Hogy volt?

Csillagkapu Atlantisz - 03x19 Bosszú

2013. szeptember 20. 09:00 - Segna

Ma Jet Liről és Butch Cassidyről is szó lesz, de mégsem a dinamité lesz a főszerep, Ronon őszinte bánatára. Kiderül továbbá, hogy a csapat bár látta, mit sem tanult a Nostromo legénységének szomorú sorsából… még jó, hogy Fortuna nő, így mi jobban járunk, mint az említett legénység.

06_1.jpg

Kezdésként átismételjük, hogy az iratus bogár és az Ősök által betelepített humanoidok kereszteződéséből jöttek létre a lidércek, és ez a bogár most is sok bosszúságot tud okozni. Erről leginkább Sheppard tudna mesélni, ha az a mesélős fajta lenne. Mivel a nyakharapdálós és az átváltozós emlékek sem túl kedvesek, nem dédelgetjük hosszan őket.

Kora reggel vesszük fel a fonalat a Városban, pontosabban az egyik edzőteremben. Ronon oktatja McKayt botvívásra. Ez nem egy egyszerű sport itt a Pegazusban, még Sheppardnek is meggyűlik vele a baja. Rodney a kezdő csoport legalján van valahol, vagy valamivel lejjebb. Sheppard azért kedvesen Jet Linek szólítja, amikor a ninja-képzőn elért eredményeit kérdezi. Nagy a pofája most, mert épp nem őt alázzák a helyiek. McKaynek legalább annyi mentsége van, hogy a legerősebb fijjú veri el, de Sheppardnek?!

01.jpg

Mindegy is, Vezérasszonyunkról kiderült, azért kísérte el kedvenc katonai parancsnokát az edzőterembe McKayhez, hogy extra küldetésre zavarja őket, mert a Taraniaiak (plusz-mínusz 1-2 i vagy a) rég nem jelentkeztek. Emlékeinket feltúrva tudhatjuk, hogy ők az a nép, akiket az állandóan csúcsra járatott pajzsuk vitt a pusztulásba, egy vulkáni giga-mega stb. katasztrófa képében, azon a bolygón, ahol az „Oriont” leltük (mínusz Helga).

Új lakóhelyük kissé eklektikus, az kora ötvenes évek fémes-funkcionalista iroda-dizájnja és a lapos monitoros kora kétezres évek műanyagos milliője keveredik a fogadó irodájukban, ahol nem fogad bennünket senki. Körben festői hegyek kelletik magukat. A nap süt, a madarak csicseregnek. Kies, állapítjuk meg. Kies, bár eléggé csendes. Sehol senki. Azazhogy McKay lel egy életjelet. Alattunk. Jóval alattunk. Na, ennyit a napfényes hegyi túráról, népkeresőben. És kumisz sincs kéznél… Nem szívesen, de leereszkedünk az alvilágba. Az alant uralkodó komor genii filling még Rodney szavát is elveszi, szikár kézjelekkel irányítja a csapatot, lejjebb, egyre lejjebb… Tovább rontja a kedvünket, hogy hamarost egy gusztustalan, plafonról csüngő szottyadott izét találunk,

02.jpg

amiről megállapítjuk, hogy báb, vagy gubó, esetleg tojás, de bárki is lakta bábkorában, már kikelt belőle. Felrémlik bennünk, hogy az egy szem kedves (vagy kedvetlen) hátrahagyott megtalálása helyett, valami egészen más is szembejöhet velünk itt a sötét folyosókon. Sheppard McKayre néz komoran, Rodney meg nem néz sehová, gondolom, azon tűnődik, hogy milyen jó is lett volna, ha mégiscsak zongoristának áll. …és Főcím!

06.jpg

Vezérasszonyunkkal folytatjuk, aki ma hiper érzékeny és aggódó hangulatában van, és korábban hív minket, és a báb vagy gubó ill. tojás témakört boncolgató csapatunkat hallgatva, rögvest egy segély-csapatot meneszt utánunk. Bár magabiztosan bevállaltuk, hogy elbírunk azzal az egy szem izével, de Sheppard most sem vitatkozik a Vezérasszonnyal. Aztán ahogy Ronon elbámészkodik és benyit egy oldalajtón, rájövünk, hogy minden segítség jól fog jönni. Megleljük a helyi lakosokat egy halomban. Sajnos szó szerint. Mind halottak, és mindnek seb van a nyakán. A dolog ijesztően ismerős.

03.jpg

És lám-lám máris megtaláljuk az első példányt nyakharapdálós bogarunkból; egy Mengele labor-féle teremben úszkál valami zöldes enyőkében. Reméljük döglött. Sheppard arca egy tanulmány, doktorálni lehetne belőle az undor, a viszolygás és a félelem témakörökben. Tanakodásunkat a „honnan került ide” „ki hozta és minek” illetve „hány is van itt” témákban megszakítja az életjel detektor; jön. Gyorsan jön.

