Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Őslények kalandorai 4x02

2013. szeptember 06. 13:00 - FZoli9

5 évvel ezelőtt, egy családi házban veszi kezdetét a mai epizód. Valahonnét nagy csörömpölés hallatszik, amit a hálószobában alvó pár női tagja meg is hall. Chuck nevű férjét hiába próbálja ébresztgetni, így egy golfütővel felfegyverkezve maga indul a különös zaj nyomába. Hamar megtalálja a betolakodót, egy kicsi, de annál nagyobb agyarakkal ellátott gyík formájában. A nő nem cicózik, megfogja a gyíkot, majd lehúzza a WC-n. (Úgy látszik nem hallotta még a csatorna-alligátorok legendáját…) Az állat túléli a rázós utat és hamarosan egy patkány formájában végez első áldozatával.

vlcsnap-2013-09-02-22h00m50s174.jpg

Ugrás vissza a jelenbe, az ARC-ban Matt folytat elbeszélgetést külön-külön Abbyvel és Conorral. A lényeg mindkettőjüknél ugyanaz, folytatni akarják a munkát. A beszélgetésekről készült felvételeket Philip is látja, de szerinte a fiatalok zaklatottak és egyébként is megegyeztek James-szel a szabályokban. Egy új hajnal küszöbén állnak, nem engedhetik, hogy az érzéseik vezessék őket. James nem hagyja magát lerázni, így Abby megkaphatja az állatház felügyeletét, de Connort Philip fegyelmezetlennek tartja, megfontolás tárgyává teszi majd.

vlcsnap-2013-09-02-22h01m57s63.jpg

Abby és Connor épp egy raktárhelyiségben csomagolják ki a régi szekrényeiket, a betoppanó James hozatta őket ide a régi ARC-ból. Megemlíti Abbynek az állatház gondozói pozícióját, de a lány nemet mond, Connor nélkül nem vállalja. A fiú viszont győzködni kezdi, gondoljon Rexre, és egyikőjüknek egyébként is kell egy lakást keresnie. 12 hónapnyi bérhátralékkal már elég jó dolgokra telhet, veti közbe James, így végül Abby rábólint. James megígéri, hogy mindent megtesz, de kissé bonyolult a jelenlegi helyzet, húzzák meg magukat egyelőre, Connor pedig kerülje el a bajt.

vlcsnap-2013-09-02-22h02m41s254.jpg

Egy építkezésen az építésvezető magához inti egyik kollégáját, majd hajléktalanok által hátrahagyott lomkupachoz vezeti. Gyűjtse össze, majd gyújtsa fel, szól a parancs. Az ARC-ban Connor szótlanul elköszön Jesstől és Beckertől, ám a lány utána szalad, kezébe nyomja a lakcímét és a lakáskulcsot, nyugodtan menjen oda, ürítse ki a hűtőt és használja a gépét. Connort meglepi a kedves gesztus, a lány nem is ismeri őt, ám Jess olvasta az aktáját, így a saját értékrendje szerint már ismeri. Abby megkapja Jesstől a bio-azonosítót, majd az állatház felderítésére indul. Elsőként a mamutot pillantja meg, ám Rex sem várat magára és nagy örömmel üdvözli rég nem látott „gazdiját”. Matt az egyik kamerán keresztül mosolyogva figyeli a jelenetet.

vlcsnap-2013-09-02-22h03m07s6.jpg

Matt a szokásos jelentőmeetinget tudja le Gideonnál, Connor mérges, mert kirakták, Abbyvel szerinte nem lesz gond. Az öreg szerint mindegyikőjüket egyformán veszélyesnek kell tekinteni, bármelyikük lehet az, talán mindegyikőjük. Az építkezésen a munkás a lomokat szemléli, mikor véres ruhadarabokat talál. Főnöke után kiált, majd állati hangokat hallva beljebb megy. Ez súlyos hibának bizonyul, a lény ugyanis magával rántja és végez vele.

