Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Gyilkosság 1x09 - Hullámtörés

2013. szeptember 12. 09:00 - BundásRigó

A rendőrségen kezdünk, egy tolmács fordítja Bendzsóék telefonbeszélgetését. Muhammed aggódik, hogy tudnak a szobáról és a lányról is, jajj mi lesz most. Nyugi, téged nem találnak meg. És aztán jön az útlevél téma. Holder zsebben érzi már ezt, igaz, 24 óra kell, míg a telefontársaság felhajtja nekik a számot. Linden is belelkesül, rendel pár járőrt Bennet házához, és ő is oda indul, Holder meg zaklathatja a bíró spant a paranccsal. Végre reménykeltően szakad az eső, még Mitch is rácsörög Sarah-ra, hogy bocsánatot kérjen a minapi tapló viselkedéséért. Sarah azt ígéri, ma éjjel vége az ügynek. A főcím után Lindenné nem is türtőzteti magát, ura nyakába borul, végre lecsukják a rohadékot.

killing00.jpg

Adams polgármester a nagyérdemű elé járul, naná, hogy ilyen piszlicsáré ügyekkel ő nem foglalkozna, ha nem lenne biztos benne, hogy az aljas húzás Richmondék műve. A feleséggel megtámogatva elköpi azt a bennfentes infót, hogy bizony évekkel ezelőtt elköttette magát, úgyhogy az ellenfél ezt benézte. És kedvtelésből sem birbicikelt soha a csajjal. Richéknél közben égnek a vonalak, ők is tagadnak ezerrel. Gwen kezdi is ekézni Jamie-t, Richmondnak szerencsére nem kell végighallgatnia, mert itt van Sarah, és követeli az eddig elsunnyogott adatokat, vagyis hogy Bendzsó pontosan mikor volt All-Stars rendezvényeken. Rich hisztizik egy sort, kár, hogy senki nem kíváncsi rá. Adams lerázza az utolsó újságírókat is, lepattintja a nejét, majd közli a kampányfőnökével, hogy azonnal kerítse elő az orvosát, hogy az előbb előadott hattyú halálát alá is támassza kamu papírokkal. A csaj meg kapjon kétszer annyit, mint eddig. Kérem szépen, vérbeli politikus. És még lecsapna a Richtől elpártoló szakszervezetisekre is. Nekik már így is szar, mert a milliárdos Drexler sem pazarol rájuk több centet.

killing01.jpg

Holder a konditeremben seggrepacsizik a bíróval, a hivatalos útra nincs idő, kéne az aláírás a lehallgatás engedélyezésére. Ha lehet még ma, öreg, köszi. Jóvan, adj egy tollat. Sarah ezalatt elrendezi a sorokat a járőrökkel, még a terhes nőnek is készenlétbe állíttat egy mentőt. Csakhogy: öreg bíró beint. Mi ez, hogy a Hazafias törvényre hivatkoztok gyilkossági ügyben? Az terroristák ellen van, én ilyennel nem égetem magam. És a műsorban kb. másodszor elhangzik Holder keresztneve is (Stephen, csak hogy ezt is rögzítsük). Utolsó esély: öreg, ha ezt nem írod alá, Rosie Larsen gyilkosát sose látjuk többet. Sarah mobilja csörög, Holder az: jelentem, megszívtuk.

A kilencedik nap reggelén a hadnagyot próbálják az illegálisan lehallgatott cuccal puhítani, de ő nagyon pipa, mert a kerületi ügyész lecseszte a bíró kerülgetése miatt. Sarah vállalja, én mondtam Holdernek, de a főnök nem hatódik meg, mert szeretne úgy nyugdíjba menni, hogy tíznél több hajszála van. Bendzsó otthon buzgálkodik, Amber viszont feszült, le is nyúlja a férje mobilját, és kimásolja Muhammed számát, éppen csak nem bukik le. Gwen még hergeli magát egy kicsit, és a reggeli hírekben hallgatja a polgármestert, Jamie meg már az orvost venné elő, hogy valami műhibáért ráhúzhassák a vizes lepedőt. Richre rossz idők járnak, még a kedvenc szomáliai közösségének mecsetét is megrongálták.

killing02.jpg

Mitch-hez beugrik a húga, mert talált párat Rosie tankönyvei közül a kocsiban, és visszavinné őket a suliba, de Mitch átvállalja. Amber vívódik, aztán felhívja Sarah-t, de mégis inkább leteszi a kagylót, és tovább tördeli a kezét, hátha az majd segít. Stanéknek végre megint van melójuk, közben elmeséli, hogy felmérik majd az új házat, hogy mennyiért lehetne tovább passzolni. Belko felveti, hogy talán meg kéne tartani, jöhetnek még jobb idők. Mitch befut az iskolába, és alig hisz a szemének, mikor meglátja Bendzsót, akiről azt hitte, az éjjel bekasznizták. Pedig ő az, nehéz is lenne összetéveszteni George Clooney-val.