00.jpg

Kishíjja, hogy nem kapja el Ronont! Bakker, már a nyolcadik utasban is utáltam az alieneket! Az izé rettenetesen gyors és rovarszerűen vijjog. Mindenki lövi ész nélkül. Ronon végre előveszi a szalonnázó bicskáját, és levágja az egyik karmos végtagját, a rácsimpaszkodó Izének, mire az elfut végre. Elképedten pihegünk, Rodneyra lehet, hogy egy gatya-csere is ráférne. Meredten nézzük a szerte hagyott végtagot. Rodney félénk-bizakodásba fog, reméli, hogy elvérzik miatta az Izé.

05.jpg

Ronon realista, és pikírten megjegyzi; ja, vagy növeszt egy másikat. Közben bejelentkezik a felmentő csapatka, megjegyezhetetlen nevű hadnaggyal az élen. A horror filmek íratlan szabályai szerint, az ilyenek nem élik túl a kalandot. Jobb, ha nem is kezdünk el kötődni a szőke szlávos-képűhöz… Még a végére sem érek a gondolataimnak, amikor aktiválódik a kapu és egy dárda süvít ki belőle, és husss… volt segéd csapatunk, nincs segédcsapatunk.

Bár Sheppard hallhatja a rádiójában, hogy nem hall semmit, de azért tovább cserkelünk a labirintusban, mint Ripley hadnagy a Nostromón. Itt is találunk gubókat/bábokat/tojásokat, és ezekben szintén laknak. Hiába ismerjük azonban már a fennebb emlegetett hajó szomorú történetét, mégis a tojások/bábok/gubók elpusztítása mellett döntünk. Sheppardnél épp van egy kis C4. Milyen véletlen! Jobb lesz, ha sietünk, a kis gubólakók épp kifelé igyekeznek!

06_1.jpg

Rodney szemöldökének megpörkölődésétől eltekintve, épen ússzuk meg a kalandot, nem úgy, mint a kis karmosok. McKay morcos a szemöldöke miatt, és epés megjegyzéseket tesz a „dinamit” mennyiségére, Butch Cassidynek szólítva az orra alatt a Kisfőnököt. Mivel maximalisták vagyunk, a”kartalan” Izé után eredünk, de miután mögénk kerül, és a segédcsapatunk sem válaszol, Sheppard lehiggasztja Ronont és visszavonulást határozunk el a kapuhoz, megkeresendő a segédcsapatot is.

07.jpg

Az őszi réten derűs csevegés következik a kartalan Izé és családja témakörében. McKay foglalja nekünk frappánsan össze morfológiájukat; egy groteszkül kinéző, páncél borította exo-skeletonok… Teyla felveti, hogy az iratus bogár DNS-t keresztezte itt valaki a taranaiaiaia stb. –éval. Sheppard adja a naivat, hogy minek még több lidérc, főleg ilyen nyakatekerten, miért nem mennek simán szobára?! McKay ezt hallva, felvilágosítja Sheppardet. McKay Sheppardet. – Itt bevallom, eléggé visítottam a röhögéstől – Szóval felvilágosítja, hogy ez nem így meg, legalábbis a lidérceknél. Mielőtt belemehetne a részletekbe, Sheppard borzongva jelzi, hogy „na, azt a filmet sem szeretném látni!” Miután letettünk a bogár-pornó megtekintéséről, a kapuhoz ballagunk. Kellemetlen meglepetés ér bennünket, a segédcsapat sehol, és a tárcsázót is megbuherálták. De ki? Nem kell sokat várnunk a válaszra, az alagútban feltűnik egy susogó bőrkabát. Nahát, nahát melyik lidérc kollega fusizott itt?

08.jpg

A francba, ez Michael! A morcos Michael. Ez rossz hír. És a rossz híreknek még nincs vége! A Kisfőnök az alagútba való visszatérésre határozza el magát, mert meg kell keresni a csapatot. Az alagútban rögvest észleljük, hogy többen lettünk, immár rajtunk kívül két életjel van. Utánuk! McKay sem boldog immár. Folytatjuk a cserkelést. Teyla, mint jó katona, a hátvédet alkotja, és benéz egy ajtón. Bumm! Na, még egy szívinfarktus! A csapat esze nélkül rohan utána, de késő, eltűnt!

Reménykedni kezdünk, hátha Michael végleg elviszi magának menyasszonynak. Mindent megpróbálunk, de a föld nyelte el! Hamarosan láthatjuk, hogy Michael csapja Teylának a szelet. Felmerül bennünk, hogy na, most talán valamit mégiscsak megtudunk a lidércek szaporodásáról… vagyis, hogy a félig lidércek és a túlnyomórészt emberek szaporodásáról. A csapat többsége nem ilyen romantikus, így inkább azt feltételezzük, hogy kedvenc kolleganőnket meg fogják enni. Vagyis erőst iparkodunk meglelni. Míg mi rohanunk, ajtókat törünk fel és masszívan aggódunk, Michael gyorstalpalót tart Teylának a helyi kisvállalkozása know how-járól. Kitalálta, hogy a vele végzett kísérletet megpróbálja megfordítani, hogy visszaváltozzon lidérccé. Aztán menet közben mégis mást gondolt, és egyfajta új hibridet hozott létre, amely se nem lidérc, se nem ember, de erős, gyors és neki engedelmeskedik. Csakhogy ne legyen egyedül.

