Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Társas játék 2x01-02 - Deus ex bicikli

2013. október 07. 08:00 - sixx

Az első, rém sikeres Társas játék-évadot naná, hogy követte egy második, amihez viszont az izraeli formátumgyártó már nem mellékelt forgatókönyveket, így magyar írók szedték össze a sztorikat, hogy aztán volt-e értelme, és ha igen, mennyire, az majd kiderül a 13 részes évad végére. Az első két részt egyben adta le az HBO, mi is dupla hogyvolttal nyitunk.

Screen Shot 2013-10-07 at 5.04.56.png

Lénával és Dáviddal nyitunk, akik ismerik az első évadot, menten felismerik a helyszínt, Iván reklámügynökségének főnöki irodájában vagyunk, amit nem mellesleg egy valóban működő reklámügynökségtől béreltek a készítők, nem messze az Indextől, Óbudán. Ezt csak úgy mondom, nincs jelentősége. A jelenet azt sugallná, mintha Dávid és Léna éppen szakítanának, legalábbis a dialógus erre utal ("azt gondoltam, működhet, de független szeretnék lenni" "ezzel én is így vagyok") és talán még be is venné az ember a dolgot, ha nem jól láthatóan egymás mellett ülnének a karakterek, és nem egy harmadik személyt néznének: Ivánt.

Screen Shot 2013-10-07 at 5.05.18.png

Mert nem egymással szakítanak, hanem Ivánnal, és mennek saját reklámügynökséget alapítani. Iván reakciója priceless: nem hátbaszúrás, hát mi a faszom lenne, he? Léna baba te meg munkamániás vagy, így takarékosságból azzal kúrsz, akivel céget alapítasz. Ezt pólóra kellene nyomtatni. Léna és Dávid még fél percig hallgatja az anyázást, amit Thuróczy Szabolcs állatul hoz mellesleg, majd kézen fogva balra el, és viszik magukkal (?) Iván asszisztensét is, aki dettó felmond (?), azért a kérdőjel, mert a dialógus nem egyértelmű, viszont pont annyira barátok köztös, hogy idegesítsen. Főcím, új, animált, ijesztő, de kapott egy új dalt, ez enyhít a kínon.

Screen Shot 2013-10-07 at 5.14.10.png

Judittal folytatjuk, tetszik tudni, ő az, aki Iván felesége volt, és akit Iván először Lénával, majd Gabival is megcsalt, így kihajította a faszit a picsába, és összeállt egy tenyérbemászó képű rendezővel. Most éppen fut, mögötte egy faszi, vele szemben egy másik, Judit attól, mert van pasija még elég keményen nézegeti a szabad farkakat, na. A mögötte futó csávó elé vág a margitszigeti futópálya ivókútjánál, és beelőz, majd iszik, rém udvariatlan fráter. Visszanéz a nőre, hogy az arcát megjegyezzük, van rajta egy bibircsók, na nem úgy, mint Lemmy fején, de elég prominens, nem lesz nehéz az azonosítás a későbbi jelenetekben.

Screen Shot 2013-10-07 at 5.17.01.png

Folytatjuk a "mi van a karakterekkel" expozíciót, Gabi és a tesója, Laura, akit ebben az évadban egy másik színésznő játszik, egy szép kis házhoz érkezik meg egy kvázisportkocsiban (ilyen kisebb autó, amit csak nőkre lehet rásózni azzal, hogy ez olyan, mint egy Porsche, csak olcsóbb), ezt vették(?) Gabiék, mármint Gabi és Antal, a főnöke, aki régóta szerelmes belé és elfogadja az orrával együtt, közösen. Antal a házban Ikea-bútort szerel, szarul, mert Antal idétlen, neki ez a tulajdonság jutott az írói szobában az első évadban is. Laura lenézi Antalt, csak mondom. A jelenet arra jó, hogy azt is megtudjuk, Gabinak a töke tele van a húgával, aki jónő, ő meg ugye nem, mert az orra akkora, mint egy közepes nagyságú svéd íróasztal. A szekrényt Gabi rakja majd össze, de csak később, ettől még idevesszük, mert ott sem lesz jelentősége a jelenetnek, ahol látjuk.

Screen Shot 2013-10-07 at 5.25.25.png

Nem tetszik elhinni, mit csinál Judit, hát fut. Jön szembe vele megint az előző jelentben látott sármos pali, és Judit úgy vigyorog, mint paraszpicsa az angol vécén, és lassítanak is, ebből lesz egy kis beszélgetés, DE NEM, mert megáll egy autó a futópálya mellett, benne Judit pasija, a nyikhaj, és Judit szépen odamegy hozzá, a másik pasi szeme láttára nyom egy csókot az ajkaira, majd beszállnak a kocsiba. Judit faszija kicsit méregeti a másikat, aki alibiből egy fa mellett nyújt, majd elhajtanak. Oké, vettük, Judit ki akar szállni ebből a kalandból, és keresi az újat. Léna és Dávid papás-mamást játszik a lakásukban ami egyszerre iroda is, és van egy asszisztensük, aki kinyomtatja az emaileket, és jelenti, hogy már három ügyfél visszajelzett a megkeresésükre, ez is csak a tévében fordulhat elő. Gabi közben Antallal lakberendez és nem veszi fel a telefont, pedig Judit hívja, egykori legjobb barátnője.

Screen Shot 2013-10-07 at 5.39.10.png

Iván készen van, abban a szállodában lakik, ahol Gabit dugta rendszeresen, és mivel ő most szenved, ezért nem takaríttatja a szobát, és ettől a recepciós idegbeteg lesz. Hagyjuk mennyire életszerű ez. Másnap Iván lemegy egy filmforgatásra és a nejét keresi, de a stábtagok nem lelik Béres Juditot. Tessék kitalálni, miért. Igen, azért, mert Judit már nem a férjezett nevét használja, hiszen ő ideges a férjére, aki hozza neki a gyerektartást cashben, mert nem akarja, hogy a NAV elvigye a lóvét. Nahát. Judit rendező faszija a háttérből figyeli a jelenetet, Iván meg tetűnek titulálja, ,ert az. Léna és Dávid lakása egy jelenettel ezelőtt egy kupleráj volt, most egy Ikea-katalógus, kár, hogy a két színész között nagyjából annyi kémia van, mint egy mókus és egy medve között lenne.

Screen Shot 2013-10-07 at 5.41.54.png

Léna főz, és odaéget mindent, a jelenet kínosan mesterkélt és közhelyes a sütni nem tudó lyányról, az odaégett hús meg olyan szárazjégfüsttel támad, hogy rossz nézni. Ja, és Dávid végre megcsinálta azt a biciklit, amit az első évad első részében Léna betolt a bicikliboltjába szerelés céljából. Dávid nagyon lassan dolgozik, nem csoda, hogy be kellett zárnia a műhelyt. A bicikli meg azért kerül elő, mert Dávid menni akar a hegyekbe bicajozni. Léna nem akar menni. Dávid menni akar. Léna belemegy, mert odaégette a húst. Ebből még baj lesz feleim, meglátjátok szümtükkel. A bringázás előtt azért dugnak egyet, de nyugi, se csöcs., se segg nincs, csak lisztes fejű Dávid és halkan csilingelő csillár.

Screen Shot 2013-10-07 at 5.47.45.png

Judit másnap reggel fut és felhívja Gabit, aki bujkál előle, és csak azért veszi fel a telefont, mert nem ismerte fel a számot. Mivel kurvára nem akar találkozni Judittal, így azt hazudja, hogy Párizsban vannak Antallal, és kamuzik egy hotelnevet (szarul), és nagyon kínos az egész. Antal bejön Gabi irodájába, és kicsit viccesen megkérdi, hogy miért kell azt hazudnia, hogy a vőlegényével van Párizsban, mire Gabival együtt mi is visszakérdezünk: vőlegény, WTF?

Screen Shot 2013-10-07 at 5.53.28.png

Ugrunk, a rádió épülete elé gurul be Judit kocsija, de a mélygarázs bejárata előtt kifogy belőle a benzin, mart az csak így, egyszer csak szokott elfogyni, az autó nem jelez ilyen lámpákkal meg semmivel, puff, kifogyott, faszom, nahát. Juditnak azonban SZERENCSÉJE van, mert mögötte a pasija jön a kocsijával pont, ÉS AMI A LEGVÁRATLANABB, egy harmadik autó is befut, abból meg egy 15 éve nem látott osztálytárs kerül elő nagyon ronda sárga ruhában, kócos hajjal, szar sminkben. A dialóg kissé szürreális, a karakterek reakciója még inkább, de ami most jön, az még ennél is szarabb: popzenei montázs a vidéken bicikliző és a kukoricatáblában kúró Dávid-Léna duóról.

Screen Shot 2013-10-07 at 5.54.15.png

Baszki, a következő jelenettől a szőr áll a hátamon, Judit, a nyikhaj meg a Flóra nevű osztálytárs egy forgatás cateringjében kajál, vélhetően ott, ahol Judit dolgozik, de ki tudja itt, lehet csak beültek egy random stábba. Flóra haja megcsinálva, full sminkben és teljesen más ruhában van, mint az előző jelenetben, ezek szerint akkor ez másnap van? Vagy a kontinuitással foglalkozó kolléga elnézett valamit? A beszélgetés alatt a nyikhaj nagyon fasz módjára viselkedik, Judit és Flóra ott is hagyja, ha valami megmagyarázza nekem, ez a nő miért van ezzel a faszival, adok neki tíz forintot. Hoppá, nem kell, a nyikhaj elejtett megjegyzéséből kiderül, hogy csak azért vette fel Juditot sminkesnek a forgatásra, mert meg akarta dugni. Emelje fel a kezét, aki meglepődött.

Screen Shot 2013-10-07 at 5.54.51.png

Antal romantikázni akar, és leánykérni, egy cukrászdába hívta Gabit, és a jegygyűrűt egy nagy adag habos fagyiba rejti, mert az úgy meglepetés lesz. Tessék kitalálni, mi fog történni: a) Gabi megtalálja a gyűrűt és igent mond, b) Gabi lenyeli a gyűrűt és kínos jelenetek következnek másnap reggel, c) Gabinak a torkán akad a gyűrű, Antal a Heimlich-manőverrel kiköpeti vele, miközben a nő levegőért kapkodva ül, Antal a földön térden csúszva megkeresi a gyűrűt, térdre ereszkedik és leányt kér, mire Gabi igent mond. Akik a c-re tippeltek, egyéves hogyvolt-előfizetést nyertek. Iván közben megkapja a gyerekeket és elviszi őket az állatkertbe, ahol a két, robotmódjára viselkedő kölyök közül az egyik elmászkál, mert Iván azt hiszi, Gabit látta az állatkertben.

Screen Shot 2013-10-07 at 6.06.58.png

Az első rész utolsó jelenetében Léna és Dávid az erdőben piknikel, majd Léna felpattan a biciklire, amit ezerrel hajt lefelé a hegyről, és a zene már előre jelzi, micsoda dráma fog gyönni, és igen: a féket nem ismerő csaj olyat perecel, mint az állat, fejre esik, és nem mozdul. Dávidnak meg nincs térereje, mert az erdőben olyan nem van. Na, innen folytatjuk a második részt, Dávid kétségbeesik, rohangál egy kicsit, majd bicajra ül, és keresi a Térerőt, de nem leli. Léna közben magához tér, de nem érzi a testét, viszont az anyját látja, aki szellem formájában tér vissza a mennyországból, és elektromos cigit szív, mert az angyaloknál nincs Camel. Léna nem halt meg, nyugi, csak nagyon szar állapotban van. Dávid nem talál térerőt, így inkább visszamegy a csajért és ölben viszi le a hegyről, majd teszik mentőbe.

Screen Shot 2013-10-07 at 6.18.11.png

Iván közben a gyereket keresi, de nem leli, így felhívja a feleségét, aki persze kiborul, és csapot-papot otthagyva menne az állatkertbe, DE nem tud, mert az autója ott áll a rádió előtt, és kerékbilincset tettek rá. Ezek szerint mindez az elmúlt egy óra története? vagy otthagyta az autót egy napra? Vagy kettőre? Vagy mi? Ezt nem értem, de mindegy. Judit taxiba ülne, de nem tud, mert az a gyökér beül előtte, aki a futópályán is elébe vágott. Ez egy ilyen visszatérő geg lesz a sorozatban. Iván közben megleli a gyereket, egy gorillaruhás nővel játszik, de ettől még Iván leüti, mert hirtelen jó apa lesz belőle. Lénát viszik a műtőbe, közben horrorfilmzenét húz a zenekar, a prof aki műti pedig az a nyomorult, aki a taxit vitte el Judit elő, nahát. Minden mindennek összefügg.

Screen Shot 2013-10-07 at 6.27.00.png

Screen Shot 2013-10-07 at 6.27.51.png

Iván otthon kanosszát jár, Judit meg vasal, mert egy ilyen trauma után ez a megfelelő levezetés. Iván bűnbán, és hazudik, egy haveromnál lakok, minden oké. Olyan vagy, mint a mosott szar, mondja Judit aggodalmasan, de annyira azért nincs kikészülve, hogy ne hajítsa ki a lakásból Ivánt, a csélcsap férjet, akivel a harmadik évadban úgyis összejönnek majd megint. Kapunk egy Gabi-Antal közjátékot, amiben a faszi azért nem tud aludni, mert nem tudja, hogy fogja szólítani Gabi gyereke, aki ugye Ivántól van. Gabi leszarja, aludna. Igaza van. Vissza a kórházba, ahová megjön Dorka és lebassza Dávidot, miért viszed biciklizni Lénát? Hiszen nem tud! Mármint biciklizni. Komolyan? Ezt most tényleg el akarják hitetni velünk? A műtét sikerült, jön az orvos, és közli Dávidékkal, hogy most már minden Léna szervezetén múlik, mármint az, hogy a kettős csigolyatörésből talpra áll-e majd egyszer vagy nem. Léna magához tér, látja a mutert majd az ágya mellett ülő Dávidot, akinek megszorítja a kezét, ezek szerint a karjait legalább tudja mozgatni.

Screen Shot 2013-10-07 at 6.35.05.png

Gabi megy be a melóhelyre és sokkot kap, mert az irodájában egy ismeretlen nő ül, aki közli vele, hogy mától ő a főkönyvelő. Gabi beront Antal irodájába és jelenetet rendezne, de nem tud, mert mindezt az ő kedvéért csinálta Antal, mármint hogy kirúgta, de csak kedvességből, hogy a gyerekre koncentrálhasson. Ja, és mindezt el is mondta a kollektívának, amitől Gabi teljesen kiborul. Ez az én életem, mondja a faszinak a folyosón, nem kéne beleszólni. Na ja, de a másik faszi gyerekét a nevére venni, az kóser, mert a nagy ház is, ahová a seggét betette. Na, mindegy. Az írók képesek és ebben a részben is kétszer játsszák el a Judit vs. Professzor véletlen találkozást, ezúttal a fogorvosnál, ahová a fiát viszi, akinek - most kapaszkodj meg - a feje cipónagyságúra van dagadva úgy, hogy két jelenettel ezelőtt még semmi baja nem volt. A timeline-nal komoly problémák vannak itten.

Screen Shot 2013-10-07 at 6.45.39_1.png

A kórházra ugrunk, ahol a professzor éppen Lénával közli, hogy a műtét oké, de a gerinc nem, egyelőre bénaság van, de kajakra, az egyik nővér hozza is a kerekes széket. Léna gyógyulása a csodával lenne határos, ez világosan kiderül. Dávid ezt nem hallja, mert kint van a folyosón Ivánnal, aki egy bazinagy virágcsokorral érkezett a kórházba, és baszki, ezt nem hiszem el, egyszer csak megjelenik Gabi és Antal, akik Lénát jönnek meglátogatni, de hogy miért, azt nem tudjuk, hiszen a karakterek, ha jól emlékszem az első évadra, KIBASZOTTUL NEM IS ISMERIK EGYMÁST, mert Antal ugyan ismeri Lénát, de az egész erőltetett szál csak azért van, hogy Gabi és Iván ismét egymás mellé kerüljön, és Gabi vethessen egy nagyon fura pillantást a faszira. Olyan baszosat. Na, majd jövő héten kiderül mi rejlik emögött.

Minden, amit a sorozatról tudni érdemes, itt elolvasható.

A Társas játék a comment:com-on és az Indexen:

Címkék: társas játék
12 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ugyandehogy (törölt) 2013.10.07. 09:03:48

nekem rémlik valami a Léna anyja temetéses jelenetből, ahol szintén megjelentek, hogy Antal valami nagybácsi-féle a Lénának

2013.10.07. 14:44:01

Hát, ez hihetetlenül gyenge lett. Már mint nem a hogyvolt, hanem a folytatás.
Egeret szültek a hegyek, a sok öntömjén meg -meglepő módon- nem segített, hanem röhejes lett tőle az egész.
Ha jól látom ugyanis, a szereplők 1. évad utáni életéről az alkotóknak semmi nem jutott az eszébe, cserébe azt is teletömték közhelyekkel (nincs térerő, lenyúlják a taxit, kerékbilincs az autódon, ha sietsz, gyűrű a kajában stb. stb.
Ami kevéske történt, azt viszont legalább jól elhúzták, ezalatt volt idő elmélázni azon, hogy valóban ennyire nem jutott semmi az eszükbe? Pl. mikor Léna leesik a bringáról, Dávid beleindul a nagy ismeretlenbe, véletlen sem vissza, onnan, ahonnan jöttek, és legalább tudja, mi merre van (apropó: ti is úgy szoktatok túrázni, hogy fogalmatok sincs, hová juttok, ha végigmentek egy úton???), aztán, mikor visszatér, Lénát megint abba az irányba kezdi hurcolni, ahol egyszer már nem talált semmit, térerőt sem.
Aztán: Judit autójából kifogy a benzin, de megáll mögötte nagyarcú főnök, aki kijelenti, ő a megmentő. Ehhez képest, mikor Judit rohanna az állatkertbe (aminek ugyan szintén nincs sok értelme, pláne azután, hogy megtalálták a lányt), ott az autó az útszélén ledobva, ahol kifogyott belőle a benzin, de ettől függetlenül ő autóval menne, ha nem lenne kerékbilincs az autón (ezen mondjuk miért is lepődött meg?)
Aztán az is jó volt, hogy mikor Básti Juli először megjelent az ájult Léna mellett, egy olyan farönkön üldögélt, ami nem volt ott, mikor csak Léna volt magában, nyilván a farönk is egy régvolt fa szelleme volt :-D
A Fekete Ernő által alakított proffal meg már most akkora tahóságokat követtettek el, hogy nem hiszem, hogy bármikor is meg fogom tudni szeretni, és visszamenőleg elfogadni, hogy jó oka volt tahónak lenni.
Ja, és Antalból meg egy akkora lúzert csináltak, hogy élő nő meg nem maradna mellette (az előző évadban egy gátlásos, kicsit szerencsétlen, de kedves és figyelmes maci volt). Vajon mennyiben valószínű, hogy úgy akarja betegácsiba küldeni, hogy reggel elvileg egyszerre és ugyanabból a házból indultak el dolgozni (és miért ért be Gabi ennyivel később?)
Arról nem is beszélve, ahogy kirakatták vele Gabit. Ez szinte már horváth ádámi minősége annak, hogy egy forg.könyvírónak fingja nincs egy szakmáról, de legalább le is nézi azt: egy főkönyvelőt máról holnapra kirakni úgy, hogy előtte jól végezte a dolgát, és nem adta át a dolgokat az utódjának + az utód az első napjának első fél órájában már önállóan dolgozik az irodájában minimum arról árulkodik, hogy az alkotóknak fingja nincs egy cég működéséről.
Az előző évad életszerű volt, max. egy kicsit meseszerűbb, mint a hétköznapi élet, de amit itt tegnap összehordtak, az a szürreális burleszk egy formája (ahogy a Gabit búcsúsztató kollégák belehajoltak a kamerába, mint valami Machbetes boszorkányok vagy a női gorilla leütése vagy Antal aggódása, hogy fogja hívni a gyerek, vagy a gyűrű a fagylaltban)
Ja, és én sem emlékeztem, mi köze lenne a masszőrcsajnak is Lénához, annyira, hogy elküldje Dávidot a búsba a baleset miatt (ami még akkor is szürreál volt, ha tényleg ekkora nagy barátok voltak az előző évadban), meg ahogy odacsődítették Ivánt is, meg Gabit és Antalt is... (én sem emlékeztem köztük kapcsolatra, de ha ezt félreteszem, akkor is marad az, hogy Ivánnak épp betett Léna a kilépésével, tehát nyilván egyetlen vágya, hogy odarohanjon látogatóba, hasonlóan Gabi és Antal is alighogy összevesztek, de már együtt mennek a kórházba.