Holder tervezi a jövőt: Sarah megy Kaliforniába, ő meg jegyet szedni Seattle ikonikus tornyába, ha szerencsés. Az ínycsiklandó ebéd (=junk food) közben azért felcsillan a remény, mert Sarah a Koránt lapozgatva egy cetlire akad, Rosie kézírásával. Az áll rajta: Adela, péntek 11:45. Ez asszem már a második dobása a cetliknek gyors egymásutánban, de hát Columbo is akadt itt-ott segítségre. A név egyiküknek sem ismerős, de talán majd Mrs. Bendzsó segít, hiszen épp itt van! Ez a rész eddig tiszta Égből pottyant mesék. Biztatják a nőt, mindenki jól jár, ha elárulod a férjed, szóval hajrá. Akadékoskodik picit, csak a rend kedvéért, aztán előhúzza Muhammed számát (egy cetlin, de tényleg hagyjuk).

Visszatérve Bendzsóra: a tanáriba belépve nem pont erre a fogadtatásra számított, mindenki úgy néz rá, mint gyújtogató a vizes szénára. Az igazgatónő pattog, nem ebben állapodtunk meg, de Bennet leinti, ő ugyan semmibe nem egyezett bele, és unja már, hogy otthon vakarja a tökét. Szóval ha nem rúgják ki, akkor megy órát tartani. Az osztályba sok médium/ mentalista járhat, ha tudták, hogy jön, és ők sem fogadják túl szépen: mind kivonulnak az óráról, a táblán meg öles betűkkel virít, hogy GYILKOS. Rich fut egy kört az imámnál, tekormányod-mikormányunk szinten, de nem jutnak semmire.

killing03.jpg

Holder a telefonszámból kiindulva szervált egy régi fotót és egy GPS koordinátát is, hogy elcsípjék Muhammedet. Egy piacon van, indulnak is, de felreccsen mögöttük Mitch, hogy hát tegnap nem ezt ígérted a tanárral kapcsolatban. Ennyi, ez gyors volt. A piacon való kérdezősködés nem visz eredményre. Sarah-t megszállja az ihlet: felmegy a mozgólépcsőn, és megcsörgeti Muhammed számát, aztán figyel. Két fickót is kiszúr odalent, aki a mobilján matat, és kiválasztja azt, amelyik nem fogadta a hívást. Még egy csörgetés, de a férfi meglátja a nyomozót, és kezdődik a hajsza. Holder épp a fényképpel a kezében kérdezősködik, mikor a gyanúsított elhúz mögötte. Sarah-val bekeríti, előkerül a bilincs, de Muhammed már csak hangosan zsolozsmázik.

Újabb szomorú fejezet tárul fel előttünk Richmond múltjából. Bánatosan indít egy zeneszámot a kedvenc bárjában, aztán leül piálni. A pióca Gwen itt is utoléri, hogy bár vesztettél egy rakat szavazatot, még nincs lejátszva a dolog, szóval most kezdhetsz a halott feleségedről sóhajtozni – közönség előtt, hatódjanak csak meg. Rich kicsiben indít, az emberarcú Gwennek regél. Ez a dal volt a neje kedvence. Azon az estén a kormányzói bulin alig beszéltek, mert mindenki Richmonddal akart jattolni, de jött ez a dal, és eszébe jutott, hogy nem egyedül érkezett. Sajnos a nő addigra már lelépett, de sosem ért haza. Gwen elégedett, ezt zabálnák a népek, de hangosan csak arra biztatja a férfit, hogy most hallgasson Lily-re.

killing04.jpg

Stan a megborult Mitch-et találja otthon, akit padlóra küldött, hogy Bendzsó szabad. Az ilyenkor mindig kifizetődő vádaskodások közepette Stan megkapja, hogy ő volt az, aki a rendőrségre bízta az ügyet (nem mintha kérdezték volna, kit szeretne, hogy intézkedjen), és még ki is engedte a markából a gyilkost. Ez betalált. Az őrsön a hadnagy sincs rózsás kedvében, a nyakában az FBI, szóval Muhammedet gyorsan kéne kihallgatni, aztán lezárni végre az ügyet. Holder szerint ez kemény menet lesz, a fickónak ugyanis semmi oka csiripelni, nincs mivel sakkban tartani őt.

A milliárdos Drexler őrli otthon a hamut: egyedül kosarazik a nappaliban, meg még közvetíti is. Úgy látszik, a pénz tényleg nem boldogít. Rich sétál be, és pofátlanul kér 5 millát. Drexler szembe röhögi, de a pali komolyan gondolta, mert vázolja is, mire költené el (a szomáliai közösség megrongált lakónegyedére). A szociálisan érzékeny Drexler viszont továbbra is egy stadionra csorgatja a nyálát. Némi szájkarate után arra jutnak, hogy Richnek egy dobása van, mégpedig szó szerint: ha bemegy, megkapja a pénzt, ha nem, akkor visszalép a választásoktól. Rich gondolkodik, mert bár kosaras alkat, aznap este elegánsban nyomul, nem Király Gábor szürke mackónadrágjában. Muhammedből próbálják kiszedni, merre járt október 5-ének éjjelén. Tudnak Bennetről, meg hogy Moha nála járt akkor, és megpendítik, hogy a tegnapi telefonjuk sem épp privátban folyt le. Rich nekivetkőzik, mégse izzadja már össze az Armanit, és kijelenti, hogy úgyis bedobja. De a pénz mellé a labdát is akarja. Rádobja, mi meg bizonytalanságban maradunk.

