Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

A célszemély (Person of Interest) 2x15 - Booked Solid

2013. augusztus 26. 09:00 - AaannnaaA

Főncsi és John a Coronet Hotelbe jöttek, méghozzá a személyzeti bejáraton át – a mai célszemély, Mira Dobrica ugyanis itt dolgozik szobalányként (amúgy bevándorló, 1999-ben érkezett, ennél többet most még Főncsi sem tud), feltűnés nélkül akarják megfigyelni, ezért nem árt, ha ők maguk is a hotel dolgozói lesznek. Egy gyors átvedlés a személyzeti öltözőben, némi extra információcsere a célszemélyről, aztán Johnból máris londiner, míg Főncsiből portás lesz. John így a kulcskártyájával minden szobába be tud majd menni, Főncsi pedig a portán lévő gépbe mászhat bele alaposabban céljuk elérése érdekében. Megérkezik Derek Fowler, aki valamiféle főnök itt, és üdvözli Főncsit új munkakörében, néhány szóban eligazítja, majd némileg lekezelő stílusban Johnt is elzavarja melózni.

Főncsi nem sokkal később mélyebben beletúr a portai gépbe, rögtön látja, hol van Mira, John is arra az emeletre indul. Beszáll a liftbe, ott pedig nem más áll, mint Zoe. Hatalmasat vigyorgok örömömben, csak mondom. John is somolyog. Váltanak pár szót – mindketten melóznak ugye, másra nincs most idő – Zoe még megdicséri John egyenruháját, azzal kiszáll a liftből.

1.1.jpg

1.2.jpg

Amikor John Mira emeletére ér, kamerát tesz a nő takarítószeres kocsijára, hogy láthassák merre jár, ám ekkor szóváltást hall az egyik szobából, ahol a vendég zaklatja a szobalányt. Hősünknek sem kell több, betrappol, és a szokásos halk, de fenyegető stílusában lép fel, ami elég ahhoz, hogy a vendég bekussoljon Mira pedig épségben kijusson. Na jó, Főncsinek azért rá kellett szólnia a fülesén, hogy ne erővel rendezze le a konfliktust, mert akkor már az első nap repülni fog.

A folyosón Mirával kölcsönösen bemutatkoznak, a lány hálás a segítségért, bár nem újdonság neki a szitu, nem ez az első zaklatásos esete a vendégek részéről. Váltanak még pár szót, aztán irány a meló – John távozóban még klónozza a lány telefonját. Főncsi közben új információkra tett szert: Mira szerb menekültként jött az országba az ottani harcok miatt, akkor 16 éves volt, és miután egyedül érkezett, gyaníthatóan a családja nem élte túl a háborút.

Főncsi teljesen meghekkelte a hotel rendszerét, már minden kamera képét látja a portai gépén, így szúrja ki, hogy Mirát sarokba szorítja főnöke, Derek Fowler azzal, hogy ugye nem ő köpött a rendőrségnek a melléktevékenységről, amit a hotelbn űznek? A nő nemet mond, főnöke hisz neki. Most már csak az a kérdés, mi lehet az az illegális tevékenység, ami miatt a rendőrség is szaglászik?

2.jpg

Ismét ismerős arcot láthatunk, egyáltalán nem kedvenc kőarcú gyilokunk is kijutott a Rikers fegyházból, ahova John után ment be megölni őt. Főnöke hívja egy ejnye-bejnyével, miszerint az öltönyös még mindig él. Közben betört egy kormánylétesítménybe (emlékszünk, két résszel ezelőtt Snow ügynökkel törtek be), szóval komolyan veszélyezteti a működésünket. Kőarcúnk válaszol: már ismerem az arcát, és tudom, hogy mindig megjelenik, ha valahol fennforgás van, így csak meg kell találnom a következő káoszt, és az öltönyös ott lesz. Oké, mondja a főnöke, de mielőtt megölöd, derítsd ki, kinek dolgozik. A gyilok bólint, aztán nyílt utcán lazán elköt egy rendőrautót – gondolom ha lehallgatja a zsaruk egymás közötti csevegését, rögtön tudni fogja hol van felfordulás, ahol John is lehet. Rohadjál meg, azt már mondtam??