vlcsnap-2013-09-02-22h04m20s230.jpg

Az ARC-ban Matt kérdezi Abby véleményét az állatházról. A lánynak tetszik a látvány, de legszívesebben mindegyik lényt hazaküldené. Legnagyobb meglepetésére Matt is ezen a véleményen van. Attól még, hogy katona volt, nem szeret lövöldözni. Az állati ösztönökről folytatott beszélgetés némileg oldja a feszültséget kettőjük közt. Jess lakása meglehetősen világosnak és tágasnak bizonyul, Connor egyből a számítógép elé veti magát. A lakáskeresés azonban nem tart sokáig, hamarosan lény észlelésekre vált, a találatok egyikét régi barátja, Duncan postolta, akit a dodó/parazita eset óta nem láttunk.

vlcsnap-2013-09-02-22h03m35s24.jpg

Connor felkerekedik meglátogatni Duncant. A srác egy lepukkant, elhagyott társasház lakásában él, a folyosón mindenhol kamerák vannak. Meglepődik, mikor Connor bezörget hozzá, be sincs jelentve, hogy találta egyáltalán meg? Anyu megmondta a címét. Duncan végül beengedi Connort, de meglehetősen paranoiás, eddig nem hívta őt, hogyhogy most megjelent? Ott volt mikor Tom meghalt, hallotta Connor miket mondott neki a legmagasabb szintű összeesküvésről és az agykontrollról. Connor kénytelen kiábrándítani pajtását, azt azért mondta, mert Tom azt akarta hallani. Duncan erre egy dobozt kotor elő, benne valami dinókakával, Connor biztos megmondja miféle lény ez. Duncan tudta, hogy nem a dodó volt az egyetlen lény, de az orvos azt mondta téveszméi vannak, ezért aztán bizonyítékokat keresett. Sőt, mutat is egyet Connornak. Kezébe nyom egy walky-talky-t, kövesse!

vlcsnap-2013-09-02-22h04m53s47.jpg

A korábban látott építkezésre viszi Connort, épp ebédszünet van, a munkások nincsenek itt. Régen 30-40 hajléktalan élt itt – egy időben ő is -, majd elkezdődtek a gyilkosságok. Darabokra tépett holttestek kerültek elő, de mivel hajléktalanok voltak, senki nem tett semmit, a hatóságokat nem érdekelte. Connor próbálja győzködni, ha lenne kint egy lény, tudnának róla, ám ekkor belefut néhány maradványba, amelyek végül meggyőzik. Duncant elvezeti a helyszínről, közben felhívja Abbyt és a helyszínre hívja. Abby a gépen – melyen Jess ekkor aktiválja a jelszavát -, leellenőrzi a helyet, majd indul is.

vlcsnap-2013-09-02-22h05m24s106.jpg

Ám erre felfigyel Matt, ránéz ő is a térképre, majd követi Abbyt. Jess távoztában utánaszól, hozzon csokit, de narancsosat, majd Becker mellé vetődik. Nyolc hónapja dolgozik Matt-tel, elolvasta az aktáját, de nem tud kiigazodni rajta. Becker leakad az „elolvasta az aktáját” résznél. Jess szerint ez a dolga, mindenkiét elolvasta, kivéve Beckerét, mármint a személyes részeket, mint feleség, barátnő vagy fiú barát, de ha lenne is valamelyik, akkor az a barátnő lenne, igaz? Hiába nyomul a kiscsaj, választ nem kap, Becker szerint Mattet meg hagyja, tudja, mit csinál. Jess ennek ellenére figyelemmel tartja Matt jelét.

vlcsnap-2013-09-02-22h07m20s239.jpg

Abby megérkezik a dokkokhoz, Duncan alig hiszi el, hogy a lány Connor barátnője, ezek szerint van még remény mindannyiuknak. Bent a tetem eltűnt, ám Connor részletesen leírja a sebesüléseket, biztos, hogy nem természetes halállal halt meg a szerencsétlen áldozat. Jess továbbra is Mattet figyeli, minek megy a dokkokhoz? Becker továbbra sem veszi komolyan a kérdést, lehet csak hajót akar venni, szól részéről a válasz. Az építkezésre eközben visszatérnek a munkások, Abby és Connor megpróbálják őket fenntartani, ám süket fülekre találnak. Benzinnel meglocsolják a hajléktalan viskó maradványait, majd felgyújtják, mire a lény kiront. Az állat természetesen az öt évvel ezelőtt lehúzott gyíkocska, bár azóta alaposan megnőtt. Connorék szerencséjére Matt is megérkezett a helyszínre, így a kocsijában biztonságra lelnek a támadó lénnyel szemben, mely aztán kereket old.

