Hogy volt?

Survivor 27x06 - One-Man Wrecking Ball

2013. október 30. 09:00 - kardigan

Múlt héten kiszavazták szegény Laurát, aki egy elég unalmas nő volt, de én valamiért bírtam a fejét, úgyhogy kicsit még drukkolok neki. Aras azt bírja mondani, hogy Laura csúnyán nézett rá, hát jé, mik vannak, nem örült a blindside-nak? Tyson arra szeretné rávenni Gervase-t, hogy legközelebb Arast szavazzák ki, mert mindjárt merge lesz, és Vytas megvan még, meg hát a seggét is félti. Szeretném közbeszúrni Tyson szövegét: "Bírom Arast, bár kicsit fura nekem ezzel a zen-hitével. Én nem hiszek semmiben. Kivéve a mágiában, a mágia király."

01.png

A Redemption a szokásos sírdogálással kezdődik, Laura nem hagyja, hogy Jeff egyáltalán befejezze a mondatot a cseréről, ne szórakozzunk, a gyerek marad a fenekén. A challenge megint kurvára ugyanolyan, most éppen a puzzledarabokat egyensúlyozós hídon kell összeszedni, és a végén nem kell sokat gondolkodni, számokat kell csak sorbarakni. Általában a lányoknak jobban szokott menni az egyensúlyozás, ezt Laura és John illusztrálja, előbbi hasít, utóbbi leesik. Brad csak azt illusztrálja, hogy a számokkal nincs barátságban, emlékezzünk, ahogy az első részben az ujjain számolt ötig, sikertelenül.

És igen, faszfej Brad Culpepper elhúzott, Jeff szerencsére megkérdezi, amit minden sportolótól, hogy miben más a Survivor, és Bradnek jár a pont Jeff Kenttel szemben, egyáltalán nem meséli el, hogy milyen sokat keresett az NFL-ben és milye csodálatos sportember. A buffját azért széttépi elégetés előtt, oké, értettük, nagyon férfias férfi vagy. Monica azt magyarázza, hogy most neki rossz lett, mert Brad nem tud segíteni és elsimítani dolgokat - mintha eddig nem csak a baj lett volna vele. Biztos ugyanarról az emberről beszélünk? Az idol clue-t Vytas kapja, aki szintén elégeti, kezdem ezt kurvára unni.

02.png

Hiába nyert a Tadhana, nem bíznak benne, hogy még egyszer fog, úgyhogy összekeverik a törzseket, nyaff. Aras, Gervase és Tyson megy a Tadhanába, Vytas és Katie megy a Galangba. Ez egyrészt azért vicces, mert együttmaradt a szövetség fiúfele, másrészt azért, mert egy pár került csak egy törzsbe, Katie és Tina, harmadrészt azért, mert az ivararány kicsit felborult, a Galangban Vytas az egyetlen faszi, a Tadhanában Ciera az egyetlen csaj.

03.png

Az újGalang kicsit unalmas, mert Vytas van 5 nő ellen, Katie hiába új játékos, de rokon. Vytas ügyesen az ujja köré csavarja a csajokat lelkizéssel, de annyi esze még Rupertnének is van, hogy ez ne legyen elég a bennmaradásához. A Tadhana viszont vicces, 3 régi 3 új, és Caleb hosszasan mondja, hogy jól meg kell gondolni, mit mondanak el nekik, majd elmond mindent. Az idol clue-kat is. Szeretném ezt megismételni, Caleb tisztában van vele, hogy az ő döntésük, hogy mennyit mondanak el, hiszen mondta a saját szájával, és azt a döntést hozzák, hogy mindent a világon. Az ábrán Tyson, amint nem hiszi el, hogy ekkora mázlija van.

04.png

Hayden durcás, mint egy kamaszgyerek, akinek a nagytesója hirtelen megjelent a pizsamapartiján és megitta az összes sört. Tyson valami ilyesmire számított, és igyekszik azt hangsúlyozni, hogy Aras a főnök, egyelőre azt nem látjuk, hogy bejött-e, de ő jól mulat közben. Ja, és bezabál mindent, amit talál, csak a szokásos, menjünk challenge-re. (Igen, a CBS még mindig erőlteti a twittert, hesteg coconutbandit.)

