Don és Peggy éppen egy magát „kreatívnak” képzelő fickó, Danny (a szereplőválasztás egy dupla kikacsintás) portfólióját nézik, ami különböző reklámokat tartalmaz – de azonos szlogennel: „A gyógyír az átlagos...-re.” (The cure for the common...) Danny pipával, idióta nyakkendőben ül, és többször is Rogerre hivatkozik. Don ekkor rámutat egy ismerős képre: a Volkswagen bogár évekkel (évadokkal) ezelőtti „Lemon” reklámjára, ami anno nagy irígység tárgya volt a cégnél. Danny rendíthetetlen: „Ez egy példa arra, hogy milyen reklámokat akarok csinálni.” Végül könyörgőre vált: 24 éves, a reklámszakmában akar dolgozni, és akár még padlót is söpörne. Megint megemlíti Rogert, azt kérdezve, hogy mesélt-e róla Donnak.

Don egy elfojtott „igen”-nel válaszol. Peggy búcsúzik, Don sok szerencsét kíván, mire Danny aggódva kérdezi, hogy ez most akkor igen, vagy nem. Peggy egy gyors „majd értesítjük”-kel továbbzavarná, de Danny ekkor azt kérdezi, tudnak-e egy jó helyet ahol enni lehet. Don ekkor Miss Blankenship segítségét javasolja, és bezárja a fickó mögött az ajtót. Majd megfordul és csak annyit kérdez: „Mi ez? Kandi Kamera?” Peggy tudálékosan megjegyzi: ki van zárva, hogy ez a fickó 24 legyen, elvégre ő 25. Peggy kérdésére Don elmondja, hogy Danny Jane unokatestvére. Peggy ekkor hozzáteszi: „Jó látni, hogy van aki rosszabb nálam, és még tudom is róla, hogy az.” Közben Peggynek is tölt egy italt. „Azért ne szokj hozzá.”

Peggy megpróbálja a saját érdemeit kidomborítani a Glo-Coatot reklámban. (Hogy milyen messzire juttotunk. (...) A munkámban.) Don erre unottan válaszol: „Mindenki szereti a munkádat (általánosan fogalmaz), és mire végeztél vele, már úgy tűnik, mintha valaki más csinálta volna.” Peggy erre először nem mond semmit, aztán megkérdezi, vajon ez már a köszönőbeszédéből van. Kiderül, hogy a Glo-Coat hirdetést Clio-díjra jelölték. Peggy szerint „Nyerni fogunk.” Don szerint a jelölés nem jelent semmit. P: „De nem izgulsz?” D: „Próbálok nem gondolni rá.” P: „Tehát izgulsz.” Don szerint a cégnek tenne igazán jót a díj: a Grey öt év alatt azzal duplázta meg az értékét, hogy egy csomó díjat bezsebeltek.

Don főnökösre vált: és a Vicks reklámról kérdez. Peggy bevallja, hogy nem tartanak sehol, mivel nem tud kijönni az új grafikussal. Don figyelmezteti, ne gondolja, hogy a díjátadó miatti izgalomban elsumákolhatja a munkát. („Ne próbáld meg kerülni a tekintetemet.”) „Nem én vagyok a probléma.” – jelenti ki. De igen, feleli Don, mivel „Stan tehetséges, sokkal tapasztaltabb nálad, és ezért neked kell tőle tanulnod, és nem fordítva.” Peggynek ennyi elég is, leteszi a poharát, sok szerencsét kíván, mire Don rászól, hogy ezt ne, ezért gyorsan „kéz- és lábtörést”, majd kimegy. Roger épp a memoárját mondja fel a titkárnőjének. Don kopogtat be, és röhögve elmeséli az iménti plágiumoktól hemzsegő portfóliót. „Csak azt mondtam neki, hogy adja önmagát” – feleli Roger, és ezen mind a ketten jót röhögnek.