Mr.Treeger 2013.10.07. 15:14:30

@Los Alamuszi:
A legtöbb dologgal egyet kell értsek.
Utálom mikor dramaturgiai hibáktól hemzseg egy film. Benzines eset, vagy gerincsérült kézben cipelése elég béna volt.
Viszont a látomásos eset lehetséges, nekem egy baleset után egy hétig voltak különféle látomásaim, szóval az akár bele is férhet.
Az egyetlen szerethető karakter Iván. Kicsit tétova az irány, 11 epizód alatt nehéz lesz emészthető egységet alkotni.

reqcka 2013.10.07. 15:31:11

Oké, nem egy hiperrealisztikus történet, de gyanítom Los Alamuszi, hogy te férfiből vagy :D Az első rész első fele nyögvenyelős volt - ezt én laikus nő is észleltem - de aztán csak elindult valami történetfolyam, amit már lehet majd göngyölíteni. Nekem várós a következő rész is :)

2013.10.07. 16:15:54

@reqcka: Tévedés. Nőből vagyok :-D (de miért lennék férfiből, mi olyat írtam? :-O)
Sőt, még gyerekem is van, de ennek ellenére nem értem, mit tud segíteni Judit, ha a férje elveszti a gyereket az állatkertben (akkor meg pláne, amikor már meg is találta) meg ilyesmi.
Amúgy nincs bajom azzal, ha kicsit elemelik a történetet a valóságtól, de ha szarul teszik, akkor sajna nem, hogy beleélni nem tudom magam, hanem ráérek elmerengeni a hibákon (amikre egy jó sztori mellett akar a fene figyelni amúgy)
Ja, és Judit barátnőjétől engem is kivert a víz, attól a Jóbarátokból (lsd. Rachel és régi barátnők a Central Perkben, amire Phoebe azt mondja Mónikának, hogy látott egy természetfilmet, ahol a madarak pont így csináltak) nyúlt üdvözléstől meg pláne (pontosabban azt hittem, legalább idézőjelbe teszik, mint egy kiröhögve magukat, de nem ezek tök komolyan csinálták, ahogy a többi ordas közhelyet is sikerült úgy előadni, mintha először láttuk volna...

2013.10.07. 16:17:42

@Mr.Treeger: Nem, félre értessz, tőlem megjelenhet Léna anyu a balesetnél meg a betegágynál is, EZZEL semmi bajom nem volt. Azzal volt bajom, hogy miért kellett neki egy olyan farönkön ülnie, ami amúgy nem volt ott :-D De ez már tényleg a kákán is csomót keresés, ami eszembe se jutott volna, ha addigra nem tépem a hajam a balesetet megelőző jelenetektől.

reqcka 2013.10.07. 16:34:26

@Los Alamuszi: Ó, bocsi :) Azért gondoltam, mert a barátom ilyen, hogy tévénézés közben képes kielemezni a motivációkat és a történeti hátteret. Ha meg könyvből készült filmet nézünk meg, úú, netuddmeg :D Még jó, hogy pl. nem a moziban csinálja, mert már meglincselték volna a dünnyögésért. "De most ez nem is így volt." "Pont a lényeget nem adta vissza" "Ez így teljesen kusza". Szűz a horoszkópja, na :)

ignore all 2013.10.07. 16:48:21

A hogyvolt megint remek :) Legalább innen tudom mi történt, két hónapja visszamondtuk az HBO-t. Pedig az első évadot végignéztem, tetszett.

reqcka 2013.10.07. 17:05:46

@ignore all: Az évadkezdő dupla részt reg nélkül meg lehet nézni az HBO GO-n online redir.ec/tarsasjatek

Tillike 2013.10.08. 12:38:43

En is tobbet vartam a masodik evadtol, kapkodosak voltak a reszek, remeljuk a tobbi jobb lesz!

anima_trix 2013.10.10. 20:46:23

reqcka, köszi a linket, meg is néztem rögtön az első 2 részt :) én csak pörgősnek mondanám, nem kapkodósnak. Nekem nagyon tetszett a 2 rész

szombatreggel 2013.10.12. 19:48:15

Nekem most nagy csalódás volt ez a 2 rész. :( Sajnos pont ettől tartottam, hogy a kimondottan élvezhető 1. évad után egy alig nézhető következik. Alig volt olyan jelenet ami ne lett volna idegesítően amatőr és az egész hemzsegett a kliséktől. Komolyan kb a Família Kft színvonalát éreztem...na jó, épphogy annál kicsit jobbat...
süti beállítások módosítása