killing05.jpg

Sarah az FBI-t is meglengeti Moha előtt, hátha ettől megered a nyelve. Holder rátesz egy lapáttal: Guantanamo bűbájos ebben az évszakban. Semmi. Ennél durvábbat is tudnak ám: a nejed megy vissza Szomáliába, a kölykök meg a GYIVI-be. Na? Moha persze elküldi őket a kóchengeresbe, aztán csak meggondolja, és rázendít. A csaj elment Bennetékhez akkor éjjel, ő engedte be. Bendzsó nem volt benne a dologban, de Moha mondta, hogy muszáj. Holder sem érti, meg én sem. Hát elvinni muszáj, mert be volt parázva, és egyre csak rítt, ezért vitték a húsboltba. Ezek szerint Szomáliában a húsbolt lehet a vidámpark alternatívája, Holder le is perverzezi. A lány nem próbált elszökni, és még páran a mecsetből meg is szimatolták, hogy hol van. (Szóljon, aki érti az összefüggést.) Nem volt más választás, tovább vitték, és most már minden nagyon zsír, nagyon karaj, mert biztonságban van.

Sarah homlokán vagy ötvenezer redő lesz egyből, mi van? Igen, csak az útlevélre várunk, és visszük Kanadába, így a családja sose találja meg. Holder ezt nem vágja, miafasz Kanada, akkor hogy került a tóba? Ezt meg Moha nem vágja. Sarah kapcsol, végre elővesz egy fotót, mi erről a lányról beszélünk, te is? Nem, ez a lány az újságokból. Jött ő is akkor Bendzsóhoz, de csak beadta a könyveket, és lépett. Akkor kiről beszélsz? Aisháról, a mecsetből, mert a szülei férjhez adnák, ahhoz meg előbb körül kell metélni. Na menjünk Moha, ezt a saját szememmel akarom látni, mondja Sarah. Ott is teremnek legott egy ajtó előtt, Moha kopog, de semmi. Sarah-t keresik telefonon: Bendzsó még nem ért haza, pedig jócskán benne vagyunk már az éjszakában, a neje aggódik. Moha kopog tovább, még mindig semmi.

killing07.jpg

Furgon érkezik egy kietlen területre, ami akár Kanada is lehetne, de nem az: Stan meg Belko hozza Bendzsót. A tanár próbál ugyan magyarázkodni is, meg menekülni is, de nincs szerencséje. Ahogy Mitch-nek sem, mert a mosásban megtalálja Rosie Grand Canyonos pólóját. Jé, nem csak egy embernek van ilyen az államban? Próbálja elérni Stant, de ki van kapcsolva. Nyílik végre az az ajtó is, és ott van egy nagyon rémült és fiatal Aisha. Holderék ledöbbennek, akkor mégis igaz. De hol van Bendzsó? Elég rossz kezekben, Stan nem kíméli, és még Belko is körbetáncolja őket (???), levezetésként meg egy szikladarabot gyepál (most komolyan, ez mi?), míg Stan elkeni Bennet száját.

killing08.jpg

Utolsó percek: Rich ér haza – a kosárlabdával, ezek szerint megvan a máni, mégsem kell kiárusítani az asszony emlékét. Amber aggódik a fényes padlózatú gyerekszobában. Mitch telefonál, de hiába. Holder körözést ad ki Bendzsóra, akinek ennél nagyobb gondjai is vannak most, hogy Stan addig üti, amíg mozog, aztán tovább mozgatja, hogy üthesse. Belko is megrugdossa kicsit, hisztizik mellé (biztos velem van a baj, de nekem eddig normálisnak tűnt), de Stan leállítja, most már hagyjad, mert elég snájdig lett.

4 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsoofka 2013.09.12. 21:28:02

:) Csak most tudtam megnézni, meg elolvasni...
A legjobb rész volt eddig, bár az aa frédi-béni kőtánc ott a végén elég abszurd volt. Viszont Moha kihallgatása nagyon ott volt, zsákutca ezerrel...
A hogyvót is tetszett, egyre jobb, köszi!

BundásRigó 2013.09.14. 21:06:00

@mokamini:
én is köszi! ez az egyik kedvenc részem az évadból.

Llew 2013.09.19. 09:11:50

A végével Stan eléggé meglepett. A Belko vs szikla meg teljesen WTF volt, bár a faszi eddig is fura volt.

laopan 2013.09.22. 14:09:46

Szerintem érthető a "kőtánc", kurvára fel voltak spannolva, le kell vezetni valahogy. Jó rész, kiváló sorozat.
süti beállítások módosítása