„És mikor kezd?” – kérdi végül Roger. „Sohanapján” – feleli Don. Roger szerint Don elfelejtette, hogy milyen nősnek lenni, mert ha nem vesszük fel ezt a gyereket, „...azt 500- és 1000 dollár közötti ajándékvásárlással tehetem csak jóvá.” Még van egy megbeszélés a díjátadó előtt. Roger az új üzletre és a Waldorfbeli győzelemre koccint Donnal, mondván Don megérdemli a sikert. Kezet fognak, és ekkor hirtelen a múltban találjuk magunkat: Don és Roger első találkozását látjuk, amikor Don még egy szőrmeüzletben dolgozott. Roger „az édesanyjának” vesz. Don huncutul visszakérdez, hogy valóban neki lesz-e. Roger, tettenérve mosolyogva azt feleli: „Lefogadom, hogy ezzel még senki sem állt elő.”

Roger sokat akar költeni, de nem túl sokat. „Ez afféle bocsánatkérés akar lenni?” – kérdezi Don. Nem, feleli Roger, annak pontosan tudja az árát. Inkább egyfajta „Szeretnélek megismerni, de nem akarlak elijeszteni.” Don levesz egy nagyobb nercbundát. Roger felpróbálja. A tükörben a háta mögött meglát egy reklámot. A képen Betty látható, mellette egy szlogen: „Miért várná meg, hogy a férfi vegyen önnek bundát?” Roger megkérdezi, ki a reklámosuk, Don erre elmondja, ő, „mert „megengedik neki”. Roger erre átad egy névjegyet, Don beizgul: „Felhívhatom?” Roger szerint ahhoz 20 reklám kell, és amúgy nem. Ő csak azért adta a kártyát, hogy megbeszéljék a szállítás részleteit. Ezután egy ismerős alakot látunk egy szállodai ágyon ülni: Joant. Roger behozza az óriási dobozt.

A dobozban a bunda mellett van egy mappa is. Roger kinyitja, benne egy kézzel rajzolt Play-Doh reklám, ahogy Don elképzeli. Mellette ott a névjegye. Roger ezt olcsó húzásnak tekinti. Joan a tükör előtt hálálkodik. Roger a jelenbe visszatérve behívja a titkárnőjét, mert „végre eszébe jutott egy történet.” A tárgyalóban a csapat a Life zabpehelygyártó céget várja, de azoknak elakadt a gépe a szél miatt. Joan szerint akár ihatnak is a díjátadóig. (Donnak felszolgálják, grafikus gyereknek magának kell megcsinálnia.) Peggy itt jön rá, hogy ő nem mehet a díjátadóra. Csak négy jegy van, ezért Joant viszik, hogy mutogathassák a leendő ügyfeleknek. Peggy sértődötten közli, hogy visszamegy dolgozni.

Az egyik irodában egy politikai kampányfilmet vetítenek, ahol Barry Goldwater szenátort a Klu-klux-Klan tagjaival azonosítja egy Johnson-párti hirdetés. A készítője a korábban említett új art-director Stan, aki épp Megannek és Clarának (Pete hosszúnyakú titkárnője) mutatja a filmet, amely egyébként sosem került adásba. Peggy kiküldi a lányokat, amitől Megan annyira zavarba jön, hogy elfelejti kihúzni a vetítőt, amikor kitolná, és a zsinór visszarántja. Mikor ketten maradnak, elkeződik a szócsata: P: „A köhögőscukrot is a Klánnal adnád el? S: Inkább, minthogy rád várjak. A te ötleteidtől nem indulok be. P: „Hívjam vissza Megant? Ő nem olyan visszafogott.” Stan erre arról kezd el ömlengeni, hogy a nudizmus milyen jó dolog.

