menten összeforr magától. Mi a high-tech, ha ez nem - kérdem. Így van ezzel a háttérből hirtelenjében felbukkanó jómunkásember is, aki szemtanúja volt a jelenetnek, és némi fegyverrel való noszogatás segítségével ráveszi párosunkat az együttműködésre.

comewithus.jpg

A felmentő sereg megtalálja Jasont. Vagy ennyire megsérült, vagy a katonák verték össze, mindenesetre nem nagyon tud mozogni. Az apja magára vállalja, hogy hazaviszi a fiút. A többiek továbbindulnak Charliért. Váratlanul egy újabb flashback szakítja meg az eseményeket. Miles emberei átkutatták a Matheson családi kalyibát, de Bent nem találták. Rachel arcoskodik egy kicsit, nem is tudom, hogy kell visszakapcsolni az áramot bibibí. Csak a férje tudná, de ő meg direkt nem mondta el feleségének, hogy merre megy, nehogy kitudódjon. Amikor Miles magához rendelte Bent, már tudták, hogy baj lesz, ráadásul addigra az öcsi már, mint „baltimore-i mészáros” híresült el, szóval testvéri szeretet ide vagy oda, most leginkább csak szégyellik, hogy ugyanaz a családnevük. Azonban Miles szavaiból az is kiderül, hogy itt másfajta szeretetről is szó van, mégpedig közte és Rachel között. A nő megvetően tiltakozik, az csak egy kis undorító flört volt, amit az óta is bán minden áldott nap. Csak épp azt nem mondja, hogy HIBA VOLT. A Miles és nők 2. című jelenet végül majdnem egy pofonnal végződik, de végül kedvenc ex-tábornokunk visszafogja magát, és testi fenyítést helyez kilátásba sógornője számára a későbbiekre.

threat.jpg

Aaron és Rachel a jómunkásember házában. Nagy a baj, a fickó fia leesett a lóról, és most elég ramaty állapotban van. Rachel közelebb hajol a gyerekhez, és megvizsgálja a sebet, majd bejelenti, hogy tudnak segíteni, csak vissza kell menniük a boltba néhány cuccért. A család a hír hallatán felderül. Látszik, hogy nem ismerik Rachelt, akinek valószínűleg még a szíve helyén is egy medál van. Váltunk Monroe-ra, aki az irodájában épp azt ecseteli Rókaképűnek, hogy milyen furcsa is az élet, hogy a fickót meg se próbálták lelőni, pedig ott állt, egyedüli célpontként. Vajon miért lehet ez? Talán mert nem ő az elnök – kérdezem csendesen. Az őrség elzárja Rókaképű útját, így az valamiért úgy érzi, most jött el az igazság pillanata. Elmondja, hogy szerinte Miles és Neville azért árulta el Monroe-t, mert az elnök nem hagyott más esélyt nekik. Monroe egyre idiótábban viselkedik, a tisztjei hullanak, mint a legyek, és már csak ő, Rókaképű állja még a sarat, de már a töke tele van neki is. Monroe ezt beismerésnek veszi, és köszöni az őszinteségét, majd távozik a szobából. A csukott ajtón keresztül egy lövést hallunk. Ég veled Rókaképű!

foxfaceend.jpg

Miles és Nora a romok között kommandózik, és gyilkolja az ellent. Charlie közben kiszabadul a romok alól, mégpedig úgy, hogy egy egész téglafalat tol el a feje felül. Ezen a ponton két dolog jutott eszembe: 1. nem véletlen, hogy a tornádók egész városokat rombolnak le Amerikában, ha ilyen habtéglákból építkeznek; 2. erre már nem emlékszem mi volt, mert az ilyen jelenetek láttán csak verem a fejem a falba, talán nem kéne. Neville és fia is úton. Jason nem érti az apja miért játszik most egyszerre megmentőset. Az őrnagy azzal indokol, hogy elég sok csúnya dolgot tett életében, a Tízparancsolatból tizenegyet megszegett, de valahol mégis csak meg kell húzni a határt. Nála ez az a pont, hogy nem hagyjuk a saját fiunkat egyedül meghalni. Jelentem Giancarlo Esposito ebben a jelentben engem megvett kilóra, akár porszívót is vennék tőle, ha azzal házalna.

