Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Őslények kalandorai 4x01

2013. augusztus 27. 11:00 - FZoli9

Az évadnyitó Lester összefoglalójával veszi kezdetét, mely elsősorban az új nézők segítését szolgálja. Aki eddig követte a sorozatot, az úgyis tisztában van ezekkel, aki pedig nem, az pedig olvassa el az eddigi hogyvoltokat. :) A megújult főcím után egy lepusztult tájat látunk, nagyon távolról női segélykiáltások hallatszanak, majd hirtelen a riadó jellegzetes hangja, melyre Matt felébred az álmodozásból. Jess túl hamar nyitott ki egy légzsilipet, így a Dracorexnek (bizony, még mindig az ARC vendége) sikerült kiszökni. Növényevő ide vagy oda, akkor is veszélyes, a tudósok menekülnek is előle. Matt jóformán meg sem kapja Jesstől az infókat, amikor a Dracorex pont elé fut.

vlcsnap-2013-08-25-20h48m25s241.jpg

Matt egy tálcát ragad magához, ami úgy, ahogy megvédi a Dracorex rohamától, ill. átmenetileg kicsit kótyagossá teszi a lényt, majd gyorsan a mögötte lévő laborba zárkózik. A hirtelen kelt csönd gyanút ébreszt benne, a lénynek se híre, se hamva, így utasítja Jesst, hogy tűnjön el a központi teremből, a Dracorex egyenesen oda tart. Sajnos a lány későn indul már, szemközt találja magát a lénnyel, amely egyre közelít hozzá. Ekkor csilingel a lift, a kilépő Lester tudni szeretné, mi folyik itt. Nos, a Dracorexet meglátva egyből választ is kap. Matt és Becker is megérkeznek hátuk mögött egy-egy emberrel, így az állat már nem igazán tudja merre is forduljon. Matt végül egy vizesballont kap fel, majd annak segítségével maga után csalja a lényt. A vizet egy kukába önti, amiből a Dracorex aztán inni kezd, így Matt el tud mellette slisszolni és rá tudja zárni az ajtót. James gratulál a kiváló munkához, egyetlen apró bökkenő van csak: a Dracorexet pont az ő irodájába sikerült bezárni.

vlcsnap-2013-08-25-20h49m21s41.jpgA krétakorban egy kissé elvadult külsejű Abby gumókat túr fel, mikor zajt hall. A „támadó” Connor, aki csupán tesztelni akarta a lány képességeit. Az egy év megtette a hatását, Connor sokat fejlődött közelharcban, de még így is Abby győzedelmeskedik. Valamivel később a táborukban – mely egy sűrű ágas-bogas helyen található - Abby Connort borotválná, aki viszont zajt hall, az anomália-jelzője zörög. Sajnos vakriadó, csupán a szél mozgathatta meg. A fiú szerint egy nap tényleg anomáliát jelez majd, nem adhatják fel, de Abby szerint nem tudnak innét elmenni, viszont életben tudnak maradni, úgyhogy üljön le és hámozzon. Connor azért köti az ebet a karóhoz, ha hazajutnak, ír egy szakácskönyvet a gumók és gyökerek ezerféle elkészítési módjáról. Múlt éjjel pedig kávéról álmodott, ölni tudna egy tisztességes kapucsínóért. Abby nem bírja már cérnával, így inkább elküldi a fiút gyűjtögetni.

