Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Amerikai Horror Story: Zártosztály 2x09 - The Coat Hanger

2013. október 28. 13:00 - kardigan

A Szentkarácsonyos rész szinte mindenkit szarban hagyott, akit kedvelünk, ebből egyenesen következik, hogy az új részben valami egész mással kezdünk. Dylan McDermottal méghozzá, Johnny a neve és egy pszichológusnál ül, a szokásos szexi tömeggyilkos arckifejezésével, csak most szakálla is van meg koszos inge, úgyhogy tényleg ijesztő. Valamiről le akar szokni, a terapeuta az a hipnózisos fajta, nagyon megértően hallgatja a kis Johnny gyermekkori gyötrelmeit, amíg azt hiszi, hogy a maszturbálásról van szó. Hát, nem, macskát nyúzott. Meg gyilkolászott. És még most is szívesen tenné, főleg, mióta megtudta, ki az apja, kedves hangok a fejében azt javasolják, hogy nőket kéne nyúznia.

01

Flashback egy sikító hölgyre, fölötte Bloody Face, aki ezúttal Johnny, bőrcuccban, és a nőt próbálja megregulázni, hát ha visítasz, nem tudok szépen vágni, fehérnép! Bezzeg apu olyan ügyesen csinálta, orvos volt, tetszik tudni, de én már öreg vagyok tanulni, ezért is akartam abbahagyni. Eszem azt a perfekcionista szívedet. Ja, igen, Thredson a csávó neve, ő Bloody Face fia. TamdamDAMM.

Briarcliffben Démon nővér nagy boldogan közli Lanával, hogy kigyógyult a leszbianizmusból, olyannyira, hogy terhes. Hopp. És persze meg is fogja szülni, volt már ilyen sokszor, nem kell aggódni, a babát majd átpasszolják egy másik otthonba. Lana leszadistázza, csak egyetérteni tudok. Kifelé mentében elkezdi olvasni a (gondolom), vizsgálati lapját, klassz olvasmány lehet, két lépés után elájul.

02

Jude nővér ágyon, lekötözve, fölötte a Monsignor mond olyanokat, hogy ígymegúgy magát hibáztatja, miatta bolondult meg Jude és szúrta nyakon a Mikulást. Én annyira utálom a Monsignort. A Mikulás amúgy nem halt meg, ami nagy szerencse, mert így elmondhatja a rendőröknek, Démon nővérrel és Ardennel karöltve, hogy Jude ölte meg szegény Frank őrt. És még Jude mentora, a főapácanéni és vallomást tesz, hát igen, fura volt, azt magyarázta, hogy Mary Eunice-t megszállta az ördög. Főapácanéni, csalódtam benned. A nyomozó a Mikulás nyilatkozata közben felteszi azt a kellemetlen kérdést, hogy nem-e úgy volt-e, hogy ön megölt 18 embert, mely ponton Emerson előad egy minigyónást, a mögötte ülő Monsignor nagy csodálatára: ő meg akar bocsátani Jude-nak, hogy a mennybe mehessen bocsánatot kérni az áldozataitól. Jude viszont a fasz rosszabbik végén, de nagyon, marad Briarcliffben, és az apácaságot is offoljuk, innentől újra Judy.

03

A Monsignor Judy cuccai közül rémülettel emeli ki a piros kombinét, miközben Démon nővér széles nyelvcsapásokkal udvarol neki, persze, hogy pápának kell lennie a Monsignornak. Aki ezen a ponton becipeli Emersont szegény Jude szobájába, hogy vele is közölhesse, hogy megbocsát - egy flashbackből kiderül, hogy Jude nem tette meg ugyanezt, amikor még Emerson volt lekötözve, és a Monsignor olyan kurva elégedett magával, hogy ő lehetővé tette a Jobb Emberré Válást, vágjátok fejbe légyszi. Lanára meg egy percig nem figyelünk és szerzett magának egy vállfát, amit éppen szétszerel, jajajaj.

04

Mellesleg arra jutott, hogy Sylart mégiscsak meg kell ölni, Kit meg baromira nem, kell előbb egy vallomás, eleve fogalma sincs, miért nem adták már át a rendőrségnek, de akármikor meggondolhatják magukat. Lanának terve van, elmeséli Sylarnek, hogy apuka lett, "the ultimate cosmic joke". A fickót elöntik az apai érzületek, és könyörög, hogy ne adják a gyereket állami gondozásba, mire Lana kiröhögi, ugyan kérlek, a legkevésbé sem fog ez a gyerek megszületni - és ezen a ponton előkerül a vállfa.