vlcsnap-2013-09-02-22h08m06s182.jpg

Az állat fészke romokban, sehol semmi nyoma. Connor végre beazonosítja a lényt, Kaprosuchus, varacskos krokodil, ráadásul az agyarmérete alapján kifejlett példány. Kétfelé válnak, Abby megy az egyik irányba, ő Connorral (és mellesleg Duncannel) a másikba. Az ARC-ban Jess továbbra is értetlenkedik, Matt nem válaszol a hívásaira. Abby korábban megnézte a térképen a dokkokat, majd Matt is használta a gépet és Abby után ment, de a telefonja ki van kapcsolva. Anomáliajelzés nincs, de a mozgása olyan, mintha üldözne valamit. Vagy mintha őt üldöznék, teszi hozzá Becker, és elindul összeállítani egy csapatot. Matt végre bejelentkezik, lény behatolás van, de náluk nincs fegyver, így azonnal szükségük van Beckerre. Nevezett személy már indul is, ám előtte még elismeri Jess zsenialitását.

vlcsnap-2013-09-02-22h08m43s47.jpg

Abby a kikötő szélét térképezi fel, mikor egy csobbanást hall. A Kaprosuchus a vízbe vetette magát és az öböl közepe felé tart, így a szárazföldről nehéz lesz követni. Szerencsére kéznél van egy motorcsónak két emberrel, Abby így folytathatja a lény üldözését. A keresés közben elveszti a lény nyomát, mely aztán alulról meglöki a csónakot, majd továbbúszik egy konténerhajó nyomába. Abby leadja a drótot a srácoknak, akik a helyszínre sietnek, ő maga pedig a vízen folytatja útját.

vlcsnap-2013-09-02-22h09m24s187.jpg

Matt és Connor Duncant a kocsinál hagyja, ők pedig felsietnek a hajóra. A hangokból ítélve már megvan a Kaprosuchus első áldozata. Abby is a helyszínre ér, az ő feladata felmenni a hídra és evakuáltatni a hajó teljes legénységét. A hídról pont kiszúrja a lényt, de mire Matték odaérnek, csak hűlt helyét találják, így ő elindul a rakteret átvizsgálni, Connor pedig körbejárja a szintet. Matt a raktérben egy hegesztő munkást talál, nagy nehezen sikerül magára vonni a figyelmét, ám az egyből észreveszi a közeledő Kaprosuchust és elrohan. A lény sarokba szorítja Mattet, ám az utolsó pillanatban Becker lelövi egy EMD-vel. Bocs a késésért, de minden pirost elkaptak.

vlcsnap-2013-09-02-22h09m51s219.jpg

A Kaprosuchust egy konténerbe pakolták, javában zajlik a szárazföldre helyezése, melyet Duncan is szemmel követ. Matt a srác kiléte felől érdeklődik, Connor röviden felvázolja neki a történteket. A Kaprosuchus eközben felébred, a mocorgás hatására a konténer himbálózni kezd, míg végül leszakad a daruról, a lény pedig kiszabadul. Fokozandó a bajt, az elszabaduló konténert látva Duncan a konténerek közé menekült – oda, ahova most a lény is bevetette magát. Connor a barátja után rohan, ám Abbyt már nem engedi Matt, a csapata tagja, így követnie kell a parancsait is, de ígéri, Connornak nem fog bántódása esni. Matt fáklyákat nyom a csapattagok kezébe, a lény szerinte infravörösben lát, a nagy hő megzavarja majd. Becker figyelmezteti még az embereit, csak a legvégső esetben használják az EMD-ket, a konténerek közt könnyen visszapattanhatnak a lövések.