„Üvöltött már veled Don?” – zárja rövidre a beszélgetést Peggy. Mire Stan kijelenti, hogy nem fél Dontól. „Tehát nem.” - feleli Peggy. Megfenyegeti, hogy nem hajlandó a hétvégén dolgozni, úgyhogy álljanak neki, mert hétfőn leadás van. Dont már a díjátadón látjuk a pultnál ahol egy másik cégnél levő ismerőssel beszélget. Roger szakítja félbe, egy új martinit kér, és közben megjegyzi, hogy 50 díj lesz, mindegyikre van kb. 10 perc, tehát elég sokat fognak inni. Ekkor megjelenik Ted Chaough oldalán egy alaposan kidekorált vezérőrnaggyal, akin Roger kissé meglepődik. Ted tovább folytatja a szapulást: Donékat „Pebbles”-nek és „Bambam”-nek szólítja, és reméli, hogy „hagytak valami italt a többieknek is. ”

Don bemutatja Tedet Rogernek, aki Chaough név hallatán hangosan hátrakérdez: „Na, szövegírók, ebben a névben hány plusz mássalhangzó van?” Ted menne is, búcsúzólag beszúr egy utolsót: „Talán nem lesz olyan hosszú, mint a tavalyi. De várjunk: akkor nem is voltatok itt:” Rogert ezt fel se veszi, mert mint elmeséli: a pasas, akit Ted hozott, valójában egy színész, és egy Bay Rum hrdetésben dolgozott. („Legutóbb egy papagáj ült a vállán.”) Pete Joan mellett áll, és tolmácsolni próbál, mivel az iménti ajánlat „nem üzleti volt”, de Joan tökéletesen érti, elvégre „mézzel sokkal több legyet foghatsz.” Pete szól, hogy lát is egy párat: Ken Cosgrove érkezik egy kollegájával, aki hallotta, hogy „újra összeáll a régi csapat.”

Ken sietve jelzi, hogy „az még nem biztos.” Pete rögtön beijed, hogy az SCPD összeolvad Kenék cégével. Kezdődik a díjátadó, ahol az öreg műsorvezetővel a igencsak részeg Duck váratlanul személyeskedni kezd („Rubicam azt mondta rólad, hogy zseni vagy! Örülök, hogy itt vagy, meg hogy élsz, érted.”) Duckot gyorsan elvezetik. Roger örül, hogy Duck már nem dolgozik velük. Don pedig úgy érzi, hogy ha ilyen a színvonal, akkor már nyertek is. Az irodában Stan ceruzákat dob fel a puha papírplafonba, és azon kesereg, hogy a Klános ötlete volt a legjobb. (Vagyis nem is akar továbblépni...) Peggy megpróbál bizalmas lenni, és közli, hogy a Glo-Coat hirdetés eredeti ötlete tőle származik, a cowboy szerelés volt Don ötlete.

„Amikor bejött a jelölés, hagyta hogy veregessék a vállát, és közben azt hitte, hogy én is neki tapsolok.” „Ki tapsolja meg saját magát?” – kérdezi nevetve Stan. Peggy ismét megbánta, hogy magáról beszéljen. Pláne egy férfinak. Stan ezután titkárnőként kezeli, azt kérve, hogy „vegyék át a Vicks élményt” de közben Peggy jegyzeteljen. A díszteremben épp most jön Donék kategóriája. Joan egyszerre fogja meg Don és Rog kezét. „Hogy nézek ki?” – kérdi gyorsan Don. „Remekül.” – feleli Joan, és már szólítják is Dont, aki hatalmas mosollyal az arcán veszi át a díjat. Az asztalhoz visszaérve a gratulálók között megjelenik a felöltözött Megan (Elég furcsa kalapban) hogy bejelentse: a Life emberei kocsit béreltek, és most ott várnak az irodában. Pete rögtön rávágja, hogy átteszi a megbeszélést máskorra.

Don viszont annyira elégedett, hogy szerinte ez csak megkoronázná a ma estét. Pete félve kérdez vissza, mert látja, hogy Don már elég sokat ivott. Harry itallal és Peyton Place spoilerekkel próbálja tartani a frontot, majd megérkeznek Donék. Don diadalmasn leteszi a díjat az asztalfőre, Peggynek még sikerül egy pillanatra kézbe vennie, majd Pete félve nézi, ahogy a sikertől és vodkától részeg társaság körbeszaladja a tárgyalóasztalt. Don nagy elánnal vág bele a prezentációjába amiben csak a háborgó gyomra akadályozza mikor a nosztalgia szónál elböffenti magát. Az Élet nevű zabpelyhet nem az egészség felől, hanem az élet élvezete felől akarja megközelíteni: „Eat life by the bowlful” (kb, Habzsold nagykanállal.)