05

Sylar tovább könyörög, a gyereknek nem kell megtudnia, hogy ő Bloody Face, és meg tud változni, rendes apuka lesz, csodálatosan pontos kórkép az abuzív párkapcsolatokról. Lana ezt pont leszarja, szociopata vagy szívem, és képtelen az őszinteségre, mondhatsz itt nekem akármit. Sylar tiltakozik, és igen, kitaláltátok, elmeséli szépen az összes csajról, hogy miért és hogyan ölte meg, Kit pedig a sarokban ül egy magnóval. Végső döfésként Lana közli, hogy magzat volt, de magzat már nincs (tudtam volna élni a következő képek nélkül), és nemsokára Sylar se lesz.

06

Kit elrekkenti egy kád alá a felvételt, épp azelőtt, hogy Arden belép és csevegni invitálja. Cigi, whisky, csókolom, miért tetszik lyen barátságosnak lenni, amikor pszichopatának tetszik lenni amúgy? Hát, mert láttam az ufókat én is, csapj a tenyerembe. Ardennek az az elmélete, hogy Grace-t és Almát is azért vitték el, mert Kit gyereket csinált nekik, és valójában nem a csajok az érdekesek. Ki is talált egy pompás kísérletet, Kitet majdnem meg kell ölni, és akkor majd jönnek megmenteni. Csak az udvariasság miatt kér engedélyt, természetesen mindenképp kipróbálja, ilyen ez a tudományos elme.

07

Emerson imádkozik, a Monsignor meg tapsikol örömében, legjobb marketing evör, ő lesz az ember, aki visszavezette a többszörös őrült gyilkost Jézushoz. Meg is kereszteli meg minden, Emersonnak meg pont az a másfél perc kellett bilincs nélkül, és belenyomja a Monsignor fejét a szenteltvízbe. Lana közepes sikerrel lop kést a Sylaröléshez, úgyhogy a sokat látott drótot fontolgatja fegyverként, a párnát végülis sikerült ledöfni vele, az tök ugyanaz, nem? Hát, kurvára nem, de kipróbálni már nem fogjuk, mert Sylar eltűnt a szobából. Ez nagyon nem poén, nopláne az nem, hogy szembetalálkozik Démon nővérrel, aki démonsága okán tudja, hogy a magzat nem halt meg, és fiú. Ifjabb Bloody Face közben mintegy mellesleg kinyírta a terapeutát.

08

Jude első napja a közös helyiségben, nem sok jót várok a dologtól. Lanához ül le persze, sűrű elnézéseket kér ("Mit csináltak veled?" "Semmi olyat, amit én nem csináltam veled", imádom ezt a párbeszédet.) Megígéri neki, hogy kiviszi innen valahogy, Lana érthető módon szkeptikus. Jude-nak a drámához kurvajó érzéke van, beleszív a cigibe, odasétál a lemezjátszóhoz, kikapja a Dominique-ot, és szétbassza a lemezt az asztalon, sic transit. Ahogy Lana igen bölcsen megjegyezte: Well, hot damn.

09

A jó doktor közben káliumkloridot készül Kit szívébe fecskendezni (kamrafibrilláció és szívmegállás lesz tőle), ettől 2-3 percen belül meghal, amikoris kap egy atropin-adrenalin koktélt a szívébe. Nem vagyok benne biztos, hogy Kit melyiktől fél jobban. A kilencedik részben állandó szereplőt kinyírni nem szokás, úgyhogy csak azon lehet izgulni, hogy jönnek-e az ufók - hát végülis így is mondhatjuk, udvariatlan módon másik szobában ugyan, de lepottyantották Grace-t óriási hassal, és Peppert, aki kifogástalan nővérkemodorban kér neki egy szobát.

10

Az utolsó jelenetben templom van, keresztre feszített, de még élő Monsignorral, és lassan felé battyogó Halál Angyalával. Csók nincs, talán jövőhéten.

2 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

foxglove (éppen NEM törölt) (törölt) 2013.10.28. 17:22:02

áháháháháháhá
megláttam és muszáj volt megint regelnem
IMÁDTAM! és köszi:)
www.youtube.com/watch?v=f0dJeB3RAtc
süti beállítások módosítása