vlcsnap-2013-09-02-22h10m13s172.jpg

Miközben Duncan egyre beljebb hatol a konténerlabirintusban, az ARC-csapat is megkezdi a behatolást és szétválnak. Connor hiába kiáltozik barátja után, nem válaszol, ám ekkor eszébe jut a walkie-talkie. Duncan nem túl nagy segítség a pontos helyének meghatározásában – van mellette néhány piros meg zöld konténer, hát köszi… -, így Connor helyben maradásra utasítja, így könnyebben megtalálja. Az Abbyt kísérő katona lemarad, valami van az EMD-jével. A Kaprosuchus így könnyedén becserkészi és felökleli a férfit, aki aztán ellentámadásba megy át, ám bekövetkezik az, amire Becker felhívta a figyelmet: a célt tévesztett EMD-lövet visszaverődik és a katonát találja telibe, aki így krokikajaként végzi, Abby már csak a fegyverét találja meg.

vlcsnap-2013-09-02-22h11m03s167.jpg

A katona halálsikolyát hallva Duncan újra mozgásba lendül, ám a Kaprosuchus már a nyomában van. Nagy szerencséjére belefut Connorba, aki gyorsan egy konténerbe rejti a barátot, majd menekülhet is a lény elől. Abby fut elé, odadobja neki a plusz EMD-t, majd egy fáklyát hajít a kroki elé, mire az meghátrál és a dokkok felé menekül. Becker már vár rá, ám hiába mondják, hogy felé tart, ő nem lát semmit. Matt szinte az utolsó pillanatban észreveszi a konténerek tetején mászó Kaprusuchust, így még tudja figyelmeztetni Beckert, majd Abbyvel és Connorral kiegészülve tripla-EMD lövéssel üti ki véglegesen a lényt, mely belehal a sokkba. Matt sajnálja Abby előtt a dolgot, de nem küldhetnek mindig minden lényt vissza. Abby Connorhoz fordul, hol van Duncan? Őőő, az biztos, hogy egy zöld konténerbe zárta.

vlcsnap-2013-09-02-22h11m25s137.jpg

Matt visszaérkezik az ARC-ba, James és Philip épp a Kaprosuchus-anomáliát tárgyalják, valószínűleg már rég bezárult. Philip gratulál Mattnek a szép munkához, ám ő szerinte a munka oroszlánrészét Abby és Connor végezték. De hát nekik nem volna szabad terepen lenni, értetlenkedik Philip. Az lehet, de ők erről nem tudnak, és be kéne őket zárni, hogy ténylegesen ne menjenek ki. Matt kéri Philipet, had vegye fel a párost a csapatába. Mr. Prospero már tiltakozna, ám James talál egy kiskaput: Abby és Connor már az új szabályok előtt is az ARC-nak dolgoztak, így technikailag rájuk ez nem vonatkozik. Philip kénytelen-kelletlen beleegyezik a dologba.

vlcsnap-2013-09-02-22h12m48s189.jpg

Abbyék visszaviszik Duncant a lakásához, Connor szerint Tom ma büszke lett volna rá. Duncannek kétségei vannak, gyáva módon elfutott, ő nem épp egy Indiana Jones, de Connor tovább bíztatja, igenis egy hős, ha ő nem nyomoz a halottak ügyében, a kroki még mindig szabadon gyilkolna. Direkt megkéri pajtását, ha ismét találna valamit, hívja csak fel. Végül a spéci kézfogásukkal elköszönnek egymástól, Duncan távoztában még megjegyzi Connornak, hihetetlen, hogy összejött Abbyvel. A páros visszatér az ARC-ba, ahol Jess épp Matten kéri számon a csokiját. Ő erről szépen megfeledkezett, Becker viszont hozott magával egy táblával. Abby egyből odaszúrja Jessnek, mintha kissé elpirult volna. A lány gyorsan témát vált, gondolkodott, elég tágas a lakása, miért nem költöznek oda, amíg nem találnak maguknak otthont? James dühösen csörtet ki az irodájából, Connor elég érdekesen értelmezi a baj elkerülését. Na, itt már betelik a fiúnál is a pohár, Lester kirúghatja, száműzheti, nem érdekli, ha felbukkan egy lény, ő ki fogja vizsgálni. Nos, ha így áll a helyzet, akkor üdv újra a csapatban. Connor tévesen a dühe eredményének hiszi ezt, így mellékesen fizetésemelést is kérne, de James szerint nem kéne kísértenie a szerencséjét.

vlcsnap-2013-09-02-22h14m18s44.jpg

Jess bevezeti Abbyt és Connort a lakásába, jó vendéglátómódjára egyből gondoskodik a kajáról. Mindent tudni Lesterről, Beckerről, Dannyről, Cutter professzorról, Beckerről…hopp, őt már mondta, nem? Hiába, nincs minden benne az aktákban.

vlcsnap-2013-09-02-22h14m37s244.jpg

25 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AaannnaaA 2014.06.09. 23:22:55

Kicsit mintha leálltál volna a hogyvoltokkal :) Folytatás lesz?

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.06.10. 11:39:13

@AaannnaaA: Annyi megkezdett sorik írásával leállt az írójuk :(
teljesség igénye nélkül a kivagydoki, klondike, revenge...azt kell mondanom: brühühü.

AaannnaaA 2014.06.10. 11:43:43

@aggyistenbrittudós: A dokit nehogy temesd! A régi sori írójának vizsgaidőszaka van, az újé meg szabin volt. Szóval az folytatódik, nyugi.
A leállásnak sok oka lehet, néha elfogy a lelkesedés, néha az idő, néha meg a kommentelők :)

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.06.10. 12:02:32

@AaannnaaA: egyiket sem temetem, a szabadidő is limitált, mindenki annak terhére ír, minden tiszteletem megvan irányukban.
(én csak kommentszámban tudok segíteni, szintén szabadidő terhére) :)

AaannnaaA 2014.06.10. 12:43:16

@aggyistenbrittudós: Mindenkinek maga felé hajlik a keze, szóval szeretettel várlak az én írásaimnál is, ha van szabadidőd :P
FZoli9-et meg várjuk ide új posztokkal (jó sok szörnyképpel, már ha lehet kérni) ha még van kedve/ideje/energiája.

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.06.10. 13:00:36

@AaannnaaA: azokat "csak" olvasom, mert nézni sajnos nem (idő. nagy Úr)

FZoli9 2014.06.10. 20:53:20

@AaannnaaA:
Ha gonosz lennék, megjegyezném, hogy ennyi hsz még nem volt egy rész alatt se >:D
Viccet félretéve, nincs elfelejtve, érkezni fog a folytatás (a következő részt már jó ideje megírtam és a korrektúrán is átesett), csak szeretnék betárazni legalább az évad végéig, hogy ha valami közbejön, akkor se maradjatok olvasnivaló nélkül. :) Kisebb ügyes-bajos dolgok hátráltatták az írást, de rövid időn belül újra belecsapok a billentyűzetbe. Kis türelmet kérnék még és köszi az érdeklődést! :)

AaannnaaA 2014.06.10. 21:56:13

@FZoli9: Gonoszkodj nyugodtan, hogyvótíróknak szabad :)
Várjuk türelemmel, és mint fent említettem, jöhet jó sok lény-kép (he-he), azt szeressük. @aggyistenbrittudós: a megmondhatója, hogy a Grimm hogyvótoknál is mindig azt igényli a nép. Na meg a jó pasik fotóit. Oké, bevallom, azt én is szoktam kérni :)

FZoli9 2014.06.10. 22:00:07

@AaannnaaA: Igyekszem majd tekintettel lenni erre :D Az új motorral úgy látom bőven lehet pakolni a képeket :)

AaannnaaA 2014.06.10. 22:02:25

@FZoli9: Mi az hogy, még galériát is rakhatsz. Nagyon egyszerű, adja magát...

Kapitánylány 2014.06.11. 10:08:49

@AaannnaaA: nem is tudtam, hogy te ezt a sorozatot is nézted! :D mik ki nem derülnek! :D

@FZoli9: nekem arra kellene már rávennem magam, hogy végignézzem végre, de valahogy elszállt a lelkesedés Nick Cutter halálával, de akár azt is mondhatom, hogy az 1. évad végével, annyira nem jött be a módosult jövő...