vlcsnap-2013-08-25-20h50m08s13.jpgA Dracorex befejezte az ivást, így jobb híján nekiáll James irodáját feldúlni. A túloldalon főnök arra kíváncsi, hogy szökött meg a lény. Jess már belefogna a mondókájába, mikor Matt a szavába vág, az ő hibája. A légzsilip meghibásodott, a Dracorex megijedt és kitört, bocs, többet nem fordul elő. James elábrándozik, rég moszkvai követ vagy államtitkár lehetne, ehelyett azt nézi, ahogy egy dinoszaurusz szétveri az irodáját. Valahogy mégse bánja és továbbáll. Az irodába Becker lép be, aki egy lövéssel elkábítja a Dracorexet. Ha végez Csipkerózsika elszállításával, Matt várja a fegyvertárban, megjöttek az EMD-k. A rövidítés az elektromuszkuláris diszruptorokat takarja, de Becker inkább játékpisztolynak nevezi őket. Matt szerint, ha a játékpisztolyok már reggel itt lettek volna, ez az egész nem történik meg.

vlcsnap-2013-08-25-20h51m13s132.jpgConnor a dárdája segítségével halászik, méghozzá sikeresen, amikor egy Spinosaurus jelenik meg mögötte, így menekülnie kell. A táborban Abby a tábortűz mellett üldögél, Connor jegyzeteit lapozgatná, ám a kis könyv szétesik, a lány pedig frusztrációjában a tűzre dobja egy részét. Ekkor hallja meg a kiabáló Connort. A páros a növényzet mélyére húzódik, így a dühöngő Spinosaurusnak nem sikerül hozzájuk férni.

vlcsnap-2013-08-25-20h51m56s60.jpgValamivel később már elnyugodott a helyzet, a Spino már elvonult. Abby eloltja a tüzet, másik tábort kell keresniük, de Connor tiltakozik, nem hagyhatják itt az anomália helyét, mi lesz, ha megnyílik és ők pont nem lesznek itt? Abby szerint viszont az elmúlt egy évben nem történt semmi, el kell fogadniuk, hogy itt ragadtak. A Spinosaurusok territoriálisak, ha nem állnak tovább, előbb-utóbb megöli őket. Connor kénytelen követni a lányt. Az ARC fegyvertárában az EMD-t mutatja be Matt és Jess Beckernek, de az akcióhős nincs elragadtatva. Három fokozata van, a célpont méretétől függően választható, sorolná Jess a technikai paramétereket, de Becker közbevág, ezt már mind tudja. Végül Matt kezébe nyomja az EMD-t, lője le vele. Ha hatásosnak találja, akkor használni is fogja. Jess gyerekesnek találja ezt a módszert, de Matt teljesíti Becker kérését, aki a lövéstől dob egy hátast. Ez csak a legkisebb fegyver leggyengébb fokozata volt, a legmagasabb leterít egy Tyrannosaurus rexet is.

vlcsnap-2013-08-25-20h52m45s47.jpgA vándorló Abby és Connor zajt hallanak, amiben aztán felismerik a Raptorok hangját, így gyorsan futásnak erednek. Abby elejti a hátizsákját, ám Connor magával vonszolja egy fa mögé. Szerencsére a Raptor elég érdekesnek találja a hátizsák tartalmát, végül egy alufólia takaróval a szájában elszalad, Abby dühösen utána, Connor pedig a lányt követi. Az ARC-ban Matt szívatja a szenvedő Beckert, reméli meggyőző volt az EMD bemutatója, ha nem, szívesen meglövi újra. Komolyra fordítva a szót, tudja, hogy Becker sok barátot vesztett, ő nem fogja kockára tenni a csapata életét. Becker úgy érzi, elcseszte a dolgokat, a csapattagok védelme lett volna a feladata, erre a hármas eltűnt, Sarah pedig meghalt. Matt szerint ideje elengednie őket, egy év eltelt már. Becker ekkor neki szegezi Mattnek a kérdést: ugye bízik benne? Akár az életével is, jön a válasz, de ugye nem fogja megölelni? Na, attól nem kell félnie.

vlcsnap-2013-08-25-20h53m19s112.jpgLester két női dolgozó segítségével szedegeti össze az irodájában szerteszét heverő papírokat, amikor megérkezik Philip. Jópofizva megjegyzi Jamesnek, ideje volna megtanulni uralkodni a féktelen indulatain. Nemrég ebédelt a miniszterrel - erről James nem tudott -, szeretnék, ha újabb félmilliárdot pumpálna az anomália-projektbe, amibe beleegyezett. Ha Jamesnek bármire szüksége van, csak szóljon. A Prospero minden erőforrása a rendelkezésére áll. Philip jóformán el se megy, James elkapja Jesst, törje fel Philip személyes naplóját. Ha legközelebb a miniszterrel ebédel, tudni szeretne róla. Sajnos kérése süket fülekre talál, Jess nem sért magántitkokat. Hiába, a vak engedelmesség ideje elmúlt.

vlcsnap-2013-08-25-20h53m37s45.jpgPhilip következő célpontja Matt, miért falazott Jessnek? Philip átnézte a naplókat, a légzsilipet az ő termináljáról nyitották ki. Matt rávágja, ő használta Jess gépét, de Philip átlát a szitán, borzalmas hazudozó. Végülis nem érdekli a dolog, a jó vezetés titka, hogy a megfelelő embert veszik fel és hagyják végezni a dolgát. Amíg el nem szúrja. Ezekkel a kedves gondolatokkal távozik is. A krétakorban Abby és Connor egy fa mögül figyelik, ahogy a Raptor csinosítgatja a fészkét, így próbál majd párt találni. Hamarosan elrohan, Abby már indulna a takaróért, de Connor visszafogja, majd ő megy. A takaró mellett számos egyéb holmijuk is a fészekbe van építve, a mélyén pedig Helen anomália-szerkezetét találja meg, lelkesen szalad vele vissza Abbyhez. Már csak az a kérdés, működik-e?

vlcsnap-2013-08-25-20h54m07s97.jpgConnor nekiáll megszerelni, ám Abby hamis reménynek hiszi. Mérgében azt javasolja a fiúnak, hogy rázza meg, a tv távirányítójánál bejött. Connor tesz egy próbát, láss csodát, a szerkezet elkezd pittyegni. A páros örülve omlik egymás karjaiba, jöhet az anomálianyitás. Először nem látnak semmit, ám Connor anomália-jelzője zörögni kezd, a fák közt ott a nyitott anomália. Már indulnának is felé, amikor a Spinosaurus vágja el útjukat. A páros kénytelen visszavonulni. Elosonni nem fognak tudni a dinó mellett, de Abby át fog menni azon az anomálián, bárhova is vezessen. Van egy ötlete címszóval előkapja a takarót és elrohan.

vlcsnap-2013-08-25-20h54m40s169.jpgAz ARC-ban is észleltek egy anomáliát, Becker és emberei indulnak a helyszínre, Jess pedig a legfontosabb infókat közli Matt-tel. Az eltelt egy év a járműparkot sem hagyta változatlanul, a szokásos Toyota helyett már Mitsubishikkel furikáznak a csapattagok. Abby terve igen merésznek bizonyul, a takarót lobogtatva maga után csalja a Raptort, majd egyenesen a Spinosaurusnak vezeti. Bár a méretkülönbség miatt elég egyértelmű a meccs végeredménye, a Raptornak sikerül pár kellemetlen pillanatot okoznia, mielőtt a Spino szájában végezné, ez pedig pont elég hőseinknek, hogy átrohanjanak az anomálián. Mindenhol házak, a környezet bíztatónak tűnik, itt nem kell félniük, hogy megeszik őket.

vlcsnap-2013-08-25-20h55m03s138.jpgConnor alig mondja ezt ki, megérkeznek a Mitsubishik, a kiugráló feketeruhások a földre parancsolják őket, majd egy Connor számára igen ismerős szerkezettel becsukja az anomáliát. Egy pár bakancs áll meg párosunk előtt, gazdájuk nagyon reméli, hogy hoztak magukkal valami szuvenírt, majd felsegíti őket. Természetesen Becker az, aki nagy örömmel öleli magához Abbyt és Connort. Megemlíti a kudarcba fulladt mentőexpedíciókat, ők mindent megpróbáltak. Abby szerint már nem számít, végre itthon vannak és örömében Connor nyakába ugrik. Az ARC-ban Jess tudatja kutyafuttában a jó hírt Jamesszel, aki egyből Dannyt kérdezi.

vlcsnap-2013-08-25-20h56m35s51.jpgBecker ugyanezt a kérdést teszi fel Connoréknak, ám ők sem tudnak semmit mondani, azt hitték már rég visszatért. Ekkor érkezik meg Matt, lezajlik a kötelező bemutatkozás, majd valaki visszaviszi a párost az ARC-ba, három ember pedig maradjon itt, amíg az anomália bezárul. Connor megragadja az alkalmat, új kütyüjével be tudja zárni az anomáliákat, bízzák csak ide. A bemutató nem sikerül jól, a teljes bezárás helyett sikerül megnyitni az anomáliát, amin először Abby takarója libeg át, majd a Spinosaurus tör ki belőle és beveti magát a városba. Hoppá, bocsika.

vlcsnap-2013-08-25-20h57m14s176.jpgMatt Jesstől egyből kér egy térképet a környékről, illetve utasítja a legnagyobb zárt terület megkeresésére, majd követni kezdi a lényt. Az ARC-ban James tudni akarja, mi történt, a lény behatolásán meg sem lepődik már, tudta, hogy Connor hoz magával egy kiskedvencet. A lényeg, a páros sértetlen, maradjon is így, egyben szeretné őket látni. Párosunk nem igazán bízik az új csapat képességeiben, így elkötik az anomáliánál posztoló katonák kocsiját, és beszállnak az üldözésbe. Matték szorosan a Spinosaurus nyomában vannak, be kellene keríteni, de ehhez a Mitsubishi kevés lesz. Még jó, hogy épp ott dolgoznak a kukások, Matt kölcsönkéri az autójukat.

vlcsnap-2013-08-25-20h57m38s128.jpgJess talált a közelben egy arénát, a kapuk már tárva is vannak. Mattnek és Beckernek sikerül bekeríteni a dinót, mire az megrohamozza a kukásautót. Ekkor érkeznek meg dudálva Connorék, így a Spino az ő autójukat veszi üldözőbe. Matt átszáll Beckerhez, majd utasítja Jesst, hogy nyisson egy kapcsolatot Connorék autójához. Jess így is tesz, átadja Matt üzenetét, csalják a Spinosaurust az arénába. Persze, okés, de hol és milyen aréna? Szerencsére Jess előtt ott a térkép, így el tudja navigálni őket. James már türelmetlenkedik, miért nincsenek még itt, jól vannak? Jess közli a tényállást, elkötöttek egy kocsit. Akkor jól vannak, állapítja meg Lester, majd Jess irányítópultján keresztül beszélni próbálna velük, ám a lány rácsap a kezére, nincs nyulkapiszka. James bekeményítene, Jess ugye tisztában van vele, hogy bármikor leválthatják? A lány ezen csak jót nevet, majd jelent Mattnek: kapuk nyitva, mehetnek.