Teylának erősen rossz sejtelmei kezdenek lenni ezt hallva, annál inkább is, mivel ki van kötözve egy vizsgálóasztal-szerűségre. Mit mondjak, nekem se a bizakodás lenne az első, ami eszembe jut ebben az esetben. Mindazonáltal a lebeszélő kísérlete ehhez képest vérszegény, és valami olyasmire korlátozódik, hogy gyere velünk vissza és mi megint jól kitöröljük majd a tudatodat, és lehetsz megint egy buta szépfiú. Michael igen rövid mérlegelés után – meg kell hagyni nem buta a hapsi – elveti a javaslatot, gondolván, hogy ha Sheppardék megmentésért se hagyták meg az szép eszét, hát az itteni kis vérengzésért sem igen dicsérik majd meg. Neki is állna rögvest Teylából is hibridet faragni. Vagyis ő csak a DNS adná a bogárnak, aki aztán letenné a petéit, amivel aztán Michael… brrr mégiscsak igaza volt a Kisfőnöknek, hogy erre nem volt kíváncsi. Mivel azonban mi közeledünk, zajosan, ámde hatékonyan, Michael magára hagyja régi barátnőjét az új „hódolójával”.

09.jpg

Épp időben érkezünk, hogy megzavarjuk a randit. Mellesleg Teyla melleit is lehet közben nézegetni egy kicsit, annak, akinek erre van infrastrukturális igénye. Teyla míg kiszabadul, összefoglalj az eddigi események hátterét, valahogy így; Michael volt!

Részekre oszlunk, mivel nincs rádiónk, szánalmasan tájékozatlanok vagyunk, és feltehetően túlerővel állunk szemben. Hát persze. McKay marad adatot guberálni Michael gépéről, Teyla őrizete alatt, mi többiek a törölt agyú nyomába eredünk. Üldözés közben aztán váratlan vita bontakozik ki a Pegazus-galaxis bőbeszédű bölcse, és a Tejút nagy etikus stratéga-gondolkodója közt. A Kisfőnök élve akarja Michaelt; Ronon halva. Hát, nem lepődtünk meg. Sheppard valami olyasféle zavaros fejtegetésébe kezd, hogy ki kell kérdezni, meg, ha sikerült volna a retro vírus kísérlet akkor… de Ronon letorkollja, hogy de nem sikerült! Majd kettéválunk.

Szerencsére McKay újra megteremti a rádiókapcsolatot, és az életjel detektorunk is mesmeg működik, így immár el tudja tanácsolni a Kisfőnököt a hirtelen észlelhetővé váló hibridek közeléből. Aztán belefut Michaelbe.

10.jpg

Patthelyzet. Michael bámulatra méltó hidegvérrel provokálja Sheppardet, hogy ölje meg – eléggé életuntnak tűnik ez alapján, talán nem jól haladt a kísérlet. Szó se róla elég rusnya pofájúak az új teremtményei meg, ahogy elnézem, a verbális készségeknek is eléggé híján vannak, nemigen dumcsizhatja át velük a hosszú téli éjszakákat. Nem ismerve az ex-lidérc ízlését, más elfoglaltságot nemigen ajánlhatunk a teremtményeivel egyelőre. – Sheppard azonban nem képes hidegvérrel lelőni múltkori megmentőjét. Ez majdnem az életébe kerül, mert egy hibrid, míg dumáltak, a háta mögé osont. Aztán Ronon érkezik, lő, gól! Michael balra el, mi meg menekülőre vesszük a figurát, irány a felszín!

Kinn a Szerencse istenasszonya végre újra ránk talál, egy szertehagyott dárda képében. Arra gondolsz, amire én, villan össze a két nagyfiú szeme, és Sheppard bólint; felszállok a géppel és felsugározlak vele benneteket, és mivel a kis masinának saját tárcsázója van, nem lesz akadály hazamenni végre, és venni egy forró fürdőt… Ronon elvigyorodik, hogy „ja, én robbantottam volna, de a tied se rossz!” Még néhány feszült perc, néhány leamortizált hibrid, és huss, máris úton vagyunk. Michael fancsali pofájával búcsúzunk a bolygótól.

Otthon riasztjuk a Daedalust, de már nem talál senkit és semmit. A Kisfőnök együtt érez és vigasztal, de mégis Vezérasszonyunk szomorú arcával, önvádtól redős homlokával zárjuk a részt…

11_1.jpg

11.jpg

 

Címkék: atlantisz
Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.