Az őrsön Carter és Cal Beecher édelegnek egy kört, a férfi szeretne a kapcsolatukban előbbre lépni, szívesen megismerkedne Taylorral, Carter fiával. Nyomozónőnk bólint. Ekkor megzavarják a beszélgetésüket, mert Moss ügynök vár rá, akit már láttunk szintén két résszel ezelőtt Donnelly halála ügyében nyomozni, ő volt az, aki kiderítette, hogy az öltönyös Snow volt, így ügy lezárva, Johnt nincs a képben. És most minek jött vissza? Nos, talált Donnelly feljegyzései között egy ajánlást, hogy vegyék fel Cartert az FBI-hoz. Na ja, Donnelly túl gyorsan halálozott el, azt már nem írhatta fel a papírjai közé, hogy Carter ismeri az igazi öltönyöst és együtt dolgoznak. Szóval nyomozónk akar még FBI-os lenni? Naná, jön a válasz. Akkor leellenőrzünk a segged lyukáig (tíz évre visszamenőleg), sőt még poligráfra is kötünk, oké? Oké, válaszolja Carter, bár a mosolya már korántsem őszinte. Gondolom nem kell magyaráznom miért.

3.jpg

Meló közben John szusszan egyet, és Főncsivel értékelik a helyzetet. Közben kiszúrja, hogy egy lányt rövid időn belül már a második pasival lát – talán lányokat futtatnak a hotelben, ezt kell titkolnia Mirának, ezért szaglászhatott a rendőrség? Főncsi már hívta Cartert, hogy derítse ki. Többet nem tudnak beszélni, mert Fowler érkezik és munkára zavarja Johnt. Nyomozónőnk viszont épp hívja Főncsit: bizonyíték nincs a lányok futtatására, de pár napja, mikor lekapcsolták egyiküket a hotel körül, szinte azonnal letették érte az óvadékot, mégpedig a hotel egyik alkalmazottja. Nos, Főncsinek ez felér egy bizonyítékkal.

Carternek azonban egyéb közlendője is van: az FBI be akar szervezni, ami sokat segíthet a közös munkánkban, viszont a beszervezés miatt poligráfra akarnak kötni, akkor bezony bukta lehet, hogy nektek dolgozom. Főncsi ad egy jó tanácsot: hazudjon a bevezető tesztkérdéseknél, amikor beállítják a gépet, aztán a többi hazugságot így nem fogja kijelezni a gép. Ehh, tényleg ilyen egyszerű lenne? Nyomozónőnk köszöni a tippet.

4.jpg

Mira az emeletén takarítaná a szobákat, amikor a folyosó végi szobából egy férfi szól ki – beszélnie kell vele. Úgy látszik ismerik egymást, és bár a lány annyira nem akar menni, azért mégis rááll. Főncsi látja kamerán az egészet, és küldené Johnt, de ő épp elakadt: az egyik női vendég nemcsak a csomagjait szeretné szobán belül látni, hanem a londinert is. Hősünk inkább menekülőre fogja – mondjuk ilyen lófejű szőkétől én is elfutnék, főleg ha Zoe-val hasonlítjuk össze. Ugye.

John felüget Charles Harris szobájába – ő hívta be magához Mirát. Hallja, hogy a férfi valamire nagyon rá akarja venni a nőt, aki tiltakozik, ezért beront a szobába. Mikor látja, hogy erőszaknak nyoma sincs (Harris valamiféle fényképeket rejt el gyorsan a jöttére) ostobán magyarázkodik, hogy csak a minibár miatt jött, aztán zavartan elkullog, Mira trappol utána. Harris könyörög a nőnek, hogy beszéljenek még, és Ms. Brozinak szólítja. Nofene.

Amikor kiérnek a szobából, Miranda letolja Johnt, hogy most már másodszor „menti meg”, fejezze ezt be. John úgy nézem kényes témára tapint, amikor a Harris által használt néven szólítja Mirát. A lány felesel: elképzelésed sincs, min mentem keresztül, miket láttam, úgyhogy hagyjál békén, és annyi. John bólint, majd visszakocog Főncsihez a portára. Ő már kiderítette, hogy Harris újságíró, és Mira talán információforrás lehet a számára.

5.jpg

Nos, ezt még nem tudjuk biztosan, de John kiszúrja, hogy a hotel előcsarnokában egy férfi ül, akit már órákkal azelőtt is látott ugyanott ülni – ahonnan jó rálátásra van a bejáratra. Talán figyel valamit, ideje hát kideríteni. Hogyan is? Nos, nem sokkal később Zoe sétál az előcsarnokba (még jó, hogy itt van, és meg lehetett kérni egy szívességre), pohár borral a férfi mellé ül, némi bájolgás, majd leönti a tag ruháját. Sűrű elnézéskérések, a megfigyelő távozik ruhát tisztítani, de azt egyértelműen látni, hogy miközben távozik, valakihez beszél a fülesén. Kihez beszél és miért? Szinte azonnal megtudjuk: másik férfi foglalja el a helyét, aki a bárból jött át, az ő megüresedő helyét pedig valaki más veszi át. Egyértelmű: megfigyelik a hotel főbb pontjait. John szerint ez katonai technika, olyanok, mint egy halálosztag. Ők lennének Mira ellen? De miért? Nem ártana többet tudni, ugye.

John ezért bemegy abba a szobába, ami a Zoe által "kiiktatott" megfigyelőé (gondolom a tag lecserélte a boros ruháját, így tudták meg melyik az övé), és amikor feltúrja a cuccait, aktát talál Harrisről. Nocsak. Az aktában az újságíró cikkei sorakoznak, illetve csak azok, amiket egy szerb ezredesről, Rudko Petrovicsról írt, és amikben azt feszegeti, vajh’ háborús bűnös volt-e az ezredes, aki nem mellesleg most épp miniszterelnök-helyettesi pozícióra pályázik hazájában.

Főncsi közben feltörte Harris laptopját, így már tudjuk, hogyan kapcsolódik az egész ügyhöz Mira: a lány nem szerb, hanem albán, tényleg Brozi volt a neve, szerbnek hazudta magát, amikor ámerikába vándorolt. Szemtanúja volt, amikor Petrovics ezredes kivégeztette a családját – tehát igazak Harris háborús bűnös vádjai. Márpedig ha az ezredes rosszfiú, nyilván a tanú eltüntetésére ő maga küldött katonai osztagot ide a hotelbe. Az osztag Harrist követhette, hátha a tanúja nyomára bukkantak, talán már tudják is, hogy Mira az. Ideje közbelépni.

6.jpg

Főncsi hívására megérkezett Fuszkó, ő a bárban tartja szemmel az ott „állomásozó” megfigyelőt; a másikat az előtérben, a harmadikat pedig az oldalbejáratnál Főncsi figyeli a monitorokon át. Látja is, hogy az egyikük elindult, Mira felé tart a konyhába, ahol a lány van. John is megérkezett ide, Mira még nem érzi a veszélyt, csak Johnt kerülné el, ezért egyenesen a megfigyelője irányába lohol, mígnem John fegyvert ránt, és lelövi a lány felé közeledő tagot, majd megkötözi – sok vizet már nem fog zavarni, az tuti. Mira most érti meg, mekkora veszélyben van, főleg miután John megemlíti, hogy tudja, a lány tanúja volt az ezredes rémtetteinek.

Főncsi ebben a pillanatban észreveszi, hogy Harris laptopja lekapcsolódott a hálózatról, a folyosóján lévő kamerákat pedig kiiktatták – baj van, John induljon oda. Mira vele tart, mert vele legalább biztonságban van.

Helyszínt váltunk, Carter poligráfos kihallgatása zajlik éppen. Csak röviden pillantunk bele, annyira, hogy látjuk, tényleg hazudik az egyik alapkérdésnél, míg beállítják a gépet, aztán már nyugodtan mehet a lódítás.

7.jpg

Többet itt most nem is időzünk, irány vissza a hotel, ahol John (Mirával a háta mögött) végre felért Harris szobájába. Biztos ami biztos, fegyverrel a kezében megy be, de elkésett: a szoba üres. Aztán ahogy jobban körülnéznek, vérnyomot találnak, Harrist tehát eltüntették a rosszfiúk. Mira rettenetesen megijed, John pedig arról kérdezi, mi történt annak idején a háborúban? A lány elrebegi, hogy a szemközti szomszédjuk padlásán volt, onnan látott mindent, amit az ezredes a családjával tett. Nemrég Harris megtalálta a szomszédját, tőle tudta meg, hogy Mira tanú lehet, de nem sokkal később a szomszédot megölték, vszg azért, mert beszélt az újságírónak. John ígéri, hogy ő majd megvédi a lányt, de most rá kell jönniük: az ezredes emberei honnan tudhatják, hogy pont őt keressék? Kinek beszélt még arról, hogy Harris szóra próbálja bírni? Senkinek.

Nos, akkor más lesz a megoldás, gondolja John, és elkéri a lány telefonját. Arról hívja a sajátját, és miközben a két telefon kommunikál egymással, különös zörejt hallunk: azt, ahogy egy műszaki eszköz bezavarja a mobilkommunikációt. Tehát valahol lehallgató van Harris szobájában - és tényleg, John a hang irányába menve megtalálja azt: a plafonon lévő szellőzőben van. John kihúzza a szellőző nyílásán a lehallgatót, mire valaki a madzag másik végén ránt rajta egyet, a mikrofon eltűnik a szellőzőben. John nyugodtan konstatálja: a hallgatózók a szomszéd szobában vannak. Már trappol is át, ahol egy nő fog rá fegyvert, de persze hősünk gyorsabb, simán leteríti a csajt. Mira az egészet végignézi, és ijedtében menekülőre fogja: beugrik a liftbe, de nincs szerencséje, az egyik gyilok mellé lépett be - Főncsi látja is, amint a férfi leragasztja a lift kameráját. Szarban vagyunk.

8.jpg

A gyilok fegyvert fog a lányra, és utasítja, hogy küldje a liftet az alagsorba. Főncsi persze ezt nem hagyja, meghekkeli a rendszert, a lift megáll. John akcióba indul, ekkor hívja Fuszkó azzal, hogy az általa a bárban megfigyelt egyik gyilok mozgásba lendült, Főncsi pedig látja, hogy az előtérben ülő másik is. És hogy mit csinálnak? Egy hatalmas bőrönddel indulnak kifelé. Főncsinek ekkor esik le: Harris lesz a bőröndben, baszki! Kéri Fuszkót, hogy ne hagyja elmenni a két tagot - nyomozónk utánuk indul.

John is munkába lendül, feszítő szerszámot kerít, széthúzza a liftajtót a saját emeletén, és lebámul a mélyen alatta álló lift tetejére, amiben Mira és a gyilok tartózkodik. A férfi fegyverrel fenyegeti a nőt: adja elő a felvételt, de Mira semmilyen felvételről nem tud. Hát az kár, akkor simán le lehet lőni, mondja a rosszarc. De ez persze nem olyan egyszerű, mert Batman valahogy lejutott a lift tetejére (John baszki, ment lefelé az a lift pár emeletet, hogy a retekbe jutottál le???), felnyitja, és tüzel a rosszfiúra - egy vállövés és már ártalmatlan is. Hősünk ezután beugrik a liftbe, és Mirával örülnek egymásnak egy kört.

Mira elmondja, hogy létezik a felvétel, amit a férfi az előbb kért tőle - a szomszédja beszél rajta Harrisnek az ezredes tettéről. Nála is van, megkapta az újságírótól. John bólint, elmegyek érte, mert a felvétel és Mira tanúvallomása együtt már elég lesz az ezredes lebuktatására. De most már tényleg ki kell vinni innen a lányt. John szól a lift kameráján át Főncsinek, hogy indítsa be a szerkezetet. Mira kérdezi, kihez beszélsz? Főncsi felkapja a telót, és beszól a lift mikrofonján: helló Mira, Harold vagyok, Johnnal dolgozom.

9.1.jpg

9.2.jpg

Fuszkó ezalatt üget kifelé a hotelből a két gyilok után, akik a bőröndöt cipelik. A folyosón belebotlik egy wc-t kereső vendégbe, az egy kicsit feltartja, de végül csak kiér a hotel elé, és sikeresen ártalmatlanítja a rosszfiúkat. Hm, milyen kis ügyes, majdnem olyan jól akciózik, mint John. És csak vállövést alkalmaz. Naggyon helyes! Felnyitja a bőröndöt, amit a két férfi cipelt, de elszörnyedt arccal vissza is csukja - itt köszönöm meg a készítőknek, hogy nekünk sem mutatták hogyan préseltek bele gyilkosai egy embert egy bőröndbe. John hívja, hogy jöjjön az oldalbejárathoz, Mirára kellene vigyázni, de ne feledje, maradtak még gyilokok. Oké, Fuszkó indul.

Közben kőarcúnk, aki a titokzatos kormányügynökség megbízásából még mindig Johnt keresi, hallja a rendőrautóban, hogy fennforgás van a hotelnél, hívja a főnökét, hogy szerinte ott az öltönyös, így hát indulás eltenni Johnt láb alól. Na baszki.

10.jpg

A hotelben eközben John átadja Mirát Fuszkónak, hogy vigye be az őrsre, ott biztonságban lesz. Az őrsön tovább nézzük Carter kihallgatását: egész jól megy a hazudozás, amikor egy FBI-os trappol be, és félbeszakad az eljárás. Pár szót váltanak a kihallgatóval, egy dossziét nézegetnek. Ezután nyomozónőnket Cal Beecherről kérdezik, hogy milyen viszonyban vannak, de Carter szerint semmi extra.

John és Főncsi is távozni készül a hotelből, csak előbb hősünk még feltúrja Mira szekrényét a már emlegetett felvétel után. Megtalálja, zsebre teszi, és ebben a pillanatban ér ide Fowler, a „főnöke”. Rajtakaptalak a női öltözőben, te mit tennél a helyemben, kérdi Johntól? Hát ezt, jön a válasz, és egy jobbegyenes egyszerre. Felvihogok. Végülis a csajok futtatásáért bőven kijárt neki. John üget a lifthez, ekkor lép hozzá kőarcúnk. Fegyvert fog hősünkre, és arra kényszeríti, hogy menjenek a hotel kevésbé nyilvános részébe.

Az őrsön közlik Carterrel ugrott az FBI-ba lépése. Mivanmivanmivan? Hát, csak annyi, hogy túl jóban vagy Cal Beecherrel, aki után nyomoz a belső elhárítás, így már nem lehetsz a banda tagja. Carter elkeseredett és morcos. Eközben megérkezik Fuszkó Mirával, leülteti egy szobába, ami zárt, de ahol azért szemmel tarthatja. Eldicsekszik Carternek, milyen ügyesek voltak Johnnal, de csak pofavágást kap, társa még mindig morcos. Az őrsre pedig kamu rendőrségi ürüggyel megérkezett az ezredes egyik gyilkosa (aki baszki nem más, mint a férfi, aki Fuszkótól eligazítást kért a hotelben a wc holléte felől), és egyelőre némán bámulja Mirát az iroda ablakán át. Mi lesz még itt?

11.1.jpg

11.2.jpg

Váltunk vissza a hotelbe, Johnék a konyhába érnek, ahol a kőarc arról kérdi hősünket, kinek dolgozik? Nincs válasz, John támadásba lendül, cefet viadal kezdődik két keményen kiképzett harcos között, mely végül John sikerével zárul: egy késsel hasba szúrja ellenfelét, de nem ejt halálos sebet, inkább közli - 20 perc alatt elvérzel, döntsd el, hogy kórházba mégy, vagy utánam. Valószínűleg a főnököd sem lenne ilyen engedékeny, mint én, teszi hozzá, majd elsétál. Hidegvér, baszki.

Az őrsön Carterhez Cal lép oda kicsit hízelegni, és tovább beszélni arról, hogyan ismerhetné meg Carter fiát személyesen. A nő azonban lepattintja - morcos a lelkem, tegyük hozzá okkal. Mondjuk azért illene magyarázatot adnia, de az nincs.

12.jpg

12.2.jpg

Szerb rosszfiúnk, aki eddig arra várt, hogy kis nyugi legyen az őrsön, úgy dönt, ebben a pillanatban megy be Mirához, és próbálja megfojtani a nőt. Szerencsére Fuszkó még időben észreveszi, fegyvert ránt, ahogy Carter is, és az iroda üvegén át végül nyomozónőnk lövi le a tagot. Vállon, hogyan máshogy.

13.jpg

Két nappal később John és Főncsi a hotel bárjában iszogatnak, és a TV-ben látják a hírekben, hogy Petrovics ezredest Hágába viszik háborús bűnök miatt. Zoe csatlakozik hőseinkhez. Főncsi olyan szeretettel mosolyog a nőre, mint én szoktam a legjobb barátnőm párjára, értitek, ugye? Zoe gratulál az ügyhöz, meg ahhoz, hogy leleplezték a hotelben a lány-futtatás témáját - ez neki is adott egy kis munkát, befolyásos emberek akartak sürgősen lekerülni az ügyféllistáról. John elmondja, hogy Főncsi megvette a hotelt, és talált neki egy szuper vezetőt - azzal előlép Mira. Helyeslően vigyorgok, szeretem mikor Főncsi jókodik.

Ezután Mira és Főncsi udvariasan lelépnek, míg Zoe és John aranyosan bájolognak. Nem, Zoe nem akar a hotel menedzsere lenni, de ha már erre jár, töltsenek el itt egy estét egy jó kis lakosztályban, ha már ismerik a tulajt. Olyan cukik ezek ketten, hogy még én is átmegyek vigyorgó bólogató kutyába a monitor előtt.

14.jpg

Végül pedig a rosszfiúkra váltunk, hasba szúrt kőarcúnk a kórházból hívja a főnökét, akit a titkárnő nevén nevez, így végre nem kell kőarcúnak hívnom, ezután lehet Hersh. Szóval a főnöke annyit mond, hogy gond van az irodában, Hersh pedig kiszedi magából az infúziót, és indul. Főnöke behívja a titkárnőjét, hogy levelet diktáljon, bájolognak kicsit, majd végre meglátjuk a titkárnő arcát is - Forrás az, bazmeg!!!

15.jpg

... és ahogy ígértem, egy kis meglepi a végére, ha már Medve nem szerepelt a mai részben. Következzék egy másik Medve, aki sajnos csak egy napig volt az enyém ...

Medve.jpg

... végül pedig Segna kérésére extra adag Zoe és John. Szeressük, naon ...

Zoeval1.jpg

Zoeval2.jpg

Zoeval3.jpg

Zoeval4.jpg

34 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Is 2013.08.26. 10:01:20

Hej, de jó, hogy vagy a mai negyedik HV blog nézésre végre itt van az új rész összefoglalója :) Köszönöm!
Kemény résznek hangzik. Már nem is emlékszem, Forrás nem dobta fel a pacskert? Legalább látszatra?

Kismedve nagyon cuki!

AaannnaaA 2013.08.26. 11:17:47

@Is: Szívesen! Hétfő mindig PoI Hv megjelenés, ha szeretnéd tudni a pontos időpontot a hétfői napon belül, dobj egy kommentet valamelyik részhez a hétvégén, vagy egy mail-t nekem, addigra én már meg tudom mondani, mikorra van élesítve, így nem kell keresgélned. Most kicsit le vagyok maradva, nincsenek hetekre előre beélesítve, a 2x16 épp félig van kész :) Különben már tudnám mondani a fix megjelenési időpontot.

Nem, Forrás el tudott menekülni az utolsó pillanatban, és mint látod, most visszatért :)

Is 2013.08.26. 11:23:25

@AaannnaaA: Köszönöm a kedvességed, de jó lesz ez így. Tudom, hogy a hétfő a fix nap, és kell ez a kis izgalmas várakozás :)

Llew 2013.08.26. 12:52:30

@Is: rss olvasó a megoldás

Nem tudom mikor láttam utoljára sorozatban ilyen jó párost, mint John és Zoe. Hihetetlen kémia van a két színész között.
Remélem Paige Turkó új sorozata nem állja útját további vendégszerepléseinek és az írók is számolnak vele az új évadban.

AaannnaaA 2013.08.26. 13:00:18

@Llew: Junkie-n olvastam valamelyik nap a hírblokkban, hogy lesz a harmadik évadban is!!!

Llew 2013.08.26. 13:08:57

@AaannnaaA: remek hír, teljesen lemaradtam róla

közben meg egy nagy Gibbs féle tasli magamnak, mert képes voltam ilyen szinten elkúrni a színésznő nevét

Llew 2013.08.26. 13:13:47

@AaannnaaA: közben meg is kerestem

SPOILER

igazi girl power lesz Zoe, Shaw és Carter triójával
tvline.com/2013/08/08/person-of-interest-season-3-paige-turco-returns-zoe/

AaannnaaA 2013.08.26. 13:16:05

@Llew: Ja, én meg azt hittem, viccből írtad így :)

Itt a link a hírhez amúgy.

www.sorozatjunkie.hu/2013/08/11/hirvasarnap-229/

AaannnaaA 2013.08.26. 13:18:19

@Llew: Egyszerre írtunk :))
SPOILER:
Igen, emlékszem, hogy olvastam valahol, hogy lesz így a trió, de képet még nem láttam. Köszi érte.
A magam részéről nem vagyok egy Sarah Shahi rajongó, de a PoI miatt igyekszem megbékélni vele :)

Llew 2013.08.26. 13:25:21

@AaannnaaA: én se voltam, de a POI-ban látva azt kell mondjam teljesen megalapozott a dolog :)
Olyan, mint Kristen Bell, amíg nem látja az ember valamiben hosszabban, addig nem érti mi a hype alapja. Aztán beáll a sorba. Egyszerűek vagyunk. :)

lorelai21 · http://thepeoplewithdisabilities.wordpress.com/ 2013.08.26. 13:52:02

Jajaja, Zoe bitang jó nő, ezt még nőként is el kell ismerni...
Amúgy az nem lehet, hogy John lerongyolt pár emeletet a liftes résznél, amit nem mutattak?
Ááá, nem, Forrás lelépett a pályaudvarról, és lehetett tudni, hogy nem hagyja a dolgokat annyiban... de lelőtték a készítők a poént, mert fel volt tüntetve a neve a stáblistán, Amy Acker...

AaannnaaA 2013.08.26. 14:57:19

@lorelai21: Igaz, igaz, le is rongyolhatott, de addig a rosszfiú meg simán lelőhette volna Mirát. Batman ugrás volt az, én mondom :))
Mondjuk Főncsi olyan gyorsan közbelépett, hogy szerintem max 1-1,5 emeletet ment le a lift addig, azt még a tartókötelén is lemászhatta.

Ugyeugye, így jár, aki úgy ismeri a sorozatot, hogy névről tudja a szereplőket. Annak bezony egy stáblista már komoly spoiler :)

Berix 2013.08.27. 13:42:03

Ismét egy remek rész volt! John és Zoé tényleg nagyon jók együtt, ritkán látni ennyire összeillő párost.
Nekem furcsa, hogy John semmit nem kérdezett Kőarctól, csak úgy simán elsétált. Forrás pedig, juj de izgi!!

AaannnaaA, te mindent tudsz:) milyen zene szól a Viasat3 ajánló alatt?

AaannnaaA 2013.08.27. 13:50:51

@Berix: Szerintem John azért nem kérdezett Hershtől (kőarc), mert tudta, hogy úgysem válaszolna - mint ahogy ő sem mondott semmit.

Sajnos ki kell ábrándítsalak, nincs TV-m, így nem látok Viasat-os ajánlót. A honlapjukon meg nincs fenn. Tudsz esetleg linket hozzá? Mert akkor talán meg tudom mondani milyen zene - már ha a Célszemélyből van.

Többiek esetleg?

Berix 2013.08.27. 14:40:34

@AaannnaaA: Igen, erre gondoltam én is, nem beszélne egyikük sem, azért érdekes jelenet volt.

Annyira nem fontos a zene, csak kellemes a fülemnek, de szerintem nem a filmből van.
Meg kell jegyeznem Johnak kimondottan jól állt a londiner ruha, bár néha úgy tűnt, szűk rá :)))

zitoka 2013.08.28. 08:57:05

Szupi hogyvoltka, köszi! De mint nemnéző (csakolvasó) vannak nem tiszta dolgok, amik kimaradtak nálam. :( Tulajdonképpen kicsoda Forrás? És mi az a HR ? Igen lényeges kérdésnek tűnnek, de eddig nem mertem megkérdezni, mert ciki nem tudni... :) Persze csak akkor válaszolj, ha nem kell litániát írni hozzá! Nagyon köszike! :)És a kölcsön Medvéd simán felveszi a versenyt az "igazi"-val. Igazi cuki véreb. :)))

AaannnaaA 2013.08.28. 09:11:49

@zitoka: Szia! Egyáltalán nem ciki kérdezni, vagy nem tudni. De tényleg litániát írnék, így elsőre javaslom egy korábbi írásomat. Az első évad végén írtam egy átkötőt, ami összefoglalja, hogy ki-kicsoda, benne van a HR és Forrás is. Ha Forrás motivációira vagy kíváncsi, akkor érdemes még elolvasni a 2. évad 1-2. részének hogyvótját (ha túl hosszú, akkor csak azokat a bekezdéseket, ahol Forrás szerepel). Azért is jó ezt tudni, mert az elkövetkező részekben sokkal nagyobb szerepet kapnak: Forrás és a HR is.

Itt az átkötő:
hogyvolt.blog.hu/2013/03/24/a_celszemely_person_of_interest_atkoto_az_elso_evad_utan_a_masodik_ele

higeona 2013.08.28. 23:14:22

A kedvencem ebben a részben Carter arca a drogos kérdésnél. Amikor rájön, hogy most fog hazudni :)
AaannnaaA, a kölcsön medvéd tényleg cuki! És lehet egy kellemetlen kérdésem? (Nem? Nembaj...) Hogy áll a mai rész?

AaannnaaA 2013.08.29. 07:00:15

@higeona: Arra gondolsz, amit vasárnap fog adni a Viasat? Hogy megírtam-e már a hogyvótját? Félig. Miért kérded?

higeona 2013.08.29. 16:57:36

@AaannnaaA: Ne haragudj, lehet, egy kicsit el vagyok tévelyedve, de nem úgy volt, hogy szerdánként is lesz hogyvolt? Hiányom van...

AaannnaaA 2013.08.29. 17:07:01

@higeona: Jaj, de kis aranyos vagy :)) Múlt hét óta a Viasat újra csak egy részt ad vasárnaponként, így újra csak hétfőn van hogyvót :(

higeona 2013.08.29. 18:16:18

@AaannnaaA: Jaj, neeeeeee! Mi lesz így velem? Mondjuk a te májad is szenvedni fogja :)

nautilus64 2013.09.02. 14:15:52

tegnap sikerült megnézni, végre utolértük magunkat! :)

nagyon jó rész volt, már az elején gondolkoztam, hogy Főncsi vajon mivel segíti majd ki szegény lánykát(gondoltam elmenekíti egy szép szigetre), erre basszus vesz neki egy egész szállodát! :D
Zoe-t szeressük, meg is kellett néznem rögtön az első olyan részt, amiben még ő volt a célszemély, az is jó rész :) (nem mondom, mikor néztem meg AaannnaaA :) )

AaannnaaA 2013.09.02. 14:50:38

@nautilus64: Tök jó, hogy utolértétek magatokat. Jó kis részek jönnek most már, hát még az évadzáró két rész...
Nem, ne mondd meg mikor nézted meg, had fúrja az oldalamat a kíváncsiság. Legalább ha lesz rajta egy lyuk, ott kilóghat a túlméretezett májam :)

nautilus64 2013.09.02. 15:07:23

@AaannnaaA: á, inkább azért nem mondom meg, mert akkor ideges lennél :D

AaannnaaA 2013.09.02. 15:18:31

@nautilus64: Hát igen, a titkolózástól halál nyugodt vagyok :))(Csapkod)

nautilus64 2013.09.02. 17:29:35

@AaannnaaA: ma néztem meg egy reveláns időszakban :D

AaannnaaA 2013.09.02. 20:55:04

@nautilus64: Vettem :) Szabin voltam ma, úgyhogy nem vagyok ideges :))

nyauuuuu 2013.09.05. 23:52:11

@AaannnaaA: Én most értem el idáig :). Köszönöm a hogyvoltot, nagyszerű, mint mindig, és csodálattal néztem a kis Medvét, hogy milyen cukor babafalat :). Ha majd nagy és erős kutyu lesz, akkor kérd vissza újra :).
A részhez. Imádom, ahogy ezek ketten incselkednek egymással, meg húzzák egymás agyát :). Az a jelenet a végén, hogy John előrántja az elnöki lakosztály kártyáját :). Simán öt csillagos. Jó kis rész volt ez, bár neked elfacsarodott a szívem, mikor a végén megláttam Forrást. Már el is felejtettem, szerintem direkt, hogy élve maradt, annyira utáltam azokat a részeket. Én nem szívesen látom, hogy él és virul, és megint kavargatja a kakát :(.

AaannnaaA 2013.09.06. 07:10:25

@nyauuuuu: Köszi szépen! Örülök, hogy eljutottál idáig. Jók voltak az eddigiek, ugye? És még milyen jók jönnek... A kaka aztán kavaródik, az tény. De ezért szeressük :)

Gabba 2017.03.23. 20:51:04

@AaannnaaA: pont most akartam írni, hogy hol van már Forrás, mióta nem láttuk, erre tessék... és szebb, mint valaha!
(a kaka meg le van szarva :)

AaannnaaA 2017.03.23. 23:01:28

@Gabba: Hát igen, szerintem mindenkinek van olyan kedvence, aki bármilyen sza...lámit kavar is, elnézzük neki :)

Gabba 2017.03.24. 07:57:20

@AaannnaaA:
"az egyik női vendég nemcsak a csomagjait szeretné szobán belül látni, hanem a londinert is"

picit pontosítanám:
hanem a londinerÉt is :))
süti beállítások módosítása