vlcsnap-2013-08-25-20h58m00s129.jpgA Spinosaurust sikerül is becsalni az elsötétített arénába, az állat értetlenkedve köröz és forgolódik. Becker és emberei megkezdik a felfegyverkezést, majd felkészülnek a tüzelésre. Connor nem bír a hátsóján megmaradni, sikerül újra beüzemelnie az anomália-szerkezetet, ám a használatához közelebb kell mennie a Spinosaurushoz, így viszont pont a katonák tűzvonalába kerül, akik ezért nem lőhetnek. Ezt Matt hamar belátja, egy katonával el is rohan. A szerkezet persze ezúttal sem működik 100%-osan, amíg Connor vacakol vele, a Spino felfigyel rá, és közelíteni kezd. Abbynek hála viszont bekapcsolnak a diszkó-reflektorok és szólni kezd a Don’t Stop Movin’, elvonva a dinó figyelmét. Fentről Matt-et eresztik le egy kötéllel, kihúzza Connort a tűzvonalból, így Becker és emberei végre kiüthetik a Spinosaurust. Sajna a kötél elakad, a csak egy kézzel kapaszkodó Connor sem segít a helyzeten, ráadásul a Spinosaurus is talpra áll és a logó falatokat próbálja meg elkapni. Connor még ekkor is a szerkezetet nyomkodja, ám elejti, a Spinosaurus pedig lenyeli, így az anomália a testében nyílik meg, belülről pusztítva el a lényt, majd be is záródik.

vlcsnap-2013-08-25-20h58m44s47.jpgA küldetés sikeres teljesítésével a csapat visszamegy az ARC-ba, mely teljesen lenyűgözi Abbyt és Connort. James a szokásos stílusában üdvözli őket, Abby örömében megöleli, Connornak viszont már nem sikerül a mutatvány. Lester Danny felől kérdez, de a páros nem tud róla semmit mondani. Connor közelebbről is megcsodálja a továbbfejlesztet detektort, így végre Jess is be tud nekik személyesen mutatkozni. Hol van Sarah, jön ezután a teljesen jogos kérdés. A kínos csendet Philip érkezése töri meg, ő is üdvözli a párost, majd bemutatkozik, ám Connor nagyon is tudja ki ő, oda meg vissza van a munkásságától. Connorékat elviszik meghallgatásra, ahol szembesülnek a fekete levessel: az új szabályok értelmében csak katonai hátterű személyek dolgozhatnak terepen. Ők persze kiakadnak, Connor szerint nem azért mentek át mindenen, hogy félreállítsák őket, Cutter munkáját akarják folytatni, amíg nem győznek. Philip pár nap szabit javasol, használják a céges lakást, utána majd beszélnek a hogyan továbbról.

vlcsnap-2013-08-25-21h00m03s73.jpgMatt Gideonnal találkozik, az öreg egy ritka trópusi virágot ajándékoz neki. Matt elmeséli Abby és Connor visszatérését, ill. a faramuci helyzetet velük kapcsolatban. Gideon szerint Connornál senki nem tud többet az anomáliákról, ráadásul az ARC-ban Matt könnyedén szemmel tarthatná. A döntés nem Matté, de figyelni fogja, mihez kezdenek. Connor a céges lakásban riad fel álmából. Abbyt az erkélyen találja, a lány úgy érezte, őrt kell állnia, nehéz megszabadulni az egy év alatt összeszedett szokástól. Connor felajánlja, hogy leváltja, pihenjen ő is. Abby viszont jól érzi magát itt vele és megcsókolja a fiút, nyilvánvalóvá téve így a kapcsolatukat.

vlcsnap-2013-08-25-21h01m00s108.jpg

3 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FZoli9 2014.06.16. 20:35:22

Kis infó a hozzám hasonlóan tudatlanoknak: a stadionban nem véletlenül kezd az S Club 7-től szólni a Don't Stop Movin'. Hannah Spearritt, Abby megformálója, az együttes tagja volt. :)

AaannnaaA 2014.06.16. 21:28:20

@FZoli9: Hát az az igazság, hogy a zenekar munkásságát nem ismerem, de ezt a számot azért mégis :)
Tök jó, amikor ilyen apró információmorzsákra ráakad az ember, nem? Jók ezek a készítői kikacsintások a rajongóknak (és a hogyvótíróknak, ugye :P)
Mikor teszed fel az új részt?

FZoli9 2014.06.16. 22:45:20

Megpróbálom a héten, csak elő kellene kaparnom a részt a képek kimentéséhez.
süti beállítások módosítása