drawtheline.jpg

Kicsit távolabb Aaron a boltban keresi az alkatrészeket, és közben a hálás családapának magyaráz arról, hogy olyan dologról van szó, amit el sem lehet magyarázni tulajdonképpen. Nem kell sokat agyalnia a tanmesén, mert érkezik Rachel, és jól leüti jómunkásemberünket. Nem, egyáltalán nem akarja megmenteni a fiút. A sebe láthatólag elfertőződött, úgysincs semmi esélye. Irány a torony, mert az fontosabb. Aaron még félénken bepróbálkozik, hogy ugyan mi értelme akkor az áramnak, ha nem segítenek vele annak, akinek tudnak. Rachel felhomályosítja, hogy esze ágában sincs elhozni a világbékét. Csak azért kapcsolja vissza az áramot, hogy fegyvert adjon Monroe ellenségeinek a kezébe, hogy végre nyírják is ki, Dannyért és Benért. Aaron pedig ha gondolja itt is maradhat Terézanyásat játszani.

want.jpg

Neville-t és fiát az erdőben katonák kerítik körbe, ám az őrnagy nem egy töketlen alak, fordul egy 360-ast, és egyenként lelövi az összes támadót. Közben azért őt is vállon lövik, Jason csak les. Mi is. Mileszék is aprítják az ellent, de közel sem ekkora sikerrel. Nora unja meg előbb, és inkább lelépne, elvégre lehet, hogy Charlie már halott. Miles azonban nem hagyja magára Charlie-t, mint ahogy azt korábban az anyjával tette. Nora erre rácsodálkozik, majd fogja magát, és az ellenségre veti magát. A katonák meg utána. Charlie a figyelem elterelést kihasználva kiugrik a fedezékéből. Jobbra Nora, balra Charle, Milesnak választania kell. A feszültség levezetéseként kapunk egy semmitmondó búcsúflashbacket, amiben Miles biztosítja Rachelt arról, hogy az áram visszakapcsolása érdekében nem fogja kímélni. A jelenbe visszatérve sajnos Charlie-t választja. Unokahúg megmentve. Pipa. Szerető elveszítve. Pipa.

saved.jpg

Az utolsó pár percben lezárjuk a rész elvarratlan szálait. Monroe-hoz hírnök érkezik. Elfogták a merénylőt, aki vallomást tett. Georgiai kém volt, és úgy tűnik egyedül dolgozott. Szívás. Charlie meglátogatja baltaarcú Jasont a kórházban, és néhány „bocs, hogy hagytalak volna egyedül meghalni, nem baj, elvégre mégis túléltem valahogy”-szintű párbeszédet lefolytatva megcsókolják egymást. Ez már egy ideje lógott a levegőben. Neville pont ekkor érkezik beteglátogatóba a fiához, és a tömény undor az arcán arról árulkodik, hogy nem fogja jókedvű örömapaként a pénzt kalapozni a menyasszonytánc alatt, ha eljön az ideje.

candj.jpg

Miles is hazaért, és most dühöng, hogy még mindig nincs meg Nora. Foster elnök asszony érkezik, és közli Milesszal, hogy reméli, van valami szuper ötlet a tarsolyában, mert ha a háború így folytatódik, akkor leteszi a fegyvert Monroe előtt. Nora is ott van, mármint Monroe színe előtt, és valószínűleg nem nagyon fogja élvezni az elkövetkezendő napokat. Tényleg tudja valaki, mi lett Aaronnal?

Címkék: Revolution
Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása