Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Éjjel-nappal Budapest - 118 - Anyád, kisfiam!

2013. szeptember 16. 12:00 - pabblo

Az ember két dolog miatt forgolódhat álmatlanul. Az egyik, hogy mocskos mód allergiás, és úgy tolja a tablettákat, mint egyszeri alkoholista a sütőrumot, az orrspray-t pedig nemcsak az orrába fújja, hanem abban fürdik, és egy kicsit még a szemgolyójára is ken belőle a biztonság kedvéért. A másik, hogy pénteken még van egy rész Éjjel-nappal Budapest, és ez olyan reakciókat vált ki, hogy rögtön orvoshoz kell fordulnia, az pedig az egyes pontot eredményezi. Ezúttal viszont erőt vettem magamon, meg egyébként is kíváncsi vagyok, egy 1-től 10-es skálán mekkora klifhengert hagynak ránk a hétvégére azután, hogy Tudjukki bosszúból két csajjal hentergett Lófej előtt, Marci visszaköltözött a villába, Gáborunk pedig bejelentette: mától kezdve ásó-kapa-nagyharang, ők együtt vannak Ágival. Izzik a levegő, vibrál a tévé képernyője és a szemem is, de lássuk, hogy zárul a hét Csodaországban.

130916_bp01.jpg

Reggelihez készülődnek a hásziendán, Lófej pedig igyekszik háromnapos vízi hullának álcáznia magát, hátha akkor nem kínálja meg Joe a kifliével. Redzsi és a többiek igyekeznek kipuhatolni, hogy mi lapul a búvalbaszottság mögött, de a leplet Rita rántja le: Zsófinak az fáj, hogy Tudjukki nem vele akart seggrepacsizni az éjjel azok után, hogy megtudta, a csaj lefeküdt Kárlosszal. Lófej a titok feloldását nyerítéssel viszonozza, Ritát pedig Marci kíséri be az elmebajnokok örökcsarnokába, de a „szép lassan mindenki kiutál téged innen" mondatot sajnos nem tudom befogadni. Mi az, hogy lassan?

130916_bp01.jpg

Kárlosz próbál rendezői utasításra nagyon másnaposnak tűnni, de a géniusz tehetsége kifullad az arc dörzsölgetése, és a „pfuh-jajj" nyögések ismételgetésében. Kristóf dicsekszik el udvariasan, hogy az este két csajt húzott meg azután, hogy kiderült a szörnyű igazság, de a mondatot félbeszakítja a vállidegzsába, ami Kárlosz gyomrába rántja az öklét. Végül viszont nagy az öröm, az édes hármas hallatára Kárlosz Kristóf nyakába ugrik, és önfeledten hempereg a földön a két boldog fiatal.

130916_bp01.jpg

Gáborunk is kezd magához térni, valószínűleg most szállhat épp vissza a fejébe a vér az éjszakai szex után. Ágika topog befelé a reggelivel, de nem tud olyan halk lenni, hogy Gáborunk fel ne ébredjen, így aztán kénytelen vele megosztani a magának szánt adagot. A „Járunk?" kérdés Ágnesünktől eléggé otromba azok után, hogy egész éjszaka Gabenen ült, nem is nagyon tud rá mit mondani a srác. Gondolom, először éreznie kellene a lábait, vagy egyáltalán tudja, tud-e járni. Gyorsan feledtetné az abrakot a lánnyal, de hát indul a meló, mennie kell, hogy más már reggel 10-kor pizzát zabálhasson.

130916_bp01.jpg

Lófej próbálja közben sminkbe szedni magát, de sajnos elfogyott a stiftje, így a hónaljszag miatt folyamatosan folyik a könny a szeméből. Regina ezt tévesen úgy értékeli, hogy a megcsalás miatt sír, Zsófi pedig kap az alkalmon, és az egészet Tudjukki nyakába varrja, mert hogy két nővel hentergett a mocsok, ráadásul joggal. Redzsi szavaival élve most megy és „letérdel" (hogy bocsánatot kérjen, ehh), amire Lófej határozott nyerítésbe kezd, majd elgaloppozik a horizonton túlra.

130916_bp01.jpg

Anikó is életben van még, ezt onnan tudjuk, hogy édesapja hívja telefonon, az operatőr pedig roppant érzékkel éppen veszi. Még jó, mert kiderült, a muter meglépett otthonról, éppen Budapestre, fater meg gyorsan összerakta a képet, hogy Bu-da-pest meeeg el-men-tem-Pest-re egyenlő biztos, hogy Anikónál van. Persze nála nincs, a mobilja meg ki van kapcsolva, úgyhogy megy a pánikolás, hogy hova a francba tűnhetett. Szerintem az X-Faktor kasztingjára érkezett, és épp most énekli el a belépő nótát a zsűrinek, azért lehet kikapcsolva:

Szombathely, Szombathely szép állomás,
folyik a, folyik a fa szállítás
egy kislány ül a padon, szájában meg a fa
Szombathely, Szombathely szép állomás...

130916_bp01.jpg

Ágika érkezik Gáborunk munkahelyére, mert hát reggel otthagyta őt, mint eb a szarát, ez pedig bántja a mimóza lelkét, úgyhogy cserébe most egy irgalmatlan nagy dugást szeretne a pizzériában, amire Gaben készségesen rábólint. Mondanom sem kell: lebuknak. Anikó közben megtalálta a mutert, az előző eszmefuttatás sajnos nem állja meg a helyét. Azért lépett le otthonról, mert se vasalni nem szeret, se a haboskávét nem tudja jól megcsinálni, ráadásul a papus se lövi fejbe magát vadászatkor, így pedig már nem is élet az élet, úgyhogy inkább elválnak.

130916_bp01.jpg

Tudjukkit kicsit túlságosan is nagy szeretettel ölelgette Kárlosz, és sajnos eleredt az orra vére, és ha ez nem lenne elég, Zsófika jelenléte még borsot is tör alá. A sok vért vesztett Kristóf öntudatlanul mond csúnya dolgokat Lófejnek, aki sírva távozik, pedig a legjobb szándékkal jött. Hogy letérdeljen, ha még emlékszünk. Rohanvást összefut Kárlosszal is, itt ki is domborodik a rész szájkaratés része, majd elcsattan egy pofon, és mindenki megy a saját dolgára.

130916_bp01.jpg

Anikó anyukát kísérget, hogy eltaláljon az életvezetési tanácsadóhoz, de kiderül: a szakembert Mirellának hívják, és éppen nem ér rá, mert az égiekkel tárgyal. Anikó ferde szemmel néz a jósnőre, de hát anyukát ez boldogítja, és különben is, neki ez minden pénzt megér, most éppen 40 ropit. A jósnő ászisztenciája bár rendkívül hálás, nem ad nyugtát (hahó, NAV!), ellenben az orákulum megmondja, hogy jön valami kölök, aki felcsinálja anyukát, majd elutaznak egy tengerpartra.

130916_bp01.jpg

Kristóf nyaka körül kezd szorulni a hurok: Kárlosz ismét közeledik a végtelen szeretetével, hogy megölelgessék egymást, ezért Tudjukki jobbnak látja, ha felkapja a srác sporttáskáját, és elszalad vele jó messzire. Anikó közben panasznapot tart Márcsellónak, mert a jósnő végleg betette nála a kaput. Kiderült, anyukának tényleg van valakije, úgyhogy a reklámszünet után meg is ismerhetjük a tejfelesszájút.

130916_bp01.jpg

Bulihoz készülődik a hászienda népe, Joe és Gaben egymásra licitálva tolják a képükbe az arcszeszt, amikor Ágica megérkezik a barátnőjével. Gáborunk agyán rögtön átfut, hogy hogyan lehetne befűzni a másik husis csajt is, mert bár Ágika jó az ágyban, azért a változatosság gyönyörködtet. Anyuka végre lerántaná a leplet a zöldfülűről, de az csak nem akar eljönni a megbeszélt találkára, ezért szontyolodás van, Anikó szerint meg nincs is senki, csak kamu az egész. Eközben egy fiatal srác lesi őket nagyon idegesítően és nagyon feltűnően. Na, meg van, mi lesz a megoldás? Tudjukki közben becsönget a hásziendára, hogy bocsánatot kérjen Lófejtől, aki örömében békapuszit nyom Kristóf borostájára.

130916_bp01.jpg

Pörög a buli az éjszakában, Gaben meg majdnem Joe torkának ugrik, mert azt hiszi, már megint a csaj kövérségével baszogatják, de nem, ő csak örül az igaz szerelemnek. Pure love, vagy mi a tököm, de Gabinak inkább Adri kellene, mintsem Ági. Úgy látszik, a jóból tényleg sokat adnak. Anikó és anyuka búcsúzkodnak, holnap tali, puszi-puszi. Az ex-VV-s csaj hazafelé trappol, de leszervezi a gyors találkát Márcsellóval, úgyhogy hátra arc és irány oda. És persze mikor üt be a ménkő? Naná, hogy a rész legvégén, amikor kiderül: a nyálas képű kisgyerek, aki eddig stírölte őket, most anyukával smárol, mindezek tetejébe pedig kiderül: ő a szomszéd kölök, aki idén tette le az éreccségit. Ők boldogok, mi több, szerelmesek, úgyhogy irány Ausztrália, a többi pedig nem érdekes. A következő részben azért még faternak is be kell ezt adni.

