Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Csupasz túlélők 1x02 - Terror in Tanzania

2013. augusztus 30. 11:00 - Chat Géza

A múltkori dolgokat újfent szájba rágva, megint elmondja a narrátor, hogy embereinknek 21 napot kell kibekkelniük a vadonban, ráadásul tök pucéran. A kiválasztott helyszín Afrika, tudjuk ugye, hogy bambusznád, majomkenyérfa, makákó, szavannák és fekete nők. Snyder egy igazi veterán katona, 46 évesen még nincs összaszva a teste, volt már ő bevetésen minden felé, úgyhogy nem is parázik, bár a kocsiban már azt nézegeti, hogy merre van a víz. Na, ez szép lesz. A társ a bajban egy leharcolt 38 éves nő lesz, Kellie, aki lelkes túlélő (keresett szakma az ziher), mond is egy-két értéktelen infót aztán kihajítják a jeepből. Bear Grylls szelleme kísérjen utadon!

1.jpg

Ruhát le, irányzék a nagy fa, ahol nudista túlélőink nem szarakodnak egy nagy ölelésnek álcázott nuni-kuki bulival köszönteni egymást, amivel már többre jutottak, mint egy heves szárazbaszással. Csak, hogy tudjuk a fickó egy igazi őstulok, aki szerint az asszonynak a konyhában a helye, míg a nő egy igazi feminista, aki vígan végez férfi teendőket, ehhez képest viszont a kis szütyőjében egy edénykét hozott magával, míg a faszi egy kést, amit úgy mutogat a nő felé, mintha épp boncolni indulna vele. Van egy végtelenül primó térképük is, amin feltüntették a találkozási pontot, meg az egyetlen vízlelőhelyet, úgyhogy nincs kérdés, menni kell. Az  asszony jól a lába elé nézeget, de annyira, hogy minden szar, ami megtetszik neki és úgy véli hasznos lehet, azt fogja és megjegyzések közepette elteszi. A fickó már szín tiszta ideg, mivel nem tudod a retkedék vízre összpontosítani, úgyhogy elmagyarázza a nyestnek, hogy kell sétálni. Mész, oszt gyüssz, annyi. Na, apa kezdődik.

2.jpg

Kínszenvedések árán, de találnak egy kis mocsarat, amiben Kellie dagonyázik is egyet. Ez még jobban feltolja a katona cukrát, úgyhogy leülnek egy kicsit pihenni. Újabb gyalogmenet során végre megtalálják a vízforrást, ami körül luxus szintű zöld övezet van. Végre, van víz. De nincs tűz, ami nélkül nem javallott baktériumoktól hemzsegő vizet inni. 3 nap alatt sikerül tüzet pattintani, aminek a veterán őstufa úgy megörül, hogy kiordítja magából még a holnap utánt is, mintha csak most találta volna fel a szikrapattintás mesterségét. Én csinál Tüzet. Felforralják a vizet, amit a hirtelen avanzsált vízszomeliénk csak úgy jellemez, hogy színtiszta faszaság íze van, ez a legjobb melegvíz amit valaha ivott. A harmadik és negyedik napot végig ivással töltik, az azt követőket meg szimpla szenvedéssel, majd a nyolcadik napon jön az isteni szikra, hogy kéne valami a talpuk alá, hogy ne bassza szét őket a tüskék. Lesz is saru fakéregből. Innen megmondom, hogy milliószor jobbnak hat, mint egy krokkó gumipapucs.

3.jpg

A 12. napon nagy párkapcsolati megbeszélést tartanak, mivel a nő nem csinál lófaszt se, csak henyél naphosszat. Már majdnem két hete nem ettek semmi rendeset. Ez a 13. napra sem változik, mivel a nőszemély ment vadászni, aki szerint ez annyit tesz, hogy ül a pusztában vagy egy fán és FIGYEL. A nagy Sentinelkedésben faszán ráesteledett, így hiénák közt sasszézva kellett valahogy visszajutnia. Másnap aztán sikerül három halat fogni, amit jóízűen bebifláznak, de az igazi szopó csak most jön. A 16. napon leszakad az ég, ami a száraz évszakban nem annyira megszokott dolog, meg amúgy a katonánk első napon elszenvedett lábsérülése sem javult, úgyhogy jön is a doki, megnézi emberünk talpában a tüskét. A veterán is tudja, hogy ez bizony nem tréfa tárgya, Námban is elüszkösödött már sok bajtárs lába, nem akar ő is falábú kalóz lenni. Viszik is, hogy a stáb szakorvosa Gilette pengével gyorsan megmetssze a talpát aztán a kórházban begyógyszerezik és már rugdalják is vissza a vadonba.

4.jpg

Egyből a 19. és 20. napra ugrunk, amikor a kétszemélyes nudista delegáció elindul a találkozási pont felé. Egy hamarba összetákolt hátizsákszerű alkalmatosságban a hátukon viszik a tüzet/parazsat, hogy ne kelljen azzal is szenvedni. A nagy esti tűzgyújtó szeánsz közepette Kellie haja belobban, amit a katonánk a személyi sérülést megelőzve két jól irányzékolt taslival olt el. Na, a 21. napon a túlélők kicsekkolnak az afrikai vadonból, köszönik ez nekik így és ebben a formában rohadtul elég volt, máris mutatják, ahogy a veterán katona otthon szüpürtyüli a gépi jégkockás hideg vizet, míg Kellieről csak annyit ugatnak, hogy új kihívásra készül, de ruhában ám. 

Folytatás csütörtökönként 22:00-kor a Discovery műsorán.

1x01 - The Jungle Curse

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tblog 2013.09.01. 17:50:28

Miért ne lenne keresett szakma a túlélő/elsősegély/prepperkedés oktatás? Amerikaiak millióit érdekli a téma, PatriotNurse az egyik ismertebb, az ő képzésein mindig van 20 ember és 200-250 dollárt fizetnek a kurzusért, fejenként. Négyet is tart egy hónapban. Számold ki hogy megéri-e. :-P
A kisebb, ismeretlenebbek is simán megkeresnek havi 2 ezer dollárt, az biztos. Annyiból meg meg lehet élni. :)

2014.09.16. 13:38:57

Óriási volt ez a leírás, jobb mint az egész béna sorozat.
süti beállítások módosítása