A megrendelőnek ez a szlogen túl szofisztikált. Pete próbálna időt nyerni, mire Don részeg önteltségében egyre másra dobja be a rosszabbnál rosszabb szlogeneket, többek között újra kitalálja a megcsinált szlogent, és hozzáveszi a „A gyógyír az átlagos reggelire” – szöveget, amire Peggy azonnal felkapja a fejét. A fickónak ez meg is tetszik, mondván, hogy ebben már van utalás az egészségre (tehát tényleg ezt akarták!) Mindenki elégedett, Don pedig még mindíg azt hiszi, hogy kifogyhatatlan és zseniális. Megragadja a díjat, és már menne is vissza inni. Peggy utánasiet, hogy figyelmeztesse az ötletlopásról, de Dont csak az érdekli, hogy Peggy hogy halad a Vicks-szel. Végül bezáratja Peggyéket egy szállodai szobába a hétvégére.

Miss Blankenship neki is áll végrehajtani a parancsot, így Peggy mást is megpróbál figyelmeztetni, ám Stan már keresztben fekve szív egy asztalon, Pete pedig Lane-nel akar beszélni, hogy rákérdezzen az egyesülésről. Kiderül, valójában arról van szó, hogy Lane visszavenné Kent a céghez az ügyfeleivel együtt. Pete felháborodik, hogy nem egyeztetett vele erről, elvégre most már ő is partner a cégnél. Lane próbálja megnyugtatni: „Roger Sterling olyan, mint egy gyerek. Nem húzhatja egyedül az igát.” A cégnek szüksége van minél több ügyfélre. Hétfőn ebédelnének, és Lane reméli, hogy addigra Pete is lehiggad.

Don Roger és Joan társaságában ünnepel egy bárban. Roger észreveszi az áltábornokot, és azonnal szívatni kezdi, de Joan gyorsan elküldi a párt. Don gratulál egy kollegának, akivel már a díjátadón találkoztak, de gyorsan ott is hagyja, hogy elrabolja Dr. Faye-t egy fiatal fickótól. Don öntelten kelleti magát (Habár ahogy a kollega megemlítette előtte: 50 díj van): „Látta, hogy nyertem?” F: „Nem, de hallottam róla. Mostantól egy dartstáblán lesz a fotója a Greynél.” D: „Most mi baja? A Grey is nyert! Mindenki nyert!” Faye rákérdez: vajon akkor is ezt mondaná, ha nem nyert volna? Don szerint ez nem teszi jobbá a munkát, vagyis megint úgy tesz, mintha nem örülne a díjnak.

„Díj vagy sem, ön még most is Don Draper!” „Jelentsen ez bármit.” – feleli Don, majd mélyen beleszagol a nő nyakába. Szívesen ünnepelne tovább a nővel, de az lerázza. A szállodában Stan az ágyban hever, és egy Playboyt lapozgat, Peggy pedig Don próbálja telefonon elérni a „plágium” miatt. Stan ismét sértegetni kezdi Peggyt. „Tudom, hogy szégyenled a tested, amit meg is értek.” Peggynek elege lesz, és vetkőzni kezd. Stan először boldogan csatlakozik, de aztán egyre jobban zavarba jön. Leülnek, Peggy végre dolgozni kezdene. Stan viszont inkább a zavarát és a merevedését próbálja feloldani. A kocsmában Roger egyre rosszkedvűbb: Joan menni készül, Don pedig boldogan ünnepel.

Ráadásul még egy nő is gyorsan rámozdul, Roger nagy bánatára. „Azért amit én csinálok, viszont nem adnak díjat.” „És mi az?” – kérdezi Joan. „Hogy olyan fickókat találjak, mint ő”, és Don felé biccent. Joan figyelmezteti, hogy Roger már átváltott morózusba az elázott helyett, majd lelép. Roger bánatosan néz Don felé, majd ismét a múltban találjuk magunkat. Roger meg sem ismeri Dont, aki megjelenik mellette a liftnél. Először azt állítja egy találkozóra jött, de Roger hamar leleplezi. Don bevallja, szeretné Rogernél dolgozni. Roger továbbra is elzavarná, de Don hajthatatlan, és végül meghívja egy italra reggel 10-kor. Az egy italból több lesz, és Roger alig áll a lábán. Don felajánlja, hogy taxit hív.

A szállodában Peggy élcelődni kezd Stan továbbra is merev farkán. Peggy kérdőn nézi, hogy most vajon mit lép a srác. (Akár meg is kaphatná?) Stan viszont végleg feladja, és morogva otthagyja. Peggy elégedetten visszaöltözik. Győzött. Don immár az apartmanjában enyeleg a nővel a kocsmából, aki elindul lefelé... A nap pedig feljön, Dont telefoncsörgés és Betty ingerült hangja ébreszti: Vasárnap dél van, ilyenkor Donnál lennének a gyerekek. Don mellett immár egy szőke nő fekszik, akiről Donnak fogalma sincs, hogy kicsoda. Ráadásul a nő Dicknek szólítja. A csaj pincérnő, a ruhája alapján. De legalább kiderül a neve... Don sűrű elnézéseket kér, és bemegy a fürdőszobába. Kicsúszott a lába alól a talaj.

Amit persze megint whiskeyvel gyógyít. Ismét besötétedik.Ezúttal Peggy kopogtat. Elmondja Donnak, hogy az beadta a Gyógyír szlogent. Don nem is emlékszik erre. Don erre 10 új szlogent akar iratni Peggyvel, aki visszautasítja, mivel egész hétvégén azzal a disznóval voltam abban a hülye hotelszobában. Don még erre sem emlékszik. Peggy ráparancsol, hogy hétfő reggel Don intézze el a helyzetet. Hétfő reggel Lane szól Pete-nek, hogy ő is hivatalos az ebédre Kennel, de Pete utasítja, hogy az ebéd előtt le akar ülni Kennel a tárgyalóban. A kreatív szobában Stan az új szövegírónak meséli a Vicks storyboardját, Peggy pedig még mindíg cikizi: csak egy apró dolgot változtatott a prezentációban...

Don az irodával beérve arra kéri Miss Blankenshippet, hogy kerestesse meg a kocsmával a díját. (Miss Blankenship első kérdése: „Milyen kategóriában?”) Az irodában pedig már ott várja Danny... Don 50 dollárt akar fizetni a Gyógyír szövegért. De Danny nem hülye: ő állást akar. Oké, akkor legyen 100 dollár, mintha szabadúszó tevékenység lenne. (Don: „Tudod mi az?” Danny: „Igen. Nem állás.”) Don beszól: ha nem lenne Roger rokona, még csak itt sem lenne. Mire Danny: „Igen. És nekem csak ez van. És az ötleteim.” Don összeárncolt homlokkal figyeli. Pete a tárgyalóban várja Kent. Kiküldi Lane-t, majd elkezdi úgy beállítani a helyzetet, mintha Ken az ö beosztottja kellene, hogy legyen. Ken belemegy.

Don az irodájából kilépve Peggyért kiált, hogy vetesse fel Dannyt Joannál: hétfőn kezd. Danny akiről most látjuk, hogy milyen apró meghajolva kezet ráz. Don elküldi. Peggy is csak rámorog, és előbb bemegy a tárgyalóba, hogy megölelje Kent. Roger épp az irodájában mondja fel a memoárját, mikor belép Don, hogy bejelentse: felvette Dannyt. Roger hálából visszaadja a Cliot – elhozta a bárból. Egy feltétellel adja oda: ha Don megköszöni, hogy nélküle nem sikerült volna. Don megköszöni, majd kezet ráznak. Don elhalad Danny mellett, a tárgyalóban pedig a csapat üdvözli Kent. Roger pedig visszagondol a múltba: Don ugyanannyira sunyin vetette fel magát egykor: Roger nem emlékezett rá, amikor az átivott nap után azt mondta(?): Üdv a fedélzeten. Roger kétkedő arccal száll be a litfbe Donnal.