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

leja1982 2013.09.18. 14:55:32

Már megint csúsztok a " hogy volt"-okkal. Lassan olyan lesz mint a sorozat. Követhetetlen és érdektelen!!! :-(

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.09.19. 23:47:59

Végre vannak történések, lehetne fújolni és füttyögni és utálkozni, erre fel nincsenek HV-k! Gereblyézzétek már össze magatokat emberek!!! a B-közép nevében.

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.09.19. 23:51:53

@aggyistenbiri: És szotyizni sem tudok így! (jó, persze tudok, csak nem esik olyan jól, bocsika) Phaszom már!

bukott madonna két nagy didivel 2013.09.20. 09:21:22

@aggyistenbiri:
jah, nekem is hiányzik a hv. lehet kiégett a fiúk szeme vagy agya :D

de azért írhatnátok a hogyvoltot!!! hahó! :)

egyemakisszíved 2013.09.20. 10:04:24

@aggyistenbiri: Addig is, míg visszatérnek, aki látta, füttyöghetne meg fújjozhatna, így tájékozódhatna az is, akinek kimaradt egy-egy rész. Engem Anikó anyukája indított meg legfőképp. Aki hozzáment egy trollhoz, és kibírta, hogy 25 évig nem borította a fejére a habos kávét, megérdemel egy új életet.
@bukott madonna két nagy didivel:
Fura, de én szétcsapott kozákkucsmát mindig nőnek képzeltem el magamban.

Hódos Hajnalka 2013.09.20. 19:36:23

nyugi, ma már lesz poszt.

leja1982 2013.09.21. 07:45:44

@Hódos Hajnalka: Nem lett poszt! Majd megint az lesz,hogy: "Bocsi ezért meg ezért nem jelentkeztünk,DE majd kaptok egy extra összefoglalót a megnemírt részekből. Amiről, meg mi tudjuk tapasztalatból,hogy NEM LESZ SEMMI!!! Köszönjük! :-(

Hódos Hajnalka 2013.09.21. 09:04:11

@leja1982: nem, tegnap azért nem lett poszt, mert nem bírtam tovább fennmaradni ill. kivárni, amíg elkészül.

Megértem a csalódottságodat, a királyi többes használatát azonban igazságtalannak érzem a többi hogyvolt szerzővel szemben. Minden sorozatbank gazdája van, saját szerzője.
Elmondtuk már sokszor, még annál is többször, hogy ezt a hobbit mindenki meló/tanulás mellett űzi, szívességből, grafomániából, stb. Ez nem egy munkahely, ahol utasíthatnánk a másikat, végezze el a dolgát.

Más kérdés, hogy azt jobb helyeken szokás jelezni, ha valaki nem ér rá, vagy közbejött valami váratlan dolog. Van, amikor ez nem történik meg, de erről meg nem én meg a többi admin tehet, a többi szerző végképp nem.

Úgyhogy az elégedetlenségnek van helye, csak nem általánosítva és négyéves szinten.

leja1982 2013.09.21. 10:25:36

Szerintem nem csak én vagyok Az egyetlen,aki hiányolja a posztokat. De mivel nem vagyok 4 éves,nem foglalkozok ilyen apróságokkal. Csak máskor is meg volt igérve,hogy pótolva lesznek,de nem lett. Teljes mértékben igazad van. Nem kötelező írni,ugyanígy olvasni sem.

Hódos Hajnalka 2013.09.21. 10:49:39

@leja1982: egyszer tényleg feladom, hogy emberek megértsék, amit mondok.
pl. most is elgondolkodtam rajta.

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.09.21. 11:39:54

Most már olyan feszkó lett itt a hülyéskedéseinkből (mert a látszat ellenére az volt, hiszen mindannyian tudjuk, hogy szabadidő terhére megy az egész), hogy nincs is kedvem már füttyögni és fújjolni magának a sztorinak. Sziasztok!

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.09.21. 16:03:22

@egyemakisszíved: Egy csaj nem választana magának olyan nevet, hogy "szanaszét csapott" :DDD tuti, hogy pasi.

egyemakisszíved 2013.09.22. 17:51:56

@Pácsó Ármándó: Akkor ez most mire bizonyíték szerinted, nő vagy férfi? :D
@aggyistenbiri: A kozákkucsma nálam egy sütemény. Elég mutatós, bár én annyira nem szeretem. Így néz ki:
www.mindmegette.hu/kozak-kucsma.recept
A kozákok sipkájáról most nem keresek képet, állítólag arra hasonlít. De lehet, hogy csak akkor, ha előtte már elég sokat ittál, és kissé összehúzott szemmel nézed.

bukott madonna két nagy didivel 2013.09.23. 10:44:21

@egyemakisszíved:
szerintem mindhármójuk fiú,(Pabblo, Marhapöri, Szétcsapott Kozákk.) de látom Hajni is csatlakozott, nos ő nem :D

ilyen neveket nő nem választ :) persze lehet tévedek.
süti beállítások módosítása