@aggyistenbrittudós: höhh, most jön a Dokiban az egyik legjobb epizód, csak ki kell pihenni a szabadságot! :D

AaannnaaA 2014.06.11. 10:16:28

@Kapitánylány: Nem nézem, olvasom. Nagyon kevés dologra jut időm, amit nézek is :(

Gabba 2014.06.11. 22:46:35

@aggyistenbrittudós: @AaannnaaA: @Kapitánylány: de olyan is van, hogy folytatódik az elkezdett hogyvolt, pl. Onedin család...

(fzolitól bocs az off-önreklámért)

FZoli9 2014.06.11. 22:52:53

@AaannnaaA: Csak nem egyszerű ám az izgő-mozgó dögökről jó képeket készíteni :D

@Kapitánylány: Ismerős a szitu, én a 4. évad elején akadtam anno el. Az első három évadot még a németeknél követtem, ott még megvolt a "kényszer", hogy hétről hétre kövessem, ennél már csak tolódott. De a hogyvolt miatt is már végignéztem a 4-5. évadot :)

@Gabba: Semmi gond, csak nyugodtan! :)

enzo23 2014.06.12. 03:07:21

Ha már kérések, Abby képek is jöhetnek, mindmáig talán a kedvenc legaranyosabb sorozatszereplőm Hannah Spearritt :)

AaannnaaA 2014.06.12. 06:49:14

@Gabba: Igen, igaz!! De ha már itt tartunk, hol vannak a következő részek? Mindenki dicsekszik a leendő munkáival, aztán meg strandol, vagy nemtudom :)

Ja, a szemérmetlen önreklám a hogyvótírók sajátossága, magamon tapasztalom :D

@FZoli9: Hja, lövöldözést sem egyszerű úgy fényképezni, hogy villanjon a fegyver a képen, de azért általában összejön...
Látod, a kemény mag idetalált, most meg majd nem fogsz tudni levakarni minket, széttrollkodjuk az írásaidat beszélgetéssel, önreklámmal és kívánságműsorral. Kellett Neked hogyvótot írni :D

Kapitánylány 2014.06.12. 14:49:47

@FZoli9: én kérnék Nick Cutter képeket, de már elkéstem! :D

@AaannnaaA: na ne már, szépen néztem volna ki, hogy a napozás helyett hogyvoltot írok a tengerparton XD

Kapitánylány 2014.06.12. 16:22:21

@AaannnaaA: ja egyébként, köszike, most kedvem támadt megnézni az 1. évadot újra :D

FZoli9 2014.06.16. 20:33:36

@enzo23: Igyekszem majd! :) Jó, hogy említed Abbyt, régóta adós vagyok már egy kis plusz infóval az előző rész kapcsán. Na de mindjárt oda kerül az is.

Kapitánylány 2014.09.29. 19:49:01

@FZoli9: @AaannnaaA: és csak várunk, csak várunk... :) nem akarok ám türelmetlennek tűnni! :D

AaannnaaA 2014.09.29. 21:05:23

Nem akartalak nyaggatni, de @Kapitánylány: kimondta ami a fejemben jár: szívesen olvasnám a folytatást. Ugye.
Valami infómorzsa az éhezőknek?

Pácsó Ármándó 2014.09.29. 21:30:08

@Kapitánylány: A Grimmet nem folytatják októberben? Vagy csak kint?

FZoli9 2014.09.29. 22:53:35

@Kapitánylány: @AaannnaaA: Megmondom őszintén, nem haladtam az írással, továbbra is csak a következő rész van talonban, de mivel ennyire szeretnétek a hét folyamán (nem ígérem holnapra) kimentem a képeket és azt feltöltöm. Azt hogy a folytatás mikor jön, az még egyelőre a jövő kérdése. Azt ki tudja, hátha elkap a gépszíj. :)

Kapitánylány 2014.09.30. 10:17:07

@FZoli9: jól van, ennyivel is beérjük! :) hátha kedvet kapsz! :)
süti beállítások módosítása