05.png

Challenge-re, ami már megin gagyi, Kirhoffer, mi a frászt csinálsz idén. Párosával ki kell úszni a tengerbe, kiszedni egy baszt a víz alól, és a baszban lévő lécekből puzzle-t rakni. Gervase az első nap óta megtanult úszni, kezdek aggódni, hogy dögunalom lesz, de szerencsére Rupertné és Tina kinnhagyja a vízben a baszt, amiért ki kellett menni. Kicsomózták az ajtót, ami benn tartotta, majd mint aki jól végezte dolgát elindultak vissza. Jeff ordít, a törzs ordít, de nem, ők kijönnek egész a partig, és még mindig nem egészen értik a dolgot, nevetnék, ha nem lenne borzasztó kínos az egész.

06.png

Ami még ennél is viccesebb, hogy a puzzle-résznél majdnem behozzák, kétszer is azt hiszik, hogy nyertek, amit mondjuk nem értek, hogy hogy, hát el van csúszva a halacska. Mindkétszer ugrál és éljenez a törzs, de hiába, az újTadhana nyer, mert Tysonék nem kapkodtak. Tina egész ügyesen menti magát, elismeri, hogy elbaszta, bocsánatot kér, és kihangsúlyozza sokszor, hogy a puzzle-nél majdnem megmentette a dolgot. Cuki néniknek ez a tökéletes módszer, de remélem nem jön be, mert Vytast szeretem.

07.png

Kat egészen randomszerűen kitalálja, hogy szavazzik ki Monicát, mert idegesíti és túlstratégizál. (Szia Kat, te is játszol? Tök jó, mikor érkeztél?) Hogy miért Tinával beszél, az mondjuk rejtély, ott van ugyanis Vytas, Katie és Rupertné, akik nincsenek összeszövetkezve Monicával. Tina ráadásul nem szeret ilyen trükköket csinálni, mondta is többször, ettől is nyűgös lesz azonnal és fut Monicához. Vytas is jelen van a beszélgetésnél, és nagyon reménykedve néz, Monica meg nagyon vicces, dehát én biztos voltam benne, hogy Vytast szavazzuk ki, már ne is haragudj, Vytas. A tisztesség kedvéért megpróbál konfrontálódni, Kat meg a szemébe hazudik, amúgy szerintem nem rosszul, de persze betojt, okés, akkor visszaállunk a Vytas-tervre.

08.png

De Monicát már elvesztette, ő Katet szeretné, Tinától meg mindjárt megőrülök, állandóan azt mondogatja, hogy jobb a Tervnél maradni, de miért, miért egy ilyen öröktől való szentség a Terv, amit másfél napja találtatok ki. Kat tribalen bilit borít, és hosszasan magyarázzák Monicával hogy mennyire szeretik egymást, és Kat mennyire sajnálja. Ezen a ponton Vytas közbeszúrja, hogy megérti a női összetartást, de ő a maga részéről nem követett el eddig hibát; Kat szerint ez tök jó, de talán ne essünk hasra attól, hogy valaki 24 óráig jófej volt, ez meggyőző is lenne, ha utána nem tagadná le megint a kavarását.

09.png

Van isten az égben, köszönöm, Vytas (Vytas, és nem "Vetus" kedves Kat) megússza, köszi köszi köszi.

Címkék: survivor
3 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ErrorFlynn 2013.10.31. 14:16:08

Én is kedvelem Vytast, de most épp Tysonnak drukkolok, egyedül az I don't believe in anything megnyilvánulása miatt. remélem, megtalálja a bolondok idolját, mert tényleg baromi béna, hogy folyton elfüstölik a clue-t, ahelyett, hogy kitalálnák, hogyan lehet okosan felhasználni.

moderatelyA 2013.10.31. 20:02:14

teljesen logikus, először énis azt hittem, hogy úgy írják mint a fetus-t csak v-vel, pont úgy mondják.

igen, most vytas mellé növesztettem egy csücsköt a szívemben tyson felé is, egészen úgytűnik mint akinek hosszú(vagy legalábbis közép)távon vannak gondolatai meg tervei. vytas meg hát vytas <3
és menjen már ki valaki az erdőbe keresni egy idolt, milett russell hagyatékával.

kardigan 2013.10.31. 20:26:40

@moderatelyA: dehát tyson ószam. nézd meg a tocantinst és látni fogod, miért.
süti beállítások módosítása